diff options
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/64382-0.txt | 10329 | ||||
| -rw-r--r-- | old/64382-0.zip | bin | 203018 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/64382-h.zip | bin | 258442 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/64382-h/64382-h.htm | 9350 | ||||
| -rw-r--r-- | old/64382-h/images/cover.jpg | bin | 44860 -> 0 bytes |
8 files changed, 17 insertions, 19679 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..82b33e5 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #64382 (https://www.gutenberg.org/ebooks/64382) diff --git a/old/64382-0.txt b/old/64382-0.txt deleted file mode 100644 index c5cb46b..0000000 --- a/old/64382-0.txt +++ /dev/null @@ -1,10329 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Oszi napsugár; A gyanu, by Zoltán Ambrus - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Oszi napsugár; A gyanu - -Author: Zoltán Ambrus - -Release Date: January 25, 2021 [eBook #64382] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -Produced by: Tamás Róth, Albert László - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK OSZI NAPSUGÁR; A GYANU *** - -Ambrus Zoltán Munkái - -VIII. KÖTET. - -ŐSZI NAPSUGÁR - -A GYANU - -Ambrus Zoltán Munkái - -VIII. - -ŐSZI NAPSUGÁR - -A GYANU - -BUDAPEST MDCCCCVII - -VIII., ÜLLŐI-ÚT 18. SZÁM. - -RÉVAI TESTVÉREK - -IRODALMI INTÉZET R.-T. - -Ambrus Zoltán - -ŐSZI NAPSUGÁR - -A GYANU - -BUDAPEST MDCCCCVII - -VIII., ÜLLŐI-ÚT 18. SZÁM. - -RÉVAI TESTVÉREK - -IRODALMI INTÉZET R.-T. - -AZ ÖSSZES JOGOK FENTARTÁSÁVAL. - -Révai és Salamon könyvnyomdája, Budapest, VIII., Üllői-út 18. - - - - -ŐSZI NAPSUGÁR. - - -I. - -– Keresd az asszonyt!… - -Mikor két úr – két ragyogó czilinder (ugyanattól a kalapostól), két -gyönyörü ing-pánczél (ugyanattól a divatárustól), s két andalítóan -szabott kabát (ugyanattól az uzsorástól) – Budakeszen vagy Rákospalotán -három pár golyót küldözget egymásra, s az egyik szépen himzett, fehér -ingen egyszerre csak kivirul az úri becsületérzés piros rózsája: a négy -kerekfejü, monoklis becsület-ügyvivő, a ki az imént oly kápráztató -hidegvérüséget fejtett ki a másik kettő bőrére, meg a két bőr-táskás, -fekete szakállu, orvosnak nevezett komédiás, a ki ugyanattól a tanártól -ellesett nyugalommal nézte végig az úri viaskodást, körülveszi a -sebesültet, egy kicsit foglalatoskodik vagy a helyzethez illő -tartózkodással szerencsétlenkedik körülötte, aztán kocsira ül, elhajtat -a Körbe, s ha csak ujságiróval nem találkozik, a kinek természetesen -semmiféle részlettel nem maradhat adósa, a temérdek kérdezősködésre -rendesen csak ezt a lapos pillantásokkal kisért mondatot adja feleletül: - -– Keresd az asszonyt. - -És keresik az asszonyt. Nemcsak keresik, hanem meg is találják. Ma -például egy szende, álmos asszonyka személyében, a ki az ő magas -homloku, nyilt arczu, szépen szónokló urát templomi csöndben ott csalja -meg, a hol éri, s a ki mindegyik udvarlóját úgy hívja, hogy: »Egyetlen -kutyám!«; holnap talán egy villogó tekintetű tündér alakjában, a ki a -hányszor elbukik, mindannyiszor magasabb társaságba bukik, a ki az egész -országban a legtöbb tűzzel tánczolja a csárdást, s a ki, végezetül, -hivatásszerüen űzi azoknak a férfiaknak az elbolondítását, a kiknek -nincs más foglalkozásuk, mint hogy koronkint el- és megbolonduljanak. - -Második példa: - -Mikor egy szép tekintélynek s majdnem ugyanakkora hitelnek örvendő -bankár, a ki tizenhét éves korában a legpofozottabb lénye volt a -ritkábban sepert pénzváltó boltoknak, sőt az egész mindenségnek, s a ki -a sok türelem, igyekezet és előitéletnélküliség erejénél fogva, meg egy -hatvan-hetvenezer forintos házasság sikeres lebonyolítása révén pénzügyi -kiválósággá nőtte ki magát, a helyett, hogy elkisérné ő nagyságát a -Barbi Alice hangversenyére, felsétál a Gellérthegyre, s egy magános -helyen eldurrantja a tova tünt letétek és a tőzsdei különbözetek -egyenlegét, avagy hajnalban egy fa ágáról, batiszt zsebkendővel a nyakán -vigyorog le a szép kilátásra: a pórul járt börze-parasztok, a kik bottal -ütik a pénzük nyomát s a deszkakoporsó mögött támadt özönvizet, – noha -előbb kizártnak tartották, hogy a hol a pénzt nyerik, ott a pénzt el is -lehessen veszíteni, – ugyancsak ezzel a szálló igével dühítik egymást: - -– Keresd az asszonyt! - -És néha csakugyan találnak asszonyt. Ilyenkor az asszony vagy a Magyar -Királyi Operaház valamelyik szilfidje, a ki a Világürt, esetleg a -Tejutat ábrázolja a legujabb balletben, vagy egy lusta, a sok -szemrehányó köhögéstől elhízott, márcziustól novemberig fürdőző -nagyságos asszony, a ki soha se tud belenyugodni abba a gondolatba, hogy -a másik szobába csak gyalog lehet menni, s a ki soha se bocsáthatja meg -az urának, hogy nem ő az a bizonyos Mackay báró, a ki minden évben ötven -vadászt küld Ausztráliába, azokért a páratlan, mesés kalap-tollakért, a -melyekkel csak a Szivárvány-madár szolgál, egyesegyedül Mackay -bárónénak. - -Harmadik eset: - -Mikor a rendőrség a huszonötödik, hasonló módszerű betörés után -felocsúdik két-három évig tartó meglepetéséből, s a gonosztevők -csúfolódó levelei alapján meggyőződik róla, hogy a gaztetteket ugyanaz a -szövetkezet hajtotta végre: a tapasztaltabb rendőrségi rókák, főképpen -ha szorgalmasan olvasták a Gaboriau bűnügyi regényeit, azzal a bizonyos, -változatlanul jóságos mosolylyal, melyet különösen a razziák alkalmával -kedvelnek, egy szekéroldal papircsomón kivül többnyire ezt a nagybecsü -tanácsot vágják a vizsgálatot vezető szegény ördög fejéhez: - -– Keresd az asszonyt. - -A szegény ördög aztán keresi. S az ügyiratok szarkalábjai között megüti -a szemét egy tulipántos név, az ingyen készült fényképek között felkelti -a figyelmét egy szemtelenül mosolygó szempár, egy csudálatos asszonyi -váll, vagy egy harmadévi divatu, szebb multakról árulkodó női kabátka, a -megjegyzések rovatában álmodozóvá teszi ez a hivatalos nyelven -fogalmazott románcz: »kor: 19 év, haj: szőke, szem: fekete, orr: rendes, -száj: kicsiny, fogak: jók. Lopás, részesség betöréses lopásban, lopás és -orgazdaság. NB. Jobb karján borsónyi forradás. Revolver nyoma; a -szeretője akarta megölni.« Mi ez? Bizonyára semmiség, mindössze egy -asszonyi hajszál. De ez az asszonyi hajszál fonállá válik a kezében, -ebből az asszonyi hajszálból hurok készül, melylyel kézrekerítik az -egész betörő társaságot, ujabb dicsőségére a szálló igének. - -És mindannyiszor, a hányszor az emberek úgy találják, hogy egyik-másik -férfinak a viselete érthetetlen, hogy a legutolsó érdekes eset kissé -homályos, hogy abban, a mi történik, a logika nem talál kielégülést, -hogy valami megmagyarázhatatlan dolognak a kulcsa sehogy se akar -előkerülni: mindenki az asszonyt keresi, az örök asszonyt, a ki mindig -ott rejtőzködik a színfalak mögött, mialatt a színen, frakkban, vagy -zubbonyban, férfi alaku bábuk hajlonganak és ugrándoznak, vagy -tülekednek s marakodnak, hogy végül őrületes bukfenczekkel mulattassák a -közönséget, vagy pedig szép rendben, egyszerüen hanyatt vágódjanak. - -Csak egyetlen egy eset van, a mikor senki se keresi az asszonyt. Ez az -eset a szegény lirai költőé. - -Pedig, ha jól meggondoljuk a dolgot, egy igazi, tősgyökeres, megrögzött -lirai költőnek az élete mindig igen különös, sőt titokzatos valami. Hogy -egy nagykoru, irni és olvasni tudó, ép elméjü ember, a kinek két karja -és két lába van, mint másnak, a helyett, hogy boldogulni igyekeznék, -mint az egész világ; akár tudatosan, akár öntudatlanul, de mindig -szabadakaratból s kényszerítő külső okok nélkül, lemondjon mindarról, a -mit más ember becsben tart, a miért az egész világ töri magát, lemondjon -a könnyen megszerezhető kényelemről, a kevés fáradsággal elérhető -jólétről s minden magasabb rendü világi örömről, csak azért, hogy a -fogadott szegénység fütetlen kályhája mellett minél többet -gyönyörködhessék a tulajdon szava zengésében – ha nem is éppen -példátlan, de mindig igen sajátságos jelenség. S akár jó, akár rossz -versek költőjéről van szó: az eset mindig egyformán eredeti. Egy vén -fiu, a kinek az öröme nekünk gyermekjáték, s a ki viszont a mi -örömeinket léhaságoknak találja; a Szépnek egy jámbor légátusa, a kit az -élet, a rossz emberek s a véletlen a világ szemében mindig megaláznak; -egy élhetetlen fráter, a ki a számüzött királyok gőgjét hordozza -magában, s a ki olyan ünnepies arczokat vágva bibelődik ártatlan és -haszontalan játékaival, mintha birodalmakat alkotna; egy szelid bolond, -a ki ravasz, egy öntudatlan komédiás, a ki érzéseit siet szétfaragni -rímekbe s unos-untalan megcsalja önmagát; egy holdkóros, a ki csodálatos -biztonsággal sétál a háztetőkön, de agyonzúzza magát, ha a nevén -szólítják; egy nem e világból való ember, a ki a jövőbe lát, de nem tud -járni a sima földön, mint Michel Angelo, mikor leszállt állványáról, a -hol a mennyet festette volt; a szfinksz egy uj kiadása női lélekkel és -szörnyű lábbal; egy elkésett szfinksz, a ki megilletődötten hallgatja a -tulajdon füle zúgását s találós meséket mond, a melyeket senki se fejt -meg: vajjon nem ezekre a képekre gondol-e mindenki, hogy ha lirai -költőkről hall?! - -Mindegyik egy-egy talány az egész világ előtt, és soha se jut eszébe -senkinek, hogy ennek a talánynak a megfejtését keresse. Soha, senki se -kutatja a női alakot, a ki ezt a néha talán dicsőséges, a legtöbbször -fonák és mindig rendkivüli életet megmagyarázza. - -Mindez, alighanem onnan van, hogy az igazat meg vallva, senki sem -érdeklődik sem a lirai költemények, sem a lirai költők iránt; a talány -tehát hidegen hagy mindenkit, s a Beatrice, a kinek emléke ezt a sok -vörös, sárga és kék borítéku, egy forintos füzetet besugározza, az egész -világnak Hekuba. - -Ki törődött valaha azokkal a költeményekkel, a melyeket Hódy Balázs -1872-től 1893-ig közönséges, velin és Van Geldern papiron bocsátott -nyilvánosságra?! Ki gondolt valaha arra a női lényre, a kinek egy-egy -lustálkodó tekintete vagy egy-egy érzékcsiklandozó, halk kaczagása a -Hódy Balázs szivében zsongó, bugyborékoló érzés-hullámokat úgy -felkorbácsolta, hogy ezeknek a hullámoknak árja elhagyván a földet, -nekieredt a végtelenségnek, a puszta, sötét végtelenségnek, a mely -fölött csakis két csillag világít?! - -Pedig, hogy egy olyan békés, harmonikus lélek, a minő a Hódy Balázsé -volt, kiegyenlíthetetlen ellentétbe keveredjék a dolgok rendjével, – -hogy egy olyan szelid, nyugalom-kedvelő véralkat, a milyennek hősünk -kora ifjuságától fogva mutatkozott, prométheüszi viaskodásokra szánja el -magát, – hogy egy olyan rendszerető, illendőségtudó, minden tekintélyt -és törvényt tiszteletben tartó ember, a milyennek a mi barátunkat az -egész Rózsa-utcza ismerte, szakítson a világrenddel, s lenézve a föld -összes többi javait, egy egész életen át ne lásson maga előtt csak egy -jót: két szép gömbölyü kar tilos ölelését, – hogy egy olyan csupa -lemondáshoz szokott szív, mint a minőnek _Icarust_ a verseiből ismerjük, -jobban mondva: ismerhettük volna, arra adja magát, hogy, a mig csak -lélekzik, a lehetetlent vívja, s megvetve a világ összes többi erőit, -folyton-folyvást a Szépet keresse, azt a bűvös erőt, a melynek -segítségével a mesék lovagja megnyitja Tündér Ilona várának zárait, – -hogy végre egy temetés-rendező vállalat segédtitkárja előtt ne legyen -szent, csak: a művészi, a földfeletti és a sejtelemszerü, ahhoz nem volt -elég az első selyemviganó izgató suhogása, ahhoz egy Beatrice kellett. - -Ezt a Beatricét eddig még senki se kereste, de meglehet, hogy a jövő -század irodalomtörténet-írói kutatni fogják. Hogy a jövőnek ezek a -munkásai majdan ne legyenek zavarban és hogy a Hódy Balázs végtelen -tisztesség-érzeténél és kifogástalan titoktartásánál fogva egy -irodalomtörténeti adalék örökre el ne veszszen: ezennel elárulom, hogy -Hódy Balázsnak a Beatricéje a szép Sárváryné volt. - -Bár, meglehet, maga se tudott róla, a szép Sárváryné – Sárváry Béla, az -ismert rajzoló felesége – sugalmazta _Hódy Balázs összes költeményei_t -(három testes kötetben s hat kisebb füzetben), 1872-től 1893-ig. Ő volt -a hősnője a Hódy Balázs könyvdrámáinak, és ismét csak ő volt, a kit Hódy -Balázs megénekelt époszban, költői regényben, allegoriában, -bökversekben, rondeaukban s vegyesekben. Ő volt, a kiért a -Ginevra-cziklus epedett, a _Spleen_ czímü kötet borongott, s akit a _De -Profundis_ megsiratott. Róla szóltak az ölelkező rímek, az anapesztusok, -a népies balladák, sőt az a némajáték is, a melyet az Életnek és a -Halálnak kellett volna a Népszinházban eltánczolniok. - -Ez a szép Sárváryné nem csak amolyan szemrevaló teremtés, hanem -istenigazában szép asszony volt, hogy úgy mondjam: tartalmas szépség, a -legegészségesebb és legkövérebb a világ minden szőke szépsége között. -Ismeretes, hogy ebben a mai papirkorszakban a szépségek között is vannak -névleges értékek, melyek igen mutatósak egy-egy jó órában, vagy -szabó-kéztől frissen kikészítve az esti világításnál, de délelőttönként -egyszerüen nem léteznek, s akárhányszor, ma estéről holnap estére végkép -oda vannak, mintha elfujták volna őket. A Sárváryné szépsége aranyban -volt. - -A napok szerint változó szépségek veszedelmeit nem ismerte; május avagy -deczember hó, a jó és a rossz napok nyomtalanul multak el alakjának -pompás tökéletessége felett. Este tündöklött, s azt hitte volna az -ember, hogy báli öltözetben jött a világra, de délelőtt virágzott, mert -a ki nem látta pongyolában, az – bizony isten! – nem látott semmit. -Mindig szép volt, mint a szép képek, mint a régi, boldogabb idők -leányai; szép és nyomatékos, mint egy gyönyörüen metszett arany -billikom. - -A miből ne méltóztassanak azt következtetni, hogy valami érett -szépségről beszélek, vagy legalább is egyikéről azoknak a végiglen -kivirágzott alakoknak, a melyeket _Nyár_ czíme alatt látni festők és -kártyagyárosok munkáin. A _Spleen_ czímü kötet megjelenése idején a szép -Sárváryné húsz-huszonegy esztendős lehetett. Igaz, hogy a _Spleen_ czímü -kötet után még egy _De profundis_ is következett… de ne siessünk. Ugyis -hamarább érkezünk ennek a románcznak a végéhez, mint a már elmondottak -sejtetik. - -Tehát: ha igaza volt Hódy Balázsnak, mikor a szép Sárvárynét, egy nem -éppen meglepő, de kipróbált és tartós hasonlattal csökönyösen rózsának -nevezte: ez a rózsa csak akkor kezdett virágozni, mikor, tudtán kivül, -helyet foglalt a magyar irodalomtörténetben. A mi pedig Hódy Balázst -illeti, ő már akkor ismerte a Ginevra néven megénekelt szép Borcsát, -mikor ez a rózsa még csak rózsabimbó volt. - -A dolog úgy történt, hogy: volt a rózsabimbónak egy nagy kamasz öcscse, -a ki sehogy se akart megbarátkozni a hellén műveltséggel, s valamely -rejtelmes lelki idegenkedésnél fogva, a melynek éppen csak a gyakorisága -ad némelyes magyarázatot: gyülölte a görög nyelvet általában s a _mi_ -végzetü igéket különösen. A _mi_ végzetü igék szivük mélyéből -viszonozták ezeket az érzelmeket, s hogy ez a sajnos ellentét, legalább -a nagyvilág előtt, valamiképp kiegyenlíthető legyen: Hódy Balázs, egy -régi tanárának ajánlatára, meghívást kapott az aggódó apától, hogy -havonkint tizenöt forintért, sziveskedjék hetenkint kétszer részletesen -ecsetelni, mily igazságtalan az a rossz indulat, melylyel Bandi urfi a -görög nyelv és különösen az összes _mi_ végzetü igék irányában -viseltetik. - -Mikor Hódy Balázs először jelent meg az aggódó apa házánál, véletlenül a -szép Borcsa kisasszony nyitott neki ajtót. De ez csak afféle szinpadi -véletlen volt, mert Borcsa kisasszony egy fekete bajuszu rajzolót várt, -a ki, mint világéletében mindig mindenünnen, akkor is, innen is -elkésett. Ezt bizony rosszul cselekedte, mert Borcsa kisasszony már -éppen negyedszer sietett ki az előszobába, tisztára azért az örömért, -hogy a szobalány helyett ő fogadhassa a fekete bajuszu urat, a kivel egy -pillanatig egyedül szeretett volna lenni, nem tudni: miért? - -Hódy Balázs akkor még semmit se tudott a fekete bajuszu úrról, a kit -később élete megrontójának kellett tartania. Nem ismerte a házi rendet s -nem kereste, hogy mi lehet a magyarázata annak a kivételes szerencsének, -a melyben váratlanul részesült. Mindazáltal ez a kivételes és váratlan -szerencse meglehetős zavarba ejtette. Meglepetésében átkutatta az egész -előszobát és sehogy se tudott helyet találni a botjának; végre is -föltette egy szekrény tetejére, a honnan csak három hét mulva került -elő. - -Borcsa kisasszony, mikor megtudta, hogy a vendég mi járatban van, -vállalkozott rá, hogy bevezeti a papához. Hódy Balázsnak elkáprázott a -szeme s a helyett, hogy sarkon fordult és kereket oldott volna, követte -végzetét, mint a megbabonázott gyermekek a varázs-sípot fúvó bűbájost. - -A papa örült a szerencsének, de szégyenkezve vallotta meg, hogy Bandi -urfival egyelőre nem szolgálhat. A gazember neszét vette a dolognak s -elrejtőzött a tanitó úr elől. Keresték a pinczében is, a padláson is, de -sehol se találják. A mi különben jövőre nem fog megtörténni; az atyai -hatalom meg fogja tenni a magáét. Egyelőre méltóztassék a tanitó úrnak -helyet foglalni; nem fog ártani, ha szives lesz megismerkedni a családfő -nevelési elveivel s a jóakaratába ajánlott különös jellemmel. Az óra -azért számítani fog. - -A rózsabimbó – ó, mily hatalmas volt bimbónak is! – benn maradt a -szobában s érdeklődve nézte a szerény és csöndes urat, a ki vállalkozott -rá, hogy Bandi urat meg fogja szelidíteni. Merésznek és furcsának -találhatta a vállalkozást, mert, mialatt apja a feladat sokféle -nehézségét fejtegette, titokban elmosolyodott. De mintha rögtön megbánta -volna ezt a futó mosolyt, egy pillanat mulva már ismét komolyan nézett a -tanitó úrra, mint előbb. S milyen nyugodt, milyen édes volt a tekintete, -mikor komolyan nézett valakire! - -Hódy Balázs nem látta ezt a tekintetet, hanem annál inkább érezte. Látni -különben nem látott mást, csak az előtte ülő barátságos úri ember -orrának a hajlását, s gondolni se gondolt egyebet, mint azt, hogy: ő -most tulajdonképpen nagyon nevetséges lehet. Egyszerre tudniillik nem -tudott hova lenni a két kezével. A jelen pillanatban egészen -fölöslegesnek találta ezt a két kezet, s a legjobban szerette volna, ha -egyátalán kéz nélkül jött volna a világra. Istenem, mily borzasztó dolog -is, hogy mikor az embernek a feje tele van csodálatos szépségü, nemes, -légies finomságu gondolatokkal, két gyámoltalan, haszontalan kéz elront -mindent a világon! - -A barátságos értekezésnek vége volt. Nem lehet letagadni, hogy nevelési -elvek soha, mióta a világ, nem hangzottak el olyan haszontalanul, mint -az aggódó apa nevelési elvei. Hódy Balázs úgy volt ezzel a nevelési -értekezéssel, mint a sziesztáját tartó ember a méhdöngéssel; hallotta, -de nem sokat értett belőle. Csak az járt a fejében, hogy egy rendkivül -kényes s fölötte bonyolult feladat áll előtte: elbúcsúzni a nyugodt -tekintetü Borcsa kisasszonytól. Persze a dolog nem ment valami könnyen. -Fölvette a mellette lévő székről Xenofonját, s oly görcsösen kezdte -szorongatni ezt a kiváló irót, mintha kész volna meghalni inkább, -mintsem megválni tőle, hacsak egy órára is. Majd eszébe jutott a -kalapja, s balkeze ösztönszerüleg kereste botját, melyet mintha -háromszáz évvel ezelőtt hagyott volna el valahol. S ezalatt Borcsa -kisasszony közelebb jött hozzá; közelebb jött és feléje nyujtotta a -kezét. Ó mily mostohának találta szegény Hódy Balázs a természetet, mely -az embernek csak két kezet adott! - -Maga se tudta, hogyan esett túl ezen a búcsúzáson. Csak akkor lélekzett -fel, mikor már künn volt a lépcsőházban, s alig hogy fellélekzett, -szerette volna felpofozni magát. - -Vagy másfél óráig dologtalanul csavargott fel s alá a városban, s az -egyedüllét visszaadta magában való bizodalmát. Mire hazament, -tökéletesen megbékült önfelével, s nem érzett egyebet, csak valami kéjes -bizsergést a szivében. Korán feküdt le, keveset olvasott, s mikor -elfujta lámpáját, megvallotta a szobája négy falának, hogy: - -– Ő az, a ki álmaimban élt. - -Ha beszámoltunk azzal, mit gondolt Hódy Balázs, mikor először látta a -szép Sárvárynét, nem hallgathatjuk el azt sem, mit gondolt a rózsabimbó, -mikor először találkozott regényünk hősével. - -A rózsabimbó azt gondolta, hogy: - -– Ez a legrosszabb kalapu, a legrosszabb kabátu és a legrosszabb czipőjü -ember, a kit valaha láttam. - -Később, esztendők multán, ez a vélemény jelentékenyen módosult. S mikor -egyszer Sárváry valami csúfolódó megjegyzést tett Hódy Balázs egyik -verskötetére, mely végtelen tiszteletet lehellő ajánlással s diszes -kötésben pompázott az asztalon, a szép asszony azt mondta a férjének: - -– Csak Hódyt ne bántsa. Jól esik látni, hogy még vannak ilyen derék -emberek a világon. - -Sárváry röhögött. - -Meglehet, ugyanebben az órában történt, hogy Hódy Balázs versben és még -több melegséggel, de kevésbbé elismerően nyilatkozott a szép -Sárvárynéról. - -Mert akkortájban irta azt a költeményét, mely így kezdődik: - - _Imádom őt, a szivtelen kaczért_… - -Meg kell vallani, hogy a _Spleen_-nek ebben a sorában Hódy Balázs -igen-igen igazságtalan volt. Azt lehetne mondani, hogy a világtörténelem -csak kevés olyan égbekiáltó igazságtalanságot említ, mint a minő a -_Spleen_ czímü kötetnek ebben a gyöngyében foglaltatik. Mert ha -egyáltalán létezett valaha asszony, a ki a kaczérság eredendő bűne -nélkül született, úgy ez az egyetlenegy asszony a szép Sárváryné volt; -és ha vannak uj nemzedékek, a melyeknek a világra jövetele az anya -ártatlan lelkületénél fogva szinte a szeplőtelen fogantatásra -emlékeztet, úgy ilyen uj nemzedék volt a Sárváryné hat fia is: Béla, -Géza, Aladár, Elemér, Tihamér és László. A szép Sárvárynéban nem -lakozott a hódítás és az ünnepeltetés vágyából egy csipetnyi sem; nem -volt hiú s nem szomjazta az olcsó diadalokat. Jólétének gondtalanságában -s egészségének felséges békéjében soha se voltak másféle vágyai, csak -azok, a melyeket a következő óra magától meghozott; s azok számára, a -kik a lélek-magyarázatnak csakis abban az egy esetben adnak hitelt, ha -összes következtetéseit az emberi rossz hajlandóságokból, bűnökből és az -állati ösztönökből vonja le, hozzá lehet tenni, hogy: valami mennyei -lustaság lakott benne, mely megóvta tőle, hogy akármit is akarjon, a -miért valamit tenni kellett, a minek valami ára volt, hacsak egy lépés -vagy egy mosoly is. Mert a jó sors mindazt, a mi egy asszonyi életnek a -föltétele, megadta neki ingyen, soha se jutott eszébe a más ökre és -szamara, akárhogy bőgtek is az ablaka előtt. Ha az egész világ olyan, -mint ez az asszony, igazán fölösleges lett volna törvénynyé tenni a tiz -parancsolatot. Életének csöndessége egy szép hűvös patakéhoz -hasonlított; s mit tehet a szép, hűvös patak arról, hogy vizére a -szarvas kivánkozik?! - -Vagy talán már kaczérság volt az is, hogy mialatt Bandi és Xenofon -birkóztak (Bandi maradt az erősebb), a rózsabimbó néha benn maradt a -szobában?! Eszébe se jutott, hogy kimenjen. Olyan mindegy volt neki -Bandi, Hódy Balázs és Xenofon! Csak nagyritkán nézett fel a himzéséről -(a mi, bizony, csak álczázott semmittevés), olyankor, a mikor Balázs -nagyon belebonyolódott valami rendhagyó multrészesülőbe. Egy rendhagyó -multrészesülő igen kényes palánta, s a Bandi feje nem volt termőföld, -hanem kopár hegyfok. Ilyenkor a rózsabimbó részvéttel és csudálkozással -nézte a vért izzadó szegény tanitó urat. Becsületes lelke sehogy se -tudta megérteni, hogy vannak emberek, a kiknek nincs egy jó kabátjuk, s -a kik nem gondolnak egyébre, mint ezer és ezer évvel ezelőtt meghalt -irás-molyok abrakadabráira. - -Hódy Balázs félreértette ezeket a pillantásokat. Bár távol vala tőle -minden elbizakodottság, titokban azt az édes hitet kezdte táplálni, hogy -ezek a barátságos pillantások azt a hódolatot fejezik ki, melyet ő a -Xenofon lángelméjével szemben a legtermészetesebb dolognak talált a -világon. Lehetséges-e Xenofon iránt nem lelkesedni? A Bandi példája azt -mutatta volna, hogy: igen, lehetséges; de Bandi, ez a vásott siheder, a -ki a városligetben arra biztatta a tanitó urat, hogy menjenek utána a -cseléd-leányoknak, meg ez a gyönyörü, édes teremtés, a kinek a tekintete -csupa lélek, istenem, mily két külön világ! A rózsabimbó bizonyára -többet figyelt az ő magyarázatára, mint az, a kinek ez a magyarázat -szólt volna; s Balázs koronkint tűzbe jött, ékesen szólóvá lett, -tekintettel (ó, csak oldalvást és mindössze egy-egy tekintettel!) az -igazi hallgatóságára. Van-e nagyobb gyönyörüség, mint figyelmessé tenni -a szépre azt, a ki előttünk a legszebb? S van-e kielégülés, mely fölér -azzal, hogy ha feltárhatjuk lelkünk kincseit az előtt, a kinek a czipője -hegyét megcsókolni már másvilági boldogságnak tetszik?! - -S észre se vette, már elfogta a hiúság – melyet legjobban az alázatos -lelkek ismernek. Az a hiúság, mely néha elhiteti velünk, hogy hozzá -férkőztünk egy léleknek a zárához, mintha az emberi léleknek volna több -kulcsa is, s nemcsak az az egy, a melyet nem lehet elajándékozni és nem -lehet megkeríteni. Büszkélkedni kezdett vele, hogy a Bandi görög leczkéi -az előtt a szép lélek előtt egy uj látókört tárnak fel: az ó-kor szép -világát, s ez a gondolat boldoggá tette. - -Hogy ezek az előadások, melyekre oly nagy gonddal készült, kárba -veszhetnek: soha se jutott eszébe. S ha a rózsabimbó, egy fekete bajuszu -úrra gondolván, elmélázva nézett ki az ablakon, Balázs meg volt győződve -róla, hogy ez Xenofon hatása. Alighanem innen magyarázható, hogy a -Ginevra-cziklus a szép Sárvárynét mint egy második Vittoria Colonnát -ünnepli. - -A rózsabimbó betöltötte tizenhatodik évét, s alig hogy betöltötte, -férjhez ment a már többször nevezett Sárváry Bélához. Kiderült, hogy -ehhez a házassághoz már régen megvolt minden: a fekete bajuszu úr, a -kisasszony hajlandósága, a szülői beleegyezés, még a kelengye is, csak -éppen a tizenhatodik év hiányzott. Mikor ez az időpont elérkezett, -megtörtént az eljegyzés. - -Ettől fogva a rózsabimbó nem jelent meg a görög leczkéken, ellenben -gyakran kikocsikázott a vőlegényével, meg azokkal az ismeretes -rokonokkal, a kik éppen csak ilyen alkalmakkor nem fölöslegesek. Hat -hétre az eljegyzés után megvolt az esküvő is. Sárváry, kivételképpen, -nem késett el a lakodalomról; Bandi, az általános öröm közepett, -zavartalanul hozhatott haza négy szekundát; a nászlakoma pompás volt, s -a fiatal pár elutazott Olaszországba. - -És Hódy Balázs? Sírt benne a lélek, mint Petur bánban. - -Szíve a sírban, s Xenofon, Xenofon elárulva! - -Ó, fájt neki, hogy nem volt, a ki kitalálja a szívében élő mélységes, -odaadó, örök szerelmet, s hogy tündére elszállt egy édes szó, egy mosoly -nélkül! Ha csak a homlokán, ha csak egyszer, egyetlen egyszer, -csókolhatja meg ezt a gyönyörü fejet, ha tündére, csak egy pillanatra -leszáll hozzá s azt suttogja: »Nem lehetek a tied, de gondolok rád…« Ha, -csak egy tekintettel, azt mondja neki: »Tudom, hogy imádsz: megengedem, -hogy imádj…« De nem, semmi. Úgy vált el tőle, mint a többi idegentől. És -idegen marad örökkön, világ végeztéig, a sírban is, az utolsó ítélet -napjáig! Ó, fájdalmas volt ez a váratlan végbúcsú, s vannak csapások, a -melyekre hiába készülünk előre… De hadd mozduljon tovább a gálya; élnünk -kell, ha nem is tudjuk meg, hogy miért. - -S a fájdalmát csak elviselte volna. Szíve hozzá szokott a lemondáshoz, -vagy meglehet: szíve már lemondónak született. Hanem Xenofon -elárultatását… a csalódását, a szégyenét, ó, azt nehezebb volt -megbocsátani! - -Megbocsátotta azt is. Hasztalan ismételgette magában ezeket a -keserüségeket: - -– Alig várta a tizenhatodik esztendejét, hogy férjhez mehessen!… És -ehhez az emberhez! A ki tele füstölte menyasszony-szobáját, a ki -vőlegény korában is minden éjjel eljárt a kávéházba, alighanem -kártyázni!… Ez a szép bábu kellett neki! Ilyen mind a hány, ilyen -valamennyi, ilyen. - -És mégse tudott másként gondolni rá, mint végtelen szerelemmel. - -A rózsabimbó, házasságának tizenegyedik hónapjában, egy egészséges -fiú-gyermeket hozott a világra, a ki akkora volt, mint egy pápai zuáv. -Ez a pápai zuáv és a _Spleen_ első darabjai egy időből valók. Kevéssel -utóbb azt kezdték beszélni, hogy az asszony nem boldog, mert a férje -megint éjszakázik. Ez a hir megillette a Hódy Balázs szívét. Talán egy -csepp káröröm is vegyült a sajnálkozásába; ha igen, megbűnhődött érte. -Mert bár szeretettel csiszolgatta a verseit, a hat részből álló _Spleen_ -második cziklusával nem tudott oly hamar elkészülni, mint a milyen hamar -megérkezett a második pápai zuáv is. - -A harmadik se váratott magára két esztendeig; s mindegyiknek akkora feje -volt, mint egy-egy görögdinnye. - -Ebben az időben hősünk nagyon neki adta magát a borongásnak. Megírta a -komor hangu _Végtelenség_-et és a száztíz oldalra terjedő _Rejtelmek_-et -– azokat a verseit, a melyekből a jövő irodalomtörténet-irói majdan meg -fogják állapítani, hogy Hódy Balázs és a világrend nem igen kedvelték -egymást s néha rendkivül feszült viszonyban voltak, – sokat járt ki a -zugligetbe, hozzá szokott a boritalhoz, s ha az utczán ismerős jött vele -szembe, ijedten kapta félre a fejét, mint a skót ballada grófja, hogyha -szürke barátot látott. - -Aztán, elcsitultak szivének hullámai. Egyre kevesebbet hallott az -angyali teremtésről; végre elveszítette szeme elől egészen. Bandi, az -alatt az ürügy alatt, hogy immár tökéletesen meg van érve a felsőbb -tudományokra, elvált Xenofontól örökre; viszont, a temetkezési vállalat, -melylyel hősünk utóbb életfogytig tartó szövetséget kötött, már ekkor -javában kaczérkodott vele. Szóval, mulván az idők, Balázs elkerült az -aggódó apa házától; uj bajok, uj gondok kezdték foglalkoztatni, s az -édes kép mindinkább eltűnt a messzeség ködében. - -Már tartott tőle, hogy: el fog tűnni egészen. S ez a gondolat -keservesebb volt mindennél a világon. - -Fájdalmát megszokta, megszerette. A szivében zsongó édes bánat volt -lelkének a kincse; ez éltette költészetét, ez aranyozta be mindazt a -szépet, a mit látnia adatott, ez volt mindene, mert csak ebben élt. S -félteni, ápolni kezdte bánatát. Hisz olyan jól megfértek ők ketten: a -költő és a költői bú. - -Mily kietlenné válnék a világ, ha kiapadna a dalok forrása! - -De nem apadt ki. - -Vagy hét esztendő haladt el. Egy este, a mint benyitott a szobájába, -levelet talált az íróasztalán. A lába megcsuklott, a hogy az írásra -ráismert. Levél ő tőle! Szive úgy zakatolt, mint egy megbolondult -lokomotiv, s félénken nyujtotta a kezét feléje, mintha egy foszló -rózsasziromhoz nyulna, melyet megirígyelt a szellő. - -A levélben ez volt: - -Kedves Hódy úr! - -Tudom, hogy soha se bajlódott kis gyermekekkel. Hallottam azt is, hogy -már nem tanít se kis, se nagy fiúkat. És mégis írok. Lássa, én tudom, -hogy nagyon követelő természetü vagyok. De mindnyájan elkényeztettek. Ön -is. - -Az jutott eszembe, hogy boldoggá tenne, ha ön hajlandó volna megtanítani -a legnagyobbik kis fiamat írni és olvasni. Nem kellene szegénykének -iskolába járnia s nem kellene idegenre bíznom. Tudja, hogy borzadok az -iskolától s még jobban az idegen arczoktól. Nem tudok beleegyezni, hogy -a kis fiam oda járjon, a honnan a gyerek-betegségeket hurczolják szét a -világba. És úgy szeretnék meglenni idegen ember nélkül! - -Ugy-e, nem mond nemet? - -Igaza van, nagyon önző vagyok. De ön hozzá szoktatott, hogy visszaéljek -a jóságával. - -A férjem is nagyon hálás volna, ha rászánná magát, hogy megszerezze -nekünk ezt az örömet. - -Várja önt, inkább ma, mint holnap, a ki önre mindig hálásan emlékszik: - -_Sárváryné_. - -Ha a türelmes olvasó ismerné a _Spleen_-t, a _Végtelenség_ prométheüszi -gőgjét, a _Rejtelmek_ fásultságát és magas röptét, szóval, ha ismerné -_Icarus_-t – alkalmasint ilyenformán okoskodnék: - -Icarus Hódy Balázs. Hódy Balázs tehát igen-igen megköszönte az ajánlatot -s megírta, hogy, legmélyebb sajnálatára, nem vállalhatja el a nagyon -kedves és nagyon megtisztelő, de rá nézve lehetetlen feladatot. Mert -Hódy Balázs csak ekkép gondolkozhatott: - -– Ha nem léphettem be a szobádba, mint vőlegény: nem lépek be oda, mint -nevelő. Ha nem kaphattam a kezedből egy rózsát: még nem jutottam odáig, -hogy elvegyem ebből a kézből a fizetést. - -Szerencsére a türelmes olvasó nem ismeri _Icarus_ költeményeit, s ez -nagyon megkönnyíti a feladatunkat. - -Mert így nem kell hosszasabban magyarázgatnunk, hogy ámbátor Balázsnak -mindezek megfordultak a fejében, ámbátor először megsértődött, azután -fellázadt, majd gyötrelmes lelki viaskodásoknak adta át magát, végre -mikor rákerült a sor, mégis csak elment a szép asszonyhoz. - -Azzal ment el, hogy köszönettel bár, de le fog mondani a -megtiszteltetésről. Megfogadta magában, hogy udvarias lesz, de -önérzetes, tisztelettel teli, de hajlíthatatlan. És alig volt ott egy -negyedórát, elolvadt, mint a márcziusi hó. - -Ettől a naptól fogva öt esztendeig egy fedél alatt élt a szép -asszonynyal s egy levegőt szítt vele. Csak nyáron át nem látta, abban a -négy tűrhetetlen hónapban, a mikor Sárváryné, gyerekseregével, faluzni -ment. - -De annál többet volt velök a téli hónapokban. Attól fogva, hogy délután -négy órakor a nagy ebédlőben meggyujtották a függő-lámpát, késő estig, -amíg csak Sárváry vacsorálni haza nem érkezett, együtt volt a kis pápai -zuávokkal, s így, a legtöbbször, csak egy hosszu asztal választotta el -attól, a kit alattomban élete napvilágának szokott nevezni. Lassankint -tudniillik, valami hallgatag megegyezés következtében, törvénynyé lett, -hogy feladata nem végződik el az ábéczé titkainak magyarázatával, sőt -ellenkezőleg, a feladata tulajdonképpen… Megvalljuk, nem könnyű erről a -feladatról szólni. Végre is a türelmes olvasó regényhősök dolgában -meglehetősen el van kényeztetve. Hozzá szokott a kabylok ellen küzdő -oroszlánokhoz, az alag-utakat teremtő vas-emberekhez, s a titokzatos -Orlandó gróf már mindenkit hidegen hagy. És szégyenkezve bár, de meg -kell vallanunk, hogy Hódy Balázs távolról se volt oroszlán, s a mi a -Sárváry-házban való elfoglaltságát illeti, ez a hivatal bölcs középutat -tartott a szárazdajkaság és a nevelőség között. - -Sokan úgy képzelhetik, hogy ez nem lehetett valami irígyelni való -állapot. Hódy Balázs más nézeten volt. Úgy találta, hogy ha az ember -egész mélységes hosszu délutánokon egy imádott lény kábító közelségében -lehet, s ezalatt nincs egyéb dolga, mint halk, de határozott hangon -figyelmeztetni az illendőség parancsaira néhány rakonczátlan és lármás -pápai zuávot: ez maga a boldogság. S később éppenséggel nem volt oka rá, -hogy megváltoztassa a véleményét. - -A szép Sárvárynénak a gyerekein kivül az egyetlen Hódy Balázsból állott -minden társasága. Sárváry a legjobb fiú volt a világon, s nem hiányoztak -belőle a férfiúi erények, de egy hibában leledzett Madame Benoitonnal: -nem igen szeretett otthon ülni. Korán kelt, délelőtt elvégezte a dolgát, -s alig, hogy megebédelt, szedte a sátorfáját. A szép asszony pedig csak -nagyritkán mozdult ki hazulról. Kényelmessége a gyerekei számával -növekedett, s a lustaságában, kivált olyankor, ha Sárváry néha-néha -nagyon bele talált keveredni az éjszakázásba, volt valami elszomorító. -Nem szeretett kijárni; nem szerette a szelet, irtózott a hidegtől; még a -napfény is bántotta. Vannak pompás virágok, a melyeket mintha a -természet is arra szánt volna, hogy üvegházban éljenek; a változó idő -haláluk, még a déli égalj tulságos heve se kell nekik, életföltételük: a -mindig egyforma kellemes meleg. - -Balázs szentül meg volt győződve róla, hogy a szép Sárváryné nem boldog; -de Balázs, mint világéletében mindig, tévedett. - -Igaz, néha megfordult a szép Borcsa fejében, hogy másképp is lehetne. -Végre is, úgy vélte, az ember voltaképpen nem azért jött a világra, hogy -örökkön a kávéházban üljön s egész nap a Vörös Ász festett bájaiban -gyönyörködjék. De Sárváry másként vélekedett, s ez a szilárd meggyőződés -lassankint megtette a maga kellő hatását. Az asszonynak át kellett -látnia, hogy a kettejök közt való versenyben a Vörös Ász lett a győztes, -s ez a tapasztalat elvette a kedvét az ujabb küzdelmektől. A -Grizeldiszek közé tartozott, a kik elfogadnak minden megaláztatást. - -Mindamellett, a zuávok siketítő lármája közepett, koronkint elmélázott, -s a hogy szórakozott szeme rátévedt a derék Balázsra, a ki égi -türelemmel, a bölcs mérséklet hangján ajánlgatta a zuávok figyelmébe, -hogy az erkölcsi szép minden földi javaknál kivánatosabb: el-eltünődött -a világ különös berendezésén. Miért is, hogy a rózsának tövisei vannak, -s hogy a szeretetreméltóság oly csapodár?! Ime, hogy a szigorúan rendes -életmód a kávéháziassággal ellentétes háziasság, az egyhelyben ülés s a -gyermekekkel való bajlódás nem éppen lehetetlen dolgok, annak egy fényes -példája ül itt előtte. Fájdalom, ha a szigoruan rendes életmód -egyáltalán hasonlatos valamely virághoz, úgy ez nem a rózsa, hanem a -liliom. Szegény liliom! Balázs szinte tündöklött a sok erénytől. Maga -volt a szerénység és a béketűrés, a tartózkodás és az igénytelenség: az -összehasonlítás nem válhatott előnyére. - -A szép Borcsa áldott jó lélek, hanem mégis csak asszony volt: kutyába se -vette az erkölcsi szépet. - -De azért nagyon megbarátkozott magánosságának furcsa osztályosával. -Talán meg is hatotta valamennyire ez a másvilági, néma, lemondással teli -és ügyetlenül titkolt árnyék-szerelem; legalább mindig megzavarodott egy -kissé, a hányszor Balázs rajta felejtette azt a hű kutya-tekintetet, -mely egyesegyedül a lemondó érzelmeké. A féregként lenézett embernek a -szerelme is hizelgő, hogyha ennyire odaadó, s ily mindenről lemondó. - -Bizonyára csak a szamaritánus érzés támadt fel benne, mikor a házába -hívta. Meglátta az ablakából, a mint ugyanabban a ruhában, a melyben -egykor Xenofont magyarázta, árván, szomoruan, szürkén bandukolt végig a -napsugaras, sárgára festett, könnyű kocsiktól, élénk szinű női -öltözetektől, és huszár-tiszti egyenruháktól tarka, eleven körúton. De -ez a szamaritánus érzés, egy-két esztendő multán, komoly, tisztelettől -áthatott, és becsüléstől csepegő barátsággá változott át. A milyen jó -asszony volt, haragudni kezdett az egész emberiségre, mely oly kevéssé -becsüli meg a _mi_ végzetü igéken való föltétlen uralkodást. - -Hitte és vallotta, hogy Hódy Balázs a legderekabb ember hetedhét -országon. Látni való, hogy hősünk szerelme végkép reménytelen és -teljesen vigasztalan volt. - -Világos, hogy az ilyen rendkivül derék ember nem feszélyezi úgy az -asszonyokat, mint holmi éretlen gavallérok vagy azok a boszantó -huszárönkéntesek, a kik oly tüntetően csörtetik a kardjokat s tükörnek -használnak minden ablak-üveget. Komoly ember semmit se ad a -külsőségekre; komoly embert senki se akar elkápráztatni czifra ruhával -vagy más efféle ostobasággal. S a szép asszony Balázs előtt ugyanabban a -pongyolában mutatkozott, a melyben Balázson kivül csak a gyermekei és a -cselédek láthatták. - -A nagy barátságok az ilyen apró bizalmasságokból erednek, s alighanem ez -az oka, hogy némelyik asszony a szobalányát teszi a meghittjévé. A szép -Borcsa nem volt ennyire leereszkedő, de Balázs iránt egyre több -bizalmasságot tanusított. Nem voltak valami nagy titkai, de ki az, a ki -ne volna nagyra a maga kis dolgaival?! Így, egy késő esti órában, -mialatt a gyerekek álmosan hajtották le fejöket az ebédlő nagy -asztalára, megvallotta Balázsnak, hogy Sárváryt egy Aranka nevű csúnya -kis fekete asszonykával gyanusítja, a ki barátnőjének hazudja magát, s a -kit jó asszony létére nem átallott az egész földgömb legelvetemedettebb -személyének nevezni. - -Balázs félreértette ezeket a bizalmasságokat. - -Nem mintha elkapatta volna az a kitüntetés, a melyben bizonyára csakis ő -részesült. Ó nem. Mindig az maradt a szép asszonynyal szemben, a ki -volt; mindig ugyanaz a félénk, titoktartó imádó. Az a lázas aggodalom, -mely akkor fogta el először, mikor a rózsabimbót megpillantotta, soha se -hagyta el, ha a szép Borcsa mellett ült, vagy ha ruhájának suhogását -hallotta. Ez a lázas aggodalom ahhoz a szorongáshoz hasonlított, a -melyet álmunkban érzünk, mikor azt álmodjuk, hogy mezitláb sétálunk egy -bálteremben, s folyvást remegünk, hogy valaki a lábunkra talál -pillantani. - -Nem, Balázst nem kapatta el a szerencséje. Árnyék-udvarlónak született s -árnyék-udvarlónak maradt örökkön. De míg azelőtt úgy gondolt a szép -Borcsára, mint édes szerenádok királynőjére a troubadour, a ki mindig -eltűnik a hajnallal s örökkön ismeretlen marad: egyszerre úgy tetszett -neki, hogy szerelmese tulajdonképpen egy sötét lovag-regény -szerencsétlen hősnője, a kit a troubadournak erkölcsi kötelessége -kiszabadítani a Rémségek várából. Fejébe vette, hogy imádottja egy -gonosz Kékszakál leigázott, néma, lemondással teli vértanúja; s úgy -kezdte gyűlölni Sárváryt, a hogy csak egy temetkezési vállalatnál tudnak -gyűlölni. - -Az efféle képzelődések nyomán reménységek szoktak fakadni, melyek egymás -nyakára nőnek s korán hervadnak, mint a délignyitó. S a Balázs izgékony -képzeletét regényes, lehetetlennek tudott jelenetek kezdték -foglalkoztatni, hogy mindezek a mesés képek egy túlvilági, névtelen -reménységnek adjanak helyet, holdsugarakból szőtt, álomországi -reménységnek, melynek a gondolatára is remegés fogta el. - -Ez tavaszszal volt, virágfakadáskor. - -Ugyanezen a nyáron, dinnyeéréskor, Sárváryné egy egészséges -fiú-gyermeknek adott életet, a ki a keresztségben Tihamér nevet kapott. -Az ujon érkezett egy szépen fejlett foggal különbözött más, kevésbbé -szerencsés alkotásu kortársaitól; egyébként pedig olyan hangja volt, -mint a bölönbikának. - -Ezen a nyáron Balázs nem írt egy verset sem. - -Később átlátta, hogy a Grizeldiszek vértanúságát éppen a gyermekek -teszik teljessé, s másfél év mulva, mikor László is megszületett, -felhagyott minden reménységgel. - -Erről az eseményről Hódy Balázs életirója nem emlékezhetik meg mély -megindulás nélkül. S megindultságának oka ugyanaz, a mi Hódy Balázst a -végső lemondás útjára terelte, nevezetesen László születése. Minden -tisztelet mellett, mely ezt a kitünő ifjút bizonyára megilleti, bajos -megérteni, hogy mi szükség volt rá ezen a rossz világon, melynek a -veszedelme úgyis a túlnépesedés. Igaz, hogy a legnagyobb emberekről is -kétséges, vajon komoly szükség volt-e rájok a földtekén, de a rendes -esetek nem vetik fel ezt a kérdést. Ellenben kétségtelen, hogy az az ár, -melybe a László születése került, tulságosan nagy, a rendesnél sokkal -nagyobb volt. Végre is, bár az ország védő erejének fejlesztése -érdekében kivánatosnak tetszik, hogy minden anya lehetőleg egy -fél-tuczat katonát adjon az államnak, de másrészt az is bizonyos, hogy -Sárváry Borcsa, az Úr végtelen irgalmassága előtt öt gyermekkel is -kegyelmet talált volna, s majdan, sokára, azt mondták volna neki -odafenn: - -– Jó sáfár voltál. - -László születése után Sárváry Borcsa elkezdett betegeskedni. A következő -nyáron Franzensbadba ment, s mikor onnan visszatért, nem lehetett -ráismerni: hiú volt és szeszélyes. Egy csúnya téli este, a hófuvások -idején, nagyon rosszul lett; Sárváryért el kellett küldeni a kávéházba, -s Balázs az nap nem adott a gyerekeknek leczkét. A beteg néhány hét -multán jobban lett, de mihelyt fenn járhatott, nagy sietséggel s külön -vonaton, elvitték Cannes-ba. Balázs nem látta többé. Tavaszszal, egy -édes áprilisi délután – nagyszombat volt, s világos, könnyű tavaszi -ruhák tették szinessé az utczát – megjött a hír, hogy Sárváry Borcsa -életének 27-ik és boldog házasságának 11-ik évében, hosszas szenvedés s -a haldoklók szentségének áhítatos felvétele után, a délvidéken meghalt. - -Az élet lemondásokból áll. Vannak, a kik egyforma könnyüséggel tudnak -lemondani kis és nagy dolgokról, s ugyanazzal a lelki rugalmassággal -állanak minden veszteséget: ezek az élet legnagyobb művészei. Mások -képtelenek a legcsekélyebb lemondásra, s örökkön rabjai a vágyaiknak, a -szokásaiknak, a jó, vagy rossz kedvöknek; ezek az élhetetlenek, a nem -életrevalók, a kiknek sorsa: az őrültek háza, a börtön, vagy a mi -ezeknél is rosszabb, az apró nyomorúságokkal való mindennapos harcz, -vesződség és nyüglődés. E között a két véglet között, szerencsés vagy -szerencsétlen középúton, rajzanak a nagy embertömegek; egymás vállán -sürögve, hogy körutakat és csatornákat hagyhassanak hátra az ismeretlen -jövőnek, és palotákat, melyek ívelt ablakainak sötét, bemélyedéséből -holdfényes éjszakákon olyan titokzatossággal teli, érthetetlen -hangulatok gőzölögnek elő. - -De ezek a nagy embertömegek még sem az egész emberiség. A betegek és -szenvedők elmaradnak a bolytól, s azzal vigasztalják magukat, hogy elég -erőt éreznek a magánosságra. Pedig csak gyöngék a küzdelemre. - -Az emberi lélektől minden kitelik: az is, hogy megtagadja önmagát. S a -lemondás művészetének vannak betegei, eszelősei, őrültjei. - -Vannak, a kiknek annyi jutott ki a szűkölködésből, a csapásokból és a -szenvedésből, hogy utóljára is erényt csinálnak a szükségből. Ezek a -szegény, természetükből kiforgatottak végre gyönyörüséget találnak a -lemondásban. Kevélyekké válnak a nélkülözéseikre, és kéjelegnek a -szenvedéseikben. Hasonlóan az ős-keresztényekhez, a kik önként -jelentkeztek hitet vallani, a szenvedés vallásának ezek a rajongói elébe -mennek a fájdalomnak, feltárják érzékeny, elsatnyult keblöket minden -vesszőcsapás előtt, s vértanúságukra büszkén, gyönyörrel véreznek el. - -Hódy Balázs ezeknek az önkéntes, névtelen vértanúknak, a kik többen -vannak, mint a látszat mutatja – egyik legszebben kifejlett, gyönyörü -példánya volt. - -S önkéntes vértanúságát különösen lelkessé, mondhatni: páratlanul -makacscsá tették hitvallásának sikerei. Mert hisz a legendák csodái -megujultak, s rózsák fakadtak vércseppjei nyomán. - -Ehhez képest egész élete valami szörnyü fonákságnak tünhetik fel az -előtt, a ki ennek az életrajznak némi figyelmet szentel, s nem lehet -elhallgatni, hogy Hódy Balázs költészete csakugyan hijjával volt annak a -természetességnek, mely a nagy költői alkotásoknak alapföltétele. -Mindegyik olvasójának feltünhetik a verseiből ködként gomolygó -rosszkedv, és sokan talán rosszhiszemünek fogják találni ezt a sok -borongást, mert látnivaló, hogy a szerző úgy szereti a Sors-haragot, -mint édestestvérét. - -És mégis, Hódy Balázsnak, legalább egyszer életében, igenis volt egy -természetes indulata. De meglehet, hogy sokan ezt is -természet-ellenesnek, sőt érthetetlennek fogják itélni. - -Ez a természetes indulata az volt, hogy fellázadt. És mert szemben a -végzettel, a mely ellen kitört, gyöngének tudta magát, megkisérlette az -öngyilkosságot. - -A pisztoly, a melylyel fejbe durrantotta magát, valami olcsó, silány -szerszám volt, a keze pedig a legügyetlenebb kéz, a mely valaha -pisztolyt fogott. Öngyilkossági kisérlete tehát balul ütött ki. A golyó -félre csúszott, s Balázs életben maradt. A nagy elszánásból az lett, -hogy vagy hat hétig nyomta az ágyat, s a fejsebétől azután is kótyagos -maradt vagy egy fél esztendeig. A rosszakarói szerint kótyagos maradt -világéletében. - -Ha az ember egy előkelő vendéglő pompás nagytermében, ebéd után, finom -italok mellett bölcselkedik az öngyilkosságról, azt találná -természetesnek, hogy a balul sikerült öngyilkossági kisérlet után -szükségképpen következik egy második, vagy szükség esetén harmadik -kisérlet, a míg csak a dolog nincs egészen rendben. A ki egyszer -komolyan elszánta magát a halálra, miért állapodnék meg a félúton? A -tapasztalás azonban szürke elméletnek bélyegzi ezt az okoskodást, s azt -bizonyítja, hogy az efféle első felvonások után rendesen nem következik -második. A halál vőlegényei egyet gondolnak, s bizony, visszabaktatnak a -félútról. A legtöbbször talán nem is gondolnak semmit, csak felocsudván, -egészen más szemmel néznek a világba, mint azelőtt. Úgy lehet ez is, -mint egyéb válságoknál. A ki kisírta, kidühöngte, vagy kivigadta magát, -valami megkönnyebbülést érez, s ugyanazok a gondolatok, melyek idegeit -az imént megfeszítették, egyelőre nem ingerlik többé. - -Az, a mit Hódy Balázs később a második életének nevezett, hosszu -zsibbadtsággal kezdődött, mely nem sokban különbözött a -félkegyelmüségtől. Nem emlékezett semmire; nem tudott és nem akart -semmit. Úgy volt, mint a gyerek. Szót fogadott az ápolóinak, s félt, -hogy meg fogják pirongatni. Nem érdeklődött semmi iránt, de szorongó -csodálkozással nézte, hogy milyen sokat foglalkoznak vele, olyanformán, -a hogyan egy tengeri nyúl nézelődhetik, mikor egy bakteriológus -laboratóriumában találja magát, egy dézsa zselatin meg mindenféle -preparátum között, s látja, hogy őt egy nagy szakállu ember -felveszi-leteszi, szurkálja-piszkálja s egyik helyről a másikra czipeli. -Mi az ördögöt akarhatnak vele? - -Később, nagy lassan, eszmélni kezdett. Néha, a hogy félálomban feküdt az -ágyán, a mult egyes foszlányai megjelentek előtte, s látomások fogták -el. Aztán megkisérlette gondolkozni. Rájött, hogy mindez elmult, s hogy -vele most a láz űz kegyetlen játékot. Kábultságának képei szinte -idegenek voltak neki, s mintha valamikor régen, nagyon régen látta volna -ezeket a képeket. Utóbb már emlékezni kezdett, s tisztán látta ujra a -megszokott, sokszor átélt jeleneteket. Látta önmagát a nagy ebédlő -asztalánál a kis zuávokkal, s látta őt. A világoskék batiszt ruhája volt -rajta, azokkal a piczi kék virágokkal… Ilyenkor a beteg nem találta -helyét. Mintha valami furcsa zsongást érzett volna a szive táján. -Szeretett volna sírni, de nem tudott. Aztán azt gondolta, hogy fel kell -kelnie; de nem birt. - -Hanem teljesen csak akkor tért vissza az emlékezete s emlékezetével -együtt egész fájdalma, mikor már régtől fogva fenn járt s kisétálhatott -a szabadba. - -Magánosan, gondolattalanul bandukolt végig a vasárnapi közönségtől népes -utczákon, s lökdöstette magát, mint egy alvajáró. Egyszerre a zugligeti -úton találta magát. Nem volt arra semmi keresete, de azért valami -homályos érzés nem engedte, hogy visszaforduljon. S a néphullám vitte -előre. - -A hogy aztán kiért a zugligetbe, egyszerre eszébe jutott valami. S -elválva a vasárnapi tömegtől, neki vágott egy meredek útnak. - -A milyen lankadtan ballagott előbb, olyan sietségre kényszerítette most -nyomorult, elgyengült lábát. A magasból nézve, azt gondolhatta volna -valaki, hogy egy sebzett vad csörtet az odujába, meghalni békén, távol -az emberek szemétől. - -A lélekzete elfult, mikor megállapodott. Igen, ez az a villa. Megismerte -a verandát, a kerti padokat, a két vén hársat, a vadrózsával befuttatott -lugast, a zugliget egész útszéli díszét. Igen, ez az a villa. Itt volt -olyan boldog, a milyen nem lesz többé soha. - -Emlékezett. Az a drága, édes teremtés olyan jókedvü volt akkoriban, mint -maga az egészség. Egy délután azt mondta neki: - -– Eljön velünk a Normafáig? De csak így megyek, hajadon fővel… - -S a karjába kapaszkodott, a míg oda értek. Ez volt az egész regény. De -mikor ez a semmi neki mindene volt!… - -Benézett a lécz-kerítésen; a kertben idegen gyerekek játszottak. Fű, fa, -virágágyak, a hitvány üveggolyók a nagyon közönséges rózsák mellett: -mind ugyanazok. Semmi se történt: csak az istenek költöztek el erről a -rongy világról! - -S ő akkor oly őrült volt, hogy órákat töltött a lugasban, Condorcet -könyvével, melynek czime: _Voltaire élete!_… - -Végre megértett mindent. Isten veled, ifjúság! Isten veled, szerelem! -Isten veled, te drága, a ki soha vissza nem térsz! - -Nem látta senki: sírhatott. Aztán megtörülte az arczát, s lassan, a hogy -a temetőből jönnek, elindult visszafelé. Össze volt törve. - -A boldogság!… Az oly rég volt! És úgy fájt minden! Nem akart többé -semmit. - -Ezek után a válságok után pedig jött az idő, mely letörüli a könnyeket s -virágokat fakaszt a sírokon. - -A szépség és a jóság elvész, hogy utána ne maradjon egyéb, csak a síri -virágok illata. S a fájdalom utána hal, hogy belőle se maradjon más, -csak egy pár édes emlék, mely egyre bágygyad, s melyen egyre erősebben -érezni a hervadás illatát, akár magukon a sírról tépett virágokon. - -Ó, emberünk őrizte s hűségesen őrizte édes emlékeit! - -A gyönyörü teremtés puszta álomképpé változott át, de ez az álomkép -immár az övé volt egészen. Meglátogatta ágya fejénél s kegyesen szólt -hozzá. Egyszer az álmodó egy csókot érzett a homlokán; felriadt, és -szive vadul kalapált. Ez volt az egyetlen igazi csók egész életében. - -Álmokban élt és álmot szőtt magának. Szép álmot, gyönyörü álmot. Azt az -álmot, hogy mindig szerették egymást, s hogy csak a balsors választotta -el tőle hűséges szerelmesét. S mikor ebben az álomban már jobban hitt, -mint minden valóságban, ujra megtalálta a dalok forrását. - -Ettől fogva megint a csengő rímeknek élt, s mint a pinczér, a ki időtlen -idők multán is emlékszik azokra a herczegi lakomákra, a melyekből nem -evett soha egy falatot se, élete fogytáig zengette első szerelmét. - -Rövid foglalatban, ime, ez a története annak a szerelemnek, a melyet -Hódy Balázs számtalanszor énekelt meg: dalban és költői elbeszélésben, -szonettben és madrigálban, rondeaukban és vegyesekben. - -Erről a szerelemről a jövő irodalomtörténet-irása bizonyára részletesen -fog megemlékezni, s mi e helyütt éppen csak az adatgyüjtés érdekében -akartunk némi magyarázatot szolgáltatni a Ginevra-cziklus, a _Spleen_ és -a _De Profundis_ egyes darabjaihoz. - -De volt Hódy Balázsnak egy másik szerelmi regénye is, s majdnem -bizonyos, hogy erről a második szerelmi regényről már nem lesz az -irodalomtörténetirásnak egyetlen szava sem. - -Mert Hódy Balázs költeményeiben csak egy női név van: a Ginevra neve. S -arról a szerelemről, melyet a költő Fodor Ella kisasszony iránt érzett, -a dalok és a költői elbeszélések, a szonettek és madrigálok, a rondeauk -és a vegyesek mélységesen hallgatnak. - -Ennek a szemérmes és csodálatosan hallgatag szerelemnek a történetét -óhajtjuk ezen a helyen elbeszélni. - - -II. - -Mikor Hódy Balázs Fodor Ella kisasszonyt először pillantotta meg, Fodor -Ella kisasszony tetőtől talpig mezítelen volt. - -Egy kis teknőben feküdt és erősen acsarkodott. - -Látnivaló volt rajta, hogy éppenséggel semmi hajlandóságot nem érez a -tisztálkodás eszméje iránt, mert oly hangosan tiltakozott személyes -szabadságának nyilvánvaló megsértése ellen, a hogy négy esztendős kis -torkától csak kitelhetett. - -Fodorné azonban nem volt az az asszony, a ki valami sokba vette volna a -személyes szabadság jogát, s minden rugódozás és acsarkodás ellenére, -tovább szapulta. - -Balázs meghökkenve állt meg a küszöbön e családi jelenet láttára. - -– Hát maga megbolondult? – kiáltott rá Fodorné – hogy nyitva hagyja erre -a gyerekre az ajtót?! Kicsoda maga és mit akar? - -– Bocsánatot kérek, ténsasszony – dadogott Balázs, és sietett a -konyha-ajtót betenni – nem tudtam… A nevem Hódy s a házmesterné -utasított ide. - -– Ahá, maga a szobát akarja megnézni – szólt Fodorné, valamivel -békülékenyebb hangon. - -– Igenis, kérem. - -– Akkor hát várjon egy kicsit. Hé, Fodor! - -A konyhában csak hárman voltak: Balázs, Ella kisasszony és Fodorné. -Tulajdonképpen azt kellene mondanunk, hogy: négyen, mert elbeszélésünk -főszemélyei közül jelen volt Fodor Czilla kisasszony is, de az ő -szereplése ez idő szerint még oly szűk körre szorítkozott, hogy -bemutatását bátran el lehet halasztani a következő fejezetekre. - -Szóval Balázs csak két emberi lényt vett észre maga körül: egy kicsit a -mosó-teknőben, meg egy nagyot a mosó-teknő mellett. Az előbbi -barátságtalan felhívás tehát olyan valakinek szólhatott, a ki nem volt -jelen, s a legjobb esetben valahol közel tartózkodott. - -S Balázs várakozással pillantott a szemközt levő szobaajtóra, mely nem -sokkal volt nagyobb, mint egy jóravaló dominó-koczka. De Fodor nem -jelentkezett. - -– Hé, Fodor!… Adta kölyke!… No még ilyen mamlaszt!… - -Ezek a felkiáltások gyors egymásutánban zengettek végig a téglával -kövezett, visszhangos nagy konyhán, s minthogy valaki, hősünk iránt való -jóindulatból, netalán úgy vélekedhetik, hogy ezek a felkiáltások -mindannyian az ismeretlen Fodornak szóltak, meg kell jegyeznünk, hogy: -nem, mindez nem csak Fodornak szólt. - -Balázs kivette a tömeges megrovásból rá eső részt, s elkezdett -mentegetőzni. - -– Engedelmet kérek, ténsasszony, nem akartam háborgatni. Majd máskor -jövök… - -Balázs azt várta, hogy Fodorné erre a szelid hangra le fog csillapodni. -Csalódott, mert épp az ellenkező történt: Fodorné felpattant. - -– Hát most meg hová akar menni?! Hogy még egyszer rányissa erre a -gyerekre az ajtót?! Várjon sorára. Láthatja, hogy dühös vagyok. Különben -mi köze magának hozzá, ha én dühös vagyok is?! Én mindig dühös vagyok; -nekem ez már természetem. Azért nagyon jó asszony vagyok, érti?… Hé, -Fodor! - -Balázs el volt kábulva. Szokása szerint megadta magát sorsának, s -türelmesen várta a mentő-angyalt, a ki ezúttal Fodor névre fog -hallgatni. - -De Fodor füle botját se mozdította. - -– Ez már mégis szemtelenség… Te kölyök, fogd be a szád, mert ha még -tovább is sivalkodol… Hallja, menjen be ebbe a szobába; egy kis vörös -majmot fog ott találni. Fogja fülön, s mondja meg neki, hogy azt -parancsoltam: mutassa meg magának a szobát. Várjon csak. Bizonyosan egy -földgömb lesz előtte; azon bámészkodik. Vágja pofon, a földgömböt meg -dobja ki az ablakon. Értette? - -Ez a különös megbizás Balázst végképpen kétségbe ejtette. Szeretett -volna menekülni, de a visszavonulás útja egyelőre el volt zárva előle. - -Keresztül ment a konyhán, s visszaélve azzal, hogy Fodornét teljesen -elfoglalta Ella kisasszony egy élénk tiltakozási kisérletének erélyes -megtorlása: alattomban kopogtatott a kiskoru ajtón. - -– Szabad! – szólt belülről egy nyugodt hang. - -Benyitott, s egy különös berendezésü helyiségben találta magát, melyről -hirtelenében nem igen tudta volna megmondani, hogy nagyon tágas-e, vagy -nagyon szűk? Ez a helyiség tudniillik, a budapesti viszonyokhoz képest, -valósággal tiszteletreméltó térfogatnak örvendett, de mozogni csak -ügygyel-bajjal lehetett benne, mert bútorzatának pazar csoportosításával -ugyancsak kihasználta ezt a tiszteletreméltó tulajdonságát. Nagyban és -egészben azokra a hálószobákra emlékeztetett, melyeket a vidéken, -névnapok és batyubálok idején, tele gyömöszölnek a többi szobák -bútoraival. A zongora teteje könyvtárul szolgált, szállást adott egy -aranyozott kalitkába zárt szomorú kanárinak, s úgy a hogy, a női -munkaasztalt is helyettesítette; az ebédlő-asztal gyermekszobának volt -berendezve; az ágyak nappal ruhatárként szerepeltek; egy hajdani -iróasztalon, melyet a haladó idő közönséges állványnyá fokozott le, -olcsó csecsebecsék díszlettek; s a két utczai ablak közt egy -szinehagyott kerevet vagy tizenöt darab mindenféle fajta, ébresztő, álló -s fali óra terhétől roskadozott. A közfelfogás szerint az ember nem -lehet három vagy négy helyen egyszerre. Vannak kivételes esetek. Balázs -egyszerre volt jelen: a Fodor család társalgójában, műtermében, -ebédlőjében és hálószobájában. - -Ezt a kaoszt természetesen nem lehetett csak úgy hamarjában -átpillantani; a különös helyiségben kiigazodni és utat találni, a -nehezebb feladatok közé tartozott. És Balázs eleinte nem látta a sok -fától az erdészt. Tulajdonképpen semmit se látott egy nagy zsibvásáron -kívül, s nem tudta elhatározni, hogy a homályosságban előbbre -botorkáljon-e? Végre fölfedezte a földgömböt, s kis híjja volt, hogy -»Föld!«-et nem kiáltott, mint a Marryat kapitány hősei szokták -cselekedni válságos pillanatok után. - -A földgömb ott állott a jobboldali ablak mellett, egy kis tükrös -asztalkán. De hol lehet a kis vörös majom? - -Előkerült az is. Az előbb hallott nyugodt hang ismét megszólalt, s -Balázsnak úgy tetszett, mintha ez a hang a föld alól jött volna: - -– Mindjárt. - -A kis vörös majom a csupasz padlón üldögélt s egy térképbe volt -elmélyedve. Az ajtó mellől azonban, a különböző bútor-torlaszoktól, nem -lehetett belőle egyebet látni, csak vörhenyeges szakálát. - -– Bocsánatot kérek, hogy háborgatom – szólt Balázs az ajtónál – Hódy -Balázsnak hívnak, s a kiadó szobát óhajtanám megnézni. A ténsasszony, a -kivel az imént volt szerencsém beszélni, kilátásba helyezte, hogy, a -mennyiben becses ideje engedi, kegyes lesz megmutatni. - -– Mindjárt, kérem, csak Brindisit keresem meg. - -Balázs illedelmesen várakozott, mig Brindisit megtalálják. Brindisi -kissé messze van Budapesttől, s így nem volt csoda, hogy időbe telt a -felkutatása. Bele telt vagy öt percz, mig sikerült a dolog; Balázs -azonban győzte türelemmel. - -– Egyszer már megvan! – biztatta a vendéget a rejtelmes kis majom. - -De meg kellett keresni a földgömbön is. A vörhenyeges szakál -kiemelkedett a torlaszok közül, s hősünk végre megszemlélhette azt a -férfiut, a kivel a gondviselés végzéséből egy egész életre szóló -barátságot kellett kötnie. - -Soha ilyen tekintélyes arczot. Ezeknek a szabályos vonásoknak, ennek a -nyugodt arczkifejezésnek, s a mellig érő hullámos szakál pazar -szépségének láttára Balázs önkéntelenül Siegmund királyra gondolt, a -hadverő Siegfried fejedelmi atyjára. Csak a teuton félistenek jártak a -földön ilyen magas, fenköltségtől sugárzó homlokkal ékesen; s ha -nincsenek a bayreuthi előadások, ennek a tiszteletreméltó, hatalmas -szakálnak a mását ma már csak rámában láthatná az ember. - -Csakhogy a tekintélyes fej nevetségesen piczi törzsön pihent, s a mint a -különös kis ember a földgömb körül bujkált, Balázst az a kellemetlen -érzés környékezte, mely a természet kegyetlenkedései láttára fogja el az -álmodozókat. Siegmund! Nem Siegmund volt ez, hanem a gnóm-király! - -A gnóm-király másodszor is megtalálta Brindisit, s leszegezte egy -gombostűvel, hogy el ne szaladjon. Aztán elébe jött a vendégének, s -melegen megrázta mind a két kezét. - -Balázst megtévesztette az előlegezett barátság. Úgy tekintette, mint -szerény föllépésének megérdemlett jutalmát, pedig Fodor épp ilyen nyájas -volt az egész világgal, kivéve az egész világból kedves felesége ő -nagyságát. A meleg kézszoritás, melylyel mindenkit megtisztelt, nála azt -jelentette, hogy: - -– Ön nem ő, s ez nekem elég. Szeretem önt. - -A szokatlanul barátságos jellegü ismerkedés után a gnóm-király -szükségesnek látta visszatérni kedves Brindisijére. - -– Nem képzeli, kérem, milyen fáradságomba került Brindisit megtalálnom. -Megvallom, a földrajzban csak most kezdek némi járatosságot szerezni. -Gyermekkoromban elhanyagoltam a tudományt, s ez rám nézve igen nagy -szerencsétlenség. Mit gondol, ha néhány évvel ezelőtt csak oly mértékben -rendelkezem a szükséges előismeretekkel, mint, hogy többet ne mondjak, -mai nap, mit gondol, hol volnék én ma akkor?! - -Balázs nem tudta elképzelni, hogy a szóban forgó kedvező esetben hol is -lehetne hát Fodor úr a jelen pillanatban? Úgy tetszett neki: aligha -ebben a szobában. De nem gondolkozhatott sokáig a fölvetett kérdésről, -mert Fodor úr folytatta: - -– Brindisire pedig azért volt szükségem, mert ott lesz az egyik -főállomás. Igaz, még nem mondtam önnek, hogy földalatti vasutat fogok -építeni a világ körül. Mit szól ehhez a tervhez? Merész gondolat, nem -igaz? - -Az igazat megvallva, Balázs épp oly keveset törődött a közlekedésügy -nagy érdekeivel, mint egy kecskepásztor, a ki hónapokig ki nem mozdul a -havasok közül. A ki jó óráiban a fellegek közt szárnyal, nem igen bánja, -hogy embertársai postakocsin döczögnek-e, avagy villamos vonaton -száguldanak, nyélbe ütni szennyes kis kötéseiket. A nagy anyagi érdekek, -a társaságos élet óriási vivmányai hősünket hidegen hagyták. - -Mindamellett a barátságos fogadtatás után, a melylyel kitüntették, -kötelességének tartotta érdeklődni a kissé meglepő terv iránt. - -– Az eszme bizonyára nagyszabásu – szólt, nem minden kételkedés nélkül. - -– Sajnos, a megfelelő anyagi eszközök még nem állanak rendelkezésemre – -jelezte Fodor úr a terv nagy nehézségét. - -Balázs úgy vélte, hogy mivel ennek a nehézségnek az eltűnése a közel -jövőben úgy se várható, egyelőre semmi se tartja vissza Fodor urat -attól, hogy megmutassa a kiadó szobát. Ehhez képest helyén valónak -találta Fodor urat emlékeztetni, hogy jövetelének czélja nem annyira -Brindisivel, mint inkább a kérdéses szobával függ össze. - -– Tehát ön csakugyan ki akarja bérelni a szobát? – kérdezte Fodor úr, -mintha nem akarna hinni a fülének. - -Ez a kérdés kissé furcsának tűnt fel Balázs előtt, s megvallotta -őszintén: - -– Szeretnék itt lakni, ebben a házban. - -– Csodálatos! – szólt a gnóm-király, mélyen eltünődve. - -De azért csak átvezérelte Balázst a szomszéd helyiségbe. - -– Ez az – szólt aztán olyan mozdulattal, mely nem jelenthetett egyebet, -mint hogy: »Ám lásd, hogy mit csinálsz; én mosom a kezemet.« - -Balázsnak szeget ütött a fejébe ez a néhány rejtelmes szó. Vajon micsoda -rejtett hibája lehet annak a szobának, a melybe úgy vezetik be az -embereket, mint a hajdani regényhősöket a kisértetes helyekre?! Nem vett -észre rajta semmi különöset. - -Elég tágas, tisztára sikált, magas szoba volt, a minőket ma már csak a -régi házakban látni. A bútorzatát ugyan nem lehetett fényesnek mondani, -de Balázs nem tartozott az elkényeztetett emberek közé. S a sarokban -rejtőzködő, nagy, függönyös és mennyezetes ágy valósággal meghóditotta. -Az első pillanatokban attól tartott, hogy a szobának nincsen külön -kijárása, de Fodor felvilágosította, hogy a szemközt látható -dominó-koczka egyenest a lépcsőházba nyílik. Balázs meg volt elégedve. - -Nemcsak hogy meg volt elégedve, el kellett ismernie, hogy a mit lát, -messze meghaladja minden várakozását. A szoba csak egy ablakkal -dicsekedett, de ez a régies alakú, hatalmas ablak erkély módjára -kiszögellett az utczára, úgy, hogy a bemélyedésében kényelmesen elfért -egy kisebb iróasztal. És az ablak a Sugárútra nézett; Balázs, a hogy -közelebb lépett, remegve pillantotta meg a szép Sárváryné ablakait. - -(Ideje beszámolnunk vele, hogy mindez 1880-ban történt, három -esztendővel azelőtt, hogy Hódy Balázs egy rossz pisztolylyal fejbe -durrantotta magát.) - -Balázs a holdvilágos estékre gondolt, a mikor oly édes nem csinálni -semmit, csak kibámulni a csendességbe s megkeresni tekintetünkkel az -ezüstös fénytől csillogó üveglapot, a mely közel, nagyon közel van -ahhoz, a kit szeretünk. Vajon ébren van-e, vajon gondol-e ránk? Hacsak -annyit is, hogy: »Szegény fiu!« A legszebb verssorok ilyenkor teremnek. - -– És mennyi volna a szoba ára? – kérdezte félénken. - -– Huszonöt forint – felelt fagyosan a gnóm-király. - -Balázs nem volt gazdag ember; ámbár ezt nem túlságos gyakran lehetett -rajta észrevenni. Azonkívül rendes ember is volt; és, bizony, számítónak -kellett lennie, hogy a szegénysége szemet ne szúrjon. De valahol csak -kellett laknia, s istenem, ha az ember huszonkilencz éves!… - -Szó sincs róla, olcsóbban is meghúzhatta volna magát másutt. De nem így -határozott. Tudtára adta Fodor úrnak, hogy a föltételt elfogadja, s -engedelmével holnap beköltözködik. - -– Micsoda, ön kibérli a szobát?! – kiáltott fel álmélkodva a gnóm. - -– Ha ugyan nincs kifogása a személyem ellen. - -– Dehogy van kifogásom!… Ellenkezőleg. Hanem ha ön csakugyan kibérli a -szobát, az más, egészen más. Ebben az esetben a szoba ára húsz forint. - -– Az igazat megvallva, nem értem… - -– Az igazat megvallva, azt akartam, hogy ne vegye ki a szobát. Lássa, ön -nagyon tetszik nekem. Jóllehet csak néhány percz óta van szerencsém -ismerni, nem hallgathatom el, hogy igen megnyerőnek találom önt, s -szeretném, ha nem találkoznánk többé soha. Ezért mondtam huszonöt -forintot; mások sokallták a huszat is. De ha ön ragaszkodik a szobához, -az más. Ebben az esetben a szoba ára húsz forint. Csakhogy, gondolja -meg, még nem késő, az asszony nem tud semmit. S engedje meg, hogy egy jó -tanácscsal szolgáljak önnek. Fiatal barátom, ha ugyan szabad így -neveznem, fiatal barátom: meneküljön! Nézze, ez az ajtó nyitva: -meneküljön, és még csak vissza se tekintsen! - -Most rám Balázson volt az álmélkodás sora. - -– Nézze – folytatta a jólelkü gnóm-király – ön nem tudja, mit csinál, ha -beköltözködik ebbe a lakásba. Rabbá teszi magát egész életére. Ez az -asszony meg fogja rontani a fiatalságát, szerencsétlenné fogja tenni a -jövőjét. Mert a ki egyszer ennek az asszonynak a közelébe került, az el -van veszve. Mondok önnek valamit. Most két éve egy nagyon derék fiatal -ember lakott ebben a szobában. Azt úgy elkínozta, hogy a szegény fiú -búskomorságba esett, és meghalt. Egy másik még rosszabbul járt; -kétségbeesésében teljesen elvesztette a fejét, és megházasodott. Vagy -mást mondok. A konyha mellett van egy udvari szoba; ott egy európai hírü -ember lakik. Tanár, tudós, nagyeszű férfiu. A társadalmi egyensúly -törvényének a fölfedezője. Nézze meg azt az embert. Az nap, a mikor ide -költözködött, félholtra verte a házmestert; olyan erős volt, hogy -leütött volna egy bikát. Most lábujjhegyen jár és suttogva beszél. Csak -azt mondom, hogy nézze meg azt az embert. - -Így figyelmeztette Maffio Orsini Gennaro kapitányt a két mankón -vánszorgó, húsz éves aggastyánra, hogy megmutassa neki, miképpen hat a -Borgiák rettenetes mérge. - -Balázs elmosolyodott. - -– A ténsasszony, úgy látszik, rendes életre szoktatja a lakókat. - -– Hogy rendre szoktatja őket? Meghiszem azt. Ebben a házban mindenki úgy -tánczol, a hogy ő fütyöl. Lélekzeni se mer itt senki az ő engedelme -nélkül. Nézzen meg engem, fiatal barátom. A mi engem illet, férfias -nyíltsággal vallom meg önnek, hogy még tüsszenteni se szeretek, ha az -asszony jelen van. Pedig én már meg vagyok edzve. Tőlem lehet -mennydörgés, zivatar, tüzes istennyila, én soha se vesztem el a -hidegvéremet. Olyan nyugodtan vagyok itt a könyveimmel, meg a tudományos -eszközeimmel, mint Arkimédes a czirkulusaival, ha nem csalódom: -Szirakúza ostroma alatt. - -Balázs örült, hogy más tárgyra terelheti a beszélgetést. - -– Uraságod, úgy látszik, csak a tudománynak él? - -– Azaz hogy azt tenném, hogy ha lehetne. De először is, kissé elkésve -léptem a tudományos pályára, s első ifjuságomban sokat mulasztottam; -másodszor pedig nem képzeli, mennyi akadálylyal kell küzdenem. Nem -hisznek bennem; azt gondolják, hogy félbolond vagyok. Pedig én nem -vagyok félbolond; hanem, ha már rám akarják fogni, akkor inkább egész -bolond, mert bennem lángelme lakozik, s a lángelme, mint tetszik tudni, -tisztára őrültség. De mit a lángelme, ennek a műveletlen asszonynak! -Képzelje, napokig kell könyörögnöm pénzért, ha egy körzőt kell -vásárolnom. Higyje el, kérem: a tudatlanság és az asszony, ez a szabad -embernek a két legnagyobb ellensége. Ha ezzel a kettővel nem kell -küzdenem, ma ott volnék, a hol Edison. És tudja-e, mért vettem el ezt az -asszonyt? Megtetszett nekem, hogy pofon vágott, a mikor meg akartam -csókolni. Ez is mutatja, hogy egészen bolond vagyok. - -Balázs egy kissé meg volt rőkönyödve. Hosszasabb bizonyítás nélkül is -hajlandó lett volna elhinni a dolgot, de a gnóm-király olyan tiszta -szemmel s olyan derüs nyugalommal nézett rá, hogy nem tudta, mit -gondoljon. Mi ebben a tréfa, vagy az a keserűség, a melylyel az ember -magamagát gúnyolja? És mi az, a mi már nem csak keserű tréfa, hanem a -Fodor ur tudtán kívül szomorú valóság? A míg ezen tanakodott, Fodor ur, -mintha az ő elhallgatott kételyeire akart volna megfelelni, így -folytatta: - -– Különben bolond az egész világ, a mi abból is kitetszik, hogy az -emberek megházasodnak. Fiatal barátom, egy egész életre való tanácsot -adok önnek; nem bánja meg, ha hallgat a szavamra. Ne házasodjék meg -soha, semmiféle körülmények között! Ne vegye el se azt, a ki -csókolgatja, se azt, a ki pofon vágja az embert. Különbözőképpen kezdik, -de mind egyformán végzik. - -Balázs fogadkozott, hogy távolról sincsenek ilyes szándékai. De ezzel a -kis embert nem nyugtatta meg. - -– Óvakodjék az asszonytól, akár kicsi, akár nagy, akár öreg, akár -fiatal. A nőnek mindig csak egy dolog jár a fejében: a házasság. Ha -fiatal, férjhez akar menni, vagy máshoz akar férjhez menni; ha öreg, meg -akarja házasítani a fiatalokat. Még a gyerektől is óvakodjék, hogyha -lány. Telepedjék le egy sereg kis lány közé: s házasságot fognak önnel -játszani. Pedig a házasság a férfinak a halála. Ó, hogyha én nem -házasodtam volna meg!… - -Arcza fölragyogott erre a gondolatra. Mint a kiket a vallásos rajongás -szent elragadtatása fogott el, boldog tekintettel bámult bele a -semmiségbe. Vajon micsoda tündéri képek jelentek meg előtte, ott, a -mennyezet tájékán?! - -– Tudja, ha ön csakugyan nem hallgat rám, s itt marad ebben a pokolban, -egyszer majd elbeszélem önnek az életem történetét. Nagyon tanulságos -történet; a kiknek elmondtam, mindannyian sirtak rajta, s negyven napig -nem néztek asszonyszemélyre. Most nem mondhatom el, mert az asszony -mindjárt itt lesz, s nem lesz maradásom itthon, ha rajta ér a -fecsegésen. Pedig nincs időm az utczán kóvályogni; serényen kell -dolgoznom a vasut tervezetén. - -– A világért se szeretném feltartóztatni… - -– Ó, kérem, rám nézve ritka szerencse, ha magamhoz hasonlókkal -beszélgethetek. (Balázs meghajlott.) S ha ön szives lesz még egy pár -perczre helyet foglalni, mondok egyet-mást, a mi érdekelni fogja. Végre -is, önnek ismernie kell azokat, a kiknél letelepedik. - -Balázs már únni kezdte ezt a rendkivüli közlékenységet, de nem volt mód -a szökésre. - -– Tudja, én órás voltam. Kitünő munkás, a kinek a dolga aranyat ért. -Hogy többet ne mondjak, én találtam fel a Fodor-féle órát. Ismeri ön a -Fodor-féle órát? Nem? A Fodor-féle óra másodperczekre mutatja az időt, -jelzi a temperaturát, megszámlálja az ember minden lépését, s ha két -perczig a tenyeremben tartom, pontosan kimutatja az érütéseimet. Ezen -kivül megvan az a hasonlíthatatlan előnye, hogy ön egy félóráig -csapkodhatja a földhöz, még se törik össze. Mindebből láthatja, hogy a -Fodor-féle óra kész vagyon volt, csak be kellett zsebelni. S azt hiszi, -meggazdagodtam belőle? - -Balázs előre is igen csodálkozott a Fodor-féle óra szomorú történetén. - -– Ekkor közbejött a pofon. Ez a pofon megfosztott az eszemtől. Elvettem -a feleségemet, vagyis tulajdonképpen ő vett el engem. Szóval: nem -kapálóztam, nem kiabáltam segítségért, hanem úgy mentem utána a paphoz, -mint a birka a vágóhidra. S mi történt velem, tisztán csak azért, mert -olyan meggondolatlan voltam, hogy elkövettem ezt az egyetlenegy, de -menthetetlen tévedést? Mi történt velem, egyedül a házasságom -következtében? Csődbe jutottam! Az asszony rábeszélt, hogy húzzuk össze -magunkat, nyissunk egy kis olcsó boltot kint a Kender-utczában, s ne -költsek hirdetésre egy garast se. Képzelje, a tizenkilenczedik -században! Így persze tönkre kellett mennem. S a Fodor-féle órán, mely -másnak milliókat hozott volna, elúszott négyezer forintunk. Csak az -vigasztalt, hogy ebből a négyezer forintból ezer az asszonyé volt. - -Hősünk arczán meglátszott, hogy a nemezist illetőleg nincs a beszélővel -egy véleményen, de a Fodor-féle óra megteremtője nem ügyelt a dologra. - -– S nem elég, hogy tönkrementem – folytatta – elhiresztelték, hogy a -Fodor-féle óra nem ér egy fityinget. Rám fogták, hogy azért buktam meg, -mert az órám a kutyának se kellett. Az ellenségeim így kezdtek beszélni: -»Hát persze, ki az ördög venne órát azért, hogy a földhöz vagdalja?! A -lépéseit megszámlálhatja az ember óra nélkül is, az érlökést megméri az -orvos, s ha az ember didereg, a Fodor-féle óra nélkül is tudja, hogy -hideg van.« Természetesen, az asszony mindjárt elhitte ezeket a -szamárságokat, s hiába volt minden érvelés, fel kellett hagynom a -művészetemmel. - -– És azóta? - -– Képzelheti, hogy azóta se pihenek. Feltaláltam egy úszó-készüléket. -Két tömlő az egész, de ez a két tömlő elég rá, hogy egy huszárt a teljes -fölszerelésével és lovastul fenn tartson a vizen. A találmányomat be is -mutattam a főhadparancsnokság embereinek, s próbaúszásom megtekintésére -igen előkelő szakértők jelentek meg. Sajnos, minthogy az asszony nem -bízott a felfedezésemben, a készülék előállításához szükséges pénzösszeg -nem állott rendelkezésemre, s szégyen, gyalázat, takarékoskodnom kellett -a legszükségesebb anyagokon. Ennek természetesen az lett a következése, -hogy majdnem bele fultam a Dunába; úgy fogtak ki, a csavargőzössel. Ezek -után érteni fogja a keserüségeimet. Képzelje el Edisont, ha kénytelen -lemondani a telefonról, a fonografról, mindenről a világon, néhány -rongyos dollár híjján, s egy pofon miatt, a melyben, vesztére, egykor -örömet talált. - -Hősünk illőnek vélte tiltakozni. - -– Nem hihetem, hogy uraságodat ellenségeinek rosszakarata és a -balszerencse végképp elcsüggesztették volna. A legelső pillantásra -sejtettem, hogy uraságodban a cselekvés emberét van szerencsém -üdvözölni, s tudom, hogy az ilyeneket az akadályok csak edzik. _Sub -pondere crescit palma_ – ha szabad ezt a klasszikus idézetet uraságodra -alkalmaznom. - -– Ó, még nem mondtam le mindenről, s a rosszakarat meg a gúny el fognak -némulni, mihelyt fölépítem a vasutamat. Nem tudom, méltányolja-e ennek a -nagyszabásu ötletnek a jelentőségét? Hogy visszatérjek Brindisire, ha ön -ma Brindisibe akar menni, az állomások egész rengetegén kell keresztül -vergődnie. Az én földalatti vasutam csak a nagy állomásokon fog -megállapodni, s így ön már Brindisiben lesz akkor, mikor a közönséges -vasút utasai még valamelyik nem messze eső vámhivatalban vesztegelnek. -Mondja, kérem, nem nagyszerü ez? - -Balázs ugyan nem sietett Brindisibe, hanem azért nagyon örvendett a -felfedezésnek. És szerencsekivánatának a kifejezése után éppen a -legélénkebb barátkozásban voltak, mikor egyszerre a hátuk mögött -megszólalt a Fodorné éles hangja: - -– No mi lesz? Meddig tart még ez a fecsegés? Ez az úr is okosabban -tenné, ha a dolga után látna, s nem hallgatná végig a te szamárságaidat. - -Mikor _Borgia Lukrécziá_ban, a Negroni herczegné lakomáján egyszerre -csak szétválik a háttér függönye, s a bordalt éneklő, ittas vendégek -megpillantják az álarczos barátokat, a kik a nekik szánt koporsókat -hozzák: Maffio és társai tudvalevőleg halott-halaványan s egy pillanat -alatt megöregedett arczczal merednek egymásra. Ilyenformán változott el -a két férfiú arcza. - -Fodor megkisérlette mentegetőzni: - -– Angyalom, ez az úr… - -De Fodorné a szavába vágott: - -– Ez az úr vagy kiveszi a szobát, vagy nem veszi. Jobban szeretem, ha -nem veszi; inkább adom oda egy tisztességes öreg kisasszonynak, mint -holmi léhütőnek. A férfiak úgyis csak azért bérelnek szobát, hogy -összerongálják a bútorokat. Ne is gondolja ez az úr, hogy valami nagyon -kínálgatom neki a szobát. Ki nem állhatom a férfiakat, mert minden férfi -gazember. Minden férfi, kivétel nélkül. A melyik nem látszik annak, az a -legnagyobb gazember valamennyi között. - -Hogy valamiképp ebbe az első rangosztályba ne kerüljön, Balázs -olyasfélét hebegett, hogy ő egész őszintén egyike a legmegátalkodottabb -gazficzkóknak, s távol van tőle minden képmutatás. Különben – folytatta -merész elhatározással – ha ez nem akadály, ő kivenné a szobát, s nem -igen zavarna több vizet, mint egy tisztes öreg kisasszony. - -A helyett, hogy igent vagy nemet mondott volna, Fodorné szemügyre vette -a vendéget, azzal a biztos pillantással, melylyel a piaczon a vágott -libák értékéről szokott tájékozást szerezni. A szemle elég kedvezően -üthetett ki, mert bár hangjának mérgessége egyre fenyegetőbbé vált, -mindjárt azzal kezdte, hogy: jó, majd meglátjuk. - -– Hanem azt megmondom előre – folytatta vésztjósló hangon – hogy nem -tűrök semmiféle garázdálkodást. Ez a lakás az én lakásom, s ide nem lép -be más ember, csak az, a kinek én megengedem. Ha barátkozni akar -valakivel: van itt egy tudományos ember, attól sokat tanulhat. És -kapuzárás előtt minden lélek idehaza legyen; a kinek ez nem tetszik: fel -is út, le is út. Azt is megmondom, hogy ha nagy mosás van s ezt a -szamarat elküldöm valahová: a lakók vigyáznak a gyerekre; és ha a -gyereknek baja esik, én mindenkinek kikaparom a szemét. A ki pedig csak -tivornyázni akar, s azért vesz lakást, hogy összerongálja a bútorokat, -az jobban teszi, ha mindjárt máshová megy. Már most: ha tetszik, jó; ha -nem, az is jó. Én nem árulok zsákban macskát semmi emberfia kedvéért. - -Fodor vigan hunyorgatott a háta megett, mintha azt szerette volna -mondani: - -– Ugy-e, hogy igazam volt? Jeles asszony ez, majd meg fogja látni. - -De Fodorné hirtelen arra fordult, s a gnóm egyszerre olyan komoly lett, -mint egy temetés-rendező. - -– Ezzel a pimaszszal pedig ne sokat társalogjon, ha kedves az ideje. -Mindig milliókkal dobálózik és nem tud megkeresni egy vörös garast. - -Fodor szégyenkezve sonfordált vissza a másik szobába. Leült a földgömb -mellé, és keresztbe fonva törpe karjait, nézte Brindisit, a hogy egy -köszvényes, nyugalmazott vén admirális nézi az óczeánt… - -Balázs igérte jóakaratját, s fogadkozott, hogy a ténsasszony -kivánságairól soha se fog megfelejtkezni. Megemlítette, hogy a -tivornyázásban mindig mértéket szokott tartani, s hogy -magán-viszonyainál fogva nem kedveli a nagyobb társaságokat. - -Ezzel a beköszöntővel Fodorné annyira meg volt elégedve, hogy jónak -látta Balázst kissé helyre vigasztalni. - -– Azért én nagyon jó asszony vagyok, ne féljen. Ritka jó asszony, érti? -Olyan jó asszony, hogy ezért mindig dühös vagyok magamra. - -Csakhogy ezeket a biztató igéket oly fenyegető hangon mondta, hogy a -kredenczben az összes tányérok megremegtek, s Balázs csontjaiban -megfagyott a velő. - -Mindamellett hősünk nem oldott kereket, hanem másnap este beköltözködött -a bukott órás kiadó szobájába. S alig rendezkedett el, máris meg kellett -kötnie azt az ismeretséget, melyet számára Fodorné jelölt ki. - -A Fodorné lakói társaság dolgában nem igen voltak elkényeztetve. A -társadalmi egyensúly törvényének fölfedezője egész nap oly izgalommal -várta Balázst, mint a milyennel június elején a fürdőhelyek Robinsonjai -lesik az ujonnan érkező vendégeket. S mikor észrevette, hogy az uj lakó -a névjegyét szegezi ki az ajtajára, nem türtőztette magát tovább, hanem -lecsapott prédájára. - -– Kedves uram, minthogy én is a házhoz tartozom, remélem, meg fogja -engedni… - -A társadalom-tudomány nagy bölcselője apró, hunyorgó szemü, módfelett -nyájas, tömzsi emberke volt, a ki selypesen beszélt, mint a kövér -nyelvüek, s lassan, vontatottan, mint a kik szeretik magukat hallani. - -– Ez verte volna meg a házmestert? – álmélkodott magában Balázs. - -Fodor már ekkor elmesélte neki, hogy a kiváló bölcselőnek három eleven -felesége szaladgál a világban, a mi persze csak úgy történhetett, hogy a -szóban forgó hölgyek közül kettő annak rendje és módja szerint elvált -tőle, míg a harmadik egyszerüen a faképnél hagyta házasságuk negyedik -hónapjában. Ez a tapasztalatokban gazdag mult, úgy látszik, nem nagyon -bántotta az európai hírü tudóst; kedélyén legalább nem hagyott nyomot. - -Különben sokkal inkább el volt foglalva az elméletével, semhogy ez a -kellemetlen mult valami sűrűn kisérthette volna. A társadalmi egyensúly -törvénye annyira izgatta, hogy utóljára kiszorított a fejéből minden -más, vidám vagy nem vidám gondolatot. - -– Az éj és a nap váltakozása – magyarázta Balázsnak – ez a _természeti_ -egyensúly. Mit gondol, ha egyszer a nap nem akarna lemenni?!… -Megbomlanék az egész világ; a Siriustól kezdve le egészen az utolsó -ázalagig, egy roppant csődbe jutna az egész világegyetem. A jó és a -rossz váltakozása, az erkölcsi erők és az állati ösztönök örök küzdelme -pedig: az _erkölcsi_ egyensúly. Mondja, kérem, mi lenne akkor, ha csupa -angyalból állna a világ?! Képzelje el, hogy a hordár angyal, a fináncz -angyal, a végrehajtó angyal. Elküldene ön egy angyalt a zálogházba?! No, -ugy-e? A természeti és az erkölcsi egyensúlylyal tehát tisztában -volnánk. Kössük össze, elegyítsük e kettőt: s megkapjuk a _társadalmi_ -egyensúlyt. Ez a világ a nagy tömegek erőinek és rossz ösztöneinek -folytonos, pihenés nélkül való, általános küzdelme; a meddig ez a -küzdelem tart, addig áll a világ. Mi a társadalmi élet? Szüntelen -váltakozása az ideális eszmék és a reális eszmék egymást követő -uralmának. Hol az ideál van felül, hol a reális irányzat; egyszer a -whig-ek, másszor a tory-ak. Mikor a realitás van a kormányon, az -idealizmus megindítja s győzelemre juttatja az ellen áramlatot; s ha az -ideális eszme győzött, nehogy bekövetkezzék a tespedés korszaka, a -realizmus mozogni kezd, harczol és végre győzedelmeskedik. Kérem, fusson -végig a világtörténelmen; s nézze, mily rendben váltakoznak a -tömeg-uralom s a kevesek uralma. Mi a ma? Ellentéte a tegnapnak. S mi a -holnap? Ellentéte a mának. A jelen az, a mi a multkor nem volt; a jövő: -az, a mi ma nincs, hanem volt tegnap, szerdán, hétfőn, szombaton. Azt -hiszem, mindez elég világos. Vegyük például a linczi békekötést… - -A társadalmi egyensúly törvényének fölfedezője mindent megfejtett, -mindent kimagyarázott kedves elméletével. Olyan volt ez az elmélet mint -az a furfangos amerikai készülék, mely egyszerre: bot, legyező, ernyő, -kés és szivarvágó. - -– Vagy vegyük például Spartacus lázadását… - -Bizonyára, egész Közép-Európában nem találkozott ember, a ki jobban -visszaélt volna a világtörténelemmel, mint a társadalmi egyensúly -törvényének fölfedezője. Ha valaki sokáig hallgatta, nem gondolhatott -egyebet, mint hogy a fenicziaiaktól kezdve egészen az akadémia legutolsó -közgyüléséig, minden a világon egyes-egyedül azért történt, hogy a -társadalmi egyensúly törvényéhez a legcsekélyebb kétség se férhessen. - -Balázs eleinte meghökkenve nézett a nyugodtan és megfontoltan beszélő -kopasz emberkére. De udvariassága és kellemes formái megnyugtatták. - -És vacsora után, mikor Fodor is, Udvarhelyi úr is, ujra beállítottak -hozzá, már érdeklődve hallgatta a feltaláló és a bölcselő vitatkozását. -E vitatkozás során Fodor kijelentette, hogy felhagy a földalatti vasut -tervével, mert holnaptól fogva minden idejére szüksége lesz, hogy -megcsinálja egy uj léghajónak a gépezetét, a mely léghajó, úgy -alakjában, mint szerkezetében, a madár alkotásának lesz hűséges mása. - -Balázs szinte szédült. Uj barátai oly könnyedén dobálóztak a -legsúlyosabb eszmékkel, hogy nem nézhetett rájok elismeréssel teljes -tisztelet nélkül. Ötleteik bősége, a rugalmasság, melylyel némely apró -ellenmondásokon túltették magukat, s az a biztonság, melylyel az -egyetemes történelmet s az egész világürt kezelték, kivételesen -nagyszerűnek tűnt fel előtte. De nemcsak szédült: okult is, a hogy -Fodorné megjósolta. Mert Udvarhelyi úr mindig fölért egy világtörténeti -kézikönyvvel s ezenkivül a Meyer-féle lexikon egy zsebkiadásával. - -Egy hét multán tisztában volt vele, hogy a sors két rokon lelket -vezetett útjába. - -Kölcsönös bizalmasságuk gyorsan növekedett. Kevéssel ezután Balázs -tea-estélyt rendezett uj barátai tiszteletére, s megkinálván őket -sonkával és párisival, felolvasta nekik legtitokzatosabb, legnehezebben -érthető versét, azt a verset, mely a _Spleen_ egyik gyöngye, s melynek -hangulatos, rejtelmességgel teli czíme: _Ululu Laia_. - -Ettől a naptól fogva bizonyos volt, hogy Balázs a Fodor-családnál fog -élni és meghalni. - - -III. - -Az ember néha szép nyugodtan, egyenesen és mozdulatlanul fekszik az -ágyában, s mindamellett szentül meg van győződve róla, hogy szélsebesen -kering egy ismeretlen középpont körül, a szobával, a bútorokkal, a -székre rakott ruhadarabokkal és a faliórával egyetemben, mely szomoruan -tiktakkoz ehhez a kalandhoz. Ebben a lelkiállapotban a legtarkább képek -váltakoznak az ember előtt: ismeretlen biborosok, a kik velünk együtt -forognak, dühösen kiabálnak ránk s mi nem értjük a beszédjöket, vasúti -gőzösök vágtatnak rajtunk keresztül, oly gyors egymásutánban, mintha -ágyunk volna a legkedvesebb séta-helyök, pióczák másznak a testünkön és -mi hiába igyekezünk szabadulni tőlük, veszett kutyák vesznek űzőbe s -torkunkon elakad a segitségkiáltás, a torony tetején találjuk magunkat s -nem leljük meg a levezető utat, fájdalmasan tapasztaljuk, hogy egy úr -ágyúgolyókat vagdos a fejünkhöz, s mikor a fejünkhöz kapunk, rémülten -vesszük észre, hogy a fejünket elvesztettük valahol, ellenben helyette -egy dinnyenagyságú léggömb ül a nyakunkon… - -Nem sokkal azután, hogy itt akarta hagyni ezt a siralomvölgyet, Balázs -bekötött fejjel pihent vánkosán, és sorra látta ezeket az ismert -képeket. Fel-felriadt, s ijedten tekintgetett szét a szobában, de nem -látott, és nem is hallott semmit. Hiába hallgatózott és meresztgette a -szemét; vak volt és süket. Majd ujra elszenderedett. - -Azt álmodta, hogy egy ismeretlen temetőben sétál, szép, virágos sírok -között. Naplemente után lehetett az idő, s ez a temető olyan végtelenül -szomorú volt. - -Egyszerre egy kriptát pillantott meg, barátságos, nyitott ablaku -kriptát, melyet vadrózsák környeztek. A kriptának az ajtaja is nyitva -volt; bement. - -A hogy bement, az ajtó becsapódott utána; kinézett az ablakon, s nem -ismert rá a temetőre. Most már nem szomorú volt a táj, hanem félelmetes. - -Valami végtelen szorongás fogta el. Ki akart menni; de az ajtó nem -nyilt. Az ablak felé fordult, de ekkor valami rejtelmes zúgás támadt, s -rémületében nem mert megmozdulni. - -S mialatt az ajtót döngette, azalatt a kripta belseje elváltozott. -Észrevette, hogy – különös! – az ablakkal szemben egy kályha áll. - -A rejtelmes zúgás pedig növekedett s már egész közelről hallatszott. - -Ebben a pillanatban megnyílt a kályha ajtaja, s hogy, hogy nem, egy -fehér ruhás, szőke kis lány lebbent ki a kályhából. Vállán porköpönyeg -volt, s barátságosan nézett Balázsra. - -A szájához tette az ujját, s intett Balázsnak, hogy csendesen legyen. -Majd kinyitotta az ablak másik szárnyát is, s rámutatott a sötét -sarokra. - -Balázs megértette, hogy oda kell rejtőznie. - -Éppen ideje volt, hogy elrejtőzzék. A szőke kis lány eltűnt, s a kriptán -vad szélforgatag süvöltött keresztül. A kályha ajtaja felcsattant, s -rejtekéből titokzatos, seprünyélen lovagló alakok rohantak elő, pipaszár -testü szörnyek, a kiknek nem volt fejök, csak kalapjok. Ezek őt keresik. - -A szörnyek keresztül vágtattak a kriptán s kilovagoltak az ablakon. Most -már nem félt. Tudta, hogy nem fogják megtalálni, mert a kis lány -elrejtette. - -És csakugyan, a zúgás elhallgatott; a kisértetek elvonultak. - -A kis lány pedig bemosolygott az ablakon, a vadrózsák közül, mintha azt -mondta volna: - -– Ugy-e, hogy kijátszottuk őket?! - -Aztán fölemelte kis varázs-pálczáját, a kripta ajtaja megnyílt magától, -s Balázs virágos rétre lépett. A temető eltűnt. A messzeségből egy tó -ezüstje csillámlott elő, majd úgy tetszett neki, hogy a tavon paloták -ringanak Egyszerre valami különös hangot hallott… igen, ez egy kocsi -dübörgése. Fölébredt. - -Az álomképek eltűntek, de a kis lány ott ült az ágya mellett. - -Balázs megkönnyebbülten lélekzett fel. Letörülte arczáról a veritéket, s -fölemelkedett ágyában, már a mennyire birt. - -– Elmentek a rémek? – kérdezte suttogva. - -A két fogsora összevaczogott, tekintete zavaros volt, s látszott rajta, -hogy még csak félig van magánál. - -A kis lány nem értette, miféle rémekről beszél. - -Fölugrott a székéről – a hol előbb mozdulatlanul ült, mint jó kis -gyerekek az iskolában – közelebb hajlott a beteghez, s aggodalmasan -kérdezősködött: - -– Behívjam a mamát? - -De Balázs már nem hallotta. Egy másvilági forgószél ismét magával -ragadta silány öntudatát, s visszavitte a sötét, őrülten keringő -kaoszba. - -A kaoszból most már másféle szörnyek bontakoztak ki. Viziló, a mely -villámokat tüsszögött; veszett farkasok, a melyek folyvást a sarkában -voltak s rá ugráltak, hogy elharapják a torkát; és skorpiók, a melyeket -nem tudott lerugdalni magáról. - -Eszeveszetten futott álmában: a lélekzete elállt, szíve a rémülettől -vadul dobogott, s a lábát egyre nehezebbnek érezte. Végre elbukott, s -átadta magát a teljes öntudatlanság első, édes öleléseinek. Majd hűs -áram csapta meg az arczát; egy sírdombon feküdt, felette égi békében -fénylett a hold, s a fehér márvány sírkövek arany-szemeikkel -szemrehányóan meredtek rá. - -Megismerte a szomorú temetőt, a melyet előbb látott. - -Egyszerre úgy tetszett neki, mintha sok, sok idő mult volna el valami -névtelen, rettenetes dolog óta, s ő ezalatt, nyomorultul, nem gondolt -volna egyébbel, csak hitvány énjével. A szíve összefacsarodott; -szeretett volna sírni, de nem tudott. - -Ekkor, mintha egy puha kis kéz megsimította volna forró homlokát. A kis -leány volt, a ki intett neki, hogy keljen fel és kövesse. - -De a sírdomb nem eresztette. Magához szítta erőtlen testét, s a kínosan -fölemelt kar visszahanyatlott. - -Még egy utolsó erőfeszítést tett. Azt hitte, hogy meg kell halnia. De -nem halt meg, hanem ujra fölébredt. - -És most már egészen természetesnek találta, hogy a kis leány ott ül az -ágya mellett. - -– Nem akarok visszamenni a temetőbe – hebegte, a mint megpillantotta. – -Csak a temetőbe ne!… Nem akarok a temetőbe… - -A kis leány úgy nézett rá, mint egy ijedt mókus. Alig volt hét -esztendős, s azelőtt soha se látott beteget. - -De ha szorongott is egy kicsit, megmoczczanni nem mert a beteg ágya -mellől. - -A beteg makacskodott. - -– A rémek nem mentek el; ott bujkálnak a temetőben. Nem akarok -visszamenni a temetőbe. - -– Behívjam a mamát? – szólalt meg a kis leány félénken. - -Még nem volt egyéb mondanivalója. - -De Balázs nem hallotta. Szempillái le-lecsukódtak, s a hogy ujra meg -ujra rájött az aléltság, fantasztikus alakok szárny-csapását érezte a -homloka körül. - -Kétségtelen, hogy hősünk fent idézett szavaiban kevés volt az értelem, -ellenben annál több a következetlenség, világos jeléül annak, hogy a -mikor egy-egy perczre ébren volt, álomképei tovább foglalkoztatták, s -ezek az álomképek összefolytak előtte. De mikor valakinek a feje úgy -össze-vissza van varrva, mint egy kinai krepp látogató-ruha, s mikor az -ember a koponyáját összetákoló kötelékektől nem sokkal lát többet a -világból, mint egy két napos borz, bizonyára számot tarthat némi -elnézésre. - -Különben, tévedés volna azt hinni, hogy mindez csak egy jámbor -versfaragóval eshetett meg, s hogy helyében az angol testőrség egy -fránya gárdatisztje nyugodtan czigarettázott volna hetyke -egyenruhájában. A vasemberekről szóló mondák csak mesék; a legvidámabb -kötekedőknek is vannak gyönge óráik; és Richard gróf, a soha se félő, – -bizonyosak lehetünk benne – maga is megilletődött egy pillanatra, a -mikor a halott karja egyszerre csak torkon ragadta. - -A mi Balázst illeti, a kit ez alkalommal lehetetlen hősünknek mondanunk, -Balázs mentségére tehát meg kell jegyeznünk, hogy a köznapi életben nem -árult el hasonló gyöngeségeket. Meglehetősen méltóságos tartásu úr volt, -a ki már csak a hivatása iránti tiszteletből se szaladt volna meg -semmiféle verekedésből. Nyugodt föllépése és hidegvére koronkint -hatottak is, s ha itt eláruljuk, hogy inkább csak elvből, mint -természettől volt bátor – a nagyvilág, barátai és ellenségei, nem tudtak -s nem fognak tudni róla. - -Csakhogy azok a tökéletes úriemberek, a kiknek a lelke is oly keményre -van vasalva, mint gyönyörü ingpánczéljok, azok a kifogástalan -regényhősök, a kik mindig, minden körülmények között megőrzik -illatszerrel beitatott hidegvéröket, s hidegen nyujtják át -látogató-jegyeiket a kisérteteknek, avagy órákig várakoztatják a -kőszobor-vendéget, hogy aztán felséges előkelőséggel kináljanak neki -helyet a pamlagon; ezek a tökéletes hősök kevesebben vannak, mint a -regényekből gondolná az ember, s legpompásabb példányaikban sem -emelkednek felül minden birálaton. - -Megszoktuk azt képzelni, hogy a gyermek idő multán átváltozik s ember -lesz belőle, ember, a kiben nyoma sincs az egykori gyámoltalan lénynek. -Ez az előítélet épp oly hamis, mint a többi. A gyermek nem vész el az -emberből soha; csak elrejtőzik benne. A viszontagságok, az idő, a -védekezés szüksége kérget növesztenek könnyen sebezhető, érzékeny bőre -körül, a mint hogy a jóságos természet karmokkal, szőrmezzel vagy -szárnyakkal látja el az állatokat, hogy meg tudják állni helyöket az -éghajlat és az időjárás véletlen változásai közepett, meg a többi -állattal szemben. A kit meglett embernek mondunk: az a gyermek – állig -fegyverben; ugyanaz a siránkozó kis teremtés, a ki volt, a ki azonban -megtanulta, hogyan takarja el s hogyan védje a gyöngeségeit. Ha módodban -van megkapargatni atyuskát, megtalálod a nyomorult kis kozákot, a kinek -szakálla és dsidája nőtt, de azért féreg maradt, és legeslegbelül féreg -módjára retteg, mikor szemben találja magát a roppant Bizonytalansággal. - -Ha tehát úgy találjuk, hogy Balázs félt és ostobaságokat beszélt, ne -felejtsük el, hogy: megtörténik ez néha a legjobb családokban is. - -A kis lány tágra nyílt szemmel bámult rá. Egy nyitott könyv hevert kis -térdein, de nem nézett belé. Oly különös, oly titokzatos s oly -megriasztó volt, a mit látott, hogy egy más, csodálatos világ sejtelmei -fogták el. Leánygyermek volt: érdeklődött még a halál iránt is. - -Bizonyára jobban szeretett volna odakünn lenni. A nyitott ablakon -keresztül hallotta az utcza tarka zsivaját, s egy szemtelen napsugár oly -hívogatóan tánczolt előtte a padlón!… A tágas, piszkos, nagy udvarra -gondolt, a hol kis czimborái alighanem vígan keringenek a gyapjuzsákok -mellett. Azt hitte, hogy hallja őket, a mint körben éneklik: - - Lieber Herr von Kohn, - Lieber Herr von Kohn, - Lieber Herr von Ko-o-o-ohn… - -De nem jutott eszébe, hogy megszökjék, s maga is beálljon abba a -társaságba, mely azon vigad, hogy Ko-o-o-ohn úr a franczia négyesben -minden kolónt elront. A Fodorné háznépe jól volt nevelve, s a mit -egyszer Fodorné megmondott, az ellen nem lehetett feljebbezni semmiféle -más hatósághoz. - -Koronkint, a mikor a beteg fészkelődött, nyugtalanság fogta el a kis -lányt. Valami megnevezhetetlentől tartott, maga se tudta mitől. S -már-már közel volt hozzá, hogy rémülten acsarkodjék az anyja után, a -mikor egy-egy mély lélekzet hangja ujra lecsendesítette pihegő kis -szivét. - -És gyermeki lelke megzavarodva bámult bele a mennyezetes ágy titokzatos -homályosságába. Még nem tudta, hogy micsoda az élet, s mégis szorongott, -mint a madarak a viharban. A halál nagy rejtelme csapott feléje a -gyűrött párnák közül. - -Csend volt, s a gyermek nem moczczant. Csak a két nagy fekete szeme -égett, mint őrtűz ég a sötét, végtelen pusztaságban. - -Egyszerre a beteg fölvetette rá tekintetét, s megszólalt: - -– Kicsoda maga? - -– Én… én a lánya vagyok a mamának – felelt a gyermek meglepetten. - -– És kicsoda a mama? Hol van a mama? - -– A mama kinn van a konyhában, mert a Czili sír. - -A beteg nem okosodott ki ezekből a feleletekből. - -– És maga, maga mit csinál itt? - -– A mama azt mondta, hogy itt maradjak, és ha víz kell, adjak vizet. - -– Mást nem mondott a mama? - -– Azt mondta, hivjam be, ha kell. - -– Hát hogy hívják magát? - -– Ella. Fodor Ella. - -– Fodor… Fodor… Nem emlékszem. - -A gyermek nem mert felelni. - -A beteg csodálkozva nézte, s erőltetni kezdte az emlékezetét: - -– Fodor… Fodor… A Fodor-féle óra… - -– Igen, igen – erősítette a kis lány. - -Végre, nagynehezen, Balázs észbe kapott. - -– Tudom már. Az ott az én székem… erre van az ablak, s az ott a -Fodor-féle óra. - -Nagyra volt vele, hogy sikerült maga elé képzelnie meghitt barátját, s -tovább kérdezősködött: - -– Régen fekszem már itten? - -– Régen. - -– Van már egy napja? - -– Van már talán egy hónapja is. - -– És mért? Beteg vagyok? - -– Igen. - -– Mért vagyok beteg? - -– Mert nagyon fáj a feje. - -Aztán mind a ketten elhallgattak. Balázs nem tudott hova lenni a -csodálkozástól. Mindez ujság volt előtte. - -S egy darabig gyanakodva nézett a kis lányra. Vajon igazat beszél-e? - -Majd ujra megszólalt: - -– Mi van az ölében? - -– Egy könyv. - -– Milyen könyv? Mesés könyv? - -– Igen. A _Csizmás kandur_. - -– Szép a _Csizmás kandur_? - -– Ó, nagyon szép. - -– Mesélje el nekem. Én nagyon szeretem a meséket. - -A kis lány engedelmeskedett. Úgy szoktatták, hogy ne legyen más -gondolata, mint: szót fogadni. - -És ijedten, az első lámpaláz mondhatatlan szorongásai közepett, kezdett -hozzá: - -– Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy molnár. Annak volt három fia, -és egy malma, és egy szamara, és egy kandúr-macskája. És meghalt. És azt -mondta a három fiunak: »Nektek hagyom a malmot, a szamarat és a -kandúrt.« - -Az elbeszélés tulajdonképpen alig állott egyébből, mint az _és_nek, -ennek a barátságos kötőszócskának, fölötte gyakori ismétléséből. -Lehetetlen meg nem vallani, hogy a logika a sötét középkor óta csak igen -ritkán szenvedett nagyobb rövidséget, mint regényünk hősnőjének ez első -föllépése és első megnyilatkozása alkalmával. - -Balázs nem tudott utána ugrálni a kis lány szárnyas képzeletének. -Olyanformán volt, mint a Hamupipőke, a kinek a lencse-szemektől külön -kellett választania a borsó-szemeket; nagy erőfeszítéseket tett, hogy a -temérdek _és_ből kiböngészsze magát a mesét. - -De ez a feladat túlságosan nagy munka volt az ő szegény fejének. -Belezavarodott a váratlan »azután«-okba s eltévedt a közbevetett -mondatok rengetegében. - -Azt még sikerült megértenie, hogy a molnár legkisebbik fia, a kit -örökség fejében a kandúrral fizettek ki, nagy búnak eresztette a fejét, -jeléül, hogy a pénz, hiába, pénz volt, már talán a paradicsomban is. De -a kandúr politikájának már nem tudott a mélyére látni. Ha a kandúr -nyulat akart fogni, a két zsák káposztát csak helyeselni lehetett; -megmagyarázható volt: a vadásztáska is, de mire kellett a kandúrnak a -csizma?! - -A kandúrnak bizonyára pusztán hiúságból kellett a csizma; a legeszesebb, -a leginkább találékony fejű, a legfurfangosabb lények se tökéletesek. De -a Balázs elméje fáradt volt, s ettől fogva már nem igen tudott a -kandúrral lépést tartani. - -A beszélőre tudvalevőleg a hallgatóság épp úgy hatni szokott, mint -megfordítva. Tüzelik avagy elcsüggesztik egymást. A jelen esetben -másképpen történt. Ha a hallgató figyelme bágyadt, viszont a mesélő neki -bátorodott. Lassankint beleélte magát abba a napsugaras, rejtelmekkel -teli, gyors átváltozásokban gazdag világba, mely a külvárosi bérház -sötét, szennyes kis udvarában oly bűvös-bájosnak tűnt fel előtte. - -Mindenki ismeri a _Csizmás kandúr_ mód nélkül erkölcstelen meséjét. A -csizmás kandúr a szédelgők ősapja; a Panama egy özönvizelőtti hőse, a ki -mindenre képes, csakhogy miniszterré legyen. Holtnak tetteti magát, s -megfojtja az ártatlan nyulakat, rideg előretörtetésből, a legcsunyább -kapaszkodásból, pusztán azért, hogy kellemetes lehessen a királynak, a -ki, úgy látszik, csak nagy ritkán jutott nyúlpecsenyéhez; majd -hitelügyleti szédelgésre adja magát, s különböző fenyegetésekkel rábirja -a parasztokat, hogy az egész tájékot a gazdája birtokának mondják a -király előtt; végül furfangosan kieszelt, rablógyilkossággal hatalmába -kerítvén az óriás kastélyát, ünnepélyekkel kápráztatja el és fonja be a -királyt, akár Law vagy Fouqué. S mind e gaztettek jutalmául: ura, az ál -Karabás gróf, elveszi a királykisasszonyt, ő maga pedig miniszterré -lesz, a mi, vélekedjünk a miniszterségről bármiképpen, egy macskának -bizonyára szép karriér. - -Nem, azt nem lehet tagadni, hogy ez a történet mód nélkül erkölcstelen. -De, jóllehet erkölcstelen, fölötte tanulságos. Megtanulhatjuk belőle, -hogy a varázslatok idejében is csak akkor vihette az ember valamire, ha -jó partit csinált. - -A mesemondó azonban máskép itélte meg az esetet, s látnivaló volt, hogy -a kandúr feltalálása és lélekjelenléte nagyon tetszenek neki. A -győztessel érzett, s nem a legyőzöttekkel. A leány-gyermek hét esztendős -korában már hölgy, ha még olyan parányi is; a gyöngeséggel szemben a -legjobb női léleknek a mélyén is találhatsz valami hideg kegyetlenséget, -a mely alapjában örökkön megérthetetlen marad előtted. Mária teljes volt -minden malaszttal; de a világ ma se volna megváltva, ha az emberré vált -isten földi hüvelyében nem férfiszív dobog. - -Balázs már alig értett valamit a meséből. Lelkének kapui lassankint -becsukódtak, s a gyermek szavai megértetlenül koppantak vissza -koponyájáról, mely megvíhatatlan volt, mint egy jól elzárt, puszta, -elhagyott vár. De egyszerre a zárak felpattantak; egy pár hang utat -talált az alvó lélek kastélyába, s a beteg meglepetten nyitotta fel -szemét. - -A kis leány ott tartott, a hol a király kifejezi a kandúr előtt, mily -kellemesen lepte meg őt a Karabás gróf gyöngéd figyelme. - -– Ah, Karabás gróf pompás gavallér! Biztosítom őt nagy kegyemről. - -Ezt a pár szót a kis lány olyan bájos hamiskodással mondta, a szemében -annyi kópéság nevetett, hangocskája oly telidesteli volt illedelmesen -visszafojtott vídámsággal, hogy Balázs nem ismert rá. - -És most nézte meg először. - -Vékony, madár-csontu, városi gyerek volt, a kinek arczszine három -nemzedék szomorú történetéről beszélt. Tulajdonképpen csak két nagy -fekete szem, mely csudálkozva nézett ebbe a furcsa világba, a hol minden -oly ujdonatuj, s minden oly érdekes. - -Ebben a két nagy fekete szemben rendesen nem volt egyéb, csak temérdek -kíváncsiság. De, lám, tudtak azok sugározni is. S Balázs, uj életének -első világos pillanatában, fölfedezte, hogy a kis leány bájos. A csizmás -kandúr története hirtelen megszakadt. A mesemondó ott hagyta szegényt az -óriás dolgozószobájában. - -– És aztán? – sürgette Balázs a folytatást. - -– Aztán nem tudom. Még nem olvastam tovább. - -– Pedig a vége, az lehet még csak a legszebb. - -– Majd megkeresem a könyvben, a hol elhagytuk. - -– Igen, keresse meg, és olvassa fenszóval. - -A felolvasás már valamivel lassabban haladt előre, mint az elbeszélés. A -nagy betűk helyenkint kínos zavarokat idéztek elő, s a kandúr, mikor a -legjobban kellett volna sietnie, ott rekedt valahol a kaland kellős -közepében. - -Balázs pedig még olyanformán volt, mint a részeg ember. A kábultság -minduntalan elfogta, s kétszer is elszenderedett. Majd ismét felriadt, s -mialatt kétségbeesett erőfeszítéseket tett, hogy a felolvasót -követhesse, a legtarkább gondolatok ugráltak a fejében. - -A részeg embert a szeszmérgezésnek mindjárt az első hatásaiban főképpen -arról lehet megismerni, hogy a legkülönbözőbb jelenségek szeszélyes -összevetéséből, csudálatos merészséggel következtet általános -törvényekre, melyeket a józanság fölötte kételkedve fogad. A részeg és a -kába előtt nincs megérthetetlen; megtalálja az összefüggést a -legmesszibb eső tünemények között, s tisztán látja az élet -rejtelmességeit, legalább egy egy pillanatra. - -S Balázsnak úgy tetszett, hogy mikor fel-felocsúdik a fél -öntudatlanságból, melyből csak egy-egy perczre volt feltámadása, -madártávlatból ugyan s kicsinyben, de világosan látja az Életet minden -nyomorúságával egyetemben. - -– Micsoda hitványság: élni! – kergetőztek fejében a »karakán ideák« – -tűrni a természet kegyetlenkedéseit, a mások igazságtalanságát, s azokat -az apró megaláztatásokat, a melyeket nem kerülhetnek el a legnagyobbak -sem… Micsoda hitványság dolgozni, verejtékezni, élni semmiért, azért, -hogy egy temetkezési vállalat szép tiszta jövedelemmel zárja a -számadásait! Élni azért, hogy csak keveset fázzunk, s ne szűkölködjünk -lábbeliben! S mi kárpótlásunk van mindezért a nyomoruságokért? A -szerelem? Mi a szerelem? A jobbik esetben: nélkülözés, a rosszabbik -esetben: silány megszokás. Vagy az, hogy gyermekeink születnek? Ugyan -szép öröm; járnunk azzal a tudattal, hogy ezek a szánandó kis lények nem -kérték tőlünk az életet, s minden órában, minden perczben látni az -arczukon, hogy rosszul táplálkoznak! Szegény kis leány! - -Aztán nem gondolt többé semmire; elaludt. - -Másnap rossz napja volt. A rémek egyre a sarkában voltak, s ha egy pár -perczre vissza-visszatért szegényes, megviselt öntudata, azt a végtelen -lankadtságot érezte, mely a nagy tivornyák után fogja el az embert. - -De kábultságában néhányszor úgy tetszett neki, mintha ujra hallaná: - -– Ah, Karabás gróf pompás gavallér! Biztosítom őt nagy kegyemről. - -S ez a képzelődés, nem tudta miért, kissé megvigasztalta. - -… Mikor pedig vagy félesztendő multával ismét emberszámba ment, törte a -fejét, mi módon fejezhetné ki háláját kis ápolója iránt, a ki heteken -keresztül üldögélt az ágya mellett s ezenközben ujra megismertette őt a -mesevilág örömeivel. - -Valami nagyon szép emlékre gondolt, s hosszas tünődések után abban -állapodott meg, hogy neki fogja ajánlani, az egész világ és az egész -utókor előtt neki fogja ajánlani költeményei legszebbikét: az _Ululu -Laia_-t. - -De azután eszébe jutott a mese a szegény vargáról, a ki a kis lányának -karácsonyra egy kis piros csizmát csinált remekbe, mivel hogy egyéb nem -telhetett tőle. Mire az ajándék, a melynek a kitüntetett nem veheti -hasznát?! - -Elszégyelte magát, s lemondott a tervéről. Lassankint azután bele -nyugodott a gondolatba, hogy Fodor Ella kisasszonynak örökkön adósa fog -maradni. - -De nem úgy történt. - - -IV. - -Kevéssel a mi Urunk Jézus Krisztus születése előtt, egy bizonyos -Vercingetorix igen sok kellemetlenséget szerzett Julius Caesarnak. Ő -szervezte ugyanis a nemzeti ellenállást, melylyel a hóditó Róma -Galliában találkozott; s ő volt az a kemény dió, mely a legjobban -próbára tette az ó-kor Napoleonjának csodálatos éhségü fogait. -Vercingetorixnak sokba került ez a világtörténelmi nevezetesség; néhány -csatavesztés után rablánczra fűzték, élére állították a fogoly-seregnek, -mely a győztes diadal-szekerét követte, s aztán kivégezték. - -Ugyanez a Vercingetorix, vagy helyesebben szólva: Celtillonatus (mert a -Vercingetorix név csak fővezéri rangját jelentette) sokkal későbben, -nevezetesen Krisztus után 1889-től 1892-ig, épp annyi álmatlan éjszakát -szerzett Hódy Balázsnak, mint hajdan Julius Caesarnak. - -Hódy Balázs ugyanis lelkének minden erejével rajta volt, hogy a gall -törzsfőknek ezt a legjelesebbikét először is: bele szorítsa öt -felvonásba, azután pedig kifejtse négyezer sor szépen hangzó versben. Ez -pedig bizonyára nagyobb munka volt Gallia meghódításánál. - -A nagy munka, mint említettük, három évig tartott. Hogy miért ilyen -sokáig, megmagyarázzák a következők. Balázs minden felvonást -kétszer-háromszor dolgozott át, s háromszor kezdte ujra írni az egészet. -Vercingetorix irodalmi emléke tehát körülbelül negyven felvonás -sírhalmán emelkedett. - -A három átdolgozást három különböző színház mintegy -nyolczszor-kilenczszer utasította vissza; négyszer elfogadták a darabot, -oly feltétellel, hogy a szerző írja át egyik vagy másik felvonást. Hol a -végét, hol az elejét, hol a közepét kellett megváltoztatnia; s egyszer -ki kellett küszöbölnie majdnem összes főalakjait. Ezekhez a -kívánságokhoz képest, Vercingetorix átélt mindent, a mit embernek csak -átélnie adatott. Visszautasította Caesar nejének, Pompejának szerelmét, -s midőn már-már legyőzte Caesart, a boszúálló Pompeja karja érte utól; -majd elcsábította Pompeját, s ekkor a féltékeny Cambra, elhagyott -menyasszonya, veszítette el. Hol győzött, hol legyőzték; hol meghalt a -szomorújáték végén, hol pedig megnősült és gyermekeket hagyott hátra. -Meghalt a kínpadon, elpusztult méreg által, szívét keresztüljárták a -római lándzsák, majd kardjába dőlt a maga jószántából. Mindent -megkóstolt, a mi földi kín s öröm; csak a színpadra, ah, a színpadra, -nem juthatott el soha! - -A jövő irodalomtörténet-irói joggal kérdezhetik: mi köze volt Hódy -Balázsnak ehhez az oly régen elhunyt, s különben tiszteletreméltó gall -törzsfőhöz, hogy ily javíthatatlan makacssággal ragaszkodott hozzá?! A -színházaknál egyelőre csak azt kérdezték: »Mi a kő ütött hozzá ehhez az -emberhez, hogy nem hagy békét a francziák elődeinek?! Mit vétettek neki -a gallok, a kik mai napság már oly csöndesen vannak, s nem vétnek a -légynek se?!« - -Sajnos, ezekre a kérdésekre lehetetlen megfelelni. Hogy mi vonzotta -hősünket a Vercingetorix ködös alakjához ellenállhatatlan erővel: ez -azok közé a titkok közé tartozik, melyeket az alkotó lélek magával visz -a sírba. Talán gondolatában az az alak, akit munkájában Vercingetorixnak -nevezett, tulajdonképpen ő maga volt, Hódy Balázs; egy ismeretlen Hódy -Balázs, a kit nagy lelkierejének s méltó büszkeségének pompás -teljességében mi nem láthattunk soha, de a kit ő felfedezett -szíverejtekén. A szomorujáték hatalmas legénye, ez a telivér ifju -barbár, a ki csak azért éli végig Rómában a műveltség fényűzésében -dúskálkodók tétlen, csak az élvezetnek szentelt, kicsapongó életét, hogy -aztán tapasztaltabb szemmel, de a régi barbár erővel védelmezhesse -népének szabadságát, így, messziről nézve, nem igen hasonlított ugyan -ahhoz a kopott czilinderben járó, nélkülözésekből táplálkozó, szerény -alakhoz, a ki a Rózsa utcza tájékán Hódy Balázs néven volt ismeretes – -de ki láthat be a lélek mélységeibe?! Ki tudja, minő érzéseket találnak -néha a lelkükben azok a jámbor megjelenésü, tétova járásu emberek, a kik -mintha csak a lemondásnak élnének, s a kiket az utczán oldalba lökdös az -egész világ?! - -Szóval, hősünket ebben az időtájban sokkal inkább foglalkoztatta -Vercingetorix, a kit talán az igazi Hódy Balázsnak gondolt, mint a külső -világ előtt is ismeretes énje, a kopott czilinderes, álmatag sétáló. Ama -bizonyos három esztendő alatt jóformán nem is volt más gondolata, mint -ez a Vercingetorix. - -Ezt a példátlan makacsságot ne itéljük meg túlontúl szigorúan; vannak -bűnök, a melyek önmagukban hordják büntetésüket. - -A halottaikból felidézett gallok nemcsak nyugtalan éjszakákat, hanem -temérdek fáradságot s még több gondot okoztak Balázsnak. A hányszor -egy-egy jelenetet megváltoztatott, mindannyiszor ujra hozzá fogott a -»tisztázás«-hoz; s munkáját mindig legelülről kezdte, majd kék, majd -zöld avagy a változatosság kedvéért karmin-színű tintával kaligrafálván -le az egész darabot gyönyörű szép velin-papirra, onnan kezdve, hogy: - -_Vercingetorix_, eredeti szomorújáték öt felvonásban, írta: Hódy Balázs. -Személyek… - -egészen a 476-ik oldalig, a melynek alján ez a nyugodt önérzetes szó -ékeskedett: - -_Vége_. - -Vége!… Dehogy volt vége! Hányszor írta le nagybetűkkel a nyugodt -önérzetnek ezt az oly sokatmondó szavát!… S minden elmult… viharzó -érzelmei szerény, borus hangulatokká zsugorodtak össze; tűnt, tűnt az -ifjuság; az emberek elhaltak mellőle, s körülötte rendre felnőttek a -gyermekek; ezüst szálak csillantak fel borongó homloka fölött; uj város -épült fel a réginek a helyén, s uj világok keletkeztek ott, a hol sokáig -temető volt; de _Vercingetorix_nak csak nem akart vége szakadni. - -Mindig támadt egy aggodalma, mely ujra kezdette vele hol az egyik, hol a -másik felvonást; s az igazgatókból, drámabirálókból álló külső világ is -oly túlságosan tökéletesnek kívánta Caesar szerencsétlen ellenfelét!… -Ilyenkor néhány délután elzárkozott s hangosan beszélgetett magában. -Néha egy hétig is eltartott, míg egy-egy jelenetet átdolgozott. Ha aztán -elkészült, az uj munkálatot sorra felolvasta a meghittjeinek. -Szivesebben olvasta fel kétszer, s mindegyiknek külön-külön; hogy -félreértés ne essék a dologban, s talán kissé azért is, mert szerette -hallani a verseit… - -Meghittjei rendesen igen meg voltak elégedve a legujabb -változtatásokkal, s néha talán kissé nagyon is dicsérték az uj -részleteket a régiek, a kihagyottak rovására. Kiváltképpen Udvarhelyi -úr, a ki Vercingetorix legállhatatosabb tisztelői közé tartozott, noha -nem értett vele egyet. Udvarhelyi úr nevezetesen úgy találta, hogy -Vercingetorixnak nem volt igaza, mikor Caesarral szembeszállott. -Caesarnak győznie kellett, így kivánta ezt a történelem logikája. S ha -Vercingetorix ismerte volna a társadalmi egyensúly törvényét, bizonyára -lemond a meddő küzdelemről. - -Fodor ellenben azon a nézeten volt, hogy Vercingetorixból csak a -gyakorlati érzék hiányzott, s ha áldozatul kellett esnie, tisztára ennek -a fogyatkozásának tulajdonítható. Meglehet, titokban egyéb kifogásai is -voltak a gall törzsfő ellen. Mialatt Vercingetorix tétovázva kereste -útját a színpad felé, Fodor három különböző repülő-gépet talált fel, s -ráadásul fölfedezte a veloczipéd-zongorát. Ehhez mérten nem csoda, ha -kissé nehézkes járásunak találta Caesar ellenfelét. De ha voltak is -némely kifogásai, óvakodott ezeknek hangot adni, mert Vercingetorix az -idők folyamán egy hatalmas pártfogóra tett szert, a kivel nem volt -tanácsos vitatkozni. - -Ez a hatalmas pártfogó Fodorné volt. A Fodorné esztetikai meggyőződései -ugyan kissé sajátságosaknak tűnhetnek fel, de azért ezek a nagyon egyéni -esztetikai meggyőződések fölötte hatottak Fodorra a határozottságukkal. -Fodorné tudniillik úgy vélekedett, hogy az a szomorújáték, melynek a -szerzője minden este hétkor jár haza, kisasszonykákkal nem barátkozik s -nem csinál adósságokat: a legjobb szomorújáték a világon. S -_Vercingetorix_ e tekintetben páratlanul állott a világirodalomban. -Fodorné nem csinált belőle titkot, hogy Hódy Balázst tartja az egyetlen -becsületes férfiúnak ezen a kerek világon, következésképpen, ha a -darabját nem adják elő, az szamárság és alávalóság, a mi különben -természetes, mert hisz a színdarabok előadása tekintetében, igen -oktalanul, nem az asszonyok rendelkeznek. Ha véletlenül Fodornétól függ, -az erkölcstelen bohózatok és operettek bizonyára már régóta kipusztultak -volna a világból, s helyettök ma is _Vercingetorix_ot adnák, okulására -az ifjaknak s gyönyörűségére az idősebbeknek. - -Ezen a hatalmas gyámolon kívül Vercingetorixnak még egy pártfogója volt: -Ella kisasszony. - -Azok a kik ismerik a tizenhét éves lányok szívét, aligha hisznek ennek a -pártfogásnak az őszinteségében – és a hitetleneknek igazuk van. De a mi -Hódy Balázst illeti, ő ismerte a világtörténelmet, ismerte a dramaturgia -szabályait, ismerte a verselés művészetének minden apró furfangját, -ismerte Ifigénia, Ofélia, Zaïre, Phaedra és Melinda jellemét a -kétségbeejtő részletekig, csak éppen a tizenhét éves lányok szívét nem -ismerte. - -Honnan ismerte volna a rejtelmek rejtelmét?! S hogy ne hitt volna a két -nagy fekete szem sötét nedvességben égő tüzének, mely biztatón -világított feléje, a hogy egy nyugodtan haladó kis hajó lámpái -világítanak éjjel, a tengeren…?! - -Ez a két nagy, fekete szem ott világított mellette, mialatt ő egy-egy -hatalmas tirádával vesződött, avagy abban fáradozott, hogy a czezurák, -melyek szerettek ki-kitörni, a helyökre kerüljenek. Csak ki kellett -szólnia a másik szobába: »Ella kisasszony, lesz olyan jó?…« – s Ella -kisasszony helyet foglalt vele szemben a hintaszékben, készen rá, hogy -ismét rövidítsen vagy két sort a Cambra örök siránkozásán. - -Ilyenkor Balázs olyan aggodalmasan nézegetett rá, mintha magát a múzsát -kérdezné: - -– Jól lesz így, Ella kisasszony? - -Természetesen Ella kisasszony mindig meg volt elégedve a megváltoztatott -részlet legujabb alakjával. Lealkudott egy-egy fölösleges hasonlatot, -szétbontatott néhány körmondatot, s ezzel megnyugtatta a lelkiismeretét. -Aztán megjutalmazta a költőt olyanféle kijelentésekkel, hogy: - -– Most már ez a jelenet tökéletes. - -Balázs úgy találta, hogy ezekkel a nyomatékos itéletekkel szemben -nincsen feljebbezés, s _Vercingetorix_ot illetőleg az -irodalomtörténetnek nem lehet egyéb dolga, mint hogy egyszerűen -helybenhagyja az Ella kisasszony birálatát. Végre is, a drámairó számára -nincs magasabb itélőszék, mint a női szív. Azért ír, hogy -varázsvesszejével még a kősziklából is kifakaszsza a megindulás -forrását, s hol van a megindulásnak gazdagabb forrása, mint a női -szívben?! - -Mindig ilyennek képzelte a szép iránti érzék megtestesülését, a minő ez -a légies alkotásu, vékony, karcsu kis lány volt. Ella az arab regék -álmatag járású, fehér bőrű keleti királykisasszonyaira emlékeztetett, a -kiknek az arczszíne nem különbözik a fejöket boritó fehér fátyol -szinétől, a kik egy-egy rizskása-szemből élnek, s a kiknek a -tekintetében annyi a mélység, mint az indiai tengerben, a gyöngyhalászok -Eldorádójában… Mesés könyvek között nőtt fel; élete abból állt, hogy -szép dolgokat hallott s olvasott; finom kis dologtalan keze arra -termett, hogy egy Hafiz homlokát simogassa s álmokba ringassa a költők -szultánját. Ilyen lehetett Seherezáde, aki Álomországból származott s -álomvilágban élt. - -Az igazat megvallva, Balázs tévedett, s Ella kisasszony éppenséggel nem -volt elragadtatva a három esztendőn át mindennap emlegetett -Vercingetorixtól. Ellenkezőleg, a szegény Cambrát, a ki annyi felvonáson -át epedett hiába, hihetetlen libának találta, s Vercingetorix meg a -szánalmas élhetetlenség nagyon rokon fogalmak voltak előtte. Úgy -tartotta, hogy Vercingetorixnak mindenekelőtt el kellett volna vernie -Caesart, mint a kétfenekü dobot; aztán, ha egy csepp férfiasság van -benne, felpofoz egy pár színházigazgatót, végigvonul hadseregével Európa -összes színpadjain, ott keveset beszél, de annál többet trombitáltat, s -ha ész nélkül tapsolják, akkor kedvesen szalutál, ah, szalutál!… - -Hanem Ella kisasszony mindezt nem mondta senkinek, mert abban a korban -volt, mikor a leányok semmit se mondanak el abból, a mit gondolnak. Nem -volt közlékeny természetü; hallgatag volt már gyermeknek is, s a -válságos évek csak fokozták a zárkozottságát. De Vercingetorix felől meg -éppen óvakodott volna tiszteletlenül nyilatkozni, nemcsak Balázszsal -szemben, hanem bizalmasabb körben is. S ennek megvolt a maga nagyon -egyszerü magyarázata. - -Egy szép napon ugyanis, mikor Balázs arra kérte, hogy estefelé legyen -kegyes meghallgatni a szomorújáték visszavonhatatlanul utolsó -felvonását, titokban kijelentette Fodornénak, hogy ő bizony nem -hallgatja azokat a szamár verseket, hanem elmegy az apjával s Czilla -hugával a czirkuszba. Ez a kijelentés a Fodorné amúgy is szüntelen -forrongó haragját hirtelen vagy háromszáz fokra hevítette, s az anyai -kéz egy párszor oly barátságtalanul talált hozzá nyúlni Seherezádéhoz, -hogy a fehér arczon két bazsarózsa virult ki, mint a hogy a Szent Ágnes -érintése nyomán is virágok termettek. Fodorné ugyan egyébként nem igen -hasonlított Szent Ágneshez, de otthon nagyobb tiszteletben részesült a -kalendáriom összes hitvallóinál, s Ella kisasszony ezt a napot -megjegyezte magának. - -Fodorné különben, a nagyobb érthetőség kedvéért, egy kis prédikácziót is -fűzött ehhez a minden szónál ékesebben szóló anyai intelemhez. Sajnos, -ennek a bizalmas természetü magánértekezletnek csak éppen a záró szavait -idézhetjük. Fodorné utolsó mondata így hangzott: - -– Velem pedig ne próbálj ujjat húzni, mert kitekerem a nyakadat, alávaló -kölyök! - -Seherezáde nem felejtette el se ezt a tanácsot, se Vercingetorixért -szenvedett vértanúsága rózsáit. Engedelmességre szoktatták, s -alkalmazkodó természetű volt, mint az apja. - -Ha mindez azt a gyanút kelti fel, hogy Fodornénak messze nyúló, s -beláthatatlan szándékai lehettek, melyek nemcsak leányára terjeszkedtek -ki, hanem a reménytelen jövőjü Vercingetorixra is: hát erre itt csak -annyit felelhetünk, hogy: a Fodorné szándékait nem szokta elfujni a -szellő. - -Ismerte-e ezeket a szándékokat Ella kisasszony egész terjedelmükben, s -ha igen, mi volt róluk a véleménye? – nem tudjuk megmondani. Ki látna be -egy örökkön hallgató leány lelkébe? A leányok különben, akár hallgatnak, -akár beszélnek, nemcsak az udvarlóikat játszszák ki, hanem a -regényírókat is. - -Annak idején majd itéljünk a tényekből. - -Elég az hozzá, Ella kisasszony, valószinüleg felsőbb meghagyásra, sok -barátságot tanúsított a szegény Vercingetorix iránt, s ha előbb -pártfogójának mondtuk, ez nem volt túlzás, mert, bár tudtán és akaratán -kívül, igen nagy szolgálatot tett a bolygó hollandi e gall testvérének. - -Ennek a szolgálatnak a történetét akarjuk a következőkben elmondani. - - -V. - -Egy vasárnap délután, mialatt Fodorné aludt, Czilla egy végzett -zsebtolvaj ügyességével, nesztelenül pattantotta fel a Balázs ajtaját, -belebbent a szobába, s nagy suttogva megszólalt: - -– Hódy bácsi! - -– Maga az, Czilla?! - -– Csitt, csendesen! Ha a mama fölébred, s meghallja, mit beszélünk, jaj -lesz nekem is, Ellának is. - -– Olyan veszedelmes a dolog? - -– Nagyon. Különben mindjárt meglátja. Tehát: követségben jöttem. Ella -szeretné valamire kérni, de nem meri. - -– Ah! - -Balázs, a kit eddig nem igen zavart munkájában a látogatás, meglepetten -fordította székét a kis leány felé. - -Ella senkit se szokott kérni semmire. - -Czilla tudatában volt a helyzet rendkivüliségének, s élvezte a hatást. A -világért se adta volna elő a dolgot, csak úgy, bevezetés nélkül. - -– Szokott maga tánczolni, Hódy bácsi? - -– Én?! – kérdezte Balázs kissé megütődve. - -Mintha csak azzal rohanták volna meg, hogy szokott-e tökrészeg lenni? - -– Én?! Nem, nem szoktam. Nem is tudok. - -– De frakkja csak van legalább? - -Nem, nem volt frakkja. Épp oly kevéssé, mint Apollónak. - -– Nem tesz semmit. Van a papának. - -Balázs azt hitte, hogy valami pajkosság fog kisülni a dologból, s -gyanakodva nézett a kis leányra. De a két okos kék szemben ez egyszer -nem találta azt a kötődő, gonosz tekintetet, mely már nem egy rossz -pillanatot szerzett érzékeny lelkének. - -Czilla kisasszony volt tudniillik az egyetlen egy lény a Fodor-házban, a -ki a szegény Vercingetorix iránt nem tanusított kellő tiszteletet. Ha az -anyai hatalmat nem érezte közel, igen merész tréfákat engedett meg -magának Galliára vonatkozólag, s Vercingetorix szomorú hányattatásait -olykor minden alkalom nélkül, gyerekesen léha megjegyzések közepett -emlegette. - -Mindezt, tekintettel a tettes féktelen természetére és szembeszökő -kiskoruságára, eddig nem tartottuk érdemesnek megemlíteni, de e helyütt -nem hallgathatjuk el, hogy Balázsnak titokban sokszor okoztak fájdalmat -a Czilla tiszteletlenül illetlen megjegyzései. - -Szerencsére, Czillát nem igen lehetett komolyan venni. Számottevő -egyének előtt az ő szava nem járt, a miképpen nem jár a régi kétgarasos, -s a mi bennünket illet, kívül is hagytuk volna őt minden legcsekélyebb -figyelmen, ha erővel bele nem furakodik a történetünkbe. - -De Czillának éppen az volt az uralkodó tulajdonsága, hogy neki mindenütt -ott kellett lennie. Temetés, zászlószentelő, lakodalom, utczai -tüntetések, bérmálás, virágkorzó, tűzoltó-ünnep, jégpálya-megnyitás – -ezek mind nem folyhattak le az ő önkéntes részvétele nélkül. S ha a -szives olvasó, jelentékenyebb hazafias tüntetések alkalmával, meglepetve -látta, hogy egy fiatal hölgy (banderillero-kalapban és vörös -napernyővel) nagyon élénken abczúgolja a miniszterelnököt, avagy -rendkivül lelkesen éljenzi Kossuth Ferenczet, előre is ki kell -jelentenünk, hogy ez a fiatal hölgy Czilla volt. - -Mindenütt ott kellett lennie s mindenütt kellett valami kisebb -háboruságot csinálnia. Idősebb asszonyok néha nem is állhatták meg, hogy -csipősen ne jegyezzék meg a Czilla füle hallatára: »No, ez a fiatal -hölgy se járt ott soha, a hol a szerénységet osztogatták!…« De Czilla -soha se maradt adós a felelettel, s mindig becsületet szerzett annak a -tudós asszonynak, a ki nyelvét az élet harczaira kikészítette. -Kiváltképpen jelentékeny sikerei voltak éltesebb, kövér asszonyokkal -szemben, a kiknek előszeretettel üzent hadat. A kort egy cseppet se -tisztelte, s a közös hadsereget kivéve, egyáltalán nem tisztelt és -becsült meg semmit, a mi becsülésre és tiszteletreméltó. Szóval Czilla -olyan díszpéldány utczagyerek volt, a minőt csak ritkán találni a -tizenhárom éves hajadonok között. Az udvarban rettegtek tőle, s Balázs -is örült, ha nem kellett találkoznia ezzel a veszedelmes hölgygyel. A -Czilla örök harczra vágyódása meg az ő békeszeretete nem igen vonzották -egymást. De ha tartott is tőle egy kicsit, mégse volt vele szemben oly -fegyvertelen, mint az idegen kövér asszonyságok. Ismerte a gyöngéjét. - -Ennek a félelem és tartózkodás nélkül való, minden tekintélyt és -törvényt megcsúfoló izgága egyéniségnek tudniillik volt egy sebezhető -pontja, a melyre nagyon érzékeny volt. Az orrocskája. - -Ez a különben szép metszésü, formás kis jószág csak éppen egy -gondolattal volt nagyobb a legcsinosabb női orrnál, de nagyobb volt. -Czilla tudta ezt, s ez a tudat sok keserűséget okozott neki. Mit nem -adott volna érte, ha híjjával van ennek a gondolatnyi, de haj, el nem -tüntethető, örök, visszavonhatatlan, ki tudja, talán végzetes -fölöslegnek! Meglehet, Czilla alapjában véve voltaképpen szomorú lélek -volt, a ki titkolt, szilaj bánatból okozott másoknak tenger sok -boszúságot; meglehet, nem a kis lányokban lakó ördög, hanem a -világfájdalom tette, hogy mindig készen állott csatázni az egész -világgal s kikötni a piszék boldog seregével… - -S mily végzet! Mindenbe bele kellett ütnie ezt a szegény orrocskát; -akárminő vállalkozásba fogott, mindenütt ennek a harczias, de oly -könnyen sebezhető orrocskának kellett legelül járnia… - -A harczias orrocska vezénylete mellett különben egy eleven, okos, szép -kis fej tolakodott előre mindenüvé, a hol egy garas ára vigasságot -lehetett sejteni. Czilla nagyon csinos volt, de soha se bocsáthatta meg -a világnak, hogy: csak egy semmiség, a természet egy pillanatnyi -szórakozottsága, s ő örökre elesett attól, hogy nagyon szép legyen! - -Czillának ezt az érzékenységét az egész ház ismerte, s mindenki -visszaélt vele, a tehetsége szerint, és a szükséghez képest. Ha minden -kötél szakadt, s Czillával nem lehetett birni: egy rideg czélzás erre az -orrocskára, mely, isten tudja hogyan, egy pillanatra megfelejtkezett -magáról, s Rettenetes Iván meg volt szelidítve. Meg kell vallani, hogy -Czilla néha nagyon szemtelen volt. Ilyenkor az anyját is csak Katinak -szólította, és tanácsokat osztogatott neki. Fodornét azonban nem -lehetett egykönnyen lefőzni, s ámbár Czilla a szíve magzatja volt, -kegyetlenül torolta meg ezt a szelidebb tiszteletlenséget. Egyszerüen -rákiáltott: - -– Fogd be a szádat, te vasorru bába, te ország csúfja, te Vitéz László!… - -És Czilla sietett visszavonulni a legsötétebb sarokba, a hol nagy -könnyhullatásoknak adta át magát, s néha órákig kesergett Púposka vagy -egyéb szerencsétlen regényhősnők lehangoló társaságában. - -Minthogy ezen a ponton könnyen meg lehetett sebezni Czillának az -érzékenységét, s a nemtelen fegyver használatának mindig igen üdvös -eredményei voltak: azok, a kiknek Czillával szemben védekezniök kellett, -ugyancsak visszaéltek a kipróbált védőeszközzel. Balázs is sokszor -folyamodott ehhez, és most, a megtámadtatástól tartva, éppen valami -súlyos gyöngédtelenségen törte a fejét, mikor, nagy meglepetésére s -kissé szégyenszemre, észrevette, hogy Czilla komolyan beszél. - -– Tudja, Hódy bácsi, arról van szó, hogy Ella nagyon szeretne elmenni -egy lakodalomra. És én is, mert ott lesznek: Szántó Miska, Göndöry Béla, -Thurzó Aba, szóval az egész egyetem. Szántó Miska ugyan még csak első -éves, de hogy tánczolja ez az ember a hopszpolkát!… Az már nem -hopszpolka, hanem álom! És Thurzó Aba! Thurzó Aba huszár. Igaz, hogy, -fájdalom, tartalékos, de látná csak parádékor a váczi utczán! Ahogy a -kardját végig csörteti az aszfalton, mindenkinek bele kell botlania, s a -czivilek csak úgy bukdácsolnak körülötte! Még a tanárok is előre -köszönnek neki. - -Balázs elbámult. - -– És maga, Czilla, maga honnan ismeri ezeket a fiatal urakat? Hisz maguk -egész nap itthon vannak! - -– Honnan ismerem őket? Természetesen az egyetemi matinékról. Tudja, hogy -a mama nem visz bennünket máshová, csak a matinékra, meg a -Petőfi-Társaság üléseire, mert ezek ingyen vannak. De az nem tesz -semmit. Mióta megismerkedtünk, Göndöry Béla az én kedvemért eljár a -Petőfi-Társaságba is. És ha hosszú verseket olvasnak fel, akkor -kuruttyol. Megismerem a kuruttyolását ezer közül is. - -– Ki az a Göndöry Béla? - -– Az én flammém. Nagyon kedves kölyök. Ugy tud az orrán muzsikálni, mint -más ember a czimbalmon. Fájdalom, nem fog elvenni feleségül, mert -hatvanezer forint kell neki, s nekem hatvan krajczárom sincs, a mint -tetszik tudni. És e miatt nem fog elvenni… a szamár! - -– Akkor nem is érdemli magát. - -– De én azért, fájdalom, imádom a nyomorultat. Tudja, úgy iszik az az -ember, mint a homok. És ha be van csípve, akkor még kedvesebb. Nem -kötekedik, nem illetlen, csak kuruttyol. Szakasztott úgy tud -kuruttyolni, mint a béka. Olyankor igazán csókolni való. Fájdalom, -valami gazdag zsidólányt fog elvenni. - -Czilla annyira tele volt »fájdalom«-mal, hogy Balázs, a kit pedig ez a -sok léha beszéd kissé megriasztott, nem állhatta meg mosolygás nélkül. - -– És ezek a tehetséges fiatal emberek mind ott lesznek a lakodalmon? - -– Igen, ha mi ott leszünk. Mert csak a mi kedvünkért jönnek el. Ha mi -nem, akkor ők sem. És fájdalom, az még kétséges, hogy mi ott leszünk-e? -Mert ez Hódy bácsitól függ. - -– Tőlem? - -– Igen. Tessék csak elgondolni. Ha mi azt mondjuk a mamának, hogy -szeretnénk elmenni a lakodalomba, akkor mindennek vége. A mama azt -feleli, hogy: talán meg vagyunk bolondulva, s Göndöry Béla, Thurzó Aba, -mind, mind szépen el vannak intézve. Nem is szóltunk a mamának egy -hangot se, hanem azt eszeltük ki, hogy megkérjük Hódy bácsit, ugorjék be -helyettünk. Ugy-e, nem mond nemet, ha szépen, nagyon szépen kérjük? - -– Kedves Czilla, én szivesen beugrom, de azt hiszem, nem lesz sok -foganatja… - -– Persze, ha Hódy bácsi csak annyit mond, hogy: ugyan vigye el azokat a -szegény leányokat, hadd ugrándozzák ki magukat egy kicsit, akkor a siker -bizonytalan. De mi többet szeretnénk ennél. - -– Ugyan? - -– Teszem fel azt, ha Hódy bácsi így szól: »El kell mennem vőfélynek egy -barátom esküvőjére; hadd vigyem el a két gyereket nyoszolyóleányoknak« – -ez már egészen más. Akkor a mama nem mondhat nemet. Mi majd húzódozni -fogunk egy kicsit, azt mondjuk, hogy: »Ugyan édes mama, minek az a sok -költség? Keztyü is kell, s Ellának uj fehér ruha…« A mama erre -elérzékenyedik, egyet gondol magában, hogy Kati is volt egyszer fiatal, -s a Hódy bácsi kedvéért szépen ránk fog parancsolni. - -– Azt hazudjam, hogy vőfély leszek? - -– Ez nem lesz hazugság; csakugyan Hódy bácsi lesz a vőfély. - -– De hisz azt se tudom, hogy ki a vőlegény. - -– Ki a vőlegény? Pézsma Rajnáld báró. - -– Hogy hívják? - -– Pézsma Rajnáld báró. - -– És kicsoda ez az úr? - -– Biczikli tanár és napidíjas. Hétköznap napidíjas, nem tudom melyik -minisztériumban, vasárnap pedig a biczikli-tanfolyam igazgatója. A -tavalyi biczikli-Derby győztese, Közép-Európa bajnoka, s tulajdonosa -több arany-éremnek. - -– És ez az úr azt kivánja, hogy én legyek a vőfélye? - -– Különös szerencséjének fogja tartani. - -– De hisz ez az úr nem ismer engem, a mint én sem ismerem őt… - -– Ó, a mi a bárót illeti, ő névről már régóta ismeri Hódy bácsit. Nagy -tisztelője az irodalomnak, s igen lelkesül a versekért. Ő maga is írt -egy könyvet; az volt a czíme, hogy: _A kerékpár jövője_. Hogy Hódy bácsi -nem ismeri őt, az nem tesz semmit. Majd meg fognak ismerkedni. A báró -különben csak egy pár bátorító szót vár, s aztán személyesen is fel -fogja kérni Hódy bácsit, hogy legyen a vőfélye. - -– És maguk, Czilla, maguk honnan ismerik ezt az urat? - -– Mi tulajdonképpen csak a menyasszonyt ismerjük. Magával a báróval még -én se beszéltem soha. A menyasszonyt különben ismeri Hódy bácsi is. Most -vagy két éve gyakran láthatta nálunk… - -– El nem tudom képzelni… - -– Az özvegy Kleinné. - -– Az özvegy Kleinné! - -– Igen, az a svájczi hölgy, a ki Ellának harmadéve zongora-leczkéket -adott. - -– Emlékszem rá. Már nem lehet nagyon fiatal. Ha nem csalódom, van egy -nagyocska lánya. - -– Igen, a Fáni. De ez nem baj, mert a vőlegénynek is van két nagy kamasz -fia. Eleinte úgy volt, hogy a nagyobbik fiú elveszi a Fánit. De aztán -összement a dolog. Úgy látszik, az se ugrik be hatvanezer forinton alul. - -– S az öreg? Az öreg beugrik? - -– Ó, az egészen más. A báró, azt hiszem, a jövőjét akarja biztosítani -ezzel a házassággal. Tudja, Hódy bácsi, az özvegy Kleinné _parti_. A -bárónak pedig nem csak jó, hanem kitünő parti, mert az özvegy Kleinné -keresztleánya Seress tábornoknénak, a miniszter anyjának. - -– Keresztleánya – a tábornoknénak?! - -– Igen, ő is, meg a Fáni is. A dolog úgy keletkezett, hogy az öreg -tábornokné társalkodónőt keresett, s valahonnan az özvegy Kleinnét -ajánlották neki. A tábornokné semmit se gyanított; a svájczi Kleinok -mind jó katholikusok. Mikor aztán már vagy három esztendeig társalogtak, -egyszerre csak kiderült, hogy az özvegy Kleinné zsidó. A tábornokné -kétségbe volt esve. Hogy ő, vallásos asszony létére, három esztendeig -két olyan női lényt tartott a házában, akik soha se fognak üdvözülni! -Mit volt mit tenni? A hibát csak úgy lehetett helyrehozni, ha az özvegy -Kleinné és a Fáni kikeresztelkednek. Cserében a tábornokné biztosította -őket, hogy mindig gondja lesz rájok, s nem vonja meg tőlük a -pártfogását. - -– Kezdem érteni. A báró bizonyosan a Seress minisztériumában dolgozik, s -némi előléptetést remél ezen a réven. - -– Azt gondolom, hogy nem is számít rosszul. Annyi bizonyos, hogy az -esküvőn a tábornokné lesz a nászasszony, s a tábornok a násznagy. - -– S ezek mellett a kitünőségek mellett én legyek a vőfély? - -– Gondolja meg, Hódy bácsi, micsoda pompás mulatság lesz! A lakzit a -_Vidám Targonczás_nál fogják megtartani, mert a vidám targonczás rokona -a bárónak, s így kevesebb lesz a költség. - -– Maga a mulatság nem csábít éppen, kedves Czilla, de… - -– De a mi kedvünkért, édes, kedves Hódy bácsi!… - -Ebben a pillanatban a Fodorné hangja hallatszott a másik szobából; az -összeesküvők szétrebbentek. - -Balázs könnyü lélekkel nézett a lakodalom elébe. Bizonyosra vette, hogy -Fodorné egy _Quos ego_val le fogja fujni az egész mulatságot, s azért a -frakk kérdése, a nyilvános szereplés gondolata, meg a többi nehézségek, -mind nem okoztak neki aggodalmat. Rosszhiszeműségében még azt is -megigérte volna a lányoknak, hogy tánczolni fog. - -Csakhogy Fodorné sehogy se akart nemet mondani. Mikor Balázs, igérete -szerint, előadta a dolgot, Fodorné először elgondolkozott, s aztán -határozott jóakarattal kezdett kérdezősködni az állítólagos jóbarát -felől. Balázs megszeppent. - -– Ó, nem éppen a legjobb barátom, szó sincs róla. Iskolatársak voltunk -az egyetemen, ennyi az egész. De nem volt lelkem azt mondani, hogy -keressen más vőfélyt. - -– Persze – szólt Fodorné – az effélét nem lehet visszautasitani. - -Erre a váratlan engedékenységre Balázs ész nélkül igyekezett -visszavonulni, de már elkésett vele. - -– A mi azt illeti, semmi se könnyebb ennél. Csak azzal a föltétellel -mondtam igent, ha a ténsasszony meg a lányok is eljönnek. - -– Akkor hát el fogunk menni – szólt Fodorné. - -Balázs tudta, hogy a mit Fodorné egyszer megmondott, az készpénz. Olyan -bizonyosság volt ez, mint a milyennel a greenwich-i csillagvizsgáló -számítja ki, hogy ötszáztizenhét év mulva, november 25-én, déli egy óra -20 perczkor a _Biela_ nevü üstökös ismét el fog haladni portánk előtt. -Azaz hogy ennél is nagyobb bizonyosság volt. Mert meglehet, a _Biela_ -nevü üstökös útközben meggondolja magát, s ki tudja, talán eltér eredeti -szándékától; ellenben arra, hogy Fodorné is meggondolja magát, nem -lehetett soha semmi reménység. Fodorné nem értett a matematikához, s a -hétszer kilenczet, meg a nyolczszor nyolczat mindig csak hosszas -tusakodás után tudta megállapítani, de viszont nem volt halandó, a ki a -cselekvő igék jövő idejét nagyobb biztonsággal kezelte volna, mint ő. -Tudni lehetett előre, hogy: jöhet eső, jégvihar, földindulás, árvíz, de -Fodorné s a hozzátartozók annak idején ott lesznek a _Vidám -Targonczás_nál. - -Balázs tehát mély szomorúságba esett, s nem győzte átkozni magát a -könnyelmüségéért. - -Még csak egy reménysége volt. Az a halovány reménység, hogy hátha a -vőlegény időközben magába száll s lemond az özvegy Kleinné kezéről?! - -De fel kellett hagynia ezzel az utolsó reménynyel is. - -Egy délután, a hogy kikönyökölt az ablakán s szokása szerint álmélkodva -nézte az élni rohanó embereket, az utczán sürgő tarka tömeget, melynek -jövése-menése mindörökre oly megérthetetlen maradt előtte, mint akár a -tengerfenék élete: egyszerre észrevette, hogy a kaszárnyaszerü bérház -előtt, mely számára az otthont jelentette, egy bicziklista pattan le -vasparipájáról, karjára kapja »hű eszközét«, majd eltűnik a kapualjban. -Ez _ő!_ - -Csakugyan ő volt. Két percz mulva kopogtattak az ajtaján, s egy barna -dressz-be öltözött, barna harisnyás, hórihorgas, ötven esztendős kopasz -fiú nyitott be a szobába. - -– Nevem Pézsma – mutatta be magát a hórihorgas. - -– Én Hódy vagyok – szólt megadással hősünk. - -– Ó, kérem, látásból, hírből, névről már régen van szerencsém. Magam is -ittam Kasztália forrásából, magam is járatos vagyok a szent berekben. -Szóval, csekély erőmhöz képest, tettem néhány szerény kisérletet az -irodalom mezején. Ha megengedi, mindjárt át is nyujtok egy -tiszteletpéldányt _A kerékpár jövője_ czímű művecskémből. - -Balázs nagyon örült a szerencsének. Helyet kinált a bárónak, s -illendőségtudóan kérdezősködött a hű eszköz felől. - -– Shamyl (mert Shamyl nevet adtam neki), Shamyl a folyosón van. Tekintve -az ünnepies alkalmat, mely ide hozott, tapintatosnak véltem a folyosón -hagyni. Ámbár nem szégyellem, mert méltó rá, hogy megszemléljék. Nem -afféle közönséges biczikli, hanem elsőrangu kerékpár, telivér vasparipa, -ha szabad így mondanom. Shamylon nyertem meg az első Derbyt. - -Balázs kifejezte, mily boldoggá teszi, hogy egy Derby-héroszszal foghat -kezet, s a báró áttért a látogatás czéljára. - -– Nem mondhatom, mekkora szerencsének tartom, ha Uraságod, irodalmunk -hírneves bajvívója, nem utasítja vissza mély tiszteletből fakadó -kérésemet… - -Ettől fogva a társalgás során nem igen volt egyébről szó, mint majd -erről, majd amarról a szerencséről. Hol Balázs érezte magát boldognak, -hol kitünő vendége. A báró megjegyezte, hogy öröme nem volna teljes, ha -szélesebb körü ismeretség híjján, valamelyik fiatal tisztviselőtársát -kellett volna vőfélyül felkérnie. - -– A tábornok soha se bocsátaná meg, ha véletlenül egy napidíjas barátom -szerepel vőfélyként… A tábornok el lesz ragadtatva, ha szerencséje lesz -megismerkedni irodalmunk jeles bajvívójával… - -Esküvőjéről szólván, mindig csak a tábornokról beszélt, mintha a -tábornokot készült volna feleségül venni. - -– Nem lehetek eléggé hálás a tábornok iránt… Mindent el fogok követni, -hogy a tábornok a lakodalmon jól érezze magát… - -S lassan, óvatosan, sok ámbár és miszerint között, előhozakodott egy -félénk, jámbor óhajtással. A tábornok nagyon jó néven venné, ha valaki, -a ki ért hozzá, egy-két verssorban megemlékeznék a lakomán jelen levő -mexikói hősről. Balázs majdnem felpattant. Ohó! A mi a költészetet -illeti, itt már nem értette a tréfát. Kissé szárazon felelt, hogy ha rá -várna ez a feladat, sajnálatára, ki kell térnie a megtiszteltetés elől, -mert ő nem szokott üdvözlő verseket írni, csak dalokat és költői -elbeszéléseket. - -A báró azonban ragaszkodott a költészethez, s hajlandó volt kiegyezni -ötven százalékra. - -– Ebben az esetben más valamit kérnék. Bocsássa meg, ha szerénytelen -vagyok, de az a szándékom, hogy az ünnepies lakomát egy kis -hangversenynyel kötjük egybe. Egyik fiam remekül cziterázik (egyebet se -tud a gazember), a menyasszonyom zongoraművésznő: ez már magában véve is -kitesz egy fél-műsort. De Ella kisasszony is megigérte, hogy énekelni -fog, magam pedig néhány kerékpár-fortélyt fogok bemutatni. Csak egy -hiányzik a műsorból: a felolvasás. Igazán restellném, ha tolakodónak -találna, de nem hallgathatom el, hogy nagyon kitüntetve érezném magamat, -ha kegyes volna becses költészetéből némi ízelítővel kedveskedni nekünk. -Talán valamely époszból, mely esetleg hadviselésről szólna… Nagyon -szeretném, ha a tábornok jól érezné magát. - -Nem ítéljük el a fiatal leányt, ha mosolyog álmában, a mikor szerelemről -álmodik; ne ítéljük el Hódy Balázst se, ha ebben a pillanatban a hadverő -Vercingetorixra gondolt. - -Oly régen – ezerkilenczszáz év óta! – kívánkozott szegény Vercingetorix -a nyilvánosság elé! Vajjon csodának mondható-e, ha nem vetette meg az -első kínálkozó alkalmat?! - -Bizonyára, nem éppen a _Vidám Targonczás_ nyilvánossága elé kívánkozott -oly hosszú időn át, a szegény hadviselő. De eget kérni a _Vidám -Targonczás_ban mindig többet ér, mint az idők végtelenségéig senyvedni a -Tartarusban egy sziklához lánczoltan. - -Balázs tehát nem tudta kiverni a fejéből, hogy: ime, jobb idők kezdenek -járni a hadviselést tárgyaló szomorújátékokra, s nem védekezett kellő -erélylyel a vasparipán járó ördög ellen. - -Egy kicsit szabódott, egy kicsit kérette magát, egy kicsit meg is -haragudott, de egy negyedóra multán mindent megígért. S mikor Pézsma -báró végre-valahára elbúcsúzott tőle, minden kétségbeesés nélkül, szelid -megadással sugta meg Czillának a nagy ujságot: - -– Itt volt. - -A lakodalom reggelén Balázs Udvarhelyi úr támogatása mellett -megküzdölődött a Fodor frakkjával, elhelyezkedett a Fodor-család -hölgytagjaival egy négyüléses bárkában, melynek kormányzójától Fodorné -jóelőre lealkudott minden borravalót, s a koczka el volt vetve; -Vercingetorix, elrejtve hátul a frakkzsebben, megindult a halhatatlanság -felé. - -Egyelőre természetesen stácziót kellett tartania a menyasszonyos háznál. -Ámbátor a lakodalom első és fő czélja az volt, hogy a tábornok jól -érezze magát, mindamellett az özvegy Kleinnét még se lehetett egészen -kihagyni a játékból. - -Mikor fölértek a harmadik emeletre, a Fáni már jegyben-gyűrűben várta -őket. A menyasszony azonban nem volt látható sehol. Fáni megsugta a -hölgyeknek, hogy: most öltöztetik. - -Végre megjelent, s szemérmes sírással vetette magát a Fodorné keblére. -Gyászoló anyák sírnak így a temetés előtt, mintha azt mondanák: - -– Ugy-e, a mult héten még senki se hitte volna?! - -Balázst nem ragadták el a menyasszony szívós bájai, s maga se tudta -mért, hirtelen elképzelte azt a templomi jelenetet, melynek akkor -kellett lefolynia, mikor az özvegyet megkeresztelték. Mintha hallotta -volna a tábornoknét, a mint az özvegy nevében kijelenti, hogy ellent fog -állani az ördögnek s minden csábításainak, s arra gondolt, hogy a -keresztanyai kijelentések sohase érdemelhettek több bizalmat, mint az, a -mely a tábornokné ajkairól hangzott el. - -Úgy volt, hogy a násznagy és a nászasszony csak a templomban fognak -megjelenni; a lakodalmas menet tehát megindulhatott. - -A báró kikötötte, hogy ő a templomba is vasparipán megy. Egyebekben igen -engedékeny volt, de ettől a feltételtől nem tágított. Egy Derby-győztes -bicziklistának végre is kötelességei vannak a világgal szemben. S ebben -a pontban nem engedett semmi rábeszélésnek. - -Mikor tehát a násznép kocsiba szállott, a vőlegény felpattant -Shamyljára, s azon mód, frakkosan, fehér nyakkendősen elkarikázott. A -sarokról azonban visszanézett, s búcsút intett a társaságnak a -viszontlátásig. - -Az özvegy Kleinné némi aggodalommal nézett utána, s mikor Balázs -elhelyezkedett mellette a kocsiban, nem állhatta meg, hogy fel ne -sóhajtson vőfélye előtt: - -– Tudja, ha ez az ember most nekiiramodik a világnak, nincs gőzös, a -melyik utólérje! - -A templomban sokáig kellett várakozni. A vőlegény ugyan nem karikázott -Amerikába, de a tábornok és a tábornokné rangjukhoz képest késtek. - -Megérkezésükig kissé lassan telt az idő. A násznép, kisebb csoportokba -verődve, csöndes pletykázásnak adta át magát, s a hátulsó padok felől, a -hol Göndöry Béla vitte a szót, fojtott vihorászás hallatszott. Egy -fehérruhás kis lány, a kit senki se ismert, fel s alá szaladgált a -templomban, mintha otthon lett volna. A pap fenhangon türelmetlenkedett; -a báró körbe járta a vendégeket, s boldognak, boldogtalannak hosszasan -szorongatta a kezét; a menyasszony pedig, a kinek a ruháján igen sok -volt az igazítani való, minduntalan a leányát kereste. - -Balázs kezdte nagyon únni a dolgot. Sok ember között mindig rosszul -érezte magát, s most, hogy a maga kis körét elveszve látta a pojáczáknak -ebben a tarka seregében, valami mondhatatlan kedvetlenség fogta el. - -– De hát mit is keresek én itt?! – kérdezgette magától. – És egyáltalán -miért vagyok a világon?! - -Ebben a pillanatban valósággal gyűlölte a két lányt, a kik ide csalták. -Miért akarnak mindenáron ugrándozni, vagy ha ez az egyetlen gondolatuk, -miért nem hagyják békében őt, a szomorú arczú embert?! A Göndöry Béla -jókedve, maga se tudta miért, mód felett bántotta, s a hogy a zsebében -szégyenkező Vercingetorixra gondolt, útálta önmagát és az egész világot. - -Egy-két perczig az járt a fejében, hogy megszökik. De aztán eszébe -jutott, hogy ennek súlyos következései lehetnének. Feltűnés, botrány, -örök harag, s ki tudja, talán végleges szakítás azzal a körrel, melyet -annyira megszokott, megszeretett. Eh, haladjon a gálya!… - -A templom előtt egy kocsi állott meg. - -– A tábornok! - -Csakugyan a tábornok volt, végre-valahára. Néhány pillanat multán, -karján ő méltóságával, belépett a templomba, végig haladt a tisztelgők -két sorfala között, s barátságos kézlegyintéssel viszonozta az általános -hajlongást. - -– Jól van, nagyon jól van – ismételgette oly hangon, melynek recsegése a -trombitára emlékeztetett. - -Nem volt egészen világos, hogy: mi van jól, de ki lehetett találni, hogy -a tábornok meg van elégedve, és hogy elégedettségének megnyilatkozása -mindenekelőtt a násznépet illeti. A násznép meghaladta a tábornok -várakozását. De hisz ezek mind rendes emberek, a kiknek a czipői szépen -ki vannak tisztítva! - -A tábornok különben kötött marsruttal indult el hazulról. Megigérte a -méltóságos asszonynak, hogy ezen a népünnepen mindennel meg lesz -elégedve. A tábornok be szokta váltani a szavát, s azért haladék nélkül -hozzálátott a megelégedéshez. - -A szertartás rendben zajlott le, ámbátor a tábornok némi zajjal kért -felvilágosítást násznagyi teendői felől. Mialatt a pap a mátkapárt -kérdezte, harsány szóval tudakozódott a körülötte állóktól: - -– Mondjátok meg, hogy mit kell mondanom? - -A pap boszús pillantásokat vetett a csendháborítóra, s Göndöry Béla -hátul pisszegett. De az efféle csekélységek nem zavarták a tábornokot. -Ő, viszont, a pappal is meg volt elégedve. - -– A pap helyesen végezte feladatát – szólt a riadó hangján. - -A szertartás bevégeztével az uj Pézsma báróné illőnek vélte kissé -ájuldozni. De nagyobb baj nem lett a dologból, s miután a fölötte -meghatott hölgyet hamarosan magához térítették, az uj pár meg a tanúk -átmentek a sekrestyébe. - -A tábornok megragadta az alkalmat, s borravalókat kezdett osztogatni. A -sekrestyés, az egyházfi és a ministránsok arcza derüsre vált, Pézsma -báró ellenben elhűlt, mikor a tábornok őt is megkínálta a borravalóval. - -– Hogyan? – kiáltott a tábornok zavartalan derüvel – ön a vőlegény? Ezt -már szeretem, ezt már szeretem. Önnek majd a szivarszipkákból adok. - -A báró örült a megtiszteltetésnek, s emlékeztette a tábornokot, hogy már -volt szerencséje tisztelegni ő méltóságánál. - -– Nem emlékszem, de mindegy – felelt a tábornok – öné lesz a legszebb -szivarszipka. Ne féljen – folytatta Balázshoz fordulva, a ki éppen akkor -írta alá a nevét – minden vendég kap szivarszipkát. Mindegyik, kivétel -nélkül. A mai kelettel. - -Balázs ijedten nézett a vén emberre, s azt kérdezte magában: - -– Vajjon honnan szabadult ide ez a boldogtalan?! - -A mexikói hős azonban változatlan barátsággal mosolygott a szemébe. - -– Ön kicsoda? – kérdezte nyájasan. - -Balázs megnevezte magát. - -– Úgy?! Jól van; nagyon jól van. - -Balázs sietett menekülni, s fölkereste Fodornét, hogy a kocsiba vezesse. - -– Bemutatta magát a tábornoknak? – kérdezte aggodalmasan a Fodor-család -feje. - -– Igen, már megismerkedtünk – felelt Balázs kedvetlenül. - -– A tábornok jó kedvében van – suttogta Fodorné örömmel. - -Balázs elképpedve tekintett háziasszonyára. - -– Maga semmit se ért – boszankodott Fodorné. – Ez azt jelenti, hogy -nemsokára híres írók, nagy emberek leszünk. - -Balázs vállat vont. Ma, úgy látszik, az egész világ meg van bolondulva. - -A násznép lassan kivonult a templomból. A báró az egyik templomszolga -gondjaira bízta hű Shamylját, s kocsiba ült, immáron élete párjával. A -második kocsin a tábornok és felesége helyezkedtek el, aztán a -nyoszolyóleányok következtek kisérőikkel, majd a másodrangu előkelőség, -s végül a népség és katonaság, a tánczosok meg a szegény rokonok, s -megkezdődött a kivonulás a _Vidám Targonczás_hoz. - -A _Vidám Targonczás_, a fővárosi epikúroknak ez a kedvelt nyári -helyisége, voltaképpen egy csatakos kis udvar volt, melyben a -természetet két hektikás, porlepte galagonyabokor képviselte. De az -udvart határoló kőfalra svájczi tájkép volt festve, s a _Targonczás_ -vendégei, ha egy kissé megerőtették a képzeletüket, úgy érezhették -magukat, mintha a szabad természetben volnának. - -A lakodalmas népnek a kőfalnál, Svájcz közvetetlen közelében terítettek -meg egy hosszú asztalt. Benn, a szálában, nem lehetett teríteni, mert -ezt a helyiséget tánczteremmé kellett előléptetni. - -A vendégeket kedves meglepetés fogadta. A tábornok, szeretetreméltó -figyelmességgel, egy-egy kis emléket helyeztetett a meghívottak -terítékeihez, virágot a hölgyek, és fából készült szivarszipkát az urak -tányérjára. A virágok rózsaszín pántlikáin, s a szivarszipkákra -rákarczolva, mindegyik emléken ott pompáztak az esküvő évét, hónapját és -napját megörökítő számok és betűk. - -Balázs Czilla és egy fiatal úr közé került, a ki sietett magát -bemutatni. - -– Pézsma – szólt egyszerűen. - -Balázs kezet fogott a vőlegény fiával, s kifejezte, hogy nagyon örül a -szerencsének. - -– Soha se örüljön – szólt nevetve a cziteraművész – a velem való -ismeretség nem szerencse, mert én mindenkit megszivattyuzok. Önt is meg -fogom szivattyuzni, ha jobban megismerkedünk. Én nem csinálok titkot a -szivattyuzásból, ó távolról sem. Végre is, kénytelen vagyok a -szivattyuzást iparszerüleg űzni, mert a vén gazemberből soha egy -krajczárt se tudok kivasalni. - -Balázs meghökkenve tekintett fel a fesztelen közlékenységnek arra a -kivételes magaslatára, melylyel szemtől-szemben találta magát. Nem merte -kérdezgetni, hogy vajon kit nevez az ifju báró »vén gazember«-nek. - -De az ifju báró rövidesen eloszlatta a kétségeit. - -– Óva intem önt az apámtól – folytatta elragadó nyiltsággal a -czitera-művész – mert az apám egy közönséges szédelgő. Tudja, ha -megettem ezt a rossz levest, olyan történeteket mesélek róla önnek, hogy -a haja szála is égnek mered. - -Ezt már nem kellett igérgetnie; Balázs úgy érezte, hogy immár a -tetőpontján van minden megpróbáltatásnak. Ha ezt a kis beszélgetést -kibírja, jöjjön, a minek jönnie kell, a többi már nem számít. - -Kibirta, jóllehet az ifju báró lovagregéi a pecsenyénél még nem értek -véget. Balázs megkisérlette néhányszor Czillánál keresni menedéket, de -Czilla nagyon el volt foglalva Thurzó Abával, s ebben a pillanatban a -közös hadsereg különböző színü hajtókáin kívül nem érdeklődött semmi -iránt a világon. - -– Elitta az anyám pénzét – folytatta a kérlelhetetlen czitera-művész – -elitta az enyimet, elinná a Dárius kincsét is. Nézze, már most is be van -rugva. - -A fiatal báró elbeszélése tárgyilagosságra és a részletek pontosságára -nézve nem igen állotta ki a versenyt például egy Macaulay előadásával, -de most az egyszer alighanem igaza volt. Pézsma Rajnáld az asztal végén -túlságos vigasságnak adta át magát, s az arcza hol bazsarózsaszínű volt, -hol meg lilaszínre vált. - -A hangulat különben mindenfelé elég derüs volt. Göndöry Béla már -másodszor bujt el a galagonya mögé, hogy szendén s szívrehatóan -kuruttyoljon, mint egy szerelmes béka, s ezzel megkezdődött a -hangverseny. A báró felpattant _Ephialtes_re, vascsikóinak -legkönnyebbikére, melyet művészi fortélyainak bemutatása alkalmával a -legszivesebben használt, s melyen a vidám targonczás fiuk már két nap -óta rettegtették az egész környéket. A kerékpár nagymesterének vakmerő -ügyeskedése óriási hatást keltett, iskola-lovaglása pedig általános -csodálattal találkozott. A nagy művész kissé részeg volt; a sima földön -talán nem is lett volna biztosságban, de annál biztosabban ült -vasparipáján, mint Montmorency, aki élete utolsó éveiben járni már nem -tudott, de a lovát megülte. - -E szemkápráztató mutatványok közben Balázst az a meglepetés érte, hogy: - -– A tábornok kéreti. - -Balázs fellélekzett, hogy végre megszabadul a szörnyü cziterástól, s -megkönnyebbült lélekkel rohant a tábornokhoz. Ez legalább nem gonosz -bolond, mint az a rettenetes másik. - -A tábornok kezet nyujtott neki és leültette. - -– Értesültem róla – szólt – hogy ön szabályszerüen gyakorolja a -költészetet. Ez helyes, igen helyes. - -– Tábornok úr… - -– Örömmel értesültem erről, mert én nagyon szeretem a helyes -költészetet. Mondhatom, semmit se szeretek annyira, mint a helyes és -szabályszerü költészetet. - -A tábornok oly vígan pislogott, a két apró kék szem, mely egykor, Mexikó -térein, annyiszor nézett szembe a halállal, oly barátságosan, annyi -jóakarattal tekintett a költőre, hogy Balázs nem tudott hova lenni -meglepetésében. Ez nem volt puszta udvariasság; ez az őszinte, meleg -érdeklődés hangja volt. Bizonyára, soha se hitte volna, hogy a -tábornoknak a költészet az uralkodó szenvedélye, de mit tudja az ember, -hogy mi lakik a másikban?! És képzelmében már látta a tábornokot, a mint -karddal oldalán s halálmegvetéssel szivében, a tábori őrtűz világa -mellett kedves költőjét olvasgatja, egyikét azoknak a csöndes, édes -szavu lantosoknak, akikről Longfellow beszél… - -– Tábornok úr… igazán… nem tudom… - -– A költészet – magyarázta a tábornok – ha szabályszerüen betartja az -előírást, igen dicséretes. Különösen a költészet versekben. Én mindig -helyeseltem a költészetet, fiatal koromban is. Most pedig, a mióta ilyen -öreg fiú vagyok, még jobban helyeslem. Mert, tudja, barátom, nekem már -csak a költészet ad megnyugvást. - -Ez nem volt üres szólam, a mint később kitudódott. - -– Jelentették nekem – folytatta a tábornok – hogy ön jól űzi a -költészetet. A verses költészetet űzi ön? - -– Igen, tábornok úr. - -– Ez szép, igen szép. Egy jó asszony, a kinek nem tudom a nevét, -jelentést tett nekem, hogy ön mutatványokat fog előadni, mint költész. -Ezt igen szeretem. Jelentették nekem azt is, hogy mások mint énekesek és -zenészek szándékoznak előadásokat tartani. Ez helytelen. A lármázás nem -jól van; a lármázást le kell fujni. - -A tábornok kívánsága az volt, hogy a műsor többi pontját ejtsék el, -Balázs ellenben tüstént lásson hozzá a felolvasáshoz. Kiadta a -rendeletet, hogy a felolvasó részére kerítsenek egy kényelmesebb széket, -s hogy még inkább kitüntesse választott művészét, megajándékozta őt egy -második szivarszipkával, mely egyébként úgy hasonlított az elsőhöz, mint -egyik tojás a másikhoz. - -Nem lehet elhallgatni, hogy Balázs meg volt illetődve. Tagadhatatlanul a -készséges felolvasók közé tartozott, s ha csak módjában állott, nem -mulasztotta el megszerezni magának ezt az élvezetet. De hogy valaki -ennyire áhítozott volna a felolvasása után, arra maga se emlékezett. S -végre is, egy tábornok előtt olvasott fel, egy tábornok előtt, aki -szenvedélyes barátja a költészetnek, s a kinek csak egy szót kell -szólnia, hogy a színházak rendre nyíljanak meg a szegény Vercingetorix -előtt!… - -Egy kicsit kalapált is a szíve, mialatt ügyetlen keze előhalászta a -feltaláló frakkjának zsebéből Cambra panaszát, Vercingetorix esküjét, s -az ötödik felvonás nagy csatajelenetét. Úgy rémlett neki, mintha Göndöry -Béla vésztjóslón vigyorogna, de nem mert arra tekinteni. Ha a gazember -éppen akkor kuruttyolja el magát, mikor Cambra ajkán elhal a csöndes -zokogás! De a bátraké a szerencse. - -Nem akarta látni vállalkozása örvényeit. Még egy utolsó pillantást -vetett a tábornokra, a ki, mint a vezércsillagok szokták cselekedni, -szeliden, bíztatón mosolygott le rá, aztán a meghatottságtól mély -hangon, kissé remegő szóval kezdte tolmácsolni Cambra sirámát, s nem -nézett fel többet a kéziratból. - -A tábornok hátradőlt karosszékében, s édesdeden, hálás pislogással nézte -a felolvasót. Meglátszott az arczán, hogy immáron semmi se hiányzik se -testi-, se lelki jólétéből, s lecsukta szempilláit, hogy teljesebben -élvezhesse a versek zenéjét. Eleinte egy-egy brávót recscsentett bele a -jámbusok szimfóniájába, majd helyeslőleg bólogatott, s utóbb egészen -elcsendesedett. Úgy látszott, teljesen átadja magát annak a varázsnak, -melyet a nemes felhevülés hangja gyakorol a fogékony lélekre. - -Mire Balázs végére ért a Cambra panaszának, a tábornok olyan mélyen -aludt, mint Harold Harfagar király a tenger fenekén. - -Ha Balázs megütközve s egy halálra sebzett dámvad végtelen -szemrehányásával tekintett az alvó tábornokra, ez csak azt jelenti, hogy -ismét nem volt igaza, mint már annyiszor. Mert, ámbátor nem sejtette, ez -a hatás, a melyet Cambra panaszával elért, életének egyik legnagyobb -sikere volt. - -A tábornok tudniillik, a mexikói hadjárat óta súlyos álmatlanságban -szenvedett. Voltaképpen soha se tudott aludni, s ha egy-egy órát -bóbiskolt, már boldognak érezte magát. Az ágy és ő legyőzhetetlen -idegenkedéssel voltak egymás iránt; a tábornok gyűlölte a szépen -megvetett párnákat, s az ágy azzal állott boszút ezért a gyűlöletért, -hogy nem tűrte meg magában a szegény mexikói hőst. Csak a színházban -tudott egy egy kicsit szenderegni, vagy ha felolvastak előtte. A versek -némileg könnyebbségére voltak, s a jelesebb szomorújátékok mindig -megszereztek neki egy-egy félórai pihenést. - -Ilyen édesen azonban, mint most Cambra panaszán, nem aludt már huszonöt -év óta. - -A tábornok nem volt hálátlan ember, s a hogy a nagy csöndességre -felriadt, igen sajnálta ugyan, hogy a felolvasás ily hamar véget ért, de -annál szívesebben ismerte el annak érdemeit, a kinek rövid bár, de -rendkívüli élvezetet köszönhetett. - -– Ez már aztán jó színdarab! – kiáltott lelkesülten. – Ezt már aztán -nevezem jó színdarabnak! - -Megveregette Balázsnak a vállát, kiválasztotta számára a legjobb -szivarját, s nagy érdeklődéssel kérdezősködött a költő magánviszonyai és -irodalmi működése felől. - -Mikor meghallotta, hogy a színházak makacsul vonakodnak előadni -_Vercingetorix_ot, felháborodott. - -– Nem adni elő ilyen színdarabot! – tombolt a haragtól – de hisz ez -őrültség, ostobaság, gyalázat!… Ne féljen semmit, ez a színdarab -szabályszerü, és én elő fogom adatni. - -S többé nem ment ki a fejéből ez a derék szomorújáték, melynek huszonöt -év óta az első igazi, édes, zavartalan álmot köszönhette. - -Hazamenőben se szűnt meg Vercingetorixszal foglalkozni, s ujra meg ujra -dicsérgette a tábornoknénak. - -– Ezen színdarab jó színdarab – ismételgette mély meggyőződéssel. – Meg -fogom hagyni, hogy ezen jó színdarabot előadják. - -Bizonyára, a tábornokoknak nem tartozik éppen hivatásuk körébe a -szomorujátékok előadatása. Mindazáltal Balázs meggyőződhetett róla, hogy -egy morzsányi véletlen gyakran előbbre viszi az embert, mint minden -nemes becsvágy. - -Néhány nappal Pézsma báró lakodalma után Balázsnak látogatói érkeztek: -egy hölgy meg egy kis fiú. Először Fodorné látta meg őket a Balázs -ajtaja előtt, s bár nem állott ismeretségben a váratlan vendégekkel, nem -kellett tudakolnia a nevöket, hogy lélekszakadva lármázza fel a házat: - -– Durczás Panna van itt! - -Mindenki megilletődéssel s valami tisztelettől áthatott szörnyüködéssel -értesült erről a nagy ujságról. A lányok szent félelemmel néztek Balázs -ajtaja felé, a hol a vendégek eltűntek: »Hogyan, Durczás Panna??!!«, s -maga Udvarhelyi úr is, a kit pedig semmi se lepett meg, a mi az ó- és uj -világban történt, kerekre nyitotta a szemét. - -– Teringettét, Durczás Panna! - -Durczás Pannát mindenki ismerte, még maga Balázs is. - -Nem is igen lehetett őt nem ismerni, mert Durczás Panna mindig talpon, s -mindig az utczán volt. Ennek a szép szőke színésznőnek egész élete a -nyilvánosság előtt folyt le; este a színpadon, nappal, a hol a legtöbb -ember járt. Lehetetlen, lángoló színü ruháit már kora reggel ott -lehetett látni a piaczon, mert Durczás Panna jó gazdasszony volt. Jó -gazdasszony és jó anya. A bevásárló kosár és Durczás Attila soha se -szakadtak el mellőle. Ez a nyárspolgáriasság, mely hivatásával oly -érdekes ellentétet alkotott, meghódította az egész világot, s az idősb -Durczás úr a maga körében az irígyelt emberek közé tartozott. Mert Panna -jó asszony volt; kissé rossz muzsikus, de jó asszony. - -Hogy erénye annyira áhítozta a reklámot, ne ítéljük meg érte. Mindez -Durczás Attiláért történt. - -A szép asszony azzal lépett be Balázshoz, hogy őt a tábornok küldte. -Biztosítani akarja a szerencsét, hogy ő játszhassa Pompéját, ha ugyan -_Vercingetorix_ nem lesz a másik színház zsákmánya. - -Megvallotta őszintén, hogy az utóbbi esetben ő igen-igen boldogtalannak -érezné magát. Ha a vetélytársa diadalmaskodnék ebben a szerepben! - -A mi magát a szerepet illeti, csak két óhajtása volna. Elsőbb az, hogy -igen szeretné ellejteni benne a Bolerot, vagy ha ez nem volna -lehetséges, szúrna bele a darabba a tisztelt szerző úr egy kis római -tivornyát, egy rövid jelenetet, a melyben dőzsölnek, mert a közönség, -fájdalom, él-hal a fátyoljelmezekért. Őt kétségbeejti, hogy ilyen a -világ, de istenem, ebbe már bele kell nyugodni Durczás Attiláért. Ó, az -anyai szív! - -A második kívánsága pedig az volna, hogy, a mennyiben lehetséges, -tisztelné meg a szerző úr Vercingetorix szerepével az idősb Durczás -urat. Ez az idősb Durczás úr egy kellemetlen fenevad volt, a kit -vigyázatlanságból szabadlábon hagytak, s a ki, ha a színpadra szabadult, -túlbömbölt egy menazséria kiéheztetett oroszlánt. Egyébként tündöklött a -sok mindenféle erénytől; pontosan fizette az adóját, mindig a könyveket -bujta, áttanulmányozta mindazokat a munkákat, a melyek a színjátszás -mesterségét magyarázzák, tanítják, s általában igen kötelességtudó -férfiu volt, a kinek rendkívüli gonddal borotvált, húsos lárva-arczát -mindig ott lehetett látni a színházi kávéház környékén, a mint -utánozhatatlan méltósággal s egy magános hegycsúcs végtelen borongásával -nézte a bömbölés dolgában hátramaradott emberiséget. - -Hazudnék, a ki azt erősítgetné, hogy a közönség rajongott a Durczás úr -ábrázolásaiért; hanem azért, hiába, a Durczás úr művészetét mégis csak -le kellett nyelni. Mert Durczás úr akkora volt, mint egy bölény, s Panna -imádta őt. A borongó kedélyü művész értett hozzá, hogy ezt a -szenvedelmet miképpen lehet fokozni; s minduntalan ki-kitudódott egy-egy -viszonya a némaszerepeket játszó hölgyek egyikével vagy másikával, a -kikkel aztán Panna rendesen össze is pofozkodott. Szóval Durczás úr -tetszése szerint harsoghatott a Panna számlájára; Panna csak úgy -szerződött el valahová, ha egyszersmind Durczás urat is szerződtették a -hősi szerepekre. - -Azok között, a kik Durczás művészetét teljességel nem birták -méltányolni, a tábornokot illette meg a legeslegelső hely. Az már nem is -idegenkedés, elfogultság vagy rosszindulat volt, a mit a tábornok ebben -a pontban tanúsított, hanem vad gyűlölség, bősz ellenségeskedés. A -hányszor Durczás megjelent a színpadon, a tábornok hangosan morgott -páholyában s tüntetően fordított hátat a színpadnak. Olyankor pedig, -mikor a művész, az alkotás ihletétől megszállva, nekieresztette a -hangját, egy kissé megerőtette a tüdejét, s nem látva, nem hallva, nem -gondolkozva, csak domborított, domborított, és annyi bensőséggel, oly -részvétreméltón tombolt, mint egy átnyilazott gyomru Behemóth: a -tábornok kihajolt a páholyból s felkiáltott a színpadra: - -– Mars, takarodjál! - -A tábornoktól különben az egész színház rettegett, s a mexikói hős éppen -a félelmetességének és fesztelenül nyilvánított birálatainak köszönhette -a Panna barátságát. - -Panna, ha hódításról volt szó, nem sajnálta az időt s fáradságot; -tábornok és tűzoltó, gróf és színlaposztó, nagykövet és lóvasuti kalauz -mind egyformán becses zsákmány volt neki. Tudta, hogy a földszint dönti -el a sikert, de tudta azt is, hogy a karzat többet tapsol, mint amaz, s -nem hanyagolt el egy beteg macskát sem. Ki tudja? Ez a beteg macska -egykor hálás lehet, s nem fog nyávogni, mikor valamelyik halva született -darab első előadására behozzák véleményt nyilvánítani. Panna -mindenekelőtt a reklámot szomjazta s csak a szerint becsülte az -embereket, a mint hasznára vagy kárára lehettek. Lelke mélyéből -tisztelte azokat, a kik koronkint áskálódtak a Durczás-család ellen, de -legkivált tisztelte a tábornokot, a ki ellenségnek oly engesztelhetetlen -volt, mint egy indiánus. - -Panna hű volt, mint maga Penelope, de mikor a Durczás-család érdekei úgy -kivánták, nem riadt vissza a kevésbbé botrányos kaczérságoktól, s ha -megbukott a szirén szerepében, alkudott, mint egy kupecz, vagy -síránkozott, mint egy czigányasszony. S rendesen addig lótott-futott, -fáradt, míg elérte a czélját. De a tábornokot soha se sikerült -behálóznia. A mexikói hőst Durczással már csak a halál békíthette ki. - -– A ficzkót ne lássam többet – szólt, ha Panna a férjét emlegette. - -Annyit azonban elért a szép asszony, hogy a tábornok nem üldözte többé a -nagyhangú színművészt olyan tüntetően, mint annak előtte, s ez a -félsiker, meg a soha sem valósuló reménység, hogy ez a két férfiu egykor -még megérti egymást, folyvást ébren tartotta Panna érdeklődését a -tábornok iránt. A tábornok viszont nagyon kedvelte a Panna dallamos, -andalító szavalását, s hálás volt a rövid, szép álmokért, melyeket a -szőke tündérnek köszönhetett. - -Ennek a tartós s ismert barátságnak tulajdoníthatta Balázs, hogy sokat -hányatott szomorújátékát végre ölébe kapta a szerencse. Panna ekkortájt -folyton csak szerepek után szaladgált. Vetélytársa, a kit közönségesen -csak a nagylábu Bertának neveztek, egy fényes és lármás viszony révén, -kezdett igen sokat beszéltetni magáról, s Panna remegett, hogy a -nagylábu lassankint teljesen elhódítja tőle a népszerüséget. Ezt a -veszedelmet csak uj szerepek segitségével lehetett kikerülni. - -– Istenem – magyarázta Balázsnak megindító nyíltsággal – egy -tisztességes asszonynak olyan nehéz sora van a szinpadon! Ha nem -pletykáltat magáról minduntalan, folyvást játszania kell, mert különben -elfelejtik. Nekem pedig tisztességesnek kell maradnom, nem igaz? - -Balázs is ezen a nézeten volt, s Panna neki bátorodva, tovább fejtegette -a majdnem megoldhatatlannak látszó és kissé kényes kérdést. - -– Mit mondana a férjem?! Mit mondana Attila, ha majd felnő?! Mondd, -Attila, ugy-e, anyádnak tisztességesnek kell maradnia?!… - -Igazán, ebbe bele kellett nyugodni. Balázs megsimogatta Attila fejét, s -kifejezte, hogy valóban nincs más hátra, mint folyvást játszani, -szüntelenül, pihenés nélkül játszani. - -Attila egy kis sebet fedezett fel a Fodorné ősrégi kanapéján, s éppen -javában húzgálta ki az ócska bútorból a lószőr-tölteléket, mikor Panna -hirtelen magához rántotta, s a Gracchusok anyjának egy örökszép -mozdulatával mutatva rá, így kiáltott fel: - -– Nekem Attila a dicsőségem, és nem az, hogy ha az egész világ rólam -beszél. De éppen ő érte, éppen az ő érdekében kérnem kell önt, hogy ne -tagadja meg tőlem Pompeja szerepét! - -Ó, mily régen epedett érte, hogy szerepekért nyaggassák!… De az öröm még -nem vette el végképpen az eszét, s tovább tépelődött azon a kérdésen, -hogy: - -– Honnan ismeri ez az asszony _Vercingetorix_nak a szerepeit?! A -tábornok beszélt volna neki Cambráról s Pompejáról?! De hisz a tábornok -aludt, mialatt Pompejáról volt szó! - -Nem állhatta meg, hogy ezt a kérdést ne bolygassa; a kiváncsiság kifúrta -az oldalát. - -– Honnan ismerem a szerepeket? De hisz én olvastam a darabot! A tábornok -ide adta a kéziratot, s tegnap elolvastam egy ültőhelyemben. Mért néz -rám olyan kételkedve? Egy vörös bőrbe kötött, negyedrét alaku könyv… a -tábornok azt mondta, hogy öntől való. - -A dolog kezdett egyre rejtelmesebb lenni; Balázs semmit se küldött a -tábornoknak, de a vörös kötésü kézirat csakugyan eltűnt a könyvtárából. -Ki vehette el innen? A tettes nem lehetett más, csak Fodorné. - -Csakugyan Fodorné volt. A Balázs tizennégy teljes kézirata közül ez már -a negyedik lehetett, a melyet suttyomban, pártfogókhoz küldött. - -Mért érdeklődik ez az asszony oly melegen a gall törzsfő iránt?! Balázs -nem volt találékony ember, s nem sejtette, hogy Fodorné Vercingetorixot -már vejének tekintette… - -– És, ha szabad kérdeznem, tetszik a szerep a nagyságos asszonynak? - -Mily kérdés! Panna egyszerüen el volt ragadtatva. Micsoda szerep! Igazán -semmi se hiányzik belőle egy kis római tivornyán kivül. - -Balázs mindent megigért. A római jelenetet, a melyben dőzsölnek, a -czímszerepet Durczás úrnak, mindent. Még Attilának is kiszorított volna -egy kisebb, könnyfakasztó szerepet, de Attila egyelőre még nem működött -a színészi pályán. - -– Sajnos, okom van attól tartani, hogy a darab előadása nehézségekbe fog -ütközni, mint már annyiszor. - -– Bízza rám a dolgot – felelt nyugodtan Panna. – Kijárom én önnek, hogy -előadják. - -És kijárta. A nehézségek, melyeket Balázs már jól ismert, ujakkal -szaporodtak, de Panna fáradhatatlan volt. A mit ő ki akart járni, abba -előbb-utóbb bele kellett nyugodni. Mert Pannára nézve visszautasítás nem -létezett. Ha kosarat kapott, eljött másodszor, harmadszor, tizedszer. -Olyan volt ez az asszony, mint a nemezis; vele szemben nem maradt egyéb -hátra, mint a föltétlen, teljes megadás. - -A színházigazgató ideges ember volt, s hogy Attilát végre-valahára -lerázza a nyakáról, kijelentette, hogy ha már bele kell törődnie a halál -gondolatába, isten neki, bele nyugszik _Vercingetorix_ előadásába is. - -Három hónap multán _Vercingetorix_ színre került, s nagy sikert aratott. -Durczás úgy bömbölt, mint egy másvilági szörnyeteg, Panna fölvette a -század legemlékezetesebb fátyol-ruháját (csak egy gondolat volt az egész -ruha), a karzati ifjuság lelkesedett, s a szerzőt kitapsolták minden -felvonás után, összesen tizenhétszer. - -Másnap az ujságok fölfedezték a nagyérdemü költőt, kiadták az arczképét, -s ennek a sikernek a hatása alatt a temetkezési vállalat előléptette -_Vercingetorix_ jeles szerzőjét aligazgatónak. - -Egy félévre rá az ujonnan alakult Első Általános Tűzoltó Szerek Gyára -Részvény Társaság Balázst mint ismert pénzügyi tehetséget megválasztotta -igazgatójává. - - -VI. - -Ha a medvét tánczművészetre óhajtják oktatni, először is kegyetlenül -eldöngetik, aztán megint eldöngetik, és többször is eldöngetik. Ezek -után az előtanulmányok után pedig elkábítják. Pálinkát tömnek belé, -megfújnak a füle mellett egy harsány szavu sípot, s egy -elszakíthatatlan, nehéz lánczczal addig rángatják az orrát, a míg -beleszédül. Végül megmutatnak neki egy medvekisasszonyt, a mely már -szépen tánczol parancsszóra. A medve eleinte kínosan morog, s iparkodik -lánczát a kegyetlen kézből kiszabadítani, de a fütykös tánczol, a síp -ordítozik, a láncz pedig csak nem akar elszakadni. És ezalatt oly szépen -szól a duda! A medvekisasszony megadással lejti a csábító tánczot, az -ostor pattog, a zene cseng-bong, s egyszerre az elkábult állat emelgetni -kezdi idomtalan lábát. Az első tánczleczke megkezdődik. - -Balázsnak ahhoz, hogy a tánczművészetet elsajátíthassa, nem hiányzott az -előképzettsége. A sors eléggé megpuhította arra, hogy megadással viselje -mindazt, a mi következik. A mi pedig az elkábítás művét illeti, arról -gondoskodott Fodorné. - -Szóval, a mi késik, nem múlik; Balázs megtanult taktusra lépni, -megfigyelte mások kellemes mozdulatait, s igyekezett a látottakból -okulni. Előbujt a barlangjából, s eljárt az emberek közé, először -kiváncsiságból, aztán, mert nem csekély meglepetésére, szórakozást -talált a dologban. - -A kerékpár-király emlékezetes lakodalma óta ott lehetett látni minden -tánczmulatságon, a hol Fodorék csak megjelentek. Frakkot csináltatott -magának, megtanulta Czillától, hogyan kell a nyakkendőt megkötni, -egyszóval nem lehetett ráismerni. - -Fodorék pedig nem húzódtak vissza a szerényebb mulatságoktól. A ház -úrnője mintha véleményt változtatott volna. »Most a leányokon a sor« – -mondotta koronkint a gnómnak, szemmelláthatóan azért, hogy mások -értsenek belőle. A leányok ugyan még folyvást maguk varrták a báli -ruháikat, s Fodorné, a mikor hajnal tájban vetődtek haza, csak úgy -felkelt öt órakor, mint azelőtt, de hová lett a régi takarékosság?! -Rendes számlájok volt a keztyütisztítónál, s fodrásznő járt a házhoz. -»Fel kell találnom a golyószórót« – szólt néha Fodor aggodalmasan. - -Azokról a kirándulásokról, melyek a Fodor családapai gondjait ekkép -megsokszorozták, Balázs soha se maradt el. Ő volt az állandó kisérő, a -ki nélkül a világért se indultak volna el, bár ennek a kiséretnek a -szükségét nem igen lehetett belátni. De az már magától értetődött, hogy -Balázs velök legyen. Hogy miért, az szóba se került soha. - -Ez a kérdés Balázsnak sokáig nem jutott eszébe. Hanem egy rossz órában -keresztül villant a fején, és attól fogva nem tudott szabadulni tőle. - -Valami lármásabb mulatságról jöttek, s kissé fáradtan koczogtak -hazafelé. Elül Balázs és Ella, mögöttük Czilla az anyjával. - -Hajnalodott, s a körút még zajtalan volt. Balázs és Ella szótlanul -ballagtak egymás mellett. Czillának a báli topánkája egyhanguan kopogott -mögöttük, s ettől a kopogástól nem igen lehetett hallani a Fodorné -suttogását. Fodorné rossz kedvében volt, s halkan pörölt a kisebbik -lányával. - -– Eh, hagyj nekem békét – feleselt a leány. – Úgyis tudom, hogy Ellára -haragszol… Vagy mindig én legyek a bűnbak?! - -Halkan szólt, de Ella megértette. - -A bűnös nem fordult hátra, s nem szólt bele a halk szóvitába. Csöndesen -haladt tovább, s egy észrevétlen pillantást vetett kisérőjére, a ki -szótlanul bámult a sötétkék sávra, mely az égen egy uj nap közeledtét -hirdette. A leány vállat vont, s némán folytatta útját. Álmos volt, s -nem törődött semmivel a világon. - -A míg haza értek, nem váltottak egy szót sem. A küszöbnél aztán -elbúcsúztak egymástól. - -– Jó éjt, Ella kisasszony. - -– Jó éjt, Hódy úr. - -Fodorné szeretett volna egy pár jó szót mondani a kedvetlen Balázsnak, -de nem talált semmi okosat. - -– Úgy elkényeztet bennünket, hogy már meg se köszönjük a szívességét. - -De ez a néhány szó olyan ünnepiesen hangzott, mint valami végbúcsú… -Fodorné dühös volt magamagára és az egész világra. - -S a hogy becsukódott mögöttük az ajtó, tüstént rá is támadt a nagyobbik -lányára: - -– Ostoba vagy, mint egy vadlúd! A kórházban fogsz meghalni, érted, a -kórházban! Jusson eszedbe, hogy megmondtam előre. - -A leány nem felelt. - -Kinn maradtak a konyhában. Czilla levett a pohárszékről egy tányérral -fedett tálat, s hozzá látott a hideg vacsorához. A zivatar, mely, mint -előre látható volt, elkövetkezett, egy cseppet se érdekelte. - -Ella melléje ült, s azt mondta neki: - -– Adj hát nekem is egy kicsit. - -Míg a két lány evett, Fodorné le s föl járt a konyhában; iparkodott -türtőztetni magát. De nem állta sokáig a dicsőséget, s egyszerre csak -megállapodott Czilla előtt: - -– Nem ettél még eleget? - -Czilla, a ki komoly veszedelem esetén épp olyan gyáva volt, mint a -milyen hetvenkedő az apró perpatvarok alkalmával, intett, hogy már -készen van. Megértette, hogy nem közönséges családi vihar, hanem az a -nagy jelenet következik, a mely már régen fenyegetett. Minthogy pedig a -drámai jeleneteket otthon nem kedvelte, sietve átsomfordált a -hálószobába. - -Ella követni akarta, de nem illanhatott el. - -– Te maradj itt – rivallt rá az anyja. - -Ella megadta magát sorsának. Leült, s szembe nézett a veszedelemmel. - -Fodorné egy darabig még folytatta sétáját, s mikor meggyőződött róla, -hogy a kis lány lefeküdt, odalépett Ellához. - -– Hallod-e, te leány – szólt, a levágott fejek rémítő tekintetével nézve -a Fodor-család reménységére – ha te még egyszer úgy viseled magad, mint -ma este, megfojtalak, érted?! - -– De hát mit csináltam én?! – védekezett a leány. – Olyan nagy vétek, -hogy egy kicsit jókedvü voltam?! - -– Még azt kérded, hogy mit csináltál?! Mintha nem láttam volna, mintha -nem látta volna ez a szegény ember, s nem látta volna mindenki! Azt -csináltad, hogy szemtelen voltál! - -– Istenem, mert két vagy három ujrát tánczoltam az egyetlen jó -tánczossal, a ki ott volt, azért mindjárt… Hisz te nagyon jól tudod, -mama, hogy Béla nem is udvarol nekem! - -– No ne is udvaroljon! És egyszer s mindenkorra megmondom, hogy erről a -kamaszról ne halljak többet!… Tessék, még azt kérdi, hogy mit csinált?! -Azt csináltad, hogy összebujtál nevetgélni ezzel a kamaszszal, -tánczközben a vállára dőltél, és orczátlan voltál, tudod, orczátlan! -Neki ez persze semmi! De ha még egyszer effélét látok, kikaparom a -szemed! - -Ella hallgatott. - -– Mit gondolsz – folytatta Fodorné – hogy eshetett az ennek a szegény -embernek?! Ez egy finom lelkü ember, a kit te nem érdemelsz! Azért, hogy -nem csinál jeleneteket, azt hiszed, nem vesz észre semmit? Egy szép nap -rád se néz többet, s aztán mehetsz ugrándozni, orczátlan!… - -– De mama – szólt Ella csendesen – mi közöm nekem Hódy úrhoz?! Úgy -beszélsz róla, mintha legalább is a vőlegényem volna. - -– Azt mondom, hogy nem érdemled a szerencsédet. De ha nem érdemled, -legalább becsüld meg! Ne légy ostoba. Ma még azt hiszed, hogy az élet -csupa hanczúzás és tréfa. De egyszer majd keservesen tapasztalod, hogy a -tréfa drága mulatság, a szerelmeskedés ostobaság, és semmi se ér semmit, -csak a megélhetés, a szép, tiszta lakás, a jó meleg téli ruha, és az -olyan ebéd, a melyikért nem kellett zálogba tenni semmit. - -Ella elgondolkozott. Egy kis kézitükör volt előtte, sárgára mázolt -keretü, szegényes jószág, a minőt czifrálkodó cselédek használnak. A -tükör visszacsillogtatta szép szőke hullámos haját, és a -Seherezáde-szempárt. Nem állhatta meg, hogy oda ne pillantson. - -– Szóval, te azt hiszed, mama, hogy Hódy úr engem el fog venni -feleségül?! - -– Micsoda buta kérdés?! Ha ugyan ma este örökre el nem rontottad a -dolgot. - -– Ó, semmi esetre – felelt nyugodtan Ella. – Én inkább azt hiszem, hogy -csak ma kezdett szeretni, akkor, a mikor megharagudott rám… De hát miért -nem szól, ha szeret? Soha se mondott egy szót se, a miből azt -gondolhatná az ember, hogy olyan szemmel néz rám… Még csak nem is néz -úgy rám, mint a többiek. - -– Persze, majd úgy ugrabugrál körülötted, mint ezek az éretlen diákok! -De hát nincs szemed? Miért maradt itt, a mi hónapos szobánkban, akkor -is, mikor az isten fölvitte a dolgát?! Miért foglalkozik annyit veled, -miért kísér el mindenüvé, miért van kiforgatva a természetéből?! Mondd, -nincs szemed? - -De igen, volt szeme. Csakhogy szerette mindezt hallani. - -– Ilyen tudományos ember! – folytatta Fodorné. – Bizony nagy szerencse, -hogy rád veti a szemét. - -Ella nem felelt. Maga is eltünődött rajta egy kicsit, honnan van, hogy ő -ezt a sok érdemet nem tudja kellőképpen méltányolni?! - -A hinduknak a szerelemről szóló szent könyve hetvenhét mesterséget sorol -fel, s azt állítja, hogy ezek bármelyikével meg lehet nyerni a lányok -szerelmét. De a _tudomány_ nincsen közöttük. - -S Ella gondolatai egy betü-iszonyban szenvedő gavallérnál kalandoztak, a -ki háromszor bukott meg minden alapvizsgálaton, s a kiről a sors -könyvébe azt írták, hogy: sohase fogja letenni a szigorlatokat… - -Másnap este Balázs azt cselekedte, a mit előtte való éjszaka Fodorné. -Izgatottan járt le s fel, s megmérte a szobáját széltében, hosszában, -keresztben. Mintha nem ismerte volna már vagy tizennégy esztendeje. - -Aztán megállt az ablaknál. Ha az embert bántja valami, ez még nem ok rá, -hogy fölverje álmából az egész háznépet. - -Nem tagadhatta önmaga előtt, hogy mód felett haragszik. De egy kicsit -zavarba jött volna, ha véletlenül megkérdezik tőle, hogy: miért? - -Utóljára is mi köze ehhez a leányhoz, s a helytelen viseletéhez? Semmi a -világon. Sohase gondolt rá, hogy feleségül vegye; az egész család se -inge, se gallérja. - -És mégis, végtelen keserűség fogta el. A mint leverten, mélyen -elszomorodva, majdnem minden gondolat nélkül kirévedezett az ablakon, -tekintete önkéntelenül fölkereste azt a jól ismert erkélyt, a mely -mögött már oly régen nem lakik senki! A hold, az érzelgős lelkek és a -költők barátja, ezüst esőben fürösztötte meg az erkélyt tartó két óriás -kisasszonyt, s Balázsnak eszébe jutott az a sok ostoba, de édes óra, a -mikor itt ült ezen a helyen, hogy rímes szamárságokat mondjon -meghittjének, ennek a boldogtalan planétának, a mely talán éppen azért -bolyong az ürben, hogy meneküljön a rímes bizalmasságoktól. - -Be rég is volt az! - -Istenem, soha se mondhatta el, hogy kéjt a föld többet már nem adhat -neki. A boldogsága is csupa nélkülözés volt. De akkor a szenvedés is -boldoggá tette, s egy óra alatt többet élt, mint ezekben az örömtelen, -czudar, nyomorult esztendőkben, a mikor már nem volt semmije, még csak -egy fájdalma sem!… - -– Te voltál a jóság, te voltál az öröm, te voltál az élet! Ó mért is, -hogy nem tudtam meghalni! - -S nem gondolva rá, hogy immár fehér szálak kezdik tekintélyessé tenni -különben balgatag fejét, suttogni kezdett az árnyékhoz, a ki hosszú idő -multán ujra megjelent neki. - -– Csak téged szerettelek, s örökkön csak téged foglak szeretni! Nincs, -ne is legyen örömem a te emlékeden kívül… Hűséges maradok hozzád, a míg -csak élek!… - -Mikor ezt a szót: hűség, ismételgetni kezdjük, a hűtlenség már szívünkbe -lopózott. - -Ne legyünk szigoruak szegény barátunk iránt. Az ember alkalmazkodó -állat, s bele törődik minden nyomorúságba. De van egy gondolat, a melyet -nem lehet megszokni, azt, hogy: soha többé. - -És mégis bele kell törődnie abba a vigasztalan gondolatba, hogy a -szerető csókja rá nézve már csak mitológia; le kell tennie, le fog tenni -róla, hogy valaha fészke lesz, a hol gyerekek lármáznak. - -Brr, még a gondolattól is megfázik az ember. - -És ugyan miért? Olyan öreg volna már, a kit nem lehet többé szeretni?! -Nem nyomorék, nem beteg, még csak nem is a régi éhenkórász. S ha -gyámoltalanságától, siralmas multjának eltörölhetetlen bélyegétől nem is -szabadulhat többé soha, ne léteznék a világon leány, a ki megérezze, -hogy rosszul szabott kabátja alatt férfiszív dobog?! - -De mért jár mindez a fejében? Mi ütött hozzá? - -Azért van így elkeseredve, mert az a kis lány illetlenül kaczérkodott -egy hozzá való jókedvü fiatal úrral? De hát mit törődik azzal a kis -lánynyal?! - -És rájött, hogy fájdalmasan esik megszokni a gondolatot, hogy azért a -kis lányért egyszer csak érte jön valamelyik jókedvü fiatal úr, elviszi -ebből a házból, s ő nem fogja hallani többé azt a kedves hangot, azt a -szép, okos beszédet. - -Már hajnalodott, s Fodorné hallotta, hogy még folyvást le s fel jár a -szobájában. - -* - -Göndöry Béla egy szép reggel arra ébredt, hogy vadul dörömböznek az -ajtaján. Ez a szép reggel tulajdonképpen délutáni két órát kíván -jelenteni, a vad dörömbözés azonban szó szerint értendő. - -Ideges lények lázas szívdobogást kaptak volna ettől a hirtelen bősz -lármától, de Göndöry Béla éppenséggel nem szenvedett ilyes betegségben. - -– Nagyon szemtelen – szólt magában. – Nem lehet más, csak a szabó vagy a -suszter. - -Azzal megfordult a másik oldalára, s tovább aludt. - -De az ajtót tovább döngették, s a bősz lárma kíséretében egy ismeretlen -hang szólalt meg: - -– Nagyságos úr! Nagyságos úr! - -– Nem hagy aludni a gazember – bosszankodott Justinianus kitartó -tanítványa, s rágyujtott egy czigarettára. – Csak rajta, majd meglátjuk, -melyikünk győzi tovább türelemmel. - -Elővette a tegnapi estilapot, s olvasni kezdett. - -– Levelet hoztam, nagyságos úr – erőködött odakünn az ostromló. - -– Tudom – gondolta odabenn a jogász. - -– Hordár, hordár van kinn! – esengett az erőszakos látogató. – Hordár a -Nagymező-utczából. - -– Ezt akárki mondhatja – jegyezte meg magában az ostromlott férfiu, a ki -jól ismerte a hitelezők minden furfangját. - -S nyugodtan eregette a füstöt czigarettájából. - -Végre a látogató feltalálta magát. Felhagyott a dörömbözéssel, s vagy -két percz multán Göndöry Béla észrevette, hogy a küszöbről, az ajtó -hasadékán, egy czédula erőködik be a szobájába. - -A czédula után pedig egy levél következett. Közönséges, polgári levél, s -nem ama szalmaborítéku irományok egyike, melyekről a szakavatott szem -messziről meglátja, hogy semmi jót se jelentenek. - -A levél félig kinn maradt; látszott, hogy nem akarják egészen -elereszteni. A czédula azonban egész terjedelmében bejutott a szobába. - -Göndöry Béla, miután meggyőződött róla, hogy kívülről lehetetlen -ellenőrízni, mi történik odabenn, felkelt, óvatosan oda lépkedett a -czédulához, s fölvette. - -A czédulán ez állott: - -Kérem szépen, nagyságos úr, én vagyok, a 117-es hordár. Ezt a levelet -hoztam, de válasz kell rá. Tudom, hogy a nagyságos úr itthon van, kezét -csókolom. A 117-es. - -– Az már más – szólt a jogász, és kinyitotta az ajtót. - -S mialatt felbontotta a levelet, kioktatta a köz buzgó szolgáját. - -– Máskor, ha levelet hoz, ne azt kiáltsa, hogy: nagyságos úr, nagyságos -úr, hanem kopogjon hármasával kétszer, köhögjön egyszer erősen, s ha nem -lát semmiféle gyanús embert, kiáltson határozott hangon: »Le a -szipolyokkal, le, le, le; fel az uzsorásokkal, fel, fel, fel.« - -– Igenis, kezét csókolom. - -A levél Czillától volt, s így hangzott: - -Barátom! - -Nagy baj van, roppant baj. Mindennek vége. Ó jaj nekem! Beszélnem kell -magával, ha kompromittálom is magamat. Legyen öt órakor az -Erzsébet-téren, a Sas-utczai részen. Véletlenül találkozunk, szóba -állunk, és csatlakozik. - -Legyen erős. Legyen mindenre elkészülve. Ó, jaj nekem! De jaj magának -is, szegény barátom! - -Oly borzasztó ez, mint egy színdarab. - -Üzenje meg, hogy ott lesz-e? - -Azért nyugalom. Maga legyen férfi. - -Pá, édes. - -_Czilla_. - -U. i. Ne kokettáljon a felsőbb leányokkal. - -Göndöry Béla tudta, hogy Czilla nagyon szeret fontoskodni, s egy cseppet -se volt megijedve. Felöltözött, elment ebédelni, s úgy evett, mint egy -czápa. - -Ebéd után elment a kávéházba, s öt óráig biliárdozott. Öt órakor aztán -megindult az Erzsébet-tér felé. - -Már messziről ráismert a Czilla vörös pántlikás matróz-kalapjára. A kis -leány színésznőktől ellesett, tüntető izgatottsággal járta körül a -sétatérnek nevezett porfészket. - -– Maga el tud késni ilyen viszonyok között?! – kérdezte vésztjósló -komolysággal, mikor meggyőződött róla, hogy senki se hallhatja a -beszélgetésöket. - -Göndöry Béla, szükség esetén, úgy hazudott, mint egy tolvaj lakáj. - -– Éppen egy órája, hogy a József-téren várom. Végre, nem tudtam egyebet -gondolni, mint hogy tévedés lehet a dologban, s itt vár, nem a hogy a -levelében írta. - -Ebből egy kis vitatkozás kerekedett, s Göndöry Béla igen elcsodálkozott, -mikor a tanúságul előszedett levélből kiderült, hogy az Erzsébet-téren -kellett megjelennie. - -– Tessék, csakugyan én vagyok, a ki tévedett!… De, istenem, olyan zavart -is a fejem, mióta megkaptam a levelét!… - -– Ugy-e, micsoda szerencsétlenség?! - -– Az igazat megvallva, csak sejtem, hogy miről van szó. De minden -rosszra el vagyok készülve. - -– És igaza van, szegény barátom – sóhajtott Czilla, a ki boldog volt, ha -a francziából fordított színdarabok nyelvén társaloghatott. – Hódy -megkérte Ellát. - -– Ah! - -– S magának erre nincs egyéb mondanivalója, mint ez a rövid »ah«?! - -– Azt akartam mondani vele, hogy: csak úgy egyszerre? - -– Csak úgy egyszerre. Azaz, hogy még sem egészen egyszerre. Ella ma -elárulta nekem, hogy, amúgy félig-meddig, már vagy két héttel ezelőtt -nyilatkozott előtte. - -– És Ella?… Mit felelt neki? - -– Semmit. Nagyon meg volt lepetve. Zavarban volt. Félt. - -– No lám, erről egy szót se szólt nekem. - -– Úgy, úgy, haragudjék! Haragudjék még jobban! Nem képzeli, Béla, milyen -férfias az, ha egy férfi haragszik!… Törjön, zúzzon össze mindent, a mit -útjában talál, s szálljon szembe az egész világgal! - -– Kedvem volna hozzá – felelt Béla oly hangon, mely elárulta, hogy az -elhatározó pillanatban mégis csak meg fogja gondolni magát, s a világnak -nem lesz semmi baja. – De mit érnék el vele? Számíthatok-e rá, hogy Ella -mellettem marad? Szó sincs róla. Ez az ember soha se kérte volna meg, ha -Ella nem biztatja. - -– Ó, ne rágalmazza Ellát! Ő semmiről se tehet. Nem tehet róla, hogy Hódy -biztatásnak vette, ha barátságosan nézett a szemébe. Maga tudja, milyen -szépen tud nézni ez a lány. Nem is tud máskép, csak szépen nézni. -Mindenkire úgy néz. S ha Hódy ezt félreértette, úgy ez nem az Ella -hibája. - -– Meg kellett volna mondania neki, világosan, határozottan, hogy nem -szereti, hogy mást szeret. - -– Azt nem tehette. Maga nem ismeri a mamát. A mama rettenetes tud lenni, -ha ellenkeznek vele. - -– S Hódy a mama választottja? - -– Az övé. Tegnap este kijelentette, hogy ennek a házasságnak meg kell -történnie. Ó, az borzasztó jelenet volt! Ella sírt, én is sírtam, a papa -is sírt. A mama pedig olyan dühös volt, de olyan dühös!… - -Göndöry Béla lehorgasztotta a fejét, pár pillanatig hallgatott, s -ezalatt botjával egy kavicsot kapart ki a földből. Mikor ez megvolt, -idején valónak találta előterjeszteni, miként ítéli meg a helyzetet, ő, -az első érdekelt. - -– Hát biz ez igen nagy szerencsétlenség – szólt nyomatékosan. - -Bár a csüggeteg lemondásnak ez a megnyilatkozása végtelenül szomoruan -hangzott, a beszélő arczán észre lehetett venni, hogy, a mi őt illeti, ő -nem találja a helyzetet teljesen vigasztalannak. A komolyság különben -nagyon rosszul állott a szegény Göndöry Bélának; határozottan veszített -vele, ha nem lehetett kuruttyolnia. - -Czilla megbotránkozott. - -– És maga ebben a perczben nem tud okosabbat tenni, mint sápitozni?! -Fuj, szégyelje magát! Ilyen a férfi mind, különösen a czivil. A katona -mégis más; egy huszár nem tesz ilyet. Tessék, itt van egy úr, a ki abban -a szerencsében részesül, hogy szeretik. Szeretik úgy, a hogy csak -regényekben és színdarabokban szokás szeretni: butául, életre-halálra. -Azt hittük volna róla, hogy ő a ródusi koloszszus. És ennek az úrnak, -mikor a helyzet komolyra fordul, nincs egyéb mondani valója, mint hogy: -»Baj, baj.« De nem úgy van az, kérem. Küzdeni kell, édes barátom, az -élet küzdelem. - -Göndöry Béla ez idő szerint csak karambolban óhajtott küzdeni. -Bosszantotta a Czilla fontoskodása, s jobban szeretett volna a -kávéházban lenni. - -– De hát mit csináljunk? - -– Tőlem kérdi? - -– Lássa, Czilla, én nem versenyezhetek ezzel az emberrel. Ő a legjobb -kondiczióban van, s én még nem vagyok _fit_. Előre tudtam, hogy -canterben fog megverni. Most kitudódik, hogy ő számtalan hoszszal első, -én pedig letörtem. Ez szomorú, kétségbeejtő, de így van. Maga azt -mondja, hogy küzdjem tovább. Én még abban se vagyok bizonyos, hogy ez -egyáltalán lehetséges-e? Az az érzésem, hogy ő mindig le fog engem -galoppozni. Hiába, nem vagyok _tip-top_ kondiczióban. - -– Bánatot jelent? – kérdezte Czilla, a ki értette ezt a -lóverseny-nyelvet. - -– Nem, hanem azt kérdem, hogy: mit csináljak? - -– Tanácsot kér tőlem? - -– Igen. - -– Jó. Rendelkezésére bocsátom életismeretemet, s tapasztalásaim kincses -házát. Én nem látok olyan sötéten, mint maga, s nem csak egyféle -megoldást tudok elképzelni. Tessék közülök választani. Itt van mindjárt -az első. A legjobb, de egyúttal a legnehezebb. A szökés. - -– Az nem lehet – szólt Göndöry Béla, nála szokatlan határozottsággal. - -Arra gondolt, hogy legfeljebb Promontorra tudná hölgyét megszöktetni, s -oda is csak hajón. - -– Miért nem? - -– Maga gyerek, Czilla, magának ezt még nem magyarázhatom meg. - -Pedig Czilla is megértette volna, hogy huszonhét krajczárral nem mehet -az ember Gretna-Green-be, a házasságkötő kovácshoz, de Czillát mindig -lefegyverezte, ha valaki arra hivatkozott, hogy neki bizonyos dolgokról -még nem szabad tudnia. Nem szerette elárulni, hogy oly tisztán látja az -apró emberi nyomorúságokat, mint maga a biboros konczilium. - -– Kár – felelt, kissé elmélázva, abban a szent meggyőződésben, hogy -Göndöry Bélát illendőségi tekintetek bántják – higyje el, a regényes -megoldások a legjobbak. De van egyéb megoldás is. Ha akarja, mindjárt -mondok egy másodikat. - -– _Zehn auf_, hogy ez is regényes lesz. - -– Nem, ez drámai. Egy szellemes nő, mint a színdarabokban szokás, -beleavatkozik a dologba, egy kicsit ármánykodik, egy kicsit beszélget, -hol ezzel, hol azzal, és addig mesterkedik, míg a szerelem végre is -győzedelmeskedik. - -– Nagyon le vagyok kötelezve a szellemes nőnek, de attól tartok, ez -kissé hosszadalmas volna. A terv teli veszedelemmel, s a siker kétséges. -Mondjunk le a drámáról. - -– Van egy polgári megoldás is. - -– Megvallom, hogy ez előre jobban csábít, mint a másik kettő. - -– A polgári megoldás ez. Maga titokban találkozik Ellával, és azt mondja -neki: »Ella, én egy igen-igen szegény ficzkó vagyok, a ki minden -szigorlattal egyre távolabb van az ügyvédi vizsgálattól, de nagyon -szeretem magát, s magáért talán még ezt a vizsgálatot is le fogom tenni. -Megvár?« Bizonyos vagyok benne, hogy Ella azt fogja felelni: »Megvárom«. -S akkor nincs mód rá, hogy férjhez adják máshoz. Ella hallgatag és -kényelmes természetü, de ha egyszer a fejébe vesz valamit, bajos -rábirni, hogy ezt a valamit pedig verje ki a fejéből. - -– Lássa, Czilla – szólt a jogász, egy kicsit elgondolkozva – ez már jó -tanács. És én e szerint fogok cselekedni. Ha igazán szeret, nem lehet -kényszeríteni, hogy máshoz menjen férjhez. - -Majd, mintha egyszerre csak elfogta volna a kételkedés, kissé akadozva -folytatta: - -– Ámbár az az átkozott vizsgálat olyan messze van!… Addig annyi uj -akadályra lelhetünk!… S egy leány olyan gyönge!… Ki tudja, nem volna-e -jobb felhagyni minden küzdelemmel?! - -Az igazat megvallva, Göndöry Béla már alaposan megbánta, hogy ennyire -bele bonyolódott ebbe a szerelmi dologba. Az ember lányokkal szemben nem -lehet eléggé óvatos; ki hitte volna, hogy egy kis kötődés, néhány pohár -pezsgő és egy-két ügyetlen szó idáig elrontsa a dolgot?! Szeretett volna -kieviczkélni a hínárból, de tisztességgel akart szabadulni. - -Egy kicsit habozott is. Szegény kis lány! Oly édes hangocskája volt, s -oly szépen tudott nézni! Hiúságának hízelgett ez a föltétlen meghódolás, -bántotta, hogy nem éppen szép színben kell feltűnnie előtte, s nagyon -boszankodott magára az egész dologért. - -– Maga bánatot jelent?! – kérdezte Czilla, a ki kezdett gyanakodni. - -– Isten mentsen! – felelt a jogász, s akkor úgy gondolta. - -– Tehát abban maradunk… - -– Abban maradunk, hogy vasárnap délután felmegyek magukhoz s betüről -betüre elmondom neki a maga szavait. Remélem, hogy a maga szavával fog -felelni. - -– Bizonyos lehet benne. Ella ugyan, meg kell vallanom, semmit se tud -erről az én kirándulásomról, de ez nem változtat a dolgon. Most már -tudni fog róla. Tehát: várjuk. A viszontlátásra. - -– A viszontlátásra, Czilla. - -Kezet fogtak, s a kis lány megindult hazafelé. A jogász egy pár -pillanatig ott maradt, a hol elbúcsúztak, s utána nézett a regényes kis -hölgynek. - -Még jó darabig látta a jól ismert matrózkalapkát, s a rajta virító -szegényes pántlikát. Arra gondolt, hogy nincs rettenetesebb dolog, mint -ilyen kalapokban járni egy életen keresztül. - -Aztán, mikor a kis lány végkép eltűnt a szeme elől, boszusan fordult az -ellenkező irányba, s azt mondta magában: - -– Nem. - -Göndöry Béla azt tartotta, hogy a világ kétféle emberekből áll. Az -okosakból, a kik fiákeren járnak, szép ruhát hordanak, jól élnek, -rendelkeznek egy csomó más fajta emberrel, azt teszik, a mit akarnak, s -jól táplált, divatos ruhában járó gyermekekkel jelennek meg a színházban -s a fürdőhelyeken. - -Meg az oktalanokból, a kiknek az élete keserves robot és a házi -perpatvar örökletessége között oszlik meg. A kik csak azért boldogok, -mert megaláztatnak, a kik rossz levegőn, szűk lakásokban senyvednek, s -csenevész, gyerekbetegségektől megtizedelt, szegényes ruhácskákban -kóválygó árvákat hagynak hátra, hogy a szegény emberek fajtája soha ki -ne vesszen a világból. - -Amazok: a kik pénzes lányokkal házasodnak össze. - -Emezek: a kik szegény lányokat vesznek el. - -És még egyszer mondta magában: - -– Nem. - -Vasárnap Ella hiába várta udvarlóját. Várta hétfőn, kedden, szerdán, -szombaton. Göndöry Béla nem jött. - - -VII. - -Erre mifelénk szeptemberben a nappal gyönyörü. A napnak már nincs tüze, -csak édes melege, a levegő langyos és nyugodt, s a szellő hizelgéssel -teli, mint a fiatalságtól búcsúzó nők szerelme. Benn a városban, a nagy -házak között, a hol nem látni a lombok hervadását, azzal áltathatod -magad, hogy: ez még a tavasz, vagy legalább: egy második tavasz, mely -talán enyhébb még az elsőnél is, és hűségesebb, jobban megbízható. Ámbár -a napfény bágyadtabb, mint volt akkor, a levegő nem oly átlátszó, s a -délutáni napfényen sütkérező alakokat környező finom, ónos fehérségen -már ott a morbidezza… Mindegy. Oly szép még szeptemberben!… szebb, mint -valaha! S bolyongva paloták között, melyek még a nyári meleget -sugározzák vissza magukból, azt hiheted, hogy a tél csak egy csunya -lidérczmese. - -De ne bízzál ebben a második tavaszban! Vigyázz, csak úgy könnyedén ne -merészkedjél ki a messzi szabadba, ha már leszállt az est. Szeptemberben -a nappal még szép, de az este már hűvös. S nem sejted mikor, nem tudod -honnan, egyszerre csak hideg szél támad, mely végig sivít a mezőn. Jaj -neked, ha ez a szél odakint talál, a mint védtelenül barangolsz a -szeptemberi éjben; dideregve, csontig áthűlten érsz haza, s lesheted, a -míg kihevered a csalódásodat… - -Esti nyolcz óra lehetett. Czilla a zongoránál ült, s elkeseredetten -kalapálta a kedves dalát: - - A kit imádok: egy tüzér, - Csak egy tüzér, a kit imádok… - -A vőlegény és a menyasszony benn sugdolóztak a másik szobában, a nyitott -ablaknál. - -Csak a nagy szoba függőlámpája világított be hozzájuk, meg kívülről a -csillagok. Abban a félhomályban és félmagánosságban voltak, melyet a -mindeneket átölelő kerítő-szellem talált ki a jegyesek számára. - -Azért bátran szólhatunk erről az édes-kettesről… Istenem, még oly -kevéssé voltak jegyesek! - -Ella, kihajolva a nyitott ablakon, a séta-úton nyüzsgő, sötét alakokat -nézte, melyek közt a kocsik lámpái mint fénybogarak suhantak keresztül. -A ligetből még egyre tartott a népvándorlás be, a város felé. A fogatok -egymásra dübörögtek, a tömeg kétoldalt széles sorokban hömpölygött -előre, de az utczai lámpások ezrei már kezdtek álmosan pislogni. - -Balázst nem érdekelte az utczai élet. Csak azt a formás, szép kis fejet -nézte, s arra gondolt: vajon micsoda tündérek fésülik éjjelenkint ezt a -puha, gyönyörü hajat, mely természettől olyan, mint az áttört selyem?! - -– Mindig így leszünk? – suttogta a formás kis fejhez. – Ilyen közel -egymáshoz, mint most?… Mondja, hogy: mindig. - -– Mindig – felelt a lány. - -– És nem fog mellőlem más világokba vágyódni? Nem fog vágyódni semmi, -senki után? - -– Nem fogok vágyódni semmi, senki után – szólt engedelmesen a lány. - -Aztán tovább nézte az Opera felé repülő kocsik nagy üvegtábláin -átfehérlő esti öltözeteket. - -Odaát Czilla még egyre a _Lili_ románczát nyaggatta: - - Ha kinevetnek is ezér’: - A kit imádok, egy tüzér. - -– Ó, mondja még egyszer, hogy nem lesz szerencsétlen velem! Olyan jól -esik, ha szépen szól hozzám! Lássa, nem is álmodtam, hogy egyszer ily -végtelenül boldog leszek! - -A lány egy pillanatig hallgatott. Hirtelen azt akarta mondani: »Én nem -lehetek szerencsétlen soha.« De aztán mást gondolt. És azt felelte, -hogy: - -– Szeretem magát. - -De nem merte a keresztnevén szólítani. Érezte, hogy ez hamisan -hangzanék. - -– Ha tudná, milyen boldoggá tesz! Lássa, én már oly régen szeretem -magát! Már akkor is szerettem, a mikor még nem tudtam, hogy ez szerelem… -Úgy féltettem előre!… Szerettem volna, ha soha senki se látja rajtam -kívül. Aztán, aztán álmodni se mertem. Hisz maga még csak egy piczi -jószág volt akkor, a mikor megismerkedtünk… És remegtem a gondolatra, -hogy egyszer csak nem fogom hallani a hangját, a nevetését, ezt az édes -beszédét, mert elviszik innen, idegen világba, a honnan én ki leszek -zárva egészen, a hol egy »Jó napot« nem sok, még annyit se mondhatok -magának… Pedig, megvallom, olyan önző vagyok, hogy úgy tennék magával, -mint a mesék gonosz óriásai: még akkor is sárkányokkal őriztetném, ha -nem szeretne egy cseppet se, csak hogy: láthassam, láthassam mindig!… -Nem felel? - -– Mit mondjak? - -– Mindig csak egyet. Hogy szeret egy kicsit, ha nagyon kicsit is, de -szeret. - -– Mondani kell azt? Istenem, maga tudja, hogy én nem értek a szavakhoz. -Mit mondjak, a mit még nem tud? Csak azt mondhatom: soha se fogja -megbánni, hogy engem választott. - -Nem merte megcsókolni a haját, csak a kezét szorította meg. S annyi -hálával nézett a szemébe, hogy a leányt szinte meghatotta. Aztán megint -hallgattak. - -Ekközben letelt az az idő, melyet a Fodorné anyai bölcsesége e törvényes -szerelem első, tiszta örömeire hallgatag engedélyezett, s Fodort, a -kinek egy darabig kinn kellett maradnia a konyhában, beeresztették a -nagy szobába. - -Fodor teli volt panaszszal. - -– Igazán borzasztó – magyarázta Balázsnak – milyen balkezü ember vagyok! -Hát azt hiszi, meg tudtam szerezni azt a rongyos hatszázezer forintot?! -Dehogy! Hatszázezer forint! Micsoda semmiség, mikor egy milliárdokat és -milliárdokat jelentő találmányról van szó! S mondhatom, hogy ehhez a -golyószóróhoz képest a Hiram S. Maxim-féle szerszám valóságos -gyerekjáték, afféle »Hammer und Glocke.« Tízezer lövés egy percz alatt! -Másfél nap alatt véget vetek minden háborunak a világon, s ha akarom, -Polinéziát szétfúvom, mint egy szappanbuborékot. Tudja-e, mit jelent az -én találmányom? A világbékét, a szocziális kérdés megoldását, az egész -emberiség boldogságát! Ez az utolsó szó a repülőgép előtt, vagyis, -helyesebben szólva, mi szükség most már a repülő gépre?! De a katonák -olyan nehézkesek, mintha mind csupa apró trójai falovon ülnének!… És a -bankok! Megannyi szatócs! Magában az angol bankban sincs több vállalkozó -szellem, mint a sarki fűszerkereskedőben. De hát, kérdem, mire akkor a -bankok, ha úgy tesznek, mint a _Fa-kutyá_hoz czímzett fűszeres bolt, s -nem dolgoznak másban, csak malagában és indigóban, mintha Marco Polo óta -egy jottát se változott volna a világ?! Ha nekem egy kis tőkém van, ma a -nagyhatalmak kormányai az utczán verekednek, hogy melyikök vásárolhassa -meg előbb a találmányomat. Míg így! Egész nap dolgozom, futok, fáradok, -verejtékezek hiába, s nem tudom megkeresni családomnak a betevő falatot! -A tőke! Ez minden. Hány lángelme pusztul el addig, mig egy érvényesül! S -mivel érvényesül? A tőkével. De az elpusztuló lángelmék a legtöbbször -könnyelműek vagy dologtalanok. Míg én! Higyje el, én nem fejjel, hanem -ballábbal jöttem a világra. - -Czilla, ezalatt, titokban, félre hívta Ellát a sarokba, s fojtott, tompa -hangon, mint a színpadon szokás, így suttogott hozzá: - -– Egész nap nem tudok veled beszélni. - -– Mit tehetek róla? Mi baj? - -– Mondtam, hogy ez valóságos dráma. Találkoztam Bélával. - -– És még szóba álltál vele? - -– El akartam menni mellette, mintha nem is látnám. Hanem megszólított. - -– Mit mondott? Bizonyosan mentegetőzött. És te elkezdtél feleselni vele! - -– Ó nem. Mondom, hogy ez valóságos dráma. Tudod, miért nem jött el? - -– Ne is beszéljünk erről. Nem hiszek neki. - -– Figyelj rám. Meghalt a nagymamája. Tudod, az, a ki már oly sokszor -volt beteg. El kellett utaznia a temetésére, hirtelen, váratlanul. - -– Írhatott volna. - -– Félt, hogy bajt okoz vele. - -– Nem. Hazugság az egész. - -– Nincs igazad. Ha úgy volna, a mint gondolod, soha hírét se halljuk -többet. Nem igaz? És visszajött. - -– El akar jönni? - -– Igen. Pontban kilenczkor elsétál itt az ablak előtt. Ha felhúzod az -egyik függönyt, ez azt jelenti, hogy megbocsátasz, s holnap itt lesz, -mintha semmi se történt volna. - -Nem felelt, s úgy tett, mintha nem is nagyon érdekelné a dolog. Elővette -a horgolását, leült az apja mellé, s koronkint olyan komolyan nézett a -beszélőre, mintha szentül hinne mindezekben a fantazmagóriákban. - -De Czilla észrevette, hogy néha lopva az órára pillant, s mikor a kitünő -Fodor-féle időmérők, némi apró véleménykülönbségeket leszámítva, abban -egyeztek meg, hogy kilencz felé járhat az idő, átsétált a másik szobába, -s lassan, tüntető nyugalmassággal, felhúzta az ablak függönyét. - -Az utcza már kezdett néptelenedni. A kocsirobogás jókora szüneteket -tartott, s a sötét alakok ritkább sorban és gyorsabban haladva suhantak -el a gázlámpák mellett. Nem kellett hozzá több egy pillantásnál, hogy a -szemközt lévő palota kapujában észre vegyen egy égő szivart, s az égő -szivar mögött egy mozdulatlan alakot. - -Sötétben minden macska szürke, s minden imádó egyforma. Hanem azért Ella -mindjárt felismerte lovagját: botjáról és kalapjáról, mint Ofélia. - -Tehát csakugyan eljött. - -A fehér arcz halvány rózsaszínre vált; piczi kagylóházakban látni ezt a -gyönyörü színt. A Seherezáde szempár lecsukódott a boldogságtól… ha -amaz, ott lent, ebben a pillanatban látja: igazán szerette volna, -legalább addig, a míg egy hosszú csók tart. - -– Tudtam, hogy eljön – suttogta magában – tudtam, hogy el kell jönnie. - -Az igazat megvallva, ez csak amolyan utólagos jóslat volt. Ha Fodor Ella -kisasszonyt nem is, a türelmes olvasót bizonyára meglepte a Göndöry úr -váratlan megtérése. Ki kell jelentenünk, hogy senkit se lepett meg -annyira, mint bennünket, a kik, végre is, a legjobban ismerjük a -fenttisztelt Göndöry urat. - -De hát a legelszántabb nagyravágyóknak is vannak gyönge pillanataik. -Ezek között a gyönge pillanatok között nem utolsó helyet foglalt el az a -másodpercz, a melyben Göndöry Béla, a mellette elhaladni készülő, -szegényes ruháju kis Czilla láttára, nem tudta megállani, hogy ne -mondjon neki egy pár jó szót, a tisztesség kedvéért. - -– Mégis igen nagy kegyetlenség volna csak így egyszerre szakítani – -mentegette magában a pillanatnyi gyöngeséget – mert végre, mit -koczkáztatok?! A veszedelem oly messzi!… a meddig nagyobb baj lehet, -százszor is bánatot jelenthetek, s visszahúzódhatom szép lassan, szinte -észrevétlenül, megsiratva kissé, de átkok, tragédia nélkül. Eh, mért ne -lennénk előkelőek, mikor ez úgy se kerül semmibe?! - -Az efféle nemes felbuzdulásokat a következetlen nagyravágyók rendesen -egy egész élet nyomorúságával szokták megfizetni. - -De ne féltsük Göndöry Bélát. Kieviczkélt ő már jóval nagyobb bajokból, s -ha róla is azt végezték el, hogy szomorú véget érjen, mint Phoebus de -Châteaupert, a ki, szegény, tudvalevőleg megházasodott, legyünk -nyugodtak, a mi barátunk arany koporsóban fog pihenni. - -Bármennyire késtek is a kutyabőrön szárnyaló angyalkák: Göndöry Béla -köz- és váltó-ügyvédnek született. - -… Másnap, mikor Czilla hathatós mesterkedéseinek sikerült kivinnie, hogy -Ella és a Fodor-ház rég nem látott vendége, egy pillanatra egyedül -maradtak, Seherezáde oda engedte a kezét szerelmesének, s azzal a -mosolylyal, a melytől minden pillanatban azt várja az ember, hogy -egyszerre csak könnyekké olvad fel, ezt a szót ismételgette makacsul, a -hogy elkényeztetett gyermekek szoktak erősködni: - -– Késő, késő. - -S nagynehezen, sok édes könyörgésre, kivallotta, hogy: - -– Soha se tudnám megmondani annak a szegény embernek, hogy megcsaltam, -hogy hazudtam neki. - -S ugyanezt mondta este Czillának, a ki, mikor a látogató elment, titkos -tanácskozásra szólította vissza a nagy szobába. - -– Késő, késő. - -– S az urfi – kérdezte Czilla izgatottan – mit mondott erre a -bolondságra az urfi? - -– Azt mondta, hogy várjunk. - -Göndöry Béla arra az álláspontra helyezkedett, hogy semmit se szabad -elsietni, s hogy minden bajnak legjobb orvosa: maga az idő. Bizonyára -egész őszinte volt, mikor ettől a kipróbált orvosszertől várta a -segítséget. - -Czilla nem szólt semmit, de nagy dolgokat forgatott a fejében. S hogy -bátorítsa magát, egymás után többször elismételte ezt a pár szót: - -– Most én következem. - -Volt már szerencsénk említeni, hogy Czilla igen kedvelte a -színdarabokat, s hogy különös tisztelettel viseltetett a franczia drámák -ama szellemes asszonykái iránt, a kik egy-egy kétségbeesett helyzetben -magukra vállalják a cselekvés intézését, s elméjök felsőbbségének, -asszonyi furfangjoknak erejénél fogva szerencsés megoldáshoz juttatják a -minden érdeklődésre és segítségre méltó szerelmesek dolgát. Ezek a nagy -mintaképek lebegtek előtte egész éjszaka. - -S rövidesen megvolt az elhatározása. Számot vetett minden eshetőséggel, -s tisztán látta a veszedelmet. - -– Ha a dolog kitudódik, a mama egyszerüen megfojt. - -De, istenem, még meghalni is édes, ha az ember két szerető szívért -szenved vértanu-halált! - -Az ember néha egy egész életet eltölt a nélkül, hogy belátná, s -Czillának már kora ifjuságában meg kellett szereznie a tapasztalatot, -hogy a franczia drámák szellemes asszonykáinak nagyon, de nagyon nincsen -igazuk. - -Mert nem jó beleavatkozni a mások dolgába, akkor se, mikor az a más maga -az édes testvérünk. Ha a magunk dolgában se cselekedhetünk semmit, a -nélkül, hogy utóbb szemrehányást ne tegyünk magunknak miatta: abból, a -mit a mások számlájára teszünk, nem is igen származik egyéb, csak az a -sok szemrehányás, a melylyel aztán elhalmozzuk magunkat. - -Czilla igen szépen el tudta képzelni, milyen hangon kell szólnia annak a -Nemtőnek, a kinek a meghatalmazó levelét a Gyöngédség, a Barátság és a -Testvéri Szeretet láttamozták, s egészben véve meg volt elégedve a »nagy -jelenet«-ével, de öröme nem tartott sokáig. A hatás nagyobb volt, mint -remélte, s ez a váratlan siker kissé megdöbbentette. Balázs, a hogy -Czilla előre látta a döntő jelenetet, nem kiáltozott a fájdalomtól, nem -szavalt, nem handabandázott, nem ugrott fel a helyéről, s nem tombolt, -mint a _Vercingetorix_ Pompejá-ja egy teljesen hasonló drámai -helyzetben, tovább is csöndesen beszélgetett vele, sőt folyvást -mosolygott, mint minden félszeg ember, a ki leplezni akarja, hogy a -szive csordultig van; de a változás, mely ezen a mosolygó arczon egy pár -percz alatt végbement, még a Czilla zsenge lélek- és arczismerete előtt -is valami olyan formát jelentett, mint a mit közönségesen az úgynevezett -facies hippocraticából szokás következtetni. - -Ez az arcz, a melyet mindig egyformának látott, a mióta csak emlékezett, -megöregedett itt, a szeme láttára. A szeme és a szája körül egyszerre -csak ránczok bujtak elő, s a tekintete fénytelen és megtört volt, mint -egy megvert, vén kutyáé. - -Czilla még soha se látott ilyet, s megijedt attól, a mit cselekedett. -Szerette volna visszakaparni, a mit mondott, s egyszerre nagyon rajta -volt, hogy ráczáfoljon a tulajdon szavaira. - -Balázs észrevette ezt az igyekezetet, s iparkodott a kis lányt -megnyugtatni. - -– Ne féljen, Czilla, úgy intézzük a dolgot, hogy a mama semmit se fog -megtudni. Azt fogja hinni, hogy csak úgy, magától bomlott szét a dolog. -Én már törődött, beteges ember vagyok, s magának igaza van, jobb lesz -így. Igen, még talán nekem is jobb, hogy így kellett történnie… - -Hanem azért Czilla zavartan, s szívében nagy önváddal búcsúzott el tőle. -Lehorgasztott fejjel ment ki a szobából, s egy pillanatig arra gondolt, -hogy ha anyja rajta érné az áruláson, talán nem terhelné annyira a -felelősség azért, a mit, hiába, meg kellett tennie. Mért is, hogy nem -szóltak inkább a mamának?!… - -Odaát, a nagy szobában, egyedül találta magát, s úgy tett, mint _Stuart -Mária_ utolsó felvonásában Leicester lord, a ki tudvalevőleg nagy -felindulások közepett hallgatja a magánosságban, hogyan ácsolják a -közelben Máriának a vérpadot. Fülelni kezdett, s minden nesz, mely a -másik szobából áthallatszott, halálos rémületbe ejtette. - -Sokáig hallgatózott. Egy darabig úgy tetszett neki, mint ha az a másik -ember, odaát, leülne az íróasztalához, s mint ha a toll perczegését is -hallaná. Aztán lépések hangja hatott át hozzá, majd minden -elcsöndesedett. Czilla a falhoz szorította fülét. Talán megint ír… A kis -lány szive nekivadultan kalapált. Szeretett volna átrohanni, de nem -mert. Végre hallotta, hogy elmegy. Elmegy, s kivülről bezárja az -ajtaját. - -Czilla megkönnyebbülten lélekzett fel, szívére tette mind a két kezét, s -boldogan mosolygott. Elmegy, bezárja az ajtaját, mint rendesen. Tehát -nyugodt, s nem úgy távozik el, mint a ki nem akar visszatérni. Nem, nem -gondol arra, hogy agyonlőjje magát. Úgy megy el, mint a ki nem készül -semmiféle botrányra. - -Aztán az ablakból leste, merre, hová indulhat. S a hogy megpillantotta -azt a jól ismert, régi divatu kalapot, mely még a kereskedő boltjában -fakult meg, épp úgy megesett a szíve a költőn, mint a hogy egy pár -nappal előbb az ő szegényessége is megindította egy kissé a Göndöry Béla -pompás kabátja alatt szundikáló szivet. - -Istenem, mért is hord ilyen kalapokat?! Hogy ilyenekhez szokott hozzá a -szűkölködés és a nyomorúság éveiben? Ok az? - -Ki tehet róla, hogy nem fiatalabb, nem vidámabb, nem ügyesebb mozgásu?! -Ki tehet róla, hogy csak derék, tiszteletreméltó, ki tehet róla, hogy -nem hódító, nem elragadó?! - -S eszébe jutott a Göndöry Béla ragyogó czilindere, a közeledő télnek ez -az első pompás virága, mely a legeslegelső angol kalap-ültetvényes -nagyhírü üvegházából került ki. Eszébe jutott a Göndöry lefegyverző -mosolya, ellenállhatatlan jókedve, szikrázó pillantásai, s kedves -kuruttyolása. - -– Lehet-e, hogy ne őt imádjuk?! - -Tagadhatatlan, hogy Göndöry Béla tartozik a czilinderével, az ingével, a -mult évi ebédjeivel, tartozik mindennel s mindenkinek a világon; -tagadhatatlan, hogy ifju életében máris annyi adósságot szórt szét -szerte a világba, hogy háromezerhétszázötven év kellene hozzá havi -részletekben fizetni vissza a tartozásait… Mindez igaz. - -De, istenem, olyan fiatal! - -– Hiába, mi nők már ilyenek vagyunk! – sóhajtott Czilla, s meggyőzvén -magát, hogy semmi oka a nyugtalanságra, ujra elővette a regényét. - -Czilla sokat szokott egy lélekzetre elolvasni, s most is elintézett a -Sarah grófné idegizgató történetéből vagy egy fél-tuczat megrázóan -érdekes jelenetet, mikor egyszerre eszébe jutott, hogy Hódy, a ki -ilyenkor már pontosan itthon szokott lenni, ez egyszer nem jött haza. -Ujra elfogta a nyugtalanság, de most már nem adhatta át magát a -tépelődésnek, mert az anyja szavát hallotta. - -– Czilla! - -Czilla úgy megrémült, hogy torkán akadt az »igen«, s azt hitte, hogy egy -lépést se bir menni… De a kiváncsiság néha csudákat tesz. - -Fodornénak az arcza borzasztó volt a maga nyugodtságában. Fodorné csak -addig volt jókedvü, a míg dühöngött; a nyugalom nála nagyon rosszat -jelentett. - -– Ki kell írni a szobát! – szólt oda a kis lányhoz. - -Czilla nem értette. - -– Süket vagy? Azt mondom, hogy ki kell írni a szobát, és a czédulát le -kell vinni a házmesterhez. - -– Miféle szobát? – dadogott Czilla az ijedtségtől elhaló hangon, -önvádtól gyötörten. - -– Annak a gazembernek a szobáját! – fakadt ki Fodorné, s meglátszott -rajta, mennyire jól esik neki, hogy kifujhatja magát. - -– Ah! - -Bizony nagy kő esett le a szívéről. - -De eltartott egy pár óráig, míg megtudhatta, hogy »az az úr« levelet -írt, melyben gyógyíthatatlan s eddig nem ismert betegséget adván okul, -lemond a tervezett, nagyon megtisztelő összeköttetésről, s hogy -jelenléte ne okozzon még több kellemetlenséget, kijelenti, hogy a -lakásból kiköltözik, egyelőre pedig elutazik külföldre. - -Ugyanebben az órában Ella az egyik szomszédasszonynál volt, a ki nagy -titokban egy levelet adott át neki. A levél ekképen szólt: - -Édes, drága kis Ella! - -Megtudtam, hogy mást szeret, s nem akarom, hogy miattam boldogtalan -legyen. Tudom, mit tesz az: boldogtalannak lenni szerelemből. - -Elhallgattatom tehát az önzésemet, mely azt mondja, hogy magával együtt -élni édes, nagyon édes volna még akkor is, ha szerelmet érezni nem is -lehet irántam. - -Legyen boldog azzal, a kit szeret. - -Egyszer azt mondta nekem, hogy mindig jó lesz hozzám, és sohase fogom -megbánni, hogy magát választottam. - -És én tudom, hogy arról mondok le, a ki mindenképpen a legjobb feleség -lesz a világon. - -Mégis lemondok. Sőt lemondok arról is, hogy valaha láthassam. Nem tudom -látni, a mint másra gondol, nem akarom látni, a mint elviszik hazulról. - -Kiszakítom magamat abból a környezetből, mely család helyett családom -volt, s elhagyom a helyet, a mely nekem mindig az otthont jelentette. - -De oly gyönge vagyok, hogy nem tudom ezt megtenni egy utolsó istenhozzád -nélkül. - -… Igaza volt: soha se bánom meg, hogy magát választottam. - -A mikor ezeket a szavakat mondta, nagyon, nagyon boldog voltam. - -Ez volt egész életemnek egyetlen boldogsága. - -Isten áldja meg érte. - -_Hódy Balázs_. - -Ez a története annak a szerelemnek, a melyről egy szóval se emlékeznek -meg a Hódy Balázs költeményei, se a rondeauk, se a madrigálok, se a -balladák, se a vegyesek. - - - - -A GYANU. - - -I. - -– Hölgyeim, uraim! Engedjék meg, hogy édesanyám helyett, a kinek ebben a -pillanatban nincsenek szavai, csak örömkönnyei, én köszönjem meg szíves -jókivánataikat. A mai emlékezetes napon, most, hogy az én kis húgom -elsuttogta a »holtomiglan«-t – mert a pap szerint csakugyan elsuttogta; -én, megvallom, nem hallottam – a Szerencse hosszu idő óta először -mosolyog be ezek közé a falak közé, melyek annyi gyászt és szomorúságot -láttak; és mi mindnyájan megilletődötten, szinte meglepetten tekintünk -erre a rég látott vendégre. Nagy a mi meghatottságunk, s nagy a mi -boldogságunk, mert hisz a mi beczézett gyermekünk ahhoz megy férjhez, a -kit választott, ahhoz a derék emberhez, a kit mi is régen szeretünk. -Azért ne csodálják, hogy megindulásomban alig tudom ezt a pár szót -eldadogni; hogy képtelen vagyok egyebet mondani, mint hogy: köszönjük, -nagyon köszönjük az önök barátságát. Ez a nap elfelejtet mindent: rossz -éveket, tengernyi megpróbáltatást, csak azt nem felejteti el, hogy az -önök barátsága volt az egyetlen jó, mely soha se hagyott el bennünket. -Házunk legrégibb barátjára emelem poharamat, s kivánom, hogy az én -kedves Móricz bátyámat, atyai barátomat az Uristen sokáig éltesse! - -A felköszöntő jó hatást tett. Nagyon kedvesnek találták, hogy a híres -védőügyvéd otthon úgy beszél, mint egy félénk diák. Móricz bácsi -végképpen el volt érzékenyedve, s fiatal barátja kezét semmi áron nem -akarta elereszteni. Károly megelégedetten ült vissza a helyére, s a mint -a beszélgetés ismét megeredt körülötte, egy pillanatig a semmibe bámult. -Úgy tetszett neki, mintha az apját ott látná Móricz bácsi mellett, a -hogy régen, a jó napokban látta, s mintha az az elfelejthetetlen szelid -kék szempár ezt mondaná neki: - -– Elég jó fiu vagy. Megtetted a húgodért és az édesanyádért, a mit tőled -vártam; hosszú életü lészsz e földön, legalább a jobb cselekedeteidben -hosszú életü. - -Egyszerre megérintették a vállát, s valaki oda hajolt a füléhez. - -– Tekintetes úr, kérem, tessék kijönni egy kicsit… - -Az öreg Gyuri tudta, hogy ki fog kapni; meglátszott az arczán. - -Károly bosszankodva kelt fel, s a türelmetlenség egy mozdulatával hívta -félre a vén cselédet. - -– Mi az már megint? Nem megmondtam, hogy ma senkinek se vagyok itthon? - -Gyuri lenyelte a szemrehányást, s rátért a dologra. - -– Tekintetes úr, az az asszony van itt. - -– Miféle asszony? - -– A fekete ruhás, a ki már vagy négy napja itt volt mindennap. - -– És ti nem tudtátok megmondani neki, hogy ma micsoda napom van? Mikor a -szájatokba rágtam, hogy ma a szenttel sem értekezem… - -– Megmondtuk mi, kérem alásan, de az asszony nem tágít. Azt mondta, hogy -vár ő reggelig is. Várt is legalább egy órát. - -– No, és? Tovább már nem akar várni? - -– Hát, kérem, a Levetinczy úr elszólta magát, hogy estére el tetszik -utazni. Mikor ezt megtudta, elkezdett könyörögni, előbb neki, aztán -nekem… - -– És te elég szamár voltál mindjárt berontani hozzám. - -– Úgy mondta, hogy ha ma nem beszélhet a tekintetes úrral, a lányát -elítélik, talán ki is végzik. Megesik rajta az ember szíve, tekintetes -úr. Úgy sír szegény, mint a zálogos tehén. - -– Jól van hát, megyek. - -Egy pár percz mulva csakugyan követte Gyurit s átment az irodájába. A -mint a kis szobán végighaladt, gyilkos pillantást vetett a szorgalmasan -körmölő Levetinczy úrra, de Levetinczy úr okos ember volt s -eltemetkezett az írásaiba. - -A feketeruhás asszony ott ült az elfogadó-teremben, s nézte, hogyan -játszik a napsugár a szőnyeg apró koboldjaival. - -Károly kedvetlenül állt meg előtte. Az asszony megrezzent. - -– Édes nagysád, én nagyon értem az ön fájdalmát, s higyje el, mélységes -részvéttel vagyok a szerencsétlensége iránt. De, a mint mondtam már, -igazán fölösleges, hogy hozzám fáradjon. Én a legnagyobb gonddal -tanulmányoztam át az ügyet, s legyen meggyőződve, hogy lelkiismeretesen -fogom teljesíteni a kötelességemet. Nem fogok elfelejteni semmi -csekélységet, a mi mellettünk szól, s mindent el fogok követni a -kisasszony érdekében… - -Az asszony könnyben úszó szemmel nézett rá, s egyszerre csak oda borult -a lába elé. Károlynak úgy kellett fölemelnie. - -– Ó, ügyvéd úr, bocsásson meg nekem, hogy háborgatom! De nem tudok hova -lenni a nyugtalanságtól, s mióta megtudtam, hogy ön ma este elutazik, -halálra vagyok rémülve. Nekem már csak önben van reményem, és -szerencsétlenségünkre, ön maga se hiszi, hogy a lányom ártatlan. Pedig -csak még egyszer kellene beszélnie vele, s meggyőződnék róla, hogy az. -Ha csak egyszer, egyetlen egyszer a szemébe nézne látná… Egy ilyen -kedves, édes kis gyermek, s az a sötét, irtóztató gonoszság, a mivel -vádolják!… Ó, hogy is tudja elképzelni?!… Nem, ügyvéd úr, ön nem fogja -megtagadni egy kétségbeesett anya utolsó könyörgését! Beszéljen vele még -ma, legkésőbb holnap! Hisz a végtárgyalástól már csak három nap választ -el! Ha ön elutazik, ha csak a tárgyalásra jön haza, ha addig nem beszél -vele még egyszer, akkor végünk van, végünk van! - -– De kérem, nagysád, higyje el, ez az ujabb találkozás édes-keveset -lendítene a dolgunkon. Ismétlem, módomban volt beszélni a kisasszonynyal -egy teljes óráig. Fájdalom, olyan felvilágosítást, mely a vádat akár -csak részleteiben is meggyengíthetné, nem csikarhattam ki tőle. A -kisasszonytól se szerezhettem több felvilágosítást, mint nagysádtól. -Nagysád ennyire szorítkozik: »Én nem tudtam semmiről semmit. A -végrendelet bennünket lepett meg a legjobban. Sejtelmem se volt róla, -hogy az öreg úr nem természetes halállal mult ki. Most se tudok semmiről -semmit, csak azt tudom, hogy a lányomat végrendelet-hamisítással és -gyilkossággal vádolják, pedig az én lányom olyan ártatlan ezekben az -iszonyatosságokban, mint a ma született bárány.« A kisasszony se -tájékoztat jobban ennek a – mondjuk – homályos ügynek a részleteiről. A -vállát vonja, s kér, hogy hagyjak neki békét. »Tudom – szólt hozzám – -hogy a látszat ellenem szól. Azt is tudom, hogy el fognak ítélni, s -azért nem is védekezem. Csak annyit mondhatok önnek, hogy ártatlan -vagyok.« - -– És ön ezt nem hiszi. - -– Én fölteszem a legjobbat, de sajnos, ha még úgy meg volnék is győződve -a kisasszony ártatlanságáról, ez nem sokat változtatna a dolgon. -Elképzelheti nagysád, hogy tudni fogom a kötelességemet, s a törvényszék -előtt nem a kételyeimmel hozakodom elő. Ellenkezőleg, minden módon -igyekszem bizonyítani, hogy a védenczem ártatlan. De -szerencsétlenségünkre, mert ez a szerencsétlenségünk, édes nagysád, -bármily ékes beszéddel állanék is elő, s bármily lelkes meggyőződés fog -is kisugározni a védőbeszédemből, mindez szörnyen keveset használ, mert -a tények, fájdalom, ellenünk beszélnek. - -– A tények? Micsoda tények? Csak nem tartja »tény«-nek ügyvéd úr azt az -undok mesét, melyre ez a szörnyü fúria a vádját alapítja? - -– Kérem, én nem a Barcsiné előadására czéloztam. A vádlevélben csakugyan -sok a vastag valószinütlenség, s hiszem, hogy ennek az iratnak a -megszerkesztésében a gyűlöletnek is volt szerepe. Csakhogy nem erről van -szó, hanem másról. Nézze, kérem, ebben az írásban, melyet a kezemben -tartok, nincs egyéb, csak a száraz tényállás; az ügyész nem szenvedélyes -ember és nem gyűlölködik. S ő a következőképpen foglalja össze a -tényeket… Azaz, bocsánat, akarja, hogy felolvassam a főbb pontokat? - -Az asszony, felelet helyett, ismét sirdogálni kezdett. Károly, a ki a -könnyekkel szemben nem igen tudott érvelni, úgy vélte, hogy legokosabb -lesz megcselekedni, a mit felajánlott. Vannak felek, a kik mintha -teljesen ki akarnák élvezni a szerencsétlenségüket, csak a -percsomójukkal tudnak mulatni; talán ez is azok közül való. - -És olvasta, a mint következett: - -»1882. novemberében Werner Frigyes budapesti lakos, nőtlen magánzó -(régebben építő-vállalkozó), összezördülvén testvérével, özvegy Reinhold -Ferencznével, háztartása vezetését özvegy Bojti Pálnéra bízza, a kivel -kishirdetések útján ismerkedett meg«… - -A feketeruhás asszony fölemelte a fejét, s csodálkozva nézett Károlyra. - -– Nem értem – szakította félbe – miért neheztelik olyan nagyon ezeket a -szerencsétlen kishirdetéseket? Istenem, hát nem természetes, hogy kaptam -az alkalmon, mikor olvastam, hogy egy gazdag ember gazdasszonyt keres?!… -Mit tehettem volna egyebet, mint hogy elmenjek cselédnek?! Hirtelen -özvegységre jutva, fedél és kenyér nélkül, egy felnőtt szép leánynyal a -nyakamon?!… - -– A kishirdetésekből csak azt állapítják meg, hogy Werner és nagysád -közt nem volt semmi régibb ismeretség, a mely azt a bizonyos -végrendeletet kellőképpen megmagyarázhatná. De ha úgy tetszik, menjünk -tovább: - -»A nevezett Werner Frigyes régibb idő óta súlyos idegbetegségben és -szervi szívbajban szenved, s 1884. ápril 28-án már ágyban fekvő beteg. -Kezelő orvosa: Palay Emil doktor a baj uj tüneteinek semmi jelentőséget -nem tulajdonit. A beteg azonban május 6-áról 7-ére virradó éjjel meghal, -s a kezelő orvos – a ki a tanuvallomások szerint »sokat forgolódott a -kisasszony körül« – megállapítja, hogy a halál közvetetlen oka -szívszélhüdés, melyet a szívbillentyűk működésében beállott zavar -idézett elő. A halál okának ezt a magyarázatát a halottkém is magáévá -teszi (a ki, mint az egyik cseléd vallja, a halottra rá se tekintett). - -Az elüljáróság átveszi a hagyatékot, s az elhunyt iratai közt egy -végrendeletet talál, mely 1883. deczember 17-én kelt, s mely Reinholdné -tökéletes kitagadásával, általános örökössé Bojti Irén kisasszonyt -teszi. A végrendeletet átteszik a bírósághoz, a mely ezt forma szerint -ki is hirdeti; ekkor azonban előáll Reinholdné, s bűnvádi feljelentést -tesz Bojti Irén ellen, a kit nem kevesebbel vádol, mint -végrendelethamisítással és gyilkossággal.« - -Én hiszem, édes nagysád, hogy mi csak szerencsétlenek vagyunk, de minő -lánczolata a szerencsétlenségnek! A végrendeleten mint tanúk Csányi -ügyvéd és Fritze borkereskedő szerepelnek, az elhunyt két barátja. És -íme, mikor arra kerül a sor, hogy helytálljanak az aláírásaikért, egyik -sincsen többé. - -Csányi még 1884 februárjában meghal, Fritze pedig ugyanakkor, mikor -Werner kiterítve fekszik, eltűnik Budapestről, s kijátszsza a törvényt, -mely őt hamis bukás miatt üldözi. - -A törvényszék elrendeli a vizsgálatot, s a vizsgálat során az -írás-szakértők megdöbbentő véleményeket terjesztenek elő. Az egyik nem -tartja lehetetlennek, hogy a végrendelkező írása s az aláírások -valódiak, a másik még határozottabban szól, s úgy véli, hogy egyes -jelekből a hamisítás tényét meg lehet állapitani. S a kisasszony ezekkel -a sujtó véleményekkel szemben nem tagadhatja, hogy valóságos művésze a -kalligrafiának… - -De ez még nem minden. A vizsgálat kiterjeszkedik a haláleset -körülményeire; a sírt felnyittatják. És ime, az autopszia megállapitja, -hogy Werner opiummérgezés következtében múlt ki; nem a szív billentyűi -mondták fel a szolgálatot, hanem meggyilkolták. - -– És ha megmérgezték, meggyilkolták, más nem mérgezhette, nem -gyilkolhatta meg, csak az én tizennyolcz éves leányom, a ki most két -esztendeje jött ki a zárdából, a ki… - -– Ó, kérem, hisz ebben a glóriában van az összes erősségünk. De, -fájdalom, ez kevés. Láttunk gonosztevőket madonna-arczczal, és -czukorbaba-szerü szépeket, a kik csak úgy gázoltak a vérben. - -– Elhiszem, s úgy látszik, azóta minden madonna-arcz gyanús. De ez -magában véve, talán még sem elég a vádra. S akkor hát miért vádolják -éppen őt? Miért nem vádolnak engem s miért nem gyanusítanak valaki mást? - -– De hát kit? Ki az, a kit csak a legtávolabbról is gyanusíthatnánk? -Mióta a törvényszék a kisasszony védőjévé rendelt ki, folyton ezt -kérdezem nagysádtól is, a kisasszonytól is. Nagysád a kezét tördelte, s -azt mondta, fogalma sincs róla. A kisasszony meg azzal fizetett ki, -hogy: »Mit tudom én?! Hagyjon nekem békét. El fognak ítélni, s azzal -vége.« Pedig hát a dolog csakugyan nem tréfa. A végzetes nap története -óráról-órára meg van állapítva, s mondhatom, édes nagysád, a -tényállásnak ez a része sokkal terhelőbb ránk nézve, mint gondolja. - -– Nem tudom elképzelni, mi volt a lányom viseletében, akár ezen a napon, -akár máskor, a min fenn lehet akadni? - -– Mindenekelőtt meglepő az a rendkivüli önfeláldozás, a melylyel a -beteget ápolja. Hisz ez a beteg nem volt se apja, se férje, még csak -rokona se… - -– Meglepő az, hogy felváltott, mikor én már tökéletesen ki voltam -merülve?… - -– Nagyobb jelentőséget csakugyan nem tulajdonít senki a dolognak. De -végre is ezen az emlékezetes napon folyvást ő van a beteg körül. Reggel -tíz óra felé megérkezik az orvos. Nem talál semmi nevezetesebb -változást, s azt rendeli, hogy a beteg szedje tovább az ismert -orvosságot. - -Ráírja a reczeptre, hogy megismétlendő, aztán eltávozik. Délután négykor -Barcsiné vagyis igazi nevén: özvegy Reinholdné látogatja meg a beteget, -a haragvó testvérek kibékülnek, s a későbbi vádló még hat óra előtt -elhagyja a házat. Ettől fogva másnap reggelig senki se lép a házba; -senki, még csak egy koldus se. Az ujra megcsináltatott orvosságból öt -órakor adják be az első kanálnyit, hétkor a másodikat; a kisasszony maga -ápolja a beteget. Fél kilencz tájban a beteg elszunnyad, nemsokára -azonban fölébred, fájdalmakról panaszkodik, s a kisasszony beadja neki a -harmadik kanál orvosságot is. Ekkor már csak a kisasszony meg az ápolónő -vannak körülötte; nagysád a saját lakosztályában pihen, a cselédek -rendes dolgaikat végzik. A betegszobába reggelig nem lép be senki. -Tizenegy felé az egész ház alszik a kisasszonyon kivül. Elalszik az -ápolónő is, később ugyan többször fölébred, de mindig csak perczekre, -legfeljebb negyedórákra. Az ápolónőnek úgy rémlik, hogy a kisasszony -éjféltájban ismét beadott a betegnek; a kisasszony azt vallja, hogy az -ápolónő rosszul emlékszik. - -– De kérem, ügyvéd úr, az orvosságos üveg megkerült és… - -– Igen, megállapították, hogy az orvosságból nem hiányzik több, mint -három-négy kanálnyi. Fájdalom, ez ránk nézve közönbös, mert a kisasszony -nagyon könnyen hozzáférhetett boldogult atyja kézigyógyszertárához: és -különös, ebben a kézigyógyszertárban minden megvan, s minden érintetlen, -csak éppen a mi szerünk hiányzik. - -– Bocsánat, ügyvéd úr, de hisz még azt se tudhatni bizonyosan: volt-e -egyáltalán a kézi gyógyszertárban ilyen szer… - -– Morfium-szolúczió?! Ugyan kérem! Az ön boldogult férje, a ki, kevéssel -a halála előtt vállalkozott rá, hogy elmegy orvosnak nem tudom melyik -fürdőhelyre, egy rendes kézi gyógyszertárt vásárolt be, s tessék -elhinni, az ilyen kézigyógyszertárakat egészen egyformán szokták -berendezni. Olyan az, mint egy kelengye: ennek sem, annak sem szabad -belőle hiányozni. Mondhatom, édes nagysád, menthetetlen könnyelműség -volt, hogy ezt a veszedelmes készletet megtartotta. - -– Mit csináltam volna vele? Házalni nem vihettem el. Bár túladhattam -volna rajta! De ha nem sikerült?! - -– Elég az hozzá, ilyen körülmények közt az orvosságos üveg nem ment meg -bennünket. S ebben a nagy szükségben nem találjuk meg a bűntett -magyarázatát. Nem találunk még csak egy elfogadható föltevést se. Annyi -kétségtelen, hogy Wernert tizenegy és három óra között mérgezték meg. S -ebben az időpontban senki, egy lélek sincs a házban, a kibe a gyanunk -belé kapaszkodhatnék. Nem is rejtőzhetik ott senki, mert később, a -reggeli órákban se hagyja el a házat senki, semmiféle gyanus alak. A -betegszobában a halálra ítélten kívül nincs senki, csak a kisasszony és -az ápolónő. Ha véletlenül egy gonosz cseléd, vagy egy elrejtőzött -bérgyilkos, gonosz cselédek czimborája, lopóznék be a beteg szobájába, a -zárak és kilincsek egész seregével kellene elbánnia. Odabenn az ápolónő -alszik, mint a bunda; csak akkor él, ha fölkeltik. Nincs senki ébren, -csak a kisasszony, a ki a vizsgálóbíró előtt azt vallja, hogy legfeljebb -perczekre aludhatott el. Ezek után kit gyanusítsunk? Az ápolónőt, ezt a -magával is jótehetetlen öreg teremtést, a kit az ápolónők közül már ki -kellene mustrálni, s a kinek a bűntettből semmi haszna, vagy… - -– Engedelmet kérek, ügyvéd úr, hogy félbeszakitom, de ma reggel -megtudtam valamit, a mi ellentmond ennek a képzelt tényállásnak. Úgy -tetszett mondani, hogy később, a reggeli órákban se hagyta el a házat -senki, semmiféle gyanus alak. Azt hiszem, ezt soha se tudhattuk volna -meg teljes bizonyossággal, mert hisz egy nagy házból, melynek két -utczára két kapuja van, különösen felfordulás idején, mikor házmester, -cselédek, mind elvesztették a fejüket, s jobbra-balra futkároznak, -észrevétlenül kisurranni nem is olyan nehéz dolog. De most már éppen -bizonyosan tudom, hogy reggel hat óra tájban olyan valaki ment ki a -malom-utczai kapun, a ki nem tartozik a házhoz. Csakhogy attól tartok, -hogy az ügyvéd úr semmit sem ad a házmester- és vénasszony-beszédekre. - -– Ki látta azt az idegen alakot? - -– Egy cseléd a szomszédból. - -– Vajon mindez nem csak szó-fia beszéd?!… Kész az illető ezt a bíróság -előtt is erősíteni? - -– Azt mondja, megesküszik rá, ha kell. - -– S nagysád ezt most mondja? Egy jó félórai kölcsönös kesergés után?… - -– Nem tudtam, hogy az ügyvéd úr ekkora jelentőséget tulajdonít majd a -dolognak… - -– Hogy az ördögbe ne!… Hisz eddig a pillanatig… De a dologra. Mit állít -a cseléd: ez az idegen, nő volt vagy férfi? - -– Nő. A cseléd hozzáteszi, hogy úriasan öltözött nő. - -– Látta az arczát? - -– Látta. - -– De nem tudja, hogy kicsoda? - -– Nem. - -– Megismerné? - -– Azt mondja: meg, ezer közül is. - -– Tud róla valamelyes leírást is adni? - -– Ó, elég részleteset. Fekete szem, haj; egy kis sebhely a jobb arczon, -közvetetlenül a szem alatt. Éppen szembe találkozott vele. Az asszony -elfordult, de már későn. - -– Nagysád talán gondol valakire, a kire ez a leírás illik? - -– Hogyne! Az idegen csak Barcsiné lehetett. S én esküszöm, ügyvéd úr, -hogy ő volt a gyilkos! - -– Kérem, mondjon nekem egyet-mást erről az asszonyról. Először is, hány -éve annak, hogy Reinhold meghalt? - -– Nyolcz-tíz éve lehet. - -– S az asszony attól fogva, hogy özvegy lett, mindig a testvérénél -lakott, egészen addig… - -– A mig a háboru ki nem tört, s én el nem foglaltam a helyét. - -– A Barcsival való viszony már régibb, vagy csak az ujabb időből való? - -– Úgy mondják, hogy a férje még élt, mikor ez a viszony kezdődött. -Werner már akkor is tudott a dologról, de mig Reinhold élt, addig -hallgatott. Később azonban örökös csatáik voltak egymással Barcsi miatt. -Barcsit egyszer ki is kergette a házból a szegény öreg. - -– A háboru is Barcsi miatt tört ki? - -– Igen, s mikor végképpen összevesztek, az asszony mindjárt Barcsihoz -ment lakni. - -– Werner hogy fogadta ezt az ujságot? - -– Egy beteg ember szertelen dühével. Eleinte hallani sem akart az -asszonyról. Egyszer, mikor megtudta, hogy a testvére Barcsinénak -nevezteti magát, olyan rohama volt, hogy azt hittem, mindjárt megüti a -guta. Hanem utóbb, mikor hallotta, hogy rosszul élnek, mégis csak -megenyhült a testvére iránt. - -– Hogyan? Barcsiné rosszul élt a választottjával? - -– Úgy éltek, mint a kutya meg a macska. Azt beszélték, hogy Barcsi -akárhányszor félholtra verte az asszonyt. Hanem egyszer ő húzta a -kurtábbat. Az asszony egy féltékenységi rohamában leöntötte vitriollal. -Barcsi még idején észrevette a veszedelmet, s hirtelen eltakarta az -arczát a két kezével. A szeme világát tehát nem veszítette el, hanem a -vitriol levitte az egész fejebőrét. - -– És ezután szétváltak? - -– Dehogy váltak szét! Ellenkezőleg, kibékültek, s megint imádták egymást -egy darabig. Mindig úgy voltak. Össze-összevesztek, késsel, méreggel -fenyegették egymást, de a vége mindig az lett, hogy megint csak -összekerültek. Én azt hiszem, hogy szerették egymást. Furcsa szerelem -volt az igaz, de úgy látszik mégis csak szerelem. - -– Vannak emberek, a kik csak veszekedve tudnak szeretni. - -– Ezek olyanok voltak. Néha hetekre is el-elhagyták egymást, de aztán -mégse tudtak meglenni egymás nélkül. - -– S az ilyen harczok alkalmával az asszony sohase kisérlette meg -kibékülni a testvérével? - -– De igen, csakhogy nehezen ment a dolog. Az öreg ugyan gyönge ember -volt, a ki könnyen hajlott a szóra, hanem ebben az egy dologban -megbicsakolta magát, mert Barcsit nem állhatta. Csak akkor kezdtek ismét -közeledni egymáshoz, mikor Barcsi elhagyta az asszonyt. Még nem is akkor -mindjárt. Egy szép nap Barcsi eltűnt; nyilván megunta az idillt. Hanem -az asszony egy cseppet se nyugtalankodott; hozzá volt szokva az efféle -kirándulásokhoz, s bizonyosra vette, hogy Barcsi vissza fog jönni. Csak -akkor vette észre, hogy igazán elhagyták, mikor már hat hét is elmult, s -Barcsi csak nem akart visszatérni. Ettől fogva aztán megint közeledni -kezdett a testvéréhez, de végképp csak azon a napon békültek ki, a -melyet bár ne értem volna meg. - -– Jól van, köszönöm. Még csak egy kérdésem van. Mikor küldheti el hozzám -azt a cselédet? - -– A mikor parancsolja. - -– Úgy küldje még ma, legkésőbb holnap reggelig. De bizonyosan, mert ha -holnap reggelig nem jöhetne, inkább magam megyek oda. - -– Igen, de ha ma este el méltóztatik utazni… - -– Nem utazom el. Megváltoztattam az elhatározásomat. - -– Ó, ügyvéd úr, ujra kezdek lélekzeni… - -– Ne áltassuk magunkat, édes nagysád. Ez csak egy szalmaszál, de ebbe is -belekapaszkodunk. - -Kikisérte a hálálkodó asszonyt, s elmenőben odaszólt Levetinczy úrnak: - -– Sürgönyözzön Kelemennek, hogy jelenjék meg helyettem a Winter-féle -pörben és értesítsen azonnal: számíthatok-e rá? A folyó ügyeket, kérem, -intézze el ön. Három napunk van a végtárgyalásig: ezen a három napon én -csak detektiv leszek. - -Azután átment a mulatók közé. Azok már a vad felköszöntőknél tartottak, -s Károly úgy találta, hogy Guszti, az öcscse, a családi ünnephez -semmiképp se méltó, tulipiros hangulatban van. A többiek is láthatóan -szabad pórázra engedték a kedvüket. Móricz bácsi azzal áltatta magát, -hogy énekel, s a hangja egyet-egyet nyekkent, mint egy húsz év óta nem -hangolt zongora, melynek a billentyüit Liszt-kézzel verik. Az ó-divatu -enyelgéseket harsogó derültségek kisérték; a tánczkedv mind sűrűbben s -hangosabban kért eget, s az egyik nyoszolyóleánynak végre is le kellett -ülnie a zongorához. - -Károly nem tudta utólérni ezt a jókedvet. Hiába erőködött, sehogy se -találta bele magát abba a hangulatba, a melyből kiverték, s józansága -idegennek érezte magát a vidám környezetben. Ha szóltak hozzá, derült -arczczal válaszolgatott, mint az előbb; de már nem volt jelen. - -Úgy tetszett neki, mintha egy árnyék vonult volna el az ablak előtt, a -melyen kitekintett. Egy szőke lány árnyéka, azé a lányé, a kivel csak -egyszer beszélt, s a kit meg se nézett jól a biró szobájában. - -Hogy eddig mért nem törődött vele, s hogy most egyszerre mért jár -folyton a fejében, maga se tudta volna megmondani. Talán mert hirtelen -titokzatos alakká változott át és izgató talánynyá lett előtte? - -De minduntalan rajta kapta magát, hogy keresztül nézett a körülötte -mozgó kiveresedett fejek közt, s a tekintete ott maradt, a hol mintha a -méregkeverőnőt látná. Csak egy mozdulatára emlékezett, de ez az egy -mozdulat kisérteni kezdte, s ujra meg ujra maga előtt találta, a mint a -biróra pillantva, hátraszegte szép szőke fejét és így szólt: »Ne -faggassanak engem. Tudom, hogy elitélnek. Jó; nem bánom. De hagyjanak -békében.« - -Károly lehajtott egy pohár pezsgőt, és ezt az észrevételt tette magában: - -– Hát nem bolond az ember?!… - -Izgatott volt. Valami furcsa nyugtalanságot érzett. A napja el volt -rontva. - -Egy gyönyörü májusi reggel kint járunk a szabadban… A természet temploma -tele van áhitattal; a levegő csupa fény, s a madársereg ezeregyéji -dallamokat zeng tiszteletünkre. Áthat bennünket az a névtelen, boldog -érzés, a melynek nem tudunk nevet adni. Egyszerre azonban elszomorodunk, -s nem tudjuk, miért. Csak később veszszük észre, hogy egy felleg jelent -meg a fejünk felett. - - -II. - -Károly egy óra mulva elbúcsúzott a testvérétől meg a sógorától, s átment -az irodájába, kihallgatni a mentő tanút, a ki már várakozott rá. Aztán -becsukta a boltot, és elment hazulról. - -Csak későn került vissza, a mi a házban némi feltűnést keltett. Az -ügyvéd úr nem szokott éjszakázni. - -Mikor megjött, az volt az első dolga, hogy előkereste jó előre -elkészített védőbeszédét, elolvasta, és aztán széjjeltépte. - -– Mi mindent mulaszt el az ember – tünődött magában – csak úgy, szent -meggyőződésből! Ki hitte volna?!… - -Az eredmény, a melylyel útja járt, határozottan megzavarta. Egy kissé -szégyelte is magát. Mindezért csak le kellett hajolnia, és ime, majdnem -elmulasztotta lehajolni. - -S aztán ez a csúfos vereség, melyet a lélekbúvár szenvedett! Károly, -mint mindenki, emberismerőnek, sőt lélekbúvárnak képzelte magát. - -A kép, melyet erről a lányról alkotott, egyik mesterműve volt az -elbizakodott lélekbúvárnak. Olyan büszke volt rá, hogy czimet is adott -magában ennek az erkölcsi képnek; ezt a czímet, hogy: »A sellőalakú szép -kis falánk állat«. S megállapította, hogy állatkája valami közbülső lény -a rágcsálók és a ragadozók között. - -Még tegnap is sajnálkozott magában, hogy nem ő tartja a vádoló beszédet. -Minő anyag volna a vádhoz ez az erkölcsi arczkép, melyet annyi -tárgyszeretettel rajzolt meg – magamagának!… Ime: - -Egy szegény vidéki orvosnak a leánya; egyetlen leány, szép és -elkényeztetett. Az anya nagyon közönséges lény; az apa csupa jóság és -gyöngeség. - -A leány korán fejlett, éles elme, és ördögnek való véralkat, a melylyel -nem lehet birni. Mint gyermek, a rombolás beteges szenvedelmének -bámulatos eseteivel gazdagítja a kisvárosi Lombrosók ismereteit; később -olyan rossz, hogy, bár egyetlen leány, tekintettel a jövőjére, be kell -adni egy zárdába, hogy megjavítsák. Ott, ő az osztály rossz szelleme; a -macskazenék és a kolostorkertben rendezett pajkos mulatságok fő-fő -rendezője. - -Tanulni ellenben nem tanul semmit, kivévén, hogy megtanulja a -kalligrafiát. Csodálatosan rajzol és ír. Felejthetetlen torzképeket -rögtönöz a jó nénékről, s a legnagyobb hőstette az, hogy öregebb -leányoknak, szivességből, meghamisítja a keresztleveleit. A tizenhat -éves kamasz lányok ezeknek a hamisításoknak a segítségével letagadhatnak -az éveikből egy vagy két esztendőt. - -Csak az iskolaszünet idején megy haza, de ez a két hónap tökéletesen -elég arra, hogy ugyancsak kinyilt szeme észrevegye, mint válik a szülői -házban egyre és egyre otthonosabbá a nélkülözés, sőt a tisztes -nyomorúság. Apját üldözi a balsors. A szerencsétlen ember, holmi -közegészségügyi érdekek miatt, háborúságba keveredik hatalmasabb -orvostársával, s az egyenlőtlen harczban lassankint minden elvész: a kis -megkuporgatott vagyon, a már megszerzett munkakör s a megszokott -jövedelem, a hasznos összeköttetések, még az egy-két utolsó jóbarát is. -Irén megismeri a létért való küzdelmet egész meztelenségében, s apja -csatavesztései azt a világnézetet érlelik meg benne, hogy a küzdelmekben -gyöngébb félnek maradni: ostobaság. - -Egyébként maga is belébocsátkozik a küzdelembe s megkezdi a harczot -természetes vetélytársaival. Meg van győződve róla, hogy ebben a -világban ő az erősebb fél. - -A küzdelem színtere a kisvárosi tánczmulatságok, a színkör, s a nagyobb -ünnepélyek, a honnan senkit se lehet kiszorítani. Irént a zártkörű -mulatságok közűl csak a batyubálokba viszik el, a hova nem kell drága -öltözet; a színházba is csak olyankor jut el, a mikor ajándék-jegyeket -osztogatnak, de a szinkör olcsó előadásait, meg a kis batyubálokat az -Irén puszta jelenléte ünnepekké teszi. A hol Irén ül, ott ütnek tábort -az összes katonatisztek, ott van a fiatalság színe-java, s az ellentábor -vőlegényei, ha egy kissé mulatni akarnak, átszöknek Irénhez. A magasabb -körök kisasszonyai, a kik ott vannak a díszelőadásokon s részt vesznek -az előkelő összejövetelekben, nem kicsinylik ezt a sikert, s -megpukkadnak mérgükben. - -Irén térdig jár a rózsában, királynőként szemeli ki és dobja el az -imádóit, győzelmet győzelemre halmoz, s tudja élvezni apró diadalait. De -lassankint észreveszi, hogy sikerei tökéletlenek. Imádói seregében ott -van az egész világ, de kérői csak azok, a kiket szeretne kirostálni a -többiek közül. Azok, a kikre ő is kegyes volna rápillantani, sorvadnak -érte, térden állva esengenek a mosolyáért, de lassankint eltünedeznek, -és sorra kérik meg, nem őt, hanem az ellenfeleit. - -Irén nem arra született, hogy megadja magát, s hogy beérje a kevesebbel, -a hitvány alkuval is. Irént a balsiker csak edzi s ujabb küzdelmekre -bátorítja. Neki diadal kell minden áron; nem nyomorult félsikerek, nem -egy-egy vetélytársnőnek ideig-óráig való legyőzése, hanem a rendkivűli -siker, a melyet a többiek csak irigyelhetnek, a teljes, tökéletes -győzelem. - -Most már nem elhomályosítani, hanem eltiporni akarja a versenytársait; -esküt tesz, hogy a káröröm mosolyait egy császárné megvetésével fogja -visszafizetni. - -Nem is csinál belőle titkot, hogy csak olyan emberhez fog feleségül -menni, a ki meg tudja adni a szépségéhez illő kivételes, minden -fényűzésre feljogosító jómódot, s a kinek a gazdagságával -felülemelkedhetik minden versengésen, minden hozzá nem méltó, kicsinyes -küzdelmen. - -Ekkor hirtelen, váratlanul, meghal a jó bolond apa, s ők koldusbotra -jutva, egyedül állnak a világon. - -Minő bukás az álmok világából!… Megjelenik előttük a dísztelen, a -szörnyü nyomorúság réme is, és nem tudják, hogy mittevők legyenek. -Milyen csalódás! De Irén még most sem adja meg magát, s ámbár a -kolostorban nagynehezen letette volt a tanitónői vizsgálatot, eszében -sincs, hogy ennek hasznát is vegye, még mindig vár, s ujabb diadalokról -álmodik. - -Megérkezik a végzetes kishirdetés. Az özvegyasszonyban feltámad a -reménység, s Irén talán mosolyog magában. - -A többi szinte magától következik. Beköltözködnek az öreg nyárspolgár -házába, s Irén, mintha kicserélték volna. Szerény, gyöngéd, figyelmes, s -maga a megtestesült igénytelenség. A vánnyadt, vén gyerek, a ki csak -most, az Irén lágy pillantásaiból s mesés fogsorából tudja meg, hogy -létezik egy másik világ is, a mely nem téglából van, ismeretlen -pezsdülést érez rozzant testében, s egyszerüen elolvad. Egy hónap multán -már olyan engedelmes rabja a szép leánynak, mint egy beteg gyík a -kígyóbűvölőnek. - -De ujabb balsiker. Irén elsieti a dolgát. Csak azt veszi észre, hogy -Werner nem tud többé meglenni a dédelgetés nélkül, a mely körülveszi, s -nem számol betegének ravaszságával. Tudja, hogy sietnie kell, s a -türelmetlenség lázában idejekorán süti el az öreg ágyut. A vén sváb, a -ki a szemétről küzdte fel magát a malom-utczai pompás villába, s a kiben -megkövesedett a gyanu és a bizalmatlanság, felocsúdik és észbe kap. -Azután mosolyog. »Mindent, csak ezt nem.« Esze ágában sincs lemondani -azokról a kellemességekről, a melyeket ez a kivételes ápolás nyujt neki; -természetéhez képest pazarul igéri meg az apró kárpótlásokat, de abban a -bizonyos pontban hajlíthatatlan. - -Irént elfogja a düh és elkeseredés, de uralkodik magán, s továbbra is az -a szelid, szives képmutató, a ki eddig. Az idő azonban múlik, az -agyonéheztetett falánkság követelni kezdi, a mit jogának vél, s -lassankint megérlelődik benne az a pokoli gondolat, mely a Werner -halálos ágyán bontja ki sötét virágait. - -Attól fogva, hogy egy pár félrecsent, titkos pillantással elszédítette a -fiatal háziorvost, s ekképp elaltatta az egyetlen ellenőrt, tökéletes -biztonságban érzi magát. Mindamellett még habozik egy kissé. Babonás -feje sokáig idegenkedik a legutolsó eszköz és a hazajáró árnyékok -gondolatától; a hamis végrendeletet talán úgy készíti el, hogy még maga -se tudja, vajon hasznát fogja-e venni? De mért ne szórakoznék ezzel a -kis játékkal?! Reméli, hogy a fekete szárnyu angyal segítségére jő. Az -orvos egy félesztendőt adott a betegének, de a szívbajos ember minden -perczben meghalhat. - -Csakhogy most már a balszerencse kezdi sürgetni: az ingatag vén ember -szép lassan kibékül a testvérével. Nincs többé vesztegetni való ideje. -Holnap már kicseppenhetnek a házból, vagy a legjobb esetben is, egy -rettentő szempár fog vigyázni a kezére: a Gyűlölet. S ekkor vége -mindennek. Nem, egy perczet se veszíthet többé. - -És győzedelmeskedik benne az Akarat, mely aztán elaltat félelmet, -babonát, irtózatot. - -Ki gyanakodnék rá, ha az orvos nem gyanakszik? S hogy gyanakodnék ő rá -ez a szerelmes legény? Kinek jutna eszébe, hogy a beteg egy kissé sokat -talált kapni az orvosságból, mikor ebből egy cseppnyi se hiányzik? Kit -lepne meg, hogy az öreg Wernernek vége, mikor a lélek már csak hálni -járt belé, s mikor az egész ház alig várta ezt a megígért pillanatot, -mely mindenkit nagy nyűgtől szabadít meg. - -Igen, nincs egyéb hátra, mint a már elkészült végrendelet alá oda -kanyarítani két olyan nevet, a mely soha se lehet alkalmatlan, és aztán… -Aztán munkára. - -Talán még egy utolsó kétség az elhatározó pillanatban. Az ápolónő, -véletlenül, igen rosszkor talál felébredni, s a halál tündére megrezzen. -Majd még egyszer és utóljára összeszedi magát. Fel kell használni a -legelső perczeket, mikor mindenki alszik. - -Így alkotta meg Károly magában a gyilkosság magyarázatát, s ezzel a -magyarázattal a jelen óráig fölöttébb meg volt elégedve. A lélekbúvár -büszke volt a munkálatára. Micsoda is az olyan ügyvéd, a kinek -főhivatása a védelem – emberismeret és képzelem nélkül?! - -Hát ez a munkálat valóban szép és elfogadható magyarázat lehetett, de -úgy látszik, volt egy kis hibája. Az a kis hibája, hogy az erkölcsi -arczképnek mégis csak hamisnak kellett lennie, s azok a tények, a -melyekre támaszkodott, nyilván nem igazak. Mert ime, kezében a -bizonyítékok, hogy Wernert nem a szőke leány, hanem Barcsiné gyilkolta -meg. - -Miért? Mert, úgy látszik, féltette bátyja vagyonát a szőke leánytól, s -attól tartott, hogy Werner feleségül veszi a leányt, vagy legalább is -végrendeletet csinál a leány javára, s őt ki fogja tagadni. Bizonyára, a -hogy körültekintett a házban, melynek régente úrnője volt, már tisztában -volt vele, hogy a helyzet legalább is veszedelmes, s talán még ki se -fujta magát, mikor már rajta volt, hogy kitudja, vajon nem csinált-e -bátyja végrendeletet a szőke leány javára? Akármilyen ügyesen foghatott -is a dologhoz, a ravasz öreg okvetetlenül átlátott a szitán, s békéje és -kényelme érdekében elhitette az özvegygyel, hogy: nem, még nem. És ezzel -ki is mondta a tulajdon halálítéletét. Barcsiné úgy gondolkozhatott, -hogy sietni kell; ha ebben a perczben még nincs végrendelet, holnap -ilyenkor már lehet. S elment, de csak azért, hogy alibit szerezzen, s -hogy a mire hónapok óta készült, végrehajthassa. Este, nyolcz óra felé, -mikor az egész ház a vacsorával volt elfoglalva, észrevétlenül -osonhatott be a malom-utczai kapun; a cselédek, a kik meglephették -volna, csak a szív-utczai bejárót használták. - -Majdnem kétségtelen, hogy az Irén szobájában kellett elrejtőznie; -Barcsiné ismerte a dörgést, s tudta, hogy itt senki se fog rányitni, -mert hisz Irén lenn alszik a betegnél. Hogy mikor szállhatott alá sötét -munkáját végrehajtani: azt csak Irén tudná megmondani; a dolognak -mindenesetre azokban a perczekben kellett történnie, mikor Irént is -elnyomta az álom. Valószinü, hogy Irén téved, s tovább aludt, mint -képzeli: a gyilkosnak okvetetlenül volt vagy öt percznyi ideje. Az -ápolónő vallomása szerint egy óra tájban lehetett, hogy az árnyék -végigsuhant a homályos szobán, s így Barcsiné még teljes hat órát -tölthetett az Irén szobájában. Alkalmasint nem mert kimenni rögtön -kapunyitás után, s meg akarta várni, míg mindenki hozzá fog rendes -dolgához. De épp ez volt a veszte, mert ime, össze kellett akadnia egy -közönbös személylyel, a ki jó sokáig nem ád életjelt, de végre is -nyomára vezet a gyilkosnak. - -Persze, Barcsinét a guta környékezhette, mikor megtudta, hogy mégis csak -van végrendelet, s így ő a szörnytettével csak a halálos ellensége -érdekét mozdította elő. Hiába, a bűnhödés mindig ott nyargal a gaztett -nyomában. - -Annál rosszabb rá nézve, hogy nem éri be ezzel a bűnhödéssel, hanem -kihívja maga ellen az igazságszolgáltatás szigorát is, megtévén azt a -merész sakkhúzást, hogy bűnös létére vádlóként lép fel, s boszut állva, -vagyont akar szerezni. Így teljes lesz a bűnhödése; de hát – legyen -igazság! - -Milyen szerencse, hogy az a cseléd rászánta magát és beszélt! E nélkül -megadták volna magukat a látszatnak, és Barcsiné diadalmaskodik. Hála az -égnek, ez a veszedelem elmult; a bizonyítékok itt vannak a zsebében. - -De egy pont most is homályos maradt; a végrendelet dolga. A szakértők -tévedhetnek ugyan, de az e fajta tévedés mégis csak meglehetős ritkaság. -S ez az egy kis homályos pont tovább is aggasztotta Károlyt. Végre is, -nincs kizárva, hogy ha Irén tökéletesen ártatlan is a gyilkosságban, nem -az a hamisításban. - -Alig várta, hogy még egyszer beszélhessen a szőke leánynyal. Bízott -benne, hogy a jó ujság épp olyan közlékenynyé fogja tenni, mint a milyen -zárkozott volt előbb. - -S egyik czigarettát a másik után dobva el, hajnalig el tudott tünődni -azon a talányon, a melyet ez a hallgatag szép leány adott föl neki. Még -nem sejtette, hogy egykor bele fog pusztulni ebbe a kis játékba. A -talányfejtegetők, mint az a mesékből ismeretes, nem szoktak sokáig élni. - - -III. - -Másnap fél tízkor már ott volt az ügyésznél, s a tíz órát még nem ütötte -el, mikor már türelmetlenül leste a rabot a bíró szobájában. - -– Önt kezdi érdekelni az ügy. Vagy talán nem is az ügy, hanem a -vádlott?! – szólt a bíró. - -– A vádlott? Hisz még jóformán meg se néztem! - -– Azt rosszul tette. De remélem, most ki fogja pótolni a mulasztását. -Majd meglátja, az embernek szinte kedve támad elkárhozni vele. - -A szolga jelentette, hogy a foglyot felhozták. A bíró mosolyogva fordult -Károlyhoz. - -– Fájdalom, teljesen szabad kezet kell engednem önnek, mert nekem itt -rögtön tárgyalásom van. Nem hinném, hogy ön ezt zokon venné. A -viszontlátásra és – igyekezzék elcsábíttatni magát; ez hasznára lehet -mind a kettőjüknek. - -Károly úgy tett, mintha nem is hallotta volna az utóbbi szavakat. - -– Nem értem – házsártoskodott magában – hogy lehet mindig, mindenféle -vádlottban, örökkön csak az asszonyt keresni. Mintha nem volna elég -leány és asszony a világon. - -Aztán átment a szomszéd terembe. Sokszor megfordult a palotában, s -tudta, hogy a védettjének itt kell rá várnia. - -Csakugyan ott volt. - -Az ablaknál állt, háttal az ajtónak. Úgy látszik, most látja először ezt -az uj városrészt, melyet mintha gnómok építettek volna mesés -hirtelenséggel. - -– Kisasszony!… - -Csak most vette észre, hogy másvalaki is van a szobában. Lassan, álmos -mozdulattal fordult meg, mint a kit legkevésbbé sem érdekel, a mit végig -kell hallgatnia. A hogy megpillantotta az ügyvédet, pár lépést tett -előre, közönbösen, mint a kinek egy hivatalban éppen most kiáltották a -nevét, hogy átvegye a régi írásait. - -– Kisasszony – ismételte Károly – az elnöklő bíró úr tárgyalással van -elfoglalva, de felhatalmazott rá, hogy a távollétében is értekezhessem -kegyeddel. Bocsásson meg, hogy ujra zavarom, de elkerülhetetlen szükség -még egynehány kérdést intéznem önhöz. - -Széket mutatott neki. Irén leült, de olyan mozdulattal, mely világosan -ezt mondotta, hogy: - -– Legyen. A hatalmatokban vagyok. Azt tehettek velem, a mit akartok. -Tűröm. - -Károlynak úgy tetszett, hogy kissé megsáppadt első találkozásuk óta. - -– Mindenekelőtt egy igen örvendetes ujságot kell közölnöm önnel. A -szerencsés véletlen kezünkbe adta – édes anyjának és nekem – a rejtély -nyitját. Fogom a gyilkost, s ez a gyilkos: maga Barcsiné. - -– Ah! - -Irén oly meglepetten emelte fel a fejét, s ez a hosszú »ah« oly -különösen hatott Károlyra, hogy az első pillanatban összerezzent. - -De aztán az a pár szótag, melyet Irén szinte gépiesen ismételgetett, -eloszlatta ezt a kellemetlen hatást. - -– No lám, no lám, no lám. - -Károly, ki az imént szinte megdöbbenve nézett fel rá, rajta felejtette a -tekintetét, de ez a tekintet már nem volt fürkésző, mint előbb; -ellenkezőleg, »a beteg gyík« nézhetett így »a kígyóbűvölő«-re. - -A szőke leány elragadó volt ebben a pillanatban. Szép, fehér, finom -arczbőre alatt ujra felcsattant a vér, a szeme csupa mosolylyá változott -át, s a lélek ismét kiült az arczára. Az öröm, ez a nagy bűbájos, -felszínre hozta szép arczának összes kincseit, mint a hogy a napsugár -megvilágítja néha a tenger minden csodáját. - -– Beszéljen, beszéljen. - -Most már érdeklődve hajolt előre, s összekulcsolva karjaival a két -térdét, lázasan leste a szót az ügyvéd ajkáról. A tekintete, mint két -parázs égett, s mindenüvé követte a Károly szemét, mint a hogy a lámpák -követik a kémkedő őrjáratot. - -Károly alig tudta, mit beszél. Egyébre gondolt, nem a -detektív-sikereire. - -A leány mindinkább fokozódó érdekkel hallgatta. Felkönyökölt az -asztalra, előbb az egyik karjával, aztán a másikkal is, és le nem vette -a szemét Károlyról. - -– De hisz ez nagyszerü! – szólt aztán, mikor Károly bevégezte. - -Felugrott a székéről, s pár perczig izgatottan járt fel s alá a -hivatalszobában. - -– Ezek a bizonyítékok – szólt Károly – rám nézve tökéletesen meggyőzők, -de rajta kell lennünk, hogy a törvényszékkel is elfogadtassuk a mi -felfogásunkat, s eloszlassunk minden, de minden kételyt, a mely még ránk -nehezedik. Azért… - -Mintha nem hallgatott volna rá. Mintha a saját gondolataival lett volna -elfoglalva. - -És csakugyan. Nem vette észre, hogy Károly nem fejezte be a mondatát. - -– Azért meg fogja engedni, hogy még egy pár kérdést intézhessek önhöz, -jelentéktelen, mellékes kérdéseket, pusztán azért, hogy a beszédemben ne -legyen semmi hézag, s hogy a végtárgyalás világot vessen a legapróbb -részletekre is… - -– Mi az? Vagy úgy? Igen, igen, csak kérdezzen. - -És megállt előtte. - -Károly hamarjában nem tudta, hogy miképpen fejezze ki az első kérdését. -Csak most jutott eszébe, hogy kételyei tulajdonképpen nem a tényekre, -hanem a kisasszony jellemére vonatkoznak. De ez is hozzátartozik a -közvetett bizonyításhoz. - -– Kegyed, mint édesanyja mondja, sokáig nem akart beleegyezni, hogy a -hirdetésre hivatkozva, megirják Wernernek az ajánlkozó levelet? - -– Természetesen. Engem kisasszonynak neveltek. Képzelheti, semmi kedvem -se volt hozzá, hogy cselédnek lássam az anyámat is és magamat is. De, -hiába, meg kellett adnom magamat a sorsomnak. Nem volt más választásunk. - -– Igazán nem? Kegyed letette a tanítónői vizsgálatot. - -– Ugyan sokra mentem vele! Higyje el, egy fél esztendeig egyebet se -tettem, mint hogy fűnek-fának kínálgattam a tudományomat; nem kellett -senkinek. Egyszer, hosszas és alázatos levelezés után, végre elértünk -annyit, hogy egy előkelő hölgy alkudozásba bocsátkozott velem, s magához -hívatott. Szegény anyám ujjongott örömében, de a boldogsága nem tartott -sokáig. A nagyúri hölgy, mihelyt meglátott, tüstént le is mondott rólam. -Elég őszinte volt megmondani: miért. Neki elve, magyarázta bizalmasan, -hogy nem tart a háznál se szép komornát, se szép nevelőnőt. Igazat adtam -neki, és tovább álltam. - -– S aztán lemondott minden ujabb kisérletről? - -– Aztán bejártam a fél várost, hogy állomást szerezzek. Sorra látogattam -mindazokat a hatalmasokat, a kik az efféle irígylésreméltó állásokat -osztogatni szokták. Ezek az úriemberek kétféleképp fogadtak. A legtöbben -kijelentették, hogy örülnek, ha a tulajdon leányaiknak, húgaiknak -szerezhetnek helyet; mások viszont mindent megígértek, de cserébe egy -kis szivességet kértek tőlem. Köszönöm szépen! Ha eladom magamat, nem -adom el magamat semmiért. A kedves jó öreg urak! Dobjam oda nekik a -becsületemet, aztán kegyesen kiutalványoznak egy kis állomást, a melyből -nagy kínlódva megélhetek, ha élni való vagyok. Nem kértem ebből a -kegyből; inkább elmentem cselédnek. - -Károlyra nagyon kellemetlenül hatott ez a kéretlen nyiltság. Gyanakodva -nézett a szőke leányra: vajon nem hallgat-e el valamit. Különösnek -találta, hogy a leány most sokkal nyugodtabban beszél, mint előbb. -Vajon, eszébe se jut, hogy kisasszonyok efféle dolgokat nem szoktak -tárgyalni? - -Mintha eszébe se jutott volna. A haját igazgatta. - -Az ügyvéd úr egyszerre rosszkedvü lett, maga se tudta, miért. S minthogy -fölöttébb emberi dolog, firtatni mindazt, a mi rossz kedvet okoz, nem -állhatta meg, hanem tovább kérdezősködött. - -– Milyen volt a viszony kegyed és Werner közt? - -A leány vállat vont. - -– Istenem, elképzelheti. Ez a haldokló a fejébe vette, hogy szerelmes -belém, s nekem el kellett nyelnem az udvariasságait. Végre is jobb volt, -mintha durvaságokban lett volna részem. Különben kevés jobb embert -ismertem, s én nagy hálával voltam iránta, hogy megmentett a -nyomorúságtól. - -– Tudott kegyed a végrendeletről a Werner életében? - -– Nem tudtam, hogy a végrendelet megvan, de sejtettem, hogy a vagyona -egy részét rám fogja hagyni. Említett ilyesmit egynehányszor. - -– Hanem… igazán különös… miért nem vette el önt feleségül? - -Irén bámulva nézett rá. - -– Mert nem akartam hozzá menni! - -Olyan hangon mondta, mint ha ez a legtermészetesebb dolog volna a -világon. Károlynak földerült az arcza. - -A kellemetlen érzés, mely előbb elfogta, hirtelen eloszlott. Tetszett -neki a felelet, s kezdte másképp megítélni a bizalmasságot, mely az -imént oly visszásan hatott rá. - -– De végre is… – bolygatta tovább a dolgot – önök nagyon nehéz -helyzetben voltak. Kegyednek gyakran eszébe juthatott, hogy ha elfogadja -a Werner kezét, egyszerre megmenekül minden gondtól, s az édesanyját is -megszabadítja attól, hogy öregségére nélkülöznie kelljen. Míg így… -Werner minden órában meghalhatott, s nagyon könnyen a nélkül, hogy -intézkedett volna az ön javára… a mikor ujra kezdhették volna a rossz -napokat. - -– Igaza van, mindez gyakran megfordult a fejemben. Többet mondok, egy -rossz órában haboztam is… De, isten tudja, babona volt vagy efféle… -Szóval, nem akartam végképp lemondani róla, hogy egyszer azé legyek, a -kit szeretni fogok. - -Károly oda sandított a leány arczára. Meg akarta lesni, hogy a szem nem -hazudtolja-e meg a szavakat? - -Nem talált ott semmit. Ha a hangja egyszerü volt és természetes, a -tekintete nem árulta el a gondolatát. Az ablakpárkányon egy csíz -ugrándozott; azt nézte. - -– Ismerte ön közelebbről a végrendeleten szereplő két tanút? - -– Az egyiket igen: az öreg Csányit. Ez mindennapos volt a háznál; ott -volt a halála előtti napon is. A másikat alig láttam kétszer. Azt -hiszem, meg se ismerném, ha úgy véletlenül előkerülne – a miért -mindennap imádkozom. - -Károly hamarjában nem tudta, mit gondoljon erről a mindennapos -imádságról. Vajon csak szóbeszéd-e, vagy olyan valami, a mit, ha -tetszik, komolyan is vehet? - -És ámbár ehhez már semmi köze se volt a védőügyvédnek, nem állhatta meg, -hogy meg ne kérdezze tőle: - -– Szokott imádkozni? - -A szőke leány meglepetve nézett a szemébe, és azt felelte neki: - -– Természetesen. - -Vagy ez a szó, vagy a tekintet, mely kísérte, de egyik a kettő közül -nagyon megtetszhetett Károlynak, mert ettől fogva egészen más hangon -szólt a leánynyal, mint előbb. Károlynak volt egy gyöngéje: szerette a -vallásos asszonyokat. - - -IV. - -Három nappal később, este kilencz óra tájban, a Flórencz-kávéház -legnagyobb asztalánál egy kisded, de annál előkelőbb társaság szorongva -várta Levetinczy urat. - -Egy felkapott védőügyvéd első segéde mindig nevezetes személyiség, de -Levetinczy úr meg éppen nagy ember volt a Flórencz-kávéházban. Itt -szokta ugyanis jogi és politikai fejtegetéseit előadni a fiatalabb -ügyvédbojtároknak, a kik a Flórencz-kávéház látogatóinak a zömét -alkották, s szavának súlya volt, mert tudták róla, hogy az irodában -nap-nap után érintkezik a közélet összes előkelőségeivel. - -A vacsora után ülésező szűkebb körben a Levetinczy úr érdekes személye -volt a középpont, s ebben a meghittebb kis társaságban mindenki -meghódolt a népszerü ifju jogász szellemi felsőbbségének. - -A szava döntött, s _quos ego_-ja elcsendesített minden vitatkozást. -Adomáit a pinczérek is kiderült arczczal hallgatták, s ha Levetinczy úr -gondokba volt merülve, mindenki tudta, hogy a politikai helyzet feszült, -s hogy már a legközelebbi jövőben nagy események várhatók. - -Levetinczy úr nem is igen maradt el a Flórencz-kávéházból, s igazán csak -itt érezte jól magát. A nap fáradalmai után jól esett neki ez az esti -pihenő, s a hogy a vacsoráját elfogyasztotta, hűséges törzskarával -sietve vonult be a kis feketekávék és a nagy eszmék füstös otthonába. - -Ahhoz, hogy Levetinczy úr esti kilenczkor még ne legyen a -Flórencz-kávéházban: igen nagy dolognak kellett történnie; s úgy -látszott, ez a nap csakugyan az események napja volt, mert az összes -vendégek csak úgy kapkodták egymás kezéből az esti lapokat. - -A törzsasztal vendégei égtek a türelmetlenségtől, s egyre sűrűbb és -egyre aggodalmasabb pillantások röpködtek az ajtó felé. Hiába, -Levetinczy úr nem jött. - -Végre, kevéssel tíz óra előtt felpattant az ajtó, s Levetinczy úr, -kalapját a kezében tartva és folyton törölgetve a homlokán gyöngyöző -izzadságot, de olimpusi arczczal, belépett a terembe. Justinianus két -ifju tanítványa volt a nyomában, a kik a fogadtatás alkalmára siettek -ünnepies arczot vágni. - -A várakozók fölugráltak a székeikről s körülfogták Levetinczy urat. - -– Nos? Nos? - -– Győztünk! – szólt Levetinczy úr. - -– Brávó! Éljen a nap hőse! - -A nap hőse alig győzte a sok kézszoritást elfogadni. Az egész kávéház -sietett üdvözölni. Egy pár hatalmas basszus még egy pár éljent röpített -a fejéhez; s a kávés boldogan mosolygott az ünnepi csoportozat mögött. - -– Hanem meleg nap volt – kezdte közléseit az ünnepelt – ugy-e, Czipár? - -Czipár erősítette, hogy úgy van, s Levetinczy úr még egyszer megtörülte -a sugárzó homlokot, melyen most egész Flórencz tekintete csüngött. - -– Az idegeim meg vannak törve, le vannak szerelve. S bizony szerencse, -hogy a tárgyalásnak vége, mert ha csak egy félórával tovább tart, engem -mentők visznek haza. Nem igaz, Kucsera? - -A megszólított nem késett csatlakozni a hírneves szónok összes kifejtett -és kifejtendő nézeteihez. A többiek hallgattak, s a nap hőse -felhasználta a beállott szünetet, hogy egy dísz-feketét hozasson. - -– Tehát fel vagytok mentve? – tért át a napirendre a társaság egyik -tekintélyesebb tagja. - -– Hogy fel vagyunk-e mentve? – mennydörgött Levetinczy úr. – Ne azt -kérdezd, barátom, hogy fel vagyunk-e mentve, hanem azt: miképp állunk -bosszút a vádlóinkon, hogyan morzsoljuk őket össze, s a viperát mikor -törjük kerékbe? Nem fölmentettek bennünket, barátom, hanem bocsánatot -kértek tőlünk. Az elnöklő bíró sírt, mint egy gazdátlan krokodil, s az -ügyész nem elejtette a vádat, hanem földhöz csapta. Ugy-e, Czipár? - -Czipár némán intett igent, s a nap hőse, felhajtván feketéjét, folytatta -a szót. - -– Hanem azt meg kell adni, hogy a Princz pompásan viselte magát. Minő -ember! Micsoda hidegvér! Mindjárt az az első összetűzés az ügyészszel! -De hisz ezt olvasták az esti lapokból. Aztán a szóvita az -írásszakértővel, melynek a végén a szegény ember kénytelen megvallani, -hogy az ő szakértelme, ha akarom vemhes, ha akarom, nem vemhes. S végre -a nagy jelenet! Nem, urak, nem képzelik, hogy ennek a nagy jelenetnek -micsoda óriási hatása volt! - -A »nagy jelenet«-et a hallgatóság nem értette; ez már nem volt bent az -esti lapban. A közvélemény részleteket követelt, s Levetinczy úrnak -engednie kellett. Csak Czipár és Kucsera mosolyogtak a jól értesültek -felsőbbségével; Czipár és Kucsera tudtak mindent. - -– Tehát figyeljenek, urak – szólt a nap hőse – következik a vádló -kihallgatása. Türelemmel hallgatjuk végig az elnök és az ügyész összes -kérdéseit; aztán következünk mi. Ekkor fagyosan azt kérdezzük -Barcsinétól: - -»Mit keresett ön a gyilkosság reggelén hat és hét óra közt a Werner-ház -molnár-utczai kapujában?« - -A vádló természetesen mindent tagad. Nem volt ott soha, azelőtt se, -sehol, nem is létezik. - -Úgy; megköszönjük a feleletet. Aztán másra térünk át, s kifejezzük -igénytelen kiváncsiságunkat, mely megkérdezni indít: mi szüksége volt a -vádlónak másodika és negyedike közt annyi morfium-szolúczióra, hogy -három különböző orvostól három különböző baj czímén szerzett be morfint -rendelő reczepteket? - -A vádló hebeg, mindent tagad, a Princz pedig, be nem várva a -felvilágosítást, gúnyosan folytatja a kérdéseit, és kifejti, hogy -semmiképp sem érti, mért kellett ezeket a gyógyszereket három különböző -gyógyszertárban csináltatni meg. - -Barcsiné nem tud semmiről semmit a világon. Erre mi bejelentjük Simon -Júlia, Löffler Johanna, Krisztics, Langer és Kovács tanúinkat. A -törvényszék meg van illetődve, s az ügyész elkezd fészkelődni. - -Természetesen a tanúk úgy vallottak, mint a parancsolat. Simon Júlia, -cselédleány, látta vádlót a gyilkosság reggelén, a mondott helyen, s -ráismer határozottan. Löffler Johanna, vádló elcsapott szakácsnője, hit -alatt vallja, hogy Barcsiné a gyilkosság éjjelét nem töltötte odahaza, a -mire véletlenül jött rá. - -A többi három tanú tisztán emlékszik a reczeptekre, s részben a reczept -alján jelzett névre, részben a vádló személyére. És – most jön a nagy -jelenet – vádló a Princz keresztkérdései között megvallja, hogy Simon -Júlia valóban őt látta, hogy a gyilkosság éjjelét csakugyan nem otthon, -hanem a vádlott szobájában töltötte, hogy a szóban forgó reczepteket -mind ő csináltatta meg, egy szóval, hogy a tanúk igazat beszélnek. - -Általános elképpedés. Mindezekre a rejtelmes dolgokra vádló, a ki immár -vádlottá változik át, csak nevetséges magyarázatokat tud adni. - -Előadja, hogy idegbajos, hogy a kérdéses időben is beteg volt, s hogy -fájdalmait, melyek a betegséggel járnak, csak ez az egy szer tudja -csillapítani; végre, hogy ezért kérte volna meg a háziorvosát az első -reczept kiállítására. - -Azután a következő tündérregét ereszti meg a három orvosról s a három -gyógyszertárról: - -Abba a tévedésbe esett volna, hogy – mert a szokott adag ezúttal nem -hatott, a háziorvosa pedig, a ki az első reczeptet írta, időközben -elutazott valahová – más, idegen orvoshoz fordult, még pedig olyan baj -ürügye alatt, melynél könnyebben rendelik a morfint, mint az ő bajánál. -De ezzel sem ért czélt, s még folyvást szomjazta a morfium-szolúcziót. -Most azonban már nem mert ehhez az idegen orvoshoz fordulni, attól -tartva, hogy ez gyanusítani találja, s így nem maradt egyéb hátra, mint -elmenni egy harmadikhoz. A rendes gyógyszertárához is ezért lett -hűtelen; nem akarta, hogy az idegen és különböző orvosok reczeptjei -feltűnést keltsenek. - -Még ennél is silányabb lovagtörténettel áll elő, mikor arra kerül a sor, -hogy fölöttébb gyanús éji látogatását magyarázza meg. - -Állítólag egy fenyegető levélért lopózott volna be a vádlott szobájába, -melyet régebben írt ügyfelünknek, s mely aggasztani kezdte. Ott aztán -megrekedt, hosszasan magyarázgatja, hogyan. S mert tudta, hogy ide nem -jön utána senki, czélszerünek találta megvárni a hajnalt és a kapunyitás -idejét, s csak azután menni el. - -Képzelhetik, tisztelt uraim, miképpen bánik el a Princz ezekkel a -nyomorult mesékkel! Kiforgatjuk a vádlót minden állításából, szembe -állítjuk összes ellentmondásait, sorra álczázzuk le az egybevágó gyanus -jelenségeket, és végre az utolsó ítélet harsonájaként dörögjük fülébe a -megsemmisítő kérdést: miért titkolta el mindezt olyan mélységesen, hogy -a vizsgálatnak az egész dologról még csak sejtelme se volt?!… - -S a vádló kénytelen megvallani: azért, mert attól tartott, hogy ha szól, -őt fogják vádolni a gyilkossággal is… - -Te mondád! – mennydörögtem volna én a Princz helyén, de a Princznek már -más járt a fejében. - -Egyre feszültebb érdeklődés közepett a Princz egy uj tanut jelent, s a -tanut a hallgatóság közül kell előczitálni. - -A tanu Bárdosi, bornagykereskedő, a meggyilkolt egyik legjobb barátja. -Csak egy kis dolgot tud, de ez a kis dolog most már sokatmondó, sőt -világosságot gyujtó. Werner, három nappal a halála előtt, titokban -elmondta neki, hogy végrendeletet csinált ügyfelünk javára, s hogy ezt a -végrendeletet Csányi és Fritze írták alá, mint tanúk. - -Ha látták volna, tisztelt uraim, a szakértőket! A szakértők egyszerűen -tönkre voltak silányítva. Már nem is mosakodtak, csak azon erőködtek, -hogy a tévedést egymás nyakába sózzák. Ez volt a tárgyalás egyetlen -derüs részlete. De ekkor nagyon sokat nevettünk; annyit nevettünk, hogy -Kucsera valósággal belebetegedett a mulatságba. - -A többit kitalálják. Az ügyész feláll, elejti a vádat, a törvényszék -fölmenti a vádlottat, az iratokat átteszik az ügyészséghez az uj -vizsgálat megejtése végett, ügyfelünk elájul az izgatottságtól, s mi -diadalmaskodunk, mint mindig. - -– Különben – fejezte be Levetinczy úr az áhitattal hallgatott előadást – -tessék elhinni, mindebben az a legkülönösebb, hogy a milyen mesteri, -magasztos és remek volt a védelem, ügyfelünk tisztára nekünk köszönheti, -hogy fölmentették. Mert előttem az ő dolga még most se tiszta munka. -Nagyon becsületes képe van, s higyjék el, uraim, az ilyen nagyon -becsületes arcz mindig gyanús. - -– S a gonosz arcz kevésbbé? – kérdezte valaki. - -– Gyanús ez is, az is. Előttem mindenki gyanús, a ki él – felelt -Levetinczy úr, egy ellenállhatatlan pillantással tisztelvén meg a feliró -kisasszonyt. - -Levetinczy úr fene gyerek volt. - -– Hogyan? – szólt közbe valaki, a ki felfogta a jelentős nyilatkozat -egész értékét – ön, a védelem jobb keze, kételkedik akkor, mikor az -ügyész és a törvényszék már megadták magukat? - -Levetinczy úr mosolygott. - -– Én mindig kételkedem – válaszolt. – Kételkedem mindenben, végső -lehelletemig. Az igazi jogász soha se szűnik meg kételkedni. - -– Lássák, uraim – folytatta a nap hőse, elégedetten tartva szemlét -figyelmes hallgatóin – hogy a szóban forgó esetnél maradjunk, ennek a mi -dolgunknak még most is van egy kis bibéje. És pedig az, hogy Fritze, a -ki az egyetlen képzelhető komoly tanú – volt, nincs. Ha Fritze -visszatérne, bizonyára minden kiviláglanék, de attól tartok, Fritze soha -se fog visszatérni. Ki tudja, hogy a rejtély kulcsa nincs-e örökre -eltemetve az atlanti óczeánban? Ha nincs is, Amerika nem könnyen adja -vissza a vendégeit. Kívánom ügyfelünk érdekében, hogy ezzel az egygyel -kivételt tegyen, s hogyha majd Fritze megkerül, akkor, akkor én is -megadom magam. Addig azonban engedjék meg, tisztelt uraim, hogy azt -kiáltsam: »Éljen a védelem!« S talán nem szerénytelenség hozzá tennem, -hogy ha az ügy folyvást homályos is, mi, mi megtettük a kötelességünket. - -Dörgő éljenzés volt a válasz az ünnepelt szavaira. Egy úr szomorodnit -hozatott, s minthogy a kávéházból a legutolsó idegen is kivonult, a -védelem jobbkezét számos szónok éltette. Levetinczy úr meghatottan -fejezte ki köszönetét, s szerényen hárította el magától a siker felét, -megemlékezvén távollevő főnökéről, a »Princz«-ről. - -Aztán másról beszéltek. Megeredtek a szokott szőrszálhasogató jogi -vitatkozások, melyeket Levetinczy úr elnézéssel vegyes jóakarattal -hallgatott. Nem szólt többé egy szót se, csak mosolygott. Így -mosolyoghatott Zeusz, Érosz és Hébe kedves kötődésein. - -Később azonban elkomolyodott, s annak az embernek a bánatosságával, a -kit immár untatnak sikerei, átengedte magát a merengésnek. Elnézett a -vitatkozók feje fölött, s a régi jó időkön mélázgatva, halkan dudorászni -kezdett: »Mikor dédem ifju volt…« - -* - -A déd ifjusága s a Levetinczy úr későn kelése szerves összefüggésben -állottak egymással, s másnap már fél tiz felé járhatott, mikor az -irodában megjelent. Egy kissé tartott tőle, hogy fogadtatása nem a -legszivesebb lesz, de – legnagyobb meglepetésére – Károly sugárzó -arczczal jött eléje, s azzal fogadta, hogy: - -– Tudja-e, mi ujság? - -– Nem én. - -– Az, hogy a mi Fritze barátunkat Hamburgban elfogták, s pár nap mulva -szerencsénk lesz színről-színre látni. Nézze. - -És mutatta a sürgönyt, melyet a bíró épp most küldött át hozzá. - -Levetinczy úrnak majd leesett az álla bámulatában. Nem tudta, azon -csodálkozzék-e inkább, hogy az események ennyire siettek őt megczáfolni, -vagy azon, hogy a Princznek ez a sürgöny ilyen gyerekes örömet okoz? Ha -a főnyereményt üti meg, nem örülhetett volna jobban. - -De hát mi köze ahhoz a leányhoz?! - - -V. - -– Szabad? - -– Ki az? - -– Én, Szombathy. - -– Rögtön, ügyvéd úr… Bocsánat, nem vártuk ilyen korán. - -– Ó, előrelátható volt, hogy a tárgyalás nem fog sokáig tartani. - -– Egy pillanatnyi türelmet kérek csak, azonnal fel vagyok öltözve. - -Alig, hogy mondta, Károly már hallotta is a lépéseit. - -A kulcs megfordult a zárban, s Irén mosolyogva nyitott ajtót. - -– Ne tessék azt hinni, hogy délig alszom. De ma már harmadszor csinálok -toalettet, mint ha nagyúri hölgy volnék. Képzelje, alig használhatom a -ruháimat. Kifogytam belőlük a… szóval, mialatt nem voltam itthon. - -És kezet nyujtott neki. - -– A mama talán elment hazulról? - -– Igen, de azonnal itthon lesz. Csak jöjjön be bátran. - -– Nini, az én arczképem! - -– Képzelje, a mama vette. Tudja-e, hogy a mama beleszeretett önbe? - -– Igazán, nem gondoltam volna. Hanem arra emlékszem, hogy egy pár héttel -ezelőtt megfojtott volna egy kanál vízben. - -– Igen, mikor először találkoztak. - -– S megtudta a kételyeimet, vagy jobban mondva: az aggodalmaimat? - -– Ó, azóta már nagyon megbékült önnel. - -Egy pillanatra elhallgattak. Azután ismét Irén szólalt meg, de -halkabban, mint előbb: - -– Miért nem mondja, mi történt? Elitélték? - -– El. - -– Tiz esztendőre? Tizenötre? - -– Életfogytiglan. - -– Ó, a szerencsétlen! Életfogytig börtönben lenni… Brr! - -És idegesen rázkodott össze. Aztán a tükörbe nézett, s ott felejtette a -szemét. - -– Előrelátható volt – folytatta Károly – hogy ez lesz a sorsa. Mióta a -Fritze vallomását felolvasták előtte, maga is tudta, hogy el van veszve. -Ettől fogva épp olyan levertté, szinte érzéketlenné vált, mint a milyen -féktelenül szenvedélyes és eszeveszetten tomboló volt előbb. - -– Emlékszik rá, mikor a házmester esküt tett rá, hogy ő volt az, a kit -éjjel a folyosón látott?!… Nem tudom, mennyiért nem adnám, ha ezt a -jelenetet nem kellett volna látnom. - -– Hát még mikor az ápolónő azzal a fölfedezéssel állott elő, hogy a -rejtelmes éji alak sötét ruhában volt! - -– Jaj, ne is beszéljünk ezekről a rettentő jelenetekről! - -– Az utolsó időben nagyon megszelidült, s ma alig lehetett a szavát -hallani. A védője se volt sokkal beszédesebb. A hamis vád dolgában nem -is védekezett, csak azt iparkodott kimutatni, hogy a gyilkosság ténye -nincsen bebizonyítva. A törvényszék azonban más véleményen volt. - -Megint elhallgattak. Irén fölkelt, odament a nagy álló tükörhöz, s -megigazította a haját, mely pedig rendben volt előbb is. Aztán, lassan -fel s alá járva a szobában, így szólt, mintha magának beszélne: - -– És most, miután minden rendben van, üljünk bele a vagyonba, mely két -embernek okozta a vesztét. Vagy, ha ez nem tetszik, feküdjünk le és -haljunk meg éhen. - -Károly nagyon megörült ennek a – nem közönséges érzékenységre valló – -keserüségnek, de úgy tett, mintha megbotránkozott volna rajta: - -– Mi jut eszébe?! Csak nem kezd el tépelődni, hogy vajon elfoglalja-e -jogos tulajdonát!… - -– Pedig azt cselekszem. Egy cseppet se tesz boldoggá ez az én jogos -tulajdonom. Ugyan szép tulajdon! Hogy egyszer végre valamim lehessen, -két életnek kellett elpusztulnia. Mert annyi bizonyos, hogy ha akaratom -ellenére is, ezek mind a ketten az én áldozataim. Ha annak a szegény vén -embernek nem támad az a szerencsétlen ötlete, hogy belém szeressen s -nekem szánja a vagyonát, talán még ma is élne; s ha ez a boldogtalan -teremtés nem félti oly szörnyen ezt a vagyont, mely joggal csak rá -nézhetett, nem sodródik a romlásba, hanem élne szépen, tisztességben. - -– De hát tehet ön minderről? - -– Hogy nem tehetek róla, ez meglehetősen sovány vigasztalás. Azért, ha -valaha betévednék abba a rettentő emlékü házba, s még egyszer látnám azt -a karosszéket, melyben az én szerencsétlen jóltevőm olyan félénken óvta -szellőtől, hidegtől, szegény, nyomorult kis létét: csak az jutna -eszembe, hogy ha ez a szék üres, azt az én szép szemem okozta. S ha -birtokomba venném, a mit a törvény nekem itél, a hányszor hozzányúlnék -egy pohárhoz, egy székhez, egy gyertyatartóhoz, mindig arra kellene -gondolnom: a kit ez a pohár, ez a szék, ez a gyertyatartó a természet -jogán megillet, börtönben szenved, életfogytig, örökkön örökké, én -ellenben békén gazdasszonykodom, nem látok bajt, szükséget, rendelkezem, -intézkedem s örülök a létnek – mert nekem szép szemem van. Ó, hogy nincs -senkim, a ki durva munkát bízna rám, a ki megdolgoztatna reggeltől -estig, de megadná az én tisztességes, édes kenyeremet! - -Károly elég jó ember volt, de most, kivételképpen, nagyon tudott -örvendeni ezeknek a könnyeknek. - -– Mit szólna hozzá – kérdezte a leánytól – ha én segítenék önnek -megtalálni _ezt_ a kenyeret is? - -A leány megállt előtte, s rá függesztette azt az akaratlanul is -gonosztevő, rovott multu szempárt. - -– Mit szólnék hozzá? Nem szólnék hozzá semmit, hanem megcsókolnám érte a -kezét, s örökkön hálás szolgálója volnék. - -– Ne felejtse el, hogy ez a kenyér meglehetősen száraz kenyér. Volna -bátorsága, s különösen volna kitartása: egész nap robotolni, nehéz -munkában, pusztán a betevő falatért? - -– Kisértse meg: volna-e kitartásom?! - -– S rá tudná szánni magát, hogy napjában nyolcz órát vesződjék maszatos -házmester-gyerekekkel, ábéczét oktasson sziklakemény fejeknek, csak -azért, hogy ha beesteledik, konyhamunkára fogja ezt a fehér, dologtalan -kezet? - -– Hogy rászánnám-e magamat? Ó, mily örömmel!… El se tudja képzelni, mily -boldoggá tenne, hogy ha meg tudnék élni abból az árva, nyomorult kis -tudásból, a mely akármilyen szegényes, mégis csak az enyém!… - -– S vissza tudná utasítani az örökölt vagyont ezért a semmiért? - -– Már megtettem. Itt a kezem rá. Ez a dologtalan kéz. - -– Ne igérjen semmit. Majd meglássuk. - -– Majd meglássuk. - -– De mit szól mindehhez az édesanyja? - -– Kérdezze meg tőle, mert ime, már jön. - - -VI. - -Hat esztendővel később, egy borongós csunya téli reggel, Károly nagy -munkában volt. Pakolt. - -Nesztelenül, lábujjhegyen sürgölődött egy nagy bőrláda meg két kis táska -körül; koronkint, mint egy tolvaj, meg-megállt és hosszan hallgatózott: -vajon nem kapják-e rajta? - -Nem kapták rajta. Köröskörül mindenfelé mélységes csönd. Károly -elmosolyodott, és így beszélgetett magában: - -– Mire fölkel, minden be lesz pakolva, s én eldicsekedem vele, hogy: -tessék, magam is tudtam boldogulni. Az igaz, hogy nagy munka volt, de -ime, mindjárt megvagyok nélküle is. Persze, azért ki fogok kapni, de -mindegy. Akármilyen ügyetlen vagyok is, mégis sikerült kijátszanom… Hogy -ő ezt nem engedi!… Majd, hogy még beteggé tegye magát! - -Leszorította a láda tetejét, s aztán ráült, mint egy zsivány a -kincseire. Odakint világosodni kezdett. - -Elfujta a gyertyáját s kitekintett az ablakon. - -– Teringettét, még elakadok az úton!… - -A hó egész éjjel esett, s hajnal óta fagyos szél süvöltözött végig a -körúton. A hőmérő a zérus alatt járt, s a műkedvelő utczaseprők, a kik -violaszínre gémberedett arczczal fogtak a munkájukhoz, térdig jártak a -frissen esett hóban. Károly láthatta, hogy a kutyát is kár volna kiverni -az utczára. - -– Pedig már olyan régen nem láttam őket!… – tanakodott magában. – S ha -most elmaradok, ki tudja, mikor jutok hozzá megint, hogy három napra -elmehessek?!… Eh, mégis csak megyek! A legrosszabb, a mi történhetik, -az, hogy egy-két órára megreked a vonat. Hát ez se lesz valami rettentő -szerencsétlenség. - -Körülnézett a szobában: csakugyan kész volt mindennel. Aztán egy -pillantást vetett az órájára; hamarább elkészült, mint hitte volna. - -– De hisz még szundikálhatok is egy kicsit!… Brávó, annál jobb. - -Ledőlt a kanapéra s meggyujtott egy czigarettát. - -– Százat egy ellen, hogy ki fogok kapni – nevetett magában. - -S előre örvendezett neki, micsoda jelenet lesz abból, ha majd kisül a -turpisság. Büszke volt a csinyjére, mint egy merész, hősi elhatározásra. - -– Károly! Alszol? - -Valaki bedugta a fejét az ajtón. - -Károly felugrott a kanapéról. - -– Én? Dehogy! Csak titeket nem akartalak felkölteni. - -– Már fel is öltöztél?!… De hisz van még elég időd! Nini, hát ez mi? -Talán csak nem jutott eszedbe, hogy nélkülem pakolj be?! - -Károly nevetve ölelte meg a zsémbelő asszonykát. - -– Majd bizony, hogy beteggé tedd magad!… Aztán, hogy mehettem volna el -nyugodtan, ha előbb azt látom, hogy te itt hajladozol… Látod, te nem -gondolsz eléggé… - -– Csitt! És ne fojts meg a csókjaiddal. - -– Köhögött még Irénke az éjjel? - -– Nem, jó éjszakája volt. - -– A többi is alszik még? - -– Mint a bunda. Az előbb, mikor csengettek, Jánoska felébredt, de -elaltattam megint. - -– Hogyan? Csengetett valaki? Nem hallottam. - -– Egy levelet hoztak; az van ráírva: sürgős. - -– És azzal is téged vernek fel, szegény Irénem?!… - -– A leány vette át, s nem tudta, beküldje-e hozzád az öreg Gyurit? A -levelet egy törvényszéki szolga hozta, a ki erősködött, hogy keltsenek -fel. De én nem engedtem, hogy háborgassanak. - -– Igazán, furcsa gondolat hajnalban riogatni az embereket. Hol van az a -levél? - -– Itt, a szobámban. - -Átmentek az Irén szobájába, mely, mióta a gyerekek köhögtek, inkább -hasonlított kórházhoz, mint a családi boldogság fészkéhez. Az alvó -apróságok előtt hosszú tanácsot tartottak, s Károly végre is -megfelejtkezett a levélről. Mikor Irén, a kinek véletlenül a keze ügyébe -akadt, figyelmeztette rá, már semmit se tudott róla. - -– Miféle levél? Vagy úgy?! - -Aztán feltörte és elolvasta. Ez volt benne: - -»Kedves barátom! - -A minden embertársat megillető szánalom czimén, az emberség nevében -zavarom önt, és kérem, bocsássa meg, hogy a legédesebb álomból -zörgettetem fel, de nincs más választásom, mert a késő éjjeli órában, -mikor ezeket a sorokat irom, még se akarnám zaklatni. - -Egy asszony, a ki a rabkórházban halódik, minden áron beszélni óhajtana -önnel. Állítólag fontos közölnivalója van. Ez a közölnivaló ugyan aligha -fogja önt érdekelni, de mégse tagadhatom meg tőle, hogy értesítsem önt, -mert alkalmasint ez az utolsó kívánsága. A tüdővésznek a legvégét járja; -s úgy látszik, már csak egy pár órát élhet. - -Nagyon meglehet, hogy ön már halva találja; mindenesetre bocsánat az -alkalmatlanságért. - -Híve - -_Kálozdi_.« - -Károly nem volt érzelgős kedvében. Boszankodva nyujtotta át a levelet -Irénnek, s azt mondta neki: - -– No nézd, micsodákkal nyaggatják az embert. - -Irén megnézte az aláirást. - -– Kálozdi! Ki ez a Kálozdi? - -– Az ügyész. Nem emlékszel rá? Volt nálunk vagy kétszer. - -Irén nem emlékezett erre az úrra. Elolvasta a levelet, s azt kérdezte az -urától: - -– Nos, elmészsz? - -– Az ördög tudja, mit tegyek. Ha nem megyek el, egész nap nem lesz -nyugtom. Képzelődni fogok, hogy isten tudja, miféle szerencsétlen akart -hozzám folyamodni. Pedig fogadok, ez is afféle derék hölgy, mint a -multkori rablógyilkos, a ki csak töredelmes gyónást kívánt tenni. Kell -is nekem az ő gyónásuk! - -Megnézte az óráját. - -– Ha pedig elmegyek, akkor biztosan lemaradok a vonatról. Egy óra kocsin -oda-vissza, fél óra a gyónásra, hát még, míg a vasúthoz kiérek!… Persze, -hogy lemaradok. - -– Végre elmehetsz az esti vonattal is. - -– Mondjak le egy fél napról, mikor úgyis olyan kevés az időm! Az ember -egyszer láthatja az anyját egy esztendőben, s még ilyenkor is -fussak-jöjjek! Már úgy örültem ennek a rég várt alkalomnak, s most -megakaszt ez a haldokló. Bánom is én a haldoklókat! Haljanak meg -békességben, s hagyjanak békében engem is. - -– Ó, Károly, hogy beszélhetsz így?! - -– Aztán, kérlek, még az is megeshetik, hogy hiába maradok le a vonatról. -Fogadni merek, hogy mire oda érkezem a haldoklóhoz, a haldokló már -halott… - -– De hátha még él?!… - -– Te is azt hiszed, hogy el kell mennem? Hogy ez szent kötelesség, vagy -micsoda? - -– Azt hiszem, nyugodtabban utaznál el, ha teljesítetted a kívánságát. -Különben, a mint gondolod. - -– Jól van hát, isten neki. Küldj, kérlek, kocsiért. Pedig talán okosabb -volna az első gondolatomnál maradni és nem menni el. Könnyen -megtörténhetik, hogy valami boszúság ér. S annyi már bizonyos, hogy egy -félnapot elvesztettem. - -– Marad még két egész napod, meg egy éjszakád. S ezzel a fél nappal is -tovább maradsz itthon. - -Károlynak volt igaza: csakugyan okosabb lett volna nem menni el. A hindu -azt mondja: »Ne menj sehová, mert nem tudod, mi vár rád.« - - -VII. - -Az ajtó megnyilt, s a haldokló, egy utolsó erőfeszítéssel, fölemelte a -fejét, hogy lássa, melyik érkezett meg: a pap-e, vagy az a másik? - -Mikor meggyőződött róla, hogy: az a másik… – valami soh’sem érzett, -pokoli gyönyörüség futott végig hideg tagjain. Egy pillanatig azt hitte, -hogy meg fog gyógyulni. - -– Végre! - -Károly közelebb lépett hozzá, hogy jobban hallja a már nem tiszta -beszédet, s az emlékeiben keresgélt: vajon hol, mikor látta ezt a -szerencsétlent. - -A haldoklókkal is úgy van az ember, mint az ujszülöttekkel: egyik olyan, -mint a másik, alig lehet megkülönböztetni őket. Károly nem ismerte meg a -váz-alakot. - -A rabkórház embere, a ki Károlyt bevezette a czellába, letette lámpáját -az egyik sarokba, s az ajtónál várakozott. - -– Nem ismer meg? – kérdezte a haldokló. - -Károly intett, hogy: nem, nem ismeri meg. - -– Nem csudálom; megvénültem egy kicsit. Én vagyok az az asszony, a kit -ön hat esztendővel ezelőtt elitéltetett, az úgynevezett Barcsiné. -Emlékszik még erre a névre? Igen? Annál jobb. Küldje ki azt az embert. - -Valami buta megdöbbenést érzett, talán csak azért, mert nem gondolt rá, -hogy ez lehet az, a ki hivatta. Szerette volna ott tartani azt az -embert, a ki bevezette; hirtelen úgy rémlett neki, hogy ez a kisérő még -megoltalmazhatja valami nagy, nagy veszedelemtől, mely ebben a sötét -czellában leselkedik rá. De a hamis méltóságérzet csodákat míveltet még -a gyávákkal is; összeszedte minden férfiasságát, s elküldte az embert. - -– Tudtam, hogy el fog jönni – kezdte Barcsiné. – Ez a legkevesebb, a -mivel tartozik nekem; nekem, a kitől elvette a vagyonomat, a -szabadságomat, az életemet. Van isten az égben: a boszúmat már nem -vehette el. Tudtam, hogy el fog jönni. - -Károly úgy tett, mint a ki türelmetlenkedik; a mint hogy csakugyan -szeretett volna már odakünn lenni. - -– Nagyon bőbeszédünek talál? Hagyja meg nekem ezt a kis mulatságot; -utóljára történik. Holnap, ha szíves lesz ismét meglátogatni, annyit se -fogok önnek mondhatni, hogy: jó napot. Különben nem sokáig veszem -igénybe az idejét. A mit mondani akarok, rövid. - -Károly arra gondolt, hogy talán a legokosabb volna oda se hallgatni, -csak egyszerüen helytállni és másfelé gondolni, a mig amaz beszél. De -nem tudta megállani, hogy ne hallgasson oda. - -– A mit mondani akarok, ügyvéd úr, mindössze ennyi. Dögrováson vagyok, -egy-két óra mulva kiköhögöm a lelkemet. Ha eddig nem hitte, most már -elhiheti, hogy igazat beszélek. A sír szélén senki se hazudik. S én -esküszöm önnek a lelkem üdvösségére, hogy ártatlan voltam abban a -bűnben, a melyért elitéltek. Úgy legyen nyugodalmam a sírban, mint a -mily igaz, hogy a testvérbátyámat nem én gyilkoltam meg, hanem az a -leány, a kit ön megvédelmezett. Ártatlanul itéltek el, s ön volt az, a -ki elitéltetett. Ön volt, a ki börtönbe záratott egész életemre, ön -volt, a ki megrövidítette ezt a nyomorúságos életemet. Legyen átkozott -örökre! - -Aztán visszahajtotta fejét a rossz vánkosra, s nem törődött többet az -előtte állóval. Nem szólt többé egy szót se, csak nyöszörgött. - -Károly nem tudta, hogyan került ki a rettentő czellából. Csak arra -emlékezett, hogy majd megfúlt, míg végig tapogatózott a végtelenül -hosszú folyosókon. Egyszer el is tévedt, s bele telhetett egy negyedóra, -mire a szabadba jutott. - -Odakünn azonban rögtön magához tért. Az éles, friss levegő -felkorbácsolta már-már megaludt vérét, s a bágyadt napsugár, mely a -havas világot itt-ott megaranyozta, mint az élet híradója köszöntötte. - -Elküldte a kocsiját és gyalog ment haza. - -– Micsoda ostoba boszú! – beszélgetett magában, s nem vette észre, hogy -egy ismerőse üdvözölte. – Mintha gyerek volnék, a kit olyan könnyü -megriasztani! Persze, az az élelem, a melyet a börtönben kapott, nem -ízlett a jó asszonyságnak, s gondolta magában: jó, majd egyszer megfizet -érte. Azzal szépen befőzte a boszúját. Elég lelkierőre vall, hogy annak -idején fel is tudta tálalni, de az ilyen erős lelkek engem nem -ijesztenek meg. Nekem hajókötél-idegeim vannak, tisztelt asszonyság, s a -kisértetes jelenetek nincsenek rám semmi hatással. A mit tudok, azt jól -tudom, s a tények ellen hiába kapálózik a legagyafurtabb boszú is. -Persze, a haldoklók szava! Mintha nem bizonyult volna be akárhányszor, -hogy a haldoklók is hazudnak, sokszor mások érdekében is, de a -legtöbbször boszúból! Ostobaság! Menjünk tovább. - -Megállt, s végig olvasta a színlapot. Nem volt színházban már egy félév -óta. - -Aztán eszébe jutott, hogy az esti vonattal el fog utazni, meglátogatni -az anyját, a ki a leánytestvérénél lakik. - -– Annyi bizonyos – szólt magában boszúsan – hogy sikerült elrontania a -napomat, s a hitvány boszúállásnak mégis van annyi hatása, hogy az -örömömet egy perczre megzavarta. Eh, mit! Holnaputánra már elfelejtem az -egész esetet! - -Megnézte az óráját. - -– Ezért csakugyan nem volt érdemes lemaradnom a reggeli vonatról. De -mindegy. Régi dolog, hogy a legnagyobb boszúságainkat a jószívüségünknek -köszönhetjük. - -Haza ért, s lassan felballagott a lépcsőn. Most vette észre legelőször, -hogy anyósának igaza van, az első emelet kissé magas. - -– Nos, mi történt? – kérdezte Irén, a mint benyitott hozzá. - -– Mi történt volna? A mi máskor. Ostobaság volt elmennem. - -– Valami kellemetlenség ért? - -– Nem értem, mért vágsz olyan aggodalmas arczot. Miféle kellemetlenség -érhetett volna? Láthatod, hogy itt vagyok. Egy közönséges komédiához -hívtak, mint már akárhányszor. - -– Boszúsnak látszol? - -– Csak nem jöhetek tánczolva egy haldoklótól?! Különben, mit érdekel -téged ez az egész dolog?! - -– Bocsáss meg, azt képzeltem, valami boszúság ért. - -– Világos, hogy nem nagy gyönyörüségemre szolgált a dolog. Mintha bizony -az ilyen jelenetek akárkit is mulattatnának. Mondom, ugyanaz a komédia -volt, mint a rablógyilkossal. A különbség csak az, hogy ez nem -jajgatott, hanem átkozódott. És most, ha úgy tetszik, beszéljünk másról. - -– A mint akarod. - -Aztán egyébről beszélgettek. - -De Irén előtt oly különösnek tűnt fel a férje tekintete, hogy nem tudta -elfojtani ezt a kérdést, mely már egy óra óta kísértette: - -– Mi bánt téged, Károly? Ugy-e, annak a rabnak az átkozódásai?… ki volt -az a rab?… Mondd el, édes kis férjem! - -Károly egy pillanatig rémülten meredt rá; majd indulatosan pattant fel. - -– Mit törődöl vele?! Csak nem fogok neked beszámolni a peres ügyeimmel -is?! Maholnap már beleavatkozol minden ügyembe, a számadásaimba, -könyveimbe, a periratokba… - -Aztán belátta, mennyire igazságtalan volt, s igyekezett jóvátenni az -elkövetett hibát. Magához vonta a feleségét és megcsókolta. - -– No, ne haragudjál, édes angyalom, de látod, vannak dolgok, a melyek -nem arra valók, hogy az asszonynak kellemeskedjünk velük. Te azt nagyon -jól tudod, hogy imádlak. Elégedjél meg ezzel a tudattal. Légy szép, légy -vidám, légy jó anyja a kis gyermekeinknek. A gondokat, a bajt, a -pörlekedést hagyd nekem egészen. - -És rajta volt, hogy maga is vidám legyen. - -Délig sikerült is a dolog, de ebéd alatt Irén egy ártatlan szava mindent -elrontott. Azt kérdezte az urától, hogy rendben van-e a podgyásza, nem -felejtett-e ki valamit? - -Károlyon hirtelen megint kitört a rosszkedv. - -– Ugyan mért akarod olyan szörnyen, hogy elutazzam? Azt képzelné az -ember, alig várod, hogy ne legyek itthon! - -Majd csendesebben, hozzá tette: - -– Olyan bizonyosra veszed ezt az utazást, mint a halált. Pedig most már -nagyon habozom, hogy elmenjek-e? Mi ez a harmadfél nap? A jövő héten, -meglehet, négy napot is szerezhetek magamnak. - -S csakugyan nem ment el. Arra gondolt, hogy ezt a makacs rosszkedvet nem -viszi haza az édesanyjához. Majd, ha kiheverte az egészet, akkor utazik. - -Irén nem szólt semmit, de elgondolkozott egy kissé, s a mint lassankint -ő is átengedte magát a férje hangulatának, egyszerre összerázkodott. -Félelem fogta el, vad, ösztönszerü félelem, félelem valami iszonyatos -dologtól, a melyet maga se tudott elképzelni. Éjjel szorosabban húzódott -a gyermekeihez, s csak a hajnal oszlatta el rémképeit. - - -VIII. - -Károly föltette magában, hogy holnapra már el fogja felejteni az egész -ostobaságot, hanem azért másnap az volt az első dolga, hogy két -tárgyalás között egy kis vargabetüt csinálva, elment oda, a hol tegnap -járt, megtudni, vajon a rab nő csakugyan meghalt-e? - -Igenis, meghalt, miután jól elvégezte a dolgát. A nagy udvaron kérdezett -meg valakit, s az illető rámutatott az udvarnak arra a sarkára, mely a -_B_ kapuval szomszédos: - -– Éppen ott viszik, ni! - -Károly oda pillantott, s csakugyan észrevette a két halottvivő szolgát, -a kik ebben a perczben pihenőt tartottak. Egyikük azon erőködött, hogy a -nagy szélben meggyujtsa a pipáját, s szorgalmasan dobálta el az elaludt -gyufákat; a másik a koporsón ült s egy krajczáros ujságot olvasott. - -Károlyt az első pillanatra boszantotta ez a látvány, s a szive -rejtekéből ez a pokoli, kénkőszagu gondolat füstölgött elő: - -– S micsoda gúnyja volna a sorsnak, ha mégis ártatlanul halt volna meg, -míg az igazi…?! - -De nyomban elölte ezt az istentelen ötletet, s fellázadva önmaga ellen, -valami sötét elégtételt keresett ebben a látványban, mely az imént -bántotta: - -– Úgy! Dobálják előre-hátra holt tetemedet, hajigálják szét a tagjaidat, -tiporják szét a csontjaidat, a mint te széttiportad az én szivemet!… - -Majd megrémülve űzte el magától ezt a gondolatot is: - -– Mit átkozódom itt magamban, mint egy vén kofa?! Vagy hamarjában elment -az eszem?! Mintha bizony ennek a szerencsétlennek a mérgezett nyila -fölért volna a szivemig?!… Mintha a vitriol, melyet szememnek szánt, -megvakított volna, s nem folyt volna szét a lábam előtt?!… Nem, -boldogtalan teremtés, nem volt hatalmad fölöttem! Nyugodjál békén, nekem -nincsenek átkaim. - -S egyre erősítette magában, hogy esze és szíve szilárd, mint hite az -istenben. - -Nincs jobb, mint az imádság. Ha az ember sokáig ismétli a szavakat, a -lelke is rátér arra az ösvényre, melyet a szó követ. A beszédünk s -gondolatunk olyan, mint két régi szerető, a kik összevesznek, sokszor -hajba is kapnak, de mégis mindig csak egymáshoz szítnak. - -Délben olyan vidámnak és elevennek látszott, hogy Irént helyre -vigasztalta. Csak egy-egy perczre komolyodott el, olyankor, mikor az -élénksége már majdnem átragadt Irénre is. - -Úgy volt, hogy késő estig elmarad, egy olyan ügyben, a melyet már régóta -halogatott. De a kúriai bírót, a kihez ment, nem találta otthon, s jóval -korábban tért haza, mint képzelte. - -A hogy benyitott az előszobájába, nagy zsivaj ütötte meg a fülét. A -lárma közepett a felesége csengő kaczagását hallotta, s a mi soh’ se -történt meg vele, most megijedt ettől a vidám hangtól. - -Micsoda zsivaj ez? - -Igaz, hisz gyermekbál van nála! A vendégek négy apróság, a kik a házban -laknak, meg szomszédasszonyuk, a szép kis doktorné. - -Vajon miről beszélgethet a két asszony, hogy a jókedvük hangosabb a -gyerekek zsivajánál is? Mért ez a szertelen vidámság? - -Egy csepp híjja volt, hogy a kulcslyukhoz nem hajolt, hallgatózni. De -elszégyelte magát, s bement az irodájába. - -A hanczurozás víg zaja ide is behatolt hozzá. Máskor ez volt -legkedvesebb zenéje, s a tolla vígabban perczegett, míg a zsivaj -hangzott. De ma bántotta ez a csengő hang; a reggeli jelenet, úgy -látszik, idegessé tette egy kicsit. - -– Micsoda boldog léhaság! – dünnyögött magában. – Sejtelme sincs a -gondjaimról, boszúságaimról. Ha ezer esztendeig él, akkor se fogja -gyanítani, hogy az élet nem tréfa, hanem nagyon is komoly dolog. - -De rögtön eszébe jutottak az álmatlan éjszakák, melyeket Irén beteg -gyermekei ágya mellett töltött. A néma, apró önfeláldozások, melyek csak -igénytelenebbek, de nem kevésbbé érdemesek, mint a pompázó hőstettek. -Eszébe jutottak a meglehet kicsinyes, de annál boldogabb emlékü -kedveskedések, melyekkel Irén annyiszor sietett megtagadni a saját -kényelmét az övé érdekében, aztán az oly édes szerelmi engedések és az -örökkön emlékezetes szerelmi fellobbanások. - -És kedve lett volna berohanni hozzá, bocsánatot kérni tőle, s -megvallani, hogy megbántotta gondolatban, csókkal borítani el a ruhája -szegélyét, és kisírni magát ott a lábánál. - -– De hát mi bajom nekem tulajdonképpen?! Mi ütött hozzám, mi rontott meg -így?! - -– Ez már a kétség! – sípolt el füle mellett egy csúfondáros hang. – A -kétség, a rettentő kétség; óvakodjál tőle! - -– Nem, nem – biztatta egy másik hang – ez csak idegesség. A képzelődés -gonosz játéka, mely koronkint megcsúfolja a munkában elernyedt, fáradt -szervezetet. Vannak a képzelődésnek ily rút játékai. Az ember -hangyamászást érez a talpában, lehetetlen fájdalmaktól kezd fuldoklani, -s elhiteti magával, hogy ez már a halál. Pedig dehogy a halál. Nemsokára -elfelejti az egészet, s tíz év multán nevetve gondol arra az időre, a -mikor azt hitte, hogy végrendeletet kell csinálnia. Vannak ilyen bajok, -de ezek a bajok egy hét alatt elmúlnak. Elmúlik majd ez is. - -Igen, igen, mindez csak idegesség. Hogy is lehetnének kétségei?! Hisz ez -annyit jelentene, hogy megőrült. Csak bolond hisz a lehetetlenségekben. -És ez az. Ki hinné el ép észszel, hogy az, a ki hat esztendeig áldott jó -anya és minta-feleség volt, valaha méregkeverőnő lehetett! Méregkeverőnő -ez a nyárspolgár asszonyka, a kinek a gondolatai soha se terjedtek túl a -gyermekszobán, a ki soha tudni se akart a nagyvilág lármájáról, azokról -az élvezetekről, melyek a vétkezőknek örök vágyai, a ki kétségbeesik a -szomszédasszony baján, s a ki megsiratja a regényhősnőket! De hisz a ki -ezt lehetőnek tartja, azt egyenesen a Lipótmezőre kell szállítani! A -dolog még képzelgésnek is otromba, s az ötletét csakis az magyarázza -meg, hogy képzeletünk egy sebes, széles medrü folyó, mely minden -szennyet magával sodor. - -Persze, hogy csak idegesség az egész. - -Már pedig az idegességnek csak egy gyógyszere van: az, ha az ember egy -cseppet se foglalkozik a bajával. El kell foglalnunk magunkat valami -mással, s nemsokára azt tapasztaljuk, hogy az egész baj eltűnt -nyomtalanul. - -Leült az íróasztalához s hozzáfogott egy feljebbezés megírásához. Mikor -elkészült vele, végig olvasta, s kénytelen volt megvallani magának, hogy -ennél silányabb munkát soha se végzett világéletében. - - -IX. - -Egyszer, késő éjjel, miután négy vagy öt óráig nyugtalanul hánykolódott -az ágyában: az éjszakai feketeségben, a mint nem szégyellte ledobni -magáról a takaróját, nem szégyellte leleplezni önmaga előtt azt a titkos -gondolatát se, hogy lehetetlenség nincsen, semmi se lehetetlen. - -Eszébe jutottak az összes madonna-arczu gonosztevők, a kiket valaha -látott, s azok is, a kikről csak hallott vagy olvasott. Eszébe jutottak -a szörnyű hitszegések, a felháborító csalások, a gyalázatos és jól -eltitkolt házasságtörések, melyeknek valaha bűntársa vagy legalább -tudója volt, eszébe jutottak azok az ismerősei, kiknek a szülőiről rémes -bűnöket tudott, ezek a gyanútalanságban élő lények, s a vak férjeknek -egész serege. - -És mindezek az emberek majdnem kivétel nélkül derült, boldog arczczal -jártak a világban, árnyéka nélkül a gyanunak, hogy a hozzájok -tartozókkal a gyalázat egy pókhálójában élnek, mely társadalmi -helyzetöket mindörökre meghatározza, nem sejtve, hogy a kit karjokon -hordanak, ocsmány árulást követett el vagy követ el mindennap az ő -tisztességük ellen, nem álmodva, hogy egy sötét, lappangó vád kiséri -minden lépésöket, akármerre mennek, akárhogy viselkednek. Azok pedig, a -kik ennek a gyalázatnak a szerzői voltak, nyugodtan kapaszkodtak ezeknek -a falusi ártatlanságoknak az erős karjába, abban a tudatban, hogy a -zászló fedezi az árut, s mindig annál többet adtak a tisztességre, minél -messzebb volt tőlük ez az elveszett paradicsom. - -Soha senki se találkozott, a ki a gyalázat sleppjét, melylyel -végigsöpörték az utczát, letépte volna róluk s arczába vágta volna -hályogos szemü kísérőiknek. Nem tudott esetet, hogy valaki felnyitotta -volna a szemét ezeknek a boldogtalanoknak, a kiknek egyedüli -szerencséjök az volt, hogy nem láttak, nem tudtak, nem hallottak. - -Ó, igen, minden lehetséges, az ártatlan tekintet csalfasága, a -madonna-arczok titokzatos, megérthetetlen árulása, a szent képek -gyalázata, minden, minden… - -… Aztán tovább kaparta a sebét, hogy meggyógyítsa. - -Igen, minden lehetséges, csakhogy az a minden, a mitől ő reszket, az, a -minek a gondolatára is hideg verejték ül az arczára, ha lehetséges is, -de nem igaz! - -Nem igaz, nem igaz. Az esze még ép, és tisztán hallhatólag sugja a -fülébe, hogy nem igaz. Szerencsére, van a birtokában valami, a mi nem -engedi, hogy az őrülésnek adja át magát: egy halom papiros, melynek -minden sora az arkangyalok harsonájával zengi túl a szörnyű agyrém -kísértő suttogását. A tények, a tények! - -Kilopózott az ágyból, s mezítláb, tolvajléptekkel, vigyázva osont át az -irodájába. Az ajtót nesztelenül sikerült betennie; s a kulcs is zörej -nélkül fordult meg a zárban. - -Aztán meggyujtotta a lámpát, s egy zárt fiókból előszedte azokat a -bizonyos iratokat. Megvolt az egész csomó, kék szalaggal szépen -összekötve. Nem hiányzott egyetlen papir se; gonosz koboldok nem lopták -el a tények egyikét sem. - -Olvasni kezdett. - -Hidegen, bíráló fejjel, mindent mérlegelve, közönbösen olvasott, mint -egy bíró. Ám lássuk hát még egyszer a halott védelmét. - -Ó, micsoda valószinűtlenségek! Mennyi ellentmondás, minő durva szövetü -mesék, hány szégyenletes, kénytelen beismerés! Igen, a szörnyű némber -ismét benne van a páczban, és hiába ficzánkol, sehogy se bir -kieviczkélni belőle. Hazugság hazugságra, gyanujel gyanujelre. Minden -látszólag csekély dolog az ő személyénél fut össze s az ő bűnében leli -magyarázatát. Ég, föld összeesküszik ellene, és minden összecsap a nyaka -körül. Minden anyagi bizonyíték őt vádolja, minden tanuvallomás ő ellene -szól, minden szó, minden mondat, még az is, a mit ő maga mond egy -félórával előbb. - -És ezzel ellentétben semmi, csak a haldokló szava. Minő haldokló, és -minő utolsó szavak! Világos, hogy már csupán a boszú élteti. Talán nem -is csak az a vágy, hogy átkozódjék. Hanem egy ördögi gondolat. Miért ne -tudhatta volna meg valamiképpen, uj foglyoktól, a börtönőrtől – a -börtönnek is vannak híradói – vagy miért ne tudhatta volna meg utóbb, a -rabkórházban, hogy az egykori védőügyvéd feleségül vette az egykori -vádlottat. Bizony, könnyen megtudhatta, s óvakodott elárulni a -megátkozott előtt, hogy tisztán tudta, mit mond és kinek beszél. Nem is -fedez fel semmi uj részletet, körülményt, vagy gyanujelet; nem tesz -egyebet, csak – kiaknázva még a halált is, bizakodva abban, hogy a -haldoklás rémes látványa mindig hatással van a babonás lélekre – a -haldokló súlyosnak tartott szavát dobja a mérlegbe. Egyszerűen tüzet -okádik, mint a sárkány, mielőtt elpusztul. - -Igen, minden a halott ellen szól, és mellette semmi, csak ez a pár aljas -szó, mely a legjobb esetben is a leghitványabb boszú a világon. - -Minden azt vallja, hogy a halott volt a gyilkos. A tények hálózata, a -tanuvallomások százai, a bizonyítékok logikája, minden emberi értelem és -meggyőződés, ügyész, bíró, maga az isten is, a ki hazugságot küld a -boszorkány ajkára, s nyomban megbünteti érte. - -De lehet-e azt mondani, hogy nem történhetett az ítéletben tévedés, s -hogy a vád olyan kétségtelenül be van bizonyítva, mint bizonyos az, hogy -kétszer kettő négy? - -Nem. - -Rendkívül valószinűtlen, hihetetlen, de nincs kizárva, hogy Barcsiné -mégis ártatlan volt. - -A meggyilkolt ágyánál elvész a fonál. Nem látni, nem tudni többé semmi -bizonyosat: koromfekete éjszakában vagyunk. - -Ah, ha csak egy pisla fényt fedezne fel ebben a néma éjszakában! De -sehol semmi. - -Eleinte látni vélt valamit, de utóbb be kellett ismernie, hogy csak a -szeme káprázott. - -Így gondolkozott: kétségtelenül csak egy dolog bizonyos, az, hogy a -végrendelet nem hamis, mint Barcsiné állította, a végrendelet minden -bizonynyal valódi. S ha a rettenetes némber vádjából az első rész -okvetetlenül hamis, a többi magától következik. - -Nem, nem következik magától. Ha kiderült is, hogy hamisításról nem lehet -szó: a »többi« még most is sötétségben maradt. Képzeljük, hogy a -végrendelet nem volt mélységes titok: a »többi« nagyon érdekében -állhatott a várományosnak, mihelyest az ellenség megjelent a házban. - -Nem, nem tudni semmit, semmit. És ezeket nevezte volt »tények«-nek!… - -Úgy nézett a papirjaira, mint értéktelenné vált bankjegyeire a hajdan -gazdag, a kit a devalváczió koldussá tett. Aztán visszalökte őket a -fiókba, s hátra hanyatlott a karosszékében. - -És sorra jelentek meg előtte az eddig ki nem hallgatott tanuk: a -kételkedés ezer apró koboldja. - -Eszébe jutott az első találkozás. Az a titokzatos némaság, az a -megérthetetlen csüggedtség és megadás. De hát így szokott tenni az -ártatlanság?! Nem. Az igazságtalanul vádolt fölháborodik, kapálózik a -végzet ellen kézzel-lábbal, s méltó haragjában az égbe kiált. De nem -nyugszik bele a végzetbe, s nem teszi össze a két kezét, mint az, a ki -már megérett a vezeklésre. - -Miért nem kellett neki ügyvéd? Miért kellett hivatalból rendelni őt a -védelmére? Úgy gondolkozott, hogy nem segít már rajta semmi ügyvéd? Csak -ennyire bízott az igazságban, az ártatlanok szövetségesében?! - -Aztán az a különös meglepetés, mikor előadta neki a fölfedezéseit! Azt -vélte volna az ember, hogy nem akarja elhinni a dolgot. Miért? Hisz, -hogy ha ártatlan, épp ellenkezőleg, természetesnek kellett volna -találnia, hogy végre nyomra jöttek. Majd ugyanakkor az az -elfelejthetetlen vad öröm, mely – emlékszik – úgy megdöbbentette!… S -mintha egy rejtelmes, sötét mosolyt is látott volna azon a gyönyörü -ajkon. Vajon mért mosolygott? - -S utóbb az a rideg, ijesztő mondat, mely akkor is oly bántó hatással -volt rá! »Ha eladom magamat, nem adom el magamat ingyen«. Azok beszélnek -így, a kiknek az élete tiszta, mint a forrás? - -Meg az a tekintet, melylyel értésére adta, hogy a vén ember szerelmét -tudta, észrevette! Nem azt mondta ez a tekintet, hogy: »A kire én -rápillantok, az el van veszve«?! Ki tudja, talán akarta is, hogy a vén -ember belébolonduljon, s az a tekintet, melyet akkor nem értett meg -teljesen, ezt is bevallotta?! - -Meg a többi, meg a többi. - -Ó, ha akkor mélyebben nézett volna ezeknek a kaczér pillantásoknak a -titkaiba, ha jobban megfigyelte volna ezeket a különös hangokat, ha -ügyelt volna minden mozdulatára, minden mosolyára!… - -És gyötörni kezdte az emlékezetét ujabb és ujabb gyanus tüneteket -keresve. Az Emlékezet pedig egyre küldte rá a gonosz koboldok vijjogó -hadát. - -De hát vak volt akkor? - -Igen, vak volt; a megbűvölt, megigézett ember szemével nézte azt, a -kiben csak a vádlottat kellett volna látnia. - -Meg volt őrülve akkor. - -Vagy most van megőrülve? S mindezek semmiségek, melyeket csak -felizgatott képzelete tüntet fel szörnyü dolgok gyanánt? Csak a hitvány -Emlékezet hazug tükrében látja így a dolgokat, s valóban nem így voltak? -Ha igazán így volt minden, mért, hogy csak most fedezi fel az -összefüggést ezek között a semmiségek között, mért, hogy mindezt akkor -egy cseppet se találta borzasztónak?! - -Nem, nem tudni semmit, semmit. - -– Semmit, semmit! – suttogta valami a fülébe, s csak aztán vette észre, -hogy a szíve dobogását hallgatja. – Semmit, semmit! – ezt ketyegte a -falióra is, egyhanguan, vég nélkül. - -Fölkelt, s halkan, óvatosan kinyitotta az ablak tábláit. Odakünn sűrű, -kövér pelyhekben hullt a hó, s lassankint elborította a kihalt, széles -utczát. Aludt az egész tájék, csak egy vén éjjeli őr oldalgott a -szomszéd házak mentén. - -Felnyitotta az egyik ablakszárnyat s kihajolt a szabadba. A rosszul égő -lámpától megfájdult a feje, s jól esett neki, hogy a hideg -bársony-pelyhek lehűtötték egy kissé az arczát. - -Egy félóráig is elnézte a hó szállongását. Úgy tetszett neki, mintha ez -a sok, sok hó csupa sírdombra szállana le, s eltakarná a multat egészen, -egészen. - -Egyszerre összerázkodott, s valami démon szavát hallotta, mely így -suttogott hozzá: - -– S ha én megadnám neked a bizonyosságot?! Ha elárulnám neked a titkot, -melyet már senki se tud, hogy: igen, az, a kit oly forrón szerettél, -mérget kevert, s mint a halál angyala állott egy szánalomraméltó vén -ember ágya mellett, de megmutatnám egyben a multat teljesen, s látnád, -hogy a mandragorának ezt a virágát, melyet az akasztófa tövéből -szakítottál le, előtted emberkéz nem érintette, s még csak lehellet se -fért hozzá: mondd, ó Brutus, mit tennél akkor?!… Azt mondanád, ó Brutus, -ezeknek a szállongó pelyheknek: »Hullj sűrűbben, hullj sokáig, sokáig, -és borítsd be a multakat áthatatlan, vastag szemfödővel! Ne kutassa, ne -bolygassa többé senki, mi történt, hogy történt. A holtak jól el vannak -temetve, a mult jól el van földelve, békesség a holtaknak és bocsánat az -élőknek!« Aztán könyörögnél az egek urához, hogy küldjön rád felejtést, -s talán felejtenél is. A gyilkossággal, ó Brutus, a legnagyobb -szörnyüséggel a világon, meg tudnál te békélni. Más az, ó Brutus, a -minek a gondolatára is hideg verejték ül ki az arczodra! Megmondjam: -micsoda? Az a tudat, ó Brutus, hogy a ki nem retten vissza a -gyilkosságtól, nem riad meg a bocsánatos bűnöktől sem. Az a meggyőződés, -ó Brutus, hogy ily tökéletes képmutatónak, a ki el tudta ásni a -legnagyobb vétket, könnyü volt ellepleznie az apró bűneit. Az a kétség, -ó Brutus, hogy a halálnak ez a fehér angyala nem volt-e szerelmi -találkozók piros arczu tündére is?!… A mérget még csak megbocsátanád, -szegény ember, de a csókok gondolatára minden vércsepped a karodba -tódul! És minő képek látogatnak lázas álmaidban! A vén ember tisztátalan -érintése… hideg vétkezés aljas számításból… lopott, féktelen szerelmek… -rejtett szobák bűnei… Meg akarsz fulladni, szegény ember?! Nyisd ki hát -a másik ablakot is. - -Kinyitotta mind a két ablakát, s fel s alá kezdett járni a szobában. A -démon kísérte. - -– Az ilyen multat – suttogott a rossz lélek – nem lehet elföldelni. Az -ilyen mult megmarad a sírig, s ha az alvó ajka nem beszéli ki, -megtalálod a jelenben. Bizonyosságot akarsz? Keress, kutass, légy -százszemü, mint Argus; a míg ő él, a Mult itt van, tőled egy lépésnyire. - - -X. - -– Ella – szólt Irén másnap délután a szobalányhoz – ne menjen sehová, -míg haza nem jövök. Nézzen be gyakran a gyermekszobába; ne legyenek -egészen az uj dadára bízva. - -A szobalány kiment, s Irén a keztyüjét gombolta fel. Aztán menni -készült, de visszafordult. Eszébe jutott, hogy levelet írt a -sógornőjének; egyúttal azt is bedobhatja a levélszekrénybe. S keresgélni -kezdett az iróasztalán. - -– Irén! - -– Nini, te itthon vagy? - -S meglepetten fordult meg. - -– Hogy megrezzentél! - -– Megrezzentem! Mily különös szavaid vannak! Csak meglepett, hogy itthon -vagy. Azt mondtad, elmészsz. - -– Már visszajöttem. Egyedül mészsz ki? - -– Azt mondtad délben, hogy nem kisérhetsz el. Irénkét pedig még nem -vihetem ki. - -– Úgy értettem, hogy: Ellát nem viszed magaddal? - -– Igazán nem értelek. Mért vinném magammal? - -– A hogy gondolod. Mikor jössz vissza? - -– Egy fél óra mulva itt leszek, csak Wolfhoz megyek, Irénkének ruhát -rendelni. De… mintha ellenedre volna, hogy elmegyek hazulról. Ne -várjalak meg, a míg elkisérhetsz? Nincs valami mondanivalód? - -– Semmi. Később se kisérhetlek el. Nagyon sok a dolgom. - -– Engem semmi se sürget. Inkább csak azért indultam el, hogy járjak -egyet. Ne menjünk együtt holnap? - -– Nem, csak menj ma. Lehet, hogy holnap sem érek rá. - -– Nagyon sokat dolgozol. Az éjjel is fenn voltál. - -– Nem tart sokáig. Egy-két nap, aztán vége. - -– Valamit akartál mondani. - -– Én? Semmit. - -– Mikor az imént megszólítottál. - -– Csak meglepett, hogy elmészsz. - -– Mi lelt téged, Károly? - -– Engem? Semmi. Ugyan mi lelhetne? - -– Nagyon sáppadt vagy. - -– Meglehet, hogy van egy kis gyomorbajom. - -– Ne szóljak fel az öreg Vidához? Jó volna, hogyha megvizsgáltatnád -magad. - -– Nem olyan jelentékeny a dolog. Ha véletlenül rosszabbul lennék, talán -majd elhivatom Palayt. - -S oldalvást leste, milyen hatást tesz ez a rég nem említett név? Nem -tett az semmiféle különös hatást. - -– Palayt? Miért Palayt? – kérdezte Irén. – Mikor soha se járt a -házunkhoz?! - -– Nem szeretem az öreget. A gyerekekkel nagyon jól bánik, de nekem semmi -kedvem a szirupjaihoz. - -– Akkor sem értem – szólt Irén, kissé elgondolkozva – mért fordulnál -éppen Palayhoz? Nem valami kellemes emlékek kötnek bennünket hozzá. -Különben, a hogy gondolod. - -Minden megzavarodás nélkül, egykedvüen mondta ezt a pár szót, s nem -forditotta félre a szemét. - -– Nem ragaszkodom az ötlethez – szólt Károly. De ha kimészsz, ne hagyd -későre, mert estefelé én is el akarok menni hazulról. Szeretném, ha -akkorra haza jönnél. - -– Itthon leszek, de mondd, Károly… Igazán nem bánt semmi, a mit -elhallgatsz előlem? - -– Semmi. Mi bántana? - -Aztán elváltak. Károly úgy tett, mintha a dolgozószobája felé menne, de -a küszöbnél visszafordult. Majd óvatosan, halkan kinyitotta az -üvegajtót, s utána nézett a feleségének. - -Irén elgondolkozva s fejét lecsüggesztve haladt végig a széles, zárt -folyosón; ernyőjével végig kopogtatta a mozaik-szemeket. Aztán befordult -a lépcsőházba, s eltűnt férjének a szeme elől. - -Mire leért, Károly is odalenn volt. A cselédlépcsőn szökött le, mint egy -zsebtolvaj. Lenn megvárta, míg Irén kilépett a kapun, aztán követte. - -Olyan nehezen járt, mint a ki nagy, nehéz betegségből lábbadozik. De -azért nem fogadott kocsit a kémjáratra: a szemérmét még nem vesztette el -egészen. - -Különben számított rá, hogy Irén se fog kocsiba ülni. Mert ha kocsit -venne, mikor csak egy kőhajításnyira készül: akkor már eleget tudott meg -mára. Akkor kétségtelen, hogy titkos útjai vannak, mindegy, akárhová. - -Nem, nem vett kocsit. Abban az irányban haladt, a melyet említett, s -csakugyan Wolfhoz tért be. Károly föllélekzett. Úgy érezte magát, mint a -játékos, a kinek mindene koczkán van, s a kinek egy szerencsés tétel már -biztosította a holnapra valót, az életet még egy napig. - -De azért várt türelmesen, s úgy látszott, nem hiába. - -Irén vagy tíz perczig maradt az üzletben, aztán folytatta útját, de nem -hazafelé, hanem az ellenkező irányban. Károlynak nagyot dobbant a szíve, -s tovább leselkedett a falak mellett, elfulva, fáradtan, mintha az -Ultima Thuléhoz közelednék, a világ másik végéről. - -Meg volt írva, hogy nem tudhat meg semmit. Irén hirtelen visszafordult, -s Károlynak alig maradt annyi ideje, hogy egy kapu alá rejtőzzék. A mint -leshelyéről kitekintett, látta, hogy Irén gyors léptekkel megy -visszafelé, a másik oldalon. - -– Észrevette, hogy követik! – átkozódott Károly. - -Mintha összefacsarták volna a szivét. Ime, a bizonyosság, a rettegve -várt bizonyosság ismét kisiklott a keze közül. - -De nem, Irén bekanyarodott az egyik szűk utczába, s egyszerre eltűnt, -nyilván az első kapun. Mi volt ez? Eltévesztette volt előbb az utczát, -vagy csak meggyőződést akart szerezni, hogy a közelben semmi ismerős? - -Csak egy perczig maradt odabenn. Alig hogy Károly ujabb őrhelyet talált, -karcsu alakja már ismét kibukkant a kapu alól. - -Hogy ez nem lehetett találkozó, látnivaló volt. Annyi idő se telt el, -hogy azt mondhatta volna a másiknak: »Figyelnek ránk; egy darabig nem -jövök.« - -S van-e olyan találkozó, a hol a búcsúzás nem kerül perczekbe?! - -Hanem azért megjegyezte a házat, s mikor a kémszereppel fel kellett -hagynia – Irén most már egyenesen haza sietett – visszatért oda -tudakozódni. - -Megtudott mindent, a mit akart. A házban csak négy apró lakás volt, meg -egy nagy szabóüzlet az emeleten, a hol egész nap ki és bejártak az -emberek. Az apró lakások közül három nem lehetett gyanus. Szegény -emberek laktak bennök, a kik negyed-ötöd magukkal voltak egy szobában. -Csak a negyedik lakó keltette fel a kémkedő figyelmét. Ez a negyedik -lakó egy fehérnemü-varrónő volt, a kinek mintha már hallotta volna a -nevét. - -Irén csak itt járhatott. - -Eszébe jutott a regényekből, hogy a titkolt bűnök szeretik az efféle -szomszédságot. Az asszonyok gyanutlanul járhatnak el az olyan házba, a -hol egy keresett szabó lakik, kivált ha fehérnemü-varrónő is lakik -mellette, a ki meglehet, titokban egyéb mesterséget is űz. - -Felment, valami megrendelés ürügye alatt, de akár rögtön vissza is -fordulhatott volna. A gyanusított lakás csak egy konyhából, meg egy -szobából állott, s a szoba is tele volt gyermekekkel. Az ilyen helyen -nem szokás légyottozni. - -Nem lélekzett föl s nem örvendett a fölfedezésnek. Voltak perczei, a -mikor már nem volt egyéb óhajtása, csak az, hogy valahára vége lenne -ennek a gyötrő bizonytalanságnak, akárhogyan, ha összedől is a világ. - -Érezte, hogy a mit tesz, épp oly hiábavaló, mint a mily megalázó mind a -kettőjökre nézve. S nem tudta belátni, hogy ha ez a kínzó bizonytalanság -még sokáig tart, mi fog következni? - -Mikor hazaért, Irén szinte mentegetőzve fogadta. - -– Nem tudtál bevárni, ugy-e? Pedig siettem. De egy pillanatra felszóltam -a fehérruha-varrónőmhöz, s képzeld, alig tudtam megtalálni a lakását. - -Meg volt írva, hogy nem fog megtudni semmit. - -– Valóságos vigjátéki alakká lettem! – szólt önmagához keserüen, s azzal -áltatta magát, hogy még nyugodt is tud lenni. – Igen, valóságos -vigjátéki alakká! - -Eszébe jutott a nagyon mulatságos Arnolphe, a ki mindig gyanakszik, és -soha se tud meg semmit, Arnolphe, a ki kémlelődik, fürkész, kutat, -őrködik, lesbe áll, kiront, perel, felsül, ujra nyomoz, és soha se veszi -észre, hogy a háta mögött csalják meg: s kedve lett volna sírni. - - -XI. - -Két hónap mult el. Ez alatt a két hónap alatt Károly olyan munkát -végzett, a minőre detektiv nem képes. - -Megszerzett minden képzelhető adatot, a mi a felesége multjára -vonatkozott. Valóságos naplói voltak arról az évről, melyet Irén a -vidéken töltött, utána járt, kiknél tett látogatásokat a tanítónői állás -érdekében s meddig maradt azoknál, a kiket fölkeresett, tudta mikor, -hányszor, kinek a jelenlétében találkozott a fiatal orvossal, még a -kolostorbeli iskolatársak bizalmas közléseihez is hozzá tudott férni. - -Levetkőzött minden szemérmet. Összeadta magát tudakozódó intézetekkel, -detektiveket fogadott a szolgálatába, kihallgatott cselédeket, és -bizalmaskodott házmesterekkel. Nem tudott meg semmit. - -A mi kétségtelen volt, abban nem talált olyat, a mit ép észszel -hibáztatnia lehetett volna. De egy-egy betett ajtó mögött el-elveszett -előtte a bizonyosság, s az ilyen fölfedezések után, gyanuja uj tüzet -fogva pusztított tovább. - -– S ő ne sejtené ezt a nyomorúságot?! – tépelődött magában. – -Lehetetlen! Hisz félig már meg vagyok őrülve, s magam sem ismerek többé -magamra! Ne vette volna észre, hogy árnyéka vagyok annak, a ki voltam, -hogy egy vampir tehetetlen áldozata vagyok, hogy ez a vampir kiszívja a -véremet, lebilincseli a karomat, megbontja az agyvelőmet, megmérgezi a -lehelletemet, ha a gyermekeimhez közeledem?!… Ne vette volna észre, hogy -mindez azóta, mióta azt az átkozott haldoklót meglátogattam, ne találta -volna ki, hogy ki volt ez a rettentő haldokló?!… Ne tudná, hogy folyton -kémlelem, hogy szemmel kisérem minden lépését, ne sejtené, hogy meglesem -minden mozdulatát s latra vetem minden szavát?!… De hát mért nem szól -akkor?! Mért nem védi magát?!… Azt gondolja, hogy: ne fujd, a mi nem -éget, s remegve húzódik meg fészkén, mint a tyúk, ha róka jár a -szárnyas-ól körül?!… - -És azután is csökönyösen ismételgette magában: - -– Ha ártatlan volna, nem félne kérdezősködni, nem félne hozzáérni a -sebemhez… - -Nem félt hozzáérni. Egy este, mikor Károly ügyiratcsomója mellől -kimerülten hanyatlott hátra a karosszékébe, szép csendesen fölkelt a -munkaasztalka mellől, a melynél dolgozott, s oda könyökölt az ura elé. - -– Zavarlak, Károly? - -– Nem. Már készen vagyok. - -– Megharagudnál, ha valamit kérdeznék tőled? - -– Mire ezek a gyerekes bevezetések? – szólt Károly ingerülten. – Ne -játszd a rabszolgát, hanem mondd, a mit mondani akarsz. - -– Csak azt akartam kérdezni… - -– De hát mit? Ne várd, hogy harapófogóval húzzam ki a szádból a szót. - -– Ostobának fogod találni a kiváncsiságomat. De azelőtt nem titkoltál el -előttem semmit, és ez a hosszú, makacs hallgatás… Hisz én is asszony -vagyok! - -– Megtudhatom végre…? - -– Mondd, édesem, de igazán ne haragudjál meg… hogy hívták azt a -haldoklót, a ki nemrég magához hivatott? - -Megdöbbent, és habozás nélkül hazudott: - -– Ruff Péternének. Miért? - -Irén a legtermészetesebb hangon felelt: - -– Azt kezdtem képzelni, hogy Barcsiné volt. - -– Miért lett volna éppen Barcsiné? - -– Hogy olyan feltünően hallgattál erről a látogatásról, az a gondolatom -támadt, hogy talán engem is érdekel a dolog, s csak gyöngédségből nem -szólsz. S így természetesen csak Barcsinéra gondolhattam. - -Károly nem volt oly nyugodt, mint Irén, s hirtelenében nem tudott -egyebet mondani, mint ezt a pár szót: - -– Nem. Nem Barcsiné volt. - -Aztán nem beszéltek többet erről a tárgyról. - -– Vajon mit gondol magában? – tünődött Károly, mialatt Irén nyugodtan -hozakodott elő a maga apró házi dolgaival. – Csakugyan beérte a -válaszommal? Vagy ez is színlelés? - -S akkor is egyre emésztődött, mikor egyedül maradt. - -– Tehát, ime, őt is nyugtalanítja ez a rettentő név!… Miért -nyugtalanítja? Ha ártatlan, mért nem felejtkezett el róla tökéletesen? -Ó, ha ártatlan volna, nem járna a fejében szüntelen ez a név, ez az -átkozott név!… - -Majd eszébe jutott, milyen ellenmondásba keveredett önmagával. - -– Igazán elvesztem az eszemet!… Hisz szegény nem szólhat egy szót, nem -léphet se jobbra, se balra, nem mosolyoghat, nem szomorkodhatik, nem -hallgathat és nem lehet beszédes, hogy mindezt rosszra ne magyarázzam, -hogy mindebből ne a bűnösségét olvassam ki, hogy azt ne higyjem: mindez -csak áltatás, hazugság! Ó, ez az átok!… Meg fogok őrülni, bizonyosan meg -fogok őrülni. - -* - -Koronkint voltak nyugodtabb órái is. Ilyenkor, mintha szükségét érezte -volna, hogy jóvátegye, a mit gondolatban vétett, majd megfullasztotta -Irént a csókjaival. - -Irén nem tudta mire magyarázni ezeket a rohamokat. De egyre jobban félt -valami határozatlan, valami titokzatos veszedelemtől, s rémülten tűrt és -hallgatott. - -Ennek az érzéki láznak a váltsága volt a leggyötrelmesebb. - -– És ha ezeket a karokat más is csókolta, ha ezeket a karokat egy vén -ember ajka is érintette!… – gyötrődött, mialatt mosolyogni próbált. - -Majd nem akart többé tudni semmit, s csak egy vágya volt: a rém-álmot -elfelejteni. - - -XII. - -Egyszer, késő éjjel, Irén arra riadt fel, hogy a sötétségben megragadják -a kezét, kirántják az ágyból, s kivonszolják a másik, a világos szobába. - -– Gyere, Gyere! - -– Károly! Meg vagy őrülve?!… - -Amaz hirtelen elbocsátotta a karját, s a terhes asszonynak meg kellett -fogóznia, hogy el ne essék. - -– Károly! Károly! Az istenért! - -A férfi felragadott egy levelet az asztalról s elébe tartotta. A balkeze -görcsösen fogta a virágos papirlapot, s remegő jobbja ütéseket mért a -megfakult írásra. Az arcza ólomszínü volt, s egy ismeretlen ember -hangján üvöltött: - -– Mondd: a szeretője voltál ennek az embernek?! A szeretője voltál?! - -– Károly, én félek tőled! Károly, én nem láttalak így soha! Az istenért, -térj magadhoz! - -– Te írtad ezt a levelet?! Te írtad, igen vagy nem?! - -Végre megismerte a papirlapot. A kolostorból írta egyik barátnőjének. - -– Persze, hogy én írtam. De nem értelek… - -– A szeretője voltál?! Mondd: a szeretője voltál?! - -Nagynehezen megértette. - -– De az istenért, olvasd tovább, s látni fogod, hogy tréfa az egész! -Olvasd tovább, olvasd tovább… Ó, be megrémültem! - -A szeme káprázott, a keze reszketett, de hisz épp ezt várta: a -mentséget, a mentséget! - -Kibetűzte az írást, s a pirosság lassankint visszatért arczába. Istenem, -hát ennyire őrült volt! - -Letérdepelt feleségének a lába elé. - -– Bocsáss meg! Elment az eszem, meg vagyok őrülve, a gonosz szállott -meg, nem tudom: mi lelt! Ó ha tudnád, hogy mennyit szenvedek! - -És elsírta a felesége előtt minden nyomorúságát. Elmondta, minő átok ül -rajta, elbeszélte a kétségeit, gyötrődéseit, elmondta, hogy ez a féreg -folyvást rágódik a szívén, s érzi, hogy nincsen menekvése, hogy bele fog -őrülni ebbe a vergődésbe. - -Valami csodában reménykedett. Abban, hogy a felesége egy szavával meg -fogja törni a varázslatot. Vagy legalább el fogja altatni, el fogja -hitetni vele, hogy mindez csak rémkép volt. - -Irén csak nézte, halotthalaványan. - -Mi volt az előbbi rémülete ehhez képest! - -Ez az ember, a ki előtte maga volt a férfiasság! Mily ébredés! - -S mint a ki a lángok közt elhamvadni látja mindenét, gépiesen -ismételgetett egy pár szót, ezt a pár szót: - -– Ó, én szegény asszony! Ó, én szerencsétlen asszony! - -Majd hozzátette: - -– Szegény gyermekeim! Szegény kis gyermekeim! - -Amaz pedig könyörgött a csodáért. - -– Mondd, hogy mindez csak rémkép volt, mondd… ó, mondj hát valamit! - -– Mit mondjak? Esküdözzem? De hisz, szegény ember, nem fogsz te hinni se -az esküimnek, se a könnyeimnek! - -– Esküdjél meg gyermekeink életére! - -– Esküszöm gyermekeink életére! - -– Úgy lásd őket boldogan, a mint hogy ártatlan vagy? - -– Úgy lássam őket boldogan, a mint hogy ártatlan vagyok! - -Megcsókolták egymást. Aztán bementek a másik szobába s megcsókolták a -gyermekeiket is. - -– Félek magamban. Maradj itt. - -– Itt maradok. Hiszek neked. Imádlak. - -És hitt, a míg ott maradt. - -De reggel, a mikor betette maga után az ajtót, s ismét egyedül volt, -azon kezdte, hogy leroskadt a székébe. - -– Megcsalt! – hörögte. – Hazudott, most is hazudott! Hisz én is hazudtam -volna – irgalomból! - -Aztán eszébe jutott az eskü, és összeszorította az öklét. - -– Megesküdött a gyermekeink életére! A gyermekeink életére!… - -Fel s alá járt a szobában, aztán vagy kétszer végigsimított a homlokán. - -– Addig, míg nem vagyok egészen őrült – hebegte – addig, míg nem vagyok -egészen őrült… Mert akkor talán megölném őt is, és mi lenne szegény kis -gyermekeinkből?!… - -Elővette a revolverét s a szívének irányozta. - -* - -Szombathy Károlynak az esete azok közé az öngyilkosságok közé tartozott, -melyeket az ujságok sehogy se tudnak megmagyarázni. A vagyoni viszonyai -rendben voltak, boldog családi életet élt, ép, egészséges ember volt. -Vajon mi bírhatta rá az öngyilkosságra? A Werner-pörre nem gondolt -senki. Az a kérdés, hogy Wernert ki gyilkolta meg, már rég el volt -temetve. - - - - -KIRÁLY-IDILLEK. - - -I. SASVADÁSZAT. - -Második Arzén, levante-i király, magához hivatta miniszterelnökét, a -derék Milicset, és szomoruan így szólt: - -– A pénz kevés. Nagyon kevés! - -Milics egyetértett a felséges úrral: - -– Bizony kevés. Nagy-gyon kevés! - -Ezt albán nyelven, de igen sok _gy_-vel, a feneketlen bánat hangján -mondta. Nyomatékul sóhajtott is hozzá; s az ismert bariton, mely húsz -éven át annyi parlamenti viharral daczolt, szomoruan csengett, mint egy -Ave Maria. - -A Balkán oroszlánja nadrágzsebébe mélyesztette a kezét, mintha még most -se akarná elhinni a vigasztalan valót; mintha azt remélné, hogy mégis -csak talál ott valamit. Aztán lehorgasztva világtörténelmi orrát, -elkezdett le s fel járni a szobában. Milics úgy állott a háttérben, mint -a Sötét Gond. - -– Az élet kissé sajátszerü – bölcselkedett a király. – Az embernek hol -nincsen pénze, hol ismét nincsen. - -Milics is ezen a nézeten volt. - -– Azt mondhatnám, felség, hogy az élet rendkívül sajátszerü. - -A fejedelem egy pillanatra megállott, hogy meghallgassa első tanácsosát. -De a Milics bölcs mondása nyilván nem elégítette ki, mert a hogy -elhangzott, folytatta a sétáját. - -A dolgozószobában egy pár pillanatig csak a vadászcsizmák kopogása -hallatszott. Milics mozdulatlanul állott és fülelt. - -Végre a Balkán oroszlánja ezt a kijelentést tette: - -– Pénzt kellene fölvenni valahol. - -Milics fölemelte szemét a mennyezetre, mintha meg akarná kérdezni a -magasban lakozótól: - -– Láttál, Uram, ilyen ártatlanságot?! Ez a kellemetlen kamasz még most -is kölcsönökről álmodik! Elmult negyven éves, s még most is hisz az -uzsorásokról szóló tündérmesében! Annyi viszontagság után teli van -ábránddal. - -Milics határozottan irígyelte ezt a gyermekiességet. Hiába, a származás -mégis csak valami. Ime, ez a kóbor princz, a kit trónkereső korában az -angol bookmaker-ek megvertek, s a ki most itt egy sereg kecskepásztorral -királynak czímezteti magát, annyi balszerencse s oly sok megaláztatás -után, mind e mai napig megőrzött valamit őseinek, az olasz -condottiere-knek derüs világnézetéből. Hisz és remél! - -– Nem felelsz, Milics? - -– Sire! A rideg való az, hogy a _hitel_ szót ki kell törülnünk a -szótárunkból. Egy kopek nem sok, de egy kopeket se tudunk kölcsön kapni. - -Arzén király az ablaknál állott s búsan nézett ki a sivatagba. Tekintete -elrévedezett a végtelen homokbuczkákon. Sehol semmi; még csak egy kecske -se ődöngött a kopár sziklák körül. - -– A Montenegroi Kézművesek Szövetkezete – folytatta alázatos jelentését -Milics – felmondta összes kölcsöneit, s Volkin, a ki az utolsó -reménységem volt, azt felelte, hogy: tárgyaljunk a -Rothschild-csoporttal. - -– A disznó! – dörmögte a király. - -– Disznó?! Hol van? – kiáltott fel Milics. - -S apró szemében felcsillant a váratlan öröm. Fegyverre akarta szólítani -az őrséget, hogy a disznót, élve vagy halva, kerítsék kézre, de aztán -kiderült, hogy az egész félreértés s a disznó délibáb volt. - -– Vásárolnunk kellene valamit – vélte a király. – Cséplőgépet, zongorát, -koporsót, vagy: léghajót, bicziklit, biliardot. Volkin mindenre hitelez. - -– Istenem, Sire, a kereskedők olyan kitanultak! - -– Látod, Milics, ez a te külső politikád gyümölcse. Ha ki tudjuk -eszközölni, hogy Európa elismerje királyságomat, most van pénz, hitel, -bizalom, minden. - -– Ó, uram, nincs az a diplomata, a ki többet házaljon, mint én a -Felséged érdekében. Elmondhatom, hogy kevés embert löktek ki annyiszor, -mint engem! - -– S a nép… a nép szegény, ugy-e?… – tünődött a király. – Nem bir el -ujabb terheket? Hisz a régit se hajlandó fizetni! - -– A nép oly szegény… oly szegény!… – Milics elővette a zsebkendőjét, s -könnyeit törülgette. – Levante egész területén nem nő fű, s a -kecske-anyák elhatározták, hogy nem szülnek többé kis kecskéket!… - -– Gondoskodnom kell népemről, bármi áron – pattant fel Arzén király. – -Értsd meg: bármi áron. Ha e sokat szenvedett szegény szív megtörik is, -az mindegy. Népem java az első. - -Milics eleinte nem értette. - -– Mit szólsz hozzá Milics? Feláldozom magam népemért és megházasodom. - -Milics megdöbbent. Eszébe jutott Arzén királynak mind a három elvált -felesége. A georgiai herczegnő, a ki harangzúgás közt vonult be s -paraszt-szekéren, álöltözetben menekült el; a bojár özvegye, a kit, mert -nem akart elválni, zsandárokkal kisértettek haza; s a milliomos görög -lány, a kinek a fehérnemüit még most se váltották ki a zálogházból. Hisz -ha a házassághoz nem kellene egyéb, csak egy metropolita, a ki megkösse -és felbontsa!… De hol van az a rettenthetetlen amazon, a ki hajlandó -volna férjhez menni ehhez a Kékszakálhoz?! - -– No, mit szólsz hozzá? - -Milics nem volt olyan szamár ember, hogy azt mondja, a mit gondol. - -– Valóban, Sire, ez királyi szó volt! - -– Csakugyan?… Azt hiszed?… - -Milics helyeslése nem tetszett a királynak. Ellenmondást várt, -aggodalmakat. Hogy így, meg amúgy. Hogy az európai udvarok igen -szűkkeblüek s hogy a siker nagyon kétséges. Ezek az ellenvetések -megkönnyítették volna az értekezést. Nem mutatkozván más megoldás, a -király előállott volna az _ultima ratio_val. - -Ez a szemtelen felelet megzavarta. Magának kellett megkeresnie a -kifogásokat. - -– Csakhogy ehhez idő kell. Ez a Volkin nagyon körmönfont gazember, s a -leánya mindössze tizenkét esztendős. - -– Menyasszonyt találunk – vélte Milics. - -– Nem, nem, ez rossz ötlet volt. Valami mást kell kieszelnünk. - -Aztán megint sétálgatni kezdett, s egy darabig nem szólt. Ez a némaság -fenyegető volt, s Milics kezdte rosszul érezni magát. Úgy pislogott, -mint egy tapasztalt öreg nyúl, a ki a vadászt látja. - -A vadász nem vesztegette az időt; egy mozdulat, és czélzott. - -Megállt a terem közepén, s mintha egyszerre világosság támadt volna a -fejében, hirtelen megszólalt: - -– Tudod mit, Milics, _te_ fogsz kölcsön adni nekem! - -– Én?! - -A Milics vén arczán akkora meglepetés s oly őszinte kétségbeesés -tükröződött, a mely mindenkit becsapott volna. De Arzén király maga is -művész volt. - -– Te hát! Ne vágj olyan ijedt arczot. Tudom, hogy van pénzed, hogy igen -sok pénzed van. A mi pénz körülöttem elhullott, te azt mind felszedted -és élére raktad. Jól van. A míg volt, nem bántam, ha raboltál. De most -más időket élünk. Rajtad a sor, állj elő a pénzeddel. - -Milics fölemelte szemét az égre. Az eget nem láthatta ugyan, csak a -mennyezet kövér amorettjeit, de ez nem hozta zavarba. A vértanúk -nézhettek így, mikor mondhatatlan bűnökkel vádolták őket. - -– Sire, verjen meg engem az isten, ha vagyont tettem félre! - -Azután sírni kezdett. - -– Isten látja a lelkem, hogy nincs egyebem kilencz rongyos maravédinél, -meg egy ócska esernyőnél. Azt is kikölcsönöztem valakinek. A tehenem -beteg, s a kecskéim mind egy szálig elhullottak. Semmim sincs, csak a -becsületem. Istenkém, istenkém, hogy is tehettem volna félre, a mi a -felségedé?! Nem nyúlok én soha semmihez, még ha aranyból volna is! -Istenkém, istenkém! - -Mialatt Milics esküdözött, a király hátat fordított neki. Talán azt -várta, hogy Milics lassankint mégis csak előpakolja, a mit elrabolt. De -a mit Milics eltett, az jól el volt téve. Kifordítgatta ugyan a zsebeit, -de csak azért, hogy bizonyságot tegyen a szegénységéről. - -Majd a szentek tanubizonyságához folyamodott, s különösen szent Prokópra -hivatkozott, mint a ki szivesen tanúskodnék a becsülete mellett, ha -jelen volna. De szent Prokóp, véletlenül, nem volt a közelben, s miután -hasztalan hivatkozott rá, Milics befejezte a védekezését. - -Ezután már csak sóhajtozott, nyögött, s levantei szokás szerint, sűrűn -verte a mellét. - -A király megfordult, s rászegezte a szemét Milicsre. - -– Tehát nincsen pénzed? - -Milics sóhajtott. - -– Értsd meg: nekem minden pénz jó. Ha nincsen rubeled, jó a görög pénz -is. Ha görög nincs, legyen román, török, csuvasz vagy cseremisz pénz. -Csak pénz legyen. Sok a hamis ezüst? Azt se bánom, ha fele hamis pénz -lesz is: azért beirjuk a váltóba. Minden pénz jó. A mit tolvaj öreg -asszonyok lenyeltek, s az igazságszolgáltatás ismét napfényre hozott… az -is jó pénz. - -– Semmilyen sincsen – nyögte Milics. - -Arzén király összeránczolta szemöldökeit, s szigoruan szólt: - -– Ez nem helyes. Nagyon nem helyes. - -S annyi méltósággal nézett miniszterére, hogy ez aggódni kezdett. Milics -tudója volt Arzén király minden viselt dolgának, de a fejedelem alkalom -adtán olyan előkelőséget tudott kifejteni, a mely még Milicsre is -hatással volt. - -– Sire, rendelkezzék az életemmel… - -De a király nem hagyta beszélni. - -– Látod, Milics, milyen gazember vagy te! Jót tettem veled, úrrá tettem -az egész családodat, szabad lopást engedtem neked és egész háznépednek, -s most, mikor megszedted magadat, mikor könyökig vájkálsz az aranyban, -nem akarsz kölcsönözni egy pár ezer rubelt, nekem, a gazdádnak, a -jótevődnek! Kedves bátyád tizenöt esztendeig a haramia mesterséget -folytatta; megtettem főpostamesterré. Remélem, megengeded, hogy ez -nyugalmasabb állás és jövedelmezőbb is. A fiad, első házasságodból -született, legkedvesebb fiad, kétségen kivül igen sima úriember; de ez a -jeles úriember egyszer annyira elszórakozott, hogy tévedésből magával -vitte a kedvesének összes ékszereit s elvitorlázott Amerikába. Mikor -hazajött, azt mondtam neki: borítsunk fátyolt a multakra, s megtettem őt -közoktatásügyi miniszteremmé. És te, Milics! Mondd, volt-e, van-e -Panama, a honnan te ki nem vetted a részedet, a legjobb részt, az -oroszlánrészt? Van-e a Közép Tenger környékén bank, a melyet meg nem -revolvereztél? Van-e özvegy és árva, a kit ügyvéd korodban ki nem -fosztottál? Arról, hogy bigámiát követtél el, hogy kétszer kötöttél -törvényes házasságot, s hogy épeszü feleségedet a bolondok házába -csukattad: az ilyen apró-cseprő dolgokról nem is beszélek. De beszéljünk -a fődologról. Te kecsketolvajlásban őszültél meg, Milics, s ha -országomban nincsen többé egy gödölye sem, ez azért van, mert te mind -elloptad őket! Elloptál mindent, a mi csak ellopható, loptál pénzt, -szarvasmarhát, ékszert, dugóhúzót, a mi a kezed ügyébe akadt; megloptál -engem, megloptál mást, s mivel magad se tudod már, mit harácsoltál -össze, tévedésből megloptad tenmagadat is. Nem bántottalak; nem -csukattalak be, nem húzattalak nyársra; ellenkezőleg, megtettelek -miniszterelnökömmé. Engedtem, hogy tovább lopj; míg végre elloptad az -egész országot. És te nem akarsz nekem kölcsön adni? - -– Sire! Semmim a világon! Nagyon rossz esztendők jártak. Aztán meg ki -kellett egyezkednem az ellenségeimmel. Megloptak. A tőzsdén rengeteget -vesztettem; a mi megmaradt, ellopták tőlem. Sire! Öné életem, vérem, -mindenem! Kivánjon tőlem bármit, csukasson be, végeztessen ki! De -pénzem, az nincsen! - -Milics nem tette bolonddá urát. A levantei koronátlan király tudta, hogy -tanácsadója hazudik, de Milicsnek szerencséjére, volt egy szava, mely -Arzént gondolkodóba ejtette. Ez a szó: »mindenem.« - -– Hát tudod mit, Milics?! Jól van, ne szaporítsuk a szót, hanem eredj -haza és beszélj Linával. Lina okos asszony; az majd kieszeli, hogyan -lehetne pénzt keríteni. Mert a pénz kell, nagyon kell, föltétlenül kell. -Tudod, mi az, hogy: _kell?_ Ha egy hónap alatt nem tudtok pénzt -keríteni, elcsaplak, becsukatlak, és elkoboztatom a jószágaidat. - -Lina, a kit Levante területén mindenki csak úgy hívott, hogy: »Az öt -világrész Linája«, Milics felesége volt. Régebben, egy ideig nagy -szerepet játszott az udvarnál, s abban az időben, mikor a georgiai -herczegnő Arzént a faképnél hagyta, ő volt a fejedelem vigasztalója. Ez -időtájt Lina a palotában lakott s erős kézzel vezette Levante belügyeit. - -Később, mikor Levante pénzügyei elkerülhetetlenné tették, hogy Arzén -király feleségül vegye a bojár asszonyt, Milicséknek ki kellett -költözködniök a palotából, de azért Lina továbbra is megtartotta -kivételes rangját. És ezt már nem a szépségének köszönhette, hanem -egyesegyedül az okosságának. Lina határozottan államférfiui tehetség -volt; Arzén és az ura úgy féltek tőle, mint a tűztől. Elnyomatásukért -úgy állottak boszút, hogy Linát, a háta mögött, maguk is a csúfnevén -emlegették, s Milics, ha a főpostamester meglátogatta, rendesen azzal -fogadta a bátyját: - -– Pszt! Légy csendesen. Az öt világrész Linája haragszik! - -De csak suttogva mondta, s nagyokat hunyorgatott hozzá. - -Arzén igen jól tudta, hogy voltaképpen Lina a miniszterelnöke, de azt -hitte, Milicsre könnyebben ráijeszthet. Csalódott; ha pénzről volt szó, -Milics úgy védekezett, mint egy patkány az éléskamrában. - -– Menj haza és beszélj Linával; Lina majd csak talál valamit. De -találjon ám, mert a mit mondtam, megmondtam. Ha nem lesz pénz, -elcsaplak. - -Milics örült, hogy ilyen simán szabadul. Időt nyert, tehát még semmi se -veszett el. S maga is bízott a felesége eszében. Tudott az pénzt -fakasztani a sziklából is; hisz még őt is ki tudta zsebelni! - -– Tanácskozni fogok vele, Sire, s holnap megteszem alázatos -jelentésemet. - -Élt az alkalommal és sietett visszavonulni. - -Mikor az ajtóhoz ért, Arzén utána szólt: - -– Te Milics, nincs egy szivarod? - -– Felség, végtelen bánatomra, már harmadnapja elszíttam az utolsót. A -bagónál tartok, becsület-istenemre! - -– Úgy hát elbocsátalak. De várj. Még egy jó tanácsot. Ne igyekezzél -kereket oldani, mert az első gyanus jelre fegyverre szólítom az őrséget, -és zsandárok között hurczoltatlak vissza! Megértettél? - -Milics, a hogy kiért a szabadba, megkönnyebbülten lélekzett fel, mint -Oroszlánszivü Rikárd, midőn osztrák fogságából megszökheték, s vígan -ugrándozott tova. Útja homokbuczkák közt vezette végig; a messzeségben -mészkő sziklák izzottak a napon. Se egy fűszál, se semmiféle élő lény -nem volt látható az egész szemhatáron. - -De a Milics sastekintete mégis fölfedezett egy piczi fekete pontot, mely -mintha ide-oda mozgott volna a sziklák tövében. - -Milics arra irányította lépteit. A piczi fekete pont egy kecske gödölye -volt, mely gyanutlanul legelészett néhány porlepte, csenevész fűszálon. -Nem telt bele egy percz, s Milics a kecske mellett termett. - -Az állat felnézett, s lábai meggyökeresedtek a rémülettől. Megismerte -Milicset. - -– Kis kecske, szép kis kecske! – suttogott hozzá hizelgő szóval – én -vagyok a jó Milics bácsi! Ne félj! - -Az ártatlan gödölye könyörgő tekintetet vetett a Kecske-rémre. Mintha -azt akarta volna mondani: - -– Oly fiatal vagyok még!… Ne vedd el szabadságomat!… - -A néma esdeklésnek nem volt foganatja. Milics hirtelen az ölébe kapta a -gödölyét, s megindult vele hazafelé. Körülnézett; nem láthatta senki. - -Milics ekkor szépen megsimogatta a csinos állatot, s megdicsérte őt, -mondván: - -– Kis kecske, jó kecske. - -* * * - -Az öt világrész Linája nem tartozott a példás feleségek közé, de hűséges -czinkostársa volt Milicsnek; ha nem is a jobbik fele, mindenesetre a -jobb keze. Milics zsebre vágott mindent, a mi csak a keze ügyébe akadt, -de azzal, hogy nagystilü tolvaj, nem dicsekedhetett. Ösztönből és -válogatás nélkül lopott, s az egykori zsebmetszőt pénzügyminiszter -korában se tudta levetkezni. Belátta ugyan, hogy Linának van igaza, s -hogy lopni csak nagyban érdemes, de nála ez véralkat, ösztön és -megszokás dolga volt: soha egy zsebkendőről se tudott lemondani. Lina -ellenben lángelme volt, mint Cartouche vagy Robert Macaire. A nagyobb -vállalatokat ő eszelte ki és ő hajtotta végre. Hogy ezeket az ügyeket -mesterien intézte: Milics nem tagadta. De hát Linát soha se ragadta el a -véralkat, az ösztön. Ő elvből működött; a mi cselekvésre birta, nem a -leküzdhetetlen hajlandóság volt, hanem a bölcselet, az életfelfogás. - -Egyébként ki nem állhatták egymást. Lina utálta az urát. Egy szép -haramiával csak megegyezett volna, de ebben a kis szürke mezei egérben -igen gyűlölte a férfiui jellemtelenséget. Azonkivül mélységesen lenézte -Milicset; mivel hogy sokat tudott, a mihez Milics egy cseppet se értett. -Házasfelek közt mindig kész veszedelem, ha az asszony többet tud, mint a -férfi, s Milicsék régen vasvillával mentek volna egymásra, a nélkül az -életbölcseség nélkül, melynek Milics oly szép példáját adta. Mikor Lina -beköltözött a palotába, Milics a struccz példáját követte; nem akart -látni és nem látott semmit. S minél messzibbre dobta Lina a fejkötőjét, -Milics annál mélyebben dugta be a fejét a homokba. Lina, okos asszony -lévén, megbecsülte ezt az elmésséget, s lassankint megbékült sorsával; -belátta, hogy kényelmesebb férjet nem kaphatott volna. Ez azonban nem -gátolta benne, hogy Milicset igen ocsmánynak találja. - -Viszont Milics is gyűlölte ezt a házi ellenséget, a kinek annyira a -hatalmában volt. Nem mintha valami nagyon bántották volna azok a sok -zajt okozó események; de Lina kissé túlságosan éreztette vele a -megvetését, s Milics erre csak fogcsikorgatással válaszolhatott. A kövér -szőke asszony kitünően ismerte Milicsnek összes viselt dolgait, -kalandjait szárazon és vizen, tudta: hol s milyen néven szerepelt -hajdan, a sötét időkben; nem lehetett biztosra venni, hogy, ha Milics -válópört indítana, nem végződnék-e ez a pör a büntető törvényszéknél?! - -Szóval, Milics szívből viszonozta Lina érzelmeit, s nem csekély önváddal -gondolt arra az órára, a mikor elhatározta, hogy bigámiát fog elkövetni. -Bánatán azzal könnyített, hogy ha szerét tehette, egyet-mást ellopott -Linától, de ez az öröme ritkán volt tökéletes, mert Linának nagyon jó -szeme volt, s az emléket rendesen vissza kellett adni. - -Ilyen viszonyok között Milics és Lina nem igen vágyódtak egymás -társaságára. Csak az »ügyek« hozták össze őket. Az efféle tárgyalásokon -Milics úgy beszélt a feleségével, mint egy alárendelt tisztviselő a -feljebbvalójával; politikai dolgokban mindig elismerte a Lina -felsőbbségét. - -Ebben a felsőbbségben vakon bizakodott, s egy órával a kihallgatás után -azzal a meggyőződéssel nyitott be Linához, hogy a szőke asszony, mint -már annyiszor, most is csak kirántja a hinárból. - -Nem is csalódott. Lina egy kicsit elgondolkozott, s csakhamar megtalálta -a hőn óhajtott mentő gondolatot. - -– Ha nincs pénz – szólt – és nagyon nincs, rettentően nincs, akkor nem -marad egyéb hátra, mint: kártyázni. - -Milicsnek eleinte nem tetszett az ötlet. - -– A gondolat nem rossz, de végre is, a siker kétséges. - -– Kétséges? – pattant fel Lina. – Már hogy volna kétséges?! Veszíteni -nem veszíthet, ugy-e? Hogy nyerjen, az a mi dolgunk. A mi ezt illeti, -magamra vállalom az ügyet. - -– De ki az ördög kártyáznék ezzel a nagyorruval?! Az egész világ tudja, -hogy soha sincs egy vörös garasa se. - -– Ki? Hát majd megmondom. Először is Volkin. Volkin ugyan igen -kellemetlen állat, mert ha lerészegszik, olyan illetlen, hogy utóljára -is ki kell dobni a teremből… - -– És mindig lerészegszik. - -– Annál jobb ránk nézve. - -– Volkin el se jön. A vén róka bizonyosan megszimatolja, hogy mi készül -itt, s kinevet bennünket. - -– Eljön, ha megtudja, ki lesz a többi vendég. Félti ugyan a pénzét, de -ha igazi urakkal mulathat, marokra fogja az aranyat, s úgy gurítja -szerte. Hadd lássák, kicsoda ő! - -– S ki lenne itt az igazi úr? - -– A norfolki herczeg. - -– Teringettét! – kiáltott fel Milics. – Kezdem érteni a dolgot! - -– A norfolki herczeg, ha kártyázni hívják, fölkel az ágyából, elmegy a -harmadik világrészbe, játszik, ha tetszik, hét nap, hét éjjel, s kölcsön -ad, hogy tovább játszszanak vele. - -– Igen, attól kitelik, hogy leül kártyázni Levante urával. De a norfolki -herczeg Skócziában vadászik, s ha kártyázni akar, nem kell ilyen -messzire utaznia. - -– El fog jönni, ha mondom. Vendége van, a kit nem tud lerázni a -nyakáról. Eljön már csak azért is, hogy a vendégét a mi nyakunkba sózza. -S tudod-e, ki ez a vendég? Ő felsége, a kannibálok királya. - -Milics csak most kezdte méltányolni a tervet. - -– Micsoda diplomata ön! – hízelgett parancsolójának. - -– A kannibálok királya – folytatta Lina – mióta gyomorhurutot kapott s -átjött Karlsbadba, úgy megszerette Európát, hogy haza se akar menni. -Harmad éve összeismerkedett Arzénnal a Sprudelnál, s úgy emlékszem, -nagyokat mulattak együtt az Elzüllött Fejedelmek-hez czímzett fogadóban. -Bizonyos vagyok benne, hogy elfogadja a meghivásunkat. - -– De milyen czímen csaljuk őket ide? Kártyázni nem hívhatjuk őket. - -– Sasvadászatot rendezünk nekik. - -– És a fogadtatás? A dinom-dánom? Mindez pénzbe kerül. - -– Annyi még akad. Ne félj, nem lesz szükség az én ezüstneműmre. A -legrosszabb esetben Arzén zálogba fogja tenni, ha mást nem, a -zálogczéduláit. - -* * * - -Így történt, hogy a stefanopoliszi állomásra, a hol a vasuti őr és -egyszersmind az állomásfő tisztjét egy szomorú öreg kecske teljesítette, -két héttel a leírt jelenetek után, egy különvonat robogott be, mely igen -előkelő vendégeket hozott magával. Kik voltak ezek az előkelő vendégek, -könnyü kitalálni. - -Ő felsége, a kannibálok királya, elsőnek szállt ki a szalonkocsiból. -Szürke czilindert és szürke kabátot viselt; gomblyukában bumbago virág -díszlett. Rugalmas léptekkel sietett a levantei király üdvözlésére, s -meleg kézszorítás után mind a két orczáján megcsókolta nagyorru -uralkodó-társát, a kit a fejedelmek nemzetközi szokásához híven, -unokatestvérének szólított. - -Nyomában egy pókhasu óriás lépdelt; a norfolki herczeg, Európa -leggazdagabb víg legénye. A pókhasu óriás szeme folyvást nevetett; a -vidám, kék szempárból egy milliárdnyi vagyon mosolygott ki. - -A kíséret komoly s az üdvözlők csapatja a meghatottságig ünnepies volt; -a házigazda valósággal könnyezett. Néhány szóval megköszönte a -látogatást, s orra úgy félrecsavarodott a nagy megilletődéstől, hogy -ábrázata csaknem megrepedezett. - -A háta mögött Milics tisztelettudóan pislogott, Lina pedig úgy -virágzott, mint egy Victoria regia. Volkin, a ki már két nappal előbb -megérkezett, Lina mellett állott, s aprópénzét csörgette a zsebében. Ez -a szokása pinczérkorából maradt meg. - -A kannibálok királya végig tekintett a stefanopoliszi síkságon, mely -síkabb és pusztább volt minden geometriai fogalomnál, s így szólt: - -– Örülök, hogy e szép vidéket megismerhettem. - -Földrajzi ismeretei kissé hézagosak voltak, s úgy vélte, hogy a -messzeségben a Szaharát látja. - -Aztán kocsira ültek, Arzén afrikai unokatestvérével, a norfolki Linával. -Milics Volkint kísérte, s ábrándosan nézte a bojár óralánczát. - -– Lina – szólt a pohos princz – te olyan szép vagy, mint egy coeur-dáma. - -– Isten tartsa meg fenséged jó kedvét – felelt a Balkán Pompadour-ja. - -Lina kaczér volt és a norfolki gazdag; amaz tüzes, de az utóbbi álmos. - -Megérkeztek a palotába, s a fejedelmi vendégek termeikbe vonultak. A -norfolki kísérője: Cornwall lovag után tudakozódott. - -– Van nálad egy pakli kártya, Cornwall? – kérdezte, mikor a lovag -megjelent. - -Cornwall szolgálatra készen nyult a zsebébe. - -– Azért kérdem, mert nálam is van, ha nálad nem lett volna. - -A princz nagyon szerette Cornwallt, bár otthon sokat birálgatták ezért a -barátságért. Cornwallt ugyanis kidobták a világ minden kaszinójából; -Spaaból kitiltották, s Monte Carlo-ban majdnem meglincselték. - -A norfolki a játék Rinaldo Rinaldinijét tisztelte benne. Cornwall -egyszeri kiosztás után minden kártyát ismert a hátuljáról, s ehhez a -természeti adományhoz a csalásnak olyan magasabb rendü tehetsége járult, -mely egyszerüen kápráztató volt. Ha erről a művészetről volt szó, a -herczeg levette a kalapját, s elismerte, hogy Cornwall a hamis kártyások -királya. - -Sajnos, a lángelme nem mindig érvényesül, s ez volt a Cornwall esete is. -Szédítő ügyességgel csalt, de nem volt szerencséje. A vak véletlennel -szemben hiábavalónak bizonyult minden erőködése; a herczeg mindig -visszanyerte azt, a mit Cornwall lassankint elpaklizott tőle. A norfolki -mindig nyert; a hol ő megjelent, ott többet nem nőtt fű. Az ember azt -hitte volna, hogy minden arany szerelmes belé. - -Mialatt Cornwall vért izzadt, s a herczeg mosolyogva nézte czimborája -ujjgyakorlatait, a kannibálok királya a majordomust hivatta magához. - -– Reggelizni akarok. De valami könnyü ételt készíttessen, mert -gyomorhurutom van. - -A majordomus segítségül hívta a konyhamestert, s ez elszámlálta a -franczia szakács-művészet összes csodáit. Az exotikus uralkodó az orrát -fintorgatta. - -– Nem szeretem ezeket a furcsa nevü ételeket. Értse meg: gyönge gyomru -ember vagyok; mindjárt megárt, ha valami nehezet eszem. Találjon mást. - -A majordomus és a konyhamester kétségbeesetten tanácskoztak, s egy óra -multán az ínyenczség művészetének igazi remekeivel állottak elő. De az -afrikainak semmi se ízlett. - -Egész nap elégedetlen volt, s az ebéd után meg is jegyezte Arzén király -előtt: - -– Minden nagyon szép, s a vidék igen kedves. Csak az étel nem ízlik; nem -szeretem a nehéz eledeleket. Sajnos, gyenge a gyomrom, nagyon gyenge. - -* * * - -Másnap vasutra ültek és elutaztak Fantascaba. Fantasca-nál kezdődnek a -Fekete-hegyek. Az a hosszú, meredek sziklafal, mely a hegyvidéket -elválasztja a Fantasca előtt elterülő roppant síkságtól: a sasok -tanyája. - -Ilyen rezidencziát kedvel a sas. Fent fészkel, de közel a mélyhez; mert -táplálékát innen kell beszereznie. - -Egy hét elég volt rá, hogy sétautakat verjenek fel a hegyre, egészen a -Konstantin-oromig. Mert ha a kecskeállomány dolgában legutóbb nagy -hanyatlás s végtelenül elszomorító anyag-csökkenés állott be, útkaparó -találkozott elég. Levante állam ezen a héten nem kevesebb, mint -háromezer munkásnak maradt adósa. - -A Konstantin-ormon sátrakat állítottak fel a fejedelmi vendégek -kényelmére. Az ilyen előkelő személyek vadászatkor se szeretik a -vesződést, fáradságot; hadd lőjjenek páholyból a sasokra. - -Az Ördöghegy csúcsáról, mely a közelben meredezett le a tátongó -mélységbe, épp ebben az irányban szállongtak a sasok, a sátraktól alig -egy lövésnyi távolságra. Csak meg kellett nyomni a puska ravaszát, hogy -az ember egy királyi trofeummal gazdagodjék; az egész olyan könnyen -ment, mint a hektografálás. - -Úgy volt, hogy meglesik az anyasast, a mely még nem tért haza a -zsákmányával. - -De a sas, mintha megérezte volna a veszedelmet, nem mutatkozott. - -Kokorikó király elővette kronométerét, megállapította, hogy négy óra, s -szigorúan így szólt: - -– A sas nem pontos. - -De végre előkerült, mert fenn a fiókjai várták. Szerencsésen le is -puffantották, s vadászuzsonnához ültek. Kokorikó királynak ismét nem -ízlett semmi, s egyre panaszkodott: - -– Pedig, nem tudom, olyan éhes vagyok. A gyomoridegeim nem jók. - -Aztán haza vasutaztak. - -A vasuton Kokorikó király Milicstől Levante látnivalói után -tudakozódott. Elmondta, hogy ő főképpen az orvosi tudományok uj -vivmányai iránt érdeklődik, s megkérdezte, nem lehetne-e néhány levantei -bűnöst felbonczolni? A norfolki elmagyarázta neki, hogy Európában ez nem -szokás. - -A sikeres vadászat örömére este díszelőadás volt a stefanopoliszi -színházban. Ezen a díszelőadáson lépett fel először Miss Oceania, a -halak királynője, a ki előtte való nap érkezett meg Küsztendzséből -akváriumával. - -Miss Oceania teljes tíz perczig maradt a víz alatt, aztán kijött az -akváriumból, s elénekelte a párisi és londoni mulatóhelyek legdivatosabb -dalait. A vízi mutatványnak megfelelően volt öltözve, s úgy az, a mi az -öltözetéből hiányzott, mint általában egész megjelenése élénk feltűnést -keltett. - -Ez a mutatvány igen tetszett Kokorikó királynak. - -– Nagyon bájos hölgy – szólt Milicshez. – Milyen szép fehér keble van! -Fiatal, szép és puha! - -S csettentett a nyelvével. Kokorikó király, ha elszórakozott, koronkint -elfelejtkezett az etikettről. - -– Nem szeretem a soványakat – magyarázta aztán Milicsnek. - -A miniszter nem felejtette el ezt a dicséretet, hanem felment a -színpadra, s tudatta Miss Oceaniával, hogy ő felsége, Kokorikó király, -észrevette őt. - -A miss örült, hogy ilyen kitüntetésben részesül, s Milicsnek arra a -kérdésére, hogy hajlandó-e ő felségével kettesben vacsorálni, határozott -igennel válaszolt. - -Meg is tartotta a szavát: tizenegy órakor megjelent Kokorikó király -termeiben. Attól fogva Miss Oceaniát nem látták többé. Bement a lány, de -többé nem jöve ki. - -* * * - -A palotában és a városban kissé kínos feltünést okozott, hogy Miss -Oceania se harmad-, se negyednap nem került elő. A művésznőnek -egyszerüen nyoma veszett; s attól, a ki utóljára látta, nem mert -kérdezősködni senki. - -Végre a norfolki nem állhatta meg, s szóba hozta a kellemetlen ügyet. - -Kokorikó király ránézett a herczegre, s nyomatékosan, komoly hangon így -szólt: - -– Ő jó volt, és a nagy szellem magához vette őt. - -Aztán elfordult a herczegtől, s többet nem beszélt erről a dologról. - -A herczeg kidüllesztette a szemét, úgy bámult rá Kokorikó királyra. A -fekete arczból komolyság, egészség és megelégedés sugárzott. - -A norfolkinak nem lehetett kétsége többé. Cornwall határozottan -emlékezett, hogy közvetetlenül a díszelőadás után Kokorikó király a -művésznőt ennivalóan kedvesnek mondotta. - -– Ezt nevezem aztán szerelemnek! – jegyezte meg Cornwall. - -– Teringettét – szólt Cornwallhoz a herczeg – igazán szerencse, hogy ez -a história nem otthon esett meg velünk. Otthon kissé feszélyező lehetett -volna a dolog. - -– Hja, ez az öröklés!… a leszármazással járó lelki kényszer!… – -bölcselkedett Cornwall. – Elnézőknek kell lennünk. Oszthatok? - -– Hohó, majd magam keverem meg a kártyát! - -És másról beszéltek. - -Minthogy a történteken úgy se lehetett változtatni, a palotában fátyolt -borítottak az esetre, s nem fecsegtek többet erről a kényes ügyről. Egy -utazó művésznő eltűnt, elveszett, pont. Levanteban már láttak nagyobb -szeleket is. - -Hanem az eset egy kissé bonyolódott. - -* * * - -– Igaz, mit csinálunk a kis leánynyal? – kérdezte pár nap mulva Cornwall -a norfolki herczegtől. - -– Micsoda kis leánynyal? - -– Miss Oceania egy akváriumot és egy négy esztendős kis lányt hagyott -hátra. S minthogy Miss Oceania, családi nevén: Sarah Blunt, angol -alattvaló volt, világos, hogy a kis lányról gondoskodnunk kell -valamiképpen. - -A norfolkit hirtelen egy nagylelküségi roham fogta el. - -– Légy nyugodt, gondoskodni fogunk róla. Haza küldjük a rokonaihoz, s -mert ez a história az én bőrömre megy, letétbe helyezek neki húszezer -fontot. Annak a kamataiból felnevelhetik, s később is megélhet belőle. - -– Húszezer font, az sok lesz – jegyezte meg Cornwall. - -– Hát mondjunk tízezer fontot – engedett a herczeg. – És maradjunk e -mellett. - -Később azonban eszébe jutott valami: - -– Igazad volt, Cornwall, csakugyan sok lesz tízezer font. Ötezer elég -rá, hogy fölneveljék, s egy kis hozománya legyen. Még így is szerencsét -csinált. - -– Bizony, ha az anyja életben marad, belőle is csak vándor művésznő lett -volna. - -– Így is csak az lesz, a vér nem válik vízzé. S ostobaságot csinálok, a -mikor félvilági hölgyeket nevelek a jövőnek. De isten neki, ezer font -nem pénz, adok neki ezer fontot. - -A vége az lett, hogy a norfolki belátta: - -– Mi közöm nekem az egész dologhoz?! Fizessen ez a fekete barom, mért -dobjak én ki száz fontot ő helyette?! Ha azt akarja, hogy én fizessek: -rajta, nyerje el pokerben. - -A kis lányt időközben haza szállították. Az akváriumot pénzzé tették, -egy-egy kis baksist itt-ott ellevantéztek belőle, a maradék hetven -fontot pedig elküldték a kis lány után, a Blunt-család czímére. - -* * * - -– Lám, a kis lány pénze szerencsét hozott! – szólt a norfolki -Cornwallhoz. - -Egy kis aranyhegy állott előtte; jókedvü volt, s folyvást nevetett. - -Már a tizedik napja játszottak. Mindenki vesztett, csak a norfolki nyert -folyvást. Arzén király már az első nap elvesztette mindenét; csak az -orra maradt meg. A játék hevében Lina kölcsönzött neki; majd Milics -ugrott be a hitelezésbe, hogy visszaszerezze, a mit Lina könnyelmüen -megkoczkáztatott. Hiába; az ujabb kibocsátások is elúsztak, minden pénz -a herczeghez vándorolt. - -Cornwall már rég kidőlt, s közönséges kibiczczé sülyedt. Volkint, -szerencséjére, másnap ki kellett dobni. A tizedik éjjel Kokorikó király -is beadta a kulcsot. - -– Hozom! – kiáltotta harsányan, egy reménynyel teli pillanatban. - -– Hozomra nem játszom! – szólt a norfolki, és nevetett. - -Keresztbe fonta a két karját, s várta, hogy a fekete pénzzel álljon elő. - -Kokorikó király kiürítette az összes zsebeit; s betette a bankba ezüst -burnót-szelenczéjét. Aztán kivágta az aranyóráját; minden elment. Végre -elvesztette az ingét is. - -Csak a levantei czég tartotta még magát valahogy. De Arzén egyre -szomorúbb lett, s Milics egyre jobban verejtékezett. Lassankint a -norfolkihoz kerültek az orosz, török, görög, tatár pénzek, a miket -Milics hetedhét országból összelopkodott; előtte volt minden értékpapir, -a Lina karperecze, a király gyűrűi, még a zálogczédulák is. - -Hajnalban már az ingatlanokra került a sor, s Arzén elvesztette a -palotáját, földbirtokait, aztán az ingókat, a Milics juhait és kecskéit, -Linának a fehérnemüjét, mindent. Fél nyolczkor reggel a norfolki herczeg -elnyerte az egész országot. - -Ekkor felkelt, s azt mondta: - -– Ideje lefeküdnünk. Cornwall, készülődjél, este utazunk. - -Délután könyörtelenül előkövetelte az ingókat, a melyeket az elmult -éjjel összenyert, berakatta a nyereséget tizenkét teher-vagonba, -Kokorikó királyt megajándékozta egy másod-osztályu jegygyel, a melylyel -visszamehetett Londonba, s aztán elbúcsúzott a levanteiektől. - -Mialatt a norfolki herczeg néhány legutolsó bókot mondott az öt -világrész Linájának, az esthomály lassankint leszállt. A társalgás -ellankadt. Odább a teherkocsikban a juhok keservesen bőgtek, s a kecskék -bánatosan mekegtek. - -Nyolcz óra negyvenöt perczkor a norfolki herczeg belépett -szalonkocsijába, s a vonat szép lassan megindult. Az állatok -kétségbeesetten, szívtépően bömböltek, s egy kis kecske, ott az utolsó -teherkocsiban, egy szép, jó kis kecske, mely nemrég még gyanutlanul -legelészett a mészkősziklák körül, csak nézett, nézett a sötétben, de -nem értette, hogy mi történik vele. - - -II. A STEFANOPOLISZI SZERZŐDÉS. - -Mikor Mowbray Tamás, Northumberland grófja és Norfolk herczege, egy -Szent-Bertalan éjszakán elnyerte kártyán egész Levante-országot, s a -Káró király vonata, mely magával vitte Levante összes ingóit, egy -vészsivítás után elbűzölt a stefanopoliszi állomásról: Milics Lina, a -kit otthon a rövidség okáért »az öt világrész Linájá«-nak neveztek, -búcsút intve az eldübörgő teherkocsinak, melyben kis kecskék, nagy -kecskék, birkák és borjúk ríttak keservesen, nagyot sóhajtott s így -szólt: - -– No, ez sikerült! - -Lina éktelenül dühös volt. Hogy ő, okos asszony létére, így be tudott -ugrani ennek a kártyázó Schinderhannesnek!… És ez a két szamár, itt, az -oldala mellett!… Mintha még soha se lett volna kártya a kezükben!… - -De a hogy rápillantott életének osztályosaira, lecsillapodott. - -Arzén, Levante koronátlan királya, maga volt a búbánat. Tekintete ott -maradt, a hol a vonat eltűnt; s a világtörténelmi orr ernyedten csüngött -alá, mint egy hervadó, tropikus virág. - -A Milics ábrázata még szánalmasabb lelkiállapotra vallott. Mosdatlanabb -volt, mint valaha, s olyan kétségbeesés rítt ki a szeméből, hogy öröm -volt látni. - -Linának, bár kissé sokba került, tetszett ez a dolog. - -– És most? Mitévők leszünk most? – kérdezte Arzén tanácstalanul, -tekintetével Lina pillantását keresve. – Rokonaimhoz forduljak, avagy -kiáltványt intézzek népemhez? - -Lina vállat vont. - -– Rokonai aligha lesznek otthon, s a nép… a nép, Sire, kecskéit -gyászolja. Ezek kétségbeesett gondolatok. Valami okosabbat kellene -kieszelnünk. - -Milics a homlokához kapott, s aztán olyan mozdulatot tett a kezével, -mint a ki valami igen bölcset akar mondani. - -– Nos, mi az? Mi jutott eszedbe? – kérdezte az el nem ismert király -méltósággal, de kissé aggódóan. - -Lina is Milics felé fordult, s a kissé zsönge ötlet nem állotta ki ezt -az éles pillantást. Letört még bimbójában. - -– Semmi… semmi… – sóhajtott a miniszter csüggedten. - -– A bank-alapítás – folytatta Lina, mintha a Milics halva született -gondolatára akart volna sírkövet tenni – püspökségek adományozása, a -főpostamesterségre való árlejtés, meg a többi e fajta régi tréfa nem -igen vezetne czélhoz. Népünk, valljuk meg őszintén, a tizenkettedik -század óta nem volt ily hosszantartó pillanatnyi pénzzavarban; a mije -maradt, az a miénk volt. Nem is volt, hanem volt vala. És föltéve, hogy -a főrendek még ki tudnának verejtékezni néhány ezüst és réz maravédit: -mit érünk ezzel az ideig-óráig tartó segítséggel? Mit vacsorálunk -holnap? - -– Beszélj, dinasztiám karcsu oszlopa! – esdekelt Arzén. – Beszéld el, mi -jár szép szőke fejedben? - -– Az én tervem kész. Tetszik, nem tetszik: okosabbat nem tudok -kitalálni. A tervem az, hogy: elszerződünk a berlini Wintergartenbe. - -– Színpadra lépjünk? – kérdezte a király egy kissé meghökkenve. – De -hisz ez a végső elzüllés! - -– Sire, a mai világban egy jó orfeumi szerződés ér annyit, mint a -lippe-detmoldi fejedelemség; s vannak királyi vérből származottak, a kik -már régen belátták ezt az igazságot. Ma a legjobb családokban is -előfordul ilyesmi, s nincs az a társulat, a melyiknek ne volna meg a -maga herczegnője. Ich bin die erste und die letzte nicht. Amerikában -pedig minden valamire való orfeumban vannak tagok, a kik Rőtszakállu -Frigyestől vagy magától Nagy Károlytól származtak. - -– De egy valóságos uralkodó! - -– Éppen ez adná meg fellépésünknek a fő vonzóerőt. A berliniek úgy -törnék magukat a jegyekért, hogy fölösleges öt milliárdjukból egyet vagy -kettőt könnyü szerrel megszerezhetnénk. - -– Hm. A milliárd nem rossz, nem rossz… Egy milliárdért az ember néhány -perczre feláldozza az orrát, mint dicső elődöm, nem tudom melyik római -császár mondta. Az ember megkeresi a kenyerét, megmossa a kezét, s ismét -rózsát tűz a gomblyukába. Ha a vendégszereplésnek vége, hazámé leszek -ujra. Hazámé s isteni küldetésemé. Addig pedig ki törődnék az -élczelőkkel, nem igaz? Úgyis folyton rajtunk élődnek, mint a moh a -százados fákon… De mit csinálunk majd a szinpadon? - -– Nagyon egyszerü a dolog. Kiiratjuk a színlapra, hogy: _Uj! A Balkán -oroszlánja társulatával! Uj!_ – s kiki előáll vele, a mihez ért. Én majd -vidám dalokat fogok énekelni, s bemutatom a közönségnek, hogyan -öltözködik fel egy előkelő hölgy, Milics a pénztárhoz ül… - -– A pénztár helyes! Igen helyes! – szólt közbe Milics. - -– … vagy bűvészkedik, s tallérokat tüntet el. Felséged pedig egyszerüen -meg fog jelenni a színpadon… - -– De én nem értek semmihez a világon, a politikát kivéve… - -– Mindegy. Elég az, hogy megmutatja magát. Végig sétál a színen tízszer -vagy tizenkétszer, s ha tetszik, morog egyet, mint az igazi oroszlán. Ez -bőven elég. Az elefántoknak és a kutyáknak sok mindent kell tudniok, -hogy a szinpadon bemutatkozhassanak; de egy fejedelemnek nem kell tudnia -semmit, elég megjelennie. - -– A terv mindenesetre tetszetős – vélte a koronátlan király. – Csak egy -bökkenője van a dolognak. Elvált nőm, a georgiai herczegnő, úgy tudom, -szintén a Wintergartenben működik, s találkozásunk kissé fájó volna. - -– Mily alkalom kibékülni vele! A georgiai herczegnő még most is igen -szép asszony, s végre is, Felséged nem tehet róla, hogy a herczegnő -gyönge idegzete soha se tudta megszokni a levante-i levegőt. -Mindenesetre érdekes volna látni híres gyémántjait; azt mondják: -csodaszépek. - -– Én soha se idegenkedtem Armizától – szólt a leégett király, s egy -könnycseppet sajtolt és törölt ki a szeméből. – Voltak köztünk -félreértések, de mindig őszintén szerettem őt, s a mi engem illet, -valóban nincs hőbb vágyam, mint ujra együtt élni vele. Tudod, Lina, az -ember megnősül, ismét megnősül, harmadszor is megnősül, de a kivel -először ment a templomba, hiába, csak az az igazi! - -– E szerint sürgönyözhetek Berlinbe? - -– Igen, Armizáért kész vagyok minden áldozatra. Látod, Lina, engem balul -ítél meg a világ. Hiszed, vagy nem, ma is kibékülnék bármelyik -feleségemmel, sőt kibékülnék mind a hárommal, ha ez ellen a megoldás -ellen az egyháznak nem volna kifogása. - -– Ó, Sire, a metropolita felvilágosodott ember, lehet vele beszélni. - -– Úgy hát üzenjétek meg neki, hogy adja fel a berlini sürgönyt. Neki -talán még maradt valami aprópénze. - -* * * - -Mikor a staféta megérkezett, a metropolita éppen a boxolásban gyakorolta -magát a fantascai archimandritával; Levanteban még soha senkinek se -ártott meg egy kis testgyakorlat. - -Ez a metropolita bizonyára igen jó fiu volt; de az is igaz, hogy a mint -meghallotta a királyi parancsolatot, szépen levetkőzött s lefeküdt az -ágyába. - -– Mondjátok meg, hogy nagyon, nagyon beteg vagyok. Az idegeim szét -vannak roncsolva, s ha koronkint egy kis svéd gimnasztikával nem -erősíteném magam, talán soha se tudnék a lábamra állani. Ez a részvevő -lélek – az archimandritára mutatott – eljött a haldoklót meglátogatni; -megmondhatja nektek, mennyire oda vagyok. Mit akartok egy szegény -öregtől, a ki beteg és fázik? Szent Cyrillre mondom (szükség esetén -megesküdhetem szent Methodra is) nincs annyi erőm, hogy a zsebembe -nyuljak. - -Ezzel a fal felé fordult, keresztet vetett magára, s nyöszörögni -kezdett, hogy adják fel neki a haldoklók szentségét. - -Se több szót, se egy hitvány maravédit nem lehetett kivenni belőle. - -Szerencsére Milics, a nagy letörés éjszakáján, elcsente Linának az -aprópénzes tárczáját. Reggel felé tudniillik a hosszas szorongás oly -kimerültté és szórakozottá tette, hogy valami öntudatlanság fogta el, s -nem vette észre, hogy a keze talán atavizmusból, talán a megszokás -erejénél fogva, hol a Cornwall, hol a Lina zsebébe tévedt. Cornwall -ugyan visszalopta az aranyait, de Linának sejtelme se volt róla, hogy -egy alvajárónak a keze környékezi. Ez az aprópénzes tárcza, egy batiszt -zsebkendő, meg egy csomó kulcs volt mindaz, a mit Milicsék a kataklizma -után magukénak mondhattak. - -A sürgönyt tehát mégis csak el lehetett küldeni. - -– Írjátok meg – intézkedett a fejedelem – hogy az előleget ne küldjék -pénzeslevélben, hanem utalványnyal az Angol-Török Bankhoz. Bátyád, -Milics, igen derék ember s kitünő fő-postamester, de a leghívebb -tisztviselőket se jó próbára tenni. - -– Igen, de addig, míg az előleg megjön?… Mi lesz addig? – aggódott -Milics. - -– Találjatok valamit! Ha kerestek: találtok. - -S Milics talált is. Levante minisztere, ha nem is volt olyan nagy -képzeletű tervelő, mint a felesége, nem szűkölködött lelemény nélkül. -Ezen a fölötte válságos napon megjelent lelki szeme előtt egész -életpályája, a rossz napok, a kezdet nehézségei – hisz látott ő már -csinos viharokat – s eszébe jutottak első kis kardcsörtetései, mikor -abból éldegélt, hogy eladogatta a maga s a mások könyveit. Ez az emlék -gyümölcsöző volt. - -– Pénzzé teszszük a könyvtárt – szólt rövid megfontolás után. - -Az eszme mindenesetre méltó volt némelyes figyelemre. A könyvtárról a -játék hevében megfeledkeztek; ezt az egy ingóságot Arzén nem veszítette -el. S minek a könyvtár annak, a kit a sors forgandósága amúgy is -bölcscsé tett? - -A királynak azonban nem tetszett ez az ötlet. - -– Melyik könyvtárt? – kérdezte bizalmatlanul. – Az országos könyvtárt -vagy a magamét? - -– Hogy melyik könyvtárt? – szólt közbe Lina. – Mind a kettőt, Sire, mind -a kettőt! És ha volna még egy harmadik, hát a harmadikat is! - -– Az antikváriusok – erősítette Milics – oly szennyesek, hogy a -könyvtárakkal nem lehet fukarkodnunk. - -– Azért kérdem – jegyezte meg Arzén – mert tartok tőle, hogy -magán-könyvtáram nem tenné meg a kívánt szolgálatot. - -Ez az aggodalom alaposnak bizonyult. A magánkönyvtárban nem találtak -egyebet, csak egy franczia nyelvtant, melynek az első nyolczvan lapja -hiányzott, tizenhét csomag svájczi és harmincz csomag franczia kártyát, -négy, színes képekkel diszített füzetet _A kozákok királya_ czimü -regényből, egy cognac-kereskedő árjegyzékét s egy csinos kötetet az örök -ifjuságról. - -Ez után a szomoru felfedezés után nem maradt más választás, mint: -érintkezésbe lépni az országos könyvtár igazgatójával. A könyvtáros -megjelent két fólióval a hóna alatt. - -– Sire – kezdte jelentését – az országos könyvtár, melyet incunabulumok, -elzevirek és különböző unikumok tesznek igen nagy értékűvé, nyolcz -részből áll. Az első osztály öröme lehet minden könyvbarátnak. Sajnos, -ezt az osztályt a Baziliadesz-dinasztia egyes nagy alakjai, így Lázár és -Milos fejedelmek, még a mult században tüzelőnek használták fel. -1731-ben és 1758-ban ugyanis nagyon szigorú volt a tél… - -– Elég. Beszélj a második osztályról. - -– A második osztály mintegy nyolczezer kötetet foglal magában. Ezt az -osztályt azonban Felséged dicső elődje: Dimitri király… - -– Feltüzelte? - -– Nem. Eladta makulaturának. 1863-ban ugyanis, a nagy ínség idején… - -– Tovább. Térj át a harmadik osztályra. - -– Ezzel egy kis baj történt. Felséged bevonulása ünnepén az országos -könyvtárban volt a bál, s hajnal felé egy eldobott szivarcsutkától a -harmadik osztály tüzet fogott, elégett. Viszont a negyedik osztályt az -egerek rágták meg. - -– Folytasd. Mi van az ötödik osztályban? - -– Erre már nem emlékszem határozottan. Ezt az osztályt, húsz-harmincz -kötetenkint, a kormányelnök úr ő kegyelmessége kölcsönözte ki… - -– Akkor ne beszéljünk erről az osztályról se. Írd össze a hatodik és a -többi osztály tartalmát. - -– Sire, a hatodik osztály nincs meg. Felséged magas engedelmével azok a -hivatalnokok és tisztek, a kiknek fizetését az állampénztár nem -folyósította, a hatodik osztálylyal kárpótolták magukat. Ellenben a -hetedik osztályt ellopták; részben ismeretlen tettesek, részben oly -előkelő egyének, a kik a közügyek terén szerzett érdemeikkel már régen -jóvá tették ezt a ballépésüket. - -– S így a könyvtárból semmi se maradt meg? - -– De igen, Sire. A katalógus megvan. Ime, mind a két kötet. - -– Megállj. A nyolczadik osztályról nem beszéltél. Mi van a nyolczadik -osztálylyal? - -– Sire! Kegyelem! A nyolczadik osztályt én loptam el! - -És térdre esett. - -– Megkegyelmezek neked – szólt Arzén némi tünődés után. – De csak egy -feltétel alatt. Mondd, nem adhatnál vissza valamit? - -– Nem tehetem, Felség. Szegény ember vagyok, nincs egyebem, mint ez a -kis gyüjtemény. De ha Felséged kinevezne a múzeumok és a képtárak -főfelügyelőjévé, meglehet, találhatnánk valami olyan megoldást, a mely -mindenkit kielégítene… - -Arzén megharagudott. - -– Szerencséd – szólt – hogy jelenleg a színi pályára készülök, s így -szükségem van a kedvező közvéleményre. Mert különben úgy bántam volna el -veled, a hogy érdemled, nevezetesen: Levante ősi szokása szerint. A mi -azt jelenti, hogy: lógnál. Hordd el magad, s ha kegyelmet óhajtasz, lopd -vissza a tisztektől, a mit lehet. - -– Azt hiszem – szólt Milics, mikor a könyvtáros elpárolgott – Felséged -kissé szigoruan ítélte meg őt. Értelmes ember ez, a kivel lehet -tárgyalni. Küldje ki őt, Sire, a külföldi könyvtárak tanulmányozására, s -bibliotékánk szebb lesz, mint valaha. El lehetne vinni Berlinbe… - -– De hát mi megyünk-e csakugyan? Mi történt a sürgönyünkkel? Nincs még -felelet? - -– Minden perczben várom. - -– Át kellene üzenni az Angol-Török Bankhoz, hogy nem érkezett-e -részünkre valami? S ha nem, sürgönyözz még egyszer. A norfolki mindössze -egy hetet engedett a kihurczolkodásra; egy hét mulva át kell költöznünk -a fogadóba. - -– Akkorra már Berlinben leszünk. - -De ez a reménység se vált valóra. Másnap este megjött a Télikert -válasza, s a válasz kegyetlenül hangzott: - -»Sajnálom, de ebben a szezonban már lehetetlen. A reprezentáló -szerepkörre éppen most kötöttem meg a szerződést ő felségével, a -kannibálok királyával.« - -Még Lina is meghökkent. Milics úgy összehúzódott, mint egy kutya a -jégesőben, s Arzén király elmélázva tekintett ki a sivatagba. - -– Dicső őseim egyike, V. Károly császár, így szólt: »Birodalmamban nem -megy le a nap.« Ez a mondás, az utódok ajkán kopott, egyre kopott… S ime -én, a kései unoka, már kénytelen vagyok így sóhajtani fel: »Bármerre -nézek, a hová nap süt, semmit se mondhatok a magaménak!« - -Ebben a pillanatban egy ismerős alakot pillantott meg, a ki vidáman -közeledett a norfolki herczeg levante-i palotája felé. Az ismerős alak -Volkin volt, Volkin, a ki a királyok találkozója alkalmával holtrészegre -itta magát, s a kit, szerencséjére, hamarább dobtak ki a társaságból, -mintsem elveszthette volna besszarábiai birtokát. Volkin, a kiről -mindnyájan megfelejtkeztek. - -Az italkedvelő nábobnak éppen két hét kellett hozzá, hogy tökéletesen -kialudja a részegségét, de végre kialudta, s immáron vígan fütyörészett. -A nyitott ablakon át hallani lehetett, a mint az aprópénzét csörgette a -zsebében. Ezt a szokását, mely tudvalevőleg pinczérkorának az emléke -volt, soha se tudta végképpen levetkezni. - -* * * - -Egy ember, a kinek, tévedésből, megmaradt egész vagyona! Egy ember, a ki -aprópénzt csörget a zsebében! Egy ember, a kit le lehet itatni! - -Lina szemében felcsillant a reménység, s a csüggeteg férfiak, látva ezt -a biztató sugárt, arra gondoltak, hogy: a mit egy szép asszony akar, azt -az isten is akarja. - -De Volkin elsőrangu gazember volt. Se fejedelmi leereszkedés, se -asszonyi mosolygás nem igen hatottak rá. Ismerte jól ezeknek a kegyeknek -a piaczi értékét. - -Nagyon nehezére esett ugyan, hogy nem szabad innia, s már-már ráállott, -hogy elviszi a társaságot a Grand Hôtelbe sörözni, de végre is -felülkerekedett benne az ős-levante-i. Érdekből Volkin képes volt még a -józanságra is. - -Így történt, hogy a Lina szép szeme ez egyszer kudarczot vallott, s hogy -Arzén királynak, szégyenszemre, meg kellett kötnie a stefanopoliszi -szerződést. A berlini szerződés óta, mely Levante államot függetlenné -tette, hasonló csapás nem érte Arzén király országát. - -A stefanopoliszi szerződés főbb pontjai ugyanis a következők voltak: - -1. Arzén király kötelezi magát, hogy a szerződés aláírásától számított -harmadik évben, Keresztelő János fejvétele napján, oltárhoz fogja -vezetni Volkin Amália kisasszonyt, a ki ez idő szerint még csak -tizenhárom esztendős, s a mennyiben kötelességét annak idején -teljesíteni vonakodnék, aláveti magát bármely szabadon választott -európai bíróság ítéletének, s ugyanazon bíróság végrehajtást rendelő -intézkedéseinek. - -2. Himlőhely avagy más egyéb pecsétek ennek a határidőre kötött -házassági üzletnek bontó akadályául nem szolgálhatnak. - -3. Mindaddig, míg ez a házassági ügylet befejezetté nem válik, Arzén -király napot fog enni Volkin úr házában, minden kedden, csütörtökön és -szombaton. A többi napokon a nagy vendéglőben fog étkezni, s a mennyiben -havi számlája a hetvenöt ezüst maravédit meg nem haladja, ezt a számlát -Volkin úr fogja kiegyenlíteni. - -4. Arzén király a szerződés aláírásával egy időben kinevezi Volkin -Dömötör urat Syracusa és Girgenti herczegévé. (Syracusának ez mindegy; -Girgentinek is. Volkinnak ellenben nem egészen.) - -5. Girgenti herczege hat hét leforgása alatt megvásárolja a norfolki -herczegtől Levicot, Levante állam egykori korona-uradalmát, a hozzá -tartozó kastélylyal; az utóbbiban szabad lakást, mosást és világítást -biztosít Arzén királynak. - -6. Viszonzásul Arzén király kinevezi Girgenti herczegét Levante állam -pénzügyminiszterévé és fő-postamesterévé. Idősb Milics úr, az -ex-főpostamester, kárpótlásul az ezer maravédin aluli pénzes levelek -kihordásának jogát, s az országos főszámvevői czímet és rangot kapja. - -7. A főpostamesteri jövedelmekből Girgenti herczege tiz százalék -jutalékot biztosít a felségnek, s ugyanannyit a miniszterelnöknek. - -8. A syracusai herczegnő Levicot s Arzén király váltóit kapja -hozományul; ezenkivül az esküvő napján százezer arany maravédit. Erre a -hozományra Arzén király előleget nem kaphat. - -9. Girgenti herczege a házasság megkötéséig korlátlanul gyakorolja -azokat a jogait, a melyek őt, mint Levico tulajdonosát megilletik; de -készséggel engedi át a palota egy második emeleti lakosztályát a -miniszterelnökné ő kegyelmességének. Milics úrnak is joga van egy -szobához, de csak a harmadik emeleten. - -10. A postai küldeményeket (az ezer maravédin aluli pénzes levelek -kivételével) egyes-egyedül Girgenti herczege veheti át; olyankor, mikor -a herczeg rosszul érzi magát, a posta vár. - -Milics könnyezve írta alá ezt a szerződést, de Jules Favre is sírt a -franczia-porosz békekötés alkalmával… Arzén király, a kit válságos -perczekben soha se hagyott el a méltósága, a syracusai hercegnő után -tudakozódott. Lina, mintha egy cseppet se érdekelné a szerződés, oly -szendén nézett Girgenti herczegére, hogy ez önkéntelenül a zsebébe -nyúlt, s hosszan, szeretettel simogatta, csörgette tallérait. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -– Szegény barátom! – szólt a király, mikor magára maradt tanácsosával. – -Mi lesz velünk? Mi sors vár ránk? - -Milics pár pillanatig hallgatott, s azután hirtelen megszólalt: - -– Nincs szentebb előttem, mint nőm becsülete! - -Hogy miért mondta ezt, azt csak a szivek és vesék ismerője tudná -kideríteni. - -* * * - -Két héttel a stefanopoliszi nagy csatavesztés s a fentebb ismertetett -gyászos események után, Mária Anasztázia dortmundi herczegnőnek -váratlanul egy fényes ötlete támadt. Egyet gondolt és meghalt. - -Mária Anasztázia dortmundi herczegnő kilenczvenhárom évig élt, -tizenkilencz európai forradalmat látott, megért három vagy négy -trónvesztést s ugyanannyi restaurácziót, eltemetett két férjet és egy -gárdakapitányt, tanúja volt a régi és az uj Európa, a lokomotiv és a -villamos vasut megszületésének, de egész életében; a hosszú időn át csak -csöndes helybenhagyással kisérte az eseményeket, gondolni nem gondolt -róluk semmit. Egyáltalán, az ellenségei se foghatták rá, hogy minden -áron szerepelni akar, s azért ez a lépés, a melyikre senki se beszélte -rá, meglepte az egész világot. - -De Mária Anasztáziának élete kilenczvenharmadik évében nem is egy, hanem -két gondolata támadt egyszerre. A második – fölötte váratlan – gondolata -az volt, hogy végrendelet hátrahagyása nélkül halt meg, a mely ötlete -határozottan lázas hatást keltett. - -Az egész góthai almanach azt hitte, hogy végső (s egyszersmind első) -akarata a közjegyzőnél van, talán már 1848 óta, s hogy vagyonát a -Coburgok és a hesszeniek öröklik. Legközelebbi rokonát, a nagyorru Arzén -fejedelmet, a ki unokaöcscse volt, soha ki nem állhatta, és sejthette-e -valaki, hogy kilenczvenhárom év alatt egy pillanatig se jutott eszébe a -halál? - -Mária Anasztázia azonban oly jól érezte magát sárga, olajzöld és -rózsaszinü szalagjai között, annyira hozzászokott, hogy a dolgok és az -emberek elmulnak, de ő megmarad, s végül oly természetesnek találta a -csöndes fonnyadást, hogy annyit se gondolt holmi utolsó intézkedésre – -közjegyzőre, végrendeletre – mint egy sárguló falevél. - -Igy történt, hogy midőn egy szép őszi este, minden hosszabb készülődés -nélkül, elszenderült az Urban, ezzel a hirtelen elhatározásával egyrészt -ámulatba ejtette az egész világot, másrészt milliók örökösévé tette -Arzént, Levante királyát. - -Arzén, az első perczben, maga is azt hitte, hogy bolonddá akarják tenni, -de a milliókkal nem nehéz megbarátkozni, s Arzénnek semmi kifogása se -volt az ismeretség ellen. - -– Szegény nagynéném! – szólt meghatottan Linához. – Mindig ő volt -egyetlen gondolatom. - -Az Orient Expressznek megvan az a jó tulajdonsága, hogy: »hipp, hopp, -ott legyek, a hol akarok!« – igen hamar Németországba szállítja a pénzes -embert. S mióta az _Allgemeine Zeitung_ híre bejárta a világot, Arzén -királynak nem volt rá szüksége, hogy az útiköltség dolgában Volkinnal -értekezzék. A temetésre ugyan már nem érkezhetett meg, de a hagyaték -átvételét nem kellett idegenre bíznia. - -Az átadás alkalmával mindenkit megindított őszinte gyászával. - -– Ebben a házban lakott, ezen a szőnyegen járt, ebben a karosszékben -szokott pihenni! – szólt reszkető hangon. – Nem, nem tudom nézni ezeket -a kedves tárgyakat, mert meghasad a szivem! Adjatok el mindent, még ma, -rögtön! Ó, imádott nagynéném! Mért tetted ezt velem?! Adjatok el -mindent, mert ez a látvány megöl! - -Hogy Arzén király, németországi kirándulása után, miképpen vonult be -székvárosába, harangzúgás s a nép örömrivalgása között, hány küldöttség -járult elébe s a metropolita mily szép üdvözlő beszédet intézett hozzá, -ezt már tudja a szíves olvasó a világtörténelemből. De meg kell -említenünk, hogy az üdvözlők sorában ott volt Girgenti herczege is, -kissé mámorosan ugyan, de még a maga lábán. A király szivesen fogadta -hódolatát, s a küldöttségek elvonulása után megszólítással tüntette ki. - -– Girgenti – szólt nyájasan – te ugyan a legnagyobb disznó vagy a -világon, s Yorkshire nem szült nálad piszkosabb állatot, de azért -biztosítalak változatlan kegyelmemről. - -Girgenti megcsókolta a király kezét és hazament aludni. - -Lina nem győzte bámulni a kikefélkedett dinasztát. Mintha szebb és -fiatalabb lett volna; még az orra is kisebb volt. - -– Határozottan fenség van benne – szólt Milicshez. - -– Meglátszik rajta az isteni küldetés – felelt Milics. - -– Azt mondaná az ember, hogy glória van a feje körül. - -– A glóriát nem látom – szólt Lina – s azt se tudom, hogy csakugyan -isteni küldetés hozta-e Levanteba. Nekem úgy tetszik, hogy csak úgy -magától jött. De a királyok mégis csak más emberek, mint mi. Mintha -igazán velök volna az isteni kegyelem, ha elfogy a pénzük: örökölnek. S -ha ismét elfogy, ismét örökölnek. - - -III. CSALÁDI BAJOK. - -Arzén, Levante koronátlan királya, igen fáradtan tért haza a fantascai -hadgyakorlatokról. Egy kicsit boszús is volt; a hadgyakorlatok lefolyása -ugyanis nem mindenben felelt meg várakozásának. - -Úgy volt az intézkedés, hogy a hadsereg balszárnya, melyet ellenségnek -neveztek ki, szépen egy helyen marad, vár a sorára, s végül megvereti -magát. A jobbszárny ellenben, a mely a levantei haderőt jelképezte, -három csapattestre oszolva, különböző pontokról indul el, bekeríti az -ellenséget, s a derékhad, a Fekete-hegyeknél összetömörülvén, hátulról -támad és győz. - -E helyett az történt, hogy a levantei haderő eltévesztette az utat; a -különböző rajok nem tudták egymást megtalálni, s a három hadosztály -rendre bevonult az ellenség torkába. Az ellenség, bárhogyan kapálózott, -kénytelen volt Levantét megverni. - -Arzén király, az első pillanatban, pofozkodni óhajtott volna, de nem -tehette ezt, mert jelen volt szövetségese: az aurániai nagyherczeg is, a -kivel három évvel ezelőtt kegyetlen háborút viselt, s a kit ezúttal -arról akart meggyőzni, hogy Levante azóta katonai hatalommá fejlődött. - -* * * - -Az aurániai herczeg el volt ragadtatva; dicsérte a legénység helyes -kiképzését, s a tábori lakomán lelkes fölköszöntőt mondott szeretett -szövetségese egészségére. A felköszöntő után a fejedelmek megcsókolták -egymást, s Auránia ura sajátkezűleg tűzte föl »unokatestvér«-ének -mellére a Szent Kecske-rend gyémántos nagykeresztjét. - -Arzén király pazarul viszonozta ezt a figyelmességet. Auránia -trónörökösét, a ki ezen a napon érte meg harmadik születésnapját, -hadnagyból ezredessé léptette elő, Mária Libussa fejedelemasszonyt -pedig, az aurániai herczeg nagynénjét, kinevezte a levantei gárda -dragonyos-ezredének tulajdonosává. - -Szó volt róla, hogy a hadgyakorlatot sasvadászat fogja követni. De a -fejedelmeket igen kimerítette a katonák menetelése; így megelégedtek -azzal, hogy vadász-öltözetben fényképeztették le magukat, s -vadászlakomával fejezték be a négy napos fejedelmi találkozót. - -Másnap Arzén király s vendége még egyszer megcsókolták egymást; aztán -kiki haza utazott. - -Fantascától Stefanopoliszig vasúton három óra; Arzén király ráért -megfontolni, hogy mit irasson a hadgyakorlatokról a pétervári lapoknak. - -Ez a gond még jobban kifárasztotta; úgy, hogy mire a vasúttól a palotáig -hajtatott, végképpen megúnta az állami ügyeket. - -– Aludni fogok – szólt magában – aludni fogok népemért. A fejedelmek -pihenése a népek ujjászületése, mint egy jeles költő írta, a kit -kecsketolvajlásért kénytelen voltam becsukatni, sajnos. No, mi az -Milics? - -A hűséges Milics tudniillik ott várta a palota kapujánál. - -* * * - -– Kihallgatásért esedezem, Felség! Rendkivül fontos közölnivalóm van… - -– Rendkivül fontos?… Csak nem pénzről van szó? – szólt a király, -homlokát összeránczolva, s a világtörténelmi orrczimpák megremegtek. - -– Még annál is fontosabb! – jelentette az ijedt arczu miniszter. - -– Ne beszélj zöldeket, Milics, hanem eredj haza. Nem látod, hogy -rosszkedvü és kimerült vagyok? Mi az ördög lehetne még annál is -fontosabb? Menj haza, le akarok feküdni. - -– De Sire!… - -– Hoztál pénzt vagy nem hoztál? - -– Sire, én kétségbe vagyok esve… - -– Szót se többet! Takarodjál haza, s ha csak pénzeslevél nem érkezik, -fel ne merj költeni. Holnap majd elmondhatod, a mit akarsz. - -– Felséged meg fog haragudni rám… - -– Hé, legények, kergessétek el ezt a vén gazembert! - -S azzal bevonult lakosztályába. - -Még másnap is rosszkedvű volt, s mikor jelentették, hogy Milics már -hajnal óta várja a kihallgatást, szigoruan így szólt: - -– A kérdés az, hogy hozott-e pénzt magával? - -– Igen, Sire – volt a felelet – a reggeli postával több pénzes levél -érkezett, mintegy harmincz ezüst maravédi értékben. - -– Akkor bejöhet. - -Milics bejött, s a küszöbön megállt. Egy kicsit hozzá kellett készülnie, -hogy a jelentés tartalmához mérten rémült és gyászos arczot vágjon. -Aztán pihegve szólt: - -– Felség! Súlyos, mondhatnám kegyetlen kötelességet kell teljesítenem… - -– Eh! – vágott közbe a Balkán oroszlánja – a pénzesleveleket nem fogod -elcsevegni. Lépj elő és számolj be velök. - -Milics előlépett és átszolgáltatta az okiratokat. Arzén kétszer is -megolvasta: mindössze öt darab volt. - -– Te gazember, nem dugtál el egyet? – kérdezte a király, s motozni -kezdte hű tanácsosát. - -– Bocsánat, Sire, tévedtem – felelt Milics egy fizetőpinczér mosolyával. - -Nem lehetett máskép, elő kellett adnia a hatodikat is. - -Majd ujra hozzákészült szónoklatához, de a királyt nem érdekelte az -előterjesztés. A pénzeslevelek látása lecsillapította idegeit; rossz -kedve fölengedett, társalogni akart. - -– Te, Milics, micsoda kabát van rajtad? - -– Sire, ez a kabát egykor felségedé volt. Egy napon, midőn különös -megelégedését voltam szerencsés kiérdemelni, Felséged, kegyének jeléül, -levetette magáról, és rám adta, hű alattvalójára. A hogyan a kinai -császár jutalmazza leghívebb szolgáit. - -– Nem emlékszem, se az esetre, se arra, hogy a kabátot neked adtam. De -meglehet. - -– Én azzal hálálom meg Felséged kegyét, hogy azóta ezt a kabátot soha se -vetem le magamról. - -– Meglátszik rajta, mert már szörnyen piszkos. - -– Sire, én büszke vagyok erre a piszokra, mert Felséged szolgálatában -ragadt rám. - -– Jól van, Milics, de gondolnod kellene társadalmi állásodra is. Egy -miniszter legyen tolvaj, de ne legyen ilyen szennyesen zsugori. A -királyné kénytelen lesz rád köpni. - -– Kegyelem, Sire! Engedje meg, hogy elmondhassam… - -– Ugyan hagyj békén az állami ügyekkel! Engem az állami ügyekből csak a -pénzügyek érdekelnek. - -– Nem állami, hanem családi ügyekről van szó, Felség! Kínos, rettenetes -kötelességet kell teljesítenem!… Sire, készüljön el a legnagyobb, a -legborzasztóbb szerencsétlenségre! - -– Lárifári! A multkor is ilyen lármát csaptál, szinte megijesztettél. S -aztán kiderült, hogy semmi se történt. Az történt, hogy egy morganatikus -testvéremet lopáson kapták rajta Genovában, s becsukták. Nagyszerű! -Tehetek én róla, hogy boldog emlékű atyám olyan lelkes híve volt a -morganatikus házasság intézményének! Valamennyi morganatikus testvéremet -nem tehetem meg miniszterekké, tábornokokká; nincs annyi miniszterség a -világon! - -– Ó, Sire, ez a csapás sokkal mélyebben nyúlik bele Felséged családi -életébe! - -– Hah, ember, igazán megijesztesz! A leányaimról van szó, ugy-e? Hiába -rázod a fejed, kitaláltam, hogy megint a leányaimról van szó! De hát -mondd, Milics, van nálam boldogtalanabb apa a világon? Az egyik -leányomat férjhez adom a georgiai herczeghez, a másikat a litván -határgrófhoz. Mindegyikkel százezer arany maravédi hozományt adok; a -véremből adtam ezt a pénzt, Milics! Nem is a véremből, hanem a jövő -életemből, mert ezt a temérdek aranyat még csak ezután fogom a bankoknak -megfizetni. És mi történik? Két hét mulva megint itthon van mind a két -leányom. Az egyik megszökik a georgiai herczegtől, mert azt mondja, nem -azért ment férjhez, hogy kisasszony maradjon; a másikat meg elkergeti a -férje, mert azt mondja, hogy: köszöni szépen, de a herczegnőt nem -találta szépnek s kisasszonynak! Ha emezt veszi el a georgiai herczeg s -a másikat a határgróf, ma a legboldogabban élnének; így meg mind a kettő -itt ül a nyakamon, s perelhetem a sok szép maravédit! Mi van velök -megint? Anyjokra ütöttek a szerencsétlenek; a bojár asszony vére -libeg-lobog bennök. Mért, hogy éppen ettől az asszonytól lettek -gyermekeim, annyi asszony közül?! - -– Felség, a herczegnők jól érzik magukat és biczikliznek. De… - -– Hogyan, hát nem ők? - -– Ó, Sire, a szerencsétlenség sokkal nagyobb, sokkal rettenetesebb, mint -Felséged képzeli! - -– Csak nem a királynéról van szó? - -Milics lehajtotta a fejét, és nem felelt. - -Arzén megragadta a miniszter kabátja ujját, de aztán eszébe jutott ennek -a ruhadarabnak a története, s zsebkendőjével megtörölte a kezét. Arcza -ünnepiesen komolyra vált; orra rettenetes volt. - -– Beszélj – suttogta. – Felszállott az égbe? - -– Nem – nyögte Milics. – Ő él, de… kegyelem, Felség!… tegnapelőtt éjjel, -mialatt Felséged a hadgyakorlaton volt, elhagyta a palotát… mindörökre… - -– És nem egyedül hagyta el, szóval: megszökött, akarod mondani?… -felelj!… nem lesz semmi bántódásod. - -Milics bólintott, hogy igen. - -Elhallgattak. - -Arzén egy pillanatig mozdulatlan maradt, mereven nézett maga elé, mintha -fenékig bele süppedt volna ebbe a rettentő gondolatba. Aztán hirtelen -fölegyenesedett, s azzal a fejedelmi mozdulattal, mely Milicset és -feleségét mindannyiszor a renaissance nagy alakjaira emlékeztette, -imádságra kulcsolta a kezét. - -– Isten adta, Isten elvette! – szólt, s hangja reszketett. – -Dicsértessék az ő szent neve! - -Milics nem merte megzavarni, pedig jelentését még nem fejezte be. De el -volt készülve rá, hogy a király izgatottsága tartós lesz, s türelmesen -várt, míg ismét rá kerül a sor. - -Nem kellett soká várakoznia; Arzén hamarább lecsillapodott, mint Milics -remélte. - -– Látod, ilyenek a nők! – szólt, lassan ejtve a szót, a lemondás -csöndes, szomoru hangján. – Ezt is a tenyeremen hordoztam, csak úgy, -mint a többit; kiméltem az egészségét, s mert tudtam, hogy gyönge a -szervezete, kedveseket tartottam, csak hogy őt ne kelljen zaklatnom. -Emlékszel, három évig vártam rá, míg hajadonná serdült, s hozomány -nélkül vettem el, mert apja, a gaz Girgenti rútul becsapott. Két hétig -se fizette a számláimat, s attól fogva, hogy örököltem, egy kopeket se -láttam tőle. És most mégis elhagy! Pedig, hogy ezt a botrányt -elkerüljem, megvallom neked, kész lettem volna a legmesszebb menő -áldozatokra. De ilyenek a nők! Látod, ha a feleséged, ez a becsületes -Lina, nem volna oly hűséges hozzánk, kétségbe kellene esnünk az egész -női nemen. De beszélj tovább, ki volt az illető? Remélem, legalább nem -választott rangján alul. Valamelyik fejedelmi vendégünk? Ezek -kíséretéből valaki? Vagy egyik gárdistám? Felelj. - -– Nem, Sire. - -– Lejebb? - -– Lejebb. - -– Valami kóbor festőművész? - -– Lejebb. - -– Tenorista? Akrobata? - -– Lejebb. - -– Czigány hegedűművész? - -– Lejebb. - -– Akkor hát ne is mondd. A gondviselés így rendelte, pont. Engem a -balsors csapásai nem terítenek le. Ott látszik meg, hogy ki az igazi -fejedelem, hogy miképpen tudjuk tűrni a megpróbáltatásokat. Én -keresztényi lélekkel tűröm. Különben is, nincs az a nagy -szerencsétlenség, a melynek ne volna valami jó oldala. Így legalább -megszabadultam ettől a gaz Girgentitől. Remélem, elpárolgott? - -– Nem, Sire, Girgenti herczege Felséged pártján van. Kijelentette, hogy -megtagadja leányát, s tegnap már be is költözött a királyné -lakosztályába. - -– Ki kell dobni onnan a részeg disznót. Végre is, ha csakugyan eljegyzem -az özvegy mordvin fejedelemasszonyt, nem vezethetem az uj asszonyt egy -olyan lakosztályba, a melyben előbb ez a kucséber lakott. - -– Hogyan? Felséged már… - -– Igen, én beleegyezem a válásba, mindenbe beleegyezem. A fiatalságnak -ki kell tombolnia magát; legyenek boldogok a fiatalok! S ha már ki kell -ürítenem ezt a keserü poharat, történjék meg minél hamarább! A mordvin -fejedelemasszony birtokai gazdaggá, erőssé fogják tenni népemet, s én -mindenre kész vagyok szeretett népemért. - -– Csakhogy, Sire… - -– Irasd ki a hivatalos lapba, hogy ő felsége, egészségének -helyreállítására, déli éghajlat alá utazott; hívasd elő a metropolitát, -hogy csendben, rendben, intézze el a dolgot. Siessen a hítvány pap; -tudom, hogy a házasságkötés nehéz, de a házasságok felbontásába már -begyakorolhatta magát. Előre, indulj; még ma fogjon hozzá, holnap délre -el akarok válni. - -– E szerint felséged nem kívánja üldöztetni a szökevényeket? - -– Már mért bántanám szegényeket? A királyné oly fiatal! Ennek a kornak -mindent, de mindent meg kell bocsátani. Én megbocsátok neki; éljen -boldogul! - -– De, Sire, hogy is mondjam?… nem merem mondani… az ex-királyné… -Syracusa herczegnője… vagy hogy nevezzem?… magával vitte összes -ékszereit, sőt magával vitte a százezer arany maravédit is, a melyet -atyjától, Girgenti herczegétől, hozományul kapott! - -Arzén felordított, mint a halálosan megsebzett fenevad. - -– A nyomorult! S te ezt csak most mondod nekem?! - -– De, Felség! - -– Hollá! Fegyverre, őrség! Trombitáljátok össze a katonaságot! -Ültessétek vasútra az egész rendőrséget. Utána a nyomorultaknak, -fogjátok el őket! Még most is itt vagy, Milics?! Szaladj, fuss, rohanj, -vezettesd elő leggyorsabb paripámat, utánok, utánok! Utólérem őket, -esküszöm! Mi az, a rémület elvette az eszed? Ne félj, Milics, meg fogom -torolni becsületemet! - - -IV. DÁVID KIRÁLY LEVÉLTÁRA. - -Ede király, Abrakadabra választott fejedelme, nagy pompával temette el -Dávid exkirályt, a Balkán czédrusát. Meghúzatta a hitelbe hozatott -harangokat, kirukkoltatta ünnepiesen megfésülködött testőrségét, s a -néphez kiáltványt intézett, melyben ékes szavakkal magasztalta az -elhunyt érdemeit. Aztán birtokba vette apai örökségét. A hagyaték több -papirgallérból, kilenczvenhét csomag franczia és svájczi kártyából, egy -aluminium-messzelátóból, három cséplőgépből s egy csomó irományból -állott. - -Dicsőségesen országló Ede bezárkozott a Grand Hôtel de France et de -Russie 47-ik számu szobájába, a hol tegnap még Dávid ex-király lakott, -pár perczig kegyelettel nézegette boldogult atyjának és Juppajdárum -Juhhéja kisasszonynak rózsaszin szalaggal diszített arczképeit, s -hozzáfogott a gondosan őrzött levélcsomó átolvasásához. - -Az első írás következőképp hangzott: - -»Imádott kutyám! Beszéltem az izmaelitával. Nem képzeled, drága pofám, -micsoda szemtelenség lakik ebben a pénzeszsákban. Ime a feleletei: - -10. Az Arany Sárkány, a Gyémánt Sas avagy a Brahmaputra-rendjelekért -külön-külön vagy együttvéve nem hajlandó adni egy fabatkát sem; -állítólag megvan neki már a Vérző Szent Szív nagykeresztje is, s potom -nyolczszáz frankért jutott hozzá. - -20. Nem elégszik meg azzal, ha Marko Zárát csupán miniszterelnököddé -nevezed ki. Ellenben ha megteszed fő-tandijbeszedőnek és a pénzeslevelek -főigazgatójának is, nem idegenkedik némi jutalék biztosításának a -gondolatától. - -30. Abban az esetben, ha VIII. Bonifácznak, Csizió királyának, háborút -üzennél, s ezzel egy kis baisse-t tudnál előidézni, nem fösvénykednék -néhány százezer frankkal. - -Gondold meg, kutyuskám, hogy ez a VIII. Bonifácz egy vizfejü kamasz, a -kinek már régen szüksége volna egy kis leczkére. S ne feledd, hogy -epedve sóvárog utánad hűséges és szerelmes kis macskád: - -Titánia.« - -A második levél már rövidebb volt: - -»Kedves gumi majmom! Sietek közölni, hogy az őrült lord csakugyan ugrik. -Irásban kötelezte magát, hogy ha igazán megadod nekem a Maisonrouge -herczegnői czímet, elvesz feleségül, s költségeidet megtéríti kerek -húszezer fontban. Mit szólsz hozzá? Ha a balvégzet elválasztana, akkor -is változatlanul, örökkön szeret: a te kis kolibrid, - -Lola.« - -A harmadik papiros szűkszavu, üzleti távirat volt: - -»A tizennyolcz vagon koporsót útnak indítottam. Ismételve kérdem, nem -volna-e hajlandó az ügyletet velem számoltatni le? Utalok ajánlatom -előnyösségére. A veszteség nem tenne többet koporsónként 37 frcs 75 -centimesnál. - -Stephenson Éva.« - -Ennek a táviratnak a párjára is rögtön ráakadt a gyászoló király: - -»Sajnálom, de a vizipuskákért és a Bell-féle ágyúkért cserébe csak -Simson cséplőgépekkel és Maxence-zongorákkal szolgálhatok. Az országos -levéltár papiranyaga kilonkint 15 centimesmal bármikor szállítható, - -St. Éva.« - -Ede király megilletődéstől remegő kézzel tette félre a táviratokat, s -két okiratot bontott szét, melyek egymás mellett hevertek a csomóban. -Ezeket az okiratokat már jól ismerte. Az egyikben Dávid király fia -javára lemondott trónjáról s csak három millió frank végkielégítést -kötött ki magának; a másikban ujabb másfél millió frankért kötelezte -magát, hogy Abrakadabra országba sohase fogja betenni a lábát. - -A következő papir már az ő keze írása volt. Az ő keze írása! -Meglátszottak rajta a száműzetés keserü könnyei. Ede király ezt olvasta -ki az ismerős vonásokból: - -»Kedves fiam, meggondoltam a dolgot. Elég lesz, ha hatvanezer frankot -adsz Klopiczka grófnénak. Igaz, hogy kétszázezret igértem neki, de akkor -még nem voltam földönfutó. A különbséggel pompásan rendezhetném a -bookmakereknél való hátrálékaimat. Végre is csak nem fogod eltűrni, hogy -kilökjenek az Ifju Óriások klubjából, engem, a ki…« - -Itt megszakadt az írás. Ede király mintha emlékezett volna erre a -levélre. Csakhogy, úgy tetszett neki, a hozzá jutott jegyzékben -Klopiczka grófné már csupán 30.000 frankra tarthatott számot. Hány -fogalmazást téphetett össze a szegény földönfutó, míg lelki harczaiban -idáig érkezett! - -Nyugtatványok és elismervények következtek. Elismervények a földönfutó -elárverezett ingóságainak átvételéről, zálogczédulák a száműzött -ingeiről, és nyugtatványok az ezüstnemüről szóló zálogczédulák -ideiglenes letétbe helyezéséről. Ede király elővette zsebkendőjét s -csöndesen zokogott. - -– Szegény, szegény atyám! - -De csak akkor fogta el igazán a megilletődés, mikor a czédulák alatt -fekvő terjedelmes okiratot kezdte betűzgetni. Szerződés volt ez, mely -egyrészről az abderai Temetésrendező Intézet igazgatósága, más részről -Betli gróf – azelőtt Dávid király – között köttetett. Ennek a -szerződésnek az első pontja így szólt: - -1. Betli gróf kötelezi magát kieszközölni, hogy minél később -bekövetkezendő halála esetén a temetés rendezésével az abderai -Temetésrendező Intézet igazgatósága bizassék meg. Viszont ez jutalékul -előre kiutalványozza a húszezer frankban előirányzott költségek hét -százalékát. - -Hasonló gondos előrelátásra vallott a szerződéshez csatolt levél is, -melyben egy abderai tudós tanár ugyanilyen föltétel mellett késznek -nyilatkozott a bebalzsamozás díjából tiz százaléknak átengedésére. S -végül a Balkánvidéki Múzeum egy irata, melynek értelmében a nevezett -múzeum Dávid exkirály csontvázáért kész kiutalványozni tizezer frankot -Betli grófnak, a csontváz ez idő szerinti tulajdonosának. - -Ede király könnye úgy hullott, mint a záporeső. - -– Mi marad meg belőled, drága jó atyám?! – sóhajtott fel keservesen. – -Csak halhatatlan szellemed s ez a néhány papirlap! - -Csakhogy ezen a világon minden csak álom, minden csupa ábránd és -csalódás. Alighogy Ede király az utóbbi szavakat elzokogta, kezébe akadt -az utolsó papirlap is. S nagy meglepetéssel a következőket olvasta -belőle: - -»Kedves fiam, midőn kegyelettel nézed át hátra hagyott irományaimat, -tudd meg, hogy ezek az irományok már nem az én irományaim. Úgy szerelmi -levelezésemet, mint összes egyéb hátrahagyott irományaimat eladtam egy -amerikai kiadónak, a ki ezeket öt-ives füzetekben fogja kiadni, százezer -példányban.« - -Ede király merengve nézett az ürbe, szeretett, felejthetetlen édes atyja -után. - - - - -A NIMFÁK ÉS A SZATIROK. - - -I. - -Szabó, szokása ellenére, már hét órakor bement a szinházba. - -– Emberi számítás szerint – szólt magában, mig a kaszinótól a szinházig -sétált – lehetetlen ugyan, hogy a darab megbukjék, de egy első előadáson -két elszánt tenyér soha se fölösleges. Az első előadásokkal mindig úgy -van az ember, mint az örvendetesnek mondott családi eseményekkel: soha -se tudni előre, nem lesz-e valami baj a döntő pillanatban? S a barátság -kötelességekkel jár. Ki tudja, talán már az első felvonás végén szükség -lesz rá, hogy minden legény a fedélzeten legyen?!… - -Az _Érisz almája_ czímü verses vigjátékra gondolt, melynek első -előadását vörös szinlapok hirdették a hirdetőoszlopokon. - -Nemcsak Szabó, a »beavatott körök« is bizonyosra vették, hogy az uj -darabnak nagy sikere lesz. A főpróbák bábái elégedetten bólogattak; az -általános hangulat csupa derüt jósolt. Torday, a ki a darabot elkövette, -azok közé a ritka emberek közé tartozott, a kiket mindenki szeret; de -nem bizakodott el, hanem gondoskodott róla, hogy a nézőtér tele legyen a -leghívebb híveivel. Vagy négyszáz jegyet osztott szét az ismerősei -között; legfeljebb a bérlőktől lehetett tartania, de Torday nem az az -író volt, a ki a bérlőket fellázítja. - -– Csak egy aggodalmam van – szólt a főpróba után Szabónak, a ki -meghittje volt. – A darab nagyon rossz… - -– Az igaz – felelt az ujságiró. – De szerencsédre, az előadás még -rosszabb, s a közönség azt se fogja tudni, hogy miről van szó. A szép -asszony örül, hogy végre-valahára, ismét gyönyörködhetik hangjának a -zenéjében, s oly lelkesen szaval, hogy egy kukkot se lehet érteni a -darabból. - -– Már az igaz. Négyen is könyörögtünk neki, de lehetetlen rábírni, hogy -ne a névelőt hangsúlyozza! - -– Csókold meg a kezét. A vers annál szebb, minél kevésbbé érthető; a -csengés-bongás a fő, az értelem mellékes. - -– Különben, bánom is én! Gémesy és Haller ott lesznek az előadáson, s ez -nekem elég. - -– Annyira bízol bennök? - -– Te nem ismered őket. Nagyon derék fiúk, s ha barátságról van szó, -számíthatsz rájok egész a közbotrányig. Emlékszel _Dejanirá_ra? A -főpróba után azt hittem, hogy a föld alá kell sülyednem. De ott volt -Gémesy, s a második felvonás után tizenkétszer híttak ki. Ne félj -semmit, barátom, ma is sikerem lesz. - -* * * - -– Teringettét, csakugyan családi körben leszünk! – szólt mosolyogva -Szabó, a mikor a szinházban körülnézett. – Hisz ez nem is első előadás, -hanem névnap vagy keresztelő! - -Mindenkit ismert, a ki szembe jött vele, s az, a kinek ezt mondta, már -messziről vigan integetett feléje. - -– Mondja, hogy batyubál! – felelt nevetve a megszólított. – A társaság -annyira zártkörü, hogy az előadás után akár tánczra is perdülhetünk. - -S aztán egy másik úrral fogott kezet, a ki látván a szinház folyosóján -tolongókat, nevettében a szemét törülgette. - -Az ujságirót egy kissé kellemetlenül érintette a czinkostársak élénk -derültsége; bement a nézőtérre. - -Benn még csak akkor kezdtek gyülekezni. A földszinten tíz-húsz ember -lézengett, a páholyokban senki. - -Csak a karzat volt tele; ott ember ember hátán szorongott. - -Szabó megtörülte a messzelátóját, s felnézett. - -Az első sort tagbaszakadt, markos legények foglalták el, a kik mind a -két könyökükkel a párkányra támaszkodva, komolyan, szinte szomoruan -néztek maguk elé. Kis, hegyes, talián kalap volt a fejükön; némelyiknek -a fülében vékony rézkarika sárgállott. - -Szabó, bejövet, megfogadta, hogy olyan komoly lesz, mint egy -temetés-rendező; de nem állhatta meg, hogy el ne mosolyodjék. - -– Ezek a Moretti szobrász-legényei – szólt egy másik szinházi birálóhoz, -a ki mögötte ült. - -És csakugyan megpillantotta a Moretti faun-arczát a második emeleten. A -szobrász vigan hunyorgatott le rájok, s mankójával a karzatra mutatott. - -– Ugy látszik – szólt a másik iró – ma Moretti lesz a klakk feje. Ő adja -majd a jelt, hogy mikor kell tapsolni. - -Ez mulatságosnak tűnt fel mindakettőjük előtt. Moretti épp oly kevéssé -tudott magyarul, mint a legényei. - -– Hanem azt meg kell adni – szólt Szabó – hogy hatalmas tenyerek! -Ezekből a cziklopsz-tenyerekből azt következtetem, hogy _Érisz almája_ -olyan irodalmi esemény lesz, a minőt nem láttunk húsz esztendő óta, a -mikor… - -Nem fejezhette be a mondatát. Egy magas, szép öreg úr állott előtte, a -ki »bocsánatot« kérve, a helyére igyekezett. Szabó félre lépett. Az öreg -úr bólintott, s leült Szabó mellé. - -– Végre az igazi közönség! – suttogott a másik ujságiró, a ki régi -szinházi róka volt, s látásból mindenkit ismert. - -– Nem gondolnám – felelt Szabó, egy népesedni kezdő páholyt -szemlélgetve. – Nézze csak – folytatta halkan, hogy az öreg úr meg ne -értse – frakkban van… fogadni mernék rá, hogy ott lesz a banketten. - -Az öreg úr kibontotta a szinlapját, s Szabónak feltűnt, hogy szabad -szemmel olvas. Kissé irígykedve pillantott rá. Szomszédja, a szemét -övező bőr-gyürődésből itélve, közel lehetett a nyolczvan esztendőhöz, de -kitünően »tartotta magát«. Egészséges arczszine tökéletes testi jólétről -beszélt; tartásán, mozdulatain meglátszott, hogy szépen, okosan élt, s -hogy huszonnyolcz éves korában derék szál legény lehetett. Szabó, a ki -azt szokta álmodni, hogy őt a szürke, pej és sárga baczillusok négyes -czúgon röpítik ama bizonyos ismeretlen tartomány felé, egy sóhajtást -nyomott el. - - -II. - -A nézőtér megtelt, s az előadás megkezdődött. Vénusz asszony megjelent, -s a szegény értelmi hangsúly mintha örökre elköltözött volna -Magyarországból. - -Szabó nem figyelt Vénusz asszonyra, ellenben alig tudta levenni a szemét -egy láthatóan jókedvü, szőke fiatalemberről, a ki, vagy három sorral -előbb, egy sarok-zártszéken feszengett s annyit izgett-mozgott, hogy a -mögötte ülők nem láthattak tőle a szinpadra. Hol az egyik lábát kapta az -ölébe, hol a másikat, hol föltette a monokliját, hol lecsapta, de -folyvást úgy fészkelődött, mint a ki vesztét érzi. Koronkint szemtelenül -nézegetett maga körül, hátra fordult s tüntetően szemlélgette a -páholyban ülőket, majd megfordult egészen, s kihivóan meredt rá -egyik-másik békés nézőre, a ki véletlenül rá pillantott. Egy-egy ilyen -alkalommal monoklija összevillant a Szabó tekintetével, de ez csak egy -pillanatig tartott; a következő másodperczben a fáradhatatlan monokli -már másutt kalandozott. - -Vannak arczok, a melyek láttára a leghiggadtabb embernek is bizseregni -kezd a tenyere; a jókedvü szőke ilyen arczot viselt mozgékony, -egészséges nyakán. Szabónak az jutott eszébe: - -– Én meg ez a szőke nem élhetünk nyugodtan egymás közelében; nekünk, -kettőnknek, ez a földteke kicsiny. Előbb-utóbb úgyis össze kell -kerülnünk, ha itt nem, másutt; legyen hát: előbb. - -Azt forgatta a fejében, hogy kihivatja a folyosóra, de aztán meggondolta -magát. Jobb lesz, hogyha nem idegeskedik, hanem megvárja szépen a -felvonás végét. - -Alig hogy ezt elvégezte magában, a jókedvü szőke minden igaz ok nélkül -elkezdett tapsolni, egyesegyedül, mintha hirtelen megőrült volna. -Mindenki oda nézett, de a következő pillanatban a második emeleten -fölemelkedett a Moretti mankója, s odafenn megdördültek a -szobrász-tenyerek. - -Szabó nem igen szokott lefeküdni a nélkül, hogy egy-két taps-orkánt -végig ne hallgatott volna, de ilyen taps-orkánra Szabó nem emlékezett. A -klakk magával ragadta Torday összes vendégeit, s a bérlők még nem tértek -magukhoz meglepetésükből. Vénusz asszony kezét a szivére szorítva -hajlongott; szemében két valódi könnycsepp égett. A szőke lehajolt az -előtte ülő hölgy vállához, s vigyorgott. - -Szabónak a dühét mintha szétfujták volna, de azért a szőkét tovább is -figyelemmel kisérte. Ki lehet ez a ficzkó? Lassankint, a mint feltűnt -előtte, hogy a szőke soha, még csak szórakozottságból se tekint a -szinpadra, de annál eszeveszettebben tapsol, minden elképzelhető és -elképzelhetetlen alkalommal, rájött, hogy ezt hamarább is kitalálhatta -volna. - -– Ez nem lehet más, mint Gémesy. - -Csakugyan az volt. Az első felvonás óriási sikere után – az olasz -szobrász-legények »Scherzo!… Scherzo!« kiáltásaira Tordaynak vagy -tizenötször kellett megjelennie – a máris berekedt szőke odament az -ujságiróhoz, s megszólította: - -– Szabó doktor úrhoz van szerencsém, ugy-e? - -– S ön Gémesy báró, ha nem csalódom? - -– Rá kellett ismernünk egymásra, olyan jól dolgoztunk! - -– Ki kellett találnom, hogy ön az. Torday soha se hálálhatja meg önnek… - -– Én? Az semmi, de látta volna Hallert! Nem ismeri Hallert? Az a kopasz, -pápaszemes, kövér, ott a jobboldalon! Mindig behunyva tartja a szemét… -azt hiszem, aludt is egy kicsit. De ha tapsolni kellett, tiz ember -helyett működött. Ugy dobolt a lábával, mintha Vitus-tánczot járna. S ez -az ember ma-holnap nyilvános rendes tanára lesz a kór-boncztannak!… Ó, -jó estét kivánok! - -Ez a köszönés az öreg úrnak szólt. - -Az öreg úr örült a szerencsének, s a báró tudakozódására elmondta, hogy -csak két napja van Budapesten. Ide s tova tiz éve, hogy nem volt ebben a -szinházban, de a Torday uj műve nagyon érdekelte. Torday különben -meghítta a bankettjére is. - -Szabó nem figyelt a beszélgetésükre; a másik ujságirót hallgatta, a ki -őszintén megvallotta, hogy ez után a roppant siker után kénytelen lesz a -bírálatán, de különösen a tudósításán egyetmást változtatni. Gémesy -azonban hirtelen hozzá fordult: - -– Hogyan, az urak nem ismerik egymást? Engedje meg, bátyám, hogy -bemutassam Szabó Rudolf urat. Barcsay György úr!… - -Szabó meglepetten fordult az öreg úr felé. Barcsay György, a »Nimfák és -szatirok« szerzője! Hogyan, hát a »Nimfák és szatirok« szerzője még él! -Szabó, gyerek korában, még olvasta ezt a költeményt, melyről annak -idején sokat beszéltek. De Barcsay már réges-rég visszavonult az -irodalomtól, s Szabó nem volt az egyetlen, a kinek úgy tetszett, mintha -a »Nimfák és szatirok« szerzője már húsz évvel ezelőtt meghalt volna. A -nimfák és a szatirok! Ez az aggastyán egyszer a nimfákról álmodott! - -Az ujságiró egy kicsit meg volt illetődve. Ugy rémlett neki, hogy ez az -öreg úr igazi költő volt, igazi költő – igazi hatás és igazi sikerek -nélkül. E szerint talán nem igazi költő, csak közepes lantpengető?… S mi -szükség a világon a közepes lantpengetőkre?… Mindegy, még ma is fájhat -neki, hogy egy holt költőt hord magában eltemetve! - -Az _Érisz almájá_ról és Tordayról kezdtek beszélni; Szabó maga se tudta -miért, egyszerre komolylyá lett. Egy világért se árulta el, mit tart a -barátja darabjáról, s örült, mikor látta, hogy Gémesy tovább áll, -»hangulatot csinálni.« Az öreg úr dicsérte az első felvonást s dicsérte -Tordayt. Okosan beszélt, s minden szaván meglátszott a nagyon művelt -ember, de Szabó mégis csodálkozva hallgatta. Egy ember, a kinek magának -is voltak irodalmi tervei, ábrándjai, becsvágya, s a ki komolyan veszi -ezt a darabot, ezt a szinházat! Az aggkor tette ilyen türelmessé? Vagy -soha se volt elég érzéke megkülönböztetni a széptől – a semminőt? Vagy -végül: csak azért vesz komolyan minden törekvést, mert tudja, hogy a -hasztalan törekvés milyen fájdalom? A nyolczvan éves aggok közt is -volnának ilyen gyermekek? - -Ha egy ihtiozauruszt lát a Kossuth Lajos-utczában, nem lett volna -nagyobb a meglepetése. - -* * * - -_Érisz almájá_nak első előadása kivételes sikerrel végződött. A szerzőt -és az előadókat egész este folyvást ünnepelték, s Tordaynak végül része -volt a képzelhető legnagyobb diadalban, az úgynevezett -»lakatos-tapsok«-ban. - -A »vas-tapsok« ugyanis ebben az időben már kimentek a divatból. Az -öregebb szinház-látogatók bizonyára emlékeznek még a híres -»vas-tapsok«-ra. A vas-tapsok idejében – szép, messzi idők! – a nagy -szinpadi siker külső jele az volt, hogy a szerzőt és az előadókat még -akkor is tapsolták, mikor már a vasfüggönyt is leeresztették. Ilyenkor, -hogy a közönség szabad folyást engedhessen a lelkesedésének, a rendező -kinyittatta a vasfüggöny kis ajtaját, az ünnepeltek kibujtak rajta, -perczekig hajlongtak, s végül mű-csókokat dobáltak a három kaszinó felé. -Másnap aztán a helyi sajtó örömmámorban úszott. - -A vas-tapsok azonban idővel elvesztették a jelentőségüket. A művésznők -ugyanis, a kik – mint ismeretes – fogékonyak az efféle hódolatok iránt, -néhány rövid hónap alatt annyira visszaéltek a vasfüggöny kis ajtajával, -hogy utóljára alig volt előadás vas-tapsok nélkül. Ügyesebb szinésznők -siettek a vasfüggönyt lebocsáttatni, s kibujni rajta, a mig nem késő; -mások pedig már a szerződésükben kikötötték a vas-tapsokat. Szóval az -ünneplésnek ez a gyöngéd módja nemsokára olyan mindennapossá lett, hogy -végre senki se talált benne örömet. Ekkor egy élelmes szinházigazgató -kitalálta a »lakatos-tapsok«-at. - -A szinházi diadaloknak ez az ujabb neme egész közönséges vas-tapsokkal -kezdődött. _Érisz almájá_nak utolsó felvonása után a kárpit mintegy -tizenkétszer gördült le, s Vénusz asszonyság meg Torday addig hajlongtak -jobbra, balra, míg tökéletesen ki nem fáradtak. Hogy egy kissé -pihenjenek, a vasfüggönyt lebocsátották. De a taps egyre zúgott, s mikor -a kis ajtó kinyílt, az úgynevezett viharos éljenzés hangzott fel. A -művésznő és Torday kibujtak a vasajtón, átvették koszorúikat, s a -hajlongás ujra kezdődött; majd visszabujtak, s a tapsorkán csak nem -szűnvén meg, ujból visszakerültek. Hatszor bujtak ki és be a vasajtón, -hatszor kezdtek könnyezni, s hatszor intettek a közönségnek, hogy a -megindultságtól végképpen oda vannak. Mindez azonban nem hűtötte le a -közönség lelkesedését, s a tapasztaltabbak csak most kezdtek tapsolni. -Erre a vasajtó még egyszer kinyilt, de most már Torday és Vénusz -asszonyság helyett a rendező bujt ki a szinpadról. Zajos »eláll«- és -»abczúg«-kiáltások; a rendező szivére teszi a kezét, meghajlik, aztán -hátat fordítva a közönségnek, a magával hozott kulcscsal bezárja a -vasajtót. Krr! krr! – a kulcs kétszer is megfordul a zárban; a közönség -tombol és a szerzőt követeli. De a rendező hajthatatlan, s jeléül, hogy -bármily élénken sajnálja a dolgot, a szinház ma már nem tehet eleget a -közönség kívánságának, megfogja a kulcsot, s a karzat egy nyitott -ablakán át ügyesen kidobja az utczára. Rengeteg lárma keletkezik, a -taps-orkán nem szűnik, s a rendezőt meg akarják lincselni. A -szerencsétlen ember sápadtan, tehetetlenül áll a sugólyuk előtt. A vihar -egyre tart, az emberek a lábukkal dobolnak, az egész ház a szerzőt -követeli. Végre a rendező int, hogy szólni akar. A közönség elcsendesül, -s a szinház megbizottja remegő hangon jelenti ki, hogy ily körülmények -között nem állhat tovább ellent a közkivánságnak, s az ajtót még egyszer -kinyittatja, de minthogy a kulcs nincs többé birtokában, kéri a -nagyérdemü közönség szives türelmét addig, a míg a lakatos megérkezik. -Egetverő éljenzés. Elküldenek a lakatosért, s mig az állandóan -szerződtetett iparos-legény előkerül, a közönség áhitatos csöndben -várakozik. Végre a lakatos, hagyományos jelmezében, megjelenik a -nézőtéren, a zenekar elkerített helyén át felmászik a szinpadra, feltöri -a zárt, a vasajtó kinyílik, s a lakatos megérkezése óta folyvást tomboló -tapsorkán közepett Vénusz asszonyság és Torday még egyszer megjelenik a -közönség előtt. - -Ezek a »lakatos-tapsok«. - - -III. - -Éjfél tájban Szabó elkészült a jelentésével. Hűségesen följegyezte a -lakatos-tapsokat, sorra szedte a szereplőket és elzengette a szokásos -dicsőitő dalt, felmagasztalta Tordayt, a szinészeket, az igazgatót, a -rendezőt, a sugót, a tűzoltókat, s végül megköszönte Tordaynak, hogy -ismét megajándékozta a magyar irodalmat egy becses alkotással, mely -bizonyára maradandó lesz, századokon át, az idők teljességéig. - -Aztán megivott egy pohár grogot, rágyujtott egy czigarettára, s így -szólt a szedőgyereknek, a ki kézíratért jött: - -– Vidd le ezt a szemtelen hazugságot. - -A szedőgyereket a »hazugság« szó nem riasztotta meg. Látott ő már -másféle szeleket is. - -– Csak azt szeretném tudni, hogy kit tesznek itt bolonddá?! – tűnődött -Szabó, Molière szavait idézve. – Vagy mondjuk így, hogy: kit teszünk -bolonddá? Egymást? Nem. A közönséget? Az is tudja, hogy mihez tartsa -magát. Tordayt? Dehogy! Torday eszes ember, a ki tisztában van vele, -hogy egész irodalmi podgyásza nem ér egy fakovát. Kit teszünk hát -bolonddá?! - -Megnézte a tükörben, hogy rendben van-e a frakkja, s elment a bankettre. - -– Végre is – beszélgetett magában – társaság nélkül nem élhetünk, s -abból, hogy valaki szamárságokat aprit össze ötös és hatodfeles -jambusokba, nem következés, hogy a bankettje is élvezhetetlen. Éjfél -ugyan már elmult, de valami csak maradt a későn jövők számára; s másutt -már úgy se kapok meleg vacsorát. Igen, igen; szeretném, ha egyszer -megmagyarázná valami jólelkü ember, hogy: voltaképpen kit teszünk mi -bolonddá, s mi a neve annak a derék embernek, a ki elhiszi mindazt a sok -zöldséget, a mit a hatvanhét nagy művésznőről nap-nap után -összehazudunk?! - -Az első ember, a kit a banketten megpillantott, az öreg Barcsay volt. S -egyszerre eszébe jutott, hogy: - -– Ez az, a kit mi bolonddá teszünk! - -Nemcsak udvariasságból, inkább önzésből, az öreg úr mellé ült. Látta, -hogy a »jobb részt« választja, ha ez egyszer nem tart a fiatal -Magyarországgal. - -– Ez legalább nem önti a mártást a kabátomra. - -A bankettezők már a vad felköszöntőknél tartottak. Egy művész, a ki a -szinpadon nem igen jutott szóhoz, pezsgőjét lötyögtetve, épp azt -fejtegette, hogy mennyit nyomorgott a vidéken. Olyan élénk színekkel -ecsetelte ezt a szomoru korszakot, hogy mindenkinek azt kellett -mondania: »Istenem, mégis csak nagy dolog a _művészet_, a mely _onnan_ -ide juttatta ezt a jeles férfiút, ide az osztrigához, sőt a Mouton -Rothschildhoz!« Ennek a felköszöntőnek a hatása alatt Gémesy felső -végtagjaival minduntalan az asztalon hentergett, mert valamivel ki -kellett fejeznie, hogy ő nem vonakodik a korpa közé keveredni, a mikor a -mulatság úgy kivánja, de hát mégis csak más fészekből kelt ki, mint ezek -a bohém uraságok. A mellette ülő szöszke szinésznő egyetértő -pillantásokkal méltatta ezt a fesztelenséget, a mely kegyesség annál -érthetőbb volt, mert egyrészt: Idácska a monokli iránt valami rejtelmes -testvéri vonzalmat érzett, másrészt pedig: a baloldali szomszédja, -Haller, ügyet se vetett rá. Haller már violaszínű volt. Hátra dőlt a -székében, s szemüvegét a homlokára tolva, behunyt szemmel pihente ki a -villamos lámpák fényét: elmélkedett s emésztett. A ki nem látta, hogyan -emészt az óriás kigyó, megelégedhetett Hallerrel is. Különben nem csoda, -ha egy kissé ki volt merülve; a míg az előadás tartott, kézzel-lábbal -lelkesedett, a banketten pedig folyvást káprázott a szeme, mert Vénusz -asszonyság, a ki szemben ült vele, olyan ruhában jelent meg, a mely -semmit se titkolt el karja és válla pompájából. A szép asszony máskor is -élénken emlékeztetett a Bavaria-szoborra, de ez este nemcsak szép volt, -hanem valósággal: sok; s bár a kórboncztan tanárát nem lehetett éppen -mai gyereknek mondani, a vakító fehérség, ily hatalmas arányokban, -mindig kellemesen hatott rá. Azonkivül Haller a sherry-brandyt is -szerette, és miért ne szerette volna?! Szóval lecsukta a szemét, s -koronkint nagyokat fujva, hosszan elmélkedett. A közelében ülők nem igen -figyeltek rá; az a negyedóra következett, a mikor mindenki egyszerre -akar beszélni. - -Torday boldogan és fáradtan mosolygott, mint egy fiatal anya, a ki a -körülményekhez képest jól érzi magát, s az általános lárma közepett -csöndesen, szinte megilletődve beszélgetett a mellette ülő két öreg -szinésznővel. Egy mindenáron folyvást szavaló, elérzékenyült honfi -véletlenül egy pohár vörös bort öntött a gallérjára, de Torday ma -semmiért se neheztelt. »Csak tessék, kérem!« – szólt égi nyájassággal. A -menyasszony, a halálra kész hitves, még az édes anya se mosolyog, ha -nyakon öntik vörös borral, legyen bár az ügyetlen az a lény, a kit a -legjobban szeret a világon; mosolyogni, ebben a pillanatban, csak egy -boldog szerző képes. S Torday mosolygott. - -* * * - -Nagy lármában a csöndesen beszélgetők összébb hajolnak; a bosszuság -közös érzése bizalmasságokat fakaszt. - -– Nem – szólt az öreg úr – nem irtam semmit a _Nimfák és szatirok_ óta. -A balsikerem elhallgattatott. Nem voltam már fiatal legény, s igyekeztem -összeszedni magamat, a mikor ezt a kötetet irtam. Azt hittem, hogy van -benne valami. Mit tagadjam? Akkor igen meg voltam elégedve ezekkel a -szegény versekkel. S egy darabig abban a reménységben éltem, hogy végre, -valahára, a siker nem maradhat el. Nos, a siker elmaradt. Nem vettek -észre, és vége. Abban az időben természetesen azt képzeltem, hogy: nem -akarnak észre venni. - -– De engedelmet kérek, én úgy emlékszem… - -– Hogy beszéltek róla egy időben? Igen, szűk körben. A kik haragudtak -rám, meg a kik vállon veregettek. Higyje el, nem áltathattam magamat. -Mit mondjak önnek? Még ma is érzem néha az akkori bajomat, mint a csúzos -ember, a ki olykor-olykor fájdalmat érez a rég behegedt sebnek a helyén. -Ezekben a napokban, sok, sok év multán, ujra megfordultam abban a -világban, a melyben valaha a jövőmet kerestem. Néhányan még emlékeztek a -nevemre, s hallottam magam körül ezeket a félhalkan kiejtett szavakat: -»Ahá, a _Nimfák és szatirok_ szerzője!« Úgy hangzott ez, mint némi -halvány jóhír, mint egy mécsnyi emlékezet. De észrevettem, hogy -könyvemnek már csak a czime él ezeknek a jó embereknek az emlékében, -magát a könyvet nem olvasta senki. - -Szabó szeretett volna tiltakozni, de attól tartott, hogy pórul jár; hát -csak hallgatott. - -– A véletlen úgy akarta – folytatta az öreg úr – hogy éppen akkor, a -mikor a _Nimfák_ sorsa olyan mélységesen elkeserített, határoznom -kellett a jövőmre nézve. Olyan állással kináltak meg, mely egész embert -kivánt. Arról volt szó, hogy vagy elfogadom ezt az állást, de akkor -egyszer s mindenkorra szakítok az ábrándjaimmal, vagy a bizonytalanságot -választom, de megőrzöm a becsvágyamat. Máskor talán nem is gondolkozom a -dolgon, hanem úgy tettem volna, mint János, a vidám szappanfőző, a ki -visszalöki a hallgatás díját, hogy szabadon danolhasson. De a kisértő -épp a dacz órájában talált, abban az órában, a mikor az elgyötört -szerető dühében elveszi a lelkész szelid lányát. Igent mondtam. S mert -úgy neveltek, hogy minél kevesebb dolgot lehet komolyan venni, annál -komolyabban vegyem a szavamat: hű is maradtam a kötelességemhez. - -– Pedig úgy képzelem – szólt közbe Szabó – a múzsa is azok közé a -fehérszemélyek közé tartozik, a kiket Chamfort az árnyékkal hasonlított -össze. Szaladj utána és elfut előled; kergesd el és nem szabadulsz tőle. - -– Velem úgy cselekedett, s kivált eleinte gyakran kaptam magamat rajta, -hogy elmélyedve valami prózai munkába, mámoros szavakat motyogok -magamban, a minőket Páris sughatott Helenának. S azóta is, ó milyen -sokszor láttam Helenát az ügyirataim között! Azért elvégeztem a -dolgomat. De hazudnám, ha nem vallanám meg, hogy koronkint -elszenderedtem az amerikai sin-rendszer csodáin, s ilyenkor, a mint -fölrezzentem, mintha egy dryad futott volna el mellőlem!… - -Szabó nem állhatta meg, hogy el ne mosolyodjék. - -– Nevetségesnek talál, ugy-e? Egy hetvenkilencz esztendős ember, a ki -valaha, nem is oly nagyon régen, verseket irt soha meg nem történt -dolgokról, nimfákról, a kik holdvilágos este fürdőzni mennek, és -szatirokról, a kiknek nincs egyéb dolguk, mint leskelődni!… No, tudja, -ma már kigyógyultam a betegségemből. Az ember, ha nagyon sokáig él, igen -sok bajból kigyógyul; igaz, hogy jut is, marad is. De hiszi vagy nem, ma -se bocsátom meg magamnak, hogy nem tudom hány évvel ezelőtt, abban a -rossz órában, örökre szakítottam a nimfákkal és a szatirokkal. Nem éltem -egészen hiába: hasznára voltam egy csomó embernek, s a legszegényebb -embereknek. Ez is valami. De micsoda kaján irígység fogott el a Bodor -nagy sikerei hallatára! S ma is, pedig azóta már sok viz lefolyt a -Dunán, csak irígységgel tudok gondolni erre az emberre. Nem, nincs -gyönyörübb zene a világon, mint a siker zenéje. - -Aztán mosolyogva, de a meggyőződés hangján tette hozzá: - -– És nincs szebb élet, mint élni a kósza gondolatnak. - -* * * - -Ekközben Gémesy és a kis szöszke alaposan becsiptek. Gémesy elmondta, -hogy van neki egy kutyája, Shakspere, vagy rövidebben: Seki; ez a Seki -olyan ügyesen fogja meg a legyet, hogy ahhoz képest minden semmi a -világon. A kis szöszke úgy nevetett, hogy kétszer is belebukott a -tányérjába. - -Sekiről aztán, gondolat-társítás utján, áttértek a ma esti előadásra. -Gémesy, nem törődve azzal, hogy az asztal tulsó végén ülők -meghallhatják, utánozni kezdte Vénusz asszonyságot, a mint Myrtis-szel -kaczérkodik. A kis szöszke nevettében ledült az asztalra, s a -zsebkendőjével integetett neki, hogy hagyja már abba, mert nem birja -tovább. - -– És ezt a dunnaludat – töprengett Gémesy olyan hangosan, hogy a -ruhatárba is elhallatszott – még most se küldik el a múzeumba, a hová -való! - -– A legérdekesebb az – szólt a kis szöszke – hogy mást egyszerüen nem -tűr a szinpadon. Valósággal kitaszigálja az embert. Az ember hiába -rimánkodik neki: »De édes Nagysád, hadd mondjam el a szerepemet!…« – ma -is, egyszerre csak megfog és kilódit. Nézze, mekkora kék foltot hagyott -a karomon! - -Gémesy megvizsgálta a kék foltot, s talán még most is vizsgálná, ha -Moretti meg nem zavarja őket. A szobrászt nagyon bántotta valami. - -– Mondjon, Herr Baron – szólította meg Gémesyt osztrák nyelven, -tudniillik egy harmadrészben magyarul, két harmadrészben pedig németül, -olaszul és szlovénül – igaz, hogy a kommandó hibás volt, s hogy a -legények mindig rossz helyen tapsoltak? - -Gémesy megnyugtatta. - -– Tudja, Moretti, ez a darab olyan, hogy maga rossz helyütt nem is -tapsolhatott. Úgy van csinálva, hogy a taps nem árt meg neki sehol. - -– Én is ezt mondtam – felelt a szobrász diadalmasan. – Ha egy darab jó -háromnegyed tizkor, akkor jó félkilenczkor is, ugy-e? - -– No, a mi azt illeti, ez a darab csak félnyolczkor jó, félkilenczkor -már sok. De ne beszéljünk rossz versekről, ha jó bor van előttünk. - -Szabó rápillantott az öreg úrra. - -– Tessék! – szólt halkan. – A siker zenéje! - - -IV. - -Két nappal később Szabónak Bécsbe kellett utaznia. Egy kicsit későn -érkezett a pályaházba, s a vonat tele volt; bekukkant három-négy kocsiba -is, de sehol se talált ülőhelyet. Más ember ilyenkor dúl-fúl magában, -szitkozódva emlegeti az államvasutak nagytekintetü igazgatóságát, s -Pozsonyig fel s alá sétál a folyosón; az ujságiró azonban nem igy -cselekszik, hanem leszáll a perronra, s addig veszekszik, míg végre is -kilármázza a helyét. - -De ez egyszer a lárma se használt. A kalauz még csak dühbe se jött (a -teljes siker híjján ez is eredmény), egyszerüen kijelentette, hogy -helylyel nem szolgálhat, tessék feljebbezni a római pápához. - -Erre a csetepatéra kinyílt a vonathoz kapcsolt szalonkocsi ajtaja, s a -nyíláson egy öreg úr dugta ki a fejét. Szabó oda tekintett, s az öreg úr -lekiáltott a perronra: - -– Jöjjön ide hozzám, nekem külön szakaszom van!… Egy kicsit -elbeszélgetünk. - -Szabó nem sokáig szerénykedett, hanem sietett élni a szives ajánlattal. - -– Az öregen meglátszik, hogy idejekorán vonult vissza az irodalomtól – -elmélkedett magában, mialatt a podgyászát feltuszkolta. – Szalonkocsin -jár! Shakspere, látod ezt? - -Aztán igen örvendeztek egymásnak, s Szabó, az öreg úr szivességének némi -csekély viszonzásául, előadta a legfrissebb pletykákat. Szegény -asszonyok egy-egy cserép virággal rójják le hálájokat, szegény ujságirók -egy-egy bokréta kisded rágalommal. - -Vénusz asszonyról és a szöszkéről például egy egész tárczára való -apróságot tudott. Ez eszökbe juttatta a bankettet, s a mit a banketten -beszéltek. - -– Tudja-e, mi ujság? – szólt hirtelen az öreg úr – no, ne gondoljon nagy -dolgokra… Az ujság az, hogy a nimfák és a szatirok mostanában aligha -fognak kisérteni. Talán úgy tíz év mulva!… – folytatta mosolyogva. - -– Ugyan? Mi történt a nimfákkal? – kérdezte Szabó. - -– Képzelje, tegnap fölkerestem Bodort… beszéltem, ugy-e, hogy egy életen -át irígykedtem erre az emberre?! Neki bezzeg nem levelenkint jutott a -borostyán; huszonöt éve ünneplik, s a sikereire gondolva, mindig azt -képzeltem, hogy rózsaszirmokon hál. Bizony nem egészen úgy van. Egy órát -töltöttem nála, s ez alatt kétszer is lefoglalták a koszorúit, mert -egyéb ingósága nem igen van szegénynek. - -– Hja, a munkáiból él, s nem örököl minden második héten, mint Torday! - -– Ha hallotta volna, hogy beszélt hozzá a hápogó, kancsal, kis -ügyvédbojtár! »Halasztást önnek nem lehet adni, ha-ha-halasztást, mert -ön nem tartja meg a szavát, a sza-sza szavát!« Alig tudtam kilökni. -Mikor aztán egyedül maradtam vele, még kínosabbá vált a helyzetem. A -szemérmes koldus hálálkodását hallani attól az embertől, a kinek a nagy -tehetségéhez csak úgy lopva tekintgettünk fel!… És a gyermekei, satnya, -piszkos kis gyermekei!… Meg a hárpia felesége!… Brrr! - -– De a dicsőség! – szólt közbe Szabó, egy kissé csúfolódva. – A -gyönyörüség: élni a kósza gondolatnak!… - -– Igen, nekem is az jutott eszembe, hogy az érzelgés óráiban nagyon, de -nagyon igazságtalan voltam az én becsületes foglalatosságom irányában: -igazságtalan és hálátlan. Az amerikai sinrendszer nem valami érdekes -dolog; nem, egy cseppet se. De az amerikai sinek meleget s kényelmes -otthont, megnyugvást és jólétet adnak, jólétet és önérzetet, míg a -nimfák és a szatirok!… Eh, a nimfákat és a szatirokat, a dryadokat és a -kósza gondolatot egye meg a fene! - -– Pedig hát mindig voltak s mindig lesznek emberek, a kik, míg a többiek -komolyan dolgoznak, leülnek az utszélre Vénuszról és Apollóról énekelni. -A járókelők aztán krajczárt vetnek a kalapjukba. Így volt ez régen, így -van ma is. - -– És helyesen van így. Mindazáltal jobb szeretem, hogy nem én vagyok az, -a kinek sorsa, hogy: könyöradományért énekeljen. De, úgy látszik, a -magunk fajta embernek hetvenkilencz évig kell élnie, hogy rábukkanjon -erre az igazságra. - - - - -VASÁRNAP. - -Kocsis és Szervácz példás és kipróbált barátságban éltek. Gyakran -összepofozkodtak ugyan, de ezeken a pillanatnyi, gyorsan és nyomtalanul -elmuló, apró összetűzéseken kívül, egyetértésöket nem zavarta semmi. A -természetes önzés egy-egy másodperczre ellenfelekké tette őket, de mire -a csata eldőlt, már ismét úgy érezték, hogy egymás társasága nélkül -jólétük nem volna tökéletes. Határozottan lelki rokonság fűzte őket -össze. Minden világi jelenségről egyforma nézetet vallottak; minden -szabad idejüket egymásnak szentelték; minden gondolatuk közös volt. Az -iskolában egymás mellett ültek; egyformán nem tanulták meg a leczkéiket; -egyforma készséggel sugtak egymásnak, és egyik se neheztelt a másikra, -ha a sugás balul ütött ki. Baráti érzésük olyan erős volt, hogy alig -tudtak egymástól megválni. - -Az iskolából kijövet Szervácz hazakísérte Kocsist, ámbátor emez jobbra -lakott az iskolától, Szervácz meg balra és nem éppen a közelben, úgy, -hogy a hű barát mindennap majdnem egy órányit gyalogolt, a míg a -tudománynak szentelt épületből hazaérkezett, a harmadik emeletre. És -ezzel nem elégedtek meg. Mihelyt elmúlt az uzsonaidő, Szervácz ujra -fölkerekedett és meglátogatta Kocsist. Uzsonáig nem volt szabad -jelentkeznie, de aztán ő is ott mulathatott abban a tágas, szépen -bútorozott gyerekszobában, a melynek égszínkék kárpitozása a -mennyországra emlékeztette; ott mulathatott mindaddig, a míg Kocsisék -vacsorához ültek, és Szerváczot hazaküldték. - -Ez a nagy barátság, a melynek tisztaságára semmiféle érdek nem ejtett és -nem ejthetett foltot, mert Kocsis és Szervácz még csak az iskolai -gyakorlatokat se írhatták le egymástól, olyan kevéssé jeleskedtek a -tudomány terén, ez az érdek nélkül való, s gyakorta kipróbált barátság a -legnemesebb emberi érzelemből csirázott ki: a hála érzéséből. - -Az a társadalmi helyzet tudniillik, a melyet Szervácz a -kenyérmező-utczai reáliskola I. A. osztályában foglalt el, meglehetősen -szerencsétlen volt. Rosszhíre előbb jelent meg az osztályban, mint ő -maga. És a mikor az első óra megkezdődött, az osztályban már mindenki -tudta, hogy Szervácz egy tudós asszonynak a fia. Az ilyesmi, hogy-hogy -nem, mindig idejekorán kitudódik; az első, a mit a gyerek az iskolában -megtanul: a tanárok meg a többi fiú családi viszonyai, társadalmi és -anyagi helyzete, gyöngéi és nevetnivaló hibái. Valaki, a ki Szerváczczal -együtt járt az elemi iskolába, elárulta, hogy azon a házon, a hol -Szervácz lakik, egy bádogtábla látható, a bádogtáblán egy szűz Mária a -gyermek Jézussal, s a kép alatt ez a fölírás: Szervácz Borbála, -okleveles szülésznő. - -Szervácz titokban maga is mulatságosnak találta az édesanyja -foglalkozását, de mégis fájt neki, hogy az osztályban oly szertelen -vidámsággal fogadják. Végre is ő nem tehet róla, hogy az anyja ily -tréfás pályát választott; ő jobban szeretett volna anya helyett inkább -apát, a ki huszár volna, vagy pedig erőművész, a ki mindenkit pofon vág. -A folytonos szemhunyorgatások boszantották; és a sok tréfa annál inkább -elkeserítette, mert találkozott akárhány gazember, a ki néha olyat -mondott, a min akarata ellenére neki is nevetnie kellett. Ezt az -elbicsaklást úgy iparkodott jóvátenni, hogy verekedni kezdett azokkal a -gúnyolódókkal, a kiket magánál gyöngébbeknek nézett; de nem tartozott a -legerősebb fiúk közé, és ha tízszer erősebb, akkor se bánhatott volna el -mindazokkal, a kik úgy találták, hogy az anyja igen humoros és kissé -pajkos dolgokat művel. - -Kocsis volt az egyetlen, a ki Szervácznak ehhez az érzékeny pontjához -némi gyöngédséggel közeledett, s a ki, ha a fájó kérdésről szó esett, -csak kíváncsiságot és elnézéssel vegyes jóakaratot tanusított. -Szerváczot ez a gyöngédség meghatotta; és mert szive a barátkozás -szükségét érezte, minden bevezető kijelentés nélkül, egyszer s -mindenkorra odacsatlakozott a szépen öltözködő Kocsishoz, a hogy a -gazdátlan kis kutya azonnal odaszegődik a nyájas tekintetű sétálóhoz. - -Kocsis eleinte tűrte, aztán megszokta ezt a barátságot. S hogy kölcsönös -vonzódásuk szilárd és tartós szövetséggé forrott össze, annak czémentje -talán az volt, hogy gyakran összepofozkodtak. Egy jó, becsületes -pofozkodás néha elejét veszi a nagyobb bajoknak. Megoldja, a mit a lélek -nem tud megoldani, s ha mindakét félnek teljes testi kielégülést ad, -eloszlatja a haragot, a mely mindig rossz tanácsadó. Vannak bölcselők, a -kik a nagyon bonyolult s nagyon vitás kérdések elintézésére az -ökölharczot tartják a legalkalmasabbnak, mert így okoskodnak: az -elfojtott rossz érzés, megsokasodván és összegyűlvén, keserűséget termel -és áraszt szét a lélekben; ez a keserűség pedig halála minden -barátkozásnak, minden hasznos egyetértésnek. A kölcsönös tettlegesség -ellenben megtisztítja a lélek egész látóhatárát s kiöli a félreértések -miazmáit. Azért kár, hogy a társadalmi megegyezés, s nevezetesen az -ujkor előitélete a verekedésnek becsületsértő erőt tulajdonít. Sokkal -kevesebb gyűlölködés, tehát sokkal kevesebb baj volna az emberek közt, -ha békén kiverekednék magukat, mihelyt az érzésük úgy óhajtaná. És -alighanem ennek a kártékony előitéletnek tulajdonítható, hogy az emberek -közt a mai világban annyi az ellenségeskedés, s hogy az igazi barátság -oly ritka a felnőttek között. Barátságot ma csak a gyerekeknél találunk; -a felnőttek között rendesen csak házasfeleknél, a kik közül sokan a -családi szentély négy fala között nem hódolnak annak a veszedelmes, -képmutatásból eredő és képmutatást szülő, titkolózásra és alattomos -boszuállásra ingerlő, ellenségeskedést, rontást és bajt szövő, kártékony -előitéletnek. - -Kocsist és Szerváczot az ösztön ugyanarra az álláspontra vezette, a -melyre ezeket a bölcselőket a megfigyelés és az okoskodás. - -De hogy minden elmélet szürke, Kocsis és Szervácz példája is mutatja. - -Egy alkalommal a barátságos pofozkodás nem szerezte meg Kocsisnak a -teljes testi kielégülést; úgy találta, hogy ő húzta a rövidebbet. -Mérgében elpanaszolta a mamájának, hogy Szervácz őt kínozza; s másnap -diadalmasan tudatta barátjával a végzést: - -– Ezentúl nem szabad hozzánk jönnöd. - -Szerváczot megdöbbentette ez a váratlan ujság. Daczosan felelt: »Bánom -is én!« – de a lelke vérzett. - -Ki van zárva arról a helyről, a hol napról-napra uj meg uj örömöket -talált! Arról a vidám tanyáról, a hol szabadon vigadt és -rendetlenkedett! A hol napról-napra meg-megujuló érdeklődéssel kutatott -szép, előtte ismeretlen és rejtelmes, mindentől, a mit eddig látott, -meglepően különböző tárgyak között, mint egy kutató, a ki egy uj -világrészt fedez fel! - -Hiszen nem úgy értette ő azt az egypár pofont! - -Maga a végzetes verekedés nem is ingatta meg Kocsis és Szervácz -barátságát. Kocsis másnap már megbocsátotta s harmadnapra elfelejtette -az egész esetet, és Szervácz azután is mindennap hazakisérte Kocsist. De -az eset következéseit nem lehetett megmásítani. És Szervácz ezentúl -délben, a mikor elvált Kocsistól, csak az utczáról tekinthetett fel az -elveszett paradicsomra. - -A büntetés szivén találta Szerváczot. Nagyobb csapás már nem érhette -volna. Eleinte, míg azt remélte, hogy a számkivetés nem lesz örökös, -csak nehezen sínylette a vezeklést, de később, a mikor hallotta, hogy -Kocsis mamája hallani se akar róla, a kénytelen lemondás valósággal -szerencsétlenné tette. - -És gyötrelme égetővé vált, a mikor Kocsis elbeszélte neki, hogy -karácsonyra többek között egy tricziklit kapott ajándékba. - -Szerváczot vágyak emésztették. Szeretett volna egy olyan, ezüst fogóval -ellátott botot, a milyenre a sánta Varga támaszkodott; szeretett volna -mancsettát hordani, mint a jómódú fiúk; de semmire se vágyódott annyira, -mint: tricziklin ülni és nyargalni a gépen, egy nagy termen -keresztül-kasul, addig, a meddig akar!… - -Kocsis hetekig nem beszélt egyébről, csak a tricziklijéről. Ők, a -Kocsis-gyerekek, egész délután a tricziklin ülnek, fölváltva, hol az -egyik, hol a másik; és azok a fiúk, a kik eljárhatnak hozzá látogatóba, -egytől-egyig úgy találták, hogy minden karácsonyi ajándék semmi a -tricziklihez képest. - -Szervácz kétségbeesett erőfeszitéseket tett, hogy rábírja Kocsist a -mamájánál való közbenjárásra. Talán mégis kegyelmet kap, ha Kocsis -pártját fogja, és elmondja otthon, hogy Szervácz már rászolgált a -bocsánatra. Hogy ezt elérhesse, igyekezett Kocsisnak apró szivességeket -tenni. Mindenben a kedvét kereste; még a leczkéjét is megtanulta -egypárszor, csak azért, hogy Kocsisnak sughasson. Végre előállott a -legnagyobbal, a mi tőle telt: - -– Megmutatom neked az anyám könyvét. - -És bár ez a koczkáztatás jókora veszedelemmel járt, egy reggel csakugyan -elcsempészte anyja könyvét az iskolába, és a pad alatt megmutatta -Kocsisnak. Az ábrákon mind a ketten nagyokat nevettek. Kocsis -méltányolta a baráti szolgálatot, de hiába, a bocsánatot nem tudta -kieszközölni. - -Később Szervácznak az jutott eszébe, hogy nemcsak barátját, hanem ennek -a családját is le fogja kötelezni a jóra való készségével és apró -szolgálataival. Mialatt Kocsis betegen feküdt, mindennap kieszelt -valamit, hogy becsöngethessen a Kocsisék ajtaján. Hűségesen jelentette, -mit kaptak leczkéül, és mi az, a mit a könyvből nem kell elolvasni, hogy -Kocsis az ágyban is tanulhasson; tudatott minden iskolai tudnivalót; és -addig mesterkedett, míg elérte, hogy egyszer valami üzenetet vihetett -Kocsisnak az egyik tanáruktól. - -De jelentenivalóit csak a szobalánynak mondhatta el; nem eresztették be. - -Kocsis fölgyógyult, és pár napra rá, hogy az iskolában ujra megjelent, -elbeszélte Szervácznak, hogy a jövő vasárnap gyerek-zsúr lesz náluk. Ott -lesznek az osztályból hárman; más, idegen gyerekek is; fiúk, leányok. -Lesz uzsona és mindenféle játék, tricziklizni is fognak. - -– Kedves Kocsis! – esengett Szervácz – csak most az egyszer engedd meg, -hogy elmenjek hozzátok! - -– Mondtam már – felelt Kocsis – hogy neked többet nem szabad hozzánk -jönnöd. Én nem tehetek róla. - -És éppen vasárnap lesz az ünnepély! A mikor Szervácz nem tud hová lenni. -Vasárnap az anyja mindig el szokott menni valahová, Szőke bácsival, a -kalapossal, a ki már vagy három éve szobaúr nálok. Szerváczot -természetesen nem veszik a nyakukba; ellenben rábízzák, hogy otthon -maradhat, lemehet az udvarba, vagy az utczán is ténfereghet, a hogy -kedve tartja. Szervácz persze az utczán őgyeleg, becsatangolja a várost, -míg el nem fárad; aztán hazamegy és a folyosón várja meg az anyját, ha -véletlenül tíz óráig, vagy hébe-hóba éjfélig is, kizárták a lakásból. - -Mit csinálhatna egyebet? Azokhoz a czimboráihoz, a kikhez még eljárhat, -vasárnap nem mehet, mert vasárnap azokat is elviszik valahová, kivált -ilyenkor, a mikor már kitavaszodott. - -Csak egyszer történt meg, hogy anyja és a kalapos vasárnap délután -magukkal vitték. Egy sörcsarnokba mentek, a hol sok sört ittak meg, -nagyokat hallgattak, és bámulták a többi embert. Szervácz azonban így is -nagyon jól mulatott. Régen volt ez: akkortájt, a mikor a kalapos -hozzájok költözött. De Szervácz még jól emlékezett az egész sörszagú -helyiségre, a nagy, kerek faliórára, a fakárpit faragványaira, az -asztalkendő vörös virágaira, és megismerte az utczán azokat az -embereket, a kiket a sörcsarnokban látott. - -Csak attól fogva nem vágyódott vissza a sörcsarnokba, a mióta -Kocsiséknál egy uj világot ismert meg. Milyen más is volt akkor minden, -a mikor minden délután ott futkározhatott a szép, nagy, kék szobában! - -A zsúr napján délután két órakor már ott lődörgött a Kocsisék -utczájában. - -Nem mert a kapuban várakozni; a háztól tisztes távolságban ácsorgott, de -tekintete egyre ott járt a körül a sárgabetűs ércztábla körül, a melyről -minden járókelő megtudhatta, hogy melyik házban lakik Kocsis Béla köz- -és váltó-ügyvéd. - -Félháromkor tűnt fel a látóhatáron a legelső vendég: egyik tanulótársuk. -Szervácz fölment vele. Az ajtót Kocsis nyitotta ki. A mikor -megpillantotta Szerváczot, kijelentette: - -– Te nem jöhetsz be. - -Szervácz lebaktatott a lépcsőn, kiment az utczára, de most már a kapu -közelében maradt. A reménység még nem hagyta el egészen. - -Többen mentek be a kapun: fiúk, leányok, Kocsis testvéreinek egész -czimborasága. A mikor a másik két tanulótársa is megérkezett, Szervácz -ujra szerencsét próbált. - -– Csak most az egyszer engedd meg, hogy bemenjek! – könyörgött -Kocsisnak, az előszoba ajtajában. – Ma nem fogják észrevenni, hogy én is -itt vagyok! - -Ez az érv hatott; Kocsis beeresztette. - -Jól számítottak. Mire Szervácz befurakodhatott, az udvarra néző, nagy -gyerekszoba, a melyet tánczteremnek is használhattak volna, már megtelt -apró néppel. Időnkint egy-egy nagy is benézett a gyerekek közé; a -nevelőnő és a szobalány folytonosan ott szorgoskodtak, de Szervácz nem -tűnt fel a tömegben. - -A mikor valami veszedelem közelgett, igyekezett láthatatlanná válni, és -csakugyan sikerült kikerülnie a szigorú mama figyelmét. Uzsonázni nem -mert; attól tartott, hogy ezzel eljátszsza az egyetlen mentségét. -Teljesen kielégítette, boldoggá tette az, hogy ismét ott lehet, a -gyönyörűségek birodalmában, és együtt vendégeskedhetik a többivel, a -szépruhájú, úri gyerekekkel. - -Csak egy bánata volt: nem látta a tricziklit. - -Végre ezt is behozták. Egyik gyerek a másik után pattant föl rá; körül -száguldották egypárszor a szobát, leszálltak róla, mást játszottak. -Szervácz is hozzájuthatott kívánságainak netovábbjához, de ő nem akart -leszállani a triczikliről. Úgy kellett lerángatni onnan, a mikor más -gyerek is megkívánta ezt a mulatságot. És mihelyt a triczikli egy -pillanatra gazdátlan maradt, Szervácz azonnal birtokba vette, és ujra -száguldani kezdett, fáradhatatlanul. - -A többi gyerek, egy kis idő multán, sorra ráunt a tricziklire, de -Szervácz nem unt rá, s most már háborítatlanul élvezte a körben -karikázás édes örömét. Nem ügyeltek rá; a gyereksereget más játék -foglalta el. Szervácz ekközben szakadatlanul forgott a szobában. Az -arcza kipirult; mámor fogta el. Ki akarta tricziklizni magát egy egész -életre. - -A többiek nevetgéltek, lármáztak, s nem törődtek a triczikli lelkes -barátjával; de mulatságuk, lármájuk nem ejtette meg Szerváczot. Őt most -nem érdekelte a tricziklin kívül semmi. Nem tartott többé attól, hogy -észreveszik. Nem félt már, hogy galléron csípik és kidobják. Nem bánta: -történjék akármi; élvez, a meddig lehet, következzék bár ezután az -özönvíz. - -Minél inkább múlt az idő, annál inkább megvadult. Végezetül nem gondolt -egyébre, csak arra, hogy ő ezt az örömet most élvezi először és -utóljára, hogy itt van az első és az egyetlen alkalom, hogy ezeket a -gyönyörű perczeket nem élheti át még egyszer, hogy még egyszer -triczikliznie lehetetlen, hogy akár meddig él, nem fog tricziklizni -többé soha, nem fog tricziklizni soha, soha többé! - -Elmult nyolcz óra, a vendégek rendre haza szállingóztak, és Szervácz még -egyre tricziklizett. Már forgott vele a világ, s félig magánkívül volt, -mint az, a ki sokáig ül az ördöghintán, de mégse akart betelni az égi -gyönyörűséggel. Utóljára már alig tudta, hogy mi történik vele, rémséges -fáradtságot érzett, de azért folyton tricziklizett. Mintha a sátán -nyargalt volna a nyomában. - -Kocsis már régóta küldte: - -– Szállj le és eredj haza! - -– Még egy kicsit! - -Megpróbálta leránczigálni a triczikliről. - -– Hagyj még egy kicsit! - -A nevelőnő kiutasította: - -– Szervácz, menjen már haza! - -– Még egy kicsit! - -A szobaleány figyelmeztette: - -– Szervácz, magát megverik otthon! - -– Még egy kicsit! - -A gyerekek mind rá ripakodtak: - -– Vacsorálni fogunk! Most már magának haza kell mennie! - -– Még egy kicsit! - -Kocsisnak az apja is megjelent: - -– Szervácz, menjen haza! - -De Szervácz már nem látott, nem hallott, csak tricziklizett. - -Végül lerántották a triczikliről és kilökték. - -Otthon az a meglepetés várta, hogy anyja és a szobaúr haza jöttek ugyan, -hanem azért mégis kizárták. Szőke bácsi részegen érkezett haza: -dühöngött, hogy Szervácz nem várja őket a folyosón, s elhatározta, hogy -megtánczoltatja a fiút. - -Tíz óra lehetett, mire a tudós asszony ki tudta könyörögni fiának a -kegyelmet. A kalapos bebocsátotta Szerváczot, és hogy egy kis nevelést -adjon neki, alaposan elverte. - -De Szervácz ezt se bánta. Vígasztalást talált abban a gondolatban, hogy -először életében, kedvére kimulatta magát. - -A hogy lefeküdhetett, nyomban elaludt. És álmában egyre mosolygott. Azt -álmodta, hogy még folyton tricziklizik. - -Ez volt az a vasárnap, a melyre Szervácz, felnőtt korában, a -legtöbbször, a legszivesebben és a leghálásabb lélekkel gondolt, a -melyet mindig úgy emlegetett, mint a boldog gyermekkor legszebb -vasárnapját. - - - - -TARTALOM. - - Őszi napsugár 1 - A gyanu 139 - Király-idillek 223 - A nimfák és szatirok 277 - Vasárnap 301 - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -17 |«Tudom, … imádj…» |»Tudom, … imádj…« - -69 |szomorújáták |szomorújáték - -69 |hagyot, hátra |hagyott hátra - -159 |Egy hónáp |Egy hónap - -228 |tizenké |tizenkét - -228 |mást kel |mást kell - -263 |megyőzni |meggyőzni - -265 |Cak nem |Csak nem] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK OSZI NAPSUGÁR; A GYANU *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/old/64382-0.zip b/old/64382-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index e70e3d3..0000000 --- a/old/64382-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/64382-h.zip b/old/64382-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index fa5fdc4..0000000 --- a/old/64382-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/64382-h/64382-h.htm b/old/64382-h/64382-h.htm deleted file mode 100644 index 7f1aea2..0000000 --- a/old/64382-h/64382-h.htm +++ /dev/null @@ -1,9350 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.16" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Őszi napsugár; A gyanu by -Zoltán Ambrus</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2,h3 { - margin-top: 2em; -} - -h1 { - line-height: 100%; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -p.i2 { - text-indent: 3em; -} - -p.i0 { - text-indent: 0; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} -hr.tb {width: 25%;} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { -/* visibility: hidden; */ - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.blockquot { - margin-left: 10%; - margin-right: 0%; - text-align: justify; - font-size: 0.9em; - text-indent: 1.5em; -} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -.smcap { - font-variant: small-caps; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-largest {font-weight: bold; font-size: 2em;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -.poem { -/* margin-left:5%; */ -/* width: 90%; */ - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - text-indent: 0; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> - -<div style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of Oszi napsugár; A gyanu, by Zoltán Ambrus</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online -at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you -are not located in the United States, you will have to check the laws of the -country where you are located before using this eBook. -</div> - -<div style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: Oszi napsugár; A gyanu</div> - -<div style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: Zoltán Ambrus</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Release Date: January 25, 2021 [eBook #64382]</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Language: Hungarian</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Character set encoding: UTF-8</div> - -<div style='display:block; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Produced by: Tamás Róth, Albert László</div> - -<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK OSZI NAPSUGÁR; A GYANU ***</div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Megjegyzés:</span></p> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_315">315</a>. oldalon -található.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= -"" /></div> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="smcap">Ambrus Zoltán -Munkái</span></p> -<p class="center"><span class="smcap">viii. kötet.</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">ŐSZI NAPSUGÁR<br /> -A GYANU</span></p> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-150"><span class= -"smcap">Ambrus Zoltán Munkái</span></span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">VIII.</span></p> -<p class="center"><span class="caption-largest">ŐSZI NAPSUGÁR<br /> -A GYANU</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST -MDCCCCVII<br /></span> <span class="caption-small">VIII., ÜLLŐI-ÚT -18. SZÁM.</span></p> -<p class="center"><span class="caption">RÉVAI -TESTVÉREK<br /></span> <span class="caption-small">IRODALMI INTÉZET -R.-T.</span></p> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-150"><span class= -"smcap">Ambrus Zoltán</span></span></p> -<h1>ŐSZI NAPSUGÁR<br /> -A GYANU</h1> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST -MDCCCCVII<br /></span> <span class="caption-small">VIII., ÜLLŐI-ÚT -18. SZÁM.</span></p> -<p class="center"><span class="caption">RÉVAI -TESTVÉREK<br /></span> <span class="caption-small">IRODALMI INTÉZET -R.-T.</span></p> -<hr class="chap" /> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">AZ ÖSSZES JOGOK -FENTARTÁSÁVAL.</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">Révai és Salamon -könyvnyomdája, Budapest, VIII., Üllői-út 18.</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id= -"Page_1">-1-</a></span></p> -<h2>ŐSZI NAPSUGÁR.</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_2" id= -"Page_2">-2-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_3" id="Page_3"><br /> --3-</a></span></p> -<h3>I.</h3> -<p>– Keresd az asszonyt!…</p> -<p>Mikor két úr – két ragyogó czilinder (ugyanattól a kalapostól), -két gyönyörü ing-pánczél (ugyanattól a divatárustól), s két -andalítóan szabott kabát (ugyanattól az uzsorástól) – Budakeszen -vagy Rákospalotán három pár golyót küldözget egymásra, s az egyik -szépen himzett, fehér ingen egyszerre csak kivirul az úri -becsületérzés piros rózsája: a négy kerekfejü, monoklis -becsület-ügyvivő, a ki az imént oly kápráztató hidegvérüséget -fejtett ki a másik kettő bőrére, meg a két bőr-táskás, fekete -szakállu, orvosnak nevezett komédiás, a ki ugyanattól a tanártól -ellesett nyugalommal nézte végig az úri viaskodást, körülveszi a -sebesültet, egy kicsit foglalatoskodik vagy a helyzethez illő -tartózkodással szerencsétlenkedik körülötte, aztán kocsira ül, -elhajtat a Körbe, s ha csak ujságiróval nem találkozik, a kinek -természetesen semmiféle részlettel nem maradhat adósa, a temérdek -kérdezősködésre rendesen csak ezt a lapos pillantásokkal kisért -mondatot adja feleletül:</p> -<p>– Keresd az asszonyt.</p> -<p>És keresik az asszonyt. Nemcsak keresik, hanem meg is találják. -Ma például egy szende, álmos <span class="pagenum"><a name="Page_4" -id="Page_4">-4-</a></span> asszonyka személyében, a ki az ő magas -homloku, nyilt arczu, szépen szónokló urát templomi csöndben ott -csalja meg, a hol éri, s a ki mindegyik udvarlóját úgy hívja, hogy: -»Egyetlen kutyám!«; holnap talán egy villogó tekintetű tündér -alakjában, a ki a hányszor elbukik, mindannyiszor magasabb -társaságba bukik, a ki az egész országban a legtöbb tűzzel -tánczolja a csárdást, s a ki, végezetül, hivatásszerüen űzi azoknak -a férfiaknak az elbolondítását, a kiknek nincs más foglalkozásuk, -mint hogy koronkint el- és megbolonduljanak.</p> -<p>Második példa:</p> -<p>Mikor egy szép tekintélynek s majdnem ugyanakkora hitelnek -örvendő bankár, a ki tizenhét éves korában a legpofozottabb lénye -volt a ritkábban sepert pénzváltó boltoknak, sőt az egész -mindenségnek, s a ki a sok türelem, igyekezet és -előitéletnélküliség erejénél fogva, meg egy hatvan-hetvenezer -forintos házasság sikeres lebonyolítása révén pénzügyi kiválósággá -nőtte ki magát, a helyett, hogy elkisérné ő nagyságát a Barbi Alice -hangversenyére, felsétál a Gellérthegyre, s egy magános helyen -eldurrantja a tova tünt letétek és a tőzsdei különbözetek -egyenlegét, avagy hajnalban egy fa ágáról, batiszt zsebkendővel a -nyakán vigyorog le a szép kilátásra: a pórul járt börze-parasztok, -a kik bottal ütik a pénzük nyomát s a deszkakoporsó mögött támadt -özönvizet, – noha előbb kizártnak tartották, hogy a hol a pénzt -nyerik, ott a pénzt el is lehessen veszíteni, – ugyancsak ezzel a -szálló igével dühítik egymást:</p> -<p>– Keresd az asszonyt!</p> -<p>És néha csakugyan találnak asszonyt. Ilyenkor az asszony vagy a -Magyar Királyi Operaház valamelyik szilfidje, a ki a Világürt, -esetleg a Tejutat ábrázolja <span class="pagenum"><a name="Page_5" -id="Page_5">-5-</a></span> a legujabb balletben, vagy egy lusta, a -sok szemrehányó köhögéstől elhízott, márcziustól novemberig fürdőző -nagyságos asszony, a ki soha se tud belenyugodni abba a gondolatba, -hogy a másik szobába csak gyalog lehet menni, s a ki soha se -bocsáthatja meg az urának, hogy nem ő az a bizonyos Mackay báró, a -ki minden évben ötven vadászt küld Ausztráliába, azokért a -páratlan, mesés kalap-tollakért, a melyekkel csak a -Szivárvány-madár szolgál, egyesegyedül Mackay bárónénak.</p> -<p>Harmadik eset:</p> -<p>Mikor a rendőrség a huszonötödik, hasonló módszerű betörés után -felocsúdik két-három évig tartó meglepetéséből, s a gonosztevők -csúfolódó levelei alapján meggyőződik róla, hogy a gaztetteket -ugyanaz a szövetkezet hajtotta végre: a tapasztaltabb rendőrségi -rókák, főképpen ha szorgalmasan olvasták a Gaboriau bűnügyi -regényeit, azzal a bizonyos, változatlanul jóságos mosolylyal, -melyet különösen a razziák alkalmával kedvelnek, egy szekéroldal -papircsomón kivül többnyire ezt a nagybecsü tanácsot vágják a -vizsgálatot vezető szegény ördög fejéhez:</p> -<p>– Keresd az asszonyt.</p> -<p>A szegény ördög aztán keresi. S az ügyiratok szarkalábjai között -megüti a szemét egy tulipántos név, az ingyen készült fényképek -között felkelti a figyelmét egy szemtelenül mosolygó szempár, egy -csudálatos asszonyi váll, vagy egy harmadévi divatu, szebb -multakról árulkodó női kabátka, a megjegyzések rovatában álmodozóvá -teszi ez a hivatalos nyelven fogalmazott románcz: »kor: 19 év, haj: -szőke, szem: fekete, orr: rendes, száj: kicsiny, fogak: jók. Lopás, -részesség betöréses lopásban, lopás és orgazdaság. NB. Jobb karján -borsónyi forradás. Revolver nyoma; <span class="pagenum"><a name= -"Page_6" id="Page_6">-6-</a></span> a szeretője akarta megölni.« Mi -ez? Bizonyára semmiség, mindössze egy asszonyi hajszál. De ez az -asszonyi hajszál fonállá válik a kezében, ebből az asszonyi -hajszálból hurok készül, melylyel kézrekerítik az egész betörő -társaságot, ujabb dicsőségére a szálló igének.</p> -<p>És mindannyiszor, a hányszor az emberek úgy találják, hogy -egyik-másik férfinak a viselete érthetetlen, hogy a legutolsó -érdekes eset kissé homályos, hogy abban, a mi történik, a logika -nem talál kielégülést, hogy valami megmagyarázhatatlan dolognak a -kulcsa sehogy se akar előkerülni: mindenki az asszonyt keresi, az -örök asszonyt, a ki mindig ott rejtőzködik a színfalak mögött, -mialatt a színen, frakkban, vagy zubbonyban, férfi alaku bábuk -hajlonganak és ugrándoznak, vagy tülekednek s marakodnak, hogy -végül őrületes bukfenczekkel mulattassák a közönséget, vagy pedig -szép rendben, egyszerüen hanyatt vágódjanak.</p> -<p>Csak egyetlen egy eset van, a mikor senki se keresi az asszonyt. -Ez az eset a szegény lirai költőé.</p> -<p>Pedig, ha jól meggondoljuk a dolgot, egy igazi, tősgyökeres, -megrögzött lirai költőnek az élete mindig igen különös, sőt -titokzatos valami. Hogy egy nagykoru, irni és olvasni tudó, ép -elméjü ember, a kinek két karja és két lába van, mint másnak, a -helyett, hogy boldogulni igyekeznék, mint az egész világ; akár -tudatosan, akár öntudatlanul, de mindig szabadakaratból s -kényszerítő külső okok nélkül, lemondjon mindarról, a mit más ember -becsben tart, a miért az egész világ töri magát, lemondjon a -könnyen megszerezhető kényelemről, a kevés fáradsággal elérhető -jólétről s minden magasabb rendü világi örömről, csak azért, hogy a -fogadott szegénység fütetlen kályhája <span class= -"pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> mellett minél -többet gyönyörködhessék a tulajdon szava zengésében – ha nem is -éppen példátlan, de mindig igen sajátságos jelenség. S akár jó, -akár rossz versek költőjéről van szó: az eset mindig egyformán -eredeti. Egy vén fiu, a kinek az öröme nekünk gyermekjáték, s a ki -viszont a mi örömeinket léhaságoknak találja; a Szépnek egy jámbor -légátusa, a kit az élet, a rossz emberek s a véletlen a világ -szemében mindig megaláznak; egy élhetetlen fráter, a ki a számüzött -királyok gőgjét hordozza magában, s a ki olyan ünnepies arczokat -vágva bibelődik ártatlan és haszontalan játékaival, mintha -birodalmakat alkotna; egy szelid bolond, a ki ravasz, egy -öntudatlan komédiás, a ki érzéseit siet szétfaragni rímekbe s -unos-untalan megcsalja önmagát; egy holdkóros, a ki csodálatos -biztonsággal sétál a háztetőkön, de agyonzúzza magát, ha a nevén -szólítják; egy nem e világból való ember, a ki a jövőbe lát, de nem -tud járni a sima földön, mint Michel Angelo, mikor leszállt -állványáról, a hol a mennyet festette volt; a szfinksz egy uj -kiadása női lélekkel és szörnyű lábbal; egy elkésett szfinksz, a ki -megilletődötten hallgatja a tulajdon füle zúgását s találós meséket -mond, a melyeket senki se fejt meg: vajjon nem ezekre a képekre -gondol-e mindenki, hogy ha lirai költőkről hall?!</p> -<p>Mindegyik egy-egy talány az egész világ előtt, és soha se jut -eszébe senkinek, hogy ennek a talánynak a megfejtését keresse. -Soha, senki se kutatja a női alakot, a ki ezt a néha talán -dicsőséges, a legtöbbször fonák és mindig rendkivüli életet -megmagyarázza.</p> -<p>Mindez, alighanem onnan van, hogy az igazat meg vallva, senki -sem érdeklődik sem a lirai költemények, sem a lirai költők iránt; a -talány tehát hidegen hagy mindenkit, s a Beatrice, a kinek emléke -ezt a <span class="pagenum"><a name="Page_8" id= -"Page_8">-8-</a></span> sok vörös, sárga és kék borítéku, egy -forintos füzetet besugározza, az egész világnak Hekuba.</p> -<p>Ki törődött valaha azokkal a költeményekkel, a melyeket Hódy -Balázs 1872-től 1893-ig közönséges, velin és Van Geldern papiron -bocsátott nyilvánosságra?! Ki gondolt valaha arra a női lényre, a -kinek egy-egy lustálkodó tekintete vagy egy-egy érzékcsiklandozó, -halk kaczagása a Hódy Balázs szivében zsongó, bugyborékoló -érzés-hullámokat úgy felkorbácsolta, hogy ezeknek a hullámoknak -árja elhagyván a földet, nekieredt a végtelenségnek, a puszta, -sötét végtelenségnek, a mely fölött csakis két csillag -világít?!</p> -<p>Pedig, hogy egy olyan békés, harmonikus lélek, a minő a Hódy -Balázsé volt, kiegyenlíthetetlen ellentétbe keveredjék a dolgok -rendjével, – hogy egy olyan szelid, nyugalom-kedvelő véralkat, a -milyennek hősünk kora ifjuságától fogva mutatkozott, prométheüszi -viaskodásokra szánja el magát, – hogy egy olyan rendszerető, -illendőségtudó, minden tekintélyt és törvényt tiszteletben tartó -ember, a milyennek a mi barátunkat az egész Rózsa-utcza ismerte, -szakítson a világrenddel, s lenézve a föld összes többi javait, egy -egész életen át ne lásson maga előtt csak egy jót: két szép -gömbölyü kar tilos ölelését, – hogy egy olyan csupa lemondáshoz -szokott szív, mint a minőnek <i>Icarust</i> a verseiből ismerjük, -jobban mondva: ismerhettük volna, arra adja magát, hogy, a mig csak -lélekzik, a lehetetlent vívja, s megvetve a világ összes többi -erőit, folyton-folyvást a Szépet keresse, azt a bűvös erőt, a -melynek segítségével a mesék lovagja megnyitja Tündér Ilona várának -zárait, – hogy végre egy temetés-rendező vállalat segédtitkárja -előtt ne legyen szent, csak: a művészi, a földfeletti és a -sejtelemszerü, ahhoz nem volt elég az első selyemviganó izgató -suhogása, ahhoz egy Beatrice kellett. <span class= -"pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span></p> -<p>Ezt a Beatricét eddig még senki se kereste, de meglehet, hogy a -jövő század irodalomtörténet-írói kutatni fogják. Hogy a jövőnek -ezek a munkásai majdan ne legyenek zavarban és hogy a Hódy Balázs -végtelen tisztesség-érzeténél és kifogástalan titoktartásánál fogva -egy irodalomtörténeti adalék örökre el ne veszszen: ezennel -elárulom, hogy Hódy Balázsnak a Beatricéje a szép Sárváryné -volt.</p> -<p>Bár, meglehet, maga se tudott róla, a szép Sárváryné – Sárváry -Béla, az ismert rajzoló felesége – sugalmazta <i>Hódy Balázs összes -költeményei</i>t (három testes kötetben s hat kisebb füzetben), -1872-től 1893-ig. Ő volt a hősnője a Hódy Balázs könyvdrámáinak, és -ismét csak ő volt, a kit Hódy Balázs megénekelt époszban, költői -regényben, allegoriában, bökversekben, rondeaukban s vegyesekben. Ő -volt, a kiért a Ginevra-cziklus epedett, a <i>Spleen</i> czímü -kötet borongott, s akit a <i>De Profundis</i> megsiratott. Róla -szóltak az ölelkező rímek, az anapesztusok, a népies balladák, sőt -az a némajáték is, a melyet az Életnek és a Halálnak kellett volna -a Népszinházban eltánczolniok.</p> -<p>Ez a szép Sárváryné nem csak amolyan szemrevaló teremtés, hanem -istenigazában szép asszony volt, hogy úgy mondjam: tartalmas -szépség, a legegészségesebb és legkövérebb a világ minden szőke -szépsége között. Ismeretes, hogy ebben a mai papirkorszakban a -szépségek között is vannak névleges értékek, melyek igen mutatósak -egy-egy jó órában, vagy szabó-kéztől frissen kikészítve az esti -világításnál, de délelőttönként egyszerüen nem léteznek, s -akárhányszor, ma estéről holnap estére végkép oda vannak, mintha -elfujták volna őket. A Sárváryné szépsége aranyban volt.</p> -<p>A napok szerint változó szépségek veszedelmeit nem ismerte; -május avagy deczember hó, a jó és a rossz napok <span class= -"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span> -nyomtalanul multak el alakjának pompás tökéletessége felett. Este -tündöklött, s azt hitte volna az ember, hogy báli öltözetben jött a -világra, de délelőtt virágzott, mert a ki nem látta pongyolában, az -– bizony isten! – nem látott semmit. Mindig szép volt, mint a szép -képek, mint a régi, boldogabb idők leányai; szép és nyomatékos, -mint egy gyönyörüen metszett arany billikom.</p> -<p>A miből ne méltóztassanak azt következtetni, hogy valami érett -szépségről beszélek, vagy legalább is egyikéről azoknak a végiglen -kivirágzott alakoknak, a melyeket <i>Nyár</i> czíme alatt látni -festők és kártyagyárosok munkáin. A <i>Spleen</i> czímü kötet -megjelenése idején a szép Sárváryné húsz-huszonegy esztendős -lehetett. Igaz, hogy a <i>Spleen</i> czímü kötet után még egy <i>De -profundis</i> is következett… de ne siessünk. Ugyis hamarább -érkezünk ennek a románcznak a végéhez, mint a már elmondottak -sejtetik.</p> -<p>Tehát: ha igaza volt Hódy Balázsnak, mikor a szép Sárvárynét, -egy nem éppen meglepő, de kipróbált és tartós hasonlattal -csökönyösen rózsának nevezte: ez a rózsa csak akkor kezdett -virágozni, mikor, tudtán kivül, helyet foglalt a magyar -irodalomtörténetben. A mi pedig Hódy Balázst illeti, ő már akkor -ismerte a Ginevra néven megénekelt szép Borcsát, mikor ez a rózsa -még csak rózsabimbó volt.</p> -<p>A dolog úgy történt, hogy: volt a rózsabimbónak egy nagy kamasz -öcscse, a ki sehogy se akart megbarátkozni a hellén műveltséggel, s -valamely rejtelmes lelki idegenkedésnél fogva, a melynek éppen csak -a gyakorisága ad némelyes magyarázatot: gyülölte a görög nyelvet -általában s a <i>mi</i> végzetü igéket különösen. A <i>mi</i> -végzetü igék szivük mélyéből viszonozták ezeket az érzelmeket, s -hogy ez a sajnos ellentét, legalább a nagyvilág előtt, valamiképp -kiegyenlíthető <span class="pagenum"><a name="Page_11" id= -"Page_11">-11-</a></span> legyen: Hódy Balázs, egy régi tanárának -ajánlatára, meghívást kapott az aggódó apától, hogy havonkint -tizenöt forintért, sziveskedjék hetenkint kétszer részletesen -ecsetelni, mily igazságtalan az a rossz indulat, melylyel Bandi -urfi a görög nyelv és különösen az összes <i>mi</i> végzetü igék -irányában viseltetik.</p> -<p>Mikor Hódy Balázs először jelent meg az aggódó apa házánál, -véletlenül a szép Borcsa kisasszony nyitott neki ajtót. De ez csak -afféle szinpadi véletlen volt, mert Borcsa kisasszony egy fekete -bajuszu rajzolót várt, a ki, mint világéletében mindig mindenünnen, -akkor is, innen is elkésett. Ezt bizony rosszul cselekedte, mert -Borcsa kisasszony már éppen negyedszer sietett ki az előszobába, -tisztára azért az örömért, hogy a szobalány helyett ő fogadhassa a -fekete bajuszu urat, a kivel egy pillanatig egyedül szeretett volna -lenni, nem tudni: miért?</p> -<p>Hódy Balázs akkor még semmit se tudott a fekete bajuszu úrról, a -kit később élete megrontójának kellett tartania. Nem ismerte a házi -rendet s nem kereste, hogy mi lehet a magyarázata annak a kivételes -szerencsének, a melyben váratlanul részesült. Mindazáltal ez a -kivételes és váratlan szerencse meglehetős zavarba ejtette. -Meglepetésében átkutatta az egész előszobát és sehogy se tudott -helyet találni a botjának; végre is föltette egy szekrény tetejére, -a honnan csak három hét mulva került elő.</p> -<p>Borcsa kisasszony, mikor megtudta, hogy a vendég mi járatban -van, vállalkozott rá, hogy bevezeti a papához. Hódy Balázsnak -elkáprázott a szeme s a helyett, hogy sarkon fordult és kereket -oldott volna, követte végzetét, mint a megbabonázott gyermekek a -varázs-sípot fúvó bűbájost.</p> -<p>A papa örült a szerencsének, de szégyenkezve vallotta meg, hogy -Bandi urfival egyelőre nem szolgálhat. <span class= -"pagenum"><a name="Page_12" id="Page_12">-12-</a></span> A gazember -neszét vette a dolognak s elrejtőzött a tanitó úr elől. Keresték a -pinczében is, a padláson is, de sehol se találják. A mi különben -jövőre nem fog megtörténni; az atyai hatalom meg fogja tenni a -magáét. Egyelőre méltóztassék a tanitó úrnak helyet foglalni; nem -fog ártani, ha szives lesz megismerkedni a családfő nevelési -elveivel s a jóakaratába ajánlott különös jellemmel. Az óra azért -számítani fog.</p> -<p>A rózsabimbó – ó, mily hatalmas volt bimbónak is! – benn maradt -a szobában s érdeklődve nézte a szerény és csöndes urat, a ki -vállalkozott rá, hogy Bandi urat meg fogja szelidíteni. Merésznek -és furcsának találhatta a vállalkozást, mert, mialatt apja a -feladat sokféle nehézségét fejtegette, titokban elmosolyodott. De -mintha rögtön megbánta volna ezt a futó mosolyt, egy pillanat mulva -már ismét komolyan nézett a tanitó úrra, mint előbb. S milyen -nyugodt, milyen édes volt a tekintete, mikor komolyan nézett -valakire!</p> -<p>Hódy Balázs nem látta ezt a tekintetet, hanem annál inkább -érezte. Látni különben nem látott mást, csak az előtte ülő -barátságos úri ember orrának a hajlását, s gondolni se gondolt -egyebet, mint azt, hogy: ő most tulajdonképpen nagyon nevetséges -lehet. Egyszerre tudniillik nem tudott hova lenni a két kezével. A -jelen pillanatban egészen fölöslegesnek találta ezt a két kezet, s -a legjobban szerette volna, ha egyátalán kéz nélkül jött volna a -világra. Istenem, mily borzasztó dolog is, hogy mikor az embernek a -feje tele van csodálatos szépségü, nemes, légies finomságu -gondolatokkal, két gyámoltalan, haszontalan kéz elront mindent a -világon!</p> -<p>A barátságos értekezésnek vége volt. Nem lehet letagadni, hogy -nevelési elvek soha, mióta a világ, nem hangzottak el olyan -haszontalanul, mint az <span class="pagenum"><a name="Page_13" id= -"Page_13">-13-</a></span> aggódó apa nevelési elvei. Hódy Balázs -úgy volt ezzel a nevelési értekezéssel, mint a sziesztáját tartó -ember a méhdöngéssel; hallotta, de nem sokat értett belőle. Csak az -járt a fejében, hogy egy rendkivül kényes s fölötte bonyolult -feladat áll előtte: elbúcsúzni a nyugodt tekintetü Borcsa -kisasszonytól. Persze a dolog nem ment valami könnyen. Fölvette a -mellette lévő székről Xenofonját, s oly görcsösen kezdte -szorongatni ezt a kiváló irót, mintha kész volna meghalni inkább, -mintsem megválni tőle, hacsak egy órára is. Majd eszébe jutott a -kalapja, s balkeze ösztönszerüleg kereste botját, melyet mintha -háromszáz évvel ezelőtt hagyott volna el valahol. S ezalatt Borcsa -kisasszony közelebb jött hozzá; közelebb jött és feléje nyujtotta a -kezét. Ó mily mostohának találta szegény Hódy Balázs a természetet, -mely az embernek csak két kezet adott!</p> -<p>Maga se tudta, hogyan esett túl ezen a búcsúzáson. Csak akkor -lélekzett fel, mikor már künn volt a lépcsőházban, s alig hogy -fellélekzett, szerette volna felpofozni magát.</p> -<p>Vagy másfél óráig dologtalanul csavargott fel s alá a városban, -s az egyedüllét visszaadta magában való bizodalmát. Mire hazament, -tökéletesen megbékült önfelével, s nem érzett egyebet, csak valami -kéjes bizsergést a szivében. Korán feküdt le, keveset olvasott, s -mikor elfujta lámpáját, megvallotta a szobája négy falának, -hogy:</p> -<p>– Ő az, a ki álmaimban élt.</p> -<p>Ha beszámoltunk azzal, mit gondolt Hódy Balázs, mikor először -látta a szép Sárvárynét, nem hallgathatjuk el azt sem, mit gondolt -a rózsabimbó, mikor először találkozott regényünk hősével.</p> -<p>A rózsabimbó azt gondolta, hogy: <span class="pagenum"><a name= -"Page_14" id="Page_14">-14-</a></span></p> -<p>– Ez a legrosszabb kalapu, a legrosszabb kabátu és a legrosszabb -czipőjü ember, a kit valaha láttam.</p> -<p>Később, esztendők multán, ez a vélemény jelentékenyen módosult. -S mikor egyszer Sárváry valami csúfolódó megjegyzést tett Hódy -Balázs egyik verskötetére, mely végtelen tiszteletet lehellő -ajánlással s diszes kötésben pompázott az asztalon, a szép asszony -azt mondta a férjének:</p> -<p>– Csak Hódyt ne bántsa. Jól esik látni, hogy még vannak ilyen -derék emberek a világon.</p> -<p>Sárváry röhögött.</p> -<p>Meglehet, ugyanebben az órában történt, hogy Hódy Balázs versben -és még több melegséggel, de kevésbbé elismerően nyilatkozott a szép -Sárvárynéról.</p> -<p>Mert akkortájban irta azt a költeményét, mely így kezdődik:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0"><i>Imádom őt, a szivtelen -kaczért</i>…<br /></span></div> -</div> -<p>Meg kell vallani, hogy a <i>Spleen</i>-nek ebben a sorában Hódy -Balázs igen-igen igazságtalan volt. Azt lehetne mondani, hogy a -világtörténelem csak kevés olyan égbekiáltó igazságtalanságot -említ, mint a minő a <i>Spleen</i> czímü kötetnek ebben a -gyöngyében foglaltatik. Mert ha egyáltalán létezett valaha asszony, -a ki a kaczérság eredendő bűne nélkül született, úgy ez az -egyetlenegy asszony a szép Sárváryné volt; és ha vannak uj -nemzedékek, a melyeknek a világra jövetele az anya ártatlan -lelkületénél fogva szinte a szeplőtelen fogantatásra emlékeztet, -úgy ilyen uj nemzedék volt a Sárváryné hat fia is: Béla, Géza, -Aladár, Elemér, Tihamér és László. A szép Sárvárynéban nem lakozott -a hódítás és az ünnepeltetés vágyából egy csipetnyi sem; nem volt -hiú s nem szomjazta az olcsó diadalokat. Jólétének gondtalanságában -s egészségének felséges <span class="pagenum"><a name="Page_15" id= -"Page_15">-15-</a></span> békéjében soha se voltak másféle vágyai, -csak azok, a melyeket a következő óra magától meghozott; s azok -számára, a kik a lélek-magyarázatnak csakis abban az egy esetben -adnak hitelt, ha összes következtetéseit az emberi rossz -hajlandóságokból, bűnökből és az állati ösztönökből vonja le, hozzá -lehet tenni, hogy: valami mennyei lustaság lakott benne, mely -megóvta tőle, hogy akármit is akarjon, a miért valamit tenni -kellett, a minek valami ára volt, hacsak egy lépés vagy egy mosoly -is. Mert a jó sors mindazt, a mi egy asszonyi életnek a föltétele, -megadta neki ingyen, soha se jutott eszébe a más ökre és szamara, -akárhogy bőgtek is az ablaka előtt. Ha az egész világ olyan, mint -ez az asszony, igazán fölösleges lett volna törvénynyé tenni a tiz -parancsolatot. Életének csöndessége egy szép hűvös patakéhoz -hasonlított; s mit tehet a szép, hűvös patak arról, hogy vizére a -szarvas kivánkozik?!</p> -<p>Vagy talán már kaczérság volt az is, hogy mialatt Bandi és -Xenofon birkóztak (Bandi maradt az erősebb), a rózsabimbó néha benn -maradt a szobában?! Eszébe se jutott, hogy kimenjen. Olyan mindegy -volt neki Bandi, Hódy Balázs és Xenofon! Csak nagyritkán nézett fel -a himzéséről (a mi, bizony, csak álczázott semmittevés), olyankor, -a mikor Balázs nagyon belebonyolódott valami rendhagyó -multrészesülőbe. Egy rendhagyó multrészesülő igen kényes palánta, s -a Bandi feje nem volt termőföld, hanem kopár hegyfok. Ilyenkor a -rózsabimbó részvéttel és csudálkozással nézte a vért izzadó szegény -tanitó urat. Becsületes lelke sehogy se tudta megérteni, hogy -vannak emberek, a kiknek nincs egy jó kabátjuk, s a kik nem -gondolnak egyébre, mint ezer és ezer évvel ezelőtt meghalt -irás-molyok abrakadabráira.</p> -<p>Hódy Balázs félreértette ezeket a pillantásokat. Bár távol vala -tőle minden elbizakodottság, titokban azt <span class= -"pagenum"><a name="Page_16" id="Page_16">-16-</a></span> az édes -hitet kezdte táplálni, hogy ezek a barátságos pillantások azt a -hódolatot fejezik ki, melyet ő a Xenofon lángelméjével szemben a -legtermészetesebb dolognak talált a világon. Lehetséges-e Xenofon -iránt nem lelkesedni? A Bandi példája azt mutatta volna, hogy: -igen, lehetséges; de Bandi, ez a vásott siheder, a ki a -városligetben arra biztatta a tanitó urat, hogy menjenek utána a -cseléd-leányoknak, meg ez a gyönyörü, édes teremtés, a kinek a -tekintete csupa lélek, istenem, mily két külön világ! A rózsabimbó -bizonyára többet figyelt az ő magyarázatára, mint az, a kinek ez a -magyarázat szólt volna; s Balázs koronkint tűzbe jött, ékesen -szólóvá lett, tekintettel (ó, csak oldalvást és mindössze egy-egy -tekintettel!) az igazi hallgatóságára. Van-e nagyobb gyönyörüség, -mint figyelmessé tenni a szépre azt, a ki előttünk a legszebb? S -van-e kielégülés, mely fölér azzal, hogy ha feltárhatjuk lelkünk -kincseit az előtt, a kinek a czipője hegyét megcsókolni már -másvilági boldogságnak tetszik?!</p> -<p>S észre se vette, már elfogta a hiúság – melyet legjobban az -alázatos lelkek ismernek. Az a hiúság, mely néha elhiteti velünk, -hogy hozzá férkőztünk egy léleknek a zárához, mintha az emberi -léleknek volna több kulcsa is, s nemcsak az az egy, a melyet nem -lehet elajándékozni és nem lehet megkeríteni. Büszkélkedni kezdett -vele, hogy a Bandi görög leczkéi az előtt a szép lélek előtt egy uj -látókört tárnak fel: az ó-kor szép világát, s ez a gondolat -boldoggá tette.</p> -<p>Hogy ezek az előadások, melyekre oly nagy gonddal készült, kárba -veszhetnek: soha se jutott eszébe. S ha a rózsabimbó, egy fekete -bajuszu úrra gondolván, elmélázva nézett ki az ablakon, Balázs meg -volt győződve róla, hogy ez Xenofon hatása. Alighanem innen -magyarázható, hogy a Ginevra-cziklus a szép <span class= -"pagenum"><a name="Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> Sárvárynét -mint egy második Vittoria Colonnát ünnepli.</p> -<p>A rózsabimbó betöltötte tizenhatodik évét, s alig hogy -betöltötte, férjhez ment a már többször nevezett Sárváry Bélához. -Kiderült, hogy ehhez a házassághoz már régen megvolt minden: a -fekete bajuszu úr, a kisasszony hajlandósága, a szülői beleegyezés, -még a kelengye is, csak éppen a tizenhatodik év hiányzott. Mikor ez -az időpont elérkezett, megtörtént az eljegyzés.</p> -<p>Ettől fogva a rózsabimbó nem jelent meg a görög leczkéken, -ellenben gyakran kikocsikázott a vőlegényével, meg azokkal az -ismeretes rokonokkal, a kik éppen csak ilyen alkalmakkor nem -fölöslegesek. Hat hétre az eljegyzés után megvolt az esküvő is. -Sárváry, kivételképpen, nem késett el a lakodalomról; Bandi, az -általános öröm közepett, zavartalanul hozhatott haza négy -szekundát; a nászlakoma pompás volt, s a fiatal pár elutazott -Olaszországba.</p> -<p>És Hódy Balázs? Sírt benne a lélek, mint Petur bánban.</p> -<p>Szíve a sírban, s Xenofon, Xenofon elárulva!</p> -<p>Ó, fájt neki, hogy nem volt, a ki kitalálja a szívében élő -mélységes, odaadó, örök szerelmet, s hogy tündére elszállt egy édes -szó, egy mosoly nélkül! Ha csak a homlokán, ha csak egyszer, -egyetlen egyszer, csókolhatja meg ezt a gyönyörü fejet, ha tündére, -csak egy pillanatra leszáll hozzá s azt suttogja: »Nem lehetek a -tied, de gondolok rád…« Ha, csak egy tekintettel, azt mondja neki: -»Tudom, hogy imádsz: megengedem, hogy imádj…« De nem, semmi. Úgy -vált el tőle, mint a többi idegentől. És idegen marad örökkön, -világ végeztéig, a sírban is, az utolsó ítélet napjáig! Ó, -fájdalmas volt ez a váratlan végbúcsú, s vannak csapások, a -melyekre hiába készülünk előre… De <span class="pagenum"><a name= -"Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> hadd mozduljon tovább a -gálya; élnünk kell, ha nem is tudjuk meg, hogy miért.</p> -<p>S a fájdalmát csak elviselte volna. Szíve hozzá szokott a -lemondáshoz, vagy meglehet: szíve már lemondónak született. Hanem -Xenofon elárultatását… a csalódását, a szégyenét, ó, azt nehezebb -volt megbocsátani!</p> -<p>Megbocsátotta azt is. Hasztalan ismételgette magában ezeket a -keserüségeket:</p> -<p>– Alig várta a tizenhatodik esztendejét, hogy férjhez mehessen!… -És ehhez az emberhez! A ki tele füstölte menyasszony-szobáját, a ki -vőlegény korában is minden éjjel eljárt a kávéházba, alighanem -kártyázni!… Ez a szép bábu kellett neki! Ilyen mind a hány, ilyen -valamennyi, ilyen.</p> -<p>És mégse tudott másként gondolni rá, mint végtelen -szerelemmel.</p> -<p>A rózsabimbó, házasságának tizenegyedik hónapjában, egy -egészséges fiú-gyermeket hozott a világra, a ki akkora volt, mint -egy pápai zuáv. Ez a pápai zuáv és a <i>Spleen</i> első darabjai -egy időből valók. Kevéssel utóbb azt kezdték beszélni, hogy az -asszony nem boldog, mert a férje megint éjszakázik. Ez a hir -megillette a Hódy Balázs szívét. Talán egy csepp káröröm is vegyült -a sajnálkozásába; ha igen, megbűnhődött érte. Mert bár szeretettel -csiszolgatta a verseit, a hat részből álló <i>Spleen</i> második -cziklusával nem tudott oly hamar elkészülni, mint a milyen hamar -megérkezett a második pápai zuáv is.</p> -<p>A harmadik se váratott magára két esztendeig; s mindegyiknek -akkora feje volt, mint egy-egy görögdinnye.</p> -<p>Ebben az időben hősünk nagyon neki adta magát a borongásnak. -Megírta a komor hangu <i>Végtelenség</i>-et és a száztíz oldalra -terjedő <i>Rejtelmek</i>-et – azokat a <span class= -"pagenum"><a name="Page_19" id="Page_19">-19-</a></span> verseit, a -melyekből a jövő irodalomtörténet-irói majdan meg fogják -állapítani, hogy Hódy Balázs és a világrend nem igen kedvelték -egymást s néha rendkivül feszült viszonyban voltak, – sokat járt ki -a zugligetbe, hozzá szokott a boritalhoz, s ha az utczán ismerős -jött vele szembe, ijedten kapta félre a fejét, mint a skót ballada -grófja, hogyha szürke barátot látott.</p> -<p>Aztán, elcsitultak szivének hullámai. Egyre kevesebbet hallott -az angyali teremtésről; végre elveszítette szeme elől egészen. -Bandi, az alatt az ürügy alatt, hogy immár tökéletesen meg van érve -a felsőbb tudományokra, elvált Xenofontól örökre; viszont, a -temetkezési vállalat, melylyel hősünk utóbb életfogytig tartó -szövetséget kötött, már ekkor javában kaczérkodott vele. Szóval, -mulván az idők, Balázs elkerült az aggódó apa házától; uj bajok, uj -gondok kezdték foglalkoztatni, s az édes kép mindinkább eltűnt a -messzeség ködében.</p> -<p>Már tartott tőle, hogy: el fog tűnni egészen. S ez a gondolat -keservesebb volt mindennél a világon.</p> -<p>Fájdalmát megszokta, megszerette. A szivében zsongó édes bánat -volt lelkének a kincse; ez éltette költészetét, ez aranyozta be -mindazt a szépet, a mit látnia adatott, ez volt mindene, mert csak -ebben élt. S félteni, ápolni kezdte bánatát. Hisz olyan jól -megfértek ők ketten: a költő és a költői bú.</p> -<p>Mily kietlenné válnék a világ, ha kiapadna a dalok forrása!</p> -<p>De nem apadt ki.</p> -<p>Vagy hét esztendő haladt el. Egy este, a mint benyitott a -szobájába, levelet talált az íróasztalán. A lába megcsuklott, a -hogy az írásra ráismert. Levél ő tőle! Szive úgy zakatolt, mint egy -megbolondult <span class="pagenum"><a name="Page_20" id= -"Page_20">-20-</a></span> lokomotiv, s félénken nyujtotta a kezét -feléje, mintha egy foszló rózsasziromhoz nyulna, melyet megirígyelt -a szellő.</p> -<p>A levélben ez volt:</p> -<div class="blockquot"> -<p>Kedves Hódy úr!</p> -<p>Tudom, hogy soha se bajlódott kis gyermekekkel. Hallottam azt -is, hogy már nem tanít se kis, se nagy fiúkat. És mégis írok. -Lássa, én tudom, hogy nagyon követelő természetü vagyok. De -mindnyájan elkényeztettek. Ön is.</p> -<p>Az jutott eszembe, hogy boldoggá tenne, ha ön hajlandó volna -megtanítani a legnagyobbik kis fiamat írni és olvasni. Nem kellene -szegénykének iskolába járnia s nem kellene idegenre bíznom. Tudja, -hogy borzadok az iskolától s még jobban az idegen arczoktól. Nem -tudok beleegyezni, hogy a kis fiam oda járjon, a honnan a -gyerek-betegségeket hurczolják szét a világba. És úgy szeretnék -meglenni idegen ember nélkül!</p> -<p>Ugy-e, nem mond nemet?</p> -<p>Igaza van, nagyon önző vagyok. De ön hozzá szoktatott, hogy -visszaéljek a jóságával.</p> -<p>A férjem is nagyon hálás volna, ha rászánná magát, hogy -megszerezze nekünk ezt az örömet.</p> -<p>Várja önt, inkább ma, mint holnap, a ki önre mindig hálásan -emlékszik:</p> -<p><i>Sárváryné</i>.</p> -</div> -<p>Ha a türelmes olvasó ismerné a <i>Spleen</i>-t, a -<i>Végtelenség</i> prométheüszi gőgjét, a <i>Rejtelmek</i> -fásultságát és magas röptét, szóval, ha ismerné <i>Icarus</i>-t – -alkalmasint ilyenformán okoskodnék:</p> -<p>Icarus Hódy Balázs. Hódy Balázs tehát igen-igen megköszönte az -ajánlatot s megírta, hogy, legmélyebb sajnálatára, nem vállalhatja -el a nagyon kedves és <span class="pagenum"><a name="Page_21" id= -"Page_21">-21-</a></span> nagyon megtisztelő, de rá nézve -lehetetlen feladatot. Mert Hódy Balázs csak ekkép -gondolkozhatott:</p> -<p>– Ha nem léphettem be a szobádba, mint vőlegény: nem lépek be -oda, mint nevelő. Ha nem kaphattam a kezedből egy rózsát: még nem -jutottam odáig, hogy elvegyem ebből a kézből a fizetést.</p> -<p>Szerencsére a türelmes olvasó nem ismeri <i>Icarus</i> -költeményeit, s ez nagyon megkönnyíti a feladatunkat.</p> -<p>Mert így nem kell hosszasabban magyarázgatnunk, hogy ámbátor -Balázsnak mindezek megfordultak a fejében, ámbátor először -megsértődött, azután fellázadt, majd gyötrelmes lelki -viaskodásoknak adta át magát, végre mikor rákerült a sor, mégis -csak elment a szép asszonyhoz.</p> -<p>Azzal ment el, hogy köszönettel bár, de le fog mondani a -megtiszteltetésről. Megfogadta magában, hogy udvarias lesz, de -önérzetes, tisztelettel teli, de hajlíthatatlan. És alig volt ott -egy negyedórát, elolvadt, mint a márcziusi hó.</p> -<p>Ettől a naptól fogva öt esztendeig egy fedél alatt élt a szép -asszonynyal s egy levegőt szítt vele. Csak nyáron át nem látta, -abban a négy tűrhetetlen hónapban, a mikor Sárváryné, -gyerekseregével, faluzni ment.</p> -<p>De annál többet volt velök a téli hónapokban. Attól fogva, hogy -délután négy órakor a nagy ebédlőben meggyujtották a függő-lámpát, -késő estig, amíg csak Sárváry vacsorálni haza nem érkezett, együtt -volt a kis pápai zuávokkal, s így, a legtöbbször, csak egy hosszu -asztal választotta el attól, a kit alattomban élete napvilágának -szokott nevezni. Lassankint tudniillik, valami hallgatag megegyezés -következtében, törvénynyé lett, hogy feladata nem végződik el az -ábéczé titkainak magyarázatával, sőt ellenkezőleg, a feladata -tulajdonképpen… Megvalljuk, nem könnyű erről a feladatról szólni. -Végre is a türelmes olvasó regényhősök <span class= -"pagenum"><a name="Page_22" id="Page_22">-22-</a></span> dolgában -meglehetősen el van kényeztetve. Hozzá szokott a kabylok ellen -küzdő oroszlánokhoz, az alag-utakat teremtő vas-emberekhez, s a -titokzatos Orlandó gróf már mindenkit hidegen hagy. És szégyenkezve -bár, de meg kell vallanunk, hogy Hódy Balázs távolról se volt -oroszlán, s a mi a Sárváry-házban való elfoglaltságát illeti, ez a -hivatal bölcs középutat tartott a szárazdajkaság és a nevelőség -között.</p> -<p>Sokan úgy képzelhetik, hogy ez nem lehetett valami irígyelni -való állapot. Hódy Balázs más nézeten volt. Úgy találta, hogy ha az -ember egész mélységes hosszu délutánokon egy imádott lény kábító -közelségében lehet, s ezalatt nincs egyéb dolga, mint halk, de -határozott hangon figyelmeztetni az illendőség parancsaira néhány -rakonczátlan és lármás pápai zuávot: ez maga a boldogság. S később -éppenséggel nem volt oka rá, hogy megváltoztassa a véleményét.</p> -<p>A szép Sárvárynénak a gyerekein kivül az egyetlen Hódy Balázsból -állott minden társasága. Sárváry a legjobb fiú volt a világon, s -nem hiányoztak belőle a férfiúi erények, de egy hibában leledzett -Madame Benoitonnal: nem igen szeretett otthon ülni. Korán kelt, -délelőtt elvégezte a dolgát, s alig, hogy megebédelt, szedte a -sátorfáját. A szép asszony pedig csak nagyritkán mozdult ki -hazulról. Kényelmessége a gyerekei számával növekedett, s a -lustaságában, kivált olyankor, ha Sárváry néha-néha nagyon bele -talált keveredni az éjszakázásba, volt valami elszomorító. Nem -szeretett kijárni; nem szerette a szelet, irtózott a hidegtől; még -a napfény is bántotta. Vannak pompás virágok, a melyeket mintha a -természet is arra szánt volna, hogy üvegházban éljenek; a változó -idő haláluk, még a déli égalj tulságos heve se kell nekik, -életföltételük: a mindig egyforma kellemes meleg. <span class= -"pagenum"><a name="Page_23" id="Page_23">-23-</a></span></p> -<p>Balázs szentül meg volt győződve róla, hogy a szép Sárváryné nem -boldog; de Balázs, mint világéletében mindig, tévedett.</p> -<p>Igaz, néha megfordult a szép Borcsa fejében, hogy másképp is -lehetne. Végre is, úgy vélte, az ember voltaképpen nem azért jött a -világra, hogy örökkön a kávéházban üljön s egész nap a Vörös Ász -festett bájaiban gyönyörködjék. De Sárváry másként vélekedett, s ez -a szilárd meggyőződés lassankint megtette a maga kellő hatását. Az -asszonynak át kellett látnia, hogy a kettejök közt való versenyben -a Vörös Ász lett a győztes, s ez a tapasztalat elvette a kedvét az -ujabb küzdelmektől. A Grizeldiszek közé tartozott, a kik elfogadnak -minden megaláztatást.</p> -<p>Mindamellett, a zuávok siketítő lármája közepett, koronkint -elmélázott, s a hogy szórakozott szeme rátévedt a derék Balázsra, a -ki égi türelemmel, a bölcs mérséklet hangján ajánlgatta a zuávok -figyelmébe, hogy az erkölcsi szép minden földi javaknál -kivánatosabb: el-eltünődött a világ különös berendezésén. Miért is, -hogy a rózsának tövisei vannak, s hogy a szeretetreméltóság oly -csapodár?! Ime, hogy a szigorúan rendes életmód a kávéháziassággal -ellentétes háziasság, az egyhelyben ülés s a gyermekekkel való -bajlódás nem éppen lehetetlen dolgok, annak egy fényes példája ül -itt előtte. Fájdalom, ha a szigoruan rendes életmód egyáltalán -hasonlatos valamely virághoz, úgy ez nem a rózsa, hanem a liliom. -Szegény liliom! Balázs szinte tündöklött a sok erénytől. Maga volt -a szerénység és a béketűrés, a tartózkodás és az igénytelenség: az -összehasonlítás nem válhatott előnyére.</p> -<p>A szép Borcsa áldott jó lélek, hanem mégis csak asszony volt: -kutyába se vette az erkölcsi szépet. <span class="pagenum"><a name= -"Page_24" id="Page_24">-24-</a></span></p> -<p>De azért nagyon megbarátkozott magánosságának furcsa -osztályosával. Talán meg is hatotta valamennyire ez a másvilági, -néma, lemondással teli és ügyetlenül titkolt árnyék-szerelem; -legalább mindig megzavarodott egy kissé, a hányszor Balázs rajta -felejtette azt a hű kutya-tekintetet, mely egyesegyedül a lemondó -érzelmeké. A féregként lenézett embernek a szerelme is hizelgő, -hogyha ennyire odaadó, s ily mindenről lemondó.</p> -<p>Bizonyára csak a szamaritánus érzés támadt fel benne, mikor a -házába hívta. Meglátta az ablakából, a mint ugyanabban a ruhában, a -melyben egykor Xenofont magyarázta, árván, szomoruan, szürkén -bandukolt végig a napsugaras, sárgára festett, könnyű kocsiktól, -élénk szinű női öltözetektől, és huszár-tiszti egyenruháktól tarka, -eleven körúton. De ez a szamaritánus érzés, egy-két esztendő -multán, komoly, tisztelettől áthatott, és becsüléstől csepegő -barátsággá változott át. A milyen jó asszony volt, haragudni -kezdett az egész emberiségre, mely oly kevéssé becsüli meg a -<i>mi</i> végzetü igéken való föltétlen uralkodást.</p> -<p>Hitte és vallotta, hogy Hódy Balázs a legderekabb ember hetedhét -országon. Látni való, hogy hősünk szerelme végkép reménytelen és -teljesen vigasztalan volt.</p> -<p>Világos, hogy az ilyen rendkivül derék ember nem feszélyezi úgy -az asszonyokat, mint holmi éretlen gavallérok vagy azok a boszantó -huszárönkéntesek, a kik oly tüntetően csörtetik a kardjokat s -tükörnek használnak minden ablak-üveget. Komoly ember semmit se ad -a külsőségekre; komoly embert senki se akar elkápráztatni czifra -ruhával vagy más efféle ostobasággal. S a szép asszony Balázs előtt -ugyanabban a pongyolában mutatkozott, a melyben Balázson kivül csak -a gyermekei és a cselédek láthatták. <span class="pagenum"><a name= -"Page_25" id="Page_25">-25-</a></span></p> -<p>A nagy barátságok az ilyen apró bizalmasságokból erednek, s -alighanem ez az oka, hogy némelyik asszony a szobalányát teszi a -meghittjévé. A szép Borcsa nem volt ennyire leereszkedő, de Balázs -iránt egyre több bizalmasságot tanusított. Nem voltak valami nagy -titkai, de ki az, a ki ne volna nagyra a maga kis dolgaival?! Így, -egy késő esti órában, mialatt a gyerekek álmosan hajtották le -fejöket az ebédlő nagy asztalára, megvallotta Balázsnak, hogy -Sárváryt egy Aranka nevű csúnya kis fekete asszonykával gyanusítja, -a ki barátnőjének hazudja magát, s a kit jó asszony létére nem -átallott az egész földgömb legelvetemedettebb személyének -nevezni.</p> -<p>Balázs félreértette ezeket a bizalmasságokat.</p> -<p>Nem mintha elkapatta volna az a kitüntetés, a melyben bizonyára -csakis ő részesült. Ó nem. Mindig az maradt a szép asszonynyal -szemben, a ki volt; mindig ugyanaz a félénk, titoktartó imádó. Az a -lázas aggodalom, mely akkor fogta el először, mikor a rózsabimbót -megpillantotta, soha se hagyta el, ha a szép Borcsa mellett ült, -vagy ha ruhájának suhogását hallotta. Ez a lázas aggodalom ahhoz a -szorongáshoz hasonlított, a melyet álmunkban érzünk, mikor azt -álmodjuk, hogy mezitláb sétálunk egy bálteremben, s folyvást -remegünk, hogy valaki a lábunkra talál pillantani.</p> -<p>Nem, Balázst nem kapatta el a szerencséje. Árnyék-udvarlónak -született s árnyék-udvarlónak maradt örökkön. De míg azelőtt úgy -gondolt a szép Borcsára, mint édes szerenádok királynőjére a -troubadour, a ki mindig eltűnik a hajnallal s örökkön ismeretlen -marad: egyszerre úgy tetszett neki, hogy szerelmese tulajdonképpen -egy sötét lovag-regény szerencsétlen hősnője, a kit a troubadournak -erkölcsi kötelessége kiszabadítani a Rémségek várából. Fejébe -vette, hogy imádottja egy <span class="pagenum"><a name="Page_26" -id="Page_26">-26-</a></span> gonosz Kékszakál leigázott, néma, -lemondással teli vértanúja; s úgy kezdte gyűlölni Sárváryt, a hogy -csak egy temetkezési vállalatnál tudnak gyűlölni.</p> -<p>Az efféle képzelődések nyomán reménységek szoktak fakadni, -melyek egymás nyakára nőnek s korán hervadnak, mint a délignyitó. S -a Balázs izgékony képzeletét regényes, lehetetlennek tudott -jelenetek kezdték foglalkoztatni, hogy mindezek a mesés képek egy -túlvilági, névtelen reménységnek adjanak helyet, holdsugarakból -szőtt, álomországi reménységnek, melynek a gondolatára is remegés -fogta el.</p> -<p>Ez tavaszszal volt, virágfakadáskor.</p> -<p>Ugyanezen a nyáron, dinnyeéréskor, Sárváryné egy egészséges -fiú-gyermeknek adott életet, a ki a keresztségben Tihamér nevet -kapott. Az ujon érkezett egy szépen fejlett foggal különbözött más, -kevésbbé szerencsés alkotásu kortársaitól; egyébként pedig olyan -hangja volt, mint a bölönbikának.</p> -<p>Ezen a nyáron Balázs nem írt egy verset sem.</p> -<p>Később átlátta, hogy a Grizeldiszek vértanúságát éppen a -gyermekek teszik teljessé, s másfél év mulva, mikor László is -megszületett, felhagyott minden reménységgel.</p> -<p>Erről az eseményről Hódy Balázs életirója nem emlékezhetik meg -mély megindulás nélkül. S megindultságának oka ugyanaz, a mi Hódy -Balázst a végső lemondás útjára terelte, nevezetesen László -születése. Minden tisztelet mellett, mely ezt a kitünő ifjút -bizonyára megilleti, bajos megérteni, hogy mi szükség volt rá ezen -a rossz világon, melynek a veszedelme úgyis a túlnépesedés. Igaz, -hogy a legnagyobb emberekről is kétséges, vajon komoly szükség -volt-e rájok a földtekén, de a rendes esetek nem vetik fel ezt a -kérdést. Ellenben kétségtelen, hogy az az ár, melybe a László -<span class="pagenum"><a name="Page_27" id= -"Page_27">-27-</a></span> születése került, tulságosan nagy, a -rendesnél sokkal nagyobb volt. Végre is, bár az ország védő -erejének fejlesztése érdekében kivánatosnak tetszik, hogy minden -anya lehetőleg egy fél-tuczat katonát adjon az államnak, de -másrészt az is bizonyos, hogy Sárváry Borcsa, az Úr végtelen -irgalmassága előtt öt gyermekkel is kegyelmet talált volna, s -majdan, sokára, azt mondták volna neki odafenn:</p> -<p>– Jó sáfár voltál.</p> -<p>László születése után Sárváry Borcsa elkezdett betegeskedni. A -következő nyáron Franzensbadba ment, s mikor onnan visszatért, nem -lehetett ráismerni: hiú volt és szeszélyes. Egy csúnya téli este, a -hófuvások idején, nagyon rosszul lett; Sárváryért el kellett -küldeni a kávéházba, s Balázs az nap nem adott a gyerekeknek -leczkét. A beteg néhány hét multán jobban lett, de mihelyt fenn -járhatott, nagy sietséggel s külön vonaton, elvitték Cannes-ba. -Balázs nem látta többé. Tavaszszal, egy édes áprilisi délután – -nagyszombat volt, s világos, könnyű tavaszi ruhák tették szinessé -az utczát – megjött a hír, hogy Sárváry Borcsa életének 27-ik és -boldog házasságának 11-ik évében, hosszas szenvedés s a haldoklók -szentségének áhítatos felvétele után, a délvidéken meghalt.</p> -<p>Az élet lemondásokból áll. Vannak, a kik egyforma könnyüséggel -tudnak lemondani kis és nagy dolgokról, s ugyanazzal a lelki -rugalmassággal állanak minden veszteséget: ezek az élet legnagyobb -művészei. Mások képtelenek a legcsekélyebb lemondásra, s örökkön -rabjai a vágyaiknak, a szokásaiknak, a jó, vagy rossz kedvöknek; -ezek az élhetetlenek, a nem életrevalók, a kiknek sorsa: az őrültek -háza, a börtön, vagy a mi ezeknél is rosszabb, az apró -nyomorúságokkal való mindennapos harcz, vesződség és nyüglődés. E -között a <span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span> két véglet között, szerencsés vagy -szerencsétlen középúton, rajzanak a nagy embertömegek; egymás -vállán sürögve, hogy körutakat és csatornákat hagyhassanak hátra az -ismeretlen jövőnek, és palotákat, melyek ívelt ablakainak sötét, -bemélyedéséből holdfényes éjszakákon olyan titokzatossággal teli, -érthetetlen hangulatok gőzölögnek elő.</p> -<p>De ezek a nagy embertömegek még sem az egész emberiség. A -betegek és szenvedők elmaradnak a bolytól, s azzal vigasztalják -magukat, hogy elég erőt éreznek a magánosságra. Pedig csak gyöngék -a küzdelemre.</p> -<p>Az emberi lélektől minden kitelik: az is, hogy megtagadja -önmagát. S a lemondás művészetének vannak betegei, eszelősei, -őrültjei.</p> -<p>Vannak, a kiknek annyi jutott ki a szűkölködésből, a csapásokból -és a szenvedésből, hogy utóljára is erényt csinálnak a szükségből. -Ezek a szegény, természetükből kiforgatottak végre gyönyörüséget -találnak a lemondásban. Kevélyekké válnak a nélkülözéseikre, és -kéjelegnek a szenvedéseikben. Hasonlóan az ős-keresztényekhez, a -kik önként jelentkeztek hitet vallani, a szenvedés vallásának ezek -a rajongói elébe mennek a fájdalomnak, feltárják érzékeny, -elsatnyult keblöket minden vesszőcsapás előtt, s vértanúságukra -büszkén, gyönyörrel véreznek el.</p> -<p>Hódy Balázs ezeknek az önkéntes, névtelen vértanúknak, a kik -többen vannak, mint a látszat mutatja – egyik legszebben kifejlett, -gyönyörü példánya volt.</p> -<p>S önkéntes vértanúságát különösen lelkessé, mondhatni: -páratlanul makacscsá tették hitvallásának sikerei. Mert hisz a -legendák csodái megujultak, s rózsák fakadtak vércseppjei -nyomán.</p> -<p>Ehhez képest egész élete valami szörnyü fonákságnak tünhetik fel -az előtt, a ki ennek az életrajznak némi <span class= -"pagenum"><a name="Page_29" id="Page_29">-29-</a></span> figyelmet -szentel, s nem lehet elhallgatni, hogy Hódy Balázs költészete -csakugyan hijjával volt annak a természetességnek, mely a nagy -költői alkotásoknak alapföltétele. Mindegyik olvasójának -feltünhetik a verseiből ködként gomolygó rosszkedv, és sokan talán -rosszhiszemünek fogják találni ezt a sok borongást, mert látnivaló, -hogy a szerző úgy szereti a Sors-haragot, mint édestestvérét.</p> -<p>És mégis, Hódy Balázsnak, legalább egyszer életében, igenis volt -egy természetes indulata. De meglehet, hogy sokan ezt is -természet-ellenesnek, sőt érthetetlennek fogják itélni.</p> -<p>Ez a természetes indulata az volt, hogy fellázadt. És mert -szemben a végzettel, a mely ellen kitört, gyöngének tudta magát, -megkisérlette az öngyilkosságot.</p> -<p>A pisztoly, a melylyel fejbe durrantotta magát, valami olcsó, -silány szerszám volt, a keze pedig a legügyetlenebb kéz, a mely -valaha pisztolyt fogott. Öngyilkossági kisérlete tehát balul ütött -ki. A golyó félre csúszott, s Balázs életben maradt. A nagy -elszánásból az lett, hogy vagy hat hétig nyomta az ágyat, s a -fejsebétől azután is kótyagos maradt vagy egy fél esztendeig. A -rosszakarói szerint kótyagos maradt világéletében.</p> -<p>Ha az ember egy előkelő vendéglő pompás nagytermében, ebéd után, -finom italok mellett bölcselkedik az öngyilkosságról, azt találná -természetesnek, hogy a balul sikerült öngyilkossági kisérlet után -szükségképpen következik egy második, vagy szükség esetén harmadik -kisérlet, a míg csak a dolog nincs egészen rendben. A ki egyszer -komolyan elszánta magát a halálra, miért állapodnék meg a félúton? -A tapasztalás azonban szürke elméletnek bélyegzi ezt az okoskodást, -s azt bizonyítja, hogy az efféle első felvonások után rendesen nem -következik második. A halál vőlegényei egyet gondolnak, s -<span class="pagenum"><a name="Page_30" id= -"Page_30">-30-</a></span> bizony, visszabaktatnak a félútról. A -legtöbbször talán nem is gondolnak semmit, csak felocsudván, -egészen más szemmel néznek a világba, mint azelőtt. Úgy lehet ez -is, mint egyéb válságoknál. A ki kisírta, kidühöngte, vagy -kivigadta magát, valami megkönnyebbülést érez, s ugyanazok a -gondolatok, melyek idegeit az imént megfeszítették, egyelőre nem -ingerlik többé.</p> -<p>Az, a mit Hódy Balázs később a második életének nevezett, hosszu -zsibbadtsággal kezdődött, mely nem sokban különbözött a -félkegyelmüségtől. Nem emlékezett semmire; nem tudott és nem akart -semmit. Úgy volt, mint a gyerek. Szót fogadott az ápolóinak, s -félt, hogy meg fogják pirongatni. Nem érdeklődött semmi iránt, de -szorongó csodálkozással nézte, hogy milyen sokat foglalkoznak vele, -olyanformán, a hogyan egy tengeri nyúl nézelődhetik, mikor egy -bakteriológus laboratóriumában találja magát, egy dézsa zselatin -meg mindenféle preparátum között, s látja, hogy őt egy nagy -szakállu ember felveszi-leteszi, szurkálja-piszkálja s egyik -helyről a másikra czipeli. Mi az ördögöt akarhatnak vele?</p> -<p>Később, nagy lassan, eszmélni kezdett. Néha, a hogy félálomban -feküdt az ágyán, a mult egyes foszlányai megjelentek előtte, s -látomások fogták el. Aztán megkisérlette gondolkozni. Rájött, hogy -mindez elmult, s hogy vele most a láz űz kegyetlen játékot. -Kábultságának képei szinte idegenek voltak neki, s mintha valamikor -régen, nagyon régen látta volna ezeket a képeket. Utóbb már -emlékezni kezdett, s tisztán látta ujra a megszokott, sokszor átélt -jeleneteket. Látta önmagát a nagy ebédlő asztalánál a kis -zuávokkal, s látta őt. A világoskék batiszt ruhája volt rajta, -azokkal a piczi kék virágokkal… Ilyenkor a beteg nem találta -helyét. Mintha valami furcsa zsongást érzett <span class= -"pagenum"><a name="Page_31" id="Page_31">-31-</a></span> volna a -szive táján. Szeretett volna sírni, de nem tudott. Aztán azt -gondolta, hogy fel kell kelnie; de nem birt.</p> -<p>Hanem teljesen csak akkor tért vissza az emlékezete s -emlékezetével együtt egész fájdalma, mikor már régtől fogva fenn -járt s kisétálhatott a szabadba.</p> -<p>Magánosan, gondolattalanul bandukolt végig a vasárnapi -közönségtől népes utczákon, s lökdöstette magát, mint egy alvajáró. -Egyszerre a zugligeti úton találta magát. Nem volt arra semmi -keresete, de azért valami homályos érzés nem engedte, hogy -visszaforduljon. S a néphullám vitte előre.</p> -<p>A hogy aztán kiért a zugligetbe, egyszerre eszébe jutott valami. -S elválva a vasárnapi tömegtől, neki vágott egy meredek útnak.</p> -<p>A milyen lankadtan ballagott előbb, olyan sietségre -kényszerítette most nyomorult, elgyengült lábát. A magasból nézve, -azt gondolhatta volna valaki, hogy egy sebzett vad csörtet az -odujába, meghalni békén, távol az emberek szemétől.</p> -<p>A lélekzete elfult, mikor megállapodott. Igen, ez az a villa. -Megismerte a verandát, a kerti padokat, a két vén hársat, a -vadrózsával befuttatott lugast, a zugliget egész útszéli díszét. -Igen, ez az a villa. Itt volt olyan boldog, a milyen nem lesz többé -soha.</p> -<p>Emlékezett. Az a drága, édes teremtés olyan jókedvü volt -akkoriban, mint maga az egészség. Egy délután azt mondta neki:</p> -<p>– Eljön velünk a Normafáig? De csak így megyek, hajadon -fővel…</p> -<p>S a karjába kapaszkodott, a míg oda értek. Ez volt az egész -regény. De mikor ez a semmi neki mindene volt!…</p> -<p>Benézett a lécz-kerítésen; a kertben idegen gyerekek játszottak. -Fű, fa, virágágyak, a hitvány üveggolyók <span class= -"pagenum"><a name="Page_32" id="Page_32">-32-</a></span> a nagyon -közönséges rózsák mellett: mind ugyanazok. Semmi se történt: csak -az istenek költöztek el erről a rongy világról!</p> -<p>S ő akkor oly őrült volt, hogy órákat töltött a lugasban, -Condorcet könyvével, melynek czime: <i>Voltaire élete!</i>…</p> -<p>Végre megértett mindent. Isten veled, ifjúság! Isten veled, -szerelem! Isten veled, te drága, a ki soha vissza nem térsz!</p> -<p>Nem látta senki: sírhatott. Aztán megtörülte az arczát, s -lassan, a hogy a temetőből jönnek, elindult visszafelé. Össze volt -törve.</p> -<p>A boldogság!… Az oly rég volt! És úgy fájt minden! Nem akart -többé semmit.</p> -<p>Ezek után a válságok után pedig jött az idő, mely letörüli a -könnyeket s virágokat fakaszt a sírokon.</p> -<p>A szépség és a jóság elvész, hogy utána ne maradjon egyéb, csak -a síri virágok illata. S a fájdalom utána hal, hogy belőle se -maradjon más, csak egy pár édes emlék, mely egyre bágygyad, s -melyen egyre erősebben érezni a hervadás illatát, akár magukon a -sírról tépett virágokon.</p> -<p>Ó, emberünk őrizte s hűségesen őrizte édes emlékeit!</p> -<p>A gyönyörü teremtés puszta álomképpé változott át, de ez az -álomkép immár az övé volt egészen. Meglátogatta ágya fejénél s -kegyesen szólt hozzá. Egyszer az álmodó egy csókot érzett a -homlokán; felriadt, és szive vadul kalapált. Ez volt az egyetlen -igazi csók egész életében.</p> -<p>Álmokban élt és álmot szőtt magának. Szép álmot, gyönyörü álmot. -Azt az álmot, hogy mindig szerették egymást, s hogy csak a balsors -választotta el tőle hűséges szerelmesét. S mikor ebben az álomban -már jobban hitt, mint minden valóságban, ujra megtalálta a dalok -forrását. <span class="pagenum"><a name="Page_33" id= -"Page_33">-33-</a></span></p> -<p>Ettől fogva megint a csengő rímeknek élt, s mint a pinczér, a ki -időtlen idők multán is emlékszik azokra a herczegi lakomákra, a -melyekből nem evett soha egy falatot se, élete fogytáig zengette -első szerelmét.</p> -<p>Rövid foglalatban, ime, ez a története annak a szerelemnek, a -melyet Hódy Balázs számtalanszor énekelt meg: dalban és költői -elbeszélésben, szonettben és madrigálban, rondeaukban és -vegyesekben.</p> -<p>Erről a szerelemről a jövő irodalomtörténet-irása bizonyára -részletesen fog megemlékezni, s mi e helyütt éppen csak az -adatgyüjtés érdekében akartunk némi magyarázatot szolgáltatni a -Ginevra-cziklus, a <i>Spleen</i> és a <i>De Profundis</i> egyes -darabjaihoz.</p> -<p>De volt Hódy Balázsnak egy másik szerelmi regénye is, s majdnem -bizonyos, hogy erről a második szerelmi regényről már nem lesz az -irodalomtörténetirásnak egyetlen szava sem.</p> -<p>Mert Hódy Balázs költeményeiben csak egy női név van: a Ginevra -neve. S arról a szerelemről, melyet a költő Fodor Ella kisasszony -iránt érzett, a dalok és a költői elbeszélések, a szonettek és -madrigálok, a rondeauk és a vegyesek mélységesen hallgatnak.</p> -<p>Ennek a szemérmes és csodálatosan hallgatag szerelemnek a -történetét óhajtjuk ezen a helyen elbeszélni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_34" id="Page_34">-34-</a></span></p> -<h3>II.</h3> -<p>Mikor Hódy Balázs Fodor Ella kisasszonyt először pillantotta -meg, Fodor Ella kisasszony tetőtől talpig mezítelen volt.</p> -<p>Egy kis teknőben feküdt és erősen acsarkodott.</p> -<p>Látnivaló volt rajta, hogy éppenséggel semmi hajlandóságot nem -érez a tisztálkodás eszméje iránt, mert oly hangosan tiltakozott -személyes szabadságának nyilvánvaló megsértése ellen, a hogy négy -esztendős kis torkától csak kitelhetett.</p> -<p>Fodorné azonban nem volt az az asszony, a ki valami sokba vette -volna a személyes szabadság jogát, s minden rugódozás és acsarkodás -ellenére, tovább szapulta.</p> -<p>Balázs meghökkenve állt meg a küszöbön e családi jelenet -láttára.</p> -<p>– Hát maga megbolondult? – kiáltott rá Fodorné – hogy nyitva -hagyja erre a gyerekre az ajtót?! Kicsoda maga és mit akar?</p> -<p>– Bocsánatot kérek, ténsasszony – dadogott Balázs, és sietett a -konyha-ajtót betenni – nem tudtam… A nevem Hódy s a házmesterné -utasított ide.</p> -<p>– Ahá, maga a szobát akarja megnézni – szólt Fodorné, valamivel -békülékenyebb hangon. <span class="pagenum"><a name="Page_35" id= -"Page_35">-35-</a></span></p> -<p>– Igenis, kérem.</p> -<p>– Akkor hát várjon egy kicsit. Hé, Fodor!</p> -<p>A konyhában csak hárman voltak: Balázs, Ella kisasszony és -Fodorné. Tulajdonképpen azt kellene mondanunk, hogy: négyen, mert -elbeszélésünk főszemélyei közül jelen volt Fodor Czilla kisasszony -is, de az ő szereplése ez idő szerint még oly szűk körre -szorítkozott, hogy bemutatását bátran el lehet halasztani a -következő fejezetekre.</p> -<p>Szóval Balázs csak két emberi lényt vett észre maga körül: egy -kicsit a mosó-teknőben, meg egy nagyot a mosó-teknő mellett. Az -előbbi barátságtalan felhívás tehát olyan valakinek szólhatott, a -ki nem volt jelen, s a legjobb esetben valahol közel -tartózkodott.</p> -<p>S Balázs várakozással pillantott a szemközt levő szobaajtóra, -mely nem sokkal volt nagyobb, mint egy jóravaló dominó-koczka. De -Fodor nem jelentkezett.</p> -<p>– Hé, Fodor!… Adta kölyke!… No még ilyen mamlaszt!…</p> -<p>Ezek a felkiáltások gyors egymásutánban zengettek végig a -téglával kövezett, visszhangos nagy konyhán, s minthogy valaki, -hősünk iránt való jóindulatból, netalán úgy vélekedhetik, hogy ezek -a felkiáltások mindannyian az ismeretlen Fodornak szóltak, meg kell -jegyeznünk, hogy: nem, mindez nem csak Fodornak szólt.</p> -<p>Balázs kivette a tömeges megrovásból rá eső részt, s elkezdett -mentegetőzni.</p> -<p>– Engedelmet kérek, ténsasszony, nem akartam háborgatni. Majd -máskor jövök…</p> -<p>Balázs azt várta, hogy Fodorné erre a szelid hangra le fog -csillapodni. Csalódott, mert épp az ellenkező történt: Fodorné -felpattant. <span class="pagenum"><a name="Page_36" id= -"Page_36">-36-</a></span></p> -<p>– Hát most meg hová akar menni?! Hogy még egyszer rányissa erre -a gyerekre az ajtót?! Várjon sorára. Láthatja, hogy dühös vagyok. -Különben mi köze magának hozzá, ha én dühös vagyok is?! Én mindig -dühös vagyok; nekem ez már természetem. Azért nagyon jó asszony -vagyok, érti?… Hé, Fodor!</p> -<p>Balázs el volt kábulva. Szokása szerint megadta magát sorsának, -s türelmesen várta a mentő-angyalt, a ki ezúttal Fodor névre fog -hallgatni.</p> -<p>De Fodor füle botját se mozdította.</p> -<p>– Ez már mégis szemtelenség… Te kölyök, fogd be a szád, mert ha -még tovább is sivalkodol… Hallja, menjen be ebbe a szobába; egy kis -vörös majmot fog ott találni. Fogja fülön, s mondja meg neki, hogy -azt parancsoltam: mutassa meg magának a szobát. Várjon csak. -Bizonyosan egy földgömb lesz előtte; azon bámészkodik. Vágja pofon, -a földgömböt meg dobja ki az ablakon. Értette?</p> -<p>Ez a különös megbizás Balázst végképpen kétségbe ejtette. -Szeretett volna menekülni, de a visszavonulás útja egyelőre el volt -zárva előle.</p> -<p>Keresztül ment a konyhán, s visszaélve azzal, hogy Fodornét -teljesen elfoglalta Ella kisasszony egy élénk tiltakozási -kisérletének erélyes megtorlása: alattomban kopogtatott a kiskoru -ajtón.</p> -<p>– Szabad! – szólt belülről egy nyugodt hang.</p> -<p>Benyitott, s egy különös berendezésü helyiségben találta magát, -melyről hirtelenében nem igen tudta volna megmondani, hogy nagyon -tágas-e, vagy nagyon szűk? Ez a helyiség tudniillik, a budapesti -viszonyokhoz képest, valósággal tiszteletreméltó térfogatnak -örvendett, de mozogni csak ügygyel-bajjal lehetett benne, mert -bútorzatának pazar csoportosításával ugyancsak kihasználta ezt a -tiszteletreméltó tulajdonságát. Nagyban és <span class= -"pagenum"><a name="Page_37" id="Page_37">-37-</a></span> egészben -azokra a hálószobákra emlékeztetett, melyeket a vidéken, névnapok -és batyubálok idején, tele gyömöszölnek a többi szobák bútoraival. -A zongora teteje könyvtárul szolgált, szállást adott egy aranyozott -kalitkába zárt szomorú kanárinak, s úgy a hogy, a női munkaasztalt -is helyettesítette; az ebédlő-asztal gyermekszobának volt -berendezve; az ágyak nappal ruhatárként szerepeltek; egy hajdani -iróasztalon, melyet a haladó idő közönséges állványnyá fokozott le, -olcsó csecsebecsék díszlettek; s a két utczai ablak közt egy -szinehagyott kerevet vagy tizenöt darab mindenféle fajta, ébresztő, -álló s fali óra terhétől roskadozott. A közfelfogás szerint az -ember nem lehet három vagy négy helyen egyszerre. Vannak kivételes -esetek. Balázs egyszerre volt jelen: a Fodor család társalgójában, -műtermében, ebédlőjében és hálószobájában.</p> -<p>Ezt a kaoszt természetesen nem lehetett csak úgy hamarjában -átpillantani; a különös helyiségben kiigazodni és utat találni, a -nehezebb feladatok közé tartozott. És Balázs eleinte nem látta a -sok fától az erdészt. Tulajdonképpen semmit se látott egy nagy -zsibvásáron kívül, s nem tudta elhatározni, hogy a homályosságban -előbbre botorkáljon-e? Végre fölfedezte a földgömböt, s kis híjja -volt, hogy »Föld!«-et nem kiáltott, mint a Marryat kapitány hősei -szokták cselekedni válságos pillanatok után.</p> -<p>A földgömb ott állott a jobboldali ablak mellett, egy kis tükrös -asztalkán. De hol lehet a kis vörös majom?</p> -<p>Előkerült az is. Az előbb hallott nyugodt hang ismét megszólalt, -s Balázsnak úgy tetszett, mintha ez a hang a föld alól jött -volna:</p> -<p>– Mindjárt.</p> -<p>A kis vörös majom a csupasz padlón üldögélt s egy térképbe volt -elmélyedve. Az ajtó mellől azonban, a <span class= -"pagenum"><a name="Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> különböző -bútor-torlaszoktól, nem lehetett belőle egyebet látni, csak -vörhenyeges szakálát.</p> -<p>– Bocsánatot kérek, hogy háborgatom – szólt Balázs az ajtónál – -Hódy Balázsnak hívnak, s a kiadó szobát óhajtanám megnézni. A -ténsasszony, a kivel az imént volt szerencsém beszélni, kilátásba -helyezte, hogy, a mennyiben becses ideje engedi, kegyes lesz -megmutatni.</p> -<p>– Mindjárt, kérem, csak Brindisit keresem meg.</p> -<p>Balázs illedelmesen várakozott, mig Brindisit megtalálják. -Brindisi kissé messze van Budapesttől, s így nem volt csoda, hogy -időbe telt a felkutatása. Bele telt vagy öt percz, mig sikerült a -dolog; Balázs azonban győzte türelemmel.</p> -<p>– Egyszer már megvan! – biztatta a vendéget a rejtelmes kis -majom.</p> -<p>De meg kellett keresni a földgömbön is. A vörhenyeges szakál -kiemelkedett a torlaszok közül, s hősünk végre megszemlélhette azt -a férfiut, a kivel a gondviselés végzéséből egy egész életre szóló -barátságot kellett kötnie.</p> -<p>Soha ilyen tekintélyes arczot. Ezeknek a szabályos vonásoknak, -ennek a nyugodt arczkifejezésnek, s a mellig érő hullámos szakál -pazar szépségének láttára Balázs önkéntelenül Siegmund királyra -gondolt, a hadverő Siegfried fejedelmi atyjára. Csak a teuton -félistenek jártak a földön ilyen magas, fenköltségtől sugárzó -homlokkal ékesen; s ha nincsenek a bayreuthi előadások, ennek a -tiszteletreméltó, hatalmas szakálnak a mását ma már csak rámában -láthatná az ember.</p> -<p>Csakhogy a tekintélyes fej nevetségesen piczi törzsön pihent, s -a mint a különös kis ember a földgömb körül bujkált, Balázst az a -kellemetlen érzés környékezte, mely a természet kegyetlenkedései -láttára fogja el az <span class="pagenum"><a name="Page_39" id= -"Page_39">-39-</a></span> álmodozókat. Siegmund! Nem Siegmund volt -ez, hanem a gnóm-király!</p> -<p>A gnóm-király másodszor is megtalálta Brindisit, s leszegezte -egy gombostűvel, hogy el ne szaladjon. Aztán elébe jött a -vendégének, s melegen megrázta mind a két kezét.</p> -<p>Balázst megtévesztette az előlegezett barátság. Úgy tekintette, -mint szerény föllépésének megérdemlett jutalmát, pedig Fodor épp -ilyen nyájas volt az egész világgal, kivéve az egész világból -kedves felesége ő nagyságát. A meleg kézszoritás, melylyel -mindenkit megtisztelt, nála azt jelentette, hogy:</p> -<p>– Ön nem ő, s ez nekem elég. Szeretem önt.</p> -<p>A szokatlanul barátságos jellegü ismerkedés után a gnóm-király -szükségesnek látta visszatérni kedves Brindisijére.</p> -<p>– Nem képzeli, kérem, milyen fáradságomba került Brindisit -megtalálnom. Megvallom, a földrajzban csak most kezdek némi -járatosságot szerezni. Gyermekkoromban elhanyagoltam a tudományt, s -ez rám nézve igen nagy szerencsétlenség. Mit gondol, ha néhány -évvel ezelőtt csak oly mértékben rendelkezem a szükséges -előismeretekkel, mint, hogy többet ne mondjak, mai nap, mit gondol, -hol volnék én ma akkor?!</p> -<p>Balázs nem tudta elképzelni, hogy a szóban forgó kedvező esetben -hol is lehetne hát Fodor úr a jelen pillanatban? Úgy tetszett neki: -aligha ebben a szobában. De nem gondolkozhatott sokáig a fölvetett -kérdésről, mert Fodor úr folytatta:</p> -<p>– Brindisire pedig azért volt szükségem, mert ott lesz az egyik -főállomás. Igaz, még nem mondtam önnek, hogy földalatti vasutat -fogok építeni a világ körül. Mit szól ehhez a tervhez? Merész -gondolat, nem igaz?</p> -<p>Az igazat megvallva, Balázs épp oly keveset törődött -<span class="pagenum"><a name="Page_40" id= -"Page_40">-40-</a></span> a közlekedésügy nagy érdekeivel, mint egy -kecskepásztor, a ki hónapokig ki nem mozdul a havasok közül. A ki -jó óráiban a fellegek közt szárnyal, nem igen bánja, hogy -embertársai postakocsin döczögnek-e, avagy villamos vonaton -száguldanak, nyélbe ütni szennyes kis kötéseiket. A nagy anyagi -érdekek, a társaságos élet óriási vivmányai hősünket hidegen -hagyták.</p> -<p>Mindamellett a barátságos fogadtatás után, a melylyel -kitüntették, kötelességének tartotta érdeklődni a kissé meglepő -terv iránt.</p> -<p>– Az eszme bizonyára nagyszabásu – szólt, nem minden kételkedés -nélkül.</p> -<p>– Sajnos, a megfelelő anyagi eszközök még nem állanak -rendelkezésemre – jelezte Fodor úr a terv nagy nehézségét.</p> -<p>Balázs úgy vélte, hogy mivel ennek a nehézségnek az eltűnése a -közel jövőben úgy se várható, egyelőre semmi se tartja vissza Fodor -urat attól, hogy megmutassa a kiadó szobát. Ehhez képest helyén -valónak találta Fodor urat emlékeztetni, hogy jövetelének czélja -nem annyira Brindisivel, mint inkább a kérdéses szobával függ -össze.</p> -<p>– Tehát ön csakugyan ki akarja bérelni a szobát? – kérdezte -Fodor úr, mintha nem akarna hinni a fülének.</p> -<p>Ez a kérdés kissé furcsának tűnt fel Balázs előtt, s megvallotta -őszintén:</p> -<p>– Szeretnék itt lakni, ebben a házban.</p> -<p>– Csodálatos! – szólt a gnóm-király, mélyen eltünődve.</p> -<p>De azért csak átvezérelte Balázst a szomszéd helyiségbe.</p> -<p>– Ez az – szólt aztán olyan mozdulattal, mely nem jelenthetett -egyebet, mint hogy: »Ám lásd, hogy mit csinálsz; én mosom a -kezemet.« <span class="pagenum"><a name="Page_41" id= -"Page_41">-41-</a></span></p> -<p>Balázsnak szeget ütött a fejébe ez a néhány rejtelmes szó. Vajon -micsoda rejtett hibája lehet annak a szobának, a melybe úgy vezetik -be az embereket, mint a hajdani regényhősöket a kisértetes -helyekre?! Nem vett észre rajta semmi különöset.</p> -<p>Elég tágas, tisztára sikált, magas szoba volt, a minőket ma már -csak a régi házakban látni. A bútorzatát ugyan nem lehetett -fényesnek mondani, de Balázs nem tartozott az elkényeztetett -emberek közé. S a sarokban rejtőzködő, nagy, függönyös és -mennyezetes ágy valósággal meghóditotta. Az első pillanatokban -attól tartott, hogy a szobának nincsen külön kijárása, de Fodor -felvilágosította, hogy a szemközt látható dominó-koczka egyenest a -lépcsőházba nyílik. Balázs meg volt elégedve.</p> -<p>Nemcsak hogy meg volt elégedve, el kellett ismernie, hogy a mit -lát, messze meghaladja minden várakozását. A szoba csak egy -ablakkal dicsekedett, de ez a régies alakú, hatalmas ablak erkély -módjára kiszögellett az utczára, úgy, hogy a bemélyedésében -kényelmesen elfért egy kisebb iróasztal. És az ablak a Sugárútra -nézett; Balázs, a hogy közelebb lépett, remegve pillantotta meg a -szép Sárváryné ablakait.</p> -<p>(Ideje beszámolnunk vele, hogy mindez 1880-ban történt, három -esztendővel azelőtt, hogy Hódy Balázs egy rossz pisztolylyal fejbe -durrantotta magát.)</p> -<p>Balázs a holdvilágos estékre gondolt, a mikor oly édes nem -csinálni semmit, csak kibámulni a csendességbe s megkeresni -tekintetünkkel az ezüstös fénytől csillogó üveglapot, a mely közel, -nagyon közel van ahhoz, a kit szeretünk. Vajon ébren van-e, vajon -gondol-e ránk? Hacsak annyit is, hogy: »Szegény fiu!« A legszebb -verssorok ilyenkor teremnek.</p> -<p>– És mennyi volna a szoba ára? – kérdezte félénken. <span class= -"pagenum"><a name="Page_42" id="Page_42">-42-</a></span></p> -<p>– Huszonöt forint – felelt fagyosan a gnóm-király.</p> -<p>Balázs nem volt gazdag ember; ámbár ezt nem túlságos gyakran -lehetett rajta észrevenni. Azonkívül rendes ember is volt; és, -bizony, számítónak kellett lennie, hogy a szegénysége szemet ne -szúrjon. De valahol csak kellett laknia, s istenem, ha az ember -huszonkilencz éves!…</p> -<p>Szó sincs róla, olcsóbban is meghúzhatta volna magát másutt. De -nem így határozott. Tudtára adta Fodor úrnak, hogy a föltételt -elfogadja, s engedelmével holnap beköltözködik.</p> -<p>– Micsoda, ön kibérli a szobát?! – kiáltott fel álmélkodva a -gnóm.</p> -<p>– Ha ugyan nincs kifogása a személyem ellen.</p> -<p>– Dehogy van kifogásom!… Ellenkezőleg. Hanem ha ön csakugyan -kibérli a szobát, az más, egészen más. Ebben az esetben a szoba ára -húsz forint.</p> -<p>– Az igazat megvallva, nem értem…</p> -<p>– Az igazat megvallva, azt akartam, hogy ne vegye ki a szobát. -Lássa, ön nagyon tetszik nekem. Jóllehet csak néhány percz óta van -szerencsém ismerni, nem hallgathatom el, hogy igen megnyerőnek -találom önt, s szeretném, ha nem találkoznánk többé soha. Ezért -mondtam huszonöt forintot; mások sokallták a huszat is. De ha ön -ragaszkodik a szobához, az más. Ebben az esetben a szoba ára húsz -forint. Csakhogy, gondolja meg, még nem késő, az asszony nem tud -semmit. S engedje meg, hogy egy jó tanácscsal szolgáljak önnek. -Fiatal barátom, ha ugyan szabad így neveznem, fiatal barátom: -meneküljön! Nézze, ez az ajtó nyitva: meneküljön, és még csak -vissza se tekintsen!</p> -<p>Most rám Balázson volt az álmélkodás sora. <span class= -"pagenum"><a name="Page_43" id="Page_43">-43-</a></span></p> -<p>– Nézze – folytatta a jólelkü gnóm-király – ön nem tudja, mit -csinál, ha beköltözködik ebbe a lakásba. Rabbá teszi magát egész -életére. Ez az asszony meg fogja rontani a fiatalságát, -szerencsétlenné fogja tenni a jövőjét. Mert a ki egyszer ennek az -asszonynak a közelébe került, az el van veszve. Mondok önnek -valamit. Most két éve egy nagyon derék fiatal ember lakott ebben a -szobában. Azt úgy elkínozta, hogy a szegény fiú búskomorságba -esett, és meghalt. Egy másik még rosszabbul járt; kétségbeesésében -teljesen elvesztette a fejét, és megházasodott. Vagy mást mondok. A -konyha mellett van egy udvari szoba; ott egy európai hírü ember -lakik. Tanár, tudós, nagyeszű férfiu. A társadalmi egyensúly -törvényének a fölfedezője. Nézze meg azt az embert. Az nap, a mikor -ide költözködött, félholtra verte a házmestert; olyan erős volt, -hogy leütött volna egy bikát. Most lábujjhegyen jár és suttogva -beszél. Csak azt mondom, hogy nézze meg azt az embert.</p> -<p>Így figyelmeztette Maffio Orsini Gennaro kapitányt a két mankón -vánszorgó, húsz éves aggastyánra, hogy megmutassa neki, miképpen -hat a Borgiák rettenetes mérge.</p> -<p>Balázs elmosolyodott.</p> -<p>– A ténsasszony, úgy látszik, rendes életre szoktatja a -lakókat.</p> -<p>– Hogy rendre szoktatja őket? Meghiszem azt. Ebben a házban -mindenki úgy tánczol, a hogy ő fütyöl. Lélekzeni se mer itt senki -az ő engedelme nélkül. Nézzen meg engem, fiatal barátom. A mi engem -illet, férfias nyíltsággal vallom meg önnek, hogy még tüsszenteni -se szeretek, ha az asszony jelen van. Pedig én már meg vagyok -edzve. Tőlem lehet mennydörgés, zivatar, tüzes istennyila, én soha -se vesztem <span class="pagenum"><a name="Page_44" id= -"Page_44">-44-</a></span> el a hidegvéremet. Olyan nyugodtan vagyok -itt a könyveimmel, meg a tudományos eszközeimmel, mint Arkimédes a -czirkulusaival, ha nem csalódom: Szirakúza ostroma alatt.</p> -<p>Balázs örült, hogy más tárgyra terelheti a beszélgetést.</p> -<p>– Uraságod, úgy látszik, csak a tudománynak él?</p> -<p>– Azaz hogy azt tenném, hogy ha lehetne. De először is, kissé -elkésve léptem a tudományos pályára, s első ifjuságomban sokat -mulasztottam; másodszor pedig nem képzeli, mennyi akadálylyal kell -küzdenem. Nem hisznek bennem; azt gondolják, hogy félbolond vagyok. -Pedig én nem vagyok félbolond; hanem, ha már rám akarják fogni, -akkor inkább egész bolond, mert bennem lángelme lakozik, s a -lángelme, mint tetszik tudni, tisztára őrültség. De mit a lángelme, -ennek a műveletlen asszonynak! Képzelje, napokig kell könyörögnöm -pénzért, ha egy körzőt kell vásárolnom. Higyje el, kérem: a -tudatlanság és az asszony, ez a szabad embernek a két legnagyobb -ellensége. Ha ezzel a kettővel nem kell küzdenem, ma ott volnék, a -hol Edison. És tudja-e, mért vettem el ezt az asszonyt? Megtetszett -nekem, hogy pofon vágott, a mikor meg akartam csókolni. Ez is -mutatja, hogy egészen bolond vagyok.</p> -<p>Balázs egy kissé meg volt rőkönyödve. Hosszasabb bizonyítás -nélkül is hajlandó lett volna elhinni a dolgot, de a gnóm-király -olyan tiszta szemmel s olyan derüs nyugalommal nézett rá, hogy nem -tudta, mit gondoljon. Mi ebben a tréfa, vagy az a keserűség, a -melylyel az ember magamagát gúnyolja? És mi az, a mi már nem csak -keserű tréfa, hanem a Fodor ur tudtán kívül szomorú valóság? A míg -ezen tanakodott, Fodor ur, mintha az ő elhallgatott kételyeire -akart volna megfelelni, így folytatta:</p> -<p>– Különben bolond az egész világ, a mi abból is kitetszik, hogy -az emberek megházasodnak. Fiatal <span class="pagenum"><a name= -"Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> barátom, egy egész életre -való tanácsot adok önnek; nem bánja meg, ha hallgat a szavamra. Ne -házasodjék meg soha, semmiféle körülmények között! Ne vegye el se -azt, a ki csókolgatja, se azt, a ki pofon vágja az embert. -Különbözőképpen kezdik, de mind egyformán végzik.</p> -<p>Balázs fogadkozott, hogy távolról sincsenek ilyes szándékai. De -ezzel a kis embert nem nyugtatta meg.</p> -<p>– Óvakodjék az asszonytól, akár kicsi, akár nagy, akár öreg, -akár fiatal. A nőnek mindig csak egy dolog jár a fejében: a -házasság. Ha fiatal, férjhez akar menni, vagy máshoz akar férjhez -menni; ha öreg, meg akarja házasítani a fiatalokat. Még a gyerektől -is óvakodjék, hogyha lány. Telepedjék le egy sereg kis lány közé: s -házasságot fognak önnel játszani. Pedig a házasság a férfinak a -halála. Ó, hogyha én nem házasodtam volna meg!…</p> -<p>Arcza fölragyogott erre a gondolatra. Mint a kiket a vallásos -rajongás szent elragadtatása fogott el, boldog tekintettel bámult -bele a semmiségbe. Vajon micsoda tündéri képek jelentek meg előtte, -ott, a mennyezet tájékán?!</p> -<p>– Tudja, ha ön csakugyan nem hallgat rám, s itt marad ebben a -pokolban, egyszer majd elbeszélem önnek az életem történetét. -Nagyon tanulságos történet; a kiknek elmondtam, mindannyian sirtak -rajta, s negyven napig nem néztek asszonyszemélyre. Most nem -mondhatom el, mert az asszony mindjárt itt lesz, s nem lesz -maradásom itthon, ha rajta ér a fecsegésen. Pedig nincs időm az -utczán kóvályogni; serényen kell dolgoznom a vasut tervezetén.</p> -<p>– A világért se szeretném feltartóztatni…</p> -<p>– Ó, kérem, rám nézve ritka szerencse, ha magamhoz hasonlókkal -beszélgethetek. (Balázs meghajlott.) S ha ön szives lesz még egy -pár perczre helyet foglalni, mondok egyet-mást, a mi érdekelni -fogja. Végre is, önnek ismernie kell azokat, a kiknél letelepedik. -<span class="pagenum"><a name="Page_46" id= -"Page_46">-46-</a></span></p> -<p>Balázs már únni kezdte ezt a rendkivüli közlékenységet, de nem -volt mód a szökésre.</p> -<p>– Tudja, én órás voltam. Kitünő munkás, a kinek a dolga aranyat -ért. Hogy többet ne mondjak, én találtam fel a Fodor-féle órát. -Ismeri ön a Fodor-féle órát? Nem? A Fodor-féle óra másodperczekre -mutatja az időt, jelzi a temperaturát, megszámlálja az ember minden -lépését, s ha két perczig a tenyeremben tartom, pontosan kimutatja -az érütéseimet. Ezen kivül megvan az a hasonlíthatatlan előnye, -hogy ön egy félóráig csapkodhatja a földhöz, még se törik össze. -Mindebből láthatja, hogy a Fodor-féle óra kész vagyon volt, csak be -kellett zsebelni. S azt hiszi, meggazdagodtam belőle?</p> -<p>Balázs előre is igen csodálkozott a Fodor-féle óra szomorú -történetén.</p> -<p>– Ekkor közbejött a pofon. Ez a pofon megfosztott az eszemtől. -Elvettem a feleségemet, vagyis tulajdonképpen ő vett el engem. -Szóval: nem kapálóztam, nem kiabáltam segítségért, hanem úgy mentem -utána a paphoz, mint a birka a vágóhidra. S mi történt velem, -tisztán csak azért, mert olyan meggondolatlan voltam, hogy -elkövettem ezt az egyetlenegy, de menthetetlen tévedést? Mi történt -velem, egyedül a házasságom következtében? Csődbe jutottam! Az -asszony rábeszélt, hogy húzzuk össze magunkat, nyissunk egy kis -olcsó boltot kint a Kender-utczában, s ne költsek hirdetésre egy -garast se. Képzelje, a tizenkilenczedik században! Így persze -tönkre kellett mennem. S a Fodor-féle órán, mely másnak milliókat -hozott volna, elúszott négyezer forintunk. Csak az vigasztalt, hogy -ebből a négyezer forintból ezer az asszonyé volt.</p> -<p>Hősünk arczán meglátszott, hogy a nemezist illetőleg nincs a -beszélővel egy véleményen, de a Fodor-féle óra megteremtője nem -ügyelt a dologra. <span class="pagenum"><a name="Page_47" id= -"Page_47">-47-</a></span></p> -<p>– S nem elég, hogy tönkrementem – folytatta – elhiresztelték, -hogy a Fodor-féle óra nem ér egy fityinget. Rám fogták, hogy azért -buktam meg, mert az órám a kutyának se kellett. Az ellenségeim így -kezdtek beszélni: »Hát persze, ki az ördög venne órát azért, hogy a -földhöz vagdalja?! A lépéseit megszámlálhatja az ember óra nélkül -is, az érlökést megméri az orvos, s ha az ember didereg, a -Fodor-féle óra nélkül is tudja, hogy hideg van.« Természetesen, az -asszony mindjárt elhitte ezeket a szamárságokat, s hiába volt -minden érvelés, fel kellett hagynom a művészetemmel.</p> -<p>– És azóta?</p> -<p>– Képzelheti, hogy azóta se pihenek. Feltaláltam egy -úszó-készüléket. Két tömlő az egész, de ez a két tömlő elég rá, -hogy egy huszárt a teljes fölszerelésével és lovastul fenn tartson -a vizen. A találmányomat be is mutattam a főhadparancsnokság -embereinek, s próbaúszásom megtekintésére igen előkelő szakértők -jelentek meg. Sajnos, minthogy az asszony nem bízott a -felfedezésemben, a készülék előállításához szükséges pénzösszeg nem -állott rendelkezésemre, s szégyen, gyalázat, takarékoskodnom -kellett a legszükségesebb anyagokon. Ennek természetesen az lett a -következése, hogy majdnem bele fultam a Dunába; úgy fogtak ki, a -csavargőzössel. Ezek után érteni fogja a keserüségeimet. Képzelje -el Edisont, ha kénytelen lemondani a telefonról, a fonografról, -mindenről a világon, néhány rongyos dollár híjján, s egy pofon -miatt, a melyben, vesztére, egykor örömet talált.</p> -<p>Hősünk illőnek vélte tiltakozni.</p> -<p>– Nem hihetem, hogy uraságodat ellenségeinek rosszakarata és a -balszerencse végképp elcsüggesztették volna. A legelső pillantásra -sejtettem, hogy uraságodban a cselekvés emberét van szerencsém -üdvözölni, s tudom, hogy az ilyeneket az akadályok csak edzik. -<span class="pagenum"><a name="Page_48" id= -"Page_48">-48-</a></span> <i>Sub pondere crescit palma</i> – ha -szabad ezt a klasszikus idézetet uraságodra alkalmaznom.</p> -<p>– Ó, még nem mondtam le mindenről, s a rosszakarat meg a gúny el -fognak némulni, mihelyt fölépítem a vasutamat. Nem tudom, -méltányolja-e ennek a nagyszabásu ötletnek a jelentőségét? Hogy -visszatérjek Brindisire, ha ön ma Brindisibe akar menni, az -állomások egész rengetegén kell keresztül vergődnie. Az én -földalatti vasutam csak a nagy állomásokon fog megállapodni, s így -ön már Brindisiben lesz akkor, mikor a közönséges vasút utasai még -valamelyik nem messze eső vámhivatalban vesztegelnek. Mondja, -kérem, nem nagyszerü ez?</p> -<p>Balázs ugyan nem sietett Brindisibe, hanem azért nagyon -örvendett a felfedezésnek. És szerencsekivánatának a kifejezése -után éppen a legélénkebb barátkozásban voltak, mikor egyszerre a -hátuk mögött megszólalt a Fodorné éles hangja:</p> -<p>– No mi lesz? Meddig tart még ez a fecsegés? Ez az úr is -okosabban tenné, ha a dolga után látna, s nem hallgatná végig a te -szamárságaidat.</p> -<p>Mikor <i>Borgia Lukrécziá</i>ban, a Negroni herczegné lakomáján -egyszerre csak szétválik a háttér függönye, s a bordalt éneklő, -ittas vendégek megpillantják az álarczos barátokat, a kik a nekik -szánt koporsókat hozzák: Maffio és társai tudvalevőleg -halott-halaványan s egy pillanat alatt megöregedett arczczal -merednek egymásra. Ilyenformán változott el a két férfiú arcza.</p> -<p>Fodor megkisérlette mentegetőzni:</p> -<p>– Angyalom, ez az úr…</p> -<p>De Fodorné a szavába vágott:</p> -<p>– Ez az úr vagy kiveszi a szobát, vagy nem veszi. Jobban -szeretem, ha nem veszi; inkább adom oda egy tisztességes öreg -kisasszonynak, mint holmi léhütőnek. <span class="pagenum"><a name= -"Page_49" id="Page_49">-49-</a></span> A férfiak úgyis csak azért -bérelnek szobát, hogy összerongálják a bútorokat. Ne is gondolja ez -az úr, hogy valami nagyon kínálgatom neki a szobát. Ki nem állhatom -a férfiakat, mert minden férfi gazember. Minden férfi, kivétel -nélkül. A melyik nem látszik annak, az a legnagyobb gazember -valamennyi között.</p> -<p>Hogy valamiképp ebbe az első rangosztályba ne kerüljön, Balázs -olyasfélét hebegett, hogy ő egész őszintén egyike a -legmegátalkodottabb gazficzkóknak, s távol van tőle minden -képmutatás. Különben – folytatta merész elhatározással – ha ez nem -akadály, ő kivenné a szobát, s nem igen zavarna több vizet, mint -egy tisztes öreg kisasszony.</p> -<p>A helyett, hogy igent vagy nemet mondott volna, Fodorné -szemügyre vette a vendéget, azzal a biztos pillantással, melylyel a -piaczon a vágott libák értékéről szokott tájékozást szerezni. A -szemle elég kedvezően üthetett ki, mert bár hangjának mérgessége -egyre fenyegetőbbé vált, mindjárt azzal kezdte, hogy: jó, majd -meglátjuk.</p> -<p>– Hanem azt megmondom előre – folytatta vésztjósló hangon – hogy -nem tűrök semmiféle garázdálkodást. Ez a lakás az én lakásom, s ide -nem lép be más ember, csak az, a kinek én megengedem. Ha barátkozni -akar valakivel: van itt egy tudományos ember, attól sokat tanulhat. -És kapuzárás előtt minden lélek idehaza legyen; a kinek ez nem -tetszik: fel is út, le is út. Azt is megmondom, hogy ha nagy mosás -van s ezt a szamarat elküldöm valahová: a lakók vigyáznak a -gyerekre; és ha a gyereknek baja esik, én mindenkinek kikaparom a -szemét. A ki pedig csak tivornyázni akar, s azért vesz lakást, hogy -összerongálja a bútorokat, az jobban teszi, ha mindjárt máshová -megy. Már most: ha tetszik, jó; ha nem, az is jó. <span class= -"pagenum"><a name="Page_50" id="Page_50">-50-</a></span> Én nem -árulok zsákban macskát semmi emberfia kedvéért.</p> -<p>Fodor vigan hunyorgatott a háta megett, mintha azt szerette -volna mondani:</p> -<p>– Ugy-e, hogy igazam volt? Jeles asszony ez, majd meg fogja -látni.</p> -<p>De Fodorné hirtelen arra fordult, s a gnóm egyszerre olyan -komoly lett, mint egy temetés-rendező.</p> -<p>– Ezzel a pimaszszal pedig ne sokat társalogjon, ha kedves az -ideje. Mindig milliókkal dobálózik és nem tud megkeresni egy vörös -garast.</p> -<p>Fodor szégyenkezve sonfordált vissza a másik szobába. Leült a -földgömb mellé, és keresztbe fonva törpe karjait, nézte Brindisit, -a hogy egy köszvényes, nyugalmazott vén admirális nézi az -óczeánt…</p> -<p>Balázs igérte jóakaratját, s fogadkozott, hogy a ténsasszony -kivánságairól soha se fog megfelejtkezni. Megemlítette, hogy a -tivornyázásban mindig mértéket szokott tartani, s hogy -magán-viszonyainál fogva nem kedveli a nagyobb társaságokat.</p> -<p>Ezzel a beköszöntővel Fodorné annyira meg volt elégedve, hogy -jónak látta Balázst kissé helyre vigasztalni.</p> -<p>– Azért én nagyon jó asszony vagyok, ne féljen. Ritka jó -asszony, érti? Olyan jó asszony, hogy ezért mindig dühös vagyok -magamra.</p> -<p>Csakhogy ezeket a biztató igéket oly fenyegető hangon mondta, -hogy a kredenczben az összes tányérok megremegtek, s Balázs -csontjaiban megfagyott a velő.</p> -<p>Mindamellett hősünk nem oldott kereket, hanem másnap este -beköltözködött a bukott órás kiadó szobájába. S alig rendezkedett -el, máris meg kellett kötnie azt az ismeretséget, melyet számára -Fodorné jelölt ki.</p> -<p>A Fodorné lakói társaság dolgában nem igen voltak elkényeztetve. -A társadalmi egyensúly törvényének <span class="pagenum"><a name= -"Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> fölfedezője egész nap oly -izgalommal várta Balázst, mint a milyennel június elején a -fürdőhelyek Robinsonjai lesik az ujonnan érkező vendégeket. S mikor -észrevette, hogy az uj lakó a névjegyét szegezi ki az ajtajára, nem -türtőztette magát tovább, hanem lecsapott prédájára.</p> -<p>– Kedves uram, minthogy én is a házhoz tartozom, remélem, meg -fogja engedni…</p> -<p>A társadalom-tudomány nagy bölcselője apró, hunyorgó szemü, -módfelett nyájas, tömzsi emberke volt, a ki selypesen beszélt, mint -a kövér nyelvüek, s lassan, vontatottan, mint a kik szeretik -magukat hallani.</p> -<p>– Ez verte volna meg a házmestert? – álmélkodott magában -Balázs.</p> -<p>Fodor már ekkor elmesélte neki, hogy a kiváló bölcselőnek három -eleven felesége szaladgál a világban, a mi persze csak úgy -történhetett, hogy a szóban forgó hölgyek közül kettő annak rendje -és módja szerint elvált tőle, míg a harmadik egyszerüen a faképnél -hagyta házasságuk negyedik hónapjában. Ez a tapasztalatokban gazdag -mult, úgy látszik, nem nagyon bántotta az európai hírü tudóst; -kedélyén legalább nem hagyott nyomot.</p> -<p>Különben sokkal inkább el volt foglalva az elméletével, semhogy -ez a kellemetlen mult valami sűrűn kisérthette volna. A társadalmi -egyensúly törvénye annyira izgatta, hogy utóljára kiszorított a -fejéből minden más, vidám vagy nem vidám gondolatot.</p> -<p>– Az éj és a nap váltakozása – magyarázta Balázsnak – ez a -<i>természeti</i> egyensúly. Mit gondol, ha egyszer a nap nem -akarna lemenni?!… Megbomlanék az egész világ; a Siriustól kezdve le -egészen az utolsó ázalagig, egy roppant csődbe jutna az egész -világegyetem. A jó és a rossz váltakozása, az erkölcsi erők és az -állati ösztönök örök küzdelme pedig: az <i>erkölcsi</i> egyensúly. -Mondja, kérem, mi lenne akkor, ha <span class="pagenum"><a name= -"Page_52" id="Page_52">-52-</a></span> csupa angyalból állna a -világ?! Képzelje el, hogy a hordár angyal, a fináncz angyal, a -végrehajtó angyal. Elküldene ön egy angyalt a zálogházba?! No, -ugy-e? A természeti és az erkölcsi egyensúlylyal tehát tisztában -volnánk. Kössük össze, elegyítsük e kettőt: s megkapjuk a -<i>társadalmi</i> egyensúlyt. Ez a világ a nagy tömegek erőinek és -rossz ösztöneinek folytonos, pihenés nélkül való, általános -küzdelme; a meddig ez a küzdelem tart, addig áll a világ. Mi a -társadalmi élet? Szüntelen váltakozása az ideális eszmék és a -reális eszmék egymást követő uralmának. Hol az ideál van felül, hol -a reális irányzat; egyszer a whig-ek, másszor a tory-ak. Mikor a -realitás van a kormányon, az idealizmus megindítja s győzelemre -juttatja az ellen áramlatot; s ha az ideális eszme győzött, nehogy -bekövetkezzék a tespedés korszaka, a realizmus mozogni kezd, -harczol és végre győzedelmeskedik. Kérem, fusson végig a -világtörténelmen; s nézze, mily rendben váltakoznak a tömeg-uralom -s a kevesek uralma. Mi a ma? Ellentéte a tegnapnak. S mi a holnap? -Ellentéte a mának. A jelen az, a mi a multkor nem volt; a jövő: az, -a mi ma nincs, hanem volt tegnap, szerdán, hétfőn, szombaton. Azt -hiszem, mindez elég világos. Vegyük például a linczi -békekötést…</p> -<p>A társadalmi egyensúly törvényének fölfedezője mindent -megfejtett, mindent kimagyarázott kedves elméletével. Olyan volt ez -az elmélet mint az a furfangos amerikai készülék, mely egyszerre: -bot, legyező, ernyő, kés és szivarvágó.</p> -<p>– Vagy vegyük például Spartacus lázadását…</p> -<p>Bizonyára, egész Közép-Európában nem találkozott ember, a ki -jobban visszaélt volna a világtörténelemmel, mint a társadalmi -egyensúly törvényének fölfedezője. Ha valaki sokáig hallgatta, nem -gondolhatott egyebet, mint hogy a fenicziaiaktól kezdve egészen az -akadémia <span class="pagenum"><a name="Page_53" id= -"Page_53">-53-</a></span> legutolsó közgyüléséig, minden a világon -egyes-egyedül azért történt, hogy a társadalmi egyensúly -törvényéhez a legcsekélyebb kétség se férhessen.</p> -<p>Balázs eleinte meghökkenve nézett a nyugodtan és megfontoltan -beszélő kopasz emberkére. De udvariassága és kellemes formái -megnyugtatták.</p> -<p>És vacsora után, mikor Fodor is, Udvarhelyi úr is, ujra -beállítottak hozzá, már érdeklődve hallgatta a feltaláló és a -bölcselő vitatkozását. E vitatkozás során Fodor kijelentette, hogy -felhagy a földalatti vasut tervével, mert holnaptól fogva minden -idejére szüksége lesz, hogy megcsinálja egy uj léghajónak a -gépezetét, a mely léghajó, úgy alakjában, mint szerkezetében, a -madár alkotásának lesz hűséges mása.</p> -<p>Balázs szinte szédült. Uj barátai oly könnyedén dobálóztak a -legsúlyosabb eszmékkel, hogy nem nézhetett rájok elismeréssel -teljes tisztelet nélkül. Ötleteik bősége, a rugalmasság, melylyel -némely apró ellenmondásokon túltették magukat, s az a biztonság, -melylyel az egyetemes történelmet s az egész világürt kezelték, -kivételesen nagyszerűnek tűnt fel előtte. De nemcsak szédült: okult -is, a hogy Fodorné megjósolta. Mert Udvarhelyi úr mindig fölért egy -világtörténeti kézikönyvvel s ezenkivül a Meyer-féle lexikon egy -zsebkiadásával.</p> -<p>Egy hét multán tisztában volt vele, hogy a sors két rokon lelket -vezetett útjába.</p> -<p>Kölcsönös bizalmasságuk gyorsan növekedett. Kevéssel ezután -Balázs tea-estélyt rendezett uj barátai tiszteletére, s megkinálván -őket sonkával és párisival, felolvasta nekik legtitokzatosabb, -legnehezebben érthető versét, azt a verset, mely a <i>Spleen</i> -egyik gyöngye, s melynek hangulatos, rejtelmességgel teli czíme: -<i>Ululu Laia</i>.</p> -<p>Ettől a naptól fogva bizonyos volt, hogy Balázs a -Fodor-családnál fog élni és meghalni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span></p> -<h3>III.</h3> -<p>Az ember néha szép nyugodtan, egyenesen és mozdulatlanul fekszik -az ágyában, s mindamellett szentül meg van győződve róla, hogy -szélsebesen kering egy ismeretlen középpont körül, a szobával, a -bútorokkal, a székre rakott ruhadarabokkal és a faliórával -egyetemben, mely szomoruan tiktakkoz ehhez a kalandhoz. Ebben a -lelkiállapotban a legtarkább képek váltakoznak az ember előtt: -ismeretlen biborosok, a kik velünk együtt forognak, dühösen -kiabálnak ránk s mi nem értjük a beszédjöket, vasúti gőzösök -vágtatnak rajtunk keresztül, oly gyors egymásutánban, mintha ágyunk -volna a legkedvesebb séta-helyök, pióczák másznak a testünkön és mi -hiába igyekezünk szabadulni tőlük, veszett kutyák vesznek űzőbe s -torkunkon elakad a segitségkiáltás, a torony tetején találjuk -magunkat s nem leljük meg a levezető utat, fájdalmasan -tapasztaljuk, hogy egy úr ágyúgolyókat vagdos a fejünkhöz, s mikor -a fejünkhöz kapunk, rémülten vesszük észre, hogy a fejünket -elvesztettük valahol, ellenben helyette egy dinnyenagyságú léggömb -ül a nyakunkon…</p> -<p>Nem sokkal azután, hogy itt akarta hagyni ezt a siralomvölgyet, -Balázs bekötött fejjel pihent vánkosán, és <span class= -"pagenum"><a name="Page_55" id="Page_55">-55-</a></span> sorra -látta ezeket az ismert képeket. Fel-felriadt, s ijedten -tekintgetett szét a szobában, de nem látott, és nem is hallott -semmit. Hiába hallgatózott és meresztgette a szemét; vak volt és -süket. Majd ujra elszenderedett.</p> -<p>Azt álmodta, hogy egy ismeretlen temetőben sétál, szép, virágos -sírok között. Naplemente után lehetett az idő, s ez a temető olyan -végtelenül szomorú volt.</p> -<p>Egyszerre egy kriptát pillantott meg, barátságos, nyitott ablaku -kriptát, melyet vadrózsák környeztek. A kriptának az ajtaja is -nyitva volt; bement.</p> -<p>A hogy bement, az ajtó becsapódott utána; kinézett az ablakon, s -nem ismert rá a temetőre. Most már nem szomorú volt a táj, hanem -félelmetes.</p> -<p>Valami végtelen szorongás fogta el. Ki akart menni; de az ajtó -nem nyilt. Az ablak felé fordult, de ekkor valami rejtelmes zúgás -támadt, s rémületében nem mert megmozdulni.</p> -<p>S mialatt az ajtót döngette, azalatt a kripta belseje -elváltozott. Észrevette, hogy – különös! – az ablakkal szemben egy -kályha áll.</p> -<p>A rejtelmes zúgás pedig növekedett s már egész közelről -hallatszott.</p> -<p>Ebben a pillanatban megnyílt a kályha ajtaja, s hogy, hogy nem, -egy fehér ruhás, szőke kis lány lebbent ki a kályhából. Vállán -porköpönyeg volt, s barátságosan nézett Balázsra.</p> -<p>A szájához tette az ujját, s intett Balázsnak, hogy csendesen -legyen. Majd kinyitotta az ablak másik szárnyát is, s rámutatott a -sötét sarokra.</p> -<p>Balázs megértette, hogy oda kell rejtőznie.</p> -<p>Éppen ideje volt, hogy elrejtőzzék. A szőke kis lány eltűnt, s a -kriptán vad szélforgatag süvöltött keresztül. A kályha ajtaja -felcsattant, s rejtekéből titokzatos, seprünyélen lovagló alakok -rohantak elő, pipaszár <span class="pagenum"><a name="Page_56" id= -"Page_56">-56-</a></span> testü szörnyek, a kiknek nem volt fejök, -csak kalapjok. Ezek őt keresik.</p> -<p>A szörnyek keresztül vágtattak a kriptán s kilovagoltak az -ablakon. Most már nem félt. Tudta, hogy nem fogják megtalálni, mert -a kis lány elrejtette.</p> -<p>És csakugyan, a zúgás elhallgatott; a kisértetek elvonultak.</p> -<p>A kis lány pedig bemosolygott az ablakon, a vadrózsák közül, -mintha azt mondta volna:</p> -<p>– Ugy-e, hogy kijátszottuk őket?!</p> -<p>Aztán fölemelte kis varázs-pálczáját, a kripta ajtaja megnyílt -magától, s Balázs virágos rétre lépett. A temető eltűnt. A -messzeségből egy tó ezüstje csillámlott elő, majd úgy tetszett -neki, hogy a tavon paloták ringanak Egyszerre valami különös hangot -hallott… igen, ez egy kocsi dübörgése. Fölébredt.</p> -<p>Az álomképek eltűntek, de a kis lány ott ült az ágya -mellett.</p> -<p>Balázs megkönnyebbülten lélekzett fel. Letörülte arczáról a -veritéket, s fölemelkedett ágyában, már a mennyire birt.</p> -<p>– Elmentek a rémek? – kérdezte suttogva.</p> -<p>A két fogsora összevaczogott, tekintete zavaros volt, s látszott -rajta, hogy még csak félig van magánál.</p> -<p>A kis lány nem értette, miféle rémekről beszél.</p> -<p>Fölugrott a székéről – a hol előbb mozdulatlanul ült, mint jó -kis gyerekek az iskolában – közelebb hajlott a beteghez, s -aggodalmasan kérdezősködött:</p> -<p>– Behívjam a mamát?</p> -<p>De Balázs már nem hallotta. Egy másvilági forgószél ismét -magával ragadta silány öntudatát, s visszavitte a sötét, őrülten -keringő kaoszba.</p> -<p>A kaoszból most már másféle szörnyek bontakoztak ki. Viziló, a -mely villámokat tüsszögött; veszett <span class="pagenum"><a name= -"Page_57" id="Page_57">-57-</a></span> farkasok, a melyek folyvást -a sarkában voltak s rá ugráltak, hogy elharapják a torkát; és -skorpiók, a melyeket nem tudott lerugdalni magáról.</p> -<p>Eszeveszetten futott álmában: a lélekzete elállt, szíve a -rémülettől vadul dobogott, s a lábát egyre nehezebbnek érezte. -Végre elbukott, s átadta magát a teljes öntudatlanság első, édes -öleléseinek. Majd hűs áram csapta meg az arczát; egy sírdombon -feküdt, felette égi békében fénylett a hold, s a fehér márvány -sírkövek arany-szemeikkel szemrehányóan meredtek rá.</p> -<p>Megismerte a szomorú temetőt, a melyet előbb látott.</p> -<p>Egyszerre úgy tetszett neki, mintha sok, sok idő mult volna el -valami névtelen, rettenetes dolog óta, s ő ezalatt, nyomorultul, -nem gondolt volna egyébbel, csak hitvány énjével. A szíve -összefacsarodott; szeretett volna sírni, de nem tudott.</p> -<p>Ekkor, mintha egy puha kis kéz megsimította volna forró -homlokát. A kis leány volt, a ki intett neki, hogy keljen fel és -kövesse.</p> -<p>De a sírdomb nem eresztette. Magához szítta erőtlen testét, s a -kínosan fölemelt kar visszahanyatlott.</p> -<p>Még egy utolsó erőfeszítést tett. Azt hitte, hogy meg kell -halnia. De nem halt meg, hanem ujra fölébredt.</p> -<p>És most már egészen természetesnek találta, hogy a kis leány ott -ül az ágya mellett.</p> -<p>– Nem akarok visszamenni a temetőbe – hebegte, a mint -megpillantotta. – Csak a temetőbe ne!… Nem akarok a temetőbe…</p> -<p>A kis leány úgy nézett rá, mint egy ijedt mókus. Alig volt hét -esztendős, s azelőtt soha se látott beteget.</p> -<p>De ha szorongott is egy kicsit, megmoczczanni nem mert a beteg -ágya mellől.</p> -<p>A beteg makacskodott. <span class="pagenum"><a name="Page_58" -id="Page_58">-58-</a></span></p> -<p>– A rémek nem mentek el; ott bujkálnak a temetőben. Nem akarok -visszamenni a temetőbe.</p> -<p>– Behívjam a mamát? – szólalt meg a kis leány félénken.</p> -<p>Még nem volt egyéb mondanivalója.</p> -<p>De Balázs nem hallotta. Szempillái le-lecsukódtak, s a hogy ujra -meg ujra rájött az aléltság, fantasztikus alakok szárny-csapását -érezte a homloka körül.</p> -<p>Kétségtelen, hogy hősünk fent idézett szavaiban kevés volt az -értelem, ellenben annál több a következetlenség, világos jeléül -annak, hogy a mikor egy-egy perczre ébren volt, álomképei tovább -foglalkoztatták, s ezek az álomképek összefolytak előtte. De mikor -valakinek a feje úgy össze-vissza van varrva, mint egy kinai krepp -látogató-ruha, s mikor az ember a koponyáját összetákoló -kötelékektől nem sokkal lát többet a világból, mint egy két napos -borz, bizonyára számot tarthat némi elnézésre.</p> -<p>Különben, tévedés volna azt hinni, hogy mindez csak egy jámbor -versfaragóval eshetett meg, s hogy helyében az angol testőrség egy -fránya gárdatisztje nyugodtan czigarettázott volna hetyke -egyenruhájában. A vasemberekről szóló mondák csak mesék; a -legvidámabb kötekedőknek is vannak gyönge óráik; és Richard gróf, a -soha se félő, – bizonyosak lehetünk benne – maga is megilletődött -egy pillanatra, a mikor a halott karja egyszerre csak torkon -ragadta.</p> -<p>A mi Balázst illeti, a kit ez alkalommal lehetetlen hősünknek -mondanunk, Balázs mentségére tehát meg kell jegyeznünk, hogy a -köznapi életben nem árult el hasonló gyöngeségeket. Meglehetősen -méltóságos tartásu úr volt, a ki már csak a hivatása iránti -tiszteletből se szaladt volna meg semmiféle verekedésből. Nyugodt -föllépése és hidegvére koronkint <span class="pagenum"><a name= -"Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> hatottak is, s ha itt -eláruljuk, hogy inkább csak elvből, mint természettől volt bátor – -a nagyvilág, barátai és ellenségei, nem tudtak s nem fognak tudni -róla.</p> -<p>Csakhogy azok a tökéletes úriemberek, a kiknek a lelke is oly -keményre van vasalva, mint gyönyörü ingpánczéljok, azok a -kifogástalan regényhősök, a kik mindig, minden körülmények között -megőrzik illatszerrel beitatott hidegvéröket, s hidegen nyujtják át -látogató-jegyeiket a kisérteteknek, avagy órákig várakoztatják a -kőszobor-vendéget, hogy aztán felséges előkelőséggel kináljanak -neki helyet a pamlagon; ezek a tökéletes hősök kevesebben vannak, -mint a regényekből gondolná az ember, s legpompásabb példányaikban -sem emelkednek felül minden birálaton.</p> -<p>Megszoktuk azt képzelni, hogy a gyermek idő multán átváltozik s -ember lesz belőle, ember, a kiben nyoma sincs az egykori -gyámoltalan lénynek. Ez az előítélet épp oly hamis, mint a többi. A -gyermek nem vész el az emberből soha; csak elrejtőzik benne. A -viszontagságok, az idő, a védekezés szüksége kérget növesztenek -könnyen sebezhető, érzékeny bőre körül, a mint hogy a jóságos -természet karmokkal, szőrmezzel vagy szárnyakkal látja el az -állatokat, hogy meg tudják állni helyöket az éghajlat és az -időjárás véletlen változásai közepett, meg a többi állattal -szemben. A kit meglett embernek mondunk: az a gyermek – állig -fegyverben; ugyanaz a siránkozó kis teremtés, a ki volt, a ki -azonban megtanulta, hogyan takarja el s hogyan védje a -gyöngeségeit. Ha módodban van megkapargatni atyuskát, megtalálod a -nyomorult kis kozákot, a kinek szakálla és dsidája nőtt, de azért -féreg maradt, és legeslegbelül féreg módjára retteg, mikor szemben -találja magát a roppant Bizonytalansággal. <span class= -"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span></p> -<p>Ha tehát úgy találjuk, hogy Balázs félt és ostobaságokat -beszélt, ne felejtsük el, hogy: megtörténik ez néha a legjobb -családokban is.</p> -<p>A kis lány tágra nyílt szemmel bámult rá. Egy nyitott könyv -hevert kis térdein, de nem nézett belé. Oly különös, oly titokzatos -s oly megriasztó volt, a mit látott, hogy egy más, csodálatos világ -sejtelmei fogták el. Leánygyermek volt: érdeklődött még a halál -iránt is.</p> -<p>Bizonyára jobban szeretett volna odakünn lenni. A nyitott -ablakon keresztül hallotta az utcza tarka zsivaját, s egy szemtelen -napsugár oly hívogatóan tánczolt előtte a padlón!… A tágas, -piszkos, nagy udvarra gondolt, a hol kis czimborái alighanem vígan -keringenek a gyapjuzsákok mellett. Azt hitte, hogy hallja őket, a -mint körben éneklik:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Lieber Herr von -Kohn,<br /></span> <span class="i0">Lieber Herr von -Kohn,<br /></span> <span class="i0">Lieber Herr von -Ko-o-o-ohn…<br /></span></div> -</div> -<p>De nem jutott eszébe, hogy megszökjék, s maga is beálljon abba a -társaságba, mely azon vigad, hogy Ko-o-o-ohn úr a franczia -négyesben minden kolónt elront. A Fodorné háznépe jól volt nevelve, -s a mit egyszer Fodorné megmondott, az ellen nem lehetett -feljebbezni semmiféle más hatósághoz.</p> -<p>Koronkint, a mikor a beteg fészkelődött, nyugtalanság fogta el a -kis lányt. Valami megnevezhetetlentől tartott, maga se tudta mitől. -S már-már közel volt hozzá, hogy rémülten acsarkodjék az anyja -után, a mikor egy-egy mély lélekzet hangja ujra lecsendesítette -pihegő kis szivét.</p> -<p>És gyermeki lelke megzavarodva bámult bele a mennyezetes ágy -titokzatos homályosságába. Még nem tudta, hogy micsoda az élet, s -mégis szorongott, mint a madarak a viharban. A halál nagy rejtelme -csapott feléje a gyűrött párnák közül. <span class= -"pagenum"><a name="Page_61" id="Page_61">-61-</a></span></p> -<p>Csend volt, s a gyermek nem moczczant. Csak a két nagy fekete -szeme égett, mint őrtűz ég a sötét, végtelen pusztaságban.</p> -<p>Egyszerre a beteg fölvetette rá tekintetét, s megszólalt:</p> -<p>– Kicsoda maga?</p> -<p>– Én… én a lánya vagyok a mamának – felelt a gyermek -meglepetten.</p> -<p>– És kicsoda a mama? Hol van a mama?</p> -<p>– A mama kinn van a konyhában, mert a Czili sír.</p> -<p>A beteg nem okosodott ki ezekből a feleletekből.</p> -<p>– És maga, maga mit csinál itt?</p> -<p>– A mama azt mondta, hogy itt maradjak, és ha víz kell, adjak -vizet.</p> -<p>– Mást nem mondott a mama?</p> -<p>– Azt mondta, hivjam be, ha kell.</p> -<p>– Hát hogy hívják magát?</p> -<p>– Ella. Fodor Ella.</p> -<p>– Fodor… Fodor… Nem emlékszem.</p> -<p>A gyermek nem mert felelni.</p> -<p>A beteg csodálkozva nézte, s erőltetni kezdte az -emlékezetét:</p> -<p>– Fodor… Fodor… A Fodor-féle óra…</p> -<p>– Igen, igen – erősítette a kis lány.</p> -<p>Végre, nagynehezen, Balázs észbe kapott.</p> -<p>– Tudom már. Az ott az én székem… erre van az ablak, s az ott a -Fodor-féle óra.</p> -<p>Nagyra volt vele, hogy sikerült maga elé képzelnie meghitt -barátját, s tovább kérdezősködött:</p> -<p>– Régen fekszem már itten?</p> -<p>– Régen.</p> -<p>– Van már egy napja?</p> -<p>– Van már talán egy hónapja is.</p> -<p>– És mért? Beteg vagyok?</p> -<p>– Igen. <span class="pagenum"><a name="Page_62" id= -"Page_62">-62-</a></span></p> -<p>– Mért vagyok beteg?</p> -<p>– Mert nagyon fáj a feje.</p> -<p>Aztán mind a ketten elhallgattak. Balázs nem tudott hova lenni a -csodálkozástól. Mindez ujság volt előtte.</p> -<p>S egy darabig gyanakodva nézett a kis lányra. Vajon igazat -beszél-e?</p> -<p>Majd ujra megszólalt:</p> -<p>– Mi van az ölében?</p> -<p>– Egy könyv.</p> -<p>– Milyen könyv? Mesés könyv?</p> -<p>– Igen. A <i>Csizmás kandur</i>.</p> -<p>– Szép a <i>Csizmás kandur</i>?</p> -<p>– Ó, nagyon szép.</p> -<p>– Mesélje el nekem. Én nagyon szeretem a meséket.</p> -<p>A kis lány engedelmeskedett. Úgy szoktatták, hogy ne legyen más -gondolata, mint: szót fogadni.</p> -<p>És ijedten, az első lámpaláz mondhatatlan szorongásai közepett, -kezdett hozzá:</p> -<p>– Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy molnár. Annak volt -három fia, és egy malma, és egy szamara, és egy kandúr-macskája. És -meghalt. És azt mondta a három fiunak: »Nektek hagyom a malmot, a -szamarat és a kandúrt.«</p> -<p>Az elbeszélés tulajdonképpen alig állott egyébből, mint az -<i>és</i>nek, ennek a barátságos kötőszócskának, fölötte gyakori -ismétléséből. Lehetetlen meg nem vallani, hogy a logika a sötét -középkor óta csak igen ritkán szenvedett nagyobb rövidséget, mint -regényünk hősnőjének ez első föllépése és első megnyilatkozása -alkalmával.</p> -<p>Balázs nem tudott utána ugrálni a kis lány szárnyas -képzeletének. Olyanformán volt, mint a Hamupipőke, a kinek a -lencse-szemektől külön kellett választania a borsó-szemeket; nagy -erőfeszítéseket tett, hogy a temérdek <i>és</i>ből kiböngészsze -magát a mesét. <span class="pagenum"><a name="Page_63" id= -"Page_63">-63-</a></span></p> -<p>De ez a feladat túlságosan nagy munka volt az ő szegény fejének. -Belezavarodott a váratlan »azután«-okba s eltévedt a közbevetett -mondatok rengetegében.</p> -<p>Azt még sikerült megértenie, hogy a molnár legkisebbik fia, a -kit örökség fejében a kandúrral fizettek ki, nagy búnak eresztette -a fejét, jeléül, hogy a pénz, hiába, pénz volt, már talán a -paradicsomban is. De a kandúr politikájának már nem tudott a -mélyére látni. Ha a kandúr nyulat akart fogni, a két zsák káposztát -csak helyeselni lehetett; megmagyarázható volt: a vadásztáska is, -de mire kellett a kandúrnak a csizma?!</p> -<p>A kandúrnak bizonyára pusztán hiúságból kellett a csizma; a -legeszesebb, a leginkább találékony fejű, a legfurfangosabb lények -se tökéletesek. De a Balázs elméje fáradt volt, s ettől fogva már -nem igen tudott a kandúrral lépést tartani.</p> -<p>A beszélőre tudvalevőleg a hallgatóság épp úgy hatni szokott, -mint megfordítva. Tüzelik avagy elcsüggesztik egymást. A jelen -esetben másképpen történt. Ha a hallgató figyelme bágyadt, viszont -a mesélő neki bátorodott. Lassankint beleélte magát abba a -napsugaras, rejtelmekkel teli, gyors átváltozásokban gazdag -világba, mely a külvárosi bérház sötét, szennyes kis udvarában oly -bűvös-bájosnak tűnt fel előtte.</p> -<p>Mindenki ismeri a <i>Csizmás kandúr</i> mód nélkül erkölcstelen -meséjét. A csizmás kandúr a szédelgők ősapja; a Panama egy -özönvizelőtti hőse, a ki mindenre képes, csakhogy miniszterré -legyen. Holtnak tetteti magát, s megfojtja az ártatlan nyulakat, -rideg előretörtetésből, a legcsunyább kapaszkodásból, pusztán -azért, hogy kellemetes lehessen a királynak, a ki, úgy látszik, -csak nagy ritkán jutott nyúlpecsenyéhez; majd hitelügyleti -szédelgésre adja magát, s különböző fenyegetésekkel rábirja a -parasztokat, hogy az egész tájékot a gazdája birtokának -<span class="pagenum"><a name="Page_64" id= -"Page_64">-64-</a></span> mondják a király előtt; végül furfangosan -kieszelt, rablógyilkossággal hatalmába kerítvén az óriás kastélyát, -ünnepélyekkel kápráztatja el és fonja be a királyt, akár Law vagy -Fouqué. S mind e gaztettek jutalmául: ura, az ál Karabás gróf, -elveszi a királykisasszonyt, ő maga pedig miniszterré lesz, a mi, -vélekedjünk a miniszterségről bármiképpen, egy macskának bizonyára -szép karriér.</p> -<p>Nem, azt nem lehet tagadni, hogy ez a történet mód nélkül -erkölcstelen. De, jóllehet erkölcstelen, fölötte tanulságos. -Megtanulhatjuk belőle, hogy a varázslatok idejében is csak akkor -vihette az ember valamire, ha jó partit csinált.</p> -<p>A mesemondó azonban máskép itélte meg az esetet, s látnivaló -volt, hogy a kandúr feltalálása és lélekjelenléte nagyon tetszenek -neki. A győztessel érzett, s nem a legyőzöttekkel. A leány-gyermek -hét esztendős korában már hölgy, ha még olyan parányi is; a -gyöngeséggel szemben a legjobb női léleknek a mélyén is találhatsz -valami hideg kegyetlenséget, a mely alapjában örökkön -megérthetetlen marad előtted. Mária teljes volt minden malaszttal; -de a világ ma se volna megváltva, ha az emberré vált isten földi -hüvelyében nem férfiszív dobog.</p> -<p>Balázs már alig értett valamit a meséből. Lelkének kapui -lassankint becsukódtak, s a gyermek szavai megértetlenül koppantak -vissza koponyájáról, mely megvíhatatlan volt, mint egy jól elzárt, -puszta, elhagyott vár. De egyszerre a zárak felpattantak; egy pár -hang utat talált az alvó lélek kastélyába, s a beteg meglepetten -nyitotta fel szemét.</p> -<p>A kis leány ott tartott, a hol a király kifejezi a kandúr előtt, -mily kellemesen lepte meg őt a Karabás gróf gyöngéd figyelme.</p> -<p>– Ah, Karabás gróf pompás gavallér! Biztosítom őt nagy -kegyemről. <span class="pagenum"><a name="Page_65" id= -"Page_65">-65-</a></span></p> -<p>Ezt a pár szót a kis lány olyan bájos hamiskodással mondta, a -szemében annyi kópéság nevetett, hangocskája oly telidesteli volt -illedelmesen visszafojtott vídámsággal, hogy Balázs nem ismert -rá.</p> -<p>És most nézte meg először.</p> -<p>Vékony, madár-csontu, városi gyerek volt, a kinek arczszine -három nemzedék szomorú történetéről beszélt. Tulajdonképpen csak -két nagy fekete szem, mely csudálkozva nézett ebbe a furcsa -világba, a hol minden oly ujdonatuj, s minden oly érdekes.</p> -<p>Ebben a két nagy fekete szemben rendesen nem volt egyéb, csak -temérdek kíváncsiság. De, lám, tudtak azok sugározni is. S Balázs, -uj életének első világos pillanatában, fölfedezte, hogy a kis leány -bájos. A csizmás kandúr története hirtelen megszakadt. A mesemondó -ott hagyta szegényt az óriás dolgozószobájában.</p> -<p>– És aztán? – sürgette Balázs a folytatást.</p> -<p>– Aztán nem tudom. Még nem olvastam tovább.</p> -<p>– Pedig a vége, az lehet még csak a legszebb.</p> -<p>– Majd megkeresem a könyvben, a hol elhagytuk.</p> -<p>– Igen, keresse meg, és olvassa fenszóval.</p> -<p>A felolvasás már valamivel lassabban haladt előre, mint az -elbeszélés. A nagy betűk helyenkint kínos zavarokat idéztek elő, s -a kandúr, mikor a legjobban kellett volna sietnie, ott rekedt -valahol a kaland kellős közepében.</p> -<p>Balázs pedig még olyanformán volt, mint a részeg ember. A -kábultság minduntalan elfogta, s kétszer is elszenderedett. Majd -ismét felriadt, s mialatt kétségbeesett erőfeszítéseket tett, hogy -a felolvasót követhesse, a legtarkább gondolatok ugráltak a -fejében.</p> -<p>A részeg embert a szeszmérgezésnek mindjárt az első hatásaiban -főképpen arról lehet megismerni, <span class="pagenum"><a name= -"Page_66" id="Page_66">-66-</a></span> hogy a legkülönbözőbb -jelenségek szeszélyes összevetéséből, csudálatos merészséggel -következtet általános törvényekre, melyeket a józanság fölötte -kételkedve fogad. A részeg és a kába előtt nincs megérthetetlen; -megtalálja az összefüggést a legmesszibb eső tünemények között, s -tisztán látja az élet rejtelmességeit, legalább egy egy -pillanatra.</p> -<p>S Balázsnak úgy tetszett, hogy mikor fel-felocsúdik a fél -öntudatlanságból, melyből csak egy-egy perczre volt feltámadása, -madártávlatból ugyan s kicsinyben, de világosan látja az Életet -minden nyomorúságával egyetemben.</p> -<p>– Micsoda hitványság: élni! – kergetőztek fejében a »karakán -ideák« – tűrni a természet kegyetlenkedéseit, a mások -igazságtalanságát, s azokat az apró megaláztatásokat, a melyeket -nem kerülhetnek el a legnagyobbak sem… Micsoda hitványság dolgozni, -verejtékezni, élni semmiért, azért, hogy egy temetkezési vállalat -szép tiszta jövedelemmel zárja a számadásait! Élni azért, hogy csak -keveset fázzunk, s ne szűkölködjünk lábbeliben! S mi kárpótlásunk -van mindezért a nyomoruságokért? A szerelem? Mi a szerelem? A -jobbik esetben: nélkülözés, a rosszabbik esetben: silány megszokás. -Vagy az, hogy gyermekeink születnek? Ugyan szép öröm; járnunk azzal -a tudattal, hogy ezek a szánandó kis lények nem kérték tőlünk az -életet, s minden órában, minden perczben látni az arczukon, hogy -rosszul táplálkoznak! Szegény kis leány!</p> -<p>Aztán nem gondolt többé semmire; elaludt.</p> -<p>Másnap rossz napja volt. A rémek egyre a sarkában voltak, s ha -egy pár perczre vissza-visszatért szegényes, megviselt öntudata, -azt a végtelen lankadtságot érezte, mely a nagy tivornyák után -fogja el az embert. <span class="pagenum"><a name="Page_67" id= -"Page_67">-67-</a></span></p> -<p>De kábultságában néhányszor úgy tetszett neki, mintha ujra -hallaná:</p> -<p>– Ah, Karabás gróf pompás gavallér! Biztosítom őt nagy -kegyemről.</p> -<p>S ez a képzelődés, nem tudta miért, kissé megvigasztalta.</p> -<p>… Mikor pedig vagy félesztendő multával ismét emberszámba ment, -törte a fejét, mi módon fejezhetné ki háláját kis ápolója iránt, a -ki heteken keresztül üldögélt az ágya mellett s ezenközben ujra -megismertette őt a mesevilág örömeivel.</p> -<p>Valami nagyon szép emlékre gondolt, s hosszas tünődések után -abban állapodott meg, hogy neki fogja ajánlani, az egész világ és -az egész utókor előtt neki fogja ajánlani költeményei legszebbikét: -az <i>Ululu Laia</i>-t.</p> -<p>De azután eszébe jutott a mese a szegény vargáról, a ki a kis -lányának karácsonyra egy kis piros csizmát csinált remekbe, mivel -hogy egyéb nem telhetett tőle. Mire az ajándék, a melynek a -kitüntetett nem veheti hasznát?!</p> -<p>Elszégyelte magát, s lemondott a tervéről. Lassankint azután -bele nyugodott a gondolatba, hogy Fodor Ella kisasszonynak örökkön -adósa fog maradni.</p> -<p>De nem úgy történt. <span class="pagenum"><a name="Page_68" id= -"Page_68">-68-</a></span></p> -<h3>IV.</h3> -<p>Kevéssel a mi Urunk Jézus Krisztus születése előtt, egy bizonyos -Vercingetorix igen sok kellemetlenséget szerzett Julius Caesarnak. -Ő szervezte ugyanis a nemzeti ellenállást, melylyel a hóditó Róma -Galliában találkozott; s ő volt az a kemény dió, mely a legjobban -próbára tette az ó-kor Napoleonjának csodálatos éhségü fogait. -Vercingetorixnak sokba került ez a világtörténelmi nevezetesség; -néhány csatavesztés után rablánczra fűzték, élére állították a -fogoly-seregnek, mely a győztes diadal-szekerét követte, s aztán -kivégezték.</p> -<p>Ugyanez a Vercingetorix, vagy helyesebben szólva: Celtillonatus -(mert a Vercingetorix név csak fővezéri rangját jelentette) sokkal -későbben, nevezetesen Krisztus után 1889-től 1892-ig, épp annyi -álmatlan éjszakát szerzett Hódy Balázsnak, mint hajdan Julius -Caesarnak.</p> -<p>Hódy Balázs ugyanis lelkének minden erejével rajta volt, hogy a -gall törzsfőknek ezt a legjelesebbikét először is: bele szorítsa öt -felvonásba, azután pedig kifejtse négyezer sor szépen hangzó -versben. Ez pedig bizonyára nagyobb munka volt Gallia -meghódításánál.</p> -<p>A nagy munka, mint említettük, három évig tartott. Hogy miért -ilyen sokáig, megmagyarázzák a következők. <span class= -"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span> Balázs -minden felvonást kétszer-háromszor dolgozott át, s háromszor kezdte -ujra írni az egészet. Vercingetorix irodalmi emléke tehát -körülbelül negyven felvonás sírhalmán emelkedett.</p> -<p>A három átdolgozást három különböző színház mintegy -nyolczszor-kilenczszer utasította vissza; négyszer elfogadták a -darabot, oly feltétellel, hogy a szerző írja át egyik vagy másik -felvonást. Hol a végét, hol az elejét, hol a közepét kellett -megváltoztatnia; s egyszer ki kellett küszöbölnie majdnem összes -főalakjait. Ezekhez a kívánságokhoz képest, Vercingetorix átélt -mindent, a mit embernek csak átélnie adatott. Visszautasította -Caesar nejének, Pompejának szerelmét, s midőn már-már legyőzte -Caesart, a boszúálló Pompeja karja érte utól; majd elcsábította -Pompeját, s ekkor a féltékeny Cambra, elhagyott menyasszonya, -veszítette el. Hol győzött, hol legyőzték; hol meghalt a -szomorújáték végén, hol pedig megnősült és gyermekeket hagyott -hátra. Meghalt a kínpadon, elpusztult méreg által, szívét -keresztüljárták a római lándzsák, majd kardjába dőlt a maga -jószántából. Mindent megkóstolt, a mi földi kín s öröm; csak a -színpadra, ah, a színpadra, nem juthatott el soha!</p> -<p>A jövő irodalomtörténet-irói joggal kérdezhetik: mi köze volt -Hódy Balázsnak ehhez az oly régen elhunyt, s különben -tiszteletreméltó gall törzsfőhöz, hogy ily javíthatatlan -makacssággal ragaszkodott hozzá?! A színházaknál egyelőre csak azt -kérdezték: »Mi a kő ütött hozzá ehhez az emberhez, hogy nem hagy -békét a francziák elődeinek?! Mit vétettek neki a gallok, a kik mai -napság már oly csöndesen vannak, s nem vétnek a légynek se?!«</p> -<p>Sajnos, ezekre a kérdésekre lehetetlen megfelelni. Hogy mi -vonzotta hősünket a Vercingetorix ködös alakjához <span class= -"pagenum"><a name="Page_70" id="Page_70">-70-</a></span> -ellenállhatatlan erővel: ez azok közé a titkok közé tartozik, -melyeket az alkotó lélek magával visz a sírba. Talán gondolatában -az az alak, akit munkájában Vercingetorixnak nevezett, -tulajdonképpen ő maga volt, Hódy Balázs; egy ismeretlen Hódy -Balázs, a kit nagy lelkierejének s méltó büszkeségének pompás -teljességében mi nem láthattunk soha, de a kit ő felfedezett -szíverejtekén. A szomorujáték hatalmas legénye, ez a telivér ifju -barbár, a ki csak azért éli végig Rómában a műveltség fényűzésében -dúskálkodók tétlen, csak az élvezetnek szentelt, kicsapongó életét, -hogy aztán tapasztaltabb szemmel, de a régi barbár erővel -védelmezhesse népének szabadságát, így, messziről nézve, nem igen -hasonlított ugyan ahhoz a kopott czilinderben járó, nélkülözésekből -táplálkozó, szerény alakhoz, a ki a Rózsa utcza tájékán Hódy Balázs -néven volt ismeretes – de ki láthat be a lélek mélységeibe?! Ki -tudja, minő érzéseket találnak néha a lelkükben azok a jámbor -megjelenésü, tétova járásu emberek, a kik mintha csak a lemondásnak -élnének, s a kiket az utczán oldalba lökdös az egész világ?!</p> -<p>Szóval, hősünket ebben az időtájban sokkal inkább foglalkoztatta -Vercingetorix, a kit talán az igazi Hódy Balázsnak gondolt, mint a -külső világ előtt is ismeretes énje, a kopott czilinderes, álmatag -sétáló. Ama bizonyos három esztendő alatt jóformán nem is volt más -gondolata, mint ez a Vercingetorix.</p> -<p>Ezt a példátlan makacsságot ne itéljük meg túlontúl szigorúan; -vannak bűnök, a melyek önmagukban hordják büntetésüket.</p> -<p>A halottaikból felidézett gallok nemcsak nyugtalan éjszakákat, -hanem temérdek fáradságot s még több gondot okoztak Balázsnak. A -hányszor egy-egy jelenetet megváltoztatott, mindannyiszor ujra -hozzá fogott a <span class="pagenum"><a name="Page_71" id= -"Page_71">-71-</a></span> »tisztázás«-hoz; s munkáját mindig -legelülről kezdte, majd kék, majd zöld avagy a változatosság -kedvéért karmin-színű tintával kaligrafálván le az egész darabot -gyönyörű szép velin-papirra, onnan kezdve, hogy:</p> -<p class="center"><i>Vercingetorix</i>,<br /> -eredeti szomorújáték öt felvonásban,<br /> -írta: Hódy Balázs.<br /> -Személyek…</p> -<p class="i0">egészen a 476-ik oldalig, a melynek alján ez a -nyugodt önérzetes szó ékeskedett:</p> -<p class="center"><i>Vége</i>.</p> -<p>Vége!… Dehogy volt vége! Hányszor írta le nagybetűkkel a nyugodt -önérzetnek ezt az oly sokatmondó szavát!… S minden elmult… viharzó -érzelmei szerény, borus hangulatokká zsugorodtak össze; tűnt, tűnt -az ifjuság; az emberek elhaltak mellőle, s körülötte rendre -felnőttek a gyermekek; ezüst szálak csillantak fel borongó homloka -fölött; uj város épült fel a réginek a helyén, s uj világok -keletkeztek ott, a hol sokáig temető volt; de -<i>Vercingetorix</i>nak csak nem akart vége szakadni.</p> -<p>Mindig támadt egy aggodalma, mely ujra kezdette vele hol az -egyik, hol a másik felvonást; s az igazgatókból, drámabirálókból -álló külső világ is oly túlságosan tökéletesnek kívánta Caesar -szerencsétlen ellenfelét!… Ilyenkor néhány délután elzárkozott s -hangosan beszélgetett magában. Néha egy hétig is eltartott, míg -egy-egy jelenetet átdolgozott. Ha aztán elkészült, az uj munkálatot -sorra felolvasta a meghittjeinek. Szivesebben olvasta fel kétszer, -s mindegyiknek külön-külön; hogy félreértés ne essék a dologban, s -talán kissé azért is, mert szerette hallani a verseit…</p> -<p>Meghittjei rendesen igen meg voltak elégedve a legujabb -változtatásokkal, s néha talán kissé nagyon is <span class= -"pagenum"><a name="Page_72" id="Page_72">-72-</a></span> dicsérték -az uj részleteket a régiek, a kihagyottak rovására. Kiváltképpen -Udvarhelyi úr, a ki Vercingetorix legállhatatosabb tisztelői közé -tartozott, noha nem értett vele egyet. Udvarhelyi úr nevezetesen -úgy találta, hogy Vercingetorixnak nem volt igaza, mikor Caesarral -szembeszállott. Caesarnak győznie kellett, így kivánta ezt a -történelem logikája. S ha Vercingetorix ismerte volna a társadalmi -egyensúly törvényét, bizonyára lemond a meddő küzdelemről.</p> -<p>Fodor ellenben azon a nézeten volt, hogy Vercingetorixból csak a -gyakorlati érzék hiányzott, s ha áldozatul kellett esnie, tisztára -ennek a fogyatkozásának tulajdonítható. Meglehet, titokban egyéb -kifogásai is voltak a gall törzsfő ellen. Mialatt Vercingetorix -tétovázva kereste útját a színpad felé, Fodor három különböző -repülő-gépet talált fel, s ráadásul fölfedezte a -veloczipéd-zongorát. Ehhez mérten nem csoda, ha kissé nehézkes -járásunak találta Caesar ellenfelét. De ha voltak is némely -kifogásai, óvakodott ezeknek hangot adni, mert Vercingetorix az -idők folyamán egy hatalmas pártfogóra tett szert, a kivel nem volt -tanácsos vitatkozni.</p> -<p>Ez a hatalmas pártfogó Fodorné volt. A Fodorné esztetikai -meggyőződései ugyan kissé sajátságosaknak tűnhetnek fel, de azért -ezek a nagyon egyéni esztetikai meggyőződések fölötte hatottak -Fodorra a határozottságukkal. Fodorné tudniillik úgy vélekedett, -hogy az a szomorújáték, melynek a szerzője minden este hétkor jár -haza, kisasszonykákkal nem barátkozik s nem csinál adósságokat: a -legjobb szomorújáték a világon. S <i>Vercingetorix</i> e -tekintetben páratlanul állott a világirodalomban. Fodorné nem -csinált belőle titkot, hogy Hódy Balázst tartja az egyetlen -becsületes férfiúnak ezen a kerek világon, következésképpen, ha a -darabját nem adják elő, az szamárság és alávalóság, a mi különben -<span class="pagenum"><a name="Page_73" id= -"Page_73">-73-</a></span> természetes, mert hisz a színdarabok -előadása tekintetében, igen oktalanul, nem az asszonyok -rendelkeznek. Ha véletlenül Fodornétól függ, az erkölcstelen -bohózatok és operettek bizonyára már régóta kipusztultak volna a -világból, s helyettök ma is <i>Vercingetorix</i>ot adnák, okulására -az ifjaknak s gyönyörűségére az idősebbeknek.</p> -<p>Ezen a hatalmas gyámolon kívül Vercingetorixnak még egy -pártfogója volt: Ella kisasszony.</p> -<p>Azok a kik ismerik a tizenhét éves lányok szívét, aligha hisznek -ennek a pártfogásnak az őszinteségében – és a hitetleneknek igazuk -van. De a mi Hódy Balázst illeti, ő ismerte a világtörténelmet, -ismerte a dramaturgia szabályait, ismerte a verselés művészetének -minden apró furfangját, ismerte Ifigénia, Ofélia, Zaïre, Phaedra és -Melinda jellemét a kétségbeejtő részletekig, csak éppen a tizenhét -éves lányok szívét nem ismerte.</p> -<p>Honnan ismerte volna a rejtelmek rejtelmét?! S hogy ne hitt -volna a két nagy fekete szem sötét nedvességben égő tüzének, mely -biztatón világított feléje, a hogy egy nyugodtan haladó kis hajó -lámpái világítanak éjjel, a tengeren…?!</p> -<p>Ez a két nagy, fekete szem ott világított mellette, mialatt ő -egy-egy hatalmas tirádával vesződött, avagy abban fáradozott, hogy -a czezurák, melyek szerettek ki-kitörni, a helyökre kerüljenek. -Csak ki kellett szólnia a másik szobába: »Ella kisasszony, lesz -olyan jó?…« – s Ella kisasszony helyet foglalt vele szemben a -hintaszékben, készen rá, hogy ismét rövidítsen vagy két sort a -Cambra örök siránkozásán.</p> -<p>Ilyenkor Balázs olyan aggodalmasan nézegetett rá, mintha magát a -múzsát kérdezné:</p> -<p>– Jól lesz így, Ella kisasszony? <span class="pagenum"><a name= -"Page_74" id="Page_74">-74-</a></span></p> -<p>Természetesen Ella kisasszony mindig meg volt elégedve a -megváltoztatott részlet legujabb alakjával. Lealkudott egy-egy -fölösleges hasonlatot, szétbontatott néhány körmondatot, s ezzel -megnyugtatta a lelkiismeretét. Aztán megjutalmazta a költőt -olyanféle kijelentésekkel, hogy:</p> -<p>– Most már ez a jelenet tökéletes.</p> -<p>Balázs úgy találta, hogy ezekkel a nyomatékos itéletekkel -szemben nincsen feljebbezés, s <i>Vercingetorix</i>ot illetőleg az -irodalomtörténetnek nem lehet egyéb dolga, mint hogy egyszerűen -helybenhagyja az Ella kisasszony birálatát. Végre is, a drámairó -számára nincs magasabb itélőszék, mint a női szív. Azért ír, hogy -varázsvesszejével még a kősziklából is kifakaszsza a megindulás -forrását, s hol van a megindulásnak gazdagabb forrása, mint a női -szívben?!</p> -<p>Mindig ilyennek képzelte a szép iránti érzék megtestesülését, a -minő ez a légies alkotásu, vékony, karcsu kis lány volt. Ella az -arab regék álmatag járású, fehér bőrű keleti királykisasszonyaira -emlékeztetett, a kiknek az arczszíne nem különbözik a fejöket -boritó fehér fátyol szinétől, a kik egy-egy rizskása-szemből élnek, -s a kiknek a tekintetében annyi a mélység, mint az indiai -tengerben, a gyöngyhalászok Eldorádójában… Mesés könyvek között -nőtt fel; élete abból állt, hogy szép dolgokat hallott s olvasott; -finom kis dologtalan keze arra termett, hogy egy Hafiz homlokát -simogassa s álmokba ringassa a költők szultánját. Ilyen lehetett -Seherezáde, aki Álomországból származott s álomvilágban élt.</p> -<p>Az igazat megvallva, Balázs tévedett, s Ella kisasszony -éppenséggel nem volt elragadtatva a három esztendőn át mindennap -emlegetett Vercingetorixtól. Ellenkezőleg, a szegény Cambrát, a ki -annyi felvonáson át epedett <span class="pagenum"><a name="Page_75" -id="Page_75">-75-</a></span> hiába, hihetetlen libának találta, s -Vercingetorix meg a szánalmas élhetetlenség nagyon rokon fogalmak -voltak előtte. Úgy tartotta, hogy Vercingetorixnak mindenekelőtt el -kellett volna vernie Caesart, mint a kétfenekü dobot; aztán, ha egy -csepp férfiasság van benne, felpofoz egy pár színházigazgatót, -végigvonul hadseregével Európa összes színpadjain, ott keveset -beszél, de annál többet trombitáltat, s ha ész nélkül tapsolják, -akkor kedvesen szalutál, ah, szalutál!…</p> -<p>Hanem Ella kisasszony mindezt nem mondta senkinek, mert abban a -korban volt, mikor a leányok semmit se mondanak el abból, a mit -gondolnak. Nem volt közlékeny természetü; hallgatag volt már -gyermeknek is, s a válságos évek csak fokozták a zárkozottságát. De -Vercingetorix felől meg éppen óvakodott volna tiszteletlenül -nyilatkozni, nemcsak Balázszsal szemben, hanem bizalmasabb körben -is. S ennek megvolt a maga nagyon egyszerü magyarázata.</p> -<p>Egy szép napon ugyanis, mikor Balázs arra kérte, hogy estefelé -legyen kegyes meghallgatni a szomorújáték visszavonhatatlanul -utolsó felvonását, titokban kijelentette Fodornénak, hogy ő bizony -nem hallgatja azokat a szamár verseket, hanem elmegy az apjával s -Czilla hugával a czirkuszba. Ez a kijelentés a Fodorné amúgy is -szüntelen forrongó haragját hirtelen vagy háromszáz fokra -hevítette, s az anyai kéz egy párszor oly barátságtalanul talált -hozzá nyúlni Seherezádéhoz, hogy a fehér arczon két bazsarózsa -virult ki, mint a hogy a Szent Ágnes érintése nyomán is virágok -termettek. Fodorné ugyan egyébként nem igen hasonlított Szent -Ágneshez, de otthon nagyobb tiszteletben részesült a kalendáriom -összes hitvallóinál, s Ella kisasszony ezt a napot megjegyezte -magának. <span class="pagenum"><a name="Page_76" id= -"Page_76">-76-</a></span></p> -<p>Fodorné különben, a nagyobb érthetőség kedvéért, egy kis -prédikácziót is fűzött ehhez a minden szónál ékesebben szóló anyai -intelemhez. Sajnos, ennek a bizalmas természetü magánértekezletnek -csak éppen a záró szavait idézhetjük. Fodorné utolsó mondata így -hangzott:</p> -<p>– Velem pedig ne próbálj ujjat húzni, mert kitekerem a nyakadat, -alávaló kölyök!</p> -<p>Seherezáde nem felejtette el se ezt a tanácsot, se -Vercingetorixért szenvedett vértanúsága rózsáit. Engedelmességre -szoktatták, s alkalmazkodó természetű volt, mint az apja.</p> -<p>Ha mindez azt a gyanút kelti fel, hogy Fodornénak messze nyúló, -s beláthatatlan szándékai lehettek, melyek nemcsak leányára -terjeszkedtek ki, hanem a reménytelen jövőjü Vercingetorixra is: -hát erre itt csak annyit felelhetünk, hogy: a Fodorné szándékait -nem szokta elfujni a szellő.</p> -<p>Ismerte-e ezeket a szándékokat Ella kisasszony egész -terjedelmükben, s ha igen, mi volt róluk a véleménye? – nem tudjuk -megmondani. Ki látna be egy örökkön hallgató leány lelkébe? A -leányok különben, akár hallgatnak, akár beszélnek, nemcsak az -udvarlóikat játszszák ki, hanem a regényírókat is.</p> -<p>Annak idején majd itéljünk a tényekből.</p> -<p>Elég az hozzá, Ella kisasszony, valószinüleg felsőbb -meghagyásra, sok barátságot tanúsított a szegény Vercingetorix -iránt, s ha előbb pártfogójának mondtuk, ez nem volt túlzás, mert, -bár tudtán és akaratán kívül, igen nagy szolgálatot tett a bolygó -hollandi e gall testvérének.</p> -<p>Ennek a szolgálatnak a történetét akarjuk a következőkben -elmondani. <span class="pagenum"><a name="Page_77" id= -"Page_77">-77-</a></span></p> -<h3>V.</h3> -<p>Egy vasárnap délután, mialatt Fodorné aludt, Czilla egy végzett -zsebtolvaj ügyességével, nesztelenül pattantotta fel a Balázs -ajtaját, belebbent a szobába, s nagy suttogva megszólalt:</p> -<p>– Hódy bácsi!</p> -<p>– Maga az, Czilla?!</p> -<p>– Csitt, csendesen! Ha a mama fölébred, s meghallja, mit -beszélünk, jaj lesz nekem is, Ellának is.</p> -<p>– Olyan veszedelmes a dolog?</p> -<p>– Nagyon. Különben mindjárt meglátja. Tehát: követségben jöttem. -Ella szeretné valamire kérni, de nem meri.</p> -<p>– Ah!</p> -<p>Balázs, a kit eddig nem igen zavart munkájában a látogatás, -meglepetten fordította székét a kis leány felé.</p> -<p>Ella senkit se szokott kérni semmire.</p> -<p>Czilla tudatában volt a helyzet rendkivüliségének, s élvezte a -hatást. A világért se adta volna elő a dolgot, csak úgy, bevezetés -nélkül.</p> -<p>– Szokott maga tánczolni, Hódy bácsi?</p> -<p>– Én?! – kérdezte Balázs kissé megütődve.</p> -<p>Mintha csak azzal rohanták volna meg, hogy szokott-e tökrészeg -lenni? <span class="pagenum"><a name="Page_78" id= -"Page_78">-78-</a></span></p> -<p>– Én?! Nem, nem szoktam. Nem is tudok.</p> -<p>– De frakkja csak van legalább?</p> -<p>Nem, nem volt frakkja. Épp oly kevéssé, mint Apollónak.</p> -<p>– Nem tesz semmit. Van a papának.</p> -<p>Balázs azt hitte, hogy valami pajkosság fog kisülni a dologból, -s gyanakodva nézett a kis leányra. De a két okos kék szemben ez -egyszer nem találta azt a kötődő, gonosz tekintetet, mely már nem -egy rossz pillanatot szerzett érzékeny lelkének.</p> -<p>Czilla kisasszony volt tudniillik az egyetlen egy lény a -Fodor-házban, a ki a szegény Vercingetorix iránt nem tanusított -kellő tiszteletet. Ha az anyai hatalmat nem érezte közel, igen -merész tréfákat engedett meg magának Galliára vonatkozólag, s -Vercingetorix szomorú hányattatásait olykor minden alkalom nélkül, -gyerekesen léha megjegyzések közepett emlegette.</p> -<p>Mindezt, tekintettel a tettes féktelen természetére és -szembeszökő kiskoruságára, eddig nem tartottuk érdemesnek -megemlíteni, de e helyütt nem hallgathatjuk el, hogy Balázsnak -titokban sokszor okoztak fájdalmat a Czilla tiszteletlenül illetlen -megjegyzései.</p> -<p>Szerencsére, Czillát nem igen lehetett komolyan venni. -Számottevő egyének előtt az ő szava nem járt, a miképpen nem jár a -régi kétgarasos, s a mi bennünket illet, kívül is hagytuk volna őt -minden legcsekélyebb figyelmen, ha erővel bele nem furakodik a -történetünkbe.</p> -<p>De Czillának éppen az volt az uralkodó tulajdonsága, hogy neki -mindenütt ott kellett lennie. Temetés, zászlószentelő, lakodalom, -utczai tüntetések, bérmálás, virágkorzó, tűzoltó-ünnep, -jégpálya-megnyitás – ezek mind nem folyhattak le az ő önkéntes -részvétele nélkül. S ha a szives olvasó, jelentékenyebb hazafias -tüntetések <span class="pagenum"><a name="Page_79" id= -"Page_79">-79-</a></span> alkalmával, meglepetve látta, hogy egy -fiatal hölgy (banderillero-kalapban és vörös napernyővel) nagyon -élénken abczúgolja a miniszterelnököt, avagy rendkivül lelkesen -éljenzi Kossuth Ferenczet, előre is ki kell jelentenünk, hogy ez a -fiatal hölgy Czilla volt.</p> -<p>Mindenütt ott kellett lennie s mindenütt kellett valami kisebb -háboruságot csinálnia. Idősebb asszonyok néha nem is állhatták meg, -hogy csipősen ne jegyezzék meg a Czilla füle hallatára: »No, ez a -fiatal hölgy se járt ott soha, a hol a szerénységet osztogatták!…« -De Czilla soha se maradt adós a felelettel, s mindig becsületet -szerzett annak a tudós asszonynak, a ki nyelvét az élet harczaira -kikészítette. Kiváltképpen jelentékeny sikerei voltak éltesebb, -kövér asszonyokkal szemben, a kiknek előszeretettel üzent hadat. A -kort egy cseppet se tisztelte, s a közös hadsereget kivéve, -egyáltalán nem tisztelt és becsült meg semmit, a mi becsülésre és -tiszteletreméltó. Szóval Czilla olyan díszpéldány utczagyerek volt, -a minőt csak ritkán találni a tizenhárom éves hajadonok között. Az -udvarban rettegtek tőle, s Balázs is örült, ha nem kellett -találkoznia ezzel a veszedelmes hölgygyel. A Czilla örök harczra -vágyódása meg az ő békeszeretete nem igen vonzották egymást. De ha -tartott is tőle egy kicsit, mégse volt vele szemben oly -fegyvertelen, mint az idegen kövér asszonyságok. Ismerte a -gyöngéjét.</p> -<p>Ennek a félelem és tartózkodás nélkül való, minden tekintélyt és -törvényt megcsúfoló izgága egyéniségnek tudniillik volt egy -sebezhető pontja, a melyre nagyon érzékeny volt. Az orrocskája.</p> -<p>Ez a különben szép metszésü, formás kis jószág csak éppen egy -gondolattal volt nagyobb a legcsinosabb női orrnál, de nagyobb -volt. Czilla tudta ezt, s ez a tudat sok keserűséget okozott neki. -Mit nem adott volna <span class="pagenum"><a name="Page_80" id= -"Page_80">-80-</a></span> érte, ha híjjával van ennek a -gondolatnyi, de haj, el nem tüntethető, örök, visszavonhatatlan, ki -tudja, talán végzetes fölöslegnek! Meglehet, Czilla alapjában véve -voltaképpen szomorú lélek volt, a ki titkolt, szilaj bánatból -okozott másoknak tenger sok boszúságot; meglehet, nem a kis -lányokban lakó ördög, hanem a világfájdalom tette, hogy mindig -készen állott csatázni az egész világgal s kikötni a piszék boldog -seregével…</p> -<p>S mily végzet! Mindenbe bele kellett ütnie ezt a szegény -orrocskát; akárminő vállalkozásba fogott, mindenütt ennek a -harczias, de oly könnyen sebezhető orrocskának kellett legelül -járnia…</p> -<p>A harczias orrocska vezénylete mellett különben egy eleven, -okos, szép kis fej tolakodott előre mindenüvé, a hol egy garas ára -vigasságot lehetett sejteni. Czilla nagyon csinos volt, de soha se -bocsáthatta meg a világnak, hogy: csak egy semmiség, a természet -egy pillanatnyi szórakozottsága, s ő örökre elesett attól, hogy -nagyon szép legyen!</p> -<p>Czillának ezt az érzékenységét az egész ház ismerte, s mindenki -visszaélt vele, a tehetsége szerint, és a szükséghez képest. Ha -minden kötél szakadt, s Czillával nem lehetett birni: egy rideg -czélzás erre az orrocskára, mely, isten tudja hogyan, egy -pillanatra megfelejtkezett magáról, s Rettenetes Iván meg volt -szelidítve. Meg kell vallani, hogy Czilla néha nagyon szemtelen -volt. Ilyenkor az anyját is csak Katinak szólította, és tanácsokat -osztogatott neki. Fodornét azonban nem lehetett egykönnyen lefőzni, -s ámbár Czilla a szíve magzatja volt, kegyetlenül torolta meg ezt a -szelidebb tiszteletlenséget. Egyszerüen rákiáltott:</p> -<p>– Fogd be a szádat, te vasorru bába, te ország csúfja, te Vitéz -László!…</p> -<p>És Czilla sietett visszavonulni a legsötétebb sarokba, -<span class="pagenum"><a name="Page_81" id= -"Page_81">-81-</a></span> a hol nagy könnyhullatásoknak adta át -magát, s néha órákig kesergett Púposka vagy egyéb szerencsétlen -regényhősnők lehangoló társaságában.</p> -<p>Minthogy ezen a ponton könnyen meg lehetett sebezni Czillának az -érzékenységét, s a nemtelen fegyver használatának mindig igen üdvös -eredményei voltak: azok, a kiknek Czillával szemben védekezniök -kellett, ugyancsak visszaéltek a kipróbált védőeszközzel. Balázs is -sokszor folyamodott ehhez, és most, a megtámadtatástól tartva, -éppen valami súlyos gyöngédtelenségen törte a fejét, mikor, nagy -meglepetésére s kissé szégyenszemre, észrevette, hogy Czilla -komolyan beszél.</p> -<p>– Tudja, Hódy bácsi, arról van szó, hogy Ella nagyon szeretne -elmenni egy lakodalomra. És én is, mert ott lesznek: Szántó Miska, -Göndöry Béla, Thurzó Aba, szóval az egész egyetem. Szántó Miska -ugyan még csak első éves, de hogy tánczolja ez az ember a -hopszpolkát!… Az már nem hopszpolka, hanem álom! És Thurzó Aba! -Thurzó Aba huszár. Igaz, hogy, fájdalom, tartalékos, de látná csak -parádékor a váczi utczán! Ahogy a kardját végig csörteti az -aszfalton, mindenkinek bele kell botlania, s a czivilek csak úgy -bukdácsolnak körülötte! Még a tanárok is előre köszönnek neki.</p> -<p>Balázs elbámult.</p> -<p>– És maga, Czilla, maga honnan ismeri ezeket a fiatal urakat? -Hisz maguk egész nap itthon vannak!</p> -<p>– Honnan ismerem őket? Természetesen az egyetemi matinékról. -Tudja, hogy a mama nem visz bennünket máshová, csak a matinékra, -meg a Petőfi-Társaság üléseire, mert ezek ingyen vannak. De az nem -tesz semmit. Mióta megismerkedtünk, Göndöry Béla az én kedvemért -eljár a Petőfi-Társaságba is. És ha hosszú verseket olvasnak fel, -akkor kuruttyol. Megismerem a kuruttyolását ezer közül is. -<span class="pagenum"><a name="Page_82" id= -"Page_82">-82-</a></span></p> -<p>– Ki az a Göndöry Béla?</p> -<p>– Az én flammém. Nagyon kedves kölyök. Ugy tud az orrán -muzsikálni, mint más ember a czimbalmon. Fájdalom, nem fog elvenni -feleségül, mert hatvanezer forint kell neki, s nekem hatvan -krajczárom sincs, a mint tetszik tudni. És e miatt nem fog elvenni… -a szamár!</p> -<p>– Akkor nem is érdemli magát.</p> -<p>– De én azért, fájdalom, imádom a nyomorultat. Tudja, úgy iszik -az az ember, mint a homok. És ha be van csípve, akkor még -kedvesebb. Nem kötekedik, nem illetlen, csak kuruttyol. Szakasztott -úgy tud kuruttyolni, mint a béka. Olyankor igazán csókolni való. -Fájdalom, valami gazdag zsidólányt fog elvenni.</p> -<p>Czilla annyira tele volt »fájdalom«-mal, hogy Balázs, a kit -pedig ez a sok léha beszéd kissé megriasztott, nem állhatta meg -mosolygás nélkül.</p> -<p>– És ezek a tehetséges fiatal emberek mind ott lesznek a -lakodalmon?</p> -<p>– Igen, ha mi ott leszünk. Mert csak a mi kedvünkért jönnek el. -Ha mi nem, akkor ők sem. És fájdalom, az még kétséges, hogy mi ott -leszünk-e? Mert ez Hódy bácsitól függ.</p> -<p>– Tőlem?</p> -<p>– Igen. Tessék csak elgondolni. Ha mi azt mondjuk a mamának, -hogy szeretnénk elmenni a lakodalomba, akkor mindennek vége. A mama -azt feleli, hogy: talán meg vagyunk bolondulva, s Göndöry Béla, -Thurzó Aba, mind, mind szépen el vannak intézve. Nem is szóltunk a -mamának egy hangot se, hanem azt eszeltük ki, hogy megkérjük Hódy -bácsit, ugorjék be helyettünk. Ugy-e, nem mond nemet, ha szépen, -nagyon szépen kérjük?</p> -<p>– Kedves Czilla, én szivesen beugrom, de azt hiszem, nem lesz -sok foganatja… <span class="pagenum"><a name="Page_83" id= -"Page_83">-83-</a></span></p> -<p>– Persze, ha Hódy bácsi csak annyit mond, hogy: ugyan vigye el -azokat a szegény leányokat, hadd ugrándozzák ki magukat egy kicsit, -akkor a siker bizonytalan. De mi többet szeretnénk ennél.</p> -<p>– Ugyan?</p> -<p>– Teszem fel azt, ha Hódy bácsi így szól: »El kell mennem -vőfélynek egy barátom esküvőjére; hadd vigyem el a két gyereket -nyoszolyóleányoknak« – ez már egészen más. Akkor a mama nem mondhat -nemet. Mi majd húzódozni fogunk egy kicsit, azt mondjuk, hogy: -»Ugyan édes mama, minek az a sok költség? Keztyü is kell, s Ellának -uj fehér ruha…« A mama erre elérzékenyedik, egyet gondol magában, -hogy Kati is volt egyszer fiatal, s a Hódy bácsi kedvéért szépen -ránk fog parancsolni.</p> -<p>– Azt hazudjam, hogy vőfély leszek?</p> -<p>– Ez nem lesz hazugság; csakugyan Hódy bácsi lesz a vőfély.</p> -<p>– De hisz azt se tudom, hogy ki a vőlegény.</p> -<p>– Ki a vőlegény? Pézsma Rajnáld báró.</p> -<p>– Hogy hívják?</p> -<p>– Pézsma Rajnáld báró.</p> -<p>– És kicsoda ez az úr?</p> -<p>– Biczikli tanár és napidíjas. Hétköznap napidíjas, nem tudom -melyik minisztériumban, vasárnap pedig a biczikli-tanfolyam -igazgatója. A tavalyi biczikli-Derby győztese, Közép-Európa -bajnoka, s tulajdonosa több arany-éremnek.</p> -<p>– És ez az úr azt kivánja, hogy én legyek a vőfélye?</p> -<p>– Különös szerencséjének fogja tartani.</p> -<p>– De hisz ez az úr nem ismer engem, a mint én sem ismerem -őt…</p> -<p>– Ó, a mi a bárót illeti, ő névről már régóta ismeri Hódy -bácsit. Nagy tisztelője az irodalomnak, s igen <span class= -"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> lelkesül a -versekért. Ő maga is írt egy könyvet; az volt a czíme, hogy: <i>A -kerékpár jövője</i>. Hogy Hódy bácsi nem ismeri őt, az nem tesz -semmit. Majd meg fognak ismerkedni. A báró különben csak egy pár -bátorító szót vár, s aztán személyesen is fel fogja kérni Hódy -bácsit, hogy legyen a vőfélye.</p> -<p>– És maguk, Czilla, maguk honnan ismerik ezt az urat?</p> -<p>– Mi tulajdonképpen csak a menyasszonyt ismerjük. Magával a -báróval még én se beszéltem soha. A menyasszonyt különben ismeri -Hódy bácsi is. Most vagy két éve gyakran láthatta nálunk…</p> -<p>– El nem tudom képzelni…</p> -<p>– Az özvegy Kleinné.</p> -<p>– Az özvegy Kleinné!</p> -<p>– Igen, az a svájczi hölgy, a ki Ellának harmadéve -zongora-leczkéket adott.</p> -<p>– Emlékszem rá. Már nem lehet nagyon fiatal. Ha nem csalódom, -van egy nagyocska lánya.</p> -<p>– Igen, a Fáni. De ez nem baj, mert a vőlegénynek is van két -nagy kamasz fia. Eleinte úgy volt, hogy a nagyobbik fiú elveszi a -Fánit. De aztán összement a dolog. Úgy látszik, az se ugrik be -hatvanezer forinton alul.</p> -<p>– S az öreg? Az öreg beugrik?</p> -<p>– Ó, az egészen más. A báró, azt hiszem, a jövőjét akarja -biztosítani ezzel a házassággal. Tudja, Hódy bácsi, az özvegy -Kleinné <i>parti</i>. A bárónak pedig nem csak jó, hanem kitünő -parti, mert az özvegy Kleinné keresztleánya Seress tábornoknénak, a -miniszter anyjának.</p> -<p>– Keresztleánya – a tábornoknénak?!</p> -<p>– Igen, ő is, meg a Fáni is. A dolog úgy keletkezett, hogy az -öreg tábornokné társalkodónőt keresett, s valahonnan az özvegy -Kleinnét ajánlották neki. A tábornokné semmit se gyanított; a -svájczi Kleinok <span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span> mind jó katholikusok. Mikor aztán már -vagy három esztendeig társalogtak, egyszerre csak kiderült, hogy az -özvegy Kleinné zsidó. A tábornokné kétségbe volt esve. Hogy ő, -vallásos asszony létére, három esztendeig két olyan női lényt -tartott a házában, akik soha se fognak üdvözülni! Mit volt mit -tenni? A hibát csak úgy lehetett helyrehozni, ha az özvegy Kleinné -és a Fáni kikeresztelkednek. Cserében a tábornokné biztosította -őket, hogy mindig gondja lesz rájok, s nem vonja meg tőlük a -pártfogását.</p> -<p>– Kezdem érteni. A báró bizonyosan a Seress minisztériumában -dolgozik, s némi előléptetést remél ezen a réven.</p> -<p>– Azt gondolom, hogy nem is számít rosszul. Annyi bizonyos, hogy -az esküvőn a tábornokné lesz a nászasszony, s a tábornok a -násznagy.</p> -<p>– S ezek mellett a kitünőségek mellett én legyek a vőfély?</p> -<p>– Gondolja meg, Hódy bácsi, micsoda pompás mulatság lesz! A -lakzit a <i>Vidám Targonczás</i>nál fogják megtartani, mert a vidám -targonczás rokona a bárónak, s így kevesebb lesz a költség.</p> -<p>– Maga a mulatság nem csábít éppen, kedves Czilla, de…</p> -<p>– De a mi kedvünkért, édes, kedves Hódy bácsi!…</p> -<p>Ebben a pillanatban a Fodorné hangja hallatszott a másik -szobából; az összeesküvők szétrebbentek.</p> -<p>Balázs könnyü lélekkel nézett a lakodalom elébe. Bizonyosra -vette, hogy Fodorné egy <i>Quos ego</i>val le fogja fujni az egész -mulatságot, s azért a frakk kérdése, a nyilvános szereplés -gondolata, meg a többi nehézségek, mind nem okoztak neki -aggodalmat. Rosszhiszeműségében még azt is megigérte volna a -lányoknak, hogy tánczolni fog. <span class="pagenum"><a name= -"Page_86" id="Page_86">-86-</a></span></p> -<p>Csakhogy Fodorné sehogy se akart nemet mondani. Mikor Balázs, -igérete szerint, előadta a dolgot, Fodorné először elgondolkozott, -s aztán határozott jóakarattal kezdett kérdezősködni az állítólagos -jóbarát felől. Balázs megszeppent.</p> -<p>– Ó, nem éppen a legjobb barátom, szó sincs róla. Iskolatársak -voltunk az egyetemen, ennyi az egész. De nem volt lelkem azt -mondani, hogy keressen más vőfélyt.</p> -<p>– Persze – szólt Fodorné – az effélét nem lehet -visszautasitani.</p> -<p>Erre a váratlan engedékenységre Balázs ész nélkül igyekezett -visszavonulni, de már elkésett vele.</p> -<p>– A mi azt illeti, semmi se könnyebb ennél. Csak azzal a -föltétellel mondtam igent, ha a ténsasszony meg a lányok is -eljönnek.</p> -<p>– Akkor hát el fogunk menni – szólt Fodorné.</p> -<p>Balázs tudta, hogy a mit Fodorné egyszer megmondott, az -készpénz. Olyan bizonyosság volt ez, mint a milyennel a greenwich-i -csillagvizsgáló számítja ki, hogy ötszáztizenhét év mulva, november -25-én, déli egy óra 20 perczkor a <i>Biela</i> nevü üstökös ismét -el fog haladni portánk előtt. Azaz hogy ennél is nagyobb -bizonyosság volt. Mert meglehet, a <i>Biela</i> nevü üstökös -útközben meggondolja magát, s ki tudja, talán eltér eredeti -szándékától; ellenben arra, hogy Fodorné is meggondolja magát, nem -lehetett soha semmi reménység. Fodorné nem értett a matematikához, -s a hétszer kilenczet, meg a nyolczszor nyolczat mindig csak -hosszas tusakodás után tudta megállapítani, de viszont nem volt -halandó, a ki a cselekvő igék jövő idejét nagyobb biztonsággal -kezelte volna, mint ő. Tudni lehetett előre, hogy: jöhet eső, -jégvihar, földindulás, árvíz, de Fodorné s a hozzátartozók annak -idején ott lesznek a <i>Vidám Targonczás</i>nál. <span class= -"pagenum"><a name="Page_87" id="Page_87">-87-</a></span></p> -<p>Balázs tehát mély szomorúságba esett, s nem győzte átkozni magát -a könnyelmüségéért.</p> -<p>Még csak egy reménysége volt. Az a halovány reménység, hogy -hátha a vőlegény időközben magába száll s lemond az özvegy Kleinné -kezéről?!</p> -<p>De fel kellett hagynia ezzel az utolsó reménynyel is.</p> -<p>Egy délután, a hogy kikönyökölt az ablakán s szokása szerint -álmélkodva nézte az élni rohanó embereket, az utczán sürgő tarka -tömeget, melynek jövése-menése mindörökre oly megérthetetlen maradt -előtte, mint akár a tengerfenék élete: egyszerre észrevette, hogy a -kaszárnyaszerü bérház előtt, mely számára az otthont jelentette, -egy bicziklista pattan le vasparipájáról, karjára kapja »hű -eszközét«, majd eltűnik a kapualjban. Ez <i>ő!</i></p> -<p>Csakugyan ő volt. Két percz mulva kopogtattak az ajtaján, s egy -barna dressz-be öltözött, barna harisnyás, hórihorgas, ötven -esztendős kopasz fiú nyitott be a szobába.</p> -<p>– Nevem Pézsma – mutatta be magát a hórihorgas.</p> -<p>– Én Hódy vagyok – szólt megadással hősünk.</p> -<p>– Ó, kérem, látásból, hírből, névről már régen van szerencsém. -Magam is ittam Kasztália forrásából, magam is járatos vagyok a -szent berekben. Szóval, csekély erőmhöz képest, tettem néhány -szerény kisérletet az irodalom mezején. Ha megengedi, mindjárt át -is nyujtok egy tiszteletpéldányt <i>A kerékpár jövője</i> czímű -művecskémből.</p> -<p>Balázs nagyon örült a szerencsének. Helyet kinált a bárónak, s -illendőségtudóan kérdezősködött a hű eszköz felől.</p> -<p>– Shamyl (mert Shamyl nevet adtam neki), Shamyl a folyosón van. -Tekintve az ünnepies alkalmat, mely <span class="pagenum"><a name= -"Page_88" id="Page_88">-88-</a></span> ide hozott, tapintatosnak -véltem a folyosón hagyni. Ámbár nem szégyellem, mert méltó rá, hogy -megszemléljék. Nem afféle közönséges biczikli, hanem elsőrangu -kerékpár, telivér vasparipa, ha szabad így mondanom. Shamylon -nyertem meg az első Derbyt.</p> -<p>Balázs kifejezte, mily boldoggá teszi, hogy egy Derby-héroszszal -foghat kezet, s a báró áttért a látogatás czéljára.</p> -<p>– Nem mondhatom, mekkora szerencsének tartom, ha Uraságod, -irodalmunk hírneves bajvívója, nem utasítja vissza mély -tiszteletből fakadó kérésemet…</p> -<p>Ettől fogva a társalgás során nem igen volt egyébről szó, mint -majd erről, majd amarról a szerencséről. Hol Balázs érezte magát -boldognak, hol kitünő vendége. A báró megjegyezte, hogy öröme nem -volna teljes, ha szélesebb körü ismeretség híjján, valamelyik -fiatal tisztviselőtársát kellett volna vőfélyül felkérnie.</p> -<p>– A tábornok soha se bocsátaná meg, ha véletlenül egy napidíjas -barátom szerepel vőfélyként… A tábornok el lesz ragadtatva, ha -szerencséje lesz megismerkedni irodalmunk jeles bajvívójával…</p> -<p>Esküvőjéről szólván, mindig csak a tábornokról beszélt, mintha a -tábornokot készült volna feleségül venni.</p> -<p>– Nem lehetek eléggé hálás a tábornok iránt… Mindent el fogok -követni, hogy a tábornok a lakodalmon jól érezze magát…</p> -<p>S lassan, óvatosan, sok ámbár és miszerint között, előhozakodott -egy félénk, jámbor óhajtással. A tábornok nagyon jó néven venné, ha -valaki, a ki ért hozzá, egy-két verssorban megemlékeznék a lakomán -jelen levő mexikói hősről. Balázs majdnem felpattant. Ohó! A mi a -költészetet illeti, itt már nem értette a tréfát. Kissé szárazon -felelt, hogy ha rá várna ez a feladat, <span class= -"pagenum"><a name="Page_89" id="Page_89">-89-</a></span> -sajnálatára, ki kell térnie a megtiszteltetés elől, mert ő nem -szokott üdvözlő verseket írni, csak dalokat és költői -elbeszéléseket.</p> -<p>A báró azonban ragaszkodott a költészethez, s hajlandó volt -kiegyezni ötven százalékra.</p> -<p>– Ebben az esetben más valamit kérnék. Bocsássa meg, ha -szerénytelen vagyok, de az a szándékom, hogy az ünnepies lakomát -egy kis hangversenynyel kötjük egybe. Egyik fiam remekül cziterázik -(egyebet se tud a gazember), a menyasszonyom zongoraművésznő: ez -már magában véve is kitesz egy fél-műsort. De Ella kisasszony is -megigérte, hogy énekelni fog, magam pedig néhány kerékpár-fortélyt -fogok bemutatni. Csak egy hiányzik a műsorból: a felolvasás. Igazán -restellném, ha tolakodónak találna, de nem hallgathatom el, hogy -nagyon kitüntetve érezném magamat, ha kegyes volna becses -költészetéből némi ízelítővel kedveskedni nekünk. Talán valamely -époszból, mely esetleg hadviselésről szólna… Nagyon szeretném, ha a -tábornok jól érezné magát.</p> -<p>Nem ítéljük el a fiatal leányt, ha mosolyog álmában, a mikor -szerelemről álmodik; ne ítéljük el Hódy Balázst se, ha ebben a -pillanatban a hadverő Vercingetorixra gondolt.</p> -<p>Oly régen – ezerkilenczszáz év óta! – kívánkozott szegény -Vercingetorix a nyilvánosság elé! Vajjon csodának mondható-e, ha -nem vetette meg az első kínálkozó alkalmat?!</p> -<p>Bizonyára, nem éppen a <i>Vidám Targonczás</i> nyilvánossága elé -kívánkozott oly hosszú időn át, a szegény hadviselő. De eget kérni -a <i>Vidám Targonczás</i>ban mindig többet ér, mint az idők -végtelenségéig senyvedni a Tartarusban egy sziklához -lánczoltan.</p> -<p>Balázs tehát nem tudta kiverni a fejéből, hogy: ime, -<span class="pagenum"><a name="Page_90" id= -"Page_90">-90-</a></span> jobb idők kezdenek járni a hadviselést -tárgyaló szomorújátékokra, s nem védekezett kellő erélylyel a -vasparipán járó ördög ellen.</p> -<p>Egy kicsit szabódott, egy kicsit kérette magát, egy kicsit meg -is haragudott, de egy negyedóra multán mindent megígért. S mikor -Pézsma báró végre-valahára elbúcsúzott tőle, minden kétségbeesés -nélkül, szelid megadással sugta meg Czillának a nagy ujságot:</p> -<p>– Itt volt.</p> -<p>A lakodalom reggelén Balázs Udvarhelyi úr támogatása mellett -megküzdölődött a Fodor frakkjával, elhelyezkedett a Fodor-család -hölgytagjaival egy négyüléses bárkában, melynek kormányzójától -Fodorné jóelőre lealkudott minden borravalót, s a koczka el volt -vetve; Vercingetorix, elrejtve hátul a frakkzsebben, megindult a -halhatatlanság felé.</p> -<p>Egyelőre természetesen stácziót kellett tartania a menyasszonyos -háznál. Ámbátor a lakodalom első és fő czélja az volt, hogy a -tábornok jól érezze magát, mindamellett az özvegy Kleinnét még se -lehetett egészen kihagyni a játékból.</p> -<p>Mikor fölértek a harmadik emeletre, a Fáni már jegyben-gyűrűben -várta őket. A menyasszony azonban nem volt látható sehol. Fáni -megsugta a hölgyeknek, hogy: most öltöztetik.</p> -<p>Végre megjelent, s szemérmes sírással vetette magát a Fodorné -keblére. Gyászoló anyák sírnak így a temetés előtt, mintha azt -mondanák:</p> -<p>– Ugy-e, a mult héten még senki se hitte volna?!</p> -<p>Balázst nem ragadták el a menyasszony szívós bájai, s maga se -tudta mért, hirtelen elképzelte azt a templomi jelenetet, melynek -akkor kellett lefolynia, mikor az özvegyet megkeresztelték. Mintha -hallotta volna a tábornoknét, a mint az özvegy nevében kijelenti, -hogy <span class="pagenum"><a name="Page_91" id= -"Page_91">-91-</a></span> ellent fog állani az ördögnek s minden -csábításainak, s arra gondolt, hogy a keresztanyai kijelentések -sohase érdemelhettek több bizalmat, mint az, a mely a tábornokné -ajkairól hangzott el.</p> -<p>Úgy volt, hogy a násznagy és a nászasszony csak a templomban -fognak megjelenni; a lakodalmas menet tehát megindulhatott.</p> -<p>A báró kikötötte, hogy ő a templomba is vasparipán megy. -Egyebekben igen engedékeny volt, de ettől a feltételtől nem -tágított. Egy Derby-győztes bicziklistának végre is kötelességei -vannak a világgal szemben. S ebben a pontban nem engedett semmi -rábeszélésnek.</p> -<p>Mikor tehát a násznép kocsiba szállott, a vőlegény felpattant -Shamyljára, s azon mód, frakkosan, fehér nyakkendősen elkarikázott. -A sarokról azonban visszanézett, s búcsút intett a társaságnak a -viszontlátásig.</p> -<p>Az özvegy Kleinné némi aggodalommal nézett utána, s mikor Balázs -elhelyezkedett mellette a kocsiban, nem állhatta meg, hogy fel ne -sóhajtson vőfélye előtt:</p> -<p>– Tudja, ha ez az ember most nekiiramodik a világnak, nincs -gőzös, a melyik utólérje!</p> -<p>A templomban sokáig kellett várakozni. A vőlegény ugyan nem -karikázott Amerikába, de a tábornok és a tábornokné rangjukhoz -képest késtek.</p> -<p>Megérkezésükig kissé lassan telt az idő. A násznép, kisebb -csoportokba verődve, csöndes pletykázásnak adta át magát, s a -hátulsó padok felől, a hol Göndöry Béla vitte a szót, fojtott -vihorászás hallatszott. Egy fehérruhás kis lány, a kit senki se -ismert, fel s alá szaladgált a templomban, mintha otthon lett -volna. A pap fenhangon türelmetlenkedett; a báró körbe járta a -vendégeket, s boldognak, boldogtalannak hosszasan szorongatta a -kezét; a menyasszony pedig, a <span class="pagenum"><a name= -"Page_92" id="Page_92">-92-</a></span> kinek a ruháján igen sok -volt az igazítani való, minduntalan a leányát kereste.</p> -<p>Balázs kezdte nagyon únni a dolgot. Sok ember között mindig -rosszul érezte magát, s most, hogy a maga kis körét elveszve látta -a pojáczáknak ebben a tarka seregében, valami mondhatatlan -kedvetlenség fogta el.</p> -<p>– De hát mit is keresek én itt?! – kérdezgette magától. – És -egyáltalán miért vagyok a világon?!</p> -<p>Ebben a pillanatban valósággal gyűlölte a két lányt, a kik ide -csalták. Miért akarnak mindenáron ugrándozni, vagy ha ez az -egyetlen gondolatuk, miért nem hagyják békében őt, a szomorú arczú -embert?! A Göndöry Béla jókedve, maga se tudta miért, mód felett -bántotta, s a hogy a zsebében szégyenkező Vercingetorixra gondolt, -útálta önmagát és az egész világot.</p> -<p>Egy-két perczig az járt a fejében, hogy megszökik. De aztán -eszébe jutott, hogy ennek súlyos következései lehetnének. Feltűnés, -botrány, örök harag, s ki tudja, talán végleges szakítás azzal a -körrel, melyet annyira megszokott, megszeretett. Eh, haladjon a -gálya!…</p> -<p>A templom előtt egy kocsi állott meg.</p> -<p>– A tábornok!</p> -<p>Csakugyan a tábornok volt, végre-valahára. Néhány pillanat -multán, karján ő méltóságával, belépett a templomba, végig haladt a -tisztelgők két sorfala között, s barátságos kézlegyintéssel -viszonozta az általános hajlongást.</p> -<p>– Jól van, nagyon jól van – ismételgette oly hangon, melynek -recsegése a trombitára emlékeztetett.</p> -<p>Nem volt egészen világos, hogy: mi van jól, de ki lehetett -találni, hogy a tábornok meg van elégedve, és hogy elégedettségének -megnyilatkozása mindenekelőtt a násznépet illeti. A násznép -meghaladta a tábornok <span class="pagenum"><a name="Page_93" id= -"Page_93">-93-</a></span> várakozását. De hisz ezek mind rendes -emberek, a kiknek a czipői szépen ki vannak tisztítva!</p> -<p>A tábornok különben kötött marsruttal indult el hazulról. -Megigérte a méltóságos asszonynak, hogy ezen a népünnepen mindennel -meg lesz elégedve. A tábornok be szokta váltani a szavát, s azért -haladék nélkül hozzálátott a megelégedéshez.</p> -<p>A szertartás rendben zajlott le, ámbátor a tábornok némi zajjal -kért felvilágosítást násznagyi teendői felől. Mialatt a pap a -mátkapárt kérdezte, harsány szóval tudakozódott a körülötte -állóktól:</p> -<p>– Mondjátok meg, hogy mit kell mondanom?</p> -<p>A pap boszús pillantásokat vetett a csendháborítóra, s Göndöry -Béla hátul pisszegett. De az efféle csekélységek nem zavarták a -tábornokot. Ő, viszont, a pappal is meg volt elégedve.</p> -<p>– A pap helyesen végezte feladatát – szólt a riadó hangján.</p> -<p>A szertartás bevégeztével az uj Pézsma báróné illőnek vélte -kissé ájuldozni. De nagyobb baj nem lett a dologból, s miután a -fölötte meghatott hölgyet hamarosan magához térítették, az uj pár -meg a tanúk átmentek a sekrestyébe.</p> -<p>A tábornok megragadta az alkalmat, s borravalókat kezdett -osztogatni. A sekrestyés, az egyházfi és a ministránsok arcza -derüsre vált, Pézsma báró ellenben elhűlt, mikor a tábornok őt is -megkínálta a borravalóval.</p> -<p>– Hogyan? – kiáltott a tábornok zavartalan derüvel – ön a -vőlegény? Ezt már szeretem, ezt már szeretem. Önnek majd a -szivarszipkákból adok.</p> -<p>A báró örült a megtiszteltetésnek, s emlékeztette a tábornokot, -hogy már volt szerencséje tisztelegni ő méltóságánál. <span class= -"pagenum"><a name="Page_94" id="Page_94">-94-</a></span></p> -<p>– Nem emlékszem, de mindegy – felelt a tábornok – öné lesz a -legszebb szivarszipka. Ne féljen – folytatta Balázshoz fordulva, a -ki éppen akkor írta alá a nevét – minden vendég kap szivarszipkát. -Mindegyik, kivétel nélkül. A mai kelettel.</p> -<p>Balázs ijedten nézett a vén emberre, s azt kérdezte magában:</p> -<p>– Vajjon honnan szabadult ide ez a boldogtalan?!</p> -<p>A mexikói hős azonban változatlan barátsággal mosolygott a -szemébe.</p> -<p>– Ön kicsoda? – kérdezte nyájasan.</p> -<p>Balázs megnevezte magát.</p> -<p>– Úgy?! Jól van; nagyon jól van.</p> -<p>Balázs sietett menekülni, s fölkereste Fodornét, hogy a kocsiba -vezesse.</p> -<p>– Bemutatta magát a tábornoknak? – kérdezte aggodalmasan a -Fodor-család feje.</p> -<p>– Igen, már megismerkedtünk – felelt Balázs kedvetlenül.</p> -<p>– A tábornok jó kedvében van – suttogta Fodorné örömmel.</p> -<p>Balázs elképpedve tekintett háziasszonyára.</p> -<p>– Maga semmit se ért – boszankodott Fodorné. – Ez azt jelenti, -hogy nemsokára híres írók, nagy emberek leszünk.</p> -<p>Balázs vállat vont. Ma, úgy látszik, az egész világ meg van -bolondulva.</p> -<p>A násznép lassan kivonult a templomból. A báró az egyik -templomszolga gondjaira bízta hű Shamylját, s kocsiba ült, immáron -élete párjával. A második kocsin a tábornok és felesége -helyezkedtek el, aztán a nyoszolyóleányok következtek kisérőikkel, -majd a másodrangu előkelőség, s végül a népség és katonaság, -<span class="pagenum"><a name="Page_95" id= -"Page_95">-95-</a></span> a tánczosok meg a szegény rokonok, s -megkezdődött a kivonulás a <i>Vidám Targonczás</i>hoz.</p> -<p>A <i>Vidám Targonczás</i>, a fővárosi epikúroknak ez a kedvelt -nyári helyisége, voltaképpen egy csatakos kis udvar volt, melyben a -természetet két hektikás, porlepte galagonyabokor képviselte. De az -udvart határoló kőfalra svájczi tájkép volt festve, s a -<i>Targonczás</i> vendégei, ha egy kissé megerőtették a -képzeletüket, úgy érezhették magukat, mintha a szabad természetben -volnának.</p> -<p>A lakodalmas népnek a kőfalnál, Svájcz közvetetlen közelében -terítettek meg egy hosszú asztalt. Benn, a szálában, nem lehetett -teríteni, mert ezt a helyiséget tánczteremmé kellett -előléptetni.</p> -<p>A vendégeket kedves meglepetés fogadta. A tábornok, -szeretetreméltó figyelmességgel, egy-egy kis emléket helyeztetett a -meghívottak terítékeihez, virágot a hölgyek, és fából készült -szivarszipkát az urak tányérjára. A virágok rózsaszín pántlikáin, s -a szivarszipkákra rákarczolva, mindegyik emléken ott pompáztak az -esküvő évét, hónapját és napját megörökítő számok és betűk.</p> -<p>Balázs Czilla és egy fiatal úr közé került, a ki sietett magát -bemutatni.</p> -<p>– Pézsma – szólt egyszerűen.</p> -<p>Balázs kezet fogott a vőlegény fiával, s kifejezte, hogy nagyon -örül a szerencsének.</p> -<p>– Soha se örüljön – szólt nevetve a cziteraművész – a velem való -ismeretség nem szerencse, mert én mindenkit megszivattyuzok. Önt is -meg fogom szivattyuzni, ha jobban megismerkedünk. Én nem csinálok -titkot a szivattyuzásból, ó távolról sem. Végre is, kénytelen -vagyok a szivattyuzást iparszerüleg űzni, mert a vén gazemberből -soha egy krajczárt se tudok kivasalni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_96" id="Page_96">-96-</a></span></p> -<p>Balázs meghökkenve tekintett fel a fesztelen közlékenységnek -arra a kivételes magaslatára, melylyel szemtől-szemben találta -magát. Nem merte kérdezgetni, hogy vajon kit nevez az ifju báró -»vén gazember«-nek.</p> -<p>De az ifju báró rövidesen eloszlatta a kétségeit.</p> -<p>– Óva intem önt az apámtól – folytatta elragadó nyiltsággal a -czitera-művész – mert az apám egy közönséges szédelgő. Tudja, ha -megettem ezt a rossz levest, olyan történeteket mesélek róla önnek, -hogy a haja szála is égnek mered.</p> -<p>Ezt már nem kellett igérgetnie; Balázs úgy érezte, hogy immár a -tetőpontján van minden megpróbáltatásnak. Ha ezt a kis beszélgetést -kibírja, jöjjön, a minek jönnie kell, a többi már nem számít.</p> -<p>Kibirta, jóllehet az ifju báró lovagregéi a pecsenyénél még nem -értek véget. Balázs megkisérlette néhányszor Czillánál keresni -menedéket, de Czilla nagyon el volt foglalva Thurzó Abával, s ebben -a pillanatban a közös hadsereg különböző színü hajtókáin kívül nem -érdeklődött semmi iránt a világon.</p> -<p>– Elitta az anyám pénzét – folytatta a kérlelhetetlen -czitera-művész – elitta az enyimet, elinná a Dárius kincsét is. -Nézze, már most is be van rugva.</p> -<p>A fiatal báró elbeszélése tárgyilagosságra és a részletek -pontosságára nézve nem igen állotta ki a versenyt például egy -Macaulay előadásával, de most az egyszer alighanem igaza volt. -Pézsma Rajnáld az asztal végén túlságos vigasságnak adta át magát, -s az arcza hol bazsarózsaszínű volt, hol meg lilaszínre vált.</p> -<p>A hangulat különben mindenfelé elég derüs volt. Göndöry Béla már -másodszor bujt el a galagonya mögé, hogy szendén s szívrehatóan -kuruttyoljon, mint egy szerelmes béka, s ezzel megkezdődött a -hangverseny. A báró felpattant <i>Ephialtes</i>re, vascsikóinak -legkönnyebbikére, <span class="pagenum"><a name="Page_97" id= -"Page_97">-97-</a></span> melyet művészi fortélyainak bemutatása -alkalmával a legszivesebben használt, s melyen a vidám targonczás -fiuk már két nap óta rettegtették az egész környéket. A kerékpár -nagymesterének vakmerő ügyeskedése óriási hatást keltett, -iskola-lovaglása pedig általános csodálattal találkozott. A nagy -művész kissé részeg volt; a sima földön talán nem is lett volna -biztosságban, de annál biztosabban ült vasparipáján, mint -Montmorency, aki élete utolsó éveiben járni már nem tudott, de a -lovát megülte.</p> -<p>E szemkápráztató mutatványok közben Balázst az a meglepetés -érte, hogy:</p> -<p>– A tábornok kéreti.</p> -<p>Balázs fellélekzett, hogy végre megszabadul a szörnyü -cziterástól, s megkönnyebbült lélekkel rohant a tábornokhoz. Ez -legalább nem gonosz bolond, mint az a rettenetes másik.</p> -<p>A tábornok kezet nyujtott neki és leültette.</p> -<p>– Értesültem róla – szólt – hogy ön szabályszerüen gyakorolja a -költészetet. Ez helyes, igen helyes.</p> -<p>– Tábornok úr…</p> -<p>– Örömmel értesültem erről, mert én nagyon szeretem a helyes -költészetet. Mondhatom, semmit se szeretek annyira, mint a helyes -és szabályszerü költészetet.</p> -<p>A tábornok oly vígan pislogott, a két apró kék szem, mely -egykor, Mexikó térein, annyiszor nézett szembe a halállal, oly -barátságosan, annyi jóakarattal tekintett a költőre, hogy Balázs -nem tudott hova lenni meglepetésében. Ez nem volt puszta -udvariasság; ez az őszinte, meleg érdeklődés hangja volt. -Bizonyára, soha se hitte volna, hogy a tábornoknak a költészet az -uralkodó szenvedélye, de mit tudja az ember, hogy mi lakik a -másikban?! És képzelmében már látta a tábornokot, a mint karddal -oldalán s halálmegvetéssel szivében, a tábori őrtűz világa mellett -kedves költőjét <span class="pagenum"><a name="Page_98" id= -"Page_98">-98-</a></span> olvasgatja, egyikét azoknak a csöndes, -édes szavu lantosoknak, akikről Longfellow beszél…</p> -<p>– Tábornok úr… igazán… nem tudom…</p> -<p>– A költészet – magyarázta a tábornok – ha szabályszerüen -betartja az előírást, igen dicséretes. Különösen a költészet -versekben. Én mindig helyeseltem a költészetet, fiatal koromban is. -Most pedig, a mióta ilyen öreg fiú vagyok, még jobban helyeslem. -Mert, tudja, barátom, nekem már csak a költészet ad -megnyugvást.</p> -<p>Ez nem volt üres szólam, a mint később kitudódott.</p> -<p>– Jelentették nekem – folytatta a tábornok – hogy ön jól űzi a -költészetet. A verses költészetet űzi ön?</p> -<p>– Igen, tábornok úr.</p> -<p>– Ez szép, igen szép. Egy jó asszony, a kinek nem tudom a nevét, -jelentést tett nekem, hogy ön mutatványokat fog előadni, mint -költész. Ezt igen szeretem. Jelentették nekem azt is, hogy mások -mint énekesek és zenészek szándékoznak előadásokat tartani. Ez -helytelen. A lármázás nem jól van; a lármázást le kell fujni.</p> -<p>A tábornok kívánsága az volt, hogy a műsor többi pontját ejtsék -el, Balázs ellenben tüstént lásson hozzá a felolvasáshoz. Kiadta a -rendeletet, hogy a felolvasó részére kerítsenek egy kényelmesebb -széket, s hogy még inkább kitüntesse választott művészét, -megajándékozta őt egy második szivarszipkával, mely egyébként úgy -hasonlított az elsőhöz, mint egyik tojás a másikhoz.</p> -<p>Nem lehet elhallgatni, hogy Balázs meg volt illetődve. -Tagadhatatlanul a készséges felolvasók közé tartozott, s ha csak -módjában állott, nem mulasztotta el megszerezni magának ezt az -élvezetet. De hogy valaki <span class="pagenum"><a name="Page_99" -id="Page_99">-99-</a></span> ennyire áhítozott volna a felolvasása -után, arra maga se emlékezett. S végre is, egy tábornok előtt -olvasott fel, egy tábornok előtt, aki szenvedélyes barátja a -költészetnek, s a kinek csak egy szót kell szólnia, hogy a -színházak rendre nyíljanak meg a szegény Vercingetorix előtt!…</p> -<p>Egy kicsit kalapált is a szíve, mialatt ügyetlen keze -előhalászta a feltaláló frakkjának zsebéből Cambra panaszát, -Vercingetorix esküjét, s az ötödik felvonás nagy csatajelenetét. -Úgy rémlett neki, mintha Göndöry Béla vésztjóslón vigyorogna, de -nem mert arra tekinteni. Ha a gazember éppen akkor kuruttyolja el -magát, mikor Cambra ajkán elhal a csöndes zokogás! De a bátraké a -szerencse.</p> -<p>Nem akarta látni vállalkozása örvényeit. Még egy utolsó -pillantást vetett a tábornokra, a ki, mint a vezércsillagok szokták -cselekedni, szeliden, bíztatón mosolygott le rá, aztán a -meghatottságtól mély hangon, kissé remegő szóval kezdte tolmácsolni -Cambra sirámát, s nem nézett fel többet a kéziratból.</p> -<p>A tábornok hátradőlt karosszékében, s édesdeden, hálás -pislogással nézte a felolvasót. Meglátszott az arczán, hogy immáron -semmi se hiányzik se testi-, se lelki jólétéből, s lecsukta -szempilláit, hogy teljesebben élvezhesse a versek zenéjét. Eleinte -egy-egy brávót recscsentett bele a jámbusok szimfóniájába, majd -helyeslőleg bólogatott, s utóbb egészen elcsendesedett. Úgy -látszott, teljesen átadja magát annak a varázsnak, melyet a nemes -felhevülés hangja gyakorol a fogékony lélekre.</p> -<p>Mire Balázs végére ért a Cambra panaszának, a tábornok olyan -mélyen aludt, mint Harold Harfagar király a tenger fenekén.</p> -<p>Ha Balázs megütközve s egy halálra sebzett dámvad végtelen -szemrehányásával tekintett az alvó tábornokra, <span class= -"pagenum"><a name="Page_100" id="Page_100">-100-</a></span> ez csak -azt jelenti, hogy ismét nem volt igaza, mint már annyiszor. Mert, -ámbátor nem sejtette, ez a hatás, a melyet Cambra panaszával elért, -életének egyik legnagyobb sikere volt.</p> -<p>A tábornok tudniillik, a mexikói hadjárat óta súlyos -álmatlanságban szenvedett. Voltaképpen soha se tudott aludni, s ha -egy-egy órát bóbiskolt, már boldognak érezte magát. Az ágy és ő -legyőzhetetlen idegenkedéssel voltak egymás iránt; a tábornok -gyűlölte a szépen megvetett párnákat, s az ágy azzal állott boszút -ezért a gyűlöletért, hogy nem tűrte meg magában a szegény mexikói -hőst. Csak a színházban tudott egy egy kicsit szenderegni, vagy ha -felolvastak előtte. A versek némileg könnyebbségére voltak, s a -jelesebb szomorújátékok mindig megszereztek neki egy-egy félórai -pihenést.</p> -<p>Ilyen édesen azonban, mint most Cambra panaszán, nem aludt már -huszonöt év óta.</p> -<p>A tábornok nem volt hálátlan ember, s a hogy a nagy csöndességre -felriadt, igen sajnálta ugyan, hogy a felolvasás ily hamar véget -ért, de annál szívesebben ismerte el annak érdemeit, a kinek rövid -bár, de rendkívüli élvezetet köszönhetett.</p> -<p>– Ez már aztán jó színdarab! – kiáltott lelkesülten. – Ezt már -aztán nevezem jó színdarabnak!</p> -<p>Megveregette Balázsnak a vállát, kiválasztotta számára a legjobb -szivarját, s nagy érdeklődéssel kérdezősködött a költő -magánviszonyai és irodalmi működése felől.</p> -<p>Mikor meghallotta, hogy a színházak makacsul vonakodnak előadni -<i>Vercingetorix</i>ot, felháborodott.</p> -<p>– Nem adni elő ilyen színdarabot! – tombolt a haragtól – de hisz -ez őrültség, ostobaság, gyalázat!… Ne féljen semmit, ez a színdarab -szabályszerü, és én elő fogom adatni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_101" id="Page_101">-101-</a></span></p> -<p>S többé nem ment ki a fejéből ez a derék szomorújáték, melynek -huszonöt év óta az első igazi, édes, zavartalan álmot -köszönhette.</p> -<p>Hazamenőben se szűnt meg Vercingetorixszal foglalkozni, s ujra -meg ujra dicsérgette a tábornoknénak.</p> -<p>– Ezen színdarab jó színdarab – ismételgette mély -meggyőződéssel. – Meg fogom hagyni, hogy ezen jó színdarabot -előadják.</p> -<p>Bizonyára, a tábornokoknak nem tartozik éppen hivatásuk körébe a -szomorujátékok előadatása. Mindazáltal Balázs meggyőződhetett róla, -hogy egy morzsányi véletlen gyakran előbbre viszi az embert, mint -minden nemes becsvágy.</p> -<p>Néhány nappal Pézsma báró lakodalma után Balázsnak látogatói -érkeztek: egy hölgy meg egy kis fiú. Először Fodorné látta meg őket -a Balázs ajtaja előtt, s bár nem állott ismeretségben a váratlan -vendégekkel, nem kellett tudakolnia a nevöket, hogy lélekszakadva -lármázza fel a házat:</p> -<p>– Durczás Panna van itt!</p> -<p>Mindenki megilletődéssel s valami tisztelettől áthatott -szörnyüködéssel értesült erről a nagy ujságról. A lányok szent -félelemmel néztek Balázs ajtaja felé, a hol a vendégek eltűntek: -»Hogyan, Durczás Panna??!!«, s maga Udvarhelyi úr is, a kit pedig -semmi se lepett meg, a mi az ó- és uj világban történt, kerekre -nyitotta a szemét.</p> -<p>– Teringettét, Durczás Panna!</p> -<p>Durczás Pannát mindenki ismerte, még maga Balázs is.</p> -<p>Nem is igen lehetett őt nem ismerni, mert Durczás Panna mindig -talpon, s mindig az utczán volt. Ennek a szép szőke színésznőnek -egész élete a nyilvánosság előtt folyt le; este a színpadon, -nappal, a hol a legtöbb ember járt. Lehetetlen, lángoló színü -ruháit <span class="pagenum"><a name="Page_102" id= -"Page_102">-102-</a></span> már kora reggel ott lehetett látni a -piaczon, mert Durczás Panna jó gazdasszony volt. Jó gazdasszony és -jó anya. A bevásárló kosár és Durczás Attila soha se szakadtak el -mellőle. Ez a nyárspolgáriasság, mely hivatásával oly érdekes -ellentétet alkotott, meghódította az egész világot, s az idősb -Durczás úr a maga körében az irígyelt emberek közé tartozott. Mert -Panna jó asszony volt; kissé rossz muzsikus, de jó asszony.</p> -<p>Hogy erénye annyira áhítozta a reklámot, ne ítéljük meg érte. -Mindez Durczás Attiláért történt.</p> -<p>A szép asszony azzal lépett be Balázshoz, hogy őt a tábornok -küldte. Biztosítani akarja a szerencsét, hogy ő játszhassa -Pompéját, ha ugyan <i>Vercingetorix</i> nem lesz a másik színház -zsákmánya.</p> -<p>Megvallotta őszintén, hogy az utóbbi esetben ő igen-igen -boldogtalannak érezné magát. Ha a vetélytársa diadalmaskodnék ebben -a szerepben!</p> -<p>A mi magát a szerepet illeti, csak két óhajtása volna. Elsőbb -az, hogy igen szeretné ellejteni benne a Bolerot, vagy ha ez nem -volna lehetséges, szúrna bele a darabba a tisztelt szerző úr egy -kis római tivornyát, egy rövid jelenetet, a melyben dőzsölnek, mert -a közönség, fájdalom, él-hal a fátyoljelmezekért. Őt kétségbeejti, -hogy ilyen a világ, de istenem, ebbe már bele kell nyugodni Durczás -Attiláért. Ó, az anyai szív!</p> -<p>A második kívánsága pedig az volna, hogy, a mennyiben -lehetséges, tisztelné meg a szerző úr Vercingetorix szerepével az -idősb Durczás urat. Ez az idősb Durczás úr egy kellemetlen fenevad -volt, a kit vigyázatlanságból szabadlábon hagytak, s a ki, ha a -színpadra szabadult, túlbömbölt egy menazséria kiéheztetett -oroszlánt. Egyébként tündöklött a sok mindenféle erénytől; pontosan -fizette az adóját, mindig a könyveket bujta, áttanulmányozta -mindazokat a munkákat, a <span class="pagenum"><a name="Page_103" -id="Page_103">-103-</a></span> melyek a színjátszás mesterségét -magyarázzák, tanítják, s általában igen kötelességtudó férfiu volt, -a kinek rendkívüli gonddal borotvált, húsos lárva-arczát mindig ott -lehetett látni a színházi kávéház környékén, a mint utánozhatatlan -méltósággal s egy magános hegycsúcs végtelen borongásával nézte a -bömbölés dolgában hátramaradott emberiséget.</p> -<p>Hazudnék, a ki azt erősítgetné, hogy a közönség rajongott a -Durczás úr ábrázolásaiért; hanem azért, hiába, a Durczás úr -művészetét mégis csak le kellett nyelni. Mert Durczás úr akkora -volt, mint egy bölény, s Panna imádta őt. A borongó kedélyü művész -értett hozzá, hogy ezt a szenvedelmet miképpen lehet fokozni; s -minduntalan ki-kitudódott egy-egy viszonya a némaszerepeket játszó -hölgyek egyikével vagy másikával, a kikkel aztán Panna rendesen -össze is pofozkodott. Szóval Durczás úr tetszése szerint -harsoghatott a Panna számlájára; Panna csak úgy szerződött el -valahová, ha egyszersmind Durczás urat is szerződtették a hősi -szerepekre.</p> -<p>Azok között, a kik Durczás művészetét teljességel nem birták -méltányolni, a tábornokot illette meg a legeslegelső hely. Az már -nem is idegenkedés, elfogultság vagy rosszindulat volt, a mit a -tábornok ebben a pontban tanúsított, hanem vad gyűlölség, bősz -ellenségeskedés. A hányszor Durczás megjelent a színpadon, a -tábornok hangosan morgott páholyában s tüntetően fordított hátat a -színpadnak. Olyankor pedig, mikor a művész, az alkotás ihletétől -megszállva, nekieresztette a hangját, egy kissé megerőtette a -tüdejét, s nem látva, nem hallva, nem gondolkozva, csak -domborított, domborított, és annyi bensőséggel, oly részvétreméltón -tombolt, mint egy átnyilazott gyomru Behemóth: a tábornok kihajolt -a páholyból s felkiáltott a színpadra: <span class= -"pagenum"><a name="Page_104" id="Page_104">-104-</a></span></p> -<p>– Mars, takarodjál!</p> -<p>A tábornoktól különben az egész színház rettegett, s a mexikói -hős éppen a félelmetességének és fesztelenül nyilvánított -birálatainak köszönhette a Panna barátságát.</p> -<p>Panna, ha hódításról volt szó, nem sajnálta az időt s -fáradságot; tábornok és tűzoltó, gróf és színlaposztó, nagykövet és -lóvasuti kalauz mind egyformán becses zsákmány volt neki. Tudta, -hogy a földszint dönti el a sikert, de tudta azt is, hogy a karzat -többet tapsol, mint amaz, s nem hanyagolt el egy beteg macskát sem. -Ki tudja? Ez a beteg macska egykor hálás lehet, s nem fog nyávogni, -mikor valamelyik halva született darab első előadására behozzák -véleményt nyilvánítani. Panna mindenekelőtt a reklámot szomjazta s -csak a szerint becsülte az embereket, a mint hasznára vagy kárára -lehettek. Lelke mélyéből tisztelte azokat, a kik koronkint -áskálódtak a Durczás-család ellen, de legkivált tisztelte a -tábornokot, a ki ellenségnek oly engesztelhetetlen volt, mint egy -indiánus.</p> -<p>Panna hű volt, mint maga Penelope, de mikor a Durczás-család -érdekei úgy kivánták, nem riadt vissza a kevésbbé botrányos -kaczérságoktól, s ha megbukott a szirén szerepében, alkudott, mint -egy kupecz, vagy síránkozott, mint egy czigányasszony. S rendesen -addig lótott-futott, fáradt, míg elérte a czélját. De a tábornokot -soha se sikerült behálóznia. A mexikói hőst Durczással már csak a -halál békíthette ki.</p> -<p>– A ficzkót ne lássam többet – szólt, ha Panna a férjét -emlegette.</p> -<p>Annyit azonban elért a szép asszony, hogy a tábornok nem üldözte -többé a nagyhangú színművészt olyan tüntetően, mint annak előtte, s -ez a félsiker, meg a soha sem valósuló reménység, hogy ez a két -férfiu egykor még megérti egymást, folyvást ébren tartotta Panna -<span class="pagenum"><a name="Page_105" id= -"Page_105">-105-</a></span> érdeklődését a tábornok iránt. A -tábornok viszont nagyon kedvelte a Panna dallamos, andalító -szavalását, s hálás volt a rövid, szép álmokért, melyeket a szőke -tündérnek köszönhetett.</p> -<p>Ennek a tartós s ismert barátságnak tulajdoníthatta Balázs, hogy -sokat hányatott szomorújátékát végre ölébe kapta a szerencse. Panna -ekkortájt folyton csak szerepek után szaladgált. Vetélytársa, a kit -közönségesen csak a nagylábu Bertának neveztek, egy fényes és -lármás viszony révén, kezdett igen sokat beszéltetni magáról, s -Panna remegett, hogy a nagylábu lassankint teljesen elhódítja tőle -a népszerüséget. Ezt a veszedelmet csak uj szerepek segitségével -lehetett kikerülni.</p> -<p>– Istenem – magyarázta Balázsnak megindító nyíltsággal – egy -tisztességes asszonynak olyan nehéz sora van a szinpadon! Ha nem -pletykáltat magáról minduntalan, folyvást játszania kell, mert -különben elfelejtik. Nekem pedig tisztességesnek kell maradnom, nem -igaz?</p> -<p>Balázs is ezen a nézeten volt, s Panna neki bátorodva, tovább -fejtegette a majdnem megoldhatatlannak látszó és kissé kényes -kérdést.</p> -<p>– Mit mondana a férjem?! Mit mondana Attila, ha majd felnő?! -Mondd, Attila, ugy-e, anyádnak tisztességesnek kell maradnia?!…</p> -<p>Igazán, ebbe bele kellett nyugodni. Balázs megsimogatta Attila -fejét, s kifejezte, hogy valóban nincs más hátra, mint folyvást -játszani, szüntelenül, pihenés nélkül játszani.</p> -<p>Attila egy kis sebet fedezett fel a Fodorné ősrégi kanapéján, s -éppen javában húzgálta ki az ócska bútorból a lószőr-tölteléket, -mikor Panna hirtelen magához rántotta, s a Gracchusok anyjának egy -örökszép mozdulatával mutatva rá, így kiáltott fel:</p> -<p>– Nekem Attila a dicsőségem, és nem az, hogy ha <span class= -"pagenum"><a name="Page_106" id="Page_106">-106-</a></span> az -egész világ rólam beszél. De éppen ő érte, éppen az ő érdekében -kérnem kell önt, hogy ne tagadja meg tőlem Pompeja szerepét!</p> -<p>Ó, mily régen epedett érte, hogy szerepekért nyaggassák!… De az -öröm még nem vette el végképpen az eszét, s tovább tépelődött azon -a kérdésen, hogy:</p> -<p>– Honnan ismeri ez az asszony <i>Vercingetorix</i>nak a -szerepeit?! A tábornok beszélt volna neki Cambráról s Pompejáról?! -De hisz a tábornok aludt, mialatt Pompejáról volt szó!</p> -<p>Nem állhatta meg, hogy ezt a kérdést ne bolygassa; a kiváncsiság -kifúrta az oldalát.</p> -<p>– Honnan ismerem a szerepeket? De hisz én olvastam a darabot! A -tábornok ide adta a kéziratot, s tegnap elolvastam egy -ültőhelyemben. Mért néz rám olyan kételkedve? Egy vörös bőrbe -kötött, negyedrét alaku könyv… a tábornok azt mondta, hogy öntől -való.</p> -<p>A dolog kezdett egyre rejtelmesebb lenni; Balázs semmit se -küldött a tábornoknak, de a vörös kötésü kézirat csakugyan eltűnt a -könyvtárából. Ki vehette el innen? A tettes nem lehetett más, csak -Fodorné.</p> -<p>Csakugyan Fodorné volt. A Balázs tizennégy teljes kézirata közül -ez már a negyedik lehetett, a melyet suttyomban, pártfogókhoz -küldött.</p> -<p>Mért érdeklődik ez az asszony oly melegen a gall törzsfő iránt?! -Balázs nem volt találékony ember, s nem sejtette, hogy Fodorné -Vercingetorixot már vejének tekintette…</p> -<p>– És, ha szabad kérdeznem, tetszik a szerep a nagyságos -asszonynak?</p> -<p>Mily kérdés! Panna egyszerüen el volt ragadtatva. Micsoda -szerep! Igazán semmi se hiányzik belőle egy kis római tivornyán -kivül.</p> -<p>Balázs mindent megigért. A római jelenetet, a melyben -<span class="pagenum"><a name="Page_107" id= -"Page_107">-107-</a></span> dőzsölnek, a czímszerepet Durczás -úrnak, mindent. Még Attilának is kiszorított volna egy kisebb, -könnyfakasztó szerepet, de Attila egyelőre még nem működött a -színészi pályán.</p> -<p>– Sajnos, okom van attól tartani, hogy a darab előadása -nehézségekbe fog ütközni, mint már annyiszor.</p> -<p>– Bízza rám a dolgot – felelt nyugodtan Panna. – Kijárom én -önnek, hogy előadják.</p> -<p>És kijárta. A nehézségek, melyeket Balázs már jól ismert, -ujakkal szaporodtak, de Panna fáradhatatlan volt. A mit ő ki akart -járni, abba előbb-utóbb bele kellett nyugodni. Mert Pannára nézve -visszautasítás nem létezett. Ha kosarat kapott, eljött másodszor, -harmadszor, tizedszer. Olyan volt ez az asszony, mint a nemezis; -vele szemben nem maradt egyéb hátra, mint a föltétlen, teljes -megadás.</p> -<p>A színházigazgató ideges ember volt, s hogy Attilát -végre-valahára lerázza a nyakáról, kijelentette, hogy ha már bele -kell törődnie a halál gondolatába, isten neki, bele nyugszik -<i>Vercingetorix</i> előadásába is.</p> -<p>Három hónap multán <i>Vercingetorix</i> színre került, s nagy -sikert aratott. Durczás úgy bömbölt, mint egy másvilági szörnyeteg, -Panna fölvette a század legemlékezetesebb fátyol-ruháját (csak egy -gondolat volt az egész ruha), a karzati ifjuság lelkesedett, s a -szerzőt kitapsolták minden felvonás után, összesen -tizenhétszer.</p> -<p>Másnap az ujságok fölfedezték a nagyérdemü költőt, kiadták az -arczképét, s ennek a sikernek a hatása alatt a temetkezési vállalat -előléptette <i>Vercingetorix</i> jeles szerzőjét aligazgatónak.</p> -<p>Egy félévre rá az ujonnan alakult Első Általános Tűzoltó Szerek -Gyára Részvény Társaság Balázst mint ismert pénzügyi tehetséget -megválasztotta igazgatójává. <span class="pagenum"><a name= -"Page_108" id="Page_108">-108-</a></span></p> -<h3>VI.</h3> -<p>Ha a medvét tánczművészetre óhajtják oktatni, először is -kegyetlenül eldöngetik, aztán megint eldöngetik, és többször is -eldöngetik. Ezek után az előtanulmányok után pedig elkábítják. -Pálinkát tömnek belé, megfújnak a füle mellett egy harsány szavu -sípot, s egy elszakíthatatlan, nehéz lánczczal addig rángatják az -orrát, a míg beleszédül. Végül megmutatnak neki egy -medvekisasszonyt, a mely már szépen tánczol parancsszóra. A medve -eleinte kínosan morog, s iparkodik lánczát a kegyetlen kézből -kiszabadítani, de a fütykös tánczol, a síp ordítozik, a láncz pedig -csak nem akar elszakadni. És ezalatt oly szépen szól a duda! A -medvekisasszony megadással lejti a csábító tánczot, az ostor -pattog, a zene cseng-bong, s egyszerre az elkábult állat emelgetni -kezdi idomtalan lábát. Az első tánczleczke megkezdődik.</p> -<p>Balázsnak ahhoz, hogy a tánczművészetet elsajátíthassa, nem -hiányzott az előképzettsége. A sors eléggé megpuhította arra, hogy -megadással viselje mindazt, a mi következik. A mi pedig az -elkábítás művét illeti, arról gondoskodott Fodorné.</p> -<p>Szóval, a mi késik, nem múlik; Balázs megtanult taktusra lépni, -megfigyelte mások kellemes mozdulatait, <span class= -"pagenum"><a name="Page_109" id="Page_109">-109-</a></span> s -igyekezett a látottakból okulni. Előbujt a barlangjából, s eljárt -az emberek közé, először kiváncsiságból, aztán, mert nem csekély -meglepetésére, szórakozást talált a dologban.</p> -<p>A kerékpár-király emlékezetes lakodalma óta ott lehetett látni -minden tánczmulatságon, a hol Fodorék csak megjelentek. Frakkot -csináltatott magának, megtanulta Czillától, hogyan kell a -nyakkendőt megkötni, egyszóval nem lehetett ráismerni.</p> -<p>Fodorék pedig nem húzódtak vissza a szerényebb mulatságoktól. A -ház úrnője mintha véleményt változtatott volna. »Most a leányokon a -sor« – mondotta koronkint a gnómnak, szemmelláthatóan azért, hogy -mások értsenek belőle. A leányok ugyan még folyvást maguk varrták a -báli ruháikat, s Fodorné, a mikor hajnal tájban vetődtek haza, csak -úgy felkelt öt órakor, mint azelőtt, de hová lett a régi -takarékosság?! Rendes számlájok volt a keztyütisztítónál, s -fodrásznő járt a házhoz. »Fel kell találnom a golyószórót« – szólt -néha Fodor aggodalmasan.</p> -<p>Azokról a kirándulásokról, melyek a Fodor családapai gondjait -ekkép megsokszorozták, Balázs soha se maradt el. Ő volt az állandó -kisérő, a ki nélkül a világért se indultak volna el, bár ennek a -kiséretnek a szükségét nem igen lehetett belátni. De az már magától -értetődött, hogy Balázs velök legyen. Hogy miért, az szóba se -került soha.</p> -<p>Ez a kérdés Balázsnak sokáig nem jutott eszébe. Hanem egy rossz -órában keresztül villant a fején, és attól fogva nem tudott -szabadulni tőle.</p> -<p>Valami lármásabb mulatságról jöttek, s kissé fáradtan koczogtak -hazafelé. Elül Balázs és Ella, mögöttük Czilla az anyjával.</p> -<p>Hajnalodott, s a körút még zajtalan volt. Balázs és <span class= -"pagenum"><a name="Page_110" id="Page_110">-110-</a></span> Ella -szótlanul ballagtak egymás mellett. Czillának a báli topánkája -egyhanguan kopogott mögöttük, s ettől a kopogástól nem igen -lehetett hallani a Fodorné suttogását. Fodorné rossz kedvében volt, -s halkan pörölt a kisebbik lányával.</p> -<p>– Eh, hagyj nekem békét – feleselt a leány. – Úgyis tudom, hogy -Ellára haragszol… Vagy mindig én legyek a bűnbak?!</p> -<p>Halkan szólt, de Ella megértette.</p> -<p>A bűnös nem fordult hátra, s nem szólt bele a halk szóvitába. -Csöndesen haladt tovább, s egy észrevétlen pillantást vetett -kisérőjére, a ki szótlanul bámult a sötétkék sávra, mely az égen -egy uj nap közeledtét hirdette. A leány vállat vont, s némán -folytatta útját. Álmos volt, s nem törődött semmivel a világon.</p> -<p>A míg haza értek, nem váltottak egy szót sem. A küszöbnél aztán -elbúcsúztak egymástól.</p> -<p>– Jó éjt, Ella kisasszony.</p> -<p>– Jó éjt, Hódy úr.</p> -<p>Fodorné szeretett volna egy pár jó szót mondani a kedvetlen -Balázsnak, de nem talált semmi okosat.</p> -<p>– Úgy elkényeztet bennünket, hogy már meg se köszönjük a -szívességét.</p> -<p>De ez a néhány szó olyan ünnepiesen hangzott, mint valami -végbúcsú… Fodorné dühös volt magamagára és az egész világra.</p> -<p>S a hogy becsukódott mögöttük az ajtó, tüstént rá is támadt a -nagyobbik lányára:</p> -<p>– Ostoba vagy, mint egy vadlúd! A kórházban fogsz meghalni, -érted, a kórházban! Jusson eszedbe, hogy megmondtam előre.</p> -<p>A leány nem felelt.</p> -<p>Kinn maradtak a konyhában. Czilla levett a pohárszékről -<span class="pagenum"><a name="Page_111" id= -"Page_111">-111-</a></span> egy tányérral fedett tálat, s hozzá -látott a hideg vacsorához. A zivatar, mely, mint előre látható -volt, elkövetkezett, egy cseppet se érdekelte.</p> -<p>Ella melléje ült, s azt mondta neki:</p> -<p>– Adj hát nekem is egy kicsit.</p> -<p>Míg a két lány evett, Fodorné le s föl járt a konyhában; -iparkodott türtőztetni magát. De nem állta sokáig a dicsőséget, s -egyszerre csak megállapodott Czilla előtt:</p> -<p>– Nem ettél még eleget?</p> -<p>Czilla, a ki komoly veszedelem esetén épp olyan gyáva volt, mint -a milyen hetvenkedő az apró perpatvarok alkalmával, intett, hogy -már készen van. Megértette, hogy nem közönséges családi vihar, -hanem az a nagy jelenet következik, a mely már régen fenyegetett. -Minthogy pedig a drámai jeleneteket otthon nem kedvelte, sietve -átsomfordált a hálószobába.</p> -<p>Ella követni akarta, de nem illanhatott el.</p> -<p>– Te maradj itt – rivallt rá az anyja.</p> -<p>Ella megadta magát sorsának. Leült, s szembe nézett a -veszedelemmel.</p> -<p>Fodorné egy darabig még folytatta sétáját, s mikor meggyőződött -róla, hogy a kis lány lefeküdt, odalépett Ellához.</p> -<p>– Hallod-e, te leány – szólt, a levágott fejek rémítő -tekintetével nézve a Fodor-család reménységére – ha te még egyszer -úgy viseled magad, mint ma este, megfojtalak, érted?!</p> -<p>– De hát mit csináltam én?! – védekezett a leány. – Olyan nagy -vétek, hogy egy kicsit jókedvü voltam?!</p> -<p>– Még azt kérded, hogy mit csináltál?! Mintha nem láttam volna, -mintha nem látta volna ez a szegény ember, s nem látta volna -mindenki! Azt csináltad, hogy szemtelen voltál! <span class= -"pagenum"><a name="Page_112" id="Page_112">-112-</a></span></p> -<p>– Istenem, mert két vagy három ujrát tánczoltam az egyetlen jó -tánczossal, a ki ott volt, azért mindjárt… Hisz te nagyon jól -tudod, mama, hogy Béla nem is udvarol nekem!</p> -<p>– No ne is udvaroljon! És egyszer s mindenkorra megmondom, hogy -erről a kamaszról ne halljak többet!… Tessék, még azt kérdi, hogy -mit csinált?! Azt csináltad, hogy összebujtál nevetgélni ezzel a -kamaszszal, tánczközben a vállára dőltél, és orczátlan voltál, -tudod, orczátlan! Neki ez persze semmi! De ha még egyszer effélét -látok, kikaparom a szemed!</p> -<p>Ella hallgatott.</p> -<p>– Mit gondolsz – folytatta Fodorné – hogy eshetett az ennek a -szegény embernek?! Ez egy finom lelkü ember, a kit te nem -érdemelsz! Azért, hogy nem csinál jeleneteket, azt hiszed, nem vesz -észre semmit? Egy szép nap rád se néz többet, s aztán mehetsz -ugrándozni, orczátlan!…</p> -<p>– De mama – szólt Ella csendesen – mi közöm nekem Hódy úrhoz?! -Úgy beszélsz róla, mintha legalább is a vőlegényem volna.</p> -<p>– Azt mondom, hogy nem érdemled a szerencsédet. De ha nem -érdemled, legalább becsüld meg! Ne légy ostoba. Ma még azt hiszed, -hogy az élet csupa hanczúzás és tréfa. De egyszer majd keservesen -tapasztalod, hogy a tréfa drága mulatság, a szerelmeskedés -ostobaság, és semmi se ér semmit, csak a megélhetés, a szép, tiszta -lakás, a jó meleg téli ruha, és az olyan ebéd, a melyikért nem -kellett zálogba tenni semmit.</p> -<p>Ella elgondolkozott. Egy kis kézitükör volt előtte, sárgára -mázolt keretü, szegényes jószág, a minőt czifrálkodó cselédek -használnak. A tükör visszacsillogtatta szép szőke hullámos haját, -és a Seherezáde-szempárt. Nem állhatta meg, hogy oda ne pillantson. -<span class="pagenum"><a name="Page_113" id= -"Page_113">-113-</a></span></p> -<p>– Szóval, te azt hiszed, mama, hogy Hódy úr engem el fog venni -feleségül?!</p> -<p>– Micsoda buta kérdés?! Ha ugyan ma este örökre el nem rontottad -a dolgot.</p> -<p>– Ó, semmi esetre – felelt nyugodtan Ella. – Én inkább azt -hiszem, hogy csak ma kezdett szeretni, akkor, a mikor megharagudott -rám… De hát miért nem szól, ha szeret? Soha se mondott egy szót se, -a miből azt gondolhatná az ember, hogy olyan szemmel néz rám… Még -csak nem is néz úgy rám, mint a többiek.</p> -<p>– Persze, majd úgy ugrabugrál körülötted, mint ezek az éretlen -diákok! De hát nincs szemed? Miért maradt itt, a mi hónapos -szobánkban, akkor is, mikor az isten fölvitte a dolgát?! Miért -foglalkozik annyit veled, miért kísér el mindenüvé, miért van -kiforgatva a természetéből?! Mondd, nincs szemed?</p> -<p>De igen, volt szeme. Csakhogy szerette mindezt hallani.</p> -<p>– Ilyen tudományos ember! – folytatta Fodorné. – Bizony nagy -szerencse, hogy rád veti a szemét.</p> -<p>Ella nem felelt. Maga is eltünődött rajta egy kicsit, honnan -van, hogy ő ezt a sok érdemet nem tudja kellőképpen -méltányolni?!</p> -<p>A hinduknak a szerelemről szóló szent könyve hetvenhét -mesterséget sorol fel, s azt állítja, hogy ezek bármelyikével meg -lehet nyerni a lányok szerelmét. De a <i>tudomány</i> nincsen -közöttük.</p> -<p>S Ella gondolatai egy betü-iszonyban szenvedő gavallérnál -kalandoztak, a ki háromszor bukott meg minden alapvizsgálaton, s a -kiről a sors könyvébe azt írták, hogy: sohase fogja letenni a -szigorlatokat…</p> -<p>Másnap este Balázs azt cselekedte, a mit előtte való éjszaka -Fodorné. Izgatottan járt le s fel, s megmérte <span class= -"pagenum"><a name="Page_114" id="Page_114">-114-</a></span> a -szobáját széltében, hosszában, keresztben. Mintha nem ismerte volna -már vagy tizennégy esztendeje.</p> -<p>Aztán megállt az ablaknál. Ha az embert bántja valami, ez még -nem ok rá, hogy fölverje álmából az egész háznépet.</p> -<p>Nem tagadhatta önmaga előtt, hogy mód felett haragszik. De egy -kicsit zavarba jött volna, ha véletlenül megkérdezik tőle, hogy: -miért?</p> -<p>Utóljára is mi köze ehhez a leányhoz, s a helytelen viseletéhez? -Semmi a világon. Sohase gondolt rá, hogy feleségül vegye; az egész -család se inge, se gallérja.</p> -<p>És mégis, végtelen keserűség fogta el. A mint leverten, mélyen -elszomorodva, majdnem minden gondolat nélkül kirévedezett az -ablakon, tekintete önkéntelenül fölkereste azt a jól ismert -erkélyt, a mely mögött már oly régen nem lakik senki! A hold, az -érzelgős lelkek és a költők barátja, ezüst esőben fürösztötte meg -az erkélyt tartó két óriás kisasszonyt, s Balázsnak eszébe jutott -az a sok ostoba, de édes óra, a mikor itt ült ezen a helyen, hogy -rímes szamárságokat mondjon meghittjének, ennek a boldogtalan -planétának, a mely talán éppen azért bolyong az ürben, hogy -meneküljön a rímes bizalmasságoktól.</p> -<p>Be rég is volt az!</p> -<p>Istenem, soha se mondhatta el, hogy kéjt a föld többet már nem -adhat neki. A boldogsága is csupa nélkülözés volt. De akkor a -szenvedés is boldoggá tette, s egy óra alatt többet élt, mint -ezekben az örömtelen, czudar, nyomorult esztendőkben, a mikor már -nem volt semmije, még csak egy fájdalma sem!…</p> -<p>– Te voltál a jóság, te voltál az öröm, te voltál az élet! Ó -mért is, hogy nem tudtam meghalni!</p> -<p>S nem gondolva rá, hogy immár fehér szálak kezdik tekintélyessé -tenni különben balgatag fejét, suttogni <span class= -"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span> kezdett -az árnyékhoz, a ki hosszú idő multán ujra megjelent neki.</p> -<p>– Csak téged szerettelek, s örökkön csak téged foglak szeretni! -Nincs, ne is legyen örömem a te emlékeden kívül… Hűséges maradok -hozzád, a míg csak élek!…</p> -<p>Mikor ezt a szót: hűség, ismételgetni kezdjük, a hűtlenség már -szívünkbe lopózott.</p> -<p>Ne legyünk szigoruak szegény barátunk iránt. Az ember -alkalmazkodó állat, s bele törődik minden nyomorúságba. De van egy -gondolat, a melyet nem lehet megszokni, azt, hogy: soha többé.</p> -<p>És mégis bele kell törődnie abba a vigasztalan gondolatba, hogy -a szerető csókja rá nézve már csak mitológia; le kell tennie, le -fog tenni róla, hogy valaha fészke lesz, a hol gyerekek -lármáznak.</p> -<p>Brr, még a gondolattól is megfázik az ember.</p> -<p>És ugyan miért? Olyan öreg volna már, a kit nem lehet többé -szeretni?! Nem nyomorék, nem beteg, még csak nem is a régi -éhenkórász. S ha gyámoltalanságától, siralmas multjának -eltörölhetetlen bélyegétől nem is szabadulhat többé soha, ne -léteznék a világon leány, a ki megérezze, hogy rosszul szabott -kabátja alatt férfiszív dobog?!</p> -<p>De mért jár mindez a fejében? Mi ütött hozzá?</p> -<p>Azért van így elkeseredve, mert az a kis lány illetlenül -kaczérkodott egy hozzá való jókedvü fiatal úrral? De hát mit -törődik azzal a kis lánynyal?!</p> -<p>És rájött, hogy fájdalmasan esik megszokni a gondolatot, hogy -azért a kis lányért egyszer csak érte jön valamelyik jókedvü fiatal -úr, elviszi ebből a házból, s ő nem fogja hallani többé azt a -kedves hangot, azt a szép, okos beszédet.</p> -<p>Már hajnalodott, s Fodorné hallotta, hogy még folyvást le s fel -jár a szobájában.</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_116" id= -"Page_116">-116-</a></span></p> -<p>Göndöry Béla egy szép reggel arra ébredt, hogy vadul dörömböznek -az ajtaján. Ez a szép reggel tulajdonképpen délutáni két órát kíván -jelenteni, a vad dörömbözés azonban szó szerint értendő.</p> -<p>Ideges lények lázas szívdobogást kaptak volna ettől a hirtelen -bősz lármától, de Göndöry Béla éppenséggel nem szenvedett ilyes -betegségben.</p> -<p>– Nagyon szemtelen – szólt magában. – Nem lehet más, csak a -szabó vagy a suszter.</p> -<p>Azzal megfordult a másik oldalára, s tovább aludt.</p> -<p>De az ajtót tovább döngették, s a bősz lárma kíséretében egy -ismeretlen hang szólalt meg:</p> -<p>– Nagyságos úr! Nagyságos úr!</p> -<p>– Nem hagy aludni a gazember – bosszankodott Justinianus kitartó -tanítványa, s rágyujtott egy czigarettára. – Csak rajta, majd -meglátjuk, melyikünk győzi tovább türelemmel.</p> -<p>Elővette a tegnapi estilapot, s olvasni kezdett.</p> -<p>– Levelet hoztam, nagyságos úr – erőködött odakünn az -ostromló.</p> -<p>– Tudom – gondolta odabenn a jogász.</p> -<p>– Hordár, hordár van kinn! – esengett az erőszakos látogató. – -Hordár a Nagymező-utczából.</p> -<p>– Ezt akárki mondhatja – jegyezte meg magában az ostromlott -férfiu, a ki jól ismerte a hitelezők minden furfangját.</p> -<p>S nyugodtan eregette a füstöt czigarettájából.</p> -<p>Végre a látogató feltalálta magát. Felhagyott a dörömbözéssel, s -vagy két percz multán Göndöry Béla észrevette, hogy a küszöbről, az -ajtó hasadékán, egy czédula erőködik be a szobájába.</p> -<p>A czédula után pedig egy levél következett. Közönséges, polgári -levél, s nem ama szalmaborítéku irományok <span class= -"pagenum"><a name="Page_117" id="Page_117">-117-</a></span> egyike, -melyekről a szakavatott szem messziről meglátja, hogy semmi jót se -jelentenek.</p> -<p>A levél félig kinn maradt; látszott, hogy nem akarják egészen -elereszteni. A czédula azonban egész terjedelmében bejutott a -szobába.</p> -<p>Göndöry Béla, miután meggyőződött róla, hogy kívülről lehetetlen -ellenőrízni, mi történik odabenn, felkelt, óvatosan oda lépkedett a -czédulához, s fölvette.</p> -<p>A czédulán ez állott:</p> -<div class="blockquot"> -<p>Kérem szépen, nagyságos úr, én vagyok, a 117-es hordár. Ezt a -levelet hoztam, de válasz kell rá. Tudom, hogy a nagyságos úr -itthon van, kezét csókolom. A 117-es.</p> -</div> -<p>– Az már más – szólt a jogász, és kinyitotta az ajtót.</p> -<p>S mialatt felbontotta a levelet, kioktatta a köz buzgó -szolgáját.</p> -<p>– Máskor, ha levelet hoz, ne azt kiáltsa, hogy: nagyságos úr, -nagyságos úr, hanem kopogjon hármasával kétszer, köhögjön egyszer -erősen, s ha nem lát semmiféle gyanús embert, kiáltson határozott -hangon: »Le a szipolyokkal, le, le, le; fel az uzsorásokkal, fel, -fel, fel.«</p> -<p>– Igenis, kezét csókolom.</p> -<p>A levél Czillától volt, s így hangzott:</p> -<div class="blockquot"> -<p>Barátom!</p> -<p>Nagy baj van, roppant baj. Mindennek vége. Ó jaj nekem! -Beszélnem kell magával, ha kompromittálom is magamat. Legyen öt -órakor az Erzsébet-téren, a Sas-utczai részen. Véletlenül -találkozunk, szóba állunk, és csatlakozik. <span class= -"pagenum"><a name="Page_118" id="Page_118">-118-</a></span></p> -<p>Legyen erős. Legyen mindenre elkészülve. Ó, jaj nekem! De jaj -magának is, szegény barátom!</p> -<p>Oly borzasztó ez, mint egy színdarab.</p> -<p>Üzenje meg, hogy ott lesz-e?</p> -<p>Azért nyugalom. Maga legyen férfi.</p> -<p>Pá, édes.</p> -<p class="right"><i>Czilla</i>.</p> -<p>U. i. Ne kokettáljon a felsőbb leányokkal.</p> -</div> -<p>Göndöry Béla tudta, hogy Czilla nagyon szeret fontoskodni, s egy -cseppet se volt megijedve. Felöltözött, elment ebédelni, s úgy -evett, mint egy czápa.</p> -<p>Ebéd után elment a kávéházba, s öt óráig biliárdozott. Öt órakor -aztán megindult az Erzsébet-tér felé.</p> -<p>Már messziről ráismert a Czilla vörös pántlikás -matróz-kalapjára. A kis leány színésznőktől ellesett, tüntető -izgatottsággal járta körül a sétatérnek nevezett porfészket.</p> -<p>– Maga el tud késni ilyen viszonyok között?! – kérdezte -vésztjósló komolysággal, mikor meggyőződött róla, hogy senki se -hallhatja a beszélgetésöket.</p> -<p>Göndöry Béla, szükség esetén, úgy hazudott, mint egy tolvaj -lakáj.</p> -<p>– Éppen egy órája, hogy a József-téren várom. Végre, nem tudtam -egyebet gondolni, mint hogy tévedés lehet a dologban, s itt vár, -nem a hogy a levelében írta.</p> -<p>Ebből egy kis vitatkozás kerekedett, s Göndöry Béla igen -elcsodálkozott, mikor a tanúságul előszedett levélből kiderült, -hogy az Erzsébet-téren kellett megjelennie.</p> -<p>– Tessék, csakugyan én vagyok, a ki tévedett!… De, istenem, -olyan zavart is a fejem, mióta megkaptam a levelét!…</p> -<p>– Ugy-e, micsoda szerencsétlenség?! <span class= -"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span></p> -<p>– Az igazat megvallva, csak sejtem, hogy miről van szó. De -minden rosszra el vagyok készülve.</p> -<p>– És igaza van, szegény barátom – sóhajtott Czilla, a ki boldog -volt, ha a francziából fordított színdarabok nyelvén -társaloghatott. – Hódy megkérte Ellát.</p> -<p>– Ah!</p> -<p>– S magának erre nincs egyéb mondanivalója, mint ez a rövid -»ah«?!</p> -<p>– Azt akartam mondani vele, hogy: csak úgy egyszerre?</p> -<p>– Csak úgy egyszerre. Azaz, hogy még sem egészen egyszerre. Ella -ma elárulta nekem, hogy, amúgy félig-meddig, már vagy két héttel -ezelőtt nyilatkozott előtte.</p> -<p>– És Ella?… Mit felelt neki?</p> -<p>– Semmit. Nagyon meg volt lepetve. Zavarban volt. Félt.</p> -<p>– No lám, erről egy szót se szólt nekem.</p> -<p>– Úgy, úgy, haragudjék! Haragudjék még jobban! Nem képzeli, -Béla, milyen férfias az, ha egy férfi haragszik!… Törjön, zúzzon -össze mindent, a mit útjában talál, s szálljon szembe az egész -világgal!</p> -<p>– Kedvem volna hozzá – felelt Béla oly hangon, mely elárulta, -hogy az elhatározó pillanatban mégis csak meg fogja gondolni magát, -s a világnak nem lesz semmi baja. – De mit érnék el vele? -Számíthatok-e rá, hogy Ella mellettem marad? Szó sincs róla. Ez az -ember soha se kérte volna meg, ha Ella nem biztatja.</p> -<p>– Ó, ne rágalmazza Ellát! Ő semmiről se tehet. Nem tehet róla, -hogy Hódy biztatásnak vette, ha barátságosan nézett a szemébe. Maga -tudja, milyen szépen tud nézni ez a lány. Nem is tud máskép, csak -szépen nézni. Mindenkire úgy néz. S ha Hódy ezt félreértette, úgy -ez nem az Ella hibája. <span class="pagenum"><a name="Page_120" id= -"Page_120">-120-</a></span></p> -<p>– Meg kellett volna mondania neki, világosan, határozottan, hogy -nem szereti, hogy mást szeret.</p> -<p>– Azt nem tehette. Maga nem ismeri a mamát. A mama rettenetes -tud lenni, ha ellenkeznek vele.</p> -<p>– S Hódy a mama választottja?</p> -<p>– Az övé. Tegnap este kijelentette, hogy ennek a házasságnak meg -kell történnie. Ó, az borzasztó jelenet volt! Ella sírt, én is -sírtam, a papa is sírt. A mama pedig olyan dühös volt, de olyan -dühös!…</p> -<p>Göndöry Béla lehorgasztotta a fejét, pár pillanatig hallgatott, -s ezalatt botjával egy kavicsot kapart ki a földből. Mikor ez -megvolt, idején valónak találta előterjeszteni, miként ítéli meg a -helyzetet, ő, az első érdekelt.</p> -<p>– Hát biz ez igen nagy szerencsétlenség – szólt -nyomatékosan.</p> -<p>Bár a csüggeteg lemondásnak ez a megnyilatkozása végtelenül -szomoruan hangzott, a beszélő arczán észre lehetett venni, hogy, a -mi őt illeti, ő nem találja a helyzetet teljesen vigasztalannak. A -komolyság különben nagyon rosszul állott a szegény Göndöry Bélának; -határozottan veszített vele, ha nem lehetett kuruttyolnia.</p> -<p>Czilla megbotránkozott.</p> -<p>– És maga ebben a perczben nem tud okosabbat tenni, mint -sápitozni?! Fuj, szégyelje magát! Ilyen a férfi mind, különösen a -czivil. A katona mégis más; egy huszár nem tesz ilyet. Tessék, itt -van egy úr, a ki abban a szerencsében részesül, hogy szeretik. -Szeretik úgy, a hogy csak regényekben és színdarabokban szokás -szeretni: butául, életre-halálra. Azt hittük volna róla, hogy ő a -ródusi koloszszus. És ennek az úrnak, mikor a helyzet komolyra -fordul, nincs egyéb mondani valója, mint hogy: »Baj, baj.« De nem -úgy van az, kérem. Küzdeni kell, édes barátom, az élet küzdelem. -<span class="pagenum"><a name="Page_121" id= -"Page_121">-121-</a></span></p> -<p>Göndöry Béla ez idő szerint csak karambolban óhajtott küzdeni. -Bosszantotta a Czilla fontoskodása, s jobban szeretett volna a -kávéházban lenni.</p> -<p>– De hát mit csináljunk?</p> -<p>– Tőlem kérdi?</p> -<p>– Lássa, Czilla, én nem versenyezhetek ezzel az emberrel. Ő a -legjobb kondiczióban van, s én még nem vagyok <i>fit</i>. Előre -tudtam, hogy canterben fog megverni. Most kitudódik, hogy ő -számtalan hoszszal első, én pedig letörtem. Ez szomorú, -kétségbeejtő, de így van. Maga azt mondja, hogy küzdjem tovább. Én -még abban se vagyok bizonyos, hogy ez egyáltalán lehetséges-e? Az -az érzésem, hogy ő mindig le fog engem galoppozni. Hiába, nem -vagyok <i>tip-top</i> kondiczióban.</p> -<p>– Bánatot jelent? – kérdezte Czilla, a ki értette ezt a -lóverseny-nyelvet.</p> -<p>– Nem, hanem azt kérdem, hogy: mit csináljak?</p> -<p>– Tanácsot kér tőlem?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Jó. Rendelkezésére bocsátom életismeretemet, s tapasztalásaim -kincses házát. Én nem látok olyan sötéten, mint maga, s nem csak -egyféle megoldást tudok elképzelni. Tessék közülök választani. Itt -van mindjárt az első. A legjobb, de egyúttal a legnehezebb. A -szökés.</p> -<p>– Az nem lehet – szólt Göndöry Béla, nála szokatlan -határozottsággal.</p> -<p>Arra gondolt, hogy legfeljebb Promontorra tudná hölgyét -megszöktetni, s oda is csak hajón.</p> -<p>– Miért nem?</p> -<p>– Maga gyerek, Czilla, magának ezt még nem magyarázhatom -meg.</p> -<p>Pedig Czilla is megértette volna, hogy huszonhét krajczárral nem -mehet az ember Gretna-Green-be, a <span class="pagenum"><a name= -"Page_122" id="Page_122">-122-</a></span> házasságkötő kovácshoz, -de Czillát mindig lefegyverezte, ha valaki arra hivatkozott, hogy -neki bizonyos dolgokról még nem szabad tudnia. Nem szerette -elárulni, hogy oly tisztán látja az apró emberi nyomorúságokat, -mint maga a biboros konczilium.</p> -<p>– Kár – felelt, kissé elmélázva, abban a szent meggyőződésben, -hogy Göndöry Bélát illendőségi tekintetek bántják – higyje el, a -regényes megoldások a legjobbak. De van egyéb megoldás is. Ha -akarja, mindjárt mondok egy másodikat.</p> -<p>– <i>Zehn auf</i>, hogy ez is regényes lesz.</p> -<p>– Nem, ez drámai. Egy szellemes nő, mint a színdarabokban -szokás, beleavatkozik a dologba, egy kicsit ármánykodik, egy kicsit -beszélget, hol ezzel, hol azzal, és addig mesterkedik, míg a -szerelem végre is győzedelmeskedik.</p> -<p>– Nagyon le vagyok kötelezve a szellemes nőnek, de attól tartok, -ez kissé hosszadalmas volna. A terv teli veszedelemmel, s a siker -kétséges. Mondjunk le a drámáról.</p> -<p>– Van egy polgári megoldás is.</p> -<p>– Megvallom, hogy ez előre jobban csábít, mint a másik -kettő.</p> -<p>– A polgári megoldás ez. Maga titokban találkozik Ellával, és -azt mondja neki: »Ella, én egy igen-igen szegény ficzkó vagyok, a -ki minden szigorlattal egyre távolabb van az ügyvédi vizsgálattól, -de nagyon szeretem magát, s magáért talán még ezt a vizsgálatot is -le fogom tenni. Megvár?« Bizonyos vagyok benne, hogy Ella azt fogja -felelni: »Megvárom«. S akkor nincs mód rá, hogy férjhez adják -máshoz. Ella hallgatag és kényelmes természetü, de ha egyszer a -fejébe vesz valamit, bajos rábirni, hogy ezt a valamit pedig verje -ki a fejéből. <span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span></p> -<p>– Lássa, Czilla – szólt a jogász, egy kicsit elgondolkozva – ez -már jó tanács. És én e szerint fogok cselekedni. Ha igazán szeret, -nem lehet kényszeríteni, hogy máshoz menjen férjhez.</p> -<p>Majd, mintha egyszerre csak elfogta volna a kételkedés, kissé -akadozva folytatta:</p> -<p>– Ámbár az az átkozott vizsgálat olyan messze van!… Addig annyi -uj akadályra lelhetünk!… S egy leány olyan gyönge!… Ki tudja, nem -volna-e jobb felhagyni minden küzdelemmel?!</p> -<p>Az igazat megvallva, Göndöry Béla már alaposan megbánta, hogy -ennyire bele bonyolódott ebbe a szerelmi dologba. Az ember -lányokkal szemben nem lehet eléggé óvatos; ki hitte volna, hogy egy -kis kötődés, néhány pohár pezsgő és egy-két ügyetlen szó idáig -elrontsa a dolgot?! Szeretett volna kieviczkélni a hínárból, de -tisztességgel akart szabadulni.</p> -<p>Egy kicsit habozott is. Szegény kis lány! Oly édes hangocskája -volt, s oly szépen tudott nézni! Hiúságának hízelgett ez a -föltétlen meghódolás, bántotta, hogy nem éppen szép színben kell -feltűnnie előtte, s nagyon boszankodott magára az egész -dologért.</p> -<p>– Maga bánatot jelent?! – kérdezte Czilla, a ki kezdett -gyanakodni.</p> -<p>– Isten mentsen! – felelt a jogász, s akkor úgy gondolta.</p> -<p>– Tehát abban maradunk…</p> -<p>– Abban maradunk, hogy vasárnap délután felmegyek magukhoz s -betüről betüre elmondom neki a maga szavait. Remélem, hogy a maga -szavával fog felelni.</p> -<p>– Bizonyos lehet benne. Ella ugyan, meg kell vallanom, semmit se -tud erről az én kirándulásomról, de ez nem változtat a dolgon. Most -már tudni fog róla. Tehát: várjuk. A viszontlátásra. <span class= -"pagenum"><a name="Page_124" id="Page_124">-124-</a></span></p> -<p>– A viszontlátásra, Czilla.</p> -<p>Kezet fogtak, s a kis lány megindult hazafelé. A jogász egy pár -pillanatig ott maradt, a hol elbúcsúztak, s utána nézett a regényes -kis hölgynek.</p> -<p>Még jó darabig látta a jól ismert matrózkalapkát, s a rajta -virító szegényes pántlikát. Arra gondolt, hogy nincs rettenetesebb -dolog, mint ilyen kalapokban járni egy életen keresztül.</p> -<p>Aztán, mikor a kis lány végkép eltűnt a szeme elől, boszusan -fordult az ellenkező irányba, s azt mondta magában:</p> -<p>– Nem.</p> -<p>Göndöry Béla azt tartotta, hogy a világ kétféle emberekből áll. -Az okosakból, a kik fiákeren járnak, szép ruhát hordanak, jól -élnek, rendelkeznek egy csomó más fajta emberrel, azt teszik, a mit -akarnak, s jól táplált, divatos ruhában járó gyermekekkel jelennek -meg a színházban s a fürdőhelyeken.</p> -<p>Meg az oktalanokból, a kiknek az élete keserves robot és a házi -perpatvar örökletessége között oszlik meg. A kik csak azért -boldogok, mert megaláztatnak, a kik rossz levegőn, szűk lakásokban -senyvednek, s csenevész, gyerekbetegségektől megtizedelt, szegényes -ruhácskákban kóválygó árvákat hagynak hátra, hogy a szegény emberek -fajtája soha ki ne vesszen a világból.</p> -<p>Amazok: a kik pénzes lányokkal házasodnak össze.</p> -<p>Emezek: a kik szegény lányokat vesznek el.</p> -<p>És még egyszer mondta magában:</p> -<p>– Nem.</p> -<p>Vasárnap Ella hiába várta udvarlóját. Várta hétfőn, kedden, -szerdán, szombaton. Göndöry Béla nem jött. <span class= -"pagenum"><a name="Page_125" id="Page_125">-125-</a></span></p> -<h3>VII.</h3> -<p>Erre mifelénk szeptemberben a nappal gyönyörü. A napnak már -nincs tüze, csak édes melege, a levegő langyos és nyugodt, s a -szellő hizelgéssel teli, mint a fiatalságtól búcsúzó nők szerelme. -Benn a városban, a nagy házak között, a hol nem látni a lombok -hervadását, azzal áltathatod magad, hogy: ez még a tavasz, vagy -legalább: egy második tavasz, mely talán enyhébb még az elsőnél is, -és hűségesebb, jobban megbízható. Ámbár a napfény bágyadtabb, mint -volt akkor, a levegő nem oly átlátszó, s a délutáni napfényen -sütkérező alakokat környező finom, ónos fehérségen már ott a -morbidezza… Mindegy. Oly szép még szeptemberben!… szebb, mint -valaha! S bolyongva paloták között, melyek még a nyári meleget -sugározzák vissza magukból, azt hiheted, hogy a tél csak egy csunya -lidérczmese.</p> -<p>De ne bízzál ebben a második tavaszban! Vigyázz, csak úgy -könnyedén ne merészkedjél ki a messzi szabadba, ha már leszállt az -est. Szeptemberben a nappal még szép, de az este már hűvös. S nem -sejted mikor, nem tudod honnan, egyszerre csak hideg szél támad, -mely végig sivít a mezőn. Jaj neked, ha ez a szél odakint talál, a -mint védtelenül <span class="pagenum"><a name="Page_126" id= -"Page_126">-126-</a></span> barangolsz a szeptemberi éjben; -dideregve, csontig áthűlten érsz haza, s lesheted, a míg kihevered -a csalódásodat…</p> -<p>Esti nyolcz óra lehetett. Czilla a zongoránál ült, s -elkeseredetten kalapálta a kedves dalát:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">A kit imádok: egy -tüzér,<br /></span> <span class="i0">Csak egy tüzér, a kit -imádok…<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">A vőlegény és a menyasszony benn sugdolóztak a másik -szobában, a nyitott ablaknál.</p> -<p>Csak a nagy szoba függőlámpája világított be hozzájuk, meg -kívülről a csillagok. Abban a félhomályban és félmagánosságban -voltak, melyet a mindeneket átölelő kerítő-szellem talált ki a -jegyesek számára.</p> -<p>Azért bátran szólhatunk erről az édes-kettesről… Istenem, még -oly kevéssé voltak jegyesek!</p> -<p>Ella, kihajolva a nyitott ablakon, a séta-úton nyüzsgő, sötét -alakokat nézte, melyek közt a kocsik lámpái mint fénybogarak -suhantak keresztül. A ligetből még egyre tartott a népvándorlás be, -a város felé. A fogatok egymásra dübörögtek, a tömeg kétoldalt -széles sorokban hömpölygött előre, de az utczai lámpások ezrei már -kezdtek álmosan pislogni.</p> -<p>Balázst nem érdekelte az utczai élet. Csak azt a formás, szép -kis fejet nézte, s arra gondolt: vajon micsoda tündérek fésülik -éjjelenkint ezt a puha, gyönyörü hajat, mely természettől olyan, -mint az áttört selyem?!</p> -<p>– Mindig így leszünk? – suttogta a formás kis fejhez. – Ilyen -közel egymáshoz, mint most?… Mondja, hogy: mindig.</p> -<p>– Mindig – felelt a lány.</p> -<p>– És nem fog mellőlem más világokba vágyódni? Nem fog vágyódni -semmi, senki után? <span class="pagenum"><a name="Page_127" id= -"Page_127">-127-</a></span></p> -<p>– Nem fogok vágyódni semmi, senki után – szólt engedelmesen a -lány.</p> -<p>Aztán tovább nézte az Opera felé repülő kocsik nagy üvegtábláin -átfehérlő esti öltözeteket.</p> -<p>Odaát Czilla még egyre a <i>Lili</i> románczát nyaggatta:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Ha kinevetnek is -ezér’:<br /></span> <span class="i0">A kit imádok, egy -tüzér.<br /></span></div> -</div> -<p>– Ó, mondja még egyszer, hogy nem lesz szerencsétlen velem! -Olyan jól esik, ha szépen szól hozzám! Lássa, nem is álmodtam, hogy -egyszer ily végtelenül boldog leszek!</p> -<p>A lány egy pillanatig hallgatott. Hirtelen azt akarta mondani: -»Én nem lehetek szerencsétlen soha.« De aztán mást gondolt. És azt -felelte, hogy:</p> -<p>– Szeretem magát.</p> -<p>De nem merte a keresztnevén szólítani. Érezte, hogy ez hamisan -hangzanék.</p> -<p>– Ha tudná, milyen boldoggá tesz! Lássa, én már oly régen -szeretem magát! Már akkor is szerettem, a mikor még nem tudtam, -hogy ez szerelem… Úgy féltettem előre!… Szerettem volna, ha soha -senki se látja rajtam kívül. Aztán, aztán álmodni se mertem. Hisz -maga még csak egy piczi jószág volt akkor, a mikor megismerkedtünk… -És remegtem a gondolatra, hogy egyszer csak nem fogom hallani a -hangját, a nevetését, ezt az édes beszédét, mert elviszik innen, -idegen világba, a honnan én ki leszek zárva egészen, a hol egy »Jó -napot« nem sok, még annyit se mondhatok magának… Pedig, megvallom, -olyan önző vagyok, hogy úgy tennék magával, mint a mesék gonosz -óriásai: még akkor is sárkányokkal őriztetném, ha nem szeretne egy -cseppet se, csak hogy: láthassam, láthassam mindig!… Nem felel?</p> -<p>– Mit mondjak? <span class="pagenum"><a name="Page_128" id= -"Page_128">-128-</a></span></p> -<p>– Mindig csak egyet. Hogy szeret egy kicsit, ha nagyon kicsit -is, de szeret.</p> -<p>– Mondani kell azt? Istenem, maga tudja, hogy én nem értek a -szavakhoz. Mit mondjak, a mit még nem tud? Csak azt mondhatom: soha -se fogja megbánni, hogy engem választott.</p> -<p>Nem merte megcsókolni a haját, csak a kezét szorította meg. S -annyi hálával nézett a szemébe, hogy a leányt szinte meghatotta. -Aztán megint hallgattak.</p> -<p>Ekközben letelt az az idő, melyet a Fodorné anyai bölcsesége e -törvényes szerelem első, tiszta örömeire hallgatag engedélyezett, s -Fodort, a kinek egy darabig kinn kellett maradnia a konyhában, -beeresztették a nagy szobába.</p> -<p>Fodor teli volt panaszszal.</p> -<p>– Igazán borzasztó – magyarázta Balázsnak – milyen balkezü ember -vagyok! Hát azt hiszi, meg tudtam szerezni azt a rongyos -hatszázezer forintot?! Dehogy! Hatszázezer forint! Micsoda -semmiség, mikor egy milliárdokat és milliárdokat jelentő -találmányról van szó! S mondhatom, hogy ehhez a golyószóróhoz -képest a Hiram S. Maxim-féle szerszám valóságos gyerekjáték, afféle -»Hammer und Glocke.« Tízezer lövés egy percz alatt! Másfél nap -alatt véget vetek minden háborunak a világon, s ha akarom, -Polinéziát szétfúvom, mint egy szappanbuborékot. Tudja-e, mit -jelent az én találmányom? A világbékét, a szocziális kérdés -megoldását, az egész emberiség boldogságát! Ez az utolsó szó a -repülőgép előtt, vagyis, helyesebben szólva, mi szükség most már a -repülő gépre?! De a katonák olyan nehézkesek, mintha mind csupa -apró trójai falovon ülnének!… És a bankok! Megannyi szatócs! -Magában az angol bankban sincs több vállalkozó szellem, mint a -sarki fűszerkereskedőben. <span class="pagenum"><a name="Page_129" -id="Page_129">-129-</a></span> De hát, kérdem, mire akkor a bankok, -ha úgy tesznek, mint a <i>Fa-kutyá</i>hoz czímzett fűszeres bolt, s -nem dolgoznak másban, csak malagában és indigóban, mintha Marco -Polo óta egy jottát se változott volna a világ?! Ha nekem egy kis -tőkém van, ma a nagyhatalmak kormányai az utczán verekednek, hogy -melyikök vásárolhassa meg előbb a találmányomat. Míg így! Egész nap -dolgozom, futok, fáradok, verejtékezek hiába, s nem tudom -megkeresni családomnak a betevő falatot! A tőke! Ez minden. Hány -lángelme pusztul el addig, mig egy érvényesül! S mivel érvényesül? -A tőkével. De az elpusztuló lángelmék a legtöbbször könnyelműek -vagy dologtalanok. Míg én! Higyje el, én nem fejjel, hanem -ballábbal jöttem a világra.</p> -<p>Czilla, ezalatt, titokban, félre hívta Ellát a sarokba, s -fojtott, tompa hangon, mint a színpadon szokás, így suttogott -hozzá:</p> -<p>– Egész nap nem tudok veled beszélni.</p> -<p>– Mit tehetek róla? Mi baj?</p> -<p>– Mondtam, hogy ez valóságos dráma. Találkoztam Bélával.</p> -<p>– És még szóba álltál vele?</p> -<p>– El akartam menni mellette, mintha nem is látnám. Hanem -megszólított.</p> -<p>– Mit mondott? Bizonyosan mentegetőzött. És te elkezdtél -feleselni vele!</p> -<p>– Ó nem. Mondom, hogy ez valóságos dráma. Tudod, miért nem jött -el?</p> -<p>– Ne is beszéljünk erről. Nem hiszek neki.</p> -<p>– Figyelj rám. Meghalt a nagymamája. Tudod, az, a ki már oly -sokszor volt beteg. El kellett utaznia a temetésére, hirtelen, -váratlanul.</p> -<p>– Írhatott volna. <span class="pagenum"><a name="Page_130" id= -"Page_130">-130-</a></span></p> -<p>– Félt, hogy bajt okoz vele.</p> -<p>– Nem. Hazugság az egész.</p> -<p>– Nincs igazad. Ha úgy volna, a mint gondolod, soha hírét se -halljuk többet. Nem igaz? És visszajött.</p> -<p>– El akar jönni?</p> -<p>– Igen. Pontban kilenczkor elsétál itt az ablak előtt. Ha -felhúzod az egyik függönyt, ez azt jelenti, hogy megbocsátasz, s -holnap itt lesz, mintha semmi se történt volna.</p> -<p>Nem felelt, s úgy tett, mintha nem is nagyon érdekelné a dolog. -Elővette a horgolását, leült az apja mellé, s koronkint olyan -komolyan nézett a beszélőre, mintha szentül hinne mindezekben a -fantazmagóriákban.</p> -<p>De Czilla észrevette, hogy néha lopva az órára pillant, s mikor -a kitünő Fodor-féle időmérők, némi apró véleménykülönbségeket -leszámítva, abban egyeztek meg, hogy kilencz felé járhat az idő, -átsétált a másik szobába, s lassan, tüntető nyugalmassággal, -felhúzta az ablak függönyét.</p> -<p>Az utcza már kezdett néptelenedni. A kocsirobogás jókora -szüneteket tartott, s a sötét alakok ritkább sorban és gyorsabban -haladva suhantak el a gázlámpák mellett. Nem kellett hozzá több egy -pillantásnál, hogy a szemközt lévő palota kapujában észre vegyen -egy égő szivart, s az égő szivar mögött egy mozdulatlan alakot.</p> -<p>Sötétben minden macska szürke, s minden imádó egyforma. Hanem -azért Ella mindjárt felismerte lovagját: botjáról és kalapjáról, -mint Ofélia.</p> -<p>Tehát csakugyan eljött.</p> -<p>A fehér arcz halvány rózsaszínre vált; piczi kagylóházakban -látni ezt a gyönyörü színt. A Seherezáde szempár lecsukódott a -boldogságtól… ha amaz, ott <span class="pagenum"><a name="Page_131" -id="Page_131">-131-</a></span> lent, ebben a pillanatban látja: -igazán szerette volna, legalább addig, a míg egy hosszú csók -tart.</p> -<p>– Tudtam, hogy eljön – suttogta magában – tudtam, hogy el kell -jönnie.</p> -<p>Az igazat megvallva, ez csak amolyan utólagos jóslat volt. Ha -Fodor Ella kisasszonyt nem is, a türelmes olvasót bizonyára -meglepte a Göndöry úr váratlan megtérése. Ki kell jelentenünk, hogy -senkit se lepett meg annyira, mint bennünket, a kik, végre is, a -legjobban ismerjük a fenttisztelt Göndöry urat.</p> -<p>De hát a legelszántabb nagyravágyóknak is vannak gyönge -pillanataik. Ezek között a gyönge pillanatok között nem utolsó -helyet foglalt el az a másodpercz, a melyben Göndöry Béla, a -mellette elhaladni készülő, szegényes ruháju kis Czilla láttára, -nem tudta megállani, hogy ne mondjon neki egy pár jó szót, a -tisztesség kedvéért.</p> -<p>– Mégis igen nagy kegyetlenség volna csak így egyszerre -szakítani – mentegette magában a pillanatnyi gyöngeséget – mert -végre, mit koczkáztatok?! A veszedelem oly messzi!… a meddig -nagyobb baj lehet, százszor is bánatot jelenthetek, s -visszahúzódhatom szép lassan, szinte észrevétlenül, megsiratva -kissé, de átkok, tragédia nélkül. Eh, mért ne lennénk előkelőek, -mikor ez úgy se kerül semmibe?!</p> -<p>Az efféle nemes felbuzdulásokat a következetlen nagyravágyók -rendesen egy egész élet nyomorúságával szokták megfizetni.</p> -<p>De ne féltsük Göndöry Bélát. Kieviczkélt ő már jóval nagyobb -bajokból, s ha róla is azt végezték el, hogy szomorú véget érjen, -mint Phoebus de Châteaupert, a ki, szegény, tudvalevőleg -megházasodott, legyünk nyugodtak, a mi barátunk arany koporsóban -fog pihenni. <span class="pagenum"><a name="Page_132" id= -"Page_132">-132-</a></span></p> -<p>Bármennyire késtek is a kutyabőrön szárnyaló angyalkák: Göndöry -Béla köz- és váltó-ügyvédnek született.</p> -<p>… Másnap, mikor Czilla hathatós mesterkedéseinek sikerült -kivinnie, hogy Ella és a Fodor-ház rég nem látott vendége, egy -pillanatra egyedül maradtak, Seherezáde oda engedte a kezét -szerelmesének, s azzal a mosolylyal, a melytől minden pillanatban -azt várja az ember, hogy egyszerre csak könnyekké olvad fel, ezt a -szót ismételgette makacsul, a hogy elkényeztetett gyermekek szoktak -erősködni:</p> -<p>– Késő, késő.</p> -<p>S nagynehezen, sok édes könyörgésre, kivallotta, hogy:</p> -<p>– Soha se tudnám megmondani annak a szegény embernek, hogy -megcsaltam, hogy hazudtam neki.</p> -<p>S ugyanezt mondta este Czillának, a ki, mikor a látogató elment, -titkos tanácskozásra szólította vissza a nagy szobába.</p> -<p>– Késő, késő.</p> -<p>– S az urfi – kérdezte Czilla izgatottan – mit mondott erre a -bolondságra az urfi?</p> -<p>– Azt mondta, hogy várjunk.</p> -<p>Göndöry Béla arra az álláspontra helyezkedett, hogy semmit se -szabad elsietni, s hogy minden bajnak legjobb orvosa: maga az idő. -Bizonyára egész őszinte volt, mikor ettől a kipróbált orvosszertől -várta a segítséget.</p> -<p>Czilla nem szólt semmit, de nagy dolgokat forgatott a fejében. S -hogy bátorítsa magát, egymás után többször elismételte ezt a pár -szót:</p> -<p>– Most én következem.</p> -<p>Volt már szerencsénk említeni, hogy Czilla igen kedvelte a -színdarabokat, s hogy különös tisztelettel viseltetett a franczia -drámák ama szellemes asszonykái <span class="pagenum"><a name= -"Page_133" id="Page_133">-133-</a></span> iránt, a kik egy-egy -kétségbeesett helyzetben magukra vállalják a cselekvés intézését, s -elméjök felsőbbségének, asszonyi furfangjoknak erejénél fogva -szerencsés megoldáshoz juttatják a minden érdeklődésre és -segítségre méltó szerelmesek dolgát. Ezek a nagy mintaképek -lebegtek előtte egész éjszaka.</p> -<p>S rövidesen megvolt az elhatározása. Számot vetett minden -eshetőséggel, s tisztán látta a veszedelmet.</p> -<p>– Ha a dolog kitudódik, a mama egyszerüen megfojt.</p> -<p>De, istenem, még meghalni is édes, ha az ember két szerető -szívért szenved vértanu-halált!</p> -<p>Az ember néha egy egész életet eltölt a nélkül, hogy belátná, s -Czillának már kora ifjuságában meg kellett szereznie a -tapasztalatot, hogy a franczia drámák szellemes asszonykáinak -nagyon, de nagyon nincsen igazuk.</p> -<p>Mert nem jó beleavatkozni a mások dolgába, akkor se, mikor az a -más maga az édes testvérünk. Ha a magunk dolgában se cselekedhetünk -semmit, a nélkül, hogy utóbb szemrehányást ne tegyünk magunknak -miatta: abból, a mit a mások számlájára teszünk, nem is igen -származik egyéb, csak az a sok szemrehányás, a melylyel aztán -elhalmozzuk magunkat.</p> -<p>Czilla igen szépen el tudta képzelni, milyen hangon kell szólnia -annak a Nemtőnek, a kinek a meghatalmazó levelét a Gyöngédség, a -Barátság és a Testvéri Szeretet láttamozták, s egészben véve meg -volt elégedve a »nagy jelenet«-ével, de öröme nem tartott sokáig. A -hatás nagyobb volt, mint remélte, s ez a váratlan siker kissé -megdöbbentette. Balázs, a hogy Czilla előre látta a döntő -jelenetet, nem kiáltozott a fájdalomtól, nem szavalt, nem -handabandázott, nem ugrott fel a helyéről, s nem tombolt, mint a -<i>Vercingetorix</i> Pompejá-ja egy teljesen hasonló drámai -helyzetben, tovább is csöndesen <span class="pagenum"><a name= -"Page_134" id="Page_134">-134-</a></span> beszélgetett vele, sőt -folyvást mosolygott, mint minden félszeg ember, a ki leplezni -akarja, hogy a szive csordultig van; de a változás, mely ezen a -mosolygó arczon egy pár percz alatt végbement, még a Czilla zsenge -lélek- és arczismerete előtt is valami olyan formát jelentett, mint -a mit közönségesen az úgynevezett facies hippocraticából szokás -következtetni.</p> -<p>Ez az arcz, a melyet mindig egyformának látott, a mióta csak -emlékezett, megöregedett itt, a szeme láttára. A szeme és a szája -körül egyszerre csak ránczok bujtak elő, s a tekintete fénytelen és -megtört volt, mint egy megvert, vén kutyáé.</p> -<p>Czilla még soha se látott ilyet, s megijedt attól, a mit -cselekedett. Szerette volna visszakaparni, a mit mondott, s -egyszerre nagyon rajta volt, hogy ráczáfoljon a tulajdon -szavaira.</p> -<p>Balázs észrevette ezt az igyekezetet, s iparkodott a kis lányt -megnyugtatni.</p> -<p>– Ne féljen, Czilla, úgy intézzük a dolgot, hogy a mama semmit -se fog megtudni. Azt fogja hinni, hogy csak úgy, magától bomlott -szét a dolog. Én már törődött, beteges ember vagyok, s magának -igaza van, jobb lesz így. Igen, még talán nekem is jobb, hogy így -kellett történnie…</p> -<p>Hanem azért Czilla zavartan, s szívében nagy önváddal búcsúzott -el tőle. Lehorgasztott fejjel ment ki a szobából, s egy pillanatig -arra gondolt, hogy ha anyja rajta érné az áruláson, talán nem -terhelné annyira a felelősség azért, a mit, hiába, meg kellett -tennie. Mért is, hogy nem szóltak inkább a mamának?!…</p> -<p>Odaát, a nagy szobában, egyedül találta magát, s úgy tett, mint -<i>Stuart Mária</i> utolsó felvonásában Leicester lord, a ki -tudvalevőleg nagy felindulások közepett hallgatja a magánosságban, -hogyan ácsolják a <span class="pagenum"><a name="Page_135" id= -"Page_135">-135-</a></span> közelben Máriának a vérpadot. Fülelni -kezdett, s minden nesz, mely a másik szobából áthallatszott, -halálos rémületbe ejtette.</p> -<p>Sokáig hallgatózott. Egy darabig úgy tetszett neki, mint ha az a -másik ember, odaát, leülne az íróasztalához, s mint ha a toll -perczegését is hallaná. Aztán lépések hangja hatott át hozzá, majd -minden elcsöndesedett. Czilla a falhoz szorította fülét. Talán -megint ír… A kis lány szive nekivadultan kalapált. Szeretett volna -átrohanni, de nem mert. Végre hallotta, hogy elmegy. Elmegy, s -kivülről bezárja az ajtaját.</p> -<p>Czilla megkönnyebbülten lélekzett fel, szívére tette mind a két -kezét, s boldogan mosolygott. Elmegy, bezárja az ajtaját, mint -rendesen. Tehát nyugodt, s nem úgy távozik el, mint a ki nem akar -visszatérni. Nem, nem gondol arra, hogy agyonlőjje magát. Úgy megy -el, mint a ki nem készül semmiféle botrányra.</p> -<p>Aztán az ablakból leste, merre, hová indulhat. S a hogy -megpillantotta azt a jól ismert, régi divatu kalapot, mely még a -kereskedő boltjában fakult meg, épp úgy megesett a szíve a költőn, -mint a hogy egy pár nappal előbb az ő szegényessége is megindította -egy kissé a Göndöry Béla pompás kabátja alatt szundikáló -szivet.</p> -<p>Istenem, mért is hord ilyen kalapokat?! Hogy ilyenekhez szokott -hozzá a szűkölködés és a nyomorúság éveiben? Ok az?</p> -<p>Ki tehet róla, hogy nem fiatalabb, nem vidámabb, nem ügyesebb -mozgásu?! Ki tehet róla, hogy csak derék, tiszteletreméltó, ki -tehet róla, hogy nem hódító, nem elragadó?!</p> -<p>S eszébe jutott a Göndöry Béla ragyogó czilindere, a közeledő -télnek ez az első pompás virága, mely a legeslegelső angol -kalap-ültetvényes nagyhírü üvegházából került ki. Eszébe jutott a -Göndöry lefegyverző <span class="pagenum"><a name="Page_136" id= -"Page_136">-136-</a></span> mosolya, ellenállhatatlan jókedve, -szikrázó pillantásai, s kedves kuruttyolása.</p> -<p>– Lehet-e, hogy ne őt imádjuk?!</p> -<p>Tagadhatatlan, hogy Göndöry Béla tartozik a czilinderével, az -ingével, a mult évi ebédjeivel, tartozik mindennel s mindenkinek a -világon; tagadhatatlan, hogy ifju életében máris annyi adósságot -szórt szét szerte a világba, hogy háromezerhétszázötven év kellene -hozzá havi részletekben fizetni vissza a tartozásait… Mindez -igaz.</p> -<p>De, istenem, olyan fiatal!</p> -<p>– Hiába, mi nők már ilyenek vagyunk! – sóhajtott Czilla, s -meggyőzvén magát, hogy semmi oka a nyugtalanságra, ujra elővette a -regényét.</p> -<p>Czilla sokat szokott egy lélekzetre elolvasni, s most is -elintézett a Sarah grófné idegizgató történetéből vagy egy -fél-tuczat megrázóan érdekes jelenetet, mikor egyszerre eszébe -jutott, hogy Hódy, a ki ilyenkor már pontosan itthon szokott lenni, -ez egyszer nem jött haza. Ujra elfogta a nyugtalanság, de most már -nem adhatta át magát a tépelődésnek, mert az anyja szavát -hallotta.</p> -<p>– Czilla!</p> -<p>Czilla úgy megrémült, hogy torkán akadt az »igen«, s azt hitte, -hogy egy lépést se bir menni… De a kiváncsiság néha csudákat -tesz.</p> -<p>Fodornénak az arcza borzasztó volt a maga nyugodtságában. -Fodorné csak addig volt jókedvü, a míg dühöngött; a nyugalom nála -nagyon rosszat jelentett.</p> -<p>– Ki kell írni a szobát! – szólt oda a kis lányhoz.</p> -<p>Czilla nem értette.</p> -<p>– Süket vagy? Azt mondom, hogy ki kell írni a szobát, és a -czédulát le kell vinni a házmesterhez.</p> -<p>– Miféle szobát? – dadogott Czilla az ijedtségtől elhaló hangon, -önvádtól gyötörten. <span class="pagenum"><a name="Page_137" id= -"Page_137">-137-</a></span></p> -<p>– Annak a gazembernek a szobáját! – fakadt ki Fodorné, s -meglátszott rajta, mennyire jól esik neki, hogy kifujhatja -magát.</p> -<p>– Ah!</p> -<p>Bizony nagy kő esett le a szívéről.</p> -<p>De eltartott egy pár óráig, míg megtudhatta, hogy »az az úr« -levelet írt, melyben gyógyíthatatlan s eddig nem ismert betegséget -adván okul, lemond a tervezett, nagyon megtisztelő -összeköttetésről, s hogy jelenléte ne okozzon még több -kellemetlenséget, kijelenti, hogy a lakásból kiköltözik, egyelőre -pedig elutazik külföldre.</p> -<p>Ugyanebben az órában Ella az egyik szomszédasszonynál volt, a ki -nagy titokban egy levelet adott át neki. A levél ekképen szólt:</p> -<div class="blockquot"> -<p class="i2">Édes, drága kis Ella!</p> -<p>Megtudtam, hogy mást szeret, s nem akarom, hogy miattam -boldogtalan legyen. Tudom, mit tesz az: boldogtalannak lenni -szerelemből.</p> -<p>Elhallgattatom tehát az önzésemet, mely azt mondja, hogy magával -együtt élni édes, nagyon édes volna még akkor is, ha szerelmet -érezni nem is lehet irántam.</p> -<p>Legyen boldog azzal, a kit szeret.</p> -<p>Egyszer azt mondta nekem, hogy mindig jó lesz hozzám, és sohase -fogom megbánni, hogy magát választottam.</p> -<p>És én tudom, hogy arról mondok le, a ki mindenképpen a legjobb -feleség lesz a világon.</p> -<p>Mégis lemondok. Sőt lemondok arról is, hogy valaha láthassam. -Nem tudom látni, a mint másra gondol, nem akarom látni, a mint -elviszik hazulról. <span class="pagenum"><a name="Page_138" id= -"Page_138">-138-</a></span></p> -<p>Kiszakítom magamat abból a környezetből, mely család helyett -családom volt, s elhagyom a helyet, a mely nekem mindig az otthont -jelentette.</p> -<p>De oly gyönge vagyok, hogy nem tudom ezt megtenni egy utolsó -istenhozzád nélkül.</p> -<p>… Igaza volt: soha se bánom meg, hogy magát választottam.</p> -<p>A mikor ezeket a szavakat mondta, nagyon, nagyon boldog -voltam.</p> -<p>Ez volt egész életemnek egyetlen boldogsága.</p> -<p>Isten áldja meg érte.</p> -<p class="right"><i>Hódy Balázs</i>.</p> -</div> -<p>Ez a története annak a szerelemnek, a melyről egy szóval se -emlékeznek meg a Hódy Balázs költeményei, se a rondeauk, se a -madrigálok, se a balladák, se a vegyesek.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_139" id= -"Page_139">-139-</a></span></p> -<h2>A GYANU.</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_140" id= -"Page_140">-140-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_141" id="Page_141"><br /> --141-</a></span></p> -<h3>I.</h3> -<p>– Hölgyeim, uraim! Engedjék meg, hogy édesanyám helyett, a kinek -ebben a pillanatban nincsenek szavai, csak örömkönnyei, én -köszönjem meg szíves jókivánataikat. A mai emlékezetes napon, most, -hogy az én kis húgom elsuttogta a »holtomiglan«-t – mert a pap -szerint csakugyan elsuttogta; én, megvallom, nem hallottam – a -Szerencse hosszu idő óta először mosolyog be ezek közé a falak -közé, melyek annyi gyászt és szomorúságot láttak; és mi mindnyájan -megilletődötten, szinte meglepetten tekintünk erre a rég látott -vendégre. Nagy a mi meghatottságunk, s nagy a mi boldogságunk, mert -hisz a mi beczézett gyermekünk ahhoz megy férjhez, a kit -választott, ahhoz a derék emberhez, a kit mi is régen szeretünk. -Azért ne csodálják, hogy megindulásomban alig tudom ezt a pár szót -eldadogni; hogy képtelen vagyok egyebet mondani, mint hogy: -köszönjük, nagyon köszönjük az önök barátságát. Ez a nap elfelejtet -mindent: rossz éveket, tengernyi megpróbáltatást, csak azt nem -felejteti el, hogy az önök barátsága volt az egyetlen jó, mely soha -se hagyott el bennünket. Házunk legrégibb barátjára emelem -poharamat, s kivánom, hogy az én kedves Móricz bátyámat, atyai -barátomat az Uristen sokáig éltesse! <span class="pagenum"><a name= -"Page_142" id="Page_142">-142-</a></span></p> -<p>A felköszöntő jó hatást tett. Nagyon kedvesnek találták, hogy a -híres védőügyvéd otthon úgy beszél, mint egy félénk diák. Móricz -bácsi végképpen el volt érzékenyedve, s fiatal barátja kezét semmi -áron nem akarta elereszteni. Károly megelégedetten ült vissza a -helyére, s a mint a beszélgetés ismét megeredt körülötte, egy -pillanatig a semmibe bámult. Úgy tetszett neki, mintha az apját ott -látná Móricz bácsi mellett, a hogy régen, a jó napokban látta, s -mintha az az elfelejthetetlen szelid kék szempár ezt mondaná -neki:</p> -<p>– Elég jó fiu vagy. Megtetted a húgodért és az édesanyádért, a -mit tőled vártam; hosszú életü lészsz e földön, legalább a jobb -cselekedeteidben hosszú életü.</p> -<p>Egyszerre megérintették a vállát, s valaki oda hajolt a -füléhez.</p> -<p>– Tekintetes úr, kérem, tessék kijönni egy kicsit…</p> -<p>Az öreg Gyuri tudta, hogy ki fog kapni; meglátszott az -arczán.</p> -<p>Károly bosszankodva kelt fel, s a türelmetlenség egy -mozdulatával hívta félre a vén cselédet.</p> -<p>– Mi az már megint? Nem megmondtam, hogy ma senkinek se vagyok -itthon?</p> -<p>Gyuri lenyelte a szemrehányást, s rátért a dologra.</p> -<p>– Tekintetes úr, az az asszony van itt.</p> -<p>– Miféle asszony?</p> -<p>– A fekete ruhás, a ki már vagy négy napja itt volt -mindennap.</p> -<p>– És ti nem tudtátok megmondani neki, hogy ma micsoda napom van? -Mikor a szájatokba rágtam, hogy ma a szenttel sem értekezem…</p> -<p>– Megmondtuk mi, kérem alásan, de az asszony nem tágít. Azt -mondta, hogy vár ő reggelig is. Várt is legalább egy órát.</p> -<p>– No, és? Tovább már nem akar várni? <span class= -"pagenum"><a name="Page_143" id="Page_143">-143-</a></span></p> -<p>– Hát, kérem, a Levetinczy úr elszólta magát, hogy estére el -tetszik utazni. Mikor ezt megtudta, elkezdett könyörögni, előbb -neki, aztán nekem…</p> -<p>– És te elég szamár voltál mindjárt berontani hozzám.</p> -<p>– Úgy mondta, hogy ha ma nem beszélhet a tekintetes úrral, a -lányát elítélik, talán ki is végzik. Megesik rajta az ember szíve, -tekintetes úr. Úgy sír szegény, mint a zálogos tehén.</p> -<p>– Jól van hát, megyek.</p> -<p>Egy pár percz mulva csakugyan követte Gyurit s átment az -irodájába. A mint a kis szobán végighaladt, gyilkos pillantást -vetett a szorgalmasan körmölő Levetinczy úrra, de Levetinczy úr -okos ember volt s eltemetkezett az írásaiba.</p> -<p>A feketeruhás asszony ott ült az elfogadó-teremben, s nézte, -hogyan játszik a napsugár a szőnyeg apró koboldjaival.</p> -<p>Károly kedvetlenül állt meg előtte. Az asszony megrezzent.</p> -<p>– Édes nagysád, én nagyon értem az ön fájdalmát, s higyje el, -mélységes részvéttel vagyok a szerencsétlensége iránt. De, a mint -mondtam már, igazán fölösleges, hogy hozzám fáradjon. Én a -legnagyobb gonddal tanulmányoztam át az ügyet, s legyen -meggyőződve, hogy lelkiismeretesen fogom teljesíteni a -kötelességemet. Nem fogok elfelejteni semmi csekélységet, a mi -mellettünk szól, s mindent el fogok követni a kisasszony -érdekében…</p> -<p>Az asszony könnyben úszó szemmel nézett rá, s egyszerre csak oda -borult a lába elé. Károlynak úgy kellett fölemelnie.</p> -<p>– Ó, ügyvéd úr, bocsásson meg nekem, hogy háborgatom! De nem -tudok hova lenni a nyugtalanságtól, s <span class= -"pagenum"><a name="Page_144" id="Page_144">-144-</a></span> mióta -megtudtam, hogy ön ma este elutazik, halálra vagyok rémülve. Nekem -már csak önben van reményem, és szerencsétlenségünkre, ön maga se -hiszi, hogy a lányom ártatlan. Pedig csak még egyszer kellene -beszélnie vele, s meggyőződnék róla, hogy az. Ha csak egyszer, -egyetlen egyszer a szemébe nézne látná… Egy ilyen kedves, édes kis -gyermek, s az a sötét, irtóztató gonoszság, a mivel vádolják!… Ó, -hogy is tudja elképzelni?!… Nem, ügyvéd úr, ön nem fogja megtagadni -egy kétségbeesett anya utolsó könyörgését! Beszéljen vele még ma, -legkésőbb holnap! Hisz a végtárgyalástól már csak három nap választ -el! Ha ön elutazik, ha csak a tárgyalásra jön haza, ha addig nem -beszél vele még egyszer, akkor végünk van, végünk van!</p> -<p>– De kérem, nagysád, higyje el, ez az ujabb találkozás -édes-keveset lendítene a dolgunkon. Ismétlem, módomban volt -beszélni a kisasszonynyal egy teljes óráig. Fájdalom, olyan -felvilágosítást, mely a vádat akár csak részleteiben is -meggyengíthetné, nem csikarhattam ki tőle. A kisasszonytól se -szerezhettem több felvilágosítást, mint nagysádtól. Nagysád ennyire -szorítkozik: »Én nem tudtam semmiről semmit. A végrendelet -bennünket lepett meg a legjobban. Sejtelmem se volt róla, hogy az -öreg úr nem természetes halállal mult ki. Most se tudok semmiről -semmit, csak azt tudom, hogy a lányomat végrendelet-hamisítással és -gyilkossággal vádolják, pedig az én lányom olyan ártatlan ezekben -az iszonyatosságokban, mint a ma született bárány.« A kisasszony se -tájékoztat jobban ennek a – mondjuk – homályos ügynek a -részleteiről. A vállát vonja, s kér, hogy hagyjak neki békét. -»Tudom – szólt hozzám – hogy a látszat ellenem szól. Azt is tudom, -hogy el fognak ítélni, s azért nem is védekezem. Csak annyit -mondhatok önnek, hogy ártatlan vagyok.« <span class= -"pagenum"><a name="Page_145" id="Page_145">-145-</a></span></p> -<p>– És ön ezt nem hiszi.</p> -<p>– Én fölteszem a legjobbat, de sajnos, ha még úgy meg volnék is -győződve a kisasszony ártatlanságáról, ez nem sokat változtatna a -dolgon. Elképzelheti nagysád, hogy tudni fogom a kötelességemet, s -a törvényszék előtt nem a kételyeimmel hozakodom elő. Ellenkezőleg, -minden módon igyekszem bizonyítani, hogy a védenczem ártatlan. De -szerencsétlenségünkre, mert ez a szerencsétlenségünk, édes nagysád, -bármily ékes beszéddel állanék is elő, s bármily lelkes meggyőződés -fog is kisugározni a védőbeszédemből, mindez szörnyen keveset -használ, mert a tények, fájdalom, ellenünk beszélnek.</p> -<p>– A tények? Micsoda tények? Csak nem tartja »tény«-nek ügyvéd úr -azt az undok mesét, melyre ez a szörnyü fúria a vádját -alapítja?</p> -<p>– Kérem, én nem a Barcsiné előadására czéloztam. A vádlevélben -csakugyan sok a vastag valószinütlenség, s hiszem, hogy ennek az -iratnak a megszerkesztésében a gyűlöletnek is volt szerepe. -Csakhogy nem erről van szó, hanem másról. Nézze, kérem, ebben az -írásban, melyet a kezemben tartok, nincs egyéb, csak a száraz -tényállás; az ügyész nem szenvedélyes ember és nem gyűlölködik. S ő -a következőképpen foglalja össze a tényeket… Azaz, bocsánat, -akarja, hogy felolvassam a főbb pontokat?</p> -<p>Az asszony, felelet helyett, ismét sirdogálni kezdett. Károly, a -ki a könnyekkel szemben nem igen tudott érvelni, úgy vélte, hogy -legokosabb lesz megcselekedni, a mit felajánlott. Vannak felek, a -kik mintha teljesen ki akarnák élvezni a szerencsétlenségüket, csak -a percsomójukkal tudnak mulatni; talán ez is azok közül való.</p> -<p>És olvasta, a mint következett: <span class="pagenum"><a name= -"Page_146" id="Page_146">-146-</a></span></p> -<p>»1882. novemberében Werner Frigyes budapesti lakos, nőtlen -magánzó (régebben építő-vállalkozó), összezördülvén testvérével, -özvegy Reinhold Ferencznével, háztartása vezetését özvegy Bojti -Pálnéra bízza, a kivel kishirdetések útján ismerkedett meg«…</p> -<p>A feketeruhás asszony fölemelte a fejét, s csodálkozva nézett -Károlyra.</p> -<p>– Nem értem – szakította félbe – miért neheztelik olyan nagyon -ezeket a szerencsétlen kishirdetéseket? Istenem, hát nem -természetes, hogy kaptam az alkalmon, mikor olvastam, hogy egy -gazdag ember gazdasszonyt keres?!… Mit tehettem volna egyebet, mint -hogy elmenjek cselédnek?! Hirtelen özvegységre jutva, fedél és -kenyér nélkül, egy felnőtt szép leánynyal a nyakamon?!…</p> -<p>– A kishirdetésekből csak azt állapítják meg, hogy Werner és -nagysád közt nem volt semmi régibb ismeretség, a mely azt a -bizonyos végrendeletet kellőképpen megmagyarázhatná. De ha úgy -tetszik, menjünk tovább:</p> -<p>»A nevezett Werner Frigyes régibb idő óta súlyos idegbetegségben -és szervi szívbajban szenved, s 1884. ápril 28-án már ágyban fekvő -beteg. Kezelő orvosa: Palay Emil doktor a baj uj tüneteinek semmi -jelentőséget nem tulajdonit. A beteg azonban május 6-áról 7-ére -virradó éjjel meghal, s a kezelő orvos – a ki a tanuvallomások -szerint »sokat forgolódott a kisasszony körül« – megállapítja, hogy -a halál közvetetlen oka szívszélhüdés, melyet a szívbillentyűk -működésében beállott zavar idézett elő. A halál okának ezt a -magyarázatát a halottkém is magáévá teszi (a ki, mint az egyik -cseléd vallja, a halottra rá se tekintett).</p> -<p>Az elüljáróság átveszi a hagyatékot, s az elhunyt iratai közt -egy végrendeletet talál, mely 1883. deczember <span class= -"pagenum"><a name="Page_147" id="Page_147">-147-</a></span> 17-én -kelt, s mely Reinholdné tökéletes kitagadásával, általános örökössé -Bojti Irén kisasszonyt teszi. A végrendeletet átteszik a -bírósághoz, a mely ezt forma szerint ki is hirdeti; ekkor azonban -előáll Reinholdné, s bűnvádi feljelentést tesz Bojti Irén ellen, a -kit nem kevesebbel vádol, mint végrendelethamisítással és -gyilkossággal.«</p> -<p>Én hiszem, édes nagysád, hogy mi csak szerencsétlenek vagyunk, -de minő lánczolata a szerencsétlenségnek! A végrendeleten mint -tanúk Csányi ügyvéd és Fritze borkereskedő szerepelnek, az elhunyt -két barátja. És íme, mikor arra kerül a sor, hogy helytálljanak az -aláírásaikért, egyik sincsen többé.</p> -<p>Csányi még 1884 februárjában meghal, Fritze pedig ugyanakkor, -mikor Werner kiterítve fekszik, eltűnik Budapestről, s kijátszsza a -törvényt, mely őt hamis bukás miatt üldözi.</p> -<p>A törvényszék elrendeli a vizsgálatot, s a vizsgálat során az -írás-szakértők megdöbbentő véleményeket terjesztenek elő. Az egyik -nem tartja lehetetlennek, hogy a végrendelkező írása s az aláírások -valódiak, a másik még határozottabban szól, s úgy véli, hogy egyes -jelekből a hamisítás tényét meg lehet állapitani. S a kisasszony -ezekkel a sujtó véleményekkel szemben nem tagadhatja, hogy -valóságos művésze a kalligrafiának…</p> -<p>De ez még nem minden. A vizsgálat kiterjeszkedik a haláleset -körülményeire; a sírt felnyittatják. És ime, az autopszia -megállapitja, hogy Werner opiummérgezés következtében múlt ki; nem -a szív billentyűi mondták fel a szolgálatot, hanem -meggyilkolták.</p> -<p>– És ha megmérgezték, meggyilkolták, más nem mérgezhette, nem -gyilkolhatta meg, csak az én tizennyolcz éves leányom, a ki most -két esztendeje jött ki a zárdából, a ki…</p> -<p>– Ó, kérem, hisz ebben a glóriában van az összes <span class= -"pagenum"><a name="Page_148" id="Page_148">-148-</a></span> -erősségünk. De, fájdalom, ez kevés. Láttunk gonosztevőket -madonna-arczczal, és czukorbaba-szerü szépeket, a kik csak úgy -gázoltak a vérben.</p> -<p>– Elhiszem, s úgy látszik, azóta minden madonna-arcz gyanús. De -ez magában véve, talán még sem elég a vádra. S akkor hát miért -vádolják éppen őt? Miért nem vádolnak engem s miért nem -gyanusítanak valaki mást?</p> -<p>– De hát kit? Ki az, a kit csak a legtávolabbról is -gyanusíthatnánk? Mióta a törvényszék a kisasszony védőjévé rendelt -ki, folyton ezt kérdezem nagysádtól is, a kisasszonytól is. Nagysád -a kezét tördelte, s azt mondta, fogalma sincs róla. A kisasszony -meg azzal fizetett ki, hogy: »Mit tudom én?! Hagyjon nekem békét. -El fognak ítélni, s azzal vége.« Pedig hát a dolog csakugyan nem -tréfa. A végzetes nap története óráról-órára meg van állapítva, s -mondhatom, édes nagysád, a tényállásnak ez a része sokkal terhelőbb -ránk nézve, mint gondolja.</p> -<p>– Nem tudom elképzelni, mi volt a lányom viseletében, akár ezen -a napon, akár máskor, a min fenn lehet akadni?</p> -<p>– Mindenekelőtt meglepő az a rendkivüli önfeláldozás, a melylyel -a beteget ápolja. Hisz ez a beteg nem volt se apja, se férje, még -csak rokona se…</p> -<p>– Meglepő az, hogy felváltott, mikor én már tökéletesen ki -voltam merülve?…</p> -<p>– Nagyobb jelentőséget csakugyan nem tulajdonít senki a -dolognak. De végre is ezen az emlékezetes napon folyvást ő van a -beteg körül. Reggel tíz óra felé megérkezik az orvos. Nem talál -semmi nevezetesebb változást, s azt rendeli, hogy a beteg szedje -tovább az ismert orvosságot.</p> -<p>Ráírja a reczeptre, hogy megismétlendő, aztán eltávozik. Délután -négykor Barcsiné vagyis igazi nevén: <span class="pagenum"><a name= -"Page_149" id="Page_149">-149-</a></span> özvegy Reinholdné -látogatja meg a beteget, a haragvó testvérek kibékülnek, s a -későbbi vádló még hat óra előtt elhagyja a házat. Ettől fogva -másnap reggelig senki se lép a házba; senki, még csak egy koldus -se. Az ujra megcsináltatott orvosságból öt órakor adják be az első -kanálnyit, hétkor a másodikat; a kisasszony maga ápolja a beteget. -Fél kilencz tájban a beteg elszunnyad, nemsokára azonban fölébred, -fájdalmakról panaszkodik, s a kisasszony beadja neki a harmadik -kanál orvosságot is. Ekkor már csak a kisasszony meg az ápolónő -vannak körülötte; nagysád a saját lakosztályában pihen, a cselédek -rendes dolgaikat végzik. A betegszobába reggelig nem lép be senki. -Tizenegy felé az egész ház alszik a kisasszonyon kivül. Elalszik az -ápolónő is, később ugyan többször fölébred, de mindig csak -perczekre, legfeljebb negyedórákra. Az ápolónőnek úgy rémlik, hogy -a kisasszony éjféltájban ismét beadott a betegnek; a kisasszony azt -vallja, hogy az ápolónő rosszul emlékszik.</p> -<p>– De kérem, ügyvéd úr, az orvosságos üveg megkerült és…</p> -<p>– Igen, megállapították, hogy az orvosságból nem hiányzik több, -mint három-négy kanálnyi. Fájdalom, ez ránk nézve közönbös, mert a -kisasszony nagyon könnyen hozzáférhetett boldogult atyja -kézigyógyszertárához: és különös, ebben a kézigyógyszertárban -minden megvan, s minden érintetlen, csak éppen a mi szerünk -hiányzik.</p> -<p>– Bocsánat, ügyvéd úr, de hisz még azt se tudhatni bizonyosan: -volt-e egyáltalán a kézi gyógyszertárban ilyen szer…</p> -<p>– Morfium-szolúczió?! Ugyan kérem! Az ön boldogult férje, a ki, -kevéssel a halála előtt vállalkozott rá, hogy elmegy orvosnak nem -tudom melyik fürdőhelyre, <span class="pagenum"><a name="Page_150" -id="Page_150">-150-</a></span> egy rendes kézi gyógyszertárt -vásárolt be, s tessék elhinni, az ilyen kézigyógyszertárakat -egészen egyformán szokták berendezni. Olyan az, mint egy kelengye: -ennek sem, annak sem szabad belőle hiányozni. Mondhatom, édes -nagysád, menthetetlen könnyelműség volt, hogy ezt a veszedelmes -készletet megtartotta.</p> -<p>– Mit csináltam volna vele? Házalni nem vihettem el. Bár -túladhattam volna rajta! De ha nem sikerült?!</p> -<p>– Elég az hozzá, ilyen körülmények közt az orvosságos üveg nem -ment meg bennünket. S ebben a nagy szükségben nem találjuk meg a -bűntett magyarázatát. Nem találunk még csak egy elfogadható -föltevést se. Annyi kétségtelen, hogy Wernert tizenegy és három óra -között mérgezték meg. S ebben az időpontban senki, egy lélek sincs -a házban, a kibe a gyanunk belé kapaszkodhatnék. Nem is rejtőzhetik -ott senki, mert később, a reggeli órákban se hagyja el a házat -senki, semmiféle gyanus alak. A betegszobában a halálra ítélten -kívül nincs senki, csak a kisasszony és az ápolónő. Ha véletlenül -egy gonosz cseléd, vagy egy elrejtőzött bérgyilkos, gonosz cselédek -czimborája, lopóznék be a beteg szobájába, a zárak és kilincsek -egész seregével kellene elbánnia. Odabenn az ápolónő alszik, mint a -bunda; csak akkor él, ha fölkeltik. Nincs senki ébren, csak a -kisasszony, a ki a vizsgálóbíró előtt azt vallja, hogy legfeljebb -perczekre aludhatott el. Ezek után kit gyanusítsunk? Az ápolónőt, -ezt a magával is jótehetetlen öreg teremtést, a kit az ápolónők -közül már ki kellene mustrálni, s a kinek a bűntettből semmi -haszna, vagy…</p> -<p>– Engedelmet kérek, ügyvéd úr, hogy félbeszakitom, de ma reggel -megtudtam valamit, a mi ellentmond ennek a képzelt tényállásnak. -Úgy tetszett mondani, hogy később, a reggeli órákban se hagyta el -<span class="pagenum"><a name="Page_151" id= -"Page_151">-151-</a></span> a házat senki, semmiféle gyanus alak. -Azt hiszem, ezt soha se tudhattuk volna meg teljes bizonyossággal, -mert hisz egy nagy házból, melynek két utczára két kapuja van, -különösen felfordulás idején, mikor házmester, cselédek, mind -elvesztették a fejüket, s jobbra-balra futkároznak, észrevétlenül -kisurranni nem is olyan nehéz dolog. De most már éppen bizonyosan -tudom, hogy reggel hat óra tájban olyan valaki ment ki a -malom-utczai kapun, a ki nem tartozik a házhoz. Csakhogy attól -tartok, hogy az ügyvéd úr semmit sem ad a házmester- és -vénasszony-beszédekre.</p> -<p>– Ki látta azt az idegen alakot?</p> -<p>– Egy cseléd a szomszédból.</p> -<p>– Vajon mindez nem csak szó-fia beszéd?!… Kész az illető ezt a -bíróság előtt is erősíteni?</p> -<p>– Azt mondja, megesküszik rá, ha kell.</p> -<p>– S nagysád ezt most mondja? Egy jó félórai kölcsönös kesergés -után?…</p> -<p>– Nem tudtam, hogy az ügyvéd úr ekkora jelentőséget tulajdonít -majd a dolognak…</p> -<p>– Hogy az ördögbe ne!… Hisz eddig a pillanatig… De a dologra. -Mit állít a cseléd: ez az idegen, nő volt vagy férfi?</p> -<p>– Nő. A cseléd hozzáteszi, hogy úriasan öltözött nő.</p> -<p>– Látta az arczát?</p> -<p>– Látta.</p> -<p>– De nem tudja, hogy kicsoda?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Megismerné?</p> -<p>– Azt mondja: meg, ezer közül is.</p> -<p>– Tud róla valamelyes leírást is adni?</p> -<p>– Ó, elég részleteset. Fekete szem, haj; egy kis sebhely a jobb -arczon, közvetetlenül a szem alatt. Éppen szembe találkozott vele. -Az asszony elfordult, de már későn. <span class="pagenum"><a name= -"Page_152" id="Page_152">-152-</a></span></p> -<p>– Nagysád talán gondol valakire, a kire ez a leírás illik?</p> -<p>– Hogyne! Az idegen csak Barcsiné lehetett. S én esküszöm, -ügyvéd úr, hogy ő volt a gyilkos!</p> -<p>– Kérem, mondjon nekem egyet-mást erről az asszonyról. Először -is, hány éve annak, hogy Reinhold meghalt?</p> -<p>– Nyolcz-tíz éve lehet.</p> -<p>– S az asszony attól fogva, hogy özvegy lett, mindig a -testvérénél lakott, egészen addig…</p> -<p>– A mig a háboru ki nem tört, s én el nem foglaltam a -helyét.</p> -<p>– A Barcsival való viszony már régibb, vagy csak az ujabb időből -való?</p> -<p>– Úgy mondják, hogy a férje még élt, mikor ez a viszony -kezdődött. Werner már akkor is tudott a dologról, de mig Reinhold -élt, addig hallgatott. Később azonban örökös csatáik voltak -egymással Barcsi miatt. Barcsit egyszer ki is kergette a házból a -szegény öreg.</p> -<p>– A háboru is Barcsi miatt tört ki?</p> -<p>– Igen, s mikor végképpen összevesztek, az asszony mindjárt -Barcsihoz ment lakni.</p> -<p>– Werner hogy fogadta ezt az ujságot?</p> -<p>– Egy beteg ember szertelen dühével. Eleinte hallani sem akart -az asszonyról. Egyszer, mikor megtudta, hogy a testvére Barcsinénak -nevezteti magát, olyan rohama volt, hogy azt hittem, mindjárt -megüti a guta. Hanem utóbb, mikor hallotta, hogy rosszul élnek, -mégis csak megenyhült a testvére iránt.</p> -<p>– Hogyan? Barcsiné rosszul élt a választottjával?</p> -<p>– Úgy éltek, mint a kutya meg a macska. Azt beszélték, hogy -Barcsi akárhányszor félholtra verte az asszonyt. Hanem egyszer ő -húzta a kurtábbat. Az asszony egy féltékenységi rohamában leöntötte -vitriollal. <span class="pagenum"><a name="Page_153" id= -"Page_153">-153-</a></span> Barcsi még idején észrevette a -veszedelmet, s hirtelen eltakarta az arczát a két kezével. A szeme -világát tehát nem veszítette el, hanem a vitriol levitte az egész -fejebőrét.</p> -<p>– És ezután szétváltak?</p> -<p>– Dehogy váltak szét! Ellenkezőleg, kibékültek, s megint imádták -egymást egy darabig. Mindig úgy voltak. Össze-összevesztek, késsel, -méreggel fenyegették egymást, de a vége mindig az lett, hogy megint -csak összekerültek. Én azt hiszem, hogy szerették egymást. Furcsa -szerelem volt az igaz, de úgy látszik mégis csak szerelem.</p> -<p>– Vannak emberek, a kik csak veszekedve tudnak szeretni.</p> -<p>– Ezek olyanok voltak. Néha hetekre is el-elhagyták egymást, de -aztán mégse tudtak meglenni egymás nélkül.</p> -<p>– S az ilyen harczok alkalmával az asszony sohase kisérlette meg -kibékülni a testvérével?</p> -<p>– De igen, csakhogy nehezen ment a dolog. Az öreg ugyan gyönge -ember volt, a ki könnyen hajlott a szóra, hanem ebben az egy -dologban megbicsakolta magát, mert Barcsit nem állhatta. Csak akkor -kezdtek ismét közeledni egymáshoz, mikor Barcsi elhagyta az -asszonyt. Még nem is akkor mindjárt. Egy szép nap Barcsi eltűnt; -nyilván megunta az idillt. Hanem az asszony egy cseppet se -nyugtalankodott; hozzá volt szokva az efféle kirándulásokhoz, s -bizonyosra vette, hogy Barcsi vissza fog jönni. Csak akkor vette -észre, hogy igazán elhagyták, mikor már hat hét is elmult, s Barcsi -csak nem akart visszatérni. Ettől fogva aztán megint közeledni -kezdett a testvéréhez, de végképp csak azon a napon békültek ki, a -melyet bár ne értem volna meg. <span class="pagenum"><a name= -"Page_154" id="Page_154">-154-</a></span></p> -<p>– Jól van, köszönöm. Még csak egy kérdésem van. Mikor küldheti -el hozzám azt a cselédet?</p> -<p>– A mikor parancsolja.</p> -<p>– Úgy küldje még ma, legkésőbb holnap reggelig. De bizonyosan, -mert ha holnap reggelig nem jöhetne, inkább magam megyek oda.</p> -<p>– Igen, de ha ma este el méltóztatik utazni…</p> -<p>– Nem utazom el. Megváltoztattam az elhatározásomat.</p> -<p>– Ó, ügyvéd úr, ujra kezdek lélekzeni…</p> -<p>– Ne áltassuk magunkat, édes nagysád. Ez csak egy szalmaszál, de -ebbe is belekapaszkodunk.</p> -<p>Kikisérte a hálálkodó asszonyt, s elmenőben odaszólt Levetinczy -úrnak:</p> -<p>– Sürgönyözzön Kelemennek, hogy jelenjék meg helyettem a -Winter-féle pörben és értesítsen azonnal: számíthatok-e rá? A folyó -ügyeket, kérem, intézze el ön. Három napunk van a végtárgyalásig: -ezen a három napon én csak detektiv leszek.</p> -<p>Azután átment a mulatók közé. Azok már a vad felköszöntőknél -tartottak, s Károly úgy találta, hogy Guszti, az öcscse, a családi -ünnephez semmiképp se méltó, tulipiros hangulatban van. A többiek -is láthatóan szabad pórázra engedték a kedvüket. Móricz bácsi azzal -áltatta magát, hogy énekel, s a hangja egyet-egyet nyekkent, mint -egy húsz év óta nem hangolt zongora, melynek a billentyüit -Liszt-kézzel verik. Az ó-divatu enyelgéseket harsogó derültségek -kisérték; a tánczkedv mind sűrűbben s hangosabban kért eget, s az -egyik nyoszolyóleánynak végre is le kellett ülnie a zongorához.</p> -<p>Károly nem tudta utólérni ezt a jókedvet. Hiába erőködött, -sehogy se találta bele magát abba a hangulatba, a melyből kiverték, -s józansága idegennek érezte <span class="pagenum"><a name= -"Page_155" id="Page_155">-155-</a></span> magát a vidám -környezetben. Ha szóltak hozzá, derült arczczal válaszolgatott, -mint az előbb; de már nem volt jelen.</p> -<p>Úgy tetszett neki, mintha egy árnyék vonult volna el az ablak -előtt, a melyen kitekintett. Egy szőke lány árnyéka, azé a lányé, a -kivel csak egyszer beszélt, s a kit meg se nézett jól a biró -szobájában.</p> -<p>Hogy eddig mért nem törődött vele, s hogy most egyszerre mért -jár folyton a fejében, maga se tudta volna megmondani. Talán mert -hirtelen titokzatos alakká változott át és izgató talánynyá lett -előtte?</p> -<p>De minduntalan rajta kapta magát, hogy keresztül nézett a -körülötte mozgó kiveresedett fejek közt, s a tekintete ott maradt, -a hol mintha a méregkeverőnőt látná. Csak egy mozdulatára -emlékezett, de ez az egy mozdulat kisérteni kezdte, s ujra meg ujra -maga előtt találta, a mint a biróra pillantva, hátraszegte szép -szőke fejét és így szólt: »Ne faggassanak engem. Tudom, hogy -elitélnek. Jó; nem bánom. De hagyjanak békében.«</p> -<p>Károly lehajtott egy pohár pezsgőt, és ezt az észrevételt tette -magában:</p> -<p>– Hát nem bolond az ember?!…</p> -<p>Izgatott volt. Valami furcsa nyugtalanságot érzett. A napja el -volt rontva.</p> -<p>Egy gyönyörü májusi reggel kint járunk a szabadban… A természet -temploma tele van áhitattal; a levegő csupa fény, s a madársereg -ezeregyéji dallamokat zeng tiszteletünkre. Áthat bennünket az a -névtelen, boldog érzés, a melynek nem tudunk nevet adni. Egyszerre -azonban elszomorodunk, s nem tudjuk, miért. Csak később veszszük -észre, hogy egy felleg jelent meg a fejünk felett. <span class= -"pagenum"><a name="Page_156" id="Page_156">-156-</a></span></p> -<h3>II.</h3> -<p>Károly egy óra mulva elbúcsúzott a testvérétől meg a sógorától, -s átment az irodájába, kihallgatni a mentő tanút, a ki már -várakozott rá. Aztán becsukta a boltot, és elment hazulról.</p> -<p>Csak későn került vissza, a mi a házban némi feltűnést keltett. -Az ügyvéd úr nem szokott éjszakázni.</p> -<p>Mikor megjött, az volt az első dolga, hogy előkereste jó előre -elkészített védőbeszédét, elolvasta, és aztán széjjeltépte.</p> -<p>– Mi mindent mulaszt el az ember – tünődött magában – csak úgy, -szent meggyőződésből! Ki hitte volna?!…</p> -<p>Az eredmény, a melylyel útja járt, határozottan megzavarta. Egy -kissé szégyelte is magát. Mindezért csak le kellett hajolnia, és -ime, majdnem elmulasztotta lehajolni.</p> -<p>S aztán ez a csúfos vereség, melyet a lélekbúvár szenvedett! -Károly, mint mindenki, emberismerőnek, sőt lélekbúvárnak képzelte -magát.</p> -<p>A kép, melyet erről a lányról alkotott, egyik mesterműve volt az -elbizakodott lélekbúvárnak. Olyan büszke volt rá, hogy czimet is -adott magában ennek az erkölcsi képnek; ezt a czímet, hogy: »A -sellőalakú szép kis falánk állat«. S megállapította, hogy állatkája -valami közbülső lény a rágcsálók és a ragadozók között. -<span class="pagenum"><a name="Page_157" id= -"Page_157">-157-</a></span></p> -<p>Még tegnap is sajnálkozott magában, hogy nem ő tartja a vádoló -beszédet. Minő anyag volna a vádhoz ez az erkölcsi arczkép, melyet -annyi tárgyszeretettel rajzolt meg – magamagának!… Ime:</p> -<p>Egy szegény vidéki orvosnak a leánya; egyetlen leány, szép és -elkényeztetett. Az anya nagyon közönséges lény; az apa csupa jóság -és gyöngeség.</p> -<p>A leány korán fejlett, éles elme, és ördögnek való véralkat, a -melylyel nem lehet birni. Mint gyermek, a rombolás beteges -szenvedelmének bámulatos eseteivel gazdagítja a kisvárosi Lombrosók -ismereteit; később olyan rossz, hogy, bár egyetlen leány, -tekintettel a jövőjére, be kell adni egy zárdába, hogy megjavítsák. -Ott, ő az osztály rossz szelleme; a macskazenék és a -kolostorkertben rendezett pajkos mulatságok fő-fő rendezője.</p> -<p>Tanulni ellenben nem tanul semmit, kivévén, hogy megtanulja a -kalligrafiát. Csodálatosan rajzol és ír. Felejthetetlen torzképeket -rögtönöz a jó nénékről, s a legnagyobb hőstette az, hogy öregebb -leányoknak, szivességből, meghamisítja a keresztleveleit. A -tizenhat éves kamasz lányok ezeknek a hamisításoknak a segítségével -letagadhatnak az éveikből egy vagy két esztendőt.</p> -<p>Csak az iskolaszünet idején megy haza, de ez a két hónap -tökéletesen elég arra, hogy ugyancsak kinyilt szeme észrevegye, -mint válik a szülői házban egyre és egyre otthonosabbá a -nélkülözés, sőt a tisztes nyomorúság. Apját üldözi a balsors. A -szerencsétlen ember, holmi közegészségügyi érdekek miatt, -háborúságba keveredik hatalmasabb orvostársával, s az egyenlőtlen -harczban lassankint minden elvész: a kis megkuporgatott vagyon, a -már megszerzett munkakör s a megszokott jövedelem, a hasznos -összeköttetések, még az egy-két utolsó jóbarát is. Irén megismeri a -létért való küzdelmet egész <span class="pagenum"><a name= -"Page_158" id="Page_158">-158-</a></span> meztelenségében, s apja -csatavesztései azt a világnézetet érlelik meg benne, hogy a -küzdelmekben gyöngébb félnek maradni: ostobaság.</p> -<p>Egyébként maga is belébocsátkozik a küzdelembe s megkezdi a -harczot természetes vetélytársaival. Meg van győződve róla, hogy -ebben a világban ő az erősebb fél.</p> -<p>A küzdelem színtere a kisvárosi tánczmulatságok, a színkör, s a -nagyobb ünnepélyek, a honnan senkit se lehet kiszorítani. Irént a -zártkörű mulatságok közűl csak a batyubálokba viszik el, a hova nem -kell drága öltözet; a színházba is csak olyankor jut el, a mikor -ajándék-jegyeket osztogatnak, de a szinkör olcsó előadásait, meg a -kis batyubálokat az Irén puszta jelenléte ünnepekké teszi. A hol -Irén ül, ott ütnek tábort az összes katonatisztek, ott van a -fiatalság színe-java, s az ellentábor vőlegényei, ha egy kissé -mulatni akarnak, átszöknek Irénhez. A magasabb körök kisasszonyai, -a kik ott vannak a díszelőadásokon s részt vesznek az előkelő -összejövetelekben, nem kicsinylik ezt a sikert, s megpukkadnak -mérgükben.</p> -<p>Irén térdig jár a rózsában, királynőként szemeli ki és dobja el -az imádóit, győzelmet győzelemre halmoz, s tudja élvezni apró -diadalait. De lassankint észreveszi, hogy sikerei tökéletlenek. -Imádói seregében ott van az egész világ, de kérői csak azok, a -kiket szeretne kirostálni a többiek közül. Azok, a kikre ő is -kegyes volna rápillantani, sorvadnak érte, térden állva esengenek a -mosolyáért, de lassankint eltünedeznek, és sorra kérik meg, nem őt, -hanem az ellenfeleit.</p> -<p>Irén nem arra született, hogy megadja magát, s hogy beérje a -kevesebbel, a hitvány alkuval is. Irént a balsiker csak edzi s -ujabb küzdelmekre bátorítja. Neki diadal kell minden áron; nem -nyomorult félsikerek, nem egy-egy vetélytársnőnek ideig-óráig való -<span class="pagenum"><a name="Page_159" id= -"Page_159">-159-</a></span> legyőzése, hanem a rendkivűli siker, a -melyet a többiek csak irigyelhetnek, a teljes, tökéletes -győzelem.</p> -<p>Most már nem elhomályosítani, hanem eltiporni akarja a -versenytársait; esküt tesz, hogy a káröröm mosolyait egy császárné -megvetésével fogja visszafizetni.</p> -<p>Nem is csinál belőle titkot, hogy csak olyan emberhez fog -feleségül menni, a ki meg tudja adni a szépségéhez illő kivételes, -minden fényűzésre feljogosító jómódot, s a kinek a gazdagságával -felülemelkedhetik minden versengésen, minden hozzá nem méltó, -kicsinyes küzdelmen.</p> -<p>Ekkor hirtelen, váratlanul, meghal a jó bolond apa, s ők -koldusbotra jutva, egyedül állnak a világon.</p> -<p>Minő bukás az álmok világából!… Megjelenik előttük a dísztelen, -a szörnyü nyomorúság réme is, és nem tudják, hogy mittevők -legyenek. Milyen csalódás! De Irén még most sem adja meg magát, s -ámbár a kolostorban nagynehezen letette volt a tanitónői -vizsgálatot, eszében sincs, hogy ennek hasznát is vegye, még mindig -vár, s ujabb diadalokról álmodik.</p> -<p>Megérkezik a végzetes kishirdetés. Az özvegyasszonyban feltámad -a reménység, s Irén talán mosolyog magában.</p> -<p>A többi szinte magától következik. Beköltözködnek az öreg -nyárspolgár házába, s Irén, mintha kicserélték volna. Szerény, -gyöngéd, figyelmes, s maga a megtestesült igénytelenség. A -vánnyadt, vén gyerek, a ki csak most, az Irén lágy pillantásaiból s -mesés fogsorából tudja meg, hogy létezik egy másik világ is, a mely -nem téglából van, ismeretlen pezsdülést érez rozzant testében, s -egyszerüen elolvad. Egy hónap multán már olyan engedelmes rabja a -szép leánynak, mint egy beteg gyík a kígyóbűvölőnek.</p> -<p>De ujabb balsiker. Irén elsieti a dolgát. Csak azt veszi észre, -hogy Werner nem tud többé meglenni a <span class="pagenum"><a name= -"Page_160" id="Page_160">-160-</a></span> dédelgetés nélkül, a mely -körülveszi, s nem számol betegének ravaszságával. Tudja, hogy -sietnie kell, s a türelmetlenség lázában idejekorán süti el az öreg -ágyut. A vén sváb, a ki a szemétről küzdte fel magát a malom-utczai -pompás villába, s a kiben megkövesedett a gyanu és a -bizalmatlanság, felocsúdik és észbe kap. Azután mosolyog. »Mindent, -csak ezt nem.« Esze ágában sincs lemondani azokról a -kellemességekről, a melyeket ez a kivételes ápolás nyujt neki; -természetéhez képest pazarul igéri meg az apró kárpótlásokat, de -abban a bizonyos pontban hajlíthatatlan.</p> -<p>Irént elfogja a düh és elkeseredés, de uralkodik magán, s -továbbra is az a szelid, szives képmutató, a ki eddig. Az idő -azonban múlik, az agyonéheztetett falánkság követelni kezdi, a mit -jogának vél, s lassankint megérlelődik benne az a pokoli gondolat, -mely a Werner halálos ágyán bontja ki sötét virágait.</p> -<p>Attól fogva, hogy egy pár félrecsent, titkos pillantással -elszédítette a fiatal háziorvost, s ekképp elaltatta az egyetlen -ellenőrt, tökéletes biztonságban érzi magát. Mindamellett még -habozik egy kissé. Babonás feje sokáig idegenkedik a legutolsó -eszköz és a hazajáró árnyékok gondolatától; a hamis végrendeletet -talán úgy készíti el, hogy még maga se tudja, vajon hasznát fogja-e -venni? De mért ne szórakoznék ezzel a kis játékkal?! Reméli, hogy a -fekete szárnyu angyal segítségére jő. Az orvos egy félesztendőt -adott a betegének, de a szívbajos ember minden perczben -meghalhat.</p> -<p>Csakhogy most már a balszerencse kezdi sürgetni: az ingatag vén -ember szép lassan kibékül a testvérével. Nincs többé vesztegetni -való ideje. Holnap már kicseppenhetnek a házból, vagy a legjobb -esetben is, egy rettentő szempár fog vigyázni a kezére: a Gyűlölet. -S ekkor vége mindennek. Nem, egy perczet se veszíthet többé. -<span class="pagenum"><a name="Page_161" id= -"Page_161">-161-</a></span></p> -<p>És győzedelmeskedik benne az Akarat, mely aztán elaltat -félelmet, babonát, irtózatot.</p> -<p>Ki gyanakodnék rá, ha az orvos nem gyanakszik? S hogy -gyanakodnék ő rá ez a szerelmes legény? Kinek jutna eszébe, hogy a -beteg egy kissé sokat talált kapni az orvosságból, mikor ebből egy -cseppnyi se hiányzik? Kit lepne meg, hogy az öreg Wernernek vége, -mikor a lélek már csak hálni járt belé, s mikor az egész ház alig -várta ezt a megígért pillanatot, mely mindenkit nagy nyűgtől -szabadít meg.</p> -<p>Igen, nincs egyéb hátra, mint a már elkészült végrendelet alá -oda kanyarítani két olyan nevet, a mely soha se lehet alkalmatlan, -és aztán… Aztán munkára.</p> -<p>Talán még egy utolsó kétség az elhatározó pillanatban. Az -ápolónő, véletlenül, igen rosszkor talál felébredni, s a halál -tündére megrezzen. Majd még egyszer és utóljára összeszedi magát. -Fel kell használni a legelső perczeket, mikor mindenki alszik.</p> -<p>Így alkotta meg Károly magában a gyilkosság magyarázatát, s -ezzel a magyarázattal a jelen óráig fölöttébb meg volt elégedve. A -lélekbúvár büszke volt a munkálatára. Micsoda is az olyan ügyvéd, a -kinek főhivatása a védelem – emberismeret és képzelem nélkül?!</p> -<p>Hát ez a munkálat valóban szép és elfogadható magyarázat -lehetett, de úgy látszik, volt egy kis hibája. Az a kis hibája, -hogy az erkölcsi arczképnek mégis csak hamisnak kellett lennie, s -azok a tények, a melyekre támaszkodott, nyilván nem igazak. Mert -ime, kezében a bizonyítékok, hogy Wernert nem a szőke leány, hanem -Barcsiné gyilkolta meg.</p> -<p>Miért? Mert, úgy látszik, féltette bátyja vagyonát a szőke -leánytól, s attól tartott, hogy Werner feleségül veszi a leányt, -vagy legalább is végrendeletet csinál <span class= -"pagenum"><a name="Page_162" id="Page_162">-162-</a></span> a leány -javára, s őt ki fogja tagadni. Bizonyára, a hogy körültekintett a -házban, melynek régente úrnője volt, már tisztában volt vele, hogy -a helyzet legalább is veszedelmes, s talán még ki se fujta magát, -mikor már rajta volt, hogy kitudja, vajon nem csinált-e bátyja -végrendeletet a szőke leány javára? Akármilyen ügyesen foghatott is -a dologhoz, a ravasz öreg okvetetlenül átlátott a szitán, s békéje -és kényelme érdekében elhitette az özvegygyel, hogy: nem, még nem. -És ezzel ki is mondta a tulajdon halálítéletét. Barcsiné úgy -gondolkozhatott, hogy sietni kell; ha ebben a perczben még nincs -végrendelet, holnap ilyenkor már lehet. S elment, de csak azért, -hogy alibit szerezzen, s hogy a mire hónapok óta készült, -végrehajthassa. Este, nyolcz óra felé, mikor az egész ház a -vacsorával volt elfoglalva, észrevétlenül osonhatott be a -malom-utczai kapun; a cselédek, a kik meglephették volna, csak a -szív-utczai bejárót használták.</p> -<p>Majdnem kétségtelen, hogy az Irén szobájában kellett -elrejtőznie; Barcsiné ismerte a dörgést, s tudta, hogy itt senki se -fog rányitni, mert hisz Irén lenn alszik a betegnél. Hogy mikor -szállhatott alá sötét munkáját végrehajtani: azt csak Irén tudná -megmondani; a dolognak mindenesetre azokban a perczekben kellett -történnie, mikor Irént is elnyomta az álom. Valószinü, hogy Irén -téved, s tovább aludt, mint képzeli: a gyilkosnak okvetetlenül volt -vagy öt percznyi ideje. Az ápolónő vallomása szerint egy óra tájban -lehetett, hogy az árnyék végigsuhant a homályos szobán, s így -Barcsiné még teljes hat órát tölthetett az Irén szobájában. -Alkalmasint nem mert kimenni rögtön kapunyitás után, s meg akarta -várni, míg mindenki hozzá fog rendes dolgához. De épp ez volt a -veszte, mert ime, össze kellett akadnia egy közönbös <span class= -"pagenum"><a name="Page_163" id="Page_163">-163-</a></span> -személylyel, a ki jó sokáig nem ád életjelt, de végre is nyomára -vezet a gyilkosnak.</p> -<p>Persze, Barcsinét a guta környékezhette, mikor megtudta, hogy -mégis csak van végrendelet, s így ő a szörnytettével csak a halálos -ellensége érdekét mozdította elő. Hiába, a bűnhödés mindig ott -nyargal a gaztett nyomában.</p> -<p>Annál rosszabb rá nézve, hogy nem éri be ezzel a bűnhödéssel, -hanem kihívja maga ellen az igazságszolgáltatás szigorát is, -megtévén azt a merész sakkhúzást, hogy bűnös létére vádlóként lép -fel, s boszut állva, vagyont akar szerezni. Így teljes lesz a -bűnhödése; de hát – legyen igazság!</p> -<p>Milyen szerencse, hogy az a cseléd rászánta magát és beszélt! E -nélkül megadták volna magukat a látszatnak, és Barcsiné -diadalmaskodik. Hála az égnek, ez a veszedelem elmult; a -bizonyítékok itt vannak a zsebében.</p> -<p>De egy pont most is homályos maradt; a végrendelet dolga. A -szakértők tévedhetnek ugyan, de az e fajta tévedés mégis csak -meglehetős ritkaság. S ez az egy kis homályos pont tovább is -aggasztotta Károlyt. Végre is, nincs kizárva, hogy ha Irén -tökéletesen ártatlan is a gyilkosságban, nem az a hamisításban.</p> -<p>Alig várta, hogy még egyszer beszélhessen a szőke leánynyal. -Bízott benne, hogy a jó ujság épp olyan közlékenynyé fogja tenni, -mint a milyen zárkozott volt előbb.</p> -<p>S egyik czigarettát a másik után dobva el, hajnalig el tudott -tünődni azon a talányon, a melyet ez a hallgatag szép leány adott -föl neki. Még nem sejtette, hogy egykor bele fog pusztulni ebbe a -kis játékba. A talányfejtegetők, mint az a mesékből ismeretes, nem -szoktak sokáig élni. <span class="pagenum"><a name="Page_164" id= -"Page_164">-164-</a></span></p> -<h3>III.</h3> -<p>Másnap fél tízkor már ott volt az ügyésznél, s a tíz órát még -nem ütötte el, mikor már türelmetlenül leste a rabot a bíró -szobájában.</p> -<p>– Önt kezdi érdekelni az ügy. Vagy talán nem is az ügy, hanem a -vádlott?! – szólt a bíró.</p> -<p>– A vádlott? Hisz még jóformán meg se néztem!</p> -<p>– Azt rosszul tette. De remélem, most ki fogja pótolni a -mulasztását. Majd meglátja, az embernek szinte kedve támad -elkárhozni vele.</p> -<p>A szolga jelentette, hogy a foglyot felhozták. A bíró mosolyogva -fordult Károlyhoz.</p> -<p>– Fájdalom, teljesen szabad kezet kell engednem önnek, mert -nekem itt rögtön tárgyalásom van. Nem hinném, hogy ön ezt zokon -venné. A viszontlátásra és – igyekezzék elcsábíttatni magát; ez -hasznára lehet mind a kettőjüknek.</p> -<p>Károly úgy tett, mintha nem is hallotta volna az utóbbi -szavakat.</p> -<p>– Nem értem – házsártoskodott magában – hogy lehet mindig, -mindenféle vádlottban, örökkön csak az asszonyt keresni. Mintha nem -volna elég leány és asszony a világon.</p> -<p>Aztán átment a szomszéd terembe. Sokszor megfordult a palotában, -s tudta, hogy a védettjének itt kell rá várnia. <span class= -"pagenum"><a name="Page_165" id="Page_165">-165-</a></span></p> -<p>Csakugyan ott volt.</p> -<p>Az ablaknál állt, háttal az ajtónak. Úgy látszik, most látja -először ezt az uj városrészt, melyet mintha gnómok építettek volna -mesés hirtelenséggel.</p> -<p>– Kisasszony!…</p> -<p>Csak most vette észre, hogy másvalaki is van a szobában. Lassan, -álmos mozdulattal fordult meg, mint a kit legkevésbbé sem érdekel, -a mit végig kell hallgatnia. A hogy megpillantotta az ügyvédet, pár -lépést tett előre, közönbösen, mint a kinek egy hivatalban éppen -most kiáltották a nevét, hogy átvegye a régi írásait.</p> -<p>– Kisasszony – ismételte Károly – az elnöklő bíró úr -tárgyalással van elfoglalva, de felhatalmazott rá, hogy a -távollétében is értekezhessem kegyeddel. Bocsásson meg, hogy ujra -zavarom, de elkerülhetetlen szükség még egynehány kérdést intéznem -önhöz.</p> -<p>Széket mutatott neki. Irén leült, de olyan mozdulattal, mely -világosan ezt mondotta, hogy:</p> -<p>– Legyen. A hatalmatokban vagyok. Azt tehettek velem, a mit -akartok. Tűröm.</p> -<p>Károlynak úgy tetszett, hogy kissé megsáppadt első találkozásuk -óta.</p> -<p>– Mindenekelőtt egy igen örvendetes ujságot kell közölnöm önnel. -A szerencsés véletlen kezünkbe adta – édes anyjának és nekem – a -rejtély nyitját. Fogom a gyilkost, s ez a gyilkos: maga -Barcsiné.</p> -<p>– Ah!</p> -<p>Irén oly meglepetten emelte fel a fejét, s ez a hosszú »ah« oly -különösen hatott Károlyra, hogy az első pillanatban -összerezzent.</p> -<p>De aztán az a pár szótag, melyet Irén szinte gépiesen -ismételgetett, eloszlatta ezt a kellemetlen hatást.</p> -<p>– No lám, no lám, no lám. <span class="pagenum"><a name= -"Page_166" id="Page_166">-166-</a></span></p> -<p>Károly, ki az imént szinte megdöbbenve nézett fel rá, rajta -felejtette a tekintetét, de ez a tekintet már nem volt fürkésző, -mint előbb; ellenkezőleg, »a beteg gyík« nézhetett így »a -kígyóbűvölő«-re.</p> -<p>A szőke leány elragadó volt ebben a pillanatban. Szép, fehér, -finom arczbőre alatt ujra felcsattant a vér, a szeme csupa -mosolylyá változott át, s a lélek ismét kiült az arczára. Az öröm, -ez a nagy bűbájos, felszínre hozta szép arczának összes kincseit, -mint a hogy a napsugár megvilágítja néha a tenger minden -csodáját.</p> -<p>– Beszéljen, beszéljen.</p> -<p>Most már érdeklődve hajolt előre, s összekulcsolva karjaival a -két térdét, lázasan leste a szót az ügyvéd ajkáról. A tekintete, -mint két parázs égett, s mindenüvé követte a Károly szemét, mint a -hogy a lámpák követik a kémkedő őrjáratot.</p> -<p>Károly alig tudta, mit beszél. Egyébre gondolt, nem a -detektív-sikereire.</p> -<p>A leány mindinkább fokozódó érdekkel hallgatta. Felkönyökölt az -asztalra, előbb az egyik karjával, aztán a másikkal is, és le nem -vette a szemét Károlyról.</p> -<p>– De hisz ez nagyszerü! – szólt aztán, mikor Károly -bevégezte.</p> -<p>Felugrott a székéről, s pár perczig izgatottan járt fel s alá a -hivatalszobában.</p> -<p>– Ezek a bizonyítékok – szólt Károly – rám nézve tökéletesen -meggyőzők, de rajta kell lennünk, hogy a törvényszékkel is -elfogadtassuk a mi felfogásunkat, s eloszlassunk minden, de minden -kételyt, a mely még ránk nehezedik. Azért…</p> -<p>Mintha nem hallgatott volna rá. Mintha a saját gondolataival -lett volna elfoglalva.</p> -<p>És csakugyan. Nem vette észre, hogy Károly nem fejezte be a -mondatát. <span class="pagenum"><a name="Page_167" id= -"Page_167">-167-</a></span></p> -<p>– Azért meg fogja engedni, hogy még egy pár kérdést intézhessek -önhöz, jelentéktelen, mellékes kérdéseket, pusztán azért, hogy a -beszédemben ne legyen semmi hézag, s hogy a végtárgyalás világot -vessen a legapróbb részletekre is…</p> -<p>– Mi az? Vagy úgy? Igen, igen, csak kérdezzen.</p> -<p>És megállt előtte.</p> -<p>Károly hamarjában nem tudta, hogy miképpen fejezze ki az első -kérdését. Csak most jutott eszébe, hogy kételyei tulajdonképpen nem -a tényekre, hanem a kisasszony jellemére vonatkoznak. De ez is -hozzátartozik a közvetett bizonyításhoz.</p> -<p>– Kegyed, mint édesanyja mondja, sokáig nem akart beleegyezni, -hogy a hirdetésre hivatkozva, megirják Wernernek az ajánlkozó -levelet?</p> -<p>– Természetesen. Engem kisasszonynak neveltek. Képzelheti, semmi -kedvem se volt hozzá, hogy cselédnek lássam az anyámat is és -magamat is. De, hiába, meg kellett adnom magamat a sorsomnak. Nem -volt más választásunk.</p> -<p>– Igazán nem? Kegyed letette a tanítónői vizsgálatot.</p> -<p>– Ugyan sokra mentem vele! Higyje el, egy fél esztendeig egyebet -se tettem, mint hogy fűnek-fának kínálgattam a tudományomat; nem -kellett senkinek. Egyszer, hosszas és alázatos levelezés után, -végre elértünk annyit, hogy egy előkelő hölgy alkudozásba -bocsátkozott velem, s magához hívatott. Szegény anyám ujjongott -örömében, de a boldogsága nem tartott sokáig. A nagyúri hölgy, -mihelyt meglátott, tüstént le is mondott rólam. Elég őszinte volt -megmondani: miért. Neki elve, magyarázta bizalmasan, hogy nem tart -a háznál se szép komornát, se szép nevelőnőt. Igazat adtam neki, és -tovább álltam. <span class="pagenum"><a name="Page_168" id= -"Page_168">-168-</a></span></p> -<p>– S aztán lemondott minden ujabb kisérletről?</p> -<p>– Aztán bejártam a fél várost, hogy állomást szerezzek. Sorra -látogattam mindazokat a hatalmasokat, a kik az efféle -irígylésreméltó állásokat osztogatni szokták. Ezek az úriemberek -kétféleképp fogadtak. A legtöbben kijelentették, hogy örülnek, ha a -tulajdon leányaiknak, húgaiknak szerezhetnek helyet; mások viszont -mindent megígértek, de cserébe egy kis szivességet kértek tőlem. -Köszönöm szépen! Ha eladom magamat, nem adom el magamat semmiért. A -kedves jó öreg urak! Dobjam oda nekik a becsületemet, aztán -kegyesen kiutalványoznak egy kis állomást, a melyből nagy kínlódva -megélhetek, ha élni való vagyok. Nem kértem ebből a kegyből; inkább -elmentem cselédnek.</p> -<p>Károlyra nagyon kellemetlenül hatott ez a kéretlen nyiltság. -Gyanakodva nézett a szőke leányra: vajon nem hallgat-e el valamit. -Különösnek találta, hogy a leány most sokkal nyugodtabban beszél, -mint előbb. Vajon, eszébe se jut, hogy kisasszonyok efféle dolgokat -nem szoktak tárgyalni?</p> -<p>Mintha eszébe se jutott volna. A haját igazgatta.</p> -<p>Az ügyvéd úr egyszerre rosszkedvü lett, maga se tudta, miért. S -minthogy fölöttébb emberi dolog, firtatni mindazt, a mi rossz -kedvet okoz, nem állhatta meg, hanem tovább kérdezősködött.</p> -<p>– Milyen volt a viszony kegyed és Werner közt?</p> -<p>A leány vállat vont.</p> -<p>– Istenem, elképzelheti. Ez a haldokló a fejébe vette, hogy -szerelmes belém, s nekem el kellett nyelnem az udvariasságait. -Végre is jobb volt, mintha durvaságokban lett volna részem. -Különben kevés jobb embert ismertem, s én nagy hálával voltam -iránta, hogy megmentett a nyomorúságtól. <span class= -"pagenum"><a name="Page_169" id="Page_169">-169-</a></span></p> -<p>– Tudott kegyed a végrendeletről a Werner életében?</p> -<p>– Nem tudtam, hogy a végrendelet megvan, de sejtettem, hogy a -vagyona egy részét rám fogja hagyni. Említett ilyesmit -egynehányszor.</p> -<p>– Hanem… igazán különös… miért nem vette el önt feleségül?</p> -<p>Irén bámulva nézett rá.</p> -<p>– Mert nem akartam hozzá menni!</p> -<p>Olyan hangon mondta, mint ha ez a legtermészetesebb dolog volna -a világon. Károlynak földerült az arcza.</p> -<p>A kellemetlen érzés, mely előbb elfogta, hirtelen eloszlott. -Tetszett neki a felelet, s kezdte másképp megítélni a -bizalmasságot, mely az imént oly visszásan hatott rá.</p> -<p>– De végre is… – bolygatta tovább a dolgot – önök nagyon nehéz -helyzetben voltak. Kegyednek gyakran eszébe juthatott, hogy ha -elfogadja a Werner kezét, egyszerre megmenekül minden gondtól, s az -édesanyját is megszabadítja attól, hogy öregségére nélkülöznie -kelljen. Míg így… Werner minden órában meghalhatott, s nagyon -könnyen a nélkül, hogy intézkedett volna az ön javára… a mikor ujra -kezdhették volna a rossz napokat.</p> -<p>– Igaza van, mindez gyakran megfordult a fejemben. Többet -mondok, egy rossz órában haboztam is… De, isten tudja, babona volt -vagy efféle… Szóval, nem akartam végképp lemondani róla, hogy -egyszer azé legyek, a kit szeretni fogok.</p> -<p>Károly oda sandított a leány arczára. Meg akarta lesni, hogy a -szem nem hazudtolja-e meg a szavakat?</p> -<p>Nem talált ott semmit. Ha a hangja egyszerü volt és természetes, -a tekintete nem árulta el a gondolatát. Az ablakpárkányon egy csíz -ugrándozott; azt nézte. <span class="pagenum"><a name="Page_170" -id="Page_170">-170-</a></span></p> -<p>– Ismerte ön közelebbről a végrendeleten szereplő két tanút?</p> -<p>– Az egyiket igen: az öreg Csányit. Ez mindennapos volt a -háznál; ott volt a halála előtti napon is. A másikat alig láttam -kétszer. Azt hiszem, meg se ismerném, ha úgy véletlenül előkerülne -– a miért mindennap imádkozom.</p> -<p>Károly hamarjában nem tudta, mit gondoljon erről a mindennapos -imádságról. Vajon csak szóbeszéd-e, vagy olyan valami, a mit, ha -tetszik, komolyan is vehet?</p> -<p>És ámbár ehhez már semmi köze se volt a védőügyvédnek, nem -állhatta meg, hogy meg ne kérdezze tőle:</p> -<p>– Szokott imádkozni?</p> -<p>A szőke leány meglepetve nézett a szemébe, és azt felelte -neki:</p> -<p>– Természetesen.</p> -<p>Vagy ez a szó, vagy a tekintet, mely kísérte, de egyik a kettő -közül nagyon megtetszhetett Károlynak, mert ettől fogva egészen más -hangon szólt a leánynyal, mint előbb. Károlynak volt egy gyöngéje: -szerette a vallásos asszonyokat. <span class="pagenum"><a name= -"Page_171" id="Page_171">-171-</a></span></p> -<h3>IV.</h3> -<p>Három nappal később, este kilencz óra tájban, a Flórencz-kávéház -legnagyobb asztalánál egy kisded, de annál előkelőbb társaság -szorongva várta Levetinczy urat.</p> -<p>Egy felkapott védőügyvéd első segéde mindig nevezetes -személyiség, de Levetinczy úr meg éppen nagy ember volt a -Flórencz-kávéházban. Itt szokta ugyanis jogi és politikai -fejtegetéseit előadni a fiatalabb ügyvédbojtároknak, a kik a -Flórencz-kávéház látogatóinak a zömét alkották, s szavának súlya -volt, mert tudták róla, hogy az irodában nap-nap után érintkezik a -közélet összes előkelőségeivel.</p> -<p>A vacsora után ülésező szűkebb körben a Levetinczy úr érdekes -személye volt a középpont, s ebben a meghittebb kis társaságban -mindenki meghódolt a népszerü ifju jogász szellemi -felsőbbségének.</p> -<p>A szava döntött, s <i>quos ego</i>-ja elcsendesített minden -vitatkozást. Adomáit a pinczérek is kiderült arczczal hallgatták, s -ha Levetinczy úr gondokba volt merülve, mindenki tudta, hogy a -politikai helyzet feszült, s hogy már a legközelebbi jövőben nagy -események várhatók.</p> -<p>Levetinczy úr nem is igen maradt el a Flórencz-kávéházból, s -igazán csak itt érezte jól magát. A nap <span class= -"pagenum"><a name="Page_172" id="Page_172">-172-</a></span> -fáradalmai után jól esett neki ez az esti pihenő, s a hogy a -vacsoráját elfogyasztotta, hűséges törzskarával sietve vonult be a -kis feketekávék és a nagy eszmék füstös otthonába.</p> -<p>Ahhoz, hogy Levetinczy úr esti kilenczkor még ne legyen a -Flórencz-kávéházban: igen nagy dolognak kellett történnie; s úgy -látszott, ez a nap csakugyan az események napja volt, mert az -összes vendégek csak úgy kapkodták egymás kezéből az esti -lapokat.</p> -<p>A törzsasztal vendégei égtek a türelmetlenségtől, s egyre sűrűbb -és egyre aggodalmasabb pillantások röpködtek az ajtó felé. Hiába, -Levetinczy úr nem jött.</p> -<p>Végre, kevéssel tíz óra előtt felpattant az ajtó, s Levetinczy -úr, kalapját a kezében tartva és folyton törölgetve a homlokán -gyöngyöző izzadságot, de olimpusi arczczal, belépett a terembe. -Justinianus két ifju tanítványa volt a nyomában, a kik a fogadtatás -alkalmára siettek ünnepies arczot vágni.</p> -<p>A várakozók fölugráltak a székeikről s körülfogták Levetinczy -urat.</p> -<p>– Nos? Nos?</p> -<p>– Győztünk! – szólt Levetinczy úr.</p> -<p>– Brávó! Éljen a nap hőse!</p> -<p>A nap hőse alig győzte a sok kézszoritást elfogadni. Az egész -kávéház sietett üdvözölni. Egy pár hatalmas basszus még egy pár -éljent röpített a fejéhez; s a kávés boldogan mosolygott az ünnepi -csoportozat mögött.</p> -<p>– Hanem meleg nap volt – kezdte közléseit az ünnepelt – ugy-e, -Czipár?</p> -<p>Czipár erősítette, hogy úgy van, s Levetinczy úr még egyszer -megtörülte a sugárzó homlokot, melyen most egész Flórencz tekintete -csüngött.</p> -<p>– Az idegeim meg vannak törve, le vannak szerelve. S bizony -szerencse, hogy a tárgyalásnak vége, mert <span class= -"pagenum"><a name="Page_173" id="Page_173">-173-</a></span> ha csak -egy félórával tovább tart, engem mentők visznek haza. Nem igaz, -Kucsera?</p> -<p>A megszólított nem késett csatlakozni a hírneves szónok összes -kifejtett és kifejtendő nézeteihez. A többiek hallgattak, s a nap -hőse felhasználta a beállott szünetet, hogy egy dísz-feketét -hozasson.</p> -<p>– Tehát fel vagytok mentve? – tért át a napirendre a társaság -egyik tekintélyesebb tagja.</p> -<p>– Hogy fel vagyunk-e mentve? – mennydörgött Levetinczy úr. – Ne -azt kérdezd, barátom, hogy fel vagyunk-e mentve, hanem azt: miképp -állunk bosszút a vádlóinkon, hogyan morzsoljuk őket össze, s a -viperát mikor törjük kerékbe? Nem fölmentettek bennünket, barátom, -hanem bocsánatot kértek tőlünk. Az elnöklő bíró sírt, mint egy -gazdátlan krokodil, s az ügyész nem elejtette a vádat, hanem -földhöz csapta. Ugy-e, Czipár?</p> -<p>Czipár némán intett igent, s a nap hőse, felhajtván feketéjét, -folytatta a szót.</p> -<p>– Hanem azt meg kell adni, hogy a Princz pompásan viselte magát. -Minő ember! Micsoda hidegvér! Mindjárt az az első összetűzés az -ügyészszel! De hisz ezt olvasták az esti lapokból. Aztán a szóvita -az írásszakértővel, melynek a végén a szegény ember kénytelen -megvallani, hogy az ő szakértelme, ha akarom vemhes, ha akarom, nem -vemhes. S végre a nagy jelenet! Nem, urak, nem képzelik, hogy ennek -a nagy jelenetnek micsoda óriási hatása volt!</p> -<p>A »nagy jelenet«-et a hallgatóság nem értette; ez már nem volt -bent az esti lapban. A közvélemény részleteket követelt, s -Levetinczy úrnak engednie kellett. Csak Czipár és Kucsera -mosolyogtak a jól értesültek felsőbbségével; Czipár és Kucsera -tudtak mindent. <span class="pagenum"><a name="Page_174" id= -"Page_174">-174-</a></span></p> -<p>– Tehát figyeljenek, urak – szólt a nap hőse – következik a -vádló kihallgatása. Türelemmel hallgatjuk végig az elnök és az -ügyész összes kérdéseit; aztán következünk mi. Ekkor fagyosan azt -kérdezzük Barcsinétól:</p> -<p>»Mit keresett ön a gyilkosság reggelén hat és hét óra közt a -Werner-ház molnár-utczai kapujában?«</p> -<p>A vádló természetesen mindent tagad. Nem volt ott soha, azelőtt -se, sehol, nem is létezik.</p> -<p>Úgy; megköszönjük a feleletet. Aztán másra térünk át, s -kifejezzük igénytelen kiváncsiságunkat, mely megkérdezni indít: mi -szüksége volt a vádlónak másodika és negyedike közt annyi -morfium-szolúczióra, hogy három különböző orvostól három különböző -baj czímén szerzett be morfint rendelő reczepteket?</p> -<p>A vádló hebeg, mindent tagad, a Princz pedig, be nem várva a -felvilágosítást, gúnyosan folytatja a kérdéseit, és kifejti, hogy -semmiképp sem érti, mért kellett ezeket a gyógyszereket három -különböző gyógyszertárban csináltatni meg.</p> -<p>Barcsiné nem tud semmiről semmit a világon. Erre mi bejelentjük -Simon Júlia, Löffler Johanna, Krisztics, Langer és Kovács -tanúinkat. A törvényszék meg van illetődve, s az ügyész elkezd -fészkelődni.</p> -<p>Természetesen a tanúk úgy vallottak, mint a parancsolat. Simon -Júlia, cselédleány, látta vádlót a gyilkosság reggelén, a mondott -helyen, s ráismer határozottan. Löffler Johanna, vádló elcsapott -szakácsnője, hit alatt vallja, hogy Barcsiné a gyilkosság éjjelét -nem töltötte odahaza, a mire véletlenül jött rá.</p> -<p>A többi három tanú tisztán emlékszik a reczeptekre, s részben a -reczept alján jelzett névre, részben a vádló személyére. És – most -jön a nagy jelenet – vádló a Princz keresztkérdései között -megvallja, hogy Simon Júlia valóban őt látta, hogy a gyilkosság -éjjelét csakugyan <span class="pagenum"><a name="Page_175" id= -"Page_175">-175-</a></span> nem otthon, hanem a vádlott szobájában -töltötte, hogy a szóban forgó reczepteket mind ő csináltatta meg, -egy szóval, hogy a tanúk igazat beszélnek.</p> -<p>Általános elképpedés. Mindezekre a rejtelmes dolgokra vádló, a -ki immár vádlottá változik át, csak nevetséges magyarázatokat tud -adni.</p> -<p>Előadja, hogy idegbajos, hogy a kérdéses időben is beteg volt, s -hogy fájdalmait, melyek a betegséggel járnak, csak ez az egy szer -tudja csillapítani; végre, hogy ezért kérte volna meg a háziorvosát -az első reczept kiállítására.</p> -<p>Azután a következő tündérregét ereszti meg a három orvosról s a -három gyógyszertárról:</p> -<p>Abba a tévedésbe esett volna, hogy – mert a szokott adag ezúttal -nem hatott, a háziorvosa pedig, a ki az első reczeptet írta, -időközben elutazott valahová – más, idegen orvoshoz fordult, még -pedig olyan baj ürügye alatt, melynél könnyebben rendelik a -morfint, mint az ő bajánál. De ezzel sem ért czélt, s még folyvást -szomjazta a morfium-szolúcziót. Most azonban már nem mert ehhez az -idegen orvoshoz fordulni, attól tartva, hogy ez gyanusítani -találja, s így nem maradt egyéb hátra, mint elmenni egy -harmadikhoz. A rendes gyógyszertárához is ezért lett hűtelen; nem -akarta, hogy az idegen és különböző orvosok reczeptjei feltűnést -keltsenek.</p> -<p>Még ennél is silányabb lovagtörténettel áll elő, mikor arra -kerül a sor, hogy fölöttébb gyanús éji látogatását magyarázza -meg.</p> -<p>Állítólag egy fenyegető levélért lopózott volna be a vádlott -szobájába, melyet régebben írt ügyfelünknek, s mely aggasztani -kezdte. Ott aztán megrekedt, hosszasan magyarázgatja, hogyan. S -mert tudta, hogy ide nem jön utána senki, czélszerünek találta -megvárni a hajnalt és a kapunyitás idejét, s csak azután menni el. -<span class="pagenum"><a name="Page_176" id= -"Page_176">-176-</a></span></p> -<p>Képzelhetik, tisztelt uraim, miképpen bánik el a Princz ezekkel -a nyomorult mesékkel! Kiforgatjuk a vádlót minden állításából, -szembe állítjuk összes ellentmondásait, sorra álczázzuk le az -egybevágó gyanus jelenségeket, és végre az utolsó ítélet -harsonájaként dörögjük fülébe a megsemmisítő kérdést: miért -titkolta el mindezt olyan mélységesen, hogy a vizsgálatnak az egész -dologról még csak sejtelme se volt?!…</p> -<p>S a vádló kénytelen megvallani: azért, mert attól tartott, hogy -ha szól, őt fogják vádolni a gyilkossággal is…</p> -<p>Te mondád! – mennydörögtem volna én a Princz helyén, de a -Princznek már más járt a fejében.</p> -<p>Egyre feszültebb érdeklődés közepett a Princz egy uj tanut -jelent, s a tanut a hallgatóság közül kell előczitálni.</p> -<p>A tanu Bárdosi, bornagykereskedő, a meggyilkolt egyik legjobb -barátja. Csak egy kis dolgot tud, de ez a kis dolog most már -sokatmondó, sőt világosságot gyujtó. Werner, három nappal a halála -előtt, titokban elmondta neki, hogy végrendeletet csinált ügyfelünk -javára, s hogy ezt a végrendeletet Csányi és Fritze írták alá, mint -tanúk.</p> -<p>Ha látták volna, tisztelt uraim, a szakértőket! A szakértők -egyszerűen tönkre voltak silányítva. Már nem is mosakodtak, csak -azon erőködtek, hogy a tévedést egymás nyakába sózzák. Ez volt a -tárgyalás egyetlen derüs részlete. De ekkor nagyon sokat nevettünk; -annyit nevettünk, hogy Kucsera valósággal belebetegedett a -mulatságba.</p> -<p>A többit kitalálják. Az ügyész feláll, elejti a vádat, a -törvényszék fölmenti a vádlottat, az iratokat átteszik az -ügyészséghez az uj vizsgálat megejtése végett, ügyfelünk elájul az -izgatottságtól, s mi diadalmaskodunk, mint mindig. <span class= -"pagenum"><a name="Page_177" id="Page_177">-177-</a></span></p> -<p>– Különben – fejezte be Levetinczy úr az áhitattal hallgatott -előadást – tessék elhinni, mindebben az a legkülönösebb, hogy a -milyen mesteri, magasztos és remek volt a védelem, ügyfelünk -tisztára nekünk köszönheti, hogy fölmentették. Mert előttem az ő -dolga még most se tiszta munka. Nagyon becsületes képe van, s -higyjék el, uraim, az ilyen nagyon becsületes arcz mindig -gyanús.</p> -<p>– S a gonosz arcz kevésbbé? – kérdezte valaki.</p> -<p>– Gyanús ez is, az is. Előttem mindenki gyanús, a ki él – felelt -Levetinczy úr, egy ellenállhatatlan pillantással tisztelvén meg a -feliró kisasszonyt.</p> -<p>Levetinczy úr fene gyerek volt.</p> -<p>– Hogyan? – szólt közbe valaki, a ki felfogta a jelentős -nyilatkozat egész értékét – ön, a védelem jobb keze, kételkedik -akkor, mikor az ügyész és a törvényszék már megadták magukat?</p> -<p>Levetinczy úr mosolygott.</p> -<p>– Én mindig kételkedem – válaszolt. – Kételkedem mindenben, -végső lehelletemig. Az igazi jogász soha se szűnik meg -kételkedni.</p> -<p>– Lássák, uraim – folytatta a nap hőse, elégedetten tartva -szemlét figyelmes hallgatóin – hogy a szóban forgó esetnél -maradjunk, ennek a mi dolgunknak még most is van egy kis bibéje. És -pedig az, hogy Fritze, a ki az egyetlen képzelhető komoly tanú – -volt, nincs. Ha Fritze visszatérne, bizonyára minden kiviláglanék, -de attól tartok, Fritze soha se fog visszatérni. Ki tudja, hogy a -rejtély kulcsa nincs-e örökre eltemetve az atlanti óczeánban? Ha -nincs is, Amerika nem könnyen adja vissza a vendégeit. Kívánom -ügyfelünk érdekében, hogy ezzel az egygyel kivételt tegyen, s -hogyha majd Fritze megkerül, akkor, akkor én is megadom magam. -Addig azonban engedjék meg, tisztelt uraim, <span class= -"pagenum"><a name="Page_178" id="Page_178">-178-</a></span> hogy -azt kiáltsam: »Éljen a védelem!« S talán nem szerénytelenség hozzá -tennem, hogy ha az ügy folyvást homályos is, mi, mi megtettük a -kötelességünket.</p> -<p>Dörgő éljenzés volt a válasz az ünnepelt szavaira. Egy úr -szomorodnit hozatott, s minthogy a kávéházból a legutolsó idegen is -kivonult, a védelem jobbkezét számos szónok éltette. Levetinczy úr -meghatottan fejezte ki köszönetét, s szerényen hárította el magától -a siker felét, megemlékezvén távollevő főnökéről, a -»Princz«-ről.</p> -<p>Aztán másról beszéltek. Megeredtek a szokott szőrszálhasogató -jogi vitatkozások, melyeket Levetinczy úr elnézéssel vegyes -jóakarattal hallgatott. Nem szólt többé egy szót se, csak -mosolygott. Így mosolyoghatott Zeusz, Érosz és Hébe kedves -kötődésein.</p> -<p>Később azonban elkomolyodott, s annak az embernek a -bánatosságával, a kit immár untatnak sikerei, átengedte magát a -merengésnek. Elnézett a vitatkozók feje fölött, s a régi jó időkön -mélázgatva, halkan dudorászni kezdett: »Mikor dédem ifju volt…«</p> -<p class="center">*</p> -<p>A déd ifjusága s a Levetinczy úr későn kelése szerves -összefüggésben állottak egymással, s másnap már fél tiz felé -járhatott, mikor az irodában megjelent. Egy kissé tartott tőle, -hogy fogadtatása nem a legszivesebb lesz, de – legnagyobb -meglepetésére – Károly sugárzó arczczal jött eléje, s azzal -fogadta, hogy:</p> -<p>– Tudja-e, mi ujság?</p> -<p>– Nem én.</p> -<p>– Az, hogy a mi Fritze barátunkat Hamburgban elfogták, s pár nap -mulva szerencsénk lesz színről-színre látni. Nézze. <span class= -"pagenum"><a name="Page_179" id="Page_179">-179-</a></span></p> -<p>És mutatta a sürgönyt, melyet a bíró épp most küldött át -hozzá.</p> -<p>Levetinczy úrnak majd leesett az álla bámulatában. Nem tudta, -azon csodálkozzék-e inkább, hogy az események ennyire siettek őt -megczáfolni, vagy azon, hogy a Princznek ez a sürgöny ilyen -gyerekes örömet okoz? Ha a főnyereményt üti meg, nem örülhetett -volna jobban.</p> -<p>De hát mi köze ahhoz a leányhoz?! <span class="pagenum"><a name= -"Page_180" id="Page_180">-180-</a></span></p> -<h3>V.</h3> -<p>– Szabad?</p> -<p>– Ki az?</p> -<p>– Én, Szombathy.</p> -<p>– Rögtön, ügyvéd úr… Bocsánat, nem vártuk ilyen korán.</p> -<p>– Ó, előrelátható volt, hogy a tárgyalás nem fog sokáig -tartani.</p> -<p>– Egy pillanatnyi türelmet kérek csak, azonnal fel vagyok -öltözve.</p> -<p>Alig, hogy mondta, Károly már hallotta is a lépéseit.</p> -<p>A kulcs megfordult a zárban, s Irén mosolyogva nyitott -ajtót.</p> -<p>– Ne tessék azt hinni, hogy délig alszom. De ma már harmadszor -csinálok toalettet, mint ha nagyúri hölgy volnék. Képzelje, alig -használhatom a ruháimat. Kifogytam belőlük a… szóval, mialatt nem -voltam itthon.</p> -<p>És kezet nyujtott neki.</p> -<p>– A mama talán elment hazulról?</p> -<p>– Igen, de azonnal itthon lesz. Csak jöjjön be bátran.</p> -<p>– Nini, az én arczképem!</p> -<p>– Képzelje, a mama vette. Tudja-e, hogy a mama beleszeretett -önbe? <span class="pagenum"><a name="Page_181" id= -"Page_181">-181-</a></span></p> -<p>– Igazán, nem gondoltam volna. Hanem arra emlékszem, hogy egy -pár héttel ezelőtt megfojtott volna egy kanál vízben.</p> -<p>– Igen, mikor először találkoztak.</p> -<p>– S megtudta a kételyeimet, vagy jobban mondva: az -aggodalmaimat?</p> -<p>– Ó, azóta már nagyon megbékült önnel.</p> -<p>Egy pillanatra elhallgattak. Azután ismét Irén szólalt meg, de -halkabban, mint előbb:</p> -<p>– Miért nem mondja, mi történt? Elitélték?</p> -<p>– El.</p> -<p>– Tiz esztendőre? Tizenötre?</p> -<p>– Életfogytiglan.</p> -<p>– Ó, a szerencsétlen! Életfogytig börtönben lenni… Brr!</p> -<p>És idegesen rázkodott össze. Aztán a tükörbe nézett, s ott -felejtette a szemét.</p> -<p>– Előrelátható volt – folytatta Károly – hogy ez lesz a sorsa. -Mióta a Fritze vallomását felolvasták előtte, maga is tudta, hogy -el van veszve. Ettől fogva épp olyan levertté, szinte érzéketlenné -vált, mint a milyen féktelenül szenvedélyes és eszeveszetten -tomboló volt előbb.</p> -<p>– Emlékszik rá, mikor a házmester esküt tett rá, hogy ő volt az, -a kit éjjel a folyosón látott?!… Nem tudom, mennyiért nem adnám, ha -ezt a jelenetet nem kellett volna látnom.</p> -<p>– Hát még mikor az ápolónő azzal a fölfedezéssel állott elő, -hogy a rejtelmes éji alak sötét ruhában volt!</p> -<p>– Jaj, ne is beszéljünk ezekről a rettentő jelenetekről!</p> -<p>– Az utolsó időben nagyon megszelidült, s ma alig lehetett a -szavát hallani. A védője se volt sokkal beszédesebb. A hamis vád -dolgában nem is védekezett, csak azt iparkodott kimutatni, hogy a -gyilkosság <span class="pagenum"><a name="Page_182" id= -"Page_182">-182-</a></span> ténye nincsen bebizonyítva. A -törvényszék azonban más véleményen volt.</p> -<p>Megint elhallgattak. Irén fölkelt, odament a nagy álló tükörhöz, -s megigazította a haját, mely pedig rendben volt előbb is. Aztán, -lassan fel s alá járva a szobában, így szólt, mintha magának -beszélne:</p> -<p>– És most, miután minden rendben van, üljünk bele a vagyonba, -mely két embernek okozta a vesztét. Vagy, ha ez nem tetszik, -feküdjünk le és haljunk meg éhen.</p> -<p>Károly nagyon megörült ennek a – nem közönséges érzékenységre -valló – keserüségnek, de úgy tett, mintha megbotránkozott volna -rajta:</p> -<p>– Mi jut eszébe?! Csak nem kezd el tépelődni, hogy vajon -elfoglalja-e jogos tulajdonát!…</p> -<p>– Pedig azt cselekszem. Egy cseppet se tesz boldoggá ez az én -jogos tulajdonom. Ugyan szép tulajdon! Hogy egyszer végre valamim -lehessen, két életnek kellett elpusztulnia. Mert annyi bizonyos, -hogy ha akaratom ellenére is, ezek mind a ketten az én áldozataim. -Ha annak a szegény vén embernek nem támad az a szerencsétlen -ötlete, hogy belém szeressen s nekem szánja a vagyonát, talán még -ma is élne; s ha ez a boldogtalan teremtés nem félti oly szörnyen -ezt a vagyont, mely joggal csak rá nézhetett, nem sodródik a -romlásba, hanem élne szépen, tisztességben.</p> -<p>– De hát tehet ön minderről?</p> -<p>– Hogy nem tehetek róla, ez meglehetősen sovány vigasztalás. -Azért, ha valaha betévednék abba a rettentő emlékü házba, s még -egyszer látnám azt a karosszéket, melyben az én szerencsétlen -jóltevőm olyan félénken óvta szellőtől, hidegtől, szegény, -nyomorult kis létét: csak az jutna eszembe, hogy ha ez a szék -<span class="pagenum"><a name="Page_183" id= -"Page_183">-183-</a></span> üres, azt az én szép szemem okozta. S -ha birtokomba venném, a mit a törvény nekem itél, a hányszor -hozzányúlnék egy pohárhoz, egy székhez, egy gyertyatartóhoz, mindig -arra kellene gondolnom: a kit ez a pohár, ez a szék, ez a -gyertyatartó a természet jogán megillet, börtönben szenved, -életfogytig, örökkön örökké, én ellenben békén gazdasszonykodom, -nem látok bajt, szükséget, rendelkezem, intézkedem s örülök a -létnek – mert nekem szép szemem van. Ó, hogy nincs senkim, a ki -durva munkát bízna rám, a ki megdolgoztatna reggeltől estig, de -megadná az én tisztességes, édes kenyeremet!</p> -<p>Károly elég jó ember volt, de most, kivételképpen, nagyon tudott -örvendeni ezeknek a könnyeknek.</p> -<p>– Mit szólna hozzá – kérdezte a leánytól – ha én segítenék önnek -megtalálni <i>ezt</i> a kenyeret is?</p> -<p>A leány megállt előtte, s rá függesztette azt az akaratlanul is -gonosztevő, rovott multu szempárt.</p> -<p>– Mit szólnék hozzá? Nem szólnék hozzá semmit, hanem -megcsókolnám érte a kezét, s örökkön hálás szolgálója volnék.</p> -<p>– Ne felejtse el, hogy ez a kenyér meglehetősen száraz kenyér. -Volna bátorsága, s különösen volna kitartása: egész nap robotolni, -nehéz munkában, pusztán a betevő falatért?</p> -<p>– Kisértse meg: volna-e kitartásom?!</p> -<p>– S rá tudná szánni magát, hogy napjában nyolcz órát vesződjék -maszatos házmester-gyerekekkel, ábéczét oktasson sziklakemény -fejeknek, csak azért, hogy ha beesteledik, konyhamunkára fogja ezt -a fehér, dologtalan kezet?</p> -<p>– Hogy rászánnám-e magamat? Ó, mily örömmel!… El se tudja -képzelni, mily boldoggá tenne, hogy ha meg tudnék élni abból az -árva, nyomorult kis tudásból, <span class="pagenum"><a name= -"Page_184" id="Page_184">-184-</a></span> a mely akármilyen -szegényes, mégis csak az enyém!…</p> -<p>– S vissza tudná utasítani az örökölt vagyont ezért a -semmiért?</p> -<p>– Már megtettem. Itt a kezem rá. Ez a dologtalan kéz.</p> -<p>– Ne igérjen semmit. Majd meglássuk.</p> -<p>– Majd meglássuk.</p> -<p>– De mit szól mindehhez az édesanyja?</p> -<p>– Kérdezze meg tőle, mert ime, már jön. <span class= -"pagenum"><a name="Page_185" id="Page_185">-185-</a></span></p> -<h3>VI.</h3> -<p>Hat esztendővel később, egy borongós csunya téli reggel, Károly -nagy munkában volt. Pakolt.</p> -<p>Nesztelenül, lábujjhegyen sürgölődött egy nagy bőrláda meg két -kis táska körül; koronkint, mint egy tolvaj, meg-megállt és hosszan -hallgatózott: vajon nem kapják-e rajta?</p> -<p>Nem kapták rajta. Köröskörül mindenfelé mélységes csönd. Károly -elmosolyodott, és így beszélgetett magában:</p> -<p>– Mire fölkel, minden be lesz pakolva, s én eldicsekedem vele, -hogy: tessék, magam is tudtam boldogulni. Az igaz, hogy nagy munka -volt, de ime, mindjárt megvagyok nélküle is. Persze, azért ki fogok -kapni, de mindegy. Akármilyen ügyetlen vagyok is, mégis sikerült -kijátszanom… Hogy ő ezt nem engedi!… Majd, hogy még beteggé tegye -magát!</p> -<p>Leszorította a láda tetejét, s aztán ráült, mint egy zsivány a -kincseire. Odakint világosodni kezdett.</p> -<p>Elfujta a gyertyáját s kitekintett az ablakon.</p> -<p>– Teringettét, még elakadok az úton!…</p> -<p>A hó egész éjjel esett, s hajnal óta fagyos szél süvöltözött -végig a körúton. A hőmérő a zérus alatt járt, s a műkedvelő -utczaseprők, a kik violaszínre gémberedett <span class= -"pagenum"><a name="Page_186" id="Page_186">-186-</a></span> -arczczal fogtak a munkájukhoz, térdig jártak a frissen esett hóban. -Károly láthatta, hogy a kutyát is kár volna kiverni az utczára.</p> -<p>– Pedig már olyan régen nem láttam őket!… – tanakodott magában. -– S ha most elmaradok, ki tudja, mikor jutok hozzá megint, hogy -három napra elmehessek?!… Eh, mégis csak megyek! A legrosszabb, a -mi történhetik, az, hogy egy-két órára megreked a vonat. Hát ez se -lesz valami rettentő szerencsétlenség.</p> -<p>Körülnézett a szobában: csakugyan kész volt mindennel. Aztán egy -pillantást vetett az órájára; hamarább elkészült, mint hitte -volna.</p> -<p>– De hisz még szundikálhatok is egy kicsit!… Brávó, annál -jobb.</p> -<p>Ledőlt a kanapéra s meggyujtott egy czigarettát.</p> -<p>– Százat egy ellen, hogy ki fogok kapni – nevetett magában.</p> -<p>S előre örvendezett neki, micsoda jelenet lesz abból, ha majd -kisül a turpisság. Büszke volt a csinyjére, mint egy merész, hősi -elhatározásra.</p> -<p>– Károly! Alszol?</p> -<p>Valaki bedugta a fejét az ajtón.</p> -<p>Károly felugrott a kanapéról.</p> -<p>– Én? Dehogy! Csak titeket nem akartalak felkölteni.</p> -<p>– Már fel is öltöztél?!… De hisz van még elég időd! Nini, hát ez -mi? Talán csak nem jutott eszedbe, hogy nélkülem pakolj be?!</p> -<p>Károly nevetve ölelte meg a zsémbelő asszonykát.</p> -<p>– Majd bizony, hogy beteggé tedd magad!… Aztán, hogy mehettem -volna el nyugodtan, ha előbb azt látom, hogy te itt hajladozol… -Látod, te nem gondolsz eléggé… <span class="pagenum"><a name= -"Page_187" id="Page_187">-187-</a></span></p> -<p>– Csitt! És ne fojts meg a csókjaiddal.</p> -<p>– Köhögött még Irénke az éjjel?</p> -<p>– Nem, jó éjszakája volt.</p> -<p>– A többi is alszik még?</p> -<p>– Mint a bunda. Az előbb, mikor csengettek, Jánoska felébredt, -de elaltattam megint.</p> -<p>– Hogyan? Csengetett valaki? Nem hallottam.</p> -<p>– Egy levelet hoztak; az van ráírva: sürgős.</p> -<p>– És azzal is téged vernek fel, szegény Irénem?!…</p> -<p>– A leány vette át, s nem tudta, beküldje-e hozzád az öreg -Gyurit? A levelet egy törvényszéki szolga hozta, a ki erősködött, -hogy keltsenek fel. De én nem engedtem, hogy háborgassanak.</p> -<p>– Igazán, furcsa gondolat hajnalban riogatni az embereket. Hol -van az a levél?</p> -<p>– Itt, a szobámban.</p> -<p>Átmentek az Irén szobájába, mely, mióta a gyerekek köhögtek, -inkább hasonlított kórházhoz, mint a családi boldogság fészkéhez. -Az alvó apróságok előtt hosszú tanácsot tartottak, s Károly végre -is megfelejtkezett a levélről. Mikor Irén, a kinek véletlenül a -keze ügyébe akadt, figyelmeztette rá, már semmit se tudott -róla.</p> -<p>– Miféle levél? Vagy úgy?!</p> -<p>Aztán feltörte és elolvasta. Ez volt benne:</p> -<div class="blockquot"> -<p class="i2">»Kedves barátom!</p> -<p>A minden embertársat megillető szánalom czimén, az emberség -nevében zavarom önt, és kérem, bocsássa meg, hogy a legédesebb -álomból zörgettetem fel, de nincs más választásom, mert a késő -éjjeli órában, mikor ezeket a sorokat irom, még se akarnám -zaklatni. <span class="pagenum"><a name="Page_188" id= -"Page_188">-188-</a></span></p> -<p>Egy asszony, a ki a rabkórházban halódik, minden áron beszélni -óhajtana önnel. Állítólag fontos közölnivalója van. Ez a -közölnivaló ugyan aligha fogja önt érdekelni, de mégse tagadhatom -meg tőle, hogy értesítsem önt, mert alkalmasint ez az utolsó -kívánsága. A tüdővésznek a legvégét járja; s úgy látszik, már csak -egy pár órát élhet.</p> -<p>Nagyon meglehet, hogy ön már halva találja; mindenesetre -bocsánat az alkalmatlanságért.</p> -<p>Híve</p> -<p class="right"><i>Kálozdi</i>.«</p> -</div> -<p>Károly nem volt érzelgős kedvében. Boszankodva nyujtotta át a -levelet Irénnek, s azt mondta neki:</p> -<p>– No nézd, micsodákkal nyaggatják az embert.</p> -<p>Irén megnézte az aláirást.</p> -<p>– Kálozdi! Ki ez a Kálozdi?</p> -<p>– Az ügyész. Nem emlékszel rá? Volt nálunk vagy kétszer.</p> -<p>Irén nem emlékezett erre az úrra. Elolvasta a levelet, s azt -kérdezte az urától:</p> -<p>– Nos, elmészsz?</p> -<p>– Az ördög tudja, mit tegyek. Ha nem megyek el, egész nap nem -lesz nyugtom. Képzelődni fogok, hogy isten tudja, miféle -szerencsétlen akart hozzám folyamodni. Pedig fogadok, ez is afféle -derék hölgy, mint a multkori rablógyilkos, a ki csak töredelmes -gyónást kívánt tenni. Kell is nekem az ő gyónásuk!</p> -<p>Megnézte az óráját.</p> -<p>– Ha pedig elmegyek, akkor biztosan lemaradok a vonatról. Egy -óra kocsin oda-vissza, fél óra a gyónásra, hát még, míg a vasúthoz -kiérek!… Persze, hogy lemaradok. <span class="pagenum"><a name= -"Page_189" id="Page_189">-189-</a></span></p> -<p>– Végre elmehetsz az esti vonattal is.</p> -<p>– Mondjak le egy fél napról, mikor úgyis olyan kevés az időm! Az -ember egyszer láthatja az anyját egy esztendőben, s még ilyenkor is -fussak-jöjjek! Már úgy örültem ennek a rég várt alkalomnak, s most -megakaszt ez a haldokló. Bánom is én a haldoklókat! Haljanak meg -békességben, s hagyjanak békében engem is.</p> -<p>– Ó, Károly, hogy beszélhetsz így?!</p> -<p>– Aztán, kérlek, még az is megeshetik, hogy hiába maradok le a -vonatról. Fogadni merek, hogy mire oda érkezem a haldoklóhoz, a -haldokló már halott…</p> -<p>– De hátha még él?!…</p> -<p>– Te is azt hiszed, hogy el kell mennem? Hogy ez szent -kötelesség, vagy micsoda?</p> -<p>– Azt hiszem, nyugodtabban utaznál el, ha teljesítetted a -kívánságát. Különben, a mint gondolod.</p> -<p>– Jól van hát, isten neki. Küldj, kérlek, kocsiért. Pedig talán -okosabb volna az első gondolatomnál maradni és nem menni el. -Könnyen megtörténhetik, hogy valami boszúság ér. S annyi már -bizonyos, hogy egy félnapot elvesztettem.</p> -<p>– Marad még két egész napod, meg egy éjszakád. S ezzel a fél -nappal is tovább maradsz itthon.</p> -<p>Károlynak volt igaza: csakugyan okosabb lett volna nem menni el. -A hindu azt mondja: »Ne menj sehová, mert nem tudod, mi vár rád.« -<span class="pagenum"><a name="Page_190" id= -"Page_190">-190-</a></span></p> -<h3>VII.</h3> -<p>Az ajtó megnyilt, s a haldokló, egy utolsó erőfeszítéssel, -fölemelte a fejét, hogy lássa, melyik érkezett meg: a pap-e, vagy -az a másik?</p> -<p>Mikor meggyőződött róla, hogy: az a másik… – valami soh’sem -érzett, pokoli gyönyörüség futott végig hideg tagjain. Egy -pillanatig azt hitte, hogy meg fog gyógyulni.</p> -<p>– Végre!</p> -<p>Károly közelebb lépett hozzá, hogy jobban hallja a már nem -tiszta beszédet, s az emlékeiben keresgélt: vajon hol, mikor látta -ezt a szerencsétlent.</p> -<p>A haldoklókkal is úgy van az ember, mint az ujszülöttekkel: -egyik olyan, mint a másik, alig lehet megkülönböztetni őket. Károly -nem ismerte meg a váz-alakot.</p> -<p>A rabkórház embere, a ki Károlyt bevezette a czellába, letette -lámpáját az egyik sarokba, s az ajtónál várakozott.</p> -<p>– Nem ismer meg? – kérdezte a haldokló.</p> -<p>Károly intett, hogy: nem, nem ismeri meg.</p> -<p>– Nem csudálom; megvénültem egy kicsit. Én vagyok az az asszony, -a kit ön hat esztendővel ezelőtt elitéltetett, az úgynevezett -Barcsiné. Emlékszik még <span class="pagenum"><a name="Page_191" -id="Page_191">-191-</a></span> erre a névre? Igen? Annál jobb. -Küldje ki azt az embert.</p> -<p>Valami buta megdöbbenést érzett, talán csak azért, mert nem -gondolt rá, hogy ez lehet az, a ki hivatta. Szerette volna ott -tartani azt az embert, a ki bevezette; hirtelen úgy rémlett neki, -hogy ez a kisérő még megoltalmazhatja valami nagy, nagy -veszedelemtől, mely ebben a sötét czellában leselkedik rá. De a -hamis méltóságérzet csodákat míveltet még a gyávákkal is; -összeszedte minden férfiasságát, s elküldte az embert.</p> -<p>– Tudtam, hogy el fog jönni – kezdte Barcsiné. – Ez a -legkevesebb, a mivel tartozik nekem; nekem, a kitől elvette a -vagyonomat, a szabadságomat, az életemet. Van isten az égben: a -boszúmat már nem vehette el. Tudtam, hogy el fog jönni.</p> -<p>Károly úgy tett, mint a ki türelmetlenkedik; a mint hogy -csakugyan szeretett volna már odakünn lenni.</p> -<p>– Nagyon bőbeszédünek talál? Hagyja meg nekem ezt a kis -mulatságot; utóljára történik. Holnap, ha szíves lesz ismét -meglátogatni, annyit se fogok önnek mondhatni, hogy: jó napot. -Különben nem sokáig veszem igénybe az idejét. A mit mondani akarok, -rövid.</p> -<p>Károly arra gondolt, hogy talán a legokosabb volna oda se -hallgatni, csak egyszerüen helytállni és másfelé gondolni, a mig -amaz beszél. De nem tudta megállani, hogy ne hallgasson oda.</p> -<p>– A mit mondani akarok, ügyvéd úr, mindössze ennyi. Dögrováson -vagyok, egy-két óra mulva kiköhögöm a lelkemet. Ha eddig nem hitte, -most már elhiheti, hogy igazat beszélek. A sír szélén senki se -hazudik. S én esküszöm önnek a lelkem üdvösségére, hogy ártatlan -voltam abban a bűnben, a melyért elitéltek. Úgy legyen nyugodalmam -a sírban, mint a mily igaz, <span class="pagenum"><a name= -"Page_192" id="Page_192">-192-</a></span> hogy a testvérbátyámat -nem én gyilkoltam meg, hanem az a leány, a kit ön megvédelmezett. -Ártatlanul itéltek el, s ön volt az, a ki elitéltetett. Ön volt, a -ki börtönbe záratott egész életemre, ön volt, a ki megrövidítette -ezt a nyomorúságos életemet. Legyen átkozott örökre!</p> -<p>Aztán visszahajtotta fejét a rossz vánkosra, s nem törődött -többet az előtte állóval. Nem szólt többé egy szót se, csak -nyöszörgött.</p> -<p>Károly nem tudta, hogyan került ki a rettentő czellából. Csak -arra emlékezett, hogy majd megfúlt, míg végig tapogatózott a -végtelenül hosszú folyosókon. Egyszer el is tévedt, s bele -telhetett egy negyedóra, mire a szabadba jutott.</p> -<p>Odakünn azonban rögtön magához tért. Az éles, friss levegő -felkorbácsolta már-már megaludt vérét, s a bágyadt napsugár, mely a -havas világot itt-ott megaranyozta, mint az élet híradója -köszöntötte.</p> -<p>Elküldte a kocsiját és gyalog ment haza.</p> -<p>– Micsoda ostoba boszú! – beszélgetett magában, s nem vette -észre, hogy egy ismerőse üdvözölte. – Mintha gyerek volnék, a kit -olyan könnyü megriasztani! Persze, az az élelem, a melyet a -börtönben kapott, nem ízlett a jó asszonyságnak, s gondolta -magában: jó, majd egyszer megfizet érte. Azzal szépen befőzte a -boszúját. Elég lelkierőre vall, hogy annak idején fel is tudta -tálalni, de az ilyen erős lelkek engem nem ijesztenek meg. Nekem -hajókötél-idegeim vannak, tisztelt asszonyság, s a kisértetes -jelenetek nincsenek rám semmi hatással. A mit tudok, azt jól tudom, -s a tények ellen hiába kapálózik a legagyafurtabb boszú is. Persze, -a haldoklók szava! Mintha nem bizonyult volna be akárhányszor, hogy -a haldoklók is hazudnak, sokszor mások érdekében <span class= -"pagenum"><a name="Page_193" id="Page_193">-193-</a></span> is, de -a legtöbbször boszúból! Ostobaság! Menjünk tovább.</p> -<p>Megállt, s végig olvasta a színlapot. Nem volt színházban már -egy félév óta.</p> -<p>Aztán eszébe jutott, hogy az esti vonattal el fog utazni, -meglátogatni az anyját, a ki a leánytestvérénél lakik.</p> -<p>– Annyi bizonyos – szólt magában boszúsan – hogy sikerült -elrontania a napomat, s a hitvány boszúállásnak mégis van annyi -hatása, hogy az örömömet egy perczre megzavarta. Eh, mit! -Holnaputánra már elfelejtem az egész esetet!</p> -<p>Megnézte az óráját.</p> -<p>– Ezért csakugyan nem volt érdemes lemaradnom a reggeli -vonatról. De mindegy. Régi dolog, hogy a legnagyobb boszúságainkat -a jószívüségünknek köszönhetjük.</p> -<p>Haza ért, s lassan felballagott a lépcsőn. Most vette észre -legelőször, hogy anyósának igaza van, az első emelet kissé -magas.</p> -<p>– Nos, mi történt? – kérdezte Irén, a mint benyitott hozzá.</p> -<p>– Mi történt volna? A mi máskor. Ostobaság volt elmennem.</p> -<p>– Valami kellemetlenség ért?</p> -<p>– Nem értem, mért vágsz olyan aggodalmas arczot. Miféle -kellemetlenség érhetett volna? Láthatod, hogy itt vagyok. Egy -közönséges komédiához hívtak, mint már akárhányszor.</p> -<p>– Boszúsnak látszol?</p> -<p>– Csak nem jöhetek tánczolva egy haldoklótól?! Különben, mit -érdekel téged ez az egész dolog?!</p> -<p>– Bocsáss meg, azt képzeltem, valami boszúság ért.</p> -<p>– Világos, hogy nem nagy gyönyörüségemre szolgált a dolog. -Mintha bizony az ilyen jelenetek akárkit <span class= -"pagenum"><a name="Page_194" id="Page_194">-194-</a></span> is -mulattatnának. Mondom, ugyanaz a komédia volt, mint a -rablógyilkossal. A különbség csak az, hogy ez nem jajgatott, hanem -átkozódott. És most, ha úgy tetszik, beszéljünk másról.</p> -<p>– A mint akarod.</p> -<p>Aztán egyébről beszélgettek.</p> -<p>De Irén előtt oly különösnek tűnt fel a férje tekintete, hogy -nem tudta elfojtani ezt a kérdést, mely már egy óra óta -kísértette:</p> -<p>– Mi bánt téged, Károly? Ugy-e, annak a rabnak az átkozódásai?… -ki volt az a rab?… Mondd el, édes kis férjem!</p> -<p>Károly egy pillanatig rémülten meredt rá; majd indulatosan -pattant fel.</p> -<p>– Mit törődöl vele?! Csak nem fogok neked beszámolni a peres -ügyeimmel is?! Maholnap már beleavatkozol minden ügyembe, a -számadásaimba, könyveimbe, a periratokba…</p> -<p>Aztán belátta, mennyire igazságtalan volt, s igyekezett -jóvátenni az elkövetett hibát. Magához vonta a feleségét és -megcsókolta.</p> -<p>– No, ne haragudjál, édes angyalom, de látod, vannak dolgok, a -melyek nem arra valók, hogy az asszonynak kellemeskedjünk velük. Te -azt nagyon jól tudod, hogy imádlak. Elégedjél meg ezzel a tudattal. -Légy szép, légy vidám, légy jó anyja a kis gyermekeinknek. A -gondokat, a bajt, a pörlekedést hagyd nekem egészen.</p> -<p>És rajta volt, hogy maga is vidám legyen.</p> -<p>Délig sikerült is a dolog, de ebéd alatt Irén egy ártatlan szava -mindent elrontott. Azt kérdezte az urától, hogy rendben van-e a -podgyásza, nem felejtett-e ki valamit?</p> -<p>Károlyon hirtelen megint kitört a rosszkedv. <span class= -"pagenum"><a name="Page_195" id="Page_195">-195-</a></span></p> -<p>– Ugyan mért akarod olyan szörnyen, hogy elutazzam? Azt képzelné -az ember, alig várod, hogy ne legyek itthon!</p> -<p>Majd csendesebben, hozzá tette:</p> -<p>– Olyan bizonyosra veszed ezt az utazást, mint a halált. Pedig -most már nagyon habozom, hogy elmenjek-e? Mi ez a harmadfél nap? A -jövő héten, meglehet, négy napot is szerezhetek magamnak.</p> -<p>S csakugyan nem ment el. Arra gondolt, hogy ezt a makacs -rosszkedvet nem viszi haza az édesanyjához. Majd, ha kiheverte az -egészet, akkor utazik.</p> -<p>Irén nem szólt semmit, de elgondolkozott egy kissé, s a mint -lassankint ő is átengedte magát a férje hangulatának, egyszerre -összerázkodott. Félelem fogta el, vad, ösztönszerü félelem, félelem -valami iszonyatos dologtól, a melyet maga se tudott elképzelni. -Éjjel szorosabban húzódott a gyermekeihez, s csak a hajnal oszlatta -el rémképeit. <span class="pagenum"><a name="Page_196" id= -"Page_196">-196-</a></span></p> -<h3>VIII.</h3> -<p>Károly föltette magában, hogy holnapra már el fogja felejteni az -egész ostobaságot, hanem azért másnap az volt az első dolga, hogy -két tárgyalás között egy kis vargabetüt csinálva, elment oda, a hol -tegnap járt, megtudni, vajon a rab nő csakugyan meghalt-e?</p> -<p>Igenis, meghalt, miután jól elvégezte a dolgát. A nagy udvaron -kérdezett meg valakit, s az illető rámutatott az udvarnak arra a -sarkára, mely a <i>B</i> kapuval szomszédos:</p> -<p>– Éppen ott viszik, ni!</p> -<p>Károly oda pillantott, s csakugyan észrevette a két halottvivő -szolgát, a kik ebben a perczben pihenőt tartottak. Egyikük azon -erőködött, hogy a nagy szélben meggyujtsa a pipáját, s szorgalmasan -dobálta el az elaludt gyufákat; a másik a koporsón ült s egy -krajczáros ujságot olvasott.</p> -<p>Károlyt az első pillanatra boszantotta ez a látvány, s a szive -rejtekéből ez a pokoli, kénkőszagu gondolat füstölgött elő:</p> -<p>– S micsoda gúnyja volna a sorsnak, ha mégis ártatlanul halt -volna meg, míg az igazi…?!</p> -<p>De nyomban elölte ezt az istentelen ötletet, s fellázadva önmaga -ellen, valami sötét elégtételt keresett ebben a látványban, mely az -imént bántotta: <span class="pagenum"><a name="Page_197" id= -"Page_197">-197-</a></span></p> -<p>– Úgy! Dobálják előre-hátra holt tetemedet, hajigálják szét a -tagjaidat, tiporják szét a csontjaidat, a mint te széttiportad az -én szivemet!…</p> -<p>Majd megrémülve űzte el magától ezt a gondolatot is:</p> -<p>– Mit átkozódom itt magamban, mint egy vén kofa?! Vagy -hamarjában elment az eszem?! Mintha bizony ennek a szerencsétlennek -a mérgezett nyila fölért volna a szivemig?!… Mintha a vitriol, -melyet szememnek szánt, megvakított volna, s nem folyt volna szét a -lábam előtt?!… Nem, boldogtalan teremtés, nem volt hatalmad -fölöttem! Nyugodjál békén, nekem nincsenek átkaim.</p> -<p>S egyre erősítette magában, hogy esze és szíve szilárd, mint -hite az istenben.</p> -<p>Nincs jobb, mint az imádság. Ha az ember sokáig ismétli a -szavakat, a lelke is rátér arra az ösvényre, melyet a szó követ. A -beszédünk s gondolatunk olyan, mint két régi szerető, a kik -összevesznek, sokszor hajba is kapnak, de mégis mindig csak -egymáshoz szítnak.</p> -<p>Délben olyan vidámnak és elevennek látszott, hogy Irént helyre -vigasztalta. Csak egy-egy perczre komolyodott el, olyankor, mikor -az élénksége már majdnem átragadt Irénre is.</p> -<p>Úgy volt, hogy késő estig elmarad, egy olyan ügyben, a melyet -már régóta halogatott. De a kúriai bírót, a kihez ment, nem találta -otthon, s jóval korábban tért haza, mint képzelte.</p> -<p>A hogy benyitott az előszobájába, nagy zsivaj ütötte meg a -fülét. A lárma közepett a felesége csengő kaczagását hallotta, s a -mi soh’ se történt meg vele, most megijedt ettől a vidám -hangtól.</p> -<p>Micsoda zsivaj ez?</p> -<p>Igaz, hisz gyermekbál van nála! A vendégek négy apróság, a kik a -házban laknak, meg szomszédasszonyuk, a szép kis doktorné. -<span class="pagenum"><a name="Page_198" id= -"Page_198">-198-</a></span></p> -<p>Vajon miről beszélgethet a két asszony, hogy a jókedvük -hangosabb a gyerekek zsivajánál is? Mért ez a szertelen -vidámság?</p> -<p>Egy csepp híjja volt, hogy a kulcslyukhoz nem hajolt, -hallgatózni. De elszégyelte magát, s bement az irodájába.</p> -<p>A hanczurozás víg zaja ide is behatolt hozzá. Máskor ez volt -legkedvesebb zenéje, s a tolla vígabban perczegett, míg a zsivaj -hangzott. De ma bántotta ez a csengő hang; a reggeli jelenet, úgy -látszik, idegessé tette egy kicsit.</p> -<p>– Micsoda boldog léhaság! – dünnyögött magában. – Sejtelme sincs -a gondjaimról, boszúságaimról. Ha ezer esztendeig él, akkor se -fogja gyanítani, hogy az élet nem tréfa, hanem nagyon is komoly -dolog.</p> -<p>De rögtön eszébe jutottak az álmatlan éjszakák, melyeket Irén -beteg gyermekei ágya mellett töltött. A néma, apró önfeláldozások, -melyek csak igénytelenebbek, de nem kevésbbé érdemesek, mint a -pompázó hőstettek. Eszébe jutottak a meglehet kicsinyes, de annál -boldogabb emlékü kedveskedések, melyekkel Irén annyiszor sietett -megtagadni a saját kényelmét az övé érdekében, aztán az oly édes -szerelmi engedések és az örökkön emlékezetes szerelmi -fellobbanások.</p> -<p>És kedve lett volna berohanni hozzá, bocsánatot kérni tőle, s -megvallani, hogy megbántotta gondolatban, csókkal borítani el a -ruhája szegélyét, és kisírni magát ott a lábánál.</p> -<p>– De hát mi bajom nekem tulajdonképpen?! Mi ütött hozzám, mi -rontott meg így?!</p> -<p>– Ez már a kétség! – sípolt el füle mellett egy csúfondáros -hang. – A kétség, a rettentő kétség; óvakodjál tőle!</p> -<p>– Nem, nem – biztatta egy másik hang – ez csak idegesség. A -képzelődés gonosz játéka, mely koronkint megcsúfolja a munkában -elernyedt, fáradt szervezetet. <span class="pagenum"><a name= -"Page_199" id="Page_199">-199-</a></span> Vannak a képzelődésnek -ily rút játékai. Az ember hangyamászást érez a talpában, lehetetlen -fájdalmaktól kezd fuldoklani, s elhiteti magával, hogy ez már a -halál. Pedig dehogy a halál. Nemsokára elfelejti az egészet, s tíz -év multán nevetve gondol arra az időre, a mikor azt hitte, hogy -végrendeletet kell csinálnia. Vannak ilyen bajok, de ezek a bajok -egy hét alatt elmúlnak. Elmúlik majd ez is.</p> -<p>Igen, igen, mindez csak idegesség. Hogy is lehetnének kétségei?! -Hisz ez annyit jelentene, hogy megőrült. Csak bolond hisz a -lehetetlenségekben. És ez az. Ki hinné el ép észszel, hogy az, a ki -hat esztendeig áldott jó anya és minta-feleség volt, valaha -méregkeverőnő lehetett! Méregkeverőnő ez a nyárspolgár asszonyka, a -kinek a gondolatai soha se terjedtek túl a gyermekszobán, a ki soha -tudni se akart a nagyvilág lármájáról, azokról az élvezetekről, -melyek a vétkezőknek örök vágyai, a ki kétségbeesik a -szomszédasszony baján, s a ki megsiratja a regényhősnőket! De hisz -a ki ezt lehetőnek tartja, azt egyenesen a Lipótmezőre kell -szállítani! A dolog még képzelgésnek is otromba, s az ötletét -csakis az magyarázza meg, hogy képzeletünk egy sebes, széles medrü -folyó, mely minden szennyet magával sodor.</p> -<p>Persze, hogy csak idegesség az egész.</p> -<p>Már pedig az idegességnek csak egy gyógyszere van: az, ha az -ember egy cseppet se foglalkozik a bajával. El kell foglalnunk -magunkat valami mással, s nemsokára azt tapasztaljuk, hogy az egész -baj eltűnt nyomtalanul.</p> -<p>Leült az íróasztalához s hozzáfogott egy feljebbezés -megírásához. Mikor elkészült vele, végig olvasta, s kénytelen volt -megvallani magának, hogy ennél silányabb munkát soha se végzett -világéletében. <span class="pagenum"><a name="Page_200" id= -"Page_200">-200-</a></span></p> -<h3>IX.</h3> -<p>Egyszer, késő éjjel, miután négy vagy öt óráig nyugtalanul -hánykolódott az ágyában: az éjszakai feketeségben, a mint nem -szégyellte ledobni magáról a takaróját, nem szégyellte leleplezni -önmaga előtt azt a titkos gondolatát se, hogy lehetetlenség -nincsen, semmi se lehetetlen.</p> -<p>Eszébe jutottak az összes madonna-arczu gonosztevők, a kiket -valaha látott, s azok is, a kikről csak hallott vagy olvasott. -Eszébe jutottak a szörnyű hitszegések, a felháborító csalások, a -gyalázatos és jól eltitkolt házasságtörések, melyeknek valaha -bűntársa vagy legalább tudója volt, eszébe jutottak azok az -ismerősei, kiknek a szülőiről rémes bűnöket tudott, ezek a -gyanútalanságban élő lények, s a vak férjeknek egész serege.</p> -<p>És mindezek az emberek majdnem kivétel nélkül derült, boldog -arczczal jártak a világban, árnyéka nélkül a gyanunak, hogy a -hozzájok tartozókkal a gyalázat egy pókhálójában élnek, mely -társadalmi helyzetöket mindörökre meghatározza, nem sejtve, hogy a -kit karjokon hordanak, ocsmány árulást követett el vagy követ el -mindennap az ő tisztességük ellen, nem álmodva, hogy egy sötét, -lappangó vád kiséri minden lépésöket, akármerre mennek, akárhogy -viselkednek. <span class="pagenum"><a name="Page_201" id= -"Page_201">-201-</a></span> Azok pedig, a kik ennek a gyalázatnak a -szerzői voltak, nyugodtan kapaszkodtak ezeknek a falusi -ártatlanságoknak az erős karjába, abban a tudatban, hogy a zászló -fedezi az árut, s mindig annál többet adtak a tisztességre, minél -messzebb volt tőlük ez az elveszett paradicsom.</p> -<p>Soha senki se találkozott, a ki a gyalázat sleppjét, melylyel -végigsöpörték az utczát, letépte volna róluk s arczába vágta volna -hályogos szemü kísérőiknek. Nem tudott esetet, hogy valaki -felnyitotta volna a szemét ezeknek a boldogtalanoknak, a kiknek -egyedüli szerencséjök az volt, hogy nem láttak, nem tudtak, nem -hallottak.</p> -<p>Ó, igen, minden lehetséges, az ártatlan tekintet csalfasága, a -madonna-arczok titokzatos, megérthetetlen árulása, a szent képek -gyalázata, minden, minden…</p> -<p>… Aztán tovább kaparta a sebét, hogy meggyógyítsa.</p> -<p>Igen, minden lehetséges, csakhogy az a minden, a mitől ő -reszket, az, a minek a gondolatára is hideg verejték ül az arczára, -ha lehetséges is, de nem igaz!</p> -<p>Nem igaz, nem igaz. Az esze még ép, és tisztán hallhatólag sugja -a fülébe, hogy nem igaz. Szerencsére, van a birtokában valami, a mi -nem engedi, hogy az őrülésnek adja át magát: egy halom papiros, -melynek minden sora az arkangyalok harsonájával zengi túl a szörnyű -agyrém kísértő suttogását. A tények, a tények!</p> -<p>Kilopózott az ágyból, s mezítláb, tolvajléptekkel, vigyázva -osont át az irodájába. Az ajtót nesztelenül sikerült betennie; s a -kulcs is zörej nélkül fordult meg a zárban.</p> -<p>Aztán meggyujtotta a lámpát, s egy zárt fiókból előszedte azokat -a bizonyos iratokat. Megvolt az egész csomó, kék szalaggal szépen -összekötve. Nem hiányzott <span class="pagenum"><a name="Page_202" -id="Page_202">-202-</a></span> egyetlen papir se; gonosz koboldok -nem lopták el a tények egyikét sem.</p> -<p>Olvasni kezdett.</p> -<p>Hidegen, bíráló fejjel, mindent mérlegelve, közönbösen olvasott, -mint egy bíró. Ám lássuk hát még egyszer a halott védelmét.</p> -<p>Ó, micsoda valószinűtlenségek! Mennyi ellentmondás, minő durva -szövetü mesék, hány szégyenletes, kénytelen beismerés! Igen, a -szörnyű némber ismét benne van a páczban, és hiába ficzánkol, -sehogy se bir kieviczkélni belőle. Hazugság hazugságra, gyanujel -gyanujelre. Minden látszólag csekély dolog az ő személyénél fut -össze s az ő bűnében leli magyarázatát. Ég, föld összeesküszik -ellene, és minden összecsap a nyaka körül. Minden anyagi bizonyíték -őt vádolja, minden tanuvallomás ő ellene szól, minden szó, minden -mondat, még az is, a mit ő maga mond egy félórával előbb.</p> -<p>És ezzel ellentétben semmi, csak a haldokló szava. Minő -haldokló, és minő utolsó szavak! Világos, hogy már csupán a boszú -élteti. Talán nem is csak az a vágy, hogy átkozódjék. Hanem egy -ördögi gondolat. Miért ne tudhatta volna meg valamiképpen, uj -foglyoktól, a börtönőrtől – a börtönnek is vannak híradói – vagy -miért ne tudhatta volna meg utóbb, a rabkórházban, hogy az egykori -védőügyvéd feleségül vette az egykori vádlottat. Bizony, könnyen -megtudhatta, s óvakodott elárulni a megátkozott előtt, hogy tisztán -tudta, mit mond és kinek beszél. Nem is fedez fel semmi uj -részletet, körülményt, vagy gyanujelet; nem tesz egyebet, csak – -kiaknázva még a halált is, bizakodva abban, hogy a haldoklás rémes -látványa mindig hatással van a babonás lélekre – a haldokló -súlyosnak tartott szavát dobja a mérlegbe. Egyszerűen tüzet okádik, -mint a sárkány, mielőtt elpusztul. <span class="pagenum"><a name= -"Page_203" id="Page_203">-203-</a></span></p> -<p>Igen, minden a halott ellen szól, és mellette semmi, csak ez a -pár aljas szó, mely a legjobb esetben is a leghitványabb boszú a -világon.</p> -<p>Minden azt vallja, hogy a halott volt a gyilkos. A tények -hálózata, a tanuvallomások százai, a bizonyítékok logikája, minden -emberi értelem és meggyőződés, ügyész, bíró, maga az isten is, a ki -hazugságot küld a boszorkány ajkára, s nyomban megbünteti érte.</p> -<p>De lehet-e azt mondani, hogy nem történhetett az ítéletben -tévedés, s hogy a vád olyan kétségtelenül be van bizonyítva, mint -bizonyos az, hogy kétszer kettő négy?</p> -<p>Nem.</p> -<p>Rendkívül valószinűtlen, hihetetlen, de nincs kizárva, hogy -Barcsiné mégis ártatlan volt.</p> -<p>A meggyilkolt ágyánál elvész a fonál. Nem látni, nem tudni többé -semmi bizonyosat: koromfekete éjszakában vagyunk.</p> -<p>Ah, ha csak egy pisla fényt fedezne fel ebben a néma éjszakában! -De sehol semmi.</p> -<p>Eleinte látni vélt valamit, de utóbb be kellett ismernie, hogy -csak a szeme káprázott.</p> -<p>Így gondolkozott: kétségtelenül csak egy dolog bizonyos, az, -hogy a végrendelet nem hamis, mint Barcsiné állította, a -végrendelet minden bizonynyal valódi. S ha a rettenetes némber -vádjából az első rész okvetetlenül hamis, a többi magától -következik.</p> -<p>Nem, nem következik magától. Ha kiderült is, hogy hamisításról -nem lehet szó: a »többi« még most is sötétségben maradt. Képzeljük, -hogy a végrendelet nem volt mélységes titok: a »többi« nagyon -érdekében állhatott a várományosnak, mihelyest az ellenség -megjelent a házban.</p> -<p>Nem, nem tudni semmit, semmit. És ezeket nevezte volt -»tények«-nek!… <span class="pagenum"><a name="Page_204" id= -"Page_204">-204-</a></span></p> -<p>Úgy nézett a papirjaira, mint értéktelenné vált bankjegyeire a -hajdan gazdag, a kit a devalváczió koldussá tett. Aztán visszalökte -őket a fiókba, s hátra hanyatlott a karosszékében.</p> -<p>És sorra jelentek meg előtte az eddig ki nem hallgatott tanuk: a -kételkedés ezer apró koboldja.</p> -<p>Eszébe jutott az első találkozás. Az a titokzatos némaság, az a -megérthetetlen csüggedtség és megadás. De hát így szokott tenni az -ártatlanság?! Nem. Az igazságtalanul vádolt fölháborodik, kapálózik -a végzet ellen kézzel-lábbal, s méltó haragjában az égbe kiált. De -nem nyugszik bele a végzetbe, s nem teszi össze a két kezét, mint -az, a ki már megérett a vezeklésre.</p> -<p>Miért nem kellett neki ügyvéd? Miért kellett hivatalból rendelni -őt a védelmére? Úgy gondolkozott, hogy nem segít már rajta semmi -ügyvéd? Csak ennyire bízott az igazságban, az ártatlanok -szövetségesében?!</p> -<p>Aztán az a különös meglepetés, mikor előadta neki a -fölfedezéseit! Azt vélte volna az ember, hogy nem akarja elhinni a -dolgot. Miért? Hisz, hogy ha ártatlan, épp ellenkezőleg, -természetesnek kellett volna találnia, hogy végre nyomra jöttek. -Majd ugyanakkor az az elfelejthetetlen vad öröm, mely – emlékszik – -úgy megdöbbentette!… S mintha egy rejtelmes, sötét mosolyt is -látott volna azon a gyönyörü ajkon. Vajon mért mosolygott?</p> -<p>S utóbb az a rideg, ijesztő mondat, mely akkor is oly bántó -hatással volt rá! »Ha eladom magamat, nem adom el magamat ingyen«. -Azok beszélnek így, a kiknek az élete tiszta, mint a forrás?</p> -<p>Meg az a tekintet, melylyel értésére adta, hogy a vén ember -szerelmét tudta, észrevette! Nem azt mondta ez a tekintet, hogy: »A -kire én rápillantok, az el van veszve«?! Ki tudja, talán akarta is, -hogy a vén ember <span class="pagenum"><a name="Page_205" id= -"Page_205">-205-</a></span> belébolonduljon, s az a tekintet, -melyet akkor nem értett meg teljesen, ezt is bevallotta?!</p> -<p>Meg a többi, meg a többi.</p> -<p>Ó, ha akkor mélyebben nézett volna ezeknek a kaczér -pillantásoknak a titkaiba, ha jobban megfigyelte volna ezeket a -különös hangokat, ha ügyelt volna minden mozdulatára, minden -mosolyára!…</p> -<p>És gyötörni kezdte az emlékezetét ujabb és ujabb gyanus -tüneteket keresve. Az Emlékezet pedig egyre küldte rá a gonosz -koboldok vijjogó hadát.</p> -<p>De hát vak volt akkor?</p> -<p>Igen, vak volt; a megbűvölt, megigézett ember szemével nézte -azt, a kiben csak a vádlottat kellett volna látnia.</p> -<p>Meg volt őrülve akkor.</p> -<p>Vagy most van megőrülve? S mindezek semmiségek, melyeket csak -felizgatott képzelete tüntet fel szörnyü dolgok gyanánt? Csak a -hitvány Emlékezet hazug tükrében látja így a dolgokat, s valóban -nem így voltak? Ha igazán így volt minden, mért, hogy csak most -fedezi fel az összefüggést ezek között a semmiségek között, mért, -hogy mindezt akkor egy cseppet se találta borzasztónak?!</p> -<p>Nem, nem tudni semmit, semmit.</p> -<p>– Semmit, semmit! – suttogta valami a fülébe, s csak aztán vette -észre, hogy a szíve dobogását hallgatja. – Semmit, semmit! – ezt -ketyegte a falióra is, egyhanguan, vég nélkül.</p> -<p>Fölkelt, s halkan, óvatosan kinyitotta az ablak tábláit. Odakünn -sűrű, kövér pelyhekben hullt a hó, s lassankint elborította a -kihalt, széles utczát. Aludt az egész tájék, csak egy vén éjjeli őr -oldalgott a szomszéd házak mentén.</p> -<p>Felnyitotta az egyik ablakszárnyat s kihajolt a szabadba. A -rosszul égő lámpától megfájdult a feje, s <span class= -"pagenum"><a name="Page_206" id="Page_206">-206-</a></span> jól -esett neki, hogy a hideg bársony-pelyhek lehűtötték egy kissé az -arczát.</p> -<p>Egy félóráig is elnézte a hó szállongását. Úgy tetszett neki, -mintha ez a sok, sok hó csupa sírdombra szállana le, s eltakarná a -multat egészen, egészen.</p> -<p>Egyszerre összerázkodott, s valami démon szavát hallotta, mely -így suttogott hozzá:</p> -<p>– S ha én megadnám neked a bizonyosságot?! Ha elárulnám neked a -titkot, melyet már senki se tud, hogy: igen, az, a kit oly forrón -szerettél, mérget kevert, s mint a halál angyala állott egy -szánalomraméltó vén ember ágya mellett, de megmutatnám egyben a -multat teljesen, s látnád, hogy a mandragorának ezt a virágát, -melyet az akasztófa tövéből szakítottál le, előtted emberkéz nem -érintette, s még csak lehellet se fért hozzá: mondd, ó Brutus, mit -tennél akkor?!… Azt mondanád, ó Brutus, ezeknek a szállongó -pelyheknek: »Hullj sűrűbben, hullj sokáig, sokáig, és borítsd be a -multakat áthatatlan, vastag szemfödővel! Ne kutassa, ne bolygassa -többé senki, mi történt, hogy történt. A holtak jól el vannak -temetve, a mult jól el van földelve, békesség a holtaknak és -bocsánat az élőknek!« Aztán könyörögnél az egek urához, hogy -küldjön rád felejtést, s talán felejtenél is. A gyilkossággal, ó -Brutus, a legnagyobb szörnyüséggel a világon, meg tudnál te -békélni. Más az, ó Brutus, a minek a gondolatára is hideg verejték -ül ki az arczodra! Megmondjam: micsoda? Az a tudat, ó Brutus, hogy -a ki nem retten vissza a gyilkosságtól, nem riad meg a bocsánatos -bűnöktől sem. Az a meggyőződés, ó Brutus, hogy ily tökéletes -képmutatónak, a ki el tudta ásni a legnagyobb vétket, könnyü volt -ellepleznie az apró bűneit. Az a kétség, ó Brutus, hogy a halálnak -ez a fehér angyala nem volt-e szerelmi találkozók piros arczu -tündére <span class="pagenum"><a name="Page_207" id= -"Page_207">-207-</a></span> is?!… A mérget még csak megbocsátanád, -szegény ember, de a csókok gondolatára minden vércsepped a karodba -tódul! És minő képek látogatnak lázas álmaidban! A vén ember -tisztátalan érintése… hideg vétkezés aljas számításból… lopott, -féktelen szerelmek… rejtett szobák bűnei… Meg akarsz fulladni, -szegény ember?! Nyisd ki hát a másik ablakot is.</p> -<p>Kinyitotta mind a két ablakát, s fel s alá kezdett járni a -szobában. A démon kísérte.</p> -<p>– Az ilyen multat – suttogott a rossz lélek – nem lehet -elföldelni. Az ilyen mult megmarad a sírig, s ha az alvó ajka nem -beszéli ki, megtalálod a jelenben. Bizonyosságot akarsz? Keress, -kutass, légy százszemü, mint Argus; a míg ő él, a Mult itt van, -tőled egy lépésnyire. <span class="pagenum"><a name="Page_208" id= -"Page_208">-208-</a></span></p> -<h3>X.</h3> -<p>– Ella – szólt Irén másnap délután a szobalányhoz – ne menjen -sehová, míg haza nem jövök. Nézzen be gyakran a gyermekszobába; ne -legyenek egészen az uj dadára bízva.</p> -<p>A szobalány kiment, s Irén a keztyüjét gombolta fel. Aztán menni -készült, de visszafordult. Eszébe jutott, hogy levelet írt a -sógornőjének; egyúttal azt is bedobhatja a levélszekrénybe. S -keresgélni kezdett az iróasztalán.</p> -<p>– Irén!</p> -<p>– Nini, te itthon vagy?</p> -<p>S meglepetten fordult meg.</p> -<p>– Hogy megrezzentél!</p> -<p>– Megrezzentem! Mily különös szavaid vannak! Csak meglepett, -hogy itthon vagy. Azt mondtad, elmészsz.</p> -<p>– Már visszajöttem. Egyedül mészsz ki?</p> -<p>– Azt mondtad délben, hogy nem kisérhetsz el. Irénkét pedig még -nem vihetem ki.</p> -<p>– Úgy értettem, hogy: Ellát nem viszed magaddal?</p> -<p>– Igazán nem értelek. Mért vinném magammal?</p> -<p>– A hogy gondolod. Mikor jössz vissza?</p> -<p>– Egy fél óra mulva itt leszek, csak Wolfhoz megyek, Irénkének -ruhát rendelni. De… mintha <span class="pagenum"><a name="Page_209" -id="Page_209">-209-</a></span> ellenedre volna, hogy elmegyek -hazulról. Ne várjalak meg, a míg elkisérhetsz? Nincs valami -mondanivalód?</p> -<p>– Semmi. Később se kisérhetlek el. Nagyon sok a dolgom.</p> -<p>– Engem semmi se sürget. Inkább csak azért indultam el, hogy -járjak egyet. Ne menjünk együtt holnap?</p> -<p>– Nem, csak menj ma. Lehet, hogy holnap sem érek rá.</p> -<p>– Nagyon sokat dolgozol. Az éjjel is fenn voltál.</p> -<p>– Nem tart sokáig. Egy-két nap, aztán vége.</p> -<p>– Valamit akartál mondani.</p> -<p>– Én? Semmit.</p> -<p>– Mikor az imént megszólítottál.</p> -<p>– Csak meglepett, hogy elmészsz.</p> -<p>– Mi lelt téged, Károly?</p> -<p>– Engem? Semmi. Ugyan mi lelhetne?</p> -<p>– Nagyon sáppadt vagy.</p> -<p>– Meglehet, hogy van egy kis gyomorbajom.</p> -<p>– Ne szóljak fel az öreg Vidához? Jó volna, hogyha -megvizsgáltatnád magad.</p> -<p>– Nem olyan jelentékeny a dolog. Ha véletlenül rosszabbul -lennék, talán majd elhivatom Palayt.</p> -<p>S oldalvást leste, milyen hatást tesz ez a rég nem említett név? -Nem tett az semmiféle különös hatást.</p> -<p>– Palayt? Miért Palayt? – kérdezte Irén. – Mikor soha se járt a -házunkhoz?!</p> -<p>– Nem szeretem az öreget. A gyerekekkel nagyon jól bánik, de -nekem semmi kedvem a szirupjaihoz.</p> -<p>– Akkor sem értem – szólt Irén, kissé elgondolkozva – mért -fordulnál éppen Palayhoz? Nem valami <span class="pagenum"><a name= -"Page_210" id="Page_210">-210-</a></span> kellemes emlékek kötnek -bennünket hozzá. Különben, a hogy gondolod.</p> -<p>Minden megzavarodás nélkül, egykedvüen mondta ezt a pár szót, s -nem forditotta félre a szemét.</p> -<p>– Nem ragaszkodom az ötlethez – szólt Károly. De ha kimészsz, ne -hagyd későre, mert estefelé én is el akarok menni hazulról. -Szeretném, ha akkorra haza jönnél.</p> -<p>– Itthon leszek, de mondd, Károly… Igazán nem bánt semmi, a mit -elhallgatsz előlem?</p> -<p>– Semmi. Mi bántana?</p> -<p>Aztán elváltak. Károly úgy tett, mintha a dolgozószobája felé -menne, de a küszöbnél visszafordult. Majd óvatosan, halkan -kinyitotta az üvegajtót, s utána nézett a feleségének.</p> -<p>Irén elgondolkozva s fejét lecsüggesztve haladt végig a széles, -zárt folyosón; ernyőjével végig kopogtatta a mozaik-szemeket. Aztán -befordult a lépcsőházba, s eltűnt férjének a szeme elől.</p> -<p>Mire leért, Károly is odalenn volt. A cselédlépcsőn szökött le, -mint egy zsebtolvaj. Lenn megvárta, míg Irén kilépett a kapun, -aztán követte.</p> -<p>Olyan nehezen járt, mint a ki nagy, nehéz betegségből -lábbadozik. De azért nem fogadott kocsit a kémjáratra: a szemérmét -még nem vesztette el egészen.</p> -<p>Különben számított rá, hogy Irén se fog kocsiba ülni. Mert ha -kocsit venne, mikor csak egy kőhajításnyira készül: akkor már -eleget tudott meg mára. Akkor kétségtelen, hogy titkos útjai -vannak, mindegy, akárhová.</p> -<p>Nem, nem vett kocsit. Abban az irányban haladt, a melyet -említett, s csakugyan Wolfhoz tért be. Károly föllélekzett. Úgy -érezte magát, mint a játékos, a kinek <span class= -"pagenum"><a name="Page_211" id="Page_211">-211-</a></span> mindene -koczkán van, s a kinek egy szerencsés tétel már biztosította a -holnapra valót, az életet még egy napig.</p> -<p>De azért várt türelmesen, s úgy látszott, nem hiába.</p> -<p>Irén vagy tíz perczig maradt az üzletben, aztán folytatta útját, -de nem hazafelé, hanem az ellenkező irányban. Károlynak nagyot -dobbant a szíve, s tovább leselkedett a falak mellett, elfulva, -fáradtan, mintha az Ultima Thuléhoz közelednék, a világ másik -végéről.</p> -<p>Meg volt írva, hogy nem tudhat meg semmit. Irén hirtelen -visszafordult, s Károlynak alig maradt annyi ideje, hogy egy kapu -alá rejtőzzék. A mint leshelyéről kitekintett, látta, hogy Irén -gyors léptekkel megy visszafelé, a másik oldalon.</p> -<p>– Észrevette, hogy követik! – átkozódott Károly.</p> -<p>Mintha összefacsarták volna a szivét. Ime, a bizonyosság, a -rettegve várt bizonyosság ismét kisiklott a keze közül.</p> -<p>De nem, Irén bekanyarodott az egyik szűk utczába, s egyszerre -eltűnt, nyilván az első kapun. Mi volt ez? Eltévesztette volt előbb -az utczát, vagy csak meggyőződést akart szerezni, hogy a közelben -semmi ismerős?</p> -<p>Csak egy perczig maradt odabenn. Alig hogy Károly ujabb őrhelyet -talált, karcsu alakja már ismét kibukkant a kapu alól.</p> -<p>Hogy ez nem lehetett találkozó, látnivaló volt. Annyi idő se -telt el, hogy azt mondhatta volna a másiknak: »Figyelnek ránk; egy -darabig nem jövök.«</p> -<p>S van-e olyan találkozó, a hol a búcsúzás nem kerül -perczekbe?!</p> -<p>Hanem azért megjegyezte a házat, s mikor a kémszereppel fel -kellett hagynia – Irén most már egyenesen haza sietett – visszatért -oda tudakozódni. <span class="pagenum"><a name="Page_212" id= -"Page_212">-212-</a></span></p> -<p>Megtudott mindent, a mit akart. A házban csak négy apró lakás -volt, meg egy nagy szabóüzlet az emeleten, a hol egész nap ki és -bejártak az emberek. Az apró lakások közül három nem lehetett -gyanus. Szegény emberek laktak bennök, a kik negyed-ötöd magukkal -voltak egy szobában. Csak a negyedik lakó keltette fel a kémkedő -figyelmét. Ez a negyedik lakó egy fehérnemü-varrónő volt, a kinek -mintha már hallotta volna a nevét.</p> -<p>Irén csak itt járhatott.</p> -<p>Eszébe jutott a regényekből, hogy a titkolt bűnök szeretik az -efféle szomszédságot. Az asszonyok gyanutlanul járhatnak el az -olyan házba, a hol egy keresett szabó lakik, kivált ha -fehérnemü-varrónő is lakik mellette, a ki meglehet, titokban egyéb -mesterséget is űz.</p> -<p>Felment, valami megrendelés ürügye alatt, de akár rögtön vissza -is fordulhatott volna. A gyanusított lakás csak egy konyhából, meg -egy szobából állott, s a szoba is tele volt gyermekekkel. Az ilyen -helyen nem szokás légyottozni.</p> -<p>Nem lélekzett föl s nem örvendett a fölfedezésnek. Voltak -perczei, a mikor már nem volt egyéb óhajtása, csak az, hogy -valahára vége lenne ennek a gyötrő bizonytalanságnak, akárhogyan, -ha összedől is a világ.</p> -<p>Érezte, hogy a mit tesz, épp oly hiábavaló, mint a mily megalázó -mind a kettőjökre nézve. S nem tudta belátni, hogy ha ez a kínzó -bizonytalanság még sokáig tart, mi fog következni?</p> -<p>Mikor hazaért, Irén szinte mentegetőzve fogadta.</p> -<p>– Nem tudtál bevárni, ugy-e? Pedig siettem. De egy pillanatra -felszóltam a fehérruha-varrónőmhöz, s képzeld, alig tudtam -megtalálni a lakását.</p> -<p>Meg volt írva, hogy nem fog megtudni semmit. <span class= -"pagenum"><a name="Page_213" id="Page_213">-213-</a></span></p> -<p>– Valóságos vigjátéki alakká lettem! – szólt önmagához keserüen, -s azzal áltatta magát, hogy még nyugodt is tud lenni. – Igen, -valóságos vigjátéki alakká!</p> -<p>Eszébe jutott a nagyon mulatságos Arnolphe, a ki mindig -gyanakszik, és soha se tud meg semmit, Arnolphe, a ki kémlelődik, -fürkész, kutat, őrködik, lesbe áll, kiront, perel, felsül, ujra -nyomoz, és soha se veszi észre, hogy a háta mögött csalják meg: s -kedve lett volna sírni. <span class="pagenum"><a name="Page_214" -id="Page_214">-214-</a></span></p> -<h3>XI.</h3> -<p>Két hónap mult el. Ez alatt a két hónap alatt Károly olyan -munkát végzett, a minőre detektiv nem képes.</p> -<p>Megszerzett minden képzelhető adatot, a mi a felesége multjára -vonatkozott. Valóságos naplói voltak arról az évről, melyet Irén a -vidéken töltött, utána járt, kiknél tett látogatásokat a tanítónői -állás érdekében s meddig maradt azoknál, a kiket fölkeresett, tudta -mikor, hányszor, kinek a jelenlétében találkozott a fiatal -orvossal, még a kolostorbeli iskolatársak bizalmas közléseihez is -hozzá tudott férni.</p> -<p>Levetkőzött minden szemérmet. Összeadta magát tudakozódó -intézetekkel, detektiveket fogadott a szolgálatába, kihallgatott -cselédeket, és bizalmaskodott házmesterekkel. Nem tudott meg -semmit.</p> -<p>A mi kétségtelen volt, abban nem talált olyat, a mit ép észszel -hibáztatnia lehetett volna. De egy-egy betett ajtó mögött -el-elveszett előtte a bizonyosság, s az ilyen fölfedezések után, -gyanuja uj tüzet fogva pusztított tovább.</p> -<p>– S ő ne sejtené ezt a nyomorúságot?! – tépelődött magában. – -Lehetetlen! Hisz félig már meg vagyok őrülve, s magam sem ismerek -többé magamra! Ne vette volna észre, hogy árnyéka vagyok annak, a -<span class="pagenum"><a name="Page_215" id= -"Page_215">-215-</a></span> ki voltam, hogy egy vampir tehetetlen -áldozata vagyok, hogy ez a vampir kiszívja a véremet, lebilincseli -a karomat, megbontja az agyvelőmet, megmérgezi a lehelletemet, ha a -gyermekeimhez közeledem?!… Ne vette volna észre, hogy mindez azóta, -mióta azt az átkozott haldoklót meglátogattam, ne találta volna ki, -hogy ki volt ez a rettentő haldokló?!… Ne tudná, hogy folyton -kémlelem, hogy szemmel kisérem minden lépését, ne sejtené, hogy -meglesem minden mozdulatát s latra vetem minden szavát?!… De hát -mért nem szól akkor?! Mért nem védi magát?!… Azt gondolja, hogy: ne -fujd, a mi nem éget, s remegve húzódik meg fészkén, mint a tyúk, ha -róka jár a szárnyas-ól körül?!…</p> -<p>És azután is csökönyösen ismételgette magában:</p> -<p>– Ha ártatlan volna, nem félne kérdezősködni, nem félne -hozzáérni a sebemhez…</p> -<p>Nem félt hozzáérni. Egy este, mikor Károly ügyiratcsomója mellől -kimerülten hanyatlott hátra a karosszékébe, szép csendesen fölkelt -a munkaasztalka mellől, a melynél dolgozott, s oda könyökölt az ura -elé.</p> -<p>– Zavarlak, Károly?</p> -<p>– Nem. Már készen vagyok.</p> -<p>– Megharagudnál, ha valamit kérdeznék tőled?</p> -<p>– Mire ezek a gyerekes bevezetések? – szólt Károly ingerülten. – -Ne játszd a rabszolgát, hanem mondd, a mit mondani akarsz.</p> -<p>– Csak azt akartam kérdezni…</p> -<p>– De hát mit? Ne várd, hogy harapófogóval húzzam ki a szádból a -szót.</p> -<p>– Ostobának fogod találni a kiváncsiságomat. De azelőtt nem -titkoltál el előttem semmit, és ez a hosszú, makacs hallgatás… Hisz -én is asszony vagyok!</p> -<p>– Megtudhatom végre…? <span class="pagenum"><a name="Page_216" -id="Page_216">-216-</a></span></p> -<p>– Mondd, édesem, de igazán ne haragudjál meg… hogy hívták azt a -haldoklót, a ki nemrég magához hivatott?</p> -<p>Megdöbbent, és habozás nélkül hazudott:</p> -<p>– Ruff Péternének. Miért?</p> -<p>Irén a legtermészetesebb hangon felelt:</p> -<p>– Azt kezdtem képzelni, hogy Barcsiné volt.</p> -<p>– Miért lett volna éppen Barcsiné?</p> -<p>– Hogy olyan feltünően hallgattál erről a látogatásról, az a -gondolatom támadt, hogy talán engem is érdekel a dolog, s csak -gyöngédségből nem szólsz. S így természetesen csak Barcsinéra -gondolhattam.</p> -<p>Károly nem volt oly nyugodt, mint Irén, s hirtelenében nem -tudott egyebet mondani, mint ezt a pár szót:</p> -<p>– Nem. Nem Barcsiné volt.</p> -<p>Aztán nem beszéltek többet erről a tárgyról.</p> -<p>– Vajon mit gondol magában? – tünődött Károly, mialatt Irén -nyugodtan hozakodott elő a maga apró házi dolgaival. – Csakugyan -beérte a válaszommal? Vagy ez is színlelés?</p> -<p>S akkor is egyre emésztődött, mikor egyedül maradt.</p> -<p>– Tehát, ime, őt is nyugtalanítja ez a rettentő név!… Miért -nyugtalanítja? Ha ártatlan, mért nem felejtkezett el róla -tökéletesen? Ó, ha ártatlan volna, nem járna a fejében szüntelen ez -a név, ez az átkozott név!…</p> -<p>Majd eszébe jutott, milyen ellenmondásba keveredett -önmagával.</p> -<p>– Igazán elvesztem az eszemet!… Hisz szegény nem szólhat egy -szót, nem léphet se jobbra, se balra, nem mosolyoghat, nem -szomorkodhatik, nem hallgathat és nem lehet beszédes, hogy mindezt -rosszra ne magyarázzam, hogy mindebből ne a bűnösségét olvassam ki, -<span class="pagenum"><a name="Page_217" id= -"Page_217">-217-</a></span> hogy azt ne higyjem: mindez csak -áltatás, hazugság! Ó, ez az átok!… Meg fogok őrülni, bizonyosan meg -fogok őrülni.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Koronkint voltak nyugodtabb órái is. Ilyenkor, mintha szükségét -érezte volna, hogy jóvátegye, a mit gondolatban vétett, majd -megfullasztotta Irént a csókjaival.</p> -<p>Irén nem tudta mire magyarázni ezeket a rohamokat. De egyre -jobban félt valami határozatlan, valami titokzatos veszedelemtől, s -rémülten tűrt és hallgatott.</p> -<p>Ennek az érzéki láznak a váltsága volt a leggyötrelmesebb.</p> -<p>– És ha ezeket a karokat más is csókolta, ha ezeket a karokat -egy vén ember ajka is érintette!… – gyötrődött, mialatt mosolyogni -próbált.</p> -<p>Majd nem akart többé tudni semmit, s csak egy vágya volt: a -rém-álmot elfelejteni. <span class="pagenum"><a name="Page_218" id= -"Page_218">-218-</a></span></p> -<h3>XII.</h3> -<p>Egyszer, késő éjjel, Irén arra riadt fel, hogy a sötétségben -megragadják a kezét, kirántják az ágyból, s kivonszolják a másik, a -világos szobába.</p> -<p>– Gyere, Gyere!</p> -<p>– Károly! Meg vagy őrülve?!…</p> -<p>Amaz hirtelen elbocsátotta a karját, s a terhes asszonynak meg -kellett fogóznia, hogy el ne essék.</p> -<p>– Károly! Károly! Az istenért!</p> -<p>A férfi felragadott egy levelet az asztalról s elébe tartotta. A -balkeze görcsösen fogta a virágos papirlapot, s remegő jobbja -ütéseket mért a megfakult írásra. Az arcza ólomszínü volt, s egy -ismeretlen ember hangján üvöltött:</p> -<p>– Mondd: a szeretője voltál ennek az embernek?! A szeretője -voltál?!</p> -<p>– Károly, én félek tőled! Károly, én nem láttalak így soha! Az -istenért, térj magadhoz!</p> -<p>– Te írtad ezt a levelet?! Te írtad, igen vagy nem?!</p> -<p>Végre megismerte a papirlapot. A kolostorból írta egyik -barátnőjének. <span class="pagenum"><a name="Page_219" id= -"Page_219">-219-</a></span></p> -<p>– Persze, hogy én írtam. De nem értelek…</p> -<p>– A szeretője voltál?! Mondd: a szeretője voltál?!</p> -<p>Nagynehezen megértette.</p> -<p>– De az istenért, olvasd tovább, s látni fogod, hogy tréfa az -egész! Olvasd tovább, olvasd tovább… Ó, be megrémültem!</p> -<p>A szeme káprázott, a keze reszketett, de hisz épp ezt várta: a -mentséget, a mentséget!</p> -<p>Kibetűzte az írást, s a pirosság lassankint visszatért arczába. -Istenem, hát ennyire őrült volt!</p> -<p>Letérdepelt feleségének a lába elé.</p> -<p>– Bocsáss meg! Elment az eszem, meg vagyok őrülve, a gonosz -szállott meg, nem tudom: mi lelt! Ó ha tudnád, hogy mennyit -szenvedek!</p> -<p>És elsírta a felesége előtt minden nyomorúságát. Elmondta, minő -átok ül rajta, elbeszélte a kétségeit, gyötrődéseit, elmondta, hogy -ez a féreg folyvást rágódik a szívén, s érzi, hogy nincsen -menekvése, hogy bele fog őrülni ebbe a vergődésbe.</p> -<p>Valami csodában reménykedett. Abban, hogy a felesége egy -szavával meg fogja törni a varázslatot. Vagy legalább el fogja -altatni, el fogja hitetni vele, hogy mindez csak rémkép volt.</p> -<p>Irén csak nézte, halotthalaványan.</p> -<p>Mi volt az előbbi rémülete ehhez képest!</p> -<p>Ez az ember, a ki előtte maga volt a férfiasság! Mily -ébredés!</p> -<p>S mint a ki a lángok közt elhamvadni látja mindenét, gépiesen -ismételgetett egy pár szót, ezt a pár szót:</p> -<p>– Ó, én szegény asszony! Ó, én szerencsétlen asszony!</p> -<p>Majd hozzátette:</p> -<p>– Szegény gyermekeim! Szegény kis gyermekeim!</p> -<p>Amaz pedig könyörgött a csodáért. <span class="pagenum"><a name= -"Page_220" id="Page_220">-220-</a></span></p> -<p>– Mondd, hogy mindez csak rémkép volt, mondd… ó, mondj hát -valamit!</p> -<p>– Mit mondjak? Esküdözzem? De hisz, szegény ember, nem fogsz te -hinni se az esküimnek, se a könnyeimnek!</p> -<p>– Esküdjél meg gyermekeink életére!</p> -<p>– Esküszöm gyermekeink életére!</p> -<p>– Úgy lásd őket boldogan, a mint hogy ártatlan vagy?</p> -<p>– Úgy lássam őket boldogan, a mint hogy ártatlan vagyok!</p> -<p>Megcsókolták egymást. Aztán bementek a másik szobába s -megcsókolták a gyermekeiket is.</p> -<p>– Félek magamban. Maradj itt.</p> -<p>– Itt maradok. Hiszek neked. Imádlak.</p> -<p>És hitt, a míg ott maradt.</p> -<p>De reggel, a mikor betette maga után az ajtót, s ismét egyedül -volt, azon kezdte, hogy leroskadt a székébe.</p> -<p>– Megcsalt! – hörögte. – Hazudott, most is hazudott! Hisz én is -hazudtam volna – irgalomból!</p> -<p>Aztán eszébe jutott az eskü, és összeszorította az öklét.</p> -<p>– Megesküdött a gyermekeink életére! A gyermekeink életére!…</p> -<p>Fel s alá járt a szobában, aztán vagy kétszer végigsimított a -homlokán.</p> -<p>– Addig, míg nem vagyok egészen őrült – hebegte – addig, míg nem -vagyok egészen őrült… Mert akkor talán megölném őt is, és mi lenne -szegény kis gyermekeinkből?!…</p> -<p>Elővette a revolverét s a szívének irányozta.</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_221" id= -"Page_221">-221-</a></span></p> -<p>Szombathy Károlynak az esete azok közé az öngyilkosságok közé -tartozott, melyeket az ujságok sehogy se tudnak megmagyarázni. A -vagyoni viszonyai rendben voltak, boldog családi életet élt, ép, -egészséges ember volt. Vajon mi bírhatta rá az öngyilkosságra? A -Werner-pörre nem gondolt senki. Az a kérdés, hogy Wernert ki -gyilkolta meg, már rég el volt temetve.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_222" id= -"Page_222">-222-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_223" id="Page_223"><br /> --223-</a></span></p> -<h2>KIRÁLY-IDILLEK.</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_224" id= -"Page_224">-224-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_225" id="Page_225"><br /> --225-</a></span></p> -<h3>I.<br /> -SASVADÁSZAT.</h3> -<p>Második Arzén, levante-i király, magához hivatta -miniszterelnökét, a derék Milicset, és szomoruan így szólt:</p> -<p>– A pénz kevés. Nagyon kevés!</p> -<p>Milics egyetértett a felséges úrral:</p> -<p>– Bizony kevés. Nagy-gyon kevés!</p> -<p>Ezt albán nyelven, de igen sok <i>gy</i>-vel, a feneketlen bánat -hangján mondta. Nyomatékul sóhajtott is hozzá; s az ismert bariton, -mely húsz éven át annyi parlamenti viharral daczolt, szomoruan -csengett, mint egy Ave Maria.</p> -<p>A Balkán oroszlánja nadrágzsebébe mélyesztette a kezét, mintha -még most se akarná elhinni a vigasztalan valót; mintha azt remélné, -hogy mégis csak talál ott valamit. Aztán lehorgasztva -világtörténelmi orrát, elkezdett le s fel járni a szobában. Milics -úgy állott a háttérben, mint a Sötét Gond.</p> -<p>– Az élet kissé sajátszerü – bölcselkedett a király. – Az -embernek hol nincsen pénze, hol ismét nincsen.</p> -<p>Milics is ezen a nézeten volt.</p> -<p>– Azt mondhatnám, felség, hogy az élet rendkívül sajátszerü. -<span class="pagenum"><a name="Page_226" id= -"Page_226">-226-</a></span></p> -<p>A fejedelem egy pillanatra megállott, hogy meghallgassa első -tanácsosát. De a Milics bölcs mondása nyilván nem elégítette ki, -mert a hogy elhangzott, folytatta a sétáját.</p> -<p>A dolgozószobában egy pár pillanatig csak a vadászcsizmák -kopogása hallatszott. Milics mozdulatlanul állott és fülelt.</p> -<p>Végre a Balkán oroszlánja ezt a kijelentést tette:</p> -<p>– Pénzt kellene fölvenni valahol.</p> -<p>Milics fölemelte szemét a mennyezetre, mintha meg akarná -kérdezni a magasban lakozótól:</p> -<p>– Láttál, Uram, ilyen ártatlanságot?! Ez a kellemetlen kamasz -még most is kölcsönökről álmodik! Elmult negyven éves, s még most -is hisz az uzsorásokról szóló tündérmesében! Annyi viszontagság -után teli van ábránddal.</p> -<p>Milics határozottan irígyelte ezt a gyermekiességet. Hiába, a -származás mégis csak valami. Ime, ez a kóbor princz, a kit -trónkereső korában az angol bookmaker-ek megvertek, s a ki most itt -egy sereg kecskepásztorral királynak czímezteti magát, annyi -balszerencse s oly sok megaláztatás után, mind e mai napig -megőrzött valamit őseinek, az olasz condottiere-knek derüs -világnézetéből. Hisz és remél!</p> -<p>– Nem felelsz, Milics?</p> -<p>– Sire! A rideg való az, hogy a <i>hitel</i> szót ki kell -törülnünk a szótárunkból. Egy kopek nem sok, de egy kopeket se -tudunk kölcsön kapni.</p> -<p>Arzén király az ablaknál állott s búsan nézett ki a sivatagba. -Tekintete elrévedezett a végtelen homokbuczkákon. Sehol semmi; még -csak egy kecske se ődöngött a kopár sziklák körül.</p> -<p>– A Montenegroi Kézművesek Szövetkezete – folytatta alázatos -jelentését Milics – felmondta összes <span class="pagenum"><a name= -"Page_227" id="Page_227">-227-</a></span> kölcsöneit, s Volkin, a -ki az utolsó reménységem volt, azt felelte, hogy: tárgyaljunk a -Rothschild-csoporttal.</p> -<p>– A disznó! – dörmögte a király.</p> -<p>– Disznó?! Hol van? – kiáltott fel Milics.</p> -<p>S apró szemében felcsillant a váratlan öröm. Fegyverre akarta -szólítani az őrséget, hogy a disznót, élve vagy halva, kerítsék -kézre, de aztán kiderült, hogy az egész félreértés s a disznó -délibáb volt.</p> -<p>– Vásárolnunk kellene valamit – vélte a király. – Cséplőgépet, -zongorát, koporsót, vagy: léghajót, bicziklit, biliardot. Volkin -mindenre hitelez.</p> -<p>– Istenem, Sire, a kereskedők olyan kitanultak!</p> -<p>– Látod, Milics, ez a te külső politikád gyümölcse. Ha ki tudjuk -eszközölni, hogy Európa elismerje királyságomat, most van pénz, -hitel, bizalom, minden.</p> -<p>– Ó, uram, nincs az a diplomata, a ki többet házaljon, mint én a -Felséged érdekében. Elmondhatom, hogy kevés embert löktek ki -annyiszor, mint engem!</p> -<p>– S a nép… a nép szegény, ugy-e?… – tünődött a király. – Nem bir -el ujabb terheket? Hisz a régit se hajlandó fizetni!</p> -<p>– A nép oly szegény… oly szegény!… – Milics elővette a -zsebkendőjét, s könnyeit törülgette. – Levante egész területén nem -nő fű, s a kecske-anyák elhatározták, hogy nem szülnek többé kis -kecskéket!…</p> -<p>– Gondoskodnom kell népemről, bármi áron – pattant fel Arzén -király. – Értsd meg: bármi áron. Ha e sokat szenvedett szegény szív -megtörik is, az mindegy. Népem java az első.</p> -<p>Milics eleinte nem értette.</p> -<p>– Mit szólsz hozzá Milics? Feláldozom magam népemért és -megházasodom.</p> -<p>Milics megdöbbent. Eszébe jutott Arzén királynak mind a három -elvált felesége. A georgiai herczegnő, <span class= -"pagenum"><a name="Page_228" id="Page_228">-228-</a></span> a ki -harangzúgás közt vonult be s paraszt-szekéren, álöltözetben -menekült el; a bojár özvegye, a kit, mert nem akart elválni, -zsandárokkal kisértettek haza; s a milliomos görög lány, a kinek a -fehérnemüit még most se váltották ki a zálogházból. Hisz ha a -házassághoz nem kellene egyéb, csak egy metropolita, a ki megkösse -és felbontsa!… De hol van az a rettenthetetlen amazon, a ki -hajlandó volna férjhez menni ehhez a Kékszakálhoz?!</p> -<p>– No, mit szólsz hozzá?</p> -<p>Milics nem volt olyan szamár ember, hogy azt mondja, a mit -gondol.</p> -<p>– Valóban, Sire, ez királyi szó volt!</p> -<p>– Csakugyan?… Azt hiszed?…</p> -<p>Milics helyeslése nem tetszett a királynak. Ellenmondást várt, -aggodalmakat. Hogy így, meg amúgy. Hogy az európai udvarok igen -szűkkeblüek s hogy a siker nagyon kétséges. Ezek az ellenvetések -megkönnyítették volna az értekezést. Nem mutatkozván más megoldás, -a király előállott volna az <i>ultima ratio</i>val.</p> -<p>Ez a szemtelen felelet megzavarta. Magának kellett megkeresnie a -kifogásokat.</p> -<p>– Csakhogy ehhez idő kell. Ez a Volkin nagyon körmönfont -gazember, s a leánya mindössze tizenkét esztendős.</p> -<p>– Menyasszonyt találunk – vélte Milics.</p> -<p>– Nem, nem, ez rossz ötlet volt. Valami mást kell -kieszelnünk.</p> -<p>Aztán megint sétálgatni kezdett, s egy darabig nem szólt. Ez a -némaság fenyegető volt, s Milics kezdte rosszul érezni magát. Úgy -pislogott, mint egy tapasztalt öreg nyúl, a ki a vadászt látja.</p> -<p>A vadász nem vesztegette az időt; egy mozdulat, és czélzott. -<span class="pagenum"><a name="Page_229" id= -"Page_229">-229-</a></span></p> -<p>Megállt a terem közepén, s mintha egyszerre világosság támadt -volna a fejében, hirtelen megszólalt:</p> -<p>– Tudod mit, Milics, <i>te</i> fogsz kölcsön adni nekem!</p> -<p>– Én?!</p> -<p>A Milics vén arczán akkora meglepetés s oly őszinte kétségbeesés -tükröződött, a mely mindenkit becsapott volna. De Arzén király maga -is művész volt.</p> -<p>– Te hát! Ne vágj olyan ijedt arczot. Tudom, hogy van pénzed, -hogy igen sok pénzed van. A mi pénz körülöttem elhullott, te azt -mind felszedted és élére raktad. Jól van. A míg volt, nem bántam, -ha raboltál. De most más időket élünk. Rajtad a sor, állj elő a -pénzeddel.</p> -<p>Milics fölemelte szemét az égre. Az eget nem láthatta ugyan, -csak a mennyezet kövér amorettjeit, de ez nem hozta zavarba. A -vértanúk nézhettek így, mikor mondhatatlan bűnökkel vádolták -őket.</p> -<p>– Sire, verjen meg engem az isten, ha vagyont tettem félre!</p> -<p>Azután sírni kezdett.</p> -<p>– Isten látja a lelkem, hogy nincs egyebem kilencz rongyos -maravédinél, meg egy ócska esernyőnél. Azt is kikölcsönöztem -valakinek. A tehenem beteg, s a kecskéim mind egy szálig -elhullottak. Semmim sincs, csak a becsületem. Istenkém, istenkém, -hogy is tehettem volna félre, a mi a felségedé?! Nem nyúlok én soha -semmihez, még ha aranyból volna is! Istenkém, istenkém!</p> -<p>Mialatt Milics esküdözött, a király hátat fordított neki. Talán -azt várta, hogy Milics lassankint mégis csak előpakolja, a mit -elrabolt. De a mit Milics eltett, az jól el volt téve. -Kifordítgatta ugyan a zsebeit, de csak azért, hogy bizonyságot -tegyen a szegénységéről. <span class="pagenum"><a name="Page_230" -id="Page_230">-230-</a></span></p> -<p>Majd a szentek tanubizonyságához folyamodott, s különösen szent -Prokópra hivatkozott, mint a ki szivesen tanúskodnék a becsülete -mellett, ha jelen volna. De szent Prokóp, véletlenül, nem volt a -közelben, s miután hasztalan hivatkozott rá, Milics befejezte a -védekezését.</p> -<p>Ezután már csak sóhajtozott, nyögött, s levantei szokás szerint, -sűrűn verte a mellét.</p> -<p>A király megfordult, s rászegezte a szemét Milicsre.</p> -<p>– Tehát nincsen pénzed?</p> -<p>Milics sóhajtott.</p> -<p>– Értsd meg: nekem minden pénz jó. Ha nincsen rubeled, jó a -görög pénz is. Ha görög nincs, legyen román, török, csuvasz vagy -cseremisz pénz. Csak pénz legyen. Sok a hamis ezüst? Azt se bánom, -ha fele hamis pénz lesz is: azért beirjuk a váltóba. Minden pénz -jó. A mit tolvaj öreg asszonyok lenyeltek, s az igazságszolgáltatás -ismét napfényre hozott… az is jó pénz.</p> -<p>– Semmilyen sincsen – nyögte Milics.</p> -<p>Arzén király összeránczolta szemöldökeit, s szigoruan szólt:</p> -<p>– Ez nem helyes. Nagyon nem helyes.</p> -<p>S annyi méltósággal nézett miniszterére, hogy ez aggódni -kezdett. Milics tudója volt Arzén király minden viselt dolgának, de -a fejedelem alkalom adtán olyan előkelőséget tudott kifejteni, a -mely még Milicsre is hatással volt.</p> -<p>– Sire, rendelkezzék az életemmel…</p> -<p>De a király nem hagyta beszélni.</p> -<p>– Látod, Milics, milyen gazember vagy te! Jót tettem veled, úrrá -tettem az egész családodat, szabad lopást engedtem neked és egész -háznépednek, s most, mikor megszedted magadat, mikor könyökig -vájkálsz az aranyban, nem akarsz kölcsönözni egy pár ezer -<span class="pagenum"><a name="Page_231" id= -"Page_231">-231-</a></span> rubelt, nekem, a gazdádnak, a -jótevődnek! Kedves bátyád tizenöt esztendeig a haramia mesterséget -folytatta; megtettem főpostamesterré. Remélem, megengeded, hogy ez -nyugalmasabb állás és jövedelmezőbb is. A fiad, első házasságodból -született, legkedvesebb fiad, kétségen kivül igen sima úriember; de -ez a jeles úriember egyszer annyira elszórakozott, hogy tévedésből -magával vitte a kedvesének összes ékszereit s elvitorlázott -Amerikába. Mikor hazajött, azt mondtam neki: borítsunk fátyolt a -multakra, s megtettem őt közoktatásügyi miniszteremmé. És te, -Milics! Mondd, volt-e, van-e Panama, a honnan te ki nem vetted a -részedet, a legjobb részt, az oroszlánrészt? Van-e a Közép Tenger -környékén bank, a melyet meg nem revolvereztél? Van-e özvegy és -árva, a kit ügyvéd korodban ki nem fosztottál? Arról, hogy bigámiát -követtél el, hogy kétszer kötöttél törvényes házasságot, s hogy -épeszü feleségedet a bolondok házába csukattad: az ilyen -apró-cseprő dolgokról nem is beszélek. De beszéljünk a fődologról. -Te kecsketolvajlásban őszültél meg, Milics, s ha országomban -nincsen többé egy gödölye sem, ez azért van, mert te mind elloptad -őket! Elloptál mindent, a mi csak ellopható, loptál pénzt, -szarvasmarhát, ékszert, dugóhúzót, a mi a kezed ügyébe akadt; -megloptál engem, megloptál mást, s mivel magad se tudod már, mit -harácsoltál össze, tévedésből megloptad tenmagadat is. Nem -bántottalak; nem csukattalak be, nem húzattalak nyársra; -ellenkezőleg, megtettelek miniszterelnökömmé. Engedtem, hogy tovább -lopj; míg végre elloptad az egész országot. És te nem akarsz nekem -kölcsön adni?</p> -<p>– Sire! Semmim a világon! Nagyon rossz esztendők jártak. Aztán -meg ki kellett egyezkednem az ellenségeimmel. Megloptak. A tőzsdén -rengeteget vesztettem; <span class="pagenum"><a name="Page_232" id= -"Page_232">-232-</a></span> a mi megmaradt, ellopták tőlem. Sire! -Öné életem, vérem, mindenem! Kivánjon tőlem bármit, csukasson be, -végeztessen ki! De pénzem, az nincsen!</p> -<p>Milics nem tette bolonddá urát. A levantei koronátlan király -tudta, hogy tanácsadója hazudik, de Milicsnek szerencséjére, volt -egy szava, mely Arzént gondolkodóba ejtette. Ez a szó: -»mindenem.«</p> -<p>– Hát tudod mit, Milics?! Jól van, ne szaporítsuk a szót, hanem -eredj haza és beszélj Linával. Lina okos asszony; az majd kieszeli, -hogyan lehetne pénzt keríteni. Mert a pénz kell, nagyon kell, -föltétlenül kell. Tudod, mi az, hogy: <i>kell?</i> Ha egy hónap -alatt nem tudtok pénzt keríteni, elcsaplak, becsukatlak, és -elkoboztatom a jószágaidat.</p> -<p>Lina, a kit Levante területén mindenki csak úgy hívott, hogy: -»Az öt világrész Linája«, Milics felesége volt. Régebben, egy ideig -nagy szerepet játszott az udvarnál, s abban az időben, mikor a -georgiai herczegnő Arzént a faképnél hagyta, ő volt a fejedelem -vigasztalója. Ez időtájt Lina a palotában lakott s erős kézzel -vezette Levante belügyeit.</p> -<p>Később, mikor Levante pénzügyei elkerülhetetlenné tették, hogy -Arzén király feleségül vegye a bojár asszonyt, Milicséknek ki -kellett költözködniök a palotából, de azért Lina továbbra is -megtartotta kivételes rangját. És ezt már nem a szépségének -köszönhette, hanem egyesegyedül az okosságának. Lina határozottan -államférfiui tehetség volt; Arzén és az ura úgy féltek tőle, mint a -tűztől. Elnyomatásukért úgy állottak boszút, hogy Linát, a háta -mögött, maguk is a csúfnevén emlegették, s Milics, ha a -főpostamester meglátogatta, rendesen azzal fogadta a bátyját:</p> -<p>– Pszt! Légy csendesen. Az öt világrész Linája haragszik! -<span class="pagenum"><a name="Page_233" id= -"Page_233">-233-</a></span></p> -<p>De csak suttogva mondta, s nagyokat hunyorgatott hozzá.</p> -<p>Arzén igen jól tudta, hogy voltaképpen Lina a miniszterelnöke, -de azt hitte, Milicsre könnyebben ráijeszthet. Csalódott; ha -pénzről volt szó, Milics úgy védekezett, mint egy patkány az -éléskamrában.</p> -<p>– Menj haza és beszélj Linával; Lina majd csak talál valamit. De -találjon ám, mert a mit mondtam, megmondtam. Ha nem lesz pénz, -elcsaplak.</p> -<p>Milics örült, hogy ilyen simán szabadul. Időt nyert, tehát még -semmi se veszett el. S maga is bízott a felesége eszében. Tudott az -pénzt fakasztani a sziklából is; hisz még őt is ki tudta -zsebelni!</p> -<p>– Tanácskozni fogok vele, Sire, s holnap megteszem alázatos -jelentésemet.</p> -<p>Élt az alkalommal és sietett visszavonulni.</p> -<p>Mikor az ajtóhoz ért, Arzén utána szólt:</p> -<p>– Te Milics, nincs egy szivarod?</p> -<p>– Felség, végtelen bánatomra, már harmadnapja elszíttam az -utolsót. A bagónál tartok, becsület-istenemre!</p> -<p>– Úgy hát elbocsátalak. De várj. Még egy jó tanácsot. Ne -igyekezzél kereket oldani, mert az első gyanus jelre fegyverre -szólítom az őrséget, és zsandárok között hurczoltatlak vissza! -Megértettél?</p> -<p>Milics, a hogy kiért a szabadba, megkönnyebbülten lélekzett fel, -mint Oroszlánszivü Rikárd, midőn osztrák fogságából megszökheték, s -vígan ugrándozott tova. Útja homokbuczkák közt vezette végig; a -messzeségben mészkő sziklák izzottak a napon. Se egy fűszál, se -semmiféle élő lény nem volt látható az egész szemhatáron.</p> -<p>De a Milics sastekintete mégis fölfedezett egy piczi fekete -pontot, mely mintha ide-oda mozgott volna a sziklák tövében. -<span class="pagenum"><a name="Page_234" id= -"Page_234">-234-</a></span></p> -<p>Milics arra irányította lépteit. A piczi fekete pont egy kecske -gödölye volt, mely gyanutlanul legelészett néhány porlepte, -csenevész fűszálon. Nem telt bele egy percz, s Milics a kecske -mellett termett.</p> -<p>Az állat felnézett, s lábai meggyökeresedtek a rémülettől. -Megismerte Milicset.</p> -<p>– Kis kecske, szép kis kecske! – suttogott hozzá hizelgő szóval -– én vagyok a jó Milics bácsi! Ne félj!</p> -<p>Az ártatlan gödölye könyörgő tekintetet vetett a Kecske-rémre. -Mintha azt akarta volna mondani:</p> -<p>– Oly fiatal vagyok még!… Ne vedd el szabadságomat!…</p> -<p>A néma esdeklésnek nem volt foganatja. Milics hirtelen az ölébe -kapta a gödölyét, s megindult vele hazafelé. Körülnézett; nem -láthatta senki.</p> -<p>Milics ekkor szépen megsimogatta a csinos állatot, s megdicsérte -őt, mondván:</p> -<p>– Kis kecske, jó kecske.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Az öt világrész Linája nem tartozott a példás feleségek közé, de -hűséges czinkostársa volt Milicsnek; ha nem is a jobbik fele, -mindenesetre a jobb keze. Milics zsebre vágott mindent, a mi csak a -keze ügyébe akadt, de azzal, hogy nagystilü tolvaj, nem -dicsekedhetett. Ösztönből és válogatás nélkül lopott, s az egykori -zsebmetszőt pénzügyminiszter korában se tudta levetkezni. Belátta -ugyan, hogy Linának van igaza, s hogy lopni csak nagyban érdemes, -de nála ez véralkat, ösztön és megszokás dolga volt: soha egy -zsebkendőről se tudott lemondani. Lina ellenben lángelme volt, mint -Cartouche vagy Robert Macaire. A nagyobb vállalatokat ő eszelte ki -és ő hajtotta végre. Hogy <span class="pagenum"><a name="Page_235" -id="Page_235">-235-</a></span> ezeket az ügyeket mesterien intézte: -Milics nem tagadta. De hát Linát soha se ragadta el a véralkat, az -ösztön. Ő elvből működött; a mi cselekvésre birta, nem a -leküzdhetetlen hajlandóság volt, hanem a bölcselet, az -életfelfogás.</p> -<p>Egyébként ki nem állhatták egymást. Lina utálta az urát. Egy -szép haramiával csak megegyezett volna, de ebben a kis szürke mezei -egérben igen gyűlölte a férfiui jellemtelenséget. Azonkivül -mélységesen lenézte Milicset; mivel hogy sokat tudott, a mihez -Milics egy cseppet se értett. Házasfelek közt mindig kész -veszedelem, ha az asszony többet tud, mint a férfi, s Milicsék -régen vasvillával mentek volna egymásra, a nélkül az életbölcseség -nélkül, melynek Milics oly szép példáját adta. Mikor Lina -beköltözött a palotába, Milics a struccz példáját követte; nem -akart látni és nem látott semmit. S minél messzibbre dobta Lina a -fejkötőjét, Milics annál mélyebben dugta be a fejét a homokba. -Lina, okos asszony lévén, megbecsülte ezt az elmésséget, s -lassankint megbékült sorsával; belátta, hogy kényelmesebb férjet -nem kaphatott volna. Ez azonban nem gátolta benne, hogy Milicset -igen ocsmánynak találja.</p> -<p>Viszont Milics is gyűlölte ezt a házi ellenséget, a kinek -annyira a hatalmában volt. Nem mintha valami nagyon bántották volna -azok a sok zajt okozó események; de Lina kissé túlságosan éreztette -vele a megvetését, s Milics erre csak fogcsikorgatással -válaszolhatott. A kövér szőke asszony kitünően ismerte Milicsnek -összes viselt dolgait, kalandjait szárazon és vizen, tudta: hol s -milyen néven szerepelt hajdan, a sötét időkben; nem lehetett -biztosra venni, hogy, ha Milics válópört indítana, nem végződnék-e -ez a pör a büntető törvényszéknél?!</p> -<p>Szóval, Milics szívből viszonozta Lina érzelmeit, s <span class= -"pagenum"><a name="Page_236" id="Page_236">-236-</a></span> nem -csekély önváddal gondolt arra az órára, a mikor elhatározta, hogy -bigámiát fog elkövetni. Bánatán azzal könnyített, hogy ha szerét -tehette, egyet-mást ellopott Linától, de ez az öröme ritkán volt -tökéletes, mert Linának nagyon jó szeme volt, s az emléket rendesen -vissza kellett adni.</p> -<p>Ilyen viszonyok között Milics és Lina nem igen vágyódtak egymás -társaságára. Csak az »ügyek« hozták össze őket. Az efféle -tárgyalásokon Milics úgy beszélt a feleségével, mint egy alárendelt -tisztviselő a feljebbvalójával; politikai dolgokban mindig -elismerte a Lina felsőbbségét.</p> -<p>Ebben a felsőbbségben vakon bizakodott, s egy órával a -kihallgatás után azzal a meggyőződéssel nyitott be Linához, hogy a -szőke asszony, mint már annyiszor, most is csak kirántja a -hinárból.</p> -<p>Nem is csalódott. Lina egy kicsit elgondolkozott, s csakhamar -megtalálta a hőn óhajtott mentő gondolatot.</p> -<p>– Ha nincs pénz – szólt – és nagyon nincs, rettentően nincs, -akkor nem marad egyéb hátra, mint: kártyázni.</p> -<p>Milicsnek eleinte nem tetszett az ötlet.</p> -<p>– A gondolat nem rossz, de végre is, a siker kétséges.</p> -<p>– Kétséges? – pattant fel Lina. – Már hogy volna kétséges?! -Veszíteni nem veszíthet, ugy-e? Hogy nyerjen, az a mi dolgunk. A mi -ezt illeti, magamra vállalom az ügyet.</p> -<p>– De ki az ördög kártyáznék ezzel a nagyorruval?! Az egész világ -tudja, hogy soha sincs egy vörös garasa se.</p> -<p>– Ki? Hát majd megmondom. Először is Volkin. Volkin ugyan igen -kellemetlen állat, mert ha lerészegszik, olyan illetlen, hogy -utóljára is ki kell dobni a teremből…</p> -<p>– És mindig lerészegszik. <span class="pagenum"><a name= -"Page_237" id="Page_237">-237-</a></span></p> -<p>– Annál jobb ránk nézve.</p> -<p>– Volkin el se jön. A vén róka bizonyosan megszimatolja, hogy mi -készül itt, s kinevet bennünket.</p> -<p>– Eljön, ha megtudja, ki lesz a többi vendég. Félti ugyan a -pénzét, de ha igazi urakkal mulathat, marokra fogja az aranyat, s -úgy gurítja szerte. Hadd lássák, kicsoda ő!</p> -<p>– S ki lenne itt az igazi úr?</p> -<p>– A norfolki herczeg.</p> -<p>– Teringettét! – kiáltott fel Milics. – Kezdem érteni a -dolgot!</p> -<p>– A norfolki herczeg, ha kártyázni hívják, fölkel az ágyából, -elmegy a harmadik világrészbe, játszik, ha tetszik, hét nap, hét -éjjel, s kölcsön ad, hogy tovább játszszanak vele.</p> -<p>– Igen, attól kitelik, hogy leül kártyázni Levante urával. De a -norfolki herczeg Skócziában vadászik, s ha kártyázni akar, nem kell -ilyen messzire utaznia.</p> -<p>– El fog jönni, ha mondom. Vendége van, a kit nem tud lerázni a -nyakáról. Eljön már csak azért is, hogy a vendégét a mi nyakunkba -sózza. S tudod-e, ki ez a vendég? Ő felsége, a kannibálok -királya.</p> -<p>Milics csak most kezdte méltányolni a tervet.</p> -<p>– Micsoda diplomata ön! – hízelgett parancsolójának.</p> -<p>– A kannibálok királya – folytatta Lina – mióta gyomorhurutot -kapott s átjött Karlsbadba, úgy megszerette Európát, hogy haza se -akar menni. Harmad éve összeismerkedett Arzénnal a Sprudelnál, s -úgy emlékszem, nagyokat mulattak együtt az Elzüllött Fejedelmek-hez -czímzett fogadóban. Bizonyos vagyok benne, hogy elfogadja a -meghivásunkat.</p> -<p>– De milyen czímen csaljuk őket ide? Kártyázni nem hívhatjuk -őket.</p> -<p>– Sasvadászatot rendezünk nekik. <span class="pagenum"><a name= -"Page_238" id="Page_238">-238-</a></span></p> -<p>– És a fogadtatás? A dinom-dánom? Mindez pénzbe kerül.</p> -<p>– Annyi még akad. Ne félj, nem lesz szükség az én ezüstneműmre. -A legrosszabb esetben Arzén zálogba fogja tenni, ha mást nem, a -zálogczéduláit.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Így történt, hogy a stefanopoliszi állomásra, a hol a vasuti őr -és egyszersmind az állomásfő tisztjét egy szomorú öreg kecske -teljesítette, két héttel a leírt jelenetek után, egy különvonat -robogott be, mely igen előkelő vendégeket hozott magával. Kik -voltak ezek az előkelő vendégek, könnyü kitalálni.</p> -<p>Ő felsége, a kannibálok királya, elsőnek szállt ki a -szalonkocsiból. Szürke czilindert és szürke kabátot viselt; -gomblyukában bumbago virág díszlett. Rugalmas léptekkel sietett a -levantei király üdvözlésére, s meleg kézszorítás után mind a két -orczáján megcsókolta nagyorru uralkodó-társát, a kit a fejedelmek -nemzetközi szokásához híven, unokatestvérének szólított.</p> -<p>Nyomában egy pókhasu óriás lépdelt; a norfolki herczeg, Európa -leggazdagabb víg legénye. A pókhasu óriás szeme folyvást nevetett; -a vidám, kék szempárból egy milliárdnyi vagyon mosolygott ki.</p> -<p>A kíséret komoly s az üdvözlők csapatja a meghatottságig -ünnepies volt; a házigazda valósággal könnyezett. Néhány szóval -megköszönte a látogatást, s orra úgy félrecsavarodott a nagy -megilletődéstől, hogy ábrázata csaknem megrepedezett.</p> -<p>A háta mögött Milics tisztelettudóan pislogott, Lina pedig úgy -virágzott, mint egy Victoria regia. Volkin, a ki már két nappal -előbb megérkezett, Lina mellett állott, s aprópénzét csörgette a -zsebében. Ez a szokása pinczérkorából maradt meg. <span class= -"pagenum"><a name="Page_239" id="Page_239">-239-</a></span></p> -<p>A kannibálok királya végig tekintett a stefanopoliszi síkságon, -mely síkabb és pusztább volt minden geometriai fogalomnál, s így -szólt:</p> -<p>– Örülök, hogy e szép vidéket megismerhettem.</p> -<p>Földrajzi ismeretei kissé hézagosak voltak, s úgy vélte, hogy a -messzeségben a Szaharát látja.</p> -<p>Aztán kocsira ültek, Arzén afrikai unokatestvérével, a norfolki -Linával. Milics Volkint kísérte, s ábrándosan nézte a bojár -óralánczát.</p> -<p>– Lina – szólt a pohos princz – te olyan szép vagy, mint egy -coeur-dáma.</p> -<p>– Isten tartsa meg fenséged jó kedvét – felelt a Balkán -Pompadour-ja.</p> -<p>Lina kaczér volt és a norfolki gazdag; amaz tüzes, de az utóbbi -álmos.</p> -<p>Megérkeztek a palotába, s a fejedelmi vendégek termeikbe -vonultak. A norfolki kísérője: Cornwall lovag után -tudakozódott.</p> -<p>– Van nálad egy pakli kártya, Cornwall? – kérdezte, mikor a -lovag megjelent.</p> -<p>Cornwall szolgálatra készen nyult a zsebébe.</p> -<p>– Azért kérdem, mert nálam is van, ha nálad nem lett volna.</p> -<p>A princz nagyon szerette Cornwallt, bár otthon sokat birálgatták -ezért a barátságért. Cornwallt ugyanis kidobták a világ minden -kaszinójából; Spaaból kitiltották, s Monte Carlo-ban majdnem -meglincselték.</p> -<p>A norfolki a játék Rinaldo Rinaldinijét tisztelte benne. -Cornwall egyszeri kiosztás után minden kártyát ismert a hátuljáról, -s ehhez a természeti adományhoz a csalásnak olyan magasabb rendü -tehetsége járult, mely egyszerüen kápráztató volt. Ha erről a -művészetről volt szó, a herczeg levette a kalapját, s elismerte, -hogy Cornwall a hamis kártyások királya. <span class= -"pagenum"><a name="Page_240" id="Page_240">-240-</a></span></p> -<p>Sajnos, a lángelme nem mindig érvényesül, s ez volt a Cornwall -esete is. Szédítő ügyességgel csalt, de nem volt szerencséje. A vak -véletlennel szemben hiábavalónak bizonyult minden erőködése; a -herczeg mindig visszanyerte azt, a mit Cornwall lassankint -elpaklizott tőle. A norfolki mindig nyert; a hol ő megjelent, ott -többet nem nőtt fű. Az ember azt hitte volna, hogy minden arany -szerelmes belé.</p> -<p>Mialatt Cornwall vért izzadt, s a herczeg mosolyogva nézte -czimborája ujjgyakorlatait, a kannibálok királya a majordomust -hivatta magához.</p> -<p>– Reggelizni akarok. De valami könnyü ételt készíttessen, mert -gyomorhurutom van.</p> -<p>A majordomus segítségül hívta a konyhamestert, s ez elszámlálta -a franczia szakács-művészet összes csodáit. Az exotikus uralkodó az -orrát fintorgatta.</p> -<p>– Nem szeretem ezeket a furcsa nevü ételeket. Értse meg: gyönge -gyomru ember vagyok; mindjárt megárt, ha valami nehezet eszem. -Találjon mást.</p> -<p>A majordomus és a konyhamester kétségbeesetten tanácskoztak, s -egy óra multán az ínyenczség művészetének igazi remekeivel állottak -elő. De az afrikainak semmi se ízlett.</p> -<p>Egész nap elégedetlen volt, s az ebéd után meg is jegyezte Arzén -király előtt:</p> -<p>– Minden nagyon szép, s a vidék igen kedves. Csak az étel nem -ízlik; nem szeretem a nehéz eledeleket. Sajnos, gyenge a gyomrom, -nagyon gyenge.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Másnap vasutra ültek és elutaztak Fantascaba. Fantasca-nál -kezdődnek a Fekete-hegyek. Az a hosszú, meredek sziklafal, mely a -hegyvidéket elválasztja a Fantasca előtt elterülő roppant -síkságtól: a sasok tanyája. <span class="pagenum"><a name= -"Page_241" id="Page_241">-241-</a></span></p> -<p>Ilyen rezidencziát kedvel a sas. Fent fészkel, de közel a -mélyhez; mert táplálékát innen kell beszereznie.</p> -<p>Egy hét elég volt rá, hogy sétautakat verjenek fel a hegyre, -egészen a Konstantin-oromig. Mert ha a kecskeállomány dolgában -legutóbb nagy hanyatlás s végtelenül elszomorító anyag-csökkenés -állott be, útkaparó találkozott elég. Levante állam ezen a héten -nem kevesebb, mint háromezer munkásnak maradt adósa.</p> -<p>A Konstantin-ormon sátrakat állítottak fel a fejedelmi vendégek -kényelmére. Az ilyen előkelő személyek vadászatkor se szeretik a -vesződést, fáradságot; hadd lőjjenek páholyból a sasokra.</p> -<p>Az Ördöghegy csúcsáról, mely a közelben meredezett le a tátongó -mélységbe, épp ebben az irányban szállongtak a sasok, a sátraktól -alig egy lövésnyi távolságra. Csak meg kellett nyomni a puska -ravaszát, hogy az ember egy királyi trofeummal gazdagodjék; az -egész olyan könnyen ment, mint a hektografálás.</p> -<p>Úgy volt, hogy meglesik az anyasast, a mely még nem tért haza a -zsákmányával.</p> -<p>De a sas, mintha megérezte volna a veszedelmet, nem -mutatkozott.</p> -<p>Kokorikó király elővette kronométerét, megállapította, hogy négy -óra, s szigorúan így szólt:</p> -<p>– A sas nem pontos.</p> -<p>De végre előkerült, mert fenn a fiókjai várták. Szerencsésen le -is puffantották, s vadászuzsonnához ültek. Kokorikó királynak ismét -nem ízlett semmi, s egyre panaszkodott:</p> -<p>– Pedig, nem tudom, olyan éhes vagyok. A gyomoridegeim nem -jók.</p> -<p>Aztán haza vasutaztak.</p> -<p>A vasuton Kokorikó király Milicstől Levante látnivalói után -tudakozódott. Elmondta, hogy ő főképpen <span class= -"pagenum"><a name="Page_242" id="Page_242">-242-</a></span> az -orvosi tudományok uj vivmányai iránt érdeklődik, s megkérdezte, nem -lehetne-e néhány levantei bűnöst felbonczolni? A norfolki -elmagyarázta neki, hogy Európában ez nem szokás.</p> -<p>A sikeres vadászat örömére este díszelőadás volt a -stefanopoliszi színházban. Ezen a díszelőadáson lépett fel először -Miss Oceania, a halak királynője, a ki előtte való nap érkezett meg -Küsztendzséből akváriumával.</p> -<p>Miss Oceania teljes tíz perczig maradt a víz alatt, aztán kijött -az akváriumból, s elénekelte a párisi és londoni mulatóhelyek -legdivatosabb dalait. A vízi mutatványnak megfelelően volt öltözve, -s úgy az, a mi az öltözetéből hiányzott, mint általában egész -megjelenése élénk feltűnést keltett.</p> -<p>Ez a mutatvány igen tetszett Kokorikó királynak.</p> -<p>– Nagyon bájos hölgy – szólt Milicshez. – Milyen szép fehér -keble van! Fiatal, szép és puha!</p> -<p>S csettentett a nyelvével. Kokorikó király, ha elszórakozott, -koronkint elfelejtkezett az etikettről.</p> -<p>– Nem szeretem a soványakat – magyarázta aztán Milicsnek.</p> -<p>A miniszter nem felejtette el ezt a dicséretet, hanem felment a -színpadra, s tudatta Miss Oceaniával, hogy ő felsége, Kokorikó -király, észrevette őt.</p> -<p>A miss örült, hogy ilyen kitüntetésben részesül, s Milicsnek -arra a kérdésére, hogy hajlandó-e ő felségével kettesben -vacsorálni, határozott igennel válaszolt.</p> -<p>Meg is tartotta a szavát: tizenegy órakor megjelent Kokorikó -király termeiben. Attól fogva Miss Oceaniát nem látták többé. -Bement a lány, de többé nem jöve ki.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>A palotában és a városban kissé kínos feltünést okozott, hogy -Miss Oceania se harmad-, se negyednap nem került <span class= -"pagenum"><a name="Page_243" id="Page_243">-243-</a></span> elő. A -művésznőnek egyszerüen nyoma veszett; s attól, a ki utóljára látta, -nem mert kérdezősködni senki.</p> -<p>Végre a norfolki nem állhatta meg, s szóba hozta a kellemetlen -ügyet.</p> -<p>Kokorikó király ránézett a herczegre, s nyomatékosan, komoly -hangon így szólt:</p> -<p>– Ő jó volt, és a nagy szellem magához vette őt.</p> -<p>Aztán elfordult a herczegtől, s többet nem beszélt erről a -dologról.</p> -<p>A herczeg kidüllesztette a szemét, úgy bámult rá Kokorikó -királyra. A fekete arczból komolyság, egészség és megelégedés -sugárzott.</p> -<p>A norfolkinak nem lehetett kétsége többé. Cornwall határozottan -emlékezett, hogy közvetetlenül a díszelőadás után Kokorikó király a -művésznőt ennivalóan kedvesnek mondotta.</p> -<p>– Ezt nevezem aztán szerelemnek! – jegyezte meg Cornwall.</p> -<p>– Teringettét – szólt Cornwallhoz a herczeg – igazán szerencse, -hogy ez a história nem otthon esett meg velünk. Otthon kissé -feszélyező lehetett volna a dolog.</p> -<p>– Hja, ez az öröklés!… a leszármazással járó lelki kényszer!… – -bölcselkedett Cornwall. – Elnézőknek kell lennünk. Oszthatok?</p> -<p>– Hohó, majd magam keverem meg a kártyát!</p> -<p>És másról beszéltek.</p> -<p>Minthogy a történteken úgy se lehetett változtatni, a palotában -fátyolt borítottak az esetre, s nem fecsegtek többet erről a kényes -ügyről. Egy utazó művésznő eltűnt, elveszett, pont. Levanteban már -láttak nagyobb szeleket is.</p> -<p>Hanem az eset egy kissé bonyolódott.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_244" id= -"Page_244">-244-</a></span></p> -<p>– Igaz, mit csinálunk a kis leánynyal? – kérdezte pár nap mulva -Cornwall a norfolki herczegtől.</p> -<p>– Micsoda kis leánynyal?</p> -<p>– Miss Oceania egy akváriumot és egy négy esztendős kis lányt -hagyott hátra. S minthogy Miss Oceania, családi nevén: Sarah Blunt, -angol alattvaló volt, világos, hogy a kis lányról gondoskodnunk -kell valamiképpen.</p> -<p>A norfolkit hirtelen egy nagylelküségi roham fogta el.</p> -<p>– Légy nyugodt, gondoskodni fogunk róla. Haza küldjük a -rokonaihoz, s mert ez a história az én bőrömre megy, letétbe -helyezek neki húszezer fontot. Annak a kamataiból felnevelhetik, s -később is megélhet belőle.</p> -<p>– Húszezer font, az sok lesz – jegyezte meg Cornwall.</p> -<p>– Hát mondjunk tízezer fontot – engedett a herczeg. – És -maradjunk e mellett.</p> -<p>Később azonban eszébe jutott valami:</p> -<p>– Igazad volt, Cornwall, csakugyan sok lesz tízezer font. Ötezer -elég rá, hogy fölneveljék, s egy kis hozománya legyen. Még így is -szerencsét csinált.</p> -<p>– Bizony, ha az anyja életben marad, belőle is csak vándor -művésznő lett volna.</p> -<p>– Így is csak az lesz, a vér nem válik vízzé. S ostobaságot -csinálok, a mikor félvilági hölgyeket nevelek a jövőnek. De isten -neki, ezer font nem pénz, adok neki ezer fontot.</p> -<p>A vége az lett, hogy a norfolki belátta:</p> -<p>– Mi közöm nekem az egész dologhoz?! Fizessen ez a fekete barom, -mért dobjak én ki száz fontot ő helyette?! Ha azt akarja, hogy én -fizessek: rajta, nyerje el pokerben.</p> -<p>A kis lányt időközben haza szállították. Az akváriumot -<span class="pagenum"><a name="Page_245" id= -"Page_245">-245-</a></span> pénzzé tették, egy-egy kis baksist -itt-ott ellevantéztek belőle, a maradék hetven fontot pedig -elküldték a kis lány után, a Blunt-család czímére.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>– Lám, a kis lány pénze szerencsét hozott! – szólt a norfolki -Cornwallhoz.</p> -<p>Egy kis aranyhegy állott előtte; jókedvü volt, s folyvást -nevetett.</p> -<p>Már a tizedik napja játszottak. Mindenki vesztett, csak a -norfolki nyert folyvást. Arzén király már az első nap elvesztette -mindenét; csak az orra maradt meg. A játék hevében Lina kölcsönzött -neki; majd Milics ugrott be a hitelezésbe, hogy visszaszerezze, a -mit Lina könnyelmüen megkoczkáztatott. Hiába; az ujabb kibocsátások -is elúsztak, minden pénz a herczeghez vándorolt.</p> -<p>Cornwall már rég kidőlt, s közönséges kibiczczé sülyedt. -Volkint, szerencséjére, másnap ki kellett dobni. A tizedik éjjel -Kokorikó király is beadta a kulcsot.</p> -<p>– Hozom! – kiáltotta harsányan, egy reménynyel teli -pillanatban.</p> -<p>– Hozomra nem játszom! – szólt a norfolki, és nevetett.</p> -<p>Keresztbe fonta a két karját, s várta, hogy a fekete pénzzel -álljon elő.</p> -<p>Kokorikó király kiürítette az összes zsebeit; s betette a bankba -ezüst burnót-szelenczéjét. Aztán kivágta az aranyóráját; minden -elment. Végre elvesztette az ingét is.</p> -<p>Csak a levantei czég tartotta még magát valahogy. De Arzén egyre -szomorúbb lett, s Milics egyre jobban <span class= -"pagenum"><a name="Page_246" id="Page_246">-246-</a></span> -verejtékezett. Lassankint a norfolkihoz kerültek az orosz, török, -görög, tatár pénzek, a miket Milics hetedhét országból -összelopkodott; előtte volt minden értékpapir, a Lina karperecze, a -király gyűrűi, még a zálogczédulák is.</p> -<p>Hajnalban már az ingatlanokra került a sor, s Arzén elvesztette -a palotáját, földbirtokait, aztán az ingókat, a Milics juhait és -kecskéit, Linának a fehérnemüjét, mindent. Fél nyolczkor reggel a -norfolki herczeg elnyerte az egész országot.</p> -<p>Ekkor felkelt, s azt mondta:</p> -<p>– Ideje lefeküdnünk. Cornwall, készülődjél, este utazunk.</p> -<p>Délután könyörtelenül előkövetelte az ingókat, a melyeket az -elmult éjjel összenyert, berakatta a nyereséget tizenkét -teher-vagonba, Kokorikó királyt megajándékozta egy másod-osztályu -jegygyel, a melylyel visszamehetett Londonba, s aztán elbúcsúzott a -levanteiektől.</p> -<p>Mialatt a norfolki herczeg néhány legutolsó bókot mondott az öt -világrész Linájának, az esthomály lassankint leszállt. A társalgás -ellankadt. Odább a teherkocsikban a juhok keservesen bőgtek, s a -kecskék bánatosan mekegtek.</p> -<p>Nyolcz óra negyvenöt perczkor a norfolki herczeg belépett -szalonkocsijába, s a vonat szép lassan megindult. Az állatok -kétségbeesetten, szívtépően bömböltek, s egy kis kecske, ott az -utolsó teherkocsiban, egy szép, jó kis kecske, mely nemrég még -gyanutlanul legelészett a mészkősziklák körül, csak nézett, nézett -a sötétben, de nem értette, hogy mi történik vele. <span class= -"pagenum"><a name="Page_247" id="Page_247">-247-</a></span></p> -<h3>II.<br /> -A STEFANOPOLISZI SZERZŐDÉS.</h3> -<p>Mikor Mowbray Tamás, Northumberland grófja és Norfolk herczege, -egy Szent-Bertalan éjszakán elnyerte kártyán egész -Levante-országot, s a Káró király vonata, mely magával vitte -Levante összes ingóit, egy vészsivítás után elbűzölt a -stefanopoliszi állomásról: Milics Lina, a kit otthon a rövidség -okáért »az öt világrész Linájá«-nak neveztek, búcsút intve az -eldübörgő teherkocsinak, melyben kis kecskék, nagy kecskék, birkák -és borjúk ríttak keservesen, nagyot sóhajtott s így szólt:</p> -<p>– No, ez sikerült!</p> -<p>Lina éktelenül dühös volt. Hogy ő, okos asszony létére, így be -tudott ugrani ennek a kártyázó Schinderhannesnek!… És ez a két -szamár, itt, az oldala mellett!… Mintha még soha se lett volna -kártya a kezükben!…</p> -<p>De a hogy rápillantott életének osztályosaira, -lecsillapodott.</p> -<p>Arzén, Levante koronátlan királya, maga volt a búbánat. -Tekintete ott maradt, a hol a vonat eltűnt; s a világtörténelmi orr -ernyedten csüngött alá, mint egy hervadó, tropikus virág. -<span class="pagenum"><a name="Page_248" id= -"Page_248">-248-</a></span></p> -<p>A Milics ábrázata még szánalmasabb lelkiállapotra vallott. -Mosdatlanabb volt, mint valaha, s olyan kétségbeesés rítt ki a -szeméből, hogy öröm volt látni.</p> -<p>Linának, bár kissé sokba került, tetszett ez a dolog.</p> -<p>– És most? Mitévők leszünk most? – kérdezte Arzén tanácstalanul, -tekintetével Lina pillantását keresve. – Rokonaimhoz forduljak, -avagy kiáltványt intézzek népemhez?</p> -<p>Lina vállat vont.</p> -<p>– Rokonai aligha lesznek otthon, s a nép… a nép, Sire, kecskéit -gyászolja. Ezek kétségbeesett gondolatok. Valami okosabbat kellene -kieszelnünk.</p> -<p>Milics a homlokához kapott, s aztán olyan mozdulatot tett a -kezével, mint a ki valami igen bölcset akar mondani.</p> -<p>– Nos, mi az? Mi jutott eszedbe? – kérdezte az el nem ismert -király méltósággal, de kissé aggódóan.</p> -<p>Lina is Milics felé fordult, s a kissé zsönge ötlet nem állotta -ki ezt az éles pillantást. Letört még bimbójában.</p> -<p>– Semmi… semmi… – sóhajtott a miniszter csüggedten.</p> -<p>– A bank-alapítás – folytatta Lina, mintha a Milics halva -született gondolatára akart volna sírkövet tenni – püspökségek -adományozása, a főpostamesterségre való árlejtés, meg a többi e -fajta régi tréfa nem igen vezetne czélhoz. Népünk, valljuk meg -őszintén, a tizenkettedik század óta nem volt ily hosszantartó -pillanatnyi pénzzavarban; a mije maradt, az a miénk volt. Nem is -volt, hanem volt vala. És föltéve, hogy a főrendek még ki tudnának -verejtékezni néhány ezüst és réz maravédit: mit érünk ezzel az -ideig-óráig tartó segítséggel? Mit vacsorálunk holnap?</p> -<p>– Beszélj, dinasztiám karcsu oszlopa! – esdekelt Arzén. – -Beszéld el, mi jár szép szőke fejedben? <span class= -"pagenum"><a name="Page_249" id="Page_249">-249-</a></span></p> -<p>– Az én tervem kész. Tetszik, nem tetszik: okosabbat nem tudok -kitalálni. A tervem az, hogy: elszerződünk a berlini -Wintergartenbe.</p> -<p>– Színpadra lépjünk? – kérdezte a király egy kissé meghökkenve. -– De hisz ez a végső elzüllés!</p> -<p>– Sire, a mai világban egy jó orfeumi szerződés ér annyit, mint -a lippe-detmoldi fejedelemség; s vannak királyi vérből -származottak, a kik már régen belátták ezt az igazságot. Ma a -legjobb családokban is előfordul ilyesmi, s nincs az a társulat, a -melyiknek ne volna meg a maga herczegnője. Ich bin die erste und -die letzte nicht. Amerikában pedig minden valamire való orfeumban -vannak tagok, a kik Rőtszakállu Frigyestől vagy magától Nagy -Károlytól származtak.</p> -<p>– De egy valóságos uralkodó!</p> -<p>– Éppen ez adná meg fellépésünknek a fő vonzóerőt. A berliniek -úgy törnék magukat a jegyekért, hogy fölösleges öt milliárdjukból -egyet vagy kettőt könnyü szerrel megszerezhetnénk.</p> -<p>– Hm. A milliárd nem rossz, nem rossz… Egy milliárdért az ember -néhány perczre feláldozza az orrát, mint dicső elődöm, nem tudom -melyik római császár mondta. Az ember megkeresi a kenyerét, -megmossa a kezét, s ismét rózsát tűz a gomblyukába. Ha a -vendégszereplésnek vége, hazámé leszek ujra. Hazámé s isteni -küldetésemé. Addig pedig ki törődnék az élczelőkkel, nem igaz? -Úgyis folyton rajtunk élődnek, mint a moh a százados fákon… De mit -csinálunk majd a szinpadon?</p> -<p>– Nagyon egyszerü a dolog. Kiiratjuk a színlapra, hogy: <i>Uj! A -Balkán oroszlánja társulatával! Uj!</i> – s kiki előáll vele, a -mihez ért. Én majd vidám dalokat fogok énekelni, s bemutatom a -közönségnek, hogyan öltözködik fel egy előkelő hölgy, Milics a -pénztárhoz ül… <span class="pagenum"><a name="Page_250" id= -"Page_250">-250-</a></span></p> -<p>– A pénztár helyes! Igen helyes! – szólt közbe Milics.</p> -<p>– … vagy bűvészkedik, s tallérokat tüntet el. Felséged pedig -egyszerüen meg fog jelenni a színpadon…</p> -<p>– De én nem értek semmihez a világon, a politikát kivéve…</p> -<p>– Mindegy. Elég az, hogy megmutatja magát. Végig sétál a színen -tízszer vagy tizenkétszer, s ha tetszik, morog egyet, mint az igazi -oroszlán. Ez bőven elég. Az elefántoknak és a kutyáknak sok mindent -kell tudniok, hogy a szinpadon bemutatkozhassanak; de egy -fejedelemnek nem kell tudnia semmit, elég megjelennie.</p> -<p>– A terv mindenesetre tetszetős – vélte a koronátlan király. – -Csak egy bökkenője van a dolognak. Elvált nőm, a georgiai -herczegnő, úgy tudom, szintén a Wintergartenben működik, s -találkozásunk kissé fájó volna.</p> -<p>– Mily alkalom kibékülni vele! A georgiai herczegnő még most is -igen szép asszony, s végre is, Felséged nem tehet róla, hogy a -herczegnő gyönge idegzete soha se tudta megszokni a levante-i -levegőt. Mindenesetre érdekes volna látni híres gyémántjait; azt -mondják: csodaszépek.</p> -<p>– Én soha se idegenkedtem Armizától – szólt a leégett király, s -egy könnycseppet sajtolt és törölt ki a szeméből. – Voltak köztünk -félreértések, de mindig őszintén szerettem őt, s a mi engem illet, -valóban nincs hőbb vágyam, mint ujra együtt élni vele. Tudod, Lina, -az ember megnősül, ismét megnősül, harmadszor is megnősül, de a -kivel először ment a templomba, hiába, csak az az igazi!</p> -<p>– E szerint sürgönyözhetek Berlinbe?</p> -<p>– Igen, Armizáért kész vagyok minden áldozatra. Látod, Lina, -engem balul ítél meg a világ. Hiszed, <span class= -"pagenum"><a name="Page_251" id="Page_251">-251-</a></span> vagy -nem, ma is kibékülnék bármelyik feleségemmel, sőt kibékülnék mind a -hárommal, ha ez ellen a megoldás ellen az egyháznak nem volna -kifogása.</p> -<p>– Ó, Sire, a metropolita felvilágosodott ember, lehet vele -beszélni.</p> -<p>– Úgy hát üzenjétek meg neki, hogy adja fel a berlini sürgönyt. -Neki talán még maradt valami aprópénze.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Mikor a staféta megérkezett, a metropolita éppen a boxolásban -gyakorolta magát a fantascai archimandritával; Levanteban még soha -senkinek se ártott meg egy kis testgyakorlat.</p> -<p>Ez a metropolita bizonyára igen jó fiu volt; de az is igaz, hogy -a mint meghallotta a királyi parancsolatot, szépen levetkőzött s -lefeküdt az ágyába.</p> -<p>– Mondjátok meg, hogy nagyon, nagyon beteg vagyok. Az idegeim -szét vannak roncsolva, s ha koronkint egy kis svéd gimnasztikával -nem erősíteném magam, talán soha se tudnék a lábamra állani. Ez a -részvevő lélek – az archimandritára mutatott – eljött a haldoklót -meglátogatni; megmondhatja nektek, mennyire oda vagyok. Mit akartok -egy szegény öregtől, a ki beteg és fázik? Szent Cyrillre mondom -(szükség esetén megesküdhetem szent Methodra is) nincs annyi erőm, -hogy a zsebembe nyuljak.</p> -<p>Ezzel a fal felé fordult, keresztet vetett magára, s nyöszörögni -kezdett, hogy adják fel neki a haldoklók szentségét.</p> -<p>Se több szót, se egy hitvány maravédit nem lehetett kivenni -belőle.</p> -<p>Szerencsére Milics, a nagy letörés éjszakáján, elcsente Linának -az aprópénzes tárczáját. Reggel felé tudniillik <span class= -"pagenum"><a name="Page_252" id="Page_252">-252-</a></span> a -hosszas szorongás oly kimerültté és szórakozottá tette, hogy valami -öntudatlanság fogta el, s nem vette észre, hogy a keze talán -atavizmusból, talán a megszokás erejénél fogva, hol a Cornwall, hol -a Lina zsebébe tévedt. Cornwall ugyan visszalopta az aranyait, de -Linának sejtelme se volt róla, hogy egy alvajárónak a keze -környékezi. Ez az aprópénzes tárcza, egy batiszt zsebkendő, meg egy -csomó kulcs volt mindaz, a mit Milicsék a kataklizma után magukénak -mondhattak.</p> -<p>A sürgönyt tehát mégis csak el lehetett küldeni.</p> -<p>– Írjátok meg – intézkedett a fejedelem – hogy az előleget ne -küldjék pénzeslevélben, hanem utalványnyal az Angol-Török Bankhoz. -Bátyád, Milics, igen derék ember s kitünő fő-postamester, de a -leghívebb tisztviselőket se jó próbára tenni.</p> -<p>– Igen, de addig, míg az előleg megjön?… Mi lesz addig? – -aggódott Milics.</p> -<p>– Találjatok valamit! Ha kerestek: találtok.</p> -<p>S Milics talált is. Levante minisztere, ha nem is volt olyan -nagy képzeletű tervelő, mint a felesége, nem szűkölködött lelemény -nélkül. Ezen a fölötte válságos napon megjelent lelki szeme előtt -egész életpályája, a rossz napok, a kezdet nehézségei – hisz látott -ő már csinos viharokat – s eszébe jutottak első kis -kardcsörtetései, mikor abból éldegélt, hogy eladogatta a maga s a -mások könyveit. Ez az emlék gyümölcsöző volt.</p> -<p>– Pénzzé teszszük a könyvtárt – szólt rövid megfontolás -után.</p> -<p>Az eszme mindenesetre méltó volt némelyes figyelemre. A -könyvtárról a játék hevében megfeledkeztek; ezt az egy ingóságot -Arzén nem veszítette el. S minek a könyvtár annak, a kit a sors -forgandósága amúgy is bölcscsé tett? <span class="pagenum"><a name= -"Page_253" id="Page_253">-253-</a></span></p> -<p>A királynak azonban nem tetszett ez az ötlet.</p> -<p>– Melyik könyvtárt? – kérdezte bizalmatlanul. – Az országos -könyvtárt vagy a magamét?</p> -<p>– Hogy melyik könyvtárt? – szólt közbe Lina. – Mind a kettőt, -Sire, mind a kettőt! És ha volna még egy harmadik, hát a harmadikat -is!</p> -<p>– Az antikváriusok – erősítette Milics – oly szennyesek, hogy a -könyvtárakkal nem lehet fukarkodnunk.</p> -<p>– Azért kérdem – jegyezte meg Arzén – mert tartok tőle, hogy -magán-könyvtáram nem tenné meg a kívánt szolgálatot.</p> -<p>Ez az aggodalom alaposnak bizonyult. A magánkönyvtárban nem -találtak egyebet, csak egy franczia nyelvtant, melynek az első -nyolczvan lapja hiányzott, tizenhét csomag svájczi és harmincz -csomag franczia kártyát, négy, színes képekkel diszített füzetet -<i>A kozákok királya</i> czimü regényből, egy cognac-kereskedő -árjegyzékét s egy csinos kötetet az örök ifjuságról.</p> -<p>Ez után a szomoru felfedezés után nem maradt más választás, -mint: érintkezésbe lépni az országos könyvtár igazgatójával. A -könyvtáros megjelent két fólióval a hóna alatt.</p> -<p>– Sire – kezdte jelentését – az országos könyvtár, melyet -incunabulumok, elzevirek és különböző unikumok tesznek igen nagy -értékűvé, nyolcz részből áll. Az első osztály öröme lehet minden -könyvbarátnak. Sajnos, ezt az osztályt a Baziliadesz-dinasztia -egyes nagy alakjai, így Lázár és Milos fejedelmek, még a mult -században tüzelőnek használták fel. 1731-ben és 1758-ban ugyanis -nagyon szigorú volt a tél…</p> -<p>– Elég. Beszélj a második osztályról.</p> -<p>– A második osztály mintegy nyolczezer kötetet foglal magában. -Ezt az osztályt azonban Felséged dicső elődje: Dimitri király… -<span class="pagenum"><a name="Page_254" id= -"Page_254">-254-</a></span></p> -<p>– Feltüzelte?</p> -<p>– Nem. Eladta makulaturának. 1863-ban ugyanis, a nagy ínség -idején…</p> -<p>– Tovább. Térj át a harmadik osztályra.</p> -<p>– Ezzel egy kis baj történt. Felséged bevonulása ünnepén az -országos könyvtárban volt a bál, s hajnal felé egy eldobott -szivarcsutkától a harmadik osztály tüzet fogott, elégett. Viszont a -negyedik osztályt az egerek rágták meg.</p> -<p>– Folytasd. Mi van az ötödik osztályban?</p> -<p>– Erre már nem emlékszem határozottan. Ezt az osztályt, -húsz-harmincz kötetenkint, a kormányelnök úr ő kegyelmessége -kölcsönözte ki…</p> -<p>– Akkor ne beszéljünk erről az osztályról se. Írd össze a -hatodik és a többi osztály tartalmát.</p> -<p>– Sire, a hatodik osztály nincs meg. Felséged magas engedelmével -azok a hivatalnokok és tisztek, a kiknek fizetését az állampénztár -nem folyósította, a hatodik osztálylyal kárpótolták magukat. -Ellenben a hetedik osztályt ellopták; részben ismeretlen tettesek, -részben oly előkelő egyének, a kik a közügyek terén szerzett -érdemeikkel már régen jóvá tették ezt a ballépésüket.</p> -<p>– S így a könyvtárból semmi se maradt meg?</p> -<p>– De igen, Sire. A katalógus megvan. Ime, mind a két kötet.</p> -<p>– Megállj. A nyolczadik osztályról nem beszéltél. Mi van a -nyolczadik osztálylyal?</p> -<p>– Sire! Kegyelem! A nyolczadik osztályt én loptam el!</p> -<p>És térdre esett.</p> -<p>– Megkegyelmezek neked – szólt Arzén némi tünődés után. – De -csak egy feltétel alatt. Mondd, nem adhatnál vissza valamit? -<span class="pagenum"><a name="Page_255" id= -"Page_255">-255-</a></span></p> -<p>– Nem tehetem, Felség. Szegény ember vagyok, nincs egyebem, mint -ez a kis gyüjtemény. De ha Felséged kinevezne a múzeumok és a -képtárak főfelügyelőjévé, meglehet, találhatnánk valami olyan -megoldást, a mely mindenkit kielégítene…</p> -<p>Arzén megharagudott.</p> -<p>– Szerencséd – szólt – hogy jelenleg a színi pályára készülök, s -így szükségem van a kedvező közvéleményre. Mert különben úgy bántam -volna el veled, a hogy érdemled, nevezetesen: Levante ősi szokása -szerint. A mi azt jelenti, hogy: lógnál. Hordd el magad, s ha -kegyelmet óhajtasz, lopd vissza a tisztektől, a mit lehet.</p> -<p>– Azt hiszem – szólt Milics, mikor a könyvtáros elpárolgott – -Felséged kissé szigoruan ítélte meg őt. Értelmes ember ez, a kivel -lehet tárgyalni. Küldje ki őt, Sire, a külföldi könyvtárak -tanulmányozására, s bibliotékánk szebb lesz, mint valaha. El -lehetne vinni Berlinbe…</p> -<p>– De hát mi megyünk-e csakugyan? Mi történt a sürgönyünkkel? -Nincs még felelet?</p> -<p>– Minden perczben várom.</p> -<p>– Át kellene üzenni az Angol-Török Bankhoz, hogy nem érkezett-e -részünkre valami? S ha nem, sürgönyözz még egyszer. A norfolki -mindössze egy hetet engedett a kihurczolkodásra; egy hét mulva át -kell költöznünk a fogadóba.</p> -<p>– Akkorra már Berlinben leszünk.</p> -<p>De ez a reménység se vált valóra. Másnap este megjött a Télikert -válasza, s a válasz kegyetlenül hangzott:</p> -<p>»Sajnálom, de ebben a szezonban már lehetetlen. A reprezentáló -szerepkörre éppen most kötöttem meg a szerződést ő felségével, a -kannibálok királyával.« <span class="pagenum"><a name="Page_256" -id="Page_256">-256-</a></span></p> -<p>Még Lina is meghökkent. Milics úgy összehúzódott, mint egy kutya -a jégesőben, s Arzén király elmélázva tekintett ki a sivatagba.</p> -<p>– Dicső őseim egyike, V. Károly császár, így szólt: -»Birodalmamban nem megy le a nap.« Ez a mondás, az utódok ajkán -kopott, egyre kopott… S ime én, a kései unoka, már kénytelen vagyok -így sóhajtani fel: »Bármerre nézek, a hová nap süt, semmit se -mondhatok a magaménak!«</p> -<p>Ebben a pillanatban egy ismerős alakot pillantott meg, a ki -vidáman közeledett a norfolki herczeg levante-i palotája felé. Az -ismerős alak Volkin volt, Volkin, a ki a királyok találkozója -alkalmával holtrészegre itta magát, s a kit, szerencséjére, -hamarább dobtak ki a társaságból, mintsem elveszthette volna -besszarábiai birtokát. Volkin, a kiről mindnyájan -megfelejtkeztek.</p> -<p>Az italkedvelő nábobnak éppen két hét kellett hozzá, hogy -tökéletesen kialudja a részegségét, de végre kialudta, s immáron -vígan fütyörészett. A nyitott ablakon át hallani lehetett, a mint -az aprópénzét csörgette a zsebében. Ezt a szokását, mely -tudvalevőleg pinczérkorának az emléke volt, soha se tudta végképpen -levetkezni.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Egy ember, a kinek, tévedésből, megmaradt egész vagyona! Egy -ember, a ki aprópénzt csörget a zsebében! Egy ember, a kit le lehet -itatni!</p> -<p>Lina szemében felcsillant a reménység, s a csüggeteg férfiak, -látva ezt a biztató sugárt, arra gondoltak, hogy: a mit egy szép -asszony akar, azt az isten is akarja.</p> -<p>De Volkin elsőrangu gazember volt. Se fejedelmi <span class= -"pagenum"><a name="Page_257" id="Page_257">-257-</a></span> -leereszkedés, se asszonyi mosolygás nem igen hatottak rá. Ismerte -jól ezeknek a kegyeknek a piaczi értékét.</p> -<p>Nagyon nehezére esett ugyan, hogy nem szabad innia, s már-már -ráállott, hogy elviszi a társaságot a Grand Hôtelbe sörözni, de -végre is felülkerekedett benne az ős-levante-i. Érdekből Volkin -képes volt még a józanságra is.</p> -<p>Így történt, hogy a Lina szép szeme ez egyszer kudarczot -vallott, s hogy Arzén királynak, szégyenszemre, meg kellett kötnie -a stefanopoliszi szerződést. A berlini szerződés óta, mely Levante -államot függetlenné tette, hasonló csapás nem érte Arzén király -országát.</p> -<p>A stefanopoliszi szerződés főbb pontjai ugyanis a következők -voltak:</p> -<p>1. Arzén király kötelezi magát, hogy a szerződés aláírásától -számított harmadik évben, Keresztelő János fejvétele napján, -oltárhoz fogja vezetni Volkin Amália kisasszonyt, a ki ez idő -szerint még csak tizenhárom esztendős, s a mennyiben kötelességét -annak idején teljesíteni vonakodnék, aláveti magát bármely szabadon -választott európai bíróság ítéletének, s ugyanazon bíróság -végrehajtást rendelő intézkedéseinek.</p> -<p>2. Himlőhely avagy más egyéb pecsétek ennek a határidőre kötött -házassági üzletnek bontó akadályául nem szolgálhatnak.</p> -<p>3. Mindaddig, míg ez a házassági ügylet befejezetté nem válik, -Arzén király napot fog enni Volkin úr házában, minden kedden, -csütörtökön és szombaton. A többi napokon a nagy vendéglőben fog -étkezni, s a mennyiben havi számlája a hetvenöt ezüst maravédit meg -nem haladja, ezt a számlát Volkin úr fogja kiegyenlíteni. -<span class="pagenum"><a name="Page_258" id= -"Page_258">-258-</a></span></p> -<p>4. Arzén király a szerződés aláírásával egy időben kinevezi -Volkin Dömötör urat Syracusa és Girgenti herczegévé. (Syracusának -ez mindegy; Girgentinek is. Volkinnak ellenben nem egészen.)</p> -<p>5. Girgenti herczege hat hét leforgása alatt megvásárolja a -norfolki herczegtől Levicot, Levante állam egykori -korona-uradalmát, a hozzá tartozó kastélylyal; az utóbbiban szabad -lakást, mosást és világítást biztosít Arzén királynak.</p> -<p>6. Viszonzásul Arzén király kinevezi Girgenti herczegét Levante -állam pénzügyminiszterévé és fő-postamesterévé. Idősb Milics úr, az -ex-főpostamester, kárpótlásul az ezer maravédin aluli pénzes -levelek kihordásának jogát, s az országos főszámvevői czímet és -rangot kapja.</p> -<p>7. A főpostamesteri jövedelmekből Girgenti herczege tiz százalék -jutalékot biztosít a felségnek, s ugyanannyit a -miniszterelnöknek.</p> -<p>8. A syracusai herczegnő Levicot s Arzén király váltóit kapja -hozományul; ezenkivül az esküvő napján százezer arany maravédit. -Erre a hozományra Arzén király előleget nem kaphat.</p> -<p>9. Girgenti herczege a házasság megkötéséig korlátlanul -gyakorolja azokat a jogait, a melyek őt, mint Levico tulajdonosát -megilletik; de készséggel engedi át a palota egy második emeleti -lakosztályát a miniszterelnökné ő kegyelmességének. Milics úrnak is -joga van egy szobához, de csak a harmadik emeleten.</p> -<p>10. A postai küldeményeket (az ezer maravédin aluli pénzes -levelek kivételével) egyes-egyedül Girgenti herczege veheti át; -olyankor, mikor a herczeg rosszul érzi magát, a posta vár.</p> -<p>Milics könnyezve írta alá ezt a szerződést, de Jules Favre is -sírt a franczia-porosz békekötés alkalmával… <span class= -"pagenum"><a name="Page_259" id="Page_259">-259-</a></span> Arzén -király, a kit válságos perczekben soha se hagyott el a méltósága, a -syracusai hercegnő után tudakozódott. Lina, mintha egy cseppet se -érdekelné a szerződés, oly szendén nézett Girgenti herczegére, hogy -ez önkéntelenül a zsebébe nyúlt, s hosszan, szeretettel simogatta, -csörgette tallérait.</p> -<hr class="tb" /> -<p>– Szegény barátom! – szólt a király, mikor magára maradt -tanácsosával. – Mi lesz velünk? Mi sors vár ránk?</p> -<p>Milics pár pillanatig hallgatott, s azután hirtelen -megszólalt:</p> -<p>– Nincs szentebb előttem, mint nőm becsülete!</p> -<p>Hogy miért mondta ezt, azt csak a szivek és vesék ismerője tudná -kideríteni.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Két héttel a stefanopoliszi nagy csatavesztés s a fentebb -ismertetett gyászos események után, Mária Anasztázia dortmundi -herczegnőnek váratlanul egy fényes ötlete támadt. Egyet gondolt és -meghalt.</p> -<p>Mária Anasztázia dortmundi herczegnő kilenczvenhárom évig élt, -tizenkilencz európai forradalmat látott, megért három vagy négy -trónvesztést s ugyanannyi restaurácziót, eltemetett két férjet és -egy gárdakapitányt, tanúja volt a régi és az uj Európa, a lokomotiv -és a villamos vasut megszületésének, de egész életében; a hosszú -időn át csak csöndes helybenhagyással kisérte az eseményeket, -gondolni nem gondolt róluk semmit. Egyáltalán, az ellenségei se -foghatták rá, hogy minden áron szerepelni akar, s azért ez a lépés, -a melyikre senki se beszélte rá, meglepte az egész világot. -<span class="pagenum"><a name="Page_260" id= -"Page_260">-260-</a></span></p> -<p>De Mária Anasztáziának élete kilenczvenharmadik évében nem is -egy, hanem két gondolata támadt egyszerre. A második – fölötte -váratlan – gondolata az volt, hogy végrendelet hátrahagyása nélkül -halt meg, a mely ötlete határozottan lázas hatást keltett.</p> -<p>Az egész góthai almanach azt hitte, hogy végső (s egyszersmind -első) akarata a közjegyzőnél van, talán már 1848 óta, s hogy -vagyonát a Coburgok és a hesszeniek öröklik. Legközelebbi rokonát, -a nagyorru Arzén fejedelmet, a ki unokaöcscse volt, soha ki nem -állhatta, és sejthette-e valaki, hogy kilenczvenhárom év alatt egy -pillanatig se jutott eszébe a halál?</p> -<p>Mária Anasztázia azonban oly jól érezte magát sárga, olajzöld és -rózsaszinü szalagjai között, annyira hozzászokott, hogy a dolgok és -az emberek elmulnak, de ő megmarad, s végül oly természetesnek -találta a csöndes fonnyadást, hogy annyit se gondolt holmi utolsó -intézkedésre – közjegyzőre, végrendeletre – mint egy sárguló -falevél.</p> -<p>Igy történt, hogy midőn egy szép őszi este, minden hosszabb -készülődés nélkül, elszenderült az Urban, ezzel a hirtelen -elhatározásával egyrészt ámulatba ejtette az egész világot, -másrészt milliók örökösévé tette Arzént, Levante királyát.</p> -<p>Arzén, az első perczben, maga is azt hitte, hogy bolonddá -akarják tenni, de a milliókkal nem nehéz megbarátkozni, s Arzénnek -semmi kifogása se volt az ismeretség ellen.</p> -<p>– Szegény nagynéném! – szólt meghatottan Linához. – Mindig ő -volt egyetlen gondolatom.</p> -<p>Az Orient Expressznek megvan az a jó tulajdonsága, hogy: »hipp, -hopp, ott legyek, a hol akarok!« – igen <span class= -"pagenum"><a name="Page_261" id="Page_261">-261-</a></span> hamar -Németországba szállítja a pénzes embert. S mióta az <i>Allgemeine -Zeitung</i> híre bejárta a világot, Arzén királynak nem volt rá -szüksége, hogy az útiköltség dolgában Volkinnal értekezzék. A -temetésre ugyan már nem érkezhetett meg, de a hagyaték átvételét -nem kellett idegenre bíznia.</p> -<p>Az átadás alkalmával mindenkit megindított őszinte -gyászával.</p> -<p>– Ebben a házban lakott, ezen a szőnyegen járt, ebben a -karosszékben szokott pihenni! – szólt reszkető hangon. – Nem, nem -tudom nézni ezeket a kedves tárgyakat, mert meghasad a szivem! -Adjatok el mindent, még ma, rögtön! Ó, imádott nagynéném! Mért -tetted ezt velem?! Adjatok el mindent, mert ez a látvány megöl!</p> -<p>Hogy Arzén király, németországi kirándulása után, miképpen -vonult be székvárosába, harangzúgás s a nép örömrivalgása között, -hány küldöttség járult elébe s a metropolita mily szép üdvözlő -beszédet intézett hozzá, ezt már tudja a szíves olvasó a -világtörténelemből. De meg kell említenünk, hogy az üdvözlők -sorában ott volt Girgenti herczege is, kissé mámorosan ugyan, de -még a maga lábán. A király szivesen fogadta hódolatát, s a -küldöttségek elvonulása után megszólítással tüntette ki.</p> -<p>– Girgenti – szólt nyájasan – te ugyan a legnagyobb disznó vagy -a világon, s Yorkshire nem szült nálad piszkosabb állatot, de azért -biztosítalak változatlan kegyelmemről.</p> -<p>Girgenti megcsókolta a király kezét és hazament aludni.</p> -<p>Lina nem győzte bámulni a kikefélkedett dinasztát. Mintha szebb -és fiatalabb lett volna; még az orra is kisebb volt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_262" id="Page_262">-262-</a></span></p> -<p>– Határozottan fenség van benne – szólt Milicshez.</p> -<p>– Meglátszik rajta az isteni küldetés – felelt Milics.</p> -<p>– Azt mondaná az ember, hogy glória van a feje körül.</p> -<p>– A glóriát nem látom – szólt Lina – s azt se tudom, hogy -csakugyan isteni küldetés hozta-e Levanteba. Nekem úgy tetszik, -hogy csak úgy magától jött. De a királyok mégis csak más emberek, -mint mi. Mintha igazán velök volna az isteni kegyelem, ha elfogy a -pénzük: örökölnek. S ha ismét elfogy, ismét örökölnek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_263" id="Page_263">-263-</a></span></p> -<h3>III.<br /> -CSALÁDI BAJOK.</h3> -<p>Arzén, Levante koronátlan királya, igen fáradtan tért haza a -fantascai hadgyakorlatokról. Egy kicsit boszús is volt; a -hadgyakorlatok lefolyása ugyanis nem mindenben felelt meg -várakozásának.</p> -<p>Úgy volt az intézkedés, hogy a hadsereg balszárnya, melyet -ellenségnek neveztek ki, szépen egy helyen marad, vár a sorára, s -végül megvereti magát. A jobbszárny ellenben, a mely a levantei -haderőt jelképezte, három csapattestre oszolva, különböző pontokról -indul el, bekeríti az ellenséget, s a derékhad, a Fekete-hegyeknél -összetömörülvén, hátulról támad és győz.</p> -<p>E helyett az történt, hogy a levantei haderő eltévesztette az -utat; a különböző rajok nem tudták egymást megtalálni, s a három -hadosztály rendre bevonult az ellenség torkába. Az ellenség, -bárhogyan kapálózott, kénytelen volt Levantét megverni.</p> -<p>Arzén király, az első pillanatban, pofozkodni óhajtott volna, de -nem tehette ezt, mert jelen volt szövetségese: az aurániai -nagyherczeg is, a kivel három évvel ezelőtt kegyetlen háborút -viselt, s a kit ezúttal arról akart meggyőzni, hogy Levante azóta -katonai hatalommá fejlődött.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_264" id= -"Page_264">-264-</a></span></p> -<p>Az aurániai herczeg el volt ragadtatva; dicsérte a legénység -helyes kiképzését, s a tábori lakomán lelkes fölköszöntőt mondott -szeretett szövetségese egészségére. A felköszöntő után a fejedelmek -megcsókolták egymást, s Auránia ura sajátkezűleg tűzte föl -»unokatestvér«-ének mellére a Szent Kecske-rend gyémántos -nagykeresztjét.</p> -<p>Arzén király pazarul viszonozta ezt a figyelmességet. Auránia -trónörökösét, a ki ezen a napon érte meg harmadik születésnapját, -hadnagyból ezredessé léptette elő, Mária Libussa fejedelemasszonyt -pedig, az aurániai herczeg nagynénjét, kinevezte a levantei gárda -dragonyos-ezredének tulajdonosává.</p> -<p>Szó volt róla, hogy a hadgyakorlatot sasvadászat fogja követni. -De a fejedelmeket igen kimerítette a katonák menetelése; így -megelégedtek azzal, hogy vadász-öltözetben fényképeztették le -magukat, s vadászlakomával fejezték be a négy napos fejedelmi -találkozót.</p> -<p>Másnap Arzén király s vendége még egyszer megcsókolták egymást; -aztán kiki haza utazott.</p> -<p>Fantascától Stefanopoliszig vasúton három óra; Arzén király -ráért megfontolni, hogy mit irasson a hadgyakorlatokról a pétervári -lapoknak.</p> -<p>Ez a gond még jobban kifárasztotta; úgy, hogy mire a vasúttól a -palotáig hajtatott, végképpen megúnta az állami ügyeket.</p> -<p>– Aludni fogok – szólt magában – aludni fogok népemért. A -fejedelmek pihenése a népek ujjászületése, mint egy jeles költő -írta, a kit kecsketolvajlásért kénytelen voltam becsukatni, sajnos. -No, mi az Milics?</p> -<p>A hűséges Milics tudniillik ott várta a palota kapujánál.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_265" id= -"Page_265">-265-</a></span></p> -<p>– Kihallgatásért esedezem, Felség! Rendkivül fontos közölnivalóm -van…</p> -<p>– Rendkivül fontos?… Csak nem pénzről van szó? – szólt a király, -homlokát összeránczolva, s a világtörténelmi orrczimpák -megremegtek.</p> -<p>– Még annál is fontosabb! – jelentette az ijedt arczu -miniszter.</p> -<p>– Ne beszélj zöldeket, Milics, hanem eredj haza. Nem látod, hogy -rosszkedvü és kimerült vagyok? Mi az ördög lehetne még annál is -fontosabb? Menj haza, le akarok feküdni.</p> -<p>– De Sire!…</p> -<p>– Hoztál pénzt vagy nem hoztál?</p> -<p>– Sire, én kétségbe vagyok esve…</p> -<p>– Szót se többet! Takarodjál haza, s ha csak pénzeslevél nem -érkezik, fel ne merj költeni. Holnap majd elmondhatod, a mit -akarsz.</p> -<p>– Felséged meg fog haragudni rám…</p> -<p>– Hé, legények, kergessétek el ezt a vén gazembert!</p> -<p>S azzal bevonult lakosztályába.</p> -<p>Még másnap is rosszkedvű volt, s mikor jelentették, hogy Milics -már hajnal óta várja a kihallgatást, szigoruan így szólt:</p> -<p>– A kérdés az, hogy hozott-e pénzt magával?</p> -<p>– Igen, Sire – volt a felelet – a reggeli postával több pénzes -levél érkezett, mintegy harmincz ezüst maravédi értékben.</p> -<p>– Akkor bejöhet.</p> -<p>Milics bejött, s a küszöbön megállt. Egy kicsit hozzá kellett -készülnie, hogy a jelentés tartalmához mérten rémült és gyászos -arczot vágjon. Aztán pihegve szólt:</p> -<p>– Felség! Súlyos, mondhatnám kegyetlen kötelességet kell -teljesítenem… <span class="pagenum"><a name="Page_266" id= -"Page_266">-266-</a></span></p> -<p>– Eh! – vágott közbe a Balkán oroszlánja – a pénzesleveleket nem -fogod elcsevegni. Lépj elő és számolj be velök.</p> -<p>Milics előlépett és átszolgáltatta az okiratokat. Arzén kétszer -is megolvasta: mindössze öt darab volt.</p> -<p>– Te gazember, nem dugtál el egyet? – kérdezte a király, s -motozni kezdte hű tanácsosát.</p> -<p>– Bocsánat, Sire, tévedtem – felelt Milics egy fizetőpinczér -mosolyával.</p> -<p>Nem lehetett máskép, elő kellett adnia a hatodikat is.</p> -<p>Majd ujra hozzákészült szónoklatához, de a királyt nem érdekelte -az előterjesztés. A pénzeslevelek látása lecsillapította idegeit; -rossz kedve fölengedett, társalogni akart.</p> -<p>– Te, Milics, micsoda kabát van rajtad?</p> -<p>– Sire, ez a kabát egykor felségedé volt. Egy napon, midőn -különös megelégedését voltam szerencsés kiérdemelni, Felséged, -kegyének jeléül, levetette magáról, és rám adta, hű alattvalójára. -A hogyan a kinai császár jutalmazza leghívebb szolgáit.</p> -<p>– Nem emlékszem, se az esetre, se arra, hogy a kabátot neked -adtam. De meglehet.</p> -<p>– Én azzal hálálom meg Felséged kegyét, hogy azóta ezt a kabátot -soha se vetem le magamról.</p> -<p>– Meglátszik rajta, mert már szörnyen piszkos.</p> -<p>– Sire, én büszke vagyok erre a piszokra, mert Felséged -szolgálatában ragadt rám.</p> -<p>– Jól van, Milics, de gondolnod kellene társadalmi állásodra is. -Egy miniszter legyen tolvaj, de ne legyen ilyen szennyesen zsugori. -A királyné kénytelen lesz rád köpni.</p> -<p>– Kegyelem, Sire! Engedje meg, hogy elmondhassam… <span class= -"pagenum"><a name="Page_267" id="Page_267">-267-</a></span></p> -<p>– Ugyan hagyj békén az állami ügyekkel! Engem az állami ügyekből -csak a pénzügyek érdekelnek.</p> -<p>– Nem állami, hanem családi ügyekről van szó, Felség! Kínos, -rettenetes kötelességet kell teljesítenem!… Sire, készüljön el a -legnagyobb, a legborzasztóbb szerencsétlenségre!</p> -<p>– Lárifári! A multkor is ilyen lármát csaptál, szinte -megijesztettél. S aztán kiderült, hogy semmi se történt. Az -történt, hogy egy morganatikus testvéremet lopáson kapták rajta -Genovában, s becsukták. Nagyszerű! Tehetek én róla, hogy boldog -emlékű atyám olyan lelkes híve volt a morganatikus házasság -intézményének! Valamennyi morganatikus testvéremet nem tehetem meg -miniszterekké, tábornokokká; nincs annyi miniszterség a -világon!</p> -<p>– Ó, Sire, ez a csapás sokkal mélyebben nyúlik bele Felséged -családi életébe!</p> -<p>– Hah, ember, igazán megijesztesz! A leányaimról van szó, ugy-e? -Hiába rázod a fejed, kitaláltam, hogy megint a leányaimról van szó! -De hát mondd, Milics, van nálam boldogtalanabb apa a világon? Az -egyik leányomat férjhez adom a georgiai herczeghez, a másikat a -litván határgrófhoz. Mindegyikkel százezer arany maravédi hozományt -adok; a véremből adtam ezt a pénzt, Milics! Nem is a véremből, -hanem a jövő életemből, mert ezt a temérdek aranyat még csak ezután -fogom a bankoknak megfizetni. És mi történik? Két hét mulva megint -itthon van mind a két leányom. Az egyik megszökik a georgiai -herczegtől, mert azt mondja, nem azért ment férjhez, hogy -kisasszony maradjon; a másikat meg elkergeti a férje, mert azt -mondja, hogy: köszöni szépen, de a herczegnőt nem találta szépnek s -kisasszonynak! Ha emezt veszi el a georgiai herczeg s a másikat a -határgróf, <span class="pagenum"><a name="Page_268" id= -"Page_268">-268-</a></span> ma a legboldogabban élnének; így meg -mind a kettő itt ül a nyakamon, s perelhetem a sok szép maravédit! -Mi van velök megint? Anyjokra ütöttek a szerencsétlenek; a bojár -asszony vére libeg-lobog bennök. Mért, hogy éppen ettől az -asszonytól lettek gyermekeim, annyi asszony közül?!</p> -<p>– Felség, a herczegnők jól érzik magukat és biczikliznek. -De…</p> -<p>– Hogyan, hát nem ők?</p> -<p>– Ó, Sire, a szerencsétlenség sokkal nagyobb, sokkal -rettenetesebb, mint Felséged képzeli!</p> -<p>– Csak nem a királynéról van szó?</p> -<p>Milics lehajtotta a fejét, és nem felelt.</p> -<p>Arzén megragadta a miniszter kabátja ujját, de aztán eszébe -jutott ennek a ruhadarabnak a története, s zsebkendőjével -megtörölte a kezét. Arcza ünnepiesen komolyra vált; orra rettenetes -volt.</p> -<p>– Beszélj – suttogta. – Felszállott az égbe?</p> -<p>– Nem – nyögte Milics. – Ő él, de… kegyelem, Felség!… -tegnapelőtt éjjel, mialatt Felséged a hadgyakorlaton volt, elhagyta -a palotát… mindörökre…</p> -<p>– És nem egyedül hagyta el, szóval: megszökött, akarod mondani?… -felelj!… nem lesz semmi bántódásod.</p> -<p>Milics bólintott, hogy igen.</p> -<p>Elhallgattak.</p> -<p>Arzén egy pillanatig mozdulatlan maradt, mereven nézett maga -elé, mintha fenékig bele süppedt volna ebbe a rettentő gondolatba. -Aztán hirtelen fölegyenesedett, s azzal a fejedelmi mozdulattal, -mely Milicset és feleségét mindannyiszor a renaissance nagy -alakjaira emlékeztette, imádságra kulcsolta a kezét.</p> -<p>– Isten adta, Isten elvette! – szólt, s hangja reszketett. – -Dicsértessék az ő szent neve! <span class="pagenum"><a name= -"Page_269" id="Page_269">-269-</a></span></p> -<p>Milics nem merte megzavarni, pedig jelentését még nem fejezte -be. De el volt készülve rá, hogy a király izgatottsága tartós lesz, -s türelmesen várt, míg ismét rá kerül a sor.</p> -<p>Nem kellett soká várakoznia; Arzén hamarább lecsillapodott, mint -Milics remélte.</p> -<p>– Látod, ilyenek a nők! – szólt, lassan ejtve a szót, a lemondás -csöndes, szomoru hangján. – Ezt is a tenyeremen hordoztam, csak -úgy, mint a többit; kiméltem az egészségét, s mert tudtam, hogy -gyönge a szervezete, kedveseket tartottam, csak hogy őt ne kelljen -zaklatnom. Emlékszel, három évig vártam rá, míg hajadonná serdült, -s hozomány nélkül vettem el, mert apja, a gaz Girgenti rútul -becsapott. Két hétig se fizette a számláimat, s attól fogva, hogy -örököltem, egy kopeket se láttam tőle. És most mégis elhagy! Pedig, -hogy ezt a botrányt elkerüljem, megvallom neked, kész lettem volna -a legmesszebb menő áldozatokra. De ilyenek a nők! Látod, ha a -feleséged, ez a becsületes Lina, nem volna oly hűséges hozzánk, -kétségbe kellene esnünk az egész női nemen. De beszélj tovább, ki -volt az illető? Remélem, legalább nem választott rangján alul. -Valamelyik fejedelmi vendégünk? Ezek kíséretéből valaki? Vagy egyik -gárdistám? Felelj.</p> -<p>– Nem, Sire.</p> -<p>– Lejebb?</p> -<p>– Lejebb.</p> -<p>– Valami kóbor festőművész?</p> -<p>– Lejebb.</p> -<p>– Tenorista? Akrobata?</p> -<p>– Lejebb.</p> -<p>– Czigány hegedűművész?</p> -<p>– Lejebb.</p> -<p>– Akkor hát ne is mondd. A gondviselés így rendelte, pont. Engem -a balsors csapásai nem terítenek <span class="pagenum"><a name= -"Page_270" id="Page_270">-270-</a></span> le. Ott látszik meg, hogy -ki az igazi fejedelem, hogy miképpen tudjuk tűrni a -megpróbáltatásokat. Én keresztényi lélekkel tűröm. Különben is, -nincs az a nagy szerencsétlenség, a melynek ne volna valami jó -oldala. Így legalább megszabadultam ettől a gaz Girgentitől. -Remélem, elpárolgott?</p> -<p>– Nem, Sire, Girgenti herczege Felséged pártján van. -Kijelentette, hogy megtagadja leányát, s tegnap már be is költözött -a királyné lakosztályába.</p> -<p>– Ki kell dobni onnan a részeg disznót. Végre is, ha csakugyan -eljegyzem az özvegy mordvin fejedelemasszonyt, nem vezethetem az uj -asszonyt egy olyan lakosztályba, a melyben előbb ez a kucséber -lakott.</p> -<p>– Hogyan? Felséged már…</p> -<p>– Igen, én beleegyezem a válásba, mindenbe beleegyezem. A -fiatalságnak ki kell tombolnia magát; legyenek boldogok a fiatalok! -S ha már ki kell ürítenem ezt a keserü poharat, történjék meg minél -hamarább! A mordvin fejedelemasszony birtokai gazdaggá, erőssé -fogják tenni népemet, s én mindenre kész vagyok szeretett -népemért.</p> -<p>– Csakhogy, Sire…</p> -<p>– Irasd ki a hivatalos lapba, hogy ő felsége, egészségének -helyreállítására, déli éghajlat alá utazott; hívasd elő a -metropolitát, hogy csendben, rendben, intézze el a dolgot. Siessen -a hítvány pap; tudom, hogy a házasságkötés nehéz, de a házasságok -felbontásába már begyakorolhatta magát. Előre, indulj; még ma -fogjon hozzá, holnap délre el akarok válni.</p> -<p>– E szerint felséged nem kívánja üldöztetni a szökevényeket?</p> -<p>– Már mért bántanám szegényeket? A királyné oly fiatal! Ennek a -kornak mindent, de mindent meg kell bocsátani. Én megbocsátok neki; -éljen boldogul! <span class="pagenum"><a name="Page_271" id= -"Page_271">-271-</a></span></p> -<p>– De, Sire, hogy is mondjam?… nem merem mondani… az ex-királyné… -Syracusa herczegnője… vagy hogy nevezzem?… magával vitte összes -ékszereit, sőt magával vitte a százezer arany maravédit is, a -melyet atyjától, Girgenti herczegétől, hozományul kapott!</p> -<p>Arzén felordított, mint a halálosan megsebzett fenevad.</p> -<p>– A nyomorult! S te ezt csak most mondod nekem?!</p> -<p>– De, Felség!</p> -<p>– Hollá! Fegyverre, őrség! Trombitáljátok össze a katonaságot! -Ültessétek vasútra az egész rendőrséget. Utána a nyomorultaknak, -fogjátok el őket! Még most is itt vagy, Milics?! Szaladj, fuss, -rohanj, vezettesd elő leggyorsabb paripámat, utánok, utánok! -Utólérem őket, esküszöm! Mi az, a rémület elvette az eszed? Ne -félj, Milics, meg fogom torolni becsületemet! <span class= -"pagenum"><a name="Page_272" id="Page_272">-272-</a></span></p> -<h3>IV.<br /> -DÁVID KIRÁLY LEVÉLTÁRA.</h3> -<p>Ede király, Abrakadabra választott fejedelme, nagy pompával -temette el Dávid exkirályt, a Balkán czédrusát. Meghúzatta a -hitelbe hozatott harangokat, kirukkoltatta ünnepiesen -megfésülködött testőrségét, s a néphez kiáltványt intézett, melyben -ékes szavakkal magasztalta az elhunyt érdemeit. Aztán birtokba -vette apai örökségét. A hagyaték több papirgallérból, kilenczvenhét -csomag franczia és svájczi kártyából, egy aluminium-messzelátóból, -három cséplőgépből s egy csomó irományból állott.</p> -<p>Dicsőségesen országló Ede bezárkozott a Grand Hôtel de France et -de Russie 47-ik számu szobájába, a hol tegnap még Dávid ex-király -lakott, pár perczig kegyelettel nézegette boldogult atyjának és -Juppajdárum Juhhéja kisasszonynak rózsaszin szalaggal diszített -arczképeit, s hozzáfogott a gondosan őrzött levélcsomó -átolvasásához.</p> -<p>Az első írás következőképp hangzott:</p> -<p>»Imádott kutyám! Beszéltem az izmaelitával. Nem képzeled, drága -pofám, micsoda szemtelenség lakik ebben a pénzeszsákban. Ime a -feleletei: <span class="pagenum"><a name="Page_273" id= -"Page_273">-273-</a></span></p> -<p>1<sup>0</sup>. Az Arany Sárkány, a Gyémánt Sas avagy a -Brahmaputra-rendjelekért külön-külön vagy együttvéve nem hajlandó -adni egy fabatkát sem; állítólag megvan neki már a Vérző Szent Szív -nagykeresztje is, s potom nyolczszáz frankért jutott hozzá.</p> -<p>2<sup>0</sup>. Nem elégszik meg azzal, ha Marko Zárát csupán -miniszterelnököddé nevezed ki. Ellenben ha megteszed -fő-tandijbeszedőnek és a pénzeslevelek főigazgatójának is, nem -idegenkedik némi jutalék biztosításának a gondolatától.</p> -<p>3<sup>0</sup>. Abban az esetben, ha VIII. Bonifácznak, Csizió -királyának, háborút üzennél, s ezzel egy kis baisse-t tudnál -előidézni, nem fösvénykednék néhány százezer frankkal.</p> -<p>Gondold meg, kutyuskám, hogy ez a VIII. Bonifácz egy vizfejü -kamasz, a kinek már régen szüksége volna egy kis leczkére. S ne -feledd, hogy epedve sóvárog utánad hűséges és szerelmes kis -macskád:</p> -<p class="right">Titánia.«</p> -<p>A második levél már rövidebb volt:</p> -<p>»Kedves gumi majmom! Sietek közölni, hogy az őrült lord -csakugyan ugrik. Irásban kötelezte magát, hogy ha igazán megadod -nekem a Maisonrouge herczegnői czímet, elvesz feleségül, s -költségeidet megtéríti kerek húszezer fontban. Mit szólsz hozzá? Ha -a balvégzet elválasztana, akkor is változatlanul, örökkön szeret: a -te kis kolibrid,</p> -<p class="right">Lola.«</p> -<p>A harmadik papiros szűkszavu, üzleti távirat volt:</p> -<p>»A tizennyolcz vagon koporsót útnak indítottam. Ismételve -kérdem, nem volna-e hajlandó az ügyletet velem számoltatni le? -Utalok ajánlatom előnyösségére. A veszteség nem tenne többet -koporsónként 37 frcs 75 centimesnál.</p> -<p class="right">Stephenson Éva.« <span class="pagenum"><a name= -"Page_274" id="Page_274">-274-</a></span></p> -<p>Ennek a táviratnak a párjára is rögtön ráakadt a gyászoló -király:</p> -<p>»Sajnálom, de a vizipuskákért és a Bell-féle ágyúkért cserébe -csak Simson cséplőgépekkel és Maxence-zongorákkal szolgálhatok. Az -országos levéltár papiranyaga kilonkint 15 centimesmal bármikor -szállítható,</p> -<p class="right">St. Éva.«</p> -<p>Ede király megilletődéstől remegő kézzel tette félre a -táviratokat, s két okiratot bontott szét, melyek egymás mellett -hevertek a csomóban. Ezeket az okiratokat már jól ismerte. Az -egyikben Dávid király fia javára lemondott trónjáról s csak három -millió frank végkielégítést kötött ki magának; a másikban ujabb -másfél millió frankért kötelezte magát, hogy Abrakadabra országba -sohase fogja betenni a lábát.</p> -<p>A következő papir már az ő keze írása volt. Az ő keze írása! -Meglátszottak rajta a száműzetés keserü könnyei. Ede király ezt -olvasta ki az ismerős vonásokból:</p> -<p>»Kedves fiam, meggondoltam a dolgot. Elég lesz, ha hatvanezer -frankot adsz Klopiczka grófnénak. Igaz, hogy kétszázezret igértem -neki, de akkor még nem voltam földönfutó. A különbséggel pompásan -rendezhetném a bookmakereknél való hátrálékaimat. Végre is csak nem -fogod eltűrni, hogy kilökjenek az Ifju Óriások klubjából, engem, a -ki…«</p> -<p>Itt megszakadt az írás. Ede király mintha emlékezett volna erre -a levélre. Csakhogy, úgy tetszett neki, a hozzá jutott jegyzékben -Klopiczka grófné már csupán 30.000 frankra tarthatott számot. Hány -fogalmazást téphetett össze a szegény földönfutó, míg lelki -harczaiban idáig érkezett!</p> -<p>Nyugtatványok és elismervények következtek. Elismervények a -földönfutó elárverezett ingóságainak <span class="pagenum"><a name= -"Page_275" id="Page_275">-275-</a></span> átvételéről, -zálogczédulák a száműzött ingeiről, és nyugtatványok az -ezüstnemüről szóló zálogczédulák ideiglenes letétbe helyezéséről. -Ede király elővette zsebkendőjét s csöndesen zokogott.</p> -<p>– Szegény, szegény atyám!</p> -<p>De csak akkor fogta el igazán a megilletődés, mikor a czédulák -alatt fekvő terjedelmes okiratot kezdte betűzgetni. Szerződés volt -ez, mely egyrészről az abderai Temetésrendező Intézet igazgatósága, -más részről Betli gróf – azelőtt Dávid király – között köttetett. -Ennek a szerződésnek az első pontja így szólt:</p> -<p>1. Betli gróf kötelezi magát kieszközölni, hogy minél később -bekövetkezendő halála esetén a temetés rendezésével az abderai -Temetésrendező Intézet igazgatósága bizassék meg. Viszont ez -jutalékul előre kiutalványozza a húszezer frankban előirányzott -költségek hét százalékát.</p> -<p>Hasonló gondos előrelátásra vallott a szerződéshez csatolt levél -is, melyben egy abderai tudós tanár ugyanilyen föltétel mellett -késznek nyilatkozott a bebalzsamozás díjából tiz százaléknak -átengedésére. S végül a Balkánvidéki Múzeum egy irata, melynek -értelmében a nevezett múzeum Dávid exkirály csontvázáért kész -kiutalványozni tizezer frankot Betli grófnak, a csontváz ez idő -szerinti tulajdonosának.</p> -<p>Ede király könnye úgy hullott, mint a záporeső.</p> -<p>– Mi marad meg belőled, drága jó atyám?! – sóhajtott fel -keservesen. – Csak halhatatlan szellemed s ez a néhány -papirlap!</p> -<p>Csakhogy ezen a világon minden csak álom, minden csupa ábránd és -csalódás. Alighogy Ede király az utóbbi szavakat elzokogta, kezébe -akadt az utolsó papirlap is. S nagy meglepetéssel a következőket -olvasta belőle: <span class="pagenum"><a name="Page_276" id= -"Page_276">-276-</a></span></p> -<p>»Kedves fiam, midőn kegyelettel nézed át hátra hagyott -irományaimat, tudd meg, hogy ezek az irományok már nem az én -irományaim. Úgy szerelmi levelezésemet, mint összes egyéb -hátrahagyott irományaimat eladtam egy amerikai kiadónak, a ki -ezeket öt-ives füzetekben fogja kiadni, százezer példányban.«</p> -<p>Ede király merengve nézett az ürbe, szeretett, felejthetetlen -édes atyja után.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_277" id= -"Page_277">-277-</a></span></p> -<h2>A NIMFÁK ÉS A SZATIROK.</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_278" id= -"Page_278">-278-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_279" id="Page_279"><br /> --279-</a></span></p> -<h3>I.</h3> -<p>Szabó, szokása ellenére, már hét órakor bement a szinházba.</p> -<p>– Emberi számítás szerint – szólt magában, mig a kaszinótól a -szinházig sétált – lehetetlen ugyan, hogy a darab megbukjék, de egy -első előadáson két elszánt tenyér soha se fölösleges. Az első -előadásokkal mindig úgy van az ember, mint az örvendetesnek mondott -családi eseményekkel: soha se tudni előre, nem lesz-e valami baj a -döntő pillanatban? S a barátság kötelességekkel jár. Ki tudja, -talán már az első felvonás végén szükség lesz rá, hogy minden -legény a fedélzeten legyen?!…</p> -<p>Az <i>Érisz almája</i> czímü verses vigjátékra gondolt, melynek -első előadását vörös szinlapok hirdették a hirdetőoszlopokon.</p> -<p>Nemcsak Szabó, a »beavatott körök« is bizonyosra vették, hogy az -uj darabnak nagy sikere lesz. A főpróbák bábái elégedetten -bólogattak; az általános hangulat csupa derüt jósolt. Torday, a ki -a darabot elkövette, azok közé a ritka emberek közé tartozott, a -kiket mindenki szeret; de nem bizakodott el, hanem gondoskodott -róla, hogy a nézőtér tele legyen a leghívebb <span class= -"pagenum"><a name="Page_280" id="Page_280">-280-</a></span> -híveivel. Vagy négyszáz jegyet osztott szét az ismerősei között; -legfeljebb a bérlőktől lehetett tartania, de Torday nem az az író -volt, a ki a bérlőket fellázítja.</p> -<p>– Csak egy aggodalmam van – szólt a főpróba után Szabónak, a ki -meghittje volt. – A darab nagyon rossz…</p> -<p>– Az igaz – felelt az ujságiró. – De szerencsédre, az előadás -még rosszabb, s a közönség azt se fogja tudni, hogy miről van szó. -A szép asszony örül, hogy végre-valahára, ismét gyönyörködhetik -hangjának a zenéjében, s oly lelkesen szaval, hogy egy kukkot se -lehet érteni a darabból.</p> -<p>– Már az igaz. Négyen is könyörögtünk neki, de lehetetlen -rábírni, hogy ne a névelőt hangsúlyozza!</p> -<p>– Csókold meg a kezét. A vers annál szebb, minél kevésbbé -érthető; a csengés-bongás a fő, az értelem mellékes.</p> -<p>– Különben, bánom is én! Gémesy és Haller ott lesznek az -előadáson, s ez nekem elég.</p> -<p>– Annyira bízol bennök?</p> -<p>– Te nem ismered őket. Nagyon derék fiúk, s ha barátságról van -szó, számíthatsz rájok egész a közbotrányig. Emlékszel -<i>Dejanirá</i>ra? A főpróba után azt hittem, hogy a föld alá kell -sülyednem. De ott volt Gémesy, s a második felvonás után -tizenkétszer híttak ki. Ne félj semmit, barátom, ma is sikerem -lesz.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>– Teringettét, csakugyan családi körben leszünk! – szólt -mosolyogva Szabó, a mikor a szinházban körülnézett. – Hisz ez nem -is első előadás, hanem névnap vagy keresztelő! <span class= -"pagenum"><a name="Page_281" id="Page_281">-281-</a></span></p> -<p>Mindenkit ismert, a ki szembe jött vele, s az, a kinek ezt -mondta, már messziről vigan integetett feléje.</p> -<p>– Mondja, hogy batyubál! – felelt nevetve a megszólított. – A -társaság annyira zártkörü, hogy az előadás után akár tánczra is -perdülhetünk.</p> -<p>S aztán egy másik úrral fogott kezet, a ki látván a szinház -folyosóján tolongókat, nevettében a szemét törülgette.</p> -<p>Az ujságirót egy kissé kellemetlenül érintette a czinkostársak -élénk derültsége; bement a nézőtérre.</p> -<p>Benn még csak akkor kezdtek gyülekezni. A földszinten tíz-húsz -ember lézengett, a páholyokban senki.</p> -<p>Csak a karzat volt tele; ott ember ember hátán szorongott.</p> -<p>Szabó megtörülte a messzelátóját, s felnézett.</p> -<p>Az első sort tagbaszakadt, markos legények foglalták el, a kik -mind a két könyökükkel a párkányra támaszkodva, komolyan, szinte -szomoruan néztek maguk elé. Kis, hegyes, talián kalap volt a -fejükön; némelyiknek a fülében vékony rézkarika sárgállott.</p> -<p>Szabó, bejövet, megfogadta, hogy olyan komoly lesz, mint egy -temetés-rendező; de nem állhatta meg, hogy el ne mosolyodjék.</p> -<p>– Ezek a Moretti szobrász-legényei – szólt egy másik szinházi -birálóhoz, a ki mögötte ült.</p> -<p>És csakugyan megpillantotta a Moretti faun-arczát a második -emeleten. A szobrász vigan hunyorgatott le rájok, s mankójával a -karzatra mutatott.</p> -<p>– Ugy látszik – szólt a másik iró – ma Moretti lesz a klakk -feje. Ő adja majd a jelt, hogy mikor kell tapsolni.</p> -<p>Ez mulatságosnak tűnt fel mindakettőjük előtt. Moretti épp oly -kevéssé tudott magyarul, mint a legényei. <span class= -"pagenum"><a name="Page_282" id="Page_282">-282-</a></span></p> -<p>– Hanem azt meg kell adni – szólt Szabó – hogy hatalmas -tenyerek! Ezekből a cziklopsz-tenyerekből azt következtetem, hogy -<i>Érisz almája</i> olyan irodalmi esemény lesz, a minőt nem -láttunk húsz esztendő óta, a mikor…</p> -<p>Nem fejezhette be a mondatát. Egy magas, szép öreg úr állott -előtte, a ki »bocsánatot« kérve, a helyére igyekezett. Szabó félre -lépett. Az öreg úr bólintott, s leült Szabó mellé.</p> -<p>– Végre az igazi közönség! – suttogott a másik ujságiró, a ki -régi szinházi róka volt, s látásból mindenkit ismert.</p> -<p>– Nem gondolnám – felelt Szabó, egy népesedni kezdő páholyt -szemlélgetve. – Nézze csak – folytatta halkan, hogy az öreg úr meg -ne értse – frakkban van… fogadni mernék rá, hogy ott lesz a -banketten.</p> -<p>Az öreg úr kibontotta a szinlapját, s Szabónak feltűnt, hogy -szabad szemmel olvas. Kissé irígykedve pillantott rá. Szomszédja, a -szemét övező bőr-gyürődésből itélve, közel lehetett a nyolczvan -esztendőhöz, de kitünően »tartotta magát«. Egészséges arczszine -tökéletes testi jólétről beszélt; tartásán, mozdulatain -meglátszott, hogy szépen, okosan élt, s hogy huszonnyolcz éves -korában derék szál legény lehetett. Szabó, a ki azt szokta álmodni, -hogy őt a szürke, pej és sárga baczillusok négyes czúgon röpítik -ama bizonyos ismeretlen tartomány felé, egy sóhajtást nyomott el. -<span class="pagenum"><a name="Page_283" id= -"Page_283">-283-</a></span></p> -<h3>II.</h3> -<p>A nézőtér megtelt, s az előadás megkezdődött. Vénusz asszony -megjelent, s a szegény értelmi hangsúly mintha örökre elköltözött -volna Magyarországból.</p> -<p>Szabó nem figyelt Vénusz asszonyra, ellenben alig tudta levenni -a szemét egy láthatóan jókedvü, szőke fiatalemberről, a ki, vagy -három sorral előbb, egy sarok-zártszéken feszengett s annyit -izgett-mozgott, hogy a mögötte ülők nem láthattak tőle a szinpadra. -Hol az egyik lábát kapta az ölébe, hol a másikat, hol föltette a -monokliját, hol lecsapta, de folyvást úgy fészkelődött, mint a ki -vesztét érzi. Koronkint szemtelenül nézegetett maga körül, hátra -fordult s tüntetően szemlélgette a páholyban ülőket, majd -megfordult egészen, s kihivóan meredt rá egyik-másik békés nézőre, -a ki véletlenül rá pillantott. Egy-egy ilyen alkalommal monoklija -összevillant a Szabó tekintetével, de ez csak egy pillanatig -tartott; a következő másodperczben a fáradhatatlan monokli már -másutt kalandozott.</p> -<p>Vannak arczok, a melyek láttára a leghiggadtabb embernek is -bizseregni kezd a tenyere; a jókedvü szőke ilyen arczot viselt -mozgékony, egészséges nyakán. Szabónak az jutott eszébe: -<span class="pagenum"><a name="Page_284" id= -"Page_284">-284-</a></span></p> -<p>– Én meg ez a szőke nem élhetünk nyugodtan egymás közelében; -nekünk, kettőnknek, ez a földteke kicsiny. Előbb-utóbb úgyis össze -kell kerülnünk, ha itt nem, másutt; legyen hát: előbb.</p> -<p>Azt forgatta a fejében, hogy kihivatja a folyosóra, de aztán -meggondolta magát. Jobb lesz, hogyha nem idegeskedik, hanem -megvárja szépen a felvonás végét.</p> -<p>Alig hogy ezt elvégezte magában, a jókedvü szőke minden igaz ok -nélkül elkezdett tapsolni, egyesegyedül, mintha hirtelen megőrült -volna. Mindenki oda nézett, de a következő pillanatban a második -emeleten fölemelkedett a Moretti mankója, s odafenn megdördültek a -szobrász-tenyerek.</p> -<p>Szabó nem igen szokott lefeküdni a nélkül, hogy egy-két -taps-orkánt végig ne hallgatott volna, de ilyen taps-orkánra Szabó -nem emlékezett. A klakk magával ragadta Torday összes vendégeit, s -a bérlők még nem tértek magukhoz meglepetésükből. Vénusz asszony -kezét a szivére szorítva hajlongott; szemében két valódi könnycsepp -égett. A szőke lehajolt az előtte ülő hölgy vállához, s -vigyorgott.</p> -<p>Szabónak a dühét mintha szétfujták volna, de azért a szőkét -tovább is figyelemmel kisérte. Ki lehet ez a ficzkó? Lassankint, a -mint feltűnt előtte, hogy a szőke soha, még csak szórakozottságból -se tekint a szinpadra, de annál eszeveszettebben tapsol, minden -elképzelhető és elképzelhetetlen alkalommal, rájött, hogy ezt -hamarább is kitalálhatta volna.</p> -<p>– Ez nem lehet más, mint Gémesy.</p> -<p>Csakugyan az volt. Az első felvonás óriási sikere után – az -olasz szobrász-legények »Scherzo!… Scherzo!« kiáltásaira Tordaynak -vagy tizenötször kellett megjelennie – a máris berekedt szőke -odament az ujságiróhoz, s megszólította: <span class= -"pagenum"><a name="Page_285" id="Page_285">-285-</a></span></p> -<p>– Szabó doktor úrhoz van szerencsém, ugy-e?</p> -<p>– S ön Gémesy báró, ha nem csalódom?</p> -<p>– Rá kellett ismernünk egymásra, olyan jól dolgoztunk!</p> -<p>– Ki kellett találnom, hogy ön az. Torday soha se hálálhatja meg -önnek…</p> -<p>– Én? Az semmi, de látta volna Hallert! Nem ismeri Hallert? Az a -kopasz, pápaszemes, kövér, ott a jobboldalon! Mindig behunyva -tartja a szemét… azt hiszem, aludt is egy kicsit. De ha tapsolni -kellett, tiz ember helyett működött. Ugy dobolt a lábával, mintha -Vitus-tánczot járna. S ez az ember ma-holnap nyilvános rendes -tanára lesz a kór-boncztannak!… Ó, jó estét kivánok!</p> -<p>Ez a köszönés az öreg úrnak szólt.</p> -<p>Az öreg úr örült a szerencsének, s a báró tudakozódására -elmondta, hogy csak két napja van Budapesten. Ide s tova tiz éve, -hogy nem volt ebben a szinházban, de a Torday uj műve nagyon -érdekelte. Torday különben meghítta a bankettjére is.</p> -<p>Szabó nem figyelt a beszélgetésükre; a másik ujságirót -hallgatta, a ki őszintén megvallotta, hogy ez után a roppant siker -után kénytelen lesz a bírálatán, de különösen a tudósításán -egyetmást változtatni. Gémesy azonban hirtelen hozzá fordult:</p> -<p>– Hogyan, az urak nem ismerik egymást? Engedje meg, bátyám, hogy -bemutassam Szabó Rudolf urat. Barcsay György úr!…</p> -<p>Szabó meglepetten fordult az öreg úr felé. Barcsay György, a -»Nimfák és szatirok« szerzője! Hogyan, hát a »Nimfák és szatirok« -szerzője még él! Szabó, gyerek korában, még olvasta ezt a -költeményt, melyről annak idején sokat beszéltek. De Barcsay már -réges-rég visszavonult az irodalomtól, s Szabó nem volt az -<span class="pagenum"><a name="Page_286" id= -"Page_286">-286-</a></span> egyetlen, a kinek úgy tetszett, mintha -a »Nimfák és szatirok« szerzője már húsz évvel ezelőtt meghalt -volna. A nimfák és a szatirok! Ez az aggastyán egyszer a nimfákról -álmodott!</p> -<p>Az ujságiró egy kicsit meg volt illetődve. Ugy rémlett neki, -hogy ez az öreg úr igazi költő volt, igazi költő – igazi hatás és -igazi sikerek nélkül. E szerint talán nem igazi költő, csak közepes -lantpengető?… S mi szükség a világon a közepes lantpengetőkre?… -Mindegy, még ma is fájhat neki, hogy egy holt költőt hord magában -eltemetve!</p> -<p>Az <i>Érisz almájá</i>ról és Tordayról kezdtek beszélni; Szabó -maga se tudta miért, egyszerre komolylyá lett. Egy világért se -árulta el, mit tart a barátja darabjáról, s örült, mikor látta, -hogy Gémesy tovább áll, »hangulatot csinálni.« Az öreg úr dicsérte -az első felvonást s dicsérte Tordayt. Okosan beszélt, s minden -szaván meglátszott a nagyon művelt ember, de Szabó mégis -csodálkozva hallgatta. Egy ember, a kinek magának is voltak -irodalmi tervei, ábrándjai, becsvágya, s a ki komolyan veszi ezt a -darabot, ezt a szinházat! Az aggkor tette ilyen türelmessé? Vagy -soha se volt elég érzéke megkülönböztetni a széptől – a semminőt? -Vagy végül: csak azért vesz komolyan minden törekvést, mert tudja, -hogy a hasztalan törekvés milyen fájdalom? A nyolczvan éves aggok -közt is volnának ilyen gyermekek?</p> -<p>Ha egy ihtiozauruszt lát a Kossuth Lajos-utczában, nem lett -volna nagyobb a meglepetése.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_287" id= -"Page_287">-287-</a></span></p> -<p><i>Érisz almájá</i>nak első előadása kivételes sikerrel -végződött. A szerzőt és az előadókat egész este folyvást -ünnepelték, s Tordaynak végül része volt a képzelhető legnagyobb -diadalban, az úgynevezett »lakatos-tapsok«-ban.</p> -<p>A »vas-tapsok« ugyanis ebben az időben már kimentek a divatból. -Az öregebb szinház-látogatók bizonyára emlékeznek még a híres -»vas-tapsok«-ra. A vas-tapsok idejében – szép, messzi idők! – a -nagy szinpadi siker külső jele az volt, hogy a szerzőt és az -előadókat még akkor is tapsolták, mikor már a vasfüggönyt is -leeresztették. Ilyenkor, hogy a közönség szabad folyást engedhessen -a lelkesedésének, a rendező kinyittatta a vasfüggöny kis ajtaját, -az ünnepeltek kibujtak rajta, perczekig hajlongtak, s végül -mű-csókokat dobáltak a három kaszinó felé. Másnap aztán a helyi -sajtó örömmámorban úszott.</p> -<p>A vas-tapsok azonban idővel elvesztették a jelentőségüket. A -művésznők ugyanis, a kik – mint ismeretes – fogékonyak az efféle -hódolatok iránt, néhány rövid hónap alatt annyira visszaéltek a -vasfüggöny kis ajtajával, hogy utóljára alig volt előadás -vas-tapsok nélkül. Ügyesebb szinésznők siettek a vasfüggönyt -lebocsáttatni, s kibujni rajta, a mig nem késő; mások pedig már a -szerződésükben kikötötték a vas-tapsokat. Szóval az ünneplésnek ez -a gyöngéd módja nemsokára olyan mindennapossá lett, hogy végre -senki se talált benne örömet. Ekkor egy élelmes szinházigazgató -kitalálta a »lakatos-tapsok«-at.</p> -<p>A szinházi diadaloknak ez az ujabb neme egész közönséges -vas-tapsokkal kezdődött. <i>Érisz almájá</i>nak utolsó felvonása -után a kárpit mintegy tizenkétszer gördült le, s Vénusz asszonyság -meg Torday addig hajlongtak jobbra, balra, míg tökéletesen ki nem -fáradtak. Hogy <span class="pagenum"><a name="Page_288" id= -"Page_288">-288-</a></span> egy kissé pihenjenek, a vasfüggönyt -lebocsátották. De a taps egyre zúgott, s mikor a kis ajtó kinyílt, -az úgynevezett viharos éljenzés hangzott fel. A művésznő és Torday -kibujtak a vasajtón, átvették koszorúikat, s a hajlongás ujra -kezdődött; majd visszabujtak, s a tapsorkán csak nem szűnvén meg, -ujból visszakerültek. Hatszor bujtak ki és be a vasajtón, hatszor -kezdtek könnyezni, s hatszor intettek a közönségnek, hogy a -megindultságtól végképpen oda vannak. Mindez azonban nem hűtötte le -a közönség lelkesedését, s a tapasztaltabbak csak most kezdtek -tapsolni. Erre a vasajtó még egyszer kinyilt, de most már Torday és -Vénusz asszonyság helyett a rendező bujt ki a szinpadról. Zajos -»eláll«- és »abczúg«-kiáltások; a rendező szivére teszi a kezét, -meghajlik, aztán hátat fordítva a közönségnek, a magával hozott -kulcscsal bezárja a vasajtót. Krr! krr! – a kulcs kétszer is -megfordul a zárban; a közönség tombol és a szerzőt követeli. De a -rendező hajthatatlan, s jeléül, hogy bármily élénken sajnálja a -dolgot, a szinház ma már nem tehet eleget a közönség kívánságának, -megfogja a kulcsot, s a karzat egy nyitott ablakán át ügyesen -kidobja az utczára. Rengeteg lárma keletkezik, a taps-orkán nem -szűnik, s a rendezőt meg akarják lincselni. A szerencsétlen ember -sápadtan, tehetetlenül áll a sugólyuk előtt. A vihar egyre tart, az -emberek a lábukkal dobolnak, az egész ház a szerzőt követeli. Végre -a rendező int, hogy szólni akar. A közönség elcsendesül, s a -szinház megbizottja remegő hangon jelenti ki, hogy ily körülmények -között nem állhat tovább ellent a közkivánságnak, s az ajtót még -egyszer kinyittatja, de minthogy a kulcs nincs többé birtokában, -kéri a nagyérdemü közönség szives türelmét addig, a míg a lakatos -megérkezik. Egetverő éljenzés. Elküldenek a lakatosért, s mig az -állandóan szerződtetett <span class="pagenum"><a name="Page_289" -id="Page_289">-289-</a></span> iparos-legény előkerül, a közönség -áhitatos csöndben várakozik. Végre a lakatos, hagyományos -jelmezében, megjelenik a nézőtéren, a zenekar elkerített helyén át -felmászik a szinpadra, feltöri a zárt, a vasajtó kinyílik, s a -lakatos megérkezése óta folyvást tomboló tapsorkán közepett Vénusz -asszonyság és Torday még egyszer megjelenik a közönség előtt.</p> -<p>Ezek a »lakatos-tapsok«. <span class="pagenum"><a name= -"Page_290" id="Page_290">-290-</a></span></p> -<h3>III.</h3> -<p>Éjfél tájban Szabó elkészült a jelentésével. Hűségesen -följegyezte a lakatos-tapsokat, sorra szedte a szereplőket és -elzengette a szokásos dicsőitő dalt, felmagasztalta Tordayt, a -szinészeket, az igazgatót, a rendezőt, a sugót, a tűzoltókat, s -végül megköszönte Tordaynak, hogy ismét megajándékozta a magyar -irodalmat egy becses alkotással, mely bizonyára maradandó lesz, -századokon át, az idők teljességéig.</p> -<p>Aztán megivott egy pohár grogot, rágyujtott egy czigarettára, s -így szólt a szedőgyereknek, a ki kézíratért jött:</p> -<p>– Vidd le ezt a szemtelen hazugságot.</p> -<p>A szedőgyereket a »hazugság« szó nem riasztotta meg. Látott ő -már másféle szeleket is.</p> -<p>– Csak azt szeretném tudni, hogy kit tesznek itt bolonddá?! – -tűnődött Szabó, Molière szavait idézve. – Vagy mondjuk így, hogy: -kit teszünk bolonddá? Egymást? Nem. A közönséget? Az is tudja, hogy -mihez tartsa magát. Tordayt? Dehogy! Torday eszes ember, a ki -tisztában van vele, hogy egész irodalmi podgyásza nem ér egy -fakovát. Kit teszünk hát bolonddá?! <span class="pagenum"><a name= -"Page_291" id="Page_291">-291-</a></span></p> -<p>Megnézte a tükörben, hogy rendben van-e a frakkja, s elment a -bankettre.</p> -<p>– Végre is – beszélgetett magában – társaság nélkül nem -élhetünk, s abból, hogy valaki szamárságokat aprit össze ötös és -hatodfeles jambusokba, nem következés, hogy a bankettje is -élvezhetetlen. Éjfél ugyan már elmult, de valami csak maradt a -későn jövők számára; s másutt már úgy se kapok meleg vacsorát. -Igen, igen; szeretném, ha egyszer megmagyarázná valami jólelkü -ember, hogy: voltaképpen kit teszünk mi bolonddá, s mi a neve annak -a derék embernek, a ki elhiszi mindazt a sok zöldséget, a mit a -hatvanhét nagy művésznőről nap-nap után összehazudunk?!</p> -<p>Az első ember, a kit a banketten megpillantott, az öreg Barcsay -volt. S egyszerre eszébe jutott, hogy:</p> -<p>– Ez az, a kit mi bolonddá teszünk!</p> -<p>Nemcsak udvariasságból, inkább önzésből, az öreg úr mellé ült. -Látta, hogy a »jobb részt« választja, ha ez egyszer nem tart a -fiatal Magyarországgal.</p> -<p>– Ez legalább nem önti a mártást a kabátomra.</p> -<p>A bankettezők már a vad felköszöntőknél tartottak. Egy művész, a -ki a szinpadon nem igen jutott szóhoz, pezsgőjét lötyögtetve, épp -azt fejtegette, hogy mennyit nyomorgott a vidéken. Olyan élénk -színekkel ecsetelte ezt a szomoru korszakot, hogy mindenkinek azt -kellett mondania: »Istenem, mégis csak nagy dolog a -<i>művészet</i>, a mely <i>onnan</i> ide juttatta ezt a jeles -férfiút, ide az osztrigához, sőt a Mouton Rothschildhoz!« Ennek a -felköszöntőnek a hatása alatt Gémesy felső végtagjaival minduntalan -az asztalon hentergett, mert valamivel ki kellett fejeznie, hogy ő -nem vonakodik a korpa közé keveredni, a mikor a mulatság úgy -kivánja, de hát mégis csak más fészekből kelt ki, mint <span class= -"pagenum"><a name="Page_292" id="Page_292">-292-</a></span> ezek a -bohém uraságok. A mellette ülő szöszke szinésznő egyetértő -pillantásokkal méltatta ezt a fesztelenséget, a mely kegyesség -annál érthetőbb volt, mert egyrészt: Idácska a monokli iránt valami -rejtelmes testvéri vonzalmat érzett, másrészt pedig: a baloldali -szomszédja, Haller, ügyet se vetett rá. Haller már violaszínű volt. -Hátra dőlt a székében, s szemüvegét a homlokára tolva, behunyt -szemmel pihente ki a villamos lámpák fényét: elmélkedett s -emésztett. A ki nem látta, hogyan emészt az óriás kigyó, -megelégedhetett Hallerrel is. Különben nem csoda, ha egy kissé ki -volt merülve; a míg az előadás tartott, kézzel-lábbal lelkesedett, -a banketten pedig folyvást káprázott a szeme, mert Vénusz -asszonyság, a ki szemben ült vele, olyan ruhában jelent meg, a mely -semmit se titkolt el karja és válla pompájából. A szép asszony -máskor is élénken emlékeztetett a Bavaria-szoborra, de ez este -nemcsak szép volt, hanem valósággal: sok; s bár a kórboncztan -tanárát nem lehetett éppen mai gyereknek mondani, a vakító -fehérség, ily hatalmas arányokban, mindig kellemesen hatott rá. -Azonkivül Haller a sherry-brandyt is szerette, és miért ne szerette -volna?! Szóval lecsukta a szemét, s koronkint nagyokat fujva, -hosszan elmélkedett. A közelében ülők nem igen figyeltek rá; az a -negyedóra következett, a mikor mindenki egyszerre akar -beszélni.</p> -<p>Torday boldogan és fáradtan mosolygott, mint egy fiatal anya, a -ki a körülményekhez képest jól érzi magát, s az általános lárma -közepett csöndesen, szinte megilletődve beszélgetett a mellette ülő -két öreg szinésznővel. Egy mindenáron folyvást szavaló, -elérzékenyült honfi véletlenül egy pohár vörös bort öntött a -gallérjára, de Torday ma semmiért se neheztelt. »Csak tessék, -kérem!« – szólt égi nyájassággal. <span class="pagenum"><a name= -"Page_293" id="Page_293">-293-</a></span> A menyasszony, a halálra -kész hitves, még az édes anya se mosolyog, ha nyakon öntik vörös -borral, legyen bár az ügyetlen az a lény, a kit a legjobban szeret -a világon; mosolyogni, ebben a pillanatban, csak egy boldog szerző -képes. S Torday mosolygott.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Nagy lármában a csöndesen beszélgetők összébb hajolnak; a -bosszuság közös érzése bizalmasságokat fakaszt.</p> -<p>– Nem – szólt az öreg úr – nem irtam semmit a <i>Nimfák és -szatirok</i> óta. A balsikerem elhallgattatott. Nem voltam már -fiatal legény, s igyekeztem összeszedni magamat, a mikor ezt a -kötetet irtam. Azt hittem, hogy van benne valami. Mit tagadjam? -Akkor igen meg voltam elégedve ezekkel a szegény versekkel. S egy -darabig abban a reménységben éltem, hogy végre, valahára, a siker -nem maradhat el. Nos, a siker elmaradt. Nem vettek észre, és vége. -Abban az időben természetesen azt képzeltem, hogy: nem akarnak -észre venni.</p> -<p>– De engedelmet kérek, én úgy emlékszem…</p> -<p>– Hogy beszéltek róla egy időben? Igen, szűk körben. A kik -haragudtak rám, meg a kik vállon veregettek. Higyje el, nem -áltathattam magamat. Mit mondjak önnek? Még ma is érzem néha az -akkori bajomat, mint a csúzos ember, a ki olykor-olykor fájdalmat -érez a rég behegedt sebnek a helyén. Ezekben a napokban, sok, sok -év multán, ujra megfordultam abban a világban, a melyben valaha a -jövőmet kerestem. Néhányan még emlékeztek a nevemre, s hallottam -magam körül ezeket a félhalkan kiejtett <span class= -"pagenum"><a name="Page_294" id="Page_294">-294-</a></span> -szavakat: »Ahá, a <i>Nimfák és szatirok</i> szerzője!« Úgy hangzott -ez, mint némi halvány jóhír, mint egy mécsnyi emlékezet. De -észrevettem, hogy könyvemnek már csak a czime él ezeknek a jó -embereknek az emlékében, magát a könyvet nem olvasta senki.</p> -<p>Szabó szeretett volna tiltakozni, de attól tartott, hogy pórul -jár; hát csak hallgatott.</p> -<p>– A véletlen úgy akarta – folytatta az öreg úr – hogy éppen -akkor, a mikor a <i>Nimfák</i> sorsa olyan mélységesen -elkeserített, határoznom kellett a jövőmre nézve. Olyan állással -kináltak meg, mely egész embert kivánt. Arról volt szó, hogy vagy -elfogadom ezt az állást, de akkor egyszer s mindenkorra szakítok az -ábrándjaimmal, vagy a bizonytalanságot választom, de megőrzöm a -becsvágyamat. Máskor talán nem is gondolkozom a dolgon, hanem úgy -tettem volna, mint János, a vidám szappanfőző, a ki visszalöki a -hallgatás díját, hogy szabadon danolhasson. De a kisértő épp a dacz -órájában talált, abban az órában, a mikor az elgyötört szerető -dühében elveszi a lelkész szelid lányát. Igent mondtam. S mert úgy -neveltek, hogy minél kevesebb dolgot lehet komolyan venni, annál -komolyabban vegyem a szavamat: hű is maradtam a -kötelességemhez.</p> -<p>– Pedig úgy képzelem – szólt közbe Szabó – a múzsa is azok közé -a fehérszemélyek közé tartozik, a kiket Chamfort az árnyékkal -hasonlított össze. Szaladj utána és elfut előled; kergesd el és nem -szabadulsz tőle.</p> -<p>– Velem úgy cselekedett, s kivált eleinte gyakran kaptam magamat -rajta, hogy elmélyedve valami prózai munkába, mámoros szavakat -motyogok magamban, a minőket Páris sughatott Helenának. S azóta is, -ó milyen sokszor láttam Helenát az ügyirataim között! <span class= -"pagenum"><a name="Page_295" id="Page_295">-295-</a></span> Azért -elvégeztem a dolgomat. De hazudnám, ha nem vallanám meg, hogy -koronkint elszenderedtem az amerikai sin-rendszer csodáin, s -ilyenkor, a mint fölrezzentem, mintha egy dryad futott volna el -mellőlem!…</p> -<p>Szabó nem állhatta meg, hogy el ne mosolyodjék.</p> -<p>– Nevetségesnek talál, ugy-e? Egy hetvenkilencz esztendős ember, -a ki valaha, nem is oly nagyon régen, verseket irt soha meg nem -történt dolgokról, nimfákról, a kik holdvilágos este fürdőzni -mennek, és szatirokról, a kiknek nincs egyéb dolguk, mint -leskelődni!… No, tudja, ma már kigyógyultam a betegségemből. Az -ember, ha nagyon sokáig él, igen sok bajból kigyógyul; igaz, hogy -jut is, marad is. De hiszi vagy nem, ma se bocsátom meg magamnak, -hogy nem tudom hány évvel ezelőtt, abban a rossz órában, örökre -szakítottam a nimfákkal és a szatirokkal. Nem éltem egészen hiába: -hasznára voltam egy csomó embernek, s a legszegényebb embereknek. -Ez is valami. De micsoda kaján irígység fogott el a Bodor nagy -sikerei hallatára! S ma is, pedig azóta már sok viz lefolyt a -Dunán, csak irígységgel tudok gondolni erre az emberre. Nem, nincs -gyönyörübb zene a világon, mint a siker zenéje.</p> -<p>Aztán mosolyogva, de a meggyőződés hangján tette hozzá:</p> -<p>– És nincs szebb élet, mint élni a kósza gondolatnak.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Ekközben Gémesy és a kis szöszke alaposan becsiptek. Gémesy -elmondta, hogy van neki egy kutyája, <span class="pagenum"><a name= -"Page_296" id="Page_296">-296-</a></span> Shakspere, vagy -rövidebben: Seki; ez a Seki olyan ügyesen fogja meg a legyet, hogy -ahhoz képest minden semmi a világon. A kis szöszke úgy nevetett, -hogy kétszer is belebukott a tányérjába.</p> -<p>Sekiről aztán, gondolat-társítás utján, áttértek a ma esti -előadásra. Gémesy, nem törődve azzal, hogy az asztal tulsó végén -ülők meghallhatják, utánozni kezdte Vénusz asszonyságot, a mint -Myrtis-szel kaczérkodik. A kis szöszke nevettében ledült az -asztalra, s a zsebkendőjével integetett neki, hogy hagyja már abba, -mert nem birja tovább.</p> -<p>– És ezt a dunnaludat – töprengett Gémesy olyan hangosan, hogy a -ruhatárba is elhallatszott – még most se küldik el a múzeumba, a -hová való!</p> -<p>– A legérdekesebb az – szólt a kis szöszke – hogy mást -egyszerüen nem tűr a szinpadon. Valósággal kitaszigálja az embert. -Az ember hiába rimánkodik neki: »De édes Nagysád, hadd mondjam el a -szerepemet!…« – ma is, egyszerre csak megfog és kilódit. Nézze, -mekkora kék foltot hagyott a karomon!</p> -<p>Gémesy megvizsgálta a kék foltot, s talán még most is vizsgálná, -ha Moretti meg nem zavarja őket. A szobrászt nagyon bántotta -valami.</p> -<p>– Mondjon, Herr Baron – szólította meg Gémesyt osztrák nyelven, -tudniillik egy harmadrészben magyarul, két harmadrészben pedig -németül, olaszul és szlovénül – igaz, hogy a kommandó hibás volt, s -hogy a legények mindig rossz helyen tapsoltak?</p> -<p>Gémesy megnyugtatta.</p> -<p>– Tudja, Moretti, ez a darab olyan, hogy maga rossz helyütt nem -is tapsolhatott. Úgy van csinálva, hogy a taps nem árt meg neki -sehol. <span class="pagenum"><a name="Page_297" id= -"Page_297">-297-</a></span></p> -<p>– Én is ezt mondtam – felelt a szobrász diadalmasan. – Ha egy -darab jó háromnegyed tizkor, akkor jó félkilenczkor is, ugy-e?</p> -<p>– No, a mi azt illeti, ez a darab csak félnyolczkor jó, -félkilenczkor már sok. De ne beszéljünk rossz versekről, ha jó bor -van előttünk.</p> -<p>Szabó rápillantott az öreg úrra.</p> -<p>– Tessék! – szólt halkan. – A siker zenéje! <span class= -"pagenum"><a name="Page_298" id="Page_298">-298-</a></span></p> -<h3>IV.</h3> -<p>Két nappal később Szabónak Bécsbe kellett utaznia. Egy kicsit -későn érkezett a pályaházba, s a vonat tele volt; bekukkant -három-négy kocsiba is, de sehol se talált ülőhelyet. Más ember -ilyenkor dúl-fúl magában, szitkozódva emlegeti az államvasutak -nagytekintetü igazgatóságát, s Pozsonyig fel s alá sétál a -folyosón; az ujságiró azonban nem igy cselekszik, hanem leszáll a -perronra, s addig veszekszik, míg végre is kilármázza a helyét.</p> -<p>De ez egyszer a lárma se használt. A kalauz még csak dühbe se -jött (a teljes siker híjján ez is eredmény), egyszerüen -kijelentette, hogy helylyel nem szolgálhat, tessék feljebbezni a -római pápához.</p> -<p>Erre a csetepatéra kinyílt a vonathoz kapcsolt szalonkocsi -ajtaja, s a nyíláson egy öreg úr dugta ki a fejét. Szabó oda -tekintett, s az öreg úr lekiáltott a perronra:</p> -<p>– Jöjjön ide hozzám, nekem külön szakaszom van!… Egy kicsit -elbeszélgetünk.</p> -<p>Szabó nem sokáig szerénykedett, hanem sietett élni a szives -ajánlattal. <span class="pagenum"><a name="Page_299" id= -"Page_299">-299-</a></span></p> -<p>– Az öregen meglátszik, hogy idejekorán vonult vissza az -irodalomtól – elmélkedett magában, mialatt a podgyászát -feltuszkolta. – Szalonkocsin jár! Shakspere, látod ezt?</p> -<p>Aztán igen örvendeztek egymásnak, s Szabó, az öreg úr -szivességének némi csekély viszonzásául, előadta a legfrissebb -pletykákat. Szegény asszonyok egy-egy cserép virággal rójják le -hálájokat, szegény ujságirók egy-egy bokréta kisded rágalommal.</p> -<p>Vénusz asszonyról és a szöszkéről például egy egész tárczára -való apróságot tudott. Ez eszökbe juttatta a bankettet, s a mit a -banketten beszéltek.</p> -<p>– Tudja-e, mi ujság? – szólt hirtelen az öreg úr – no, ne -gondoljon nagy dolgokra… Az ujság az, hogy a nimfák és a szatirok -mostanában aligha fognak kisérteni. Talán úgy tíz év mulva!… – -folytatta mosolyogva.</p> -<p>– Ugyan? Mi történt a nimfákkal? – kérdezte Szabó.</p> -<p>– Képzelje, tegnap fölkerestem Bodort… beszéltem, ugy-e, hogy -egy életen át irígykedtem erre az emberre?! Neki bezzeg nem -levelenkint jutott a borostyán; huszonöt éve ünneplik, s a -sikereire gondolva, mindig azt képzeltem, hogy rózsaszirmokon hál. -Bizony nem egészen úgy van. Egy órát töltöttem nála, s ez alatt -kétszer is lefoglalták a koszorúit, mert egyéb ingósága nem igen -van szegénynek.</p> -<p>– Hja, a munkáiból él, s nem örököl minden második héten, mint -Torday!</p> -<p>– Ha hallotta volna, hogy beszélt hozzá a hápogó, kancsal, kis -ügyvédbojtár! »Halasztást önnek nem lehet adni, ha-ha-halasztást, -mert ön nem tartja meg a szavát, a sza-sza szavát!« Alig tudtam -kilökni. Mikor aztán egyedül maradtam vele, még kínosabbá vált a -helyzetem. A szemérmes koldus hálálkodását hallani <span class= -"pagenum"><a name="Page_300" id="Page_300">-300-</a></span> attól -az embertől, a kinek a nagy tehetségéhez csak úgy lopva -tekintgettünk fel!… És a gyermekei, satnya, piszkos kis gyermekei!… -Meg a hárpia felesége!… Brrr!</p> -<p>– De a dicsőség! – szólt közbe Szabó, egy kissé csúfolódva. – A -gyönyörüség: élni a kósza gondolatnak!…</p> -<p>– Igen, nekem is az jutott eszembe, hogy az érzelgés óráiban -nagyon, de nagyon igazságtalan voltam az én becsületes -foglalatosságom irányában: igazságtalan és hálátlan. Az amerikai -sinrendszer nem valami érdekes dolog; nem, egy cseppet se. De az -amerikai sinek meleget s kényelmes otthont, megnyugvást és jólétet -adnak, jólétet és önérzetet, míg a nimfák és a szatirok!… Eh, a -nimfákat és a szatirokat, a dryadokat és a kósza gondolatot egye -meg a fene!</p> -<p>– Pedig hát mindig voltak s mindig lesznek emberek, a kik, míg a -többiek komolyan dolgoznak, leülnek az utszélre Vénuszról és -Apollóról énekelni. A járókelők aztán krajczárt vetnek a -kalapjukba. Így volt ez régen, így van ma is.</p> -<p>– És helyesen van így. Mindazáltal jobb szeretem, hogy nem én -vagyok az, a kinek sorsa, hogy: könyöradományért énekeljen. De, úgy -látszik, a magunk fajta embernek hetvenkilencz évig kell élnie, -hogy rábukkanjon erre az igazságra.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_301" id= -"Page_301">-301-</a></span></p> -<h2>VASÁRNAP.</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_302" id= -"Page_302">-302-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_303" id="Page_303"><br /> --303-</a></span></p> -<p>Kocsis és Szervácz példás és kipróbált barátságban éltek. -Gyakran összepofozkodtak ugyan, de ezeken a pillanatnyi, gyorsan és -nyomtalanul elmuló, apró összetűzéseken kívül, egyetértésöket nem -zavarta semmi. A természetes önzés egy-egy másodperczre -ellenfelekké tette őket, de mire a csata eldőlt, már ismét úgy -érezték, hogy egymás társasága nélkül jólétük nem volna tökéletes. -Határozottan lelki rokonság fűzte őket össze. Minden világi -jelenségről egyforma nézetet vallottak; minden szabad idejüket -egymásnak szentelték; minden gondolatuk közös volt. Az iskolában -egymás mellett ültek; egyformán nem tanulták meg a leczkéiket; -egyforma készséggel sugtak egymásnak, és egyik se neheztelt a -másikra, ha a sugás balul ütött ki. Baráti érzésük olyan erős volt, -hogy alig tudtak egymástól megválni.</p> -<p>Az iskolából kijövet Szervácz hazakísérte Kocsist, ámbátor emez -jobbra lakott az iskolától, Szervácz meg balra és nem éppen a -közelben, úgy, hogy a hű barát mindennap majdnem egy órányit -gyalogolt, a míg a tudománynak szentelt épületből hazaérkezett, a -harmadik emeletre. És ezzel nem elégedtek meg. Mihelyt elmúlt az -uzsonaidő, Szervácz ujra fölkerekedett és meglátogatta Kocsist. -Uzsonáig nem volt szabad jelentkeznie, de aztán ő is ott -mulathatott abban a tágas, szépen bútorozott <span class= -"pagenum"><a name="Page_304" id="Page_304">-304-</a></span> -gyerekszobában, a melynek égszínkék kárpitozása a mennyországra -emlékeztette; ott mulathatott mindaddig, a míg Kocsisék vacsorához -ültek, és Szerváczot hazaküldték.</p> -<p>Ez a nagy barátság, a melynek tisztaságára semmiféle érdek nem -ejtett és nem ejthetett foltot, mert Kocsis és Szervácz még csak az -iskolai gyakorlatokat se írhatták le egymástól, olyan kevéssé -jeleskedtek a tudomány terén, ez az érdek nélkül való, s gyakorta -kipróbált barátság a legnemesebb emberi érzelemből csirázott ki: a -hála érzéséből.</p> -<p>Az a társadalmi helyzet tudniillik, a melyet Szervácz a -kenyérmező-utczai reáliskola I. A. osztályában foglalt el, -meglehetősen szerencsétlen volt. Rosszhíre előbb jelent meg az -osztályban, mint ő maga. És a mikor az első óra megkezdődött, az -osztályban már mindenki tudta, hogy Szervácz egy tudós asszonynak a -fia. Az ilyesmi, hogy-hogy nem, mindig idejekorán kitudódik; az -első, a mit a gyerek az iskolában megtanul: a tanárok meg a többi -fiú családi viszonyai, társadalmi és anyagi helyzete, gyöngéi és -nevetnivaló hibái. Valaki, a ki Szerváczczal együtt járt az elemi -iskolába, elárulta, hogy azon a házon, a hol Szervácz lakik, egy -bádogtábla látható, a bádogtáblán egy szűz Mária a gyermek -Jézussal, s a kép alatt ez a fölírás: Szervácz Borbála, okleveles -szülésznő.</p> -<p>Szervácz titokban maga is mulatságosnak találta az édesanyja -foglalkozását, de mégis fájt neki, hogy az osztályban oly szertelen -vidámsággal fogadják. Végre is ő nem tehet róla, hogy az anyja ily -tréfás pályát választott; ő jobban szeretett volna anya helyett -inkább apát, a ki huszár volna, vagy pedig erőművész, a ki -mindenkit pofon vág. A folytonos szemhunyorgatások boszantották; és -a sok tréfa annál inkább elkeserítette, mert <span class= -"pagenum"><a name="Page_305" id="Page_305">-305-</a></span> -találkozott akárhány gazember, a ki néha olyat mondott, a min -akarata ellenére neki is nevetnie kellett. Ezt az elbicsaklást úgy -iparkodott jóvátenni, hogy verekedni kezdett azokkal a -gúnyolódókkal, a kiket magánál gyöngébbeknek nézett; de nem -tartozott a legerősebb fiúk közé, és ha tízszer erősebb, akkor se -bánhatott volna el mindazokkal, a kik úgy találták, hogy az anyja -igen humoros és kissé pajkos dolgokat művel.</p> -<p>Kocsis volt az egyetlen, a ki Szervácznak ehhez az érzékeny -pontjához némi gyöngédséggel közeledett, s a ki, ha a fájó -kérdésről szó esett, csak kíváncsiságot és elnézéssel vegyes -jóakaratot tanusított. Szerváczot ez a gyöngédség meghatotta; és -mert szive a barátkozás szükségét érezte, minden bevezető -kijelentés nélkül, egyszer s mindenkorra odacsatlakozott a szépen -öltözködő Kocsishoz, a hogy a gazdátlan kis kutya azonnal -odaszegődik a nyájas tekintetű sétálóhoz.</p> -<p>Kocsis eleinte tűrte, aztán megszokta ezt a barátságot. S hogy -kölcsönös vonzódásuk szilárd és tartós szövetséggé forrott össze, -annak czémentje talán az volt, hogy gyakran összepofozkodtak. Egy -jó, becsületes pofozkodás néha elejét veszi a nagyobb bajoknak. -Megoldja, a mit a lélek nem tud megoldani, s ha mindakét félnek -teljes testi kielégülést ad, eloszlatja a haragot, a mely mindig -rossz tanácsadó. Vannak bölcselők, a kik a nagyon bonyolult s -nagyon vitás kérdések elintézésére az ökölharczot tartják a -legalkalmasabbnak, mert így okoskodnak: az elfojtott rossz érzés, -megsokasodván és összegyűlvén, keserűséget termel és áraszt szét a -lélekben; ez a keserűség pedig halála minden barátkozásnak, minden -hasznos egyetértésnek. A kölcsönös tettlegesség ellenben -megtisztítja a lélek egész látóhatárát s kiöli a félreértések -miazmáit. Azért kár, hogy a társadalmi megegyezés, s nevezetesen az -ujkor előitélete <span class="pagenum"><a name="Page_306" id= -"Page_306">-306-</a></span> a verekedésnek becsületsértő erőt -tulajdonít. Sokkal kevesebb gyűlölködés, tehát sokkal kevesebb baj -volna az emberek közt, ha békén kiverekednék magukat, mihelyt az -érzésük úgy óhajtaná. És alighanem ennek a kártékony előitéletnek -tulajdonítható, hogy az emberek közt a mai világban annyi az -ellenségeskedés, s hogy az igazi barátság oly ritka a felnőttek -között. Barátságot ma csak a gyerekeknél találunk; a felnőttek -között rendesen csak házasfeleknél, a kik közül sokan a családi -szentély négy fala között nem hódolnak annak a veszedelmes, -képmutatásból eredő és képmutatást szülő, titkolózásra és alattomos -boszuállásra ingerlő, ellenségeskedést, rontást és bajt szövő, -kártékony előitéletnek.</p> -<p>Kocsist és Szerváczot az ösztön ugyanarra az álláspontra -vezette, a melyre ezeket a bölcselőket a megfigyelés és az -okoskodás.</p> -<p>De hogy minden elmélet szürke, Kocsis és Szervácz példája is -mutatja.</p> -<p>Egy alkalommal a barátságos pofozkodás nem szerezte meg -Kocsisnak a teljes testi kielégülést; úgy találta, hogy ő húzta a -rövidebbet. Mérgében elpanaszolta a mamájának, hogy Szervácz őt -kínozza; s másnap diadalmasan tudatta barátjával a végzést:</p> -<p>– Ezentúl nem szabad hozzánk jönnöd.</p> -<p>Szerváczot megdöbbentette ez a váratlan ujság. Daczosan felelt: -»Bánom is én!« – de a lelke vérzett.</p> -<p>Ki van zárva arról a helyről, a hol napról-napra uj meg uj -örömöket talált! Arról a vidám tanyáról, a hol szabadon vigadt és -rendetlenkedett! A hol napról-napra meg-megujuló érdeklődéssel -kutatott szép, előtte ismeretlen és rejtelmes, mindentől, a mit -eddig látott, meglepően különböző tárgyak között, mint egy kutató, -a ki egy uj világrészt fedez fel! <span class="pagenum"><a name= -"Page_307" id="Page_307">-307-</a></span></p> -<p>Hiszen nem úgy értette ő azt az egypár pofont!</p> -<p>Maga a végzetes verekedés nem is ingatta meg Kocsis és Szervácz -barátságát. Kocsis másnap már megbocsátotta s harmadnapra -elfelejtette az egész esetet, és Szervácz azután is mindennap -hazakisérte Kocsist. De az eset következéseit nem lehetett -megmásítani. És Szervácz ezentúl délben, a mikor elvált Kocsistól, -csak az utczáról tekinthetett fel az elveszett paradicsomra.</p> -<p>A büntetés szivén találta Szerváczot. Nagyobb csapás már nem -érhette volna. Eleinte, míg azt remélte, hogy a számkivetés nem -lesz örökös, csak nehezen sínylette a vezeklést, de később, a mikor -hallotta, hogy Kocsis mamája hallani se akar róla, a kénytelen -lemondás valósággal szerencsétlenné tette.</p> -<p>És gyötrelme égetővé vált, a mikor Kocsis elbeszélte neki, hogy -karácsonyra többek között egy tricziklit kapott ajándékba.</p> -<p>Szerváczot vágyak emésztették. Szeretett volna egy olyan, ezüst -fogóval ellátott botot, a milyenre a sánta Varga támaszkodott; -szeretett volna mancsettát hordani, mint a jómódú fiúk; de semmire -se vágyódott annyira, mint: tricziklin ülni és nyargalni a gépen, -egy nagy termen keresztül-kasul, addig, a meddig akar!…</p> -<p>Kocsis hetekig nem beszélt egyébről, csak a tricziklijéről. Ők, -a Kocsis-gyerekek, egész délután a tricziklin ülnek, fölváltva, hol -az egyik, hol a másik; és azok a fiúk, a kik eljárhatnak hozzá -látogatóba, egytől-egyig úgy találták, hogy minden karácsonyi -ajándék semmi a tricziklihez képest.</p> -<p>Szervácz kétségbeesett erőfeszitéseket tett, hogy rábírja -Kocsist a mamájánál való közbenjárásra. Talán mégis kegyelmet kap, -ha Kocsis pártját fogja, és <span class="pagenum"><a name= -"Page_308" id="Page_308">-308-</a></span> elmondja otthon, hogy -Szervácz már rászolgált a bocsánatra. Hogy ezt elérhesse, -igyekezett Kocsisnak apró szivességeket tenni. Mindenben a kedvét -kereste; még a leczkéjét is megtanulta egypárszor, csak azért, hogy -Kocsisnak sughasson. Végre előállott a legnagyobbal, a mi tőle -telt:</p> -<p>– Megmutatom neked az anyám könyvét.</p> -<p>És bár ez a koczkáztatás jókora veszedelemmel járt, egy reggel -csakugyan elcsempészte anyja könyvét az iskolába, és a pad alatt -megmutatta Kocsisnak. Az ábrákon mind a ketten nagyokat nevettek. -Kocsis méltányolta a baráti szolgálatot, de hiába, a bocsánatot nem -tudta kieszközölni.</p> -<p>Később Szervácznak az jutott eszébe, hogy nemcsak barátját, -hanem ennek a családját is le fogja kötelezni a jóra való -készségével és apró szolgálataival. Mialatt Kocsis betegen feküdt, -mindennap kieszelt valamit, hogy becsöngethessen a Kocsisék -ajtaján. Hűségesen jelentette, mit kaptak leczkéül, és mi az, a mit -a könyvből nem kell elolvasni, hogy Kocsis az ágyban is -tanulhasson; tudatott minden iskolai tudnivalót; és addig -mesterkedett, míg elérte, hogy egyszer valami üzenetet vihetett -Kocsisnak az egyik tanáruktól.</p> -<p>De jelentenivalóit csak a szobalánynak mondhatta el; nem -eresztették be.</p> -<p>Kocsis fölgyógyult, és pár napra rá, hogy az iskolában ujra -megjelent, elbeszélte Szervácznak, hogy a jövő vasárnap gyerek-zsúr -lesz náluk. Ott lesznek az osztályból hárman; más, idegen gyerekek -is; fiúk, leányok. Lesz uzsona és mindenféle játék, tricziklizni is -fognak.</p> -<p>– Kedves Kocsis! – esengett Szervácz – csak most az egyszer -engedd meg, hogy elmenjek hozzátok! <span class="pagenum"><a name= -"Page_309" id="Page_309">-309-</a></span></p> -<p>– Mondtam már – felelt Kocsis – hogy neked többet nem szabad -hozzánk jönnöd. Én nem tehetek róla.</p> -<p>És éppen vasárnap lesz az ünnepély! A mikor Szervácz nem tud -hová lenni. Vasárnap az anyja mindig el szokott menni valahová, -Szőke bácsival, a kalapossal, a ki már vagy három éve szobaúr -nálok. Szerváczot természetesen nem veszik a nyakukba; ellenben -rábízzák, hogy otthon maradhat, lemehet az udvarba, vagy az utczán -is ténfereghet, a hogy kedve tartja. Szervácz persze az utczán -őgyeleg, becsatangolja a várost, míg el nem fárad; aztán hazamegy -és a folyosón várja meg az anyját, ha véletlenül tíz óráig, vagy -hébe-hóba éjfélig is, kizárták a lakásból.</p> -<p>Mit csinálhatna egyebet? Azokhoz a czimboráihoz, a kikhez még -eljárhat, vasárnap nem mehet, mert vasárnap azokat is elviszik -valahová, kivált ilyenkor, a mikor már kitavaszodott.</p> -<p>Csak egyszer történt meg, hogy anyja és a kalapos vasárnap -délután magukkal vitték. Egy sörcsarnokba mentek, a hol sok sört -ittak meg, nagyokat hallgattak, és bámulták a többi embert. -Szervácz azonban így is nagyon jól mulatott. Régen volt ez: -akkortájt, a mikor a kalapos hozzájok költözött. De Szervácz még -jól emlékezett az egész sörszagú helyiségre, a nagy, kerek -faliórára, a fakárpit faragványaira, az asztalkendő vörös -virágaira, és megismerte az utczán azokat az embereket, a kiket a -sörcsarnokban látott.</p> -<p>Csak attól fogva nem vágyódott vissza a sörcsarnokba, a mióta -Kocsiséknál egy uj világot ismert meg. Milyen más is volt akkor -minden, a mikor minden délután ott futkározhatott a szép, nagy, kék -szobában!</p> -<p>A zsúr napján délután két órakor már ott lődörgött a Kocsisék -utczájában. <span class="pagenum"><a name="Page_310" id= -"Page_310">-310-</a></span></p> -<p>Nem mert a kapuban várakozni; a háztól tisztes távolságban -ácsorgott, de tekintete egyre ott járt a körül a sárgabetűs -ércztábla körül, a melyről minden járókelő megtudhatta, hogy melyik -házban lakik Kocsis Béla köz- és váltó-ügyvéd.</p> -<p>Félháromkor tűnt fel a látóhatáron a legelső vendég: egyik -tanulótársuk. Szervácz fölment vele. Az ajtót Kocsis nyitotta ki. A -mikor megpillantotta Szerváczot, kijelentette:</p> -<p>– Te nem jöhetsz be.</p> -<p>Szervácz lebaktatott a lépcsőn, kiment az utczára, de most már a -kapu közelében maradt. A reménység még nem hagyta el egészen.</p> -<p>Többen mentek be a kapun: fiúk, leányok, Kocsis testvéreinek -egész czimborasága. A mikor a másik két tanulótársa is megérkezett, -Szervácz ujra szerencsét próbált.</p> -<p>– Csak most az egyszer engedd meg, hogy bemenjek! – könyörgött -Kocsisnak, az előszoba ajtajában. – Ma nem fogják észrevenni, hogy -én is itt vagyok!</p> -<p>Ez az érv hatott; Kocsis beeresztette.</p> -<p>Jól számítottak. Mire Szervácz befurakodhatott, az udvarra néző, -nagy gyerekszoba, a melyet tánczteremnek is használhattak volna, -már megtelt apró néppel. Időnkint egy-egy nagy is benézett a -gyerekek közé; a nevelőnő és a szobalány folytonosan ott -szorgoskodtak, de Szervácz nem tűnt fel a tömegben.</p> -<p>A mikor valami veszedelem közelgett, igyekezett láthatatlanná -válni, és csakugyan sikerült kikerülnie a szigorú mama figyelmét. -Uzsonázni nem mert; attól tartott, hogy ezzel eljátszsza az -egyetlen mentségét. Teljesen kielégítette, boldoggá tette az, hogy -ismét ott lehet, a gyönyörűségek birodalmában, és együtt -vendégeskedhetik a többivel, a szépruhájú, úri gyerekekkel. -<span class="pagenum"><a name="Page_311" id= -"Page_311">-311-</a></span></p> -<p>Csak egy bánata volt: nem látta a tricziklit.</p> -<p>Végre ezt is behozták. Egyik gyerek a másik után pattant föl rá; -körül száguldották egypárszor a szobát, leszálltak róla, mást -játszottak. Szervácz is hozzájuthatott kívánságainak netovábbjához, -de ő nem akart leszállani a triczikliről. Úgy kellett lerángatni -onnan, a mikor más gyerek is megkívánta ezt a mulatságot. És -mihelyt a triczikli egy pillanatra gazdátlan maradt, Szervácz -azonnal birtokba vette, és ujra száguldani kezdett, -fáradhatatlanul.</p> -<p>A többi gyerek, egy kis idő multán, sorra ráunt a tricziklire, -de Szervácz nem unt rá, s most már háborítatlanul élvezte a körben -karikázás édes örömét. Nem ügyeltek rá; a gyereksereget más játék -foglalta el. Szervácz ekközben szakadatlanul forgott a szobában. Az -arcza kipirult; mámor fogta el. Ki akarta tricziklizni magát egy -egész életre.</p> -<p>A többiek nevetgéltek, lármáztak, s nem törődtek a triczikli -lelkes barátjával; de mulatságuk, lármájuk nem ejtette meg -Szerváczot. Őt most nem érdekelte a tricziklin kívül semmi. Nem -tartott többé attól, hogy észreveszik. Nem félt már, hogy galléron -csípik és kidobják. Nem bánta: történjék akármi; élvez, a meddig -lehet, következzék bár ezután az özönvíz.</p> -<p>Minél inkább múlt az idő, annál inkább megvadult. Végezetül nem -gondolt egyébre, csak arra, hogy ő ezt az örömet most élvezi -először és utóljára, hogy itt van az első és az egyetlen alkalom, -hogy ezeket a gyönyörű perczeket nem élheti át még egyszer, hogy -még egyszer triczikliznie lehetetlen, hogy akár meddig él, nem fog -tricziklizni többé soha, nem fog tricziklizni soha, soha többé!</p> -<p>Elmult nyolcz óra, a vendégek rendre haza szállingóztak, és -Szervácz még egyre tricziklizett. Már forgott <span class= -"pagenum"><a name="Page_312" id="Page_312">-312-</a></span> vele a -világ, s félig magánkívül volt, mint az, a ki sokáig ül az -ördöghintán, de mégse akart betelni az égi gyönyörűséggel. Utóljára -már alig tudta, hogy mi történik vele, rémséges fáradtságot érzett, -de azért folyton tricziklizett. Mintha a sátán nyargalt volna a -nyomában.</p> -<p>Kocsis már régóta küldte:</p> -<p>– Szállj le és eredj haza!</p> -<p>– Még egy kicsit!</p> -<p>Megpróbálta leránczigálni a triczikliről.</p> -<p>– Hagyj még egy kicsit!</p> -<p>A nevelőnő kiutasította:</p> -<p>– Szervácz, menjen már haza!</p> -<p>– Még egy kicsit!</p> -<p>A szobaleány figyelmeztette:</p> -<p>– Szervácz, magát megverik otthon!</p> -<p>– Még egy kicsit!</p> -<p>A gyerekek mind rá ripakodtak:</p> -<p>– Vacsorálni fogunk! Most már magának haza kell mennie!</p> -<p>– Még egy kicsit!</p> -<p>Kocsisnak az apja is megjelent:</p> -<p>– Szervácz, menjen haza!</p> -<p>De Szervácz már nem látott, nem hallott, csak tricziklizett.</p> -<p>Végül lerántották a triczikliről és kilökték.</p> -<p>Otthon az a meglepetés várta, hogy anyja és a szobaúr haza -jöttek ugyan, hanem azért mégis kizárták. Szőke bácsi részegen -érkezett haza: dühöngött, hogy Szervácz nem várja őket a folyosón, -s elhatározta, hogy megtánczoltatja a fiút.</p> -<p>Tíz óra lehetett, mire a tudós asszony ki tudta könyörögni -fiának a kegyelmet. A kalapos bebocsátotta Szerváczot, és hogy egy -kis nevelést adjon neki, alaposan elverte. <span class= -"pagenum"><a name="Page_313" id="Page_313">-313-</a></span></p> -<p>De Szervácz ezt se bánta. Vígasztalást talált abban a -gondolatban, hogy először életében, kedvére kimulatta magát.</p> -<p>A hogy lefeküdhetett, nyomban elaludt. És álmában egyre -mosolygott. Azt álmodta, hogy még folyton tricziklizik.</p> -<p>Ez volt az a vasárnap, a melyre Szervácz, felnőtt korában, a -legtöbbször, a legszivesebben és a leghálásabb lélekkel gondolt, a -melyet mindig úgy emlegetett, mint a boldog gyermekkor legszebb -vasárnapját.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_314" id= -"Page_314">-314-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_315" id="Page_315"><br /> --315-</a></span></p> -<h2>TARTALOM.</h2> -<ul class="TOC"> -<li>Őszi napsugár <span class="ralign"><a href= -"#Page_1">1</a></span></li> -<li>A gyanu <span class="ralign"><a href= -"#Page_139">139</a></span></li> -<li>Király-idillek <span class="ralign"><a href= -"#Page_223">223</a></span></li> -<li>A nimfák és szatirok <span class="ralign"><a href= -"#Page_277">277</a></span></li> -<li>Vasárnap <span class="ralign"><a href= -"#Page_301">301</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Javítások.</span></p> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table summary="Javítások"> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_17">17</a></td> -<td>«Tudom, … imádj…»</td> -<td>»Tudom, … imádj…«</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_69">69</a></td> -<td>szomorújáták</td> -<td>szomorújáték</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_69">69</a></td> -<td>hagyot, hátra</td> -<td>hagyott hátra</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_159">159</a></td> -<td>Egy hónáp</td> -<td>Egy hónap</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_228">228</a></td> -<td>tizenké</td> -<td>tizenkét</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_228">228</a></td> -<td>mást kel</td> -<td>mást kell</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_263">263</a></td> -<td>megyőzni</td> -<td>meggyőzni</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_265">265</a></td> -<td>Cak nem</td> -<td>Csak nem</td> -</tr> -</table> -</div> -<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK OSZI NAPSUGÁR; A GYANU ***</div> -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Updated editions will replace the previous one—the old editions will -be renamed. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. -</div> - -<div style='margin:0.83em 0; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE<br /> -<span style='font-size:smaller'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE<br /> -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</span> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person -or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: -</div> - -<blockquote> - <div style='display:block; margin:1em 0'> - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most - other parts of the world at no cost and with almost no restrictions - whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms - of the Project Gutenberg License included with this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you will have to check the laws - of the country where you are located before using this eBook. - </div> -</blockquote> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: -</div> - -<div style='margin-left:0.7em;'> - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - </div> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state’s laws. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation’s website -and official page at www.gutenberg.org/contact -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread -public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state -visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Most people start at our website which has the main PG search -facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This website includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. -</div> - -</body> -</html> diff --git a/old/64382-h/images/cover.jpg b/old/64382-h/images/cover.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index f72c729..0000000 --- a/old/64382-h/images/cover.jpg +++ /dev/null |
