diff options
| author | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-02-07 16:11:09 -0800 |
|---|---|---|
| committer | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-02-07 16:11:09 -0800 |
| commit | 12b7c731eea89fc62fe6b31411bf037798f77b0e (patch) | |
| tree | 1fd53ff3b357ce86cd638d76344ba7caed0030d1 | |
| parent | c601c6afb8b374658b62cd8a011b6f476f93715a (diff) | |
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/55607-0.txt | 8332 | ||||
| -rw-r--r-- | old/55607-0.zip | bin | 182758 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/55607-h.zip | bin | 236791 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/55607-h/55607-h.htm | 7907 | ||||
| -rw-r--r-- | old/55607-h/images/cover.jpg | bin | 45775 -> 0 bytes |
8 files changed, 17 insertions, 16239 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..d88df51 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #55607 (https://www.gutenberg.org/ebooks/55607) diff --git a/old/55607-0.txt b/old/55607-0.txt deleted file mode 100644 index 46a00fb..0000000 --- a/old/55607-0.txt +++ /dev/null @@ -1,8332 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of Bálványos-vár, by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most -other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of -the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll have -to check the laws of the country where you are located before using this ebook. - -Title: Bálványos-vár - Történeti regény - -Author: Mór Jókai - -Release Date: September 23, 2017 [EBook #55607] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK BÁLVÁNYOS-VÁR *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -JÓKAI MÓR ÖSSZES MŰVEI - -NEMZETI KIADÁS - -LX. KÖTET - -BÁLVÁNYOS-VÁR - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1896 - -BÁLVÁNYOS-VÁR - -TÖRTÉNETI REGÉNY - -IRTA - -JÓKAI MÓR - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK TULAJDONA - -1896 - - - - -A FERGETYÜVÁR. - -Még csak a negyedik század járta, hogy a magyar nép Árpád alatt -elfoglalta Magyarországot. Két király ült egyszerre a magyar trónon: II. -Endre és fia IV. Béla. Túros is volt annak a lónak a háta. Akkor is nagy -volt a panasz az adószedők ellen. Izsmáel fiainak nevezték őket, más -néven meg bolgároknak. Annyi bizonyos, hogy pogányok voltak. Még a pápa -is felszólalt ellenük függő pecsétes levelében. (Derék, becsületes pápa -volt –!) A pénzverés is az ő kezükben volt: az ország egész kincses -háza. Nagy volt velük a veszedelme a királyoknak is, a nemességnek is, a -papságnak is, meg a népnek is. - -Hanem mindezekhez a bajokhoz semmi köze sem volt a székely nemzetnek. A -székelyek nem jöttek Álmos fejedelemmel meg a hét vezérrel idebe -honfoglalni. Őket még Attila ősapánk hun anyától származott fia, Csaba -hagyta itt a maguk országában, a hol már ők ötszáz esztendeje otthon -voltak, mikor a «Hetumoger» bejött; nem is keveredtek belé az ősmagyar -anyatörzsbe, mint az imitt-amott lappangó jász, palócz, avar, úz ivadék; -se nem települtek közé, mint a kun, besenyő, kazár, hanem szövetséget -kötöttek vele, erős föltételek mellett. A szövetség két kőpaizsra -felvésve, ó-székely betükkel, ott őriztetik Buda várában, nem abban a -Buda várában, a hol a magyar királyok székelnek a Duna mellett, a mit -még csak mostanában kezdtek el építeni Béla király parancsára, hanem -abban, a mit Attila testvére építtetett a Küküllő partján, a hol a nagy -Zandirhám tartotta fejedelmi udvarát Árpád idejében. - -E kőbe vésett szövetség azt mondja, hogy a székely nemzet soha senkinek -pénzbeli adót nem fizet, még a magyar királynak sem, és senkitől -parancsolatot el nem fogad, még a magyar királytól sem! Egy szabadság -van a világon: ez a székely szabadság! Ezért a szabadságért cserében -aztán övé a nagy tartozás: védni Erdélyország határát. Nagy kötelesség! -A havasokon túl már Ázsia. Onnan jön a minden vadnépek vízözöne. - -Hanem ezt a nagy munkát végezte is aztán a székely nemzet emberül. -Minden ember katona volt, még az asszonyok is. A mely székely faluban az -asszonyok fátyolos konty helyett fekete süveget viselnek, ez annak az -emléke, hogy az asszonyaik a férfiakkal egy sorban ütötték az -ellenséget. Ha összeszedték magukat, százezer embert állítottak -fegyverbe, s azoknak fele lovas volt. Upolet rhabonbán alatt a krimi -tatár szultánt, Athlen Girait a Fekete-tengerig kergették, ott fogták el -seregestől. Fegyveréről, lováról s egy hónapra való eleségről minden -ember maga tartozott gondoskodni. Elég nagy adó volt ez! Az elpazarolt -vért számba se vették, az ingyenbe ment. - -De még azon kívül nagy terhük volt az erődítmények fentartása. Az volt -az erősség! Ide jöhetnének a hadverők várharczok rendszerét -tanulmányozni. Nem várnégyszög, de vártömkeleg volt itt felállítva. Ha -abba az ellenség beletévedt, úgy ott szorították, mint az ördögöt a -boszorkány ákombákban. Ha a támadás a háromszéki róna felől jött, akkor -ott állt a berohanó előtt a síkság közepén kiemelkedő Várhely, abba -ütötte bele a szarvait, s a míg azt öklelte, addig ráözönlöttek minden -oldalról a székelyek lovas dandárai; ha otthagyta a várat s mélyebbre -hatolt, akkor ráeresztették a mesterséges tavak vizeit, a miket gátakkal -felszorítva tartottak a hegyeik közt. Ez a hadi fortély még az -agathirsok hagyománya volt Erdélyben. Ha pedig a Rétynek került a betörő -had, hogy a sziklavárakat kikerülje, ott várt rá a legnagyobb -veszedelem. Az egy kietlen homoksivatag az erdők közepett, a hol nem -lakik más, mint az elátkozott ördögök, meg azoknak a boszorkány -szeretőik; azok, meg a lidérczek becsalogatják a vakmerő betolakodót a -feneketlen dágványokba, hol a sivó homok alatt morotvás lápvíz lappang, -a sellők, a vízi tündérek a lovagot ménestül együtt lehuzzák a süppeteg -homok alá, s ha valakit ott kap az öreg ördög, a Nemere, úgy eltemeti -fövény-felhőivel, hogy csak a dárdája hegye látszik ki a buczkából. S -aztán a merre csak szem lát, egyik hegyhát a másik után, csupa rengeteg -őserdő, a mi tele van bölénynyel, medvével, még párducz is tanyázik -benne s a fertelmes sokatevő, a hogy a székely daliák nyakából lefüggő -háti bőrök bizonyítják. - -És aztán mind ezen a süppedő morotván, e sivó homokbuczkáson vonul végig -a Honárka, egy széles magas töltés, egyenes irányban, keresztül a -berkeken, bozótokon; aztán fel a hegytetőknek, a rengeteg erdőkön végig; -odább már Kakasbarázdának hiják, majd odább Csörsz árkának, Tündérek -útjának, Ördög szántásának, Óriás töltésének. Nem is készíthette azt -más, mint óriás. Igenis, az az óriás, a ki egész Európát végiglépte. -Minden lépése egy csatatér volt, minden pihenője egy elpusztult város; a -hová a kezét letette, ott egy nép elmult. A mesemondók Attilának -nevezik, a magyarok Etelének. Az ő rabnépei készítették a hihetetlen -sánczokat végig emberjárhatlan országokon, hogy szabadon legyen tartva a -hunok előtt a hadak útja. - -Most aztán ezt az utat őrizni a székelyek hivatala. - -* - -A «Fergetyüvár» egy messze kimagasló hegyfokon áll a rétyi nyir kietlen -bejárata előtt; a szirtfokot két rohanó hegyi patak veszi körül, a -Borosnyó és a Kurta. - -A hegyorom legmeredekebb pontját koronázza egy kerek, egyszerü, óriás -rakásu kőfal s azon belül van egy torony, mely ezt a kőfalat egészen -betölti. A torony hasonlít a világító-tornyokhoz, csakhogy megfordított -idomban, nem középett karcsu s alul-fölül széles mint a tengeri -jeltornyok, hanem a közepén kiöblösödő, mint egy korsó, s aztán teteje -is van, mint a korsónak. A torony körülete hatvan lépés, a magassága, a -milyen csak egy szál fenyőé lehet. - -Az egész torony fából van, az oldalai és teteje rézpléhhel borítva, -köröskörül rikító zöld már a rézrozsdától. - -Ajtaja vagy kapuja ennek a toronynak sehol nem látszik. - -Hanem a hol a teteje a párkányát éri, ott van rajta köröskörül egy sor -ablak, épen mint a csurgómáknak a tokján. Azoknak némelyike nyitva van, -némelyike pedig csukva. Éjjel a nyitott ablakokon tűz világít keresztül. - -S ez a kerek torony éjjel-nappal folyvást forog. Azért a neve -«Fergetyüvár». - -Ennek a toronynak az ablakaiból végig látni egész Háromszéken, az Olt -völgyén: Szent-Lélektől Kökösig, Zágontól Zalánig s aztán be a bodzai -völgybe s a Fekete-Ügy helységeire. Valamint hogy aztán ennek a -toronynak az ablakaira rálátnak a Biharcz-hegytető váráról, a minek -«Ordítóvár» a neve, másfelől Szacsva-váráról, harmadik felől -Barabás-váráról, a honnan azután egy ordítással jelt lehet adni -Bodza-várába, s a hatalmas központi sasfészekbe, Várbérczre. A -Fergetyüvár a székelyek távirója. A nyitott és csukott ablakok tudatják -a hírt a szomszédvárak őrtállójával, a ki a jeleket rovásra faragja, s a -várnagynak átadja. Ha porfelleg vagy vésztűz tünik fel a távolban, azt a -Fergetyüvár azonnal tudatja a körülfekvő várakkal, s elébb, mint a -támadó megjelent a háromszéki síkon, készen álltak az elfogadására az -ekeszarvát karddal, kopjával felcserélt harczosok. - -Ilyen körben forgó várak vannak még Eresztevénynél, az «óriások -pinczéje» fölött, Aldobolyon a Veczel-tetőn, s Bikfalvánál a -«Csigaváron». - -A Fergetyüvár egészen székely találmány. Ennek a népfajnak a vízhajtotta -szövőszéktől a zengedező kutig mindenhez van esze. S a nyilak és -kővető-gépek korszakában a Fergetyüvár nevezetes hadi furfang. Annak nem -lehet a kapuját betörni, mert nincs kapuja. Azt nem lehet kanóczos -nyilakkal felgyujtani, mert rézzel van körül befedve. Azt nem lehet -lábtókkal megostromolni, mert alul-felül keskeny, derékban domboru s -aztán nem áll egy helyben, mindig forog, mint a fergetyü. Ez a -tündérmesebeli «Kakassarkon forgó rézvár». - -De hát mi forgatja ezt a kakassarok körül? Ez a kérdések kérdése. - -Az önmozgógép még nincs feltalálva. Talán belülről állati erővel hajtják -körül, talán bivalyokkal, a hogy a szárazmalom kerekét, vagy épen -embererővel, tán igába fogott férfiak egész csoportja tolja körbe -folyton-folyvást, éjjel-nappal ezt a nehéz alkotványt, egymást felváltva -a sanyaru, egyhangu rabmunkában, míg mások az alatt ott gunnyasztanak a -réztető ablakai mögött, a szemeik előtt folyvást körben forgó nagy -tájképre meredve, mely hegyeivel, völgyeivel, folyóival, erdejvel, -falvaival, váraival soha meg nem áll, jobbra elmegy, balról megint -visszatér, hogy jelt adjanak valakinek a parancsszavára, a mit a -távolban megértenek? Hogyan kerültek azok ide be? Ki hozta őket ide? -Hogyan látják el őket étellel, itallal? Mit véthettek ezek, hogy ilyen -elkárhozottak robotjára lettek elítélve? Miféle csáb, varázslat, -kényszerítés birja őket arra, hogy ezt a keserves erőlködést szakadatlan -folytassák, soha félbe ne hagyják? Ki az, a ki ezeknek parancsol, s kik -azok, a kik engedelmeskednek? - -A fénylő rézzöld torony messze kimagaslik a sötétzöld erdők közül, -nappal fénylő fehér, éjjel izzó tűzszemeivel őrködve, mint egy örökké -éber szörnyeteg, a világ fölött. - -Másféle torony még nem látszik e vidéken. A legelső keresztyén egyházat, -a minek tornya is van, most építették fel Torján, de az a hegyektől nem -látszik ide. - -Csak olyankor van pihenése a Fergetyüvárnak, mikor beborítja a felhő, -mikor elfekszi a tájat a köd. Ez neki az alvás ideje. - - - - -A VÁNDORLÓ NEMZET. - -Hogy valami nagy változás készül ezen a világon, azt már régóta mutatták -a jelek. A Délibáb gyakran fitogatott tengert a rétyi sivatag szélén, a -hol pedig csak homokbuczkák vannak, ellenben felfordított városokat -vetett fel a bárczasági havasok fölött, mintha tornyaikkal lefelé -csüngnének az égből alá. A nyolczforintos tóból egyszerre úgy kiáradt a -víz magától, hogy minden rétet elöntött, a szörényi kutnak a vize pedig -épenséggel vérré változott, a mi királyhalált jelent. Nagy, ismeretlen -madarak jelentek meg napkelet felől, a mik olyan vakmerők voltak, hogy -még az embereket is megtámadták a mezőn. Az erdőkön rémítették a -pásztorokat a farkaskoldusok, meg a veszett csikók, a mik embert és -lovat összemartak s megint odább futottak. A bálványosi kokojszáson -tüzes embereket láttak tánczolni éjszaka karéjban, s reggelre ott a hol -tánczoltak, egész karikában bujt ki a veres gomba a földből. Nappal -egyszerre két nap rémlett az égen, éjszaka pedig éjfél tájában egyszer -csak kigyuladt az egész égbolt s úgy égett, mintha tűzlángba volna -borulva. Azután meg oly sürüen hullottak alá a csillagok, mintha a -Gönczöl-szekere, a Fiastyúk, az Álmatlan csillag, a Bujdosók lámpása, az -Árvalány szeme, a Hadvezető, a Kincslátó, a Mennyország határa, az -Ostoros, a Pásztorserkentő, a Rónaőrző, a Vérszemü csillag, de még a -székelyek csillaga is egyszerre alálőtt volna a Hajnalszakadékból (a -hogy a Tejútat nevezik a magyarok). Végtére pedig egy tüzes sárkány -rohant alá, nagy mennydörgéssel az égből, hosszu sziporkázó farkát -csóválva messzire, egész apró ijafia csordájával együtt s belebukott az -Istentavába, mire a tónak a partján mindjárt egyszerre kinőtt a sok -tatorján-gyökér, a mi megint éhinséges időknek a bejelentője! - -A mit a jelek előre mutattak, az valójában be is teljesedett. A -fecskeváló hóban, a mikor e két hazában lakó madarak útra készülnek, a -Fergetyüvárból az a hír repült szét, hogy Bodza meg Ojtoz felől nagy -népségek jönnek. A porfellegek, a miket fölvertek, az őrtüzek, a miket a -dombokon raktak, előre hirdetik jövetelüket. A várak ormain megszólaltak -a fegyverbe hivó kürtök, s a föld népe hazatakarodott a mezőkről; -mindenki tudta jól, hová tartozik, hol a gyülekező helye. A tavaknak a -gátjait megszállták, a hegyszorosokat ellátták kőhalmazokkal, s a -lármafákat felállították a hegyormokon. Ez alatt a perestáldók -körülhordták a véres pallost Sepsi, Csik és Háromszékben s kihirdették, -hogy idegen népek jönnek, minden férfi, asszony talpon legyen, fegyvert -fogjon. - -A nádorispán leveléből megértették a rhabonbánok és főkirálybirák, hogy -a kunok nemzetségei szándékoznak bejönni az országba, ezúttal nem -ellenséges szándékkal, mint máskor, hanem a két király engedelmével, nem -is azért, hogy Erdélyben maradjanak, hanem hogy tovább költözzenek be -Magyarországba, a két víz közé, a hol nagy pusztaságok vannak; egészen -nekik valók, a kik nem szeretnek várakat építeni, hanem a szabad ég -alatt gulyáikkal, méneseikkel együtt tanyázni. Azért ereszszék őket a -székelyek szabadon, hagyják átkelni a Hunárkán, az Eteleútján; ellenben -vigyázzanak rájuk, hogy útközben el ne pusztítsák az országot. - -A kunok! Régi ellenség; pedig testvérnemzet! - -A sokféle magyar népcsalád között a székely magát tartja a legelsőnek, -azután ereszti a többit, legutolsónak hagyja a kunt. És méltán. Ő neki -van itt legrégibb hazája: igazi megerősített országa, a minek idegen -soha talpalattnyi földjét se vette meg se véren, se pénzen; a kinek a -hét nemzetségét s az abból származott huszonegy ágát még házasság útján -se keverte meg idegen származás; a kinél ereklyében tartogatják Etele -égből esett kardját, Csaba vezérnek ökörbőrre hun betükkel irott -véghagyományát, Zandirhám kőpaizsait az öt alaptörvénynyel, s a hét -vezér szerecsendió serlegét, a mibe azok a szövetségkötésnél vérüket -csorgatták. Ez mind a székelyek kincse. Az ősvallás is náluk maradt meg -eredeti szittya tisztaságában. A kun pedig egy pusztáról-pusztára -csavargó ivadék, összekeveredve a kóbor népcsoportok minden töredékével, -a nyelve is azokéval zagyvalítva; se hite, se törvénye, se erkölcse, még -a vallása is csak olyan, hogy a mely országot meglakott, annak a -bálványait elhozta magával s azokat imádja, a míg össze nem töri. - -S most ezek jönnek egész nemzetségestül, mint a sáskajárás, mint az -elszabadult erdei manók csordája Székelyországba. - -Már itt vannak a hegyek közt, jelenté a Fergetyüvár. - -A kunok vándorjáratában furfangos rendszer van. - -A mit előretolnak előhad gyanánt, az egy nem annyira félelmetes, mint -utálatos gyülevész. Valamennyi csuf vén banya van a nemzetükben, az mind -egy rakáson; vezérük maga a valóságos «Vasorru bába». Ezekkel egy -társaságban az őrjöngő bolondok, a holdasok, az ördöngösök -baromsokasága, meg az apró gyerekek, a kiket az anyjaik elhagytak, vagy -a kiket tán idegen földről elloptak. Bivalyokon lovagolva jönnek a -banyák, elől-hátul csimpajkozó meztelen porontyokkal, a ronda, boglyos, -vadállatarczu nederesek hajtják a csordát, s előtte-utána száguldoznak -ordítozva; öltözetük állatbőr, beszédük röhögés, üvöltés, makogás, -hőrögetés, nem emberi szózat; maguk a vén banyák is egymás közt, meg a -kisérőikkel olyan szavakon beszélnek, a mik az ördögidézéshez -hasonlítanak; s azoknak az értelmét csak ők maguk tudják. - -Mikor ez a bivalycsordán nyargaló gyülevész szétterül a Feketeügy -lapályán, olyan az, mintha egy óriási hangyabolyt rugott volna fel -valaki. - -A székelyek gondoskodtak már a fogadtatásukról. - -Az Olt, a Feketeügy tavainak megnyitották a gátjait, a vizek elöntötték -a mezőket egész a Várhegy dombjáig. - -Csakhogy a mocsár nem gát «ennek» a hadnak! - -A bivalynak éltetője a posvány. A mint a bivaly-csorda a szétterült -vizeket meglátja, rohan beléjük s viszi magával a hozzá nőtt -csőcseléket; manók és boszorkányok, a sívó-rívó porontyhaddal, mind bele -a mocsárba: ott azután megragadnak, elfeküsznek; a bivalyoknak s a -beléjük kapaszkodó ember-rajnak csak a fejeik látszanak ki a vizből, -azokat onnan semmi ösztökélés ki nem veri, a míg meg nem éheznek. - -Azzal, a mint ez a riadozó gyülevész félrekotródik, kezd kibontakozni a -hegyszorosokból maga a vándor nép zöme, rendbeszedett tömegben. Egy -óriás kigyó, mely kanyarogva kuszik előre: a fejét már a róna közepéig -tolta s a dereka még nem jött elő a mély utból. Olyan az, mint egy -eleven folyam. - -Elől a válogatott sereg, hét ezer lovas, a kiket a fejedelemfi Kúthen -vezet. Ez a dandár egy kürtszóra azonnal félhold alaku karéjba tud -felállni: ez a kunok megszokott csatarendje. Mögöttük jön azután a hét -nemzetségre felosztott nép, három nemzet elől, négy hátul; közepett a -kun fejedelem, a vénekkel és a bokolabrásokkal (ez volt a papjaik neve). -A férfiak mind lóháton elől; azután az asszonyok, leányok, ökörvontatta -szekereken, a mik ernyővel vannak fedve, zöld galyakkal körültüzködve; a -sihederek a szekér mellett ballagnak a kutyáikkal együtt. Utánuk hajtják -az ostorosok a tejelő borjasteheneket s a csikós kanczákat: azoknak a -tejéből készítenek, a hol letelepesznek, mámorító italt. A rengeteg -sokaságú rideg gulyákat, a szilaj méneseket, a hosszú gyapjas, csavart -szarvú juhok nyájait s a szarvaslábú rőt sertések csordáit aztán -leghátul terelik az ijász pásztorok, hosszú kongató ostoraikkal, hegyes -dárdáikkal; s a marhával együtt terelik a gyalog maradt rabszolga-hadat, -a kit a világ minden népei közül magukkal hurczoltak: csupa férfiból és -fiuból áll az. A rab nőt, ha szemrevaló, koczkára bocsátják, ha nem az, -elpusztítják. - -Aztán legeslegvégül bezárja a hosszú vándorhadat egy undokul vonító -csikasz farkascsorda, a mit az útfélen elmaradt hullák csalogatnak a -vándor nemzet után. Ez az állandó kisérője a vándor nemzetnek, -pusztákon, erdőkön keresztül; ennek az üvöltéséből jósolnak a papok. - -Mikor ez a néptömeg vézighuzódik a nagy háromszéki rónán, sebes nyári -zápor vonul el a hegyek fölött, s az alkonyodó napnál fényes kettőzött -szivárvány támad, melynek egyik vége a Várbérczen, a másik vége a -Czenken támaszkodik a mesemondta aranytálba s a vándornép mind ezen a -szivárvány kapuján keresztül vonul be Erdélybe. – Azt pedig mindenki -tudja, hogy a szivárványon nem jó keresztül menni; mert a mi ember, -állat azon keresztül megy, a nő himmé, s a him nővé változik át. A -hétszinű bábabukrára még ujjal mutatni sem jó, mert a rámutatónak az -ujját megragadja a «kék kelevény». - -Az egész vándor nemzet háromszázezer emberfőt számlált, azok között volt -negyvenezer harczos férfi. - -A három székely-széknek ugyan össze kellett szedni az erejét, hogy ezt a -kelletlen vendégsereget korlát közé foghassa. De nem volt ebben -hiányosság. - -Bálványos-vár felől ott állt hadirendben a székely lovasság, a kiket az -öreg rhabonbán, Opour vezetett, a három fiával, a kik közül a legöregebb -neve Szilamér, a középsőé Zsombor, a legkisebbé Iszla. Budavár vidékéről -lejött Sándóur rhabonbán a maga hadaival, a kinél van Attila turulos -zászlója s körüle azok a vitézek, a kiknek az ősei azt a zászlót a -népeltörlő harczokból elhozták; a Barczaság felől elállják az utat a -«német lovagok», kiket Jeruzsálemi Endre hozott ide Syriából. A sík róna -közepén pedig ott áll a Várhely, mind a négy bástyája csakúgy berzeng a -kopjahegyektől, s feketéllik a süvegektől; az is haddal van megrakva. - -Kuthen vezér egész a várig eljött a hadával, a mit mély vizárkok vettek -körül, beszegve hegyes sánczkarókkal. - -Itt tanácsolá neki Kájon «horkáz», hogy maradjon meg egy áldomásra a vár -alatt: bizony hasznára lesz. - -Ez a Kájon, bálványosvári horkáz volt, Opour embere; a kit a rhabonbán a -nádorispán parancsára eléje küldött a kun népnek, hogy lenne kalauzolója -a székely földön keresztül, s ha a két nemzet egymásnak a nyelvéből -valamit meg nem értene, azt tolmácsolná, s a szokásaikat is egymással -megismertetné, nehogy csupa félreértésből még egymás ellen kardra -kapjanak. - -Hanem a kunvezér agyafurt volt: nem vette be a tanácsot, azt mondta, mit -neki ez a vakandturás itten? s azt gondolta, hogy majd ő most a maga -előhadával szépen elmegy a vár mellett, a szakadó zápor oltalma alatt: a -tegez idege ilyenkor megázik, nem lőhetnek rá a vár bástyáiról, s ha -egyszer aztán túl lesz a váron, ő állhat majd a kert felől s ő szabja -meg az átkelési szövetség feltételeit, nem a székelyek. - -Hanem amint a vár elé ért, csak jött ám eléje nagy süvöltve a levegőn -keresztül egy hordónyi nagy gömb égetett agyagból, a mit a sáncz fokáról -hatalmas hajító géppel röpítettek alá, s a mint a kun lovasság közé -leesett s cserepekre törött, egyszerre ördöngős méhraj zúdult ki belőle, -a mi neki esett a lovasok arczának, s fulánkjával összecsipte-marta s -védekezni hiába ellene. Azután meg jött nagy búgva egy másik nagy bolond -cserépkobak, abból meg mérges vizi kigyók gomolya hemzsegett elő, a mi a -lovak lábaira tekergőzött s azokat összemarta úgy, hogy a megdühödt -állatok egymást harapták kinjukban és rémületükben. - -Ebben a kunnak még az a veszedelme is volt, hogy viseletében a török -szokást követve, hátul kopaszra nyirta a fejét, csak elől, hagyta -hosszan lecsüggni a haját, aztán hosszú kantust viselt; méh, darázs a -tarkóját, kigyó a lábszárát könnyen csipte, marta. - -Ez csak intés, hogy «lassan a testtel». - -Kuthen átlátta, hogy legjobb leszállni a lóról, s békeüdvözléssel -járulni a várkapuhoz. - -Akkor aztán a vár kapuja is megnyilt, a csapóhidat leeresztették, s -előjött belőle a vár parancsolója, ugyanannyi emberrel, mint a mennyi a -kun vezért kisérte gyalogsorban. - -Emberrel ám; de asszonyemberrel. Maga is olyan volt. - -Valamennyi dárdásnak volt bivalybőr melledzője, és fekete süvege; de -szoknyája hozzá: bajusza pedig nem volt. - -– Hát asszonyokat üdvözöljek én? Kiálta nagy haraggal a kun vezér, a -mint megismerte a fegyveresek sima arczáról, hogy azok nők. - -– Mit bámulsz úgy rajtunk? szólt a parancsoló asszony: van kardunk, mint -neked; van süvegünk, mint neked; van szoknyád, mint nekünk. - -A kun vezér megvető negéddel fordult Kájon horkázhoz. - -– Hát olyan kevés a székelyek közt a férfi, hogy még az asszonyoknak is -jut süveg, viselni való? - -– Tudd meg azt vezér, mondá neki Kájon horkáz, hogy a fekete süveget a -székely menyecskék annak az emlékére viselik, mikor Felcsiknál a tatár -sereget tönkreverték, az uraikkal versenyt küzdve. - -– Soha sem szerettem az «őrpatával» harczolni, dörmögé a kun vezér. Az -asszonyvágta seb soha sem gyógyul be. – Asszony parancsol hát e várban? - -– Nem asszony, hanem fiuleány; igazítá helyre a horkáz. Ha nálunk egy -nemességből a fiág kihal, minden birtok és hatalom rászáll a leányra, az -ősi névvel: az viseli, fiuleány lesz. Hatalmas asszonyurak neveit -emlegetik hagyományaink! Majd meglátod még az utadban Rapsonné várát, -Veneturné várát, ott is asszony viseli a süveget s sort ül a tanácsban. - -– Bolond szokás! a hust vérben, a köleskását tejben főzik, nem -összevissza. Mit keres asszony a tanácsban? Hosszú haj: rövid ész! - -– Már pedig ennek az asszonynak az eszétől jobban őrizkedjél vezér, mint -a hajától; mert ennek az esze tovább ér, mint mind a kettőnké. Ez a -hires Mike Sára, a ki magát az ős Istent, a Damasek Istent is úgy hátra -szorította, hogy most csak egy kuczkóban kuporog. Ez hozta be a -keresztrefeszített hitét a székely földre s olyan tornyos házat épített -neki, mint egy vár. Valamennyi alirumnája a nap vallásának, mind -elványadt előtte. Rettegj a tekintetétől. - -Mind ezt kun nyelven beszélték egymás közt a kun vezér és a horkáz, alig -értett meg abból valamit, a ki meg nem szokta. - -Egy vizárok állt nő és férfi vezérek között, annak a dobogója fel volt -huzva. - -– Szólj! Mit kivánsz? kiálta át erős, csattanó hangon az asszony-úr. - - - - -ESKÜDJÉL MEG A KUTYÁRA! - -A kun vezér levette a válláról a kürtjét s megmerítve azt a sánczárok -vizében, felvetette a vizet az ég felé, azután a görbe késével egy marok -füvet vágott le, azt is a feje fölé szórta; harmadszor pedig egy marok -porondot vett föl s azt a tenyerén fölemelve, szerteszét hagyta a -szétnyilt ujjai közt omlani. A vándor-népeknél ez volt a bizonysága, -hogy békés szándékkal jönnek, nem kivánnak se vizet, se mezőt, se földet -elfoglalni. – Ez volt az üdvözlet. - -– Fogadjon Isten! válaszolt rá az úrnő, s azzal egy intésére -lebocsátották a dobogót a vizárkon keresztben; s akkor négy felövedzett -asszony kenyeret, sót, bort és tüzet hozott át a kun vezérhez, -fatálakon, tökkobakban, rézserpenyőben. A szivesenlátás jelvényei ezek. - -Eképen kicserélve a hagyományos üdvözleteket egymás közt, a jövevény -szólt előbb: - -– Az én nevem Kuthen vezér, kunok főcsakánja, Thatha fejedelem fia: a -hét nemzetség választottja. Ez itt jobb kezem felől Zezárma jós, Osd, -Zab, Bod, garabonczok. Kivánságunk, hogy minket és népünket és minden -marháinkat a tuhudúnok földén keresztül bocsássatok; se népünkből, se -marhánkból senkit le ne vágjatok, el ne fogdossatok; víz mellett -legelőt, erdő mellett tüzet adjatok; ha egy emberünket vétekben -találjátok, az egész népet érte meg ne átkozzátok; Isteneiteket mi ránk -ne haragítsátok, rossz lelkeket csillagesés alatt, harmathullás alatt -ránk ne bocsássatok. Kalákába tőlünk egy karika orsót szivesen -fogadjatok. - -Az urasszonynak nem volt szüksége tolmácsra, hogy megértse a kun vezér -beszédét: közel atyafiság voltak, sokszor találkoztak egymással, ha nem -is rokoni lélekkel. - -– Ugy lesz minden, a hogy kivánjátok. A nevemet már tudjátok. A ki jó, -ahhoz jó vagyok, a ki rossz, ahhoz rossz vagyok. Többet magamról nem -mondhatok. A míg a mi földünkön jártok, minden jóban részesüljetek, a -mit ez a föld adott. A ki benneteket megbánt, azon boszut ne álljatok, a -maga birájával megtoroltassátok. Karikára füzött orsó-pénzeitekért -cserébe a mi országunkban járó pénzt fogadjátok. És azután ti is az -ország békéjét meg ne háborítsátok, se testében, se lelkében e népet meg -ne károsítsátok. Nekünk csak jó Istenünk van, attól ne féljetek; a rossz -lelkeket ne káromoljátok, nem támadnak fel. A ti csakánjaitok a mi -rhabonbánjainkkal tüzzék ki a határt, a hol táborozni fogtok; és azután -gondotok legyen rá, hogy a ti kakasaitok a mi tyukjaink közé ne -keveredjenek; viszont mi is vigyázni fogunk az erkölcsre. Ha tetszik a -kötés: esküvel megerősítjük innen is, túl is. - -A kun vezér elfogadta a kötést. - -Erre jelt adott az urnő a várba zászlólobogtatással, s akkor ott benn -megkondult a harang a kis kápolnában, s arra a várkapun kijött az egyház -embere, az esperes, a feszülettel a kezében. - -Az ószékelyeknél a keresztyén papnak csak olyan viselete volt, mint a -többi előkelőknek: süveg a fején, kard az oldalán. Hogyne? Ha -dulakodásra került a dolog, neki kellett elől menni, mint vezérnek. A -külömbség csak az volt nála, hogy a míg a székely hadnagyok csákánt -emeltek a kezükben, az esperes a feszületet hordta a markában, -egyébiránt rézből volt az is, s szükség esetén azzal is lehetett áldást -osztogatni a pogányok tar koponyájára. Az esperest Domonkos atyának -nevezték. - -Sok külső egyházi szertartást még ekkor a székelyek nem ismertek. -Templomaik még csak fából voltak; az irhabőr-zászlóra szironynyal volt a -szűz Mária kép kihimezve: remekmű volt! - -Nem is papoltak, se nem énekeltek a régi magyar keresztyén esperesek, -gyiakónusok semmiféle idegen nyelven. Egyszerű szavakkal beszéltek a -néphez, mint a régi halotti szózat bizonyítja: «Latiatvc feleim -zwmtwkhel mic wogmvc! Isa por es chomvw wogmvc.» - -Az esküvés is igen egyszerü volt: a harang egyre kongott alatta. Az úrnő -bal kezét a feszületre tevé, jobbját felemelte az ég felé s tartózkodás -nélkül mondá: - -– Én, özvegy Mike Istvánné, Szováth Sára, Várbércz, Várhely, Torja -urasszonya, esküszöm az atya, fiu, szentlélek egy Istenre, a boldogságos -szűz Máriára s égnek minden szenteire, hogy a mely kötést a mai napon -kun atyánkfiaival szereztem, azt, a míg az én földemen járnak, minden -részében megtartom. Isten engem úgy segéljen. Amen. - -Kuthen vezér a fejét rázta: hát nem jön több? Semmi áldozat, kehely, -vérbocsátás, nyilbemártás, a mi a magyar eskühöz tartozik? Kájon -felvilágosítá, hogy az csak az ősvallás hiveinél divott; a kik az új -vallást vették fel, azok a keresztre feszítettre esküsznek. - -– No hát hozzák ide azt a keresztrefeszítettet: én is megesküszöm reá! -mondá Kuthen vezér. - -– Nem úgy lesz az, vitéz csakán! monda az asszony. Ki miben hisz, abban -idvezül. Te esküdjél meg a kun szokás szerint: esküdjél meg a kutyára! - -A kun vezér megrázta a lelógó üstökeit haragosan. - -– Te a nagy esküvést kivánod tőlem? - -– Az egész esküt. Az esküt a felemelt karddal, ásott gödörben állva; az -esküt a négy éltetőre; esküt a kutyára: a hogy nálatok szokás. - -– Nagy a te eszed asszony. - -– Megmondtam! Dörmögé a vezér fülébe Kájon horkáz. - -Kuthen vezér azt hitte, hogy az ő esze még nagyobb. - -– Megkapod ezt az esküt, urasszony; ámde a nagy esküt maga a fejedelem -tegye meg: apám, Thatha; ő a kun nemzet feje. - -– Nem fogadom el, mondá határozottan Mike Sára. Ismerem jól a kunok -szokását. Mikor a fejedelmük megvénül, fia pedig férfivá lesz, akkor a -vén fejedelmet meg szokták ölni. Ezt olyankor teszik, mikor egy idegen -ország határán belépnek. Akkor aztán az ifjú fejedelmet nem köti az -eskü, a mit az öreg tett. Az öreg békét, barátságot esküdött, azt haza -küldik az örök békességbe, barátkozzék a férgekkel; az ifjú fejedelem -aztán kezdheti a harczot, az ellenségeskedést. Neked kell a kutyára -esküdnöd, a fejedelemfinak, a kinek kezében van az új hold. - -Kuthen vezér a rézpaizsára ütött az öklével. - -– Ennek az asszonynak alirumna szeme van; a beleimbe lát! Legyen meg. -Leteszem az esküt a kutyára! Készüljetek a szerhez! - -A három garaboncz erre a kapa-alaku nyeregvasakkal négyszögű gödröt -kezde ásni, míg a bokolabrás elment, az eskütételhez való ebet elhozni. -Annak himnemünek kellett lenni és tiszta fehérnek. - -Mikor a gödör meg volt ásva, úgy, hogy egy embernek derékig ért, akkor -leszállt belé Kuthen vezér; kivonta a kardját s kinyujtott karjával -feltartá hegyével az égre. És aztán elmondta a rettenetes esküt, a mivel -a pogány ősök meg szokták erősíteni a szövetséget. - -«Én, Kuthen vezér, fia Thatha fejedelemnek, kunok főcsakánja, a hét -nemzetség választottja, esküszöm a négy éltetőre, hogy a mi szövetséget -ma a székely nemzettel kötöttem, azt mindenben megtartom, a míg a -székely földön járok: ha e szövetséget megszegném, föld elnyeljen, hegy -betemessen, víz elborítson, tűz megemészszen, ég rámszakadjon; magam és -egész nemzetem fegyver miatt elpusztuljunk.» - -E kegyetlen átokmondás alatt a nagy fehér kutyát ott tarták az eskütevő -előtt kinyujtóztatva; négy garaboncz fogta a négy lábát, a bokolábrás a -fejét, a horkáz a farkát. - -Ekkor a kun vezér megsuhintá a kardját a levegőben s úgy csapott le -azzal a széttartott kutyára, hogy azt derékban kettészelte. Az eb egyik -fele a fejével ottmaradt a Zezárma kezében, a másik fele a farkánál -fogva a Kájonéban. - -«Így legyen kettévágva mindenki, a ki e szövetséget megszegné!» Szólt a -vezér, kilépve a gödörből. - -Akkor a garabonczok hirtelen megtölték a vermet szurokfenyő-galyakkal s -a kettévágott ebet máglyára vetve, meggyujtották azt alatta. - -«Így égjen porrá mindenki, a ki e szövetséget megszegné, a hogy e kutya -porrá fog égni!» - -Ez volt az eskü végmondata. - -Annak a kutyának a két lapoczkacsontját pedig a két pogány pap, a -bokolábrás és a horkáz egymás közt felosztják majd: az égett csontokon -fehér foltok szoktak maradni, s ők azokból megjósolják a jövendőt. Ez az -ő tudományuk. - -E nagy esküvést megtéve, Kuthen vezér odajárult a dobogóhidra; Mike Sára -asszony fele utján eléje jött, a hid közepén találkozának s ott kezet -nyujtottak egymásnak, ősi szokás szerint. - -Mike Sára asszony délczeg, száltermetü alak volt, fénylő fekete haja, -villámló két szeme, barnapiros arcza; nem volt még idősebb, mint ha két -menyasszony korát együvé tennék. – Kuthen vezér a férfikor delét élte: a -száldokfa, a mit születésekor ültettek, negyven karikát nevelt már. - -Jól odanézett az asszonynak: az is megállta lelkesen. - -– Minthogy már így egymás kezét tartjuk, szólt a kún vezér, mondanék én -neked egy szót. Még én soha e világi életemben ilyen asszonynyal nem -találkoztam, mint te. Egészen hozzámvaló vagy. Jöjj én hozzám feleségül. -Adok neked kétezer tulkot, tizezer juhot, arany kösöntyűt, gyöngyös -főkötőt, sávolyos gyapjúsátort. Több feleséget nem veszek melletted. - -Mike Sára asszony tűrte a vezér vasmarkának szorítását, s asszonyi -szelídséggel felelt a nászkérdésre: - -– Nagy becsületnek veszem szívbeli ajánlatodat, vitéz csakán! De három -okom van rá, hogy megköszönjem, el ne fogadjam. - -– Halljam: Igazak-e? - -– Az egyik az, hogy mint igaz székely asszony, az én megboldogult -uramhoz még alvó porában is megtartom hűségemet. - -– Majd elfelejtenéd azt, ha engem megismernél! - -– A második okom, hogy ha feleséged lennék, vagy énnekem kellene te -veled bujdosóba mennem, vagy te neked kellene velem itt maradnod. Nálunk -pedig az a törvény, hogy a mely székely asszony idegenhez megy nőül, azt -a birtokából a szomszédai kibecsültetik. - -– Adnék én neked tízannyi birtokot, tejjel-mézzel folyó termőföldön, -nagy Magyarországon, a mi nekem van adva a két víz között. - -– A harmadik okom pedig az, hogy te bálványimádó vagy, én pedig az egy -igaz Istennek és az ő szent fiának a híve. - -– Megengedném én, hogy te a keresztrefeszítettnek az oltárát az én -áldozatkövem mellé építsd. - -– De én nem engedném meg, hogy te oda állítsd a te bálványodat az én -Jézusom mellé. - -S ezzel visszaszorítá a kun csakán kezét Mike Sára asszony, hogy csakugy -ropogott bele. Tudja meg, hogy ha az ő keze vas, ezé meg aczél. - -– És most már, miután egymás kezét így tartjuk, – folytatá az urasszony, -– én is mondok te neked egy szót. Te megesküdtél rá, a nagy esküvéssel, -hogy az én kötésemet bizony mindenben megtartod. Az én kötésem pedig így -szólt: «Az én népemet se testében, se lelkében meg ne károsítsátok.» -Megértetted-e jól? - -– Bizonynyal így mondtad. - -– S te erre esküdtél. Azt pedig jól tudod, hogy az én népem az új vallás -híve; az egy igaz Istené, a keresztrefeszített Jézusé. Ha te most itt a -te bálványisteneidnek áldozatot tartasz, ha a tűzhalmokon tüzet -gyujtasz, ha kürtöléssel, énekléssel, tánczolással bálványtiszteletet -támasztasz, ezzel te az én népemnek a lelkét megkárosítod. Még nem mult -el egy emberöltő idő, hogy keresztyén királyunk itt a székelyföldön az -ősvallás miatt fellázadt népeket fegyverrel és nagy vérontással -engedelmességre hajtotta; több vidékében a székelyföldnek még most is -ragaszkodnak az ősvalláshoz, a had-Istenhez, a Damasek urhoz, s a -rejtett szent berkekben áldozatokat tesznek. Ha most egyszerre a te -nemzeted meggyujtja az oltártüzeket, ez az egész nép fel fog háborogni -miatta, a szakadárok fellázadnak s az igazhivőket megrémítik. A babona -könnyen terjed. Azért, ha a szövetséget meg akarod tartani, úgy -bizonynyal megtiltod papjaidnak és bokolábrásaidnak, hogy a míg a -székelyföldön keresztülmennek, bálványtisztelő áldozatokat tartsanak a -székely nép nyilván láttára. - -Kuthen vezér szótlanul rázta a fejét; de annál hangosabban rivalltak fel -a kun papok és garabonczok e szavakra; még a székely horkáz, Kájon is -haragba jött és odakiálta: - -– Még ebbe majd a bálványosi rhabonbánnak is lesz beleszólása! - -– Hallod-e, urasszony! monda Kuthen: ez nem az én dolgom, ez a papok -ügye. Erre engemet ne kényszeríts! - -– Jól van. Nem kényszerítelek. Én sem beszélhetek az egész székely -nemzet nevében, csak a magaméban. Talán megérthetjük egymást. Jöjjetek -fel a ti bölcseitekkel és papjaitokkal holnap hajnalban a Tanácsdombra; -mi is lejövünk a mi előljáróinkkal, s együtt megtartjuk a körültájt: a -közös nemzetgyűlést és abban határozunk. Addig Isten közöttünk! - -A vezér ráhagyta. Azzal mindkét csapat visszatért: az egyik a várba, a -másik a táborhelyre. Az est leszállt, a megtelepült kun nép ezernyi -tábortüze, mint a földre szállt csillagsereg, borította el a mezőt. A -Fergetyűvár, változó tűzszemeivel, gyorsított keringéssel forgott körül -a tetőn, szétküldve a Tanácsdombra hívó üzenetét az egész vidéknek. - -* * * - -Éjszakára kelve, a mocsárban lakást megunták a banyák s a vad férfiak -nyakába ülve, kiczepeltették magukat a rétyi nyir bozótjaiba, ott tüzet -raktak, ruháikat szárasztották, s megszedték a cziherről az ehető -bogyókat, a homokból a kucsma-gombát, a mocsárból az ehető kecskebékát; -azt mind bográcsokba összehányták, összefőzték; olyan bogyó is volt -közte, a mitől az embert bolondság szállja meg; mikor abból ettek, olyan -bakugrásnak, tivornyának mentek végére a lobogó tüzek mellett, hogy az -odatévedt pásztorlegényt, ki ezt egy faoduból nézte, a döbröcz ütötte ki -rémületében: soha el se hagyta. - -Az Olt és Feketeügy partját pedig meglepték a szép kun leányok: a -holdvilágnál ott fürödtek, s fürdés után, a vízből kikelve, a zöld mezőn -karéjban tánczoltak, karban énekeltek: tündérszépek voltak: a sás közt -elrejtőzőtt halászlegény, a ki őket nézte, ónossá lett e látástól egész -életére. - - - - -A KÖRÜLTÁJ. - -Micsoda Belzázár palotájának a pompája a székely ősök tanácsdombjához -képest! - -Egy kerek domb tetején száz hársfa körbe ültetve, ötszáz éves -valamennyi, a távolból olyan, mint egy boltkupolás szentegyház. A száz -élő oszlop oly terjedelmessé vastagodott az idővel, hogy a két fa közei -csak ablakoknak látszanak már; a vastag gyökerek messze elnyulva, -egymásba fonódva a földszín felett, az egész belsejét a körnek -beterítik, míg lombsátoraik fenn a magasban összeborulnak s oly -mennyezetet képeznek, a min napsugár át nem tör, zápor keresztül nem -ver. A székely tuhudún vallás szent fája, a száldok, mikor virágjában -van, aranynyal húzza be ez egész kupolát, s illatával az egész rónát -betölti; alatta az ezernyi fülemüle, pacsirta zengi dalait az Urhoz. Nem -volt ennél szebb istenháza Salamon királynak! - -Egy oldalán tág kapu van hagyva a száldokfás körnek, olyan nagy, mint -egy diadalív. Azon keresztül a székely havasokra látni, a várakkal -koronázott hegyormokra: fölséges egy látvány! és köröskörül a hársfák -között minden élő közle új meg új tájt mutogat a gyönyörű háromszéki -rónán, kanyargó folyamokkal, kéklő bérczfalakkal, kaczagó mezőkkel. -Talán ezért nevezték a gyűlés helyét Körültájnak. - -E nyitott boltív bejáratánál van az áldozatkő; egy óriási kolonczra még -egy roppantabb kőlap fektetve. Benn az élő teremben pedig a boltívvel -átellenes félkörben van elhelyezve huszonhárom fehér lapos kő. Ez a -huszonhárom székely törzsnek az ülőhelye. Középen a legmagasabb kő a -főrhabonbán ülőszéke. - -Ez volt az ősvallás korszakában az áldozatok helye. (A legrégibb -hagyományokban Moya, majd Moxa: mai nap Maksa a neve.) - -A tűzáldozatokat hitbuzgó királyaink törvény által megtiltották, hanem -azért a tanácsdomb meg lett hagyva gyülekezési helynek, s azt is még -hosszú időn át «áldozatnak» nevezték. Pedig már nem gyujtották meg a -Gyulák (a tuhudún főpapok) a szent tüzet kerékforgatással az oltárkövön; -nem ölték le a fehér lovat a táltosok; nem itták meg a vérét a daliák a -szent forrás vizével keverve; (ámbár még voltak számosan, a kik -emlékeztek azokra az időkre, a mikor így tisztelték az Istent; sőt -némelyek még most is így végzik azt titokban.) Ez idő szerint az -oltárkőre csupán a nemzeti ereklyék vannak elhelyezve, Bálványos-várból -a kőpaizsok az alaptörvényekkel, Bonda-várból az áldozatkehely, Torjáról -a turulos zászló: mindezeket a legjobb vitézek őrzik, a kik -dárdahegyeikkel távoltartják a sokaságot. Két óriási dalia, -keresztbetett alabárdokkal tartja elzárva az oltárkőhöz vezető -lépcsőket. - -A sziklák tetején még ott látható az a három, egymásra tett padalakú -csompó, a mit Kupa kövének neveznek; a magas völgyből még egyre szakad -alá a zúgó patak, mely az «Úr kútjából» támad, ott, a hol az az óriási -bükkfa látszik; de már sem a kövön, sem a forrásnál nem áldoznak; lenn a -völgyben építik az új vallás templomát (ma is fennáll.) Ám azért az -emléke az őshitnek még a mai ivadékra is átszállt: az Úr kútja főfájást -gyógyít, s a ki iszik belőle, csomót köt a bükk fiatal hajtására. - -A mint az első hajnalsugár kilövell a havasok mögül, szerteszét az egész -vidéken megszólalnak a kürtök s minden oldalról érkeznek a -székelytörzsök fejei, erős kiséreteikkel. Legelsőnek érkezik meg az -udvarhelyi főrhabonbán Káldor István. Törvény szerint ugyan székelyek -grófja volna már a czíme; de még mindig a régit tartják. Öreg ember már: -három tatárjárást megért; ha levágnák a száldokfát, a mit születésekor -ültettek, megtudnák a gyűrűiből, hogy csak egy esztendő hiányzik a -százból. Azért még egyenesen áll, mint a fenyőszál s nem is támaszkodik -az aranycsákányára; övéig rengő szakálla olyan fehér, mint az ezüst, s -sürű hótiszta haja befonatlan omlik vállaira; a keresztyének így -viselik. A szemei oly élesek még most is, hogy a félsötétben is megismer -minden arczot. Tiszteli őt minden ember, mert tudják, hogy igazságos. -Két horkáz czipeli utána a «varázsdobot», mely hajdan az áldozatnál -szolgált, most pedig az itélet-kimondáshoz ad jelt. - -Azután rendben érkeznek a Zelemérek, a Vaczmán-törzsből, Kalandos, -Dindár a Megyesekből, Bánd, Ropó, Libancs a Pethes-ágból, Sámsond a -Telegdek sarja, Maka a rhabonbán, Kada, Zaklató, Ozdor a Szomorú-ágból; -a királyi udvarnál a száz székely testőr mellett vezérkedett Ika, Póka, -az Opoulet unokája, Domboru a Zábrán nemből, Nyujtód, a Domonkosok őse. -Az a rend, hogy a család feje az őt megillető kövön helyet foglal, a -hozzátartozók, a levente fiak pedig a háta mögé állnak kivont kardokkal. -Maguk a családfők, a hatalom és tisztség jelvényeül egy-egy arany -csákányt viselnek, hosszú, görcsös vadkörtefanyéllel. - -Kívül a hárskörön gyülekezik a nép, férfi, asszony, gyermek, mindenki -hallgatja a tanácstartó áldozatot; de ide a szentélybe csak a családfők -és azoknak a felnőtt fiai jöhetnek be. Panasztevő felek, idegenek a kör -elején állanak fel, azoknak a számára nincsenek ülőhelyek. - -Nagy pompával érkezik meg a hatalmas Sándour János rhabonbán is, fiával -Ompolylyal, a ki tisztében következik; a másikat Ipolyt, papnak neveli, -mert buzgó keresztyén. - -Csak négy kőszék maradt még betöltetlen: az egyikről mindenki tudja, -hogy az a fiuleány Veneturné helye, a kit gonosz tetteiért a tanács -megfosztott attól a tisztességtől, hogy a törzsét itten képviselje. A -másik hely szintén fiuleányra vár. Az a hirhedett Rapsonné helye, a -kinek elég oka van késedelmeskedni, mert messze lakik, s öreg asszony -már. Még akkor tündérek és óriások világa volt Erdélyországban, a mikor -Rapsonné, meg az ő öcscse, Firéne csodaszép menyecskék valának: bizony, -most már a százesztendőn régen túl van. S csak zselyeszékben tud idáig -jönni, s mikor leültetik a helyére, az orra hegye majd a térdit éri. - -Héj Rapsonné asszony, hol van az már, mikor kegyelmed tündéri szépsége -még az ördögöt is úgy elbolondította, hogy kivánságára kőutat épített a -várától egész Kolozsvárig. Régen volt ez már. De azért, hogy Rapsonné -asszony fiatal korában az ördög arája volt, most igaz keresztyén hitű -lélek; az ördöggel is csak azért csináltatta azt az utat, hogy -Kolozsvárra bejárhasson misére; most pedig már maga tart kápolnát, abban -dominicanus baráttal miséztet s egész nap imádkozik és kuruzsol. Nagy -tudománya van benne, hogyan kell a pogány babonából keresztyén babonákat -formálni. Azonban egy körültáji áldozatról el nem maradna s a -gyülekezetben mindig övé az első és utolsó szó. Ékesszólásától rettegnek -a magyarok! - -Még Mike Sára asszony maga van hátra; de az ő késedelmét megértheti, a -ki tudja, hogy neki az Olt átjáratait kell őrizni, a míg a kunok fejei -megérkeznek, a kik a Körültájra híva vannak. Ő csak azoknak a -kiséretében jő fel majd. - -Hanem, hogy Opour Kevend rhabonbán uram legutoljára marad, az tőle -tiszta kevélység; mivelhogy csak a szomszédos Bálványos-várból kell -alájönnie; ő bizonynyal előbb áldomást tartott odahaza. Mindenki tudja -felőle, hogy ő még az ősvallás híve s Bálványos-várban a Damaseket -imádják s a forrásnál áldoznak; de senkinek sincs kedve -belekapczáskodni, mert mind maga, mind a három fia igen hatalmas -emberek. Ő ül a balról levő legszélső kövön s közte és a szomszédja közt -van a Veneturné üres ülőhelye, a minek a szomszédja eléggé örül. Az -átellenben levő szélső kőpad pedig a Mike Sáráé. - -Azért örül pedig az Opour Kevend szomszédja olyan nagyon annak, hogy -messze esik tőle, mert a rhabonbán nemcsak a három fiát szokta elhozni -magával, hanem még azonfölül a him oroszlányát is, a mit a szájába -vetett zablánál fogva bocsát a kezén. Ámbátor a székely nem szokott -megijedni a medvétől és a mándrucztól sem, de mégis egy oroszlán nem -kellemetes szomszéd, ha mindjárt tejes haricskán nevelték is fel. - -Kevend urnak nagy gyönyörűsége van abban, hogy ő egy oroszlánt vezethet -pórázon. Bir vele: ő annak az ura. A merre megy, az emberek félve -kotródnak előle szerteszét, – s mikor leül, zsámolyul használja a lába -alá az oroszlány fejét. Pedig az ábrázatja is elég marczona volna arra, -hogy a reátekintőben feltámaszsza a félszt. Összevissza hasogatva -sebhelyektől, a miket nem ellenség vagdalt oda, hanem a saját keze. Az -ősvalláskövetők a kedves halottaik temetésénél az arczukat szokták -felhasogatni: vérrel siratták el, nem gyáva könynyel. Kevend sok ilyen -kedves halottat elsiratott már. S aztán minden sebhely egy emlékeztető -jel a halottnak megnyugtatást adó bosszúállásra. Neki és a fiainak három -varkocsba fonva csüng a haja két oldalt és hátul, elől a homlok -leborotválva. Az álla közepén hiányzik a szakáll, azt a helyet az -újszülött gyermeknél tüzes vassal égeti meg a billogos Ez az őshitűeknél -a felavatás, mint a Jézus-követőknél a keresztség. - -A mint az öreg Kevend úr, senkit nem üdvözölve a tanácsban, nagy -dölyfösen leül a tanácskőre, lábát elnyujtva az oroszlán sörényes -nyakán, a három legény fia odaáll körüle, jobbról a Szilamér, balról a -Zsombor, háta mögött az Iszla. - -Szilamér a legidősebb; délczeg, magas alak, hosszúkás tojásdad arczczal, -szép, szelíd tüzű barna szemekkel, gesztenyeszín haja és szakálla. Ez -bizonyosan az anyja képmására ütött, mert az apja szegletes vonásaiból -alig van benne valami; ellenben a középső, Zsombor, szakasztott mása az -apjának, mintha csak a száján köpte volna ki: ugyanaz a tömzsi, széles -vállú termet, azok az előreülő pofacsontok, az a kettős áll, agyarkodó -száj, villogó parázsszemek, az egyik szemöldöke épen úgy huzódik lefelé, -a másik meg fölfelé; még a hangja recsegésével is úgy utánozza az apját, -azért is ő az igazi kedvencze. A legifjabb, Iszla, széles képű, vastag -ajkú kamasz, kiülő bikaszemekkel, alig serkedő bajuszszal, kenderszőke -hajjal, a balarczán van egy nagy fekete szemölcs. Három külömböző anya -szülte ám ezeket! Kevend úr úgy bánt az asszonyfélével, hogy «adom s -veszem». - -Végre jelenté a kürtszó, hogy a huszonkettedik «ág» is megérkezett. - -A zöld boltíven át közeledett, lováról leszállva, Mike Sára asszony. -Neki is a hosszúnyelű aranycsákány volt a kezében. - -De nemcsak egyedül jöve el, hanem a leányát is magával hozta. - -Teremtő szent Isten! de megremekeltél, mikor ezt alkottad; akárkinek az -oldalbordájából vetted! Milyen délczeg termet; karcsú, de hatalmas; -minden mozdulata csupa ideg, minden tekintete csupa lélek; aranyszínű -haja sarkáig takarja; szája akkor mond legtöbbet, a mikor csukva van; de -a két szemének a tüzét ember legyen, a ki kiállja. Nem is jó ránézni -erre az alakra, mert a ki meglátja, hogy a keble azt a bőrpánczélt hogy -feszíti széjjel, még eszét veszti bele. - -A leány oldalán kard volt; mikor az anyja leült a tanácskőre, ő is -kihuzta azt, mint a többi legények s odaállt az anyja mellé. - -– Ki az ott? - -– Mit keres az ottan? - -Kiálta fel egyszerre Rapsonné és Kevend úr; de Rapsonné még egy -szuszszal hamarább. - -Mike Sára asszony nagy nyugodtan felelt. - -– Ez az én leányom: Imola. - -– Mit keres egy leány az áldozathelyen? Kiálta Kevend úr. - -– Azt, a mit a legényfiak. Olvastassa fel kegyelmed magának, rhabonbán -uram, szent László királynak törvényét, abból megértheti, hogy ha egyike -a székely ágnak fiban kihal, annak minden birtoka és hatalma szálljon a -leányágra, s a kit fiuleánynak neveznek, csak olyan legyen mindenekben -mint a férfi. - -– Köpök az ilyen törvényre! - -– Akkor köp kend az egész székely nemzetre, a ki ezt a törvényt maga -hozta a csikrákosi mezőn, maga László jelenlétében, a ki még akkor csak -királyfi volt. - -– De a tuhudúnok ezt soha el nem ismerték. Tudva van, hogy a bágyi -lakodalomban Sándour Están rhabonbán uram menyasszony leánya Druzsilla -inni akart ám áldomást a fiuleányok törvényére az áldozatkehelyből; de -Burzon rhabonbán ki is kapta a kezéből a szent kelyhet: asszony nem -iszik abból. - -– De le is szúrta Burzon rhabonbánt Sándoúr Están ott abban a nyomban. -Megolvashatja kegyelmed a csiki rovatosban. - -A dob közbehangzott. Káldor István főrhabonbán igazságot tett a -perlekedők között. - -– A törvény: törvény; az ellen nincs szó, sem beszéd. A fiuleánynak -mindenütt helye van ott, a hol az ágból való fiunak. - -– Te mondád, pattogott vissza Opour Kevend. A törvény: törvény. De azt -is apáink erősítették meg, hogy a ki az áldozathelyre bejön, annak -háromban kell igaznak lenni: legyen erős, bátor és tiszta. - -– Az én leányom bizonynyal mind a háromban igaz. Mondá Mike Sára -asszony. - -– De annak előbb bizonyságot kell tenni ősi szokás szerint, igaz tuhudún -szokás szerint. - -Erre Sándour rhabonbán kiálta közbe indulatosan: - -– De mi nem vagyunk többé tuhudúnok, hanem keresztyének. - -– Korcsok vagytok! ordítá Opour Kevend a fiával együtt, s a megrugott -oroszlán is beleordított a zajba. – Mind keresztülmentetek a -szivárványhidján! Az asszonyokból tettetek férfiakat, s a férfiak lettek -asszonyokká! - -– Igazad legyen! szólt felcsattanó hangon Mike Sára. Úgy van! A hol -férfimunka vár a székelyekre, nincs külömbség férfi és asszony között. -Az oroszlán nősténye, azért, hogy sörénye nincs, mégis oroszlán. Én nem -féltem a leányomat a tuhudúnok próbáitól. Neked is látom itt egy fiadat, -rhabonbán, a ki a három bizonyság letevése nélkül jött ide a -tanácshalomra. A mi bizonyságokat ő le tud tenni, az én leányom -bizonnyal megcselekszi azt mind. - -Az Opourok éktelen kaczagást támasztottak erre a felhivásra, a minek -csak Káldor hatalmas dobütése vetett véget. - -– No hát álljatok ki a próbára! mondá Opour Kevend, hosszú palástjával -eltakarva az oroszlán fejét. Kezd el Iszla fiam. Mutasd meg, milyen a -székely erő? Tégy fogadást. - -Iszla kérkedőn felvetett fejjel lépdegélt fel az oltárkőre, s ott a két -nehéz kőpaizst, a mikre a székely nemzet alaptörvényei vannak vésve, a -két kezébe véve, felemelé azokat rengő karjaival, az arcza csak úgy -fénylett bele. És aztán elmondá a fogadást: «a hogy most feltartom a -székely nemzet törvényeit, úgy fogom azokat életemmel, véremmel -mindenkor megtartani.» - -– Jól van fiam! dörgé Opour, az öreg; hát a leány hogy mondja ezt? - -Imola szép csendesen odajárult az áldozatkőhöz, a két márványvértet -egymásra fektette, s úgy egyszerre emelte fel azokat a feje fölé. De meg -sem látszott az arczán, hogy ez erejébe került, meg sem érzett a -hangján, mikor a fogadást elmondta, hogy a keble szorul; még csak az -arcza sem volt kigyulladva, mikor a lépcsőkön alászállt. - -A rhabonbánok a fokosaik nyelével dobogtak a földön, helyeselve. - -– Alirumna vér van benne! dörmögé bosszúsan a vén Opour. - -A mint a tündéri alak a fényes napvilágtól körülsugározva belépett a -hárskörönd ünnepélyes sötétjébe, Iszla szájtátva bámult reá, Zsombor -vasvilla szemeket vetett feléje; de Szilamér egészen rajta felejté a -lelkét. - -– Hát lássuk a másodikat! szólt Opour; vajjon csak olyan bátorság -lakik-e a fiuleány szivében, mint az igazi legényében? - -Intésére egy garaboncz egy kecskegödölyét hozott s azt átvette tőle a -rhabonbán. - -Akkor lerántá a palástja szárnyát Opour az oroszlán fejéről, mire az, -meglátván a gödölyét, hirtelen fölemelte a fejét s megrázta a sörényét, -veszedelmes mormogással. Opour odahajítá eléje a reszkető áldozatot, s -az oroszlán lenyomta azt a földre hatalmas tányértalpával. Opour inte -Iszla fiának. - -Erre Iszla kirántott a puzdrájából egy nyilvesszőt, s odalépve az -oroszlánhoz, rárivallt s lábával nagyot dobbantva, fejére vágott a -nyilvesszővel a nagy fenevadnak, s ugyanabban a perczben a másik kezével -kirántotta annak a talpa alól a gödölyét s magasra fölemelve tartá. Az -oroszlán ordított dühében; de az igaz, hogy Opour maga is visszatartotta -azt hatalmas karjával a szájába vetett éles zablánál fogva. - -– Csináld ezt utána! szólt Opour Imolához, ismét odadobva a fenevad elé -a gödölyét. - -Imola még el sem sápadt. Odalépegetett az oroszlánhoz szeliden; még csak -vesszőt sem hozott magával, csak a szemébe nézett a nagy fenevadnak, -azokkal a bűbájt sugárzó nagy égvirág-szemeivel, s attól a nézéstől az -oroszlán pofájáról elsimultak a harag ránczai, az a nagy bolond -vadállati ábrázat valósággal mosolyogni kezdett, még a fülét is -hátrahúzta; s mikor a leánynak a varázstevő keze hozzáért a fejéhez, -hogy azt megsimogassa: az oroszlán féloldalt fordította neki a fejét, -mintha azt mondaná: «no még itt is;» a szemeit is összehunyta, a körmeit -behúzta a talpa közé, csak a lobonczos farkával veregette a földet, -utoljára hanyatt fordult, mint a macska, s játszani kezdett. S mikor -aztán a leány kezébe fogta a gödölyét, az oroszlán megnyalta a -gödölyének az orrát a nyelvével. - -– Alirumna volt az anyád! Az tanított erre a varázslatra! kiálta -szörnyűködve Opour; míg a többi rhabonbánok nagy tetszésre riadtak -köröskörül. Az oroszlánomat is megigézted! - -Hej de ha még csak az oroszlánát igézte volna meg tekintetével ez a -leány; de a legnagyobbik fia is beleesett annak a bűbájába. Abban is -kicserélte a lelket. E szemek varázslata alatt elfeledte Szilamér, hogy -az Opourok és Mikék örök ellenségek, s bizony azzal a szándékkal -irányozta a kardja hegyét az oroszlán felé, hogy ha az Imolát meg -találja tépni, rögtön halálra szúrja vele. - -Mike Sára büszkeségtől tündöklő orczával ölelte keblére leányát. Nem -válik ez szégyenére a nemzetségének. - -– No, de hátra van még a harmadik igazság! mondá Opour, a tisztaság -próbája. - -Már erre a szóra haraggal dobbant fel az úrasszony. - -– Kell azt még bizonyítani az én leányomnak? - -– A törvény: törvény; mondá keserű gúnynyal Opour. - -– A kik a törvényt hozták, csak férfira gondoltak; hajadon szűzleányt -egy ilyen kérdéssel illetni is vétek! - -A férfiak mind helyeselték ezt. Az ilyen próbát hajadon leánynak nem -szükség letenni. De Rapsonnéból kitört az irigység: neki nem volt -leánya. - -– De csak tartsuk meg a törvényt. Az ember esendő. Ilyen idős hajadonnak -már sokfelé lehetett az útja. - -– Magáról tudja kegyelmed? veté oda gorombán Mike Sára asszony. No hát -hozzák azt a próbatevő üstöt! nem féltem tőle a leányomat. - -Abban az időben gazdag ezüstbányájuk volt a hegyekben a székelyeknek, -ott állt a hatalmas kohó, a hol az érczeket kiolvasztották. Nagy -négyfülű üstben felhozta négy hevér az olvasztott ezüstöt, s odahelyezé -az oltárkőre. - -Az volt a tisztaság próbája, hogy a bizonyító ezekkel a szavakkal: «a -milyen tiszta a szivem, olyan tiszta legyen a kezem is», belemártotta -kezét az olvadt ezüstbe. - -Isten csodája-e, vagy valami bűbájos mesterség, hogy voltak sokan, a kik -ebben a próbában a kezüket össze nem égették? Abban az időben ez volt a -rendes bizonyítás: a hol nem volt olvadt ezüst, tüzes vasat hoztak; -törvény rendelte így; a körüljáró «billogos»-nak ez volt az -igazságszolgáltatása. - -Iszla csak egy rövid káromkodásig, de Imola egy üdvözlégy Máriáig -tartotta benn a kezét az olvadt ezüstben s az alatt nem az ő arczán -folyt végig a könyű, nem is az anyjáén, hanem a Szilamérén. Az ifju -dalia azon gondolkozott, hogy ha Imolának összeég a keze, felrugja az -oltárkövön az áldozatkondért az egész ezüsttel. - -De nem égette meg. - -A főrhabonbán dobütés után kimondá a tanács itéletét, hogy Opour Iszla -levente és Mike Imola fiuleány helyet foglalhatnak a Körültáj -gyülekezetében a Száldokfákon belül. - -– Magad is alirumna vagy, dörmögé boszúval Opour Kevend. - -A főrhabonbán ekkor Mike Sárához fordult. - -– És most add elő, miért hivattad össze a Fergetyüvárral a székely -nemzet tanácsát a maksai dombra? - -– Elmondom. Értsétek meg. A kun nemzet hét nemzetséggel vonul keresztül -a székely földön Magyarországba, a királyok engedelmével. Béla király -megparancsolta a székelyek grófjának, hogy békében engedje őket -elvonulni a Honárkán, az Etele útján, a Rhapsonné útján egész -Kolozsvárig. Én, a rétyi nyirnek és a Honárkának örökös urasszonya, -kötést szerzettem a kunok vezérével, Kuthen fejedelemfival, hogy én is -békével engedem őt seregestől, népestől, minden jószágostól egész -birtokomon keresztül vonulni, de ő is békében hagyja, meg nem háborítja -az én népemnek se testét, se lelkét, se semmiféle jószágát. Kuthen vezér -ezt a kötést megerősíté a nagy esküvéssel a négy éltetőre, a szétvágott -kutyával. És arra kérdés támadt közöttünk, hogy ha a kunok itt a mi -székely földünkön az ő áldozataikat végezni fogják: ez nem lesz-e majd -lélekháborodás a a keresztyénhitű székely népre nézve, nem rontják-e meg -az én nemzetségemet az ő szokásaik? - -– De bizony megrontják! rikácsolt közbe Rapsonné asszony, a kinek már -majd kifúrta az oldalát a szó, abbeli kínjában, hogy egy másik asszony -annyi ideig beszél ő előtte; nem hagyta Mike Sárának végigmondani a -magáét, hanem közibe vágott, s akkor aztán semmi gát az ő beszéde árját -fel nem tarthatá vala. «Hogy ne rontanának meg bennünket. Czudar, -rusnya, riha nép ez. Alig hogy letelepedtek, boszorkánygyülést tartottak -a rétyi nyiren. Ezeren is voltak, vízen keresztül jöttek, vízben el nem -merültek, férfiakat megnyergeltek, azokon lovagoltak, apró gyermekeket -víz fenekéről felhoztak, tüzet fából csináltak, tűzön átugráltak, kis -gyerekeket tüzön keresztül dobáltak, kigyót, békát összeszedtek, üstbe -hánytak; azt megfőzték; ördögökkel tánczot jártak; összeszedték a -harmatot, s zsákba dugták; a kútágasba kést ütöttek, azon keresztül a -vidéken minden tehenet kifejtek, az én teheneim is mind véres tejet -adtak az éjjel: látta őket, ott volt Darkó juhászom, azt megérezték a -szagáról, pedig elbujt faoduba, de kihúzták s csak úgy kegyelmeztek meg -neki, hogy megigérte, hogy sót hoz nekik. Éjjel sót csak a boszorkányok -kérnek. Azzal úgy elfordították a nyakát a pásztorlegénynek, hogy most -is oldalt áll a feje. Még nagyobb gonoszságot követtek el az Olt -mellett. Egy halászlegény megleste őket, mikor mint hattyúk, meg -vadludak odarepültek a leányaik a partra, ott levetették a hattyúruhát, -a holdvilágnál megfürödtek, hajaikat szétbontották, énekeltek, karéjban -tánczoltak; a halászlegény reggelre holdas lett a varázslatuk miatt. Az -ördögökkel vannak. Én az én utamon keresztül nem hagyom őket vegyegni.» - -Opour Kevend goromba kaczagással kiálta közbe. - -– Talán bizony fél kend, nénémasszony, hogy a mely utat az ördög csinált -oda kendnek, azt az utat megint elviszi az ördög? - -Rapsonné mérgesen förmedt a háborgatóra. - -– Te neked meg, vén bak, jobb lesz, hogyha hallgatsz az ördögről! Hiszen -három fiad közül kettő váltott gyerek. Azt mindenki látja. Csak a -középső a te képed. A legnagyobbikat a Furusina tündér cserélte ki a -magáéval, a legkisebbet meg a Drómó ördög tette a fészkedbe; ott a -pofáján a fekete jegye! - -Hajh, micsoda viheder keletkezett erre! A négy Opour férfi mind -visszakiabált Rapsonnéra, a ki meg, száz ránczba vigyorítva az -ábrázatját, csak úgy vicsorgatta azt a harmadfél fogát reájuk. -Legdühösebb volt az öreg Opour, a ki nemcsak a három fiát buzdította -Rapsonné ellen haragra, de még az oroszlánját is ráuszította; de a mitől -Rapsonné meg nem ijedt, hanem ő is előrántá a palástja alól a három -singnyi hosszú fekete kigyóját s azt farkánál fogva kibocsátá a -rátámadók ellen; a kigyó sziszegve emelte fulánkos fejét az oroszlán -ellen, a ki visszahőkölt előle ijedten, és se ember, se állat nem mert -Rapsonnéhoz közelíteni, úgy féltek tőle, meg a kigyójától. Ellenben a -tanácstagok lábainál levő szelindekek mind beleavatkoztak hangos -csaholással ebbe a perpatvarba. (Mivelhogy a hű medvefogó ebét, kivált -táborjáráskor, mindenki maga mellett tartotta szüntelen.) - -Csak a főrhabonbán hármas dobütése tudta elcsitítani ezt a szörnyű -lármát. - -– Hallgatás legyen a szent tanácsdombon! Kussodjanak el már az oktalan -állatok! Nem áldozat helye ez már, a hol kutyákra, medvékre van szükség, -hogy az áldozatmén belein osztozzanak. Itt most ember tanácskozik, -észszel, nem fegyverrel. Te Opour rhabonbán olyan fegyverrel támadtad -meg Rapsonnét, a miben ő náladnál erősebb, a nyelvpirittyel. A mi sebet -kaptál, viseld. Máskor ne hagyd a nyelvedet kiguvadni a tokjából. Te -pedig Rapsonné hugomasszony, ne szólj, a míg nem kérdeznek, akkor is -beszélj ész szerint s ne légy minden lében kanál. Nem kérdezte itt azt -senki, hogy vannak-e boszorkányaik a kunoknak? Kálmán királyunk kimondta -törvényben, hogy nincsenek. S a törvény: törvény. Hogy a te juhászod -látott sok vén banyát, azt elhiszem: a kunoknak az a szokásuk, hogy a -vén asszonyokat félrecsapják, s a kis porontyaikat is azoknak a nyakukba -dobják. Nem szeretik a vénasszony-pört, meg a gyereksírást. Hogy ezek a -férfiak nyakában ülve jöttek ki a vízből, abban semmi varázslat sincs: -kénytelenek voltak vele, ha bevitték a mocsárba a bivalyok. Ha tüzet -raktak, melegedtek nála. Azt hányták üstre, a mit útban találtak, s ha -megfúrták a nyirfát, annak a levét csapolták le, nem a te teheneidét. Ha -véres tejet fejtek nálad, csapasd meg a gulyásaidat, miért hajtották a -csordát szirontákos legelőre? A mit pedig a halászlegényed látott, azt -nem kellett volna neki meglátni. Ha éjjel van, alugyék, s ne leskelődjék -a kunok szép leányai után, mikor azok a vízre járnak s ne bámulja a -holdat: hiszen hallhatta az anyjától, hogy nem jó a holdba nézni, mert -abban egy ember hegedül, s ha annak a hegedüjéről egy húr lepattan, -megüti a mafláskodó szemét. Bolondnak bolond a tanácsa. – Az ide nem -kerül. Azonban a mi tisztünk a fölött igazságot tenni, hogy a kun -jövevényeknek a bálványáldozata nem háborítja-e meg népünk lelki -békességét: nem ragadja-e a bálványimádás sötét berkeibe vissza székely -nemzetünket? a miből bizony nagy háborúság lenne! S ha a székely a -fejedelmek ellen, a magyarok ellen támad, csak ő vallja kárát. Székely -támad: székely bánja! Azért igazság, hogy Mike Sára asszony kivánsága -szerint a kun atyafiak idehivassanak s adják elő, mi az ő -bálványáldozatuk? Ha nagy lármával jár, sipszóval, dobveréssel, -tűzrakással, botránkoztatással, tiltassanak el tőle; ha titokban -tehetik, hogy senkit se háborítanak vele: az ő lelkük rajta! Gondoljátok -meg, hogy a kun nép a mi vérünk: egy ükeink voltak, most egy haza fiai -leszünk. Egy fonálnyi szeretettel többet meg lehet kötni, mint egy -pászma haraggal. – Ezt gondoljátok meg. - -Általános zúgás hagyta helyben az öreg szavait. Még Rapsonnét is -megnyugtatta a «hugomasszony» megszólítás. - -Azzal a székely gróf jeladására minden oldalról megszólaltak a kürtök, -behivogatva a népet, s felszólítva a kunok követségeit a közeledésre. -Mikor a körültájt tartották a maksai dombon, akkor az volt a szokás, -hogy a nem harczra való nép elfoglalta a hársfák közléit, asszonyok, -öregek onnan hallgatták a nagy zöld boltozat alatti tanácskozást; a -gyermekek pedig felmásztak a fákra, s egész csoportostól elhelyezkedve a -benyuló ágakon, ott szájukba vett falevelekkel és cserépsipokkal -utánozták a madarak éneklését. (Még maig is fenmaradt ez a szokás a -ditrói egyházban a karácsonyéji szertartás alatt.) - - - - -A BÁBOLNA ISTENASSZONY. - -Mint afféle keleti pusztázó nemzetnél szokás, minél rongyosabb az -alsórendű népség, annál nagyobb pompával jár az előkelő rend; a kunnál -is a vénasszony rongyot aggatott magára, a gyermek és a rabszolga -mezítelen szaladgált, a gyalog embert, a pásztort állatbőr takarta; -hanem aztán a fegyveres lovagokon ragyogott négyféle ország viselete, a -papok aranyos kantusban jártak, s a fejedelem körül levő mindenféle -tivatulusok azt sem tudták, miféle csodapompával külömböztessék meg -magukat. - -Legelől jöttek a kakastollas garabonczok, teveháton, tele aggatva -csengetyűkkel, körülfonva rézlánczokkal: csupa zenebona volt a -megjelenésük; utánuk a főtáltos a bokolábrás, nyolcz fehér ló húzta -szekéren: egész vég selyem volt tekerve a termete körül, válltól sarkig, -alig tudott tőle lépni; a fején hegyes süveg, a nap arany csillagával, -kezében a kőfejsze, az áldozathoz való, a két karja vállig meztelen, vas -és ezüst karpereczekkel átszorítva. Szekerének a hosszú lőcseire -lókoponyák voltak tűzve. Azután jött tizenkét fehér kutyától vont -kétkerekű talyigán a jövendőmondó horkáz, hosszú, földig érő palástban, -fejére farkasfej bőre van húzva, kezében a kigyóbőrrel bevont bot, -oldaláról arany lánczon csüng alá az áldozatkehely, a mi emberkoponyából -van formálva; mellette lovagolnak fehér lovakon a «szűz legények», a -kiknek hivataluk a szent tüzet forgatott kerékkel meggyujtani. A -fejeiken fazékforma sisakokat viselnek, a miktől csak lefelé lehet -látniok, hogy asszonyra ne nézhessenek; a lovaikat úgy vezették -púposhátú törpék. Majd a főcsakán jött fényes kíséretével, mindannyian -délczeg paripákon, a miknek a sörénye szirony közé volt fonva, még a -nyerge is drágakövekkel volt kirakva valamennyinek, a dolmányuk -boglártól ragyogó, selyemvirágokkal himes. - -Csak azután következett maga a fejedelem, Thatha, nyolcz fehér bivalytól -vontatott szekéren, – a minek abroncsra vont bibor kárpitjai voltak; -rúdja és kerekei fényesen megaranyozva; a bivalyok nyakán csengő-bongó -ezüst kolompok. Mikor megérkezett, hét kürtös fujt riadót, s a -bokolábrás üdvözlő szókat mondott; de mindazt felülmulta az a nagy -rivallás, a mi a köröndön belül fogadta az érkezőket; keverve volt abban -a nevetés az üdvözlő szóval; de még a kutyaugatás sem maradt el belőle, -s a milyen nehéz volna elhatározni, hogy a székely tanácsfők -szelindekjei a maguk vad üvöltésével, barátságos indulatukat akarják-e -kifejezni a kunok szekérbe fogott ebei iránt, vagy az ellenkezőt? ép -olyan bajos lenne kimondani, hogy a székelyek elfogadó zajában annak az -örömnek volt-e meg a hangja, a mit az ősvallásra visszaemlékezők -érezhettek, mikor ezt a pogány szertartáshoz való ember és -állatsokaságot újra meglátták jelenni hazájukban? vagy pedig az -elszörnyedés tört ki e hangokban az új tiszta hit megháborítása miatt? - -A zaj csak akkor csendesült el, mikor a főcsakán, és a fejedelem -belépegetett a száldokfa köröndbe. - -Minden székelynek visszatetszett az a szokás, hogy Kuthen előtte jött a -fejedelemnek, a ki neki még azonfelül apja is volt. Úgy illett volna, -hogy a fiú az apját gyámolítsa, a kinek arra valóban nagy szüksége is -volt: öreg volt már és tehetetlen; nagy, potrohos termetét alig birták a -lábai, két karjával jobbra-balra fogózott a vezetőibe, el-elbotlott -hosszú, asszonyos kantusában, a mi csupa arany szövetből volt, -megbéllelve drága prémmel; a feje is csillogó lepellel eltakarva, a mit -zománczos aranyabroncs tartott a homlokára szorítva; a szakálla -zöldessárga volt a régiségtől; hanem azért gyöngyökkel átfűzve s a -bajusza két végét egy-egy nagy szem gyöngy huzta alá, a füle mögé -csavarintva. Duzzadt arcza, kimeredt veres szemei, vastag piros ajkai, -egész tekintete egy eleven bálványt árultak el benne, a kinek nincsen -egyéb dolga, mint a gyönyörűséget egymásra halmozni, annak soha fogytát -nem érezni. Szolgái asszonyhajjal, diófalevéllel töltött vánkosokat -hoznak utána, azokból csinálnak neki ülőhelyet s mikor arra elhelyezték, -kezébe adják a nagy fejedelmi botot, az arany buzogánynyal, arra -rátámaszkodhatik az állával, nehogy a fejét elejtse valahogy. - -Annál délczegebb alak Kuthen vezér: a mint rengő léptekkel a székely -tanácsfők elé dobban, s ezüstnyelű kopjájára támaszkodva megáll a -középen, üdvözletül hegyével lefelé fordítva a dárdát. Azután körülnéz s -megtalálva a kit keres, így szól Mike Sára asszonyhoz. - -– Te hivtál, mi megjelentünk a Körültájban. Mit kivánsz tőlünk, -férfilelkű asszony? - -Mike Sára tiszteletből felállt a helyéről s úgy beszélt a vezérhez. - -– Kivánságomat tudattam már veled, kunok főcsakánja; nálunk, -Székelyországban törvény tiltja a pogányvallás szertartásait. Az ősi -tuhudún hit áldozatait eltörültük, egyetértve nemzet és király. Újra -kigyulladni az eloltott tüzeket nem engedjük. Ha tehát a kunok áldozása -hasonlít a megtiltott tuhudún áldozáshoz, ti jövevények ugyanazon -törvény alá estek, mint az itt lakozók, s tűztől, víztől eltiltattok. - -(Ez volt a székely alaptörvényekben a legfőbb szentesítés.) - -Kuthen vezér daczosan felhuzta a vállát. - -– Én áldozár nem vagyok, nem tudom megmondani, mi az igazság, mi a -bolondság? Láttam a világban bujdokolva hetvenhétféle oltárt, -hetvenhétféle áldozással. Egyiket sem értettem meg. Láttam az -akaczirokat, láttam a kuttigurokat, meg a pecsenyégeket, láttam a -várkunokat, láttam a kozárokat, meg a kabarokat, laktam együtt -görögökkel, trákokkal, bolgárokkal, tatárokkal; mindeniknek az istenét -sorra próbáltam: egy sem segített meg. Én nem hiszek a jó istenekben, -csak a rossz istenekben, a kik üldöznek, büntetnek, megvernek. Áldozatot -nem azért hozok nekik, hogy segítsenek, hanem azért, hogy ne bántsanak. -Ha ti nektek olyan istenetek van, a ki jó kedvében jót is szokott tenni: -adjatok belőle; én itt hagyom nektek az enyimet érette cserébe. - -De erre a szóra Thatha fejedelem haragosan kiáltott fel és vele együtt a -táltos, horkáz, a bokolábrás, a garabonczsereg; a kutyák is üvöltöttek, -mintha ők is tiltakoznának ez ajánlat ellen; pedig nekik csak -veszedelmükre volt a szittyavallás. - -Kuthen hátrafordítá a fejét s dárdáját fenyegetésre emelve, szólt: - -– A kutyák ordíthatnak; de a többiek hallgassanak! (Az apját, a -fejedelmet még csak kutyába se vette.) - -Aztán a két karját a dárda nyelére támasztva, azt mondá Mike Sárának: - -– A mi mostani istenünk a Bábolna-isten. Hallottad-e hírét? - -– Soha sem hallottam. - -– Pedig hallhattad volna. Sok czifra népe volt, míg én agyon nem vertem. -Egész város vette körül, márványkő palotája volt: azt az apám -pusztította el. A Bábolna-isten aztán velünk jött, mi imádjuk. - -– Nem ismerem. - -– Pedig fajtád. Asszony. Hát majd mindjárt megismered; aztán majd -mondjátok meg, hasonlít-e az a ti ősbálványaitokhoz, a kiknek az -áldozatát megtiltották a magyar királyok? visszatéríti-e ez a ti -népeteket az ős tuhudún valláshoz? Hozzátok ide a Bábolna-istent! - -A kúnok sokasága, mely a száldokfás körönd bejáratát elállta, utat -nyitott, hogy a bálványisten előbbre kerülhessen. Azt azonban nem hozták -a szabad ég alatt: egy nagy sátor volt föléje alkotva, veres persiai -szövöttesből; azt huszonnégy garaboncz emelte rudakon, úgy, hogy az -előre tolt sátor egészen takarva tartá a bálványt: nem lehetett tudni, -gyalog jön-e az, vagy szekéren? – Előtte azonban nagy zeneszóval és -énekléssel járultak a dalosok, hegedűsök, a timboraverők, a tilinkó és -tárogató-fuvók, s hangicsálták azokat a méla bubánatos dalokat, a mik a -magyarnak a szívét úgy felcsiklándozzák. Hajh, idebenn Székelyországban -mind összetörették a hitbuzgó királyok ezeket a hangszereket: igen -bölcsen; mert a mit három pap a lelkébe prédikál a népnek, azt egy -hegedű, vagy egy tárogató egyszerre kiveri onnan. Ime most is, hogy -dobognak a lábaikkal egynémely rhabonbánok, a mint ezt a zeneszót -meghallják. Nem hiába nevezik a hegedűszót «ördögök litaniájának!» - -A bejárat előtt aztán megállt a sátor. A garabonczok elől széthuzták a -kárpitokat, a dalosok, hegedűsök oldalt álltak, s arra a felnyilt -sátorból előtámadt a Bábolna-isten. Aranyos szekéren ült, a mit tizenkét -ifjú szép leány huzott, bibor-hámba fogva. Mind mezítelenek: a hogy az -Isten megalkotta őket; s a milyenek a papnéi, olyan a bálvány maga is: -egy leplezetlen női szobor, aranyozott rézből, a fején napforma küllős -koronával; talán Astarte, vagy Mylitta, vagy ki tudja, hogy hítták annál -a népnél, a ki legelőször megalkotta? a kúnok tán tizedik kézből vették -azt el, megtették a maguk istenének s elnevezték Bábolnának. - -A székelyek csak elnémultak a nagy bámulat miatt, a mint a tizenkét -észbontó tündéralak elkezdett a zeneszóra a bálvány körül valami -varázslattal teljes tánczot járni. - -Hanem Imola e látványra egyszerre sírva fakadt a sértett szemérem -érzetétől s mintha ő szégyenlené legjobban magát, sűrű hajával eltakarta -az arczát s odaveté magát az anyja keblére. - -– Utczu la! kaczagott fel Opoúr Kevend, s vele együtt nevetett két -kisebbik fia is. A vitéz még sírva fakad! Hát úgy-e, hogy nem mindenben -egyenlő a leány a férfival! - -– Nem! kiáltá Mike Sára, leányát magához karolva. Ebben az egyben jobb! -Ebben fölötte áll a férfinak! S jaj volna a székely nemzetnek, ha ennek -a szűzei a Bábolna-isten és fertelmes kiséretének láttára sírva nem -fakadnának s el nem dugnák az arczaikat. - -Azzal leányának a fejét még jobban eltakarva özvegyi fátyolával, -odafordult Kuthen vezérhez s keserűen kifakadt ily szókkal: - -– Ime, ez az a bálvány, a ki titeket hazátlanokká tesz; ez az, a ki arra -kényszerít, hogy országról-országra bujdokoljatok, hogy minden -ellenségnek üldözöttei legyetek: mert kilopja ez a férfiak szívéből a -lelket, karjaikból az erőt, az asszonyoktól elveszi a hűséget, a -gyermekektől a tiszteletet. Vész, pusztulás ez a bálvány annak a népnek, -a mely azt magával hordja; vész, pusztulás annak az országnak, a hol -letelepszik vele! Jóslatot mondok neked, Kuthen vezér! Te derék férfi -vagy, hős, vitéz és igaz ember, néped rokonom, mint a magyar: kivánnom -kell, hogy boldog légy népeddel együtt a te új hazádban. De te -szerencsétlenséget fogsz vinni a magyaroknak és magadnak, s a te dicső -fejeddel gurigázni fognak az utczán a magyarok s gázolni fogtok egymás -vérében. És mind ennek az okozója ez a fertelmes bálvány-isten! - -S oly nagy volt az elkeseredés az asszony szívében, hogy indulatát nem -birva türtőztetni, a kezében levő arany csákánynyal megsujtá a -Bábolna-bálványt, hogy az érczszobor nagyot csendült utána. - -E vakmerő oltársértésre a kúnok minden népe felzúdult, maga Thatha -király is olyan haragba jött, hogy a buzogányával meg akarta hajítani a -bálványát megbántó asszonyt, csakhogy kiejté azt tehetetlen kezéből s a -saját lábát ütötte meg vele. Ki tudja, minő veszedelem támadhatott volna -még ebből, ha egy hatalmas, erőteljes hang túl nem dörgi az egész -lármazsivajt, s egy délczeg férfi a székelyek közül oda nem lép a kúnok -és a székely asszonyok közé. Ez Szilamér volt, Opour Kevend legnagyobbik -fia. - -– Engedd meg főrhabonbán, szólt az ifjú, hogy szót emelhessek a -gyülekezetben. - -– Ifjú vagy még, – monda Káldor, – nem illetne meg a beszéd a tanácsban. -Meggondoltad-e, hogy mit akarsz szólni? - -– Meggondoltam. - -– Gondold meg még egyszer. - -– Bizony meggondoltam. - -– Akkor beszélj. - -Szilamér két karját egymásra téve, úgy állt, hogy a két nőt termetével -eltakarja a kúnok elől, s aztán beszélt csendesen remegő, de mély -zengésű hangon. - -– Székelyek és kúnok, édes véreim! halljátok szavamat. Nem messze -Bálványosvártól, magas bérczek között van egy kerek tó. A tuhudúnok -Ividő tavának hivták azt, az új vallás követői Szent Anna tavának -nevezik. Szájról-szájra hagyva él még a történet, hogy itt két testvér -élt, két nagy sziklavárban, nagy pompa, gazdagság, bőség és hatalom -lakta mind a kettőt. Egy nap az öregebb bátya várlakában egy nagy úr -jelent meg; nyolcz délczeg paripa, aranyos csojtárral, szekerébe fogva. -A várúr szemének megtetszett a nyolcz ló: kérte drága pénzen, a vendég -nem adta. Aztán ettek, ittak, víg lakozás után koczkát hoztak elő. -Játszottak ezüstben, játszottak aranyban. «Hopczihér», az ördög, a -várúrral tartott, a pénzt mind elnyerte. A jövevény vendég lovait tette -fel: mind a nyolcz paripát, az arany csojtárral. Az is odaveszett. -Vendég úr gyalog ment világi utjára. Ez pedig nem volt más, mint Damasek -isten. Másnap ment a bátya öcscsét látogatni, nyolcz elnyert paripán. -Ilyen nincs senkinek! dicsekvék előtte. No, én nekem szebb lesz, -kérkedék az öcscse: fogadásom állja. Fogadjunk mindenbe, egész -birtokunkba, várunk, földünk bánja. Ha én heted napra a te nyolcz -lovadnál pompásabb fogattal vágtatok be hozzád: enyém leszen minden; ha -nem, te birj mindent. Hat nap alatt az öcs előkerestette egész -birtokáról a legszebb nyolcz szűzet. A heted nap aztán mind -levetkőztette a szép nyolcz szűz leányt, a hogy anya szülte és úgy -befogatta aranyos szekérbe. De a nyolcz szűz leány nem akart indítni. -Csak a könye folyott, csak az arcza égett, de egyik se mozdult. Ekkor a -vár ura felugrott a bakra, felkapta az ostort, odavágott véle az -ostorhegyesre. Szép szelíd szűz lyányka, szöghajú Ividő volt az -ostorhegyes. Vére kiserkedt rá, az ostorütésre. A lány felkiáltott: óh -Damasek Isten! te hatalmas Isten! Ne hagyd megcsúfolni szűz -ártatlanságom! És abban a nyomban rémséges robajjal összeroskadt a vár, -a vár palotástól, palota hegyestől, hegy, szikla erdőstől, mind -alásülyedett, mély tó fenekére, csak a nyolcz szűz leány úszott a tó -szinén, fehérhattyúképen. Így tett haragjában a Damasek Isten! Ezt a -történetet én az anyámtól hallottam; tehát igaz. Gondoljatok reá, -Istenek haragját nem jó felkölteni, gyönge szűz leányok megcsúfolásával. - -Az egész gyülekezet, kún és székely, mind mélyen meg volt indulva -Szilamér beszéde után. - -– Ez aztán a bölcs ifjú! monda Kájon horkáz Zezárma táltosnak. Igazi jó -készültségű ifjú. A ki nemcsak a hadakozáshoz ért, de még a régen mult -történeteket is ismeri. S úgy folyik a szájából a beszéd, hogy hegedűvel -lehetne kisérni. Csupa sarokra megy, a mit mond. Ez aztán a helyes -beszéd; nem olyan oktalan átkozódás, mint a mit amaz asszony -elcsergetett. Az asszony csak asszony, a férfi csak férfi. - -Még maga Opour is meg volt a fiának a szónoklatával elégedve. Hisz -Damasek Isten dicsőségére volt az tartva. - -Várta mindenki, hogy mit szól erre Kuthen? - -Soká gondolkozott, leránczolt homlokkal s szemenként megnézte az egész -gyülekezetet, egyszerre aztán így szólt: - -– Halljátok székelyek: Megértettem eddig, hogy a mi istenünk, a -Bábolna-isten, itt a székely földön nincs szivesen látva. A mit ez -asszony mondott: jövendőbe látó őrjöngő jóslással, az engem fel nem -tart. A mit eme derék ifjú beszélt, visszatekintve bölcs hátranézéssel -az elmultak tanulságaira, engem hátra nem ránt. Hanem az a sírás, a mit -ez a leány hallatott itt előttem, az visszariaszt és megtántorít. Sok -nagy vízen átkeltem már népemmel és bálványommal együtt, átúsztattam az -Etelt, a Bajkált, a Kürteltót, a Ister hét ágát; de ezen az egy -könycseppen nem tudok keresztülusztatni. A mely országban a -Bábolna-istennő láttára ilyen könycsepp jelenik meg a hajadon leányok -szemében, ott az én Istenemnek megszünt a hatalma. Ebben az egy -könycseppben jobban elsülyed az, mintha az Arál-tó közepébe volna -elmerítve. Elköltözöm Székelyországtokon keresztül eskü, fogadás, szer -mellett, a nélkül, hogy áldozatot tennék a magam istenének. Sőt zálogul -itt hagyom nálatok a Bábolna-istent; tartsátok rekesz alatt, a míg -népemnek utolsó csapata is ki nem tisztult innen: akkor adjátok ki, majd -ha érte küldök. - -Ez a milyen nagylelkű, ép olyan bölcs elhatározás volt a kúnok -csakánjától. Ez által egyszerre helyre lett állítva a testvéries -egyetértés a kúnok és székelyek között, megszüntetve a féltékenység -kereszténynél és őshitűnél – s egyúttal a kún népnek az előre vonulása -is meggyorsítva. Most már ezek ugyan sietni fognak keresztül vonulni a -székelyföldön, hogy a zálogban hagyott bálványistenüket mentül hamarább -megkaphassák. - -A mint azonban ezt a szót kimondá Kuthen vezér, egy székely menyecske, a -ki a hársfák egyikére felkapaszkodva hallgatá a Körültáj tanácsát, -vérszemet kapva, leoldá nyakából a kétujjú zekéjét s azt ezzel a székely -jelszóval: «Jeddre ne!» oly ügyesen hajítá a Bábolna-bálvány felé, hogy -ez az istennő nyakába kerülve, annak az alakját hirtelen egész -czombtövig eltakarta, csak a két aranyos lábszár lógott ki alóla, a mi -nagy nevetséget szerzett nemcsak a székelyekben, de még a kunokban is, s -erre a bátorításra minden oldalról előtörének a székely asszonyok, s -valamennyien egy akkoriban dívott széles szövetet viselvén a ruhájukon -fölül, a mit fótának neveztek, ezzel nagy hirtelen úgy felöltöztették a -Bábolna-istennőnek mind a tizenkét szekérvontató leányait, hogy nem volt -azokon többé semmi megbotránkozásra méltó. - -Csak az öreg fejedelem, a potrohos Thatha nem akart beleegyezni fia -itéletébe. A felkapott buzogányával megint csak saját magát vágta hátba, -mikor Kuthenre akarta hajítani, azután meg odaveté magát hasra a bálvány -lábaihoz s a szekerének a kerekeit ölelte át, ordítozva, hogy ő nem -engedi azt magától elvétetni. – Kuthen intett a kisérő vitézeinek, s -azok négyen kezénél-lábánál fogva felkapták Thatha fejedelmet s hogy ne -ordítson olyan nagyon, megitatták egy kulacsból valami varázsitallal, a -mitől aztán megszünt átkozódni s engedte magát a szekerébe czepeltetni. - -Ime tehát, a mit a vének bölcsesége, a férfiak minden bátorsága nem birt -kivívni, elnyerte egy leány könyező két szeme. - -Maga mondta azt a kúnok főcsakánja, Kuthen vezér. - -Igaz-e, nem-e, a mit mondott? Azt ember nem tudhatja. A szívekbe nem -lehet látni. Vajjontén csakugyan Imola könyrefakadása térítette-e arra a -gondolatra, hogy a Bábolna-istennőt elhagyja magától? vagy pedig maga is -régen főzte már azt a fejében, s egészen igazat adott annak az -asszonynak, a ki azzal fenyegette meg, hogy az a bálvány teszi az ő -népét hazátlanná, földönfutóvá, s lelkében megrezzent annak a jóslata -előtt, bárha nyelvével tagadta is a hitét benne? Ki felelhet erre? Annyi -tudnivaló, hogy soha Kuthen vezér a maksai száldokfás dombon elhagyott -Bábolna-istenasszonyért visza nem küldte a maga embereit, hanem nagy -hirtelen átköltözött a Honárkán, az Etele útján, a Rapsonné útján, s -mikor Deés alá megérkezett, ott az Őrhalmon nagy máglyát rakatott -nyergekből, s azon a vén Thathát, valamennyi feleségével együtt -megégetteté; a tevéket is agyon üttette s együtt elsiroltatá Thatha -hamvaival, réz kopját, arany buzogányt, koronát, sarkantyút mind -odarakatott mellé. Szokás volt ez a vándor népeknél, hogy a megvénhedett -fejedelmet nem vitték át az új ország határán, a hol le akartak -telepedni, hanem a két ország közötti legmagasabb hegyen megölték, -megégették és eltemették. Így tettek a magyarok is Álmos fejedelmükkel. - -Hanem azért még sem kerülhette el a jó Kuthen fejedelem azt a nehéz -jóslatot, mit a székely alirumna-ivadék mondott felgerjedésében, hogy a -fejével fognak gurigázni az utczán a magyarok. Bizony az lett a vége. S -térdig gázolt a két testvér nemzet egymás vérében nem sokára, a hogy azt -Mike Sára megjövendölé. - -A száldokfás köröndben pedig ott maradt a Bábolna-istennő, papnők -nélkül, zenészek nélkül, imádók nélkül: nyakába vetett panyóka zekével -megcsúfolt istenszobor. A ki háborúságára született a nemzetnek, a ki -miatt irtóháborúkat viseltek thrákok, gepidák, sarmaták, massagéták, -agathyrsok, kúnok, egymástól elfoglalták s meghódoltak előtte, hordozták -két világrészen keresztül, míg utoljára egy olyan nép között -zátonylottak meg vele, a mely szégyenli magát előtte s azt mondja az -istennőnek: «eredj, takard el meztelenségedet!» s azzal megszünt isten -lenni. - -– Ki fogja őrizni ezt a bálványt? – Kérdezé Káldor, a főrhabonbán. - -– Én! - -– Én! - -Egyszerre két szó is hangzott fel. - -Opour Kevend és Rapsonné szóltak. - -Ha valaki ráért volna megvigyázni a vénhedt tündérnő arczát, attól a -percztől fogva, a midőn a Bábolna és papnői a sátor alól kibontakoztak, -megdöbbent volna attól az átváltozástól, a mi ez arczczal történt. Már -maga az alak, mely eddig karikára görbedve gunnyasztott, térdéhez -értetett állal, egyszerre kiegyenesedett, a száz éves csontok délczeg -alakká merevültek ki, a beesett szemek elkezdtek ragyogni, a száz ránczú -pofák kigömbölyödtek a mosolygástól, s az igézet alatt a hirtelen oda -tekintőnek úgy rémlhetett, mintha előtte állna ismét az a mesés tündér, -a ki annyi férfi szivet tört egykor cseréppé, – mintha valóban -birtokában volna az a bűvös asszony annak a kantéros kenőcsnek, a mitől -még a legrútabb boszorkány is egyszerre deli czifra asszonyá változik -által. Ez a bálvány, ez a táncz, ez a zene felkölté benne az -emlékezetet. A vér újra felforrott szivében s csiklandani kezdte alvó -érzékeit: kevés kellett volna hozzá, hogy oda szökkenjen a tánczolók -közé «hopp hirével!» s rákezdje a «szép asszonyok» tánczát. Minden ize -apróra reszketett s őrjöngő mosolygásra nyiltak fel ajkai. - -– Én őrzöm meg a bálványt! kiálta hevesen, Káldor felszóllítására. - -A főrhabonbán csillapító kézmozdulattal inte Rapsonnénak. - -– Nem te, hugám. Az nem neked való. A te váradban már ott van a kápolna, -a szüz Mária-képpel. Ez a kettő egymással meg nem fér. Te csak imádd a -szent szüzet. – Majd elviszi őrizetre Opour Kevend rhabonbán öcsénk a -Bábolna-képet a maga várába, a Bálványosba. Ott még helyet találhat, a -míg a kunok érte nem küldenek. Most oszoljatok haza békességgel. Minden -indulatot itt hagyjatok, magatokkal semmit haza ne vigyetek. - -Ősi szokás szerint mindegyike a jelenlevőknek a nagy száldokfákról -egy-egy csivatag sarjú hajtást tört le s annak a leveleit maga előtt -elhinté, annak a jeléül, hogy minden indulatot elszór magától, a mi -tanácstársai ellen gerjedt a lelkében. S nagyon őrizkedett mindenki csak -egy levelet is felvenni a földre hintettekből, mert megeshetnék, hogy az -elhajítónak valami indulatát magával vinné el. - -Hanem a mint Imola elszórta maga elé a hársfaleveleket, voltak, a kik -megvigyázták, hova hullanak el azok. - -Opour Kevend három fia legutolsónak maradt az eltávozásnál. S mikor -egyedül maradtak, mind a hárman oda rohantak, a hol Imola elszórta a -hársfaleveleket. Egyet mindenik felkapott belőle. - -– Én ezt a leányt elragadom! lihegé Iszla. - -– Én ezt a leányt megölöm! dörmögé Zsombor. - -– Én ezért a leányért meghalok! sohajtá Szilamér. - -S elvitte magával mindenik a leányszórta levelet: vajh ki milyen -indulatát vitte el a levélhintőnek? - - - - -BÁLVÁNYOSVÁR. - -– Arx idololatriae; a hogy Zsigmond királyunk adománylevele nevezi. - -A legrégibb székely várépitészet emléke. Rég túlélte az egyezer -esztendőt. Még most is állnak falai. Úgy volt az építve, hogy örökké -tartson. A «magyar Isten» számára építették. Itt gyültek össze hivei még -a harmadik századjában is a keresztyén vallás uralmának. S a királyok és -a vajdák nem mertek arra gondolni, hogy Bálványos-várát ostrom alá -vegyék, elfoglalják, a régi Istent belőle kizavarják. A mit a királyok -és vajdák nem mertek megtenni, megtette egy asszony. Meglátjuk, hogy -történhetett az? - -Még romjaiban elnézve is fölséges ez a vár. Háromezer ötszáz lábnyi -magas hegy tetején, a minek három oldala hozzájárulhatatlan, mered föl a -tizenkét öl magas torony, a minek falait sem villámverés, sem földrengés -nem birta ledönteni. Körülötte a várost átölelő erős falak: csakhogy az -a város most már vadzsályával van benőve. Tetejéről belátni a fél -Székelyországot. Valamikor ennek a toronynak aranyozott teteje volt: -csúcsán az aranynap sugárküllős képével; – támadáskor, alkonyatkor olyan -messze elragyogott az, a milyen messze a horkázok tárogatói -elhangzottak. Ez a torony volt bizonynyal a bálványok szentélye; a két -öl vastagságú falak alig hagynak fenn négy ölnyi belső világot: a -toronynak se ajtaja, se ablaka sehol, csak a kiülő párkányzatán keletnek -van rajta egy fülke, faragott gyámkővel, egy ember betölti azt. -Földalatti folyosón jártak ebbe s napvilág nem érte a benne őrzött ősi -ereklyéket. - -Négy emeletre volt a torony építve: azokban álltak a bálványok. A -szityafaj nem volt képfaragó. Bálványaikat nem alkotta emberi kéz; maga -a négy éltető, a négy «kis isten» készítette azokat – az «öreg isten» -parancsolatjára. - -Esztendőben egyszer, a csillaghullás napján (ma Lőrincz napjának -nevezik) eljöttek a földalatti úton e toronyba a táltosok, a gyulák, a -horkázok és rhabonbánok. Ez volt az óév utolsó napja. Az égről is ekkor -dobálják le az ócska csillagokat, s újakat gyujtanak meg helyettük; a -földön is kioltogatják mindenütt a tavalyi tüzeket s új tüzet gyujtanak -Bálványos-várában: onnan osztják azt szét a vidéken élő hiveknek. Ekkor -hát fáklyafénynél végig járják a vallás fejei mind a négy emeletét a -toronynak, s kezeikkel érintik a négy bálványt. - -Az egyiket a Földisten adta. Csodálatos, félig ember, félig hal alakú kő -az: így termett a földben, senki sem csinálta más, mint maga a föld. A -«Kalandos» patak nagy áradatkor ma is hord elő még a föld kebléből -szeszélyes emberalakokat, miket a természet keze idomított. Egyet most -is látni belőlük Erdő-Szent-Györgyön a Zeyk kastély udvarában. Hajdan -imádták azt: most csak kapubálvány. - -A másik bálványt a Vizisten alkotta: mai nap özönfának nevezik. Óriási -fatörzs, a mi a Fekete Ügy vizében koromfekete kővé vált. Fejsze nem -fogja, s szikrát ad az aczélütésre. Ez is a teremtő «kis isten» csodája. - -A harmadik a Légisten bálványa: egy roppant nagy lebkő, a mi itt esett -le a Bálványos mellett, letört darabjából készült az a pallos, a mivel a -székely fejedelmek megtették a «napvágást». - -A negyedik a Tüzisten bálványa. A kovásznai sárokádó pokolkéménynek -egyszer eszébe jutott sár helyett tüzet és olvadt érczeket okádni; akkor -dobta ki ezt a bálványt; olyan az, mint egy kétfejű ember, térdén -guggolva. Mind a négy bálványt maga az istenség alkotta, az küldte. - -Ezek lakják a torony négy emeletét: a négy éltető jelképe. - -Maga a rézkupola azokat az ereklyéket rejti, a miket már ember hozott -létre. Itt őrzik a kőkutyát, a mit aranynyal töltötten találtak a föld -alatt; az ökörbőrre rovátkolt végrendeletét Csaba vezérnek, és a -«balita» bálványkákat, a mik ohóban olvasztott ezüstből alakultak, a -hogy az omló ércz szeszélye formálta. Ilyent ajándékoz a vőlegény -menyasszonyának mátkatálban, s a javas asszonyok azoknak a hepehupás -forradásaiból le tudják olvasni a jövendőt az új asszony számára. -Valamennyi Opour családbeli ősanyának itt vannak a balitái. Nagy kár, -hogy a főfő ereklye, a szerecsendiókehely, a mibe a vezérek vérüket -bocsáták, a mivel nagy szövetségkötéskor áldozni szoktak, nincs a -többiek közt. Az ott maradt Budavár uránál, Sándoúrnál. Az meg már -keresztyén. Minek is volna már? Nincs már szövetség. A hét székely -vezérből csak egy maga van még a tuhudúnok hitén Opour. Az se soká lesz. - -Az idegen bálványokat a torony mellé ragasztott félkör alakú rekeszték -őrzi. Erdély földe mindenütt be van azokkal szórva. Kétezer év előtt ez -a római míveltségnek a hazája volt. Városok, táborhelyek voltak, a hol -most buján tenyészik az iharfa. Az ásó, kapa töredezett istenszobrokat -vet föl a földből. Ki tudja, hogy hivták őket? Ha szép nő: Tündér Ilona; -ha szakállas: Herkó Páter. A buzgó keresztyén még apróbbra töri azt a -kapafokkal; hanem az ősvallás követője megbecsüli: istenalak volt! ki -tudja, miről használ? Megmossa a patakban, felhordja Bálványos-várba, s -ott egész gyüjtemény szaporodik belőlük; nem imádják, de tisztelik. - -Ebbe a rekesztékbe hozták el a kúnok Bábolna istennőjét is. Talán épen a -babyloni «Anaitis» volt. A kún «Bábolna» nevet adott neki; a székely úgy -hivja, hogy «Furuzsina»; a magyarnál «Délibába». - -Annyi bizonyos, hogy a szerelem istennője volt valaha valahol. - -Meg is érzett a hatalma azonnal Bálványos-várban, a mint ott szállásba -fogadták a tuhudún magyarok. - -Attól a naptól fogva majd megbomlottak az asszonyféléért Opoúr fiai. - -Pedig bizony itt van az ó-tűzoltó, új tűzgyujtó ünnep s olyankor az ifjú -leventékre erős hivatal vár. - -Az éjszakai csillaghullást az egész vidék népe ébren alvó szemmel lesi -kinn a mezőn, s reggel, mikor a Bálványosvár falain megfujják a horkázok -a hosszú kürtöket, siet fel minden nép a körül levő helységekből, a -pásztorkunyhókból Bálványos alá. Ott van egy sík csapinós hegyoldalban a -tűzhalom, a hol apáik áldoztak, ők is oda sietnek. Minden asszony -elhozza magával a tűzhelyén tegnapról megmaradt parazsat fazékban, a -férfiak száraz rőzsekötegeket, a lányok kilenczféle füvet és virágot. -Otthon minden tüzet eloltottak, egy égő parázsnak nem szabad maradni a -háznál, mert az veszedelmet hozna. - -A várból az első hajnalkaczagásra lejönnek a hatalmasak a tűzhalomhoz. A -rhabonbán fiaival, a táltos, a horkáz, a gyula, a billogos, a -perestoldó, a garabonczok, a fegyveres vitézekkel. A tűzhalom két -oldalán fehér lapos kövek vannak sorba rakva, azokon az öregek -telepesznek le, keletről a férfiak, nyugatról az asszonyok. - -Ott az asszonyok mind kiürítik a tűzhalomra a fazekaikban hozott -parazsat, s azt a Gyula, egy illatos füvekből készült pemetével tiszta -forrásvizet fecskendezve a tűzre, mind eloltogatja. A tűzoltás alatt nem -szabad beszélni. Így kell akkor tenni, mikor az eleven parázs hideg, -holt szénné átválik. Mi lenne az emberből, ha Isten nem adna több tüzet? -Ezen jó elkomorodni! Sok öreg asszonynak köny szökik a szemébe, mikor -tűzhelye utolsó parázsát kioltani látja: azt az ismerős jó szellemet, a -ki minden napi perlekedő társa volt. Mert a tuhudúnok a tüzet a -pestesben kialudni soha nem engedik. A ki a szomszédba megy kölcsön -kérni tüzet, boszorkányhirbe jut; aczéllal, kovával tüzet gerjeszteni -keresztyének szokása; a tűzimádónál ez az Isten megcsúfolása volna. - -Mikor a tűzoltás áldozatának vége, akkor előhoznak egy nagy fakereket. -Annak a küllői kilenczféle fából készültek. Ennek a keréknek az agyán -egy hosszú kőrisfarudat tolnak keresztül: ezt kell két szűz legénynek -addig dörzsölni a kerék agyán át, míg az meggyulladt tőle, így támad az -új tűz. - -Ki az a két szűz legény? Ki volna más, mint Opoúr két kisebbik fia: -tavaly is ők lobbantották fel az új tüzet. - -Hanem az tavaly volt! Az idén nem megy az áldozat. A két erős ifjú -erőszakadtáig dörzsöli a kerékagyban a dorongot, de az csak füstölög, -szenesedik, kesereg, nem gyulladhat lángra. - -– Miért haragszik ránk az Isten? kérdezi Opoúr Kevend a gyulától. Hogy -nem tudja a két fiú a tüzet meggyújtani? Bizonyosan eloltatlan tüzet -hagyott valaki otthon a házánál! - -– Hamarább meg tudná azt mondani a Bábolna-bálvány, dörmögé a gyula. A -mióta a kún leányok megfürödtek a Torja vizében, nem fog tüzet a kerék a -székely ifjak keze alatt. - -– Menjetek el a keréktől! rikácsolá Opoúr; ti bántottátok meg az Istent. -Eredj oda Szilamér fiam: te fogd meg a rudat. - -És Szilamér kezében egy mesemondás ideje alatt lobbot vetett a kerék. - -A küllőkből kitörő láng aztán egyszerre feloldott minden nyelvet. Eddig -csak szájtátva bámulták az ünnepélyes munkát, s rettegve lesték a -sikert: a mint a tűz kiütött, mindenki visszakapta a lelkét. Ah, milyen -öröm a tűzistent ujra meglátni. Azt az édes áldott Istent, a ki éltet, -melegít, ápol, világít; – mikor haragba jön, elpusztít, megemészt; a ki -nélkül nem volna a kezünkben se kenyér, se kard. Milyen jó, hogy ujra -megtért hozzánk! - -A mint a gyula meggyújtotta az új tűzzel, a szűzlánggal a négy szegletre -felrakott négy máglyát, a leányok is rákezdték az éneket, a tánczot: – a -szép székely leányok. - -A ki még nem látta a székely hajadonokat, nem is tudja, hogy mi az a -szép leány? Nem is lehet azt szóval elmondani! Tündér legyen, a ki azt -lefesti, s tündér legyen, a kinek a szeme nem káprázik tőle! Nem olyan -egyforma szépség az, a milyen más népeknél szokásos; itt minden együtt -van: szőke, barna, szögfekete haju; egész gyűjteménye Isten remekének. A -ki a szemeikbe mer pillantani, mindjárt megtanulja a tűzimádást. - -Szép pacsirtahangon, rigóhangon énekelik az őspogány éneket: - - «Tüzét megrakoljuk, négy szögre rakoljuk, - Egyik szögén ülnek szép öreg emberek, - Másik szögén ülnek szép öreg asszonyok - Harmadikán ülnek szép ifjú legények, - Negyedikén ülnek szép hajadon lyányok.» - -Aztán következik a végnélküli tűzugráló nóta: - - «Meggyulandó Barta háza! - Jaj ne hagyjuk szegényeket! - Oltsuk, oltsuk!» - -Minden leány annak a nevét mondja, a kihez a szive hajlik, s aztán -átszöki a lobogó tüzet; társnői kilenczféle illatos füvet dobálnak a -tűzbe, hogy jobban lobogjon, s éneklik hozzá a virágok dalát, a mik -egymással versengenek az elsőbbség fölött: «buzavirág mondja, ne -vetekedj velem, mert bizony én velem széles e világ él; – szőlővirág -mondja: ne vetekedj velem, mert bizony én velem áldozatot tesznek; az -ibolya mondja: ne vetekedj velem, mert bizony én velem lányok -dicsekednek!» - -Nem marad egy legény, a ki meg ne hallaná a nevét a szép lányok ajkáról, -mikor azok az áldozat tüzét átszökellik. Csak az egy Szilamér nevére nem -énekel senki a dalból. Ő ott áll magában, vadászkelevézére támaszkodva, -lehorgasztott fővel, mintha az egész tűzáldozatot, a szép leányok -tündérkoszorujával egyben nem látná maga előtt. - -Mikor lelohad a tűzrakások lángja, csak az izzó parázs marad ott -halomban. Ezt egy lapátnyi nagy vaskalánnal szétosztja a gyula a -felsereglett nép közt. (Ezt a tűzosztó kanalat nem rég megtalalták egy -ó-kútban Harasztkereken.) - -– Várjatok elébb! Kiált a tűzosztás előtt Opoúr rhabonbán. Hát már ebben -az évben nem született fiú gyermek az egész Bálványos vidékén? Nincs már -egy anya sem a székely asszonyok között? - -Van biz ott anya is, fiú gyermekcse is elég, hanem hát a buzgóság -hanyatlik. A királyok törvényei erősen megtiltják, hogy az újszülött -gyermekeket tűzön avassák fel: a keresztyén vallás sokkal szelidebben -osztja az üdvösséget; az vízzel keresztel. A kis porontyokat inkább -viszik az anyák a tórjai espereshez keresztelni, mint a bálványosvári -billogoshoz. Csak egyetlen egy asszony hozta el a csecsemőjét a karján. -Ennek még erős a hite. - -Oda viszi a kis fiát az izzó parázshalomhoz s átnyujtja a billogosnak. - -Ez a felavató pap. Öltözete bivalybőr pánczél, mezítlábra kötött -fapapucs, fején bőrsüveg. Az öve mellett egy görbe kés, a minek a nyele -széles billogon végződik. A kés hegye áld: a fogantyuja büntet. - -A billogos két kezébe veszi a kis mezítelen porontyot s aztán az izzó -tűz fölé tartva, hangosan hirdeti fölötte az áldást: - - «A Tűz-Isten oltalmazzon, - Istennyila meg ne sújtson, - Guta, Csoma rád ne lessen, - Dobrocz, Mirigy meg ne lepjen, - Kék Kelevény ne találjon, - Rossz bába ki ne cseréljen, - Hopcziher rád ne dobbanjon, - Koldusfarkas meg ne marjon, - Vahor, rossz szem meg ne verjen. - Minden ized nagyot nőjjen, - Mint a vas, oly kemény legyen. - Nagyobb ember légy apádnál, - Ne sirj otthon az anyádnál. - Mint ez a tűz, oly igaz légy!» - -E hosszú eláldás alatt a pirító tűz fölött kapálózó ártatlan kis ember, -a ki ezekből mind semmit sem értett, torkaszakadtából visított a -billogos kezei között: a mi szintén igen szükséges a rossz szellemek -elijesztésére. – Mikor aztán vége lett a versnek, akkor a billogos -kivette az övéből az áldozattevő kését, megtüzesítette a hegyét a -parázsban, s akkor azzal egy félhold alakú karczolást tett a csecsemő -állán. Ott azon a helyen nem fog annak szakálla nőni: arról ismernek -egymásra a tuhudún vallás hivei. - -Opoúr Kevend megajándékozá egy orsó alakú aranypénzzel a hitbuzgó anyát, -a mit az rögtön az ordítozó kis fia nyakába akasztott szironyon; egész -büszke volt rá! - -Most azután következett a tűzkiosztás. - -Mindenki kapott már belőle: a négy parázshalom szét volt dulva. Ekkor a -horkáz jelt adott a kerítésen kívül ácsorgó pásztoroknak. A tűzhalmot -elzáró alacsony kőfal mögött volt összeterelve az egész vidék mindenféle -lábas jószága. Azokat csordánkint keresztül hajtották a tűzön. Ez -megóvja azokat métely, dögvész, torokgyik ellen. Az állatsereg -szétgázolja a hegynek alá kényszerített rohamában a máglyák parázsát, s -a mi élő tűz még marad a halmon, az utolsó gulya után, annak neki -eresztik a siheder gyermekhadat, a fiúkat, azok aztán mezitláb tapossák -el az utolsó parázsát is az áldozattűznek, s a szénnel bajuszt festenek -maguknak. - -A tűzáldozat eltartott késő estig. Már az «áldomáscsillag» is feljött az -égre, mire vége lett az ünnepi szernek. Akkor aztán szerteszét minden -halmon kigyulladtak az örömtüzek: azokat már az ifjú legények -gyujtották; s most már aztán ők kezdték el énekelni az ipsilángyi nótát, -tüzes kereket eregetve a hegyoldalokon alá, a szeretőjük nevét -hangoztatva mellé. – Hegyen-völgyön lakoma volt! – Bálványos-várban is -nagy áldomáshoz készültek e szent nap megünneplésére. Csakhogy az első -személy, a legszükségesebb, hiányzott az áldomáshoz. A mai nap -tűzgyujtója, a szűz legény: Szilamér sehol sem volt található. A nagy -derendóczia között úgy eltünt, hogy észre sem vették. – Azt elnyelte az -erdő. - - - - -A POKOL TORNÁCZA. - -Bálványos-vár körül nemcsak az istenek tartottak ám tanyát, a pokol is -ott volt a közelében. - -Nyugatról elnézve, a vár fokáról meg lehetett látni a pokol tornáczát. A -kiket a bölcs horkázok a tuhudún vallásba beoktattak, az mind jól is -tudta, hogy annak a rettenetes vidéknek a tájékára sem jó menni; mert az -egész átelleni hegyet uralja a Drómó ördög. Ugyanaz az ördög, a ki a -Rapsonné szeretője volt fiatal korában. Azt a kis váracskát is az -építette az ő számára ott a hegy tetején, de annak se megy közelébe -semmi jó lélek; mert még a ki csak olyan vakmerő volt, hogy a pokol -tornáczát megtapodta, mind odaveszett, egy sem került vissza. Minden -emberöltő ivadékban emlékeznek egy olyan esetről, hogy a földalattiakkal -daczoló vadászt, a ki arrafelé hajtott vadat, a távolban legeltető -pásztorok a hegyekről ott látták másnap felküdni a pokol tornácza -szikláin, előtte az elejtett vad, mellette a két kutyája. Aztán -mindennap ott látták. – S mikor a hullakeselyű lecsapott az ott -heverőkre, maga is ott maradt, mintha csak nyillal lőtték volna sziven. -Madárnak sem jó járni azon a vidéken. - -A földalatti erők csodaműhelye ez. A mai korban ez az egyszerű neve van: -a «Büdös». A rengeteg őserdők közepéből tolakodik előre egy óriási -bércztömeg, egymásra hányt düledező sziklák romhalmaza; mintha egy -bedőlt tűzhányó volna. Oldalait kiégett likacsos surlókövek fedik; -érczsalakmaradványok: mogyoró, galagonyabokor csenevészik s hasadékok -között: azokon is rőt a levél. Csak a pemétfű látszik itthon lenni, s a -sírok és romok két virága, a kövi rózsa, meg a sárga szaka. A halál -országa ez. - -A bércz oldalán, fenn a magasban ásít egy sziklaodú; félredült gúlák -képezik óriás kapuját; májszínű, rozsdaveres sziklák, fekete erekkel. -Hanem a barlang száda körül sárgán van zománczozva szikla és padmaly: -mint a penész, úgy lepi be a halaványsárga nyirok az egész környéket. S -a bejárát előtt hullámzani látszik a lég, mint a délibáb: a kövek -tánczolni látszanak; az örökké nyitott kapu reszket és a föld maga -libeg-lobog. Itt van a pokol tornácza. - -Mi leheli fel azt a haláladó léget, onnan a szikla mélyéből, a mitől még -a felette átrepülő madár is leesik? Kinek a szavára nyilt meg ez az -üreg, a mibe ember ha belépett, többé vissza nem tér? - -Ide jött Szilamér. - -A horkázok azt verték a fejébe, hogy itt van a halál birodalma: – -hivogatta valami szó ebbe a birodalomba! - -Beletévedt azokba az erdőkbe, a miket soha emberláb meg nem tapodott. -Idejüket régen elfeledt fák egymásra düledezve, őserdők, a másik őserdő -temetőjéből előmagasodva, még a vadnak is utját állják, hát még az -embernek. Incselkedő lidércz, kóborgó lobogvány belecsalogatja a -feneketlen «Mohosba». Ott a hegyek tetején tó van; de benőve sűrű -ingoványnyal: a ki rálép, lerántják a csalóka pázsit alá a vizi -hüvelvények. A völgyek mélyében ráijeszt a Fortyogó forrás; a mint zúgva -előtör a tőzeg-telepből, sárgás barna vize fojtó gőzt ereszt ki, amott -megállítja a Hammas patakja, melynek sötét szürke vizén félelem átlépni. -A lépésére szétoszló harasztból egész kigyófészek gomolyog szerteszét: -azok ott futták a «kigyókövet» a királyuk fejére. A felháborított -kigyófejedelem fejét magasra emelve, kanyarog a maguktól világító redves -fák odvába. Menmeg süvegnyi béka állja utját, a mi úgy tud üvölteni, -mint egy disznóhajtó kürt, ha árvacsalánnal megverik a hátát: más -fegyver nem fogja; majd meg ormótlan, idegen mezőkre bukkan, a hol -minden növénynek vörös a levele; ismeretlen szálas lapuk fehér -virágpalczáikkal, mint egy hadirend, úgy állnak előtte, s a sötét -erdőmélyből tűzvilágú szemek izzanak eléje, s olyan jajszó hallik, -mintha elkárhozott lélek nyögne fel a sírból. Ez az ocsmány sokatevő -hangja. Tanyáját felismerhetni a sötét erdőben az ott fehéredő nagy -halom csontokról. - -– No hát lássuk a szörnyű pofádat! Még rád nem vadásztam! - -A sokatevő csak éjjel jár martalékot orozni, s mintha tudná, hogy itt a -halál tartománya: ide hordja a zsákmányát, innen ki nem riasztják, mikor -jóllakva döglik. - -Szilamér ráeresztette az ebeit. – Két hatalmas hosszúszőrű, hegyesfülű -véreb volt az, hires medvefogók. – A fenevadat kizavarták tanyájából; az -futott fel a hegyoldalnak: a vadász utána. - -Az ebek kiverték a vadat az erdőből. A véreb nem csahol, mint a kopó; -külömben Bálványos-várban meghallották volna, hogy Szilamér merre jár. -Mindenütt a sokatevő nyomában volt. - -A hol egyszerre megnyilt az erdő, előtte állt a kietlen meredek -bérczomladék, meredek falával, melynek tetejéről leszakadni készülő nagy -csompók hajolnak lefelé. A kiégett kő törmelékéből támadt ösvény, az -útjába hengeredett kolonczokat kerülgetve, arrafelé vész el, a hol a -pokol tornáczának fénylő sárga szája tátong, a sziklák, a kilehelt -világoskék légtől olyan libegést kapnak, mintha remegnének. - -A sokatevő oda akart menekülni a barlangba. - -A mint az odú szádához érkezett, egyszerre ledobbant a földre, -hanyattvágta magát; iszonyú fogait elvicsorította s aztán többet nem -mozdult. - -A két véreb utána rohant, egy kutyahosszával megelőzve egymást. Azok is -lefeküdtek egymásután, jobbra-balra az üldözött vad mellé. Nekik sem -kellett több ringatás, olyan jól elaludtak. - -Szilámér megállt fölöttük és elgondolkozott. - -– Ime, milyen olcsó ez a halál. Nem kell hozzá mély seb, hosszú kín. -Olyan gyors, mint a buzogányütés. S aztán megszünik minden szenvedés. -Milyen csendesen alusznak egymás mellett az ellenségek! - -Milyen felséges pompája van a halál országa bejáratának! Az egész -kapubolt s messze körülötte a széles sziklatornácz bevonva aranynyal -versengő sárga kénvirággal. Ez az egyetlen virág itt. - -S sorban a fal mellett kőhalmok emelkednek, a miknek az ormába kopjás -zászló van tűzve. Az itten megholtak sírhalmai azok. De hát ki temette -el őket? Ki tüzte a fejük fölé azt a zászlós kopját? Odabenn a halál! Ki -ment oda be értük? - -Ebben a korban még kétszerte hosszabb volt a Büdös kénbarlangja, később -döntötték le az előtornáczát erős földrengések; ma már csak tíz lépés a -hossza. - -Szilamért úgy taszította az Ármány hátulról, hogy lépjen a barlangba. - -Elszánta magát. Még egyszer megfútta a kürtjét, hogy hallják meg -Bálványos-várban, merre tünt el s tudják meg: ne várják többet vissza. A -pokol tornáczában tünt el. - -E kürthangra azonban egyszerre világosság jött elő a sötét barlang -mélyéből, egy fáklya fénye vetett erős derengést a sárga falakra, mint -az átlátszó víz, úgy reszketett a kiömlő kékes lég ebben a fényben. - -S nemcsak a tűz jött elő a halálos veremből, hanem egy élő lény is. A -szokott emberalaknál felével magasabb; egy óriás alak, fehér palástban. -Ez tartotta kezében a fáklyát. - -«Ez a halálisten», mondá magában Szilamér; s a mint az arczát meglátta, -azt gondolá, hogy milyen nagyon hasonlít ennek a halálnak az ábrázatja a -vén Rapsonnééhez. Jobb szerette volna azt tudni, hogy a halál férfi: -miért asszony? Hát annak adja meg magát? - -De aztán még a hangja is egész Rapsonnéé, mikor nevén szólítja az ifjut. - -– Hát te Opour Szilamér, mit keressz itten? - -– Tégedet. A halált. - -– Bolond te! Én nem vagyok a halál. – Hanem Rapsonné, öreg nénéd. S -neked nem szükség a halált megtalálnod; hanem szükség volt megtalálnod -Rapsonnét. - -– Hogy jösz elő te a pokol tornáczából? - -– Ez csak a ti bolond tuhudún hitetekben pokol tornácza: másnak -élethosszító csodahely ez. Csak érteni kell a titkát. Ez a gyilkos -párázat, a mi a kőhasadékból feljön, nem emelkedik magasabbra az ember -fejénél; a ki lábtókon jön be ide, fáklyával a kezében, az végigjárhatja -az egész barlangot és se maga meg nem hal, se a fáklyája ki nem alszik. -Alant a halál van, fent az élet. - -– Hát te minek jösz ide, az ördögöt kisérteni? - -– Mondtam már, hogy ez élethosszító hely. Csodatévő titok. A ki ebbe -belép, úgy, a hogy én járok, csak a testével a halál országában, a -fejével kinn az élet világában: annak minden tagja újra feléled, -megifjodik: elalvó vágyai újra fölébrednek, fájdalma mind elmul; jó -kedve viszatér; szemeinek homálya eloszlik, vére újra pezsdül, izma -zsongul, szívén az ifjuság lángja fut keresztül: egy más világ lakójának -érzi magát. Száz esztendőnél több nyomja a vállamat; de mikor itten -vagyok, nem érzem a terhét. - -Rossz kedvem itt hagyom, bubánatomat itt megfojtom, az egészséget -hazaviszem. Ez az én nagy titkom: az élethosszítóm. - -Ezzel egészen kijött a barlangból Rapsonné, s leszállt a lábtókról, a -mik olyan magassá tették a termetét. Künn a barlang előtt már csak a -négy lábon járó állatot fojtja meg a nehéz lég. - -– Hát minden fájdalmat meggyógyít ez a hely? Kérdezé Szilamér. Tán az -enyimet is? - -– Mi a te fájdalmad? - -– Ha én annak tudnám a nevét! Te talán megmondod. – Régen, talán te még -emlékezel reá, ezen a vidéken óriások laktak. Lassankint kivesztek. -Egyik hegyoromról a másikra tudtak lépni. Mikor aztán az utolsó óriásnak -a fia szétnézett a világban s nem talált egy leányt, mely a hozzávaló -óriások fajzásából volna, csak mind ez új, apró emberek leányait, a kik -nem ő hozzá valók: hát akkor annak kellett valami olyan fájdalmat -érezni, a milyen az enyim. – Van-e ennek irja? - -– Kisértsd meg. Állj fel az én lábtóimra: vedd kezedbe a fáklyát s -lépkedj be a barlang közepéig; a míg a fáklyát égni látod, semmi vésztől -ne félj. – No hát, akarod-e a kérdésedre a választ megkapni? - -– Akarom. Mondá Szilamér s a lábtókkal bement a pokol tornáczába, egész -a félelmes barlang közepéig. - -– Mondsza, mit érzesz most? kérdezé Rapsonné a barlangon kívül. - -Az ifjú a barlangból visszafelelt. - -– Szóval ki nem mondható gyönyört a szívemben. - -– Van-e még félelmed? - -– Óriásokkal is meg tudnék küzdeni. - -– Fázol-e, reszketsz-e még? - -– Csodálatos hőség állja el minden izemet: más világon járok. - -– Tudod-e már, hogy mi bajod? - -– Tudom: – szeretek. - -– Kitalálod-e az irját? - -– Szeretve akarok lenni. - -– Én azt is tudom, hogy kit szeretsz. Azt is tudom, hogy szeretve vagy. - -– De ő nem lehet az enyém. - -– Miért? - -– Mert én az őshiten vagyok: ő pedig keresztyén. S én el nem hagyhatom -apám hitét, s ő el nem hagyja az anyja vallását. Ez az, a mi engem -kínoz. Apámmal együtt az utolsók vagyunk az ősök hitén; minden -nemzetsége a székely vezéreknek áttért már a Jehovához. Mi is más -világban élünk, azok is. – Hasztalan látjuk meg egymást, nem lehetünk -egyek. Akár azokhoz lennék hasonló, a kik a holdvilágba szerelmesek, -akár egy álmodott kép után epednék. Tudom, hol van s még sem találom -meg. - -– Hát még mindig visszatér a szívedbe az utolsó óriás fiunak a fájdalma: -– csak az ereje, a bátorsága nem száll meg ezen a csodatevő helyen? - -– Az is. Valóban. - -– Akkor tedd őt magadévá. - -– Hogyan? - -– Akár így, akár amúgy. Van kétféle módja. Előbb nyúlj a gyöngédebbhez. -Bizd reám a szived titkát. «Imola» a neve úgy-e? Hatalmas asszony az -anyja. Ha rám bizod, én elmegyek hozzá «Susogóba.» Elviszem a balitádat. -Ha meghallgat, majd kisusogjuk szépen, hogy mit jövendöl a balitád? Hozd -el ide holnap hozzám. Idefenn lakom ebben a kis fészekvárban. Őszszel -mindig itt tanyázom, mikor a csontszaggatások, a nyilalások, meg a -zsábák bántanak; itt e barlangban elmulnak rendén. – Sára asszonyt -leveszem én a lábáról s tied lesz a szép Imola, tied lesz még Torja -vára, városostól, meg a Várhegy, a Fergetyű várral, a kinek a lakójától -nem kell rettegned soha, ha egyszer az Imola a tied lesz. No hát menjek, -vagy ne menjek? - -– Eredj el. Én kérlek. - -– Először csak titokban, csak susogóba. Azután küldöd majd a -násznagyaidat a kelengyével. - -– Neki adom a lelkemet is. - -– Ha pedig azt mondja Sára asszony, hogy ott kinn a szűröm az ajtó -előtt, akkor majd mondok neked mást, de ahhoz aztán az utolsó óriás -fiának a fájdalma mellé még annak az ereje is kell ám. Érzed a szívedben -már ezt az erőt? - -– Azt érzem, mintha magam teremteném magamat újjá. - -– Akkor mára elég volt a gyógyító csodából, jőjj elő. - -Szilamér egészen felvidulva jött elő a kénbarlangból. Mikor -széttekintett a világban, úgy tetszett, mintha mindennek más színe -volna, mint az előtt; erdők, sziklák más képet mutatnak, mint eddig s az -égen futó felhőknek ábrázatja van: istenséget magyaráz. - -Csak a lábainál heverő holt állatok s a sorba felkupaczolt kősírhalmok -tudatják vele, hogy ez a halál tartománya. - -– Holnap elvárlak a balitáddal: suttogá Rapsonné, előkeresve egy -sziklaodúból a kigyóját, s a dereka körül övezve; a mit nem vitt magával -a barlangba, mert ott az is megfulladt volna. – A várba jőjj fel hozzám. -De erre a helyre nálam nélkül el ne tévedj. Tudatlannak nem jó itten -járni. Látod itt sorban ezeket a kőrakásokat? Ezek mind az előtted itt -jártak csontjait takarják. Mind ifjú legények voltak. Bizonyosan az a -fájdalom hozta őket ide, a mi téged. Én találtam meg őket itt. Én -temettem el őket ide. Száz esztendő óta ismeri már ez a csörgő murva az -én léptem hangját. – Siess vissza Bálványosra. Nézd, már gyujtogatják az -örömtüzeket. Eressz te is a lejtőnek egy tűzkereket a lánykád nevével. - -Késő éjjel került haza Bálványos várába Szilamér. Már akkor az atyja és -a két testvére fáklyával hajtották fel az erdőt. Meghallák a kürt szavát -a Büdös barlangjától. - -– Mit jársz te a halál tartományában? kérdé tőle Opour Kevend, -gyöngédségbe vegyülő haraggal. - -– Azt: hogy vagy meghalok, vagy elveszem, a kit szeretek. - -– No hát vedd el, a kit szeretsz; de ne halj meg. - -S az első dolga az volt a vén tuhudún rhabonbánnak, hogy az új tüzet -meggyujtatta a kohóban, s annak a legelső dolga az volt, szűzezüstből -balitát olvasztani a Szilamér kedvese számára. - - - - -A «SUSOGÓBAN». - -Mikor Rapsonné megindult a maga várából Torjára, a hol a Mikéék ősi vára -volt, egész serege kisérte az ijászoknak, csatlósoknak, kopjásoknak; -kengyelfutók előtte, kukta, vászoncseléd szekérszámra a háta mögött: ő -maga gyaloghintóban vitette magát, azt is kettőt vitt magával s -váltogatva hol az egyikbe, hol a másikba ült át. Nagyon őrizte az életét -késő vénségében; féltette a vadaktól, a rablóktól, a nyiri morotva -lidércznyomásától, a bögöly alakban száguldozó rossz szellemektől; -kiváltképen az olyan ételektől, a miket nem maga készített; ezért is -hordta magával a kuktáit. Gyanakodott minden ételre, italra, hogy -megrontják vele. Azért is hordta magával a kigyóját mindenüvé, hogy az -itallal, a mit eléje hoznak, előbb azt kinálja meg, ha belekóstol a -kigyó, akkor méreg van benne, mert a kigyó a mérget nagyon szereti. -Ismerték is már ezt a rigolyáját országszerte, s a hová betért, előre -hozták eléje vederrel a meleg tejet: a kigyó azzal jól lakott s aztán -elpihent az asszonya keblén. Oh, de féltette ezt az utolsó pislogó -kanóczát az élete mécsének! Minden reggel, este százféle kenőcscsel -iralta be a tagjait s misére menés előtt mindenféle babonás szertartást -elvégzett, a mit a régi tuhudún világból megszokott. - -A kengyelfutói előre hirdették a jövetelét Torja várban; de annak az -okát még senkinek sem volt szabad tudni. Azért jön előre a «susogó», -hogy ha aztán elmarad a «háztűznézés», szégyen ne származzék belőle. -Ürügy volt elég a látogatásra két olyan hatalmas urasszony között, kik a -Székelyország huszonhat vára közül hatnak parancsoltak. Kettő tündérvár -belőle: Rapsonné vára és Torja. Mikor más is hallotta, akkor az átvonult -kúnokról beszéltek, meg azoknak a borzasztó kicsapongásairól; csak mikor -egészen magukra maradtak s leültek egymás mellé a kerevetre, vette elő a -tarsolyából Rapsonné a Szilamér balitáját. - -A mint Mike Sára megpillantotta a balitát, egyszerre kitalált magától -mindent. Balitát csak a tuhudún nászolók küldöznek. - -Rapsonné aztán elkezdte azon, a min a susogó asszonyok szokták kezdeni, -feldicsérte a vőlegényt, annak minden ivadékát, azután meg Mikéné -családját, Imola leányát, a miből az következett, hogy ilyen egymáshoz -illő pár nincsen a világon. Azután elmondta, hogy a legény mennyire -szerelmes: már el is akarta magát ölni a pokol tornáczában; milyen kár -volna érte! Végre rátért a szükségesekre. Elmondta, mit ád az ifjú a -mennyasszonyának ara-ajándékba, hány ruhát, kösöntyüt, csepeszt, -boglárt, fótát, kis bundát, mentecsatot, násfát, kontyba való rezgőt, -homlokra való galambot, arany kelyhet, paripát, sólymot, vadászkutyát: s -azon felül száz lizimakus-aranyat. - -Mike Sára csendesen hallgatta végig a susogót, s azután egész szelid, -ártatlan orczával azt kérdezé. - -– Valamit nem hallottam. Hát egy imádságos könyvet nem ád ajándékba? -Erre mi felénk az a szokás, hogy a vőlegény azt is ad a menyasszonyának. - -Rapsonné elérté a lefőzést. Ez kemény dió volt az ő fogatlan szájának. - -– Hiszen tudod, édes mézem, hogy a kérő legény tuhudún hiten van. - -– Ugyan tudom. Épen ez a nagy baj. Hogy házasítsunk össze egy galambot, -meg egy kigyót, mikor az egyik csak repülni tud, a másik csak kúszni. - -– Hiszen ne törd te magadat azon! Csak ők egyszer egymáséi legyenek; -majd meglátod, milyen szépen átédesgeti a szelid asszony az erős ifjút a -mi szent üdvözítő keresztyén vallásunkra. Megmondja ezt az a balita is. -Nézz csak ide. Ez a sok szálkás gödröcske itten, a «nap»: ez a vőlegény -vallása; de látod úgy-e itt a másik oldalon ezt a «keresztet»: ez a mi -vallásunk; közepett az a «dombforma», rajta ez a «zászlóforma»: ez az -öreg Opoúrnak a sírja. A mint a vén Kevend urat elviszi a guta, mindjárt -áttér a keresztyén hitre Szilamér. Itt van ni, megmondja a balita. - -– Hallod-e édes néném, Rasponné asszony, nem hiszek én a balitának; -hanem csak a magam édes eszemnek. Én tuhudún vallású kérőnek nem adom a -lányom; ha mindjárt a napisten keresztfia volna is, s valamennyi csillag -Szent-Lőrincz napján lehull az égről, mind idehozná is nászajándékul. - -– De hiszen azért nem kell a te leányodnak tuhudún vallásra áttérni. Ő -maradhat igazhitű keresztyénnek. - -– Nem maradhat. Ismerem én jól a tuhudúnok szokásait. Már micsoda rend -az ottan, hogy ha a legnagyobb fiú megházasodik, hát akkor a felesége a -férjének az öcscsét «kisebbik uramnak» hija? Szilamérnak pedig két -öcscse van. Én a leányomat egyszerre három embernek férjhez nem adom. -Bűn, förtelem az ilyen élet ezen a világon, a más világon pedig -lélekkárhozat. Én a leányomnak se a földi boldogságát, se a lelki -üdvösségét el nem adom senki gazdagságáért, senki szépségeért. - -Rapsonné asszony mind e beszéd alatt a kigyója fejét csókolgatta, az meg -az ő arczát nyalogatta, kéthegyű nyelvével, kikibújva a palástja alul. -Azután ravasz mosolygással felelt meg az ellenkezésre. - -– Ej, ej: édes öcsémasszony; de szigorún itélsz a más házbeliek szokásai -felett. Hiszen valahány ház, annyi szokás. Én bizony nem tartom olyan -rút erkölcsnek, hogy a tuhudúnoknál, ha van egy férjnek édes testvére, -azt a felesége «kisebbik uramnak» hívja. Ellenkezőleg, ez a -legédesdedebb állapot. Ha mikor az édes ura elmegy háborúba, hosszasan -odamarad, az alatt van, a ki az asszonyt igaz szíve szerint vigasztalja, -ápolgatja, ha a férje el talál esni, nem marad özvegyen, gyermekei nem -maradnak árván: a kisebbik ura ott van mindjárt mellette. Én azt nem -találom olyan rettentőnek, sőt inkább nyugasztalónak, hogy a testvérek -ilyen szép szeretetben élnek egymás között, ellenkezőleg a keresztyén -testvérek szokásaival, a kik mindig osztozkodnak: minden darab földet -annyifelé hasogatnak, a hányan vannak; külön udvart, életet[1] tartanak; -míg az ősvallásúak szépen megmaradnak együtt s közösen birnak házat, -földet, asszonyt. - -– No te tarthatod ezt, édes Rapsonné néném, igen szép szokásnak. Fiatal -korodban magad is azt követted; egyszer a Firéne leánytestvéreddel volt -egy férjetek, máskor meg magadnak volt kettő. Hanem ez régen volt: most -már más a világ. - -A kigyó sziszegett, mert Rapsonné keze meg találta szorítani a nyakát. -Gorombaság volt biz az, a mit Mike Sára mondott neki, hogy fiatal -korában milyen nagy világleánya volt. Hanem hát még az ilyen sértegetést -megbocsátják egymásnak az asszonyok. Asszonytól fölveszi az asszony, ha -a régi szerelmeskedését hányja a szemére, azt mondja: irigység beszél -belőle. Folytatta a susogót. - -– Hát bíz a te leányod sem lesz jobb a deákné vásznánál, az is majd -elvágja, a meddig megsült: ne féltsd te őtet. Öreg vagyok már no, magam -megvallom, az özönvizet is megértem; de még e világi életemben olyan -asszonynyal össze nem kerültem, a ki azon panaszkodott volna, hogy neki -sok van a jóból. - -Ezért meg már aztán Mike Sára jött ki a sodrából. - -– De biz az én lányom nem azért megy férjhez, hogy ha neki gyermeke -születik majd, hát akkor azt ne a szent hitű esperesünk keresztelje meg -a szentháromság nevében; hanem a billogos füstölje fel az áldozat-tűzön, -a tűz-isten nevében s aztán a késével összesütögesse, elcsufítsa az -ártatlannak a pofácskáját. De ebből nem kap a tűz-bálvány! - -– Ejh no! Hiszen hátha nem fia születik mindjárt, hanem leánykája; -suttogá Rapsonné, vigyorgó orczával. Annak nem csufítja el a tüzes -késsel az orczáját a billogos. - -– A leánynak meg a jobbik mellét égetik meg a tüzes vassal, hogy mint a -pogány őrpaták, meg tudják vonni az ijat. - -– Az nem igaz! Kiálta fel Rapsonné. - -– De bizony igaz. Te nálad is elégették, azért is nem volt egészen szép -termeted ifjú korodban. - -– Micsoda? Az én termetem nem volt szép! kiálta fel rikácsolva Rapsonné. -(Ez már olyan sértés, a mit meg nem bocsátanak.) Most is szebb, mint a -tied, te boglyakemencze! te húsbálvány! te hájfejű! te birkaszemű! te -tülökorrú! te harcsaszájú! te bodzáslábú! Ma is elmegyek veled -szépségversenybe az aranyalmáért! Nem maradtam én soha özvegyen a hogy -te maradtál a faképnél! Te neked csak egy becsületed van; de én nekem -van ezer! Tündér voltam! uralkodtam hét tengeren, hét világon. Istent, -ördögöt a magam részére vontam. Egeket vert a szép hirem! Nem voltam -ilyen szutykos, piszkos, czéda, rongyos, golyvás, csámpás, rücskös, -pufók, pirók madárváz, miként te, a leányoddal együtt; phi! Ti kikopott -alirumnák! - -Folyt volna ez az ékesszólás Rapsonné szájából akár naplementig, mert ha -egyszer az ő daráló malma megindult, meg nem állította azon a -szélkelepet semmi világi hatalom; Mike Sára asszony abban nem bírt vele. -De nem is mérközött vele: csak azt cselekedte, hogy a kandallóból egy -vaslapátnyi parazsat kimerítve, azt telehinté tömjénnel és fenyőmaggal s -kifüstölé vele a szobát. - -Ez meg már megint olyan szörnyű nagy jelvényes megbántás, hogy ennek a -megtorlására már nem is szitkot, de csak sikongató felkiáltásokat szórt -vissza a tündérbanya; a kigyó is kidugta a fejét a gallérjából: úgy -tetszett, mintha az is segítene sikongatni. - -A füst aztán csakugyan kiűzte a szobából. - -Ment nagy dérdurral az udvarra, a cselédjeit felsikongatva, hogy hozzák -rögtön a gyaloghintaját, menjenek ebből a czudar fészekből. Ott aztán -megint jutott valami az eszébe, a mit még nem mondott el Mike Sárának. -Visszafutott vele a tornáczba, hogy még azt is a szeme közé vágja. Hanem -a mint Mike Sára meglátta, hogy visszajön, hirtelen kapott egy söprűt, -azt keresztültette az ajtóban. Ekkor aztán Rapsonné odakinn az udvaron, -az egész cselédhad hallatára, kezdte el a szitkolódást. Mike Sára erre -sem felelt neki szóval; hanem azt tette, hogy meghintett egy szelet -kenyeret hamuval s azt odadobta Rapsonné lábához. - -Ezen aztán a vén tündér olyan dühbe jött, hogy elvesztette a hangját, -csak úgy rángatózott, hogy a cselédjeinek erővel kellett őt betenni a -zsölyeszékébe s nagy gyorsan elloholni vele. - -No ez kegyetlen boszút fog forralni. - -Három ilyen rettentő megbántás! Tömjénnel füstölni, seprűt ajtóba tenni, -hamus kenyeret odadobni. - -Tömjénnel ördögöt szoktak űzni, söprűvel boszorkányt, hamus kenyérrel -veszett kutyát! - -Ki tudna ilyent valaha megbocsátani. - -Rapsonné hazatértében fogadást tett, hogy még száz esztendeig fog élni, -hogy a Mike családnak minden ivadékát megronthassa. - -Minő tanácsokat fog ez adni majd Szilamérnak, ha az odamegy hozzá, -megtudni tőle, hogy mi kimenetele lett a susogónak? - -Az lesz a méregsusogó! - - - - -A LEÁNYRABLÁS. - -Hiresek voltak abban az időben a torjai vásárok. Maga Torja város is -nevezetes egy hely: öt faluból alakult át egy várossá; egy egész mérföld -a hossza; a Torja patak jobboldalán levő része Háromszékhez, a -baloldalán levő Csikszékhez tartozik. A baloldali részében a Mike család -az úr, a jobboldalon az Opóúrok. Ezt arról is meg lehet tudni, hogy a -székesegyházak mind a baloldalon vannak; van belőlük kisebb-nagyobb öt. -Hanem a hatodikat: egy hatalmas szép, hegyes tornyú Istenházát épen most -építteté a búzgó Mike Sára asszony a vár aljában; csak nem régiben -szentelte fel a kolozsvári püspök. A szent épület az akkoriban divatozó -román építési mód szerint lett megteremtve: Olaszországból hozott -pallérok faragták azt ki mindenféle kövekből, s a belseje is gyönyörűen -volt felczikornyázva. Az oltáron Szent Miklós képe ékeskedett; körül -támogatva kifaragott angyaloktól és prófétáktól. Erről az egyházról ezt -a részt Szent-Miklós-Torjának is nevezték. Még rézdudát (orgonát) is -hozatott belé Mike Sára asszony, a minek aztán egészen más a zengése, -mint mikor a tuhudún áldozathoz dobbal, síppal, hegedűvel zenebónázzák -az «igreczet». Szép, nagy harangot is öntetett Mike Sára asszony, a mit -ezen a napon húztak meg először az Úr tiszteletére; elhangzott annak a -szava még a szomszéd városba is. - -Szent-Mihály napján volt Torjának a vására, a mikorra messze földről -idesereglettek árúsok és vásárosok. Lehetett itt olyankor látni -mindenféle népet, oláhokat Havasalföldről, német lovagokat a -Barczaságból, tatárokat, bolgárokat Etelközből és görögöket -Ráczországból. Hiresek voltak akkoriban különösen a székely paripák; -olyan hegyjáró lovakat messze földön nem lehetett találni. A székely -ekevasak, kardok is kapósak voltak ez időben s szekereiket hét országra -hordták; a székely «szövöttest» pedig úgy ismerték, hogy az soha el nem -szakad; a székely irhabőr, mézeskenyér készítése titkát ki sem lehetett -találni. - -A sok külföldi gyülevész pogány és eretnek nép között könnyen -elvegyülhettek a bálványosi tuhudúnok is, a kik feles számmal átjöttek a -folyó másik oldaláról, s vásár lévén, minden ember azt árulta, a mit -akart, s annak adta, a ki megvette. - -Pedig hát sok olyan dolog ment vásárfia számba, a miért, ha az -egyházfejedelmek megtudnák, bizony tűzre vettetnék az árút az árulóval -együtt. - -A tuhudúnvallás eltörlésével még mindig megmaradt a sok garaboncz. -Ezeknek is csak élni kellett. Dolgozni pedig ezek nem tanultak, hát csak -a régi mesterségüket folytatták. Eljártak a városokra, s árulták a -népnek a hajdani bolondságokat, a mikben senki se hisz már, de a -furcsaságukért mégis hozzájok nyúl: egyik garaboncz bűbájos botokat -árult, a mik a csodatevő «jazad» fáról lettek levágva, a másik a -«Zerezizisten» bálványkáit dicsérte okosnak, bolondnak, a mik rézből -vannak kalapálva, bajuszos emberfőt ábrázolnak, s bot végére -felhúzhatók: nem Isten már, csak vendégkisérő; a gelencsérek kirakták az -edényeik mellé a kakasfejű «deli ördögöket,» miknek a hátuljába síp van -dugva; ez sem ördög már, csak füttyfene, de azért «Kokós»-nak hívják s -minden háznál tartják; a sütő-asszonyok sátora alatt válogatni lehetett -az «örömkalácsban», az is pogány maradvány még: sütemények, madarak, -állatok alakjára gyúrva. Egy-egy régi elvadult pofájú tuhudún, -(valamikor táltos lehetett), most «ráró» madarakat árul, a mik -szentmadarak voltak az ősmagyarok idejében, bujdosásaik alatt ezek -vezették őket, s a vezérek sátorára leszálltak estenden; gyönyörű volt -az alakjuk. Embert, paripát ha meg akartak dicsérni, azt mondták: olyan, -mint a ráró madár! A ki egy ráró madarat megölt, olyan birságot -fizetett, mintha egy lófő székelyt ölt volna meg, most már ki is veszett -az egész faj, vagy olyan helyeken lakik, a hol senki sem talál rá. Nagy -árt is adtak azokért az előkelő urak. - -Veszedelmesebbek voltak ezeknél a «bábák», a hajdani napáldozat papnéi, -a kik alattomban mindenféle varázsló kenőcsöket, csodatevő bájitalokat -árultak: «szerelemtaplóját» férjhez menni vágyó leányok számára, -«holdfüvet», a mitől minden erős zár kinyilik: «Csaba-íre» virágot -«bajsebek» begyógyítására; azután meg békakövet, a mi gazdaggá tesz; -«pilinkó» bábot gyermektelen asszonyok számára, «piritus»-t azoknak, a -kik éjszaka félnek a sötétben, varázsgyűrűt, a mi győzhetetlenné tesz. -Aztán a hajdani papnéknak leányaik is voltak: hajdan tündéreknek hitták -azokat, most is viselik még a tündér neveket: Büvellő, Szemőke, Gillike, -Illangó, de most már csak «Czifra asszony» a nevük; később az «asszony» -is elmarad s lesz belőle «czifra», «czefre», «czufri». De még ezek most -is tudják a régi pogányvilág tündértudományát: tükörből jövendőt látni, -madárszót megértetni, szívfájdalmat szép szóval és egyébbel -meggyógyítani. A hol az ő sátoruk van, ott telepesznek le az igreczesek, -a csimpolyások, tilinkósok, hegedűsök, s azoknak a hangicsálása -odacsődíti a legénységet, ott járják a dali tánczot, összeütögetve a -kardjaikat s kiabálva hozzá: «vasat! vasat!» A víg leányok kinálgatják -őket méhseres kupával, lótejes tömlővel; de a legények vigyáznak -magukra, mert a ki előbb iszik az italból, mint a leánynyal -megkóstoltatta volna, «utánafutó» lesz belőle. - -És annyi pogányhitből maradt szerdék között ott árulták a szent -képecskéket, olvasókat és irott imádságos könyveket, a miknek a -hátuljában naptár is volt, az új hónapnevekkel. Mivelhogy azoknak a régi -elnevezéséről is el kellett már szokni. A «gólyahír-hó», az -«ökörnyál-hó» nem járja már, most Szent-György havának, Boldogasszony -havának hívják s meg kell ismerkedni az új számjegyekkel is, mert -különben nem ismeri meg az ember az évszámot a pénzen: azt pedig jó -megérteni, mert a két királynak (nem hijába volt két feje) az az okos -gondolatja támadt, hogy minden esztendőben becseréltette a régi pénzt -újjal s akkor egy dénárt lehuzott belőle; tehát ugyan vigyázni kellett a -vásáron, hogy rá ne hagyja magára sózni az ember a tavalyi pénzt; s a -székely inkább feleszeli magát, mint hogy meghagyja csalni. A tuhudúnok -azonban még most is hosszú rovásbotokra irják a maguk hunnus betűit, -mikor valami nagyobb adás-vevést feljegyeznek, a mi a gulyáknál, -méneseknél előfordul. (Mert tudnunk kell, hogy a székely mindig irástudó -volt, s legrégibb időktől fogva nem volt egy székely ház, a minek a -pompás galambbugos kapuja homlokát jelmondatok ne ékesítenék a gazdája -nevével és az építése évszámával, néha még versek is.) - -A vásárbirónak ott áll a sátora a marhavásártéren. Ez a billogos, -(bilochus) a ki az igazságot akként osztja, hogy az eladott ökörnek, -lónak a tomporára sütteti a tüzes vassal a vevő billogát, nem ám valami -betűt, hanem mindenféle czikornyákat: szívet, napot, holdat, kereket, -lóherlevelet, s ha pedig tetten kapott tolvajt hoznak elé, annak meg a -pofájára sütteti a tüzes vassal a maga illetőségét: ha ökröt lopott, -ökörfőt, ha lovat lopott, patkót; az «előbor-áldomásnak» azonban a kádár -előtt kellett végbemenni. - -Meg volt ugyan parancsolva, hogy a míg a szent misének vége nincsen, -addig «csittvásár»! legyen; de hát ezt nem lehetett megtartani, a hol -annyi volt a tuhudún hitű székely, s azoknak az eszelője maga az Opóur -gyerek, az Iszla; a ki csak azért is meg akarta mutatni, hogy daczból is -meg meri tenni, a mi törvénytől tiltva van, s ott tánczolta karikába -állított czimborái közepett a «kalákás» tánczot, timbora és tilinkó szó -mellett, épen az egyház előtti lonkán, úgy, hogy a mint az egyházból -kihangzott az ájtatszerű orgonaszó, épen úgy behallatszott oda a -tánczugrató igrecz, s a hány «úr vagyon te veled» hangzott el odabenn, -kétszer annyi «juhajla!» felelgetett meg rá idekívül. - -Mert még akkor az egyházi szertartás egészen magyarul ment, csak a végén -kiáltotta a pap, s utána a népség háromszor e szókat: «Kirie eleison!» -Az esperes maga tősgyökeres magyar volt, a ki soha sem tanult se -görögül, se deákul, s egyátalában sokkal jobban értett hozzá, hogyan -kell a «tollas bottal» a hitetlenek fejét megkommantani, mint a -pásztorbottal a hiveket összeterelni; hanem volt neki egy olasz eredetű -papbojtárja, a ki maga ferenczrendi szerzetes lévén, tökéletesen -megtanulta a magyar nyelvet s az imádságokat és az ó-szövetséget le is -fordította, a miket azután a kegyes úrnő, Mike Sára, tizenkét iródiákkal -folyvást iratott gyönge irhabőrre s azokat szétosztatta a maga hivei -között. Ennek szokás szerint diák neve volt: Pater Rhadamanthus; de biz -azt a székely csak a «ragyabunkós»-nak nevezte, a mi rá is illett, mert -nagyon himlőhelyes volt az ábrázatja. Maga a szertartás sem volt valami -nagyon czikornyás; a csengetyű nem volt még behozva; a nép nem borult -térdre; állva hallgatta végig a misét, a mi kezdődött a rézduda szón, -zsoltár éneklésen, mely után a szerzetes felment a szószékbe, ott egy -nagy könyvből felolvasta a Szent Ferencz imáját, akkor megint énekeltek -egy verset; arra meg az esperes ment fel a szószékbe s tartott egy -kegyes szónoklatot valamely ó-szövetségi mondás felett. Azután mind a -két pap megmosta a kezét az oltár előtt; akkor a szentelt oltárterítőt -feltakarták, az esperes elővett egy kenyeret, meg egy ezüst kancsót tele -borral, hozzá arany kelyhet, elmondta a népnek, hogy ez a megváltó Jézus -teste és vére, s aztán széttördelve a kenyeret, sorba járt a hívek -között s mindenkinek adott a kenyérből egy falatot, a borból egy huzást, -a mit nádszálon keresztül szíttak. Végül megkeresztelt egy pár -újszülöttet, s ezzel megáldá és elbocsátá az egész gyülekezetet, -elmondatván vele fenhangon előbb egy egész miatyánkot. - -Mind ezt a szertartást végig nézte Szilamér az egyházajtóból, egy -kőczölöp mellé huzódva. Szabad volt ide a tuhudúnoknak is bejönni, sőt -kivánatos volt, hogy jönnének be ide a megtérés végett. - -Mikor széttekintett az egyházban, azt mondá: ez bizony szép lakás az -Isten számára; de a mi száldokfa-köröndünk mégis csak szebb, mert annak -az égbolt a teteje s élő forrás mellett van az oltárköve. - -Az orgonaszó meg az ének nem igen lepte meg, ez nagyon hasonlít a -tuhudúnok kürt és tilinkó-zenéjéhez, melyhez a szűzek énekelnek az -áldozatnál. - -A mit azután az olasz ferenczesbarát olvasott fel a könyvből, az meg -épen megnyerte a tetszését. Ez szent Ferencznek az imája, mely, mint az -irás mondja, így hangzik: - -«Légy magasztalva te nagy Isten, minden teremtményeiddel. A mi -testvérünkkel a «nappal», a ki mi nekünk világít! Óh mily szép, óh mily -ragyogó az ő fényében! Ő a te jelképed, Uram!» - -– No hát mi is épen ezt valljuk, dörmögé Szilamér. - -«Légy áldva óh uram, a mi asszonynénénkkel, a holddal és a mi -hugainkkal, a csillagokkal együtt, a kik olyan szépek és fényesek». - -– Ezt is a számból vette ki ez a pap! - -«Légy áldva óh uram, a mi süvünkkel, a széllel együtt, a ki a felhőket -és a derült időt hozza! Légy áldva a mi ángyikánkkal, a vizzel együtt, a -ki oly hasznos, jóizű és tiszta. Légy áldva a mi urambátyánkkal, a -tüzzel együtt, a kivel az éjszakát megvilágítod: óh mi szép, óh mi -vidám, óh mi erős és hatalmas ő! Légy áldva óh uram, a mi -asszonyanyánkkal a földdel együtt, a ki minket táplál és megtart». - -– Hiszen ez egészen az én hitem! mondá magában Szilamér. S egy nagyot -gondolt: «ha ez a keresztyén vallás, kapom magam: odamegyek az -espereshez, kiszakítok egy szálat a hajamból, azt mondom, kössük össze a -te hajszáladdal, aztán szünjék meg köztünk minden ellenségeskedés. Így -én is beállhatok a ti templomotokba, azt a kis keresztvizet a fejemre, -nem bánom, töltsd reá: s akkor mindjárt össze is köthetsz az én -szerelmesemmel ottan az oltár előtt». - -Hanem aztán az esperes maga egészen elrontotta az üdvös hatást a -rákövetkező szónoklásával. Arról beszélt, hogy «a kik itt e világon -elsők, azok lesznek a másvilágon az utolsók, s a kik itt szolgálnak, -azok fognak ottan uralkodni». - -De ez már sehogy sem ment a rhabonbán fiú fejébe. - -– Micsoda? Hogy én ott szolgáljak a csatlósomnak, s az meg én nekem -parancsoljon ottan? Az én hitem szerint, a ki itt hős volt és vitéz, a -túlvilági örök napos mezőkön dicső lesz és hatalmas; a helyett is én -elvállaljam azt, hogy minden dicsőség a gyávákra és nyomorultakra vár? -Hogy az se legyen igaz, hogy a mely ellenséget én vitézi csatában -megölök, az a más világon engem szolgálni fog? hanem megfordítva, a -gonosz ellenség, a ki hazámra tört, s kit én lesujtottam, ott a más -világon legyen az én uram! Hát még arról is lemondjak, hogy a másvilágra -a gönczölszekerén repüljek, a minek a kocsisa Konrád császár, a kit -Lehel vezér a kürtjével halálra sujtott? Ez pedig már igaz! De erre rá -nem állok. - -De hiszen nem is ezért jött erre a szent helyre Opoúr Szilamér, hogy -magát megtéríttesse; hanem azzal az istentelen gondolattal, hogy azt a -leányt, a kinek utána vesztette az eszét, erőszakkal elrabolja. - -A keresztyének az egyházba nem viszik magukkal a fegyvereiket. Ezt jött -kitanulni Szilamér erre a szent helyre. Az a gonosz Rapsonné adta neki -ezt a kárhozatos tanácsot s ő azt megfogadta. S nem térítették meg -föltett szándékából sem a festett és faragott szent képek, sem az az -eleven szent kép, a kit egyre bámult. - -Az istentiszteletnek vége is szakadt már; az esperes áldást adott a -gyülekezetre, meghintve a szentelt vizszóróval, a mi a tuhudúnoknál is -szokás volt, csakhogy az ő táltosuk tisztesfüpemetét használt hozzá; s -arra aztán megindult a népség, ki a templomból, elől a legapróbb -gyermekek, azután az ifjú legények, mind hátrább az öreg apók; akkor -következett az esperes, a nagy ezüst pásztorbottal a kezében; annak a -feje fölött négy izmos férfi emelte a bibormennyezetet aranyos rudakon; -a mennyezet körül pedig az egyház tornáczában tizenkét alabárdos -sorakozott, talpig pánczélba öltözve. Nyomban ezek után jöttek az -asszonyok és leányok, minden hajadon a saját anyja mellett; legelől -valamennyi előtt Mike Sára asszony, a szép Imolával. Keresztyén nők, -mikor Isten előtt járnak, szemeiket földre szokták sütni: azért is nem -vette észre egyikük sem Szilamér alakját, a ki ott az ajtó mögé meghuzta -magát. - -Az ő fortélya körmön volt fonva: biztosan kellett annak sikerülni. -Erőszakos és durva erkölcs volt az; de nem tehetett róla, hogy olyan -nagyon szerette azt a leányt. Összebeszélt az öcscsével, hogy mikor a -leány a templomból kijön, akkor az anyja mellől elrabolják. - -Szavuknak is álltak, mert amint a templomból kijövő ájtatos sokaság -szétbontá a tánczoló tuhudún csapatot, Iszla hirtelen odaugrott az -asszonyok közé s gyorsan, mint a prédáját elkapó hiuz, átnyalábolta -Imolát s odarántotta magához az anyja mellől. - -Ámde a leány nem hiába tette le az erő próbáját, olyat ütött az öklével -megtámadója homlokára, hogy az minden csillagot meglátott egyszerre az -égen s azzal kiszakítva magát a kezei közül, visszafutott a templomba. - -Iszla, az ökölcsapásból gyorsan felocsulva, dühösen ordított fel s -szétturva maga elől az útját álló asszonysereget, rohant, mint a -megnyilazott medve, a futó leány után: azonban futtában hirtelen -megkapta egy erős kéz a hosszan utána lebegő befont üstökét s annálfogva -visszarántotta. Ez meg épen halálos megbántás a tuhudúnnál, ha az -üstökét megragadják. - -– Ereszd az üstököm, te boszorkány! ordítá fel Iszla, nagy boszuval -fordulva hátra visszatartóztatójához s kirántotta öve mellől hosszú -medveölő kését. Mike Sára maga volt az, a ki leánya rablóját üstökön -ragadta; Iszla vad haraggal emelte föl a kését s bizony leszúrja vele az -asszonyt, ha egy pillanattal elejét nem veszi a rossz szándékának a -jámbor esperes, ki a szent pásztorbottal olyat sujtott Iszlának a feje -lágyára, hogy az még csak egyet lépett s már a másik lépésnél oda át -volt a másvilágon. - -Iszlának a hivei, a kik fegyverrel jövének, ádáz verekedést kezdtek; de -Mike Sára pánczélos lovagjai feltartották őket mindaddig, a míg a torjai -keresztyének hozzájutottak a templomajtóban lerakott fokosaikhoz; s -akkor aztán nem volt más jelszó, mint az, hogy «csak a fejét, hogy meg -ne sántuljon!» A dulakodás végtére is a tuhudúnok megfutamodásával -végződött, a kik még az agyonütött vezérüket is kénytelenek voltak -cserben hagyni. Mike Sára asszony úgy vezényelt ebben az ütközetben, -akár egy hadnagy. - -Csak azután jutott eszébe széttekinteni, hogy hát a leánya hová lett? - -Mondták, a kik látták, hogy a szentegyházba futott vissza. - -Odamentek, keresték: az egyház üres volt. Csak a lehullott pártáját -találták meg a földön. - -– Imola! Imola leányom! kiáltozá az édes anyja, de a leány nem jött elő. - -Hanem nagy sokára elővánszorgott az oltár mögül a harangozó, az -elbeszélte, hogy mi történt? - -A mint Imola bemenekült a szentegyházba, mely már akkor kitisztult a -néptől, egyszerre csak eléje toppant egy délczeg férfialak, ki eddig a -pillér mögé lehetett rejtőzve. A harangozó megismerte: a bálványosi -rhabonbán legöregebb fia volt az, a Szilamér. A mint ezt az alakot -megpillantá a leány, egyszerre, mintha nyillal lőtték volna sziven, -elhagyta minden ereje, két kezével a homlokához kapott, egyet fordult a -sarkán s hanyatt esett. De nem eshetett a földre, mert az ifjú felfogta -a félkarjával s azzal kirántva az oldaláról a kardját, rohant a -leánynyal a sekrestye ajtó felé. A jámbor biczebócza harangozó ijedve -bujt el előle az oltár mögé; mert, ha ott kapja, még kettőbe hasítja. -Csak annyit látott a zugból, hogy a lovag a sekrestye ajtaján át -kirohant drága terhével; odakünn vártak reá a csatlósai felnyergelt -lovakkal; gyorsan nyeregbe vetette magát, a leányt az ölébe fektette s -azzal elvágtatott! - -– Rohanjatok a rabló után! ordítá Mike Sára asszony, elfeledve, hogy az -itten Isten háza, a hol asszonyembert nem illet meg a beszéd. Hozzatok -lovat nekem is! Hol a kopjám? Hol a puzdrám? Hol a tegzem? Utána minden -vitéz! A ki a fejét elhozza a martalócznak, annyi súlytvető aranyat kap -érte! Egyetlen leányom, Imola leányom nem hagyom pogányok kezében! - -Nagy lett a zendülés. Az egész vásár neki zudult Szilamért üldözni. - - - - -A «TORLÓ». - -Torja várától abban az időben csaknem egyenesen vezetett az út Bálványos -várhoz, nem kerülte meg a hegyet lenn a völgyben, mint most. Óriások -rakta útak voltak ezek hajdanában, egyenes irányban szédítő -hegygerinczeken végig futók; most már benőtte őket az erdő, mióta a -várak romban hevernek. Ezt a két várat összekötő magas út ketté volt -szakítva egy négyölnyi széles, szédítő mély szirthasadék által; ezt a -hasadékot pedig összefoglalta egy föléje épített torony, melynek két -kapuja volt, az egyik Bálványos, a másik Torja felé nyiló; a torony -falai négyölnyi magasak, a székely építési mód szerint középen öblösek, -mint a kancsó, úgy, hogy hágcsóval nem lehetett megvíni. Ez a torony -közös birtok s egyenlő számú helyőrséget tart benne a Mike és az Opour -család, úgy hogy a két várból egymáshoz átjárni csak kölcsönös -engedelemmel lehet. - -Szilamér és kisérői ezen az úton vágtattak előre. Kevesen voltak: a -nagyobb rész Iszla körül lézengett, s azokat a torjaiak -szétugrasztották. Ha ezt a maroknyi csapatot megszoríthatják az átjáró -toronynál, egy sem látja meg a mai naplementét. - -– Adjatok vészjelt a Bara mezejére, parancsolá Mike Sára asszony, -mialatt mellvértjét felcsatolták, s a paripáját felnyergelték. - -Az a Bara mezeje pedig egy magas sziklaszál, a melyen egy kis őrtorony -áll. Erről a toronyról Torja várára is látni, Bálványosra is. Ha a két -vár közül valamelyiknek az ormán meggyujtják a lármafát, a Bara mezején -tovább adja a toronyőr a jelt az átjáró toronynak s akkor az ottlevők -bezárják a kapukat. - -Csak hogy ezzel elkéstek már. A bálványosiak jó eleve gondoskodtak róla, -hogy Opour Kevend középső fia Zsombor vezetése alatt lopva megrohanják a -torjai őrséget az átjáró toronyban és lefegyverezzék, úgy hogy Szilamér -bizton átnyargalhatott a zsákmányával a nyitott várkapun, ellenben az -utána rugtató Mike Sára asszony előtt lecsapódott a vaskapú s épen akkor -dobták le a torony párkányáról oda a lába elé a tört nyelű zászlóját; a -bálványosiak foglalták el egészen az átjáró tornyot. - -Mike Sára asszony nem sokat vesztegette a szót: csupa férfilélek lakott -benne, előbb tenni szeretett, azután beszélni. Visszavitte a lovagjait -Torja várába s azután jelt adatott a Fergetyüvárból a Körültáj gyűlésre. - -Harmadnapra mindnyájan megjelentek a maksai dombon a rhabonbánok a -felhivásra, a mire csak rendkivüli esetek adtak jogot az egyes -családnagyoknak. - -Hanem Opourék hiányoztak ezuttal. Azok el voltak zárva a torjaiak -megszálló hadától: más oldalon kijöhettek gyalog, de lovon nem. - -Mike Sára sietett előadni a dolgát. - -– Háborúság történt a székely nemzetben. Az én leányomat, Imolát, mult -Urnapján, istentisztelet után, a szentegyházból kijövet elragadta Opour -Szilamér erőszakkal az oldalam mellől, s magával vitte Bálványosvárába. - -Rapsonné csak úgy nevetett magában, s a gallérja mögül kikandikáló -kigyójához motyogott suttogó szavakat. Az ő munkája volt ez. - -– Meg van gyalázva családom, meg van sértve a törvény. Megtorlást -kivánok. - -A főkirálybiró szólt. - -– Erős az igazságod. A törvény szabadságot ád neked a megtorlásra. -Válaszsz magadnak «torló»-t. - -– Már választottam. - -– Ki légyen az? - -– A fiam: Mike Andorás. - -Csendes zugás támadt a Körültáj tanácsában erre a névre. - -– Igaz; szólt a székelyek grófja, az öreg, hogy te neked «volt» egy -fiad; hanem az el van temetve. Az ő temetése után lett a leányod felvéve -«fiuleánynak». - -E szókra Mike Sárának elkezdtek tüzlángban égni a szemei: nagy -lélekerejébe került, visszatartani a könnyeit. - -– Igaz, szólt, hogy a fiam, egyetlen fiam, Andorás fiam, el van temetve. -Törvény által eltemetve. Annak is az Opourok az okai. Mert mikor az -ojtozi szoros-út védelmére ki volt rendelve csapatostól, az Opourok a -hátába engedték kerülni a tatárokat, áruló módon cserben hagyva őt és -tudósítás nélkül. Ekkor a fiam, nehogy körülfogják, visszahuzta a -csapatját, azt hitte, hogy bölcs dolgot cselekszik, a midőn az ellenség -jöttéről tudósítást hoz. Ezért gyávasággal lett vádolva; gyávaság -büneért el lett itélve egész csapatjával együtt a Fergetyüvár -forgatására: a mi rosszabb a temetőnél. Úgy-e, hogy egy szóval sem -védelmeztem őt. Úgy-e, hogy egy könyet sem ejtettem érte! Hibázott, -bűnös volt, meg kellett lakolnia. Mikor a nyiltörésre került a dolog, én -is eltörtem fölötte a nyilamat. Nem tudtam, hogy anyja vagyok, csak azt, -hogy birája vagyok. - -– Úgy van! szólt az ősz gróf. El lett itélve a Fergetyüvárba záratásra – -egyik háborutól a másik háboruig. Ez a bölcs itélet, mert így a -Fergetyüvárba bezártnak van legnagyobb oka a vigyázásra, hogy -megjelentse, mikor tör be az ellenség; mert ez az ő kiszabadulásának az -ideje. - -Rapsonné csipősen károgott közbe. - -– Ezért akart hát bennünket Mike Sára asszonyom a kunokkal -összeverekedtetni olyan igen nagyon; hogy akkor a fia mindjárt -kiszabadult volna. - -Mike Sára rá sem ügyelt. - -– A kiszabadulásának az ideje tehát eljött; mert a háború itt van, itt -van az ellenség! - -– Micsoda háború? Mely féle ellenség? Kérdé a székelyek grófja. - -– Hát nem az-e a leggonoszabb háború, a mely megtámadja a székely nők -tiszta, szeplőtlen erkölcsét? van-e nekünk erősebb várunk, mint a -törvény? jöhet e rosszabb ellenség a székelyföldre, mint a ki lerontja -ezt a mi bástyánkat; a ki pogány szentségtörő kézzel elragadja a -szentegyházból, az oltár elől a keresztyén hajadont? Itt van az -ellenség! S én a háborút megkezdtem vele. Egy fiának a holttestén már -keresztülléptem. Ha torlót nem ád a tanács számomra, harczolok minden -hadammal Bálványos vár ellen s viszem rájuk a faltörő tornyaimat! Ez -szóm és mondásom. Hányjátok, vessétek meg, a mit mondtam. Addig -eltávozom. - -E szókkal Mike Sára asszony elhagyta a Körültájt. - -A hátramaradt családnagyok aztán nagy tanakodásnak eredtek, a minek az -lett az elhatározása, hogy adassék hát meg Mike Sárának az a torló, a -kit ő választott magának, az Andorás fia, a ki ül a Fergetyüvárban. - -Okát is adták ez elhatározásuknak egész bölcsességgel. - -Mivel hogy a székely törvények szerint a leányrablás főbenjáró bűn, s ha -azt egy hatalmas várúr követte el, tartozik a székelyeknek minden -nemzetsége fegyvert fogni és a leányrablót a várából kiforgatni; tehát -az eset megvan, a háború jelen van, s ezzel a Mike Andorás itéletének -határideje letelt, s így Mike Sára választhatja őt torlójának. Ha pedig -ilyen torló támad, a ki az egész nemzet helyett maga vívja meg a -leányrabló várát, akkor a háború elmarad s nem kell mind a huszonkét -nemzetségnek egy ellen fegyverbe öltözni. Ez olyan gömbölyű okoskodás, -mint a farkát harapó kigyó. - -De még azonkivül az is tekintetbe vétetett, hogy Mike Sára asszony íme -most már a leányát is elveszté, a ki családjának fiúleányává lett téve, -azért helyeslendő, hogy a fia visszaadassék neki; legigazságosabb is, ha -a bátya áll elő torolónak a hugán ejtett gyalázatért. - -Mike Sára csak azt várta, hogy az itéletet kimondják, azonnal futtatott -hirmondót az «Ordítóvárba», a honnan az őr hosszú kiáltó csövön -átrivallt a Fergetyüvárba: «állj!» - -Erre a sarkon forgó vár megpihent. Minden hónapban egyszer meg szokták -így állítani, a mikor aztán élelmet szállítottak fel a bezártak számára: -buzát, zsiradékot, sajtot és eczetet. Azután meg tüzelő-szert, szurkot -és földi gyantát. Ennek pedig az volt a módja, hogy a Fergetyüvár egyik -ablakából egy hosszú gerenda nyult ki, azon a kivül levők által lőttek -nyillal hosszú zsineget, a zsineggel áthúztak rajta egy vastag kötelet, -s a kötélen felhúzták a széles öblös fonott kast, a mi az élelmi -szerekkel volt megtöltve. Azt azután odafenn kiürítették s megint -leeresztették. - -Ezen az úton bizony a torony lakói maguk is kiszökhettek volna a -Fergetyüvárból; kötelet fonhattak volna az öltönyeikből, csakhogy az -ilyen szökevény fejére halál volt kimondva és becstelenség: a mi -mindegy. Becsület nélkül nincs élet. - -Pedig az is keserves élet volt odabenn. A mozgó fatorony belsejében volt -egy taposó malom, a minek a bodonjában huszonöt ember járta az örök -lépcsőket, három óránként felváltva egymást. Százan voltak az elitéltek. -Ennek a bodonnak a korongja hajtotta körül fogaskeréknél fogva az egész -fatornyot s furfangos mesterséggel vizet is emelt fel a százölnyi -mélységű kútból, s még egy malomkereket is tartott mozgásban, a mi a -buzát megőrölte, a kölest meghántotta. - -Tizenkét ablaka volt a tető alatt a fatoronynak, a miket egy fatornáczon -lehetett körüljárni. Ezeket az ablakokat ó-székely betükkel, a mik -keresztvonásokból álltak, úgy lehetett éjjel-nappal ellátni, hogy azok -egy egész szót kiadtak; ez volt a legnehezebb munka, ott ülni napestig -és nézni a távolba, és hallgatni a külvilág nagy csendességét, a mit -csak néha ver föl egy kürtszó s lesni a kiáltó szót a messzeségből. - -Ezt a munkát teljesíté Mike Andorás már három télen, három nyáron át: -onnan nézte a lesablakból a körben forgó nagy világot, úgy, hogy mikor -megállt a torony, úgy tetszett neki, mintha most meg visszafelé forogna -a tájék. De jobban, mint a rabság és bőjt, fájt a lelkének a -becsületvesztés, hogy őt gyávának mondták ki, a mi nem igaz! «Uram -Isten, adj háborút! nagy, kemény, véres háborút!» ez volt a mindennapi -imádsága. Csoda, hogy meg nem háborodott a szenvedésben. - -A földalatti munka nem volt rosszabb ennél. Egy része az elitélteknek -odalenn dolgozott a szirt mélyében: hasznos munkát végeztek; az alattuk -levő bérczben egész vastag rétege van annak a drágakőnek, a mi már a -kőkorszakban is drágakő volt: köszörűkőnek hivják. Ott csinálták a -kaszaköveket, a fenőköveket. A visszabocsátott kas ezekkel volt tele. Az -elitéltek meg is fizettek a maguk élelmeért. - -Azokat az üregeket pedig, a miket így kivájtak, a közjóért, -átalakították pinczeszobácskákká, raktárakká, egy hosszú folyosót -elneveztek «birgej»-nek, a mi a székelyeknél sziklába vágott temetőt -jelent. Mikor a bezárt foglyok közül valamelyik meghalt, azt befalazták -egy ilyen sziklaoduba. A folyosó egyre hosszabbodott, a záró sírkövek -egyre szaporodtak. - -Három éve mult már, hogy Mike Andorást, száz társával együtt, e szomorú -helyre bezárták s azóta más emberhang nem jött hozzájuk a külső -világból, mint a mit az Ordítóvár kiáltó tülke hozott. - -Andorás ez idő alatt a sziklában egy kápolnát vágatott ki: egészen olyan -mintára, a minőre az édes anyja a torjai egyházat építteté, abban oltár -is volt, magas kőkereszttel, és szószék: akkora terem volt, hogy mind -elfértek benne. Ő maga volt benne a pap; olvasta a szentirást a maga -gyülekezetének, s sátoros ünnepeken úrvacsoráját is osztott, bor helyett -eczettel. Azt kaptak a sziklarepesztéshez. - -Az őszi ökörnyál szállingózott már a légben; vége felé közeledett ez az -esztendő is; daru, vadlúd búcsút kiabált, a keleti ég felé húzódva -hosszú sorban; a kúnok is elvonultak; még sem lett háború, nem lett -szabadulás. Ekkor hangzott az «állj» kiáltás, szokatlan időben. A -Fergetyüvár megállt. - -Mindig éjjel szoktak ellátogatni hozzá titoktartásból, most is éjjel -jöttek. - -Mikor a fedett kast felvontatták a kivilágított ablakig, a hol Andorás -maga nyitotta fel annak a tetejét, nem a megszokott életes zsákokat -találta abban, hanem egy élő alakot, a kinek a láttára elsivalkodta -magát. Az édes anyja volt ott. - -– Szabad vagy! Szabad vagy! kiáltá az anya, édes kedves fiát keblére -ölelve, az meg nem tudott egyebet mondani, mint «anyám, édes anyám!» – -Vége van a rabságodnak! Velem jösz! Szabad vagy. Itt van a paripád, újra -felülhetsz rá. – Hát a becsületem! Azt is visszavívod! - -E szavakra Andorás kiszakítá magát anyja karjai közül, s egy pőrölyt -ragadva kezébe, azzal hétszer ráütött a torony érczfödelére: mint egy -óriási harang, úgy zúgott bele az ércztető. - -Sokszor hallotta Mike Sára e kondulások hangját a Fergetyüvár felől s -nem tudta kitalálni az okát. - -– A szentegyházba hívtam társaimat, mondá Andorás, anyjához visszatérve. -Kész-e már a te egyházad odafenn? Lásd, az enyém már elkészült idelent. -Istent imádni itt is lehet. Ne jőjjön addig más szó ajkainkra, míg hálát -nem adtunk, fogadást nem tettünk. - -Azzal anyját vezetve kezén, leszállt a toronyból a földalatti folyosóba, -onnan az imabarlangba, a hol már valamennyi társa összegyülve várta. -Szurokfáklyák égtek az oltáron. - -Andorás felállt a kőszószékre. Abból állt a papi tudománya, hogy -elmondta a hívek előtt az Úr imáját, az üdvözletet és a hiszekegyet. -Azok csendesen utána mondták. Azután szólt hozzájuk egyszerű, keresetlen -szavakban. - -– Híveim. Az Úr elküldte hozzánk legjobbik angyalát, az én édes -szülőmet, hogy hozza el számunkra legnagyobb áldását, a szabadságot. Ime -kiáltsátok: Hozsánna, hozsánna! Dicsőség a magasságban lakó egy igaz -Istennek. - -Zengett bele a sziklák egyetemessége! - -Azután folytatá Andorás. - -– Ámde jól tudjátok, hogy itéletünk egyik háborútól a másikig tartott. -Ha megszabadulunk, ellenségbe botlunk. Szabadságunk ára az, hogy -visszavívjuk a porbaejtett zászlót, a becsületünket. Azért, mielőtt e -rettentő helyet elhagynók, tegyünk erős fogadást, erre a szent oltárra, -erre a keresztre, a mit kezeink faragtak, könnyeink áztattak: hogy nem -kérdezzük, ki az ellenség? bátran rajta ütünk! Nem kérdjük, leszünk-e -többen? segít-e valaki? magunk megállunk ott végső lehelletig. Úgy -jöhet, hogy tengersokaságú tatárhadra megyünk, úgy jöhet, hogy ormótlan -óriásokkal kell megverekednünk, hogy a mesebeli «fanyövők», «vasgyúrók», -«kőmorzsolók», állnak az utunkba; bátran neki vágunk; lehet, hogy a -királyok elküldenek bennünket távol óperencziákra, Krisztus szent -sírjához, kutyafejű vad pogány nép között vérünket ontani: oda is -elmegyünk! Fogadjuk Istenre! A szent háromságra! A szent feszületre! - -Harsogott a kiáltás «Ámen! ámen!» S valamennyi férfi kivonván a kardját, -odafektette azt az oltár kövére. - -– Most tehát, mondd meg anyám, ki az az ellenség, a ki ellen harczolnunk -kell, a miért szabadságunkat visszakapjuk? Szerecsen, vagy tatár? ördög, -vagy óriás? - -– Nem szerecsen, nem tatár, sem ördög, sem óriás; hanem a tuhudónok -rhabonbánja, Opour a fiaival, a ki ellen harczra küldettek. - -Erre támadt még csak Isten igazában való nagy rivallás. - -– Az Opourok ellen! A kik cserben hagytak! A kik miatt három esztendeig -szenvedtük ezt a keserű fogságot! Senkinek a vérét úgy kard nem -szomjazza, mint a miénk az övékét. Fujjátok meg a jerikói kürtöket -Bálványosvár alatt! Parancsolta a nagy tanács, hogy egy ki legyen -törölve a huszonhárom családból? Amen! Amen! Ki fogjuk irtani, mint -Benjamin törzsét kiirtották! – Mi volt a halálos vétkük? - -– Elraboltak egy keresztyén hajadont az oltár mellől, az anyja mellől s -erőszakkal vitték Bálványos várába! felelt rá Mike Sára. - -– Kinek a leánya volt? kérdezé Andorás, a ki anyja arczán baljóslatot -látott. - -– Az én leányom volt, a te Imola hugod. - -Erre a szóra vad kaczagással ugrott le a szószékről Andorás, s olyan -bőszült dühhel rohant az oltárnak, hogy azt kelle vélni, még tán -feltaszítja: az anyja kezének kelle őt visszatartóztatni, hogy kardjával -meg ne sujtsa a feszületet. - -– Fiam! Az Istenre! Tiszteld a keresztet! kiálta Mike Sára, fiát térdre -nyomva gyöngéd erőszakkal. - -– Hát nem tisztelem-e? Nem két kezemmel faragtam-e ki magam sziklakőből? -Imádkoztam-e előtte egyébért valaha, mint hogy őrizze meg drága jó -anyámat, gyönge kis hugámat! És így hallgatott meg! - -Az anya csillapítá fia vad haragját szelíd, okos szókkal: Ne pörölj -Istennel, édes jó gyermekem. Jusson eszedbe a kereszt előtt az, a ki -rajta kiszenvedett: ki még akkor is, mikor halálra kínozták, -ellenségeiért imádkozott. - -– Lett volna csak egy testvérhuga, a kit meggyaláztak, a pokolra -sujtotta volna őket! - -Mike Sára befogta a fiának a száját, hogy ne jöhessen ki több ilyen -istenkáromlás rajta. - -Andorás reszketett minden ízében, a láznál, a mirigynél is gonoszabb -dühtől. Csak az anyja ruhájának a szegélyét csókolgatá, mintha azt -hinné, hogy annak az érintése meggyógyítja a lelkét ölő kínt. - -– Jól van: szent leszek; keresztyén leszek. Zsákba öltözöm, hamuba -fekszem, úgy vezeklek. Elzarándoklok a szent földre. Bélpoklosokat fogok -ápolni. De a míg hugom meggyalázóját szemben nem találtam, rosszabb -leszek minden pogánynál! - -* - -A Fergetyüvár e naptól kezdve nem forgott többet; és aztán soha sem is -forgott, hirt adni közelgő ellenségről. - - - - -ESKÜVŐ A «NAPNÁL». - -A leányrablók vágtattak sebesen Bálványosvár felé. Az átjáró váron túl -nem kellett tartaniok az üldöztetéstől. - -Szilamér drága terhével hátra maradt a társaitól: az elalélt leánynyal -ölében csendesen kellett haladnia; mire Bálványosvár alá ért, már -akkorra a többiek telelármázták a várat a jól sikerült leányrablás -hirével. Ők csak az örömhirt tudták, mert az egyház tulsó oldalán álltak -elrejtőzve lesben; a gyászhír, hogy Iszla halva maradt a lonkán, gyalog -jön és sánta lábon. - -Opour Kevendnek tehát nagy volt a kedve, mikor meghallotta, hogy a -dölyfös Mike Sára egyetlen leanyát, a fiúleányt, a kit az anyja nem -akart egy Opournak feleségül adni, mégis csak elkapták: ha nem adták -szép szóval, elhozták erővel. Így derék az. Bevett szokás ez a -tuhudúnnál. Ő is így ragadta el erővel mind a három feleségét, egyiket a -másik után s mi panaszuk volt rá? Boldogok voltak, jól éltek holtig. -Hiába hozta meg László király azt a törvényt, hogy a nőrablónak nem -szabad az elrablott leánynyal megesküdni hitvestársul. Nem ám a -keresztyén oltárnál, de szabad a «napnál». - -Mikor Szilamér a várkapu elé ért, a hol egy vasdobogón kell -végighaladni, egetverő örömlárma fogadta a bástyákon. Ettől a lármától, -meg a vashid dörgő robajától egyszerre fölriadt a leány aléltából s -amint a szemeit kinyitotta, az első tette az volt, hogy kirántotta -elrablója öve mellől az éles kétélű tőrt s szilaj mozdulattal emelte -döfésre. - -Szilamér széttárta a mellén a köntösét s azt mondá a leánynak: - -– Ha haragszol, ide döfj. - -És aztán a szemébe nézett a leánynak, azzal a bűvös-bájos -tüzkisugárzással, s ettől a varázstól lelankadt a leány erős karja, a -tőrt eldobta a háta mögé. - -Ekkor aztán Szilamér még szorosabban ölelte őt magához s a párduczbőr -kaczagányával eltakarta fejét, hogy ne szégyenkedjék, mikor ennyi idegen -arcz bámul reá. - -– Derék legény vagy Szilamér! kiálta eléje a vár tornáczáról Opour -Kevend: igazi apád-fia vagy! Csak vidd a fészkedbe a madaradat: ma neked -szól minden ének! Réten, mezőn, palotában! Hegyen-völgyön lakodalom! -Fujjátok azt a lakodalmast! Danoljatok ti leányok. - -Szilamér sietett a maga városztályába, szerelmesét két karján emelve, a -nagy üdvözletes zenebona közül. Az öreg rhabonbán pedig áldomást tartott -e nagy diadalomra a vár udvarán: ökröt süttetett, hordót csapoltatott. -Vigan legyen ma minden ember. Hagyjátok őket magokra, a míg kibékülnek. -Az asszonyféle ilyenkor rúg, körmöl és harap. Nekem is tele a pofám -ilyen karmolás bélyegével: Szilamér fiamé is majd olyan lesz holnap, -mint a ki hiuzt fogott elevenen! Az neveli a szépségünket. Hadd -marakodjanak egymással! Majd holnap megtartjuk a «tyukverőt». Minden -tyúk meghal a várban, fogadom! Iszla fiam készül arra. Ő csinálja majd -meg a menyasszonyébresztőt, dobbal, síppal, nádi hegedüvel. - -Ez alatt Szilamér bevitte Imolát a maga lakába. - -Egy roppant nagy terem volt az, keletnek, nyugotnak ajtó nagyságú -ablakokkal; de a miknek a közléje a vastag falban olyan volt, mint egy -kis szoba. A terem egyik oldalán volt egy gádornyi vastagságú kandalló, -vígan ropogó hasábfákkal megrakva, azzal átellenben egy oszlopos fülke, -a miben egy nyugágy volt, beterítve medvebőrrel és tarka -gyapjuszőnyeggel. A padmalytartó vastag tölgyfagerendák czifrára ki -voltak faragva, s a falakat mindenütt diófa táblázat burkolta, a palló -pedig tarka gyékénynyel volt beborítva. Nehéz szekrényeken -arany-ezüstkelyhek és tálak pompáztak, a kandalló környéke tele volt -aggatva székely mázos kancsókkal, a miknek czifrázata oly sokféle, hogy -két egyformát benne nem találni. A fal egyik részét pompás -szarvasagancsok és vadkanfők diszíték, körülaggatva számszerijjakkal, -kopjákkal, puzdrákkal, kürtökkel; másikat hatalmas aranyozott rézpaizs -köré tüzködött fegyverek ékesíték: azok között egy hegedű is, mintha az -is táborjáró szerszám volna; a keletnek nyiló ablak gádorában álltak -fiókos szekrényen a fakupák, réz ejtelek, cserép finakok, a mik -férfimulatsághoz valók; a nyugatra néző ablak mélyedésében pedig volt a -magas támlájú faragott karos szék, az előtt egy czifrán esztergályozott -guzsaly, az egyik szögletben egy osztovátás szövőszék, a másikban egy -hárfaalakú timbora: magán az ablakhidján egy tarka cserépibrik, tele -gyönyörüséges «ramocsa» virággal; a mi nem terem másutt, csak a -legvadonabb székely havasokon. A terem közepéről pedig egy roppant nagy -kőszáli sas csüngött alá, szétterjesztett szárnyaival hat singet átérő. -S hogy eleven állatokban se szükölködjék a ház, a kandalló előtti -medvebőrön hevert két hosszúszőrű vadászeb, a sávolyos kendőkkel -körülaggatott ablakfülkében pedig pávafarkú páros galamb turbékolt. De -hogy a fődolgot majd el ne felejtsük, a terem közepén állt egy hosszú -asztal, akkora, hogy ötven ember is körül ülhette, s erre az asztalra -volt letéve egy lapos mázos tál, azon meg egy sokrétegben összefonott -kalács, a mit úgy hívnak, hogy «hazai-kenyér». «Hazai» volt pedig az -ősszékelyeknél a neve az új asszonynak, addig az ideig, a míg a főkötőt -a fejére nem tették, azután lett a neve «feleség». Együtt volt itt -minden; nem úgy, mint mai világban: hogy egy házat hatfelé -elrekesztenek, s külön él, tesz, vesz férj és feleség. Itt mindig látják -egymást. - -Mikor Szilamér letette az öléből Imolát, így szólt hozzá: - -– Nézz körül: ez a te házad; itt te vagy az úrnő. Ha kivánsz benne -valamit, mondd meg: itt lesz; ha nem szeretsz benne valamit, mondd meg: -elmegy innen. Itt van az asztalon a mátkakenyér. Ez te rád vár, hogy -megtörjed. A míg ezt meg nem töröd, s velem meg nem osztod, addig én -urad nem vagyok. Itt hálok a gádor előtt; kettőnk között kivont kardom, -s egy tekintettel is én meg nem sértelek. Ha gyülölsz, megölhetsz. - -E szelid szavakkal már félig megvevé a leány szivét. - -– Ha gyülöltelek volna, bizony megöltelek volna. - -– Akkor hát miért reszketsz mégis? - -– Nem tőled reszketek; hanem a te bálvány-istenedtől. - -– Az én istenemtől? szólt búsan Szilamér s azzal megfogva a leány kezét, -odavezeté őt a nyugatnak néző ablakhoz. Nézd, épen most áldozik le. -Láthatjuk fényes orczáját. Milyen pompát teremt maga körül! Biborból, -aranyból veti meg az ágyát: a mit nem kér a népétől. Soha sem kér -semmit, mindig csak ád mindent. Nem jön tőle más, csak az a mi jó. Soha -sem csalódik meg benne senki, soha sem mondta senki, milyen hideg lett a -nap! Nem imádtatja magát, hogy jőjjön fel, feljön kérés nélkül; nem -keresteti magát, hol vagy? hová tüntél? Ott látja mindenki az égen. Nem -válogat az emberekben: ez hű, az hitetlen, amaz meg eretnek; egyformán -világít, melegít mindenkit. A virág csirája, a hernyó bábja megismeri -őt, s az emberszív ne ismerje? Az édes, a szerelmes, az igazságos napot. - -– Valóban dicső a nap, mondá Imola. De dicsőbb az Isten, a teremtő, a ki -őt alkotta. - -Szilamér magába szállva, szólt elkomorodottan: - -– Én nem tudom, ki az? Én nem vagyok se bölcs, a ki könyvekből tanulta, -se látó, a ki szinről-szinre látta az Istent. Én csak annyit tudok, a -mennyit megértek. Tudom azt, hogy a kit ti Istennek neveztek, nincs -közel. Nemrég a helytartója, a ki Rómában lakik, megparancsolta Endre -királyunknak, hogy menjen el egész hadsereggel az Isten sírját -felkeresni. Esztendeig tartott neki odamenni, esztendeig visszajönni -onnan, három tengeren és négy sivatagon mentek keresztül. Fele népe -odaveszett. Nem tudom, megtalálta-e az Istent? Azoktól, a kik -visszajöttek onnan, hallám, minő kegyetlenségeket követtek el az útbaeső -népeken, hogy fajtalankodtak az idegen népek asszonyaival, hogy égették -föl a legvirágzóbb városokat, s aztán hoztak magukkal haza egy -nyavalyát, a mit sohse ismertek még eddig az országban: a bélpoklot; s -elhozták magukkal a «német lovagokat» Erdélybe, a kik rosszabbak a -nyavalyánál. Ilyen Úr-e a te Istened? Ő parancsolja ezt? - -– Nem! Nem! Óh ne káromold őt előttem. Ő a szeretet Istene, a ki -senkinek vesztét nem akarja, a ki mindenkinek édes atyja, a ki még a -bűnösnek is megbocsát. - -– Igazán? Hát az én bűnömet is megbocsátja? Azt, a mit ellened vétettem? - -A leány pirulva süté le szemeit s kezét az ifju fejére tette. - -– Akkor én azt hiszem, rebegé Szilamér, hogy a jó embernek jó az Istene, -a rossz embernek rossz az Istene, akár keresztet, akár napot imád. Jól -van hát! Nem vagyunk mi bálványimádók: nem borulunk mi arczra, nem -csókolgatjuk a köveket, nem rimánkodunk hozzájuk, csak szeretni, -tisztelni tudunk. Mert hát minek mondjam azt az érzést, mikor látom -lemenni a napot, s úgy vágynám ott lenni, a hol a föld szélét éri, hogy -egyszer átölelhetném? vagy mikor feljön a hold, úgy szeretnék akkor -ottan lenni, hogy az orczáját megcsókolhatnám. Ha ez bálványimádás, úgy -én csak a mai naptól kezdek el bálványimádó lenni, mert te vagy az én -napom, te vagy az én holdam ezentul, s a hol a te arczod lenyugszik, a -hol az fölkel, ott van én nekem az én elérhetlen távol világszélem. - -E szívből jött szavakra Imola könyre fakadt. - -– De hát miért sirsz? Engesztelé Szilamér. Minek ezek a könyek? - -Ezek azok a könyek, a mikben a leány búcsút vesz valamitől, s -szemérmetességében azt vallja, hogy valakitől. - -– Óh, én az édes anyámat siratom, hogy meg kellett tőle válnom. - -– Hát nem leszek-e én olyan jó hozzád, mint édes anyád volt? Hát mit -tett ő veled, a miért olyan nagyon huzasz ő hozzá? Dajkadalt énekelt -neked, mikor elaltatott? Hát én nem tudom azt? Úgy-e azt dalolta; -«Fürdik a kácsa fekete tóba; Készül anyjához Lengyelországba?» (A leány -könyein keresztültört a mosolygás szivárványfénye.) Talán ringatott is -az ölébe véve? Azt én is megteszem. S ha még sem akartad elhagyni a -sirást, talán még gyönge csókjaival is csitítgatott? - -De erre Imola felszökött az öléből s szemérmes ijedtséggel tiltá vissza: - -– Ah, Szilamér! Az esküvő előtt! - -A tuhudún vőlegény csak a fejét rázta. - -– Nálunk nem esküszik az, a ki menyekzőt ül. Hisz ez a szív dolga. -Megesküdhetem bizonynyal arra, a mit a fejem, a kezem, a lábam, a szájam -végez; s az akkor rám nézve rabság, kötelesség. De hogy a szívem -szeresse azt, a kit megszerettem, a ki velem jár, velem él, velem hal -meg: minek esküdném rá? S ki esküdtetne meg? Az én papomnak, a -táltosnak, a gyulának, a horkáznak semmi köze ahhoz, hogy én feleséget -veszek; nem kérdi azt tőlük senki, hogy megengedik-e? A «nap» meg látja -jól, hogy ime a kezedet a kezemben tartom, ha szóval nem mondom is neki. -Nálunk a férj maga köti be a felesége fejét, mikor asszonyává teszi, a -leáldozó napnál, úgy avatja fel a maga asszonyává. - -Szilamér erre felnyitott egy kis fali szekrényt s annak a rejtekéből -elővett egy fejdíszt, a minőt az ősmagyar asszonyok viseltek; «tarajos -csepesz» volt a neve, egy drágaköves arany homlokabroncs, felül -összefoglaló tarajforma ívvel, a mi aranynyal és gyöngyökkel himzett -patyolatfátyolt szorított össze. - -– Nézd, ez volt a hitvesi fejéke tíz ősanyámnak, még az első dédanyám -kapta azt a nagy Tuhutum vezértől, a ki ük-apánk volt, azóta mindig -asszonyról-asszonyra szállt ez az ereklye. Ezt viselték valamennyi Opour -úrnők és bizonyára mindannyian boldogok voltak és büszkék és az ő -férjüknek igazi asszonyai! - -Imola meghajtá a fejét, hogy elfogadja a tisztes családi ősereklyét. -Mindjárt asszony volt benne. - -Az a főkötő csodálatos lélekváltoztató erővel bir az asszony fején. Még -a szeme is másként ragyog, mint azelőtt, mikor azt a kontyán érzi. -Milyen más lesz utána egyszerre! - -Szilamér gyönyörtől elragadtatva bámult az átváltoztatott alakra. - -Imola pedig odament az asztalhoz, felvette a tálról a mátka-kenyeret és -kettétörte azt. Felét odanyujtá Szilamérnak. Maga is evett belőle, s -aztán a szétmorzsált darabjait odaszórta a galamboknak. S aztán, mikor -ez megvolt, akkor leült a guzsaly mellé s elkezdett a finom lenből az -orsóra szálat ereszteni. - -Nem is tudta pedig, hogy ez az ős-székelyeknél a menyegzői szertartásnak -a valósága: a kenyértörés, a galambok megetetése és a fonáleresztés. Ez -volt a menyegzői szer a napnál! - -A lemenő nap csak a félarczával volt kinn a kopasz Hargita ormáról. -Felséges egy oltár! A nász-tanunak meghivott istenség maga osztja szét -az áldást, körülveszik fényes arczát biborpofáju fellegecskék, mintha -mennyei karok volnának s az ég átlátszó aranyában végig repül egy sor -hattyu, maga is repülő arany, s túlvilági dalt zeng alá a magasból. Ez -ám a Kirie eleison, meg a goszpodi pomiluj! - -A míg benn a házban a szeretet és engesztelés tartott nagy ünnepet, az -alatt Opour Kevend difinyós dáridót készített odakinn. A lobogókkal -felczifrázott fenyőfát már fel is állíttatta a Szilamér ajtaja elé, ősi -szokás szerint. - -– Ez ugyan az Iszla kötelessége volna, mert ő a vőfély. De hol késik az -a fiu ilyen sokáig? - -Hát egyszer az áldomásozó sokaságon keresztül furakodik egy szörnyen -összetépett alak, sántikáló lábbal a főrhabonbánhoz, a feje is be van -kötve véres kendővel. - -– Nos! Ki az? Mit akarsz? Honnan jösz? - -Sehogy sem ismert reá. - -– Hát ki volnék más, mint Kájon horkáz, dörmögé a gyászvitéz. Jövök a -torjai vásárból. - -– Hát az Iszla fiam? - -– Az Iszla? Az ott maradt. - -– Hát miért maradt ott? - -– Azért, a mért én nem maradtam ott. Mert nagyon olcsó volt a buzogány. - -– Mi történt az Iszla fiammal? - -– Azt bizony megölték. - -– Megölték! Az Iszlát? Ki volt az az átkozott? - -– Mike Sára fogta, az esperes meg leütötte. - -– Egy asszony meg egy pap! Az én hős fiamat, a kinek párja nem volt a -tusában! Átkozott legyen az a leány, a ki miatt ez történt! Megölöm őt! -Megállj Mike Sára! ha te nekem tort csináltál, azt csinálok én te neked! -Leölöm a leányodat! Esküszöm Hadurra! Gyermekért gyermeket. - -S ezzel kidöntve az örömfát a helyéből, kirántotta a kését Opour Kevend -s rohant be a fia házába, utána biczegett hoppogató lábbal Kájon horkáz -is, a kit még jobban elfogott a méreg a kudarcz miatt, mint az apát. Ő -még betört fejet is kapott melléje. Ő is segít ölni! Leányt ölni. Az -pedig átkozott gonosztett még a tuhudúnoknál is. - -Mikor benyitottak ketten a pitvarból a terembe, az ifju pár épen ott -állt a nyugatra néző ablak fülkéjében. - -Opour Kevend oda huzta Kájon horkázt az ajtó mellé, onnan leste, hogy mi -történik oda elől. - -Látta, hogy Imola megtöri a kenyeret s Szilamérnak nyujtja a felét. -Látta, hogy megeteti a galambokat. Látta, hogy leül a guzsaly mellé -fonalat ereszteni. - -– Ő már asszony! dörmögé Opour visszahuzódva. - -– Megesküdtél, hogy megölöd! Ösztökélte őt Kájon horkáz. - -– Leányra mondtam, nem asszonyra. - -– Hadur parancsolja a vérboszut. - -– Tudom. Nem is felejtem el. - -– Azt mondtad: «gyermekért gyermeket!» - -– Azt mondtam. De nem most. Majd később. Majd ha anya lesz, fia lesz -neki. Abban a gyermekben állok boszut. Nem kell nekem hajnalszínü vér, a -milyen az asszonyoké. - -Azzal kivonszolta magával Kájon horkázt s megparancsolta neki, hogy -rejtse el magát a papok tornyában; ne lármázza fel a rémhirével az -áldomást ülő várbeli népet; ott künn újra felállíttatta a diadalfát az -új házasok ajtaja elé; az igreczeseket elhelyezte az ablak alá, hogy -csendesen andalgó hangicsálásaikkal majdan szendergessék az ébredőket, s -ébreszszék az aluvókat. A tizenkét szűz énekkara a távolból magasztalá a -leáldozó napot, a többi hajadonok zöld ágakkal takarták be a szerelmesek -ablakait, galambok nevetését, kakukszót, sárgarigófüttyöt mímelve hozzá, -míg a várudvaron nagy máglyát raktak abból a virágból, a minek -«pártamag» a neve s körültánczolva a boriczatánczot, énekeltek fel a -teli holdhoz: «hintsed, teli kézzel, egész éjjel, boldog éjjel, a mi -áldás van az égben». - -Opour Kevend gondoskodott róla, hogy semmi rémhir meg ne háborítsa ezt a -boldogsággal teljes éjszakát. - - - - -A «NAP» ÉS A «KERESZT» HARCZA. - -Másnap már jó hajnalban vendéget jelentett a toronyőr kürtje. Rapsonné -jött nagy kiséretével. A régi veszekedő társa Opour Kevendnek. Hanem -azért mégis csak mindig ideszállt, mikor a várából a maksai tanácsdombra -hivták, s azt Opour megint nagy megbántásnak vette volna, ha az ő várát -kikerüli s másutt száll meg. A miatt azonban minden látogatásnak az lett -a vége, hogy összeperlekedtek s átokkal, szitokkal váltak meg egymástól, -hanem azért nemsokára megint csak összelátogattak. - -Rapsonné úgy tett, mint a ki semmiről sem tud, mindenben ártatlan, a mi -itten történt; pedig hiszen neki, mint mindenki tudja, lidércze van; egy -beszélő csirke, a ki minden hirt meghoz. Az kakastojásból kelt -Szent-György éjszakáján. De talán magától is kitalálhatta azt, hisz ő -adta a tanácsot Szilamérnak, hogy a Szentmihálynapi torjai vásáron -hogyan rabolja el az öcscse segélyével a szép Mike Imolát. Azért mégis -úgy tette, mintha csodálkoznék rajta, mikor a zöld fenyőfát meglátta a -Szilamér ajtaja előtt felállítva. - -– Ejha, én tán épen lakodalomra érkeztem? mondá a vendéglátó várúrnak. - -– Nem lakodalomra, nénémasszony, már csak tyukverőre. Szilamér asszonyt -hozott a házhoz. - -– S engem meg sem hivtatok a menyekzői lakomára?! Már ez nem szép! Egy -ily jó rokont, régi jó szomszédot kifeledni a násznépből! - -– Hát magunk sem tudtuk. Nem úgy hozták a lányt az anya áldásával. - -– Hát csak úgy «hopp hirével»? A hogy te szoktad a feleségeidet -szerezni. Rapsonné kaczagott ezen a hiren. - -– Hát mit csináljon a fajtám? Kérésre nem adják a lányt, mert tuhudúnok -vagyunk. Velünk egyszőrü uraság nincs már körülöttünk sehol a világon, -hát bizony csak azt mondjuk: «ha nem adnak, viszlek!» - -– Régente is így volt, kaczagott Rapsonné. Az volt a jó világ, mikor a -durczás menyecskét az urának elébb jó puhára kellett verni, a míg közel -eresztette magához, akkor is kitépte fele szakállát. De szeretném őket -látni! - -– Majd máskor, «kis kedden».[2] Fiatal házasoknak nem jó a -mézes-hetekben ilyen vén szipirtyót látni, mert igézet lesz rajtuk. - -– Azt én is úgy tudom, szólt magamegadással Rapsonné. Nem is azt -kivántam, hogy ők is lássanak. Nem bizony. Ilyenkor őrizni kell őket -vénasszony látásától, bakkecske mekegésétől, holdruta szagától. Óh ezt -mind tudom én. Ilyenkor az ifju pár szeret magára maradni; boszankodik a -látogatóra, még ha a legkedvesebb rokona is. No! Ne jöttem legyen üres -kézzel. Én is adok nekik egy kelengyét. Van itt nekem közel egy kis -váram, közel a szent Anna tavához, a Tiburcz vára. Nekik adom, a -kedveskéimnek. Magamnak is kedves kis menedékem volt, mikor még olyan -időm volt, hogy szerettem a világtól elrejtőzni. Költözzenek bele abba. - -– Ajándék-marhának nem kell ugyan fogát nézni, de a hogy én tudom, a -Tiburcz vára épen a Pokol-torka fölött fekszik. - -– Ne féltsd te őket a Pokol szomszédságától; a hol két szerelmes -letelepszik, ott a paradicsom van. Jó lesz nekik odamenni. Járt már azon -a tájon a te Szilamér fiad. Ha én akkor meg nem fogom, most ott feküdnék -a többiek sorában a sárga barlang előtt. Mondok neked egy jóslatot. -Holnap vagy holnapután itt lesz a váradban a «Tivatulus» s követelni -fogja tőletek a törvény nevében, hogy adjátok vissza az elrabolt leányt, -akkor jó lesz neki azt mondani: «keresd, ha megtalálod!» A Pokol-torka -körül senki sem meri őt keresni, az én kis váramban. Nesze! itt van a -váram kulcsa. Most az üresen áll. Hordasd bele az új házasok podgyászát, -csinálják meg benne a fészküket. Esztendő ilyenkorig nem követelem tőlük -vissza. - -– Majd azt mondtam rá, hogy «köszönöm», a mit pedig soha sem mondtam -senkinek, még a Damasek istennek sem, s nagy csoda volna, ha tenálad -kezdeném el. De hát elfogadom. Tudom, hogy valami rossz lesz belőle, -mert te nem teszesz valamit azért, hogy abból jó származzék. - -– Ejh ne mondd azt! Hát ez nem az én munkám volt? A leányszöktetés. Nem -én tanácsoltam azt a Szilamérnak a Pokol-torkánál, hogy ha nem adják a -leányt, ragadják el együtt ketten az öcscsével? - -– Te tanácsoltad ezt? átkozott vén varázsnő! Akkor úgy áldjon meg a -Damasek isten, mint a csomági malmot, a kibe egy nyáron hétszer csapott -bele az istennyila. Te lettél az oka, hogy az Iszla fiamat megölték a -torjai vásáron. - -– Megölték az Iszlát? Ejh ni. Ezt még nem tudtam. - -Oh milyen nagyon örült neki a gonosz vén tündérasszony, hogy egyet hát -megöltek már az Opour fiuk közül. - -– Megölték, pedig még nem is élte a világát. - -– Sohse sirasd, kaptál helyette mást cserébe. - -– Mit? Lányt, fiuért. - -– A hol leány van, ott majd fiu is lesz. - -– Az nem az ebek gondja. Olyan fiu, mint az én Iszlám volt, nem -születik, a míg a világ világ lesz. Átkozott légy érte! - -– Ugyan mit átkoznál engem egy hitvány kölyökért? mondtam már, hogy nem -is a te fiad, mert váltott gyermek! - -A mi azután erre következett, az már nem beszélgetés volt, hanem zsémb, -perpatvar, szitok, utoljára a gazda és vendége a poszpásznak felhozott -sült tököt egymásnak a fejéhez vagdalták. Hanem ez már rendes dolog volt -náluk, azért senki sem ütődött meg rajta. Mindig így járta ez, mikor -Rapsonné látogatóba jött ide: ebéd előtt összevesztek, ebéd után -kibékültek, hajbakapásig nem ment a dolog, mert Kevend úr tudta jól, -hogy a ki egy rossz tündérre ráteszi a kezét, annak a karját gutaütés -éri, s ha a hajába kap, minden ujja hegyén kelés támad. Az inasok nagy -hirtelen felhozták az ezüst-kondérban a jó borsos vetreczét, vederben az -új bort, az oroszlán meg a kigyó számára meg egy nagy dézsában a párolgó -meleg tejet s a hogy aztán az úr a vendégével mártogatott békességesen -egy tálból, épen úgy lefetyöltek a kedvencz szörnyetegeik is egy -dézsából. A kigyó óriási nagy állat volt ugyan, de ahhoz az ártatlan -fajtához tartozott, a mit «keszkenős kigyónak» hinak; az oroszlán pedig -tejen és moslékon volt felnevelve, a foga leráspolyozva, a körme -levágva; egyik sem volt harapós. Nem így a gazdáik. Azok, ha kibékültek, -csak azért tették, hogy azalatt egymásból valami titkot kicsaljanak s -egyik a másikat újból befonhassa. - -– Jaj bizony, szegény Iszla fiu derék egy legény volt, nagyon nagy kár -érte. Mondá Rapsonné az első étekfogás után. Ezt a poharat az ő emlékére -iszom ki. Mihelyt hazamegyek, három misét tartatok a lelkeért, -szegénynek. - -– Hiszen elég szegény! Mert egy asszony meg egy pap ölte meg, szolgálhat -majd nekik a másvilágon. Hanem majd én tartok a lelkéért egy füstös -misét, annak lesz nagy hire. - -– Ahá! Te a vérboszura készülsz, a hogy a Hadisten parancsolja. - -– Nem úgy, a hogy te gondolod. Nagy az én furfangom. Most csak úgy -félreteszem a haragot. De majd ha egyszer ennek az asszonynak fia -születik, annak a pofáját úgy elcsufíttatom a billogossal a -tűzönfelavatáskor, hogy abba soha leány bele nem bolondul. A kinek ilyen -csuf a pofája, abból mérges ember lesz. Úgy nevelem fel, hogy halálba -gyülölje a keresztyéneket. A míg az nagyra nő, azalatt a kun atyafiak -odaát Magyarországon fölállítják a régi oltárokat s egyszerre csak kitör -a tűz a hamu alól, akkor aztán én is ráeresztem a neveltemet a -torjaiakra. Az lesz a derendoczia, mikor a Mike Sára asszonyom saját -unokája megy az öreg anyját a cziherre dobatni s az viszi a veres kakast -a torjai keresztes torony tetejére. Hahaha! Ez az én vérboszum. - -Rapsonné maga is kaczagott rajta, elfeledte, hogy hisz ő is keresztyén -volna. - -– Ez ugyan derék furfang. De hát attól nem tartasz-e, hogy a székely -ágak mind ellened támadnak az erőszakoskodásért? - -– Csak nem gárgyultak meg? Egy leánycseléd miatt! Jöjjenek, ha akarnak. -Bálványos vár sokféle ellenségnek letörte már a szarvait, aki felakarta -öklelni. Vasért vasat! van itt elég. Fittyet hányok az egész -tanácsdombnak. Azt mondom annak, a ki fenyeget, hogy «Jeddre ne!» - -– No nó! Te! Az a «sisakos Kata» hatalmas. - -– Huzok a sisakjára, ha nappal jön elém. Hanem éjjel, megvallom, hogy -félek tőle. Valahányszor csoszogást hallok a tornáczban éjszaka, mindig -azt hiszem, hogy ő jön, a gonosz boszorkány; négylábu ludon lovagolva. -Akkor fázom és izzadok a medvebőr alatt. Mondsza csak, neked már tudnod -kell, miféle babonával lehet megakadályozni, hogy éjszaka be ne jöhessen -az embernek a pitvarába a boszorkány? - -– Hát megmondom neked, valóban, igazán. Egyetlen egy mód van, a többi -mind cselfogás és nem segít semmit. Ez az, hogy ha a pitvarajtó -küszöbére hétféle színü babot hintenek végig hosszan. Ezen semmi -boszorkánynak sincs bátorsága általlépni. - -– No, ezt köszönöm neked, édes néném. - -– Szívesen adtam, édes öcsém. Aztán még egyet mondok. Ha majd a -Tivatulust ide küldik hozzád, hogy itt keresse az elrabolt leányt, három -nap három éjjel maradjon itt; tetess a vánkosába bagolytollat, attól -egész éjjel nem fog elalhatni s másnap szedi a sátorfáját s -visszaeblábol. Gyakorlottam én azt! - -Aztán összecsókolóztak, úgy váltak el, mint a legjobb atyafiak. - -Rapsonné nagy megelégedéssel ment tovább, egyrészt azért, hogy a szép -Imolát a Szilamérral ilyen szépen, minden egyházi áldás nélkül, -összeboronálta, másrészt meg, hogy az Opourokat és a Mikéket ilyen -halálos nagy háboruba keverhette. - -Alig is várhatá, hogy siethessen vissza azzal a jó hirrel a maksai -tanácsdombról Bálványosra, hogy íme szabadságot adott ám a székely -tanács a Mike Sárának, hogy «torlót» bocsásson az Opourok ellen, az -elkövetett sérelmet megboszulni, s a leányt visszavenni! Hadd legyen ő a -legelső, a ki ezt a keserű örömhirt meghozza. - -A mint azonban felméne a várba Opour Kevend lakába, s a pitvaron át -akart haladni, egyszerre csak nagyot rikácsolva tántorodott vissza: a -küszöb tele volt hintve hétféle színü babbal! - -Az ő saját ármányát fordíták meg ellene! Ő nem mert ezen a babonaságon -keresztül lépni maga. Ezt az ő megcsufolására hintették épen ide. - -– No megállj, te vén gonosztevő! Ennek a babnak a szájadban legyen az -ize! Ha nem eresztettél be az ajtódon, majd bejövök az ablakodon; de azt -nem köszöned meg! - -Azzal nagy dérdurral visszament minden kiséretestől, meg sem etetett -Bálványos-várában, hanem folytatta az útját hazafelé. Minthogy pedig a -vára még messze volt onnan, azt gondolta, hogy megszáll éjszakára a -Tiburcz-várában. Ott azonban felhuzva találta maga előtt a felvonó hidat -s minden kürtölésre sem jött elő valami kapusféle, a hidat leereszteni. - -Csak nagy későre nézett ki egy ablakon egy szolgálóleány, a ki -ágytakarót porolt ki pálczával, az meg azt danolta, hogy: - - «Ott kinn tágasabb, - Itt benn hangosabb; - Ha jöttök, lesztek; - Ha hoztok, esztek!» - -A kik a várat elfoglalták, a boldog új házasok, nem szándékoznak -vendéget látni. - -Rapsonnénak kinn kellett tölteni az éjszakát a szekéren tűz mellett, a -saját vára előtti erdőben. Egész éjjel nem alhatott, mind azt főzte -magában, hogyan fordíthatná ő valamennyinek hátra a fejét, a kiket így -visszafelé szeret, a kik őt így megbántották! - -* - -Nyomban Rapsonné után pedig ott zakatolt a várkapun a Tivatulus. Ez volt -a megintő, a kit a tanács a maga ítéletével előre küldött, hogy elébb a -törvény tekintélyével szólítsa fel a vétkezőket, hogy álljanak elő, -mielőtt az erőhatalmat éreztetné velük. - -A Tivatulus két kerecsen-szárnyat viselt a sisakja mellett, s az oldalán -két kardot, annak a jeléül, hogy az igazságot egyformán szolgáltatja -jobb és balkéz felől. Ennek a személye sérthetetlen volt minden székely -előtt. - -– Mike Sára asszony, özvegy rhabonbánné kérdezteti tőled, hová tetted a -leányát? - -– Kérdeztetem Mike Sára asszonytól, hová tette a fiamat? - -– Mike Sára asszony eltakaríttatta a fiadat szépen, leventéhez illő -módon, körülrakva fáklyákkal, elsiratva siratókkal; zászlós kopja van -tüzve a sírja fejéhez. - -– Én is eltakaríttattam Mike Sára asszony leányát szépen, menyasszonyhoz -illő módon, fáklyás vőfényektől körültánczolva, főkötős guzsaly van -tüzve az ágya fejéhez. - -– Követeli tőled Mike Sára asszony: add vissza a leányát hajadonfővel. - -– A mikor az én megölt fiamból legény lesz, akkor lesz az ő leányából -hajadon. Nálam nincs! Keresse másutt. Ha olyan nagyon drága volt, mért -nem tartotta kalitkában. Tisztelem a tanácsot, de nem félek tőle! Ez -szóm és mondásom, most hordd el az irhát! - -A Tivatulusnak még bagolytollas vánkost sem adtak, úgy tuszkolták ki a -kapun. - -Harmadnapra rá azután megjelent a kürtfuvató Kádár az átjáró vár tornya -előtt s hirül adá háromszor elordítva, hogy Mike Andorás levente, mint a -Mike Sára asszony által megbizott «torló», felhivja ezennel az Opourok -minden ivadékát lovagi tusára, minden órájában a napnak és éjszakának; -mindenféle fegyverrel és tűzzel, a míg csak a sérelem meg lesz torolva. - -– Jöjjön! Kutyát fogjon! hangzott rá válaszul Zsombor szava. Ő rá volt -bizva az átjáró vár védelme, száz válogatott tuhudún vitézzel, a többi -fegyveres Bálványos-vár bástyáin belül állt készen, azok is voltak -ezeren; a fővezérük maga a rhabonbán. - -Ettől a naptól fogva aztán megkezdődött az ellenséges csatározás a két -szomszéd család között. A torjaiak meg-megtámadták a bálványosiak -pásztorait a hegyoldalon, elhajtva juhaikat, marháikat; a bálványosiak -visszaadták a kölcsönt, a mi egynéhány bevert fejbe, nyillal kilőtt -szembe került; nagyobb volt belőle a lárma, mint a veszedelem. Mind a -két fél készült a nagy csapáshoz. - -Éjjel a tuhudúnok mindig énekelni szoktak a bástyákon, annak a jeléül, -hogy ébren vannak, imette őrködnek, nem lehet őket álmukban meglepni. Ez -régi szittya szokás volt. - -Az újabb hadviselésből pedig a székelyek is tanultak, a míg Endre -királylyal a szent földön jártak s a keresztes hadak és a byzancziak -hadi fortélyaival megismerkedtek. - -Egy napon Mike Andorás előjött a maga várvivó fatornyával, a mit nehéz -tölgyfahengereken taszítottak előre; abban volt ő maga, a Fergetyüvárból -elhozott vitézeivel; a torony tetején volt felhuzva a vaskapcsos -lecsapó-hid, az aljából pedig faltörő-kos érczfeje meredt elő. Az alatt, -a míg a torony előretolatott, Mike Sára asszony elkezdé a maga -hajító-gépeivel a Bara-mezejéről nehéz kövekkel dobáltatni az átjáró -várat. De az Opourok is készen álltak a védelemre; a vivótorony bástyája -meredezett a dárdáiktól, a miknek a vasa meg volt tüzesítve, hogy ha az -ellenfél megmarkolja, összeégesse a kezét. S nekik meg kerékre járó -nyílhajítóik voltak, a mik a tollas kopját keresztülröpíték a fatorony -falán, s hosszú lánczot eresztettek a kőfalon alá, hogy azzal a -faltörő-kost elfogják, mielőtt kárt tenne. - -A hogy a vivótorony ormán maga állt Mike Andorás, úgy a bástyafokon is -saját személyében várt reá Opour Zsombor. Andorás a templomos lovagok -vértezetét hordta, hosszu fogsága alatt szent fogadást tett, hogy ha -kiszabadul, a templomos-rendbe avatja fel magát; pánczélja fölött -viselte a fehér palástot a nagy vörös kereszttel, fején a bodon-alaku -sisakot, öklében a hosszu kétélü kardot; Zsombor ellenben, a szaraczén -lovagok modjára, lánczszemekből füzött pánczélinget öltött, a minek elől -a mellén a nap sugárküllős aranyképe ragyogott, sisakján egy egész ráró -madár terjeszkedett fölemelt két szárnynyal, mintha az is az ellenségre -lecsapni készülne; kezében súlyos csatabárdot emelt; még azonkívül -balfelől kard, jobbról gerezdes buzogány lógott az övéről. Ez a -harczbevégző. - -Mindenki érezte, előre sejtette, hogy ebben a két hős fiuban van -megtestesülve az utolsó tusája a keresztyén hitnek és az ősvallásnak: -két Isten uralma fölött fog dönteni e harcz. - -Az előregördülő őrtoronyban a székely vitézek énekelték a szent -zsolozsmát «áldott István király» dicsőítéséről, míg a tuhudúnok a vár -ormán dalolták a keresztyéneket bántó gunydalt: «elindula szent Péter -Rómába, Botját veté vállára haragjába, Botja végén csutora, Csutorába jó -bora!» Közben zúdult a nyilzápor innen is, onnan is, zuhogtak a nehéz -kövek a falakon, s a torony oldalain: egy-egy cseréplöveg is berepült a -várba Mikené vetőgépeiből; de azt a tuhudúnok menten letakarták nyers -bőrrel, mielőtt a darazsak, mérges kigyók kiomolhattak volna belőle. - -– Hahaha! Kaczagott Zsombor. Hát dongókkal, meg pióczákkal akar -bennünket anyád innen kikergetni? Várj, majd én adok neked jobbat! – Mit -szeretsz inkább, Andorás komé, a vasat vagy a tüzet? Gyujts rá Libancs! -Fogd a kanóczot Kenur! Ide mellém Barrok, Fetés! - -A fatorony olyan közelre gördült már a kőtoronyhoz, hogy a faltörő kos -elkezdhette a falát döngetni; hanem ekkor egyszerre a vár lőréseiből égő -koszorukat szórtak a toronyra; az olthatlan görögtűz (byzanczi ajándék) -egy pillanat alatt meggyujtá a torony két szögletét s a láng sebesen -futott fel egész a párkányig. - -– Le a hiddal Dindár! Ropó! Kiálta Andorás; s arra a csörömpölő lánczok -alácsattanták a lecsapó hidat, mely vaskapcsaival belevágta magát a fal -párkányába, azzal Andorás felugrott a hidra s közé rohant az ellene -szegzett dárdasövénynek; utána a társai, a kiknek ugyan igyekezni -kellett, hogy az égő fatoronyból az ellenséges vár falára feljussanak. -Nem volt más választás, mint tűz és vas között. «Jézus segíts! Damasek -jövel!» kiáltás között hangzott a buzogányok döngése a paizsokon, a -sulyos hadiszekercze csattanása, s a lesujtó pallos csendülése, -halálkiáltás, istenhívás, káromkodás, összekeveredve, míg valamennyit -túlbőgte az égő fatorony üvöltő ropogása. A mint ez égő alkotvány -egészen nekidült a falnak, a felcsapkodó lángok elűzték a verekedőket a -falakról; a szikraözön kényszeríté mind a két félt az udvarba letódulni -s ott folytatni a dulakodást; csak ketten maradtak odafenn a -vártoronynak az ormán, hová a láng csak néha-néha nyalt fel, s -megjelentek, mikor a füstgomolyt félrehordta a szél: a keresztes és a -napos lovag. - -Fegyvertársaik, a kik oldalaikon harczoltak, elmultak már. Libancs, -Kenur ott hevernek nehéz sebben, learatva a templomos kardjától. Dindár, -Ropó zuzott agygyal maradtak el Zsombor szekerczeütései alatt. A kemény -tuhudún Bögöz s a buzgó keresztyén Tamásd egymást nyalábolva henteregnek -a földön; nincs fegyverük, kézzel fojtogatják, fogaikkal harapdálják -egymást. - -Csak a két hős fiu áll a torony lonkáján egymással szemközt. - -Egyik sem félt ott se tűztől, se vastól. - -A zsarátnokzápor közepett, mintha a pokol bejárata előtt vívnának -élethalál harczot, dulakodott egymással a két levente, fegyvere élét -csorbára verve egymás paizsán, vértezetén. Mikor kifáradtak, megálltak -pihenni, aztán megint egymásra rohantak. Andorás mellvértje két helyen -behorpadt már a szekerczeütéstől, a mivel bajvivó társa védetlenül -találta s Zsombornak a paizsa végig volt már repedve; de a mi alatta -volt, az is vas volt mind a két vitéznél. - -A harczi lármára előjött a többi fegyveres népével Torjáról Mike Sára, -Bálványosból is lerohant a rhabonbán, de a fiaiknak egyik sem mehetett -segítségére. Az egyik várkaput elzárta az égő vítorony, a másiknak meg -fel volt huzva a csapó hidja s túl rajta mély árok. Csak onnan alulról -kellett nézni mind a kettőnek a halálos bajvívást fiaik között, -rémüldözni a nehéz csapások miatt. Oh milyen örömest rohantak volna fel -hozzájuk, hogy mellettük harczoljanak! Hogy szerette volna Mike Sára a -saját paizsát odatartani a fia elé, mikor a szekercze lecsapott annak a -mellvértjére. Hogy odaadta volna Opour Kevend még a saját karját is -Zsombornak, hogy sulyosabb legyen fegyverének mennykőcsapása; «Jézus -Krisztus! védd fiamat!» sikoltott itt az anya; amott torkaszakadtából -ordított Opour: «Jövel Hadur! Ébredj Isten! Te Izisten! Te Jezidisten! -Te Damasek Isten! Te Dézs Isten! Oda, oda! Zsombor mellé! Alusztok-e? -Fujjátok a szent kürtöket táltosok!» s hogy maga is segítsen az alvó -isteneket felverni az álmukból, buzogányával verte a rézpaizsa öblét. - -Most szétválnak a fiuk: megpihennek. Mind a kettő végrohamra szedi össze -az erejét. - -– Hasztalan csapkodsz rám! hörgé fujtatva Zsombor. Engem fegyver nem -fog. A Furus vizébe mártott be az anyám, a mint megszülettem: kard, nyil -nem jár engem! Kettőt már kaptál a fejszémtől; ne várd a harmadikat, -mert attól csillagot rugsz! Eredj az anyádhoz! - -Azzal eldobva magától széthasadt paizsát, két kézre fogta a szekerczéjét -s egész hátrahajolt vele egy rettentő ütésre. - -Ekkor Andorás meg a kardot dobta el kezéből, s hirtelen mind a két -kezével az öblös paizsát kapva meg, oly ádáz rohammal rontott az -ellenfelére, hogy az a mint a halálos csapásra hátra volt dőlve, ettől a -taszítástól hanyatbukott s alázuhant a magas toronypárkányzatról le a -várudvarba. - -Az volt a rémordítás, a mi erre felzivatarlott! A tuhudúnok jajkiáltásán -keresztülbömbölt Opour Kevend bőszült fájdalmának hangja. A «nap» -leesett az égből! A legjobb tuhudún vitéz, apjának legkedvesebb fia -esett le a szent arany nap jelképével együtt. A keresztyén harczosok -hármas «hozsánna» kiáltása az egeket veri. - -Opour Zsombor összetört tagokkal hevert a várudvar kövezetén. - -– Héj, Mike Andorás! kiálta fel; engemet megöltél! Kegyelmes uram légy -majd a más világon: a «nap mezején!» - -– Térj meg az egy igaz Istenhez! kiálta alá Andorás; s testvérek leszünk -együtt a paradicsomban. - -– Inkább rabszolgád leszek otthon Hadurnál a nap mezején, hörgé a nap -harczosa, és kilehellte lelkét. Ej volt: hol találta meg a napot? - -A diadalmas dalia pedig leszakítá a lecsüngő vöröskeresztes fehér -palástot a válláról s odatűzé azt lobogónak a kopja hegyére, melyről a -napczímeres zászlót a tűz leperzselte s kitűzte a diadal-jelt a torony -ormára. - -A tuhudúnok szivéből ki volt véve Zsombor elestével a lélek. Nem -folytatták már a tusát, csak azon voltak, hogy elesett vezérük -holttestét elvihessék a csatatérről. Mike Sára fellendült harczosait -pedig annál inkább megszállta a lélek, az égő tornyot keresztül-vetett -lánczokkal aládönték a hegyszakadékba s arra a kinyitott kapun -betódultak társaik segítségére. Az átelleni kapun, a csapóhidon -keresztül, a tuhudúnok vonultak ki, vezérük tetemét paizsukon emelve. A -rhabonbán sem gondolt rá, hogy új rohammal visszafoglalja az átjáró -várat. Hadd énekeljék már abban az új hit-hivők a maguk «Álleluja»-ját. -Ő csak az elesett fia tetemére borult, azt csókolta, ölelgette s beszélt -hozzá magasztaló, vigasztaló szavakat. «Dicsőségesen harczoltál! Egy -sebet sem kaptál. Ne félj fiam! Nem szolgálsz a nap mezején a te -megölődnek. Nem fegyver ölt meg! A föld Istene maga ölt meg. Dicső tort -ülünk majd fölötted! Vigyétek őt haza! Szilamér ne tudja meg, hogy -halotti tort ülünk. Majd eljön a mi időnk is! Addig hadd örüljön, hadd -szerelmeskedjék. Óh az ő szerelmeskedéseért már a második fiam lett -halottá. A legkedvesebbik fiam! Az én igazi képmásom. – No majd eljön az -idő!» - -Az elesett fiut keserves gyászkürtszó mellett szállíták haza -Bálványosvárba s egész éjjel jajkiáltással vegyes ének hangzott az -asszonyok, leányok ajkain, a várfalakon belül. - -Az elfoglalt várban pedig diadalmas, nagy «hadivást» ültek: közbe-közbe -félbeszakítva az esperes és a szerzetes által előénekelt ájtatos -zsolozsmáktól. Mike Sára a szeretett fia testén számlálgatta a kapott -sebeket, miket szemeláttára ütött rajta a szörnyű harczi bárd s -kenegette, kötözgette drágalátos jó írekkel, az meg csak mosolygott -hozzá: azt mondta, «csak karczolások! a pánczélon keresztül kaptam, meg -a te forró imáid védő paizsán keresztül». - -Hanem azért Mike Sárának elég volt ez a szörnyű látás. Amint a fiát -csapkodja a gyilkos fegyver. - -– Most itt ti pihenőt tartsatok. Bálványosvár vivásához ne kezdjetek. Az -átjáró vár a mienk, most mi állunk a kert felől. Imola és elrablója úgy -sincsenek ott a várban. Azokat úgy elrejték, hogy nem lehet kitudni. -Várjatok, míg én nem mondom, hogy támadni kell! Hadd üljék meg azok is, -a maguk szokásai szerint, a halotti gyásztort. Ti várjatok, míg én nem -szólok. - -Mike Sára asszony pedig soká nem szólt, elmult ősz is, tél is, de biz a -hó is elolvadt, a virág is újra kihajtott, az új ágak, a szentelt barkák -ünnepei is elmultak, még sem mondta a fiának, hogy «előre». Pedig -hatalmas asszony volt, erős boszuálló; pedig keménykezű rhabonbánné -volt, pedig buzgó keresztyén volt, de mindezeknél még is erősebb volt az -anyai szív. - - - - -A GYÁSZ-TOR. - -Korán reggel megszólaltak a kürtök Bálványosvár ormairól, a gyásztorra -hivogatva a tuhudúnokat. A fajbeli vezér temetése nagy ünnep az őshit -nemzetségénél: otthon nem maradna senki a várhoz tartozó falvakból. De -nem is siet benne résztvenni, a ki oda nem tartozik; ismerve a pogány -ősök szertartásainak mivoltát. - -Az asszonyok már otthon rákezdik a sirást; álló esztendeig nem szabad -nekik más ruhát viselni, mint fehérítetlen vászont, festetlen -gyapjuszövetet, a pillangós csepesz helyett fekete kendőt a fejükön. Így -sietnek fel a várba; árvafenyőgalyakat hordva kezükben. Vannak közöttük -hirhedt «siratók», a kik éjjel-nappal győzik a jajveszékelést, s úgy -tudnak sirni, mint a záporeső. Ezeké a legelső hely a virrasztásnál. Ők -mosdatják meg a szent patakban az elesett hős daliát, ők öltöztetik fel -legpompásabb fegyverzetébe, ők nyujtóztatják ki a ravatalon, a mi egész -vég selyemmel van behúzva. - -Az alatt a «hegedősök» koboz és hegedüszó mellett énekelnek -végeszakadatlan hősdalokat a kimult erősről, a ki sérthetetlen, -sebesíthetetlen volt a harczban: egy csapása egy emberhalál volt! - -Mikor egy versszak le van énekelve, a sirató asszonyok felsivalkodnak -utána: «látod vén Opour Kevend, ilyen hős fiad volt neked: ilyen daliát -vesztettél el örökre.» S aztán rákezdik a sirást és jajgatást! Hát ez az -ő dolguk. Könyekkel asszonyok siratnak. Maga a rhabonbán ott ül a -ravatal fejénél a csupasz földön, a hogy gyászoló apához illik: könyökét -a szelid oroszlánja fejére nyugtatva, s hallgatja, hogy a hegedősök mit -énekelnek? - -«A gólyahir-havában még három fiad volt, rhabonbán, délczeg leventék: az -ökör-nyál havában már egyedül magadban ülsz a csupasz földön; kettőt -megöltek a zsidók[3], hát a harmadik hová lett, mért nincs itt?» - -«Jaj, de magadra maradtál vén rhabonbán Opour Kevend!» ordítják utána az -asszonyok. - -Ő meg csak hallgat és nézi a halottnak az arczát. - -Lassankint felgyülekeznek a férfiak is, a holt levente fegyvertársai, -czimborái: azokat az öltözeteket viselik, a miket a csaták fegyvertusája -legjobban összetépett s jönnek üdvözölni a néma vezért. «Tudod, mikor -ott harczoltunk együtt a Bucses alatt. Nem hajigálsz velünk együtt több -kelevézt!» - -A hegedősök vigasztaló verseket dalolnak a túlvilági napmezőkről, a hol -soha sincs éjszaka, a hol Hadur fiait senki sem győzi le, ott majd -együtt lesznek mind a hősök! Ő már utban van arra a tájra. - -Az asszonyok rásivalkodnak. - -«Örülj, örvendj, vén Opour Kevend, a fiadat majd megtalálod a nap -mezején.» - -A vitézek sokasága megtölti a nagy halotti csarnokot. A hegedősök -csatára felhivó dalra ajazzák fel a kobzaikat: «Nem juthat el a hős a -nap mezejére addig, míg azokon, a kik őt megölték, boszut nem álltak a -társai.» A sirató asszonyok ordítása a dühöngésig fajul. – Opour Kevend -ezt is csendesen hallgatja. - -Ez alatt odakünn, a Bálványos-patak szent forrásánál, a hársfák dombja -alatt roppant vermet ásnak, mintha egész házat akarnának bele eltemetni. -A mély verem egyik oldalfalához, napkelet felől, egy nagy szál fiatal -tiszafát ásnak le, annak a hegyében lobog a megdicsőült hős kétágú -zászlaja az aranynappal. Azután a verem három oldalára huszonnégy -tölgyfarudat állítanak fel, hegyes kopjavéggel. A nyugoti oldala a -veremnek meneteles marad, hogy le lehessen bele szállni. - -Ez az első nap, a «virrasztó». Nagy bőjt napja. Ezen a napon nem eszik -senki, sem bort nem iszik; csak sert kap minden ember, s ennek a napnak -az évfordulóján ezután is mindig össze fognak gyülni az elhunyt barátai -egy kijelölt «torló»-nál; a kit az irások «dusinik»-nak neveznek, az -emléktort megülni rengeteg serivással. - -A második nap a «halottkövető». Az egész vidékről felgyültek már akkorra -a tuhudún hit bujdokló hivei: az elzüllött táltosok, gyulák, kádárok, -horkázok; csupán táltos van együtt huszonnégy, hozzá a főtáltos, a ki -Bálványosvárban lakik és áldozatokat is tesz még. - -A mint az első hajnalsugár kitör a Bucses havas orma mögül, megharsan a -horkázok kürtfuvása, s a «bú-leányok» éneke rázendül: «hajnal van, piros -hajnal, aranyos hajnal!» az áldozatdobon hetet zubbantanak a -készülődőre. – Opour Kevend rhabonbán ekkor áll fel ültéből a földről. -Itt az ideje a «bucsuztatónak». Kivonja görbe kését az öve mellől s -megfogja baljával a balfelől lelóggó ősz hajfonadékát, azt lenyiszálja -tőben s aztán odateszi a fia kezébe. Ez a legnagyobb áldozat, a mit -tuhudún székely adhat, ez a legdrágább apai öröke a halottnak, mehet -vele a Damasek isten elé. - -A kádárok itt hozzák már a «tokos» lovat. Az elhunyt hős kedvencz -paripája, fejétől csülkéig fekete selyemmel betakarva, felnyergelve, -felkantározva. A holt vitézt felemelik fegyvertársai a nyeregbe; hozzá -kötözik a kengyelhez lábainál fogva, kezét a terhelőre csatolt zászlós -kopjához erősítik s aztán megindul a menet a bucsuztató járásra. A nagy -Bálványos-vár kőfalain belől egész házsorok vannak. Minden kapu előtt -megáll a gyászmenet. Ott egy-egy hű barát, jó ismerős lakik. Kájon -horkáz, a ki kantárszáron vezeti a holt vitéz paripáját, minden kapu -előtt megáll, elkiáltja a bucsuszót a halott nevében s felszólítja a hős -barátját, hogy jöjjön a követésére. - -Mindenki gyalog megy utána, csak ő maga ül lóháton: előtte viszik a -zászlóit, fegyvereit, ivó tülkét, étkező szereit, vadászebeit, kedvencz -sólyommadarát; és huszonnégy paripáját, utána jönnek a gyászoló férfiak -hajadonfővel; bevégzi a hosszú gyászmenetet az asszonyok sokasága. - -Delelőre hágott a nap, mire vége van a bucsuzó járásnak, mire lejut a -gyászmenet a szent forráshoz, a hol meg van ásva a nagy verem. A forrás -fölötti dombon sereglettek össze a hajadon leányok, hajaik szétszórva, -fejeiken illatos füvekből font koszoruk. - -Mikor a sirverem lejáratához értek: ott megálltak a halottas paripával s -a kádárok nagy kört csináltak körülötte, ott állt a ló előtt a rhabonbán -maga: az apa. - -Három kürtrivallás adott jelt, hogy csend legyen, hogy Kájon horkáz -szavát meg lehessen hallani. - -«Édes atyámfiai, tuhudún véreim! Látjátok, a hős deli levente Opour -Zsombor íme elköltözik a mi édes anyánk, Föld Isten ölébe: onnan majd el -is megy Nap Isten országába. Itt ezen a földön nem látjátok többet. -Azért, ha valakinek van rajta valami követelése, álljon elő vele; hadd -fizethesse meg: ne vigye magával semmi adósság terhét a másvilágra!» - -A felszólításra előálltak többen a tömegből. Egyiknek egy tulkot, -másiknak egy paripát igért a megboldogult; kinek a tollas buzogányát, -kinek a párduczbőr kaczagányát igérte oda, ha meghal. Opour Kevend -mindenre azt mondta: «legyen a tied!» – Ottan a czimborák megosztoztak -rendre az elhunyt fegyverzetén, ivó eszközein; a szolgák a marháin: -«legyen a tied!» hagyá helybe mindenkinek a kivánságát a gyászoló apa. - -– Van-e még valaki, a kinek adósa maradt valamivel hős Opour Zsombor? -kiálta Kájon horkáz, mikor már nem volt semmi kiosztani való. - -– Nekem is adósom! szólalt meg erre egy leányi hang a hajadonok sokasága -közül. - -– Jöjjön ide, ki az? - -Utat nyitottak készséggel a követelő leány előtt egész a halottig s -mikor az belépett a nyitott körbe, mindenki ráismert s a nevét mormogta: - -– A «Kalandó Iblája». - -A bálványosi főtáltos leánya. - -– Hát neked mivel maradt a fiam adósod? kérdé Opour Kevend. - -– Ő vele magával. Felelt rá a leány. Itt van nálam a balitája: azt -igérte, enyim fog lenni, mind ezen a világon, mind a másvilágon. - -Gyönyörű szép leány volt, halavány orczája ragyogott, mint a hold, -szögfekete haja végig omlott sugár termetén. Milyen nagy kár érte! - -– Mit kivánsz szegény leány? szólt reszketeg hangon a rhabonbán, -megsimogatva nehéz kezével a leányzó fejét. - -– Az adósságomat. A mit nekem igért. Hogy vigyen el magával. - -– Hosszú lesz az útja! - -– Nekem se lesz hosszabb. - -– A másvilágig tart. - -– Az én szerelmem is. - -– Kérdezd ősz apádat: hát ő elereszt-e? - -Kalandó főtáltos elfordítá arczát s félretartott fejjel azt mondá: - -– Menj vele. - -Ekkor a hajadon odaborult Opour lábaihoz s azt mondá: - -– Add rám áldásodat! - -Opour Kevend levette saját fejéről azt az arany abroncsot, a mi azt -körülövezte s a leány fejére tette. Aztán a horkáz korsójából olajat -töltött annak hajára. - -– Vidd el az áldásom. Légy hű társa néki. Az istenek előtt légy -bizonysága, hogy milyen igaz, milyen hűséges volt. Ne hagyd szűkölködni. -Vedd a kösöntyüket, meg ezt az iszák aranypénzt, a másvilágon is tudják -meg, hogy úr volt és vezér volt. - -Azzal a két apa felsegíté a leányt a paripa hátára a holt vőlegény mögé. -A szép Ibla átölelte Zsombor vállát a két fehér karjával s a fülébe -sugott. Édes szók lehettek. - -A leányok kara odafenn a dombon rázendíté a menyegzői dalt. Milyen -szomorú volt annak a zengése! - - «Ezt ölelem! - Ezt csókolom! - Adjon Isten lassú esőt: - Mossa össze mind a kettőt!» - -Ez alatt a két horkáz levezette a paripát a rajta ülő holt hőssel és -menyasszonyával a sírterembe s ott a mént erősen hozzákötötték a -fölállított zászlós szálfához, míg a táltosok a többi paripákat fékezték -a huszonnégy kopjás rúdhoz. Oda vitték le a hős fegyvereit, ivószereit, -arany csákányát, egy cserépvedret, tele mindenféle pénzekkel, egy -hordót, tele borral, kutyáit, solymait: ezeket leölték, úgy rakták le -mellé a sirba. - -Ekkor feljöttek a horkázok a sirból s arra aztán a leányok rohantak oda, -fejeikről letépett koszorukat s diófaágakat szórva a vőlegényre és -menyasszonyra: míg úgy megtelt koszorukkal, zöld falevéllel a sir, hogy -csak az ülő alakok, meg a paripa feje látszottak ki abból. - -Ekkor a tárogató recsegő rivallatára előlépett száz harczos ijász. -Ugyanazok a férfiak, a kik Zsombort e világi harczaiban követni szokták. -Mindegyik egy nyilat vont ki puzdrájából s azt tegzére fektette. A -tárogató második rivallására aztán egyszerre valamennyi mind belelőtte a -nyilát a sirba. Csak egy rövid sikoltás hangzott. A menyasszony ott volt -már a vőlegényével együtt a nap mezején: az isteneknek tetszik az, ha -mentül több sebbel megrakva érkeznek oda a dicsőültek. - -Kalandó, a főtáltos, a sikoltás után hosszú dárdáját a paripa szügyébe -döfte s egyszerre valamennyi táltos leszurta a féken tartott paripákat a -sir körül, hogy azoknak a vére odaomlott minden oldalról a sirba, a mit -aztán a férfiak elkezdtek hantokkal betemetni. - -– No hát most mi sirassuk el a halottat, a hogy férfiak szoktak sirni! -kiáltá Opour Kevend s görbe kése hegyével elébb a két vállán, azután a -mellén, végre az arczán és homlokán hasított sebeket s úgy sirt – -vércseppeket – hét vérző sebén át. Valamennyi férfi mind követte a -példáját s az volt aztán az ordítás, a mi ekkor támadt, az volt a sirás, -a mi erre megindult; vér omlott minden arczról; az anyák odavitték kis -fiaikat, hogy a férfiak azoknak a homlokához törüljék véres késeiket. -Igy szoktak sirni az ősmagyarok drága halott felett: saját vérük -hullásával, aztán az ellenségével. - -Valamennyi kürt, tárogató, síp, repedésig rivalgott e szertartás közben, -a melyhez a rémült asszonysereg sikoltása vegyült; a vért szagolt -oroszlán üvöltött dühében, nyolcz férfi alig birta féken tartani, hogy a -vérző hullákra ne rohanjon. - -A rögök egyre magasabbra emelkedtek a lován ülő hős és ölelő kedvese -körül; már csak a fejeik látszottak ki: a szárnyas sisak, az aranypártás -fő: azok is eltüntek. Csak a magasra emelt kelevéz áll még ki a sirból, -mit a hős keze tart. Az is föld alá vész. Végre csak egy nagy kerek domb -áll ott, a minek ormán egy zászlót lobogtat a szél: az a sirba ásott -szál fának a csucsa. - -Ez alatt a táltosok a megáldozott lovakat szétdarabolták, s megannyi -máglyarakás mellett parázson sütötték. A sziveiket az áldozat-állatoknak -a nagy oltárkövön a Had-Isten tisztelétére illatos tűzön égették meg, a -lófejeket pedig feltüzték a kopjás rudakra. Azok ott maradnak s tudatják -a késő korral, hogy ott egy hős vezér fekszik. - -Mire vége volt a temetésnek, leáldozott a nap: csak a máglyatüzek égtek. - -Ekkor kezdődött azután a halotti tor. Két napi bőjt után farkaséhséggel -nyult minden ember a lakomához; a sült lóhus volt a kedvencz étel. Abban -csak halotti tor napján lehetett duskálkodni. - -Előkerültek a mindenféle igriczesek, csimpolya, timbora hangzott a -lakoma közben; a férfiak áldomáspoharakat ittak, egymásra köszöntve s -minden felköszöntőben magasztalva a dicső elhunytat; az asszonyok lakoma -közben a csontokkal hajigálták egymást, barátság jeléül; végre tánczra -keltek, a sirhalmot körültánczolták; elébb a leányok egyedül, azután a -férfiak: asszonynak nem járt ki a táncz. Mikor pedig a napválasztó -csillag feljött az égre, jelezve az éjfélt, akkor következett a halottak -táncza. - -Fiatal legények odafeküdtek a nagy sirdombra szerteszéjjel, mintha -csatában elesett halottak volnának. Azután jöttek a leányok, mintha -menyasszonyok keresnék a vőlegényeiket a csatamezőn. A ki a magáéra -talált, kezdte költögetni, életre hivogatni: de az csak nem ébredt. -Utoljára a leány felemelte a földről az ifjut, a ki mozdulatlan maradt, -mint egy halott s elkezdett vele körben lejteni. A legény úgy tett, mint -a halottak szoktak, kiknek a tagjai már kővé meredtek; félkarját -elnyujtva, fejét hátraszegve, szemeit lehunyva, engedte magát tánczba -ragadtatni, körben forgattatni: dőlt, a merre ejtették, előre vagy -hátra, a zene szólt hozzá kisérteties zsongással. Ez jelezte tán a -halott vőlegénynyel eltemetett mátka menyegzői tánczát? Rémség volt azt -nézni! A tánczoló leányok arcza is rémületet játszott. - -Végét szakította a táncznak a torna. E nélkül sem végződhetik gyásztor a -tuhudúnoknál. A hol annyi pezsdülő vér ül együtt a lakománál, hamar kész -ottan a dulakodás. Előbb csak birkozáson kezdődik, derék betörésen; -aztán ökölre megy; utóbb kézbe kerül a fokos, buzogány is; leghívebb -czimborák csupa legénykedésből halálos tusára kérkedik ki egymást: nem -is választja el őket senki, ez a régi szokás! Hadd vitézkedjenek. -Reggelre azután kilencz halott maradt a gyásztor mezején, a kik ezt az -áldomást választották az utolsónak. Azokat mind szépen odafektetik körbe -a nagy sirhalomra s még egy réteg földet hordanak föléjük. Azzal is -magasabb lesz a Zsombor vitéz dombja. Együtt lesznek vele a leghívebb -vitéz czimborái, a kik ugyan siettek egyszerre megérkezni a vezérükkel -és menyasszonyával együtt a felséges virányú napmezejére. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -De kár, hogy bölcs törvényhozóink keményen eltilták ezt a dicsőséges -halotti gyásztor-tartást. - - - - -A SZENT ANNA TAVÁNÁL. - -Soha jobb helyet ki nem találhattak volna maguknak, boldogságukkal -elrejtőzni a fiatal szeretők, mint a «Halál országa» közepett fekvő -kicsi várat. Azt az egész vidéket, belefoglalván a «pokol tornáczát» is, -ezzel a névvel tisztelték meg a régi székelyek. - -Még most is olyan vidék az, hogy naphosszant járhatunk benne, nyaktörő -utakon, a nélkül, hogy csak egy kunyhóra is bukkannánk valahol. - -Tusnádtól indulva, két meredek bércz között visz fel a goromba kövekkel -behányt, tengelytörő út, a meredek Csomágon át; alant a mélységben -tombolva zúg a hegyi patak, csak a hangját halljuk, a sűrű bozót -összenőtt fölötte. Ezeknek az őserdőknek a földje tán a világteremtés -óta nem látta a napot, olyan sűrűn takarja azt a ráboruló fenyves erdők -éjszakája. Hanem, a hol a vihar csapást tört az erdőn át, halomra -döntögetve a gyökereikből kifacsart fákat, ott meg egyszerre olyan -tündérvilági növényzet támadt elő, a minek virányához nem foghatók a -fejedelmi üvegházak kertjei: a «rigópohár», a «szépasszony papucsa», a -«pillangó fészek», a «madártermő» (diák nevén Orchis, Cypripedium, -Epipactis, Ophris) itt tartják rejtett otthonukat, a hol senki le nem -tépi őket. Egy-egy megnyiló völgyoldalban egész falkája legelész a -dámvadaknak a verőfényes pázsiton. Ember közeledtére felkerekednek, a -meredek hegyszakadék felé futnak. A vihar valamikor egy óriási szálfát -döntött keresztül e mély hegyvágányon, a mi a sudarával az egyik, a -tövével a másik parton fekszik. Az egész dámvad-falka ezen a -természetrakta hidon iramlik keresztül a tulsó hegyoldal rengetegeibe. - -Egyszer aztán elmarad az erdő s négyezer lábnyi magasban egy sík, messze -terjedő lapály állja el az utat, a minek láttára még a paripák is -horkolni kezdenek, mikor a szélét elérik. Lábaik alatt döng a talaj. - -Ez a halál országa valóban. (A mostani neve «Mohos», népies elnevezéssel -«Kokojszás».) Az ember teste végigborzad, mikor azt a tájt először -meglátja. Soha ezt a nagy bozótot kigyón, békán, vidrán, repülő madáron -kívül más élő lény be nem járta. Sással, szittyóval benőtt zsombikok, -mintha ezernyi sirhalom volna egy rakáson, rőt szinű bozót, verhenyeges -növénygubancz, a miknek a neveit sem ismeri az ember, köztük egy-egy -nyomorék luczfenyő, egy göcsörtös árva-nyirfa, aztán megint haragos-zöld -növénycsoportok, roppant zsurlók, páfránok, a miken a boszorkányliszt -terem, bársonynak látszó halmok, kövér mohából, a mi virágzik, körüle -emberfő nagyságú pöfeteg gombák tolakodnak elő, a mik lángot, füstöt -vetnek, ha valaki rájuk üt bottal. S azon az elijesztő páston alól az -ismeretlen mélység. A ki ebbe a süppedő ingoványba beletéved, ember, -bölény vagy medve, az soha sem jön ki belőle többé. Mikor már -észreveszi, hogy süpped alatta a sömlyék, már akkor késő a menekülés. -Nincs mibe kapaszkodnia, minden süpped, oszlik alatta, körülötte, az -uszás nem segít, a fű, a bozót, a moha összezáródik az elmerülő feje -fölött. - -Ennek a halálos vidéknek még a tájára sem merik hajtani a marháikat a -pásztorok. Mikor aztán a «Mohost» körülkerülve, a hegytetőre -felkapaszkodunk s onnan tekintünk rá vissza, akkor meg már egy csábítóan -varázsló tündérország áll előttünk. A mohos lapály száz meg száz -gömbölyű tengerszemmel van behintve, olyanok azok, mintha ablakai -volnának egy földalatti világnak, valamennyi beszegve a vizi tök fehér -tulipánjaival és széles leveleivel. Mikor az alkonynap visszatükröződik -rajtok, olyan, mintha arany tányérok volnának zöld abroszra rakva. - -Innen egy mély völgy-üstbe szállunk alá, folyvást őserdők között s a -mint egyszer megnyilik a rengeteg, ott áll előttünk a Szent-Anna tava. -Szent tó az ős magyar pogány elődöknek épen úgy, mint a keresztyén -ivadékoknak. Itt tartották áldozásaikat ős-időkben, ide jártak el -bucsura később. - -Magát az erős férfit is megragadja az az isteni csendje e völgynek, a -melynek fenekét az egyetlen tengerszem foglalja el; oly síma, mint egy -ércztükör; körülötte óriási hegyhátak, toronymagas bükkfákkal benőve, -csak a partját a tónak koszoruzzák nyulánk fenyőszálak, mintegy keretbe -foglalva az egészet. - -A parton roppant fehér kövek hevernek, meg egy düledező épület romja. -Amazok a tuhudúnok oltárai lehettek, emez a Szent Anna kápolnája volt. -Isten imádására szentelt kövek. Most már szétdöntögetve hevernek; hanem -azért valamit most is érez, a ki e helyre lép: a mi nem ebből a világból -való érzés. Az embert úgy készti valami arra, hogy sirjon: ki tudná -miért! - -Fenn azon a hegytetőn áll Rapsonnénak az a kis Tiburcz vára, a hová a -szeretők beköltöztek; a nagy bükkfáktól még a tetejét sem látni a -várnak. Innen épen olyan közel esik a pokol tornácza, mint a Szent Anna -tava. - -Szép derült napokon gyakran lehozta Imolát ehhez a tóhoz Szilamér; aztán -egy tutajon végig sikamlottak a tó tükre felett. Talán akkor érezték -magukat legboldogabbaknak. - -– Tudod-e, hogy én akkor szerettelek meg, mikor a tanácsdombon elmondtad -azt a regét a Szent Anna taváról? - -– Tudod-e, hogy azt a száldokfalevelet, a mit akkor eldobtál, én most is -a keblemen viselem? - -– Milyen jó volna nekünk örökké itten laknunk! - -… Pedig hát a házasélet nem csupán édelgésből áll. Különösen erre az -ifjú párra nézve nem. - -Mert nem kell ám azt hinni, hogy hajdanában olyan könnyű volt nagy -úrnak, kastélyos uraságnak lenni. - -Szilamérék Rapsonné várában nem kaptak egyebet, mint jó erős falakat, -minden egyébről maguknak kellett gondoskodni. Az első szükségekre ugyan -elhozták magukkal a mit lehetett, a legmulhatatlanabbakat, -Bálványos-várból, hanem oda vissza nem lehetett küldözgetni, hogy meg ne -tudják a bálványosi cselédek, hová rejtőztek el a boldog emberek? Ezt a -titkot nem árulják el senkinek. - -Odahaza, az anyja várában, Imolának csupa kényelem volt a dolga. Az -anyjának nagy gazdasága volt s a háromszéki róna már akkor egy kis -paradicsom volt, a hol minden megtermett bőséggel; hanem itt a Szent -Anna tó körül nincs egyéb, mint vadon; rengeteg, csalit, ligetek, -bozótok. Soha ebbe a földbe egy kapát bele nem vágtak, nem hogy ekével -hasogatták volna fel; a pásztorok legfeljebb csordát, nyájat, kondát -legeltetnek itten, de a szántóvető mesterséget ugyan nem ismerik. Itt -mutatta meg a fiatal menyecske, hogy milyen a jó gazdasszony? - -Mert ez ám az igazi szeretet! Megelégedve lenni a szűkölködés közepett s -elfeledtetni magával és azzal, a kit szeret, hogy itt szűkölködés van. -Nincs! Megkerül minden. - -Szilamér maga is jó, gondos családfő tudott lenni, eljárt az erdőkre s -mindennap meghozta a háztartáshoz való dámszarvast vagy vadkant; azt -azután az Imola gondja volt, gazdasszonyi tudományal télire elkészíteni; -volt dolga a füstölő kéménynek. Ellenben a sajt-készítéshez is értett, -fenyőhéj kászuba, gödölye bőrébe tömette a turót, a mit a birkanyáj -adott. Aztán szerteszét bekalandozta a csalitokat, kikérdezve minden fát -és füvet: nem bizta-e rá valami áldását az Isten. Találni biz olyant -eleget, csak érteni kell a titkát. Az erdélyi hegylapályokon most is -megterem még a baraboly, a pityóka elődje, csakhogy annál sokszorta -jobbizű, azzal zsákokat töltöttek. Harmatkását, vad haricskát termett a -maga jószántából a Mohos partja, annak a szedését is csak asszonyok -értik, pedig drága jó eledel készül abból: haricskapuliszka sűrű -bivalytejjel, Szilamérnak ez volt kedvencz eledele. A hozzávaló hántó -malmot elkészíteni aztán megint az ő kötelessége volt, nem is volna -székely, a ki még egy malmot se birna magától megfaragni. Már Szent -Gellért püspök is magasztalóan szól a magyar gazdasszonyok daráló -malmairól, a miket egy leánycseléd képes elhajtani s még dalol is hozzá -egész éjjel. Imola azt is felfedezte, hogy a fákra felfutó «dinka» -indáin liszttermő kobakok lógnak, a miknek a bele megsütve, olyan mint a -kenyér, tönkölyt és alakórt pedig a patakok mentében lehet szedni s az -is jó lesz kenyérnek, abraknak. A nagy odvas fákból felgyüjtötte a lépes -vadmézet s áfonya levével drágalátos italt szürt abból férjének, a mit -elrakatott kőmedenczékbe. Kedvetlen napokon, ha az eső szakadt, Szilamér -végezte az elejtett vadak bőreivel a szűcs és timármunkát, Imola pedig -neki állította cselédjeit a gyapjufonásnak, ő maga meg az osztovátához -látott; volt dolga a szövőszéknek! De végszámra is készült a sok finom -gyapju-szövöttes. Kendernek, vagy lennek itten híre sem volt: csak az -erdei vadselyem (krepin) adott annyi növénygyapjut, hogy abból Imola -saját magának inget fonhatott, szőhetett, az is volt már neki kettő, -egész dicsekedés volt a dolga. - -Estenden azután, mikor jól kifáradtan lepihentek a kandalló elé a -kerevetre (az is drága jó pamlag volt, megvetve illatos havasi szénából -s letakarva gyapju-pokróczokkal, süppedő medvebundával), a míg a -szolgálók az őzderekat nyárson sütötték, a míg a bográcsban a puliszka -rotyogott, addig Szilamér levette a falról a héthurú timboráját s -andalgó dalokat vert rajta, énekelve mellé azokat a hajdani ősregéket, a -miket már Attila udvaránál hallott a római követ, Priscus Rhetor; -megszaporította azokat a székely népköltés is. - -De szépen el tudták hegedűszó mellett énekelni azt a tüneményes regét -Csaba királyfiról, ki a nagy népirtó ütközet után, mely a hun birodalmat -összedöntötte, a mezőn heverő megölt vitézeit csodatevő irral (Csabaire) -ujra föléleszti, mind lóra ülteti, kinek félkarja nincs, kinek meg a -lován hiányzik egyik láb, mégis mind elmennek, messze haza mennek, távol -őshazába. De valahányszor az itt maradt székely népet ellenség -szorongatja, visszatérnek nagy robajjal, kisegítik a veszedelméből. -Csupa csontvázak már a vitézek és paripáik, mégis visszatérnek, velünk -hadakoznak. Nem is a földön járnak már, csak a levegő-ég hallja -dobogásuk, a mint a patkóik tapossák az útat, de mégis eljönnek, a -magyart nem hagyják. Odafenn az égen, ott a hadak útja, az a fényes -tejút, az az ő járásuk, Csaba királyfié és vitézeié. - -Úgy tudta ezt énekelni Szilamér, hogy még könyekre is fakasztá vele -Imolát. - -Az pedig már nagy bűn, meg is vagyon tiltva; a pogány meséket hallgatni -nem illik keresztyén emberhez. Azért törtek össze a királyok és vajdák -minden timborát, hegedüt, meg azokat a rovásbotokat, a mikre az ilyen -bolond mesék fel voltak faragva, hogy a nép felejtse el őket. Inkább -énekelje azok helyett az olyan kegyes verseket: a minő szent Imre -királyfi legendája. Azt meg azután Imola énekelte el a maga csengő -galambturbékolásával Szilamérnak; az is gyönyörű dal. Ismeri minden jó -keresztyén. «Óh mily bámulatos az ifju maga megtartóztatása, ki könyei -forrásával oltotta el a szerelem lángját, és kebelében hordva a lángot, -nem ég vala annak hevétől. Mert nagy s csaknem emberi természet fölötti -dolog a testi ingert elaltatni, a gyönyör követeléseit emberi -törekvéssel leküzdeni, az emberi nem szokása ellenére élni, a -házastársak örömeit lenézni, a gyermekekben való gyönyört megvetni.» Így -magasztaltatik föl a dicső Chartuicius által Imre királyfi, a ki ifju -nejével úgy él vala, hogy ne a földön a bünösök számát, hanem az égben a -szentek számát szaporítsa. Ezt pedig azért tette szent Imre, mivelhogy a -«napsugarakba öltözött asszony» (szent Gellért püspök szavai) éjszaka -álmában megjelent ellőtte, s annak tette ezt a fogadalmat. - -Gyönyörű legenda ez! - -Hanem az ilyen vasfejű pogányon, mint Szilamér, nem fog az ilyen szép -példa; ő ostoba fővel azt a buta megjegyzést tette rá, hogy: - -– Bizony, szerelmes aranyszálam: én jobb szerettem volna, ha a -«napsugarakba öltözött asszony» inkább Péter királynak jelent volna meg -az álmában, mikor még herczeg volt; Imrét pedig hagyta volna királylyá -és hét gyermek neveletlen apjává lenni: az lett volna jó nekünk szegény -magyaroknak. - -Imola jót is huzott neki a tenyerével a hátára kettőt: «Mit tudsz te -ehhez? Te ostoba, buta tuhudún, az is maradsz teljes életetben!» s aztán -mérgesen törülte le a ruhája ujjával az arczáról a csóknak a nyomát, a -mivel Szilamér ki akarta őt engesztelni. - -– De hát mondsza csak kedves galambocskám, dévánkodék tovább is a pogány -férj. Hát szeretnéd te, ha énnekem is megjelenne az álmomban a -napsugárba öltözött asszony s aztán én belőlen is olyan szent lenne, -mint Imre királyfiból? - -Erre az orczátlan példázásra már csakugyan nem volt Imolának más -felelése, mint hogy hátat fordítson Szilamérnak: «eredj, haragszom rád.» - -Nem is engedte neki magát egész este többet megcsókolni. - -Hanem a mint aztán az egész ház lepihentével ők is alunni mentek, Imola -vigyázott magára, hogy el ne aludjék, mint Szilamér. S mikor aztán a -férj álmában feléje nyujtá a kezét, a nő úgy ejtette szerét, hogy a -saját öt ujját annak az öt ujjával imára kulcsolta s aztán így -fohászkodott fel: «Óh te tiszta égi szent szűz, boldogságos isten-anya! -nem kérek én tőled sokat: csak azért imádlak, sziveld meg kérésem: – -hogy a mikor mi aluszunk, – aludjál te is…» - -S bizony meg lett hallgatva a buzgó felfohászkodása, mert rövid időn -olyan állapot következett el a fiatal asszonykára, a mi köztudomás -szerint be szokott következni, ha az asszony véletlenül akkor talál -ásítani, mikor a férje is ásít. Ilyenkor, azt mondják, hogy egy csillag -esik le az égből s lélek lesz belőle, az keresi a helyét, a mit -elfoglaljon. - -Az asszonyt ilyenkor megszállja a szeszély és rigolya: durczás, haragos -lesz; minden órában más a kivánsága s senki azt neki a kedvére be nem -tölti; van vele mit szenvedni az urának: annak de csak egy jó neve sincs -előtte; ha látja, űzi, hajtja maga elől, ha meg nem látja, azon sir, -hogy már elhagyta. Szilamérnak volt egy vén dajkája, Gidula nénő, a ki -soha el nem maradt tőle; javas-asszony is volt, ez már ismerte e -tárgyban a dörgést s megnyugtatá Szilamért, hogy csak hagyjon mindent -úgy, a hogy esik: ez annak a rendi. - -Egyszer az asszonynak az jutott eszébe, hogy semmi sem olyan jó eledel a -világon, mint a macskaméz, a mi a vadcseresnyefákból kicsurog: nosza -minden kezeslábas fusson az erdőkre, macskamézet szedni. - -– Csak te hagyd neki azt a macskamézet enni, dünnyögé Gidula nénő. - -Természetes, hogy mind rossz volt, a mit a cselédek hoztak, aztán maga -vette a nyakába a nagy erdőt Imola. Nem fél ő a vadaktól: volt kelevéze, -tudott vele bánni; a vérebei is kisérték; egész nap barangolt ember nem -járta szörnyű vidékeken; mikor estenden hazakerült, olyan volt, mint a -kit a sasok téptek meg. - -– Csak te hagyd őt szaladgálni, monda Gidula nénő: ő tudja, hogy mit -keres. - -Egyszer aztán hozott haza a barangolásából Imola egy gyönyörüséges ritka -szép virágot, a milyenre kevés ember bukkant valaha; mert ez csak meleg -vízforrás körül terem meg, sóstalajú tőzeg földben. Pedig gyönyörű szép; -akkora, mint egy nagy tulipán, de a szirmai gömbölyüek, s a kelyhe -mélyén a porhon fészek olyan, mint egy aranybojt, vagy egy máktok, a -szirmok kívül aranysárgák, belül rózsaszínüek és olyan szivósak, -kemények, mint a bőr. Hanem egy hibája van ennek a szép virágnak: a -visszás illata; ez valami olyan émelyítő, undorító, fejkábító, hogy -mikor az ember leszakította azt a csodaritkaságú szép virágot, rövid idő -mulva kénytelen eldobni, annyira nem állhatja ki a szagát. (Valami -nenufár lesz az.) - -De meg is hült a vér Gidula nénőben, mikor ezt a virágot meglátta az -Imola süvege mellett, a mint az a kandallós terembe belépett, a vizes -haraszttól egész csatakosan. - -– Jaj, te aranyos bálványom! hogy jutottál e «világzárhoz». - -Imola azt hitte, hogy Gidula, mint aféle agg-lant, csak kényeskedve -selypíté el a szót, «virágszál»-t akar mondani. - -– No hát a hol a virágszál terem. Magam szakítottam. - -– De azt rosszul tetted! Dobd a kandallóba mindjárt, hadd égjen el. - -– De már minek dobnám? - -– Azért, mert fertelmes a büze: halálélesztő az, kivált az olyan -asszonynak, mint te. - -– Ah dehogy rossz illat! Drágalátos fűszerszám a szaga, monda Imola, -levéve a süvege mellől a virágot s egész gyönyörrel szítta be az -illatot, a mitől rendes érzékű ember kékre-zöldre vált volna. - -– De már azt nem hagyom, hogy még meg is szagold: én a tűzbe dobom! -sikoltoza Gidula nenő s azt hitte, hogy majd erővel elveheti az -asszonykájától; de megjárta vele; mert az felkapta a két karjánál fogva -s úgy kidobta a szobából, hogy a lába sem érte a földet. Jaj csak ne -emelgess! kiabált Gidula, még akkor sem magát féltve: nem szabad neked -ilyen nehéz testet emelgetni. De már akkor ki is volt dobva a nehéz -test. - -Imola aztán dult-fult! Keresett valami edényt, megtalálta a férje -ivó-kupáját, abba vizet töltött, beletette a virágot, kitette az asztal -közepére s aztán várt, asszonyi ravaszsággal, hogy mikor jön meg az ura? -vajjon az is rossz illatunak fogja-e találni az ő virágát? - -Nem soká váratott magára Szilamér. Ma császár madarakat lövöldözni járt, -a mi különben gyermekeknek való mulatság; mert Imola olyant kivánt ma -reggel. - -A mint belépett a házba, mint a mesebeli sárkány az emberbüzre: -elkezdett szimatolni: micsoda szag van itt? Valami virágot hoztak ide. - -– Az ám. Én hoztam azt, csevegé Imola, s álnok tettetéssel jó kedvet -mosolygott, s kapta a virágját a kupával együtt, odavitte Szilamérhoz; a -térdére ült vele, s nyájas beczézéssel hizelkedék neki, «nézd csak, de -szép virág; úgy-e bár édesem? Ugy-e bár kedvesem? Milyen drágalátos jó -illatja vagyon! Szagold csak meg szépen.» - -Szilamér bölcs férfiú volt: tudta, hogy ha azt mondja, hogy ez a virág -büdös, a fejéhez vágják; de mégis megtartják. A kert felől került. - -– Nagyon szép galambom: az illata is valami hatalmas; de hát tudod-e te, -hogy ez a hires nevezetes bűbájos világzár? - -– Hát te is selypítesz? Mért mondod «világzár», a helyett «virágszál?» - -– Mert ennek az a neve: bezárja ezt a világot. Majd elmondom neked, hogy -miért hívják annak? A mi vallásunkban van egy nagy szertartás; ritkán -veszik elő, akkor se jó kedvből; úgy hívják, hogy «elrejtőzés.» Mikor az -ősmagyarokat valami nagy veszedelem éri, mikor nehéz kétségek között -vannak, s nincs a ki tanácsot adjon, a sok rossz közül melyiket -válaszszák? merrefelé induljanak? hát olyankor követet küldenek a más -világra, Hadurhoz, a Damasek istenhez: annak a tanácsáért. Rendesen egy -tiszta, szeplőtelen szüzet választanak ki a szertartásra, a kinek fekete -hajának kell lenni és kék szemének. De rendkívüli, igen nagy bajokban -magának a főrhabonbánnak kell az elrejtőzésre magát feláldozni. Ilyenkor -három napi bőjt után a másvilági követet, a szüzet vagy a rhabonbánt, -megfürösztik a világzár gyökeréből főtt lugban, azután a tenyereit, a -halántékait bekenik ennek a magvából készült irral; a mitől az elalszik. -És akkor ezt a virágot odateszik a nyitott szájába: s azzal be van zárva -előtte ez a világ. Csak a más világra mehet át a lelke. Ekkor aztán az -elrejtőzöttet minden dob és tárogató zenebonája mellett (egy sem kelti -őt fel) kiviszik a temetőbe. Vár reá egy bedeszkázott sír. Abba -eltemetik, pázsitot raknak rá. Hét napig ott hagyják. Hetednap alkonyán -aztán felbontják a sírt, kihozzák az elrejtőzöttet: kiveszik a szájából -a világzár virágot, s akkor aztán addig dörzsölik hideg vizzel, míg újra -visszatér e világra, s elmondja, hogy mi tanácsot hozott a nap -mezejéről, a másvilágról. Azért ennek a virágnak a neve «világzár», -angyalom. - -Imolának egész teste összeborsózott a rémülettől; fogta a virágot, -belehajította a kandalló tüzébe; «óh mi szörnyű illat!» rebegé borzongva -s erővel tuszkolta ki onnan a férjét: «menj innen! ne szagold!» minden -ajtót, ablakot kinyitott, hadd járja át a termet a szél; maga meg -nekiállt, felgyürközve, egy szalmacsutakkal s elkezdte surolni hamuval -azt az ezüst-kupát, a miben az a virág állt: «mégis érzik rajta!» De -soha sem is tette azt fel többé az asztalra, nehogy Szilamér igyék -belőle. - -Ettől fogva aztán nagyon csendesen viselte magát Imola, annyira nagyon -csendesen, hogy végre Szilamér szólította meg érte. - -– Min mélázol olyan nagyon, édes napvilágom? Megőszülök, ha ilyen -szomorúnak látlak. - -– Azért bizony ne őszülj meg. Az nyomja a lelkemet, hogy olyan régen nem -gyónhattam meg a bűneimet. - -– Hát vannak te neked bűneid? - -– Halálos bűneim. Az, hogy téged szeretlek. - -– Hisz abból élet lesz, nem halál. - -– Ne petyegj! Ehhez is nektek tuhudúnoknak nincsen eszetek. Ha az ember -elmondhatja azt, a mi nyomja a lelkét s aztán vezeklést tart érte: akkor -egész megújul a lelke utána. - -– Hogy ne tudnám én azt? Nálunk is szokás az. Sokszor hallottam az -apámtól; mikor éjszaka rossz álmai voltak: valamelyik a meghalt -feleségei közül megjelent neki s szemére hányt bizonyosan olyan -dolgokat, a mikre nem szeretett visszaemlékezni; ilyenkor az apám egész -nap bőjtöt tartott. Este pedig kiment a mezőre, vágott egy -kőrisfavesszőt, s aztán azt az ürgelyukba bedugta, aztán rátartotta a -lyukra a fülét, ha hallott valami neszt, akkor aztán a két tenyerét a -szája köré téve, elmondta az ürgelyukba azt, a mi szivét terhelé; s -aztán végre egy czövekkel bezárta azt a lyukat, s akkor aztán egészen -helyreállt a kedve. - -Huh be megharagudott ezért Imola, hogy meg-megtépászta, két marokra -fogva, Szilamérnak a pogány üstökeit s még egy szelid pofont is adott -neki hozzá. - -Szilamér egész szeliden kérdezé, hogy «de hát már most én ezt mivel -érdemlettem légyen?» - -– Óh te vasfejű tuhudún! Hát te a mi gyónási szentségünket a ti ostoba -ürgelyukba kiabálástokhoz hímezed, hajazod. - -– Hiszen, lelkecském, az nálunk épen olyan szentség és igen komoly -dolog. A tuhudún azon az eleven lyukon át egyenesen a föld-istennek -mondja el a lelke terhét, s aztán szépen kéri, hogy ne bocsássa hozzá -éjszaka a halottait, a kiket valaha megbántott. Ha mi az isteneinkhez -könyörgünk, az nem csufolódás. Azok is rettenetesek, ha megharagusznak. -Mikor a nap aszuvá perzseli a mezőket, s az ég nem ád esőt és harmatot, -mikor a vén Nemere megindul, végigsöpörni jégfuvallatával az egész -Székelyországot; mikor a vízisten elönti a vidéket árjával; hát mikor a -föld-isten megrázkódik alattunk elbusultában, várak és templomok csak -úgy dőlnek romba. Erös istenek ők: nem tűrik a megbántást. - -Imola átlátta, hogy ok nélkül haragudott: Szilamér nem akart ő vele -gunyolódni; aztán kiengesztelte szépen s ő is megmagyarázta neki -érthetően. - -– Látod, az mi nálunk nem úgy van. Nekünk az egyházi embernek kell -meggyónnunk a lelkünk terheit, ő oldhat fel azok alól, a ki az Isten -embere. - -– No az is nagyon jól van. Azt biz’ az apám is helyesebben tette volna, -ha a Kájon horkáznak sugta volna meg a titkát s az adta volna tovább az -«élő lyukon» át a föld-istennek; de hát bizonyosan félt tőle, hogy a -horkáz másnak is elfecsegi majd a titkát. - -– De ám a keresztyéneknél a gyónástitok szentség: magyarázá Imola. Az -egyház embere esküt tesz rá, hogy a meggyónt titkot senkinek, az Istenen -kívül, el nem mondja. - -– No ez már nagyon helyes. Hát akkor mondok én valamit. Tudok én itt a -hegyek között egy körülkerített házat, a miben harang is van; a -harangszó vezetett rá. Abban csupa merő keresztyén horkázok tanyáznak. - -Imolának már cselekvésre állt a tenyere; de csak meggondolta a dolgot, -hogy hiszen Szilamér nem rosszakaratból nevezi a papot horkáznak: nála -ez tisztesség. - -– Hát én azt gondoltam, hogy azokból elhozok neked ide majd egyet. Aztán -annak a fülébe megsughatod majd minden bűnödet; igaz ugyan, hogy nem -fogja megérteni, mert csak oláhul tud; hanem hiszen hát az ürge is… - -De nem mondta tovább: inkább sietett megcsókolni azt a hirtelen -tenyeret, a mi ugyan a képének volt szánva ezért az otromba -hasonlatosságért. - -– Dehogy hozod nekem ide a bucsesdi monostorból a barátot: hisz azok -görög papok. - -– Hát azok nem jók? - -– Jók a görök hitüeknek; de én római hitű vagyok. - -– Ahá! Értem. - -– Érted a varasgyékot! mérgelődék (nagy méltán) Imola, s a két öklével -ütögette Szilamér vállait, természetesen az ölében ülve – az -istentelennek. Azért nem kell nekem az oláh barát, mert a görög -hitüeknél nincsen gyónás. - -– Napról-napra jobban beletanulok. De hát te nem mehetsz innen sehova, -tudod már miért; papot, olyant, a milyen neked kéne, közelben nem -találsz. De megállj csak! Utczú né! Találok én ki neked mindjárt -valamit. Itt van a taplós ember! - -– Taplós ember? hát ez miféle csoda? - -– Jaj! De nevess hát egy kicsit, mert tréfás dolog ez. Aztán nagy -feneket kell neki kerítenem. Tudod, hogy közelget már a tél, s ilyenkor -vannak a népeknek mindenféle ünnepeik. Nálunk van télen a «hóbába» -ünnep. A mint az első hó leesik, abból a sihederek rögtön készítenek -minden ház udvarán emberi alakokat, a várakban egész óriásokat; -csinálnak nekik szemet, szájat, orrot, s azokat azután körültánczolják, -ezt a nótát énekelve: «Hó-bába-hó-bába! Se keze, se lába. Mégis ide -szálla. Elolvad magába. Adj ki most minden hideget: meleg legyen -nyárba!» Hát én úgy tudom, hogy a keresztyéneknek is van ilyenkor valami -ünnepjük: valami jászollal van dolguk… - -– … A Karácson az; a Jézus születése. - -– Én csak onnan tudom, hogy a cselédségünk között vannak többen -keresztyének, a kik azt az ünnepet készülnek megülni. - -– S te ezt nem ellenzed? - -– De már miért ellenezném? engemet nem bántanak vele. Csak hadd -ünnepeljenek. Annál jobb, mentül több istenünk van, a ki hozzánk hajlik. -Hát ezeknek az ünnepükhöz kellene az a taplós ember. - -– Micsoda taplós ember? - -– Hát én nem tudom. Én úgy találtam a vadonban, egy puszta kopár -szikladüledék közt, egy barlangban. A barlang elé volt feltűzve egy -fakereszt; ő az előtt térdelt és egy hosszú fűzért forgatott a kezében, -a mire makkok, gubicsok voltak feltűzve. Ez a taplós ember. - -– Óh te oktondi! Hisz az nem taplós ember; hanem remete. - -– Remete? A bizony meglehet. De én egy csepp remetét sem láttam rajta; -mert az egész ember csupa taplóba volt öltözködve, ködmen, süveg, -harisnya minden taplóból készült rajta; mikor megszólítottam, hogy ki -fia, azt felelte, hogy ő az Isten szolgája, s mikor azt kérdeztem tőle, -hogy mit csinál itt? azt válaszolta, hogy az Istent imádja, s a mellett -folyvást szedegette egymás után a makkokat gubicsokat a füzéren. - -– Óh te tudatlanság bálványa! Rózsafüzér az! Olvasó. - -– Rózsafüzér! Én bizony gubicsnak néztem. No hát jól van. Mindjárt -beszédbe eredtem a kegyes férfiuval s azon kezdtem, hogy nem lenne-e -kegyes felereszkedni ide a Tiborcz várába, ha a hivatala engedi, az én -keresztyén hitű cselédeimmel a maguk módja szerint való áldozatot -megtartani? De már erre azt mondta, hogy nagyon szivesen megteszi, mert -az neki kötelessége, a hívőknek a szivét megerősíteni, azért ha úgy -kivánom, minden borjunyuzón… - -– Pénteken! Te buksi! - -– No hát pénteken – feljön ide a várba, a keresztyén cselédek között -kiosztani a malasztot. Ennek talán te is meggyónhatnád a bűneidet. - -– Igazad van! Miért nem hoztad el őt mindjárt magaddal? - -– Hoztam volna, de nem jött. Azt felelte a hivásomra, hogy neki csak -azon az egy bőjt-napon szabad elhagyni az odúját, a mikor semmi ételt -vagy italt szájába nem vesz. – A többi napokra pedig van neki eltéve két -kobakban eledelül mindenféle aszalt vargánya. – Én azt ajánlottam, hogy -majd küldök neki egy oldal szalonnát, meg egy füstölt vaddisznó sonkát; -de ő megrázta a fejét s azt kérdezte tőlem haragosan: «Ki adott -szabadságot halandó embernek, hogy egy állatot megöljön, melynek az Úr -adott életet?» – Én azt feleltem rá, hogy nekem a Rapsonné adott -szabadságot, hogy a vadjaiból annyit megölhetek, a mennyi tetszik. Erre -ő azt mondta, hogy «bolond tuhudún» vagyok. A mit én szivesen vettem -tőle; mert igaz. – «No hát ha élő állat husát nem kivánod, hát majd -küldök neked egy füzér fonatost.» Ezt sem fogadta el. «Ki adott -szabadságot halandó embernek, hogy a buzát összeőrölje, a mit az Úr -azért teremtett, hogy elhullván a földbe, kicsirázzék?» – «Hát kérdezém, -akkor mit szabad enni?» – «Azt, a mi arra van rendeltetve, hogy -elmuljék: vargányát, csiperkét, tinórut.» – «De legalább azt engedd meg, -hogy valami más gúnyát küldjek a számodra, a mibe jobban -betakarózhassál: egy jó birkabőr bundát.» Azt is eltiltotta magától. -«Vajjon ki adott szabadságot halandó embernek, hogy élő állatnak a bőrét -lehúzza, a mit az Úr annak az állatnak rendelt viselésre?» – «No jól -van: hát küldök egy gubát a számodra, vagy egy vastag pokróczdarabot, a -mibe betakarózzál.» – Ez sem vált be nála. «Vajjon ki adott szabadságot -halandó embernek, hogy más állatról lenyirja a gyapjut, a mi annak a -testét fedezni van rendeltetve?» – «No hát küldök vászonruhát.» – Ez -ellen meg azt vetette, hogy nagy istentelenség a kendert a földből -kitépni, mert annak gyökere van. – És így egyes egyedül taplóból szabad -a gúnyát összetűzködni galagonya tövissel, a hogy ime ő viseli. – «Mert -minden az Úré, és nekünk semmink sincsen ezen a világon: minden kincsünk -a más világon vagyon.» Végezetre nagyon ajánlotta, hogy térjek meg a -pogány hitemből; mert különben a pokolra megyek. A mire én azt feleltem -neki, hogy biz’ én nem megyek, mert nem tetszik! – «De majd elvisz oda -az ördög!» – «Dehogy visz! Adok neki egy malaczot, s a hogy én ismerem -az ördögöt, inkább azon kap, engem elereszt.» – Erre a kegyes férfiú -kiterjeszté a karjait az ég felé és felkiáltott: «óh én Uram! Zebaoth -Isten! Ne öntsd ki haragodat e vakmerő káromkodó fejére! – Te pedig -eredj innen és ne háborgass engem; azért, hogy az Úr megbocsássa ezt a -te istentelenségedet, én tízezer miatyánkot fogok imádkozni érted», s -azzal mindjárt oda térdelt a fakereszt elé s rákezdte, folytatta: nem -ügyelt rám többet. Én aztán idehaza kiszámítottam babszemeken, hogy -mennyi az a tízezer imádság? Száz babszem egy marék; tíz marék: egy -kupa; tíz kupa: egy cseber. A jövő hold ujságig ez azt el nem végzi. -Akkor érte megyek, s elhozom ide magammal. Annak aztán te is -meggyónhatod a bűnödet; – azt a nagy bűnödet, hogy egy ilyen -vétek-tarisznya nagy bolond tuhudún pogányt szeretsz; mert ez az Isten -szolgája bizonyára nem szeret senkit és semmit, csak egyedül a -mennyországot, s ebben a dologban tökéletes. - -Imola egészen meg volt elégedve Szilamér ajánlkozásával: az eddigiekből -itélve, reményt kezdett venni hozzá, hogy ha egy ilyen kegyes férfiúval -fog érintkezni a férje, lassan-lassan, de majd csak valahogy valamikép -megtér az ő pogány tévelygéseiből. Időt kell engedni a megtérítés -munkájának, kiváltképen egy olyan minden tudományban szűkölködő -embernél, mint ez a szegény Szilamér! - - - - -CROESUS APÓ. - -Nagyon jól ismerték a Szent-Anna tó környékén lakó keresztyén székelyek -a Croesus apót. Ők ugyan ezt a nevet, a mit a remete a leggazdagabb -ember után vett fel, nem egészen igy mondták ki, mert a székely nyelve -nem kereplő, se nem kenetlen talyigakerék; hanem hítták őt szépen, simán -Kőrös apónak. - -Hát biz abban az időben a remete tartotta fenn a hitet. A szegény -köznép: a pásztor, a szénégető, a nyestvadász, a kőfejtő, a -zsindelyhasító, a tutajos, a bális, az olajkáros, a sólyommadarász nem -járhat a faluba templomozni; ellenben a remetét mindig ott találja a -barlangjában. Aztán ennek «papzsákja» sincsen. Annyiért osztja a -malasztot, a mennyibe neki magának kerül. - -Az új holdig nem háborgatta a remetét Szilamér; akkor azonban egyszerre -nagy hó esett, úgy, hogy a várbeli tuhudúnok menten össze is raktak egy -nagy hóbabát az udvar közepére: ezt az időt jónak találta Szilamér az ő -taplóemberének a meglátogatására. - -Ott térdepelt az akkor is a kereszt előtt és imádkozott. Szilamér várt -egy darabig; de hogy nem akart az áhitatosság tagba szakadni, hát csak -megszóllította a remetét. - -– Oh te istendicséretben telhetetlen ember; engedj már egy kis pihenést -a mennyországnak s hallgass ide én rám. A feleségem küldött ide hozzád, -a ki bizony jó keresztyén. – Ha pogány volna, azt mondanám, hogy nincs -jobb asszony nálánál a világon; de mivel keresztyén, ő maga azt mondja, -hogy nyakig ül a vétekben: te rád vár, hogy húzd ki; mert más meg nem -szabadítja a kárhozatból. - -Ez okosan volt mondva: a remete felállt a térdeiről s megcsókolva a -keresztfát, lerázta a havat a szakálláról és valamit mondott, de az -diákul volt: Szilamér nem értette. - -– Ha azonban valami áldozathoz való szerszámod van, kehely, kés, -varázsdob, üst, sarló, pengetyű vagy más aféle, azt is hozd magaddal; -mert a cselédjeimnek is a szelidje áldozást akar tartani: sütöttek, -főztek, gyertyát is mártottak; úgy hivják, hogy karácsony: az a te -mesterséged lesz. - -A remete nem felelt semmit erre a hiábavaló beszédre, csak egy -összeábdált fakeresztet hozott ki az odujából; nem kell a karácsony -ünnepéhez egyéb. - -– Ellenben, minekelőtte a feleségem elé vezetlek, öltenéd fel ezt a -palástot, a mit a feleségem varrt a számodra a saját kezével. - -Körös apó elszörnyedve hőkölt hátra, mikor Imola ajándékát kivette a -tarsolyából Szilamér. Hisz az selyemből volt. - -– Hogy gondolod, hogy én egy ilyen hivalkodó öltözettel megbántsam az -Istent? - -– No ezzel nem bántod meg: mert ez selyemből van. Az pedig, mint tudod, -se állatok gyapjából nem nyiratik, se földi növényekből nem tépetik le, -hanem a mint azt a girgácz kalmárok elmondják: csupa merő égi -ökörnyálból szedetik össze, tehát ez mennyei adomány, egyenesen az égből -száll alá, s az Istent tiszteljük vele, a midőn a selymet viseljük. - -Ez megint okos beszéd volt. – Ezt bizonyosan Imola rágta a szájába -Szilamérnak; mert ha ő rá bizta volna, ő aligha azt nem mondta volna, -hogy «ilyen taplóbőrben csak nem vihetlek tisztességes asszony elé: -hiszen olyanabb vagy az erdei manónál.» - -Még akkor nem tudták Európában, hogy miből készül a selyem. - -Az a selyem palást pedig Imolának saját kantusa volt, a mit az -elragadtatása napján a templomjárásra viselt. Több selyem sem volt az -egész háznál. - -Szilamér belerázta a remetét a palástba s azt mondta neki, hogy «már -most menjünk!» - -Az egész úton, fel a Tiburcz-várig szakadatlan létániázott a remete, a -pogány várúr lelki épületére, a ki pedig az alatt sokkal inkább -vizsgálta a bölény-nyomokat a hóban, mint a mennyországba vezető -nyomokat, s mikor már azt hitte a remete, hogy jól megporhanyította a -kemény szivét, egyszer csak megszólalt s azt mondá: - -– Holnap, ha megfagy a hó teteje, ugyan jó bölény-vadászó nap lesz. - -– Karácsony napján! Te istentelen! - -Szilamér nagyot bámult rá: - -– Hát hogy tudhassa a bölény, hogy holnap karácsony napja van? - -A remete megrázta a szakállát, haragosan s nem is igen halkan dörmögé: - -– «Ne szórd a gyöngyöket a disznók elé.» - -De a míg a vár elé felmennének, egész kisérő sereg támadt a hátuk -mögött. Csak akkor lehetett észrevenni, hogy milyen emberlakta hely ez -az erdő. Férfi, asszony, gyermek csak úgy bujt elő a fák közül, a -sziklaodukból, olyan népek, a kik születésüktől kezdve a halálukig, soha -födél alatt nem laktak, őspéldányai az embernek, a milyenné azt az -Uristen teremtette; a kiknek a tulajdona a semmi és a minden. Ezeknek -világolt legelébb az a mennyei láng, mely a magasból jön s mégis a -legalsókat lepi meg legelébb; ezek érzik meg leghamarább, hogy a ki az -emberek közti szeretetet, békességet, egyenlőséget hirdeti, az Isten -fia, nem más. - -Szilamér egész haddal érkezett meg a Tiburcz vára elé, úgy, hogy alig -akarta a toronyőr bebocsátani a kapun. Ugyancsak kellett a kürtjét -fuvogatni, a míg a felvonó hidat leeresztették eléje. - -A mint azonban a kapubolt elé beérkezének, Körös apó felkiálta hangosan: - -– Minden jó lélek dicséri az urat! S háromszor keresztet vetett magára. -– S aztán magasra emelte a keresztet, áhitatos könyörgésre nyilt néma -ajakkal mereszté fölfelé arczát az égre, de nem mozdult odább. - -– Hát ennek mi baja, hogy nem akar előbbre kerülni? kérdezé Szilamér -Imolától. - -Imola kitalálta a titkot. - -– Bizonyosan a hóbába áll útjában, ott az udvar közepén. Nem akar -belépni, a míg az a bálvány ott van. - -– Bálvány? szólt Szilamér vállvonva. – Hiszen ha csak az a baja, -mindjárt nem lesz ottan bálvány. - -Azzal odament a hóbábához s nekifeszítve a félvállát, úgy kidönté azt a -helyéből, hogy menten háromfelé gurult. - -– Mirákulum! Mirákulum! – kiálta fel erre lelkesülten Körös apó, térdére -bocsátkozva, a mit a hivei mindnyájan követének. Ime az úr csodát tett -érettünk! A pogányok bálványát leromboltatta a tuhudún vezér saját -kezével, egy égből szállt szent asszonynak első szavára. Nézzétek az -orczáját, hogy világít a dicsőség ragyájától! Hozsánna! - -«Hozsánna! Hozsánna!» rivallák a népek utána. - -Hát hiszen Szilamér tudta azt régen jól, hogy az ő szerelmesének az -orczája világít; hisz az a nap és a hold; – de még melegít is. Ahhoz -pedig, hogy azt a hóbábát feldöntse, nem kellett ő neki semmiféle -különös világosság. – Holnap majd csinálnak a helyébe másikat a -gyerekek. - -Ellenben Imolának nagyon tetszett az, hogy őt a remete «szent -asszony»-nak nevezte. – És hogy ő neki olyan nagy hatalma van a férje -fölött. – Már most nem csak azt köszönte meg Szilamérnak, hogy elhozta -magával a várába a remetét, hanem még egy lépéssel tovább bátorkodott -menni: megkérte, hogy ő is menjen be együtt a remetével és a hivekkel – -az akolba. - -– Az akolba? - -– Isa: az akolba. Ott ünneplik meg a keresztyének a szent karácsonyt, -mivelhogy a Jézus az akolban született, jászolba helyeztetett. - -Tehát a tehenek aklában tartották a karácsonyünnepet. De fel is volt az -ékesítve zöld fenyőgalyakkal; a jászol körültüzködve tizenkét -gyertyával, a mik a tizenkét apostolokat jelezték. A jászolban pedig -puha szénára fektetve volt látható a Krisztusbaba, a mit a gazdagabb -népek kiformálnak gyöngyökből és drágakövekből s «bámbinónak» neveznek: -az együgyü székely földnépe pedig megalkotta azt a természet -ajándékaiból. Fejét a pólyás bábnak alkotta a fára felfutó dinkának[4] -testszínű gyümölcse, a minek olyan piros az arcza, mint a gyermeke, s a -tetején természetalkotta gerezdes korona nőtt ki magától; a két szeme -volt két kökénybogyó, a szájacskája készült csipke gyümölcséből; a -nyakán levő gyöngyfüzért a fagyöngy ajándékozta. Az egészet maga a nép -képzelete szerzette így össze; gyönyörködött is abban minden szem. A kis -Krisztus összerakva földi gyümölcsökből! – Szilamér nem a csinált képet -nézte, hanem az ezt körülvevő emberek áhitattól ragyogó arczait, s aztán -hosszan és sokáig a mellette álló kedvesének könylepte két szemét. Olyan -volt ez, mintha egy más világba nyíló ablakon nézne be; a hol sok -csodálatost lát, és semminek sem tudja a nevét. - -Azután megkezdődtek a szertartások. Fele is játék volt még azoknak: a -hogy a nép maga kigondolta. A három napkeleti király megjelenése, az -előretolt csillaggal, az meg egy kivájt kobakban égő mécs volt; azután a -pásztorok bejövetele, a kik lánczos botjaikkal zörögve arczra veték -magukat a jászol előtt s elaludtak; azután jött egy angyal, fehérbe -öltözött kis gyermek, a ki nyirfa seprücskével sorba verte őket, -énekelve: «Pásztorok, pásztorok keljetek!» mire azok mind felugrottak s -ugrándozva danolták ezt: «Betlehembe gyer pajtás, ott van ám a jó -tartás: Bor, ser folyik, mint a tenger, ihatik az ember!» Azután fenn az -eszterhéj alul megzendült a leánykák karéneke: «Vesd le juhász a bundát! -Takargasd be Jézuskát: Mert nincs néki bocskorkája, Sem sarkantyús -csizmácskája: Fázik az ő lábacskája.» Arra azután a férfiak mind -odarakták a ködmeneiket a Jézusbáb körül, betakargatva azt jámborul. - -Szilamér annyit nevetett ez alatt. Hasztalan taszigálta oldalba -könyökkel Imola, a fülébe dörmögve; «ne vihogj, ne kunczogj! nem nevetni -való ez; szent dolgok ezek mind!» - -Nem ment az Szilamérnak a fejébe, hogy ő miért ne nevessen, mikor -nevethetnékje van? «Hát haragszik azért az Isten, ha valakinek jó kedve -van, mikor ő neki fia született?» - -A jelképes játékoknak azonban immár vége szakadván, kezdődött a -valóságos szertartás, a mi bizonyára annál az együgyü népnél, a kit nem -tanítottak az iskolában, de bizony maga a pásztora sem járt ott sokat, -igen egyszerü is volt. Nem volt itt sem czifra oltár, sem szentségtartó, -sem kelyhek és medenczék: egy fakereszt volt minden jelvény. És a -rézduda sem hangzott a szent mise közbe, sem a betanult zsolozsmák. - -– De ezt most már békében hallgasd ám végig és szépen veszteg maradj! – -inté előre Imola a pogány férjét; a mit az szépen meg is fogadott, s -elébb csak a hüvelykujját dugta a szájába, azután mind a többi ujjait, -végre az egész öklét, hogy a kaczagás ki ne törjön rajta, a míg a -szertartás lefolyik. Hanem a mint a mise végén a remete magasra felemelé -a keresztet, s kimondá e szót: «Amen»; s arra az egész gyülekezet -elkezdé a szamárordítást utánozva kiabálni: «ihá! ihá! ihá!» már akkor -nem tudta magát tovább türtőztetni Szilamér, hanem közibe hahotázott -kitörő kaczajjal a szamárkardalnak; a mi azonban a gyülekezetet épen nem -zavarta meg: a lelkipásztort épen oly kevéssé, a ki végül e szavak -helyett: «ite, missa, est», háromszor ismétlé a szamárordítást «ihá, -ihá, ihá!»[5] - -Imola átölelte szeliden a férje vállait, a ki majd hanyattvágta magát -nevettében. - -– Lásd, kedvesem, pedig ez nem nevetni való. Mert ez a szamárordítás -annak az emlékezetére történik, mikor Herodes király a bethlehemi -gyermekeket mind legyilkoltatta s akkor az angyal intésére egy szamár -hátán menekült meg a boldogságos szűz anya a kis Jézuskával. Ezért -kiáltják a hivek karácsony estéjén az «ihá»-t. És hidd el én nekem, hogy -az a szamárkiáltás, melyet igazi áhitatos érzés kisér, hamarább feljut a -mennyországba, hogysem mint a legzengőbb zsolozsma, a melyhez nem járult -igazi szeretet. - -– Mondd el ezt még egyszer: hadd tanuljam meg szószerint! – mondá -Szilamér, elbámulva azon, hogy az ő kis felesége ilyen dolgokat mond; és -azután nem nevetett többet; pedig a száját sem dugta be az öklével; -hanem aztán megvárta, míg a remete kiosztá az úrvacsoráját a hivek -között: kenyeret, a mi mannából készült, és bort, a minek nyirfa volt a -szőlőtőkéje. - -Azután következett a hiveknek a meggyóntatása. - -Imolának úgy illett, hogy ő legyen mindannyi között az utolsó; mivelhogy -a világban ő mindnyájuk fölött a legelső. Ezt már a torjai egyházban -megértette az esperes beszédéből Szilamér, tehát nem volt ránézve semmi -ujság. – Azt is elnézte hát békességes szivvel, miként térdepel le az ő -drágalátosa a remete elé, oda arra az alomszalmára s hogy sugdossa annak -a fülébe a maga halálos büneit, a miknek a kifogytával aztán a remete -egy nádszállal neki is a fejére üt, mint a többieknek, jelezvén a -vezeklést; mely után aztán Imola felkelhetett a térdeiről s -visszamehetett Szilamérhoz. - -– No hát meggyóntad a bűneidet? – kérdezé Szilamér. – Ugyan soká -tartott. Talán nem is mind bűn volt az? – Hát aztán miféle vezeklést -szabott rád érte a remete? - -– Többféléket, sugá szeliden az asszony. – Legelőször is száz -miatyánkot, üdvözletet és hiszekegyet kell elmondanom. - -– No ez még alig van egy kupával. Hát aztán? - -– Azután minden keddi és pénteki napon bőjtöt kell tartanom. - -– No abba már nem egyezem bele. Neked nem szabad magadtól a táplálékot -megvonnod. - -– Hiszen csak azt értsd a bőjt alatt, hogy hús helyett halat kell ennem. - -– Az már más. És így én hetenkint kétszer vadászás helyett halászni -fogok. Ez már okos dolog. Te vétkeztél és a pisztrángok lakolnak érte. - -– De ne ungorkodj, mert akkor nem mondom meg a harmadikat. - -– No hát befogom a számat. Mi az a harmadik fogadalom? - -– Az, hogy, – itt megszakadt a nő, s szemérmes szemei tétova repeséssel -keresték a szót, a mi kimondható: – hogy azt, tudod, a ki nincs még a -világon, a kit még nem ismerünk, de mégis nagyon szeretünk: – hiszen -tudod… - -– Hogy ne tudnám? - -– Hát hogy azt keresztyén hitben fogom felnevelni. - -Szilamérnak egyszerre ránczokba szaladt a két szemöldöke. - -– De ehhez nekem is hozzászólóm van. - -Imola csábító hizelgéssel tapadt oda hozzá. - -– Hát nem azt mondtad-e százszor, de ezerszer, hogy nincs olyan -kivánságom, a mit ne teljesítenél? - -– De ha lehetetlent kivánnál. Teszem azt, hogy ugorjam át a napból a -holdba. - -– De hát nem olyan nagyot kivánok. Csak azt, hogy ha lesz egyszer -valaki, a ki nevet kér tőlünk: én hadd válaszszak azt neki s aztán ne -tűz fölé tartva, hanem vízbe mártva kapja meg a nevét. Hát olyan nagy, -nehéz, felemelhetetlen kivánság ez, a te kis feleségedtől, a ki jobban -szeretett téged, mint anyját, jobban, mint az Istenét, mert elhagyta -őket, hogy veled maradhasson? - -S addig-addig simogatta a lágy kezeivel Szilamér orczáját, míg azt a sok -csunya ránczot mind lesimította róla. A remete imádkozott az alatt. - -– No már látom, hogy milyen nagy ravasz asszony vagy; dohogott Szilamér. -Bizony leversz még a lábamról. Hát jól van, jól; no! csak ne sirj! Csak -ne nézz rám ilyen szemekkel. Hiszen úgy reszketek, mint a nyárfalevél, -ha a könyező szemedet látom. Hát majd meggyököntöm én ezt a dolgot ennél -a remeténél. Talán megalkudhatunk egymással. Hátha a ti isteneiteket, -meg az enyéimet össze lehetne hozni egy kalap alá? Nektek van három, -nekem van négy. Azok bizony heten is elférnek együtt. Nekem volna módom -mind a hétnek illendőn áldozni. Hisz az a torjai barát maga is elismerte -az imádságában, hogy az én isteneim mind jó istenek. No hát én sem -mondom, hogy a tieitek nem azok. Majd meglássuk a dolgot. Hátha -kiegyezhetem a remetével. - -Imola el tudta titkolni a belső örömét. Mikor már a székely tuhudún azt -mondja, hogy kész alkudni, akkor már nagy lépést tett előre. Csak rá -kell hagyni már most. Nem kell erőltetni, mert akkor hátra lép. Csak -hadd menjen ő maga oda a remetéhez, ő maga kérje fel, hogy hágjon fel -velük a palotába, legyen ott vendégük, jó meleg kandalló előtt majd -elbeszélgetnek egymással egy kancsó méhser mellett. - -De Körös apó nem fogadta el a nyájas meghivást. - -– Itt van az én helyem: az akol szalmáján, a hol az én idvezítőm -született. Nem is illenék én nekem a ti pompás palotátokban odafenn -hivalkodnom a kandalló tüzénél. De nem is adott rá szabadságot az Ur -senkinek, hogy az erdő fáit kivágja és tűzre rakja, a mik arra -rendeltettek, hogy sudaraikat az égbe emeljék s az ég madarainak -szállást adjanak. Nem megyek a palotádba. - -– Hát akkor maradsz magadnak, szólt Szilamér s ott hagyta boszusan a -remetét, de még az aklot is. - -Hanem Imola hátramaradt, s odajárulva a remetéhez, ezt sugdosá neki: - -– Oh te szent atya. Tudd meg azt, hogy férjem kegyetlen egy pogány -ember. Nem egyébért hivogatott ő tégedet fel magához a kandallós -palotába, hanem csak azért, hogy majd ottan egy szikra rád talál -pattanni, s attól a te taplóköntösöd meggyullad, s akkor aztán lassan -izzó tűzben megégsz ott előtte és kínjaid közepette megátkozod az égben -lakókat. Ebben akart ő gyönyörködni bizonynyal. - -– Akkor hát szégyenüljön meg az ő kevélysége! mondá felgerjedten Körös -apó, s felszedve magát a szalmáról, megindula Szilamér után, a ki csak -elbámult, a midőn meglátta, hogy ime hozza ám a felesége a remetét -magával. - -Oh be nagy az asszonyi állat ravaszsága! A mit az ura minden -hizelkedéssel ki nem tudott vinni, azt ő elnyerte fenyegető szóval. - -Szilamér azonban nem hogy nem ültette a tapló embert a kandalló -közelébe, sőt jó messze eltolta onnan a lóczát, a melyre lepihenteté, -mondván: «oda ne ülj, a tűz elé; mert rád talál pattanni egy szikra, s -tüzes szent lesz belőled.» - -Ezen a napon karácsony szombatja lévén, ebédre Imola csupa mákos csíkot, -és csíkos káposztát főzetett; a mik azonban Szilamérnak nagyon jól -ízlettek: négyszer is kiszedett belőlük a tálból s nem is sejtette, hogy -ő mostan bőjtölt, a míg a felesége fel nem világosította róla. A jámbor -remete azonban az egész ebéd alatt nem vett magához egyebet, mint aszalt -körtét, somot, gesztenyét és mogyorót, a mik önként lehullanak a fáról. -Ellenben annál többet beszélt Szilamérnak az ó és új szövetségből, a -mely történeteket Szilamér fülei épen olyan könnyedén nyelének le, mint -a hogy a torkán leszaladt egy-egy kövér ikrás csik, hogy fenn nem akadt -a szálkáival rajta. - -Mikor aztán jól lakott Szilamér a testi és lelki táplálékokkal, akkor -azt mondá, (a tiz ujját hozzá fenve a ködmöne gyapjas béléséhez): «E -bizony nagyon jó volt: holnap is így legyen. S ha ilyen jó ez a -keresztyén vallás, a hogy a te beszédedből, meg a feleségem tálaiból -megértettem, én bizony nem bánom, akár ma keresztyénné legyek.» - -Hanem a remete, (az ilyen szent emberek szokása szerint), a mint -észrevette, hogy nagyon engedelmes tanítványra talált, még szorosabbra -kezdte fogni a kordát, s azt mondá Szilamérnak: «Nem megy oly könnyen! -Mert azt mondja az irás, hogy könnyebb egy tevének által bujni a tű -fokán, hogy sem mint egy gazdagnak bejutni a mennyország kapuján; azért -semmiképen a Krisztus követője nem lehetsz mindaddig, a míg minden -gazdagságodat a szegények között ki nem osztod, s magad olyan szegénynyé -nem leszesz, mint a legszegényebb ő közöttük.» - -Szilamért ez sem rendítette meg. Felvette a kancsót a jó méhserrel két -marokra, s olyat huzott belőle, hogy maradt is benne, nem is: mintha -életében utoljára még egyszer kedve szerint valót akarna inni, s aztán -letéve az órrost a helyére, egész nyugodt lélekkel így szólt: - -– Én bizony ráállok. Az én gazdaságom egy rengeteg erdő, meg egy nagy -bánya. Szivesen kiosztom. Minden szegénynek jut belőle egy szálfa, meg -egy nagy darab kő. Mind jól járnak vele. Azután van még egy jó paripám, -meg a fegyverzetem. Ezt én odaadom a legszegényebbnek a szegények -között. Te vagy az magad, Körös apó; mint mindenki tudja. Öltsd fel a -pánczélom, tedd fel a sisakom, vedd át kardom, bárdom, állj helyettem a -sereg élére, védelmezd a határt: nekem pedig add ide cserébe a te -taplógunyádat, azt én veszem föl; beülök a te odudba s onnan nézem, hogy -te mit csinálsz. - -Most aztán Imolán volt a sor, hogy ezt tréfának vegye és nevessen rajta. -De csak elhült aztán, a mikor azt látta, hogy Szilamér nem tréfál, hanem -leszedi a falról a fegyverzeteit. S maga is vetegeti le magáról a daliás -öltözetét s ösztökéli a remetét, hogy ő is serénykedjék azon módon és -adja át neki a tapló ruháit. - -– Csak nem akarod, hogy itt előttem ruhát cseréljen veled egy férfi? -kiálta fel Imola elszörnyedve. - -– De bizony akarom, szent asszony! Mert hogy ha én minden kincseimről, a -mik a világon vannak, egyszerre lemondok, te is azok közt lész. Mikor -minden gazdagságomat kiosztom, Isten parancsolatja szerint a szegények -között, jobbat nem tehetek, mint ha tégedet, a kincseim legdrágábbját, -oda adlak a legszegényebbnek, a tapló-embernek: ő viselje ezután -gondodat. Nosza Kőrös apó, siessünk cserélni! - -– De bizony ebből semmi sem lesz! Kiáltozá Imola; megakadályozva az -ajánlott öltönycserét. Kikérem az ilyen tréfát! - -– Ha tréfa ez a dolog, úgy nem az én tréfám; viszonzá Szilamér. Egynek -valakinek kell ezt az országot védelmezni, a népet vezetni, s a ki ezt -teszi, az bizonyára úr, vezér, hatalmas. Azzal a tanácscsal, hogy minden -ember legyen egyforma szegény, alázatos, lehet járni a világot ott, a -hol jámbor népek laknak, s egyik puszta őrzi a másikat; de nem lehet -megállni az én hazámban, a hol mind a négy szélirányból ellenség -fenyeget, a kik ellen fejedelmeink a négy «napvágást» teszik -koronázásukkor. Nálunk annak, a ki a nép vezére, egyéb dolga is van, -mint Istent dicsérni, s a világról lemondani. Az nem bocsáthat meg az -ellenségének, hanem azon kell hogy legyen, hogy a hazájára törő -pusztítónak csontjaiból tetemhalmot rakjon össze. Ha tetszik a csere, -nem bánom: vállalom! Itt a kard, paripa: de még az asszony is, a ki, ha -győztesen térsz vissza a harczból, a repkény koszorut homlokodra fonja. - -De Körös apó felháborodva felelt meg erre. - -– Apage Satanas. Távozz tőlem Sátán! Az én országom nem ebből a -világból, de a más világból való. A ki fegyverrel öl, fegyver által hal -meg! - -Erre a szóra visszataszítá Szilamér hüvelyéből kiguvadt kardját, s -odarántva magához feleségét s vaskarjával érczkebléhez szorítva őt, azt -mondá a remetének: - -– No hát csak eredj vissza a barlangodba, a honnan kibukkantál. A te -vallásod kecskepásztornak való! Mert én nekem nem kell az olyan -mennyország, a melyikért cserébe az én jó hazámat, az én -Székelyországomat kellene ebadóba hagynom! Tuhudún maradok! - - - - -A VILÁG SZÁMÜZÖTTEI. - -Imola azt mondá a férjének ez után: - -– Kérlek, ne varrj te himet erről az együgyű remetéről a mi egyházi -nagyjainkra, se azokat az ő mondásait ne vedd olyan szó szerint. A mi -papjaink bizony nem hirdetik a szurtos szegénység fogadását, maguk is -fénybe, pompába öltözködnek; nem is élnek aszalt gombával, vaczkorral; -hanem megsüttetik a vadpávát ünnepre, s bőjti napon tormás lével -készíttetik a csukát. Azt pedig végképen vesd ki a fejedből, mintha a -keresztyén papok, mikor ellenség tör a hazára, elbujnának az oltár mögé, -olvasót forgatni; de bizony felkötik a kardot, pánczélt, a palást -hegyébe, sisakkal takarják be a fejükön a szent olajos pilist; s lóra -ülve, odaállnak a hol a zászló lobog, s úgy megvédelmezik az országot -karddal minden rossz szomszéd ellen, mint a legjobb világi vitézek. -Ilyenek a mi igazi papjaink. - -– Csakhogy én ilyen czifra papot sohse fogok látni; mert eféle ide az -erdőbe nem jön. - -Imola azután a vezeklésül rászabott imákat még meg is szerezte -egy-kettővel annak a kivánságnak a teljesülésére, vajha a mennybeli -hatalom tenne az ő urának a megtérítésére valami kisebb fajta csodát; -nem kiván ő azokból az igen nagyokból, a minők a pogány fejedelmeket -megtérítették, csak legfeljebb annyit, hogy bár csak egyszer Szilamér -vadászó kalandozásaiban bukkanna rá valahogy az udvarhelyi prépostra, a -kinek az egész megjelenése, de még inkább az ékesen szólása Szilamérnak -a szivét könnyen megnyerhetné. Beszélt is neki felőle sokat – úgy -esténkint. Szilamér már maga sem bánta volna, ha egyszer véletlenül -egymásra bukkannának. Az pedig nem is volna valami lehetetlen. -Buzaszentelés alkalmával nagy bucsujáratok szoktak megindulni a vidéken, -s azoknak az élén maga jár a prépost igazi pompával. És ugyanekkor -Szilamér egész a buzaföldekig eltévelyeghet, a bölényt üldözve, mely -szeret a vetésben duskálkodni. Egyszer így összejöhetnének, s akkor -aztán majd megtudná Szilamér, hogy a prépost egészen másforma pap, mint -a taplógúnyás remete az odúban. - -Imola egy ilyen véletlen találkozástól csak minden jót remélt, s azért -hitt is benne, hogy az megtörténik. - -S a miben az ember erősen hisz, hát az be is szokott teljesülni. - -Egy este nagy későn a bölény-vadászatból azzal a szóval tért haza -Szilamér: - -– No hát, láttam már, hogy milyen az az udvarhelyi főhorkáz. - -– A prépost? - -– Nem tudom én: piritus-e? - -– Ejh! Nem piritus, hisz az nincs a világon; az csak mese, hogy piritus -van: olyan parányi «jó manó», a ki minden bajban megsegít s egy ökör -fülében elfér. Ennek a neve, tanuld meg kimondani: «pré–post!» - -– Én pedig jobb szeretném, hogy ha a piritus volna meg igazán, s a -prépost volna a mese. - -– Hogy-hogy? - -Erre Szilamér nagy keservesen odavágta az asztalra a nagy medvebőr -süvegét s mintha magának is rosszul esnék, olyan szomoruan mondá ki: - -– Nem leszek én már a te Jézusodnak követője soha. - -Imola csak elképedt, elhalványult. - -– Mi történt veled? - -– Majd elmondom hosszan; de ne ülj az ölembe, ne is igen ölelgess; ülj -távol a kerevetre. Majd ennek is megtudod az okát. - -Imola reszketni kezdett, úgy megijedt e szótól; hogy őt már Szilamér meg -sem akarja ölelni. Vajjon mit véthetett neki? - -Oda ült eléje, de nem a kerevetre, hanem a lábához, a medvebőrre, úgy -bámult fel a férje arczára. - -Szilamérnak az arczába lógott az üstöke, mint a szomorú nyir ága; el se -hárította onnan. - -– Nagyon szomorú történet az, a mit most neked el fogok beszélni: nem -tudom, kiállod-e végig? Egy bölényt üldöztem regeltől napestig erdőkön, -völgyeken keresztül. Egyszer aztán nyomát vesztettem. Ki voltam fáradva; -a mint egy forrásra bukkantam, ott békóba tettem a lovamat, pórázra -kötöttem a kutyáimat, s leültem a mohos kőre delelni. Ha visszagondolok -rá, úgy rémlik, mintha elaludtam volna s álomlátás kisértett volna meg. -De nem volt álomlátás. Valami távoli zsolozsma hangja révedezett fel az -erdő sürüjéből, mely egyre közelebb jött; a kutyáimat alig birtam -elcsitítani, hogy ne vonítsanak; még az oktalan állat is meg volt -rémülve, olyan ijesztő, félelmetes volt ez az ének. És azután, a mint -följebb jött a völgyből ez a zsongás, lassankint előtüntek maguk az -éneklők: gyermekek vörös szoknyában, fehér ingben. Egy közülök nagy -fekete keresztet emelt, a miről gyászfátyol csüngött alá, egy másik -csengetyüvel csilingelt, harmadik egy durván ácsolt tölgyfa-keresztet -vitt a vállán, azután fekete ruhás, fehér inges férfiak jöttek, rudakra -tüzött lámpásokkal, a mikben gyertya égett, fényes nappal. Utánuk -egészen feketébe burkolt alakok következtek, égő szurokfáklyákkal a -kezükben; arczukat egészen eltakarta a csuklya. Ezek voltak az éneklők. -Nyomukban egy csapat alabárdos tolakodott előre, a kik közül az -előlmenők a dárdáik hegyét hátrafelé, a hátuljövők pedig előre szegezve -tarták, s e dárdahegyektől meghatározva lépdegélt egy emberi alak, a -kinek az egész termetét egy hosszú sárga csuha fedezte, a minek a -kámzsája a fejére volt huzva. - -Az ember tántorgott, alig birták a lábai. - -Végül aztán jött négy férfi, fekete ruhában, a kik egy fekete bársony -mennyezetet emeltek rudakon, s az alatt lépdegélt egy selyem palástba -öltözködött férfi, hosszú szürke szakállal, a fején négy-gerezdre -szabott aranyos süveg, veres öv a derekán, kezében egy arany-edény, -lánczon csüngő, a miből füstöt szórt maga elé. - -– Ez volt a prépost. Rebegé Imola. - -– Tudom. Utána jött egy csoport asszonynép, csuf, vén banyák mind; -szemenszedett boszorkányok. Mikor odáig ért a hosszú csapat, a hol a -forrás patakja keresztül csergedez az uton, az a sárga csuhás ember-alak -lehajolt, hogy a markába vizet merítsen: szomjas volt. Egyszerre minden -dárda hegye keresztbe állt előtte, visszatiltották a víztől. Az -emberalak hátrafordította a fejét s a csuklya alól valami olyan -szivbemetsző nyöszörgés hangzott elő, hogy még a lovam is horkolt és a -sörényét borzolta féltében. Erre a rimánkodó hangra megszólalt az a -fénybe öltözött alak a mennyezet alól. Rideg, kemény, szomorú hangon -beszélt: «emlékezzél reá, hogy te neked meg van tiltva olyan vízből -merítned, a mely tovább folyik!» Azzal a csapat vonult tovább, a sárga -ruhás bandukolt támolyogva. A sok fertelmes vén banyának mind volt a -kezében egy korsó, az mind megmerítette azt a patakból s nagyot ivott, -fujt utána: hej de jó volt! de csak egy sem vitte oda a korsóját ahhoz a -nyomorulthoz, hogy megkinálja vele: «nesze, igyál az én korsómból, ha -magadnak nem szabad a folyó patakból merítened.» Hanem énekelni, azt -tudtak: «irgalmazz nékünk.» - -Egy vén csoroszlyát, a ki leghátul csoszogott, nyakon fogtam, hogy -álljon meg, hadd beszéljek vele. - -Az egész csapat olyan mérgesen tekintgetett fel rám, miért nem vettem le -a süveget a fejemről s a vén banyák hangosan kiabáltak fel rám: «le -kellene ütni dárdanyéllel a fejéről azt a süveget! Még fentartja a -tökfedőt, mikor a szentséget elviszik előtte!» - -– Hát micsoda szer ez itten, a mit járás közben tartatok? kérdezém a -banyától. - -– Nem látod! Temetés. - -– Temetés? Hát hol van a halott? - -– Szurd ki a szemedet, ha nem látja! Ott megy abban a sárga csuhában. - -Aztán, a mint eleresztettem a nyakát, énekelte tovább: «irgalmazz -nékünk!» - -No még ilyen temetést nem láttam. Azt tudom, hogy nálunk őshitüeknél -szokás a csatában elesett vitéznek lóháton vonulni a gyász búcsúzó útra -a sírjáig; de hogy egy halott gyalog menjen a saját temetésére, ilyet -még soha sem hallottam. - -Bántott a nesz, hogy megtudjam, mi lesz ebből? - -A lovamat kantáron vezetve, utána ballagtam kevés távolból az éneklő -gyászmenetnek, a legvadonabb erdő közepébe, a mig egy helyen azt láttam, -hogy megállnak. Ott áll sűrű bozót közé elrejtve egy alacsony -tuskóhajlék, mellette egy szikladöbörben volt valami víz, a mi úgy be -volt lepve falevéllel, rothadó haraszttal, hogy csak a beleugráló békák -czuppanásáról lehetett megtudni, hogy ott víz van. Ebből már szabad inni -a sárgaruhásnak, mert ez nem folyik sehová. Azt kezdtem hinni, hogy ez -valami gonosztevő, a kit veszteni visznek. De miért hozzák ide? a -vadonba, a hol senki sem látja? Hiszen másutt, a kit kivégeznek, -népelrettentő példának, azt ugyancsak felmagasztalják magas dombon álló -bitófára, vagy kerékre, hogy minden ember lássa. - -A sárga ruhás a gunyhó elé érve, ott annak a küszöbén magától letérdelt, -arczával kifelé fordulva. Ekkor az énekesek rákezdték a halotti dalukat; -énekeltek az angyalokról, a kik a halottat majd bevezetik a -paradicsomba, a hol örök világosság fog neki fényleni; hatszor is -elmondták fölötte, hogy «az Úr adjon neki örök nyugodalmat!» Vártam, -hogy majd előlépnek végre az ijászok, s szokás szerint annyi nyilat -lőnek bele, a mennyi elég egy halottnak, hogy elmenjen vele a más -világra. De azt nem tették. Hanem az ének végeztével az a fényes -öltözetű főpap egy zsákot hozatott elő, a miben sárga föld volt. A vén -asszonyok dörmögték egymásnak: «Ez a föld a temetőkertből van ám -elhozva.» A pap marokkal hinté azt a földet a sárgaruhás emberre, aztán -meg arra a kunyhóra, s akkor így szólt: - -– Térj meg te boldogtalan ember a halottak közé. Nyugodjál meg, a hogy a -halottak megnyugosznak. Ime ez a te sírod. A melyet megáldunk, -megszentelünk és bezárunk, hogy meg ne nyiljék a feltámadásig. Innen e -szomorú völgyből te neked kijönnöd, s az emberek közé visszatérned soha -többé nem lesz szabad; mint nem szabad semmi halottnak az ő sírját -elhagyni, hogy az élőket rémítse. Tiltva van a járt út széléig elmenned. -Tiltva van az úton járókat megszólítanod; hanem a kezedben lévő -kereplővel adsz hangot, hogy észrevegyenek és kikerülhessenek. Ime, -megszentelék számodra két edényt, egyet az ételnek, másikat pedig az -italnak. Könyörületes emberek azokat számodra meg fogják tölteni. Az Úr -lelke lészen veled. Csókold meg a keresztfádat, mely sírod elé fel fog -állíttatni s élő jel lesz, mely megszólítja a vándorokat, hogy -alamizsnát adva, fussanak innen. - -A sárgaruhás a csuklyán keresztül megcsókolá a saját sírkeresztjét. -Akkor aztán a pap előszólítá az iródeákot, s mondta fenhangon, hogy mit -irjon fel a sírkereszt fekete táblájára meszes pamacscsal: «Itt nyugszik -az Úrban a névtelen, meghalt a világban: él az Istenben.» Úgy állíták -fel a keresztfát a kunyhó ajtaja elé. - -Aztán még egy verset énekeltek, egy imádságot elmondtak, letérdepelve; -megint felkerekedtek s ahogy jött a hosszú csapat, olyan rendben ismét -eltávozott. Én ott maradtam, a míg az éneklés hangja elveszett a mély -útban, és néztem ezt a magárahagyott embert. - -Köröskörül minden elcsendesült már, csak a békák ott az álló vízben -ümmögtek egyszer-egyszer, mintha kérdezgetnék az új jövevénytől, hogy mi -hozta őt ide? - -Az pedig ott ült a kunyhó küszöbén, térdére lehajtott fővel s két kezét -összetéve a feje fölött. Előtte a sír keresztje. Mellette volt a két -edény az étellel, itallal, azokhoz nem nyúlt. - -Engem valami szörnyű borzalom fogott el, a minőt soha életemben nem -éreztem. S az a rossz természetem, hogy a mitől megrémülök, annak neki -megyek, a helyett, hogy elfutnék előle. Oda mentem az emberhez, hogy -megszólítsam. - -A mint az lépteim recsegését a targalyban meghallotta, fölriadt s -kihúzta az öve mellől a kerepelőt, s elkezdett vele zakatolni. - -– Hagyd azt a kerepelőt! mondám neki. Én nem élek a ti törvényeitek -szerint. Nekem szóval felelj! Ki vagy te? - -– A halott! Felelt egy kintól kényszeredett hang a csuklya alól. - -– Mit vétettél, a miért halott lett a neved? Gyilkos, gonosztevő voltál? -Hazádat árultad el az ellenségnek? Istent sértetted meg? Felelj! - -Erre a halott ember felegyenesedett ültéből, úgy, hogy egy délczeg -daliának látszott egész termetében, a fejét is büszkén felemelte, s -aztán kemény, rikácsoló hangon e szót mondá: «én bélpoklos vagyok!» - -S azzal felemelte a csuklyát az arczáról. - -Nem mondom el előtted, mi volt az, a mit láttam! Asszonynak ez -iszonytató képet nem szabad megismerni. Nincs olyan undok mocsárlakó -hüvelvény, nincs olyan fába szorult erdei manó, a ki ábrázatját -fölcserélné vele. A fogaim összeverődnek rá s az egész testem egy -ludbőrré lesz, mikor rágondolok. - -– Hol lepett meg ez a szörnyű csoma? kérdém tőle, a minek mi itt -Székelyországban csak távol hirét hallottuk, de soha nem láttuk. - -– A szent földön jártam Endre királyunkkal. - -– Minek jártál a szent földön? - -– Harczoltam a hitetlenek ellen, kik az idvezítő sírját megfertőztették. -S vitézül harczoltam. - -– S jutalmul a bélpoklot hoztad el magaddal? - -– Isten akaratja volt az. - -– Elhiszem, hogy az volt. De hát az emberek ezért kitaszítanak a -világból? - -– Rémület én rám tekinteni. - -– De hát nincs rokonod, barátod, senkid a világon? Nincs házad, a hova -elrejtsd magad otthon? - -– Van nőm, és vannak gyermekeim. Rokonságom a székelyföldön végig -elterjedt; van szép birtokom, uri házam. Mégis el vagyok temetve. Nő, -gyermek, jó barát nem jöhet ki hozzám, és én ő hozzájuk nem mehetek. -Emberi hajlék engem be nem fogadhat. Egyedüli helyem ez a kunyhó, -ajtajában a sírkereszttel, a mi még azt sem mondja meg senkinek, hogy mi -volt a nevem valaha? - -– S ki parancsolta azt, hogy ez így legyen? - -– A törvény: az irás. - -– Miféle törvény? Miféle irás? Én is ismerem az ország minden -törvényeit; ilyen törvényt soha se a vezérek, se a királyok, se a -rhabonbánok nem hoztanak. - -– A szentirás parancsolja ezt. - -– A szentirás? - -– A melynek végzéseiben meg kell nyugodnunk. Az parancsolja, hogy a -bélpoklosok a világtól elzárassanak, a sivatag pusztában egyedül, élve -eltemetetten, elhagyassanak; senkihez ne tartozzanak. - -– S te annak magadat aláveted? - -– Mihaszna emelném föl fejemet az Úr ellen? Várom halálomtól -megszabadulásomat. - -A hegytetőről még egyszer aláhangzott az eltávozó ájtatos csapat -zsolozsmája. - -Én pedig felkaczagtam! - -– Nem! Nem! Nem! Én annak az Istennek, a kinek ilyen a törvénye, hive -nem leszek soha! Ne szólj nekem Jézusról! Ne a szeretet Istenéről -többet! Én az ő nyomdokába nem lépek soha! - -Imola reszketve huzta össze magát, a földön kuporogva, a midőn Szilamért -ily haragra gerjedve látta, a midőn Istennel ortályoskodni hallá. -Reszketeg kérleléssel nyult a férje keze után, ki azonban eltiltó -mozdulattal taszítá el a nő kezét magától. - -– Ne nyulj a kezemhez! - -– Miért ne? Miért? - -– Azért, mert én ezt a bélpoklost nem hagytam ott az élő sírban, hanem -felültettem őt a lovamra a hátam mögé, s hazahoztam őt magammal. - -E szókra nagyot sikoltva szökött fel helyéből Imola, s odavetve magát -Szilamér keblére, átnyalábolá annak a fejét mind a két karjával s -szapora csókjaival halmozá el arczát, szemét, száját, zokogott is hozzá. - -– Oh én szerelmesem! Oh én drágaságom! Hisz épen így lettél Krisztus -követőjévé. Az ő nyomdokaiba találtak bele épen a te lábnyomaid. A mit -most cselekedtél, az a keresztyén vallás. - -Szilamérnak ragyogott az arcza. - -– De hát nem félsz engem megölelni ezután? - -– Ha Isten velünk, ki ellenünk? mondá erős hittel az asszony. - -Szilamér kebléhez szorítá a nőt. - -– Akkor én megyek vissza hozzá. - -– Hol hagytad őt? - -– Odalenn a cselédek tornáczában. - -– De hisz a cselédnép fitymálni fogja, durván bánik majd vele. Pedig -lehet, hogy előkelő levente volt. - -– Bizonyára az volt. De hát hová tegyem? - -– Hát nem férne el itten? Nézd, mennyi helyünk van. Három nagy medvebőr -az ágyunkon. Egyet neki adhatnánk. - -– Igaz a. De te iszonyodni fogsz a rátekintéstől. - -– Te golyhó! Hát te nem tudod, hogy én, ha idegen férfi jön elém, nem -látom meg, milyen az arcza? Mindig csak a te arczodat látom magam előtt. - -– Áldott légy ezért a szóért! - -– Az vagyok már régen! Megállj még! Valami jutott eszembe. Drága jó -anyámtól hallottam, hogy itt valahol a Szent-Anna tó körül van egy -csodatevő forrás, a minek a vize minden fekélyt, mirigyet meggyógyít, -annak sós a földje és meleg a vize. - -– Akkor én megmondhatom, hogy melyik az a forrás? Az a virág, a mit te a -minap hazahoztál, a «világzár» csak sós tőzegföldben, meleg vízben -terem. - -– Arra a helyre pedig én vissza tudok találni. Hegyhát tetején van; a -miből egy patak nyugatnak, másik keletnek folyik. - -– Úgy! úgy! Az egyik a Zsombor patakja, a másik a Bálványos patak. - -– És így, ha ketten összetesszük a tudományunkat, még majd ki is tudjuk -gyógyítani a bélpoklosunkat Isten segítségével. Eredj, vezesd ide. - -Szilamér felhozta magával a bélpoklost. Imola addig puha fekhelyet -készített a számára a pest mellett. Arra lefekteté Szilamér a Lázárt. - -– Nem irtózol a szörnyű büzétől? – Kérdé susogva Szilamér Imolától. - -– Nem. Én tavaszi ibolyák illatát érzem. - -Azután a tűzhelyhez látott, sütött, főzött; valami melegítő italt is -készített, illatos füszerekkel. A halott evett és ivott. Lakomázás után -aztán elkezdette regélni a távol szent földön tapasztalt dolgait; -tüneményes meséket, a mik valóban megtörténtek, s a szent vidéknek -fölséges látványát. Úgy beszélt, mint egy apostol. Imola elhallgatta -volna azokat a regéket hajnalig. S a szemeit le nem vette a bélpoklos -arczáról; a rettenetes arczról, melyre az istenkép fölé egy pokolbeli -lárvát ragasztott a kórság. De ez undorító kéreg közepett megmaradt két -szép, lélekkel teljes szem; Imola azokba nézett, s aztán a szemektől nem -látta az arczot. - -Mikor a kakas elsőt kukorikolt, akkor mind álomra tértek. Az álom -csendjében Szilamér füleit megütötte a két idegen szó, a mit a bélpoklos -reszkető hangon elsóhajtott: «Kirie eleizon, Kriste eleizon.» Imola -aludt már, s mégis az ajkai csendesen utána susogták: «Kirie eleizon, -Kriste eleizon.» - -Vajjon mit jelenthet ez a két szó? - -Másnap kora hajnalban elindultak mind a hárman: Imola, Szilamér és a -bélpoklos, felkeresni a tájat, a hol a világzár terem. Imola volt a -vezető. - -A Szent-Anna tó hegyeinek minden völgye tele van csupa gyógyerejű -csodaforrásokkal. Ha más országban volnának, búcsújáró kápolna volna -mindenik mellé építve egyfelől, részvénytársaság vendégfogadója a másik -felől. - -Itt buzog fel a tőzegtalajból a sárgásbarna vizű Fortyogó; olyan a -hangja messziről, mint az álmában horkoló óriásé. Ez a sánták -gyógyforrása. - -Odább egy más forrás zúdul elé, világossárga vízgomolylyal; ennek a neve -«Szemfortyogó.» Ez vakokat is látókká tesz, s minden szembajt -meggyógyít. - -Majd meg egy hamuszin forrás zubog fel a mohos sziklák közül, a mit a -szinéért «Hammas»-nak neveznek: a belemártott kéz zsirosnak érzi a -vizét, s a gőze elkábít. Ez a köszvényt űzi el. - -Végre egy lapályos fensik következik, a minek veres a földje, s a rajta -termő növények levele mind olyan tővér, pozsgár, sötétzöld: ez a -«Sósmező». - -Ennek a közepén van az a forrás, a minek a martját a sárgapiros nenufár -(világzár) virágai lepik. Most, tavasz elején, csak a tavalyi virágok -korsóalakú máktokjai uszkálnak a gőzölgő tavacska szélében; a nagy, -tertyedt rőteres leveleken apró zöld leveli békák hirdetik brekegve az -idő változását. - -Ez volt a keresett csodatevő forrás: régóta ismeretes a székely -asszonyoknál. - -Szilamér és a bélpoklos fejszéikkel, faragó eszközeikkel nagy hirtelen -összeábdáltak e forrás mellékén egy burdét; a minőket még mai nap is -szoktak nyaranta felállítani a gyógyúlást kereső vendégek számára. - -A bélpoklos itt maradt a burdéban négy napig. - -Ötödnap visszatért a Tiburcz várba meggyógyultan. A bélpokol réme -tisztára elveszett róla. A rettenetes pokolkéreg lehámlott testéről, s -az arcza előtünt, nemes, büszke vonásaival; a hogy az valaha Isten -kezéből kikerült; csakhogy olyan gyönge és fehér volt, akár egy leánynak -az arcza, a mit soha nem lopott meg az égető napsugár. - - - - -HÁLÁDATLAN VERÉB A FECSKEFÉSZEKBEN. - -A milyen nagy volt az öröme Szilamérnak a fölött, hogy azt a nyomorult -bélpoklost ilyen csodamódra helyreállította, kétszer akkora lett, a -midőn egyszer, valami vágytól ösztönözve, visszatért ahhoz a kunyhóhoz, -a mely ennek élő sírverem gyanánt volt rendeltetve: mert már akkor abban -egy második bélpoklost talált. - -Azt is épen olyan áhitatos szertartással hozták ide mint az elöbbit: a -kunyhó már akkor üres volt, az ételes fazékban pedig a bennehagyott -köles már ki is zöldült; ebből világos, hogy az élve eltemetett már nem -él ezen a világon; bizonyosan megették a farkasok, vagy a sokatevők: -nyugodjék békével! Hoztak helyette másikat. - -Ugy látszik, hogy ez a kunyhó csak olyan átjáró ház a két világ között. - -Szilamér azt a bélpoklost is felvette a lovára s haza vitte: a sósmező -csodaforrásánál épített a számára egy másik burdét, a hol az mosakodjék. - -És azután hétről-hétre, mindig ellátogatott a Mohoson túl a magányos -kunyhóhoz: a hogy azelőtt bölényre vadászni, úgy most bélpoklosokra -lesni; s nagy vadászszerencséje volt, töbnyire hozott haza egyet a -cserkészetből. Nyár derekán már kilencz burdé volt sorban felállítva a -sós-mezőn. A megmentett nyomorultak az egész napot odakinn töltötték, a -gyógyvíz erejét próbálva kinzott tagjaikon s csak éjszakára tértek haza -a Tiburcz-várba, a mi nem messze volt a sósmezőtől. - -A ki egészen kigyógyult is közülök, nem hagyta el a társait, -visszatérnie a világba úgy sem volt többé szabad; mert az egyszer -halottá-mondott bélpoklosnak halálbüntetés alatt tiltva volt az emberi -társaságba még valaha visszakerülni, a vagyonát szétosztották, feleségét -férjhez adták; gyerekeit ide-amoda elhordták. De ha szabad lett volna, -sem hagyák vala el ezt a vidéket, mely ép tagjaikat, emberi ábrázatukat -újra visszaadta. Neveket vettek föl – a szentek után – csupán -keresztneveket, a hogy szerzetesek szoktak; egymásnak hűséget fogadtak, -s titkos egyetértés mellett maguk között megválasztották perjelnek Opoúr -Szilamért. - -És így Szilamér megérte pogány fővel, hogy új rendnek a perjelévé lett. -– A miről ő maga semmit sem tudott. – De tudta az Úr Isten. - -A bélpoklos szerzet egyébiránt nem henyélt ott hiába, ők mindannyian -távol Palaestinában kinn járt keresztesvitézek valának: egy közülök -Nikomédiából elhozott magával, a sarujába rejtve, mindenféle kerti -veteménymagokat, a minőket ottan termesztenek, s a miknek még itt -Európában hirét sem hallották. Azokat ő és társai, egy körülkerített -lonkán elvetették, ápolták, öntözték: csodálatos mindenféle főzelékkel -ellátták a konyhát. (Még most is, annyi száz esztendő mulva, egész -falvak élnek abból a székely földön, hogy kerti veteményeket -termesztenek, a miknek a magvát Orbán mester hozta el Ázsiából, s -azokban a falvakban nincsen szegény ember.) - -Viszont Szilamér meg az egyébfajta élelmi szerekről gondoskodott a maga -ápoltjai számára, s most tudta már meg, hogy mit tesz az, hogy «oszd -szét a gazdagságodat a szegények között!» Imola pedig szőtte a számukra -a gyapjúkelmét, hogy tiszta fehér ruhában járhassanak mindig. - -Ők foglalkoztak ellenben a halászattal is, s hordták haza a várba egész -hálószámra a sok potykát, lazaczot, pisztrángot, a mivel még akkor -hemzsegtek a Mohos kopotyui; úgy, hogy Szilamér maga is megsokalta már s -azt kezdte hinni, hogy ő az adósa a lázároknak, nem azok ő neki. - -Volt közöttük egy, a ki valaha kolostorban lakott, ott megtanulta azokat -az ájtatos zsolozsmákat, a miknek diák a nyelve; ez betanította azt a -többieknek, a kik aztán esténkint, mikor a várudvarra visszatérének, -körültérdepelték a tornáczba felvezető csarnokot, s rázendíték -mindenféle összeolvadó vékony és vastag hangokon a «de profundist»-t, -hogy csupa gyönyörűség volt hallgatni. - -Úgy éltek itt együtt, keresztyének és tuhudúnok, ebben a minden -Istenektől megszállott magányban, mintha ez volna örök maradásuk. Arra -senki sem gondolt, még maga Szilamér sem, hogy ezt a Tiburcz várát csak -bizonyos ideig engedte át neki és életpárjának Rapsonné asszony, s hogy -majd nemsokára elkövetkezik az idő, a mikor az asszonyságnak a tagjait -megpróbálgatják a hozzászegődött csúzok és zsábák s akkor az jönni fog -cselédnépestül a Tiburcz várába, a Kénbarlang gyógylevegőjében fürödni: -s annak majd bolond nagy öröme lesz, a mikor megtudja, hogy kilencz -bélpoklossal van tele a vára. - -De ő biz erre, ha gondolt is, kiverte a fejéből. A bélpoklosok baja -elébbrevaló, mint a Rapsonnéé! Aztán meg, ha ő nem retteg ezeknek a -társaságától, s nem félti a lehelletük ragályától az ő Imolájának a -százszor szép orczáját; hát akkor a Rapsonné se féltse a maga -ábrázatjának száz éves barázdáit; hanem pártolja tovább az ő ápoltjait; -még buzgóbban, mint a hogy ő tette eddig. - -Annál ugyan lelkesebben senki sem ápolhatta volna ezeket a -szerencsétleneket, mint a hogy ő tevé; de meg is nyerte érte a jutalmát -az égtől; mert úgy a nyár közepe felé egy olyan gyönyörüséges kis -angyalkát küldött le neki az égből az Úr, a milyenek csak tele piros -pofácskával fujják odafenn az arany trombitát. Aztán fiu volt! -Szakasztott az apja! - -Noiszen volt öröm a háznál! Akkora örömtüzeket rakatott Szilamér a -dombokon, hogy a szomszéd országba ellátszott a lángja. Ki is hiresztelé -hetedhét országnak, hogy ő neki fia született, mely kihiresztelés ilyen -furfanggal szokott végbemenni. Összefogtak valami tíz kutyát a -karámokból, s azoknak a farkára kötöttek két zsindelyt: azokra a -zsindelyekre felirták egyfelől minuskel betükkel, másfelől székely -irásjegygyel, hogy milyen öröm esett Opour Szilamér házatáján; akkor -aztán elbocsáták az ebeket, jót húzva rájuk az ostorral. A mint aztán a -futó kuvasz meghallotta a farkához kötött két zsindelyt csörömpölni, azt -gondolta, az ördögök szekere csörtet a nyomában s elkezdett uszúlni -világtalan világba; míg valami faluba nem ért: ott elfogták, elolvasták, -mi van a két zsindelyre irva, s aztán megint odább eresztették, hadd -vigye a szomszéd faluba a hirt. Így hordták azok aztán el az örömhírt -hetedhét országba! Bizonyosan megtudta ezt a hirt a négylábú hirmondók -utján maga Mike Sára asszonyom is. Csakhogy az izenetnek a kelet helyét, -azt nem mondta meg neki a komondor. - -Hej jó dolga volt valami hét napig bölénynek, dámvadnak: Szilamér nem -kergette őket; otthon ült: azt leste, mit beszél az «ember?» - -Hetednap estéjén, (szép derült alkony volt!) a mint a leáldozó nap -végsugara végig sütött a nyitott ablakon át, Imola ágyáig, egészen -bearanyozta az anya és gyermek orczáját: olyan volt az, mint a kinyilt -rózsa a maga bimbójával; Szilamér egészen el volt veszve az ő -nézésükben. Se látott, se hallott. Odakinn a várkapu előtt ugyan fútták -pedig a kürtöt; s azután egész csapat lovas dübörgése hangzott a -csapóhidon: nem ügyelt ő arra. A nyitott ablakon át pávaszem-pillangók -repültek be a szobába; a kis gyermek sikongatva kapkodott feléjük -parányi kezével: rájuk ismert talán? régi játszótársak abból az időből, -a mikor még neki is szárnyai voltak. Szilamér a gyermekben -gyönyörködött, Imola meg Szilamér arczában, s a mint így az alkonysugár -az egyik arczra, az meg a másikra, a másik meg a harmadikra vetette a -mosolygó verőfényét, hát abból olyan ragyogás támadt, a milyennel csak -Isten veszi magát körül. - -Nem csoda hát, ha csak akkor vették észre Rapsonné asszonyt, a mikor az -már ott állt az Imola nyoszolyája fejénél és megszólalt. Be is volt -bugyolálva nagyon a szeméig, meg a szájáig patyolatkendőkkel, mert az -esteli harmattól nagyon őrizte magát. - -– Jaj! jaj! Mit csináltok, boldogtalan népek! - -Ezzel a rikácsoló szóval üdvözlé «adjon Isten» helyett a boldog -révedezőket. - -De egyszerre el is mult minden ragyogás mind a három arczról: még a nap -maga is, mintha szintén megijedt volna a vén tündértől, egyszerre -elrejté magát a hegy orma mögé: Imola, az ösztön borzongásával takarta -el a kis fia fejét a két tenyerével; Szilamér meg pogány babonás -szokásból dörmögé a foga között: «tüske a talpadba!», a mit voltaképen a -boszorkányok ellen volt szokás kimondani, de a mit megtartottak a vadász -emberek is, mikor cserkészetre indulva, legelébb is valami banyával -találkoztak. - -Rapsonné pedig folyvást kiabálva, «de mit tesztek? mit csináltok?» -rohant az ablaknak; még azt hitték, ki akar rajta repülni s egy cseppet -sem csodálkoztak volna, ha a mankóját a térde közé kapva ellovagolt -volna rajta a levegőben. Azonban csak be akarta tenni az -ablakszárnyakat, a mik jó vastag üvegből készült s ólomkarikákba foglalt -táblák lévén, egyszerre homályban hagyták a szobát. Aztán jött csak -vissza nagy zsémbeléssel. - -– De hova gondoltok? A míg meg nem újul a hold, nem szabad meglátni a -napsugárnak az ujszülött arczát, mert megveri a ragya! S gyertya sem ég -az asszony ágya mellett! Micsoda gondatlanság ez! Mindjárt jön a Kamor -tündér a téglázó vassal, a mint azt látja, hogy nem ég a gyertya a -betegágyas asszony nyoszolyája mellett. - -Szilamér szaladt a kandallóhoz gyertyát gyújtani. - -– Ne abba a vasgyertyatartóba! Keress rezet! Oh milyen élhetetlenek az -ilyen fiatal házasok! Vasat nem szabad az asszony közelébe hozni: még -csak egy varrótűt sem szabad neki a kezébe venni, a míg a hat hete le -nem tel. Ellenben egy tikmont kell neki a vánkosa alá tenni; a -kicsikének meg egy szál veres selymet kötni a lábára, a nyakába meg egy -violagyökeret. Oh be tudatlan nép. De jó, hogy ide vetődtem hozzájuk! -Még elpusztitanák magukat nálam nélkül. Így ni! Fordítsd meg Szilamér -öcsém azt az ágyat, fejjel legyen az ablak felé az asszony, gyermek. -Külömben holdas lesz belőle, ha a holdvilág rá talál sütni. Hát nincs -javasasszony körülöttetek, a ki erre megtanítson? - -Szilamér ijedtében megtett mindent, a mit Rapsonné parancsolt. Az ágyat -is megfordítá, az égő gyertyát is odahelyezte melléje arra az -asztalkára, a min mindenféle drágalátos főzemények álltak csodajóságú -füvekből, miket a jó Gidula nénő készített Imola számára; de a mikkel az -elfelejte élni. Rapsonné mind sorba kóstolta, szagolta valamennyit s -itéletet mondott fölöttük; ez jó, ez sem árt, ez az ezeraranyos fü! ez a -szívkinyitó, de csak a virágját kellett volna megfőzni, nem a levelét -is; de hol maradt a tetemtoldó fű! attól ered növésnek a gyerek; hát a -boldogasszony tenyere? Azt ugyan a pogányok nem ismerik. No majd én adok -belőle. Hoztam én magammal eleget. - -Ez alatt elhelyezkedék abban a karosszékben, a mit Szilamér tolt oda a -számára. - -A nénémasszony tovább zsémbelt: - -– De ugyan hová gondoltál, hogy kinyisd az ablakot naplemente után? Az -kell, hogy bejöjjön a büdi boszorkány, elcserélni a gyerekedet, -elváltani a magáéval? Akkor aztán majd tarthatnád a kandallóban a tűz -fölé, hogy adja vissza a tiedet, mert külömben az övét a tűzbe dobod. -Ilyenkor ólálkodnak legjobban a boszorkányok az újszülött gyermekek -körül, a míg azok vagy vizen, vagy tűzön fel nincsenek avatva, akár -keresztyén, akár tuhudún szokás szerint. Ahol ni! Mit mondok? Már ide -benn is van a szobában a boszorkány! - -Mind a ketten, az apa is, az anya is egyszerre a nénémasszonyra -tekintének: elég nagy ostobasággal; mert hisz ő nem saját magára -példázott, hanem arra a nagy pávaszemesszárnyú pillangóra, mely ott -keringett a szövétnek lángja körül, s a mit repkedése közben -szerencsésen le is sujtott a mankójával, s aztán kezébe ragadva, kitépte -neki a szárnyait, a fejét; «hej te rossz boszorkány! Körmömre kerültél, -nesze neked!» s azzal a darabjait a kandallóba dobálta. A kis gyermek -erre elkezdett sirni: ő bizonyosan meghallotta a halálrakinzott -játszópajtásának a jajszavát, a mit már a durva földlakók vastag fülei -nem hallanak meg. A gyermek ordított, kapálózott. - -– Huh be csunya vagy, pih de rút! mondá Rapsonné a gyermekre; de a -mellett édeskésen mosolygott az anyja szemébe. Így kell ám a gyermeket -dicsérni; mert a ki azt mondja a kis gyermekre, hogy «jaj de szép», az -megigézi: az olyan ellen ki kell köpni. Rút gyermek vagy! - -Az aztán eldugta az arczát olyan helyre, a hol jó volt neki. - -Rapsonné asszonyom pedig elhelyezkedett szépen a karszékben, a cselédjei -vánkosokat hoztak utána s azokkal a hátát meg a lábait felpoczkolták. - -– Noh, édes hiveim, ennek ugyancsak örülök, hogy így beteljesült minden -kivánságtok. A mint megtudtam ezt a nagy örömöt, mindjárt repültem is -hozzátok. Utba ejtettem az édes apátokat: annak is elmondtam, hogy -milyen nagy ünnep van a családjában. Hejh de nagyot ugrott a jó öreg. -Mindjárt azonnal ökröt süttetett, s vár benneteket a radinára. Nagyon -lelkemre kötötte, hogy csak siettesselek benneteket. Még ma akarja a kis -porontyát látni. - -Imola és Szilamér nagy szemekkel bámultak egymásra. Hát ez azért jött -ide látogatóba, hogy rögtön kitegye a szűrüket innen? Imola nem magáért -aggódott: ő erős, egészséges vérű nő volt: nem szokása a kényeskedés; de -a kis gyermeket féltette az éjszakai uttól. - -– De hát most mindjárt elmenjünk alkonyat után? kérdezé szepegve. - -– Oh ilyenkor nyáron hosszú az esthajnal, drága szép holdvilág süt; én -magam is mindig éjszaka utaztam, akkor langyos hűs a levegőég; a -fülemilék olyan szépen hangicsálnak minden bokorban; a fű között úgy -világít a sok fénylő bogár, mint a csillag hamva. Aztán az apátok -megigérte, hogy fele uton elétek jön Bálványos várából, fáklyás -kisérettel; ott fog rátok várni már a Lobogó forrásnál. Oh édes -szivecskéim, bizony olyan nehezen eresztelek el benneteket innen, mintha -a saját édes gyermekeim volnátok; de már a minek meg kell lenni inkább -ma legyen meg, mint holnap. Itt nem is volna már helyetek, mert én nekem -sok a cselédnépem. Azok se hálhatnak egymás hátán a ti pereputtyotokkal. -Az is megeshetnék, hogy az én kigyóm éjszaka el találna látogatni a -gyermekágyas asszony nyoszolyájába s ő megijedne tőle. - -Imola már is megijedt. - -– Készüljünk az útra! mondá Szilamérnak, fektéből fölemelkedve, s maga -is azon kezdte a készülődést, hogy a kis gyermekét bekötözze gyöngéden, -gondosan a puha pólyába. - -– Hiszen az asszonyka a kis gyermekével igen jól fog utazhatni az én -gyaloghintómban; az egyik zsellyémet odaadom neki, helyezze el magát -benne: mintha ágyban volna; még alhatik is ottan. Nagyon jó helye lesz! - -– Jobb helye lesz neki az én ölemben! Vágott oda nagy nyersen Szilamér. - -Biz őtet egy kissé elkedvetlenítette az, hogy ilyen rögtön el kell neki -hagyni ezt a tanyát. Úgy megszokta már itt, a hol minden napja csupa -boldogság volt. Aztán ilyen rögtön éjszakai útra kelni lábbadozó -asszonynyal, gyermekkel. Aztán visszamenni Bálványosvárába, a hol még az -apja parancsol, s a Zsombor öcscse ortályoskodik vele (még nem tudta, -hogy meghalt). És még valami más is bántotta, marasztalta: a szive úgy -húzott ide azokhoz az emberekhez, a kik megszabadítójuknak tekinték. -Azonban hát Rapsonnénak teljesen igaza volt: ő ezt a lakást csak addig -engedte át nekik, a míg magának szüksége nem lesz rá és most visszakéri. -Ezért is ezer köszönet neki. - -Rapsonné pedig, hogy még jobban siettesse az útra készülésüket, elővette -a legsikeresebb módját az elriasztásnak, elkezdett egyszerre nyögni, -jajveszékelni; jaj ez a ballábam, jaj a féloldalam! Ez a gonosz zsába! -Mintha késsel hasogatnák. Jaj, mikor így rám jön ez a kinzás, azt -hiszem, hogy nem érem a reggelt! Leányok! Leányok! Hol van a zabos -tarisznya? Hol az ezer virágos égett vizem? Hol a tárkonyeczet? Mindjárt -elkárhozom. - -Ez elől csakugyan szökni kell. - -Ezenben megszólal ott lenn az udvaron a szokott estéli zsolozsmája a -hazatérőknek: - - «A mélységből kiálték hozzád én Uram - Hallgasd meg az én szavam!…» - -Rapsonné asszonyom torkában egyszerre bedugult a jajgatás erre az -énekhangra: «hát ez micsoda ének odakinn? Miféle barátok virginálnak -itten?» - -Ha nem ismerné az ember olyan jól Szilamért, s nem tudná felőle, hogy -milyen tiszta, őszinte, ravaszság nélkül való lélek lakik benne, bizony -azt hihetné felőle, hogy aligha nem járult a feleletéhez vagy egy -nehezékre való abból a székely furfangból, a mivel a góbé egész ártatlan -képpel tud elmondogatni olyan közönbösnek látszó dolgokat, a miktől az, -a kinek mondva vannak, a bőréből ugrik ki ijedtében. - -– Hát bizony! édes nénémasszony, ezek oda alant, a a kik a maguk módja -szerint dicsérik az ő Istenüket, nem egyebek, mint azok a szerencsétlen -bélpoklosok, a kik a világi társaságból ide az erdőkre kiűzettek, s a -kiket én aztán egyenkint ide hordogattam, itten ápolgattam; a feleségem -azt mondta, hogy ez olyan cselekedet volt, a mely a mennyországra ad -érdemet. Most már majd itt hagyom a te kegyelmednek e jámbor népeket, -ápold őket tovább s vedd át a mennyországhoz való igazamat. - -De úgy meggyógyult erre a szóra Rapsonnénak mind a két lába egyszerre, -hogy mint a kurta kigyó, úgy ugrott ki a karosszékből. - -– Micsoda? Te bélpoklosokkal töltötted meg az én kastélyomat? Oh te -Isten nélkül való pogány. Nem is telhetett ki ilyen ördöngösség mástól, -mint egy Krisztustagadó tuhudúntól! Eddig is hat ördöggel jártak a -pogányok: Guta, Fene, Mirigy, Csoma, Dobrocz, Kék-kelevény s most ez -idehozza közéjök még a Bélpoklot is, hogy kilegyen a hetes szám! -Leányok, cselédek! Hej! vaslapátot tüzesítsetek, eczettel füstöljetek, -köménymagot, tömjént égessetek! Semmit a földre le ne tegyetek, a mi -batyut elhoztatok! Ki innen a pokol birodalmából, a döglelet verméből! -Ki ebből a Zsodoma-Gomorából! Tűz maradjon utánam! - -A nagy ijedtségtől úgy ugrált Rapsonné, s úgy hadonászott a két kezével, -mintha a szent Vida-táncz rohanta volna meg. - -Szilamér odalépett felé, hogy megengesztelje; de Rapsonné neki fogta a -mankóját két kezével, mint valami dárdát s azt a harmadfél fogát -rávicsorítva, neki acsarkodott. - -– Hozzám ne közelits, te bélpoklos pogány; te istentagadó filiszteus! -Itt maradhatsz már a nőstényeddel meg a kölykeddel együtt ebben az -elátkozott várban; hogy szakadjon rád, mikor legvigabban tánczolsz! -Elharácsoltad tőlem ördögi ravaszsággal, a Tiburcz váramat, hogy soha -bele ne jöhessek többet. Égj meg benne egész czudar pereputyoddal -falkástul! Engem nem lát többet ez a gyehenna-birodalom! Így foglalja el -a háládatlan veréb a fecskefészket, a hogy te elfoglaltad az én váram. -Tied lehet már ez az egész erdőm, szaladgálhatsz benne: hogy kergessen -meg a bolygó lidércz, ökleljen meg a vad bölény, marjanak meg a -farkasok. De legjobban megmarjanak azok a fene bélpoklosok, a kiket ide -gyűjtöttél: háládatlansággal fizessenek érte! Vigyetek ki innen! - -Két leánycselédnek úgy kellett az asszonyukat a karjaikra emelni, mint a -hogy a «gólya viszi kis fiát» a gyermekjátékban; nehogy a talpai azt a -pallót érintsék, a mit e bélpoklosok léptei megfertőztettek. - -Még az ajtóból is visszafordult, Szilamért lepocskondiázni válogatott -pogánynevekkel; a miken az utoljára nevetett. - -Ime az a jutalma tehát már megvolt ezen a világon a bélpoklosok -ápolásáért, hogy nem kellett éjnek éjszakáján neki indulnia, lábbadozó -feleségével és gyönge kis gyermekével a nyaktörő útnak és sötét -erdőknek, a hol ilyenkor az igaz, hogy nagyon szépen énekelnek; de nem a -fülemilék, hanem a farkasok. - - - - -AZ EL NEM OLTOTT TŰZ A KANDALLÓBAN. - -Ment volna hát már a Tiburcz várából Rapsonné asszonyom, ha el nem -állták volna az útját a bélpoklosok; de azok oda térdepeltek szokás -szerint karélyban a garádics tornácza elé, s ottan végzék esteli -ájtatosságukat. Senki pedig hozzájuk nyulni nem mer vala, hogy ellökje -őket az útból. A fehér kámzsás csuha minden részét a testüknek bőven -takarta: mert a bélpoklosoknak meg van tiltva az arczát, vagy a kezét -világi ember előtt valaha feltakarni. - -– Oh édes cselédim: ti jámbor Lázárok, rebegé Rapsonné asszony a hideg -láztól vaczogó állal. De nagyon teli van a ti torkotok áldással. Bizony -nagyon szánlak benneteket, ti szegény Lázárok. Nesztek, ime alamizsnát -adok; vegyétek el az Isten nevében. - -Azzal kilencz ezüstdénárt vőn elő az oldalán függő tarsolyából s azokat -kiosztá az előtte térdeplő nyomorultak között; még pedig olyan elmés -módon, hogy a mankójának a vége el levén hasadva: ebbe a hasadékba -szorítá bele a vékony ezüstpénzeket s úgy nyújtá azokat a szegényeknek, -a kiknek azt viszont nem volt szabad puszta kézzel elvenni, hanem -mindegyiknek a csuhája ujjához lévén varrva egy keztyű, abba dugott -kézzel nyulhattak az alamizsna után. Innen maradt fenn az a közmondás: -majd megtanítlak keztyűbe dudálni! - -A Lázárok azonban még erre sem tágítottak; de még jobban hálálkodtak -versekben. - -Rapsonnénak erre valami jutott eszébe, a mivel magát is kiszabadíthatja -a pokol tornáczából, másokat pedig egészen belemárthat a csávába. - -Elkezdett ő is kegyesen sopánkodni. - -– Óh ti jámbor Lázárok: bizony nem hiába rángatjátok az angyalok -kantusát a ti hálálkodástokkal; mert ugyan jó helyre hozott benneteket -az örd… vagy mit mondok? szent Lázár apátok. Jaj de áldott jó uraság ez -a ti pártfogó gazdátok; mintha nem is tuhudún volna, de maga a köpönyeg -szabdaló Szent Márton volna; hát még a felesége, az igazi keresztyén -asszony: a ki maga fonta, szőtte, szabta a ti kantusaitokat. Tudom, hogy -tűzbe-vízbe mennétek érettük, ha megtudnátok, hogy valami nagy -veszedelem fenyegeti őket. No hát tudjátok meg. Bizony nagy csapásra -vannak az ő fejük fölé emelkedve igen súlyos kezek. Holnap lesz -Szent-Lőrincz napja; ma van az éjjele. A mikor, tudjátok, Szent Lőrincz -tüzes könyei hullanak az égből. Szent Lőrincz könyei nekünk; de a -tuhudúnoknak a csillaghullás a tűzeloltó, új tűzgyujtó ünnepet jelenti. -Holnap az Opour Szilamérnak is fel kell menni Bálványos várába, mert -neki is új tüzet kell hozni, a marháit a tűzön átterelni és a mi fő -dolog, az újszülött fiát a tűzön felavattatni. Mert ez a gyermekcse csak -félig keresztyén: az anyja után; az apja felől pedig pogány. A vén Opour -Kevend pedig felfogadta két fia holttestére, a kik mind a ketten Imola -miatt estek el a harczban, hogy ha ennek az asszonynak fiugyermeke -születik, ő annak az arczát a tűzfelavatáskor úgy elcsufittatja a -billogós tüzes késével, hogy abba soha asszony bele ne szeressen; világ -ijesztője legyen, pogánynak maradjon. Ez vár arra a kis ártatlan -csecsemőre holnap. A Mike Sára asszony pedig ezt nem tudja; mert ha -tudná, hogy a leányának fia született, bizony kiadná a parancsolatot az -Andorás fiának, a ki az átjáró várban lesi már nyugtalan, hogy mikor -üssön rajtuk a bálványosvári pogányokon? hogy rohanja meg a várukat, -ragadja ki a pogányok kezéből, kárhozat torkából az ő kicsiny unokáját. -Azonban ha Mike Andorás megtudná ezt, bizony nem is várná, hogy az anyja -parancsoljon neki; de magától neki esne Bálványos-vár kapujának, s -betörné erővel, úgy szabadítaná ki az áldott szent hugát, meg annak az -ártatlan gyermekét. Ha tehát ti olyan nagyon szeretitek azt a ti jóltevő -gazdátokat, meg annak az angyali hitvestársát; s ha olyan nagyon -kivánkoztok Isten országára érdemesnek lenni, semmi jobb dolgot el nem -követhettek, mint ha most azonnal neki iramodtok, megvinni ezt a hírt -Mike Andorásnak az átjáró várba, a miben tudósok vagytok. Ezért -bizonynyal ő tőle mind aranypénzt kaptok! - -De már az utolsó szavakat nem hallották a Lázárok, mert egyszerre mind -felugráltak s futottak ki a kapun; neki a meredek hegyoldalnak, mintha -egymást űznék; nem válogatva az utat, hanem ugrálva szikláról-sziklára; -az elátkozott haláltornáczán keresztül, a hol még vad sem jár; a merre -legegyenesebb az út az átjáró vár és a Bara mezeje felé. - -Szilamér a vár ablakából látta ezt a futást. - -– Nézd! A Rapsonné megbolondította a Lázárainkat, úgy futnak hegynek -alá, mint a kiket a gersei ördögök űznek. - -Rapsonné pedig nagyot nevetett utána, mikor ezeket ilyen szépen szélnek -bocsátotta. Lesz ebből haddelhadd! Holnap az Opourék, meg a Mikéék -egymásnak a vérét fogják inni! Az lesz a derendóczia! Fel nem tartja ezt -már semmi világi hatalom. - -Most már mehetett ki a várból. Ott nem maradt volna éjszakára még azért -az ördögért sem, a kinek kötelessége «deli ifju legény képében» -megjelenni. De elébb megvárta, hogy sós hamuval, büdöskővirággal -behintsék előtte a kapualját s a felvonó hidat, a min a bélpoklosok -keresztülmentek; csak azután vitette ki magát, két szolgálója nyakába -kapaszkodva. - -Mikor aztán kinn volt, akkor odakinn a porondon leterittett egy kerek -tevebőr-szőnyeget és arra állt rá. - -Erről a «szigetről», a hol ő neki magának nem árthatnak a felköltött -gonoszok, meghagyá a hétszeres átokkal a megutált várát: - -– Czudar, undok, pokoltanya! Sodoma, Gomora, Gyehenna, Koponyavár! -Rajtad hagyom balkézi áldásom! Tűz porrá égessen, föld gyomra elnyeljen, -tüzes istennyila beléd lecsapkodjon, éjjeli kisértet rajtad végig -járjon, a befaló kenyér benned kővé váljon, éles kés, nyil, fegyver -gazdájának álljon, halálmadár rólad soha el ne szálljon! - -S azzal hét kavicsot felszedve a balkeze markába, háttal a várnak -fordulva, odahajítá azt a háta mögé, s aztán a tevebőrszőnyeggel együtt -fölemeltetve, úgy viteté magát a zsellyeszékéhez. - -– Siess! míg nem jönnek! (Tudniillik azok a rosszlelkek, a kik ez átkok -végrehajtására előhivattanak.) - -Mégis megérkeztek pedig; egy jött csunya nagy dongó bogár képében, a -másik mint czikázó denevér, a harmadik mint szürkébe öltözött éji lepke, -a negyedik mint suhogó bagoly: mind őt repkedték körül nagy -átalkodottan. - -– Gyih előlem! Hess utamból! Ribancz fajzat! Lidércz-kotlás! -Patvar-kisze! Tündelevény! Rézorrú bagoly! Pusztuljatok dolgotokra! Nem -ismeritek már az ostoromat? - -Azzal leoldva derekáról a háromrét odafont kigyót, s azt a fejénél -megfogva, nagyokat pattintott a farkával, mint egy csordahajtóostorral a -levegőben, szétverve a pokol szárnyas népét maga körül, míg a cselédjei -beültették a gyaloghintóba s aztán ketten két felől hajtották pávafark -legyezőkkel előle az éjszaka rémeit, a mik az éjjel későn utazókra -leskelődnek. Úgy ment késő éjjel az útjára. - -* * * - -Bizonyára a vén tündér nem szokott hiába átkozódni. A kit ő rontó -szavakkal meghagyott, megérezte az azt. - -Alig távozott el csörtető kiséretével Tiburcz várából, a midőn nyomban -két jövevény garaboncz kezdett el éles sípjával fütyölni a várkapu -előtt. A mint beereszték, s odabocsáták őket Szilamérhoz, ez mindjárt -rájok ismert. Ezek a Gyulának (a tűzgyujtó papnak) a garabonczai. - -– No, fiam, mit hoztál? kérdé az egyiktől. - -– Én semmit sem hoztam. De vinni akarok. Holnap lesz tűzáldozat napja, -ó-tűzoltás, új-tűzgyujtás szere. A Gyula elküldött, hogy vigyük fel -vaskondérban a tavalyi tüzet, mind egy szikráig Tiburcz várából; -reggelre ott legyünk a tűzhalomnál. - -– Hát te másik, mit hoztál? - -– Én már csak hoztam valamit. Itt van a rováson. Maga a rhabonbán -faragta rá. - -S ezzel átadott Szilamérnak egy singnél hosszabb mogyorófa pálczát, a mi -négyszögletűre volt megfaragva, s aztán mind a négy oldalára egy-egy sor -székely betű volt felmetszve; a miknek összességéből Szilamér -megtudhatá, hogy atyjának az akaratja szerint holnap ott legyen -újszülött gyermekével együtt Bálványos-várban a tűzhalomnál, hogy az új -tűz fölött magzatát igaz tuhudún hit szerint a billogos felavassa. - -Szilamérnak úgy jött ez az izenet, mintha jeges vízzel öntötték volna -végig a hátát. Nagyon alá kezdett hajolni a feje tőle. - -A vaskondért megtöltötte a háznál levő tűzzel. - -– Mindenünnen kiszedtétek a tüzet? kérdezé a garaboncz. Kályhából? -kemenczéből? pestből? kandallóból? katlanból? tűzhelyből? - -– Az én tüzem mind itt van. Felelt Szilamér és annyiban igazat mondott, -hogy a felesége szobájában levő kandallónak a tüze nem az övé volt, -hanem az asszonyáé. Azt csak nem olthatta ki. - -De a garaboncz észrevette, hogy ott egy ablak világít, s kérdést tett -miatta. - -– No igen felelt Szilamér, ott a szövétnek ég a gyermekágyat fekvő -asszonyom mellett. - -– Az pedig szükséges, hogy égjen; helyeslé a garaboncz. De el ne -felejtsd uram azt is kioltani holnap hajnalban; mert különben nem -gyullad meg az új tűz. - -– Bolond nélkül is tudom. De ne bizzátok a tűzkereket a két öcsémre, -mert azok nem gyujtják azt meg. - -– Bizonyára a tűzkereket nem gyujtja meg a te két öcséd, uram. - -A garabonczoknak meg volt hagyva, hogy Szilamérnak el ne fecsegjék az -öcscsei halálát. - -Azok elloholtak a rúdrafűzött vaskondérral, a miben a Tiburcz-vári -parázs volt felhalmozva, mikor bementek vele az erdők sötétjébe, azt -hihette, a ki látta, hogy két manó visz izzó gömböt a vállán. - -Szilamér visszament a feleségéhez, kis fiához, megcsókolta az arczaikat: -«aludjatok csendesen.» - -Aztán kiment a vár lonkájára, mikor már az egész vár álomnak eredt, s -ott járt fel s alá magában egyedül. - -A nagy virrasztás éjszakája ez a tuhudúnoknál. A régi emlékezet -felébredt a szivében s ellopta az álmot a szemeiről. - -A nap leáldozott már a hegyek között, s a Szent-Anna taván és a mély -völgyek közt sötét este volt már, de a Hargitán túl egy hegyszakadékból -még odatűzött a lehanyatló nap a sík láthatárról Bálványos-várára, -tűzszínűre festve a ködös erdők mélyéből kiemelkedő hatalmas ormokat; -maga az istenek tornya úgy ragyogott messze, mintha egy eget támogató -tűzoszlop volna. Lassankint elhalaványult az is, mind jobban borongva -visszahanyattlott a ködös sötétségbe, még az aranynap képe a torony -tetején is fekete lett végre. - -Az elsötétülő égen megjelentek halkan a csillagok, előbb az örege, majd -az apraja is. Az ősmagyar világban mindannyinak neve volt, ismerték. -Egész tudomány volt az. A keresztyének naptárában nincs annyi név -fölirva, mint a mennyi volt feljegyezve a tuhudún égen. Azokra -tanították az apák a gyermekeket. - -Szilamér a vár erkélylonkáján, a kőpárkányra ülve nézegette az ismerős -csillagzatok jöttét és lementét. Az egész égboltozat megelevenedett -előtte, mint egy járatos tartomány. - -Az egész vár aludt már; de a csendes éjszakának ott künn a vadonban -saját neszei vannak. - -Mikor az utolsó emberfujta hang is elenyészett már, a bálványosvári -csillagüdvözlő tárogató dal, akkor az éj maga kezd el beszélgetni a -virrasztó emberhez. Valami borzong végig a tájon, mint egy végtelen nagy -sóhajtás; szellő volt talán, mely a fák sudarain végig fuvalt, vagy tova -rebbenő tündér (a szélanya), a kinek a palástja általsuhant rajtuk, a -csillagos feketekék magasságból emberkiáltáshoz, harsonaszóhoz -hasonlatos hangok felelgetnek össze; éjjeljáró hattyu, daru, -vadlúd-csapat száll talán odafenn? Rejtelmes búgások támadnak a -völgyből, mintha a föld maga álmában beszélne; pedig talán csak a -bölény, meg a névtársa, a bölönbika, a gázlómadarak legkisebbje, -álmatlankodik ott? Távol gyermeksiráshoz hasonló hangok keletkeznek -itt-ott, hogy az ember szive majd megesik rajtuk; pedig talán csak a -hiúz nöstény hivogatja párját. Majd megint egyszerre százszoros ormótlan -ordítás kardala rivall fel, mintha pokolkürtőin kiszabadult ördögfiuk -acsarkodnának fel egy jelszóra; dámvadat felverő farkascsorda lesz az. A -csörtetés elhangzik a völgyben. Néha valami csattanó robaj dörömböl fel -a rengetegből; korhadt faóriás dőlt ki a tövéből. És folyton-folyvást -hangzik közben a két testvérpatak, a Zsombor és Bálványos zuhatagjainak -éjjeli zenéje, mintha tündérkezek vernének ezerhúrú hárfát, hogy legyen -zenehang, a mihez a Mohos bürüjén az éji lobogványok, a tüzes millingek -kisértettánczukat egyre járják. - -S e sok éjjeli hang mind Szilamérhoz beszélt. - -«Elhagytad már félig őseid vallását: megtagadtál minket, régi isteneket; -a kik vezéreltük a te dédükeidet, hirben, dicsőségben; a kik Etelének -kezébe adtuk a Hadur kardját. A kik népek romlásából, vérengző -harczokból a kis székely nemzetet biztos menedékbe elvezettük, -megtartottuk. Nem voltunk-e neked édes isteneid? Csak te neked és a te -népednek. Nem olyan istenek, a kiket minden nemzet magáénak foglal, s -egymásra igérget a pártfogásukért: «engem szeress jobban!» Mikor harczba -keverednek, úgy hivogatják egymás ellen a közös Istent: «Ne amannak -segíts! hanem nekem! Nézd, én czifrább oltárral magasztallak fel, mint a -másik!» A ki midőn az egyik népének orczáját mutatja, addig a másiknak -hátat fordít. Mi egyedül csak a magyarok istenei vagyunk; senki más -bennünket áldozataival meg nem vesztegethet. Mindig közel vagyunk: -mindig ti veletek. Kihez menekültök, ha minket elhagytok?» - -A csillaghullások éjszakája volt ez; minden pillanatban aláfutott -egy-egy. Mintha mind megannyi sulyos szemrehányás hullott volna Szilamér -fejére: «látod, én nem sajnálom az én csillagaimat leszórni az égből és -te megtagadsz engem a veszendő parázsban, a mit megtartogatsz! Egy -sápadt asszonyért, meg egy nyifatag gyermekért!» - -Egy-egy pillanatban egész raja a csillagoknak lövellt szerte, egy -góczból eredve, mintha egy istenkéz tele marokkal hajítaná őket alá, a -világ minden sarkai felé elszórva. - -Ki cselekszi ezt odafenn? - -Az ismerős álló csillagok pedig valamennyien úgy pillogatnak színváltó -ragyogásukban az égbámuló szemeibe, mintha mind azt mondanák: «téged -nézünk, beléd látunk!» «A hetevény csillagzat» is feljött már, miért -vannak azok heten? - -Egyszerre meg nagy robajjal megindul egy tüzes sárkány az égbolt -mennyezetén fönn: feje, miként a holdvilág oly fényes; hosszú tűzfarka -sziporkákra szakadó szivárvány; olyan robaj támadt jöttére odafenn, -mintha ezernyi kelevézt vernének érczpaizsokhoz; kevély lassúsággal -repül el keletnek, s mikor épen Bálványos-vár fölött súg el, ottan -szertepattan, olyan robbanással, mintha az ég kárpitja hasadt volna -ketté; a hosszú tűzvonal, a mit maga után hagyott, még soká világít az -elfeketült égen. A fénytől elvakult szemnek úgy tetszik, mintha -egyszerre minden csillag eltünt volna az égről s csak lassankint tér -vissza a helyreálló sötétséggel a látása s akkor veszi észre, hogy a -«hadak utja» (a tejut) sokkal fényesebb most, miként az imént volt. -Csaba vezér harczosai vágtattak most végig rajta; új patkónyomaiktól -lett fényesebb az út! De hát mi hozta őket ismét vissza? - -Éjfél után megszünik a csillaghullás egy időre; de az alatt -meg-megvillan egyszer-egyszer az ég alja; mintha a lenyugodott napnak -rossz álmai volnának, s valahányszor egyik oldaláról a másikra fordul, -felpirkadna az ég széle. - -Szilamér azt érzé, a mi megjön, ha sokáig néz valaki a csillagok közé, -hogy beleszédül az égbe. - -S ha oda beleszédül, mibe kapaszkodjék? - -A Bucses-hegy mögül egy fényszikra kezd kiemelkedni, előbb csak egy -szikra, aztán egy sarló hegye; majd fénylő tűztorony, utoljára egy égben -úszó ezüstcsónak, a fogyó hold. - -Minden ember szive érez valami magyarázhatlan örömet, mikor azt a -csillagzatot feltámadni látja az égen, mintha minden emberi bánatnak -enyhítője, minden kétkedésnek eloszlatója volna. - -Mikor Szilamér ezt az ezüstcsónakot ott látta maga előtt, eszébe jutott -egy kép. - -Az a kép, a mit a torjai szentegyházban egy mellékoltáron látott. Egy -felséges asszonynak az alakja, a ki egy mosolygó gyermeket tart az -ölében, lábaival a fogyó hold csónakjában állva; köröskörül aranysugáros -diadalfény veszi körül. - -Nézte, nézte soká azt az ezüst ivet ott az égen; ha nem jelennék-e meg ő -neki is abban amaz asszony képe, a ki világosságot ad az emberek -szivébe, hogy megértsék, mi külömbség vagyon az egy igaz Isten, a minden -népek atyja, az örökkön élő és az ős-istenek között, a kik az ő népükkel -együtt elmulnak? Addig nézte, addig nézte, míg a szemei lezáródtak, -rájuk nehezült az álom. - -Csendes és jótékony álom. Nem verték fel a rossz rémek, még a hajnali -tárogató kürtök rivallásai sem; csak az ébreszté föl, mikor egyszer a -nevén szólítá egy édes, ismerős hang. Arra fölpillantott, s ime előtte -állt az ég csónakából alászállt tünemény; egészen előtte; a szelíd -jósággal mosolygó anya-alak, ölében a repeső gyermekkel, köröskörűl -folyva aranyos dicsfénynyel, mint az oltárképen. - -De ez nem az égi alak volt, hanem a saját asszonya, körülragyogva a -pitymalló ég aranybiborától. - -– Hajnal van! szép piros hajnal! suttogá a nő szerető mosolylyal. Nézd, -mi már felkeltünk. Készen vagyunk az útra. - -– Micsoda útra? kérdezé Szilamér, álomkábultában. - -– Nem hallod a hivogató kürtszókat Bálványos várában? - -Szilamér nem hallotta, mert gyermeke mondott valami szót. - -Azt a szót kitalálni nagyobb kérdés, mint valamennyi papok égi -homályokba rejtett bölcsessége. - -– Add ide ölembe! - -Azzal a karjára véve a kis fiát, összecsókolgatá annak két piros -orczáját, s minden csókja után mondott neki az égtől szakadt emberke -valami olyan szót, a mit megérteni fölér a próféták látásaival. És ő -megértette. - -– Hát nem indulhatnánk Bálványos-várba? kész minden az útra sürgölé -Imola. - -– Ma nem! kiálta indulatos daczczal Szilamér, s úgy szorítá magához -gyermekét, hogy Imola megijedt tőle: azt hitte, agyon akarja szorítani. -– «Ma nem!» - -S mikor a székely azt mondja, hogy «ma nem!» akkor ég-föld -összeszakadjon is, az a nap nem olyan nap, a mely őt engedelmesnek -lássa. Megölhetik, négybevághatják; de helyéből egy darabban meg nem -mozdíthatják. Opoúr Szilamér nem viszi a fiát tűzön fölavatni! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ez az egy szó pedig nagy végzet lett Bálványos-várára, és az egész őshit -vallására nézve. - -Szilamér nem ment el a bálványosvári tűzáldozathoz. Imola kandallójában -sem lett kioltva a tűz. - -Az pedig régi hit, hogy ha a «hivek» közül csak egynek a tűzhelyén -maradt is a régi tűzből, az új tüzet nem birják lángralobbantani a -kilenczfából faragott kerékkel a szűz legények. - -A horkázok kürtjei egyre riadtak Bálványos-vár ormairól. Szilamér csak -leste, hogy mikor gomolyodik majd fel a nagy füst a tűzhalomról? a minek -a Tiburcz-várhoz jól meg kellett látszani; de csak nem támadt az elő. A -nap is delelőn volt már; pedig akkorra égni kell már az új tűznek: de -még mindig se füsti, se lángja. - -Szilamér ott állt a vár ormán, a távol ködeiben elburkolt várra bámulva, -a mely olyan messze látszott mostan esni. Nehéz nyári köd ülte el a -tájat, a min keresztül Bálványos-vár úgy tünt fel, akár csak egy kék -felhő, a sápatag ég alján elpihenve. - -Imola kitalálta, Szilamér min töprenkedik, azt sugá neki: «a tűz mind -kialudt már a kandallóban is!» ő maga oltotta ki. Látta, hogy Szilamér -nagyon búsul, megszánta az ő tuhudún hitét. Hisz ennek épen olyan -szívnyomás az, mint ő neki volt az, hogy nem gyónhatott meg. - -Szilamér beszélő szemei úgy meg tudták ezt neki köszönni. - -Hanem késő volt már. Az új tűz csak nem lobbant fel Bálványos-vár falain -belől. - -A délután is elmult, s az örömtüzek, miket ilyenkor a legények raknak, -csak nem gyulladtak ki, a tűzkerekek, miket a hegyoldalon aláeregetni -szoktak, nem kergették egymást. Olyan volt az egész Bálványos-vár, -mintha már ki volna halva. - -S még mielőtt leszállt volna a nap, meghozta a kora éjszakát a zimankós -vihar. Délről és nyugatról jöttek, tolakodtak a gomolygó felhők; olyan -az alakjuk, mintha égtaposó óriások nyomulnának egymással megütközni. -Ni, annak ottan ezüst sisak van a fején, arany taréjzattal, gömbölyű -paizsát ni hogy tolja maga előtt. A másik ellenben haragos kék alak, tán -Hunor vagy Magor, hosszú szürke szakálla úgy lobog utána, bakacsin -palástjával fél eget beterít. Alatta aranynyal versengő szép -világos-fehér alak repül uszályával, a sötétből kiválva, engesztelő -tündér, tűzveres, vérpiros szörnyek útját állják, foszlányokká tépik. -Villámkorbácsaikkal, lángpallosaikkal a szörnyü istenhősök egymásra -sujtanak, felharsog az égbolt ádáz haragjuk szavától, s mikor -összeölelkeztek, egymásba omlottak, sürű sötétség lesz, mintha éjjel -volna, csak a villám fénye gyujt bele világot, s olyankor ez az egész -világ sápadt-fehér lesz a fényben, mintha csak halottak birodalma volna. -Végigrecsegnek egyik hegyláncztól a másikig az ég harsonái. Ezek itten -Etele király kürtjei, amazok Hildebrandt és a Tronjei hős trombitái! -Egyszer-egyszer végighasad a nagy lobbanástól a sötét égboltozat s -messze mélyen belátni az égbe, egész fel a nap mezejére, a hol azok a -ragyogó alakok ülnek mind csoportban: kürtfuvó Lehel, Botond a -bárdjával, boszuállásban rettentő Vérbulcsu, ősz Álmos, Nemere, Árpád a -honszerző, Kupa és Gyula az utolsó hősök, Thonuzóba a hős feleségével, -az őshit vértanui, Zsombor is bizonynyal, de csak egy pillanatig tart -megjelenésük. Az égi csatacsillag lecsapott a földre, hogy megrendült -belé az egész hegy várastul, s lángjával meggyujtotta a legmagasabb -szálfát a tetőn, az mostan fellobog magasra s fényt vet a tájra. Ni, -hogy omlik alá a vér a felhőkből! A katalauni mezők harcza foly odafenn, -vagy a nibelungi dal égi folytatása. - -Ekkor érkezett meg a hirnök Bálványos-várából Szilamérhoz, égi tüzön, -hegyi vizen keresztül. Régi jó hadnagya volt az, Koppánd. - -– Mi hirt hozasz? kérdezé Szilamér a lábairól leroskadótól. - -– Mindent, a mi csak rossz. Egy szót se hallj tőlem, a mi a halálnál -kedvesebb volna. Ma reggel az új tűz nem gyuladt meg: ez volt az első -átok. Elfordult a tuhudúnoktól az Isten. És az alatt, a míg tüzünk nem -volt, megtámadták Bálványos-várát a torjai keresztyének. Mike Andorás -hozta ránk őket. A görögtűz koszoruit nem használhattuk ellenük, mert -nem volt tüzünk, odatolhatták a vívótornyukat. A vashíd alatt nem -gyujthattuk meg a kénköves aknát, hogy az ostromlók odafulladjanak, mert -nem volt tüzünk. Ránk törték a kaput. Hát hiszen fegyver volt a -kezünkben, négyen voltunk egy ellen, nagy erőnk volt velük szemben és -mégis elbuktunk; le lettünk gázolva pocsékká téve, kivertek bennünket a -külső várból, beszorítottak a belső várba, a honnan csak a pokol -tornácza felé szabad még az út. - -– Kivertek benneteket Bálványos-várból! ordítá fel, szégyentől lángoló -arczczal Szilamér. Kőfal mögül hajtott ki negyedrész ellenség! -Valamennyi Opoúrt egy Mike Andorás! Hát a szíveteket asszonyoknál -hagytátok-e? - -– Rém volt rajtunk, lihegé Koppánd. Az Isten elfordulása is beteggé -tette a szíveinket, rémület, félelem kisért mindnyájunkat a harczba. -Előre éreztük, hogy veszedelmünkbe megyünk. S mikor a kaput betörték -ránk a keresztyének, legelől az ostromló hadak közt kilencz fehér ruhás -kisértet rohant ránk, halotti köntösében, azon elijesztőn, a hogy a -sírból fölkelének, arczaik fehérek, sírok férgeitől szörnyen elrutítva. - -– Az én bélpoklosaim! - -– A pokol hősei lehettek bizonynyal, mert a mint azokkal -szembetalálkoztunk, elveszett a fegyvernek az éle a kezünkben; ha a -buzogányomat akartam feléjük emelni, az olyan nehéz volt, mintha hordót -emelgetnék rúdra tüzve, s ha meg a kardommal csapkodtam feléjük, az meg -olyan volt, mintha nyakla szalmaszállal ütögetnék kőczölöpöt. Futott -ezek elől, a ki csak embernek született. Eleven embertől én sem ijedek -meg, de ki küzd halottakkal? - -– Az én bélpoklosaim! hörgé keservesen Szilamér, öklével ütve -koponyáját. Megátkozott engem az a gonosz tündér. Ah! Miért nem voltam -én ott? - -– Hisz ez volt a legnagyobb átok rajtunk, hogy te nem voltál ott -köztünk; hogy nem volt velünk egy fiatal vezér, a ki a harczi népet a -zürzavarban rendbe tudja szedni, szavával, példájával fellelkesíteni. - -– Hát az öcséim? Hát Zsombor? Hát Iszla? - -– Öcséid? Jó Szilamér. Rég otthon vannak már az ő ükeiknél az örök napos -mezőkön. Iszla öcséd még Torján elesett, mikor te feleséget hoztál, -Zsombor pedig elhullt, Mike Andorással harczolva az átjáró-vár lonkáján, -el is temettük, szép tuhudún szokás szerint. - -– Öcséim meghalva? fuldoklá Szilamér, el-elakadozó szóval. - -– Bizony halva ők már. S ki őket túlélte, a ki megsiratta hét sebből -omló vérkönyeivel, hős apád Kevend, az most ott fekszik a ravatalon! - -– Harapd el nyelvedet, hogy ne mondjon több ilyen átkozott hirt! - -– Pedig még nincs vége. Hátra a legrosszabb. Az, hogy tűz nélkül -maradtunk (tűzhelyünk, szívünk is); az, hogy megverettünk, az, hogy -ellenségünk birja már a külvárunkat, az, hogy két testvéred el van már -temetve, az, hogy ősz apád is ravatalon fekszik, még mind nem a -legnagyobbik átok. Annak a betetőzője az, hogy te nem vagy köztünk. A -kevély győzelmes Mike Andorás most trombitaszó mellett fölkéri a várat, -s tudva, hogy te nem vagy benne, se a feleséged, azzal fenyegetőzik, -hogyha magunkat kegyelemre meg nem adjuk, fejünkre rontatja -Bálványos-várát az Istenek tornyával együtt. - -– No hát ott találjon engem is e várban! rikácsolá Szilamér. Felmegyek -eléje, s viszem magammal az asszonyom, gyermekem! S majd a kit legelől -maga előtt talál, abban rám ismerhet, aranynappal melledző -pánczélingemről, s kardom csapásáról! Készülj hát az útra, asszony! -Feleségem. Villámlik a felhő, harsog az égdörgés! Így kel az utolsó -tuhudún az útra. Ottan ég a szálfa! Égi tűz gyujtá meg. Itten van az új -tűz! Fáklyákat gyujtsatok nála! Viszem magammal az ég lángját -Bálványos-várába! Előre, a ki tuhudún! utánam, a ki még szeret! - -Imola bámulva látta a rögtöni nagy átváltozást Szilamér alakján. A bősz -harag, a vakbuzgó pogány hit egyszerre erőt vett annak egész lelkén. -Elkezdte a régi vérengző dalokat nagy harsogással énekelni, a mik mind -az ős bálványistenek magasztalásáról szólnak, előhivatta a kürtöseit, -megfuvatta velök a hosszu hársfakéregből készült, messze elrivalló -kürtöket, a miknek a szava elhallik egész a Bálványos-várig, és azalatt -felölté magára napbálványos pánczélját, feltette a ráró-madaras -sisakját, előhozatta a harczi ménjét; kardot, kelevézt, buzogányt -szedett a markába, s míg az ég villámait ontá, míg a zápor szakadt, -odavágtatott a villámgyujtotta szálfához s maga gyujtogatta meg az -istenadta tűznél a szurokfáklyákat, a miket követőinek szétosztott, és a -közben folyvást hangzott a csatadala, a mivel népeit a végső -kétségbeesett harczra fellelkesíté. - -Ez volt az utolsó fellobbanása az ősi tűznek. - -Imola szótlanul és engedelmesen követte férjét e végső halálos tusába, -kis gyermekével együtt. - -Nagy erő az Isten szeretete, de még nagyobb a nők szerelme!… - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - - - -AZ ELREJTŐZÖTT. - -Bálványos-várának két része volt: egy külvár, a mi tág körben foglalta -körül a házakat, a mikben a tuhudúnok maradékai laktak. Ez a külső vár -az utolsó pogány vezér, Gyula támadása után épült; a mikor a magyar -király az őshit mellett fellázadt székelyeket behódította, a tuhudún -hadnagyokat váraikból kizavarta, akkor mindazok, a kik fel nem vették a -keresztséget, ide menekültek Bálványos-várába, a minek megvívását nem -tanácsolta a vajda a királynak. Ellenben a bálványosiaknak is szép -hegedűszóban tudtul lett adva, hogy a mit a váron belül cselekesznek, -azért őket ugyan senki nem háborgatja, de a váron kívül mindentől -őrizkedjenek, a mi a keresztyéneket megháborítaná. Ekkor építették a -külső várat, a miben valamennyi tuhudún menekült háza bőven elfért, -valamint a tűzáldozat halma. A menekült előkelők idejöttek kincseikkel, -marháikkal. Ezt a külső várat, a hegy meredeksége miatt, épen csak a -kapunak vezető útról lehetett megtámadni, a mi előtt egy mély akna volt -ásva, a mi meg volt tömve kénkővel; ezen aztán egy vasrácshíd vezetett -keresztül, úgy, hogy ha az ostromló ellenség a hidat elfoglalja, a -meggyujtott kénkőnek a füstje úgy elbánik vele, mint a méhrajjal, a kit -kifüstölnek. - -De még más titkos erővel is fel volt e kapu őrtornya ruházva. Mikor ezt -építék, egymásután háromszor összedőlt a fal. Akadnak rosszlelkü -emberek, a kik azt állítják, hogy a torjai keresztyének ásták alá -éjszaka a falakat; olyan ostoba beszéd is hallatszik, hogy a -kőműves-mester rosszul rakta le az alapköveket, de a ki igazlelkű ember, -az bizonynyal tudni fogja, hogy ez az ördögök ravaszsága volt, a kik -minden építkezésnél addig incselkednek, a míg az áldozatjukat meg nem -kapják. Miért is a kőműves elvégre azt tette, hogy a saját feleségét -falaztatta be a torony kőfalába, s attól fogva megállt a torony, mint a -«Csala tornya». Most is mutogatják azt a hosszú, magas márványkövet, -mely azt a fülkét jelöli a falban, a hová az áldozatul hozott menyecske -be lett falazva. S ennélfogva ez a tornyos kapu nemcsak hogy az -ördögöknek ellenállott, de minden emberi ellenségre nézve is -bevehetetlenné lett téve. - -Annál nagyobb vala a bálványos-váriaknak a megrettenésük, a mikor ezt a -kívül-belől erős tornyot egy nekiveselkedéssel elfoglalták a keresztyén -atyafiak. A lehetetlenséggel volt az határos. Sokan azt állítják, hogy -azért ment ez olyan könnyen, mivelhogy a székely a saját nemzetsége -ellenében nem tud olyan jól verekedni, mint ha idegen nemzetbelivel -akaszkodik össze; a kik közelebb találtak, azt mondták, hogy az -előrohanó bélpoklosokat halott vitézeknek nézték, ez a varázs rontotta -meg karjaik erejét; a legigazságosabbak pedig tudták azt jól, hogy az új -tűz ki nem gyulladása okozta az egész veszedelmet. Elég az, hogy -megtörtént s most már a tuhudúnok egész népe fel volt szorítva a belső -várba, egy szikra tűz nélkül, étel, ital, szüleség nélkül, a mit mind -elfoglaltak a keresztyének a hirtelenkezű ostrom alkalmával. - -De a hol a legnagyobb a kétségbeesés, ott van legközelebb a vigasztalás -is. Még mielőtt a nap fáklyái jönnének, ime megérkeztek száguldozva a -Szilamér fáklyavivői. Soha még a hajnal sugárfényét sem üdvözlé ember -annál nagyobb riadallal, mint a bálványos-váriak az első két hirmondót, -a kik az égből esett tűzzel megérkezének Tiburcz vára felől. Erről az -egy oldalról volt még csupán hozzájárulható a büszke Bálványos-vár. -Innen lehetett a megszállottak számára lábas jószágot felhajtani, innen -a szent forrás kutfejéhez sziklába vágott hosszú lépcsősoron alászállni. - -A mint Szilamér maga is megérkezett, újra megszállta a lélek a tuhudúnok -szívét; a csüggedést felváltá a harczi indulat, szörnyü riadallal -fogadták őt már a kapuban, s lováról egyenesen paizsukra emelték, úgy -vitték magukkal be a várudvarra. - -Az ifju vezér aztán egyszerre tudott rendet csinálni a hadi nép közt, -maga körül gyüjté a hadnagyokat, kinek-kinek kiosztá a maga hivatalát, -parancsokat adott, a védelemre való szereket felhordatta s a maguk -helyeire czipelteté, a kovácsokat sürgölte hajító-dárdák, nyilak -nádalására, üstökben szurkot forraltatott, malomkerekeket ácsoltatott -össze, mik az ostromlókat eltaposni szánvák, gyerekhadat, ifju leányokat -lekergetett a pinczeboltokba, hogy ne lábatlankodjanak ott. A külső -várat elfoglalva tartó keresztyének nagyhamar megtudták, hogy a belső -várban nagy változás történt, a bástyafokon kigyulladó örömtüzekről; az -okát is megértette velük a torony lonkájára felhágó kádár, a ki hármas -kürtszó után ezt az üzenetet rivallá le a magasból: - -– Halljad meg szavamat, te Mike Andorás. Az én ifju uram: bálványosi -tuhudúnok vezére, Opour Szilamér híva hív tégedet, hogy holnap -hajnalban, napfeljövetelnél jelenj meg a két hárs között vele szemben, -hozd el magaddal minden fegyveredet, s harczolj meg vele akár magad -egyedül vitézi párbajban, akár egész hadi népeddel az ő népe ellen. -Addig pedig vigasztald anyádat s mondd, hogy imádkozzék, mert «egy» fia -holnap bizonynyal halott lesz! - -Mike Andorás azt felelte rá a maga kádárjával: - -– Ott leszek! - -Imola nem is csodálkozott rajta, hogy Szilamér csak a harczi -készületekre gondol, s ravatalon fekvő apját még csak megtekinteni sem -siet. Amaz előbb való, várhat a halott! Van annak ideje! - -Az első nap úgyis csak az asszonyok dolga a halottat elsiratni. Imola, a -mint lefekteté kis gyermekét, sietett fel a fegyveres házba, a hol a -ravatal fel volt állítva; két alabárdos őrizte az ajtót, hegyével lefelé -fordított dárdákkal. - -De nagyon megütközött rajta, mikor a csarnokba belépett, hogy semmi -asszonysirást sem hallott, ez pedig szokás mind a keresztyén, mind a -tuhudún halottak virrasztásánál. De még fáklyák sem égtek a ravatal -körül, csak egy nagy karos tartóban lobogott valami nagyfüstű szövétnek, -tánczoló lángjával egyik szögletből a másikba kergetve a sötétséget. De -csak egy asszony sem volt ott, sem a hegedűsök, hanem csupa férfiak, a -kik közül épen Kájon horkáznak az arcza volt előtte ismerős, a többiek -mind olyan különös viseletekben, a mik nem a rendes harczosoké. - -A terem közepén volt felállítva a ravatal, de olyan magasan, hogy a -rajta fekvő alakra alig lehetett rálátni; körüle összeboruló fenyőágak -még jobban eltakarták arczát. - -Valami nehéz illat terjengett, a nyitott ablakok daczára, a mi Imolában -valami emléket költögetett fel. Hol érezte ő azt? Miért borzong úgy -teste-lelke, mikor újra megérzi? - -Kájon horkáz, a mint Imolát meglátta az ajtóban, eléje sietett s -palástját szétterjesztve előtte, mint két denevérszárnyat, azt susogá -neki: - -– Térj vissza! - -– Mit csináltok itt? - -– Áldozunk istennek. - -– Nem áldozhatom én veletek? - -– Halott van itt ma. - -– Valóban halott? - -– Mondám, hogy «ma» halott. - -– És holnap? - -– Holnap is halott lesz. - -– És az örökkévalóságban? - -– Talán. - -– Bocsáss hozzá, én látni akarom őt! - -Azzal félretolta maga elől Kájont és odasietett a ravatalhoz. Annak az -aljánál hevert egy barna tömeg, azt hitte, valami párnazsák. Arra -felhágott. - -– Vigyázz, az oroszlánra lépsz! - -Már akkor rálépett. - -Az oroszlán felemelte a fejét, megnézte, ki gázolt rá? azzal megint -csendesen visszatette a fejét a földre. - -Imola meglátta rémülete tárgyát. A ravatalon fekvő Opour Kevend szájába -a «világ-zár» csoda-virága volt dugva. - -Ki akarta azt onnan kapni, de a ravatal körül álló férfiak elrángatták a -tetemtől. - -– Ő nem halt meg, csak el van rejtőzve! Lihegé Imola iszonyattal. - -– Te mondád! felelt Kájon. - -– Ti kényszerítettétek őt az áldozatra! - -– Ez a sor! monda Kájon. Mikor a földön nincs tanács, az égbe kell érte -menni. Ez az ősi szokás. A legvénebb vezért illeti ez az út. Hadúr elé -csak ő mehet a nap mezejére. Damasek Isten csak ő rá bizhatja izenetét. - -De már most igazán haragba jött Imola. - -– Hallod-e, Kájon horkáz! Én hozzám ne beszélj úgy, mint egy szájtátó -gyermekhez, vagy egy kölyü-fejü paraszthoz! Én a te tuhudún hitedbe nem -szólok; nem bánom, hidd, a mit akarsz! Áldozzatok miattam fehér lóval, -komondor kutyával, de én az apósomat, az én férjem atyját megáldoztatni -nem engedem! Abba már beleszólok. - -– Hiszen nem áldozzuk őt meg! Ime csak hét napig leszen halott, akkor -ismét feltámad és életre kél. - -– Ezt meséld a bolondnak! A ki hét napig a sírban fekszik, az soha -többet nem látja ezt a világot! - -Kájon horkáz olyan csodálatosan vigyorgott erre a szóra. - -– És hát olyan nagy baj lenne abból, ha Opour Kevend hét nap mulva nem -látná ezt a világot? Beszéljünk egymással okos emberek módjára, -asszonyom. Neked legjobban meg kell azt értened. Az őshit világának vége -van már. Az utolsó láng csak pislog, de nem világít, nem melegít többé. -A mi fánknak a gyökerei elrohadtak, hiában támogatják, ki kell annak -dülni. A kik még velünk együtt áldoznak, csak a kevélység és a régiekre -való visszaemlékezés tartja őket hozzánk. Mi magunk sem érezzük már, a -mit mondunk. Mi haszna rugódozunk az ösztön ellen? A nagy népek között, -a kik mind felvették a kereszt vallását, nekünk el kell enyésznünk. -Fiaink, leányaink lopva úgy is a ti egyházaitokat látogatják már s a mi -áldozatainknál egyre gyérül a nép. A világ nagy folyó, mi azt vissza nem -fordíthatjuk. Ime láthatod: egy maroknyi keresztyén had, kilencz -bélpoklos lázárral kiveri a tuhudúnok ezreit a megerősített várukból; a -tuhudún az ős istenek oltáraiért nem tud, nem akar harczolni többé. - -Imola ámult és bámult. Hisz ezek olyan szavak, a mik igen jók volnának a -maguk helyén és idején elmondva. Szemre főre nézett a jelenvalók közt. -Kájon horkáz észrevette a kétkedését. - -– Hát látod, asszonyom, ezek a tisztes férfiak mind az én szájammal -beszélnek. Ez itt Seremás «táltos», ez Karakó «gyula», ez Vetyegő -«kádár», ez Tihadár «billogos», ez Csomok «perestáldó», ez Sügetér -«garaboncz.» Agg eb bánja dolgát! Nekünk kifelé áll mind a szekérrudunk. -Idestova úgy kimaradunk, mint a káposztatorzsa a hóból. - -Hát mért ne lehetnék én olyan jó esperes, mint a torjai, vagy olyan -prépost, mint az udvarhelyi? nekem is van borotvált pilis a fejemen, -mint neki; ha felveszem annak a palástját, egyszeriben az vagyok. A -kádár lehetne «dulló» a billogos, a perestáldó a keresztyéneknél is be -van véve: csak csuhát kell változtatniok s megtanulni az imádságokat; a -garabonczok lehetnének egyházfiak; a táltosnak is tudnék jó hivatalt, a -királyok most hoztak egy törvényt a «macellumokról»: ahhoz ő nagyon jól -értene. «Minden szentnek maga felé hajlik a karja.» Ezt te jobban tudod. -Mink sem vagyunk jobbak. «Adjátok meg nekünk a mi mindennapi -kenyerünket!» s mi az «Úr imájának» a többi részét mind ráadásba -veszszük. Szerezzétek meg magatoknak a mi emberségünket, horkázokét, -táltosokét, s mi olyan szépen átvezetjük a tuhudún népet hozzátok, hogy -észre sem veszi. Az ő ősi ünnepeit átváltoztatjuk keresztyén ünnepekké; -a tűzgyujtás áldozatából csinálunk szentivánéji tűzünnepet, a -tündérekből csinálunk szenteket, Damasek Istenből Jehovát, az ördögöket -meghagyjuk ördögöknek s minden rendben lesz. - -Imola undorodva fordítá el az arczát ettől az istenekre alkudozó -pogánytól, a ki nem titkolja, hogy ő bizony kész volna a mennyei -üdvösséget elfogadni, de nem a vértanúság árán; hanem hogy neki -fizessenek érte. S azok a többiek mind rábólintottak. - -– Ez mind igen józan beszéd, mondá az úrnő; de ha én tinektek volnék, -hát azt tenném, hogy ezt így elmondanám az én uramnak, a vezérnek -magának szemtül-szemébe, szájtól fülébe. - -Hah milyen kaczagás támadt erre egyszerre a belső emberek közt. - -– No azzal jól járnánk, ha ezt Opour Kevend hallaná, a mit most -elmondtunk! Engem karóba huzatna! Engem cziheren égettetne meg! Engem -mozsárban töretne össze! Engem lófarkra köttetne! Az kellene csak, hogy -ezt Opour Kevend uram hallja! - -… De hátha hallotta is már? - -Imola eliszonyodva nézte az elrejtőzött rhabonbán arczát. - -Az alatt, a míg Kájon horkáz beszélt, a tetszhalott arczvonásai ugyan -nem változtak, azokat kővé fagyottan tartá a gonosz vajákolás; hanem a -haja, meg a szakálla megőszült e néhány pillanat alatt! Neki hallania -kellett mind azt a kinzó ármányt, a mit ezek az emberek ellene -elkövettek, legkedvesebb kegyenczei, a kiket ápolt, védelmezett, a -kikért vérét ontotta, a kiknek köntösét csókolta. A pokol nyilt meg -előtte ez áruló szavakra, egész rettenetességében; az a tudat, hogy -egész életének dicsősége, híre, imádata nem volt egyéb, mint bolondok -játéka egy vakemberrel; hogy azok az istenek, a kiket ő keres, maguk -azok a fényes mezők, a miket azok laknak, nincsenek sehol; és ő nem fog -odamenni, hanem fog lemenni a hideg földbe, az ürgék közé, a kiknek -annyiszor meggyónta bűneit, s ott fog, ha fölébred, a nagy sötétségben -dörömbözni koporsója födelén és imádni a halált, a ki lelkétől -megszabadítsak. Egy egész végtelenséget érzett megnyilni maga alatt, a -mibe feltarthatatlanul alá kell hullnia; egy végtelenséget, tele kiáltó -sötétséggel. Mi a pokol, ha nem ez az? A rémület, az iszonyat, mely -tagjainak merevencsét meg nem birta törni, megfehéríté a haját. A ki -elébb csak szürke volt, mint az aczél, most fehér lett, mint az ezüst; -haja és szakálla. - -– Nézzetek oda! kiálta Imola, a fekvő alakra mutatva; - -A férfiak elszörnyedve riadoztak szét a ravatal mellől. - -Csak Kájon horkáz tartá meg nyugalmát. - -– Ő hallotta hát, a mit mi beszéltünk s húsz évet vénült ennek -hallásától. Annál inkább meg van érve a halálra. Senki sem áll útjában a -végzetnek, egyedül ő. Térjen meg oda, a hova vágyott. - -(Az elrejtőzöttnek a homlokán fehér gyöngyök törtek elő: hideg veríték.) - -Imola elszörnyedve rebegé: - -– Ti el akarjátok őt élve temetni! - -– Ujra fölássuk, s akkor támadjon föl, ha tud! - -– Ti megölitek őt! - -– Ő maga önként szánta el magát az áldozatra! - -– Ti pogányok! - -– Miért pogányok? Hát a nagy Megváltó nem önként vállalta-e el a halált? -Nem feszíttette-e magát a keresztfára? Nagyobb kár-e Opour Kevendért, -mint volt a názáretbeli királyért? - -Imolának az arczát a harag pirja futotta át. - -– És én azt mondom, hogy Isten úgy legyen hozzám és gyermekemhez -irgalmas, kegyelmes, a hogy én nem fogom azt megengedni, hogy férjem -atyját élve eltemessék! - -– Hát mit akarsz tenni? - -– Én tudom, hogyan lehetne életrehozni az elrejtőzöttet. - -– S te azt megtennéd? - -– Meg fogom tenni. - -– Gondolj magadra asszony! De gondolj gyermekedre, a kit Istennek -ajánlottál az imént. Ha az egész világon minden mérget összegyüjtenének, -a mi kigyó fejében, eskarap farkában, varangyban, pókban, gyilkos -csomorikában lakik s azt egy pohárba töltve odatennék eléd, hogy ürítsd -ki, nagyobb halálkínt nem vennél magadnak, mint ha ezt az embert, a ki -itt előtted megdermedve fekszik, még egyszer életre visszahivod: mert -nem rosszabb ellenség az ördög az angyalra nézve, mint az a tuhudún apa, -a kinek két derék fiát megölték a keresztyének, arra az asszonyra nézve, -a ki miatt ez történt. Gyilkosodat ébreszted fel benne! Hóhérját, -kárhozatravivőjét magzatodnak. - -– Elhiszem, hogy úgy lesz, szólt Imola szilárdul. De az én hitem, a -Krisztus vallása, azt parancsolja, hogy annak, a ki ellenem vétett és -véteni fog, megbocsássak. És én nekem nem szabad megváltanom életemet, -nem gyermekem életét annak az árán, hogy egy embert tudtommal, -beleegyezésemmel megöljenek: hogy megöljék előttem a férjemnek atyját és -én ne szóljak, ne tegyek semmit arra, hogy őt megmentsem. Én az én Jézus -Krisztusomat követem. - -Ezt mondva, még egyszer felszökött a fekvő oroszlán hátára, s odanyúlva -Opour Kevend fejéhez, kiragadta annak a szájából a világzár virágot s -messze elhajítá. (A tetszhalott azt érzé, hogy egy láthatlan kéz -megragadja végtelen esésében s emeli fölfelé, hol a csillagtalan -semmiség határt ér, s ismét közeledik a véghetetlen magasságú ég!) - -De a megrémült czinkosok mind odarohantak az asszonyhoz, a tettenkapott -gonosztevők kétségbeesett dühével s el akarták őt ránczigálni a -tetemtől. - -– Hahó! kiálta Imola, haragra bőszülten. Ébredj fel oroszlán! Ne hagyd a -gazdádat! Segíts megküzdenem a nyomorultakkal! - -S az oktalan állat megérté a csodálatos asszony szavát. Ordítva ugrott -fel fektéből s megrázta rettentő sörényét, szörnyű tenyerével rácsapva a -ravatal padjára, hogy az egész összedőlt egyszerre s a tetem kigurult -belőle. - -Táltos, horkáz, garaboncz most futott, iramodott ajtón ablakon át a -felbőszült fenevad elől, a merre tágasabb a világ: egy pillanat mulva -nem volt ott más, csak Imola és a tetszhalott. - -Az oroszlán pedig nagy kevélyen odaült az ajtó küszöbére, királyi -pofáját fennyen fölemelve, s ha valaki közeledni merészelt, elég volt -egy mordulása, hogy falnak fusson a fejével tőle. - -Aztán egyszer-egyszer hátra fordítá a fejét megnézni hogy mit mível amaz -asszony. - -A gazdáját költögeti; hideg vízzel locsolgatja, tenyerével dörzsölgeti. -De nem birja életre hozni. Nagyon mélyen elaltatták azt. A veríték -fénylik a nő homlokán; de még az elrejtőzött arczára nem tért vissza a -pir. A világzár virág nagyon jól bezárta a szívét. - -Imola kifáradva tekinte az oroszlánra, mintha panaszkodnék neki a -szemeivel. - -– Nem birsz te azzal egy magadban, mondá az oroszlán. Várj, majd én -segítek! - -S odament ő is a gazdájához, hogy segítsen őt kis gazdasszonyának -felkölteni. - -Már hiszen, ha Opour Kevendnek féllába még ezen a világon volt, hát -mikor annak a lábnak a talpát elkezdte az oroszlán ráspoly-nyelvével -végignyalogatni, csakugyan nem állhatta tovább a halottember dicsőségét, -nagyot kellett vele rúgni s ezzel az egy rugással megint itthon termett -ezen a világon. - -Az első dolga az volt e földön, hogy reszketni kezdett, mint a lázbeteg, -s nagy fogvaczogással olyan szókat mondott, a miket maga sem értett meg. -Imola sietett őt betakarni a palástjával, s ölébe vette a fejét: a -bolond oroszlán meg azt tette, hogy meleget fujt neki a szíve tájára s -úgy nyihogott, mint valami kutya. - -Voltak abban az időben ilyen csodálatos hűségű oroszlánok, mint azé a -keresztes lovagé, a kinek még a tengeren is utána úszott a hű -oroszlánja, míg odafulladt.[6] - -Imola megsímogatta a kezével az ősz rhabonbán homlokát, a ki nagy -nehezen felemelte pilláit s csodálatos fényhagyta szemeivel feltekinte -reá. - -Csak suttogni tudott: erős hangja elmaradt valahol a hadak útján, a -hideg égben. - -– Felköltöttél. Visszahivtál. Messze jártam. Égből jövök. Istent láttam. -Szavát hallám. Nem maradok itt sokáig. Jobb odafenn. Mondok egy szót. -Azt hallják meg. Isten küldi. Most tudom már igaz nevét. Az Isten neve -«irgalom». - -S azzal kezével megfogva hosszan lecsüngő ősz üstökét, odanyujtá az -Imola kezébe: «bontsd ki ezt!» - -Annak pedig nagy jelentése volt! Befonatlan hajfürtöket csak a -keresztyén székelyek viseltek. - - - - -A VÉRSZÖVETSÉG. - -A zivatar tova vonult. A sűrű égvillogások a Bucsesd hegyormai mögül, -még egyre rémledeztek fel az éjszakában. A hold-karéj sápadt világa a -várfokon imette álló őrök alakjainak árnyékát odaveté a kastély falaira; -a vihar után itt maradt erős szél el-elnyomta a fáklyák lobogványát; a -keleti ég alján pirkadni kezdett a hajnal. Négyféle világosság küzdött -egymással. S e káprázatban a bálványos-vári tuhudúnok nagy szertartásra -készültek: új vezér választásra: esküllőre. - -Az udvar közepére felállíták az eskütétel kolonczát: melléje felhordták -a négy éltető bálványait az istenek tornyából s a világ négy része -irányában elhelyezték: a koloncz közepére letették a szerecsendió -kelyhet, a mi szakasztott mása volt a bondavári szövetségkehelynek, s -azt megtölték borral félig. - -Két vitéz előhozta a Zandirhám kőpaizsait, az alaptörvényekkel, a -harmadik a Csaba vezér hagyatékát az ökörbőrön s azok hárman a koloncz -elé álltak. - -Hátul félkaréjban voltak felállítva az igreczesek, hangicsáló -szereikkel, azokon túl az éneklő leányok, tölgyfa koszorúkkal és -sarlókkal a kezeikben. - -A fegyveres sokáság pedig hét csapatban volt felállítva az udvarban; -úgy, hogy a nyolcz szegletű udvarnak egy szakasza üresen maradt, minden -csapatnak az elején ott állt a vezér; egy-egy őscsaládból való tuhudún, -a kinek az eredetét fel kellett vinni egész Tuhutúm dédapáig. Nagy, -kiterjesztett kerecsen-szárny a sisak mellett különbözteté meg a -vezéreket. - -Mikor a toronyőr elkiáltá a magasból: «hajnal van, szép piros hajnal!» -akkor a kádár előjött a kastélyból a nagy áldozatdobbal, a minek -üstalakú feneke volt, s három dobütéssel jelt adott a szertartásra. -Csendesség lett a sokaságban szerte. - -– Tuhudún székelyek! Kiálta a kádár. Öreg rhabonbánunk jó Opour Kevend, -elméne Hadúrhoz, Damasek istenhez, a nap mezejére. Ember nem tudhatja, -visszabocsátják-e a dicsőült ősök, ha egyszer köztök lesz? Kapuinkon -zörget halálos ellenség: oltárainkat vivja; bizony vezér nélkül mi el -nem lehetünk. Válaszszunk új vezért, fiatalt, erőset, a ki a réginek -nyomdokába hágjon: a ki a vashídat e földi várunkhoz és az arany hídat a -nap mezejéig bizony jól megvédje. Ha tudtok, ismertek mi közöttünk -ilyet, kiáltsátok nevét. - -Nagy rivallás támadt erre a nép között; de valamennyien mind egy szívvel -és szájjal csak egy nevet kiáltának: - -«Opoúr Szilamér!» - -– Menjetek vezérek! szólt erre a kádár, vegyétek kádári paizsom s -hozzátok ide rajta a megválasztottat, a kit a nép kiván. - -Nem sokára visszatért a hét vezér, erős vállaikon emelve a paizst, a -melyen az új vezér állt, miként egy bálvány. Kezében az aranycsákány, -homlokán az aranyabroncs. - -A pirkadó égtől veres volt az aranynap képe is mellén; de még az arcza -is, úgy állt ott a nép fejei fölé emelten, mint maga a hadisten. - -Iszonyú ordítás fogadta megjelentét, a harczi rend kardjával verte -paizsait, a kürtölők pofaszakadásig fujták az üdvözlőt. - -És ugyanakkor ott künn a külső várban énekelték a keresztyén székelyek a -szent zsolozsmát: «Isten, szabadítsd meg a szent sírt!» - -Mike Andorás még az éjjel gyors lovast futtatott Torjára, az anyjához és -az espereshez. Az anyjához azzal az izenettel, hogy holnap a két fia -közül az egyik bizony meghal, a másik fegyvere által: imádkozzék a -lelkéért; az esperest pedig arra kérte, hogy siessen hozzá, a -gyóntatást, felmentést és az utolsó szentséget végezni. - -De a hírmondó már feleúton találta Mike Sárát, a két pappal együtt; a -rhabonbánné sietett két tele kézzel, a mint Andorás győzelmét -meghallotta a bálványos-váriak felett; az egyik keze tele volt -fegyverrel: nagyszámú segélyhadakat hozott Andorás számára; a másik keze -pedig tele volt malaszttal. Erős hite volt benne, hogy Isten megsegíti -őt, megakadályoztatja a testvérek szörnyű vérontását, a mi pedig -csodatétel nélkül el nem maradhat. A keresztyéneknek nem lehet már többé -visszalépni; a mi nagy munkát megkezdtek, azt tökéletességre is kell -vinniök. A tuhudúnoknak pedig végső küzdelmüket a kétségbeesés vad dühe -segíti. Isten bölcs lelke talál itt világot, nem más. - -Mike Sára asszony is megérkezék első pitymallatra a Bálványos-várba s -első dolga volt a papokkal misét tartatni, a harczi népet áldozatra, -áhitatos bűnbánatra serkenteni. - -Odabenn pedig folyt a vezérválasztási szer. - -A kolonczra kitett serlegbe mindegyik vezér egy nyilat mártott be. A -kádár hozzájuk beszélt: - -– Ime ez áldozatkehelybe fogjátok csorgatni, saját nyilatokkal -megnyitott ereitekből az áldozatvért. E vezéri vérrel összegyült bor -áldomása legelőször is száll a választott vezérnek: utána a többi vezér -a kelyhet kiüríti. S a vérszövetséggel lesz megkötve a szer, hogy senki -közületek az őstörvényeket, az ős isteneket soha el nem hagyja: végső -csepp véreig védelmezni fogja egymást és vezérét, míg nap és csillagok -járnak az égen, el nem árulja. Így tettek őseink, Etelétől kezdve, s a -Hetumogerek, a székely vezérek. Így tegyetek ti is. Ez az ősmagyar -vérszövetség szere! - -Ha egyszer ez a vérszövetség meg lesz kötve, akkor többé Opoúr Szilamér -számára nincs nyitva a szentek paradicsoma. - -De nem köttetett meg; mert mielőtt az első a saját nyilával -felszakította volna a karján az eret, egy erős női hang felcsattant a -tornácz lonkájáról: «hagyjatok fel a szertartással!» - -S mintha még nagyobb súlyt akarna adni a tiltakozásnak, mennydörgő -bőgéssel ordította utána az oroszlán a maga szózatát. Az elbámuló -tuhudúnok odatekintének s dermesztő fagy állta el szíveiket attól a -látványtól. Az emelt tornáczon egy délczeg női alak állt, kit ők sohse -láttak: vagy nem így, a hogy most: hisz ez egy istennő! tán a Furusina -tündér? vagy az alirumnák királynéja? s oly hatalmas, és mégis jóságos -egész tekintete. S ennek vállára támaszkodik egy ősz férfialak, a ki úgy -hasonlít Opoúr Kevendhez, csakhogy szakálla és haja tiszta galambfehér -símára szétbontva; arcza sem oly büszke, milyennek ismerték: nem oly -parancsoló; alakja görnyeteg: az egyik karjával a nő vállaira, másik -kezével az oroszlán felemelt fejére támaszkodva jő, mint egy kisértet. - -Halotti csendesség támadt e látásra. - -Az asszony szólt bátran: - -– Ti nem választhattok új vezért e napon; mert az elrejtőzött agg vezér -visszatért közétek. Ime él és itt marad veletek. Tőle halljátok meg -Isten izenetét. - -A szent elborzadás mormogása költ fel a tuhudún sokaságban szerte: -túlvilági jelenésnek látta ezt mindenki. A papi szerzetnek borsózott a -háta: horkáz, táltos, kádár, garaboncz, billogos összedugta a fejét: «no -most jaj lesz nekünk». - -De Szilamér, a mint meglátta ősz apját, fáratag fejével - -Imola vállára hajoltan; leugrott nagy ordítással társai válláról, s -eldobva kezéből a vezéri aranycsákányt, lekapva fejéről az -aranyabroncsot, rohant fel zokogva oda a tornáczra, s levetve magát az -apja lábaihoz, átölelé annak a térdeit, s csak azt fuldokolta: «atyám, -édes szülém!» - -Opoúr Kevend fejére tette reszketeg kezét. - -– Tedd vissza fejedre az aranyabroncsot, és vezesd a népet. Én már csak -az útat mutatom, merre vidd. – Isten előtt jártam, Istentől jövök most. -– Jőjjetek közelebb. – Halljátok mit izent? - -A tuhudúnok alázatos félelemmel gyülekeztek össze mind a tornácz körül s -csendben lesték az ősz vezér szavait. - -Valóban olyan volt a hangja, mintha nem emberi ajkról, de valahonnan -végtelen magasból zengne búgna alá. - -«Magyarok Istene azt izeni nektek: nincsen harcz háború az istenek -között. Azok ott odafenn se egymást nem sértik, se egymás népeit boszura -nem küldik. A mi ős istenünk egy a Jehovával: angyalok, tündérek, hősök -és vértanuk egymásra ismernek odafenn az égben; csak itt lenn a földön -különbözik nevök. A Damasek Isten ezt izeni nektek. Vitéz székely -nemzet, békülj ki magaddal! Hagyd a testvérharczot: hagyd az oltárokat, -a miknél vér folyik: keress olyan oltárt, hol bűnöd lemossák: a földi -tüz helyett fogadd az ég tüzét. Imádd Istenedül azt, ki láthatatlan. És -annak a fiát, a ki testet öltött, hogy meggyőzze a halált. Én Damasek -Isten azért hived leszek. Leszek, a ki voltam: magyarok Istene; veletek -örvendő, veletek gyászoló, értetek harczoló, csodákat mívelő, sirból -feltámasztó, örökké megtartó magyarok Istene! Boruljatok térdre!» - -S e szókkal szétterjeszté karjait az ősz rhabonbán, mint egy élő -kereszt, s már nem kellett őt támogatni sem a nőnek, sem az oroszlánnak. - -A nép mind térdre omlott e csodára, s a férfisereg elkezdte azonnal a -befonott haját kibontogatni, Szilamér példájára, a ki maga indította ezt -meg. - -Isten izente ezt! Csodatétel által. Az «elrejtőzés» nagy csodája által. - -Az ősz rhabonbán tovább beszélt. - -– Nyissátok meg a kapukat s járuljatok a ti testvéreitek elé -fegyvertelen kézzel és fedetlen fővel. Elől bocsássátok, ki legjobb -köztetek: a hivő asszonyt; a legártatlanabbal, kicsiny gyermekével. Neki -van adományozva Istentől a hatalom haragvó sziveknek kibékítésére. Ő -közbenjáró lesz az én népem, és az ő anyjának a népe között. Ő meg fogja -hajtani a hatalmasok szivét, hogy azokat, a kik nekem híveim voltak, ne -hagyják elpusztulni; az én horkázomat, táltosomat, gyulámat, kádáromat -becsüljék meg az ő szokásaik szerint s tartsák tisztességben. - -A «ludasok» ugyan nagyot fohászkodtak erre a szóra. Mégis csak igazán -Isten csodájának kellett itt történni. A nélkül bizonynyal mind -valamennyinek karóhegyében volna a helye. - -– És aztán majd mondd el hatalmas anyádnak: rebegé az öreg, Imola fejét -keblére vonva; hogy a mily igazán én neki megbocsátom két fiam halálát, -ő is oly igazán bocsássa meg nekem, hogy egyetlen leányát, azt a jók -közt is jót, egy ilyen gonosz, vad, minden bünben jártas fiuhoz -kötöttem, a ki csak aláhuzná őt magával az égből; mert rossz, tudatlan -és reá érdemetlen. - -Úgy szidta az előtte térdepelő fiát: ez pedig csókolta a kezét. - -– De te nem hagyod őt az égből leesni! rebegé az öreg. Te neked erőd -van! Hallottam mit mondtál, mikor én aludtam. Hosszú álom volt az: ni, -hogy megőszültem! Azzal a szavaddal engem is felvettél. Pokol sötétjéből -engem kiragadtál. Tudod-e, mi voltam? Meglánczolt rab voltam: néma -fenevadba szorult emberlélek voltam; tenger fenekére sülyedt átok -voltam; ember szivvel érző megrugdalt kő voltam; égből aláeső -számkivetett voltam; de te megváltottál. Nézd ezt a rossz fiút, tégy -vele kegyelmet, váltsd meg majd őtet is. - -Imola is odaroskadt az ősz apa lábaihoz. Kevend a fejére tette a -reszkető jobbját. - -– Minden áldásom a te fejed tetézze. Egész nemzetséged örök legyen és -dicső. De te neked, rossz fiú, egyetlen átkomat, a mi még megmaradt -rosszabbik kezemben, azt sujtom fejedhez: ha valaha éltedben ezt a drága -asszonyt megkeserítenéd! - -… Lám! Hisz itt még az átok is áldássá fogamzik. - -Ilyen csodákat tesz, mikor jó kedve van, magyarok Istene? - - - - -A KÖTÉS. - -A felkelő nap első sugarai kivillantak a keleti havasok mögül, -rózsaszinű fátyolt szőve a ködös erdőhátak és völgyek fölé. Az első -napsugárra egyszerre szólaltak meg a bálványosváriak és a torjaiak -csatakürtjei. A felvonó hid csattogva ereszkedék alá a várkapúból; de a -ki előjött rajta, az nem a bajvivó dalia volt, hanem a lefátyolozott nő, -ölében a kis gyermekkel, a kit palástjával betakart. - -Keresztyén rend szerint még nem volt ő az urának megesküdött felesége, -oltár előtt összekötve, áldással elbocsátva: azért illett, hogy fejét -fátyollal borítsa és gyermekét palástja alá rejtse. - -De a ki a két hárs mögül eléje jött, az sem a másik bajvivó levente volt -ám, hanem egy másik asszony, a ki pedig szigorú orczával, kevély -lépésekkel közeledett felé: egyik kezében zöld hársfaágat, másikban az -aranycsákányt tartva, mint illik a nemzetség fejéhez és anyához, a ki -ura és birája huszezreknek s azonfölül az ő leányának, s a míg egyik -kezével békét ajánlani, a másikkal itéletet hozni az ő hivatala. - -De a mint szembejutottak egymással, s a mint Imola a kis fia arczáról -feltakarta a palástja szárnyát, a mint ez nevető orczával öreg anyja -felé nyujtá két kis kláris kezét; de elfelejté Mike Sára a maga -rhabonbáni hivatalát egyszerre, s eldobva zöld ágat, aranycsákányt, -mindent a kezéből, úgy kapta az ölébe azt a kis porontyot, mintha neki -hozták volna. Imola térdre esett az anyja lábaihoz, s aztán Mike Sára is -odatérdelt le melléje s úgy siratták el együtt ketten azt az -örömmagzatot. Mind a kettő elfeledte azt a sok szép okos beszédet, a mit -a két ellenséges tábor előtt szükséges volna elmondani. - -De hiszen többet értettek azok ebből az örömsirásból és ölelkezésből, -mint minden ékesen szólásból, s nem kellett nekik ennél a példánál -nagyobb buzdítás: Opour Szilamér elveté a paizsát, úgy rohant ki a -várkapun, és szemközt eléje, épen úgy, vért nélkül sietett Mike Andorás, -s a hol egybetalálkoztak, átölelték egymást, de nem hogy megbirkózzanak, -hanem hogy megcsókolják egymás szakállát. - -– Én megbocsátom neked hugom elrablását. - -– És én megbocsátom neked testvérem halálát. - -Azzal egymás jobbjába csaptak s megköték a békét. - -Az egész nép idekinn rákiáltá, ezt látva, háromszor a Jézus nevét; -Bálványosvár falai háromszor adták vissza e kiáltást: talán nem is a -falak, hanem a falakon álló nép. - -A keresztyén táborból előjött az esperes, a barát, még Kőrös apó is -előkullogott, a mint látta, hogy itt nem lesz verekedés; aztán meg a -bélpoklosok szerzete teljes számban: a Bálványos-várból pedig kivonultak -a táltosok, a horkáz, a billogos, a kádár, a gyula, meg a garabonczok; s -«áldás békességgel» üdvözlék a keresztyén papokat. Kájon horkáz jelenté -az esperesnek, hogy a bálványosi tuhudún nép kész fölvenni a -keresztséget, áttérni a Jézus hitére: az ősz rhabonbán, Kevend óhajtja, -hogy ő maga mártassék bele előljáróképen a szent patakba. - -– No nem bánom, mondá Szilamér, én is odahajtom a fejemet a viz alá. -Elfogadom mennyei vezéremül a Jézus Krisztust, mert derék ember volt. - -– Isten! Isten! édes fiam! Igazíták őt helyre az esperes is, meg Sára -asszony is. - -– No hát annyival derekabb ember volt, hogy úgy vitte a földi életét, -hogy Istenné lett. Megismertem az útját, megszerettem: követem. Hanem -azt az egyet engedjétek meg nekem, hogy az öreg Istent, a kit ti -Jehovának, Zebaothnak neveztek, hadd hivjam én azt ezután is magyarok -Istenének! - -Az esperes jó ember volt, egybe ráállt, hanem a barát nagyon szítta a -fogát: nem járja ez. - -– Aztán még egyet hagyjatok meg a kedvemért. Lemondok mindenféle pogány -áldozatokról; viz mellett, tűz mellett, nem tartok semmiféle -bálványokat: a mik voltak, azokat mind elrejtetem a föld alá, a hol -senki rájuk nem talál többet; hanem azt az újtűzgyujtó ünnepet hagyjátok -meg nekünk; úgy kivánja azt a mi szivünk! Senkit sem bántunk meg vele. -Inkább adjatok neki valami szent nevet, teszem fel: «Pilátus-égetés!» -’sz az is szent volt, benne van a crédóban. - -Az esperes arra is kezet adott, s ekkor aztán szent volt a szövetség, s -annak a megpecsételésére Szilamér lehuzta a csizmát a lábáról s azt -megtöltetve borral, ráköszönté a szentháromságra, az «atya» helyett a -«magyarok Istenét» tisztelve. - -– De hiszen ez schisma! szörnyülködék el Rhadamantus barát. - -– Persze, hogy csizma, mondá az esperes. De azért csak igyunk belőle, ha -ránk köszöntik. - -– Sed hoc est magnum schisma! - -– Hát iszunk belőle «magnum áldomás». - -S biz a Szilamér csizmája szépen körbejárt az atyafiak közt, békepohár -gyanánt, s egy sem ijedt meg attól, hogy ezt a nagy poharat egy hujjában -kell kiüríteni. - -Szilamér aztán úgy követte mezítláb, a hogy illett, a szent atyákat a -szent forráshoz, hogy a szent keresztséget elfogadja, s azután mindjárt -a szent oltárnál a házasság szertartását is egész ünnepélyességgel -végrehajtatta magán és Imoláján. Mely után a kis fiát is -megkeresztelték, apjával egy névre Istvánnak, (a szent királynak a -nevére) s egyuttal törvényes szülöttnek nyilváníták; a kis «maga jött» -emberkének nagy bámulatára. - -Végül aztán össze-vissza kereszteltek minden lelket; napestig eltartott -az Istenes szertartás: arra megint következett, egy füst alatt a -keresztelői radina, a lakodalom, meg a békekötési áldomás. De már ez -eltartott egy hétig. És bizonyára mindezek Istennek tetsző dolgok -valának. - - - - -BÁLVÁNYOS-VÁR. - -Már ezek után, ha igazi mesemondó volnék, csak azon végezhetném a derék -Opour Szilamér István, meg az ő szép Imolája történetét, hogy «éltek -haltak, tojáshajba kerekedtek», de minekutána ez az egész olyan igaz -történet, a minek tanulsága is van, el kell még mondanom, hogy mi -történt továbbat Bálványos-várában. - -A hogy a két ellenséges család kibékült egymással, úgy az ő népeik is -bevették az egyezséget s éltek volna aztán szép egyetértésben, ha -nyugton hagyták volna őket. Hanem hát örökösen bajoskodtak velük majd a -püspökök, majd a vajdák, majd az esztergomi primás, majd a nádorispán az -őrégi székely szokásaik miatt, a székely pedig az igazait nem hagyja. -Egyébként is fenekestül fel volt fordulva már az egész ország. A nemesek -veszekedtek a főurakkal, a főurak a főpapokkal, a népség valamennyivel s -valamennyien a királylyal; a német lovagok dulakodtak a székelyekkel, -mind a ketten a szászokkal, mind a hárman a magyarokkal, mind a négyen a -kunokkal, s mind az öten az istentelen adószedő szaraczénokkal, -ismáelitákkal: római és görög keresztyének, ariánusok és patarenusok, -zsidóhitű kazarokkal egyben, czivakodtak a mennyország fölött, s a -mellett elfeledkeztek földi édes hazájukról, jó Magyarországról. - -Egyszer aztán az ur Isten megharagudott, fogott egy nagy szivacsot a -kezébe, s letörölte valamennyi ákom-bákot a tábláról. Batukhánnak hitták -ezt a nagy szivacsot. A mongol csorda végigseperte az egész országot, -népet vérbe fojtva, városokat hamuvá égetve. Ekkor veszett el Kuthen -vezér is. - -Hanem ez az egész vérözön nem volt képes Bálványos-várát elpusztítani! - -Minden erős bástya, minden sziklavár leomlott a tatárok előtt, de -Bálványos-várt nem birták megvívni. A székely férfiak, a székely -asszonyok, a két hős, Opour és Mike, meg a két vitéz Őrpata asszony -vezetése mellett véres fejjel verték őket vissza, s tetemhalmot raktak a -leölt ellenség csontjából. Nem hiába izente azt nekik magyarok Istene: -«veletek harczolok!» A pogányvár, a bálványok tornya volt az utolsó -bevehetetlen mentsvára az egész székelyföldi keresztyénségnek. - -És még azután is sokáig az maradt. - -Századok folytak le; Bálványos-vár hatalma nem csökkent. Az Opour -rhabonbánok törzséből, az Apor-család nagy terebély fája sarjadt elő. Az -Árpádfiág kihaltával olyan hatalmas lett Apor vajda, hogy a király, -Bajor Ottó őt választotta ki, a kinek támogatásával királyi székében -megöröködjék, s nem sajnált Budáról lefáradni egész Bálványos-váráig; -még a szent koronát is magával vitte, s királyi kezét ajánlá fel Apor -leányának. De Apor vajda, lakodalom helyett börtönre vetteté a királyi -háztüznézőt, s addig ki nem bocsátá, míg alá nem irta, hogy a koronáról -lemond: akkor hagyta futni, a koronát pedig ott tartotta magánál: ott -állt az abban az ajtótlan, ablaktalan toronyban, nem is adta ki, csak -igen szép kérésre, erős fogadásra az utána felemelt királynak. - -S még azután sok századig fényeskedett Bálványos-vár ősi pompájában. -Csak a Rákóczy korszakban tudták elpusztítani a labanczok. Most már -csendes tartomány lett belőle. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Itt ülök a kövön, a mi onnan esett le az istenek tornyáról. Szép zöld a -mohától! S nézem a falakat; hallgatom a vércsék vijjogását: iharfák -zúgását… - -… Héj te öreg Isten! Magyarok istene! Emlékezel-e még arra, a mit Opour -Kevendtől izentél a nap mezejéről?! Vagy te is azt mondod: «régen volt -az: talán nem is igaz!» - - - - -JEGYZETEK. - -Érzem a szükségét, hogy e regényem bevégeztével az olvasónak valamit -mondjak, arra a kérdésére, hogy «hát mi volt ez?» - -Regény a magyar mythologia korszakából. - -De hát _van_ magyar mythologia? - -Könnyü plastikai alakot adni a római, görög, egyptomi bálványimádás -korszakából megelevenített regéknek; lehetséges az még a teuton, -scandinav pogány világ ábrázolásánál is: van azoknak egész irodalma. – -De a magyar mythologia után csak tapogatózni lehet: annak a véghangjait -csak szájhagyomány őrzi. Két összetalálkozó rímből ki kell találni az -egész verset. - -És aztán maga a történetünk is az árpádkori első századokban, még inkább -a vezérek korszakában, jobbadán szájhagyományok gyüjteménye: -hitelességük fölött sohasem szünnek meg vitatkozni a tudósok. - -Az én történetem ugyan csak regény, s tehetném azt, hogy arra a nagy -szabadalomra hivatkozzam, a mi a költőknek mindent megenged. - -Azonban ez úttal nem akarom magamat abba a gyanúba keverni, mintha én is -neki szabadítottam volna képzeletem hyppogryphjét, hogy kalandozzon be -ismeretlen álomországokat s aztán szaporítsam én is a meséket, hanem azt -tettem, hogy összegyűjtöttem mindenünnen, a mi csak e korszakra -visszavezető, mesét, adomát, hagyományt mások felfedeztek, s ezeknek a -halmazába beleélve magamat, igyekeztem azokból egy hangulatot kitalálni, -a mi egy mesés korszakot reálissá, felfoghatóvá tesz. Erre az -adatgyűjteményre visszatekinteni még abból a szempontból is -kötelességem, hogy azon irótársaim iránt elismerő legyek, a kiknek -fáradságos buvárkodása segélyemre szolgált. - -Magát a történet alapmeséjét, az Apor és Mike család között előfordult -leányrablást, a rákövetkezett várostromot Bálványos ellen, az Opourok -keresztyén hitre térését, találtam Orbán Balázs, «A Székelyföld» czímű -nagybecsű művében a III. kötet 88. lapján. De ugyanezen történetnek -valódiságát mind háromszéki, mind csiki ismerőseim is bizonyítják. Orbán -hivatkozik idézeteiben Kőváry László Erdély régiségei czímű munkájára -(189. l.), továbbá Okolicsányi Decreta et Vita Regum Hungariæ czímű -munkájára, II. k. 160 lap. A két előbbi megegyezik abban, hogy a Mike -leányt azért nem akarták a bálványosi Opourhoz adni, mert az pogány -volt. Megerősítik azt a kimenetelt, hogy az összekoczczanás véres -bonyolulata a nőrabló keresztyén hitre tértével lett megoldva. - -A regényiró feladata volt az akkori magyar pogány és keresztyén -szokásokat, fogalmakat, erkölcsöket plastice előállítani, hogy egy ilyen -korszakidomító megtérés, földfeletti csodák nélkül érthetővé legyen. -Hogy ez mennyire sikerült, azt az olvasó itéletére kell biznom. Én csak -a kútforrásokat nevezem meg, a mik segítségemre álltak. - -* * * - -3. lap. _Fergetyü vár_. Orbán B. Székelyf. I. köt. U. o. Ikavára -leirása. - -4. l. _Vízhajtotta szövőszék, zengő kút._ Orbán B. Székelyföld I. köt., -előbbi Zsombori kertben, utóbbi Maros-Vásárhelyen. – Bodor. - -6. lap. _Nyolczforintos tó._ Mikor az a tó magától kiárad s elönti a -vidéket, olyan éhinség következik az országra, hogy a búza köble felmegy -8 forintra: _Orbán. B._ Székelyföld. - -6. lap. _Magyar Csillagnevek._ A miket Lugossy gyűjtött össze, teljes -gazdag számban feltalálhatók Ipolyi M. myth. Adalékok rovatában 582–3. -lapon. - -7. lap. _Perestáldó. Bilochus._ Ipolyi Arnold. Magyar mythologia. - -10. l. _Szivárványon átmenni._ Ipolyi M. myth. - -8. l. _A mely székely aszszony idegenhez megy nőül_, azt a birtokából a -szomszédai kibecsültetik. Orbán B. Székelyföld. I. k. Előszó. - -14. lap. _Tuhudunok._ A pogány magyarok székely elnevezése. Orbán B. Sz. -f. I. k. 45. l. - -7. lap. _Székelyek kőre vésett alaptörvényei._ Szabó Károly (Új magyar -múzeum 1854. 401–402. l.). Ezek voltak. 1. Egyedül Árpád fiágát illesse -a főhatalom _Pannoniában_. 2. A mely földet valaki saját kezével -szerzend, sajátja legyen, mit közerővel, osztassék fel igazságosan. 3. -Az ügyek a nép egyetértésével végeztessenek. 4. A ki a fejedelemnek tett -hitet megszegi, fejét és vagyonát veszítse a főrabonbán áldozata előtt, -ki a rabonbánok méltósága ellen vét, tűztől-víztől eltiltassék. 5. Ha -valaki a rabonbánok, vagy a horkázok közül a nemzet ellen törne, az -Upolet nemzetségből választott rabonbán itélete alá essék. 6. Ki a -főrabonbán áldozatára meg nem jelenik, kettévágassék. – Ezen Zandirhám -és Árpád közötti szövetség pontjai kőpaizsokra metszve, tétettek le Buda -várában, Erdélyben. - -8. lap. _Német lovagok._ Ezeket II. Endre király hozta be, a szentföldi -hadjáratából Syriából, s a Bárczaságon letelepíté. Azonban itt oly -garázdálkodásokat követtek el, hogy IV. Béla már kénytelen volt őket az -országból kikergetni, s váraikat lerombolni. – Bővebben minden magyar -történetirónál. - -11. lap. _Pogány kunok viselete szokásai._ Hormayr. Goldene chronik 3. -Münchner h. bibl. ad. a. 1279. Ipolyi A. m. myth. LV. A IV. Béla -idejében bejött kunok Kuthen vezér alatt, nemcsak konokul ragaszkodtak -pogány vallásuk és szokásaikhoz, de általuk a pogány elem, a többi -szomszéd magyar népség között is elharapózott. – (Hosszú hajat és -aszszonyos szoknyafélét viseltek). - -12. lap. _Őrpata, (Eurpata) magyar neve az «amazon»_-nak Herodot -szerint. - -12. lap. _Rapsonné, Venetúrné._ Rapsonnéról szól a monda, hogy a Dromó -ördögnek azt igérte, hogy ha neki egy utat épít a várától Kolozsvárig, -ád neki egy hegy aranyat, s egy völgy ezüstöt; mikor készen volt, a most -is látható merész út hegyen-völgyön keresztül, akkor a tenyerébe tett -egy ezüst pénzt, az ujja hegyére egy aranyat; ezzel fizette ki az -ördögöt. Veneturnéról lásd. Kővári László Erdély régiségeit. - -13. lap. _Alurimna_. Ipolyi Arnold magyar mythologiája. A magyar -pogányvilág hadnemtői lehettek. - -14. lap. _Eskü a kutyára._ Bajor püspökök levele János pápához (Ludwig -script. II. 367.), a tótok panaszkodtak, hogy a magyarokkal kutya- vagy -farkas-áldozat mellett kötöttek szövetséget és esküt. Ipolyi A. u. a. -áldozatok rovat alatt még bővebben. - -15. _Áldozó kehely, szerecsendió._ Orbán B. Székelyföld II. 58. - -14. _Orsóalakú pénz._ Mintegy 8 év előtt Olasztelek mellett Tortománál -pásztorfiuk két üstöt találtak a földben, tele orsóalakú arany -rudacskákkal, miket az akkori Beczirker Sz. A. elvétetett tőlük, ő maga -gazdag lett utána; a kolozsvári muzeum csak nagy bajjal kapott meg egyet -e műkincsből. Az érmészek kezdetleges pénzeknek állítják ezeket, mik a -barbár népeknél voltak forgalomban. – Orbán B. Székelyföld I. köt. 222. -lap. - -21. _Maksai domb._ Benkő József szerint a régi székely gyülések -székhelye. Orbán B. szerint ezen gyülések az Isten szabad ege alatt -tartattak, hol ülőpadokul szolgáló lapos nagy kövek voltak elhelyezve. - -Alig félszázada, hogy e kövek meg voltak, s a Maksán tartott presbiteri -ülés még ezen classicus köveken ülésezett. A nép tisztes senatorait a -harczfiak kivont kardokkal vették körül. - -22. lap. _Varázsdob._ Orbán B. III. köt. 142. lap. - -22. » _Arany csákányok._ – Háromszék levéltárában. 1840-ben találtak -Barátos közelében egész csoport arany csákányt, miket régészeink hun -emlékeknek tartanak; ezek 4000 arany sulyt vetettek. Belőlük csak egy -lett megtartva a bécsi Ambrasi gyüjtemény számára, a többi elkallódott a -hivatalnokok kezén. - -(Több helyen.) _Ökörbőrre írt végrendelet._ Kéri Lajos a XIII. században -kelt kéziratában leirja a budavári sziklaüregekben talált, kővértek -maradványait, az állatbőrökre tett irások, rajzolatok töredékeit. L. -Felsőmagyarországi Minerva 1828. VI. füzet 1742. l. Orbán B. Székely f. -I. köt. 62. lap. - -(Több helyen). _Hun irás, régi székelybetük._ Még most is láthatók az -ardaki templomon. Orbán B. I. k. 124. l. Felirat a hátulsó kar feletti -koczkában régi székely betükkel, miket keleti módra jobbrul-balra kell -olvasni. E. ka. i. a. n. s. u. M. s. u. i. gy. r. o. e. G. n. e. t. s. -I. z. a. gy. Georgyius Muzsnai, csak egy az Isten. Deus. VI. köt. Orbán -művében az eredeti székely irásjegyek is közölvék. Ugyanazok -megtalálhatók Kállaynál. - -23. lap. _Székely nemzetségek._ L. Ipolyi Arnold M. myth. Kovachich. -Script. I. 339. l. - -25. l. _Újszülöttek állát vassal sütögetik._ A hunoknál minden -fiugyermeknek arcza vassal felmetszetett, Ammianus Marcellinus szerint, -hogy a szakálnövés meggátoltassék; Callimach szerint tüzes vassal, hogy -szokjék hozzá korán a fájdalmas sebekhez. Dussieux-nál ez már azt -jelenti, hogy a gyermekek arczai szörnyeteggé torzíttassék. Ipolyi -véleménye szerint leghelyesebben Istennek felajánlásul. – U. a. a tűz -feletti felavatás szere. – A vándor-czigányoknál ez most is divik. - -27. lap. _Druzsilla és Burzon rabonbán._ Orbán B. Székelyföld. I. 173. -l. - -30. lap. _Tűzbe tett kéz_, tisztaság próbája. Pogánykorból származó -ordaliai szertartás. 1550-ben Martinuzzi kiadatta ez ordaliai itéletek -egész sorozatát, mik egészen scytha szokásokról tanúskodnak. Ipolyi A. -M. myth. 197. l. - -32. lap. _Boszorkányok szokásai._ Ipolyi Arnold. M. myth. A szegedi -boszorkánypör adatai nyomán. - -32. lap. _Vegyegni_, székely tájszó, őgyelegni: péld. ködben. - -33. lap. _Kiguvadni_. Mikor a fegyver magától kiugrik a tokjából. - -33. lap. _A holdról való mese._ Ipolyi A. M. myth. - -35. lap. _Madárének utánzás a templomban._ Ditrói templomban. Orbán B. -Székelyföld. II. k. 117. l. - -41. lap. _A szent Anna taváról szóló néprege._ Orbán B. Székelyföld. -III. k. 75. l. - -44. lap. «_Jeddre ne!_» Ismert székely kihivó szó. - -44. « _Fóta_. Egy hosszú szövet, melyet válltól csipőig rézsút viseltek -a székely nők öltözetük felett. Orbán Balázs, Székelyföld. - -45. lap. _Álmost megégették a magyarok bejövetelükkel._ Almus in patria -Erdeel occisus est, non enim potuit in Pannoniam introire. (Budensis 37. -stb.). Lásd Ipolyi A. M. m. - -46. l. _Czifra asszony_ = tündérnő. - -47. l. _Bálványos vár._ Orbán B., Ipolyi A. és saját jegyzeteim nyomán. - -48. l. _Félig hal-, félig ember-alakú bálvány._ A Kalandos patak -áradásaikor csodás alakú köveket sodor magával, van egy Zeykné udvara -körül, mely egy syrén alakját úgy utánozza, mintha szobrász idomította -volna. – Orbán B. Székelyföld, IV. k. 30. l. - -48. l. _Özönfa_. Melyet az áradozó Feketeügy minduntalan felszinre hoz. -Óriási 3–4 öl átmérőjü törzsek, ébenfeketék s a kövesülés első szakában -oly kemények, hogy alig faraghatók: a nép özönfának nevezi. - -49. l. _Kőkutya_. Ipolyi A. M. myth. 550. l. - -49. l. _Balita_. Ezüst bálványka, mit a vőlegény menyasszonyának ád. -Ipolyi A. M. myth. 502. l. - -49. l. _Furuzsina_. Csodaerőt kölcsönző székely tündérnő. Orbán. B. -Székelyföld. - -51. l. _Új tűz gyújtás._ Tűzáldozat. Tűztisztelet. Ipolyi Arnoldnál. M. -myth. 188. l. – Pozsonyi missale: «az új tűz megszentelése _után_ az -egész városban eloltatott a tűz, s helyette a megszentelt tüzet -osztották ki. – Ha sokáig tűz nem gerjeszthető dörzsölés által, gyanu -támad, hogy valahol még el nem oltott tűz gátolja az elem előtünését. -Két szűz fiu idézi elő a tüzet; s ehhez kilenczféle fa használtatik. U. -a. Tűzünnepek leirása. Szentivánéji tűz. - -52. lap. _Tűzosztó kanál._ Orbán. B. Székelyföld. - -55. lap. _A Büdös kénbarlang._ Saját jegyz. - -61. « _A Susogó._ Saját jegyz. - -65. « _Kisebbik uram_, pogány szokás. Ipolyi szerint a nők közösségét -jelenti a testvérek között, mely állapot a hadkalandor népeknél, a -nőknek a férfiakénál kisebb száma miatt gyakran előjön. (Bartal. Com. I. -158). - -69. lap. _Igrecz_. Ipolyi A. M. myth. Nyelvemlékeink a bécsi codex -szerint Igrecz = zene. «Igrecz készség». Fúvó szerszám. Koboz = lyra. -Hegedü, fides. A «timbora = hárfa. Orbán Balázsnál jön elő. - -70. l. _Zerezisisten_. Ipolyi felemlíti e rézbálványalakokat, de -kétségbevonja, hogy hitelesek volnának. - -70. lap. _Deli ördög._ Ráró madár. Ipolyi Arnold, Magyar mythologiája. -Szerelem taplója. Csabaire, pilinkó, piritus. U. o. - -71. l. _Dali táncz._ Zajzoni leirása után. - -73. l. _Papbojtár_ (népies). Káplán. - -74. lap. _Assisi Szent Ferencz imája._ Th. de Celano olasz latin szövege -szerint. Altissimo, omnipotente bon signore: tue son le laude, la Gloria -e l’onore, et ogni benedictione. A te solo se confano; et nullo homo e -degno de nominar te. Laudato sia Dio mio signore con tutte le creature, -specialmente messer le _fratre sole_: il quale giorna et illumina nui -per lui, et ello e bello et radiante con grando splendore: de te Signore -porta significatione, Laudato sia mio Signore per la luna et per le -stelle: in cello le hai formate clare et belle. Laudate sia mio Signore -per _fratre vento_, et per l’aire et nuvolo et sereno et omne tempe: per -le quale dai a le tue creature sustentamente. Laudate sia mio Signore -per sorore aqua, la quale e multe utile et humile et pretiosa et casta. -Laudato sia mio Signore per _fratre poso_, per lo quale tu illumini la -nocte: et elle e belle et jugundo, et robustissimo et forte. Laudate sia -mio Signore per nostra _madre terra_: la quale ne sostenta et guberna et -produce fructi et coloriti fiori et herbe. - -75. lap. _Gönczöl szekere, Konrád császár a kocsisa._ Ipolyi A. Magyar -Myth. - -76. lap. _Biczebócza_. Két oldalra sántikáló. - -78. « _A Torló._ Ipolyi Arnold M. myth. - -82. « _Birgej_. Saját jegyz. - -90. « _Hazai_. Székelyek a menyasszonyt hazainak, vagy hazajinak hiják. -Ipolyi A. M. myth. - -93. lap. _Pogány menyegzői szertartás._ Cantu Cæsar; a középkor -története. Galambetetés, kenyérmegtörés, fonáleresztés. - -96. l. _Beszélő csirke._ Ipolyi A. M. myth. - -97. _Keszkenős kigyó._ Orbán B. Sz. Föld. - -101. lap. _Hétféle szinű bab boszorkányok ellen hintve._ Ipolyi A. M. -myth. - -102. lap. _Vendégűző dal._ Saját jegyz. - -103. « _Imette_ = ébren virrasztva. - -U. o. _Pogány harczosok szokása éjjel a vártán énekelni._ Cantu Cæsar. -Középkor tört. - -105. lap. _Elindula Szent Péter Rómába._ Erdélyi J. magyar népdalok -gyűjteménye. - -107. lap. _Deés Isten._ Székely István krónikája szerint, a magyarok -bejövetelükkor háromszor «Deus» nevét kiálták, a mit Heltai krónikája -félig-meddig helyre igazít, Gelleji Katona pedig «Deés»-nek mond ki, -minthogy a magyarok Deus latin nevét nem ismerhették, s bejövetelük -helyén van Deés városa is. - -107. lap. _Furusvize, Ikafalva leirásánál_, a Furus vizének mesés -eredete, csodatevő hatása. Orbán B.-nál Székelyföld III. k. 93. lap. - -107. lap. _A megölt ellen szolgál a más világon a legyőzőjének._ -(Turóczy 2. 25. Bud. 56) - -107. lap. _Adósságát megfizető halott._ Ipolyi Arnold, M. mythologia. - -113. lap. _Nyillövés a sírba._ Ipolyi A. M. myth. - -113. « _Nőnek férjével együttes eltemetése._ Thonusoba példája szerint, -a kit pogány hitéért nejével együtt élve siroltatott el István király. – -Herodot szerint a scytháknál a vezérrel együtt egyik neje is -eltemettetik. - -115. lap. _Vérrel siratás._ Jornandes (49. lap) szerint. L. Ipolyi A. M. -m. 549. l. Jerneynél, Ammianus Marcellinus szerint. - -115. lap. _Halott-táncz._ Ungarischer oder dacischer Simplicissimus. - -115. lap. _Pogány temetkezés._ Ipolyi A. Magyar myth. Bél Mátyás -Joinville stb. kútforrások után. - -117. lap. _Szent Anna tava._ Saját jegyzeteim. - -121. « _Szent Gellért püspök._ Szabó Károly, Emlékiratok a magyar -kereszténység első századából. - -122. lap. _Csaba királyfi regéje._ Holtak harcza. (Lugossy). - -123. « _Imre királyfi legendája._ Szabó Károly, Emlékiratok. - -125. « _Világzárvirág._ Saját jegyz. - -U. o. _Derendóczia_. Nagy tor. Halotti tor. Hunn szó, Vámbéry szerint. - -127. lap. _Elrejtőzés_. Ipolyi A. M. myth. - -U. o. _Az elgyöngült vezér megáldoztatja magát._ - -129. lap. _Ürgelyukba gyónás a pogányoknál._ Cantu Cæsar, Középkor Tört. -Ugyanannál a pogány papok az ürgelyukon keresztül hallgatják ki a -földisten izeneteit. - -135. lap. _A selyem Európában._ Cantu C. Középkor története. - -138. « _Karácsonyi népszokások._ Saját jegyz. - -140. lap. _A szamárkiáltás karácsonyi mise alatt._ Cantu Cæsar, Középkor -tört. IX. kötet 7. fej. – A francziáknál egész zsoltárokat énekelnek a -szamárhoz, tréfás szöveggel és egész ünnepélyesen. U. o. - -145. lap. _Napvágás_. Leisser szerint háromszor vágott a magyar -fejedelem a nap felé kardjával, trónralépésekor. Bonfin szerint -négyszer. Vagner adomái között feljegyzi a budai nagyvezér tréfáját, ki -a fejét bekötötte, s borbélyt hivatott, panaszolva, hogy a trónra lépő -magyar király az ő fejét megvágta a minap, a mint a levegőben -vagdalkozott a kardjával. Lásd Ipolyi M. myth. 258. l. - -149. lap. _Meghatározva_. Népdalban. Úgy meg vagyok _határozva_, Mint a -csikó kantározva, Szabadságom el van zárva. - -151. lap. _Bélpoklosok világból kizárása._ Cantu C., Középkor története. - -157. lap. _Burdé_ = Leveles szín. - -158. » _Orbán mester és a kerti vetemények._ Orbán B., Székelyföld. IV. -k. 44. l. - -160. lap. _Futó kuvaszpósta._ Saját jegyz. - -162. lap. _Újszülött körüli babonák._ Ipolyi Arnold, M. myth. és saját -jegyz. - -166. lap. _Pogányok hat ördögei._ Ipolyi Arnold, Magyar mythologia. - -170. lap. _Deli ifju legény képében._ – Saját gyűjteményemből. Kézirat. -Ördögidézési formula: «jelenj meg nekem _Deli ifju legény képében_ és -hozz nekem harminczhárom ezer háromszáz harminczhárom aranyat!» - -170. lap. _Koponyavár_. Egyértelmű a pokollal. Lásd Ipolyi Arnold, M. m. - -170. lap. _Tündelevény_ = Denevér. - -171. lap. _Szélanya_. L. Ipolyinál. - -174. lap. _Milling_ = lidércz. L. Bodor Lajos. Álmos hősköltemény. - -175. lap. _Hetevény csillagzat_ = Fiastyuk. - -175. lap. Égi ütközetek. L. Szibenbürgerische Chronik. Georg Kraus. II. -k. 226. l. «Kegen Sonne untergang zween brennende heere zusammen stossen -und streiten.» Cserey Mihály (Hist. 225. l.) «A hegyeken nagy tüzes -seregek szörnyű ropogással egymás ellen harczoltanak.» – A mit az okos -szász úrnak s a kálvinista Csereynek szabad volt elhinni, talán -megengedhető a pogány Opour fiúnak is? - -180. lap. _Az ördög ellen befalazott nő._ Ipolyinál, 526. l. - -193. lap. _Vérszövetség. Anonymus._ V. 6. More poganismo fuerit propriæ -sangvinis fusio in unum vas, ratum fecerunt iuramentum. _Székely -krónika_, 277. lap. profusis cæteri lachrymis quasi sangvineis potum præ -gaudio celebrantes sumpsere. Ugyanott _az áldozó kehelyről_: Supremus -rabonban poculi calicis supremus conservator. Herodot szerint a kehelybe -kardot, nyilakat mártanak (a scythák). - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Háztáj a székelyeknél.] - -[Footnote 2: A «kedd» volt az ősmagyaroknál a szerencsétlen nap, mint a -keresztyéneknél a péntek. Csak ez a nap-név maradt meg, a «dagasztó» -most már szerda, a «vasverő» csütörtök, a «borjunyúzó» péntek, a -«heverő» szombat, az «áldozó» vasárnap.] - -[Footnote 3: A keresztyének neve az ősöknél: – a Jehova tisztelet -miatt.] - -[Footnote 4: Lásd Diószegi füvészkönyvében: diákul «curbita melopepo».] - -[Footnote 5: L. Cantu Caesare «Középkor története» IX. könyv 7. -fejezet.] - -[Footnote 6: Ez a lovag Geofroi de La Tour volt; mint a Magnum Chronicon -belgicum bizonyítja.] - - - - -TARTALOM. - - A Fergettyüvár 1 - A vándorló nemzet 6 - Esküdjél meg a kutyára 13 - A Körültáj 20 - A Bábolna istenasszony 35 - Bálványos-vár 47 - A pokol tornácza 55 - A «Susogóban» 63 - A leányrablás 69 - A «torló» 78 - Esküvő a «napnál» 87 - A «nap» és a «kereszt» harcza 96 - A gyásztor 109 - A Szent-Anna tavánál 117 - Crœsus apó 134 - A világ számüzöttei 146 - Háládatlan veréb a fecskefészekbe 157 - Az el nem oltott tüz a kandallóban 168 - Az elrejtőzött 182 - A vérszövetség 193 - A kötés 199 - Bálványos-vár 202 - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - - -10 |változik át, A hétszinű |változik át. A hétszinű - -16 |erősíteni a szövetseget. |erősíteni a szövetséget. - -28 |bosszúsan a vén Opour, |bosszúsan a vén Opour. - -32 |őket vegyegni. |őket vegyegni.» - -45 |Orhalmon nagy máglyát |Őrhalmon nagy máglyát - -50 |«Délibába», |«Délibába». - -53 |hizony én velem széles |bizony én velem széles - -54 |az utolső gulya |az utolsó gulya - -85 |hallotta Mike sára |hallotta Mike Sára - -113 |Ó vele magával |Ő vele magával - -130 |innen sohova |innen sehova - -133 |óh én Uram! |«óh én Uram! - -136 |hegy milyen emberlakta |hogy milyen emberlakta - -137 |Szilamér Imolától, |Szilamér Imolától. - -153 |minden tövényeit |minden törvényeit - -153 |meg kell nyugodunk |meg kell nyugodnunk - -161 |de a mít |de a mit - -175 |gyermekért! |gyermekért!» - -183 |kőműves-mester rosszu |kőműves-mester rosszul - -187 |ezt a vílágot |ezt a világot - -189 |játéka egy va-emberrel |játéka egy vakemberrel - -189 |keporsója ödelén |koporsója födelén - -193 |ősz üstökét. |ősz üstökét, - -195 |senkí közületek |senki közületek - -197 |Boruljatok térdre! |Boruljatok térdre!»] - - - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of Bálványos-vár, by Mór Jókai - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK BÁLVÁNYOS-VÁR *** - -***** This file should be named 55607-0.txt or 55607-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/5/5/6/0/55607/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - diff --git a/old/55607-0.zip b/old/55607-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 8bf0b8a..0000000 --- a/old/55607-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/55607-h.zip b/old/55607-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index ef50f73..0000000 --- a/old/55607-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/55607-h/55607-h.htm b/old/55607-h/55607-h.htm deleted file mode 100644 index 65d0d04..0000000 --- a/old/55607-h/55607-h.htm +++ /dev/null @@ -1,7907 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.4.0" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Bálványos-vár by Mór -Jókai</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; -} - -h2 { - margin-top: 2em; -} - -/*h3 { - font-size: 85%; -}*/ - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} -hr.tb {width: 25%;} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { - /* visibility: hidden; */ - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -.footnotes { - border: dashed 1px; -} - -.footnote { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; - font-size: 0.9em; - text-align: justify; -} - -.footnote .label { - position: absolute; - right: 84%; - text-align: right; -} - -.fnanchor { - vertical-align: super; - font-size: .8em; - text-decoration: none; -} - -.poem { - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.poem span.i2 { - display: block; - margin-left: 1em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> - - -<pre> - -The Project Gutenberg EBook of Bálványos-vár, by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most -other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of -the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll have -to check the laws of the country where you are located before using this ebook. - -Title: Bálványos-vár - Történeti regény - -Author: Mór Jókai - -Release Date: September 23, 2017 [EBook #55607] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK BÁLVÁNYOS-VÁR *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -</pre> - -<div class="transnote"> -<h3>Megjegyzések:</h3> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_215">215</a>. oldalon -található.</p> -<p>Az eredeti képek elérhetők innen: <a href= -"http://books.google.com/books?id=aPxiAAAAMAAJ">http://books.google.com/books?id=aPxiAAAAMAAJ</a>.</p> -<p>Facebook oldalunk: <a href= -"http://www.facebook.com/PGHungarianTeam">http://www.facebook.com/PGHungarianTeam</a>.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= -"" /></div> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-150">JÓKAI MÓR<br /> -ÖSSZES MŰVEI</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">NEMZETI KIADÁS</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">LX. KÖTET</span></p> -<p class="center"><span class="caption">BÁLVÁNYOS-VÁR</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">RÉVAI TESTVÉREK -KIADÁSA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">1896</span></p> -<hr class="chap" /> -<h1>BÁLVÁNYOS-VÁR</h1> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">TÖRTÉNETI REGÉNY</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">IRTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">JÓKAI MÓR</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">RÉVAI TESTVÉREK -TULAJDONA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">1896</span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id="Page_1"><br /> --1-</a></span></p> -<h2>A FERGETYÜVÁR.</h2> -<p>Még csak a negyedik század járta, hogy a magyar nép Árpád alatt -elfoglalta Magyarországot. Két király ült egyszerre a magyar -trónon: II. Endre és fia IV. Béla. Túros is volt annak a lónak a -háta. Akkor is nagy volt a panasz az adószedők ellen. Izsmáel -fiainak nevezték őket, más néven meg bolgároknak. Annyi bizonyos, -hogy pogányok voltak. Még a pápa is felszólalt ellenük függő -pecsétes levelében. (Derék, becsületes pápa volt –!) A pénzverés is -az ő kezükben volt: az ország egész kincses háza. Nagy volt velük a -veszedelme a királyoknak is, a nemességnek is, a papságnak is, meg -a népnek is.</p> -<p>Hanem mindezekhez a bajokhoz semmi köze sem volt a székely -nemzetnek. A székelyek nem jöttek Álmos fejedelemmel meg a hét -vezérrel idebe honfoglalni. Őket még Attila ősapánk hun anyától -származott fia, Csaba hagyta itt a maguk országában, a hol már ők -ötszáz esztendeje otthon voltak, mikor a «Hetumoger» bejött; nem is -keveredtek belé az ősmagyar anyatörzsbe, mint az imitt-amott -lappangó jász, palócz, avar, úz ivadék; se nem települtek közé, -mint a kun, besenyő, kazár, hanem szövetséget kötöttek vele, erős -föltételek mellett. A szövetség két kőpaizsra felvésve, ó-székely -betükkel, ott őriztetik Buda várában, nem abban a Buda várában, a -hol a magyar királyok székelnek a Duna mellett, a mit még csak -mostanában kezdtek el építeni Béla király parancsára, hanem abban, -a mit Attila testvére építtetett a Küküllő partján, <span class= -"pagenum"><a name="Page_2" id="Page_2">-2-</a></span> a hol a nagy -Zandirhám tartotta fejedelmi udvarát Árpád idejében.</p> -<p>E kőbe vésett szövetség azt mondja, hogy a székely nemzet soha -senkinek pénzbeli adót nem fizet, még a magyar királynak sem, és -senkitől parancsolatot el nem fogad, még a magyar királytól sem! -Egy szabadság van a világon: ez a székely szabadság! Ezért a -szabadságért cserében aztán övé a nagy tartozás: védni Erdélyország -határát. Nagy kötelesség! A havasokon túl már Ázsia. Onnan jön a -minden vadnépek vízözöne.</p> -<p>Hanem ezt a nagy munkát végezte is aztán a székely nemzet -emberül. Minden ember katona volt, még az asszonyok is. A mely -székely faluban az asszonyok fátyolos konty helyett fekete süveget -viselnek, ez annak az emléke, hogy az asszonyaik a férfiakkal egy -sorban ütötték az ellenséget. Ha összeszedték magukat, százezer -embert állítottak fegyverbe, s azoknak fele lovas volt. Upolet -rhabonbán alatt a krimi tatár szultánt, Athlen Girait a -Fekete-tengerig kergették, ott fogták el seregestől. Fegyveréről, -lováról s egy hónapra való eleségről minden ember maga tartozott -gondoskodni. Elég nagy adó volt ez! Az elpazarolt vért számba se -vették, az ingyenbe ment.</p> -<p>De még azon kívül nagy terhük volt az erődítmények fentartása. -Az volt az erősség! Ide jöhetnének a hadverők várharczok rendszerét -tanulmányozni. Nem várnégyszög, de vártömkeleg volt itt felállítva. -Ha abba az ellenség beletévedt, úgy ott szorították, mint az -ördögöt a boszorkány ákombákban. Ha a támadás a háromszéki róna -felől jött, akkor ott állt a berohanó előtt a síkság közepén -kiemelkedő Várhely, abba ütötte bele a szarvait, s a míg azt -öklelte, addig ráözönlöttek minden oldalról a székelyek lovas -dandárai; ha otthagyta a várat s mélyebbre hatolt, akkor -ráeresztették a mesterséges tavak vizeit, a miket gátakkal -felszorítva tartottak a hegyeik közt. Ez a hadi fortély még az -agathirsok hagyománya volt Erdélyben. Ha pedig a Rétynek került a -betörő had, hogy a sziklavárakat kikerülje, <span class= -"pagenum"><a name="Page_3" id="Page_3">-3-</a></span> ott várt rá a -legnagyobb veszedelem. Az egy kietlen homoksivatag az erdők -közepett, a hol nem lakik más, mint az elátkozott ördögök, meg -azoknak a boszorkány szeretőik; azok, meg a lidérczek becsalogatják -a vakmerő betolakodót a feneketlen dágványokba, hol a sivó homok -alatt morotvás lápvíz lappang, a sellők, a vízi tündérek a lovagot -ménestül együtt lehuzzák a süppeteg homok alá, s ha valakit ott kap -az öreg ördög, a Nemere, úgy eltemeti fövény-felhőivel, hogy csak a -dárdája hegye látszik ki a buczkából. S aztán a merre csak szem -lát, egyik hegyhát a másik után, csupa rengeteg őserdő, a mi tele -van bölénynyel, medvével, még párducz is tanyázik benne s a -fertelmes sokatevő, a hogy a székely daliák nyakából lefüggő háti -bőrök bizonyítják.</p> -<p>És aztán mind ezen a süppedő morotván, e sivó homokbuczkáson -vonul végig a Honárka, egy széles magas töltés, egyenes irányban, -keresztül a berkeken, bozótokon; aztán fel a hegytetőknek, a -rengeteg erdőkön végig; odább már Kakasbarázdának hiják, majd odább -Csörsz árkának, Tündérek útjának, Ördög szántásának, Óriás -töltésének. Nem is készíthette azt más, mint óriás. Igenis, az az -óriás, a ki egész Európát végiglépte. Minden lépése egy csatatér -volt, minden pihenője egy elpusztult város; a hová a kezét letette, -ott egy nép elmult. A mesemondók Attilának nevezik, a magyarok -Etelének. Az ő rabnépei készítették a hihetetlen sánczokat végig -emberjárhatlan országokon, hogy szabadon legyen tartva a hunok -előtt a hadak útja.</p> -<p>Most aztán ezt az utat őrizni a székelyek hivatala.</p> -<p class="center">*</p> -<p>A «Fergetyüvár» egy messze kimagasló hegyfokon áll a rétyi nyir -kietlen bejárata előtt; a szirtfokot két rohanó hegyi patak veszi -körül, a Borosnyó és a Kurta.</p> -<p>A hegyorom legmeredekebb pontját koronázza egy kerek, egyszerü, -óriás rakásu kőfal s azon belül van egy torony, mely ezt a kőfalat -egészen betölti. A torony hasonlít <span class="pagenum"><a name= -"Page_4" id="Page_4">-4-</a></span> a világító-tornyokhoz, csakhogy -megfordított idomban, nem középett karcsu s alul-fölül széles mint -a tengeri jeltornyok, hanem a közepén kiöblösödő, mint egy korsó, s -aztán teteje is van, mint a korsónak. A torony körülete hatvan -lépés, a magassága, a milyen csak egy szál fenyőé lehet.</p> -<p>Az egész torony fából van, az oldalai és teteje rézpléhhel -borítva, köröskörül rikító zöld már a rézrozsdától.</p> -<p>Ajtaja vagy kapuja ennek a toronynak sehol nem látszik.</p> -<p>Hanem a hol a teteje a párkányát éri, ott van rajta köröskörül -egy sor ablak, épen mint a csurgómáknak a tokján. Azoknak némelyike -nyitva van, némelyike pedig csukva. Éjjel a nyitott ablakokon tűz -világít keresztül.</p> -<p>S ez a kerek torony éjjel-nappal folyvást forog. Azért a neve -«Fergetyüvár».</p> -<p>Ennek a toronynak az ablakaiból végig látni egész Háromszéken, -az Olt völgyén: Szent-Lélektől Kökösig, Zágontól Zalánig s aztán be -a bodzai völgybe s a Fekete-Ügy helységeire. Valamint hogy aztán -ennek a toronynak az ablakaira rálátnak a Biharcz-hegytető váráról, -a minek «Ordítóvár» a neve, másfelől Szacsva-váráról, harmadik -felől Barabás-váráról, a honnan azután egy ordítással jelt lehet -adni Bodza-várába, s a hatalmas központi sasfészekbe, Várbérczre. A -Fergetyüvár a székelyek távirója. A nyitott és csukott ablakok -tudatják a hírt a szomszédvárak őrtállójával, a ki a jeleket -rovásra faragja, s a várnagynak átadja. Ha porfelleg vagy vésztűz -tünik fel a távolban, azt a Fergetyüvár azonnal tudatja a -körülfekvő várakkal, s elébb, mint a támadó megjelent a háromszéki -síkon, készen álltak az elfogadására az ekeszarvát karddal, -kopjával felcserélt harczosok.</p> -<p>Ilyen körben forgó várak vannak még Eresztevénynél, az «óriások -pinczéje» fölött, Aldobolyon a Veczel-tetőn, s Bikfalvánál a -«Csigaváron».</p> -<p>A Fergetyüvár egészen székely találmány. Ennek a népfajnak a -vízhajtotta szövőszéktől a zengedező kutig mindenhez van esze. S a -nyilak és kővető-gépek korszakában <span class="pagenum"><a name= -"Page_5" id="Page_5">-5-</a></span> a Fergetyüvár nevezetes hadi -furfang. Annak nem lehet a kapuját betörni, mert nincs kapuja. Azt -nem lehet kanóczos nyilakkal felgyujtani, mert rézzel van körül -befedve. Azt nem lehet lábtókkal megostromolni, mert alul-felül -keskeny, derékban domboru s aztán nem áll egy helyben, mindig -forog, mint a fergetyü. Ez a tündérmesebeli «Kakassarkon forgó -rézvár».</p> -<p>De hát mi forgatja ezt a kakassarok körül? Ez a kérdések -kérdése.</p> -<p>Az önmozgógép még nincs feltalálva. Talán belülről állati erővel -hajtják körül, talán bivalyokkal, a hogy a szárazmalom kerekét, -vagy épen embererővel, tán igába fogott férfiak egész csoportja -tolja körbe folyton-folyvást, éjjel-nappal ezt a nehéz alkotványt, -egymást felváltva a sanyaru, egyhangu rabmunkában, míg mások az -alatt ott gunnyasztanak a réztető ablakai mögött, a szemeik előtt -folyvást körben forgó nagy tájképre meredve, mely hegyeivel, -völgyeivel, folyóival, erdejvel, falvaival, váraival soha meg nem -áll, jobbra elmegy, balról megint visszatér, hogy jelt adjanak -valakinek a parancsszavára, a mit a távolban megértenek? Hogyan -kerültek azok ide be? Ki hozta őket ide? Hogyan látják el őket -étellel, itallal? Mit véthettek ezek, hogy ilyen elkárhozottak -robotjára lettek elítélve? Miféle csáb, varázslat, kényszerítés -birja őket arra, hogy ezt a keserves erőlködést szakadatlan -folytassák, soha félbe ne hagyják? Ki az, a ki ezeknek parancsol, s -kik azok, a kik engedelmeskednek?</p> -<p>A fénylő rézzöld torony messze kimagaslik a sötétzöld erdők -közül, nappal fénylő fehér, éjjel izzó tűzszemeivel őrködve, mint -egy örökké éber szörnyeteg, a világ fölött.</p> -<p>Másféle torony még nem látszik e vidéken. A legelső keresztyén -egyházat, a minek tornya is van, most építették fel Torján, de az a -hegyektől nem látszik ide.</p> -<p>Csak olyankor van pihenése a Fergetyüvárnak, mikor beborítja a -felhő, mikor elfekszi a tájat a köd. Ez neki az alvás ideje. -<span class="pagenum"><a name="Page_6" id= -"Page_6">-6-</a></span></p> -<h2>A VÁNDORLÓ NEMZET.</h2> -<p>Hogy valami nagy változás készül ezen a világon, azt már régóta -mutatták a jelek. A Délibáb gyakran fitogatott tengert a rétyi -sivatag szélén, a hol pedig csak homokbuczkák vannak, ellenben -felfordított városokat vetett fel a bárczasági havasok fölött, -mintha tornyaikkal lefelé csüngnének az égből alá. A nyolczforintos -tóból egyszerre úgy kiáradt a víz magától, hogy minden rétet -elöntött, a szörényi kutnak a vize pedig épenséggel vérré -változott, a mi királyhalált jelent. Nagy, ismeretlen madarak -jelentek meg napkelet felől, a mik olyan vakmerők voltak, hogy még -az embereket is megtámadták a mezőn. Az erdőkön rémítették a -pásztorokat a farkaskoldusok, meg a veszett csikók, a mik embert és -lovat összemartak s megint odább futottak. A bálványosi kokojszáson -tüzes embereket láttak tánczolni éjszaka karéjban, s reggelre ott a -hol tánczoltak, egész karikában bujt ki a veres gomba a földből. -Nappal egyszerre két nap rémlett az égen, éjszaka pedig éjfél -tájában egyszer csak kigyuladt az egész égbolt s úgy égett, mintha -tűzlángba volna borulva. Azután meg oly sürüen hullottak alá a -csillagok, mintha a Gönczöl-szekere, a Fiastyúk, az Álmatlan -csillag, a Bujdosók lámpása, az Árvalány szeme, a Hadvezető, a -Kincslátó, a Mennyország határa, az Ostoros, a Pásztorserkentő, a -Rónaőrző, a Vérszemü csillag, de még a székelyek csillaga is -egyszerre alálőtt volna a Hajnalszakadékból (a hogy a Tejútat -nevezik a magyarok). Végtére pedig egy tüzes sárkány rohant alá, -nagy mennydörgéssel az égből, hosszu sziporkázó farkát csóválva -messzire, egész apró ijafia csordájával együtt s belebukott az -Istentavába, mire a tónak a partján mindjárt egyszerre kinőtt a sok -tatorján-gyökér, a mi megint éhinséges időknek a bejelentője!</p> -<p>A mit a jelek előre mutattak, az valójában be is teljesedett. -<span class="pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> A -fecskeváló hóban, a mikor e két hazában lakó madarak útra -készülnek, a Fergetyüvárból az a hír repült szét, hogy Bodza meg -Ojtoz felől nagy népségek jönnek. A porfellegek, a miket fölvertek, -az őrtüzek, a miket a dombokon raktak, előre hirdetik jövetelüket. -A várak ormain megszólaltak a fegyverbe hivó kürtök, s a föld népe -hazatakarodott a mezőkről; mindenki tudta jól, hová tartozik, hol a -gyülekező helye. A tavaknak a gátjait megszállták, a hegyszorosokat -ellátták kőhalmazokkal, s a lármafákat felállították a hegyormokon. -Ez alatt a perestáldók körülhordták a véres pallost Sepsi, Csik és -Háromszékben s kihirdették, hogy idegen népek jönnek, minden férfi, -asszony talpon legyen, fegyvert fogjon.</p> -<p>A nádorispán leveléből megértették a rhabonbánok és -főkirálybirák, hogy a kunok nemzetségei szándékoznak bejönni az -országba, ezúttal nem ellenséges szándékkal, mint máskor, hanem a -két király engedelmével, nem is azért, hogy Erdélyben maradjanak, -hanem hogy tovább költözzenek be Magyarországba, a két víz közé, a -hol nagy pusztaságok vannak; egészen nekik valók, a kik nem -szeretnek várakat építeni, hanem a szabad ég alatt gulyáikkal, -méneseikkel együtt tanyázni. Azért ereszszék őket a székelyek -szabadon, hagyják átkelni a Hunárkán, az Eteleútján; ellenben -vigyázzanak rájuk, hogy útközben el ne pusztítsák az országot.</p> -<p>A kunok! Régi ellenség; pedig testvérnemzet!</p> -<p>A sokféle magyar népcsalád között a székely magát tartja a -legelsőnek, azután ereszti a többit, legutolsónak hagyja a kunt. És -méltán. Ő neki van itt legrégibb hazája: igazi megerősített -országa, a minek idegen soha talpalattnyi földjét se vette meg se -véren, se pénzen; a kinek a hét nemzetségét s az abból származott -huszonegy ágát még házasság útján se keverte meg idegen származás; -a kinél ereklyében tartogatják Etele égből esett kardját, Csaba -vezérnek ökörbőrre hun betükkel irott véghagyományát, Zandirhám -kőpaizsait az öt alaptörvénynyel, s a hét vezér <span class= -"pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> szerecsendió -serlegét, a mibe azok a szövetségkötésnél vérüket csorgatták. Ez -mind a székelyek kincse. Az ősvallás is náluk maradt meg eredeti -szittya tisztaságában. A kun pedig egy pusztáról-pusztára csavargó -ivadék, összekeveredve a kóbor népcsoportok minden töredékével, a -nyelve is azokéval zagyvalítva; se hite, se törvénye, se erkölcse, -még a vallása is csak olyan, hogy a mely országot meglakott, annak -a bálványait elhozta magával s azokat imádja, a míg össze nem -töri.</p> -<p>S most ezek jönnek egész nemzetségestül, mint a sáskajárás, mint -az elszabadult erdei manók csordája Székelyországba.</p> -<p>Már itt vannak a hegyek közt, jelenté a Fergetyüvár.</p> -<p>A kunok vándorjáratában furfangos rendszer van.</p> -<p>A mit előretolnak előhad gyanánt, az egy nem annyira félelmetes, -mint utálatos gyülevész. Valamennyi csuf vén banya van a -nemzetükben, az mind egy rakáson; vezérük maga a valóságos «Vasorru -bába». Ezekkel egy társaságban az őrjöngő bolondok, a holdasok, az -ördöngösök baromsokasága, meg az apró gyerekek, a kiket az anyjaik -elhagytak, vagy a kiket tán idegen földről elloptak. Bivalyokon -lovagolva jönnek a banyák, elől-hátul csimpajkozó meztelen -porontyokkal, a ronda, boglyos, vadállatarczu nederesek hajtják a -csordát, s előtte-utána száguldoznak ordítozva; öltözetük állatbőr, -beszédük röhögés, üvöltés, makogás, hőrögetés, nem emberi szózat; -maguk a vén banyák is egymás közt, meg a kisérőikkel olyan szavakon -beszélnek, a mik az ördögidézéshez hasonlítanak; s azoknak az -értelmét csak ők maguk tudják.</p> -<p>Mikor ez a bivalycsordán nyargaló gyülevész szétterül a -Feketeügy lapályán, olyan az, mintha egy óriási hangyabolyt rugott -volna fel valaki.</p> -<p>A székelyek gondoskodtak már a fogadtatásukról.</p> -<p>Az Olt, a Feketeügy tavainak megnyitották a gátjait, a vizek -elöntötték a mezőket egész a Várhegy dombjáig.</p> -<p>Csakhogy a mocsár nem gát «ennek» a hadnak! <span class= -"pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span></p> -<p>A bivalynak éltetője a posvány. A mint a bivaly-csorda a -szétterült vizeket meglátja, rohan beléjük s viszi magával a hozzá -nőtt csőcseléket; manók és boszorkányok, a sívó-rívó porontyhaddal, -mind bele a mocsárba: ott azután megragadnak, elfeküsznek; a -bivalyoknak s a beléjük kapaszkodó ember-rajnak csak a fejeik -látszanak ki a vizből, azokat onnan semmi ösztökélés ki nem veri, a -míg meg nem éheznek.</p> -<p>Azzal, a mint ez a riadozó gyülevész félrekotródik, kezd -kibontakozni a hegyszorosokból maga a vándor nép zöme, -rendbeszedett tömegben. Egy óriás kigyó, mely kanyarogva kuszik -előre: a fejét már a róna közepéig tolta s a dereka még nem jött -elő a mély utból. Olyan az, mint egy eleven folyam.</p> -<p>Elől a válogatott sereg, hét ezer lovas, a kiket a fejedelemfi -Kúthen vezet. Ez a dandár egy kürtszóra azonnal félhold alaku -karéjba tud felállni: ez a kunok megszokott csatarendje. Mögöttük -jön azután a hét nemzetségre felosztott nép, három nemzet elől, -négy hátul; közepett a kun fejedelem, a vénekkel és a -bokolabrásokkal (ez volt a papjaik neve). A férfiak mind lóháton -elől; azután az asszonyok, leányok, ökörvontatta szekereken, a mik -ernyővel vannak fedve, zöld galyakkal körültüzködve; a sihederek a -szekér mellett ballagnak a kutyáikkal együtt. Utánuk hajtják az -ostorosok a tejelő borjasteheneket s a csikós kanczákat: azoknak a -tejéből készítenek, a hol letelepesznek, mámorító italt. A rengeteg -sokaságú rideg gulyákat, a szilaj méneseket, a hosszú gyapjas, -csavart szarvú juhok nyájait s a szarvaslábú rőt sertések csordáit -aztán leghátul terelik az ijász pásztorok, hosszú kongató -ostoraikkal, hegyes dárdáikkal; s a marhával együtt terelik a -gyalog maradt rabszolga-hadat, a kit a világ minden népei közül -magukkal hurczoltak: csupa férfiból és fiuból áll az. A rab nőt, ha -szemrevaló, koczkára bocsátják, ha nem az, elpusztítják.</p> -<p>Aztán legeslegvégül bezárja a hosszú vándorhadat egy -<span class="pagenum"><a name="Page_10" id= -"Page_10">-10-</a></span> undokul vonító csikasz farkascsorda, a -mit az útfélen elmaradt hullák csalogatnak a vándor nemzet után. Ez -az állandó kisérője a vándor nemzetnek, pusztákon, erdőkön -keresztül; ennek az üvöltéséből jósolnak a papok.</p> -<p>Mikor ez a néptömeg vézighuzódik a nagy háromszéki rónán, sebes -nyári zápor vonul el a hegyek fölött, s az alkonyodó napnál fényes -kettőzött szivárvány támad, melynek egyik vége a Várbérczen, a -másik vége a Czenken támaszkodik a mesemondta aranytálba s a -vándornép mind ezen a szivárvány kapuján keresztül vonul be -Erdélybe. – Azt pedig mindenki tudja, hogy a szivárványon nem jó -keresztül menni; mert a mi ember, állat azon keresztül megy, a nő -himmé, s a him nővé változik át. A hétszinű bábabukrára még ujjal -mutatni sem jó, mert a rámutatónak az ujját megragadja a «kék -kelevény».</p> -<p>Az egész vándor nemzet háromszázezer emberfőt számlált, azok -között volt negyvenezer harczos férfi.</p> -<p>A három székely-széknek ugyan össze kellett szedni az erejét, -hogy ezt a kelletlen vendégsereget korlát közé foghassa. De nem -volt ebben hiányosság.</p> -<p>Bálványos-vár felől ott állt hadirendben a székely lovasság, a -kiket az öreg rhabonbán, Opour vezetett, a három fiával, a kik -közül a legöregebb neve Szilamér, a középsőé Zsombor, a legkisebbé -Iszla. Budavár vidékéről lejött Sándóur rhabonbán a maga hadaival, -a kinél van Attila turulos zászlója s körüle azok a vitézek, a -kiknek az ősei azt a zászlót a népeltörlő harczokból elhozták; a -Barczaság felől elállják az utat a «német lovagok», kiket -Jeruzsálemi Endre hozott ide Syriából. A sík róna közepén pedig ott -áll a Várhely, mind a négy bástyája csakúgy berzeng a -kopjahegyektől, s feketéllik a süvegektől; az is haddal van -megrakva.</p> -<p>Kuthen vezér egész a várig eljött a hadával, a mit mély vizárkok -vettek körül, beszegve hegyes sánczkarókkal.</p> -<p>Itt tanácsolá neki Kájon «horkáz», hogy maradjon meg egy -áldomásra a vár alatt: bizony hasznára lesz. <span class= -"pagenum"><a name="Page_11" id="Page_11">-11-</a></span></p> -<p>Ez a Kájon, bálványosvári horkáz volt, Opour embere; a kit a -rhabonbán a nádorispán parancsára eléje küldött a kun népnek, hogy -lenne kalauzolója a székely földön keresztül, s ha a két nemzet -egymásnak a nyelvéből valamit meg nem értene, azt tolmácsolná, s a -szokásaikat is egymással megismertetné, nehogy csupa félreértésből -még egymás ellen kardra kapjanak.</p> -<p>Hanem a kunvezér agyafurt volt: nem vette be a tanácsot, azt -mondta, mit neki ez a vakandturás itten? s azt gondolta, hogy majd -ő most a maga előhadával szépen elmegy a vár mellett, a szakadó -zápor oltalma alatt: a tegez idege ilyenkor megázik, nem lőhetnek -rá a vár bástyáiról, s ha egyszer aztán túl lesz a váron, ő állhat -majd a kert felől s ő szabja meg az átkelési szövetség feltételeit, -nem a székelyek.</p> -<p>Hanem amint a vár elé ért, csak jött ám eléje nagy süvöltve a -levegőn keresztül egy hordónyi nagy gömb égetett agyagból, a mit a -sáncz fokáról hatalmas hajító géppel röpítettek alá, s a mint a kun -lovasság közé leesett s cserepekre törött, egyszerre ördöngős -méhraj zúdult ki belőle, a mi neki esett a lovasok arczának, s -fulánkjával összecsipte-marta s védekezni hiába ellene. Azután meg -jött nagy búgva egy másik nagy bolond cserépkobak, abból meg mérges -vizi kigyók gomolya hemzsegett elő, a mi a lovak lábaira -tekergőzött s azokat összemarta úgy, hogy a megdühödt állatok -egymást harapták kinjukban és rémületükben.</p> -<p>Ebben a kunnak még az a veszedelme is volt, hogy viseletében a -török szokást követve, hátul kopaszra nyirta a fejét, csak elől, -hagyta hosszan lecsüggni a haját, aztán hosszú kantust viselt; méh, -darázs a tarkóját, kigyó a lábszárát könnyen csipte, marta.</p> -<p>Ez csak intés, hogy «lassan a testtel».</p> -<p>Kuthen átlátta, hogy legjobb leszállni a lóról, s -békeüdvözléssel járulni a várkapuhoz.</p> -<p>Akkor aztán a vár kapuja is megnyilt, a csapóhidat -leeresztették, <span class="pagenum"><a name="Page_12" id= -"Page_12">-12-</a></span> s előjött belőle a vár parancsolója, -ugyanannyi emberrel, mint a mennyi a kun vezért kisérte -gyalogsorban.</p> -<p>Emberrel ám; de asszonyemberrel. Maga is olyan volt.</p> -<p>Valamennyi dárdásnak volt bivalybőr melledzője, és fekete -süvege; de szoknyája hozzá: bajusza pedig nem volt.</p> -<p>– Hát asszonyokat üdvözöljek én? Kiálta nagy haraggal a kun -vezér, a mint megismerte a fegyveresek sima arczáról, hogy azok -nők.</p> -<p>– Mit bámulsz úgy rajtunk? szólt a parancsoló asszony: van -kardunk, mint neked; van süvegünk, mint neked; van szoknyád, mint -nekünk.</p> -<p>A kun vezér megvető negéddel fordult Kájon horkázhoz.</p> -<p>– Hát olyan kevés a székelyek közt a férfi, hogy még az -asszonyoknak is jut süveg, viselni való?</p> -<p>– Tudd meg azt vezér, mondá neki Kájon horkáz, hogy a fekete -süveget a székely menyecskék annak az emlékére viselik, mikor -Felcsiknál a tatár sereget tönkreverték, az uraikkal versenyt -küzdve.</p> -<p>– Soha sem szerettem az «őrpatával» harczolni, dörmögé a kun -vezér. Az asszonyvágta seb soha sem gyógyul be. – Asszony parancsol -hát e várban?</p> -<p>– Nem asszony, hanem fiuleány; igazítá helyre a horkáz. Ha -nálunk egy nemességből a fiág kihal, minden birtok és hatalom -rászáll a leányra, az ősi névvel: az viseli, fiuleány lesz. -Hatalmas asszonyurak neveit emlegetik hagyományaink! Majd meglátod -még az utadban Rapsonné várát, Veneturné várát, ott is asszony -viseli a süveget s sort ül a tanácsban.</p> -<p>– Bolond szokás! a hust vérben, a köleskását tejben főzik, nem -összevissza. Mit keres asszony a tanácsban? Hosszú haj: rövid -ész!</p> -<p>– Már pedig ennek az asszonynak az eszétől jobban őrizkedjél -vezér, mint a hajától; mert ennek az esze tovább ér, mint mind a -kettőnké. Ez a hires Mike Sára, a ki magát az ős Istent, a Damasek -Istent is úgy hátra <span class="pagenum"><a name="Page_13" id= -"Page_13">-13-</a></span> szorította, hogy most csak egy kuczkóban -kuporog. Ez hozta be a keresztrefeszített hitét a székely földre s -olyan tornyos házat épített neki, mint egy vár. Valamennyi -alirumnája a nap vallásának, mind elványadt előtte. Rettegj a -tekintetétől.</p> -<p>Mind ezt kun nyelven beszélték egymás közt a kun vezér és a -horkáz, alig értett meg abból valamit, a ki meg nem szokta.</p> -<p>Egy vizárok állt nő és férfi vezérek között, annak a dobogója -fel volt huzva.</p> -<p>– Szólj! Mit kivánsz? kiálta át erős, csattanó hangon az -asszony-úr.</p> -<h2>ESKÜDJÉL MEG A KUTYÁRA!</h2> -<p>A kun vezér levette a válláról a kürtjét s megmerítve azt a -sánczárok vizében, felvetette a vizet az ég felé, azután a görbe -késével egy marok füvet vágott le, azt is a feje fölé szórta; -harmadszor pedig egy marok porondot vett föl s azt a tenyerén -fölemelve, szerteszét hagyta a szétnyilt ujjai közt omlani. A -vándor-népeknél ez volt a bizonysága, hogy békés szándékkal jönnek, -nem kivánnak se vizet, se mezőt, se földet elfoglalni. – Ez volt az -üdvözlet.</p> -<p>– Fogadjon Isten! válaszolt rá az úrnő, s azzal egy intésére -lebocsátották a dobogót a vizárkon keresztben; s akkor négy -felövedzett asszony kenyeret, sót, bort és tüzet hozott át a kun -vezérhez, fatálakon, tökkobakban, rézserpenyőben. A szivesenlátás -jelvényei ezek.</p> -<p>Eképen kicserélve a hagyományos üdvözleteket egymás közt, a -jövevény szólt előbb:</p> -<p>– Az én nevem Kuthen vezér, kunok főcsakánja, Thatha fejedelem -fia: a hét nemzetség választottja. Ez itt jobb kezem felől Zezárma -jós, Osd, Zab, Bod, garabonczok. Kivánságunk, hogy minket és -népünket és minden <span class="pagenum"><a name="Page_14" id= -"Page_14">-14-</a></span> marháinkat a tuhudúnok földén keresztül -bocsássatok; se népünkből, se marhánkból senkit le ne vágjatok, el -ne fogdossatok; víz mellett legelőt, erdő mellett tüzet adjatok; ha -egy emberünket vétekben találjátok, az egész népet érte meg ne -átkozzátok; Isteneiteket mi ránk ne haragítsátok, rossz lelkeket -csillagesés alatt, harmathullás alatt ránk ne bocsássatok. Kalákába -tőlünk egy karika orsót szivesen fogadjatok.</p> -<p>Az urasszonynak nem volt szüksége tolmácsra, hogy megértse a kun -vezér beszédét: közel atyafiság voltak, sokszor találkoztak -egymással, ha nem is rokoni lélekkel.</p> -<p>– Ugy lesz minden, a hogy kivánjátok. A nevemet már tudjátok. A -ki jó, ahhoz jó vagyok, a ki rossz, ahhoz rossz vagyok. Többet -magamról nem mondhatok. A míg a mi földünkön jártok, minden jóban -részesüljetek, a mit ez a föld adott. A ki benneteket megbánt, azon -boszut ne álljatok, a maga birájával megtoroltassátok. Karikára -füzött orsó-pénzeitekért cserébe a mi országunkban járó pénzt -fogadjátok. És azután ti is az ország békéjét meg ne háborítsátok, -se testében, se lelkében e népet meg ne károsítsátok. Nekünk csak -jó Istenünk van, attól ne féljetek; a rossz lelkeket ne -káromoljátok, nem támadnak fel. A ti csakánjaitok a mi -rhabonbánjainkkal tüzzék ki a határt, a hol táborozni fogtok; és -azután gondotok legyen rá, hogy a ti kakasaitok a mi tyukjaink közé -ne keveredjenek; viszont mi is vigyázni fogunk az erkölcsre. Ha -tetszik a kötés: esküvel megerősítjük innen is, túl is.</p> -<p>A kun vezér elfogadta a kötést.</p> -<p>Erre jelt adott az urnő a várba zászlólobogtatással, s akkor ott -benn megkondult a harang a kis kápolnában, s arra a várkapun kijött -az egyház embere, az esperes, a feszülettel a kezében.</p> -<p>Az ószékelyeknél a keresztyén papnak csak olyan viselete volt, -mint a többi előkelőknek: süveg a fején, kard az oldalán. Hogyne? -Ha dulakodásra került a dolog, neki kellett elől menni, mint -vezérnek. A külömbség csak az <span class="pagenum"><a name= -"Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> volt nála, hogy a míg a -székely hadnagyok csákánt emeltek a kezükben, az esperes a -feszületet hordta a markában, egyébiránt rézből volt az is, s -szükség esetén azzal is lehetett áldást osztogatni a pogányok tar -koponyájára. Az esperest Domonkos atyának nevezték.</p> -<p>Sok külső egyházi szertartást még ekkor a székelyek nem -ismertek. Templomaik még csak fából voltak; az irhabőr-zászlóra -szironynyal volt a szűz Mária kép kihimezve: remekmű volt!</p> -<p>Nem is papoltak, se nem énekeltek a régi magyar keresztyén -esperesek, gyiakónusok semmiféle idegen nyelven. Egyszerű szavakkal -beszéltek a néphez, mint a régi halotti szózat bizonyítja: -«Latiatvc feleim zwmtwkhel mic wogmvc! Isa por es chomvw -wogmvc.»</p> -<p>Az esküvés is igen egyszerü volt: a harang egyre kongott alatta. -Az úrnő bal kezét a feszületre tevé, jobbját felemelte az ég felé s -tartózkodás nélkül mondá:</p> -<p>– Én, özvegy Mike Istvánné, Szováth Sára, Várbércz, Várhely, -Torja urasszonya, esküszöm az atya, fiu, szentlélek egy Istenre, a -boldogságos szűz Máriára s égnek minden szenteire, hogy a mely -kötést a mai napon kun atyánkfiaival szereztem, azt, a míg az én -földemen járnak, minden részében megtartom. Isten engem úgy -segéljen. Amen.</p> -<p>Kuthen vezér a fejét rázta: hát nem jön több? Semmi áldozat, -kehely, vérbocsátás, nyilbemártás, a mi a magyar eskühöz tartozik? -Kájon felvilágosítá, hogy az csak az ősvallás hiveinél divott; a -kik az új vallást vették fel, azok a keresztre feszítettre -esküsznek.</p> -<p>– No hát hozzák ide azt a keresztrefeszítettet: én is -megesküszöm reá! mondá Kuthen vezér.</p> -<p>– Nem úgy lesz az, vitéz csakán! monda az asszony. Ki miben -hisz, abban idvezül. Te esküdjél meg a kun szokás szerint: esküdjél -meg a kutyára!</p> -<p>A kun vezér megrázta a lelógó üstökeit haragosan.</p> -<p>– Te a nagy esküvést kivánod tőlem? <span class= -"pagenum"><a name="Page_16" id="Page_16">-16-</a></span></p> -<p>– Az egész esküt. Az esküt a felemelt karddal, ásott gödörben -állva; az esküt a négy éltetőre; esküt a kutyára: a hogy nálatok -szokás.</p> -<p>– Nagy a te eszed asszony.</p> -<p>– Megmondtam! Dörmögé a vezér fülébe Kájon horkáz.</p> -<p>Kuthen vezér azt hitte, hogy az ő esze még nagyobb.</p> -<p>– Megkapod ezt az esküt, urasszony; ámde a nagy esküt maga a -fejedelem tegye meg: apám, Thatha; ő a kun nemzet feje.</p> -<p>– Nem fogadom el, mondá határozottan Mike Sára. Ismerem jól a -kunok szokását. Mikor a fejedelmük megvénül, fia pedig férfivá -lesz, akkor a vén fejedelmet meg szokták ölni. Ezt olyankor teszik, -mikor egy idegen ország határán belépnek. Akkor aztán az ifjú -fejedelmet nem köti az eskü, a mit az öreg tett. Az öreg békét, -barátságot esküdött, azt haza küldik az örök békességbe, -barátkozzék a férgekkel; az ifjú fejedelem aztán kezdheti a -harczot, az ellenségeskedést. Neked kell a kutyára esküdnöd, a -fejedelemfinak, a kinek kezében van az új hold.</p> -<p>Kuthen vezér a rézpaizsára ütött az öklével.</p> -<p>– Ennek az asszonynak alirumna szeme van; a beleimbe lát! Legyen -meg. Leteszem az esküt a kutyára! Készüljetek a szerhez!</p> -<p>A három garaboncz erre a kapa-alaku nyeregvasakkal négyszögű -gödröt kezde ásni, míg a bokolabrás elment, az eskütételhez való -ebet elhozni. Annak himnemünek kellett lenni és tiszta -fehérnek.</p> -<p>Mikor a gödör meg volt ásva, úgy, hogy egy embernek derékig ért, -akkor leszállt belé Kuthen vezér; kivonta a kardját s kinyujtott -karjával feltartá hegyével az égre. És aztán elmondta a rettenetes -esküt, a mivel a pogány ősök meg szokták erősíteni a -szövetséget.</p> -<p>«Én, Kuthen vezér, fia Thatha fejedelemnek, kunok főcsakánja, a -hét nemzetség választottja, esküszöm a négy éltetőre, hogy a mi -szövetséget ma a székely nemzettel kötöttem, azt mindenben -megtartom, a míg a székely földön <span class="pagenum"><a name= -"Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> járok: ha e szövetséget -megszegném, föld elnyeljen, hegy betemessen, víz elborítson, tűz -megemészszen, ég rámszakadjon; magam és egész nemzetem fegyver -miatt elpusztuljunk.»</p> -<p>E kegyetlen átokmondás alatt a nagy fehér kutyát ott tarták az -eskütevő előtt kinyujtóztatva; négy garaboncz fogta a négy lábát, a -bokolábrás a fejét, a horkáz a farkát.</p> -<p>Ekkor a kun vezér megsuhintá a kardját a levegőben s úgy csapott -le azzal a széttartott kutyára, hogy azt derékban kettészelte. Az -eb egyik fele a fejével ottmaradt a Zezárma kezében, a másik fele a -farkánál fogva a Kájonéban.</p> -<p>«Így legyen kettévágva mindenki, a ki e szövetséget megszegné!» -Szólt a vezér, kilépve a gödörből.</p> -<p>Akkor a garabonczok hirtelen megtölték a vermet -szurokfenyő-galyakkal s a kettévágott ebet máglyára vetve, -meggyujtották azt alatta.</p> -<p>«Így égjen porrá mindenki, a ki e szövetséget megszegné, a hogy -e kutya porrá fog égni!»</p> -<p>Ez volt az eskü végmondata.</p> -<p>Annak a kutyának a két lapoczkacsontját pedig a két pogány pap, -a bokolábrás és a horkáz egymás közt felosztják majd: az égett -csontokon fehér foltok szoktak maradni, s ők azokból megjósolják a -jövendőt. Ez az ő tudományuk.</p> -<p>E nagy esküvést megtéve, Kuthen vezér odajárult a dobogóhidra; -Mike Sára asszony fele utján eléje jött, a hid közepén találkozának -s ott kezet nyujtottak egymásnak, ősi szokás szerint.</p> -<p>Mike Sára asszony délczeg, száltermetü alak volt, fénylő fekete -haja, villámló két szeme, barnapiros arcza; nem volt még idősebb, -mint ha két menyasszony korát együvé tennék. – Kuthen vezér a -férfikor delét élte: a száldokfa, a mit születésekor ültettek, -negyven karikát nevelt már.</p> -<p>Jól odanézett az asszonynak: az is megállta lelkesen.</p> -<p>– Minthogy már így egymás kezét tartjuk, szólt a kún -<span class="pagenum"><a name="Page_18" id= -"Page_18">-18-</a></span> vezér, mondanék én neked egy szót. Még én -soha e világi életemben ilyen asszonynyal nem találkoztam, mint te. -Egészen hozzámvaló vagy. Jöjj én hozzám feleségül. Adok neked -kétezer tulkot, tizezer juhot, arany kösöntyűt, gyöngyös főkötőt, -sávolyos gyapjúsátort. Több feleséget nem veszek melletted.</p> -<p>Mike Sára asszony tűrte a vezér vasmarkának szorítását, s -asszonyi szelídséggel felelt a nászkérdésre:</p> -<p>– Nagy becsületnek veszem szívbeli ajánlatodat, vitéz csakán! De -három okom van rá, hogy megköszönjem, el ne fogadjam.</p> -<p>– Halljam: Igazak-e?</p> -<p>– Az egyik az, hogy mint igaz székely asszony, az én -megboldogult uramhoz még alvó porában is megtartom hűségemet.</p> -<p>– Majd elfelejtenéd azt, ha engem megismernél!</p> -<p>– A második okom, hogy ha feleséged lennék, vagy énnekem kellene -te veled bujdosóba mennem, vagy te neked kellene velem itt -maradnod. Nálunk pedig az a törvény, hogy a mely székely asszony -idegenhez megy nőül, azt a birtokából a szomszédai -kibecsültetik.</p> -<p>– Adnék én neked tízannyi birtokot, tejjel-mézzel folyó -termőföldön, nagy Magyarországon, a mi nekem van adva a két víz -között.</p> -<p>– A harmadik okom pedig az, hogy te bálványimádó vagy, én pedig -az egy igaz Istennek és az ő szent fiának a híve.</p> -<p>– Megengedném én, hogy te a keresztrefeszítettnek az oltárát az -én áldozatkövem mellé építsd.</p> -<p>– De én nem engedném meg, hogy te oda állítsd a te bálványodat -az én Jézusom mellé.</p> -<p>S ezzel visszaszorítá a kun csakán kezét Mike Sára asszony, hogy -csakugy ropogott bele. Tudja meg, hogy ha az ő keze vas, ezé meg -aczél.</p> -<p>– És most már, miután egymás kezét így tartjuk, – folytatá az -urasszony, – én is mondok te neked egy szót. <span class= -"pagenum"><a name="Page_19" id="Page_19">-19-</a></span> Te -megesküdtél rá, a nagy esküvéssel, hogy az én kötésemet bizony -mindenben megtartod. Az én kötésem pedig így szólt: «Az én népemet -se testében, se lelkében meg ne károsítsátok.» Megértetted-e -jól?</p> -<p>– Bizonynyal így mondtad.</p> -<p>– S te erre esküdtél. Azt pedig jól tudod, hogy az én népem az -új vallás híve; az egy igaz Istené, a keresztrefeszített Jézusé. Ha -te most itt a te bálványisteneidnek áldozatot tartasz, ha a -tűzhalmokon tüzet gyujtasz, ha kürtöléssel, énekléssel, -tánczolással bálványtiszteletet támasztasz, ezzel te az én népemnek -a lelkét megkárosítod. Még nem mult el egy emberöltő idő, hogy -keresztyén királyunk itt a székelyföldön az ősvallás miatt -fellázadt népeket fegyverrel és nagy vérontással engedelmességre -hajtotta; több vidékében a székelyföldnek még most is ragaszkodnak -az ősvalláshoz, a had-Istenhez, a Damasek urhoz, s a rejtett szent -berkekben áldozatokat tesznek. Ha most egyszerre a te nemzeted -meggyujtja az oltártüzeket, ez az egész nép fel fog háborogni -miatta, a szakadárok fellázadnak s az igazhivőket megrémítik. A -babona könnyen terjed. Azért, ha a szövetséget meg akarod tartani, -úgy bizonynyal megtiltod papjaidnak és bokolábrásaidnak, hogy a míg -a székelyföldön keresztülmennek, bálványtisztelő áldozatokat -tartsanak a székely nép nyilván láttára.</p> -<p>Kuthen vezér szótlanul rázta a fejét; de annál hangosabban -rivalltak fel a kun papok és garabonczok e szavakra; még a székely -horkáz, Kájon is haragba jött és odakiálta:</p> -<p>– Még ebbe majd a bálványosi rhabonbánnak is lesz -beleszólása!</p> -<p>– Hallod-e, urasszony! monda Kuthen: ez nem az én dolgom, ez a -papok ügye. Erre engemet ne kényszeríts!</p> -<p>– Jól van. Nem kényszerítelek. Én sem beszélhetek az egész -székely nemzet nevében, csak a magaméban. Talán megérthetjük -egymást. Jöjjetek fel a ti bölcseitekkel és <span class= -"pagenum"><a name="Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> -papjaitokkal holnap hajnalban a Tanácsdombra; mi is lejövünk a mi -előljáróinkkal, s együtt megtartjuk a körültájt: a közös -nemzetgyűlést és abban határozunk. Addig Isten közöttünk!</p> -<p>A vezér ráhagyta. Azzal mindkét csapat visszatért: az egyik a -várba, a másik a táborhelyre. Az est leszállt, a megtelepült kun -nép ezernyi tábortüze, mint a földre szállt csillagsereg, borította -el a mezőt. A Fergetyűvár, változó tűzszemeivel, gyorsított -keringéssel forgott körül a tetőn, szétküldve a Tanácsdombra hívó -üzenetét az egész vidéknek.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Éjszakára kelve, a mocsárban lakást megunták a banyák s a vad -férfiak nyakába ülve, kiczepeltették magukat a rétyi nyir -bozótjaiba, ott tüzet raktak, ruháikat szárasztották, s megszedték -a cziherről az ehető bogyókat, a homokból a kucsma-gombát, a -mocsárból az ehető kecskebékát; azt mind bográcsokba összehányták, -összefőzték; olyan bogyó is volt közte, a mitől az embert bolondság -szállja meg; mikor abból ettek, olyan bakugrásnak, tivornyának -mentek végére a lobogó tüzek mellett, hogy az odatévedt -pásztorlegényt, ki ezt egy faoduból nézte, a döbröcz ütötte ki -rémületében: soha el se hagyta.</p> -<p>Az Olt és Feketeügy partját pedig meglepték a szép kun leányok: -a holdvilágnál ott fürödtek, s fürdés után, a vízből kikelve, a -zöld mezőn karéjban tánczoltak, karban énekeltek: tündérszépek -voltak: a sás közt elrejtőzőtt halászlegény, a ki őket nézte, -ónossá lett e látástól egész életére.</p> -<h2>A KÖRÜLTÁJ.</h2> -<p>Micsoda Belzázár palotájának a pompája a székely ősök -tanácsdombjához képest!</p> -<p>Egy kerek domb tetején száz hársfa körbe ültetve, ötszáz éves -valamennyi, a távolból olyan, mint egy boltkupolás <span class= -"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span> -szentegyház. A száz élő oszlop oly terjedelmessé vastagodott az -idővel, hogy a két fa közei csak ablakoknak látszanak már; a vastag -gyökerek messze elnyulva, egymásba fonódva a földszín felett, az -egész belsejét a körnek beterítik, míg lombsátoraik fenn a magasban -összeborulnak s oly mennyezetet képeznek, a min napsugár át nem -tör, zápor keresztül nem ver. A székely tuhudún vallás szent fája, -a száldok, mikor virágjában van, aranynyal húzza be ez egész -kupolát, s illatával az egész rónát betölti; alatta az ezernyi -fülemüle, pacsirta zengi dalait az Urhoz. Nem volt ennél szebb -istenháza Salamon királynak!</p> -<p>Egy oldalán tág kapu van hagyva a száldokfás körnek, olyan nagy, -mint egy diadalív. Azon keresztül a székely havasokra látni, a -várakkal koronázott hegyormokra: fölséges egy látvány! és -köröskörül a hársfák között minden élő közle új meg új tájt mutogat -a gyönyörű háromszéki rónán, kanyargó folyamokkal, kéklő -bérczfalakkal, kaczagó mezőkkel. Talán ezért nevezték a gyűlés -helyét Körültájnak.</p> -<p>E nyitott boltív bejáratánál van az áldozatkő; egy óriási -kolonczra még egy roppantabb kőlap fektetve. Benn az élő teremben -pedig a boltívvel átellenes félkörben van elhelyezve huszonhárom -fehér lapos kő. Ez a huszonhárom székely törzsnek az ülőhelye. -Középen a legmagasabb kő a főrhabonbán ülőszéke.</p> -<p>Ez volt az ősvallás korszakában az áldozatok helye. (A legrégibb -hagyományokban Moya, majd Moxa: mai nap Maksa a neve.)</p> -<p>A tűzáldozatokat hitbuzgó királyaink törvény által megtiltották, -hanem azért a tanácsdomb meg lett hagyva gyülekezési helynek, s azt -is még hosszú időn át «áldozatnak» nevezték. Pedig már nem -gyujtották meg a Gyulák (a tuhudún főpapok) a szent tüzet -kerékforgatással az oltárkövön; nem ölték le a fehér lovat a -táltosok; nem itták meg a vérét a daliák a szent forrás vizével -keverve; (ámbár még voltak számosan, a kik emlékeztek azokra az -<span class="pagenum"><a name="Page_22" id= -"Page_22">-22-</a></span> időkre, a mikor így tisztelték az Istent; -sőt némelyek még most is így végzik azt titokban.) Ez idő szerint -az oltárkőre csupán a nemzeti ereklyék vannak elhelyezve, -Bálványos-várból a kőpaizsok az alaptörvényekkel, Bonda-várból az -áldozatkehely, Torjáról a turulos zászló: mindezeket a legjobb -vitézek őrzik, a kik dárdahegyeikkel távoltartják a sokaságot. Két -óriási dalia, keresztbetett alabárdokkal tartja elzárva az -oltárkőhöz vezető lépcsőket.</p> -<p>A sziklák tetején még ott látható az a három, egymásra tett -padalakú csompó, a mit Kupa kövének neveznek; a magas völgyből még -egyre szakad alá a zúgó patak, mely az «Úr kútjából» támad, ott, a -hol az az óriási bükkfa látszik; de már sem a kövön, sem a -forrásnál nem áldoznak; lenn a völgyben építik az új vallás -templomát (ma is fennáll.) Ám azért az emléke az őshitnek még a mai -ivadékra is átszállt: az Úr kútja főfájást gyógyít, s a ki iszik -belőle, csomót köt a bükk fiatal hajtására.</p> -<p>A mint az első hajnalsugár kilövell a havasok mögül, szerteszét -az egész vidéken megszólalnak a kürtök s minden oldalról érkeznek a -székelytörzsök fejei, erős kiséreteikkel. Legelsőnek érkezik meg az -udvarhelyi főrhabonbán Káldor István. Törvény szerint ugyan -székelyek grófja volna már a czíme; de még mindig a régit tartják. -Öreg ember már: három tatárjárást megért; ha levágnák a száldokfát, -a mit születésekor ültettek, megtudnák a gyűrűiből, hogy csak egy -esztendő hiányzik a százból. Azért még egyenesen áll, mint a -fenyőszál s nem is támaszkodik az aranycsákányára; övéig rengő -szakálla olyan fehér, mint az ezüst, s sürű hótiszta haja -befonatlan omlik vállaira; a keresztyének így viselik. A szemei oly -élesek még most is, hogy a félsötétben is megismer minden arczot. -Tiszteli őt minden ember, mert tudják, hogy igazságos. Két horkáz -czipeli utána a «varázsdobot», mely hajdan az áldozatnál szolgált, -most pedig az itélet-kimondáshoz ad jelt.</p> -<p>Azután rendben érkeznek a Zelemérek, a Vaczmán-törzsből, -Kalandos, Dindár a Megyesekből, Bánd, Ropó, <span class= -"pagenum"><a name="Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> Libancs a -Pethes-ágból, Sámsond a Telegdek sarja, Maka a rhabonbán, Kada, -Zaklató, Ozdor a Szomorú-ágból; a királyi udvarnál a száz székely -testőr mellett vezérkedett Ika, Póka, az Opoulet unokája, Domboru a -Zábrán nemből, Nyujtód, a Domonkosok őse. Az a rend, hogy a család -feje az őt megillető kövön helyet foglal, a hozzátartozók, a -levente fiak pedig a háta mögé állnak kivont kardokkal. Maguk a -családfők, a hatalom és tisztség jelvényeül egy-egy arany csákányt -viselnek, hosszú, görcsös vadkörtefanyéllel.</p> -<p>Kívül a hárskörön gyülekezik a nép, férfi, asszony, gyermek, -mindenki hallgatja a tanácstartó áldozatot; de ide a szentélybe -csak a családfők és azoknak a felnőtt fiai jöhetnek be. Panasztevő -felek, idegenek a kör elején állanak fel, azoknak a számára -nincsenek ülőhelyek.</p> -<p>Nagy pompával érkezik meg a hatalmas Sándour János rhabonbán is, -fiával Ompolylyal, a ki tisztében következik; a másikat Ipolyt, -papnak neveli, mert buzgó keresztyén.</p> -<p>Csak négy kőszék maradt még betöltetlen: az egyikről mindenki -tudja, hogy az a fiuleány Veneturné helye, a kit gonosz tetteiért a -tanács megfosztott attól a tisztességtől, hogy a törzsét itten -képviselje. A másik hely szintén fiuleányra vár. Az a hirhedett -Rapsonné helye, a kinek elég oka van késedelmeskedni, mert messze -lakik, s öreg asszony már. Még akkor tündérek és óriások világa -volt Erdélyországban, a mikor Rapsonné, meg az ő öcscse, Firéne -csodaszép menyecskék valának: bizony, most már a százesztendőn -régen túl van. S csak zselyeszékben tud idáig jönni, s mikor -leültetik a helyére, az orra hegye majd a térdit éri.</p> -<p>Héj Rapsonné asszony, hol van az már, mikor kegyelmed tündéri -szépsége még az ördögöt is úgy elbolondította, hogy kivánságára -kőutat épített a várától egész Kolozsvárig. Régen volt ez már. De -azért, hogy Rapsonné asszony fiatal korában az ördög arája volt, -most igaz keresztyén hitű lélek; az ördöggel is csak azért -csináltatta azt <span class="pagenum"><a name="Page_24" id= -"Page_24">-24-</a></span> az utat, hogy Kolozsvárra bejárhasson -misére; most pedig már maga tart kápolnát, abban dominicanus -baráttal miséztet s egész nap imádkozik és kuruzsol. Nagy tudománya -van benne, hogyan kell a pogány babonából keresztyén babonákat -formálni. Azonban egy körültáji áldozatról el nem maradna s a -gyülekezetben mindig övé az első és utolsó szó. Ékesszólásától -rettegnek a magyarok!</p> -<p>Még Mike Sára asszony maga van hátra; de az ő késedelmét -megértheti, a ki tudja, hogy neki az Olt átjáratait kell őrizni, a -míg a kunok fejei megérkeznek, a kik a Körültájra híva vannak. Ő -csak azoknak a kiséretében jő fel majd.</p> -<p>Hanem, hogy Opour Kevend rhabonbán uram legutoljára marad, az -tőle tiszta kevélység; mivelhogy csak a szomszédos Bálványos-várból -kell alájönnie; ő bizonynyal előbb áldomást tartott odahaza. -Mindenki tudja felőle, hogy ő még az ősvallás híve s -Bálványos-várban a Damaseket imádják s a forrásnál áldoznak; de -senkinek sincs kedve belekapczáskodni, mert mind maga, mind a három -fia igen hatalmas emberek. Ő ül a balról levő legszélső kövön s -közte és a szomszédja közt van a Veneturné üres ülőhelye, a minek a -szomszédja eléggé örül. Az átellenben levő szélső kőpad pedig a -Mike Sáráé.</p> -<p>Azért örül pedig az Opour Kevend szomszédja olyan nagyon annak, -hogy messze esik tőle, mert a rhabonbán nemcsak a három fiát szokta -elhozni magával, hanem még azonfölül a him oroszlányát is, a mit a -szájába vetett zablánál fogva bocsát a kezén. Ámbátor a székely nem -szokott megijedni a medvétől és a mándrucztól sem, de mégis egy -oroszlán nem kellemetes szomszéd, ha mindjárt tejes haricskán -nevelték is fel.</p> -<p>Kevend urnak nagy gyönyörűsége van abban, hogy ő egy oroszlánt -vezethet pórázon. Bir vele: ő annak az ura. A merre megy, az -emberek félve kotródnak előle szerteszét, – s mikor leül, zsámolyul -használja a lába alá az oroszlány fejét. Pedig az ábrázatja is elég -marczona volna <span class="pagenum"><a name="Page_25" id= -"Page_25">-25-</a></span> arra, hogy a reátekintőben feltámaszsza a -félszt. Összevissza hasogatva sebhelyektől, a miket nem ellenség -vagdalt oda, hanem a saját keze. Az ősvalláskövetők a kedves -halottaik temetésénél az arczukat szokták felhasogatni: vérrel -siratták el, nem gyáva könynyel. Kevend sok ilyen kedves halottat -elsiratott már. S aztán minden sebhely egy emlékeztető jel a -halottnak megnyugtatást adó bosszúállásra. Neki és a fiainak három -varkocsba fonva csüng a haja két oldalt és hátul, elől a homlok -leborotválva. Az álla közepén hiányzik a szakáll, azt a helyet az -újszülött gyermeknél tüzes vassal égeti meg a billogos Ez az -őshitűeknél a felavatás, mint a Jézus-követőknél a keresztség.</p> -<p>A mint az öreg Kevend úr, senkit nem üdvözölve a tanácsban, nagy -dölyfösen leül a tanácskőre, lábát elnyujtva az oroszlán sörényes -nyakán, a három legény fia odaáll körüle, jobbról a Szilamér, -balról a Zsombor, háta mögött az Iszla.</p> -<p>Szilamér a legidősebb; délczeg, magas alak, hosszúkás tojásdad -arczczal, szép, szelíd tüzű barna szemekkel, gesztenyeszín haja és -szakálla. Ez bizonyosan az anyja képmására ütött, mert az apja -szegletes vonásaiból alig van benne valami; ellenben a középső, -Zsombor, szakasztott mása az apjának, mintha csak a száján köpte -volna ki: ugyanaz a tömzsi, széles vállú termet, azok az előreülő -pofacsontok, az a kettős áll, agyarkodó száj, villogó parázsszemek, -az egyik szemöldöke épen úgy huzódik lefelé, a másik meg fölfelé; -még a hangja recsegésével is úgy utánozza az apját, azért is ő az -igazi kedvencze. A legifjabb, Iszla, széles képű, vastag ajkú -kamasz, kiülő bikaszemekkel, alig serkedő bajuszszal, kenderszőke -hajjal, a balarczán van egy nagy fekete szemölcs. Három külömböző -anya szülte ám ezeket! Kevend úr úgy bánt az asszonyfélével, hogy -«adom s veszem».</p> -<p>Végre jelenté a kürtszó, hogy a huszonkettedik «ág» is -megérkezett. <span class="pagenum"><a name="Page_26" id= -"Page_26">-26-</a></span></p> -<p>A zöld boltíven át közeledett, lováról leszállva, Mike Sára -asszony. Neki is a hosszúnyelű aranycsákány volt a kezében.</p> -<p>De nemcsak egyedül jöve el, hanem a leányát is magával -hozta.</p> -<p>Teremtő szent Isten! de megremekeltél, mikor ezt alkottad; -akárkinek az oldalbordájából vetted! Milyen délczeg termet; karcsú, -de hatalmas; minden mozdulata csupa ideg, minden tekintete csupa -lélek; aranyszínű haja sarkáig takarja; szája akkor mond legtöbbet, -a mikor csukva van; de a két szemének a tüzét ember legyen, a ki -kiállja. Nem is jó ránézni erre az alakra, mert a ki meglátja, hogy -a keble azt a bőrpánczélt hogy feszíti széjjel, még eszét veszti -bele.</p> -<p>A leány oldalán kard volt; mikor az anyja leült a tanácskőre, ő -is kihuzta azt, mint a többi legények s odaállt az anyja mellé.</p> -<p>– Ki az ott?</p> -<p>– Mit keres az ottan?</p> -<p>Kiálta fel egyszerre Rapsonné és Kevend úr; de Rapsonné még egy -szuszszal hamarább.</p> -<p>Mike Sára asszony nagy nyugodtan felelt.</p> -<p>– Ez az én leányom: Imola.</p> -<p>– Mit keres egy leány az áldozathelyen? Kiálta Kevend úr.</p> -<p>– Azt, a mit a legényfiak. Olvastassa fel kegyelmed magának, -rhabonbán uram, szent László királynak törvényét, abból megértheti, -hogy ha egyike a székely ágnak fiban kihal, annak minden birtoka és -hatalma szálljon a leányágra, s a kit fiuleánynak neveznek, csak -olyan legyen mindenekben mint a férfi.</p> -<p>– Köpök az ilyen törvényre!</p> -<p>– Akkor köp kend az egész székely nemzetre, a ki ezt a törvényt -maga hozta a csikrákosi mezőn, maga László jelenlétében, a ki még -akkor csak királyfi volt.</p> -<p>– De a tuhudúnok ezt soha el nem ismerték. Tudva <span class= -"pagenum"><a name="Page_27" id="Page_27">-27-</a></span> van, hogy -a bágyi lakodalomban Sándour Están rhabonbán uram menyasszony -leánya Druzsilla inni akart ám áldomást a fiuleányok törvényére az -áldozatkehelyből; de Burzon rhabonbán ki is kapta a kezéből a szent -kelyhet: asszony nem iszik abból.</p> -<p>– De le is szúrta Burzon rhabonbánt Sándoúr Están ott abban a -nyomban. Megolvashatja kegyelmed a csiki rovatosban.</p> -<p>A dob közbehangzott. Káldor István főrhabonbán igazságot tett a -perlekedők között.</p> -<p>– A törvény: törvény; az ellen nincs szó, sem beszéd. A -fiuleánynak mindenütt helye van ott, a hol az ágból való -fiunak.</p> -<p>– Te mondád, pattogott vissza Opour Kevend. A törvény: törvény. -De azt is apáink erősítették meg, hogy a ki az áldozathelyre bejön, -annak háromban kell igaznak lenni: legyen erős, bátor és -tiszta.</p> -<p>– Az én leányom bizonynyal mind a háromban igaz. Mondá Mike Sára -asszony.</p> -<p>– De annak előbb bizonyságot kell tenni ősi szokás szerint, igaz -tuhudún szokás szerint.</p> -<p>Erre Sándour rhabonbán kiálta közbe indulatosan:</p> -<p>– De mi nem vagyunk többé tuhudúnok, hanem keresztyének.</p> -<p>– Korcsok vagytok! ordítá Opour Kevend a fiával együtt, s a -megrugott oroszlán is beleordított a zajba. – Mind -keresztülmentetek a szivárványhidján! Az asszonyokból tettetek -férfiakat, s a férfiak lettek asszonyokká!</p> -<p>– Igazad legyen! szólt felcsattanó hangon Mike Sára. Úgy van! A -hol férfimunka vár a székelyekre, nincs külömbség férfi és asszony -között. Az oroszlán nősténye, azért, hogy sörénye nincs, mégis -oroszlán. Én nem féltem a leányomat a tuhudúnok próbáitól. Neked is -látom itt egy fiadat, rhabonbán, a ki a három bizonyság letevése -nélkül jött ide a tanácshalomra. A mi bizonyságokat <span class= -"pagenum"><a name="Page_28" id="Page_28">-28-</a></span> ő le tud -tenni, az én leányom bizonnyal megcselekszi azt mind.</p> -<p>Az Opourok éktelen kaczagást támasztottak erre a felhivásra, a -minek csak Káldor hatalmas dobütése vetett véget.</p> -<p>– No hát álljatok ki a próbára! mondá Opour Kevend, hosszú -palástjával eltakarva az oroszlán fejét. Kezd el Iszla fiam. Mutasd -meg, milyen a székely erő? Tégy fogadást.</p> -<p>Iszla kérkedőn felvetett fejjel lépdegélt fel az oltárkőre, s -ott a két nehéz kőpaizst, a mikre a székely nemzet alaptörvényei -vannak vésve, a két kezébe véve, felemelé azokat rengő karjaival, -az arcza csak úgy fénylett bele. És aztán elmondá a fogadást: «a -hogy most feltartom a székely nemzet törvényeit, úgy fogom azokat -életemmel, véremmel mindenkor megtartani.»</p> -<p>– Jól van fiam! dörgé Opour, az öreg; hát a leány hogy mondja -ezt?</p> -<p>Imola szép csendesen odajárult az áldozatkőhöz, a két -márványvértet egymásra fektette, s úgy egyszerre emelte fel azokat -a feje fölé. De meg sem látszott az arczán, hogy ez erejébe került, -meg sem érzett a hangján, mikor a fogadást elmondta, hogy a keble -szorul; még csak az arcza sem volt kigyulladva, mikor a lépcsőkön -alászállt.</p> -<p>A rhabonbánok a fokosaik nyelével dobogtak a földön, -helyeselve.</p> -<p>– Alirumna vér van benne! dörmögé bosszúsan a vén Opour.</p> -<p>A mint a tündéri alak a fényes napvilágtól körülsugározva -belépett a hárskörönd ünnepélyes sötétjébe, Iszla szájtátva bámult -reá, Zsombor vasvilla szemeket vetett feléje; de Szilamér egészen -rajta felejté a lelkét.</p> -<p>– Hát lássuk a másodikat! szólt Opour; vajjon csak olyan -bátorság lakik-e a fiuleány szivében, mint az igazi legényében?</p> -<p>Intésére egy garaboncz egy kecskegödölyét hozott s azt átvette -tőle a rhabonbán. <span class="pagenum"><a name="Page_29" id= -"Page_29">-29-</a></span></p> -<p>Akkor lerántá a palástja szárnyát Opour az oroszlán fejéről, -mire az, meglátván a gödölyét, hirtelen fölemelte a fejét s -megrázta a sörényét, veszedelmes mormogással. Opour odahajítá eléje -a reszkető áldozatot, s az oroszlán lenyomta azt a földre hatalmas -tányértalpával. Opour inte Iszla fiának.</p> -<p>Erre Iszla kirántott a puzdrájából egy nyilvesszőt, s odalépve -az oroszlánhoz, rárivallt s lábával nagyot dobbantva, fejére vágott -a nyilvesszővel a nagy fenevadnak, s ugyanabban a perczben a másik -kezével kirántotta annak a talpa alól a gödölyét s magasra -fölemelve tartá. Az oroszlán ordított dühében; de az igaz, hogy -Opour maga is visszatartotta azt hatalmas karjával a szájába vetett -éles zablánál fogva.</p> -<p>– Csináld ezt utána! szólt Opour Imolához, ismét odadobva a -fenevad elé a gödölyét.</p> -<p>Imola még el sem sápadt. Odalépegetett az oroszlánhoz szeliden; -még csak vesszőt sem hozott magával, csak a szemébe nézett a nagy -fenevadnak, azokkal a bűbájt sugárzó nagy égvirág-szemeivel, s -attól a nézéstől az oroszlán pofájáról elsimultak a harag ránczai, -az a nagy bolond vadállati ábrázat valósággal mosolyogni kezdett, -még a fülét is hátrahúzta; s mikor a leánynak a varázstevő keze -hozzáért a fejéhez, hogy azt megsimogassa: az oroszlán féloldalt -fordította neki a fejét, mintha azt mondaná: «no még itt is;» a -szemeit is összehunyta, a körmeit behúzta a talpa közé, csak a -lobonczos farkával veregette a földet, utoljára hanyatt fordult, -mint a macska, s játszani kezdett. S mikor aztán a leány kezébe -fogta a gödölyét, az oroszlán megnyalta a gödölyének az orrát a -nyelvével.</p> -<p>– Alirumna volt az anyád! Az tanított erre a varázslatra! kiálta -szörnyűködve Opour; míg a többi rhabonbánok nagy tetszésre riadtak -köröskörül. Az oroszlánomat is megigézted!</p> -<p>Hej de ha még csak az oroszlánát igézte volna meg <span class= -"pagenum"><a name="Page_30" id="Page_30">-30-</a></span> -tekintetével ez a leány; de a legnagyobbik fia is beleesett annak a -bűbájába. Abban is kicserélte a lelket. E szemek varázslata alatt -elfeledte Szilamér, hogy az Opourok és Mikék örök ellenségek, s -bizony azzal a szándékkal irányozta a kardja hegyét az oroszlán -felé, hogy ha az Imolát meg találja tépni, rögtön halálra szúrja -vele.</p> -<p>Mike Sára büszkeségtől tündöklő orczával ölelte keblére leányát. -Nem válik ez szégyenére a nemzetségének.</p> -<p>– No, de hátra van még a harmadik igazság! mondá Opour, a -tisztaság próbája.</p> -<p>Már erre a szóra haraggal dobbant fel az úrasszony.</p> -<p>– Kell azt még bizonyítani az én leányomnak?</p> -<p>– A törvény: törvény; mondá keserű gúnynyal Opour.</p> -<p>– A kik a törvényt hozták, csak férfira gondoltak; hajadon -szűzleányt egy ilyen kérdéssel illetni is vétek!</p> -<p>A férfiak mind helyeselték ezt. Az ilyen próbát hajadon leánynak -nem szükség letenni. De Rapsonnéból kitört az irigység: neki nem -volt leánya.</p> -<p>– De csak tartsuk meg a törvényt. Az ember esendő. Ilyen idős -hajadonnak már sokfelé lehetett az útja.</p> -<p>– Magáról tudja kegyelmed? veté oda gorombán Mike Sára asszony. -No hát hozzák azt a próbatevő üstöt! nem féltem tőle a -leányomat.</p> -<p>Abban az időben gazdag ezüstbányájuk volt a hegyekben a -székelyeknek, ott állt a hatalmas kohó, a hol az érczeket -kiolvasztották. Nagy négyfülű üstben felhozta négy hevér az -olvasztott ezüstöt, s odahelyezé az oltárkőre.</p> -<p>Az volt a tisztaság próbája, hogy a bizonyító ezekkel a -szavakkal: «a milyen tiszta a szivem, olyan tiszta legyen a kezem -is», belemártotta kezét az olvadt ezüstbe.</p> -<p>Isten csodája-e, vagy valami bűbájos mesterség, hogy voltak -sokan, a kik ebben a próbában a kezüket össze nem égették? Abban az -időben ez volt a rendes bizonyítás: a hol nem volt olvadt ezüst, -tüzes vasat hoztak; törvény rendelte így; a körüljáró -«billogos»-nak ez volt az igazságszolgáltatása. <span class= -"pagenum"><a name="Page_31" id="Page_31">-31-</a></span></p> -<p>Iszla csak egy rövid káromkodásig, de Imola egy üdvözlégy -Máriáig tartotta benn a kezét az olvadt ezüstben s az alatt nem az -ő arczán folyt végig a könyű, nem is az anyjáén, hanem a -Szilamérén. Az ifju dalia azon gondolkozott, hogy ha Imolának -összeég a keze, felrugja az oltárkövön az áldozatkondért az egész -ezüsttel.</p> -<p>De nem égette meg.</p> -<p>A főrhabonbán dobütés után kimondá a tanács itéletét, hogy Opour -Iszla levente és Mike Imola fiuleány helyet foglalhatnak a Körültáj -gyülekezetében a Száldokfákon belül.</p> -<p>– Magad is alirumna vagy, dörmögé boszúval Opour Kevend.</p> -<p>A főrhabonbán ekkor Mike Sárához fordult.</p> -<p>– És most add elő, miért hivattad össze a Fergetyüvárral a -székely nemzet tanácsát a maksai dombra?</p> -<p>– Elmondom. Értsétek meg. A kun nemzet hét nemzetséggel vonul -keresztül a székely földön Magyarországba, a királyok engedelmével. -Béla király megparancsolta a székelyek grófjának, hogy békében -engedje őket elvonulni a Honárkán, az Etele útján, a Rhapsonné -útján egész Kolozsvárig. Én, a rétyi nyirnek és a Honárkának örökös -urasszonya, kötést szerzettem a kunok vezérével, Kuthen -fejedelemfival, hogy én is békével engedem őt seregestől, népestől, -minden jószágostól egész birtokomon keresztül vonulni, de ő is -békében hagyja, meg nem háborítja az én népemnek se testét, se -lelkét, se semmiféle jószágát. Kuthen vezér ezt a kötést megerősíté -a nagy esküvéssel a négy éltetőre, a szétvágott kutyával. És arra -kérdés támadt közöttünk, hogy ha a kunok itt a mi székely földünkön -az ő áldozataikat végezni fogják: ez nem lesz-e majd lélekháborodás -a a keresztyénhitű székely népre nézve, nem rontják-e meg az én -nemzetségemet az ő szokásaik?</p> -<p>– De bizony megrontják! rikácsolt közbe Rapsonné asszony, a -kinek már majd kifúrta az oldalát a szó, <span class= -"pagenum"><a name="Page_32" id="Page_32">-32-</a></span> abbeli -kínjában, hogy egy másik asszony annyi ideig beszél ő előtte; nem -hagyta Mike Sárának végigmondani a magáét, hanem közibe vágott, s -akkor aztán semmi gát az ő beszéde árját fel nem tarthatá vala. -«Hogy ne rontanának meg bennünket. Czudar, rusnya, riha nép ez. -Alig hogy letelepedtek, boszorkánygyülést tartottak a rétyi nyiren. -Ezeren is voltak, vízen keresztül jöttek, vízben el nem merültek, -férfiakat megnyergeltek, azokon lovagoltak, apró gyermekeket víz -fenekéről felhoztak, tüzet fából csináltak, tűzön átugráltak, kis -gyerekeket tüzön keresztül dobáltak, kigyót, békát összeszedtek, -üstbe hánytak; azt megfőzték; ördögökkel tánczot jártak; -összeszedték a harmatot, s zsákba dugták; a kútágasba kést ütöttek, -azon keresztül a vidéken minden tehenet kifejtek, az én teheneim is -mind véres tejet adtak az éjjel: látta őket, ott volt Darkó -juhászom, azt megérezték a szagáról, pedig elbujt faoduba, de -kihúzták s csak úgy kegyelmeztek meg neki, hogy megigérte, hogy sót -hoz nekik. Éjjel sót csak a boszorkányok kérnek. Azzal úgy -elfordították a nyakát a pásztorlegénynek, hogy most is oldalt áll -a feje. Még nagyobb gonoszságot követtek el az Olt mellett. Egy -halászlegény megleste őket, mikor mint hattyúk, meg vadludak -odarepültek a leányaik a partra, ott levetették a hattyúruhát, a -holdvilágnál megfürödtek, hajaikat szétbontották, énekeltek, -karéjban tánczoltak; a halászlegény reggelre holdas lett a -varázslatuk miatt. Az ördögökkel vannak. Én az én utamon keresztül -nem hagyom őket vegyegni.»</p> -<p>Opour Kevend goromba kaczagással kiálta közbe.</p> -<p>– Talán bizony fél kend, nénémasszony, hogy a mely utat az ördög -csinált oda kendnek, azt az utat megint elviszi az ördög?</p> -<p>Rapsonné mérgesen förmedt a háborgatóra.</p> -<p>– Te neked meg, vén bak, jobb lesz, hogyha hallgatsz az -ördögről! Hiszen három fiad közül kettő váltott gyerek. Azt -mindenki látja. Csak a középső a te képed. <span class= -"pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33">-33-</a></span> A -legnagyobbikat a Furusina tündér cserélte ki a magáéval, a -legkisebbet meg a Drómó ördög tette a fészkedbe; ott a pofáján a -fekete jegye!</p> -<p>Hajh, micsoda viheder keletkezett erre! A négy Opour férfi mind -visszakiabált Rapsonnéra, a ki meg, száz ránczba vigyorítva az -ábrázatját, csak úgy vicsorgatta azt a harmadfél fogát reájuk. -Legdühösebb volt az öreg Opour, a ki nemcsak a három fiát -buzdította Rapsonné ellen haragra, de még az oroszlánját is -ráuszította; de a mitől Rapsonné meg nem ijedt, hanem ő is előrántá -a palástja alól a három singnyi hosszú fekete kigyóját s azt -farkánál fogva kibocsátá a rátámadók ellen; a kigyó sziszegve -emelte fulánkos fejét az oroszlán ellen, a ki visszahőkölt előle -ijedten, és se ember, se állat nem mert Rapsonnéhoz közelíteni, úgy -féltek tőle, meg a kigyójától. Ellenben a tanácstagok lábainál levő -szelindekek mind beleavatkoztak hangos csaholással ebbe a -perpatvarba. (Mivelhogy a hű medvefogó ebét, kivált táborjáráskor, -mindenki maga mellett tartotta szüntelen.)</p> -<p>Csak a főrhabonbán hármas dobütése tudta elcsitítani ezt a -szörnyű lármát.</p> -<p>– Hallgatás legyen a szent tanácsdombon! Kussodjanak el már az -oktalan állatok! Nem áldozat helye ez már, a hol kutyákra, medvékre -van szükség, hogy az áldozatmén belein osztozzanak. Itt most ember -tanácskozik, észszel, nem fegyverrel. Te Opour rhabonbán olyan -fegyverrel támadtad meg Rapsonnét, a miben ő náladnál erősebb, a -nyelvpirittyel. A mi sebet kaptál, viseld. Máskor ne hagyd a -nyelvedet kiguvadni a tokjából. Te pedig Rapsonné hugomasszony, ne -szólj, a míg nem kérdeznek, akkor is beszélj ész szerint s ne légy -minden lében kanál. Nem kérdezte itt azt senki, hogy vannak-e -boszorkányaik a kunoknak? Kálmán királyunk kimondta törvényben, -hogy nincsenek. S a törvény: törvény. Hogy a te juhászod látott sok -vén banyát, azt elhiszem: a kunoknak az a szokásuk, hogy a vén -asszonyokat félrecsapják, s a kis <span class="pagenum"><a name= -"Page_34" id="Page_34">-34-</a></span> porontyaikat is azoknak a -nyakukba dobják. Nem szeretik a vénasszony-pört, meg a -gyereksírást. Hogy ezek a férfiak nyakában ülve jöttek ki a vízből, -abban semmi varázslat sincs: kénytelenek voltak vele, ha bevitték a -mocsárba a bivalyok. Ha tüzet raktak, melegedtek nála. Azt hányták -üstre, a mit útban találtak, s ha megfúrták a nyirfát, annak a -levét csapolták le, nem a te teheneidét. Ha véres tejet fejtek -nálad, csapasd meg a gulyásaidat, miért hajtották a csordát -szirontákos legelőre? A mit pedig a halászlegényed látott, azt nem -kellett volna neki meglátni. Ha éjjel van, alugyék, s ne -leskelődjék a kunok szép leányai után, mikor azok a vízre járnak s -ne bámulja a holdat: hiszen hallhatta az anyjától, hogy nem jó a -holdba nézni, mert abban egy ember hegedül, s ha annak a -hegedüjéről egy húr lepattan, megüti a mafláskodó szemét. Bolondnak -bolond a tanácsa. – Az ide nem kerül. Azonban a mi tisztünk a -fölött igazságot tenni, hogy a kun jövevényeknek a bálványáldozata -nem háborítja-e meg népünk lelki békességét: nem ragadja-e a -bálványimádás sötét berkeibe vissza székely nemzetünket? a miből -bizony nagy háborúság lenne! S ha a székely a fejedelmek ellen, a -magyarok ellen támad, csak ő vallja kárát. Székely támad: székely -bánja! Azért igazság, hogy Mike Sára asszony kivánsága szerint a -kun atyafiak idehivassanak s adják elő, mi az ő bálványáldozatuk? -Ha nagy lármával jár, sipszóval, dobveréssel, tűzrakással, -botránkoztatással, tiltassanak el tőle; ha titokban tehetik, hogy -senkit se háborítanak vele: az ő lelkük rajta! Gondoljátok meg, -hogy a kun nép a mi vérünk: egy ükeink voltak, most egy haza fiai -leszünk. Egy fonálnyi szeretettel többet meg lehet kötni, mint egy -pászma haraggal. – Ezt gondoljátok meg.</p> -<p>Általános zúgás hagyta helyben az öreg szavait. Még Rapsonnét is -megnyugtatta a «hugomasszony» megszólítás.</p> -<p>Azzal a székely gróf jeladására minden oldalról megszólaltak -<span class="pagenum"><a name="Page_35" id= -"Page_35">-35-</a></span> a kürtök, behivogatva a népet, s -felszólítva a kunok követségeit a közeledésre. Mikor a körültájt -tartották a maksai dombon, akkor az volt a szokás, hogy a nem -harczra való nép elfoglalta a hársfák közléit, asszonyok, öregek -onnan hallgatták a nagy zöld boltozat alatti tanácskozást; a -gyermekek pedig felmásztak a fákra, s egész csoportostól -elhelyezkedve a benyuló ágakon, ott szájukba vett falevelekkel és -cserépsipokkal utánozták a madarak éneklését. (Még maig is -fenmaradt ez a szokás a ditrói egyházban a karácsonyéji szertartás -alatt.)</p> -<h2>A BÁBOLNA ISTENASSZONY.</h2> -<p>Mint afféle keleti pusztázó nemzetnél szokás, minél rongyosabb -az alsórendű népség, annál nagyobb pompával jár az előkelő rend; a -kunnál is a vénasszony rongyot aggatott magára, a gyermek és a -rabszolga mezítelen szaladgált, a gyalog embert, a pásztort -állatbőr takarta; hanem aztán a fegyveres lovagokon ragyogott -négyféle ország viselete, a papok aranyos kantusban jártak, s a -fejedelem körül levő mindenféle tivatulusok azt sem tudták, miféle -csodapompával külömböztessék meg magukat.</p> -<p>Legelől jöttek a kakastollas garabonczok, teveháton, tele -aggatva csengetyűkkel, körülfonva rézlánczokkal: csupa zenebona -volt a megjelenésük; utánuk a főtáltos a bokolábrás, nyolcz fehér -ló húzta szekéren: egész vég selyem volt tekerve a termete körül, -válltól sarkig, alig tudott tőle lépni; a fején hegyes süveg, a nap -arany csillagával, kezében a kőfejsze, az áldozathoz való, a két -karja vállig meztelen, vas és ezüst karpereczekkel átszorítva. -Szekerének a hosszú lőcseire lókoponyák voltak tűzve. Azután jött -tizenkét fehér kutyától vont kétkerekű talyigán a jövendőmondó -horkáz, hosszú, földig érő palástban, fejére farkasfej bőre van -húzva, kezében a kigyóbőrrel bevont bot, oldaláról arany lánczon -csüng alá az <span class="pagenum"><a name="Page_36" id= -"Page_36">-36-</a></span> áldozatkehely, a mi emberkoponyából van -formálva; mellette lovagolnak fehér lovakon a «szűz legények», a -kiknek hivataluk a szent tüzet forgatott kerékkel meggyujtani. A -fejeiken fazékforma sisakokat viselnek, a miktől csak lefelé lehet -látniok, hogy asszonyra ne nézhessenek; a lovaikat úgy vezették -púposhátú törpék. Majd a főcsakán jött fényes kíséretével, -mindannyian délczeg paripákon, a miknek a sörénye szirony közé volt -fonva, még a nyerge is drágakövekkel volt kirakva valamennyinek, a -dolmányuk boglártól ragyogó, selyemvirágokkal himes.</p> -<p>Csak azután következett maga a fejedelem, Thatha, nyolcz fehér -bivalytól vontatott szekéren, – a minek abroncsra vont bibor -kárpitjai voltak; rúdja és kerekei fényesen megaranyozva; a -bivalyok nyakán csengő-bongó ezüst kolompok. Mikor megérkezett, hét -kürtös fujt riadót, s a bokolábrás üdvözlő szókat mondott; de -mindazt felülmulta az a nagy rivallás, a mi a köröndön belül -fogadta az érkezőket; keverve volt abban a nevetés az üdvözlő -szóval; de még a kutyaugatás sem maradt el belőle, s a milyen nehéz -volna elhatározni, hogy a székely tanácsfők szelindekjei a maguk -vad üvöltésével, barátságos indulatukat akarják-e kifejezni a kunok -szekérbe fogott ebei iránt, vagy az ellenkezőt? ép olyan bajos -lenne kimondani, hogy a székelyek elfogadó zajában annak az örömnek -volt-e meg a hangja, a mit az ősvallásra visszaemlékezők -érezhettek, mikor ezt a pogány szertartáshoz való ember és -állatsokaságot újra meglátták jelenni hazájukban? vagy pedig az -elszörnyedés tört ki e hangokban az új tiszta hit megháborítása -miatt?</p> -<p>A zaj csak akkor csendesült el, mikor a főcsakán, és a fejedelem -belépegetett a száldokfa köröndbe.</p> -<p>Minden székelynek visszatetszett az a szokás, hogy Kuthen előtte -jött a fejedelemnek, a ki neki még azonfelül apja is volt. Úgy -illett volna, hogy a fiú az apját gyámolítsa, a kinek arra valóban -nagy szüksége is volt: <span class="pagenum"><a name="Page_37" id= -"Page_37">-37-</a></span> öreg volt már és tehetetlen; nagy, -potrohos termetét alig birták a lábai, két karjával jobbra-balra -fogózott a vezetőibe, el-elbotlott hosszú, asszonyos kantusában, a -mi csupa arany szövetből volt, megbéllelve drága prémmel; a feje is -csillogó lepellel eltakarva, a mit zománczos aranyabroncs tartott a -homlokára szorítva; a szakálla zöldessárga volt a régiségtől; hanem -azért gyöngyökkel átfűzve s a bajusza két végét egy-egy nagy szem -gyöngy huzta alá, a füle mögé csavarintva. Duzzadt arcza, kimeredt -veres szemei, vastag piros ajkai, egész tekintete egy eleven -bálványt árultak el benne, a kinek nincsen egyéb dolga, mint a -gyönyörűséget egymásra halmozni, annak soha fogytát nem érezni. -Szolgái asszonyhajjal, diófalevéllel töltött vánkosokat hoznak -utána, azokból csinálnak neki ülőhelyet s mikor arra elhelyezték, -kezébe adják a nagy fejedelmi botot, az arany buzogánynyal, arra -rátámaszkodhatik az állával, nehogy a fejét elejtse valahogy.</p> -<p>Annál délczegebb alak Kuthen vezér: a mint rengő léptekkel a -székely tanácsfők elé dobban, s ezüstnyelű kopjájára támaszkodva -megáll a középen, üdvözletül hegyével lefelé fordítva a dárdát. -Azután körülnéz s megtalálva a kit keres, így szól Mike Sára -asszonyhoz.</p> -<p>– Te hivtál, mi megjelentünk a Körültájban. Mit kivánsz tőlünk, -férfilelkű asszony?</p> -<p>Mike Sára tiszteletből felállt a helyéről s úgy beszélt a -vezérhez.</p> -<p>– Kivánságomat tudattam már veled, kunok főcsakánja; nálunk, -Székelyországban törvény tiltja a pogányvallás szertartásait. Az -ősi tuhudún hit áldozatait eltörültük, egyetértve nemzet és király. -Újra kigyulladni az eloltott tüzeket nem engedjük. Ha tehát a kunok -áldozása hasonlít a megtiltott tuhudún áldozáshoz, ti jövevények -ugyanazon törvény alá estek, mint az itt lakozók, s tűztől, víztől -eltiltattok.</p> -<p>(Ez volt a székely alaptörvényekben a legfőbb szentesítés.) -<span class="pagenum"><a name="Page_38" id= -"Page_38">-38-</a></span></p> -<p>Kuthen vezér daczosan felhuzta a vállát.</p> -<p>– Én áldozár nem vagyok, nem tudom megmondani, mi az igazság, mi -a bolondság? Láttam a világban bujdokolva hetvenhétféle oltárt, -hetvenhétféle áldozással. Egyiket sem értettem meg. Láttam az -akaczirokat, láttam a kuttigurokat, meg a pecsenyégeket, láttam a -várkunokat, láttam a kozárokat, meg a kabarokat, laktam együtt -görögökkel, trákokkal, bolgárokkal, tatárokkal; mindeniknek az -istenét sorra próbáltam: egy sem segített meg. Én nem hiszek a jó -istenekben, csak a rossz istenekben, a kik üldöznek, büntetnek, -megvernek. Áldozatot nem azért hozok nekik, hogy segítsenek, hanem -azért, hogy ne bántsanak. Ha ti nektek olyan istenetek van, a ki jó -kedvében jót is szokott tenni: adjatok belőle; én itt hagyom nektek -az enyimet érette cserébe.</p> -<p>De erre a szóra Thatha fejedelem haragosan kiáltott fel és vele -együtt a táltos, horkáz, a bokolábrás, a garabonczsereg; a kutyák -is üvöltöttek, mintha ők is tiltakoznának ez ajánlat ellen; pedig -nekik csak veszedelmükre volt a szittyavallás.</p> -<p>Kuthen hátrafordítá a fejét s dárdáját fenyegetésre emelve, -szólt:</p> -<p>– A kutyák ordíthatnak; de a többiek hallgassanak! (Az apját, a -fejedelmet még csak kutyába se vette.)</p> -<p>Aztán a két karját a dárda nyelére támasztva, azt mondá Mike -Sárának:</p> -<p>– A mi mostani istenünk a Bábolna-isten. Hallottad-e hírét?</p> -<p>– Soha sem hallottam.</p> -<p>– Pedig hallhattad volna. Sok czifra népe volt, míg én agyon nem -vertem. Egész város vette körül, márványkő palotája volt: azt az -apám pusztította el. A Bábolna-isten aztán velünk jött, mi -imádjuk.</p> -<p>– Nem ismerem.</p> -<p>– Pedig fajtád. Asszony. Hát majd mindjárt megismered; aztán -majd mondjátok meg, hasonlít-e az a ti ősbálványaitokhoz, -<span class="pagenum"><a name="Page_39" id= -"Page_39">-39-</a></span> a kiknek az áldozatát megtiltották a -magyar királyok? visszatéríti-e ez a ti népeteket az ős tuhudún -valláshoz? Hozzátok ide a Bábolna-istent!</p> -<p>A kúnok sokasága, mely a száldokfás körönd bejáratát elállta, -utat nyitott, hogy a bálványisten előbbre kerülhessen. Azt azonban -nem hozták a szabad ég alatt: egy nagy sátor volt föléje alkotva, -veres persiai szövöttesből; azt huszonnégy garaboncz emelte -rudakon, úgy, hogy az előre tolt sátor egészen takarva tartá a -bálványt: nem lehetett tudni, gyalog jön-e az, vagy szekéren? – -Előtte azonban nagy zeneszóval és énekléssel járultak a dalosok, -hegedűsök, a timboraverők, a tilinkó és tárogató-fuvók, s -hangicsálták azokat a méla bubánatos dalokat, a mik a magyarnak a -szívét úgy felcsiklándozzák. Hajh, idebenn Székelyországban mind -összetörették a hitbuzgó királyok ezeket a hangszereket: igen -bölcsen; mert a mit három pap a lelkébe prédikál a népnek, azt egy -hegedű, vagy egy tárogató egyszerre kiveri onnan. Ime most is, hogy -dobognak a lábaikkal egynémely rhabonbánok, a mint ezt a zeneszót -meghallják. Nem hiába nevezik a hegedűszót «ördögök -litaniájának!»</p> -<p>A bejárat előtt aztán megállt a sátor. A garabonczok elől -széthuzták a kárpitokat, a dalosok, hegedűsök oldalt álltak, s arra -a felnyilt sátorból előtámadt a Bábolna-isten. Aranyos szekéren -ült, a mit tizenkét ifjú szép leány huzott, bibor-hámba fogva. Mind -mezítelenek: a hogy az Isten megalkotta őket; s a milyenek a -papnéi, olyan a bálvány maga is: egy leplezetlen női szobor, -aranyozott rézből, a fején napforma küllős koronával; talán -Astarte, vagy Mylitta, vagy ki tudja, hogy hítták annál a népnél, a -ki legelőször megalkotta? a kúnok tán tizedik kézből vették azt el, -megtették a maguk istenének s elnevezték Bábolnának.</p> -<p>A székelyek csak elnémultak a nagy bámulat miatt, a mint a -tizenkét észbontó tündéralak elkezdett a zeneszóra a bálvány körül -valami varázslattal teljes tánczot járni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_40" id="Page_40">-40-</a></span></p> -<p>Hanem Imola e látványra egyszerre sírva fakadt a sértett -szemérem érzetétől s mintha ő szégyenlené legjobban magát, sűrű -hajával eltakarta az arczát s odaveté magát az anyja keblére.</p> -<p>– Utczu la! kaczagott fel Opoúr Kevend, s vele együtt nevetett -két kisebbik fia is. A vitéz még sírva fakad! Hát úgy-e, hogy nem -mindenben egyenlő a leány a férfival!</p> -<p>– Nem! kiáltá Mike Sára, leányát magához karolva. Ebben az -egyben jobb! Ebben fölötte áll a férfinak! S jaj volna a székely -nemzetnek, ha ennek a szűzei a Bábolna-isten és fertelmes -kiséretének láttára sírva nem fakadnának s el nem dugnák az -arczaikat.</p> -<p>Azzal leányának a fejét még jobban eltakarva özvegyi fátyolával, -odafordult Kuthen vezérhez s keserűen kifakadt ily szókkal:</p> -<p>– Ime, ez az a bálvány, a ki titeket hazátlanokká tesz; ez az, a -ki arra kényszerít, hogy országról-országra bujdokoljatok, hogy -minden ellenségnek üldözöttei legyetek: mert kilopja ez a férfiak -szívéből a lelket, karjaikból az erőt, az asszonyoktól elveszi a -hűséget, a gyermekektől a tiszteletet. Vész, pusztulás ez a bálvány -annak a népnek, a mely azt magával hordja; vész, pusztulás annak az -országnak, a hol letelepszik vele! Jóslatot mondok neked, Kuthen -vezér! Te derék férfi vagy, hős, vitéz és igaz ember, néped -rokonom, mint a magyar: kivánnom kell, hogy boldog légy népeddel -együtt a te új hazádban. De te szerencsétlenséget fogsz vinni a -magyaroknak és magadnak, s a te dicső fejeddel gurigázni fognak az -utczán a magyarok s gázolni fogtok egymás vérében. És mind ennek az -okozója ez a fertelmes bálvány-isten!</p> -<p>S oly nagy volt az elkeseredés az asszony szívében, hogy -indulatát nem birva türtőztetni, a kezében levő arany csákánynyal -megsujtá a Bábolna-bálványt, hogy az érczszobor nagyot csendült -utána.</p> -<p>E vakmerő oltársértésre a kúnok minden népe felzúdult, maga -Thatha király is olyan haragba jött, hogy a <span class= -"pagenum"><a name="Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> -buzogányával meg akarta hajítani a bálványát megbántó asszonyt, -csakhogy kiejté azt tehetetlen kezéből s a saját lábát ütötte meg -vele. Ki tudja, minő veszedelem támadhatott volna még ebből, ha egy -hatalmas, erőteljes hang túl nem dörgi az egész lármazsivajt, s egy -délczeg férfi a székelyek közül oda nem lép a kúnok és a székely -asszonyok közé. Ez Szilamér volt, Opour Kevend legnagyobbik -fia.</p> -<p>– Engedd meg főrhabonbán, szólt az ifjú, hogy szót emelhessek a -gyülekezetben.</p> -<p>– Ifjú vagy még, – monda Káldor, – nem illetne meg a beszéd a -tanácsban. Meggondoltad-e, hogy mit akarsz szólni?</p> -<p>– Meggondoltam.</p> -<p>– Gondold meg még egyszer.</p> -<p>– Bizony meggondoltam.</p> -<p>– Akkor beszélj.</p> -<p>Szilamér két karját egymásra téve, úgy állt, hogy a két nőt -termetével eltakarja a kúnok elől, s aztán beszélt csendesen -remegő, de mély zengésű hangon.</p> -<p>– Székelyek és kúnok, édes véreim! halljátok szavamat. Nem -messze Bálványosvártól, magas bérczek között van egy kerek tó. A -tuhudúnok Ividő tavának hivták azt, az új vallás követői Szent Anna -tavának nevezik. Szájról-szájra hagyva él még a történet, hogy itt -két testvér élt, két nagy sziklavárban, nagy pompa, gazdagság, -bőség és hatalom lakta mind a kettőt. Egy nap az öregebb bátya -várlakában egy nagy úr jelent meg; nyolcz délczeg paripa, aranyos -csojtárral, szekerébe fogva. A várúr szemének megtetszett a nyolcz -ló: kérte drága pénzen, a vendég nem adta. Aztán ettek, ittak, víg -lakozás után koczkát hoztak elő. Játszottak ezüstben, játszottak -aranyban. «Hopczihér», az ördög, a várúrral tartott, a pénzt mind -elnyerte. A jövevény vendég lovait tette fel: mind a nyolcz -paripát, az arany csojtárral. Az is odaveszett. Vendég úr gyalog -ment világi utjára. Ez pedig nem volt más, <span class= -"pagenum"><a name="Page_42" id="Page_42">-42-</a></span> mint -Damasek isten. Másnap ment a bátya öcscsét látogatni, nyolcz -elnyert paripán. Ilyen nincs senkinek! dicsekvék előtte. No, én -nekem szebb lesz, kérkedék az öcscse: fogadásom állja. Fogadjunk -mindenbe, egész birtokunkba, várunk, földünk bánja. Ha én heted -napra a te nyolcz lovadnál pompásabb fogattal vágtatok be hozzád: -enyém leszen minden; ha nem, te birj mindent. Hat nap alatt az öcs -előkerestette egész birtokáról a legszebb nyolcz szűzet. A heted -nap aztán mind levetkőztette a szép nyolcz szűz leányt, a hogy anya -szülte és úgy befogatta aranyos szekérbe. De a nyolcz szűz leány -nem akart indítni. Csak a könye folyott, csak az arcza égett, de -egyik se mozdult. Ekkor a vár ura felugrott a bakra, felkapta az -ostort, odavágott véle az ostorhegyesre. Szép szelíd szűz lyányka, -szöghajú Ividő volt az ostorhegyes. Vére kiserkedt rá, az -ostorütésre. A lány felkiáltott: óh Damasek Isten! te hatalmas -Isten! Ne hagyd megcsúfolni szűz ártatlanságom! És abban a nyomban -rémséges robajjal összeroskadt a vár, a vár palotástól, palota -hegyestől, hegy, szikla erdőstől, mind alásülyedett, mély tó -fenekére, csak a nyolcz szűz leány úszott a tó szinén, -fehérhattyúképen. Így tett haragjában a Damasek Isten! Ezt a -történetet én az anyámtól hallottam; tehát igaz. Gondoljatok reá, -Istenek haragját nem jó felkölteni, gyönge szűz leányok -megcsúfolásával.</p> -<p>Az egész gyülekezet, kún és székely, mind mélyen meg volt -indulva Szilamér beszéde után.</p> -<p>– Ez aztán a bölcs ifjú! monda Kájon horkáz Zezárma táltosnak. -Igazi jó készültségű ifjú. A ki nemcsak a hadakozáshoz ért, de még -a régen mult történeteket is ismeri. S úgy folyik a szájából a -beszéd, hogy hegedűvel lehetne kisérni. Csupa sarokra megy, a mit -mond. Ez aztán a helyes beszéd; nem olyan oktalan átkozódás, mint a -mit amaz asszony elcsergetett. Az asszony csak asszony, a férfi -csak férfi.</p> -<p>Még maga Opour is meg volt a fiának a szónoklatával <span class= -"pagenum"><a name="Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> elégedve. -Hisz Damasek Isten dicsőségére volt az tartva.</p> -<p>Várta mindenki, hogy mit szól erre Kuthen?</p> -<p>Soká gondolkozott, leránczolt homlokkal s szemenként megnézte az -egész gyülekezetet, egyszerre aztán így szólt:</p> -<p>– Halljátok székelyek: Megértettem eddig, hogy a mi istenünk, a -Bábolna-isten, itt a székely földön nincs szivesen látva. A mit ez -asszony mondott: jövendőbe látó őrjöngő jóslással, az engem fel nem -tart. A mit eme derék ifjú beszélt, visszatekintve bölcs -hátranézéssel az elmultak tanulságaira, engem hátra nem ránt. Hanem -az a sírás, a mit ez a leány hallatott itt előttem, az visszariaszt -és megtántorít. Sok nagy vízen átkeltem már népemmel és -bálványommal együtt, átúsztattam az Etelt, a Bajkált, a Kürteltót, -a Ister hét ágát; de ezen az egy könycseppen nem tudok -keresztülusztatni. A mely országban a Bábolna-istennő láttára ilyen -könycsepp jelenik meg a hajadon leányok szemében, ott az én -Istenemnek megszünt a hatalma. Ebben az egy könycseppben jobban -elsülyed az, mintha az Arál-tó közepébe volna elmerítve. Elköltözöm -Székelyországtokon keresztül eskü, fogadás, szer mellett, a nélkül, -hogy áldozatot tennék a magam istenének. Sőt zálogul itt hagyom -nálatok a Bábolna-istent; tartsátok rekesz alatt, a míg népemnek -utolsó csapata is ki nem tisztult innen: akkor adjátok ki, majd ha -érte küldök.</p> -<p>Ez a milyen nagylelkű, ép olyan bölcs elhatározás volt a kúnok -csakánjától. Ez által egyszerre helyre lett állítva a testvéries -egyetértés a kúnok és székelyek között, megszüntetve a féltékenység -kereszténynél és őshitűnél – s egyúttal a kún népnek az előre -vonulása is meggyorsítva. Most már ezek ugyan sietni fognak -keresztül vonulni a székelyföldön, hogy a zálogban hagyott -bálványistenüket mentül hamarább megkaphassák.</p> -<p>A mint azonban ezt a szót kimondá Kuthen vezér, egy székely -menyecske, a ki a hársfák egyikére felkapaszkodva hallgatá a -Körültáj tanácsát, vérszemet kapva, leoldá nyakából <span class= -"pagenum"><a name="Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> a kétujjú -zekéjét s azt ezzel a székely jelszóval: «Jeddre ne!» oly ügyesen -hajítá a Bábolna-bálvány felé, hogy ez az istennő nyakába kerülve, -annak az alakját hirtelen egész czombtövig eltakarta, csak a két -aranyos lábszár lógott ki alóla, a mi nagy nevetséget szerzett -nemcsak a székelyekben, de még a kunokban is, s erre a bátorításra -minden oldalról előtörének a székely asszonyok, s valamennyien egy -akkoriban dívott széles szövetet viselvén a ruhájukon fölül, a mit -fótának neveztek, ezzel nagy hirtelen úgy felöltöztették a -Bábolna-istennőnek mind a tizenkét szekérvontató leányait, hogy nem -volt azokon többé semmi megbotránkozásra méltó.</p> -<p>Csak az öreg fejedelem, a potrohos Thatha nem akart beleegyezni -fia itéletébe. A felkapott buzogányával megint csak saját magát -vágta hátba, mikor Kuthenre akarta hajítani, azután meg odaveté -magát hasra a bálvány lábaihoz s a szekerének a kerekeit ölelte át, -ordítozva, hogy ő nem engedi azt magától elvétetni. – Kuthen intett -a kisérő vitézeinek, s azok négyen kezénél-lábánál fogva felkapták -Thatha fejedelmet s hogy ne ordítson olyan nagyon, megitatták egy -kulacsból valami varázsitallal, a mitől aztán megszünt átkozódni s -engedte magát a szekerébe czepeltetni.</p> -<p>Ime tehát, a mit a vének bölcsesége, a férfiak minden bátorsága -nem birt kivívni, elnyerte egy leány könyező két szeme.</p> -<p>Maga mondta azt a kúnok főcsakánja, Kuthen vezér.</p> -<p>Igaz-e, nem-e, a mit mondott? Azt ember nem tudhatja. A szívekbe -nem lehet látni. Vajjontén csakugyan Imola könyrefakadása -térítette-e arra a gondolatra, hogy a Bábolna-istennőt elhagyja -magától? vagy pedig maga is régen főzte már azt a fejében, s -egészen igazat adott annak az asszonynak, a ki azzal fenyegette -meg, hogy az a bálvány teszi az ő népét hazátlanná, földönfutóvá, s -lelkében megrezzent annak a jóslata előtt, bárha nyelvével tagadta -is a hitét benne? Ki felelhet erre? Annyi tudnivaló, hogy -<span class="pagenum"><a name="Page_45" id= -"Page_45">-45-</a></span> soha Kuthen vezér a maksai száldokfás -dombon elhagyott Bábolna-istenasszonyért visza nem küldte a maga -embereit, hanem nagy hirtelen átköltözött a Honárkán, az Etele -útján, a Rapsonné útján, s mikor Deés alá megérkezett, ott az -Őrhalmon nagy máglyát rakatott nyergekből, s azon a vén Thathát, -valamennyi feleségével együtt megégetteté; a tevéket is agyon -üttette s együtt elsiroltatá Thatha hamvaival, réz kopját, arany -buzogányt, koronát, sarkantyút mind odarakatott mellé. Szokás volt -ez a vándor népeknél, hogy a megvénhedett fejedelmet nem vitték át -az új ország határán, a hol le akartak telepedni, hanem a két -ország közötti legmagasabb hegyen megölték, megégették és -eltemették. Így tettek a magyarok is Álmos fejedelmükkel.</p> -<p>Hanem azért még sem kerülhette el a jó Kuthen fejedelem azt a -nehéz jóslatot, mit a székely alirumna-ivadék mondott -felgerjedésében, hogy a fejével fognak gurigázni az utczán a -magyarok. Bizony az lett a vége. S térdig gázolt a két testvér -nemzet egymás vérében nem sokára, a hogy azt Mike Sára -megjövendölé.</p> -<p>A száldokfás köröndben pedig ott maradt a Bábolna-istennő, -papnők nélkül, zenészek nélkül, imádók nélkül: nyakába vetett -panyóka zekével megcsúfolt istenszobor. A ki háborúságára született -a nemzetnek, a ki miatt irtóháborúkat viseltek thrákok, gepidák, -sarmaták, massagéták, agathyrsok, kúnok, egymástól elfoglalták s -meghódoltak előtte, hordozták két világrészen keresztül, míg -utoljára egy olyan nép között zátonylottak meg vele, a mely -szégyenli magát előtte s azt mondja az istennőnek: «eredj, takard -el meztelenségedet!» s azzal megszünt isten lenni.</p> -<p>– Ki fogja őrizni ezt a bálványt? – Kérdezé Káldor, a -főrhabonbán.</p> -<p>– Én!</p> -<p>– Én!</p> -<p>Egyszerre két szó is hangzott fel. <span class= -"pagenum"><a name="Page_46" id="Page_46">-46-</a></span></p> -<p>Opour Kevend és Rapsonné szóltak.</p> -<p>Ha valaki ráért volna megvigyázni a vénhedt tündérnő arczát, -attól a percztől fogva, a midőn a Bábolna és papnői a sátor alól -kibontakoztak, megdöbbent volna attól az átváltozástól, a mi ez -arczczal történt. Már maga az alak, mely eddig karikára görbedve -gunnyasztott, térdéhez értetett állal, egyszerre kiegyenesedett, a -száz éves csontok délczeg alakká merevültek ki, a beesett szemek -elkezdtek ragyogni, a száz ránczú pofák kigömbölyödtek a -mosolygástól, s az igézet alatt a hirtelen oda tekintőnek úgy -rémlhetett, mintha előtte állna ismét az a mesés tündér, a ki annyi -férfi szivet tört egykor cseréppé, – mintha valóban birtokában -volna az a bűvös asszony annak a kantéros kenőcsnek, a mitől még a -legrútabb boszorkány is egyszerre deli czifra asszonyá változik -által. Ez a bálvány, ez a táncz, ez a zene felkölté benne az -emlékezetet. A vér újra felforrott szivében s csiklandani kezdte -alvó érzékeit: kevés kellett volna hozzá, hogy oda szökkenjen a -tánczolók közé «hopp hirével!» s rákezdje a «szép asszonyok» -tánczát. Minden ize apróra reszketett s őrjöngő mosolygásra nyiltak -fel ajkai.</p> -<p>– Én őrzöm meg a bálványt! kiálta hevesen, Káldor -felszóllítására.</p> -<p>A főrhabonbán csillapító kézmozdulattal inte Rapsonnénak.</p> -<p>– Nem te, hugám. Az nem neked való. A te váradban már ott van a -kápolna, a szüz Mária-képpel. Ez a kettő egymással meg nem fér. Te -csak imádd a szent szüzet. – Majd elviszi őrizetre Opour Kevend -rhabonbán öcsénk a Bábolna-képet a maga várába, a Bálványosba. Ott -még helyet találhat, a míg a kunok érte nem küldenek. Most -oszoljatok haza békességgel. Minden indulatot itt hagyjatok, -magatokkal semmit haza ne vigyetek.</p> -<p>Ősi szokás szerint mindegyike a jelenlevőknek a nagy -száldokfákról egy-egy csivatag sarjú hajtást tört le s annak a -leveleit maga előtt elhinté, annak a jeléül, hogy minden -<span class="pagenum"><a name="Page_47" id= -"Page_47">-47-</a></span> indulatot elszór magától, a mi -tanácstársai ellen gerjedt a lelkében. S nagyon őrizkedett mindenki -csak egy levelet is felvenni a földre hintettekből, mert -megeshetnék, hogy az elhajítónak valami indulatát magával vinné -el.</p> -<p>Hanem a mint Imola elszórta maga elé a hársfaleveleket, voltak, -a kik megvigyázták, hova hullanak el azok.</p> -<p>Opour Kevend három fia legutolsónak maradt az eltávozásnál. S -mikor egyedül maradtak, mind a hárman oda rohantak, a hol Imola -elszórta a hársfaleveleket. Egyet mindenik felkapott belőle.</p> -<p>– Én ezt a leányt elragadom! lihegé Iszla.</p> -<p>– Én ezt a leányt megölöm! dörmögé Zsombor.</p> -<p>– Én ezért a leányért meghalok! sohajtá Szilamér.</p> -<p>S elvitte magával mindenik a leányszórta levelet: vajh ki milyen -indulatát vitte el a levélhintőnek?</p> -<h2>BÁLVÁNYOSVÁR.</h2> -<p>– Arx idololatriae; a hogy Zsigmond királyunk adománylevele -nevezi.</p> -<p>A legrégibb székely várépitészet emléke. Rég túlélte az egyezer -esztendőt. Még most is állnak falai. Úgy volt az építve, hogy -örökké tartson. A «magyar Isten» számára építették. Itt gyültek -össze hivei még a harmadik századjában is a keresztyén vallás -uralmának. S a királyok és a vajdák nem mertek arra gondolni, hogy -Bálványos-várát ostrom alá vegyék, elfoglalják, a régi Istent -belőle kizavarják. A mit a királyok és vajdák nem mertek megtenni, -megtette egy asszony. Meglátjuk, hogy történhetett az?</p> -<p>Még romjaiban elnézve is fölséges ez a vár. Háromezer ötszáz -lábnyi magas hegy tetején, a minek három oldala hozzájárulhatatlan, -mered föl a tizenkét öl magas torony, a minek falait sem -villámverés, sem földrengés nem birta ledönteni. Körülötte a várost -átölelő erős falak: csakhogy az a város most már vadzsályával van -benőve. Tetejéről <span class="pagenum"><a name="Page_48" id= -"Page_48">-48-</a></span> belátni a fél Székelyországot. Valamikor -ennek a toronynak aranyozott teteje volt: csúcsán az aranynap -sugárküllős képével; – támadáskor, alkonyatkor olyan messze -elragyogott az, a milyen messze a horkázok tárogatói elhangzottak. -Ez a torony volt bizonynyal a bálványok szentélye; a két öl -vastagságú falak alig hagynak fenn négy ölnyi belső világot: a -toronynak se ajtaja, se ablaka sehol, csak a kiülő párkányzatán -keletnek van rajta egy fülke, faragott gyámkővel, egy ember betölti -azt. Földalatti folyosón jártak ebbe s napvilág nem érte a benne -őrzött ősi ereklyéket.</p> -<p>Négy emeletre volt a torony építve: azokban álltak a bálványok. -A szityafaj nem volt képfaragó. Bálványaikat nem alkotta emberi -kéz; maga a négy éltető, a négy «kis isten» készítette azokat – az -«öreg isten» parancsolatjára.</p> -<p>Esztendőben egyszer, a csillaghullás napján (ma Lőrincz napjának -nevezik) eljöttek a földalatti úton e toronyba a táltosok, a -gyulák, a horkázok és rhabonbánok. Ez volt az óév utolsó napja. Az -égről is ekkor dobálják le az ócska csillagokat, s újakat gyujtanak -meg helyettük; a földön is kioltogatják mindenütt a tavalyi tüzeket -s új tüzet gyujtanak Bálványos-várában: onnan osztják azt szét a -vidéken élő hiveknek. Ekkor hát fáklyafénynél végig járják a vallás -fejei mind a négy emeletét a toronynak, s kezeikkel érintik a négy -bálványt.</p> -<p>Az egyiket a Földisten adta. Csodálatos, félig ember, félig hal -alakú kő az: így termett a földben, senki sem csinálta más, mint -maga a föld. A «Kalandos» patak nagy áradatkor ma is hord elő még a -föld kebléből szeszélyes emberalakokat, miket a természet keze -idomított. Egyet most is látni belőlük Erdő-Szent-Györgyön a Zeyk -kastély udvarában. Hajdan imádták azt: most csak kapubálvány.</p> -<p>A másik bálványt a Vizisten alkotta: mai nap özönfának nevezik. -Óriási fatörzs, a mi a Fekete Ügy vizében koromfekete kővé vált. -Fejsze nem fogja, s szikrát ad az aczélütésre. Ez is a teremtő «kis -isten» csodája. <span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span></p> -<p>A harmadik a Légisten bálványa: egy roppant nagy lebkő, a mi itt -esett le a Bálványos mellett, letört darabjából készült az a -pallos, a mivel a székely fejedelmek megtették a «napvágást».</p> -<p>A negyedik a Tüzisten bálványa. A kovásznai sárokádó -pokolkéménynek egyszer eszébe jutott sár helyett tüzet és olvadt -érczeket okádni; akkor dobta ki ezt a bálványt; olyan az, mint egy -kétfejű ember, térdén guggolva. Mind a négy bálványt maga az -istenség alkotta, az küldte.</p> -<p>Ezek lakják a torony négy emeletét: a négy éltető jelképe.</p> -<p>Maga a rézkupola azokat az ereklyéket rejti, a miket már ember -hozott létre. Itt őrzik a kőkutyát, a mit aranynyal töltötten -találtak a föld alatt; az ökörbőrre rovátkolt végrendeletét Csaba -vezérnek, és a «balita» bálványkákat, a mik ohóban olvasztott -ezüstből alakultak, a hogy az omló ércz szeszélye formálta. Ilyent -ajándékoz a vőlegény menyasszonyának mátkatálban, s a javas -asszonyok azoknak a hepehupás forradásaiból le tudják olvasni a -jövendőt az új asszony számára. Valamennyi Opour családbeli -ősanyának itt vannak a balitái. Nagy kár, hogy a főfő ereklye, a -szerecsendiókehely, a mibe a vezérek vérüket bocsáták, a mivel nagy -szövetségkötéskor áldozni szoktak, nincs a többiek közt. Az ott -maradt Budavár uránál, Sándoúrnál. Az meg már keresztyén. Minek is -volna már? Nincs már szövetség. A hét székely vezérből csak egy -maga van még a tuhudúnok hitén Opour. Az se soká lesz.</p> -<p>Az idegen bálványokat a torony mellé ragasztott félkör alakú -rekeszték őrzi. Erdély földe mindenütt be van azokkal szórva. -Kétezer év előtt ez a római míveltségnek a hazája volt. Városok, -táborhelyek voltak, a hol most buján tenyészik az iharfa. Az ásó, -kapa töredezett istenszobrokat vet föl a földből. Ki tudja, hogy -hivták őket? Ha szép nő: Tündér Ilona; ha szakállas: Herkó Páter. A -buzgó keresztyén még apróbbra töri azt a kapafokkal; <span class= -"pagenum"><a name="Page_50" id="Page_50">-50-</a></span> hanem az -ősvallás követője megbecsüli: istenalak volt! ki tudja, miről -használ? Megmossa a patakban, felhordja Bálványos-várba, s ott -egész gyüjtemény szaporodik belőlük; nem imádják, de tisztelik.</p> -<p>Ebbe a rekesztékbe hozták el a kúnok Bábolna istennőjét is. -Talán épen a babyloni «Anaitis» volt. A kún «Bábolna» nevet adott -neki; a székely úgy hivja, hogy «Furuzsina»; a magyarnál -«Délibába».</p> -<p>Annyi bizonyos, hogy a szerelem istennője volt valaha -valahol.</p> -<p>Meg is érzett a hatalma azonnal Bálványos-várban, a mint ott -szállásba fogadták a tuhudún magyarok.</p> -<p>Attól a naptól fogva majd megbomlottak az asszonyféléért Opoúr -fiai.</p> -<p>Pedig bizony itt van az ó-tűzoltó, új tűzgyujtó ünnep s olyankor -az ifjú leventékre erős hivatal vár.</p> -<p>Az éjszakai csillaghullást az egész vidék népe ébren alvó -szemmel lesi kinn a mezőn, s reggel, mikor a Bálványosvár falain -megfujják a horkázok a hosszú kürtöket, siet fel minden nép a körül -levő helységekből, a pásztorkunyhókból Bálványos alá. Ott van egy -sík csapinós hegyoldalban a tűzhalom, a hol apáik áldoztak, ők is -oda sietnek. Minden asszony elhozza magával a tűzhelyén tegnapról -megmaradt parazsat fazékban, a férfiak száraz rőzsekötegeket, a -lányok kilenczféle füvet és virágot. Otthon minden tüzet -eloltottak, egy égő parázsnak nem szabad maradni a háznál, mert az -veszedelmet hozna.</p> -<p>A várból az első hajnalkaczagásra lejönnek a hatalmasak a -tűzhalomhoz. A rhabonbán fiaival, a táltos, a horkáz, a gyula, a -billogos, a perestoldó, a garabonczok, a fegyveres vitézekkel. A -tűzhalom két oldalán fehér lapos kövek vannak sorba rakva, azokon -az öregek telepesznek le, keletről a férfiak, nyugatról az -asszonyok.</p> -<p>Ott az asszonyok mind kiürítik a tűzhalomra a fazekaikban hozott -parazsat, s azt a Gyula, egy illatos füvekből készült pemetével -tiszta forrásvizet fecskendezve a tűzre, <span class= -"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> mind -eloltogatja. A tűzoltás alatt nem szabad beszélni. Így kell akkor -tenni, mikor az eleven parázs hideg, holt szénné átválik. Mi lenne -az emberből, ha Isten nem adna több tüzet? Ezen jó elkomorodni! Sok -öreg asszonynak köny szökik a szemébe, mikor tűzhelye utolsó -parázsát kioltani látja: azt az ismerős jó szellemet, a ki minden -napi perlekedő társa volt. Mert a tuhudúnok a tüzet a pestesben -kialudni soha nem engedik. A ki a szomszédba megy kölcsön kérni -tüzet, boszorkányhirbe jut; aczéllal, kovával tüzet gerjeszteni -keresztyének szokása; a tűzimádónál ez az Isten megcsúfolása -volna.</p> -<p>Mikor a tűzoltás áldozatának vége, akkor előhoznak egy nagy -fakereket. Annak a küllői kilenczféle fából készültek. Ennek a -keréknek az agyán egy hosszú kőrisfarudat tolnak keresztül: ezt -kell két szűz legénynek addig dörzsölni a kerék agyán át, míg az -meggyulladt tőle, így támad az új tűz.</p> -<p>Ki az a két szűz legény? Ki volna más, mint Opoúr két kisebbik -fia: tavaly is ők lobbantották fel az új tüzet.</p> -<p>Hanem az tavaly volt! Az idén nem megy az áldozat. A két erős -ifjú erőszakadtáig dörzsöli a kerékagyban a dorongot, de az csak -füstölög, szenesedik, kesereg, nem gyulladhat lángra.</p> -<p>– Miért haragszik ránk az Isten? kérdezi Opoúr Kevend a -gyulától. Hogy nem tudja a két fiú a tüzet meggyújtani? Bizonyosan -eloltatlan tüzet hagyott valaki otthon a házánál!</p> -<p>– Hamarább meg tudná azt mondani a Bábolna-bálvány, dörmögé a -gyula. A mióta a kún leányok megfürödtek a Torja vizében, nem fog -tüzet a kerék a székely ifjak keze alatt.</p> -<p>– Menjetek el a keréktől! rikácsolá Opoúr; ti bántottátok meg az -Istent. Eredj oda Szilamér fiam: te fogd meg a rudat.</p> -<p>És Szilamér kezében egy mesemondás ideje alatt lobbot vetett a -kerék. <span class="pagenum"><a name="Page_52" id= -"Page_52">-52-</a></span></p> -<p>A küllőkből kitörő láng aztán egyszerre feloldott minden -nyelvet. Eddig csak szájtátva bámulták az ünnepélyes munkát, s -rettegve lesték a sikert: a mint a tűz kiütött, mindenki -visszakapta a lelkét. Ah, milyen öröm a tűzistent ujra meglátni. -Azt az édes áldott Istent, a ki éltet, melegít, ápol, világít; – -mikor haragba jön, elpusztít, megemészt; a ki nélkül nem volna a -kezünkben se kenyér, se kard. Milyen jó, hogy ujra megtért -hozzánk!</p> -<p>A mint a gyula meggyújtotta az új tűzzel, a szűzlánggal a négy -szegletre felrakott négy máglyát, a leányok is rákezdték az éneket, -a tánczot: – a szép székely leányok.</p> -<p>A ki még nem látta a székely hajadonokat, nem is tudja, hogy mi -az a szép leány? Nem is lehet azt szóval elmondani! Tündér legyen, -a ki azt lefesti, s tündér legyen, a kinek a szeme nem káprázik -tőle! Nem olyan egyforma szépség az, a milyen más népeknél -szokásos; itt minden együtt van: szőke, barna, szögfekete haju; -egész gyűjteménye Isten remekének. A ki a szemeikbe mer pillantani, -mindjárt megtanulja a tűzimádást.</p> -<p>Szép pacsirtahangon, rigóhangon énekelik az őspogány éneket:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Tüzét megrakoljuk, négy -szögre rakoljuk,<br /></span> <span class="i0">Egyik szögén ülnek -szép öreg emberek,<br /></span> <span class="i0">Másik szögén ülnek -szép öreg asszonyok<br /></span> <span class="i0">Harmadikán ülnek -szép ifjú legények,<br /></span> <span class="i0">Negyedikén ülnek -szép hajadon lyányok.»<br /></span></div> -</div> -<p>Aztán következik a végnélküli tűzugráló nóta:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Meggyulandó Barta -háza!<br /></span> <span class="i0">Jaj ne hagyjuk -szegényeket!<br /></span> <span class="i0">Oltsuk, -oltsuk!»<br /></span></div> -</div> -<p>Minden leány annak a nevét mondja, a kihez a szive hajlik, s -aztán átszöki a lobogó tüzet; társnői kilenczféle illatos füvet -dobálnak a tűzbe, hogy jobban lobogjon, s éneklik hozzá a virágok -dalát, a mik egymással versengenek az elsőbbség fölött: «buzavirág -mondja, ne vetekedj <span class="pagenum"><a name="Page_53" id= -"Page_53">-53-</a></span> velem, mert bizony én velem széles e -világ él; – szőlővirág mondja: ne vetekedj velem, mert bizony én -velem áldozatot tesznek; az ibolya mondja: ne vetekedj velem, mert -bizony én velem lányok dicsekednek!»</p> -<p>Nem marad egy legény, a ki meg ne hallaná a nevét a szép lányok -ajkáról, mikor azok az áldozat tüzét átszökellik. Csak az egy -Szilamér nevére nem énekel senki a dalból. Ő ott áll magában, -vadászkelevézére támaszkodva, lehorgasztott fővel, mintha az egész -tűzáldozatot, a szép leányok tündérkoszorujával egyben nem látná -maga előtt.</p> -<p>Mikor lelohad a tűzrakások lángja, csak az izzó parázs marad ott -halomban. Ezt egy lapátnyi nagy vaskalánnal szétosztja a gyula a -felsereglett nép közt. (Ezt a tűzosztó kanalat nem rég megtalalták -egy ó-kútban Harasztkereken.)</p> -<p>– Várjatok elébb! Kiált a tűzosztás előtt Opoúr rhabonbán. Hát -már ebben az évben nem született fiú gyermek az egész Bálványos -vidékén? Nincs már egy anya sem a székely asszonyok között?</p> -<p>Van biz ott anya is, fiú gyermekcse is elég, hanem hát a -buzgóság hanyatlik. A királyok törvényei erősen megtiltják, hogy az -újszülött gyermekeket tűzön avassák fel: a keresztyén vallás sokkal -szelidebben osztja az üdvösséget; az vízzel keresztel. A kis -porontyokat inkább viszik az anyák a tórjai espereshez keresztelni, -mint a bálványosvári billogoshoz. Csak egyetlen egy asszony hozta -el a csecsemőjét a karján. Ennek még erős a hite.</p> -<p>Oda viszi a kis fiát az izzó parázshalomhoz s átnyujtja a -billogosnak.</p> -<p>Ez a felavató pap. Öltözete bivalybőr pánczél, mezítlábra kötött -fapapucs, fején bőrsüveg. Az öve mellett egy görbe kés, a minek a -nyele széles billogon végződik. A kés hegye áld: a fogantyuja -büntet.</p> -<p>A billogos két kezébe veszi a kis mezítelen porontyot s aztán az -izzó tűz fölé tartva, hangosan hirdeti fölötte az áldást: -<span class="pagenum"><a name="Page_54" id= -"Page_54">-54-</a></span></p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«A Tűz-Isten -oltalmazzon,<br /></span> <span class="i0">Istennyila meg ne -sújtson,<br /></span> <span class="i0">Guta, Csoma rád ne -lessen,<br /></span> <span class="i0">Dobrocz, Mirigy meg ne -lepjen,<br /></span> <span class="i0">Kék Kelevény ne -találjon,<br /></span> <span class="i0">Rossz bába ki ne -cseréljen,<br /></span> <span class="i0">Hopcziher rád ne -dobbanjon,<br /></span> <span class="i0">Koldusfarkas meg ne -marjon,<br /></span> <span class="i0">Vahor, rossz szem meg ne -verjen.<br /></span> <span class="i0">Minden ized nagyot -nőjjen,<br /></span> <span class="i0">Mint a vas, oly kemény -legyen.<br /></span> <span class="i0">Nagyobb ember légy -apádnál,<br /></span> <span class="i0">Ne sirj otthon az -anyádnál.<br /></span> <span class="i0">Mint ez a tűz, oly igaz -légy!»<br /></span></div> -</div> -<p>E hosszú eláldás alatt a pirító tűz fölött kapálózó ártatlan kis -ember, a ki ezekből mind semmit sem értett, torkaszakadtából -visított a billogos kezei között: a mi szintén igen szükséges a -rossz szellemek elijesztésére. – Mikor aztán vége lett a versnek, -akkor a billogos kivette az övéből az áldozattevő kését, -megtüzesítette a hegyét a parázsban, s akkor azzal egy félhold -alakú karczolást tett a csecsemő állán. Ott azon a helyen nem fog -annak szakálla nőni: arról ismernek egymásra a tuhudún vallás -hivei.</p> -<p>Opoúr Kevend megajándékozá egy orsó alakú aranypénzzel a -hitbuzgó anyát, a mit az rögtön az ordítozó kis fia nyakába -akasztott szironyon; egész büszke volt rá!</p> -<p>Most azután következett a tűzkiosztás.</p> -<p>Mindenki kapott már belőle: a négy parázshalom szét volt dulva. -Ekkor a horkáz jelt adott a kerítésen kívül ácsorgó pásztoroknak. A -tűzhalmot elzáró alacsony kőfal mögött volt összeterelve az egész -vidék mindenféle lábas jószága. Azokat csordánkint keresztül -hajtották a tűzön. Ez megóvja azokat métely, dögvész, torokgyik -ellen. Az állatsereg szétgázolja a hegynek alá kényszerített -rohamában a máglyák parázsát, s a mi élő tűz még marad a halmon, az -utolsó gulya után, annak neki eresztik a siheder <span class= -"pagenum"><a name="Page_55" id="Page_55">-55-</a></span> -gyermekhadat, a fiúkat, azok aztán mezitláb tapossák el az utolsó -parázsát is az áldozattűznek, s a szénnel bajuszt festenek -maguknak.</p> -<p>A tűzáldozat eltartott késő estig. Már az «áldomáscsillag» is -feljött az égre, mire vége lett az ünnepi szernek. Akkor aztán -szerteszét minden halmon kigyulladtak az örömtüzek: azokat már az -ifjú legények gyujtották; s most már aztán ők kezdték el énekelni -az ipsilángyi nótát, tüzes kereket eregetve a hegyoldalokon alá, a -szeretőjük nevét hangoztatva mellé. – Hegyen-völgyön lakoma volt! – -Bálványos-várban is nagy áldomáshoz készültek e szent nap -megünneplésére. Csakhogy az első személy, a legszükségesebb, -hiányzott az áldomáshoz. A mai nap tűzgyujtója, a szűz legény: -Szilamér sehol sem volt található. A nagy derendóczia között úgy -eltünt, hogy észre sem vették. – Azt elnyelte az erdő.</p> -<h2>A POKOL TORNÁCZA.</h2> -<p>Bálványos-vár körül nemcsak az istenek tartottak ám tanyát, a -pokol is ott volt a közelében.</p> -<p>Nyugatról elnézve, a vár fokáról meg lehetett látni a pokol -tornáczát. A kiket a bölcs horkázok a tuhudún vallásba beoktattak, -az mind jól is tudta, hogy annak a rettenetes vidéknek a tájékára -sem jó menni; mert az egész átelleni hegyet uralja a Drómó ördög. -Ugyanaz az ördög, a ki a Rapsonné szeretője volt fiatal korában. -Azt a kis váracskát is az építette az ő számára ott a hegy tetején, -de annak se megy közelébe semmi jó lélek; mert még a ki csak olyan -vakmerő volt, hogy a pokol tornáczát megtapodta, mind odaveszett, -egy sem került vissza. Minden emberöltő ivadékban emlékeznek egy -olyan esetről, hogy a földalattiakkal daczoló vadászt, a ki -arrafelé hajtott vadat, a távolban legeltető pásztorok a hegyekről -ott látták másnap felküdni a pokol tornácza szikláin, előtte az -<span class="pagenum"><a name="Page_56" id= -"Page_56">-56-</a></span> elejtett vad, mellette a két kutyája. -Aztán mindennap ott látták. – S mikor a hullakeselyű lecsapott az -ott heverőkre, maga is ott maradt, mintha csak nyillal lőtték volna -sziven. Madárnak sem jó járni azon a vidéken.</p> -<p>A földalatti erők csodaműhelye ez. A mai korban ez az egyszerű -neve van: a «Büdös». A rengeteg őserdők közepéből tolakodik előre -egy óriási bércztömeg, egymásra hányt düledező sziklák romhalmaza; -mintha egy bedőlt tűzhányó volna. Oldalait kiégett likacsos -surlókövek fedik; érczsalakmaradványok: mogyoró, galagonyabokor -csenevészik s hasadékok között: azokon is rőt a levél. Csak a -pemétfű látszik itthon lenni, s a sírok és romok két virága, a kövi -rózsa, meg a sárga szaka. A halál országa ez.</p> -<p>A bércz oldalán, fenn a magasban ásít egy sziklaodú; félredült -gúlák képezik óriás kapuját; májszínű, rozsdaveres sziklák, fekete -erekkel. Hanem a barlang száda körül sárgán van zománczozva szikla -és padmaly: mint a penész, úgy lepi be a halaványsárga nyirok az -egész környéket. S a bejárát előtt hullámzani látszik a lég, mint a -délibáb: a kövek tánczolni látszanak; az örökké nyitott kapu -reszket és a föld maga libeg-lobog. Itt van a pokol tornácza.</p> -<p>Mi leheli fel azt a haláladó léget, onnan a szikla mélyéből, a -mitől még a felette átrepülő madár is leesik? Kinek a szavára nyilt -meg ez az üreg, a mibe ember ha belépett, többé vissza nem tér?</p> -<p>Ide jött Szilamér.</p> -<p>A horkázok azt verték a fejébe, hogy itt van a halál birodalma: -– hivogatta valami szó ebbe a birodalomba!</p> -<p>Beletévedt azokba az erdőkbe, a miket soha emberláb meg nem -tapodott. Idejüket régen elfeledt fák egymásra düledezve, őserdők, -a másik őserdő temetőjéből előmagasodva, még a vadnak is utját -állják, hát még az embernek. Incselkedő lidércz, kóborgó lobogvány -belecsalogatja a feneketlen «Mohosba». Ott a hegyek tetején tó van; -de benőve sűrű ingoványnyal: a ki rálép, lerántják a csalóka -<span class="pagenum"><a name="Page_57" id= -"Page_57">-57-</a></span> pázsit alá a vizi hüvelvények. A völgyek -mélyében ráijeszt a Fortyogó forrás; a mint zúgva előtör a -tőzeg-telepből, sárgás barna vize fojtó gőzt ereszt ki, amott -megállítja a Hammas patakja, melynek sötét szürke vizén félelem -átlépni. A lépésére szétoszló harasztból egész kigyófészek gomolyog -szerteszét: azok ott futták a «kigyókövet» a királyuk fejére. A -felháborított kigyófejedelem fejét magasra emelve, kanyarog a -maguktól világító redves fák odvába. Menmeg süvegnyi béka állja -utját, a mi úgy tud üvölteni, mint egy disznóhajtó kürt, ha -árvacsalánnal megverik a hátát: más fegyver nem fogja; majd meg -ormótlan, idegen mezőkre bukkan, a hol minden növénynek vörös a -levele; ismeretlen szálas lapuk fehér virágpalczáikkal, mint egy -hadirend, úgy állnak előtte, s a sötét erdőmélyből tűzvilágú szemek -izzanak eléje, s olyan jajszó hallik, mintha elkárhozott lélek -nyögne fel a sírból. Ez az ocsmány sokatevő hangja. Tanyáját -felismerhetni a sötét erdőben az ott fehéredő nagy halom -csontokról.</p> -<p>– No hát lássuk a szörnyű pofádat! Még rád nem vadásztam!</p> -<p>A sokatevő csak éjjel jár martalékot orozni, s mintha tudná, -hogy itt a halál tartománya: ide hordja a zsákmányát, innen ki nem -riasztják, mikor jóllakva döglik.</p> -<p>Szilamér ráeresztette az ebeit. – Két hatalmas hosszúszőrű, -hegyesfülű véreb volt az, hires medvefogók. – A fenevadat -kizavarták tanyájából; az futott fel a hegyoldalnak: a vadász -utána.</p> -<p>Az ebek kiverték a vadat az erdőből. A véreb nem csahol, mint a -kopó; külömben Bálványos-várban meghallották volna, hogy Szilamér -merre jár. Mindenütt a sokatevő nyomában volt.</p> -<p>A hol egyszerre megnyilt az erdő, előtte állt a kietlen meredek -bérczomladék, meredek falával, melynek tetejéről leszakadni készülő -nagy csompók hajolnak lefelé. A kiégett kő törmelékéből támadt -ösvény, az útjába hengeredett kolonczokat kerülgetve, arrafelé vész -el, a hol a <span class="pagenum"><a name="Page_58" id= -"Page_58">-58-</a></span> pokol tornáczának fénylő sárga szája -tátong, a sziklák, a kilehelt világoskék légtől olyan libegést -kapnak, mintha remegnének.</p> -<p>A sokatevő oda akart menekülni a barlangba.</p> -<p>A mint az odú szádához érkezett, egyszerre ledobbant a földre, -hanyattvágta magát; iszonyú fogait elvicsorította s aztán többet -nem mozdult.</p> -<p>A két véreb utána rohant, egy kutyahosszával megelőzve egymást. -Azok is lefeküdtek egymásután, jobbra-balra az üldözött vad mellé. -Nekik sem kellett több ringatás, olyan jól elaludtak.</p> -<p>Szilámér megállt fölöttük és elgondolkozott.</p> -<p>– Ime, milyen olcsó ez a halál. Nem kell hozzá mély seb, hosszú -kín. Olyan gyors, mint a buzogányütés. S aztán megszünik minden -szenvedés. Milyen csendesen alusznak egymás mellett az -ellenségek!</p> -<p>Milyen felséges pompája van a halál országa bejáratának! Az -egész kapubolt s messze körülötte a széles sziklatornácz bevonva -aranynyal versengő sárga kénvirággal. Ez az egyetlen virág itt.</p> -<p>S sorban a fal mellett kőhalmok emelkednek, a miknek az ormába -kopjás zászló van tűzve. Az itten megholtak sírhalmai azok. De hát -ki temette el őket? Ki tüzte a fejük fölé azt a zászlós kopját? -Odabenn a halál! Ki ment oda be értük?</p> -<p>Ebben a korban még kétszerte hosszabb volt a Büdös kénbarlangja, -később döntötték le az előtornáczát erős földrengések; ma már csak -tíz lépés a hossza.</p> -<p>Szilamért úgy taszította az Ármány hátulról, hogy lépjen a -barlangba.</p> -<p>Elszánta magát. Még egyszer megfútta a kürtjét, hogy hallják meg -Bálványos-várban, merre tünt el s tudják meg: ne várják többet -vissza. A pokol tornáczában tünt el.</p> -<p>E kürthangra azonban egyszerre világosság jött elő a sötét -barlang mélyéből, egy fáklya fénye vetett erős derengést -<span class="pagenum"><a name="Page_59" id= -"Page_59">-59-</a></span> a sárga falakra, mint az átlátszó víz, -úgy reszketett a kiömlő kékes lég ebben a fényben.</p> -<p>S nemcsak a tűz jött elő a halálos veremből, hanem egy élő lény -is. A szokott emberalaknál felével magasabb; egy óriás alak, fehér -palástban. Ez tartotta kezében a fáklyát.</p> -<p>«Ez a halálisten», mondá magában Szilamér; s a mint az arczát -meglátta, azt gondolá, hogy milyen nagyon hasonlít ennek a halálnak -az ábrázatja a vén Rapsonnééhez. Jobb szerette volna azt tudni, -hogy a halál férfi: miért asszony? Hát annak adja meg magát?</p> -<p>De aztán még a hangja is egész Rapsonnéé, mikor nevén szólítja -az ifjut.</p> -<p>– Hát te Opour Szilamér, mit keressz itten?</p> -<p>– Tégedet. A halált.</p> -<p>– Bolond te! Én nem vagyok a halál. – Hanem Rapsonné, öreg -nénéd. S neked nem szükség a halált megtalálnod; hanem szükség volt -megtalálnod Rapsonnét.</p> -<p>– Hogy jösz elő te a pokol tornáczából?</p> -<p>– Ez csak a ti bolond tuhudún hitetekben pokol tornácza: másnak -élethosszító csodahely ez. Csak érteni kell a titkát. Ez a gyilkos -párázat, a mi a kőhasadékból feljön, nem emelkedik magasabbra az -ember fejénél; a ki lábtókon jön be ide, fáklyával a kezében, az -végigjárhatja az egész barlangot és se maga meg nem hal, se a -fáklyája ki nem alszik. Alant a halál van, fent az élet.</p> -<p>– Hát te minek jösz ide, az ördögöt kisérteni?</p> -<p>– Mondtam már, hogy ez élethosszító hely. Csodatévő titok. A ki -ebbe belép, úgy, a hogy én járok, csak a testével a halál -országában, a fejével kinn az élet világában: annak minden tagja -újra feléled, megifjodik: elalvó vágyai újra fölébrednek, fájdalma -mind elmul; jó kedve viszatér; szemeinek homálya eloszlik, vére -újra pezsdül, izma zsongul, szívén az ifjuság lángja fut keresztül: -egy más világ lakójának érzi magát. Száz esztendőnél több nyomja a -vállamat; de mikor itten vagyok, nem érzem a terhét. <span class= -"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span></p> -<p>Rossz kedvem itt hagyom, bubánatomat itt megfojtom, az -egészséget hazaviszem. Ez az én nagy titkom: az élethosszítóm.</p> -<p>Ezzel egészen kijött a barlangból Rapsonné, s leszállt a -lábtókról, a mik olyan magassá tették a termetét. Künn a barlang -előtt már csak a négy lábon járó állatot fojtja meg a nehéz -lég.</p> -<p>– Hát minden fájdalmat meggyógyít ez a hely? Kérdezé Szilamér. -Tán az enyimet is?</p> -<p>– Mi a te fájdalmad?</p> -<p>– Ha én annak tudnám a nevét! Te talán megmondod. – Régen, talán -te még emlékezel reá, ezen a vidéken óriások laktak. Lassankint -kivesztek. Egyik hegyoromról a másikra tudtak lépni. Mikor aztán az -utolsó óriásnak a fia szétnézett a világban s nem talált egy -leányt, mely a hozzávaló óriások fajzásából volna, csak mind ez új, -apró emberek leányait, a kik nem ő hozzá valók: hát akkor annak -kellett valami olyan fájdalmat érezni, a milyen az enyim. – Van-e -ennek irja?</p> -<p>– Kisértsd meg. Állj fel az én lábtóimra: vedd kezedbe a fáklyát -s lépkedj be a barlang közepéig; a míg a fáklyát égni látod, semmi -vésztől ne félj. – No hát, akarod-e a kérdésedre a választ -megkapni?</p> -<p>– Akarom. Mondá Szilamér s a lábtókkal bement a pokol -tornáczába, egész a félelmes barlang közepéig.</p> -<p>– Mondsza, mit érzesz most? kérdezé Rapsonné a barlangon -kívül.</p> -<p>Az ifjú a barlangból visszafelelt.</p> -<p>– Szóval ki nem mondható gyönyört a szívemben.</p> -<p>– Van-e még félelmed?</p> -<p>– Óriásokkal is meg tudnék küzdeni.</p> -<p>– Fázol-e, reszketsz-e még?</p> -<p>– Csodálatos hőség állja el minden izemet: más világon -járok.</p> -<p>– Tudod-e már, hogy mi bajod?</p> -<p>– Tudom: – szeretek. <span class="pagenum"><a name="Page_61" id= -"Page_61">-61-</a></span></p> -<p>– Kitalálod-e az irját?</p> -<p>– Szeretve akarok lenni.</p> -<p>– Én azt is tudom, hogy kit szeretsz. Azt is tudom, hogy -szeretve vagy.</p> -<p>– De ő nem lehet az enyém.</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Mert én az őshiten vagyok: ő pedig keresztyén. S én el nem -hagyhatom apám hitét, s ő el nem hagyja az anyja vallását. Ez az, a -mi engem kínoz. Apámmal együtt az utolsók vagyunk az ősök hitén; -minden nemzetsége a székely vezéreknek áttért már a Jehovához. Mi -is más világban élünk, azok is. – Hasztalan látjuk meg egymást, nem -lehetünk egyek. Akár azokhoz lennék hasonló, a kik a holdvilágba -szerelmesek, akár egy álmodott kép után epednék. Tudom, hol van s -még sem találom meg.</p> -<p>– Hát még mindig visszatér a szívedbe az utolsó óriás fiunak a -fájdalma: – csak az ereje, a bátorsága nem száll meg ezen a -csodatevő helyen?</p> -<p>– Az is. Valóban.</p> -<p>– Akkor tedd őt magadévá.</p> -<p>– Hogyan?</p> -<p>– Akár így, akár amúgy. Van kétféle módja. Előbb nyúlj a -gyöngédebbhez. Bizd reám a szived titkát. «Imola» a neve úgy-e? -Hatalmas asszony az anyja. Ha rám bizod, én elmegyek hozzá -«Susogóba.» Elviszem a balitádat. Ha meghallgat, majd kisusogjuk -szépen, hogy mit jövendöl a balitád? Hozd el ide holnap hozzám. -Idefenn lakom ebben a kis fészekvárban. Őszszel mindig itt -tanyázom, mikor a csontszaggatások, a nyilalások, meg a zsábák -bántanak; itt e barlangban elmulnak rendén. – Sára asszonyt -leveszem én a lábáról s tied lesz a szép Imola, tied lesz még Torja -vára, városostól, meg a Várhegy, a Fergetyű várral, a kinek a -lakójától nem kell rettegned soha, ha egyszer az Imola a tied lesz. -No hát menjek, vagy ne menjek?</p> -<p>– Eredj el. Én kérlek. <span class="pagenum"><a name="Page_62" -id="Page_62">-62-</a></span></p> -<p>– Először csak titokban, csak susogóba. Azután küldöd majd a -násznagyaidat a kelengyével.</p> -<p>– Neki adom a lelkemet is.</p> -<p>– Ha pedig azt mondja Sára asszony, hogy ott kinn a szűröm az -ajtó előtt, akkor majd mondok neked mást, de ahhoz aztán az utolsó -óriás fiának a fájdalma mellé még annak az ereje is kell ám. Érzed -a szívedben már ezt az erőt?</p> -<p>– Azt érzem, mintha magam teremteném magamat újjá.</p> -<p>– Akkor mára elég volt a gyógyító csodából, jőjj elő.</p> -<p>Szilamér egészen felvidulva jött elő a kénbarlangból. Mikor -széttekintett a világban, úgy tetszett, mintha mindennek más színe -volna, mint az előtt; erdők, sziklák más képet mutatnak, mint eddig -s az égen futó felhőknek ábrázatja van: istenséget magyaráz.</p> -<p>Csak a lábainál heverő holt állatok s a sorba felkupaczolt -kősírhalmok tudatják vele, hogy ez a halál tartománya.</p> -<p>– Holnap elvárlak a balitáddal: suttogá Rapsonné, előkeresve egy -sziklaodúból a kigyóját, s a dereka körül övezve; a mit nem vitt -magával a barlangba, mert ott az is megfulladt volna. – A várba -jőjj fel hozzám. De erre a helyre nálam nélkül el ne tévedj. -Tudatlannak nem jó itten járni. Látod itt sorban ezeket a -kőrakásokat? Ezek mind az előtted itt jártak csontjait takarják. -Mind ifjú legények voltak. Bizonyosan az a fájdalom hozta őket ide, -a mi téged. Én találtam meg őket itt. Én temettem el őket ide. Száz -esztendő óta ismeri már ez a csörgő murva az én léptem hangját. – -Siess vissza Bálványosra. Nézd, már gyujtogatják az örömtüzeket. -Eressz te is a lejtőnek egy tűzkereket a lánykád nevével.</p> -<p>Késő éjjel került haza Bálványos várába Szilamér. Már akkor az -atyja és a két testvére fáklyával hajtották fel az erdőt. Meghallák -a kürt szavát a Büdös barlangjától.</p> -<p>– Mit jársz te a halál tartományában? kérdé tőle Opour Kevend, -gyöngédségbe vegyülő haraggal. <span class="pagenum"><a name= -"Page_63" id="Page_63">-63-</a></span></p> -<p>– Azt: hogy vagy meghalok, vagy elveszem, a kit szeretek.</p> -<p>– No hát vedd el, a kit szeretsz; de ne halj meg.</p> -<p>S az első dolga az volt a vén tuhudún rhabonbánnak, hogy az új -tüzet meggyujtatta a kohóban, s annak a legelső dolga az volt, -szűzezüstből balitát olvasztani a Szilamér kedvese számára.</p> -<h2>A «SUSOGÓBAN».</h2> -<p>Mikor Rapsonné megindult a maga várából Torjára, a hol a Mikéék -ősi vára volt, egész serege kisérte az ijászoknak, csatlósoknak, -kopjásoknak; kengyelfutók előtte, kukta, vászoncseléd szekérszámra -a háta mögött: ő maga gyaloghintóban vitette magát, azt is kettőt -vitt magával s váltogatva hol az egyikbe, hol a másikba ült át. -Nagyon őrizte az életét késő vénségében; féltette a vadaktól, a -rablóktól, a nyiri morotva lidércznyomásától, a bögöly alakban -száguldozó rossz szellemektől; kiváltképen az olyan ételektől, a -miket nem maga készített; ezért is hordta magával a kuktáit. -Gyanakodott minden ételre, italra, hogy megrontják vele. Azért is -hordta magával a kigyóját mindenüvé, hogy az itallal, a mit eléje -hoznak, előbb azt kinálja meg, ha belekóstol a kigyó, akkor méreg -van benne, mert a kigyó a mérget nagyon szereti. Ismerték is már -ezt a rigolyáját országszerte, s a hová betért, előre hozták eléje -vederrel a meleg tejet: a kigyó azzal jól lakott s aztán elpihent -az asszonya keblén. Oh, de féltette ezt az utolsó pislogó kanóczát -az élete mécsének! Minden reggel, este százféle kenőcscsel iralta -be a tagjait s misére menés előtt mindenféle babonás szertartást -elvégzett, a mit a régi tuhudún világból megszokott.</p> -<p>A kengyelfutói előre hirdették a jövetelét Torja várban; de -annak az okát még senkinek sem volt szabad tudni. Azért jön előre a -«susogó», hogy ha aztán elmarad a <span class="pagenum"><a name= -"Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> «háztűznézés», szégyen ne -származzék belőle. Ürügy volt elég a látogatásra két olyan hatalmas -urasszony között, kik a Székelyország huszonhat vára közül hatnak -parancsoltak. Kettő tündérvár belőle: Rapsonné vára és Torja. Mikor -más is hallotta, akkor az átvonult kúnokról beszéltek, meg azoknak -a borzasztó kicsapongásairól; csak mikor egészen magukra maradtak s -leültek egymás mellé a kerevetre, vette elő a tarsolyából Rapsonné -a Szilamér balitáját.</p> -<p>A mint Mike Sára megpillantotta a balitát, egyszerre kitalált -magától mindent. Balitát csak a tuhudún nászolók küldöznek.</p> -<p>Rapsonné aztán elkezdte azon, a min a susogó asszonyok szokták -kezdeni, feldicsérte a vőlegényt, annak minden ivadékát, azután meg -Mikéné családját, Imola leányát, a miből az következett, hogy ilyen -egymáshoz illő pár nincsen a világon. Azután elmondta, hogy a -legény mennyire szerelmes: már el is akarta magát ölni a pokol -tornáczában; milyen kár volna érte! Végre rátért a szükségesekre. -Elmondta, mit ád az ifjú a mennyasszonyának ara-ajándékba, hány -ruhát, kösöntyüt, csepeszt, boglárt, fótát, kis bundát, -mentecsatot, násfát, kontyba való rezgőt, homlokra való galambot, -arany kelyhet, paripát, sólymot, vadászkutyát: s azon felül száz -lizimakus-aranyat.</p> -<p>Mike Sára csendesen hallgatta végig a susogót, s azután egész -szelid, ártatlan orczával azt kérdezé.</p> -<p>– Valamit nem hallottam. Hát egy imádságos könyvet nem ád -ajándékba? Erre mi felénk az a szokás, hogy a vőlegény azt is ad a -menyasszonyának.</p> -<p>Rapsonné elérté a lefőzést. Ez kemény dió volt az ő fogatlan -szájának.</p> -<p>– Hiszen tudod, édes mézem, hogy a kérő legény tuhudún hiten -van.</p> -<p>– Ugyan tudom. Épen ez a nagy baj. Hogy házasítsunk össze egy -galambot, meg egy kigyót, mikor az egyik csak repülni tud, a másik -csak kúszni. <span class="pagenum"><a name="Page_65" id= -"Page_65">-65-</a></span></p> -<p>– Hiszen ne törd te magadat azon! Csak ők egyszer egymáséi -legyenek; majd meglátod, milyen szépen átédesgeti a szelid asszony -az erős ifjút a mi szent üdvözítő keresztyén vallásunkra. Megmondja -ezt az a balita is. Nézz csak ide. Ez a sok szálkás gödröcske -itten, a «nap»: ez a vőlegény vallása; de látod úgy-e itt a másik -oldalon ezt a «keresztet»: ez a mi vallásunk; közepett az a -«dombforma», rajta ez a «zászlóforma»: ez az öreg Opoúrnak a sírja. -A mint a vén Kevend urat elviszi a guta, mindjárt áttér a -keresztyén hitre Szilamér. Itt van ni, megmondja a balita.</p> -<p>– Hallod-e édes néném, Rasponné asszony, nem hiszek én a -balitának; hanem csak a magam édes eszemnek. Én tuhudún vallású -kérőnek nem adom a lányom; ha mindjárt a napisten keresztfia volna -is, s valamennyi csillag Szent-Lőrincz napján lehull az égről, mind -idehozná is nászajándékul.</p> -<p>– De hiszen azért nem kell a te leányodnak tuhudún vallásra -áttérni. Ő maradhat igazhitű keresztyénnek.</p> -<p>– Nem maradhat. Ismerem én jól a tuhudúnok szokásait. Már -micsoda rend az ottan, hogy ha a legnagyobb fiú megházasodik, hát -akkor a felesége a férjének az öcscsét «kisebbik uramnak» hija? -Szilamérnak pedig két öcscse van. Én a leányomat egyszerre három -embernek férjhez nem adom. Bűn, förtelem az ilyen élet ezen a -világon, a más világon pedig lélekkárhozat. Én a leányomnak se a -földi boldogságát, se a lelki üdvösségét el nem adom senki -gazdagságáért, senki szépségeért.</p> -<p>Rapsonné asszony mind e beszéd alatt a kigyója fejét -csókolgatta, az meg az ő arczát nyalogatta, kéthegyű nyelvével, -kikibújva a palástja alul. Azután ravasz mosolygással felelt meg az -ellenkezésre.</p> -<p>– Ej, ej: édes öcsémasszony; de szigorún itélsz a más házbeliek -szokásai felett. Hiszen valahány ház, annyi szokás. Én bizony nem -tartom olyan rút erkölcsnek, hogy a tuhudúnoknál, ha van egy -férjnek édes testvére, azt a <span class="pagenum"><a name= -"Page_66" id="Page_66">-66-</a></span> felesége «kisebbik uramnak» -hívja. Ellenkezőleg, ez a legédesdedebb állapot. Ha mikor az édes -ura elmegy háborúba, hosszasan odamarad, az alatt van, a ki az -asszonyt igaz szíve szerint vigasztalja, ápolgatja, ha a férje el -talál esni, nem marad özvegyen, gyermekei nem maradnak árván: a -kisebbik ura ott van mindjárt mellette. Én azt nem találom olyan -rettentőnek, sőt inkább nyugasztalónak, hogy a testvérek ilyen szép -szeretetben élnek egymás között, ellenkezőleg a keresztyén -testvérek szokásaival, a kik mindig osztozkodnak: minden darab -földet annyifelé hasogatnak, a hányan vannak; külön udvart, -életet<a name="FNanchor_1" id="FNanchor_1"></a><a href= -"#Footnote_1" class="fnanchor">1)</a> tartanak; míg az ősvallásúak -szépen megmaradnak együtt s közösen birnak házat, földet, -asszonyt.</p> -<p>– No te tarthatod ezt, édes Rapsonné néném, igen szép szokásnak. -Fiatal korodban magad is azt követted; egyszer a Firéne -leánytestvéreddel volt egy férjetek, máskor meg magadnak volt -kettő. Hanem ez régen volt: most már más a világ.</p> -<p>A kigyó sziszegett, mert Rapsonné keze meg találta szorítani a -nyakát. Gorombaság volt biz az, a mit Mike Sára mondott neki, hogy -fiatal korában milyen nagy világleánya volt. Hanem hát még az ilyen -sértegetést megbocsátják egymásnak az asszonyok. Asszonytól -fölveszi az asszony, ha a régi szerelmeskedését hányja a szemére, -azt mondja: irigység beszél belőle. Folytatta a susogót.</p> -<p>– Hát bíz a te leányod sem lesz jobb a deákné vásznánál, az is -majd elvágja, a meddig megsült: ne féltsd te őtet. Öreg vagyok már -no, magam megvallom, az özönvizet is megértem; de még e világi -életemben olyan asszonynyal össze nem kerültem, a ki azon -panaszkodott volna, hogy neki sok van a jóból.</p> -<p>Ezért meg már aztán Mike Sára jött ki a sodrából.</p> -<p>– De biz az én lányom nem azért megy férjhez, hogy ha neki -gyermeke születik majd, hát akkor azt ne a szent <span class= -"pagenum"><a name="Page_67" id="Page_67">-67-</a></span> hitű -esperesünk keresztelje meg a szentháromság nevében; hanem a -billogos füstölje fel az áldozat-tűzön, a tűz-isten nevében s aztán -a késével összesütögesse, elcsufítsa az ártatlannak a pofácskáját. -De ebből nem kap a tűz-bálvány!</p> -<p>– Ejh no! Hiszen hátha nem fia születik mindjárt, hanem -leánykája; suttogá Rapsonné, vigyorgó orczával. Annak nem csufítja -el a tüzes késsel az orczáját a billogos.</p> -<p>– A leánynak meg a jobbik mellét égetik meg a tüzes vassal, hogy -mint a pogány őrpaták, meg tudják vonni az ijat.</p> -<p>– Az nem igaz! Kiálta fel Rapsonné.</p> -<p>– De bizony igaz. Te nálad is elégették, azért is nem volt -egészen szép termeted ifjú korodban.</p> -<p>– Micsoda? Az én termetem nem volt szép! kiálta fel rikácsolva -Rapsonné. (Ez már olyan sértés, a mit meg nem bocsátanak.) Most is -szebb, mint a tied, te boglyakemencze! te húsbálvány! te hájfejű! -te birkaszemű! te tülökorrú! te harcsaszájú! te bodzáslábú! Ma is -elmegyek veled szépségversenybe az aranyalmáért! Nem maradtam én -soha özvegyen a hogy te maradtál a faképnél! Te neked csak egy -becsületed van; de én nekem van ezer! Tündér voltam! uralkodtam hét -tengeren, hét világon. Istent, ördögöt a magam részére vontam. -Egeket vert a szép hirem! Nem voltam ilyen szutykos, piszkos, -czéda, rongyos, golyvás, csámpás, rücskös, pufók, pirók madárváz, -miként te, a leányoddal együtt; phi! Ti kikopott alirumnák!</p> -<p>Folyt volna ez az ékesszólás Rapsonné szájából akár naplementig, -mert ha egyszer az ő daráló malma megindult, meg nem állította azon -a szélkelepet semmi világi hatalom; Mike Sára asszony abban nem -bírt vele. De nem is mérközött vele: csak azt cselekedte, hogy a -kandallóból egy vaslapátnyi parazsat kimerítve, azt telehinté -tömjénnel és fenyőmaggal s kifüstölé vele a szobát. <span class= -"pagenum"><a name="Page_68" id="Page_68">-68-</a></span></p> -<p>Ez meg már megint olyan szörnyű nagy jelvényes megbántás, hogy -ennek a megtorlására már nem is szitkot, de csak sikongató -felkiáltásokat szórt vissza a tündérbanya; a kigyó is kidugta a -fejét a gallérjából: úgy tetszett, mintha az is segítene -sikongatni.</p> -<p>A füst aztán csakugyan kiűzte a szobából.</p> -<p>Ment nagy dérdurral az udvarra, a cselédjeit felsikongatva, hogy -hozzák rögtön a gyaloghintaját, menjenek ebből a czudar fészekből. -Ott aztán megint jutott valami az eszébe, a mit még nem mondott el -Mike Sárának. Visszafutott vele a tornáczba, hogy még azt is a -szeme közé vágja. Hanem a mint Mike Sára meglátta, hogy visszajön, -hirtelen kapott egy söprűt, azt keresztültette az ajtóban. Ekkor -aztán Rapsonné odakinn az udvaron, az egész cselédhad hallatára, -kezdte el a szitkolódást. Mike Sára erre sem felelt neki szóval; -hanem azt tette, hogy meghintett egy szelet kenyeret hamuval s azt -odadobta Rapsonné lábához.</p> -<p>Ezen aztán a vén tündér olyan dühbe jött, hogy elvesztette a -hangját, csak úgy rángatózott, hogy a cselédjeinek erővel kellett -őt betenni a zsölyeszékébe s nagy gyorsan elloholni vele.</p> -<p>No ez kegyetlen boszút fog forralni.</p> -<p>Három ilyen rettentő megbántás! Tömjénnel füstölni, seprűt -ajtóba tenni, hamus kenyeret odadobni.</p> -<p>Tömjénnel ördögöt szoktak űzni, söprűvel boszorkányt, hamus -kenyérrel veszett kutyát!</p> -<p>Ki tudna ilyent valaha megbocsátani.</p> -<p>Rapsonné hazatértében fogadást tett, hogy még száz esztendeig -fog élni, hogy a Mike családnak minden ivadékát megronthassa.</p> -<p>Minő tanácsokat fog ez adni majd Szilamérnak, ha az odamegy -hozzá, megtudni tőle, hogy mi kimenetele lett a susogónak?</p> -<p>Az lesz a méregsusogó! <span class="pagenum"><a name="Page_69" -id="Page_69">-69-</a></span></p> -<h2>A LEÁNYRABLÁS.</h2> -<p>Hiresek voltak abban az időben a torjai vásárok. Maga Torja -város is nevezetes egy hely: öt faluból alakult át egy várossá; egy -egész mérföld a hossza; a Torja patak jobboldalán levő része -Háromszékhez, a baloldalán levő Csikszékhez tartozik. A baloldali -részében a Mike család az úr, a jobboldalon az Opóúrok. Ezt arról -is meg lehet tudni, hogy a székesegyházak mind a baloldalon vannak; -van belőlük kisebb-nagyobb öt. Hanem a hatodikat: egy hatalmas -szép, hegyes tornyú Istenházát épen most építteté a búzgó Mike Sára -asszony a vár aljában; csak nem régiben szentelte fel a kolozsvári -püspök. A szent épület az akkoriban divatozó román építési mód -szerint lett megteremtve: Olaszországból hozott pallérok faragták -azt ki mindenféle kövekből, s a belseje is gyönyörűen volt -felczikornyázva. Az oltáron Szent Miklós képe ékeskedett; körül -támogatva kifaragott angyaloktól és prófétáktól. Erről az egyházról -ezt a részt Szent-Miklós-Torjának is nevezték. Még rézdudát -(orgonát) is hozatott belé Mike Sára asszony, a minek aztán egészen -más a zengése, mint mikor a tuhudún áldozathoz dobbal, síppal, -hegedűvel zenebónázzák az «igreczet». Szép, nagy harangot is -öntetett Mike Sára asszony, a mit ezen a napon húztak meg először -az Úr tiszteletére; elhangzott annak a szava még a szomszéd városba -is.</p> -<p>Szent-Mihály napján volt Torjának a vására, a mikorra messze -földről idesereglettek árúsok és vásárosok. Lehetett itt olyankor -látni mindenféle népet, oláhokat Havasalföldről, német lovagokat a -Barczaságból, tatárokat, bolgárokat Etelközből és görögöket -Ráczországból. Hiresek voltak akkoriban különösen a székely -paripák; olyan hegyjáró lovakat messze földön nem lehetett találni. -A székely ekevasak, kardok is kapósak voltak ez időben s -<span class="pagenum"><a name="Page_70" id= -"Page_70">-70-</a></span> szekereiket hét országra hordták; a -székely «szövöttest» pedig úgy ismerték, hogy az soha el nem -szakad; a székely irhabőr, mézeskenyér készítése titkát ki sem -lehetett találni.</p> -<p>A sok külföldi gyülevész pogány és eretnek nép között könnyen -elvegyülhettek a bálványosi tuhudúnok is, a kik feles számmal -átjöttek a folyó másik oldaláról, s vásár lévén, minden ember azt -árulta, a mit akart, s annak adta, a ki megvette.</p> -<p>Pedig hát sok olyan dolog ment vásárfia számba, a miért, ha az -egyházfejedelmek megtudnák, bizony tűzre vettetnék az árút az -árulóval együtt.</p> -<p>A tuhudúnvallás eltörlésével még mindig megmaradt a sok -garaboncz. Ezeknek is csak élni kellett. Dolgozni pedig ezek nem -tanultak, hát csak a régi mesterségüket folytatták. Eljártak a -városokra, s árulták a népnek a hajdani bolondságokat, a mikben -senki se hisz már, de a furcsaságukért mégis hozzájok nyúl: egyik -garaboncz bűbájos botokat árult, a mik a csodatevő «jazad» fáról -lettek levágva, a másik a «Zerezizisten» bálványkáit dicsérte -okosnak, bolondnak, a mik rézből vannak kalapálva, bajuszos -emberfőt ábrázolnak, s bot végére felhúzhatók: nem Isten már, csak -vendégkisérő; a gelencsérek kirakták az edényeik mellé a kakasfejű -«deli ördögöket,» miknek a hátuljába síp van dugva; ez sem ördög -már, csak füttyfene, de azért «Kokós»-nak hívják s minden háznál -tartják; a sütő-asszonyok sátora alatt válogatni lehetett az -«örömkalácsban», az is pogány maradvány még: sütemények, madarak, -állatok alakjára gyúrva. Egy-egy régi elvadult pofájú tuhudún, -(valamikor táltos lehetett), most «ráró» madarakat árul, a mik -szentmadarak voltak az ősmagyarok idejében, bujdosásaik alatt ezek -vezették őket, s a vezérek sátorára leszálltak estenden; gyönyörű -volt az alakjuk. Embert, paripát ha meg akartak dicsérni, azt -mondták: olyan, mint a ráró madár! A ki egy ráró madarat megölt, -olyan birságot fizetett, mintha egy lófő székelyt <span class= -"pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71">-71-</a></span> ölt volna -meg, most már ki is veszett az egész faj, vagy olyan helyeken -lakik, a hol senki sem talál rá. Nagy árt is adtak azokért az -előkelő urak.</p> -<p>Veszedelmesebbek voltak ezeknél a «bábák», a hajdani napáldozat -papnéi, a kik alattomban mindenféle varázsló kenőcsöket, csodatevő -bájitalokat árultak: «szerelemtaplóját» férjhez menni vágyó leányok -számára, «holdfüvet», a mitől minden erős zár kinyilik: «Csaba-íre» -virágot «bajsebek» begyógyítására; azután meg békakövet, a mi -gazdaggá tesz; «pilinkó» bábot gyermektelen asszonyok számára, -«piritus»-t azoknak, a kik éjszaka félnek a sötétben, varázsgyűrűt, -a mi győzhetetlenné tesz. Aztán a hajdani papnéknak leányaik is -voltak: hajdan tündéreknek hitták azokat, most is viselik még a -tündér neveket: Büvellő, Szemőke, Gillike, Illangó, de most már -csak «Czifra asszony» a nevük; később az «asszony» is elmarad s -lesz belőle «czifra», «czefre», «czufri». De még ezek most is -tudják a régi pogányvilág tündértudományát: tükörből jövendőt -látni, madárszót megértetni, szívfájdalmat szép szóval és egyébbel -meggyógyítani. A hol az ő sátoruk van, ott telepesznek le az -igreczesek, a csimpolyások, tilinkósok, hegedűsök, s azoknak a -hangicsálása odacsődíti a legénységet, ott járják a dali tánczot, -összeütögetve a kardjaikat s kiabálva hozzá: «vasat! vasat!» A víg -leányok kinálgatják őket méhseres kupával, lótejes tömlővel; de a -legények vigyáznak magukra, mert a ki előbb iszik az italból, mint -a leánynyal megkóstoltatta volna, «utánafutó» lesz belőle.</p> -<p>És annyi pogányhitből maradt szerdék között ott árulták a szent -képecskéket, olvasókat és irott imádságos könyveket, a miknek a -hátuljában naptár is volt, az új hónapnevekkel. Mivelhogy azoknak a -régi elnevezéséről is el kellett már szokni. A «gólyahír-hó», az -«ökörnyál-hó» nem járja már, most Szent-György havának, -Boldogasszony havának hívják s meg kell ismerkedni az új -számjegyekkel is, mert különben nem ismeri meg az ember az évszámot -<span class="pagenum"><a name="Page_72" id= -"Page_72">-72-</a></span> a pénzen: azt pedig jó megérteni, mert a -két királynak (nem hijába volt két feje) az az okos gondolatja -támadt, hogy minden esztendőben becseréltette a régi pénzt újjal s -akkor egy dénárt lehuzott belőle; tehát ugyan vigyázni kellett a -vásáron, hogy rá ne hagyja magára sózni az ember a tavalyi pénzt; s -a székely inkább feleszeli magát, mint hogy meghagyja csalni. A -tuhudúnok azonban még most is hosszú rovásbotokra irják a maguk -hunnus betűit, mikor valami nagyobb adás-vevést feljegyeznek, a mi -a gulyáknál, méneseknél előfordul. (Mert tudnunk kell, hogy a -székely mindig irástudó volt, s legrégibb időktől fogva nem volt -egy székely ház, a minek a pompás galambbugos kapuja homlokát -jelmondatok ne ékesítenék a gazdája nevével és az építése -évszámával, néha még versek is.)</p> -<p>A vásárbirónak ott áll a sátora a marhavásártéren. Ez a -billogos, (bilochus) a ki az igazságot akként osztja, hogy az -eladott ökörnek, lónak a tomporára sütteti a tüzes vassal a vevő -billogát, nem ám valami betűt, hanem mindenféle czikornyákat: -szívet, napot, holdat, kereket, lóherlevelet, s ha pedig tetten -kapott tolvajt hoznak elé, annak meg a pofájára sütteti a tüzes -vassal a maga illetőségét: ha ökröt lopott, ökörfőt, ha lovat -lopott, patkót; az «előbor-áldomásnak» azonban a kádár előtt -kellett végbemenni.</p> -<p>Meg volt ugyan parancsolva, hogy a míg a szent misének vége -nincsen, addig «csittvásár»! legyen; de hát ezt nem lehetett -megtartani, a hol annyi volt a tuhudún hitű székely, s azoknak az -eszelője maga az Opóur gyerek, az Iszla; a ki csak azért is meg -akarta mutatni, hogy daczból is meg meri tenni, a mi törvénytől -tiltva van, s ott tánczolta karikába állított czimborái közepett a -«kalákás» tánczot, timbora és tilinkó szó mellett, épen az egyház -előtti lonkán, úgy, hogy a mint az egyházból kihangzott az -ájtatszerű orgonaszó, épen úgy behallatszott oda a tánczugrató -igrecz, s a hány «úr vagyon te veled» hangzott <span class= -"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> el -odabenn, kétszer annyi «juhajla!» felelgetett meg rá idekívül.</p> -<p>Mert még akkor az egyházi szertartás egészen magyarul ment, csak -a végén kiáltotta a pap, s utána a népség háromszor e szókat: -«Kirie eleison!» Az esperes maga tősgyökeres magyar volt, a ki soha -sem tanult se görögül, se deákul, s egyátalában sokkal jobban -értett hozzá, hogyan kell a «tollas bottal» a hitetlenek fejét -megkommantani, mint a pásztorbottal a hiveket összeterelni; hanem -volt neki egy olasz eredetű papbojtárja, a ki maga ferenczrendi -szerzetes lévén, tökéletesen megtanulta a magyar nyelvet s az -imádságokat és az ó-szövetséget le is fordította, a miket azután a -kegyes úrnő, Mike Sára, tizenkét iródiákkal folyvást iratott gyönge -irhabőrre s azokat szétosztatta a maga hivei között. Ennek szokás -szerint diák neve volt: Pater Rhadamanthus; de biz azt a székely -csak a «ragyabunkós»-nak nevezte, a mi rá is illett, mert nagyon -himlőhelyes volt az ábrázatja. Maga a szertartás sem volt valami -nagyon czikornyás; a csengetyű nem volt még behozva; a nép nem -borult térdre; állva hallgatta végig a misét, a mi kezdődött a -rézduda szón, zsoltár éneklésen, mely után a szerzetes felment a -szószékbe, ott egy nagy könyvből felolvasta a Szent Ferencz imáját, -akkor megint énekeltek egy verset; arra meg az esperes ment fel a -szószékbe s tartott egy kegyes szónoklatot valamely ó-szövetségi -mondás felett. Azután mind a két pap megmosta a kezét az oltár -előtt; akkor a szentelt oltárterítőt feltakarták, az esperes -elővett egy kenyeret, meg egy ezüst kancsót tele borral, hozzá -arany kelyhet, elmondta a népnek, hogy ez a megváltó Jézus teste és -vére, s aztán széttördelve a kenyeret, sorba járt a hívek között s -mindenkinek adott a kenyérből egy falatot, a borból egy huzást, a -mit nádszálon keresztül szíttak. Végül megkeresztelt egy pár -újszülöttet, s ezzel megáldá és elbocsátá az egész gyülekezetet, -elmondatván vele fenhangon előbb egy egész miatyánkot. <span class= -"pagenum"><a name="Page_74" id="Page_74">-74-</a></span></p> -<p>Mind ezt a szertartást végig nézte Szilamér az egyházajtóból, -egy kőczölöp mellé huzódva. Szabad volt ide a tuhudúnoknak is -bejönni, sőt kivánatos volt, hogy jönnének be ide a megtérés -végett.</p> -<p>Mikor széttekintett az egyházban, azt mondá: ez bizony szép -lakás az Isten számára; de a mi száldokfa-köröndünk mégis csak -szebb, mert annak az égbolt a teteje s élő forrás mellett van az -oltárköve.</p> -<p>Az orgonaszó meg az ének nem igen lepte meg, ez nagyon hasonlít -a tuhudúnok kürt és tilinkó-zenéjéhez, melyhez a szűzek énekelnek -az áldozatnál.</p> -<p>A mit azután az olasz ferenczesbarát olvasott fel a könyvből, az -meg épen megnyerte a tetszését. Ez szent Ferencznek az imája, mely, -mint az irás mondja, így hangzik:</p> -<p>«Légy magasztalva te nagy Isten, minden teremtményeiddel. A mi -testvérünkkel a «nappal», a ki mi nekünk világít! Óh mily szép, óh -mily ragyogó az ő fényében! Ő a te jelképed, Uram!»</p> -<p>– No hát mi is épen ezt valljuk, dörmögé Szilamér.</p> -<p>«Légy áldva óh uram, a mi asszonynénénkkel, a holddal és a mi -hugainkkal, a csillagokkal együtt, a kik olyan szépek és -fényesek».</p> -<p>– Ezt is a számból vette ki ez a pap!</p> -<p>«Légy áldva óh uram, a mi süvünkkel, a széllel együtt, a ki a -felhőket és a derült időt hozza! Légy áldva a mi ángyikánkkal, a -vizzel együtt, a ki oly hasznos, jóizű és tiszta. Légy áldva a mi -urambátyánkkal, a tüzzel együtt, a kivel az éjszakát megvilágítod: -óh mi szép, óh mi vidám, óh mi erős és hatalmas ő! Légy áldva óh -uram, a mi asszonyanyánkkal a földdel együtt, a ki minket táplál és -megtart».</p> -<p>– Hiszen ez egészen az én hitem! mondá magában Szilamér. S egy -nagyot gondolt: «ha ez a keresztyén vallás, kapom magam: odamegyek -az espereshez, kiszakítok egy szálat a hajamból, azt mondom, kössük -össze a te hajszáladdal, <span class="pagenum"><a name="Page_75" -id="Page_75">-75-</a></span> aztán szünjék meg köztünk minden -ellenségeskedés. Így én is beállhatok a ti templomotokba, azt a kis -keresztvizet a fejemre, nem bánom, töltsd reá: s akkor mindjárt -össze is köthetsz az én szerelmesemmel ottan az oltár előtt».</p> -<p>Hanem aztán az esperes maga egészen elrontotta az üdvös hatást a -rákövetkező szónoklásával. Arról beszélt, hogy «a kik itt e világon -elsők, azok lesznek a másvilágon az utolsók, s a kik itt -szolgálnak, azok fognak ottan uralkodni».</p> -<p>De ez már sehogy sem ment a rhabonbán fiú fejébe.</p> -<p>– Micsoda? Hogy én ott szolgáljak a csatlósomnak, s az meg én -nekem parancsoljon ottan? Az én hitem szerint, a ki itt hős volt és -vitéz, a túlvilági örök napos mezőkön dicső lesz és hatalmas; a -helyett is én elvállaljam azt, hogy minden dicsőség a gyávákra és -nyomorultakra vár? Hogy az se legyen igaz, hogy a mely ellenséget -én vitézi csatában megölök, az a más világon engem szolgálni fog? -hanem megfordítva, a gonosz ellenség, a ki hazámra tört, s kit én -lesujtottam, ott a más világon legyen az én uram! Hát még arról is -lemondjak, hogy a másvilágra a gönczölszekerén repüljek, a minek a -kocsisa Konrád császár, a kit Lehel vezér a kürtjével halálra -sujtott? Ez pedig már igaz! De erre rá nem állok.</p> -<p>De hiszen nem is ezért jött erre a szent helyre Opoúr Szilamér, -hogy magát megtéríttesse; hanem azzal az istentelen gondolattal, -hogy azt a leányt, a kinek utána vesztette az eszét, erőszakkal -elrabolja.</p> -<p>A keresztyének az egyházba nem viszik magukkal a fegyvereiket. -Ezt jött kitanulni Szilamér erre a szent helyre. Az a gonosz -Rapsonné adta neki ezt a kárhozatos tanácsot s ő azt megfogadta. S -nem térítették meg föltett szándékából sem a festett és faragott -szent képek, sem az az eleven szent kép, a kit egyre bámult.</p> -<p>Az istentiszteletnek vége is szakadt már; az esperes áldást -adott a gyülekezetre, meghintve a szentelt vizszóróval, -<span class="pagenum"><a name="Page_76" id= -"Page_76">-76-</a></span> a mi a tuhudúnoknál is szokás volt, -csakhogy az ő táltosuk tisztesfüpemetét használt hozzá; s arra -aztán megindult a népség, ki a templomból, elől a legapróbb -gyermekek, azután az ifjú legények, mind hátrább az öreg apók; -akkor következett az esperes, a nagy ezüst pásztorbottal a kezében; -annak a feje fölött négy izmos férfi emelte a bibormennyezetet -aranyos rudakon; a mennyezet körül pedig az egyház tornáczában -tizenkét alabárdos sorakozott, talpig pánczélba öltözve. Nyomban -ezek után jöttek az asszonyok és leányok, minden hajadon a saját -anyja mellett; legelől valamennyi előtt Mike Sára asszony, a szép -Imolával. Keresztyén nők, mikor Isten előtt járnak, szemeiket -földre szokták sütni: azért is nem vette észre egyikük sem Szilamér -alakját, a ki ott az ajtó mögé meghuzta magát.</p> -<p>Az ő fortélya körmön volt fonva: biztosan kellett annak -sikerülni. Erőszakos és durva erkölcs volt az; de nem tehetett -róla, hogy olyan nagyon szerette azt a leányt. Összebeszélt az -öcscsével, hogy mikor a leány a templomból kijön, akkor az anyja -mellől elrabolják.</p> -<p>Szavuknak is álltak, mert amint a templomból kijövő ájtatos -sokaság szétbontá a tánczoló tuhudún csapatot, Iszla hirtelen -odaugrott az asszonyok közé s gyorsan, mint a prédáját elkapó hiuz, -átnyalábolta Imolát s odarántotta magához az anyja mellől.</p> -<p>Ámde a leány nem hiába tette le az erő próbáját, olyat ütött az -öklével megtámadója homlokára, hogy az minden csillagot meglátott -egyszerre az égen s azzal kiszakítva magát a kezei közül, -visszafutott a templomba.</p> -<p>Iszla, az ökölcsapásból gyorsan felocsulva, dühösen ordított fel -s szétturva maga elől az útját álló asszonysereget, rohant, mint a -megnyilazott medve, a futó leány után: azonban futtában hirtelen -megkapta egy erős kéz a hosszan utána lebegő befont üstökét s -annálfogva visszarántotta. Ez meg épen halálos megbántás a -tuhudúnnál, ha az üstökét megragadják. <span class= -"pagenum"><a name="Page_77" id="Page_77">-77-</a></span></p> -<p>– Ereszd az üstököm, te boszorkány! ordítá fel Iszla, nagy -boszuval fordulva hátra visszatartóztatójához s kirántotta öve -mellől hosszú medveölő kését. Mike Sára maga volt az, a ki leánya -rablóját üstökön ragadta; Iszla vad haraggal emelte föl a kését s -bizony leszúrja vele az asszonyt, ha egy pillanattal elejét nem -veszi a rossz szándékának a jámbor esperes, ki a szent -pásztorbottal olyat sujtott Iszlának a feje lágyára, hogy az még -csak egyet lépett s már a másik lépésnél oda át volt a -másvilágon.</p> -<p>Iszlának a hivei, a kik fegyverrel jövének, ádáz verekedést -kezdtek; de Mike Sára pánczélos lovagjai feltartották őket -mindaddig, a míg a torjai keresztyének hozzájutottak a -templomajtóban lerakott fokosaikhoz; s akkor aztán nem volt más -jelszó, mint az, hogy «csak a fejét, hogy meg ne sántuljon!» A -dulakodás végtére is a tuhudúnok megfutamodásával végződött, a kik -még az agyonütött vezérüket is kénytelenek voltak cserben hagyni. -Mike Sára asszony úgy vezényelt ebben az ütközetben, akár egy -hadnagy.</p> -<p>Csak azután jutott eszébe széttekinteni, hogy hát a leánya hová -lett?</p> -<p>Mondták, a kik látták, hogy a szentegyházba futott vissza.</p> -<p>Odamentek, keresték: az egyház üres volt. Csak a lehullott -pártáját találták meg a földön.</p> -<p>– Imola! Imola leányom! kiáltozá az édes anyja, de a leány nem -jött elő.</p> -<p>Hanem nagy sokára elővánszorgott az oltár mögül a harangozó, az -elbeszélte, hogy mi történt?</p> -<p>A mint Imola bemenekült a szentegyházba, mely már akkor -kitisztult a néptől, egyszerre csak eléje toppant egy délczeg -férfialak, ki eddig a pillér mögé lehetett rejtőzve. A harangozó -megismerte: a bálványosi rhabonbán legöregebb fia volt az, a -Szilamér. A mint ezt az alakot megpillantá a leány, egyszerre, -mintha nyillal lőtték volna sziven, elhagyta minden ereje, két -kezével a homlokához <span class="pagenum"><a name="Page_78" id= -"Page_78">-78-</a></span> kapott, egyet fordult a sarkán s hanyatt -esett. De nem eshetett a földre, mert az ifjú felfogta a -félkarjával s azzal kirántva az oldaláról a kardját, rohant a -leánynyal a sekrestye ajtó felé. A jámbor biczebócza harangozó -ijedve bujt el előle az oltár mögé; mert, ha ott kapja, még kettőbe -hasítja. Csak annyit látott a zugból, hogy a lovag a sekrestye -ajtaján át kirohant drága terhével; odakünn vártak reá a csatlósai -felnyergelt lovakkal; gyorsan nyeregbe vetette magát, a leányt az -ölébe fektette s azzal elvágtatott!</p> -<p>– Rohanjatok a rabló után! ordítá Mike Sára asszony, elfeledve, -hogy az itten Isten háza, a hol asszonyembert nem illet meg a -beszéd. Hozzatok lovat nekem is! Hol a kopjám? Hol a puzdrám? Hol a -tegzem? Utána minden vitéz! A ki a fejét elhozza a martalócznak, -annyi súlytvető aranyat kap érte! Egyetlen leányom, Imola leányom -nem hagyom pogányok kezében!</p> -<p>Nagy lett a zendülés. Az egész vásár neki zudult Szilamért -üldözni.</p> -<h2>A «TORLÓ».</h2> -<p>Torja várától abban az időben csaknem egyenesen vezetett az út -Bálványos várhoz, nem kerülte meg a hegyet lenn a völgyben, mint -most. Óriások rakta útak voltak ezek hajdanában, egyenes irányban -szédítő hegygerinczeken végig futók; most már benőtte őket az erdő, -mióta a várak romban hevernek. Ezt a két várat összekötő magas út -ketté volt szakítva egy négyölnyi széles, szédítő mély szirthasadék -által; ezt a hasadékot pedig összefoglalta egy föléje épített -torony, melynek két kapuja volt, az egyik Bálványos, a másik Torja -felé nyiló; a torony falai négyölnyi magasak, a székely építési mód -szerint középen öblösek, mint a kancsó, úgy, hogy hágcsóval nem -lehetett megvíni. Ez a torony közös birtok s egyenlő számú -helyőrséget tart benne a Mike és az Opour család, úgy <span class= -"pagenum"><a name="Page_79" id="Page_79">-79-</a></span> hogy a két -várból egymáshoz átjárni csak kölcsönös engedelemmel lehet.</p> -<p>Szilamér és kisérői ezen az úton vágtattak előre. Kevesen -voltak: a nagyobb rész Iszla körül lézengett, s azokat a torjaiak -szétugrasztották. Ha ezt a maroknyi csapatot megszoríthatják az -átjáró toronynál, egy sem látja meg a mai naplementét.</p> -<p>– Adjatok vészjelt a Bara mezejére, parancsolá Mike Sára -asszony, mialatt mellvértjét felcsatolták, s a paripáját -felnyergelték.</p> -<p>Az a Bara mezeje pedig egy magas sziklaszál, a melyen egy kis -őrtorony áll. Erről a toronyról Torja várára is látni, Bálványosra -is. Ha a két vár közül valamelyiknek az ormán meggyujtják a -lármafát, a Bara mezején tovább adja a toronyőr a jelt az átjáró -toronynak s akkor az ottlevők bezárják a kapukat.</p> -<p>Csak hogy ezzel elkéstek már. A bálványosiak jó eleve -gondoskodtak róla, hogy Opour Kevend középső fia Zsombor vezetése -alatt lopva megrohanják a torjai őrséget az átjáró toronyban és -lefegyverezzék, úgy hogy Szilamér bizton átnyargalhatott a -zsákmányával a nyitott várkapun, ellenben az utána rugtató Mike -Sára asszony előtt lecsapódott a vaskapú s épen akkor dobták le a -torony párkányáról oda a lába elé a tört nyelű zászlóját; a -bálványosiak foglalták el egészen az átjáró tornyot.</p> -<p>Mike Sára asszony nem sokat vesztegette a szót: csupa férfilélek -lakott benne, előbb tenni szeretett, azután beszélni. Visszavitte a -lovagjait Torja várába s azután jelt adatott a Fergetyüvárból a -Körültáj gyűlésre.</p> -<p>Harmadnapra mindnyájan megjelentek a maksai dombon a rhabonbánok -a felhivásra, a mire csak rendkivüli esetek adtak jogot az egyes -családnagyoknak.</p> -<p>Hanem Opourék hiányoztak ezuttal. Azok el voltak zárva a -torjaiak megszálló hadától: más oldalon kijöhettek gyalog, de lovon -nem.</p> -<p>Mike Sára sietett előadni a dolgát. <span class= -"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span></p> -<p>– Háborúság történt a székely nemzetben. Az én leányomat, -Imolát, mult Urnapján, istentisztelet után, a szentegyházból -kijövet elragadta Opour Szilamér erőszakkal az oldalam mellől, s -magával vitte Bálványosvárába.</p> -<p>Rapsonné csak úgy nevetett magában, s a gallérja mögül -kikandikáló kigyójához motyogott suttogó szavakat. Az ő munkája -volt ez.</p> -<p>– Meg van gyalázva családom, meg van sértve a törvény. -Megtorlást kivánok.</p> -<p>A főkirálybiró szólt.</p> -<p>– Erős az igazságod. A törvény szabadságot ád neked a -megtorlásra. Válaszsz magadnak «torló»-t.</p> -<p>– Már választottam.</p> -<p>– Ki légyen az?</p> -<p>– A fiam: Mike Andorás.</p> -<p>Csendes zugás támadt a Körültáj tanácsában erre a névre.</p> -<p>– Igaz; szólt a székelyek grófja, az öreg, hogy te neked «volt» -egy fiad; hanem az el van temetve. Az ő temetése után lett a -leányod felvéve «fiuleánynak».</p> -<p>E szókra Mike Sárának elkezdtek tüzlángban égni a szemei: nagy -lélekerejébe került, visszatartani a könnyeit.</p> -<p>– Igaz, szólt, hogy a fiam, egyetlen fiam, Andorás fiam, el van -temetve. Törvény által eltemetve. Annak is az Opourok az okai. Mert -mikor az ojtozi szoros-út védelmére ki volt rendelve csapatostól, -az Opourok a hátába engedték kerülni a tatárokat, áruló módon -cserben hagyva őt és tudósítás nélkül. Ekkor a fiam, nehogy -körülfogják, visszahuzta a csapatját, azt hitte, hogy bölcs dolgot -cselekszik, a midőn az ellenség jöttéről tudósítást hoz. Ezért -gyávasággal lett vádolva; gyávaság büneért el lett itélve egész -csapatjával együtt a Fergetyüvár forgatására: a mi rosszabb a -temetőnél. Úgy-e, hogy egy szóval sem védelmeztem őt. Úgy-e, hogy -egy könyet sem <span class="pagenum"><a name="Page_81" id= -"Page_81">-81-</a></span> ejtettem érte! Hibázott, bűnös volt, meg -kellett lakolnia. Mikor a nyiltörésre került a dolog, én is -eltörtem fölötte a nyilamat. Nem tudtam, hogy anyja vagyok, csak -azt, hogy birája vagyok.</p> -<p>– Úgy van! szólt az ősz gróf. El lett itélve a Fergetyüvárba -záratásra – egyik háborutól a másik háboruig. Ez a bölcs itélet, -mert így a Fergetyüvárba bezártnak van legnagyobb oka a vigyázásra, -hogy megjelentse, mikor tör be az ellenség; mert ez az ő -kiszabadulásának az ideje.</p> -<p>Rapsonné csipősen károgott közbe.</p> -<p>– Ezért akart hát bennünket Mike Sára asszonyom a kunokkal -összeverekedtetni olyan igen nagyon; hogy akkor a fia mindjárt -kiszabadult volna.</p> -<p>Mike Sára rá sem ügyelt.</p> -<p>– A kiszabadulásának az ideje tehát eljött; mert a háború itt -van, itt van az ellenség!</p> -<p>– Micsoda háború? Mely féle ellenség? Kérdé a székelyek -grófja.</p> -<p>– Hát nem az-e a leggonoszabb háború, a mely megtámadja a -székely nők tiszta, szeplőtlen erkölcsét? van-e nekünk erősebb -várunk, mint a törvény? jöhet e rosszabb ellenség a székelyföldre, -mint a ki lerontja ezt a mi bástyánkat; a ki pogány szentségtörő -kézzel elragadja a szentegyházból, az oltár elől a keresztyén -hajadont? Itt van az ellenség! S én a háborút megkezdtem vele. Egy -fiának a holttestén már keresztülléptem. Ha torlót nem ád a tanács -számomra, harczolok minden hadammal Bálványos vár ellen s viszem -rájuk a faltörő tornyaimat! Ez szóm és mondásom. Hányjátok, -vessétek meg, a mit mondtam. Addig eltávozom.</p> -<p>E szókkal Mike Sára asszony elhagyta a Körültájt.</p> -<p>A hátramaradt családnagyok aztán nagy tanakodásnak eredtek, a -minek az lett az elhatározása, hogy adassék hát meg Mike Sárának az -a torló, a kit ő választott magának, az Andorás fia, a ki ül a -Fergetyüvárban. <span class="pagenum"><a name="Page_82" id= -"Page_82">-82-</a></span></p> -<p>Okát is adták ez elhatározásuknak egész bölcsességgel.</p> -<p>Mivel hogy a székely törvények szerint a leányrablás főbenjáró -bűn, s ha azt egy hatalmas várúr követte el, tartozik a -székelyeknek minden nemzetsége fegyvert fogni és a leányrablót a -várából kiforgatni; tehát az eset megvan, a háború jelen van, s -ezzel a Mike Andorás itéletének határideje letelt, s így Mike Sára -választhatja őt torlójának. Ha pedig ilyen torló támad, a ki az -egész nemzet helyett maga vívja meg a leányrabló várát, akkor a -háború elmarad s nem kell mind a huszonkét nemzetségnek egy ellen -fegyverbe öltözni. Ez olyan gömbölyű okoskodás, mint a farkát -harapó kigyó.</p> -<p>De még azonkivül az is tekintetbe vétetett, hogy Mike Sára -asszony íme most már a leányát is elveszté, a ki családjának -fiúleányává lett téve, azért helyeslendő, hogy a fia visszaadassék -neki; legigazságosabb is, ha a bátya áll elő torolónak a hugán -ejtett gyalázatért.</p> -<p>Mike Sára csak azt várta, hogy az itéletet kimondják, azonnal -futtatott hirmondót az «Ordítóvárba», a honnan az őr hosszú kiáltó -csövön átrivallt a Fergetyüvárba: «állj!»</p> -<p>Erre a sarkon forgó vár megpihent. Minden hónapban egyszer meg -szokták így állítani, a mikor aztán élelmet szállítottak fel a -bezártak számára: buzát, zsiradékot, sajtot és eczetet. Azután meg -tüzelő-szert, szurkot és földi gyantát. Ennek pedig az volt a -módja, hogy a Fergetyüvár egyik ablakából egy hosszú gerenda nyult -ki, azon a kivül levők által lőttek nyillal hosszú zsineget, a -zsineggel áthúztak rajta egy vastag kötelet, s a kötélen felhúzták -a széles öblös fonott kast, a mi az élelmi szerekkel volt -megtöltve. Azt azután odafenn kiürítették s megint -leeresztették.</p> -<p>Ezen az úton bizony a torony lakói maguk is kiszökhettek volna a -Fergetyüvárból; kötelet fonhattak volna az öltönyeikből, csakhogy -az ilyen szökevény fejére halál volt kimondva és becstelenség: a mi -mindegy. Becsület nélkül nincs élet. <span class="pagenum"><a name= -"Page_83" id="Page_83">-83-</a></span></p> -<p>Pedig az is keserves élet volt odabenn. A mozgó fatorony -belsejében volt egy taposó malom, a minek a bodonjában huszonöt -ember járta az örök lépcsőket, három óránként felváltva egymást. -Százan voltak az elitéltek. Ennek a bodonnak a korongja hajtotta -körül fogaskeréknél fogva az egész fatornyot s furfangos -mesterséggel vizet is emelt fel a százölnyi mélységű kútból, s még -egy malomkereket is tartott mozgásban, a mi a buzát megőrölte, a -kölest meghántotta.</p> -<p>Tizenkét ablaka volt a tető alatt a fatoronynak, a miket egy -fatornáczon lehetett körüljárni. Ezeket az ablakokat ó-székely -betükkel, a mik keresztvonásokból álltak, úgy lehetett éjjel-nappal -ellátni, hogy azok egy egész szót kiadtak; ez volt a legnehezebb -munka, ott ülni napestig és nézni a távolba, és hallgatni a -külvilág nagy csendességét, a mit csak néha ver föl egy kürtszó s -lesni a kiáltó szót a messzeségből.</p> -<p>Ezt a munkát teljesíté Mike Andorás már három télen, három -nyáron át: onnan nézte a lesablakból a körben forgó nagy világot, -úgy, hogy mikor megállt a torony, úgy tetszett neki, mintha most -meg visszafelé forogna a tájék. De jobban, mint a rabság és bőjt, -fájt a lelkének a becsületvesztés, hogy őt gyávának mondták ki, a -mi nem igaz! «Uram Isten, adj háborút! nagy, kemény, véres -háborút!» ez volt a mindennapi imádsága. Csoda, hogy meg nem -háborodott a szenvedésben.</p> -<p>A földalatti munka nem volt rosszabb ennél. Egy része az -elitélteknek odalenn dolgozott a szirt mélyében: hasznos munkát -végeztek; az alattuk levő bérczben egész vastag rétege van annak a -drágakőnek, a mi már a kőkorszakban is drágakő volt: köszörűkőnek -hivják. Ott csinálták a kaszaköveket, a fenőköveket. A -visszabocsátott kas ezekkel volt tele. Az elitéltek meg is fizettek -a maguk élelmeért.</p> -<p>Azokat az üregeket pedig, a miket így kivájtak, a közjóért, -átalakították pinczeszobácskákká, raktárakká, egy hosszú folyosót -elneveztek «birgej»-nek, a mi a székelyeknél <span class= -"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> sziklába -vágott temetőt jelent. Mikor a bezárt foglyok közül valamelyik -meghalt, azt befalazták egy ilyen sziklaoduba. A folyosó egyre -hosszabbodott, a záró sírkövek egyre szaporodtak.</p> -<p>Három éve mult már, hogy Mike Andorást, száz társával együtt, e -szomorú helyre bezárták s azóta más emberhang nem jött hozzájuk a -külső világból, mint a mit az Ordítóvár kiáltó tülke hozott.</p> -<p>Andorás ez idő alatt a sziklában egy kápolnát vágatott ki: -egészen olyan mintára, a minőre az édes anyja a torjai egyházat -építteté, abban oltár is volt, magas kőkereszttel, és szószék: -akkora terem volt, hogy mind elfértek benne. Ő maga volt benne a -pap; olvasta a szentirást a maga gyülekezetének, s sátoros -ünnepeken úrvacsoráját is osztott, bor helyett eczettel. Azt kaptak -a sziklarepesztéshez.</p> -<p>Az őszi ökörnyál szállingózott már a légben; vége felé -közeledett ez az esztendő is; daru, vadlúd búcsút kiabált, a keleti -ég felé húzódva hosszú sorban; a kúnok is elvonultak; még sem lett -háború, nem lett szabadulás. Ekkor hangzott az «állj» kiáltás, -szokatlan időben. A Fergetyüvár megállt.</p> -<p>Mindig éjjel szoktak ellátogatni hozzá titoktartásból, most is -éjjel jöttek.</p> -<p>Mikor a fedett kast felvontatták a kivilágított ablakig, a hol -Andorás maga nyitotta fel annak a tetejét, nem a megszokott életes -zsákokat találta abban, hanem egy élő alakot, a kinek a láttára -elsivalkodta magát. Az édes anyja volt ott.</p> -<p>– Szabad vagy! Szabad vagy! kiáltá az anya, édes kedves fiát -keblére ölelve, az meg nem tudott egyebet mondani, mint «anyám, -édes anyám!» – Vége van a rabságodnak! Velem jösz! Szabad vagy. Itt -van a paripád, újra felülhetsz rá. – Hát a becsületem! Azt is -visszavívod!</p> -<p>E szavakra Andorás kiszakítá magát anyja karjai közül, s egy -pőrölyt ragadva kezébe, azzal hétszer ráütött a torony <span class= -"pagenum"><a name="Page_85" id="Page_85">-85-</a></span> -érczfödelére: mint egy óriási harang, úgy zúgott bele az -ércztető.</p> -<p>Sokszor hallotta Mike Sára e kondulások hangját a Fergetyüvár -felől s nem tudta kitalálni az okát.</p> -<p>– A szentegyházba hívtam társaimat, mondá Andorás, anyjához -visszatérve. Kész-e már a te egyházad odafenn? Lásd, az enyém már -elkészült idelent. Istent imádni itt is lehet. Ne jőjjön addig más -szó ajkainkra, míg hálát nem adtunk, fogadást nem tettünk.</p> -<p>Azzal anyját vezetve kezén, leszállt a toronyból a földalatti -folyosóba, onnan az imabarlangba, a hol már valamennyi társa -összegyülve várta. Szurokfáklyák égtek az oltáron.</p> -<p>Andorás felállt a kőszószékre. Abból állt a papi tudománya, hogy -elmondta a hívek előtt az Úr imáját, az üdvözletet és a -hiszekegyet. Azok csendesen utána mondták. Azután szólt hozzájuk -egyszerű, keresetlen szavakban.</p> -<p>– Híveim. Az Úr elküldte hozzánk legjobbik angyalát, az én édes -szülőmet, hogy hozza el számunkra legnagyobb áldását, a -szabadságot. Ime kiáltsátok: Hozsánna, hozsánna! Dicsőség a -magasságban lakó egy igaz Istennek.</p> -<p>Zengett bele a sziklák egyetemessége!</p> -<p>Azután folytatá Andorás.</p> -<p>– Ámde jól tudjátok, hogy itéletünk egyik háborútól a másikig -tartott. Ha megszabadulunk, ellenségbe botlunk. Szabadságunk ára -az, hogy visszavívjuk a porbaejtett zászlót, a becsületünket. -Azért, mielőtt e rettentő helyet elhagynók, tegyünk erős fogadást, -erre a szent oltárra, erre a keresztre, a mit kezeink faragtak, -könnyeink áztattak: hogy nem kérdezzük, ki az ellenség? bátran -rajta ütünk! Nem kérdjük, leszünk-e többen? segít-e valaki? magunk -megállunk ott végső lehelletig. Úgy jöhet, hogy tengersokaságú -tatárhadra megyünk, úgy jöhet, hogy ormótlan óriásokkal kell -megverekednünk, hogy a mesebeli «fanyövők», «vasgyúrók», -«kőmorzsolók», állnak az utunkba; bátran neki vágunk; lehet, hogy a -királyok elküldenek <span class="pagenum"><a name="Page_86" id= -"Page_86">-86-</a></span> bennünket távol óperencziákra, Krisztus -szent sírjához, kutyafejű vad pogány nép között vérünket ontani: -oda is elmegyünk! Fogadjuk Istenre! A szent háromságra! A szent -feszületre!</p> -<p>Harsogott a kiáltás «Ámen! ámen!» S valamennyi férfi kivonván a -kardját, odafektette azt az oltár kövére.</p> -<p>– Most tehát, mondd meg anyám, ki az az ellenség, a ki ellen -harczolnunk kell, a miért szabadságunkat visszakapjuk? Szerecsen, -vagy tatár? ördög, vagy óriás?</p> -<p>– Nem szerecsen, nem tatár, sem ördög, sem óriás; hanem a -tuhudónok rhabonbánja, Opour a fiaival, a ki ellen harczra -küldettek.</p> -<p>Erre támadt még csak Isten igazában való nagy rivallás.</p> -<p>– Az Opourok ellen! A kik cserben hagytak! A kik miatt három -esztendeig szenvedtük ezt a keserű fogságot! Senkinek a vérét úgy -kard nem szomjazza, mint a miénk az övékét. Fujjátok meg a jerikói -kürtöket Bálványosvár alatt! Parancsolta a nagy tanács, hogy egy ki -legyen törölve a huszonhárom családból? Amen! Amen! Ki fogjuk -irtani, mint Benjamin törzsét kiirtották! – Mi volt a halálos -vétkük?</p> -<p>– Elraboltak egy keresztyén hajadont az oltár mellől, az anyja -mellől s erőszakkal vitték Bálványos várába! felelt rá Mike -Sára.</p> -<p>– Kinek a leánya volt? kérdezé Andorás, a ki anyja arczán -baljóslatot látott.</p> -<p>– Az én leányom volt, a te Imola hugod.</p> -<p>Erre a szóra vad kaczagással ugrott le a szószékről Andorás, s -olyan bőszült dühhel rohant az oltárnak, hogy azt kelle vélni, még -tán feltaszítja: az anyja kezének kelle őt visszatartóztatni, hogy -kardjával meg ne sujtsa a feszületet.</p> -<p>– Fiam! Az Istenre! Tiszteld a keresztet! kiálta Mike Sára, fiát -térdre nyomva gyöngéd erőszakkal.</p> -<p>– Hát nem tisztelem-e? Nem két kezemmel faragtam-e ki magam -sziklakőből? Imádkoztam-e előtte egyébért valaha, <span class= -"pagenum"><a name="Page_87" id="Page_87">-87-</a></span> mint hogy -őrizze meg drága jó anyámat, gyönge kis hugámat! És így hallgatott -meg!</p> -<p>Az anya csillapítá fia vad haragját szelíd, okos szókkal: Ne -pörölj Istennel, édes jó gyermekem. Jusson eszedbe a kereszt előtt -az, a ki rajta kiszenvedett: ki még akkor is, mikor halálra -kínozták, ellenségeiért imádkozott.</p> -<p>– Lett volna csak egy testvérhuga, a kit meggyaláztak, a pokolra -sujtotta volna őket!</p> -<p>Mike Sára befogta a fiának a száját, hogy ne jöhessen ki több -ilyen istenkáromlás rajta.</p> -<p>Andorás reszketett minden ízében, a láznál, a mirigynél is -gonoszabb dühtől. Csak az anyja ruhájának a szegélyét csókolgatá, -mintha azt hinné, hogy annak az érintése meggyógyítja a lelkét ölő -kínt.</p> -<p>– Jól van: szent leszek; keresztyén leszek. Zsákba öltözöm, -hamuba fekszem, úgy vezeklek. Elzarándoklok a szent földre. -Bélpoklosokat fogok ápolni. De a míg hugom meggyalázóját szemben -nem találtam, rosszabb leszek minden pogánynál!</p> -<p class="center">*</p> -<p>A Fergetyüvár e naptól kezdve nem forgott többet; és aztán soha -sem is forgott, hirt adni közelgő ellenségről.</p> -<h2>ESKÜVŐ A «NAPNÁL».</h2> -<p>A leányrablók vágtattak sebesen Bálványosvár felé. Az átjáró -váron túl nem kellett tartaniok az üldöztetéstől.</p> -<p>Szilamér drága terhével hátra maradt a társaitól: az elalélt -leánynyal ölében csendesen kellett haladnia; mire Bálványosvár alá -ért, már akkorra a többiek telelármázták a várat a jól sikerült -leányrablás hirével. Ők csak az örömhirt tudták, mert az egyház -tulsó oldalán álltak elrejtőzve lesben; a gyászhír, hogy Iszla -halva maradt a lonkán, gyalog jön és sánta lábon.</p> -<p>Opour Kevendnek tehát nagy volt a kedve, mikor meghallotta, -<span class="pagenum"><a name="Page_88" id= -"Page_88">-88-</a></span> hogy a dölyfös Mike Sára egyetlen -leanyát, a fiúleányt, a kit az anyja nem akart egy Opournak -feleségül adni, mégis csak elkapták: ha nem adták szép szóval, -elhozták erővel. Így derék az. Bevett szokás ez a tuhudúnnál. Ő is -így ragadta el erővel mind a három feleségét, egyiket a másik után -s mi panaszuk volt rá? Boldogok voltak, jól éltek holtig. Hiába -hozta meg László király azt a törvényt, hogy a nőrablónak nem -szabad az elrablott leánynyal megesküdni hitvestársul. Nem ám a -keresztyén oltárnál, de szabad a «napnál».</p> -<p>Mikor Szilamér a várkapu elé ért, a hol egy vasdobogón kell -végighaladni, egetverő örömlárma fogadta a bástyákon. Ettől a -lármától, meg a vashid dörgő robajától egyszerre fölriadt a leány -aléltából s amint a szemeit kinyitotta, az első tette az volt, hogy -kirántotta elrablója öve mellől az éles kétélű tőrt s szilaj -mozdulattal emelte döfésre.</p> -<p>Szilamér széttárta a mellén a köntösét s azt mondá a -leánynak:</p> -<p>– Ha haragszol, ide döfj.</p> -<p>És aztán a szemébe nézett a leánynak, azzal a bűvös-bájos -tüzkisugárzással, s ettől a varázstól lelankadt a leány erős karja, -a tőrt eldobta a háta mögé.</p> -<p>Ekkor aztán Szilamér még szorosabban ölelte őt magához s a -párduczbőr kaczagányával eltakarta fejét, hogy ne szégyenkedjék, -mikor ennyi idegen arcz bámul reá.</p> -<p>– Derék legény vagy Szilamér! kiálta eléje a vár tornáczáról -Opour Kevend: igazi apád-fia vagy! Csak vidd a fészkedbe a -madaradat: ma neked szól minden ének! Réten, mezőn, palotában! -Hegyen-völgyön lakodalom! Fujjátok azt a lakodalmast! Danoljatok ti -leányok.</p> -<p>Szilamér sietett a maga városztályába, szerelmesét két karján -emelve, a nagy üdvözletes zenebona közül. Az öreg rhabonbán pedig -áldomást tartott e nagy diadalomra a vár udvarán: ökröt süttetett, -hordót csapoltatott. Vigan legyen ma minden ember. Hagyjátok őket -magokra, a míg kibékülnek. Az asszonyféle ilyenkor rúg, körmöl és -harap. <span class="pagenum"><a name="Page_89" id= -"Page_89">-89-</a></span> Nekem is tele a pofám ilyen karmolás -bélyegével: Szilamér fiamé is majd olyan lesz holnap, mint a ki -hiuzt fogott elevenen! Az neveli a szépségünket. Hadd marakodjanak -egymással! Majd holnap megtartjuk a «tyukverőt». Minden tyúk meghal -a várban, fogadom! Iszla fiam készül arra. Ő csinálja majd meg a -menyasszonyébresztőt, dobbal, síppal, nádi hegedüvel.</p> -<p>Ez alatt Szilamér bevitte Imolát a maga lakába.</p> -<p>Egy roppant nagy terem volt az, keletnek, nyugotnak ajtó -nagyságú ablakokkal; de a miknek a közléje a vastag falban olyan -volt, mint egy kis szoba. A terem egyik oldalán volt egy gádornyi -vastagságú kandalló, vígan ropogó hasábfákkal megrakva, azzal -átellenben egy oszlopos fülke, a miben egy nyugágy volt, beterítve -medvebőrrel és tarka gyapjuszőnyeggel. A padmalytartó vastag -tölgyfagerendák czifrára ki voltak faragva, s a falakat mindenütt -diófa táblázat burkolta, a palló pedig tarka gyékénynyel volt -beborítva. Nehéz szekrényeken arany-ezüstkelyhek és tálak -pompáztak, a kandalló környéke tele volt aggatva székely mázos -kancsókkal, a miknek czifrázata oly sokféle, hogy két egyformát -benne nem találni. A fal egyik részét pompás szarvasagancsok és -vadkanfők diszíték, körülaggatva számszerijjakkal, kopjákkal, -puzdrákkal, kürtökkel; másikat hatalmas aranyozott rézpaizs köré -tüzködött fegyverek ékesíték: azok között egy hegedű is, mintha az -is táborjáró szerszám volna; a keletnek nyiló ablak gádorában -álltak fiókos szekrényen a fakupák, réz ejtelek, cserép finakok, a -mik férfimulatsághoz valók; a nyugatra néző ablak mélyedésében -pedig volt a magas támlájú faragott karos szék, az előtt egy -czifrán esztergályozott guzsaly, az egyik szögletben egy osztovátás -szövőszék, a másikban egy hárfaalakú timbora: magán az ablakhidján -egy tarka cserépibrik, tele gyönyörüséges «ramocsa» virággal; a mi -nem terem másutt, csak a legvadonabb székely havasokon. A terem -közepéről pedig egy roppant nagy kőszáli sas csüngött alá, -szétterjesztett szárnyaival hat singet átérő. <span class= -"pagenum"><a name="Page_90" id="Page_90">-90-</a></span> S hogy -eleven állatokban se szükölködjék a ház, a kandalló előtti -medvebőrön hevert két hosszúszőrű vadászeb, a sávolyos kendőkkel -körülaggatott ablakfülkében pedig pávafarkú páros galamb turbékolt. -De hogy a fődolgot majd el ne felejtsük, a terem közepén állt egy -hosszú asztal, akkora, hogy ötven ember is körül ülhette, s erre az -asztalra volt letéve egy lapos mázos tál, azon meg egy sokrétegben -összefonott kalács, a mit úgy hívnak, hogy «hazai-kenyér». «Hazai» -volt pedig az ősszékelyeknél a neve az új asszonynak, addig az -ideig, a míg a főkötőt a fejére nem tették, azután lett a neve -«feleség». Együtt volt itt minden; nem úgy, mint mai világban: hogy -egy házat hatfelé elrekesztenek, s külön él, tesz, vesz férj és -feleség. Itt mindig látják egymást.</p> -<p>Mikor Szilamér letette az öléből Imolát, így szólt hozzá:</p> -<p>– Nézz körül: ez a te házad; itt te vagy az úrnő. Ha kivánsz -benne valamit, mondd meg: itt lesz; ha nem szeretsz benne valamit, -mondd meg: elmegy innen. Itt van az asztalon a mátkakenyér. Ez te -rád vár, hogy megtörjed. A míg ezt meg nem töröd, s velem meg nem -osztod, addig én urad nem vagyok. Itt hálok a gádor előtt; kettőnk -között kivont kardom, s egy tekintettel is én meg nem sértelek. Ha -gyülölsz, megölhetsz.</p> -<p>E szelid szavakkal már félig megvevé a leány szivét.</p> -<p>– Ha gyülöltelek volna, bizony megöltelek volna.</p> -<p>– Akkor hát miért reszketsz mégis?</p> -<p>– Nem tőled reszketek; hanem a te bálvány-istenedtől.</p> -<p>– Az én istenemtől? szólt búsan Szilamér s azzal megfogva a -leány kezét, odavezeté őt a nyugatnak néző ablakhoz. Nézd, épen -most áldozik le. Láthatjuk fényes orczáját. Milyen pompát teremt -maga körül! Biborból, aranyból veti meg az ágyát: a mit nem kér a -népétől. Soha sem kér semmit, mindig csak ád mindent. Nem jön tőle -más, csak az a mi jó. Soha sem csalódik meg benne senki, soha sem -mondta senki, milyen hideg lett a nap! Nem imádtatja magát, hogy -jőjjön fel, feljön kérés nélkül; nem keresteti <span class= -"pagenum"><a name="Page_91" id="Page_91">-91-</a></span> magát, hol -vagy? hová tüntél? Ott látja mindenki az égen. Nem válogat az -emberekben: ez hű, az hitetlen, amaz meg eretnek; egyformán -világít, melegít mindenkit. A virág csirája, a hernyó bábja -megismeri őt, s az emberszív ne ismerje? Az édes, a szerelmes, az -igazságos napot.</p> -<p>– Valóban dicső a nap, mondá Imola. De dicsőbb az Isten, a -teremtő, a ki őt alkotta.</p> -<p>Szilamér magába szállva, szólt elkomorodottan:</p> -<p>– Én nem tudom, ki az? Én nem vagyok se bölcs, a ki könyvekből -tanulta, se látó, a ki szinről-szinre látta az Istent. Én csak -annyit tudok, a mennyit megértek. Tudom azt, hogy a kit ti Istennek -neveztek, nincs közel. Nemrég a helytartója, a ki Rómában lakik, -megparancsolta Endre királyunknak, hogy menjen el egész hadsereggel -az Isten sírját felkeresni. Esztendeig tartott neki odamenni, -esztendeig visszajönni onnan, három tengeren és négy sivatagon -mentek keresztül. Fele népe odaveszett. Nem tudom, megtalálta-e az -Istent? Azoktól, a kik visszajöttek onnan, hallám, minő -kegyetlenségeket követtek el az útbaeső népeken, hogy -fajtalankodtak az idegen népek asszonyaival, hogy égették föl a -legvirágzóbb városokat, s aztán hoztak magukkal haza egy nyavalyát, -a mit sohse ismertek még eddig az országban: a bélpoklot; s -elhozták magukkal a «német lovagokat» Erdélybe, a kik rosszabbak a -nyavalyánál. Ilyen Úr-e a te Istened? Ő parancsolja ezt?</p> -<p>– Nem! Nem! Óh ne káromold őt előttem. Ő a szeretet Istene, a ki -senkinek vesztét nem akarja, a ki mindenkinek édes atyja, a ki még -a bűnösnek is megbocsát.</p> -<p>– Igazán? Hát az én bűnömet is megbocsátja? Azt, a mit ellened -vétettem?</p> -<p>A leány pirulva süté le szemeit s kezét az ifju fejére -tette.</p> -<p>– Akkor én azt hiszem, rebegé Szilamér, hogy a jó embernek jó az -Istene, a rossz embernek rossz az Istene, akár keresztet, akár -napot imád. Jól van hát! Nem vagyunk mi bálványimádók: nem borulunk -mi arczra, nem <span class="pagenum"><a name="Page_92" id= -"Page_92">-92-</a></span> csókolgatjuk a köveket, nem rimánkodunk -hozzájuk, csak szeretni, tisztelni tudunk. Mert hát minek mondjam -azt az érzést, mikor látom lemenni a napot, s úgy vágynám ott -lenni, a hol a föld szélét éri, hogy egyszer átölelhetném? vagy -mikor feljön a hold, úgy szeretnék akkor ottan lenni, hogy az -orczáját megcsókolhatnám. Ha ez bálványimádás, úgy én csak a mai -naptól kezdek el bálványimádó lenni, mert te vagy az én napom, te -vagy az én holdam ezentul, s a hol a te arczod lenyugszik, a hol az -fölkel, ott van én nekem az én elérhetlen távol világszélem.</p> -<p>E szívből jött szavakra Imola könyre fakadt.</p> -<p>– De hát miért sirsz? Engesztelé Szilamér. Minek ezek a -könyek?</p> -<p>Ezek azok a könyek, a mikben a leány búcsút vesz valamitől, s -szemérmetességében azt vallja, hogy valakitől.</p> -<p>– Óh, én az édes anyámat siratom, hogy meg kellett tőle -válnom.</p> -<p>– Hát nem leszek-e én olyan jó hozzád, mint édes anyád volt? Hát -mit tett ő veled, a miért olyan nagyon huzasz ő hozzá? Dajkadalt -énekelt neked, mikor elaltatott? Hát én nem tudom azt? Úgy-e azt -dalolta; «Fürdik a kácsa fekete tóba; Készül anyjához -Lengyelországba?» (A leány könyein keresztültört a mosolygás -szivárványfénye.) Talán ringatott is az ölébe véve? Azt én is -megteszem. S ha még sem akartad elhagyni a sirást, talán még gyönge -csókjaival is csitítgatott?</p> -<p>De erre Imola felszökött az öléből s szemérmes ijedtséggel tiltá -vissza:</p> -<p>– Ah, Szilamér! Az esküvő előtt!</p> -<p>A tuhudún vőlegény csak a fejét rázta.</p> -<p>– Nálunk nem esküszik az, a ki menyekzőt ül. Hisz ez a szív -dolga. Megesküdhetem bizonynyal arra, a mit a fejem, a kezem, a -lábam, a szájam végez; s az akkor rám nézve rabság, kötelesség. De -hogy a szívem szeresse azt, a kit megszerettem, a ki velem jár, -velem él, velem hal meg: minek esküdném rá? S ki esküdtetne meg? Az -én papomnak, <span class="pagenum"><a name="Page_93" id= -"Page_93">-93-</a></span> a táltosnak, a gyulának, a horkáznak -semmi köze ahhoz, hogy én feleséget veszek; nem kérdi azt tőlük -senki, hogy megengedik-e? A «nap» meg látja jól, hogy ime a kezedet -a kezemben tartom, ha szóval nem mondom is neki. Nálunk a férj maga -köti be a felesége fejét, mikor asszonyává teszi, a leáldozó -napnál, úgy avatja fel a maga asszonyává.</p> -<p>Szilamér erre felnyitott egy kis fali szekrényt s annak a -rejtekéből elővett egy fejdíszt, a minőt az ősmagyar asszonyok -viseltek; «tarajos csepesz» volt a neve, egy drágaköves arany -homlokabroncs, felül összefoglaló tarajforma ívvel, a mi aranynyal -és gyöngyökkel himzett patyolatfátyolt szorított össze.</p> -<p>– Nézd, ez volt a hitvesi fejéke tíz ősanyámnak, még az első -dédanyám kapta azt a nagy Tuhutum vezértől, a ki ük-apánk volt, -azóta mindig asszonyról-asszonyra szállt ez az ereklye. Ezt -viselték valamennyi Opour úrnők és bizonyára mindannyian boldogok -voltak és büszkék és az ő férjüknek igazi asszonyai!</p> -<p>Imola meghajtá a fejét, hogy elfogadja a tisztes családi -ősereklyét. Mindjárt asszony volt benne.</p> -<p>Az a főkötő csodálatos lélekváltoztató erővel bir az asszony -fején. Még a szeme is másként ragyog, mint azelőtt, mikor azt a -kontyán érzi. Milyen más lesz utána egyszerre!</p> -<p>Szilamér gyönyörtől elragadtatva bámult az átváltoztatott -alakra.</p> -<p>Imola pedig odament az asztalhoz, felvette a tálról a -mátka-kenyeret és kettétörte azt. Felét odanyujtá Szilamérnak. Maga -is evett belőle, s aztán a szétmorzsált darabjait odaszórta a -galamboknak. S aztán, mikor ez megvolt, akkor leült a guzsaly mellé -s elkezdett a finom lenből az orsóra szálat ereszteni.</p> -<p>Nem is tudta pedig, hogy ez az ős-székelyeknél a menyegzői -szertartásnak a valósága: a kenyértörés, a galambok megetetése és a -fonáleresztés. Ez volt a menyegzői szer a napnál! <span class= -"pagenum"><a name="Page_94" id="Page_94">-94-</a></span></p> -<p>A lemenő nap csak a félarczával volt kinn a kopasz Hargita -ormáról. Felséges egy oltár! A nász-tanunak meghivott istenség maga -osztja szét az áldást, körülveszik fényes arczát biborpofáju -fellegecskék, mintha mennyei karok volnának s az ég átlátszó -aranyában végig repül egy sor hattyu, maga is repülő arany, s -túlvilági dalt zeng alá a magasból. Ez ám a Kirie eleison, meg a -goszpodi pomiluj!</p> -<p>A míg benn a házban a szeretet és engesztelés tartott nagy -ünnepet, az alatt Opour Kevend difinyós dáridót készített odakinn. -A lobogókkal felczifrázott fenyőfát már fel is állíttatta a -Szilamér ajtaja elé, ősi szokás szerint.</p> -<p>– Ez ugyan az Iszla kötelessége volna, mert ő a vőfély. De hol -késik az a fiu ilyen sokáig?</p> -<p>Hát egyszer az áldomásozó sokaságon keresztül furakodik egy -szörnyen összetépett alak, sántikáló lábbal a főrhabonbánhoz, a -feje is be van kötve véres kendővel.</p> -<p>– Nos! Ki az? Mit akarsz? Honnan jösz?</p> -<p>Sehogy sem ismert reá.</p> -<p>– Hát ki volnék más, mint Kájon horkáz, dörmögé a gyászvitéz. -Jövök a torjai vásárból.</p> -<p>– Hát az Iszla fiam?</p> -<p>– Az Iszla? Az ott maradt.</p> -<p>– Hát miért maradt ott?</p> -<p>– Azért, a mért én nem maradtam ott. Mert nagyon olcsó volt a -buzogány.</p> -<p>– Mi történt az Iszla fiammal?</p> -<p>– Azt bizony megölték.</p> -<p>– Megölték! Az Iszlát? Ki volt az az átkozott?</p> -<p>– Mike Sára fogta, az esperes meg leütötte.</p> -<p>– Egy asszony meg egy pap! Az én hős fiamat, a kinek párja nem -volt a tusában! Átkozott legyen az a leány, a ki miatt ez történt! -Megölöm őt! Megállj Mike Sára! ha te nekem tort csináltál, azt -csinálok én te neked! Leölöm a leányodat! Esküszöm Hadurra! -Gyermekért gyermeket.</p> -<p>S ezzel kidöntve az örömfát a helyéből, kirántotta a kését -<span class="pagenum"><a name="Page_95" id= -"Page_95">-95-</a></span> Opour Kevend s rohant be a fia házába, -utána biczegett hoppogató lábbal Kájon horkáz is, a kit még jobban -elfogott a méreg a kudarcz miatt, mint az apát. Ő még betört fejet -is kapott melléje. Ő is segít ölni! Leányt ölni. Az pedig átkozott -gonosztett még a tuhudúnoknál is.</p> -<p>Mikor benyitottak ketten a pitvarból a terembe, az ifju pár épen -ott állt a nyugatra néző ablak fülkéjében.</p> -<p>Opour Kevend oda huzta Kájon horkázt az ajtó mellé, onnan leste, -hogy mi történik oda elől.</p> -<p>Látta, hogy Imola megtöri a kenyeret s Szilamérnak nyujtja a -felét. Látta, hogy megeteti a galambokat. Látta, hogy leül a -guzsaly mellé fonalat ereszteni.</p> -<p>– Ő már asszony! dörmögé Opour visszahuzódva.</p> -<p>– Megesküdtél, hogy megölöd! Ösztökélte őt Kájon horkáz.</p> -<p>– Leányra mondtam, nem asszonyra.</p> -<p>– Hadur parancsolja a vérboszut.</p> -<p>– Tudom. Nem is felejtem el.</p> -<p>– Azt mondtad: «gyermekért gyermeket!»</p> -<p>– Azt mondtam. De nem most. Majd később. Majd ha anya lesz, fia -lesz neki. Abban a gyermekben állok boszut. Nem kell nekem -hajnalszínü vér, a milyen az asszonyoké.</p> -<p>Azzal kivonszolta magával Kájon horkázt s megparancsolta neki, -hogy rejtse el magát a papok tornyában; ne lármázza fel a -rémhirével az áldomást ülő várbeli népet; ott künn újra -felállíttatta a diadalfát az új házasok ajtaja elé; az igreczeseket -elhelyezte az ablak alá, hogy csendesen andalgó hangicsálásaikkal -majdan szendergessék az ébredőket, s ébreszszék az aluvókat. A -tizenkét szűz énekkara a távolból magasztalá a leáldozó napot, a -többi hajadonok zöld ágakkal takarták be a szerelmesek ablakait, -galambok nevetését, kakukszót, sárgarigófüttyöt mímelve hozzá, míg -a várudvaron nagy máglyát raktak abból a virágból, a minek -«pártamag» a neve s körültánczolva a boriczatánczot, énekeltek fel -a teli holdhoz: «hintsed, <span class="pagenum"><a name="Page_96" -id="Page_96">-96-</a></span> teli kézzel, egész éjjel, boldog -éjjel, a mi áldás van az égben».</p> -<p>Opour Kevend gondoskodott róla, hogy semmi rémhir meg ne -háborítsa ezt a boldogsággal teljes éjszakát.</p> -<h2>A «NAP» ÉS A «KERESZT» HARCZA.</h2> -<p>Másnap már jó hajnalban vendéget jelentett a toronyőr kürtje. -Rapsonné jött nagy kiséretével. A régi veszekedő társa Opour -Kevendnek. Hanem azért mégis csak mindig ideszállt, mikor a várából -a maksai tanácsdombra hivták, s azt Opour megint nagy megbántásnak -vette volna, ha az ő várát kikerüli s másutt száll meg. A miatt -azonban minden látogatásnak az lett a vége, hogy összeperlekedtek s -átokkal, szitokkal váltak meg egymástól, hanem azért nemsokára -megint csak összelátogattak.</p> -<p>Rapsonné úgy tett, mint a ki semmiről sem tud, mindenben -ártatlan, a mi itten történt; pedig hiszen neki, mint mindenki -tudja, lidércze van; egy beszélő csirke, a ki minden hirt meghoz. -Az kakastojásból kelt Szent-György éjszakáján. De talán magától is -kitalálhatta azt, hisz ő adta a tanácsot Szilamérnak, hogy a -Szentmihálynapi torjai vásáron hogyan rabolja el az öcscse -segélyével a szép Mike Imolát. Azért mégis úgy tette, mintha -csodálkoznék rajta, mikor a zöld fenyőfát meglátta a Szilamér -ajtaja előtt felállítva.</p> -<p>– Ejha, én tán épen lakodalomra érkeztem? mondá a vendéglátó -várúrnak.</p> -<p>– Nem lakodalomra, nénémasszony, már csak tyukverőre. Szilamér -asszonyt hozott a házhoz.</p> -<p>– S engem meg sem hivtatok a menyekzői lakomára?! Már ez nem -szép! Egy ily jó rokont, régi jó szomszédot kifeledni a -násznépből!</p> -<p>– Hát magunk sem tudtuk. Nem úgy hozták a lányt az anya -áldásával. <span class="pagenum"><a name="Page_97" id= -"Page_97">-97-</a></span></p> -<p>– Hát csak úgy «hopp hirével»? A hogy te szoktad a feleségeidet -szerezni. Rapsonné kaczagott ezen a hiren.</p> -<p>– Hát mit csináljon a fajtám? Kérésre nem adják a lányt, mert -tuhudúnok vagyunk. Velünk egyszőrü uraság nincs már körülöttünk -sehol a világon, hát bizony csak azt mondjuk: «ha nem adnak, -viszlek!»</p> -<p>– Régente is így volt, kaczagott Rapsonné. Az volt a jó világ, -mikor a durczás menyecskét az urának elébb jó puhára kellett verni, -a míg közel eresztette magához, akkor is kitépte fele szakállát. De -szeretném őket látni!</p> -<p>– Majd máskor, «kis kedden».<a name="FNanchor_2" id= -"FNanchor_2"></a><a href="#Footnote_2" class="fnanchor">2)</a> -Fiatal házasoknak nem jó a mézes-hetekben ilyen vén szipirtyót -látni, mert igézet lesz rajtuk.</p> -<p>– Azt én is úgy tudom, szólt magamegadással Rapsonné. Nem is azt -kivántam, hogy ők is lássanak. Nem bizony. Ilyenkor őrizni kell -őket vénasszony látásától, bakkecske mekegésétől, holdruta -szagától. Óh ezt mind tudom én. Ilyenkor az ifju pár szeret magára -maradni; boszankodik a látogatóra, még ha a legkedvesebb rokona is. -No! Ne jöttem legyen üres kézzel. Én is adok nekik egy kelengyét. -Van itt nekem közel egy kis váram, közel a szent Anna tavához, a -Tiburcz vára. Nekik adom, a kedveskéimnek. Magamnak is kedves kis -menedékem volt, mikor még olyan időm volt, hogy szerettem a -világtól elrejtőzni. Költözzenek bele abba.</p> -<p>– Ajándék-marhának nem kell ugyan fogát nézni, de a hogy én -tudom, a Tiburcz vára épen a Pokol-torka fölött fekszik.</p> -<p>– Ne féltsd te őket a Pokol szomszédságától; a hol két szerelmes -letelepszik, ott a paradicsom van. Jó lesz nekik odamenni. Járt már -azon a tájon a te Szilamér fiad. Ha <span class="pagenum"><a name= -"Page_98" id="Page_98">-98-</a></span> én akkor meg nem fogom, most -ott feküdnék a többiek sorában a sárga barlang előtt. Mondok neked -egy jóslatot. Holnap vagy holnapután itt lesz a váradban a -«Tivatulus» s követelni fogja tőletek a törvény nevében, hogy -adjátok vissza az elrabolt leányt, akkor jó lesz neki azt mondani: -«keresd, ha megtalálod!» A Pokol-torka körül senki sem meri őt -keresni, az én kis váramban. Nesze! itt van a váram kulcsa. Most az -üresen áll. Hordasd bele az új házasok podgyászát, csinálják meg -benne a fészküket. Esztendő ilyenkorig nem követelem tőlük -vissza.</p> -<p>– Majd azt mondtam rá, hogy «köszönöm», a mit pedig soha sem -mondtam senkinek, még a Damasek istennek sem, s nagy csoda volna, -ha tenálad kezdeném el. De hát elfogadom. Tudom, hogy valami rossz -lesz belőle, mert te nem teszesz valamit azért, hogy abból jó -származzék.</p> -<p>– Ejh ne mondd azt! Hát ez nem az én munkám volt? A -leányszöktetés. Nem én tanácsoltam azt a Szilamérnak a -Pokol-torkánál, hogy ha nem adják a leányt, ragadják el együtt -ketten az öcscsével?</p> -<p>– Te tanácsoltad ezt? átkozott vén varázsnő! Akkor úgy áldjon -meg a Damasek isten, mint a csomági malmot, a kibe egy nyáron -hétszer csapott bele az istennyila. Te lettél az oka, hogy az Iszla -fiamat megölték a torjai vásáron.</p> -<p>– Megölték az Iszlát? Ejh ni. Ezt még nem tudtam.</p> -<p>Oh milyen nagyon örült neki a gonosz vén tündérasszony, hogy -egyet hát megöltek már az Opour fiuk közül.</p> -<p>– Megölték, pedig még nem is élte a világát.</p> -<p>– Sohse sirasd, kaptál helyette mást cserébe.</p> -<p>– Mit? Lányt, fiuért.</p> -<p>– A hol leány van, ott majd fiu is lesz.</p> -<p>– Az nem az ebek gondja. Olyan fiu, mint az én Iszlám volt, nem -születik, a míg a világ világ lesz. Átkozott légy érte! -<span class="pagenum"><a name="Page_99" id= -"Page_99">-99-</a></span></p> -<p>– Ugyan mit átkoznál engem egy hitvány kölyökért? mondtam már, -hogy nem is a te fiad, mert váltott gyermek!</p> -<p>A mi azután erre következett, az már nem beszélgetés volt, hanem -zsémb, perpatvar, szitok, utoljára a gazda és vendége a poszpásznak -felhozott sült tököt egymásnak a fejéhez vagdalták. Hanem ez már -rendes dolog volt náluk, azért senki sem ütődött meg rajta. Mindig -így járta ez, mikor Rapsonné látogatóba jött ide: ebéd előtt -összevesztek, ebéd után kibékültek, hajbakapásig nem ment a dolog, -mert Kevend úr tudta jól, hogy a ki egy rossz tündérre ráteszi a -kezét, annak a karját gutaütés éri, s ha a hajába kap, minden ujja -hegyén kelés támad. Az inasok nagy hirtelen felhozták az -ezüst-kondérban a jó borsos vetreczét, vederben az új bort, az -oroszlán meg a kigyó számára meg egy nagy dézsában a párolgó meleg -tejet s a hogy aztán az úr a vendégével mártogatott békességesen -egy tálból, épen úgy lefetyöltek a kedvencz szörnyetegeik is egy -dézsából. A kigyó óriási nagy állat volt ugyan, de ahhoz az -ártatlan fajtához tartozott, a mit «keszkenős kigyónak» hinak; az -oroszlán pedig tejen és moslékon volt felnevelve, a foga -leráspolyozva, a körme levágva; egyik sem volt harapós. Nem így a -gazdáik. Azok, ha kibékültek, csak azért tették, hogy azalatt -egymásból valami titkot kicsaljanak s egyik a másikat újból -befonhassa.</p> -<p>– Jaj bizony, szegény Iszla fiu derék egy legény volt, nagyon -nagy kár érte. Mondá Rapsonné az első étekfogás után. Ezt a poharat -az ő emlékére iszom ki. Mihelyt hazamegyek, három misét tartatok a -lelkeért, szegénynek.</p> -<p>– Hiszen elég szegény! Mert egy asszony meg egy pap ölte meg, -szolgálhat majd nekik a másvilágon. Hanem majd én tartok a lelkéért -egy füstös misét, annak lesz nagy hire.</p> -<p>– Ahá! Te a vérboszura készülsz, a hogy a Hadisten -parancsolja.</p> -<p>– Nem úgy, a hogy te gondolod. Nagy az én furfangom. Most csak -úgy félreteszem a haragot. De majd ha egyszer <span class= -"pagenum"><a name="Page_100" id="Page_100">-100-</a></span> ennek -az asszonynak fia születik, annak a pofáját úgy elcsufíttatom a -billogossal a tűzönfelavatáskor, hogy abba soha leány bele nem -bolondul. A kinek ilyen csuf a pofája, abból mérges ember lesz. Úgy -nevelem fel, hogy halálba gyülölje a keresztyéneket. A míg az -nagyra nő, azalatt a kun atyafiak odaát Magyarországon fölállítják -a régi oltárokat s egyszerre csak kitör a tűz a hamu alól, akkor -aztán én is ráeresztem a neveltemet a torjaiakra. Az lesz a -derendoczia, mikor a Mike Sára asszonyom saját unokája megy az öreg -anyját a cziherre dobatni s az viszi a veres kakast a torjai -keresztes torony tetejére. Hahaha! Ez az én vérboszum.</p> -<p>Rapsonné maga is kaczagott rajta, elfeledte, hogy hisz ő is -keresztyén volna.</p> -<p>– Ez ugyan derék furfang. De hát attól nem tartasz-e, hogy a -székely ágak mind ellened támadnak az erőszakoskodásért?</p> -<p>– Csak nem gárgyultak meg? Egy leánycseléd miatt! Jöjjenek, ha -akarnak. Bálványos vár sokféle ellenségnek letörte már a szarvait, -aki felakarta öklelni. Vasért vasat! van itt elég. Fittyet hányok -az egész tanácsdombnak. Azt mondom annak, a ki fenyeget, hogy -«Jeddre ne!»</p> -<p>– No nó! Te! Az a «sisakos Kata» hatalmas.</p> -<p>– Huzok a sisakjára, ha nappal jön elém. Hanem éjjel, megvallom, -hogy félek tőle. Valahányszor csoszogást hallok a tornáczban -éjszaka, mindig azt hiszem, hogy ő jön, a gonosz boszorkány; -négylábu ludon lovagolva. Akkor fázom és izzadok a medvebőr alatt. -Mondsza csak, neked már tudnod kell, miféle babonával lehet -megakadályozni, hogy éjszaka be ne jöhessen az embernek a pitvarába -a boszorkány?</p> -<p>– Hát megmondom neked, valóban, igazán. Egyetlen egy mód van, a -többi mind cselfogás és nem segít semmit. Ez az, hogy ha a -pitvarajtó küszöbére hétféle színü babot hintenek végig hosszan. -Ezen semmi boszorkánynak sincs bátorsága általlépni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_101" id="Page_101">-101-</a></span></p> -<p>– No, ezt köszönöm neked, édes néném.</p> -<p>– Szívesen adtam, édes öcsém. Aztán még egyet mondok. Ha majd a -Tivatulust ide küldik hozzád, hogy itt keresse az elrabolt leányt, -három nap három éjjel maradjon itt; tetess a vánkosába -bagolytollat, attól egész éjjel nem fog elalhatni s másnap szedi a -sátorfáját s visszaeblábol. Gyakorlottam én azt!</p> -<p>Aztán összecsókolóztak, úgy váltak el, mint a legjobb -atyafiak.</p> -<p>Rapsonné nagy megelégedéssel ment tovább, egyrészt azért, hogy a -szép Imolát a Szilamérral ilyen szépen, minden egyházi áldás -nélkül, összeboronálta, másrészt meg, hogy az Opourokat és a -Mikéket ilyen halálos nagy háboruba keverhette.</p> -<p>Alig is várhatá, hogy siethessen vissza azzal a jó hirrel a -maksai tanácsdombról Bálványosra, hogy íme szabadságot adott ám a -székely tanács a Mike Sárának, hogy «torlót» bocsásson az Opourok -ellen, az elkövetett sérelmet megboszulni, s a leányt visszavenni! -Hadd legyen ő a legelső, a ki ezt a keserű örömhirt meghozza.</p> -<p>A mint azonban felméne a várba Opour Kevend lakába, s a pitvaron -át akart haladni, egyszerre csak nagyot rikácsolva tántorodott -vissza: a küszöb tele volt hintve hétféle színü babbal!</p> -<p>Az ő saját ármányát fordíták meg ellene! Ő nem mert ezen a -babonaságon keresztül lépni maga. Ezt az ő megcsufolására hintették -épen ide.</p> -<p>– No megállj, te vén gonosztevő! Ennek a babnak a szájadban -legyen az ize! Ha nem eresztettél be az ajtódon, majd bejövök az -ablakodon; de azt nem köszöned meg!</p> -<p>Azzal nagy dérdurral visszament minden kiséretestől, meg sem -etetett Bálványos-várában, hanem folytatta az útját hazafelé. -Minthogy pedig a vára még messze volt onnan, azt gondolta, hogy -megszáll éjszakára a Tiburcz-várában. Ott azonban felhuzva találta -maga előtt a felvonó <span class="pagenum"><a name="Page_102" id= -"Page_102">-102-</a></span> hidat s minden kürtölésre sem jött elő -valami kapusféle, a hidat leereszteni.</p> -<p>Csak nagy későre nézett ki egy ablakon egy szolgálóleány, a ki -ágytakarót porolt ki pálczával, az meg azt danolta, hogy:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Ott kinn -tágasabb,<br /></span> <span class="i0">Itt benn -hangosabb;<br /></span> <span class="i2">Ha jöttök, -lesztek;<br /></span> <span class="i2">Ha hoztok, -esztek!»<br /></span></div> -</div> -<p>A kik a várat elfoglalták, a boldog új házasok, nem szándékoznak -vendéget látni.</p> -<p>Rapsonnénak kinn kellett tölteni az éjszakát a szekéren tűz -mellett, a saját vára előtti erdőben. Egész éjjel nem alhatott, -mind azt főzte magában, hogyan fordíthatná ő valamennyinek hátra a -fejét, a kiket így visszafelé szeret, a kik őt így -megbántották!</p> -<p class="center">*</p> -<p>Nyomban Rapsonné után pedig ott zakatolt a várkapun a Tivatulus. -Ez volt a megintő, a kit a tanács a maga ítéletével előre küldött, -hogy elébb a törvény tekintélyével szólítsa fel a vétkezőket, hogy -álljanak elő, mielőtt az erőhatalmat éreztetné velük.</p> -<p>A Tivatulus két kerecsen-szárnyat viselt a sisakja mellett, s az -oldalán két kardot, annak a jeléül, hogy az igazságot egyformán -szolgáltatja jobb és balkéz felől. Ennek a személye sérthetetlen -volt minden székely előtt.</p> -<p>– Mike Sára asszony, özvegy rhabonbánné kérdezteti tőled, hová -tetted a leányát?</p> -<p>– Kérdeztetem Mike Sára asszonytól, hová tette a fiamat?</p> -<p>– Mike Sára asszony eltakaríttatta a fiadat szépen, leventéhez -illő módon, körülrakva fáklyákkal, elsiratva siratókkal; zászlós -kopja van tüzve a sírja fejéhez.</p> -<p>– Én is eltakaríttattam Mike Sára asszony leányát <span class= -"pagenum"><a name="Page_103" id="Page_103">-103-</a></span> szépen, -menyasszonyhoz illő módon, fáklyás vőfényektől körültánczolva, -főkötős guzsaly van tüzve az ágya fejéhez.</p> -<p>– Követeli tőled Mike Sára asszony: add vissza a leányát -hajadonfővel.</p> -<p>– A mikor az én megölt fiamból legény lesz, akkor lesz az ő -leányából hajadon. Nálam nincs! Keresse másutt. Ha olyan nagyon -drága volt, mért nem tartotta kalitkában. Tisztelem a tanácsot, de -nem félek tőle! Ez szóm és mondásom, most hordd el az irhát!</p> -<p>A Tivatulusnak még bagolytollas vánkost sem adtak, úgy -tuszkolták ki a kapun.</p> -<p>Harmadnapra rá azután megjelent a kürtfuvató Kádár az átjáró vár -tornya előtt s hirül adá háromszor elordítva, hogy Mike Andorás -levente, mint a Mike Sára asszony által megbizott «torló», felhivja -ezennel az Opourok minden ivadékát lovagi tusára, minden órájában a -napnak és éjszakának; mindenféle fegyverrel és tűzzel, a míg csak a -sérelem meg lesz torolva.</p> -<p>– Jöjjön! Kutyát fogjon! hangzott rá válaszul Zsombor szava. Ő -rá volt bizva az átjáró vár védelme, száz válogatott tuhudún -vitézzel, a többi fegyveres Bálványos-vár bástyáin belül állt -készen, azok is voltak ezeren; a fővezérük maga a rhabonbán.</p> -<p>Ettől a naptól fogva aztán megkezdődött az ellenséges csatározás -a két szomszéd család között. A torjaiak meg-megtámadták a -bálványosiak pásztorait a hegyoldalon, elhajtva juhaikat, -marháikat; a bálványosiak visszaadták a kölcsönt, a mi egynéhány -bevert fejbe, nyillal kilőtt szembe került; nagyobb volt belőle a -lárma, mint a veszedelem. Mind a két fél készült a nagy -csapáshoz.</p> -<p>Éjjel a tuhudúnok mindig énekelni szoktak a bástyákon, annak a -jeléül, hogy ébren vannak, imette őrködnek, nem lehet őket álmukban -meglepni. Ez régi szittya szokás volt.</p> -<p>Az újabb hadviselésből pedig a székelyek is tanultak, a míg -Endre királylyal a szent földön jártak s a keresztes hadak és a -byzancziak hadi fortélyaival megismerkedtek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_104" id="Page_104">-104-</a></span></p> -<p>Egy napon Mike Andorás előjött a maga várvivó fatornyával, a mit -nehéz tölgyfahengereken taszítottak előre; abban volt ő maga, a -Fergetyüvárból elhozott vitézeivel; a torony tetején volt felhuzva -a vaskapcsos lecsapó-hid, az aljából pedig faltörő-kos érczfeje -meredt elő. Az alatt, a míg a torony előretolatott, Mike Sára -asszony elkezdé a maga hajító-gépeivel a Bara-mezejéről nehéz -kövekkel dobáltatni az átjáró várat. De az Opourok is készen álltak -a védelemre; a vivótorony bástyája meredezett a dárdáiktól, a -miknek a vasa meg volt tüzesítve, hogy ha az ellenfél megmarkolja, -összeégesse a kezét. S nekik meg kerékre járó nyílhajítóik voltak, -a mik a tollas kopját keresztülröpíték a fatorony falán, s hosszú -lánczot eresztettek a kőfalon alá, hogy azzal a faltörő-kost -elfogják, mielőtt kárt tenne.</p> -<p>A hogy a vivótorony ormán maga állt Mike Andorás, úgy a -bástyafokon is saját személyében várt reá Opour Zsombor. Andorás a -templomos lovagok vértezetét hordta, hosszu fogsága alatt szent -fogadást tett, hogy ha kiszabadul, a templomos-rendbe avatja fel -magát; pánczélja fölött viselte a fehér palástot a nagy vörös -kereszttel, fején a bodon-alaku sisakot, öklében a hosszu kétélü -kardot; Zsombor ellenben, a szaraczén lovagok modjára, -lánczszemekből füzött pánczélinget öltött, a minek elől a mellén a -nap sugárküllős aranyképe ragyogott, sisakján egy egész ráró madár -terjeszkedett fölemelt két szárnynyal, mintha az is az ellenségre -lecsapni készülne; kezében súlyos csatabárdot emelt; még azonkívül -balfelől kard, jobbról gerezdes buzogány lógott az övéről. Ez a -harczbevégző.</p> -<p>Mindenki érezte, előre sejtette, hogy ebben a két hős fiuban van -megtestesülve az utolsó tusája a keresztyén hitnek és az -ősvallásnak: két Isten uralma fölött fog dönteni e harcz.</p> -<p>Az előregördülő őrtoronyban a székely vitézek énekelték a szent -zsolozsmát «áldott István király» dicsőítéséről, <span class= -"pagenum"><a name="Page_105" id="Page_105">-105-</a></span> míg a -tuhudúnok a vár ormán dalolták a keresztyéneket bántó gunydalt: -«elindula szent Péter Rómába, Botját veté vállára haragjába, Botja -végén csutora, Csutorába jó bora!» Közben zúdult a nyilzápor innen -is, onnan is, zuhogtak a nehéz kövek a falakon, s a torony -oldalain: egy-egy cseréplöveg is berepült a várba Mikené -vetőgépeiből; de azt a tuhudúnok menten letakarták nyers bőrrel, -mielőtt a darazsak, mérges kigyók kiomolhattak volna belőle.</p> -<p>– Hahaha! Kaczagott Zsombor. Hát dongókkal, meg pióczákkal akar -bennünket anyád innen kikergetni? Várj, majd én adok neked jobbat! -– Mit szeretsz inkább, Andorás komé, a vasat vagy a tüzet? Gyujts -rá Libancs! Fogd a kanóczot Kenur! Ide mellém Barrok, Fetés!</p> -<p>A fatorony olyan közelre gördült már a kőtoronyhoz, hogy a -faltörő kos elkezdhette a falát döngetni; hanem ekkor egyszerre a -vár lőréseiből égő koszorukat szórtak a toronyra; az olthatlan -görögtűz (byzanczi ajándék) egy pillanat alatt meggyujtá a torony -két szögletét s a láng sebesen futott fel egész a párkányig.</p> -<p>– Le a hiddal Dindár! Ropó! Kiálta Andorás; s arra a csörömpölő -lánczok alácsattanták a lecsapó hidat, mely vaskapcsaival belevágta -magát a fal párkányába, azzal Andorás felugrott a hidra s közé -rohant az ellene szegzett dárdasövénynek; utána a társai, a kiknek -ugyan igyekezni kellett, hogy az égő fatoronyból az ellenséges vár -falára feljussanak. Nem volt más választás, mint tűz és vas között. -«Jézus segíts! Damasek jövel!» kiáltás között hangzott a buzogányok -döngése a paizsokon, a sulyos hadiszekercze csattanása, s a lesujtó -pallos csendülése, halálkiáltás, istenhívás, káromkodás, -összekeveredve, míg valamennyit túlbőgte az égő fatorony üvöltő -ropogása. A mint ez égő alkotvány egészen nekidült a falnak, a -felcsapkodó lángok elűzték a verekedőket a falakról; a szikraözön -kényszeríté mind a két félt az udvarba letódulni s ott folytatni a -dulakodást; csak ketten maradtak odafenn <span class= -"pagenum"><a name="Page_106" id="Page_106">-106-</a></span> a -vártoronynak az ormán, hová a láng csak néha-néha nyalt fel, s -megjelentek, mikor a füstgomolyt félrehordta a szél: a keresztes és -a napos lovag.</p> -<p>Fegyvertársaik, a kik oldalaikon harczoltak, elmultak már. -Libancs, Kenur ott hevernek nehéz sebben, learatva a templomos -kardjától. Dindár, Ropó zuzott agygyal maradtak el Zsombor -szekerczeütései alatt. A kemény tuhudún Bögöz s a buzgó keresztyén -Tamásd egymást nyalábolva henteregnek a földön; nincs fegyverük, -kézzel fojtogatják, fogaikkal harapdálják egymást.</p> -<p>Csak a két hős fiu áll a torony lonkáján egymással szemközt.</p> -<p>Egyik sem félt ott se tűztől, se vastól.</p> -<p>A zsarátnokzápor közepett, mintha a pokol bejárata előtt -vívnának élethalál harczot, dulakodott egymással a két levente, -fegyvere élét csorbára verve egymás paizsán, vértezetén. Mikor -kifáradtak, megálltak pihenni, aztán megint egymásra rohantak. -Andorás mellvértje két helyen behorpadt már a szekerczeütéstől, a -mivel bajvivó társa védetlenül találta s Zsombornak a paizsa végig -volt már repedve; de a mi alatta volt, az is vas volt mind a két -vitéznél.</p> -<p>A harczi lármára előjött a többi fegyveres népével Torjáról Mike -Sára, Bálványosból is lerohant a rhabonbán, de a fiaiknak egyik sem -mehetett segítségére. Az egyik várkaput elzárta az égő vítorony, a -másiknak meg fel volt huzva a csapó hidja s túl rajta mély árok. -Csak onnan alulról kellett nézni mind a kettőnek a halálos -bajvívást fiaik között, rémüldözni a nehéz csapások miatt. Oh -milyen örömest rohantak volna fel hozzájuk, hogy mellettük -harczoljanak! Hogy szerette volna Mike Sára a saját paizsát -odatartani a fia elé, mikor a szekercze lecsapott annak a -mellvértjére. Hogy odaadta volna Opour Kevend még a saját karját is -Zsombornak, hogy sulyosabb legyen fegyverének mennykőcsapása; -«Jézus Krisztus! védd fiamat!» sikoltott itt az anya; amott -torkaszakadtából ordított <span class="pagenum"><a name="Page_107" -id="Page_107">-107-</a></span> Opour: «Jövel Hadur! Ébredj Isten! -Te Izisten! Te Jezidisten! Te Damasek Isten! Te Dézs Isten! Oda, -oda! Zsombor mellé! Alusztok-e? Fujjátok a szent kürtöket -táltosok!» s hogy maga is segítsen az alvó isteneket felverni az -álmukból, buzogányával verte a rézpaizsa öblét.</p> -<p>Most szétválnak a fiuk: megpihennek. Mind a kettő végrohamra -szedi össze az erejét.</p> -<p>– Hasztalan csapkodsz rám! hörgé fujtatva Zsombor. Engem fegyver -nem fog. A Furus vizébe mártott be az anyám, a mint megszülettem: -kard, nyil nem jár engem! Kettőt már kaptál a fejszémtől; ne várd a -harmadikat, mert attól csillagot rugsz! Eredj az anyádhoz!</p> -<p>Azzal eldobva magától széthasadt paizsát, két kézre fogta a -szekerczéjét s egész hátrahajolt vele egy rettentő ütésre.</p> -<p>Ekkor Andorás meg a kardot dobta el kezéből, s hirtelen mind a -két kezével az öblös paizsát kapva meg, oly ádáz rohammal rontott -az ellenfelére, hogy az a mint a halálos csapásra hátra volt dőlve, -ettől a taszítástól hanyatbukott s alázuhant a magas -toronypárkányzatról le a várudvarba.</p> -<p>Az volt a rémordítás, a mi erre felzivatarlott! A tuhudúnok -jajkiáltásán keresztülbömbölt Opour Kevend bőszült fájdalmának -hangja. A «nap» leesett az égből! A legjobb tuhudún vitéz, apjának -legkedvesebb fia esett le a szent arany nap jelképével együtt. A -keresztyén harczosok hármas «hozsánna» kiáltása az egeket veri.</p> -<p>Opour Zsombor összetört tagokkal hevert a várudvar -kövezetén.</p> -<p>– Héj, Mike Andorás! kiálta fel; engemet megöltél! Kegyelmes -uram légy majd a más világon: a «nap mezején!»</p> -<p>– Térj meg az egy igaz Istenhez! kiálta alá Andorás; s testvérek -leszünk együtt a paradicsomban.</p> -<p>– Inkább rabszolgád leszek otthon Hadurnál a nap <span class= -"pagenum"><a name="Page_108" id="Page_108">-108-</a></span> -mezején, hörgé a nap harczosa, és kilehellte lelkét. Ej volt: hol -találta meg a napot?</p> -<p>A diadalmas dalia pedig leszakítá a lecsüngő vöröskeresztes -fehér palástot a válláról s odatűzé azt lobogónak a kopja hegyére, -melyről a napczímeres zászlót a tűz leperzselte s kitűzte a -diadal-jelt a torony ormára.</p> -<p>A tuhudúnok szivéből ki volt véve Zsombor elestével a lélek. Nem -folytatták már a tusát, csak azon voltak, hogy elesett vezérük -holttestét elvihessék a csatatérről. Mike Sára fellendült -harczosait pedig annál inkább megszállta a lélek, az égő tornyot -keresztül-vetett lánczokkal aládönték a hegyszakadékba s arra a -kinyitott kapun betódultak társaik segítségére. Az átelleni kapun, -a csapóhidon keresztül, a tuhudúnok vonultak ki, vezérük tetemét -paizsukon emelve. A rhabonbán sem gondolt rá, hogy új rohammal -visszafoglalja az átjáró várat. Hadd énekeljék már abban az új -hit-hivők a maguk «Álleluja»-ját. Ő csak az elesett fia tetemére -borult, azt csókolta, ölelgette s beszélt hozzá magasztaló, -vigasztaló szavakat. «Dicsőségesen harczoltál! Egy sebet sem -kaptál. Ne félj fiam! Nem szolgálsz a nap mezején a te megölődnek. -Nem fegyver ölt meg! A föld Istene maga ölt meg. Dicső tort ülünk -majd fölötted! Vigyétek őt haza! Szilamér ne tudja meg, hogy -halotti tort ülünk. Majd eljön a mi időnk is! Addig hadd örüljön, -hadd szerelmeskedjék. Óh az ő szerelmeskedéseért már a második fiam -lett halottá. A legkedvesebbik fiam! Az én igazi képmásom. – No -majd eljön az idő!»</p> -<p>Az elesett fiut keserves gyászkürtszó mellett szállíták haza -Bálványosvárba s egész éjjel jajkiáltással vegyes ének hangzott az -asszonyok, leányok ajkain, a várfalakon belül.</p> -<p>Az elfoglalt várban pedig diadalmas, nagy «hadivást» ültek: -közbe-közbe félbeszakítva az esperes és a szerzetes által -előénekelt ájtatos zsolozsmáktól. Mike Sára a szeretett fia testén -számlálgatta a kapott sebeket, miket <span class="pagenum"><a name= -"Page_109" id="Page_109">-109-</a></span> szemeláttára ütött rajta -a szörnyű harczi bárd s kenegette, kötözgette drágalátos jó -írekkel, az meg csak mosolygott hozzá: azt mondta, «csak -karczolások! a pánczélon keresztül kaptam, meg a te forró imáid -védő paizsán keresztül».</p> -<p>Hanem azért Mike Sárának elég volt ez a szörnyű látás. Amint a -fiát csapkodja a gyilkos fegyver.</p> -<p>– Most itt ti pihenőt tartsatok. Bálványosvár vivásához ne -kezdjetek. Az átjáró vár a mienk, most mi állunk a kert felől. -Imola és elrablója úgy sincsenek ott a várban. Azokat úgy elrejték, -hogy nem lehet kitudni. Várjatok, míg én nem mondom, hogy támadni -kell! Hadd üljék meg azok is, a maguk szokásai szerint, a halotti -gyásztort. Ti várjatok, míg én nem szólok.</p> -<p>Mike Sára asszony pedig soká nem szólt, elmult ősz is, tél is, -de biz a hó is elolvadt, a virág is újra kihajtott, az új ágak, a -szentelt barkák ünnepei is elmultak, még sem mondta a fiának, hogy -«előre». Pedig hatalmas asszony volt, erős boszuálló; pedig -keménykezű rhabonbánné volt, pedig buzgó keresztyén volt, de -mindezeknél még is erősebb volt az anyai szív.</p> -<h2>A GYÁSZ-TOR.</h2> -<p>Korán reggel megszólaltak a kürtök Bálványosvár ormairól, a -gyásztorra hivogatva a tuhudúnokat. A fajbeli vezér temetése nagy -ünnep az őshit nemzetségénél: otthon nem maradna senki a várhoz -tartozó falvakból. De nem is siet benne résztvenni, a ki oda nem -tartozik; ismerve a pogány ősök szertartásainak mivoltát.</p> -<p>Az asszonyok már otthon rákezdik a sirást; álló esztendeig nem -szabad nekik más ruhát viselni, mint fehérítetlen vászont, -festetlen gyapjuszövetet, a pillangós csepesz helyett fekete kendőt -a fejükön. Így sietnek fel a várba; árvafenyőgalyakat hordva -kezükben. Vannak közöttük <span class="pagenum"><a name="Page_110" -id="Page_110">-110-</a></span> hirhedt «siratók», a kik -éjjel-nappal győzik a jajveszékelést, s úgy tudnak sirni, mint a -záporeső. Ezeké a legelső hely a virrasztásnál. Ők mosdatják meg a -szent patakban az elesett hős daliát, ők öltöztetik fel -legpompásabb fegyverzetébe, ők nyujtóztatják ki a ravatalon, a mi -egész vég selyemmel van behúzva.</p> -<p>Az alatt a «hegedősök» koboz és hegedüszó mellett énekelnek -végeszakadatlan hősdalokat a kimult erősről, a ki sérthetetlen, -sebesíthetetlen volt a harczban: egy csapása egy emberhalál -volt!</p> -<p>Mikor egy versszak le van énekelve, a sirató asszonyok -felsivalkodnak utána: «látod vén Opour Kevend, ilyen hős fiad volt -neked: ilyen daliát vesztettél el örökre.» S aztán rákezdik a -sirást és jajgatást! Hát ez az ő dolguk. Könyekkel asszonyok -siratnak. Maga a rhabonbán ott ül a ravatal fejénél a csupasz -földön, a hogy gyászoló apához illik: könyökét a szelid oroszlánja -fejére nyugtatva, s hallgatja, hogy a hegedősök mit énekelnek?</p> -<p>«A gólyahir-havában még három fiad volt, rhabonbán, délczeg -leventék: az ökör-nyál havában már egyedül magadban ülsz a csupasz -földön; kettőt megöltek a zsidók<a name="FNanchor_3" id= -"FNanchor_3"></a><a href="#Footnote_3" class="fnanchor">3)</a>, hát -a harmadik hová lett, mért nincs itt?»</p> -<p>«Jaj, de magadra maradtál vén rhabonbán Opour Kevend!» ordítják -utána az asszonyok.</p> -<p>Ő meg csak hallgat és nézi a halottnak az arczát.</p> -<p>Lassankint felgyülekeznek a férfiak is, a holt levente -fegyvertársai, czimborái: azokat az öltözeteket viselik, a miket a -csaták fegyvertusája legjobban összetépett s jönnek üdvözölni a -néma vezért. «Tudod, mikor ott harczoltunk együtt a Bucses alatt. -Nem hajigálsz velünk együtt több kelevézt!»</p> -<p>A hegedősök vigasztaló verseket dalolnak a túlvilági -napmezőkről, a hol soha sincs éjszaka, a hol Hadur fiait -<span class="pagenum"><a name="Page_111" id= -"Page_111">-111-</a></span> senki sem győzi le, ott majd együtt -lesznek mind a hősök! Ő már utban van arra a tájra.</p> -<p>Az asszonyok rásivalkodnak.</p> -<p>«Örülj, örvendj, vén Opour Kevend, a fiadat majd megtalálod a -nap mezején.»</p> -<p>A vitézek sokasága megtölti a nagy halotti csarnokot. A -hegedősök csatára felhivó dalra ajazzák fel a kobzaikat: «Nem -juthat el a hős a nap mezejére addig, míg azokon, a kik őt -megölték, boszut nem álltak a társai.» A sirató asszonyok ordítása -a dühöngésig fajul. – Opour Kevend ezt is csendesen hallgatja.</p> -<p>Ez alatt odakünn, a Bálványos-patak szent forrásánál, a hársfák -dombja alatt roppant vermet ásnak, mintha egész házat akarnának -bele eltemetni. A mély verem egyik oldalfalához, napkelet felől, -egy nagy szál fiatal tiszafát ásnak le, annak a hegyében lobog a -megdicsőült hős kétágú zászlaja az aranynappal. Azután a verem -három oldalára huszonnégy tölgyfarudat állítanak fel, hegyes -kopjavéggel. A nyugoti oldala a veremnek meneteles marad, hogy le -lehessen bele szállni.</p> -<p>Ez az első nap, a «virrasztó». Nagy bőjt napja. Ezen a napon nem -eszik senki, sem bort nem iszik; csak sert kap minden ember, s -ennek a napnak az évfordulóján ezután is mindig össze fognak gyülni -az elhunyt barátai egy kijelölt «torló»-nál; a kit az irások -«dusinik»-nak neveznek, az emléktort megülni rengeteg -serivással.</p> -<p>A második nap a «halottkövető». Az egész vidékről felgyültek már -akkorra a tuhudún hit bujdokló hivei: az elzüllött táltosok, -gyulák, kádárok, horkázok; csupán táltos van együtt huszonnégy, -hozzá a főtáltos, a ki Bálványosvárban lakik és áldozatokat is tesz -még.</p> -<p>A mint az első hajnalsugár kitör a Bucses havas orma mögül, -megharsan a horkázok kürtfuvása, s a «bú-leányok» éneke rázendül: -«hajnal van, piros hajnal, aranyos hajnal!» az áldozatdobon hetet -zubbantanak a készülődőre. – Opour Kevend rhabonbán ekkor áll fel -ültéből <span class="pagenum"><a name="Page_112" id= -"Page_112">-112-</a></span> a földről. Itt az ideje a -«bucsuztatónak». Kivonja görbe kését az öve mellől s megfogja -baljával a balfelől lelóggó ősz hajfonadékát, azt lenyiszálja tőben -s aztán odateszi a fia kezébe. Ez a legnagyobb áldozat, a mit -tuhudún székely adhat, ez a legdrágább apai öröke a halottnak, -mehet vele a Damasek isten elé.</p> -<p>A kádárok itt hozzák már a «tokos» lovat. Az elhunyt hős -kedvencz paripája, fejétől csülkéig fekete selyemmel betakarva, -felnyergelve, felkantározva. A holt vitézt felemelik fegyvertársai -a nyeregbe; hozzá kötözik a kengyelhez lábainál fogva, kezét a -terhelőre csatolt zászlós kopjához erősítik s aztán megindul a -menet a bucsuztató járásra. A nagy Bálványos-vár kőfalain belől -egész házsorok vannak. Minden kapu előtt megáll a gyászmenet. Ott -egy-egy hű barát, jó ismerős lakik. Kájon horkáz, a ki kantárszáron -vezeti a holt vitéz paripáját, minden kapu előtt megáll, elkiáltja -a bucsuszót a halott nevében s felszólítja a hős barátját, hogy -jöjjön a követésére.</p> -<p>Mindenki gyalog megy utána, csak ő maga ül lóháton: előtte -viszik a zászlóit, fegyvereit, ivó tülkét, étkező szereit, -vadászebeit, kedvencz sólyommadarát; és huszonnégy paripáját, utána -jönnek a gyászoló férfiak hajadonfővel; bevégzi a hosszú -gyászmenetet az asszonyok sokasága.</p> -<p>Delelőre hágott a nap, mire vége van a bucsuzó járásnak, mire -lejut a gyászmenet a szent forráshoz, a hol meg van ásva a nagy -verem. A forrás fölötti dombon sereglettek össze a hajadon leányok, -hajaik szétszórva, fejeiken illatos füvekből font koszoruk.</p> -<p>Mikor a sirverem lejáratához értek: ott megálltak a halottas -paripával s a kádárok nagy kört csináltak körülötte, ott állt a ló -előtt a rhabonbán maga: az apa.</p> -<p>Három kürtrivallás adott jelt, hogy csend legyen, hogy Kájon -horkáz szavát meg lehessen hallani.</p> -<p>«Édes atyámfiai, tuhudún véreim! Látjátok, a hős deli levente -Opour Zsombor íme elköltözik a mi édes anyánk, Föld Isten ölébe: -onnan majd el is megy Nap Isten országába. <span class= -"pagenum"><a name="Page_113" id="Page_113">-113-</a></span> Itt -ezen a földön nem látjátok többet. Azért, ha valakinek van rajta -valami követelése, álljon elő vele; hadd fizethesse meg: ne vigye -magával semmi adósság terhét a másvilágra!»</p> -<p>A felszólításra előálltak többen a tömegből. Egyiknek egy -tulkot, másiknak egy paripát igért a megboldogult; kinek a tollas -buzogányát, kinek a párduczbőr kaczagányát igérte oda, ha meghal. -Opour Kevend mindenre azt mondta: «legyen a tied!» – Ottan a -czimborák megosztoztak rendre az elhunyt fegyverzetén, ivó -eszközein; a szolgák a marháin: «legyen a tied!» hagyá helybe -mindenkinek a kivánságát a gyászoló apa.</p> -<p>– Van-e még valaki, a kinek adósa maradt valamivel hős Opour -Zsombor? kiálta Kájon horkáz, mikor már nem volt semmi kiosztani -való.</p> -<p>– Nekem is adósom! szólalt meg erre egy leányi hang a hajadonok -sokasága közül.</p> -<p>– Jöjjön ide, ki az?</p> -<p>Utat nyitottak készséggel a követelő leány előtt egész a -halottig s mikor az belépett a nyitott körbe, mindenki ráismert s a -nevét mormogta:</p> -<p>– A «Kalandó Iblája».</p> -<p>A bálványosi főtáltos leánya.</p> -<p>– Hát neked mivel maradt a fiam adósod? kérdé Opour Kevend.</p> -<p>– Ő vele magával. Felelt rá a leány. Itt van nálam a balitája: -azt igérte, enyim fog lenni, mind ezen a világon, mind a -másvilágon.</p> -<p>Gyönyörű szép leány volt, halavány orczája ragyogott, mint a -hold, szögfekete haja végig omlott sugár termetén. Milyen nagy kár -érte!</p> -<p>– Mit kivánsz szegény leány? szólt reszketeg hangon a rhabonbán, -megsimogatva nehéz kezével a leányzó fejét.</p> -<p>– Az adósságomat. A mit nekem igért. Hogy vigyen el magával. -<span class="pagenum"><a name="Page_114" id= -"Page_114">-114-</a></span></p> -<p>– Hosszú lesz az útja!</p> -<p>– Nekem se lesz hosszabb.</p> -<p>– A másvilágig tart.</p> -<p>– Az én szerelmem is.</p> -<p>– Kérdezd ősz apádat: hát ő elereszt-e?</p> -<p>Kalandó főtáltos elfordítá arczát s félretartott fejjel azt -mondá:</p> -<p>– Menj vele.</p> -<p>Ekkor a hajadon odaborult Opour lábaihoz s azt mondá:</p> -<p>– Add rám áldásodat!</p> -<p>Opour Kevend levette saját fejéről azt az arany abroncsot, a mi -azt körülövezte s a leány fejére tette. Aztán a horkáz korsójából -olajat töltött annak hajára.</p> -<p>– Vidd el az áldásom. Légy hű társa néki. Az istenek előtt légy -bizonysága, hogy milyen igaz, milyen hűséges volt. Ne hagyd -szűkölködni. Vedd a kösöntyüket, meg ezt az iszák aranypénzt, a -másvilágon is tudják meg, hogy úr volt és vezér volt.</p> -<p>Azzal a két apa felsegíté a leányt a paripa hátára a holt -vőlegény mögé. A szép Ibla átölelte Zsombor vállát a két fehér -karjával s a fülébe sugott. Édes szók lehettek.</p> -<p>A leányok kara odafenn a dombon rázendíté a menyegzői dalt. -Milyen szomorú volt annak a zengése!</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Ezt ölelem!<br /></span> -<span class="i0">Ezt csókolom!<br /></span> <span class="i0">Adjon -Isten lassú esőt:<br /></span> <span class="i0">Mossa össze mind a -kettőt!»<br /></span></div> -</div> -<p>Ez alatt a két horkáz levezette a paripát a rajta ülő holt -hőssel és menyasszonyával a sírterembe s ott a mént erősen -hozzákötötték a fölállított zászlós szálfához, míg a táltosok a -többi paripákat fékezték a huszonnégy kopjás rúdhoz. Oda vitték le -a hős fegyvereit, ivószereit, arany csákányát, egy cserépvedret, -tele mindenféle pénzekkel, egy hordót, tele borral, kutyáit, -solymait: ezeket leölték, úgy rakták le mellé a sirba. <span class= -"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span></p> -<p>Ekkor feljöttek a horkázok a sirból s arra aztán a leányok -rohantak oda, fejeikről letépett koszorukat s diófaágakat szórva a -vőlegényre és menyasszonyra: míg úgy megtelt koszorukkal, zöld -falevéllel a sir, hogy csak az ülő alakok, meg a paripa feje -látszottak ki abból.</p> -<p>Ekkor a tárogató recsegő rivallatára előlépett száz harczos -ijász. Ugyanazok a férfiak, a kik Zsombort e világi harczaiban -követni szokták. Mindegyik egy nyilat vont ki puzdrájából s azt -tegzére fektette. A tárogató második rivallására aztán egyszerre -valamennyi mind belelőtte a nyilát a sirba. Csak egy rövid sikoltás -hangzott. A menyasszony ott volt már a vőlegényével együtt a nap -mezején: az isteneknek tetszik az, ha mentül több sebbel megrakva -érkeznek oda a dicsőültek.</p> -<p>Kalandó, a főtáltos, a sikoltás után hosszú dárdáját a paripa -szügyébe döfte s egyszerre valamennyi táltos leszurta a féken -tartott paripákat a sir körül, hogy azoknak a vére odaomlott minden -oldalról a sirba, a mit aztán a férfiak elkezdtek hantokkal -betemetni.</p> -<p>– No hát most mi sirassuk el a halottat, a hogy férfiak szoktak -sirni! kiáltá Opour Kevend s görbe kése hegyével elébb a két -vállán, azután a mellén, végre az arczán és homlokán hasított -sebeket s úgy sirt – vércseppeket – hét vérző sebén át. Valamennyi -férfi mind követte a példáját s az volt aztán az ordítás, a mi -ekkor támadt, az volt a sirás, a mi erre megindult; vér omlott -minden arczról; az anyák odavitték kis fiaikat, hogy a férfiak -azoknak a homlokához törüljék véres késeiket. Igy szoktak sirni az -ősmagyarok drága halott felett: saját vérük hullásával, aztán az -ellenségével.</p> -<p>Valamennyi kürt, tárogató, síp, repedésig rivalgott e szertartás -közben, a melyhez a rémült asszonysereg sikoltása vegyült; a vért -szagolt oroszlán üvöltött dühében, nyolcz férfi alig birta féken -tartani, hogy a vérző hullákra ne rohanjon.</p> -<p>A rögök egyre magasabbra emelkedtek a lován ülő hős <span class= -"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span> és -ölelő kedvese körül; már csak a fejeik látszottak ki: a szárnyas -sisak, az aranypártás fő: azok is eltüntek. Csak a magasra emelt -kelevéz áll még ki a sirból, mit a hős keze tart. Az is föld alá -vész. Végre csak egy nagy kerek domb áll ott, a minek ormán egy -zászlót lobogtat a szél: az a sirba ásott szál fának a csucsa.</p> -<p>Ez alatt a táltosok a megáldozott lovakat szétdarabolták, s -megannyi máglyarakás mellett parázson sütötték. A sziveiket az -áldozat-állatoknak a nagy oltárkövön a Had-Isten tisztelétére -illatos tűzön égették meg, a lófejeket pedig feltüzték a kopjás -rudakra. Azok ott maradnak s tudatják a késő korral, hogy ott egy -hős vezér fekszik.</p> -<p>Mire vége volt a temetésnek, leáldozott a nap: csak a -máglyatüzek égtek.</p> -<p>Ekkor kezdődött azután a halotti tor. Két napi bőjt után -farkaséhséggel nyult minden ember a lakomához; a sült lóhus volt a -kedvencz étel. Abban csak halotti tor napján lehetett -duskálkodni.</p> -<p>Előkerültek a mindenféle igriczesek, csimpolya, timbora hangzott -a lakoma közben; a férfiak áldomáspoharakat ittak, egymásra -köszöntve s minden felköszöntőben magasztalva a dicső elhunytat; az -asszonyok lakoma közben a csontokkal hajigálták egymást, barátság -jeléül; végre tánczra keltek, a sirhalmot körültánczolták; elébb a -leányok egyedül, azután a férfiak: asszonynak nem járt ki a táncz. -Mikor pedig a napválasztó csillag feljött az égre, jelezve az -éjfélt, akkor következett a halottak táncza.</p> -<p>Fiatal legények odafeküdtek a nagy sirdombra szerteszéjjel, -mintha csatában elesett halottak volnának. Azután jöttek a leányok, -mintha menyasszonyok keresnék a vőlegényeiket a csatamezőn. A ki a -magáéra talált, kezdte költögetni, életre hivogatni: de az csak nem -ébredt. Utoljára a leány felemelte a földről az ifjut, a ki -mozdulatlan maradt, mint egy halott s elkezdett vele körben -lejteni. A legény úgy tett, mint a halottak szoktak, kiknek a -tagjai már kővé meredtek; félkarját elnyujtva, fejét hátraszegve, -<span class="pagenum"><a name="Page_117" id= -"Page_117">-117-</a></span> szemeit lehunyva, engedte magát tánczba -ragadtatni, körben forgattatni: dőlt, a merre ejtették, előre vagy -hátra, a zene szólt hozzá kisérteties zsongással. Ez jelezte tán a -halott vőlegénynyel eltemetett mátka menyegzői tánczát? Rémség volt -azt nézni! A tánczoló leányok arcza is rémületet játszott.</p> -<p>Végét szakította a táncznak a torna. E nélkül sem végződhetik -gyásztor a tuhudúnoknál. A hol annyi pezsdülő vér ül együtt a -lakománál, hamar kész ottan a dulakodás. Előbb csak birkozáson -kezdődik, derék betörésen; aztán ökölre megy; utóbb kézbe kerül a -fokos, buzogány is; leghívebb czimborák csupa legénykedésből -halálos tusára kérkedik ki egymást: nem is választja el őket senki, -ez a régi szokás! Hadd vitézkedjenek. Reggelre azután kilencz -halott maradt a gyásztor mezején, a kik ezt az áldomást -választották az utolsónak. Azokat mind szépen odafektetik körbe a -nagy sirhalomra s még egy réteg földet hordanak föléjük. Azzal is -magasabb lesz a Zsombor vitéz dombja. Együtt lesznek vele a -leghívebb vitéz czimborái, a kik ugyan siettek egyszerre megérkezni -a vezérükkel és menyasszonyával együtt a felséges virányú -napmezejére.</p> -<hr class="tb" /> -<p>De kár, hogy bölcs törvényhozóink keményen eltilták ezt a -dicsőséges halotti gyásztor-tartást.</p> -<h2>A SZENT ANNA TAVÁNÁL.</h2> -<p>Soha jobb helyet ki nem találhattak volna maguknak, -boldogságukkal elrejtőzni a fiatal szeretők, mint a «Halál országa» -közepett fekvő kicsi várat. Azt az egész vidéket, belefoglalván a -«pokol tornáczát» is, ezzel a névvel tisztelték meg a régi -székelyek.</p> -<p>Még most is olyan vidék az, hogy naphosszant járhatunk -<span class="pagenum"><a name="Page_118" id= -"Page_118">-118-</a></span> benne, nyaktörő utakon, a nélkül, hogy -csak egy kunyhóra is bukkannánk valahol.</p> -<p>Tusnádtól indulva, két meredek bércz között visz fel a goromba -kövekkel behányt, tengelytörő út, a meredek Csomágon át; alant a -mélységben tombolva zúg a hegyi patak, csak a hangját halljuk, a -sűrű bozót összenőtt fölötte. Ezeknek az őserdőknek a földje tán a -világteremtés óta nem látta a napot, olyan sűrűn takarja azt a -ráboruló fenyves erdők éjszakája. Hanem, a hol a vihar csapást tört -az erdőn át, halomra döntögetve a gyökereikből kifacsart fákat, ott -meg egyszerre olyan tündérvilági növényzet támadt elő, a minek -virányához nem foghatók a fejedelmi üvegházak kertjei: a -«rigópohár», a «szépasszony papucsa», a «pillangó fészek», a -«madártermő» (diák nevén Orchis, Cypripedium, Epipactis, Ophris) -itt tartják rejtett otthonukat, a hol senki le nem tépi őket. -Egy-egy megnyiló völgyoldalban egész falkája legelész a dámvadaknak -a verőfényes pázsiton. Ember közeledtére felkerekednek, a meredek -hegyszakadék felé futnak. A vihar valamikor egy óriási szálfát -döntött keresztül e mély hegyvágányon, a mi a sudarával az egyik, a -tövével a másik parton fekszik. Az egész dámvad-falka ezen a -természetrakta hidon iramlik keresztül a tulsó hegyoldal -rengetegeibe.</p> -<p>Egyszer aztán elmarad az erdő s négyezer lábnyi magasban egy -sík, messze terjedő lapály állja el az utat, a minek láttára még a -paripák is horkolni kezdenek, mikor a szélét elérik. Lábaik alatt -döng a talaj.</p> -<p>Ez a halál országa valóban. (A mostani neve «Mohos», népies -elnevezéssel «Kokojszás».) Az ember teste végigborzad, mikor azt a -tájt először meglátja. Soha ezt a nagy bozótot kigyón, békán, -vidrán, repülő madáron kívül más élő lény be nem járta. Sással, -szittyóval benőtt zsombikok, mintha ezernyi sirhalom volna egy -rakáson, rőt szinű bozót, verhenyeges növénygubancz, a miknek a -neveit sem ismeri az ember, köztük egy-egy nyomorék luczfenyő, -<span class="pagenum"><a name="Page_119" id= -"Page_119">-119-</a></span> egy göcsörtös árva-nyirfa, aztán megint -haragos-zöld növénycsoportok, roppant zsurlók, páfránok, a miken a -boszorkányliszt terem, bársonynak látszó halmok, kövér mohából, a -mi virágzik, körüle emberfő nagyságú pöfeteg gombák tolakodnak elő, -a mik lángot, füstöt vetnek, ha valaki rájuk üt bottal. S azon az -elijesztő páston alól az ismeretlen mélység. A ki ebbe a süppedő -ingoványba beletéved, ember, bölény vagy medve, az soha sem jön ki -belőle többé. Mikor már észreveszi, hogy süpped alatta a sömlyék, -már akkor késő a menekülés. Nincs mibe kapaszkodnia, minden süpped, -oszlik alatta, körülötte, az uszás nem segít, a fű, a bozót, a moha -összezáródik az elmerülő feje fölött.</p> -<p>Ennek a halálos vidéknek még a tájára sem merik hajtani a -marháikat a pásztorok. Mikor aztán a «Mohost» körülkerülve, a -hegytetőre felkapaszkodunk s onnan tekintünk rá vissza, akkor meg -már egy csábítóan varázsló tündérország áll előttünk. A mohos -lapály száz meg száz gömbölyű tengerszemmel van behintve, olyanok -azok, mintha ablakai volnának egy földalatti világnak, valamennyi -beszegve a vizi tök fehér tulipánjaival és széles leveleivel. Mikor -az alkonynap visszatükröződik rajtok, olyan, mintha arany tányérok -volnának zöld abroszra rakva.</p> -<p>Innen egy mély völgy-üstbe szállunk alá, folyvást őserdők között -s a mint egyszer megnyilik a rengeteg, ott áll előttünk a -Szent-Anna tava. Szent tó az ős magyar pogány elődöknek épen úgy, -mint a keresztyén ivadékoknak. Itt tartották áldozásaikat -ős-időkben, ide jártak el bucsura később.</p> -<p>Magát az erős férfit is megragadja az az isteni csendje e -völgynek, a melynek fenekét az egyetlen tengerszem foglalja el; oly -síma, mint egy ércztükör; körülötte óriási hegyhátak, toronymagas -bükkfákkal benőve, csak a partját a tónak koszoruzzák nyulánk -fenyőszálak, mintegy keretbe foglalva az egészet. <span class= -"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span></p> -<p>A parton roppant fehér kövek hevernek, meg egy düledező épület -romja. Amazok a tuhudúnok oltárai lehettek, emez a Szent Anna -kápolnája volt. Isten imádására szentelt kövek. Most már -szétdöntögetve hevernek; hanem azért valamit most is érez, a ki e -helyre lép: a mi nem ebből a világból való érzés. Az embert úgy -készti valami arra, hogy sirjon: ki tudná miért!</p> -<p>Fenn azon a hegytetőn áll Rapsonnénak az a kis Tiburcz vára, a -hová a szeretők beköltöztek; a nagy bükkfáktól még a tetejét sem -látni a várnak. Innen épen olyan közel esik a pokol tornácza, mint -a Szent Anna tava.</p> -<p>Szép derült napokon gyakran lehozta Imolát ehhez a tóhoz -Szilamér; aztán egy tutajon végig sikamlottak a tó tükre felett. -Talán akkor érezték magukat legboldogabbaknak.</p> -<p>– Tudod-e, hogy én akkor szerettelek meg, mikor a tanácsdombon -elmondtad azt a regét a Szent Anna taváról?</p> -<p>– Tudod-e, hogy azt a száldokfalevelet, a mit akkor eldobtál, én -most is a keblemen viselem?</p> -<p>– Milyen jó volna nekünk örökké itten laknunk!</p> -<p>… Pedig hát a házasélet nem csupán édelgésből áll. Különösen -erre az ifjú párra nézve nem.</p> -<p>Mert nem kell ám azt hinni, hogy hajdanában olyan könnyű volt -nagy úrnak, kastélyos uraságnak lenni.</p> -<p>Szilamérék Rapsonné várában nem kaptak egyebet, mint jó erős -falakat, minden egyébről maguknak kellett gondoskodni. Az első -szükségekre ugyan elhozták magukkal a mit lehetett, a -legmulhatatlanabbakat, Bálványos-várból, hanem oda vissza nem -lehetett küldözgetni, hogy meg ne tudják a bálványosi cselédek, -hová rejtőztek el a boldog emberek? Ezt a titkot nem árulják el -senkinek.</p> -<p>Odahaza, az anyja várában, Imolának csupa kényelem volt a dolga. -Az anyjának nagy gazdasága volt s a háromszéki róna már akkor egy -kis paradicsom volt, a hol <span class="pagenum"><a name="Page_121" -id="Page_121">-121-</a></span> minden megtermett bőséggel; hanem -itt a Szent Anna tó körül nincs egyéb, mint vadon; rengeteg, -csalit, ligetek, bozótok. Soha ebbe a földbe egy kapát bele nem -vágtak, nem hogy ekével hasogatták volna fel; a pásztorok -legfeljebb csordát, nyájat, kondát legeltetnek itten, de a -szántóvető mesterséget ugyan nem ismerik. Itt mutatta meg a fiatal -menyecske, hogy milyen a jó gazdasszony?</p> -<p>Mert ez ám az igazi szeretet! Megelégedve lenni a szűkölködés -közepett s elfeledtetni magával és azzal, a kit szeret, hogy itt -szűkölködés van. Nincs! Megkerül minden.</p> -<p>Szilamér maga is jó, gondos családfő tudott lenni, eljárt az -erdőkre s mindennap meghozta a háztartáshoz való dámszarvast vagy -vadkant; azt azután az Imola gondja volt, gazdasszonyi tudományal -télire elkészíteni; volt dolga a füstölő kéménynek. Ellenben a -sajt-készítéshez is értett, fenyőhéj kászuba, gödölye bőrébe -tömette a turót, a mit a birkanyáj adott. Aztán szerteszét -bekalandozta a csalitokat, kikérdezve minden fát és füvet: nem -bizta-e rá valami áldását az Isten. Találni biz olyant eleget, csak -érteni kell a titkát. Az erdélyi hegylapályokon most is megterem -még a baraboly, a pityóka elődje, csakhogy annál sokszorta jobbizű, -azzal zsákokat töltöttek. Harmatkását, vad haricskát termett a maga -jószántából a Mohos partja, annak a szedését is csak asszonyok -értik, pedig drága jó eledel készül abból: haricskapuliszka sűrű -bivalytejjel, Szilamérnak ez volt kedvencz eledele. A hozzávaló -hántó malmot elkészíteni aztán megint az ő kötelessége volt, nem is -volna székely, a ki még egy malmot se birna magától megfaragni. Már -Szent Gellért püspök is magasztalóan szól a magyar gazdasszonyok -daráló malmairól, a miket egy leánycseléd képes elhajtani s még -dalol is hozzá egész éjjel. Imola azt is felfedezte, hogy a fákra -felfutó «dinka» indáin liszttermő kobakok lógnak, a miknek a bele -megsütve, olyan mint a kenyér, <span class="pagenum"><a name= -"Page_122" id="Page_122">-122-</a></span> tönkölyt és alakórt pedig -a patakok mentében lehet szedni s az is jó lesz kenyérnek, -abraknak. A nagy odvas fákból felgyüjtötte a lépes vadmézet s -áfonya levével drágalátos italt szürt abból férjének, a mit -elrakatott kőmedenczékbe. Kedvetlen napokon, ha az eső szakadt, -Szilamér végezte az elejtett vadak bőreivel a szűcs és timármunkát, -Imola pedig neki állította cselédjeit a gyapjufonásnak, ő maga meg -az osztovátához látott; volt dolga a szövőszéknek! De végszámra is -készült a sok finom gyapju-szövöttes. Kendernek, vagy lennek itten -híre sem volt: csak az erdei vadselyem (krepin) adott annyi -növénygyapjut, hogy abból Imola saját magának inget fonhatott, -szőhetett, az is volt már neki kettő, egész dicsekedés volt a -dolga.</p> -<p>Estenden azután, mikor jól kifáradtan lepihentek a kandalló elé -a kerevetre (az is drága jó pamlag volt, megvetve illatos havasi -szénából s letakarva gyapju-pokróczokkal, süppedő medvebundával), a -míg a szolgálók az őzderekat nyárson sütötték, a míg a bográcsban a -puliszka rotyogott, addig Szilamér levette a falról a héthurú -timboráját s andalgó dalokat vert rajta, énekelve mellé azokat a -hajdani ősregéket, a miket már Attila udvaránál hallott a római -követ, Priscus Rhetor; megszaporította azokat a székely népköltés -is.</p> -<p>De szépen el tudták hegedűszó mellett énekelni azt a tüneményes -regét Csaba királyfiról, ki a nagy népirtó ütközet után, mely a hun -birodalmat összedöntötte, a mezőn heverő megölt vitézeit csodatevő -irral (Csabaire) ujra föléleszti, mind lóra ülteti, kinek félkarja -nincs, kinek meg a lován hiányzik egyik láb, mégis mind elmennek, -messze haza mennek, távol őshazába. De valahányszor az itt maradt -székely népet ellenség szorongatja, visszatérnek nagy robajjal, -kisegítik a veszedelméből. Csupa csontvázak már a vitézek és -paripáik, mégis visszatérnek, velünk hadakoznak. Nem is a földön -járnak már, csak a levegő-ég hallja dobogásuk, a mint a patkóik -tapossák az <span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span> útat, de mégis eljönnek, a magyart nem -hagyják. Odafenn az égen, ott a hadak útja, az a fényes tejút, az -az ő járásuk, Csaba királyfié és vitézeié.</p> -<p>Úgy tudta ezt énekelni Szilamér, hogy még könyekre is fakasztá -vele Imolát.</p> -<p>Az pedig már nagy bűn, meg is vagyon tiltva; a pogány meséket -hallgatni nem illik keresztyén emberhez. Azért törtek össze a -királyok és vajdák minden timborát, hegedüt, meg azokat a -rovásbotokat, a mikre az ilyen bolond mesék fel voltak faragva, -hogy a nép felejtse el őket. Inkább énekelje azok helyett az olyan -kegyes verseket: a minő szent Imre királyfi legendája. Azt meg -azután Imola énekelte el a maga csengő galambturbékolásával -Szilamérnak; az is gyönyörű dal. Ismeri minden jó keresztyén. «Óh -mily bámulatos az ifju maga megtartóztatása, ki könyei forrásával -oltotta el a szerelem lángját, és kebelében hordva a lángot, nem ég -vala annak hevétől. Mert nagy s csaknem emberi természet fölötti -dolog a testi ingert elaltatni, a gyönyör követeléseit emberi -törekvéssel leküzdeni, az emberi nem szokása ellenére élni, a -házastársak örömeit lenézni, a gyermekekben való gyönyört -megvetni.» Így magasztaltatik föl a dicső Chartuicius által Imre -királyfi, a ki ifju nejével úgy él vala, hogy ne a földön a bünösök -számát, hanem az égben a szentek számát szaporítsa. Ezt pedig azért -tette szent Imre, mivelhogy a «napsugarakba öltözött asszony» -(szent Gellért püspök szavai) éjszaka álmában megjelent ellőtte, s -annak tette ezt a fogadalmat.</p> -<p>Gyönyörű legenda ez!</p> -<p>Hanem az ilyen vasfejű pogányon, mint Szilamér, nem fog az ilyen -szép példa; ő ostoba fővel azt a buta megjegyzést tette rá, -hogy:</p> -<p>– Bizony, szerelmes aranyszálam: én jobb szerettem volna, ha a -«napsugarakba öltözött asszony» inkább Péter királynak jelent volna -meg az álmában, mikor még herczeg volt; Imrét pedig hagyta volna -királylyá és hét gyermek <span class="pagenum"><a name="Page_124" -id="Page_124">-124-</a></span> neveletlen apjává lenni: az lett -volna jó nekünk szegény magyaroknak.</p> -<p>Imola jót is huzott neki a tenyerével a hátára kettőt: «Mit -tudsz te ehhez? Te ostoba, buta tuhudún, az is maradsz teljes -életetben!» s aztán mérgesen törülte le a ruhája ujjával az -arczáról a csóknak a nyomát, a mivel Szilamér ki akarta őt -engesztelni.</p> -<p>– De hát mondsza csak kedves galambocskám, dévánkodék tovább is -a pogány férj. Hát szeretnéd te, ha énnekem is megjelenne az -álmomban a napsugárba öltözött asszony s aztán én belőlen is olyan -szent lenne, mint Imre királyfiból?</p> -<p>Erre az orczátlan példázásra már csakugyan nem volt Imolának más -felelése, mint hogy hátat fordítson Szilamérnak: «eredj, haragszom -rád.»</p> -<p>Nem is engedte neki magát egész este többet megcsókolni.</p> -<p>Hanem a mint aztán az egész ház lepihentével ők is alunni -mentek, Imola vigyázott magára, hogy el ne aludjék, mint Szilamér. -S mikor aztán a férj álmában feléje nyujtá a kezét, a nő úgy -ejtette szerét, hogy a saját öt ujját annak az öt ujjával imára -kulcsolta s aztán így fohászkodott fel: «Óh te tiszta égi szent -szűz, boldogságos isten-anya! nem kérek én tőled sokat: csak azért -imádlak, sziveld meg kérésem: – hogy a mikor mi aluszunk, – aludjál -te is…»</p> -<p>S bizony meg lett hallgatva a buzgó felfohászkodása, mert rövid -időn olyan állapot következett el a fiatal asszonykára, a mi -köztudomás szerint be szokott következni, ha az asszony véletlenül -akkor talál ásítani, mikor a férje is ásít. Ilyenkor, azt mondják, -hogy egy csillag esik le az égből s lélek lesz belőle, az keresi a -helyét, a mit elfoglaljon.</p> -<p>Az asszonyt ilyenkor megszállja a szeszély és rigolya: durczás, -haragos lesz; minden órában más a kivánsága s senki azt neki a -kedvére be nem tölti; van vele mit szenvedni <span class= -"pagenum"><a name="Page_125" id="Page_125">-125-</a></span> az -urának: annak de csak egy jó neve sincs előtte; ha látja, űzi, -hajtja maga elől, ha meg nem látja, azon sir, hogy már elhagyta. -Szilamérnak volt egy vén dajkája, Gidula nénő, a ki soha el nem -maradt tőle; javas-asszony is volt, ez már ismerte e tárgyban a -dörgést s megnyugtatá Szilamért, hogy csak hagyjon mindent úgy, a -hogy esik: ez annak a rendi.</p> -<p>Egyszer az asszonynak az jutott eszébe, hogy semmi sem olyan jó -eledel a világon, mint a macskaméz, a mi a vadcseresnyefákból -kicsurog: nosza minden kezeslábas fusson az erdőkre, macskamézet -szedni.</p> -<p>– Csak te hagyd neki azt a macskamézet enni, dünnyögé Gidula -nénő.</p> -<p>Természetes, hogy mind rossz volt, a mit a cselédek hoztak, -aztán maga vette a nyakába a nagy erdőt Imola. Nem fél ő a -vadaktól: volt kelevéze, tudott vele bánni; a vérebei is kisérték; -egész nap barangolt ember nem járta szörnyű vidékeken; mikor -estenden hazakerült, olyan volt, mint a kit a sasok téptek meg.</p> -<p>– Csak te hagyd őt szaladgálni, monda Gidula nénő: ő tudja, hogy -mit keres.</p> -<p>Egyszer aztán hozott haza a barangolásából Imola egy -gyönyörüséges ritka szép virágot, a milyenre kevés ember bukkant -valaha; mert ez csak meleg vízforrás körül terem meg, sóstalajú -tőzeg földben. Pedig gyönyörű szép; akkora, mint egy nagy tulipán, -de a szirmai gömbölyüek, s a kelyhe mélyén a porhon fészek olyan, -mint egy aranybojt, vagy egy máktok, a szirmok kívül aranysárgák, -belül rózsaszínüek és olyan szivósak, kemények, mint a bőr. Hanem -egy hibája van ennek a szép virágnak: a visszás illata; ez valami -olyan émelyítő, undorító, fejkábító, hogy mikor az ember -leszakította azt a csodaritkaságú szép virágot, rövid idő mulva -kénytelen eldobni, annyira nem állhatja ki a szagát. (Valami -nenufár lesz az.)</p> -<p>De meg is hült a vér Gidula nénőben, mikor ezt a virágot -<span class="pagenum"><a name="Page_126" id= -"Page_126">-126-</a></span> meglátta az Imola süvege mellett, a -mint az a kandallós terembe belépett, a vizes haraszttól egész -csatakosan.</p> -<p>– Jaj, te aranyos bálványom! hogy jutottál e «világzárhoz».</p> -<p>Imola azt hitte, hogy Gidula, mint aféle agg-lant, csak -kényeskedve selypíté el a szót, «virágszál»-t akar mondani.</p> -<p>– No hát a hol a virágszál terem. Magam szakítottam.</p> -<p>– De azt rosszul tetted! Dobd a kandallóba mindjárt, hadd égjen -el.</p> -<p>– De már minek dobnám?</p> -<p>– Azért, mert fertelmes a büze: halálélesztő az, kivált az olyan -asszonynak, mint te.</p> -<p>– Ah dehogy rossz illat! Drágalátos fűszerszám a szaga, monda -Imola, levéve a süvege mellől a virágot s egész gyönyörrel szítta -be az illatot, a mitől rendes érzékű ember kékre-zöldre vált -volna.</p> -<p>– De már azt nem hagyom, hogy még meg is szagold: én a tűzbe -dobom! sikoltoza Gidula nenő s azt hitte, hogy majd erővel elveheti -az asszonykájától; de megjárta vele; mert az felkapta a két -karjánál fogva s úgy kidobta a szobából, hogy a lába sem érte a -földet. Jaj csak ne emelgess! kiabált Gidula, még akkor sem magát -féltve: nem szabad neked ilyen nehéz testet emelgetni. De már akkor -ki is volt dobva a nehéz test.</p> -<p>Imola aztán dult-fult! Keresett valami edényt, megtalálta a -férje ivó-kupáját, abba vizet töltött, beletette a virágot, kitette -az asztal közepére s aztán várt, asszonyi ravaszsággal, hogy mikor -jön meg az ura? vajjon az is rossz illatunak fogja-e találni az ő -virágát?</p> -<p>Nem soká váratott magára Szilamér. Ma császár madarakat -lövöldözni járt, a mi különben gyermekeknek való mulatság; mert -Imola olyant kivánt ma reggel.</p> -<p>A mint belépett a házba, mint a mesebeli sárkány az emberbüzre: -elkezdett szimatolni: micsoda szag van itt? Valami virágot hoztak -ide. <span class="pagenum"><a name="Page_127" id= -"Page_127">-127-</a></span></p> -<p>– Az ám. Én hoztam azt, csevegé Imola, s álnok tettetéssel jó -kedvet mosolygott, s kapta a virágját a kupával együtt, odavitte -Szilamérhoz; a térdére ült vele, s nyájas beczézéssel hizelkedék -neki, «nézd csak, de szép virág; úgy-e bár édesem? Ugy-e bár -kedvesem? Milyen drágalátos jó illatja vagyon! Szagold csak meg -szépen.»</p> -<p>Szilamér bölcs férfiú volt: tudta, hogy ha azt mondja, hogy ez a -virág büdös, a fejéhez vágják; de mégis megtartják. A kert felől -került.</p> -<p>– Nagyon szép galambom: az illata is valami hatalmas; de hát -tudod-e te, hogy ez a hires nevezetes bűbájos világzár?</p> -<p>– Hát te is selypítesz? Mért mondod «világzár», a helyett -«virágszál?»</p> -<p>– Mert ennek az a neve: bezárja ezt a világot. Majd elmondom -neked, hogy miért hívják annak? A mi vallásunkban van egy nagy -szertartás; ritkán veszik elő, akkor se jó kedvből; úgy hívják, -hogy «elrejtőzés.» Mikor az ősmagyarokat valami nagy veszedelem -éri, mikor nehéz kétségek között vannak, s nincs a ki tanácsot -adjon, a sok rossz közül melyiket válaszszák? merrefelé induljanak? -hát olyankor követet küldenek a más világra, Hadurhoz, a Damasek -istenhez: annak a tanácsáért. Rendesen egy tiszta, szeplőtelen -szüzet választanak ki a szertartásra, a kinek fekete hajának kell -lenni és kék szemének. De rendkívüli, igen nagy bajokban magának a -főrhabonbánnak kell az elrejtőzésre magát feláldozni. Ilyenkor -három napi bőjt után a másvilági követet, a szüzet vagy a -rhabonbánt, megfürösztik a világzár gyökeréből főtt lugban, azután -a tenyereit, a halántékait bekenik ennek a magvából készült irral; -a mitől az elalszik. És akkor ezt a virágot odateszik a nyitott -szájába: s azzal be van zárva előtte ez a világ. Csak a más világra -mehet át a lelke. Ekkor aztán az elrejtőzöttet minden dob és -tárogató zenebonája mellett (egy sem kelti őt fel) kiviszik a -temetőbe. Vár reá egy bedeszkázott sír. Abba eltemetik, pázsitot -<span class="pagenum"><a name="Page_128" id= -"Page_128">-128-</a></span> raknak rá. Hét napig ott hagyják. -Hetednap alkonyán aztán felbontják a sírt, kihozzák az -elrejtőzöttet: kiveszik a szájából a világzár virágot, s akkor -aztán addig dörzsölik hideg vizzel, míg újra visszatér e világra, s -elmondja, hogy mi tanácsot hozott a nap mezejéről, a másvilágról. -Azért ennek a virágnak a neve «világzár», angyalom.</p> -<p>Imolának egész teste összeborsózott a rémülettől; fogta a -virágot, belehajította a kandalló tüzébe; «óh mi szörnyű illat!» -rebegé borzongva s erővel tuszkolta ki onnan a férjét: «menj innen! -ne szagold!» minden ajtót, ablakot kinyitott, hadd járja át a -termet a szél; maga meg nekiállt, felgyürközve, egy szalmacsutakkal -s elkezdte surolni hamuval azt az ezüst-kupát, a miben az a virág -állt: «mégis érzik rajta!» De soha sem is tette azt fel többé az -asztalra, nehogy Szilamér igyék belőle.</p> -<p>Ettől fogva aztán nagyon csendesen viselte magát Imola, annyira -nagyon csendesen, hogy végre Szilamér szólította meg érte.</p> -<p>– Min mélázol olyan nagyon, édes napvilágom? Megőszülök, ha -ilyen szomorúnak látlak.</p> -<p>– Azért bizony ne őszülj meg. Az nyomja a lelkemet, hogy olyan -régen nem gyónhattam meg a bűneimet.</p> -<p>– Hát vannak te neked bűneid?</p> -<p>– Halálos bűneim. Az, hogy téged szeretlek.</p> -<p>– Hisz abból élet lesz, nem halál.</p> -<p>– Ne petyegj! Ehhez is nektek tuhudúnoknak nincsen eszetek. Ha -az ember elmondhatja azt, a mi nyomja a lelkét s aztán vezeklést -tart érte: akkor egész megújul a lelke utána.</p> -<p>– Hogy ne tudnám én azt? Nálunk is szokás az. Sokszor hallottam -az apámtól; mikor éjszaka rossz álmai voltak: valamelyik a meghalt -feleségei közül megjelent neki s szemére hányt bizonyosan olyan -dolgokat, a mikre nem szeretett visszaemlékezni; ilyenkor az apám -egész nap bőjtöt tartott. Este pedig kiment a mezőre, vágott egy -<span class="pagenum"><a name="Page_129" id= -"Page_129">-129-</a></span> kőrisfavesszőt, s aztán azt az -ürgelyukba bedugta, aztán rátartotta a lyukra a fülét, ha hallott -valami neszt, akkor aztán a két tenyerét a szája köré téve, -elmondta az ürgelyukba azt, a mi szivét terhelé; s aztán végre egy -czövekkel bezárta azt a lyukat, s akkor aztán egészen helyreállt a -kedve.</p> -<p>Huh be megharagudott ezért Imola, hogy meg-megtépászta, két -marokra fogva, Szilamérnak a pogány üstökeit s még egy szelid -pofont is adott neki hozzá.</p> -<p>Szilamér egész szeliden kérdezé, hogy «de hát már most én ezt -mivel érdemlettem légyen?»</p> -<p>– Óh te vasfejű tuhudún! Hát te a mi gyónási szentségünket a ti -ostoba ürgelyukba kiabálástokhoz hímezed, hajazod.</p> -<p>– Hiszen, lelkecském, az nálunk épen olyan szentség és igen -komoly dolog. A tuhudún azon az eleven lyukon át egyenesen a -föld-istennek mondja el a lelke terhét, s aztán szépen kéri, hogy -ne bocsássa hozzá éjszaka a halottait, a kiket valaha megbántott. -Ha mi az isteneinkhez könyörgünk, az nem csufolódás. Azok is -rettenetesek, ha megharagusznak. Mikor a nap aszuvá perzseli a -mezőket, s az ég nem ád esőt és harmatot, mikor a vén Nemere -megindul, végigsöpörni jégfuvallatával az egész Székelyországot; -mikor a vízisten elönti a vidéket árjával; hát mikor a föld-isten -megrázkódik alattunk elbusultában, várak és templomok csak úgy -dőlnek romba. Erös istenek ők: nem tűrik a megbántást.</p> -<p>Imola átlátta, hogy ok nélkül haragudott: Szilamér nem akart ő -vele gunyolódni; aztán kiengesztelte szépen s ő is megmagyarázta -neki érthetően.</p> -<p>– Látod, az mi nálunk nem úgy van. Nekünk az egyházi embernek -kell meggyónnunk a lelkünk terheit, ő oldhat fel azok alól, a ki az -Isten embere.</p> -<p>– No az is nagyon jól van. Azt biz’ az apám is helyesebben tette -volna, ha a Kájon horkáznak sugta volna meg a titkát s az adta -volna tovább az «élő lyukon» át a <span class="pagenum"><a name= -"Page_130" id="Page_130">-130-</a></span> föld-istennek; de hát -bizonyosan félt tőle, hogy a horkáz másnak is elfecsegi majd a -titkát.</p> -<p>– De ám a keresztyéneknél a gyónástitok szentség: magyarázá -Imola. Az egyház embere esküt tesz rá, hogy a meggyónt titkot -senkinek, az Istenen kívül, el nem mondja.</p> -<p>– No ez már nagyon helyes. Hát akkor mondok én valamit. Tudok én -itt a hegyek között egy körülkerített házat, a miben harang is van; -a harangszó vezetett rá. Abban csupa merő keresztyén horkázok -tanyáznak.</p> -<p>Imolának már cselekvésre állt a tenyere; de csak meggondolta a -dolgot, hogy hiszen Szilamér nem rosszakaratból nevezi a papot -horkáznak: nála ez tisztesség.</p> -<p>– Hát én azt gondoltam, hogy azokból elhozok neked ide majd -egyet. Aztán annak a fülébe megsughatod majd minden bűnödet; igaz -ugyan, hogy nem fogja megérteni, mert csak oláhul tud; hanem hiszen -hát az ürge is…</p> -<p>De nem mondta tovább: inkább sietett megcsókolni azt a hirtelen -tenyeret, a mi ugyan a képének volt szánva ezért az otromba -hasonlatosságért.</p> -<p>– Dehogy hozod nekem ide a bucsesdi monostorból a barátot: hisz -azok görög papok.</p> -<p>– Hát azok nem jók?</p> -<p>– Jók a görök hitüeknek; de én római hitű vagyok.</p> -<p>– Ahá! Értem.</p> -<p>– Érted a varasgyékot! mérgelődék (nagy méltán) Imola, s a két -öklével ütögette Szilamér vállait, természetesen az ölében ülve – -az istentelennek. Azért nem kell nekem az oláh barát, mert a görög -hitüeknél nincsen gyónás.</p> -<p>– Napról-napra jobban beletanulok. De hát te nem mehetsz innen -sehova, tudod már miért; papot, olyant, a milyen neked kéne, -közelben nem találsz. De megállj csak! Utczú né! Találok én ki -neked mindjárt valamit. Itt van a taplós ember!</p> -<p>– Taplós ember? hát ez miféle csoda? <span class= -"pagenum"><a name="Page_131" id="Page_131">-131-</a></span></p> -<p>– Jaj! De nevess hát egy kicsit, mert tréfás dolog ez. Aztán -nagy feneket kell neki kerítenem. Tudod, hogy közelget már a tél, s -ilyenkor vannak a népeknek mindenféle ünnepeik. Nálunk van télen a -«hóbába» ünnep. A mint az első hó leesik, abból a sihederek rögtön -készítenek minden ház udvarán emberi alakokat, a várakban egész -óriásokat; csinálnak nekik szemet, szájat, orrot, s azokat azután -körültánczolják, ezt a nótát énekelve: «Hó-bába-hó-bába! Se keze, -se lába. Mégis ide szálla. Elolvad magába. Adj ki most minden -hideget: meleg legyen nyárba!» Hát én úgy tudom, hogy a -keresztyéneknek is van ilyenkor valami ünnepjük: valami jászollal -van dolguk…</p> -<p>– … A Karácson az; a Jézus születése.</p> -<p>– Én csak onnan tudom, hogy a cselédségünk között vannak többen -keresztyének, a kik azt az ünnepet készülnek megülni.</p> -<p>– S te ezt nem ellenzed?</p> -<p>– De már miért ellenezném? engemet nem bántanak vele. Csak hadd -ünnepeljenek. Annál jobb, mentül több istenünk van, a ki hozzánk -hajlik. Hát ezeknek az ünnepükhöz kellene az a taplós ember.</p> -<p>– Micsoda taplós ember?</p> -<p>– Hát én nem tudom. Én úgy találtam a vadonban, egy puszta kopár -szikladüledék közt, egy barlangban. A barlang elé volt feltűzve egy -fakereszt; ő az előtt térdelt és egy hosszú fűzért forgatott a -kezében, a mire makkok, gubicsok voltak feltűzve. Ez a taplós -ember.</p> -<p>– Óh te oktondi! Hisz az nem taplós ember; hanem remete.</p> -<p>– Remete? A bizony meglehet. De én egy csepp remetét sem láttam -rajta; mert az egész ember csupa taplóba volt öltözködve, ködmen, -süveg, harisnya minden taplóból készült rajta; mikor -megszólítottam, hogy ki fia, azt felelte, hogy ő az Isten szolgája, -s mikor azt kérdeztem tőle, hogy mit csinál itt? azt válaszolta, -hogy az Istent <span class="pagenum"><a name="Page_132" id= -"Page_132">-132-</a></span> imádja, s a mellett folyvást szedegette -egymás után a makkokat gubicsokat a füzéren.</p> -<p>– Óh te tudatlanság bálványa! Rózsafüzér az! Olvasó.</p> -<p>– Rózsafüzér! Én bizony gubicsnak néztem. No hát jól van. -Mindjárt beszédbe eredtem a kegyes férfiuval s azon kezdtem, hogy -nem lenne-e kegyes felereszkedni ide a Tiborcz várába, ha a -hivatala engedi, az én keresztyén hitű cselédeimmel a maguk módja -szerint való áldozatot megtartani? De már erre azt mondta, hogy -nagyon szivesen megteszi, mert az neki kötelessége, a hívőknek a -szivét megerősíteni, azért ha úgy kivánom, minden borjunyuzón…</p> -<p>– Pénteken! Te buksi!</p> -<p>– No hát pénteken – feljön ide a várba, a keresztyén cselédek -között kiosztani a malasztot. Ennek talán te is meggyónhatnád a -bűneidet.</p> -<p>– Igazad van! Miért nem hoztad el őt mindjárt magaddal?</p> -<p>– Hoztam volna, de nem jött. Azt felelte a hivásomra, hogy neki -csak azon az egy bőjt-napon szabad elhagyni az odúját, a mikor -semmi ételt vagy italt szájába nem vesz. – A többi napokra pedig -van neki eltéve két kobakban eledelül mindenféle aszalt vargánya. – -Én azt ajánlottam, hogy majd küldök neki egy oldal szalonnát, meg -egy füstölt vaddisznó sonkát; de ő megrázta a fejét s azt kérdezte -tőlem haragosan: «Ki adott szabadságot halandó embernek, hogy egy -állatot megöljön, melynek az Úr adott életet?» – Én azt feleltem -rá, hogy nekem a Rapsonné adott szabadságot, hogy a vadjaiból -annyit megölhetek, a mennyi tetszik. Erre ő azt mondta, hogy -«bolond tuhudún» vagyok. A mit én szivesen vettem tőle; mert igaz. -– «No hát ha élő állat husát nem kivánod, hát majd küldök neked egy -füzér fonatost.» Ezt sem fogadta el. «Ki adott szabadságot halandó -embernek, hogy a buzát összeőrölje, a mit az Úr azért teremtett, -hogy elhullván a földbe, kicsirázzék?» – «Hát kérdezém, akkor mit -szabad <span class="pagenum"><a name="Page_133" id= -"Page_133">-133-</a></span> enni?» – «Azt, a mi arra van -rendeltetve, hogy elmuljék: vargányát, csiperkét, tinórut.» – «De -legalább azt engedd meg, hogy valami más gúnyát küldjek a számodra, -a mibe jobban betakarózhassál: egy jó birkabőr bundát.» Azt is -eltiltotta magától. «Vajjon ki adott szabadságot halandó embernek, -hogy élő állatnak a bőrét lehúzza, a mit az Úr annak az állatnak -rendelt viselésre?» – «No jól van: hát küldök egy gubát a számodra, -vagy egy vastag pokróczdarabot, a mibe betakarózzál.» – Ez sem vált -be nála. «Vajjon ki adott szabadságot halandó embernek, hogy más -állatról lenyirja a gyapjut, a mi annak a testét fedezni van -rendeltetve?» – «No hát küldök vászonruhát.» – Ez ellen meg azt -vetette, hogy nagy istentelenség a kendert a földből kitépni, mert -annak gyökere van. – És így egyes egyedül taplóból szabad a gúnyát -összetűzködni galagonya tövissel, a hogy ime ő viseli. – «Mert -minden az Úré, és nekünk semmink sincsen ezen a világon: minden -kincsünk a más világon vagyon.» Végezetre nagyon ajánlotta, hogy -térjek meg a pogány hitemből; mert különben a pokolra megyek. A -mire én azt feleltem neki, hogy biz’ én nem megyek, mert nem -tetszik! – «De majd elvisz oda az ördög!» – «Dehogy visz! Adok neki -egy malaczot, s a hogy én ismerem az ördögöt, inkább azon kap, -engem elereszt.» – Erre a kegyes férfiú kiterjeszté a karjait az ég -felé és felkiáltott: «óh én Uram! Zebaoth Isten! Ne öntsd ki -haragodat e vakmerő káromkodó fejére! – Te pedig eredj innen és ne -háborgass engem; azért, hogy az Úr megbocsássa ezt a te -istentelenségedet, én tízezer miatyánkot fogok imádkozni érted», s -azzal mindjárt oda térdelt a fakereszt elé s rákezdte, folytatta: -nem ügyelt rám többet. Én aztán idehaza kiszámítottam babszemeken, -hogy mennyi az a tízezer imádság? Száz babszem egy marék; tíz -marék: egy kupa; tíz kupa: egy cseber. A jövő hold ujságig ez azt -el nem végzi. Akkor érte megyek, s elhozom ide magammal. Annak -aztán te is meggyónhatod a bűnödet; – azt a nagy bűnödet, -<span class="pagenum"><a name="Page_134" id= -"Page_134">-134-</a></span> hogy egy ilyen vétek-tarisznya nagy -bolond tuhudún pogányt szeretsz; mert ez az Isten szolgája -bizonyára nem szeret senkit és semmit, csak egyedül a -mennyországot, s ebben a dologban tökéletes.</p> -<p>Imola egészen meg volt elégedve Szilamér ajánlkozásával: az -eddigiekből itélve, reményt kezdett venni hozzá, hogy ha egy ilyen -kegyes férfiúval fog érintkezni a férje, lassan-lassan, de majd -csak valahogy valamikép megtér az ő pogány tévelygéseiből. Időt -kell engedni a megtérítés munkájának, kiváltképen egy olyan minden -tudományban szűkölködő embernél, mint ez a szegény Szilamér!</p> -<h2>CROESUS APÓ.</h2> -<p>Nagyon jól ismerték a Szent-Anna tó környékén lakó keresztyén -székelyek a Croesus apót. Ők ugyan ezt a nevet, a mit a remete a -leggazdagabb ember után vett fel, nem egészen igy mondták ki, mert -a székely nyelve nem kereplő, se nem kenetlen talyigakerék; hanem -hítták őt szépen, simán Kőrös apónak.</p> -<p>Hát biz abban az időben a remete tartotta fenn a hitet. A -szegény köznép: a pásztor, a szénégető, a nyestvadász, a kőfejtő, a -zsindelyhasító, a tutajos, a bális, az olajkáros, a sólyommadarász -nem járhat a faluba templomozni; ellenben a remetét mindig ott -találja a barlangjában. Aztán ennek «papzsákja» sincsen. Annyiért -osztja a malasztot, a mennyibe neki magának kerül.</p> -<p>Az új holdig nem háborgatta a remetét Szilamér; akkor azonban -egyszerre nagy hó esett, úgy, hogy a várbeli tuhudúnok menten össze -is raktak egy nagy hóbabát az udvar közepére: ezt az időt jónak -találta Szilamér az ő taplóemberének a meglátogatására.</p> -<p>Ott térdepelt az akkor is a kereszt előtt és imádkozott. -Szilamér várt egy darabig; de hogy nem akart az áhitatosság tagba -szakadni, hát csak megszóllította a remetét. <span class= -"pagenum"><a name="Page_135" id="Page_135">-135-</a></span></p> -<p>– Oh te istendicséretben telhetetlen ember; engedj már egy kis -pihenést a mennyországnak s hallgass ide én rám. A feleségem -küldött ide hozzád, a ki bizony jó keresztyén. – Ha pogány volna, -azt mondanám, hogy nincs jobb asszony nálánál a világon; de mivel -keresztyén, ő maga azt mondja, hogy nyakig ül a vétekben: te rád -vár, hogy húzd ki; mert más meg nem szabadítja a kárhozatból.</p> -<p>Ez okosan volt mondva: a remete felállt a térdeiről s -megcsókolva a keresztfát, lerázta a havat a szakálláról és valamit -mondott, de az diákul volt: Szilamér nem értette.</p> -<p>– Ha azonban valami áldozathoz való szerszámod van, kehely, kés, -varázsdob, üst, sarló, pengetyű vagy más aféle, azt is hozd -magaddal; mert a cselédjeimnek is a szelidje áldozást akar tartani: -sütöttek, főztek, gyertyát is mártottak; úgy hivják, hogy -karácsony: az a te mesterséged lesz.</p> -<p>A remete nem felelt semmit erre a hiábavaló beszédre, csak egy -összeábdált fakeresztet hozott ki az odujából; nem kell a karácsony -ünnepéhez egyéb.</p> -<p>– Ellenben, minekelőtte a feleségem elé vezetlek, öltenéd fel -ezt a palástot, a mit a feleségem varrt a számodra a saját -kezével.</p> -<p>Körös apó elszörnyedve hőkölt hátra, mikor Imola ajándékát -kivette a tarsolyából Szilamér. Hisz az selyemből volt.</p> -<p>– Hogy gondolod, hogy én egy ilyen hivalkodó öltözettel -megbántsam az Istent?</p> -<p>– No ezzel nem bántod meg: mert ez selyemből van. Az pedig, mint -tudod, se állatok gyapjából nem nyiratik, se földi növényekből nem -tépetik le, hanem a mint azt a girgácz kalmárok elmondják: csupa -merő égi ökörnyálból szedetik össze, tehát ez mennyei adomány, -egyenesen az égből száll alá, s az Istent tiszteljük vele, a midőn -a selymet viseljük.</p> -<p>Ez megint okos beszéd volt. – Ezt bizonyosan Imola <span class= -"pagenum"><a name="Page_136" id="Page_136">-136-</a></span> rágta a -szájába Szilamérnak; mert ha ő rá bizta volna, ő aligha azt nem -mondta volna, hogy «ilyen taplóbőrben csak nem vihetlek -tisztességes asszony elé: hiszen olyanabb vagy az erdei -manónál.»</p> -<p>Még akkor nem tudták Európában, hogy miből készül a selyem.</p> -<p>Az a selyem palást pedig Imolának saját kantusa volt, a mit az -elragadtatása napján a templomjárásra viselt. Több selyem sem volt -az egész háznál.</p> -<p>Szilamér belerázta a remetét a palástba s azt mondta neki, hogy -«már most menjünk!»</p> -<p>Az egész úton, fel a Tiburcz-várig szakadatlan létániázott a -remete, a pogány várúr lelki épületére, a ki pedig az alatt sokkal -inkább vizsgálta a bölény-nyomokat a hóban, mint a mennyországba -vezető nyomokat, s mikor már azt hitte a remete, hogy jól -megporhanyította a kemény szivét, egyszer csak megszólalt s azt -mondá:</p> -<p>– Holnap, ha megfagy a hó teteje, ugyan jó bölény-vadászó nap -lesz.</p> -<p>– Karácsony napján! Te istentelen!</p> -<p>Szilamér nagyot bámult rá:</p> -<p>– Hát hogy tudhassa a bölény, hogy holnap karácsony napja -van?</p> -<p>A remete megrázta a szakállát, haragosan s nem is igen halkan -dörmögé:</p> -<p>– «Ne szórd a gyöngyöket a disznók elé.»</p> -<p>De a míg a vár elé felmennének, egész kisérő sereg támadt a -hátuk mögött. Csak akkor lehetett észrevenni, hogy milyen -emberlakta hely ez az erdő. Férfi, asszony, gyermek csak úgy bujt -elő a fák közül, a sziklaodukból, olyan népek, a kik születésüktől -kezdve a halálukig, soha födél alatt nem laktak, őspéldányai az -embernek, a milyenné azt az Uristen teremtette; a kiknek a -tulajdona a semmi és a minden. Ezeknek világolt legelébb az a -mennyei láng, mely a magasból jön s mégis a legalsókat lepi meg -legelébb; ezek érzik meg leghamarább, hogy a <span class= -"pagenum"><a name="Page_137" id="Page_137">-137-</a></span> ki az -emberek közti szeretetet, békességet, egyenlőséget hirdeti, az -Isten fia, nem más.</p> -<p>Szilamér egész haddal érkezett meg a Tiburcz vára elé, úgy, hogy -alig akarta a toronyőr bebocsátani a kapun. Ugyancsak kellett a -kürtjét fuvogatni, a míg a felvonó hidat leeresztették eléje.</p> -<p>A mint azonban a kapubolt elé beérkezének, Körös apó felkiálta -hangosan:</p> -<p>– Minden jó lélek dicséri az urat! S háromszor keresztet vetett -magára. – S aztán magasra emelte a keresztet, áhitatos könyörgésre -nyilt néma ajakkal mereszté fölfelé arczát az égre, de nem mozdult -odább.</p> -<p>– Hát ennek mi baja, hogy nem akar előbbre kerülni? kérdezé -Szilamér Imolától.</p> -<p>Imola kitalálta a titkot.</p> -<p>– Bizonyosan a hóbába áll útjában, ott az udvar közepén. Nem -akar belépni, a míg az a bálvány ott van.</p> -<p>– Bálvány? szólt Szilamér vállvonva. – Hiszen ha csak az a baja, -mindjárt nem lesz ottan bálvány.</p> -<p>Azzal odament a hóbábához s nekifeszítve a félvállát, úgy -kidönté azt a helyéből, hogy menten háromfelé gurult.</p> -<p>– Mirákulum! Mirákulum! – kiálta fel erre lelkesülten Körös apó, -térdére bocsátkozva, a mit a hivei mindnyájan követének. Ime az úr -csodát tett érettünk! A pogányok bálványát leromboltatta a tuhudún -vezér saját kezével, egy égből szállt szent asszonynak első -szavára. Nézzétek az orczáját, hogy világít a dicsőség ragyájától! -Hozsánna!</p> -<p>«Hozsánna! Hozsánna!» rivallák a népek utána.</p> -<p>Hát hiszen Szilamér tudta azt régen jól, hogy az ő szerelmesének -az orczája világít; hisz az a nap és a hold; – de még melegít is. -Ahhoz pedig, hogy azt a hóbábát feldöntse, nem kellett ő neki -semmiféle különös világosság. – Holnap majd csinálnak a helyébe -másikat a gyerekek.</p> -<p>Ellenben Imolának nagyon tetszett az, hogy őt a remete -<span class="pagenum"><a name="Page_138" id= -"Page_138">-138-</a></span> «szent asszony»-nak nevezte. – És hogy -ő neki olyan nagy hatalma van a férje fölött. – Már most nem csak -azt köszönte meg Szilamérnak, hogy elhozta magával a várába a -remetét, hanem még egy lépéssel tovább bátorkodott menni: megkérte, -hogy ő is menjen be együtt a remetével és a hivekkel – az -akolba.</p> -<p>– Az akolba?</p> -<p>– Isa: az akolba. Ott ünneplik meg a keresztyének a szent -karácsonyt, mivelhogy a Jézus az akolban született, jászolba -helyeztetett.</p> -<p>Tehát a tehenek aklában tartották a karácsonyünnepet. De fel is -volt az ékesítve zöld fenyőgalyakkal; a jászol körültüzködve -tizenkét gyertyával, a mik a tizenkét apostolokat jelezték. A -jászolban pedig puha szénára fektetve volt látható a Krisztusbaba, -a mit a gazdagabb népek kiformálnak gyöngyökből és drágakövekből s -«bámbinónak» neveznek: az együgyü székely földnépe pedig megalkotta -azt a természet ajándékaiból. Fejét a pólyás bábnak alkotta a fára -felfutó dinkának<a name="FNanchor_4" id="FNanchor_4"></a><a href= -"#Footnote_4" class="fnanchor">4)</a> testszínű gyümölcse, a minek -olyan piros az arcza, mint a gyermeke, s a tetején természetalkotta -gerezdes korona nőtt ki magától; a két szeme volt két kökénybogyó, -a szájacskája készült csipke gyümölcséből; a nyakán levő -gyöngyfüzért a fagyöngy ajándékozta. Az egészet maga a nép -képzelete szerzette így össze; gyönyörködött is abban minden szem. -A kis Krisztus összerakva földi gyümölcsökből! – Szilamér nem a -csinált képet nézte, hanem az ezt körülvevő emberek áhitattól -ragyogó arczait, s aztán hosszan és sokáig a mellette álló -kedvesének könylepte két szemét. Olyan volt ez, mintha egy más -világba nyíló ablakon nézne be; a hol sok csodálatost lát, és -semminek sem tudja a nevét.</p> -<p>Azután megkezdődtek a szertartások. Fele is játék volt még -azoknak: a hogy a nép maga kigondolta. A három napkeleti király -megjelenése, az előretolt csillaggal, az <span class= -"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span> meg egy -kivájt kobakban égő mécs volt; azután a pásztorok bejövetele, a kik -lánczos botjaikkal zörögve arczra veték magukat a jászol előtt s -elaludtak; azután jött egy angyal, fehérbe öltözött kis gyermek, a -ki nyirfa seprücskével sorba verte őket, énekelve: «Pásztorok, -pásztorok keljetek!» mire azok mind felugrottak s ugrándozva -danolták ezt: «Betlehembe gyer pajtás, ott van ám a jó tartás: Bor, -ser folyik, mint a tenger, ihatik az ember!» Azután fenn az -eszterhéj alul megzendült a leánykák karéneke: «Vesd le juhász a -bundát! Takargasd be Jézuskát: Mert nincs néki bocskorkája, Sem -sarkantyús csizmácskája: Fázik az ő lábacskája.» Arra azután a -férfiak mind odarakták a ködmeneiket a Jézusbáb körül, betakargatva -azt jámborul.</p> -<p>Szilamér annyit nevetett ez alatt. Hasztalan taszigálta oldalba -könyökkel Imola, a fülébe dörmögve; «ne vihogj, ne kunczogj! nem -nevetni való ez; szent dolgok ezek mind!»</p> -<p>Nem ment az Szilamérnak a fejébe, hogy ő miért ne nevessen, -mikor nevethetnékje van? «Hát haragszik azért az Isten, ha -valakinek jó kedve van, mikor ő neki fia született?»</p> -<p>A jelképes játékoknak azonban immár vége szakadván, kezdődött a -valóságos szertartás, a mi bizonyára annál az együgyü népnél, a kit -nem tanítottak az iskolában, de bizony maga a pásztora sem járt ott -sokat, igen egyszerü is volt. Nem volt itt sem czifra oltár, sem -szentségtartó, sem kelyhek és medenczék: egy fakereszt volt minden -jelvény. És a rézduda sem hangzott a szent mise közbe, sem a -betanult zsolozsmák.</p> -<p>– De ezt most már békében hallgasd ám végig és szépen veszteg -maradj! – inté előre Imola a pogány férjét; a mit az szépen meg is -fogadott, s elébb csak a hüvelykujját dugta a szájába, azután mind -a többi ujjait, végre az egész öklét, hogy a kaczagás ki ne törjön -rajta, a míg a szertartás lefolyik. Hanem a mint a mise végén -<span class="pagenum"><a name="Page_140" id= -"Page_140">-140-</a></span> a remete magasra felemelé a keresztet, -s kimondá e szót: «Amen»; s arra az egész gyülekezet elkezdé a -szamárordítást utánozva kiabálni: «ihá! ihá! ihá!» már akkor nem -tudta magát tovább türtőztetni Szilamér, hanem közibe hahotázott -kitörő kaczajjal a szamárkardalnak; a mi azonban a gyülekezetet -épen nem zavarta meg: a lelkipásztort épen oly kevéssé, a ki végül -e szavak helyett: «ite, missa, est», háromszor ismétlé a -szamárordítást «ihá, ihá, ihá!»<a name="FNanchor_5" id= -"FNanchor_5"></a><a href="#Footnote_5" class="fnanchor">5)</a></p> -<p>Imola átölelte szeliden a férje vállait, a ki majd hanyattvágta -magát nevettében.</p> -<p>– Lásd, kedvesem, pedig ez nem nevetni való. Mert ez a -szamárordítás annak az emlékezetére történik, mikor Herodes király -a bethlehemi gyermekeket mind legyilkoltatta s akkor az angyal -intésére egy szamár hátán menekült meg a boldogságos szűz anya a -kis Jézuskával. Ezért kiáltják a hivek karácsony estéjén az -«ihá»-t. És hidd el én nekem, hogy az a szamárkiáltás, melyet igazi -áhitatos érzés kisér, hamarább feljut a mennyországba, hogysem mint -a legzengőbb zsolozsma, a melyhez nem járult igazi szeretet.</p> -<p>– Mondd el ezt még egyszer: hadd tanuljam meg szószerint! – -mondá Szilamér, elbámulva azon, hogy az ő kis felesége ilyen -dolgokat mond; és azután nem nevetett többet; pedig a száját sem -dugta be az öklével; hanem aztán megvárta, míg a remete kiosztá az -úrvacsoráját a hivek között: kenyeret, a mi mannából készült, és -bort, a minek nyirfa volt a szőlőtőkéje.</p> -<p>Azután következett a hiveknek a meggyóntatása.</p> -<p>Imolának úgy illett, hogy ő legyen mindannyi között az utolsó; -mivelhogy a világban ő mindnyájuk fölött a legelső. Ezt már a -torjai egyházban megértette az esperes beszédéből Szilamér, tehát -nem volt ránézve semmi ujság. – Azt is elnézte hát békességes -szivvel, miként <span class="pagenum"><a name="Page_141" id= -"Page_141">-141-</a></span> térdepel le az ő drágalátosa a remete -elé, oda arra az alomszalmára s hogy sugdossa annak a fülébe a maga -halálos büneit, a miknek a kifogytával aztán a remete egy -nádszállal neki is a fejére üt, mint a többieknek, jelezvén a -vezeklést; mely után aztán Imola felkelhetett a térdeiről s -visszamehetett Szilamérhoz.</p> -<p>– No hát meggyóntad a bűneidet? – kérdezé Szilamér. – Ugyan soká -tartott. Talán nem is mind bűn volt az? – Hát aztán miféle -vezeklést szabott rád érte a remete?</p> -<p>– Többféléket, sugá szeliden az asszony. – Legelőször is száz -miatyánkot, üdvözletet és hiszekegyet kell elmondanom.</p> -<p>– No ez még alig van egy kupával. Hát aztán?</p> -<p>– Azután minden keddi és pénteki napon bőjtöt kell tartanom.</p> -<p>– No abba már nem egyezem bele. Neked nem szabad magadtól a -táplálékot megvonnod.</p> -<p>– Hiszen csak azt értsd a bőjt alatt, hogy hús helyett halat -kell ennem.</p> -<p>– Az már más. És így én hetenkint kétszer vadászás helyett -halászni fogok. Ez már okos dolog. Te vétkeztél és a pisztrángok -lakolnak érte.</p> -<p>– De ne ungorkodj, mert akkor nem mondom meg a harmadikat.</p> -<p>– No hát befogom a számat. Mi az a harmadik fogadalom?</p> -<p>– Az, hogy, – itt megszakadt a nő, s szemérmes szemei tétova -repeséssel keresték a szót, a mi kimondható: – hogy azt, tudod, a -ki nincs még a világon, a kit még nem ismerünk, de mégis nagyon -szeretünk: – hiszen tudod…</p> -<p>– Hogy ne tudnám?</p> -<p>– Hát hogy azt keresztyén hitben fogom felnevelni.</p> -<p>Szilamérnak egyszerre ránczokba szaladt a két szemöldöke.</p> -<p>– De ehhez nekem is hozzászólóm van.</p> -<p>Imola csábító hizelgéssel tapadt oda hozzá. <span class= -"pagenum"><a name="Page_142" id="Page_142">-142-</a></span></p> -<p>– Hát nem azt mondtad-e százszor, de ezerszer, hogy nincs olyan -kivánságom, a mit ne teljesítenél?</p> -<p>– De ha lehetetlent kivánnál. Teszem azt, hogy ugorjam át a -napból a holdba.</p> -<p>– De hát nem olyan nagyot kivánok. Csak azt, hogy ha lesz -egyszer valaki, a ki nevet kér tőlünk: én hadd válaszszak azt neki -s aztán ne tűz fölé tartva, hanem vízbe mártva kapja meg a nevét. -Hát olyan nagy, nehéz, felemelhetetlen kivánság ez, a te kis -feleségedtől, a ki jobban szeretett téged, mint anyját, jobban, -mint az Istenét, mert elhagyta őket, hogy veled maradhasson?</p> -<p>S addig-addig simogatta a lágy kezeivel Szilamér orczáját, míg -azt a sok csunya ránczot mind lesimította róla. A remete imádkozott -az alatt.</p> -<p>– No már látom, hogy milyen nagy ravasz asszony vagy; dohogott -Szilamér. Bizony leversz még a lábamról. Hát jól van, jól; no! csak -ne sirj! Csak ne nézz rám ilyen szemekkel. Hiszen úgy reszketek, -mint a nyárfalevél, ha a könyező szemedet látom. Hát majd -meggyököntöm én ezt a dolgot ennél a remeténél. Talán -megalkudhatunk egymással. Hátha a ti isteneiteket, meg az enyéimet -össze lehetne hozni egy kalap alá? Nektek van három, nekem van -négy. Azok bizony heten is elférnek együtt. Nekem volna módom mind -a hétnek illendőn áldozni. Hisz az a torjai barát maga is elismerte -az imádságában, hogy az én isteneim mind jó istenek. No hát én sem -mondom, hogy a tieitek nem azok. Majd meglássuk a dolgot. Hátha -kiegyezhetem a remetével.</p> -<p>Imola el tudta titkolni a belső örömét. Mikor már a székely -tuhudún azt mondja, hogy kész alkudni, akkor már nagy lépést tett -előre. Csak rá kell hagyni már most. Nem kell erőltetni, mert akkor -hátra lép. Csak hadd menjen ő maga oda a remetéhez, ő maga kérje -fel, hogy hágjon fel velük a palotába, legyen ott vendégük, jó -meleg kandalló előtt majd elbeszélgetnek egymással egy kancsó -méhser mellett. <span class="pagenum"><a name="Page_143" id= -"Page_143">-143-</a></span></p> -<p>De Körös apó nem fogadta el a nyájas meghivást.</p> -<p>– Itt van az én helyem: az akol szalmáján, a hol az én idvezítőm -született. Nem is illenék én nekem a ti pompás palotátokban odafenn -hivalkodnom a kandalló tüzénél. De nem is adott rá szabadságot az -Ur senkinek, hogy az erdő fáit kivágja és tűzre rakja, a mik arra -rendeltettek, hogy sudaraikat az égbe emeljék s az ég madarainak -szállást adjanak. Nem megyek a palotádba.</p> -<p>– Hát akkor maradsz magadnak, szólt Szilamér s ott hagyta -boszusan a remetét, de még az aklot is.</p> -<p>Hanem Imola hátramaradt, s odajárulva a remetéhez, ezt sugdosá -neki:</p> -<p>– Oh te szent atya. Tudd meg azt, hogy férjem kegyetlen egy -pogány ember. Nem egyébért hivogatott ő tégedet fel magához a -kandallós palotába, hanem csak azért, hogy majd ottan egy szikra -rád talál pattanni, s attól a te taplóköntösöd meggyullad, s akkor -aztán lassan izzó tűzben megégsz ott előtte és kínjaid közepette -megátkozod az égben lakókat. Ebben akart ő gyönyörködni -bizonynyal.</p> -<p>– Akkor hát szégyenüljön meg az ő kevélysége! mondá felgerjedten -Körös apó, s felszedve magát a szalmáról, megindula Szilamér után, -a ki csak elbámult, a midőn meglátta, hogy ime hozza ám a felesége -a remetét magával.</p> -<p>Oh be nagy az asszonyi állat ravaszsága! A mit az ura minden -hizelkedéssel ki nem tudott vinni, azt ő elnyerte fenyegető -szóval.</p> -<p>Szilamér azonban nem hogy nem ültette a tapló embert a kandalló -közelébe, sőt jó messze eltolta onnan a lóczát, a melyre -lepihenteté, mondván: «oda ne ülj, a tűz elé; mert rád talál -pattanni egy szikra, s tüzes szent lesz belőled.»</p> -<p>Ezen a napon karácsony szombatja lévén, ebédre Imola csupa mákos -csíkot, és csíkos káposztát főzetett; a mik azonban Szilamérnak -nagyon jól ízlettek: négyszer is kiszedett belőlük a tálból s nem -is sejtette, hogy ő mostan <span class="pagenum"><a name="Page_144" -id="Page_144">-144-</a></span> bőjtölt, a míg a felesége fel nem -világosította róla. A jámbor remete azonban az egész ebéd alatt nem -vett magához egyebet, mint aszalt körtét, somot, gesztenyét és -mogyorót, a mik önként lehullanak a fáról. Ellenben annál többet -beszélt Szilamérnak az ó és új szövetségből, a mely történeteket -Szilamér fülei épen olyan könnyedén nyelének le, mint a hogy a -torkán leszaladt egy-egy kövér ikrás csik, hogy fenn nem akadt a -szálkáival rajta.</p> -<p>Mikor aztán jól lakott Szilamér a testi és lelki táplálékokkal, -akkor azt mondá, (a tiz ujját hozzá fenve a ködmöne gyapjas -béléséhez): «E bizony nagyon jó volt: holnap is így legyen. S ha -ilyen jó ez a keresztyén vallás, a hogy a te beszédedből, meg a -feleségem tálaiból megértettem, én bizony nem bánom, akár ma -keresztyénné legyek.»</p> -<p>Hanem a remete, (az ilyen szent emberek szokása szerint), a mint -észrevette, hogy nagyon engedelmes tanítványra talált, még -szorosabbra kezdte fogni a kordát, s azt mondá Szilamérnak: «Nem -megy oly könnyen! Mert azt mondja az irás, hogy könnyebb egy -tevének által bujni a tű fokán, hogy sem mint egy gazdagnak bejutni -a mennyország kapuján; azért semmiképen a Krisztus követője nem -lehetsz mindaddig, a míg minden gazdagságodat a szegények között ki -nem osztod, s magad olyan szegénynyé nem leszesz, mint a -legszegényebb ő közöttük.»</p> -<p>Szilamért ez sem rendítette meg. Felvette a kancsót a jó -méhserrel két marokra, s olyat huzott belőle, hogy maradt is benne, -nem is: mintha életében utoljára még egyszer kedve szerint valót -akarna inni, s aztán letéve az órrost a helyére, egész nyugodt -lélekkel így szólt:</p> -<p>– Én bizony ráállok. Az én gazdaságom egy rengeteg erdő, meg egy -nagy bánya. Szivesen kiosztom. Minden szegénynek jut belőle egy -szálfa, meg egy nagy darab kő. Mind jól járnak vele. Azután van még -egy jó paripám, meg a fegyverzetem. Ezt én odaadom a -legszegényebbnek a szegények között. Te vagy az magad, Körös apó; -mint mindenki tudja. Öltsd fel a pánczélom, tedd fel a sisakom, -<span class="pagenum"><a name="Page_145" id= -"Page_145">-145-</a></span> vedd át kardom, bárdom, állj helyettem -a sereg élére, védelmezd a határt: nekem pedig add ide cserébe a te -taplógunyádat, azt én veszem föl; beülök a te odudba s onnan nézem, -hogy te mit csinálsz.</p> -<p>Most aztán Imolán volt a sor, hogy ezt tréfának vegye és -nevessen rajta. De csak elhült aztán, a mikor azt látta, hogy -Szilamér nem tréfál, hanem leszedi a falról a fegyverzeteit. S maga -is vetegeti le magáról a daliás öltözetét s ösztökéli a remetét, -hogy ő is serénykedjék azon módon és adja át neki a tapló -ruháit.</p> -<p>– Csak nem akarod, hogy itt előttem ruhát cseréljen veled egy -férfi? kiálta fel Imola elszörnyedve.</p> -<p>– De bizony akarom, szent asszony! Mert hogy ha én minden -kincseimről, a mik a világon vannak, egyszerre lemondok, te is azok -közt lész. Mikor minden gazdagságomat kiosztom, Isten parancsolatja -szerint a szegények között, jobbat nem tehetek, mint ha tégedet, a -kincseim legdrágábbját, oda adlak a legszegényebbnek, a -tapló-embernek: ő viselje ezután gondodat. Nosza Kőrös apó, -siessünk cserélni!</p> -<p>– De bizony ebből semmi sem lesz! Kiáltozá Imola; megakadályozva -az ajánlott öltönycserét. Kikérem az ilyen tréfát!</p> -<p>– Ha tréfa ez a dolog, úgy nem az én tréfám; viszonzá Szilamér. -Egynek valakinek kell ezt az országot védelmezni, a népet vezetni, -s a ki ezt teszi, az bizonyára úr, vezér, hatalmas. Azzal a -tanácscsal, hogy minden ember legyen egyforma szegény, alázatos, -lehet járni a világot ott, a hol jámbor népek laknak, s egyik -puszta őrzi a másikat; de nem lehet megállni az én hazámban, a hol -mind a négy szélirányból ellenség fenyeget, a kik ellen -fejedelmeink a négy «napvágást» teszik koronázásukkor. Nálunk -annak, a ki a nép vezére, egyéb dolga is van, mint Istent dicsérni, -s a világról lemondani. Az nem bocsáthat meg az ellenségének, hanem -azon kell hogy legyen, hogy a hazájára törő pusztítónak csontjaiból -tetemhalmot rakjon <span class="pagenum"><a name="Page_146" id= -"Page_146">-146-</a></span> össze. Ha tetszik a csere, nem bánom: -vállalom! Itt a kard, paripa: de még az asszony is, a ki, ha -győztesen térsz vissza a harczból, a repkény koszorut homlokodra -fonja.</p> -<p>De Körös apó felháborodva felelt meg erre.</p> -<p>– Apage Satanas. Távozz tőlem Sátán! Az én országom nem ebből a -világból, de a más világból való. A ki fegyverrel öl, fegyver által -hal meg!</p> -<p>Erre a szóra visszataszítá Szilamér hüvelyéből kiguvadt kardját, -s odarántva magához feleségét s vaskarjával érczkebléhez szorítva -őt, azt mondá a remetének:</p> -<p>– No hát csak eredj vissza a barlangodba, a honnan kibukkantál. -A te vallásod kecskepásztornak való! Mert én nekem nem kell az -olyan mennyország, a melyikért cserébe az én jó hazámat, az én -Székelyországomat kellene ebadóba hagynom! Tuhudún maradok!</p> -<h2>A VILÁG SZÁMÜZÖTTEI.</h2> -<p>Imola azt mondá a férjének ez után:</p> -<p>– Kérlek, ne varrj te himet erről az együgyű remetéről a mi -egyházi nagyjainkra, se azokat az ő mondásait ne vedd olyan szó -szerint. A mi papjaink bizony nem hirdetik a szurtos szegénység -fogadását, maguk is fénybe, pompába öltözködnek; nem is élnek -aszalt gombával, vaczkorral; hanem megsüttetik a vadpávát ünnepre, -s bőjti napon tormás lével készíttetik a csukát. Azt pedig végképen -vesd ki a fejedből, mintha a keresztyén papok, mikor ellenség tör a -hazára, elbujnának az oltár mögé, olvasót forgatni; de bizony -felkötik a kardot, pánczélt, a palást hegyébe, sisakkal takarják be -a fejükön a szent olajos pilist; s lóra ülve, odaállnak a hol a -zászló lobog, s úgy megvédelmezik az országot karddal minden rossz -szomszéd ellen, mint a legjobb világi vitézek. Ilyenek a mi igazi -papjaink. <span class="pagenum"><a name="Page_147" id= -"Page_147">-147-</a></span></p> -<p>– Csakhogy én ilyen czifra papot sohse fogok látni; mert eféle -ide az erdőbe nem jön.</p> -<p>Imola azután a vezeklésül rászabott imákat még meg is szerezte -egy-kettővel annak a kivánságnak a teljesülésére, vajha a mennybeli -hatalom tenne az ő urának a megtérítésére valami kisebb fajta -csodát; nem kiván ő azokból az igen nagyokból, a minők a pogány -fejedelmeket megtérítették, csak legfeljebb annyit, hogy bár csak -egyszer Szilamér vadászó kalandozásaiban bukkanna rá valahogy az -udvarhelyi prépostra, a kinek az egész megjelenése, de még inkább -az ékesen szólása Szilamérnak a szivét könnyen megnyerhetné. -Beszélt is neki felőle sokat – úgy esténkint. Szilamér már maga sem -bánta volna, ha egyszer véletlenül egymásra bukkannának. Az pedig -nem is volna valami lehetetlen. Buzaszentelés alkalmával nagy -bucsujáratok szoktak megindulni a vidéken, s azoknak az élén maga -jár a prépost igazi pompával. És ugyanekkor Szilamér egész a -buzaföldekig eltévelyeghet, a bölényt üldözve, mely szeret a -vetésben duskálkodni. Egyszer így összejöhetnének, s akkor aztán -majd megtudná Szilamér, hogy a prépost egészen másforma pap, mint a -taplógúnyás remete az odúban.</p> -<p>Imola egy ilyen véletlen találkozástól csak minden jót remélt, s -azért hitt is benne, hogy az megtörténik.</p> -<p>S a miben az ember erősen hisz, hát az be is szokott -teljesülni.</p> -<p>Egy este nagy későn a bölény-vadászatból azzal a szóval tért -haza Szilamér:</p> -<p>– No hát, láttam már, hogy milyen az az udvarhelyi főhorkáz.</p> -<p>– A prépost?</p> -<p>– Nem tudom én: piritus-e?</p> -<p>– Ejh! Nem piritus, hisz az nincs a világon; az csak mese, hogy -piritus van: olyan parányi «jó manó», a ki minden bajban megsegít s -egy ökör fülében elfér. Ennek a neve, tanuld meg kimondani: -«pré–post!» <span class="pagenum"><a name="Page_148" id= -"Page_148">-148-</a></span></p> -<p>– Én pedig jobb szeretném, hogy ha a piritus volna meg igazán, s -a prépost volna a mese.</p> -<p>– Hogy-hogy?</p> -<p>Erre Szilamér nagy keservesen odavágta az asztalra a nagy -medvebőr süvegét s mintha magának is rosszul esnék, olyan szomoruan -mondá ki:</p> -<p>– Nem leszek én már a te Jézusodnak követője soha.</p> -<p>Imola csak elképedt, elhalványult.</p> -<p>– Mi történt veled?</p> -<p>– Majd elmondom hosszan; de ne ülj az ölembe, ne is igen -ölelgess; ülj távol a kerevetre. Majd ennek is megtudod az -okát.</p> -<p>Imola reszketni kezdett, úgy megijedt e szótól; hogy őt már -Szilamér meg sem akarja ölelni. Vajjon mit véthetett neki?</p> -<p>Oda ült eléje, de nem a kerevetre, hanem a lábához, a -medvebőrre, úgy bámult fel a férje arczára.</p> -<p>Szilamérnak az arczába lógott az üstöke, mint a szomorú nyir -ága; el se hárította onnan.</p> -<p>– Nagyon szomorú történet az, a mit most neked el fogok -beszélni: nem tudom, kiállod-e végig? Egy bölényt üldöztem regeltől -napestig erdőkön, völgyeken keresztül. Egyszer aztán nyomát -vesztettem. Ki voltam fáradva; a mint egy forrásra bukkantam, ott -békóba tettem a lovamat, pórázra kötöttem a kutyáimat, s leültem a -mohos kőre delelni. Ha visszagondolok rá, úgy rémlik, mintha -elaludtam volna s álomlátás kisértett volna meg. De nem volt -álomlátás. Valami távoli zsolozsma hangja révedezett fel az erdő -sürüjéből, mely egyre közelebb jött; a kutyáimat alig birtam -elcsitítani, hogy ne vonítsanak; még az oktalan állat is meg volt -rémülve, olyan ijesztő, félelmetes volt ez az ének. És azután, a -mint följebb jött a völgyből ez a zsongás, lassankint előtüntek -maguk az éneklők: gyermekek vörös szoknyában, fehér ingben. Egy -közülök nagy fekete keresztet emelt, a miről gyászfátyol csüngött -alá, egy másik csengetyüvel csilingelt, harmadik egy durván -<span class="pagenum"><a name="Page_149" id= -"Page_149">-149-</a></span> ácsolt tölgyfa-keresztet vitt a vállán, -azután fekete ruhás, fehér inges férfiak jöttek, rudakra tüzött -lámpásokkal, a mikben gyertya égett, fényes nappal. Utánuk egészen -feketébe burkolt alakok következtek, égő szurokfáklyákkal a -kezükben; arczukat egészen eltakarta a csuklya. Ezek voltak az -éneklők. Nyomukban egy csapat alabárdos tolakodott előre, a kik -közül az előlmenők a dárdáik hegyét hátrafelé, a hátuljövők pedig -előre szegezve tarták, s e dárdahegyektől meghatározva lépdegélt -egy emberi alak, a kinek az egész termetét egy hosszú sárga csuha -fedezte, a minek a kámzsája a fejére volt huzva.</p> -<p>Az ember tántorgott, alig birták a lábai.</p> -<p>Végül aztán jött négy férfi, fekete ruhában, a kik egy fekete -bársony mennyezetet emeltek rudakon, s az alatt lépdegélt egy -selyem palástba öltözködött férfi, hosszú szürke szakállal, a fején -négy-gerezdre szabott aranyos süveg, veres öv a derekán, kezében -egy arany-edény, lánczon csüngő, a miből füstöt szórt maga elé.</p> -<p>– Ez volt a prépost. Rebegé Imola.</p> -<p>– Tudom. Utána jött egy csoport asszonynép, csuf, vén banyák -mind; szemenszedett boszorkányok. Mikor odáig ért a hosszú csapat, -a hol a forrás patakja keresztül csergedez az uton, az a sárga -csuhás ember-alak lehajolt, hogy a markába vizet merítsen: szomjas -volt. Egyszerre minden dárda hegye keresztbe állt előtte, -visszatiltották a víztől. Az emberalak hátrafordította a fejét s a -csuklya alól valami olyan szivbemetsző nyöszörgés hangzott elő, -hogy még a lovam is horkolt és a sörényét borzolta féltében. Erre a -rimánkodó hangra megszólalt az a fénybe öltözött alak a mennyezet -alól. Rideg, kemény, szomorú hangon beszélt: «emlékezzél reá, hogy -te neked meg van tiltva olyan vízből merítned, a mely tovább -folyik!» Azzal a csapat vonult tovább, a sárga ruhás bandukolt -támolyogva. A sok fertelmes vén banyának mind volt a kezében egy -korsó, az mind megmerítette azt a patakból s nagyot ivott, fujt -utána: hej de jó volt! de csak egy sem <span class= -"pagenum"><a name="Page_150" id="Page_150">-150-</a></span> vitte -oda a korsóját ahhoz a nyomorulthoz, hogy megkinálja vele: «nesze, -igyál az én korsómból, ha magadnak nem szabad a folyó patakból -merítened.» Hanem énekelni, azt tudtak: «irgalmazz nékünk.»</p> -<p>Egy vén csoroszlyát, a ki leghátul csoszogott, nyakon fogtam, -hogy álljon meg, hadd beszéljek vele.</p> -<p>Az egész csapat olyan mérgesen tekintgetett fel rám, miért nem -vettem le a süveget a fejemről s a vén banyák hangosan kiabáltak -fel rám: «le kellene ütni dárdanyéllel a fejéről azt a süveget! Még -fentartja a tökfedőt, mikor a szentséget elviszik előtte!»</p> -<p>– Hát micsoda szer ez itten, a mit járás közben tartatok? -kérdezém a banyától.</p> -<p>– Nem látod! Temetés.</p> -<p>– Temetés? Hát hol van a halott?</p> -<p>– Szurd ki a szemedet, ha nem látja! Ott megy abban a sárga -csuhában.</p> -<p>Aztán, a mint eleresztettem a nyakát, énekelte tovább: -«irgalmazz nékünk!»</p> -<p>No még ilyen temetést nem láttam. Azt tudom, hogy nálunk -őshitüeknél szokás a csatában elesett vitéznek lóháton vonulni a -gyász búcsúzó útra a sírjáig; de hogy egy halott gyalog menjen a -saját temetésére, ilyet még soha sem hallottam.</p> -<p>Bántott a nesz, hogy megtudjam, mi lesz ebből?</p> -<p>A lovamat kantáron vezetve, utána ballagtam kevés távolból az -éneklő gyászmenetnek, a legvadonabb erdő közepébe, a mig egy helyen -azt láttam, hogy megállnak. Ott áll sűrű bozót közé elrejtve egy -alacsony tuskóhajlék, mellette egy szikladöbörben volt valami víz, -a mi úgy be volt lepve falevéllel, rothadó haraszttal, hogy csak a -beleugráló békák czuppanásáról lehetett megtudni, hogy ott víz van. -Ebből már szabad inni a sárgaruhásnak, mert ez nem folyik sehová. -Azt kezdtem hinni, hogy ez valami gonosztevő, a kit veszteni -visznek. De miért hozzák ide? a vadonba, a hol senki sem látja? -Hiszen másutt, a <span class="pagenum"><a name="Page_151" id= -"Page_151">-151-</a></span> kit kivégeznek, népelrettentő példának, -azt ugyancsak felmagasztalják magas dombon álló bitófára, vagy -kerékre, hogy minden ember lássa.</p> -<p>A sárga ruhás a gunyhó elé érve, ott annak a küszöbén magától -letérdelt, arczával kifelé fordulva. Ekkor az énekesek rákezdték a -halotti dalukat; énekeltek az angyalokról, a kik a halottat majd -bevezetik a paradicsomba, a hol örök világosság fog neki fényleni; -hatszor is elmondták fölötte, hogy «az Úr adjon neki örök -nyugodalmat!» Vártam, hogy majd előlépnek végre az ijászok, s -szokás szerint annyi nyilat lőnek bele, a mennyi elég egy -halottnak, hogy elmenjen vele a más világra. De azt nem tették. -Hanem az ének végeztével az a fényes öltözetű főpap egy zsákot -hozatott elő, a miben sárga föld volt. A vén asszonyok dörmögték -egymásnak: «Ez a föld a temetőkertből van ám elhozva.» A pap -marokkal hinté azt a földet a sárgaruhás emberre, aztán meg arra a -kunyhóra, s akkor így szólt:</p> -<p>– Térj meg te boldogtalan ember a halottak közé. Nyugodjál meg, -a hogy a halottak megnyugosznak. Ime ez a te sírod. A melyet -megáldunk, megszentelünk és bezárunk, hogy meg ne nyiljék a -feltámadásig. Innen e szomorú völgyből te neked kijönnöd, s az -emberek közé visszatérned soha többé nem lesz szabad; mint nem -szabad semmi halottnak az ő sírját elhagyni, hogy az élőket -rémítse. Tiltva van a járt út széléig elmenned. Tiltva van az úton -járókat megszólítanod; hanem a kezedben lévő kereplővel adsz -hangot, hogy észrevegyenek és kikerülhessenek. Ime, megszentelék -számodra két edényt, egyet az ételnek, másikat pedig az italnak. -Könyörületes emberek azokat számodra meg fogják tölteni. Az Úr -lelke lészen veled. Csókold meg a keresztfádat, mely sírod elé fel -fog állíttatni s élő jel lesz, mely megszólítja a vándorokat, hogy -alamizsnát adva, fussanak innen.</p> -<p>A sárgaruhás a csuklyán keresztül megcsókolá a saját -sírkeresztjét. Akkor aztán a pap előszólítá az iródeákot, s -<span class="pagenum"><a name="Page_152" id= -"Page_152">-152-</a></span> mondta fenhangon, hogy mit irjon fel a -sírkereszt fekete táblájára meszes pamacscsal: «Itt nyugszik az -Úrban a névtelen, meghalt a világban: él az Istenben.» Úgy állíták -fel a keresztfát a kunyhó ajtaja elé.</p> -<p>Aztán még egy verset énekeltek, egy imádságot elmondtak, -letérdepelve; megint felkerekedtek s ahogy jött a hosszú csapat, -olyan rendben ismét eltávozott. Én ott maradtam, a míg az éneklés -hangja elveszett a mély útban, és néztem ezt a magárahagyott -embert.</p> -<p>Köröskörül minden elcsendesült már, csak a békák ott az álló -vízben ümmögtek egyszer-egyszer, mintha kérdezgetnék az új -jövevénytől, hogy mi hozta őt ide?</p> -<p>Az pedig ott ült a kunyhó küszöbén, térdére lehajtott fővel s -két kezét összetéve a feje fölött. Előtte a sír keresztje. Mellette -volt a két edény az étellel, itallal, azokhoz nem nyúlt.</p> -<p>Engem valami szörnyű borzalom fogott el, a minőt soha életemben -nem éreztem. S az a rossz természetem, hogy a mitől megrémülök, -annak neki megyek, a helyett, hogy elfutnék előle. Oda mentem az -emberhez, hogy megszólítsam.</p> -<p>A mint az lépteim recsegését a targalyban meghallotta, fölriadt -s kihúzta az öve mellől a kerepelőt, s elkezdett vele -zakatolni.</p> -<p>– Hagyd azt a kerepelőt! mondám neki. Én nem élek a ti -törvényeitek szerint. Nekem szóval felelj! Ki vagy te?</p> -<p>– A halott! Felelt egy kintól kényszeredett hang a csuklya -alól.</p> -<p>– Mit vétettél, a miért halott lett a neved? Gyilkos, gonosztevő -voltál? Hazádat árultad el az ellenségnek? Istent sértetted meg? -Felelj!</p> -<p>Erre a halott ember felegyenesedett ültéből, úgy, hogy egy -délczeg daliának látszott egész termetében, a fejét is büszkén -felemelte, s aztán kemény, rikácsoló hangon e szót mondá: «én -bélpoklos vagyok!»</p> -<p>S azzal felemelte a csuklyát az arczáról. <span class= -"pagenum"><a name="Page_153" id="Page_153">-153-</a></span></p> -<p>Nem mondom el előtted, mi volt az, a mit láttam! Asszonynak ez -iszonytató képet nem szabad megismerni. Nincs olyan undok -mocsárlakó hüvelvény, nincs olyan fába szorult erdei manó, a ki -ábrázatját fölcserélné vele. A fogaim összeverődnek rá s az egész -testem egy ludbőrré lesz, mikor rágondolok.</p> -<p>– Hol lepett meg ez a szörnyű csoma? kérdém tőle, a minek mi itt -Székelyországban csak távol hirét hallottuk, de soha nem -láttuk.</p> -<p>– A szent földön jártam Endre királyunkkal.</p> -<p>– Minek jártál a szent földön?</p> -<p>– Harczoltam a hitetlenek ellen, kik az idvezítő sírját -megfertőztették. S vitézül harczoltam.</p> -<p>– S jutalmul a bélpoklot hoztad el magaddal?</p> -<p>– Isten akaratja volt az.</p> -<p>– Elhiszem, hogy az volt. De hát az emberek ezért kitaszítanak a -világból?</p> -<p>– Rémület én rám tekinteni.</p> -<p>– De hát nincs rokonod, barátod, senkid a világon? Nincs házad, -a hova elrejtsd magad otthon?</p> -<p>– Van nőm, és vannak gyermekeim. Rokonságom a székelyföldön -végig elterjedt; van szép birtokom, uri házam. Mégis el vagyok -temetve. Nő, gyermek, jó barát nem jöhet ki hozzám, és én ő -hozzájuk nem mehetek. Emberi hajlék engem be nem fogadhat. Egyedüli -helyem ez a kunyhó, ajtajában a sírkereszttel, a mi még azt sem -mondja meg senkinek, hogy mi volt a nevem valaha?</p> -<p>– S ki parancsolta azt, hogy ez így legyen?</p> -<p>– A törvény: az irás.</p> -<p>– Miféle törvény? Miféle irás? Én is ismerem az ország minden -törvényeit; ilyen törvényt soha se a vezérek, se a királyok, se a -rhabonbánok nem hoztanak.</p> -<p>– A szentirás parancsolja ezt.</p> -<p>– A szentirás?</p> -<p>– A melynek végzéseiben meg kell nyugodnunk. Az parancsolja, -hogy a bélpoklosok a világtól elzárassanak, a <span class= -"pagenum"><a name="Page_154" id="Page_154">-154-</a></span> sivatag -pusztában egyedül, élve eltemetetten, elhagyassanak; senkihez ne -tartozzanak.</p> -<p>– S te annak magadat aláveted?</p> -<p>– Mihaszna emelném föl fejemet az Úr ellen? Várom halálomtól -megszabadulásomat.</p> -<p>A hegytetőről még egyszer aláhangzott az eltávozó ájtatos csapat -zsolozsmája.</p> -<p>Én pedig felkaczagtam!</p> -<p>– Nem! Nem! Nem! Én annak az Istennek, a kinek ilyen a törvénye, -hive nem leszek soha! Ne szólj nekem Jézusról! Ne a szeretet -Istenéről többet! Én az ő nyomdokába nem lépek soha!</p> -<p>Imola reszketve huzta össze magát, a földön kuporogva, a midőn -Szilamért ily haragra gerjedve látta, a midőn Istennel -ortályoskodni hallá. Reszketeg kérleléssel nyult a férje keze után, -ki azonban eltiltó mozdulattal taszítá el a nő kezét magától.</p> -<p>– Ne nyulj a kezemhez!</p> -<p>– Miért ne? Miért?</p> -<p>– Azért, mert én ezt a bélpoklost nem hagytam ott az élő sírban, -hanem felültettem őt a lovamra a hátam mögé, s hazahoztam őt -magammal.</p> -<p>E szókra nagyot sikoltva szökött fel helyéből Imola, s odavetve -magát Szilamér keblére, átnyalábolá annak a fejét mind a két -karjával s szapora csókjaival halmozá el arczát, szemét, száját, -zokogott is hozzá.</p> -<p>– Oh én szerelmesem! Oh én drágaságom! Hisz épen így lettél -Krisztus követőjévé. Az ő nyomdokaiba találtak bele épen a te -lábnyomaid. A mit most cselekedtél, az a keresztyén vallás.</p> -<p>Szilamérnak ragyogott az arcza.</p> -<p>– De hát nem félsz engem megölelni ezután?</p> -<p>– Ha Isten velünk, ki ellenünk? mondá erős hittel az -asszony.</p> -<p>Szilamér kebléhez szorítá a nőt.</p> -<p>– Akkor én megyek vissza hozzá. <span class="pagenum"><a name= -"Page_155" id="Page_155">-155-</a></span></p> -<p>– Hol hagytad őt?</p> -<p>– Odalenn a cselédek tornáczában.</p> -<p>– De hisz a cselédnép fitymálni fogja, durván bánik majd vele. -Pedig lehet, hogy előkelő levente volt.</p> -<p>– Bizonyára az volt. De hát hová tegyem?</p> -<p>– Hát nem férne el itten? Nézd, mennyi helyünk van. Három nagy -medvebőr az ágyunkon. Egyet neki adhatnánk.</p> -<p>– Igaz a. De te iszonyodni fogsz a rátekintéstől.</p> -<p>– Te golyhó! Hát te nem tudod, hogy én, ha idegen férfi jön -elém, nem látom meg, milyen az arcza? Mindig csak a te arczodat -látom magam előtt.</p> -<p>– Áldott légy ezért a szóért!</p> -<p>– Az vagyok már régen! Megállj még! Valami jutott eszembe. Drága -jó anyámtól hallottam, hogy itt valahol a Szent-Anna tó körül van -egy csodatevő forrás, a minek a vize minden fekélyt, mirigyet -meggyógyít, annak sós a földje és meleg a vize.</p> -<p>– Akkor én megmondhatom, hogy melyik az a forrás? Az a virág, a -mit te a minap hazahoztál, a «világzár» csak sós tőzegföldben, -meleg vízben terem.</p> -<p>– Arra a helyre pedig én vissza tudok találni. Hegyhát tetején -van; a miből egy patak nyugatnak, másik keletnek folyik.</p> -<p>– Úgy! úgy! Az egyik a Zsombor patakja, a másik a Bálványos -patak.</p> -<p>– És így, ha ketten összetesszük a tudományunkat, még majd ki is -tudjuk gyógyítani a bélpoklosunkat Isten segítségével. Eredj, -vezesd ide.</p> -<p>Szilamér felhozta magával a bélpoklost. Imola addig puha -fekhelyet készített a számára a pest mellett. Arra lefekteté -Szilamér a Lázárt.</p> -<p>– Nem irtózol a szörnyű büzétől? – Kérdé susogva Szilamér -Imolától.</p> -<p>– Nem. Én tavaszi ibolyák illatát érzem.</p> -<p>Azután a tűzhelyhez látott, sütött, főzött; valami melegítő -<span class="pagenum"><a name="Page_156" id= -"Page_156">-156-</a></span> italt is készített, illatos -füszerekkel. A halott evett és ivott. Lakomázás után aztán -elkezdette regélni a távol szent földön tapasztalt dolgait; -tüneményes meséket, a mik valóban megtörténtek, s a szent vidéknek -fölséges látványát. Úgy beszélt, mint egy apostol. Imola -elhallgatta volna azokat a regéket hajnalig. S a szemeit le nem -vette a bélpoklos arczáról; a rettenetes arczról, melyre az -istenkép fölé egy pokolbeli lárvát ragasztott a kórság. De ez -undorító kéreg közepett megmaradt két szép, lélekkel teljes szem; -Imola azokba nézett, s aztán a szemektől nem látta az arczot.</p> -<p>Mikor a kakas elsőt kukorikolt, akkor mind álomra tértek. Az -álom csendjében Szilamér füleit megütötte a két idegen szó, a mit a -bélpoklos reszkető hangon elsóhajtott: «Kirie eleizon, Kriste -eleizon.» Imola aludt már, s mégis az ajkai csendesen utána -susogták: «Kirie eleizon, Kriste eleizon.»</p> -<p>Vajjon mit jelenthet ez a két szó?</p> -<p>Másnap kora hajnalban elindultak mind a hárman: Imola, Szilamér -és a bélpoklos, felkeresni a tájat, a hol a világzár terem. Imola -volt a vezető.</p> -<p>A Szent-Anna tó hegyeinek minden völgye tele van csupa -gyógyerejű csodaforrásokkal. Ha más országban volnának, búcsújáró -kápolna volna mindenik mellé építve egyfelől, részvénytársaság -vendégfogadója a másik felől.</p> -<p>Itt buzog fel a tőzegtalajból a sárgásbarna vizű Fortyogó; olyan -a hangja messziről, mint az álmában horkoló óriásé. Ez a sánták -gyógyforrása.</p> -<p>Odább egy más forrás zúdul elé, világossárga vízgomolylyal; -ennek a neve «Szemfortyogó.» Ez vakokat is látókká tesz, s minden -szembajt meggyógyít.</p> -<p>Majd meg egy hamuszin forrás zubog fel a mohos sziklák közül, a -mit a szinéért «Hammas»-nak neveznek: a belemártott kéz zsirosnak -érzi a vizét, s a gőze elkábít. Ez a köszvényt űzi el.</p> -<p>Végre egy lapályos fensik következik, a minek veres a -<span class="pagenum"><a name="Page_157" id= -"Page_157">-157-</a></span> földje, s a rajta termő növények levele -mind olyan tővér, pozsgár, sötétzöld: ez a «Sósmező».</p> -<p>Ennek a közepén van az a forrás, a minek a martját a sárgapiros -nenufár (világzár) virágai lepik. Most, tavasz elején, csak a -tavalyi virágok korsóalakú máktokjai uszkálnak a gőzölgő tavacska -szélében; a nagy, tertyedt rőteres leveleken apró zöld leveli békák -hirdetik brekegve az idő változását.</p> -<p>Ez volt a keresett csodatevő forrás: régóta ismeretes a székely -asszonyoknál.</p> -<p>Szilamér és a bélpoklos fejszéikkel, faragó eszközeikkel nagy -hirtelen összeábdáltak e forrás mellékén egy burdét; a minőket még -mai nap is szoktak nyaranta felállítani a gyógyúlást kereső -vendégek számára.</p> -<p>A bélpoklos itt maradt a burdéban négy napig.</p> -<p>Ötödnap visszatért a Tiburcz várba meggyógyultan. A bélpokol -réme tisztára elveszett róla. A rettenetes pokolkéreg lehámlott -testéről, s az arcza előtünt, nemes, büszke vonásaival; a hogy az -valaha Isten kezéből kikerült; csakhogy olyan gyönge és fehér volt, -akár egy leánynak az arcza, a mit soha nem lopott meg az égető -napsugár.</p> -<h2>HÁLÁDATLAN VERÉB A FECSKEFÉSZEKBEN.</h2> -<p>A milyen nagy volt az öröme Szilamérnak a fölött, hogy azt a -nyomorult bélpoklost ilyen csodamódra helyreállította, kétszer -akkora lett, a midőn egyszer, valami vágytól ösztönözve, visszatért -ahhoz a kunyhóhoz, a mely ennek élő sírverem gyanánt volt -rendeltetve: mert már akkor abban egy második bélpoklost -talált.</p> -<p>Azt is épen olyan áhitatos szertartással hozták ide mint az -elöbbit: a kunyhó már akkor üres volt, az ételes fazékban pedig a -bennehagyott köles már ki is zöldült; <span class= -"pagenum"><a name="Page_158" id="Page_158">-158-</a></span> ebből -világos, hogy az élve eltemetett már nem él ezen a világon; -bizonyosan megették a farkasok, vagy a sokatevők: nyugodjék -békével! Hoztak helyette másikat.</p> -<p>Ugy látszik, hogy ez a kunyhó csak olyan átjáró ház a két világ -között.</p> -<p>Szilamér azt a bélpoklost is felvette a lovára s haza vitte: a -sósmező csodaforrásánál épített a számára egy másik burdét, a hol -az mosakodjék.</p> -<p>És azután hétről-hétre, mindig ellátogatott a Mohoson túl a -magányos kunyhóhoz: a hogy azelőtt bölényre vadászni, úgy most -bélpoklosokra lesni; s nagy vadászszerencséje volt, töbnyire hozott -haza egyet a cserkészetből. Nyár derekán már kilencz burdé volt -sorban felállítva a sós-mezőn. A megmentett nyomorultak az egész -napot odakinn töltötték, a gyógyvíz erejét próbálva kinzott -tagjaikon s csak éjszakára tértek haza a Tiburcz-várba, a mi nem -messze volt a sósmezőtől.</p> -<p>A ki egészen kigyógyult is közülök, nem hagyta el a társait, -visszatérnie a világba úgy sem volt többé szabad; mert az egyszer -halottá-mondott bélpoklosnak halálbüntetés alatt tiltva volt az -emberi társaságba még valaha visszakerülni, a vagyonát -szétosztották, feleségét férjhez adták; gyerekeit ide-amoda -elhordták. De ha szabad lett volna, sem hagyák vala el ezt a -vidéket, mely ép tagjaikat, emberi ábrázatukat újra visszaadta. -Neveket vettek föl – a szentek után – csupán keresztneveket, a hogy -szerzetesek szoktak; egymásnak hűséget fogadtak, s titkos -egyetértés mellett maguk között megválasztották perjelnek Opoúr -Szilamért.</p> -<p>És így Szilamér megérte pogány fővel, hogy új rendnek a -perjelévé lett. – A miről ő maga semmit sem tudott. – De tudta az -Úr Isten.</p> -<p>A bélpoklos szerzet egyébiránt nem henyélt ott hiába, ők -mindannyian távol Palaestinában kinn járt keresztesvitézek valának: -egy közülök Nikomédiából elhozott magával, a sarujába rejtve, -mindenféle kerti veteménymagokat, <span class="pagenum"><a name= -"Page_159" id="Page_159">-159-</a></span> a minőket ottan -termesztenek, s a miknek még itt Európában hirét sem hallották. -Azokat ő és társai, egy körülkerített lonkán elvetették, ápolták, -öntözték: csodálatos mindenféle főzelékkel ellátták a konyhát. (Még -most is, annyi száz esztendő mulva, egész falvak élnek abból a -székely földön, hogy kerti veteményeket termesztenek, a miknek a -magvát Orbán mester hozta el Ázsiából, s azokban a falvakban -nincsen szegény ember.)</p> -<p>Viszont Szilamér meg az egyébfajta élelmi szerekről gondoskodott -a maga ápoltjai számára, s most tudta már meg, hogy mit tesz az, -hogy «oszd szét a gazdagságodat a szegények között!» Imola pedig -szőtte a számukra a gyapjúkelmét, hogy tiszta fehér ruhában -járhassanak mindig.</p> -<p>Ők foglalkoztak ellenben a halászattal is, s hordták haza a -várba egész hálószámra a sok potykát, lazaczot, pisztrángot, a -mivel még akkor hemzsegtek a Mohos kopotyui; úgy, hogy Szilamér -maga is megsokalta már s azt kezdte hinni, hogy ő az adósa a -lázároknak, nem azok ő neki.</p> -<p>Volt közöttük egy, a ki valaha kolostorban lakott, ott -megtanulta azokat az ájtatos zsolozsmákat, a miknek diák a nyelve; -ez betanította azt a többieknek, a kik aztán esténkint, mikor a -várudvarra visszatérének, körültérdepelték a tornáczba felvezető -csarnokot, s rázendíték mindenféle összeolvadó vékony és vastag -hangokon a «de profundist»-t, hogy csupa gyönyörűség volt -hallgatni.</p> -<p>Úgy éltek itt együtt, keresztyének és tuhudúnok, ebben a minden -Istenektől megszállott magányban, mintha ez volna örök maradásuk. -Arra senki sem gondolt, még maga Szilamér sem, hogy ezt a Tiburcz -várát csak bizonyos ideig engedte át neki és életpárjának Rapsonné -asszony, s hogy majd nemsokára elkövetkezik az idő, a mikor az -asszonyságnak a tagjait megpróbálgatják a hozzászegődött csúzok és -zsábák s akkor az jönni fog cselédnépestül a Tiburcz várába, a -Kénbarlang gyógylevegőjében fürödni: s annak majd bolond nagy öröme -lesz, a mikor megtudja, hogy kilencz bélpoklossal van tele a vára. -<span class="pagenum"><a name="Page_160" id= -"Page_160">-160-</a></span></p> -<p>De ő biz erre, ha gondolt is, kiverte a fejéből. A bélpoklosok -baja elébbrevaló, mint a Rapsonnéé! Aztán meg, ha ő nem retteg -ezeknek a társaságától, s nem félti a lehelletük ragályától az ő -Imolájának a százszor szép orczáját; hát akkor a Rapsonné se féltse -a maga ábrázatjának száz éves barázdáit; hanem pártolja tovább az ő -ápoltjait; még buzgóbban, mint a hogy ő tette eddig.</p> -<p>Annál ugyan lelkesebben senki sem ápolhatta volna ezeket a -szerencsétleneket, mint a hogy ő tevé; de meg is nyerte érte a -jutalmát az égtől; mert úgy a nyár közepe felé egy olyan -gyönyörüséges kis angyalkát küldött le neki az égből az Úr, a -milyenek csak tele piros pofácskával fujják odafenn az arany -trombitát. Aztán fiu volt! Szakasztott az apja!</p> -<p>Noiszen volt öröm a háznál! Akkora örömtüzeket rakatott Szilamér -a dombokon, hogy a szomszéd országba ellátszott a lángja. Ki is -hiresztelé hetedhét országnak, hogy ő neki fia született, mely -kihiresztelés ilyen furfanggal szokott végbemenni. Összefogtak -valami tíz kutyát a karámokból, s azoknak a farkára kötöttek két -zsindelyt: azokra a zsindelyekre felirták egyfelől minuskel -betükkel, másfelől székely irásjegygyel, hogy milyen öröm esett -Opour Szilamér házatáján; akkor aztán elbocsáták az ebeket, jót -húzva rájuk az ostorral. A mint aztán a futó kuvasz meghallotta a -farkához kötött két zsindelyt csörömpölni, azt gondolta, az ördögök -szekere csörtet a nyomában s elkezdett uszúlni világtalan világba; -míg valami faluba nem ért: ott elfogták, elolvasták, mi van a két -zsindelyre irva, s aztán megint odább eresztették, hadd vigye a -szomszéd faluba a hirt. Így hordták azok aztán el az örömhírt -hetedhét országba! Bizonyosan megtudta ezt a hirt a négylábú -hirmondók utján maga Mike Sára asszonyom is. Csakhogy az izenetnek -a kelet helyét, azt nem mondta meg neki a komondor.</p> -<p>Hej jó dolga volt valami hét napig bölénynek, dámvadnak: -<span class="pagenum"><a name="Page_161" id= -"Page_161">-161-</a></span> Szilamér nem kergette őket; otthon ült: -azt leste, mit beszél az «ember?»</p> -<p>Hetednap estéjén, (szép derült alkony volt!) a mint a leáldozó -nap végsugara végig sütött a nyitott ablakon át, Imola ágyáig, -egészen bearanyozta az anya és gyermek orczáját: olyan volt az, -mint a kinyilt rózsa a maga bimbójával; Szilamér egészen el volt -veszve az ő nézésükben. Se látott, se hallott. Odakinn a várkapu -előtt ugyan fútták pedig a kürtöt; s azután egész csapat lovas -dübörgése hangzott a csapóhidon: nem ügyelt ő arra. A nyitott -ablakon át pávaszem-pillangók repültek be a szobába; a kis gyermek -sikongatva kapkodott feléjük parányi kezével: rájuk ismert talán? -régi játszótársak abból az időből, a mikor még neki is szárnyai -voltak. Szilamér a gyermekben gyönyörködött, Imola meg Szilamér -arczában, s a mint így az alkonysugár az egyik arczra, az meg a -másikra, a másik meg a harmadikra vetette a mosolygó verőfényét, -hát abból olyan ragyogás támadt, a milyennel csak Isten veszi magát -körül.</p> -<p>Nem csoda hát, ha csak akkor vették észre Rapsonné asszonyt, a -mikor az már ott állt az Imola nyoszolyája fejénél és megszólalt. -Be is volt bugyolálva nagyon a szeméig, meg a szájáig -patyolatkendőkkel, mert az esteli harmattól nagyon őrizte -magát.</p> -<p>– Jaj! jaj! Mit csináltok, boldogtalan népek!</p> -<p>Ezzel a rikácsoló szóval üdvözlé «adjon Isten» helyett a boldog -révedezőket.</p> -<p>De egyszerre el is mult minden ragyogás mind a három arczról: -még a nap maga is, mintha szintén megijedt volna a vén tündértől, -egyszerre elrejté magát a hegy orma mögé: Imola, az ösztön -borzongásával takarta el a kis fia fejét a két tenyerével; Szilamér -meg pogány babonás szokásból dörmögé a foga között: «tüske a -talpadba!», a mit voltaképen a boszorkányok ellen volt szokás -kimondani, de a mit megtartottak a vadász emberek is, mikor -cserkészetre indulva, legelébb is valami banyával találkoztak. -<span class="pagenum"><a name="Page_162" id= -"Page_162">-162-</a></span></p> -<p>Rapsonné pedig folyvást kiabálva, «de mit tesztek? mit -csináltok?» rohant az ablaknak; még azt hitték, ki akar rajta -repülni s egy cseppet sem csodálkoztak volna, ha a mankóját a térde -közé kapva ellovagolt volna rajta a levegőben. Azonban csak be -akarta tenni az ablakszárnyakat, a mik jó vastag üvegből készült s -ólomkarikákba foglalt táblák lévén, egyszerre homályban hagyták a -szobát. Aztán jött csak vissza nagy zsémbeléssel.</p> -<p>– De hova gondoltok? A míg meg nem újul a hold, nem szabad -meglátni a napsugárnak az ujszülött arczát, mert megveri a ragya! S -gyertya sem ég az asszony ágya mellett! Micsoda gondatlanság ez! -Mindjárt jön a Kamor tündér a téglázó vassal, a mint azt látja, -hogy nem ég a gyertya a betegágyas asszony nyoszolyája mellett.</p> -<p>Szilamér szaladt a kandallóhoz gyertyát gyújtani.</p> -<p>– Ne abba a vasgyertyatartóba! Keress rezet! Oh milyen -élhetetlenek az ilyen fiatal házasok! Vasat nem szabad az asszony -közelébe hozni: még csak egy varrótűt sem szabad neki a kezébe -venni, a míg a hat hete le nem tel. Ellenben egy tikmont kell neki -a vánkosa alá tenni; a kicsikének meg egy szál veres selymet kötni -a lábára, a nyakába meg egy violagyökeret. Oh be tudatlan nép. De -jó, hogy ide vetődtem hozzájuk! Még elpusztitanák magukat nálam -nélkül. Így ni! Fordítsd meg Szilamér öcsém azt az ágyat, fejjel -legyen az ablak felé az asszony, gyermek. Külömben holdas lesz -belőle, ha a holdvilág rá talál sütni. Hát nincs javasasszony -körülöttetek, a ki erre megtanítson?</p> -<p>Szilamér ijedtében megtett mindent, a mit Rapsonné parancsolt. -Az ágyat is megfordítá, az égő gyertyát is odahelyezte melléje arra -az asztalkára, a min mindenféle drágalátos főzemények álltak -csodajóságú füvekből, miket a jó Gidula nénő készített Imola -számára; de a mikkel az elfelejte élni. Rapsonné mind sorba -kóstolta, szagolta valamennyit s itéletet mondott fölöttük; ez jó, -ez sem árt, ez az ezeraranyos fü! ez a szívkinyitó, de csak a -virágját <span class="pagenum"><a name="Page_163" id= -"Page_163">-163-</a></span> kellett volna megfőzni, nem a levelét -is; de hol maradt a tetemtoldó fű! attól ered növésnek a gyerek; -hát a boldogasszony tenyere? Azt ugyan a pogányok nem ismerik. No -majd én adok belőle. Hoztam én magammal eleget.</p> -<p>Ez alatt elhelyezkedék abban a karosszékben, a mit Szilamér tolt -oda a számára.</p> -<p>A nénémasszony tovább zsémbelt:</p> -<p>– De ugyan hová gondoltál, hogy kinyisd az ablakot naplemente -után? Az kell, hogy bejöjjön a büdi boszorkány, elcserélni a -gyerekedet, elváltani a magáéval? Akkor aztán majd tarthatnád a -kandallóban a tűz fölé, hogy adja vissza a tiedet, mert külömben az -övét a tűzbe dobod. Ilyenkor ólálkodnak legjobban a boszorkányok az -újszülött gyermekek körül, a míg azok vagy vizen, vagy tűzön fel -nincsenek avatva, akár keresztyén, akár tuhudún szokás szerint. -Ahol ni! Mit mondok? Már ide benn is van a szobában a -boszorkány!</p> -<p>Mind a ketten, az apa is, az anya is egyszerre a nénémasszonyra -tekintének: elég nagy ostobasággal; mert hisz ő nem saját magára -példázott, hanem arra a nagy pávaszemesszárnyú pillangóra, mely ott -keringett a szövétnek lángja körül, s a mit repkedése közben -szerencsésen le is sujtott a mankójával, s aztán kezébe ragadva, -kitépte neki a szárnyait, a fejét; «hej te rossz boszorkány! -Körmömre kerültél, nesze neked!» s azzal a darabjait a kandallóba -dobálta. A kis gyermek erre elkezdett sirni: ő bizonyosan -meghallotta a halálrakinzott játszópajtásának a jajszavát, a mit -már a durva földlakók vastag fülei nem hallanak meg. A gyermek -ordított, kapálózott.</p> -<p>– Huh be csunya vagy, pih de rút! mondá Rapsonné a gyermekre; de -a mellett édeskésen mosolygott az anyja szemébe. Így kell ám a -gyermeket dicsérni; mert a ki azt mondja a kis gyermekre, hogy «jaj -de szép», az megigézi: az olyan ellen ki kell köpni. Rút gyermek -vagy!</p> -<p>Az aztán eldugta az arczát olyan helyre, a hol jó volt neki. -<span class="pagenum"><a name="Page_164" id= -"Page_164">-164-</a></span></p> -<p>Rapsonné asszonyom pedig elhelyezkedett szépen a karszékben, a -cselédjei vánkosokat hoztak utána s azokkal a hátát meg a lábait -felpoczkolták.</p> -<p>– Noh, édes hiveim, ennek ugyancsak örülök, hogy így beteljesült -minden kivánságtok. A mint megtudtam ezt a nagy örömöt, mindjárt -repültem is hozzátok. Utba ejtettem az édes apátokat: annak is -elmondtam, hogy milyen nagy ünnep van a családjában. Hejh de nagyot -ugrott a jó öreg. Mindjárt azonnal ökröt süttetett, s vár -benneteket a radinára. Nagyon lelkemre kötötte, hogy csak -siettesselek benneteket. Még ma akarja a kis porontyát látni.</p> -<p>Imola és Szilamér nagy szemekkel bámultak egymásra. Hát ez azért -jött ide látogatóba, hogy rögtön kitegye a szűrüket innen? Imola -nem magáért aggódott: ő erős, egészséges vérű nő volt: nem szokása -a kényeskedés; de a kis gyermeket féltette az éjszakai uttól.</p> -<p>– De hát most mindjárt elmenjünk alkonyat után? kérdezé -szepegve.</p> -<p>– Oh ilyenkor nyáron hosszú az esthajnal, drága szép holdvilág -süt; én magam is mindig éjszaka utaztam, akkor langyos hűs a -levegőég; a fülemilék olyan szépen hangicsálnak minden bokorban; a -fű között úgy világít a sok fénylő bogár, mint a csillag hamva. -Aztán az apátok megigérte, hogy fele uton elétek jön Bálványos -várából, fáklyás kisérettel; ott fog rátok várni már a Lobogó -forrásnál. Oh édes szivecskéim, bizony olyan nehezen eresztelek el -benneteket innen, mintha a saját édes gyermekeim volnátok; de már a -minek meg kell lenni inkább ma legyen meg, mint holnap. Itt nem is -volna már helyetek, mert én nekem sok a cselédnépem. Azok se -hálhatnak egymás hátán a ti pereputtyotokkal. Az is megeshetnék, -hogy az én kigyóm éjszaka el találna látogatni a gyermekágyas -asszony nyoszolyájába s ő megijedne tőle.</p> -<p>Imola már is megijedt.</p> -<p>– Készüljünk az útra! mondá Szilamérnak, fektéből <span class= -"pagenum"><a name="Page_165" id="Page_165">-165-</a></span> -fölemelkedve, s maga is azon kezdte a készülődést, hogy a kis -gyermekét bekötözze gyöngéden, gondosan a puha pólyába.</p> -<p>– Hiszen az asszonyka a kis gyermekével igen jól fog utazhatni -az én gyaloghintómban; az egyik zsellyémet odaadom neki, helyezze -el magát benne: mintha ágyban volna; még alhatik is ottan. Nagyon -jó helye lesz!</p> -<p>– Jobb helye lesz neki az én ölemben! Vágott oda nagy nyersen -Szilamér.</p> -<p>Biz őtet egy kissé elkedvetlenítette az, hogy ilyen rögtön el -kell neki hagyni ezt a tanyát. Úgy megszokta már itt, a hol minden -napja csupa boldogság volt. Aztán ilyen rögtön éjszakai útra kelni -lábbadozó asszonynyal, gyermekkel. Aztán visszamenni -Bálványosvárába, a hol még az apja parancsol, s a Zsombor öcscse -ortályoskodik vele (még nem tudta, hogy meghalt). És még valami más -is bántotta, marasztalta: a szive úgy húzott ide azokhoz az -emberekhez, a kik megszabadítójuknak tekinték. Azonban hát -Rapsonnénak teljesen igaza volt: ő ezt a lakást csak addig engedte -át nekik, a míg magának szüksége nem lesz rá és most visszakéri. -Ezért is ezer köszönet neki.</p> -<p>Rapsonné pedig, hogy még jobban siettesse az útra készülésüket, -elővette a legsikeresebb módját az elriasztásnak, elkezdett -egyszerre nyögni, jajveszékelni; jaj ez a ballábam, jaj a -féloldalam! Ez a gonosz zsába! Mintha késsel hasogatnák. Jaj, mikor -így rám jön ez a kinzás, azt hiszem, hogy nem érem a reggelt! -Leányok! Leányok! Hol van a zabos tarisznya? Hol az ezer virágos -égett vizem? Hol a tárkonyeczet? Mindjárt elkárhozom.</p> -<p>Ez elől csakugyan szökni kell.</p> -<p>Ezenben megszólal ott lenn az udvaron a szokott estéli -zsolozsmája a hazatérőknek:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«A mélységből kiálték hozzád -én Uram<br /></span> <span class="i0">Hallgasd meg az én -szavam!…»<br /></span></div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_166" id= -"Page_166">-166-</a></span></p> -<p>Rapsonné asszonyom torkában egyszerre bedugult a jajgatás erre -az énekhangra: «hát ez micsoda ének odakinn? Miféle barátok -virginálnak itten?»</p> -<p>Ha nem ismerné az ember olyan jól Szilamért, s nem tudná felőle, -hogy milyen tiszta, őszinte, ravaszság nélkül való lélek lakik -benne, bizony azt hihetné felőle, hogy aligha nem járult a -feleletéhez vagy egy nehezékre való abból a székely furfangból, a -mivel a góbé egész ártatlan képpel tud elmondogatni olyan -közönbösnek látszó dolgokat, a miktől az, a kinek mondva vannak, a -bőréből ugrik ki ijedtében.</p> -<p>– Hát bizony! édes nénémasszony, ezek oda alant, a a kik a maguk -módja szerint dicsérik az ő Istenüket, nem egyebek, mint azok a -szerencsétlen bélpoklosok, a kik a világi társaságból ide az -erdőkre kiűzettek, s a kiket én aztán egyenkint ide hordogattam, -itten ápolgattam; a feleségem azt mondta, hogy ez olyan cselekedet -volt, a mely a mennyországra ad érdemet. Most már majd itt hagyom a -te kegyelmednek e jámbor népeket, ápold őket tovább s vedd át a -mennyországhoz való igazamat.</p> -<p>De úgy meggyógyult erre a szóra Rapsonnénak mind a két lába -egyszerre, hogy mint a kurta kigyó, úgy ugrott ki a -karosszékből.</p> -<p>– Micsoda? Te bélpoklosokkal töltötted meg az én kastélyomat? Oh -te Isten nélkül való pogány. Nem is telhetett ki ilyen ördöngösség -mástól, mint egy Krisztustagadó tuhudúntól! Eddig is hat ördöggel -jártak a pogányok: Guta, Fene, Mirigy, Csoma, Dobrocz, Kék-kelevény -s most ez idehozza közéjök még a Bélpoklot is, hogy kilegyen a -hetes szám! Leányok, cselédek! Hej! vaslapátot tüzesítsetek, -eczettel füstöljetek, köménymagot, tömjént égessetek! Semmit a -földre le ne tegyetek, a mi batyut elhoztatok! Ki innen a pokol -birodalmából, a döglelet verméből! Ki ebből a Zsodoma-Gomorából! -Tűz maradjon utánam!</p> -<p>A nagy ijedtségtől úgy ugrált Rapsonné, s úgy hadonászott -<span class="pagenum"><a name="Page_167" id= -"Page_167">-167-</a></span> a két kezével, mintha a szent -Vida-táncz rohanta volna meg.</p> -<p>Szilamér odalépett felé, hogy megengesztelje; de Rapsonné neki -fogta a mankóját két kezével, mint valami dárdát s azt a harmadfél -fogát rávicsorítva, neki acsarkodott.</p> -<p>– Hozzám ne közelits, te bélpoklos pogány; te istentagadó -filiszteus! Itt maradhatsz már a nőstényeddel meg a kölykeddel -együtt ebben az elátkozott várban; hogy szakadjon rád, mikor -legvigabban tánczolsz! Elharácsoltad tőlem ördögi ravaszsággal, a -Tiburcz váramat, hogy soha bele ne jöhessek többet. Égj meg benne -egész czudar pereputyoddal falkástul! Engem nem lát többet ez a -gyehenna-birodalom! Így foglalja el a háládatlan veréb a -fecskefészket, a hogy te elfoglaltad az én váram. Tied lehet már ez -az egész erdőm, szaladgálhatsz benne: hogy kergessen meg a bolygó -lidércz, ökleljen meg a vad bölény, marjanak meg a farkasok. De -legjobban megmarjanak azok a fene bélpoklosok, a kiket ide -gyűjtöttél: háládatlansággal fizessenek érte! Vigyetek ki -innen!</p> -<p>Két leánycselédnek úgy kellett az asszonyukat a karjaikra -emelni, mint a hogy a «gólya viszi kis fiát» a gyermekjátékban; -nehogy a talpai azt a pallót érintsék, a mit e bélpoklosok léptei -megfertőztettek.</p> -<p>Még az ajtóból is visszafordult, Szilamért lepocskondiázni -válogatott pogánynevekkel; a miken az utoljára nevetett.</p> -<p>Ime az a jutalma tehát már megvolt ezen a világon a bélpoklosok -ápolásáért, hogy nem kellett éjnek éjszakáján neki indulnia, -lábbadozó feleségével és gyönge kis gyermekével a nyaktörő útnak és -sötét erdőknek, a hol ilyenkor az igaz, hogy nagyon szépen -énekelnek; de nem a fülemilék, hanem a farkasok. <span class= -"pagenum"><a name="Page_168" id="Page_168">-168-</a></span></p> -<h2>AZ EL NEM OLTOTT TŰZ A KANDALLÓBAN.</h2> -<p>Ment volna hát már a Tiburcz várából Rapsonné asszonyom, ha el -nem állták volna az útját a bélpoklosok; de azok oda térdepeltek -szokás szerint karélyban a garádics tornácza elé, s ottan végzék -esteli ájtatosságukat. Senki pedig hozzájuk nyulni nem mer vala, -hogy ellökje őket az útból. A fehér kámzsás csuha minden részét a -testüknek bőven takarta: mert a bélpoklosoknak meg van tiltva az -arczát, vagy a kezét világi ember előtt valaha feltakarni.</p> -<p>– Oh édes cselédim: ti jámbor Lázárok, rebegé Rapsonné asszony a -hideg láztól vaczogó állal. De nagyon teli van a ti torkotok -áldással. Bizony nagyon szánlak benneteket, ti szegény Lázárok. -Nesztek, ime alamizsnát adok; vegyétek el az Isten nevében.</p> -<p>Azzal kilencz ezüstdénárt vőn elő az oldalán függő tarsolyából s -azokat kiosztá az előtte térdeplő nyomorultak között; még pedig -olyan elmés módon, hogy a mankójának a vége el levén hasadva: ebbe -a hasadékba szorítá bele a vékony ezüstpénzeket s úgy nyújtá azokat -a szegényeknek, a kiknek azt viszont nem volt szabad puszta kézzel -elvenni, hanem mindegyiknek a csuhája ujjához lévén varrva egy -keztyű, abba dugott kézzel nyulhattak az alamizsna után. Innen -maradt fenn az a közmondás: majd megtanítlak keztyűbe dudálni!</p> -<p>A Lázárok azonban még erre sem tágítottak; de még jobban -hálálkodtak versekben.</p> -<p>Rapsonnénak erre valami jutott eszébe, a mivel magát is -kiszabadíthatja a pokol tornáczából, másokat pedig egészen -belemárthat a csávába.</p> -<p>Elkezdett ő is kegyesen sopánkodni.</p> -<p>– Óh ti jámbor Lázárok: bizony nem hiába rángatjátok az angyalok -kantusát a ti hálálkodástokkal; mert <span class="pagenum"><a name= -"Page_169" id="Page_169">-169-</a></span> ugyan jó helyre hozott -benneteket az örd… vagy mit mondok? szent Lázár apátok. Jaj de -áldott jó uraság ez a ti pártfogó gazdátok; mintha nem is tuhudún -volna, de maga a köpönyeg szabdaló Szent Márton volna; hát még a -felesége, az igazi keresztyén asszony: a ki maga fonta, szőtte, -szabta a ti kantusaitokat. Tudom, hogy tűzbe-vízbe mennétek -érettük, ha megtudnátok, hogy valami nagy veszedelem fenyegeti -őket. No hát tudjátok meg. Bizony nagy csapásra vannak az ő fejük -fölé emelkedve igen súlyos kezek. Holnap lesz Szent-Lőrincz napja; -ma van az éjjele. A mikor, tudjátok, Szent Lőrincz tüzes könyei -hullanak az égből. Szent Lőrincz könyei nekünk; de a tuhudúnoknak a -csillaghullás a tűzeloltó, új tűzgyujtó ünnepet jelenti. Holnap az -Opour Szilamérnak is fel kell menni Bálványos várába, mert neki is -új tüzet kell hozni, a marháit a tűzön átterelni és a mi fő dolog, -az újszülött fiát a tűzön felavattatni. Mert ez a gyermekcse csak -félig keresztyén: az anyja után; az apja felől pedig pogány. A vén -Opour Kevend pedig felfogadta két fia holttestére, a kik mind a -ketten Imola miatt estek el a harczban, hogy ha ennek az asszonynak -fiugyermeke születik, ő annak az arczát a tűzfelavatáskor úgy -elcsufittatja a billogós tüzes késével, hogy abba soha asszony bele -ne szeressen; világ ijesztője legyen, pogánynak maradjon. Ez vár -arra a kis ártatlan csecsemőre holnap. A Mike Sára asszony pedig -ezt nem tudja; mert ha tudná, hogy a leányának fia született, -bizony kiadná a parancsolatot az Andorás fiának, a ki az átjáró -várban lesi már nyugtalan, hogy mikor üssön rajtuk a bálványosvári -pogányokon? hogy rohanja meg a várukat, ragadja ki a pogányok -kezéből, kárhozat torkából az ő kicsiny unokáját. Azonban ha Mike -Andorás megtudná ezt, bizony nem is várná, hogy az anyja -parancsoljon neki; de magától neki esne Bálványos-vár kapujának, s -betörné erővel, úgy szabadítaná ki az áldott szent hugát, meg annak -az ártatlan gyermekét. Ha tehát ti olyan nagyon szeretitek azt a ti -jóltevő gazdátokat, <span class="pagenum"><a name="Page_170" id= -"Page_170">-170-</a></span> meg annak az angyali hitvestársát; s ha -olyan nagyon kivánkoztok Isten országára érdemesnek lenni, semmi -jobb dolgot el nem követhettek, mint ha most azonnal neki -iramodtok, megvinni ezt a hírt Mike Andorásnak az átjáró várba, a -miben tudósok vagytok. Ezért bizonynyal ő tőle mind aranypénzt -kaptok!</p> -<p>De már az utolsó szavakat nem hallották a Lázárok, mert -egyszerre mind felugráltak s futottak ki a kapun; neki a meredek -hegyoldalnak, mintha egymást űznék; nem válogatva az utat, hanem -ugrálva szikláról-sziklára; az elátkozott haláltornáczán keresztül, -a hol még vad sem jár; a merre legegyenesebb az út az átjáró vár és -a Bara mezeje felé.</p> -<p>Szilamér a vár ablakából látta ezt a futást.</p> -<p>– Nézd! A Rapsonné megbolondította a Lázárainkat, úgy futnak -hegynek alá, mint a kiket a gersei ördögök űznek.</p> -<p>Rapsonné pedig nagyot nevetett utána, mikor ezeket ilyen szépen -szélnek bocsátotta. Lesz ebből haddelhadd! Holnap az Opourék, meg a -Mikéék egymásnak a vérét fogják inni! Az lesz a derendóczia! Fel -nem tartja ezt már semmi világi hatalom.</p> -<p>Most már mehetett ki a várból. Ott nem maradt volna éjszakára -még azért az ördögért sem, a kinek kötelessége «deli ifju legény -képében» megjelenni. De elébb megvárta, hogy sós hamuval, -büdöskővirággal behintsék előtte a kapualját s a felvonó hidat, a -min a bélpoklosok keresztülmentek; csak azután vitette ki magát, -két szolgálója nyakába kapaszkodva.</p> -<p>Mikor aztán kinn volt, akkor odakinn a porondon leterittett egy -kerek tevebőr-szőnyeget és arra állt rá.</p> -<p>Erről a «szigetről», a hol ő neki magának nem árthatnak a -felköltött gonoszok, meghagyá a hétszeres átokkal a megutált -várát:</p> -<p>– Czudar, undok, pokoltanya! Sodoma, Gomora, Gyehenna, -Koponyavár! Rajtad hagyom balkézi áldásom! <span class= -"pagenum"><a name="Page_171" id="Page_171">-171-</a></span> Tűz -porrá égessen, föld gyomra elnyeljen, tüzes istennyila beléd -lecsapkodjon, éjjeli kisértet rajtad végig járjon, a befaló kenyér -benned kővé váljon, éles kés, nyil, fegyver gazdájának álljon, -halálmadár rólad soha el ne szálljon!</p> -<p>S azzal hét kavicsot felszedve a balkeze markába, háttal a -várnak fordulva, odahajítá azt a háta mögé, s aztán a -tevebőrszőnyeggel együtt fölemeltetve, úgy viteté magát a -zsellyeszékéhez.</p> -<p>– Siess! míg nem jönnek! (Tudniillik azok a rosszlelkek, a kik -ez átkok végrehajtására előhivattanak.)</p> -<p>Mégis megérkeztek pedig; egy jött csunya nagy dongó bogár -képében, a másik mint czikázó denevér, a harmadik mint szürkébe -öltözött éji lepke, a negyedik mint suhogó bagoly: mind őt -repkedték körül nagy átalkodottan.</p> -<p>– Gyih előlem! Hess utamból! Ribancz fajzat! Lidércz-kotlás! -Patvar-kisze! Tündelevény! Rézorrú bagoly! Pusztuljatok dolgotokra! -Nem ismeritek már az ostoromat?</p> -<p>Azzal leoldva derekáról a háromrét odafont kigyót, s azt a -fejénél megfogva, nagyokat pattintott a farkával, mint egy -csordahajtóostorral a levegőben, szétverve a pokol szárnyas népét -maga körül, míg a cselédjei beültették a gyaloghintóba s aztán -ketten két felől hajtották pávafark legyezőkkel előle az éjszaka -rémeit, a mik az éjjel későn utazókra leskelődnek. Úgy ment késő -éjjel az útjára.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Bizonyára a vén tündér nem szokott hiába átkozódni. A kit ő -rontó szavakkal meghagyott, megérezte az azt.</p> -<p>Alig távozott el csörtető kiséretével Tiburcz várából, a midőn -nyomban két jövevény garaboncz kezdett el éles sípjával fütyölni a -várkapu előtt. A mint beereszték, s odabocsáták őket Szilamérhoz, -ez mindjárt rájok ismert. Ezek a Gyulának (a tűzgyujtó papnak) a -garabonczai.</p> -<p>– No, fiam, mit hoztál? kérdé az egyiktől.</p> -<p>– Én semmit sem hoztam. De vinni akarok. Holnap lesz tűzáldozat -napja, ó-tűzoltás, új-tűzgyujtás szere. <span class= -"pagenum"><a name="Page_172" id="Page_172">-172-</a></span> A Gyula -elküldött, hogy vigyük fel vaskondérban a tavalyi tüzet, mind egy -szikráig Tiburcz várából; reggelre ott legyünk a tűzhalomnál.</p> -<p>– Hát te másik, mit hoztál?</p> -<p>– Én már csak hoztam valamit. Itt van a rováson. Maga a -rhabonbán faragta rá.</p> -<p>S ezzel átadott Szilamérnak egy singnél hosszabb mogyorófa -pálczát, a mi négyszögletűre volt megfaragva, s aztán mind a négy -oldalára egy-egy sor székely betű volt felmetszve; a miknek -összességéből Szilamér megtudhatá, hogy atyjának az akaratja -szerint holnap ott legyen újszülött gyermekével együtt -Bálványos-várban a tűzhalomnál, hogy az új tűz fölött magzatát igaz -tuhudún hit szerint a billogos felavassa.</p> -<p>Szilamérnak úgy jött ez az izenet, mintha jeges vízzel öntötték -volna végig a hátát. Nagyon alá kezdett hajolni a feje tőle.</p> -<p>A vaskondért megtöltötte a háznál levő tűzzel.</p> -<p>– Mindenünnen kiszedtétek a tüzet? kérdezé a garaboncz. -Kályhából? kemenczéből? pestből? kandallóból? katlanból? -tűzhelyből?</p> -<p>– Az én tüzem mind itt van. Felelt Szilamér és annyiban igazat -mondott, hogy a felesége szobájában levő kandallónak a tüze nem az -övé volt, hanem az asszonyáé. Azt csak nem olthatta ki.</p> -<p>De a garaboncz észrevette, hogy ott egy ablak világít, s kérdést -tett miatta.</p> -<p>– No igen felelt Szilamér, ott a szövétnek ég a gyermekágyat -fekvő asszonyom mellett.</p> -<p>– Az pedig szükséges, hogy égjen; helyeslé a garaboncz. De el ne -felejtsd uram azt is kioltani holnap hajnalban; mert különben nem -gyullad meg az új tűz.</p> -<p>– Bolond nélkül is tudom. De ne bizzátok a tűzkereket a két -öcsémre, mert azok nem gyujtják azt meg.</p> -<p>– Bizonyára a tűzkereket nem gyujtja meg a te két öcséd, uram. -<span class="pagenum"><a name="Page_173" id= -"Page_173">-173-</a></span></p> -<p>A garabonczoknak meg volt hagyva, hogy Szilamérnak el ne -fecsegjék az öcscsei halálát.</p> -<p>Azok elloholtak a rúdrafűzött vaskondérral, a miben a -Tiburcz-vári parázs volt felhalmozva, mikor bementek vele az erdők -sötétjébe, azt hihette, a ki látta, hogy két manó visz izzó gömböt -a vállán.</p> -<p>Szilamér visszament a feleségéhez, kis fiához, megcsókolta az -arczaikat: «aludjatok csendesen.»</p> -<p>Aztán kiment a vár lonkájára, mikor már az egész vár álomnak -eredt, s ott járt fel s alá magában egyedül.</p> -<p>A nagy virrasztás éjszakája ez a tuhudúnoknál. A régi emlékezet -felébredt a szivében s ellopta az álmot a szemeiről.</p> -<p>A nap leáldozott már a hegyek között, s a Szent-Anna taván és a -mély völgyek közt sötét este volt már, de a Hargitán túl egy -hegyszakadékból még odatűzött a lehanyatló nap a sík láthatárról -Bálványos-várára, tűzszínűre festve a ködös erdők mélyéből -kiemelkedő hatalmas ormokat; maga az istenek tornya úgy ragyogott -messze, mintha egy eget támogató tűzoszlop volna. Lassankint -elhalaványult az is, mind jobban borongva visszahanyattlott a ködös -sötétségbe, még az aranynap képe a torony tetején is fekete lett -végre.</p> -<p>Az elsötétülő égen megjelentek halkan a csillagok, előbb az -örege, majd az apraja is. Az ősmagyar világban mindannyinak neve -volt, ismerték. Egész tudomány volt az. A keresztyének naptárában -nincs annyi név fölirva, mint a mennyi volt feljegyezve a tuhudún -égen. Azokra tanították az apák a gyermekeket.</p> -<p>Szilamér a vár erkélylonkáján, a kőpárkányra ülve nézegette az -ismerős csillagzatok jöttét és lementét. Az egész égboltozat -megelevenedett előtte, mint egy járatos tartomány.</p> -<p>Az egész vár aludt már; de a csendes éjszakának ott künn a -vadonban saját neszei vannak.</p> -<p>Mikor az utolsó emberfujta hang is elenyészett már, a -<span class="pagenum"><a name="Page_174" id= -"Page_174">-174-</a></span> bálványosvári csillagüdvözlő tárogató -dal, akkor az éj maga kezd el beszélgetni a virrasztó emberhez. -Valami borzong végig a tájon, mint egy végtelen nagy sóhajtás; -szellő volt talán, mely a fák sudarain végig fuvalt, vagy tova -rebbenő tündér (a szélanya), a kinek a palástja általsuhant rajtuk, -a csillagos feketekék magasságból emberkiáltáshoz, harsonaszóhoz -hasonlatos hangok felelgetnek össze; éjjeljáró hattyu, daru, -vadlúd-csapat száll talán odafenn? Rejtelmes búgások támadnak a -völgyből, mintha a föld maga álmában beszélne; pedig talán csak a -bölény, meg a névtársa, a bölönbika, a gázlómadarak legkisebbje, -álmatlankodik ott? Távol gyermeksiráshoz hasonló hangok keletkeznek -itt-ott, hogy az ember szive majd megesik rajtuk; pedig talán csak -a hiúz nöstény hivogatja párját. Majd megint egyszerre százszoros -ormótlan ordítás kardala rivall fel, mintha pokolkürtőin -kiszabadult ördögfiuk acsarkodnának fel egy jelszóra; dámvadat -felverő farkascsorda lesz az. A csörtetés elhangzik a völgyben. -Néha valami csattanó robaj dörömböl fel a rengetegből; korhadt -faóriás dőlt ki a tövéből. És folyton-folyvást hangzik közben a két -testvérpatak, a Zsombor és Bálványos zuhatagjainak éjjeli zenéje, -mintha tündérkezek vernének ezerhúrú hárfát, hogy legyen zenehang, -a mihez a Mohos bürüjén az éji lobogványok, a tüzes millingek -kisértettánczukat egyre járják.</p> -<p>S e sok éjjeli hang mind Szilamérhoz beszélt.</p> -<p>«Elhagytad már félig őseid vallását: megtagadtál minket, régi -isteneket; a kik vezéreltük a te dédükeidet, hirben, dicsőségben; a -kik Etelének kezébe adtuk a Hadur kardját. A kik népek romlásából, -vérengző harczokból a kis székely nemzetet biztos menedékbe -elvezettük, megtartottuk. Nem voltunk-e neked édes isteneid? Csak -te neked és a te népednek. Nem olyan istenek, a kiket minden nemzet -magáénak foglal, s egymásra igérget a pártfogásukért: «engem -szeress jobban!» Mikor harczba keverednek, úgy hivogatják egymás -ellen a közös Istent: «Ne <span class="pagenum"><a name="Page_175" -id="Page_175">-175-</a></span> amannak segíts! hanem nekem! Nézd, -én czifrább oltárral magasztallak fel, mint a másik!» A ki midőn az -egyik népének orczáját mutatja, addig a másiknak hátat fordít. Mi -egyedül csak a magyarok istenei vagyunk; senki más bennünket -áldozataival meg nem vesztegethet. Mindig közel vagyunk: mindig ti -veletek. Kihez menekültök, ha minket elhagytok?»</p> -<p>A csillaghullások éjszakája volt ez; minden pillanatban -aláfutott egy-egy. Mintha mind megannyi sulyos szemrehányás hullott -volna Szilamér fejére: «látod, én nem sajnálom az én csillagaimat -leszórni az égből és te megtagadsz engem a veszendő parázsban, a -mit megtartogatsz! Egy sápadt asszonyért, meg egy nyifatag -gyermekért!»</p> -<p>Egy-egy pillanatban egész raja a csillagoknak lövellt szerte, -egy góczból eredve, mintha egy istenkéz tele marokkal hajítaná őket -alá, a világ minden sarkai felé elszórva.</p> -<p>Ki cselekszi ezt odafenn?</p> -<p>Az ismerős álló csillagok pedig valamennyien úgy pillogatnak -színváltó ragyogásukban az égbámuló szemeibe, mintha mind azt -mondanák: «téged nézünk, beléd látunk!» «A hetevény csillagzat» is -feljött már, miért vannak azok heten?</p> -<p>Egyszerre meg nagy robajjal megindul egy tüzes sárkány az égbolt -mennyezetén fönn: feje, miként a holdvilág oly fényes; hosszú -tűzfarka sziporkákra szakadó szivárvány; olyan robaj támadt jöttére -odafenn, mintha ezernyi kelevézt vernének érczpaizsokhoz; kevély -lassúsággal repül el keletnek, s mikor épen Bálványos-vár fölött -súg el, ottan szertepattan, olyan robbanással, mintha az ég -kárpitja hasadt volna ketté; a hosszú tűzvonal, a mit maga után -hagyott, még soká világít az elfeketült égen. A fénytől elvakult -szemnek úgy tetszik, mintha egyszerre minden csillag eltünt volna -az égről s csak lassankint tér vissza a helyreálló sötétséggel a -látása s akkor <span class="pagenum"><a name="Page_176" id= -"Page_176">-176-</a></span> veszi észre, hogy a «hadak utja» (a -tejut) sokkal fényesebb most, miként az imént volt. Csaba vezér -harczosai vágtattak most végig rajta; új patkónyomaiktól lett -fényesebb az út! De hát mi hozta őket ismét vissza?</p> -<p>Éjfél után megszünik a csillaghullás egy időre; de az alatt -meg-megvillan egyszer-egyszer az ég alja; mintha a lenyugodott -napnak rossz álmai volnának, s valahányszor egyik oldaláról a -másikra fordul, felpirkadna az ég széle.</p> -<p>Szilamér azt érzé, a mi megjön, ha sokáig néz valaki a csillagok -közé, hogy beleszédül az égbe.</p> -<p>S ha oda beleszédül, mibe kapaszkodjék?</p> -<p>A Bucses-hegy mögül egy fényszikra kezd kiemelkedni, előbb csak -egy szikra, aztán egy sarló hegye; majd fénylő tűztorony, utoljára -egy égben úszó ezüstcsónak, a fogyó hold.</p> -<p>Minden ember szive érez valami magyarázhatlan örömet, mikor azt -a csillagzatot feltámadni látja az égen, mintha minden emberi -bánatnak enyhítője, minden kétkedésnek eloszlatója volna.</p> -<p>Mikor Szilamér ezt az ezüstcsónakot ott látta maga előtt, eszébe -jutott egy kép.</p> -<p>Az a kép, a mit a torjai szentegyházban egy mellékoltáron -látott. Egy felséges asszonynak az alakja, a ki egy mosolygó -gyermeket tart az ölében, lábaival a fogyó hold csónakjában állva; -köröskörül aranysugáros diadalfény veszi körül.</p> -<p>Nézte, nézte soká azt az ezüst ivet ott az égen; ha nem -jelennék-e meg ő neki is abban amaz asszony képe, a ki világosságot -ad az emberek szivébe, hogy megértsék, mi külömbség vagyon az egy -igaz Isten, a minden népek atyja, az örökkön élő és az ős-istenek -között, a kik az ő népükkel együtt elmulnak? Addig nézte, addig -nézte, míg a szemei lezáródtak, rájuk nehezült az álom.</p> -<p>Csendes és jótékony álom. Nem verték fel a rossz rémek, még a -hajnali tárogató kürtök rivallásai sem; csak az ébreszté föl, mikor -egyszer a nevén szólítá egy édes, <span class="pagenum"><a name= -"Page_177" id="Page_177">-177-</a></span> ismerős hang. Arra -fölpillantott, s ime előtte állt az ég csónakából alászállt -tünemény; egészen előtte; a szelíd jósággal mosolygó anya-alak, -ölében a repeső gyermekkel, köröskörűl folyva aranyos dicsfénynyel, -mint az oltárképen.</p> -<p>De ez nem az égi alak volt, hanem a saját asszonya, -körülragyogva a pitymalló ég aranybiborától.</p> -<p>– Hajnal van! szép piros hajnal! suttogá a nő szerető -mosolylyal. Nézd, mi már felkeltünk. Készen vagyunk az útra.</p> -<p>– Micsoda útra? kérdezé Szilamér, álomkábultában.</p> -<p>– Nem hallod a hivogató kürtszókat Bálványos várában?</p> -<p>Szilamér nem hallotta, mert gyermeke mondott valami szót.</p> -<p>Azt a szót kitalálni nagyobb kérdés, mint valamennyi papok égi -homályokba rejtett bölcsessége.</p> -<p>– Add ide ölembe!</p> -<p>Azzal a karjára véve a kis fiát, összecsókolgatá annak két piros -orczáját, s minden csókja után mondott neki az égtől szakadt -emberke valami olyan szót, a mit megérteni fölér a próféták -látásaival. És ő megértette.</p> -<p>– Hát nem indulhatnánk Bálványos-várba? kész minden az útra -sürgölé Imola.</p> -<p>– Ma nem! kiálta indulatos daczczal Szilamér, s úgy szorítá -magához gyermekét, hogy Imola megijedt tőle: azt hitte, agyon -akarja szorítani. – «Ma nem!»</p> -<p>S mikor a székely azt mondja, hogy «ma nem!» akkor ég-föld -összeszakadjon is, az a nap nem olyan nap, a mely őt engedelmesnek -lássa. Megölhetik, négybevághatják; de helyéből egy darabban meg -nem mozdíthatják. Opoúr Szilamér nem viszi a fiát tűzön -fölavatni!</p> -<hr class="tb" /> -<p>Ez az egy szó pedig nagy végzet lett Bálványos-várára, és az -egész őshit vallására nézve. <span class="pagenum"><a name= -"Page_178" id="Page_178">-178-</a></span></p> -<p>Szilamér nem ment el a bálványosvári tűzáldozathoz. Imola -kandallójában sem lett kioltva a tűz.</p> -<p>Az pedig régi hit, hogy ha a «hivek» közül csak egynek a -tűzhelyén maradt is a régi tűzből, az új tüzet nem birják -lángralobbantani a kilenczfából faragott kerékkel a szűz -legények.</p> -<p>A horkázok kürtjei egyre riadtak Bálványos-vár ormairól. -Szilamér csak leste, hogy mikor gomolyodik majd fel a nagy füst a -tűzhalomról? a minek a Tiburcz-várhoz jól meg kellett látszani; de -csak nem támadt az elő. A nap is delelőn volt már; pedig akkorra -égni kell már az új tűznek: de még mindig se füsti, se lángja.</p> -<p>Szilamér ott állt a vár ormán, a távol ködeiben elburkolt várra -bámulva, a mely olyan messze látszott mostan esni. Nehéz nyári köd -ülte el a tájat, a min keresztül Bálványos-vár úgy tünt fel, akár -csak egy kék felhő, a sápatag ég alján elpihenve.</p> -<p>Imola kitalálta, Szilamér min töprenkedik, azt sugá neki: «a tűz -mind kialudt már a kandallóban is!» ő maga oltotta ki. Látta, hogy -Szilamér nagyon búsul, megszánta az ő tuhudún hitét. Hisz ennek -épen olyan szívnyomás az, mint ő neki volt az, hogy nem gyónhatott -meg.</p> -<p>Szilamér beszélő szemei úgy meg tudták ezt neki köszönni.</p> -<p>Hanem késő volt már. Az új tűz csak nem lobbant fel -Bálványos-vár falain belől.</p> -<p>A délután is elmult, s az örömtüzek, miket ilyenkor a legények -raknak, csak nem gyulladtak ki, a tűzkerekek, miket a hegyoldalon -aláeregetni szoktak, nem kergették egymást. Olyan volt az egész -Bálványos-vár, mintha már ki volna halva.</p> -<p>S még mielőtt leszállt volna a nap, meghozta a kora éjszakát a -zimankós vihar. Délről és nyugatról jöttek, tolakodtak a gomolygó -felhők; olyan az alakjuk, mintha égtaposó óriások nyomulnának -egymással megütközni. Ni, annak ottan ezüst sisak van a fején, -arany taréjzattal, <span class="pagenum"><a name="Page_179" id= -"Page_179">-179-</a></span> gömbölyű paizsát ni hogy tolja maga -előtt. A másik ellenben haragos kék alak, tán Hunor vagy Magor, -hosszú szürke szakálla úgy lobog utána, bakacsin palástjával fél -eget beterít. Alatta aranynyal versengő szép világos-fehér alak -repül uszályával, a sötétből kiválva, engesztelő tündér, tűzveres, -vérpiros szörnyek útját állják, foszlányokká tépik. -Villámkorbácsaikkal, lángpallosaikkal a szörnyü istenhősök egymásra -sujtanak, felharsog az égbolt ádáz haragjuk szavától, s mikor -összeölelkeztek, egymásba omlottak, sürű sötétség lesz, mintha -éjjel volna, csak a villám fénye gyujt bele világot, s olyankor ez -az egész világ sápadt-fehér lesz a fényben, mintha csak halottak -birodalma volna. Végigrecsegnek egyik hegyláncztól a másikig az ég -harsonái. Ezek itten Etele király kürtjei, amazok Hildebrandt és a -Tronjei hős trombitái! Egyszer-egyszer végighasad a nagy -lobbanástól a sötét égboltozat s messze mélyen belátni az égbe, -egész fel a nap mezejére, a hol azok a ragyogó alakok ülnek mind -csoportban: kürtfuvó Lehel, Botond a bárdjával, boszuállásban -rettentő Vérbulcsu, ősz Álmos, Nemere, Árpád a honszerző, Kupa és -Gyula az utolsó hősök, Thonuzóba a hős feleségével, az őshit -vértanui, Zsombor is bizonynyal, de csak egy pillanatig tart -megjelenésük. Az égi csatacsillag lecsapott a földre, hogy -megrendült belé az egész hegy várastul, s lángjával meggyujtotta a -legmagasabb szálfát a tetőn, az mostan fellobog magasra s fényt vet -a tájra. Ni, hogy omlik alá a vér a felhőkből! A katalauni mezők -harcza foly odafenn, vagy a nibelungi dal égi folytatása.</p> -<p>Ekkor érkezett meg a hirnök Bálványos-várából Szilamérhoz, égi -tüzön, hegyi vizen keresztül. Régi jó hadnagya volt az, -Koppánd.</p> -<p>– Mi hirt hozasz? kérdezé Szilamér a lábairól leroskadótól.</p> -<p>– Mindent, a mi csak rossz. Egy szót se hallj tőlem, a mi a -halálnál kedvesebb volna. Ma reggel az új tűz nem gyuladt meg: ez -volt az első átok. Elfordult a tuhudúnoktól <span class= -"pagenum"><a name="Page_180" id="Page_180">-180-</a></span> az -Isten. És az alatt, a míg tüzünk nem volt, megtámadták -Bálványos-várát a torjai keresztyének. Mike Andorás hozta ránk -őket. A görögtűz koszoruit nem használhattuk ellenük, mert nem volt -tüzünk, odatolhatták a vívótornyukat. A vashíd alatt nem -gyujthattuk meg a kénköves aknát, hogy az ostromlók odafulladjanak, -mert nem volt tüzünk. Ránk törték a kaput. Hát hiszen fegyver volt -a kezünkben, négyen voltunk egy ellen, nagy erőnk volt velük -szemben és mégis elbuktunk; le lettünk gázolva pocsékká téve, -kivertek bennünket a külső várból, beszorítottak a belső várba, a -honnan csak a pokol tornácza felé szabad még az út.</p> -<p>– Kivertek benneteket Bálványos-várból! ordítá fel, szégyentől -lángoló arczczal Szilamér. Kőfal mögül hajtott ki negyedrész -ellenség! Valamennyi Opoúrt egy Mike Andorás! Hát a szíveteket -asszonyoknál hagytátok-e?</p> -<p>– Rém volt rajtunk, lihegé Koppánd. Az Isten elfordulása is -beteggé tette a szíveinket, rémület, félelem kisért mindnyájunkat a -harczba. Előre éreztük, hogy veszedelmünkbe megyünk. S mikor a -kaput betörték ránk a keresztyének, legelől az ostromló hadak közt -kilencz fehér ruhás kisértet rohant ránk, halotti köntösében, azon -elijesztőn, a hogy a sírból fölkelének, arczaik fehérek, sírok -férgeitől szörnyen elrutítva.</p> -<p>– Az én bélpoklosaim!</p> -<p>– A pokol hősei lehettek bizonynyal, mert a mint azokkal -szembetalálkoztunk, elveszett a fegyvernek az éle a kezünkben; ha a -buzogányomat akartam feléjük emelni, az olyan nehéz volt, mintha -hordót emelgetnék rúdra tüzve, s ha meg a kardommal csapkodtam -feléjük, az meg olyan volt, mintha nyakla szalmaszállal ütögetnék -kőczölöpöt. Futott ezek elől, a ki csak embernek született. Eleven -embertől én sem ijedek meg, de ki küzd halottakkal?</p> -<p>– Az én bélpoklosaim! hörgé keservesen Szilamér, öklével ütve -koponyáját. Megátkozott engem az a gonosz tündér. Ah! Miért nem -voltam én ott? <span class="pagenum"><a name="Page_181" id= -"Page_181">-181-</a></span></p> -<p>– Hisz ez volt a legnagyobb átok rajtunk, hogy te nem voltál ott -köztünk; hogy nem volt velünk egy fiatal vezér, a ki a harczi népet -a zürzavarban rendbe tudja szedni, szavával, példájával -fellelkesíteni.</p> -<p>– Hát az öcséim? Hát Zsombor? Hát Iszla?</p> -<p>– Öcséid? Jó Szilamér. Rég otthon vannak már az ő ükeiknél az -örök napos mezőkön. Iszla öcséd még Torján elesett, mikor te -feleséget hoztál, Zsombor pedig elhullt, Mike Andorással harczolva -az átjáró-vár lonkáján, el is temettük, szép tuhudún szokás -szerint.</p> -<p>– Öcséim meghalva? fuldoklá Szilamér, el-elakadozó szóval.</p> -<p>– Bizony halva ők már. S ki őket túlélte, a ki megsiratta hét -sebből omló vérkönyeivel, hős apád Kevend, az most ott fekszik a -ravatalon!</p> -<p>– Harapd el nyelvedet, hogy ne mondjon több ilyen átkozott -hirt!</p> -<p>– Pedig még nincs vége. Hátra a legrosszabb. Az, hogy tűz nélkül -maradtunk (tűzhelyünk, szívünk is); az, hogy megverettünk, az, hogy -ellenségünk birja már a külvárunkat, az, hogy két testvéred el van -már temetve, az, hogy ősz apád is ravatalon fekszik, még mind nem a -legnagyobbik átok. Annak a betetőzője az, hogy te nem vagy köztünk. -A kevély győzelmes Mike Andorás most trombitaszó mellett fölkéri a -várat, s tudva, hogy te nem vagy benne, se a feleséged, azzal -fenyegetőzik, hogyha magunkat kegyelemre meg nem adjuk, fejünkre -rontatja Bálványos-várát az Istenek tornyával együtt.</p> -<p>– No hát ott találjon engem is e várban! rikácsolá Szilamér. -Felmegyek eléje, s viszem magammal az asszonyom, gyermekem! S majd -a kit legelől maga előtt talál, abban rám ismerhet, aranynappal -melledző pánczélingemről, s kardom csapásáról! Készülj hát az útra, -asszony! Feleségem. Villámlik a felhő, harsog az égdörgés! Így kel -az utolsó tuhudún az útra. Ottan ég a szálfa! Égi tűz gyujtá meg. -Itten van az új tűz! Fáklyákat gyujtsatok <span class= -"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span> nála! -Viszem magammal az ég lángját Bálványos-várába! Előre, a ki -tuhudún! utánam, a ki még szeret!</p> -<p>Imola bámulva látta a rögtöni nagy átváltozást Szilamér alakján. -A bősz harag, a vakbuzgó pogány hit egyszerre erőt vett annak egész -lelkén. Elkezdte a régi vérengző dalokat nagy harsogással énekelni, -a mik mind az ős bálványistenek magasztalásáról szólnak, előhivatta -a kürtöseit, megfuvatta velök a hosszu hársfakéregből készült, -messze elrivalló kürtöket, a miknek a szava elhallik egész a -Bálványos-várig, és azalatt felölté magára napbálványos pánczélját, -feltette a ráró-madaras sisakját, előhozatta a harczi ménjét; -kardot, kelevézt, buzogányt szedett a markába, s míg az ég -villámait ontá, míg a zápor szakadt, odavágtatott a villámgyujtotta -szálfához s maga gyujtogatta meg az istenadta tűznél a -szurokfáklyákat, a miket követőinek szétosztott, és a közben -folyvást hangzott a csatadala, a mivel népeit a végső kétségbeesett -harczra fellelkesíté.</p> -<p>Ez volt az utolsó fellobbanása az ősi tűznek.</p> -<p>Imola szótlanul és engedelmesen követte férjét e végső halálos -tusába, kis gyermekével együtt.</p> -<p>Nagy erő az Isten szeretete, de még nagyobb a nők szerelme!…</p> -<hr class="tb" /> -<h2>AZ ELREJTŐZÖTT.</h2> -<p>Bálványos-várának két része volt: egy külvár, a mi tág körben -foglalta körül a házakat, a mikben a tuhudúnok maradékai laktak. Ez -a külső vár az utolsó pogány vezér, Gyula támadása után épült; a -mikor a magyar király az őshit mellett fellázadt székelyeket -behódította, a tuhudún hadnagyokat váraikból kizavarta, akkor -mindazok, a kik fel nem vették a keresztséget, ide menekültek -Bálványos-várába, <span class="pagenum"><a name="Page_183" id= -"Page_183">-183-</a></span> a minek megvívását nem tanácsolta a -vajda a királynak. Ellenben a bálványosiaknak is szép hegedűszóban -tudtul lett adva, hogy a mit a váron belül cselekesznek, azért őket -ugyan senki nem háborgatja, de a váron kívül mindentől -őrizkedjenek, a mi a keresztyéneket megháborítaná. Ekkor építették -a külső várat, a miben valamennyi tuhudún menekült háza bőven -elfért, valamint a tűzáldozat halma. A menekült előkelők idejöttek -kincseikkel, marháikkal. Ezt a külső várat, a hegy meredeksége -miatt, épen csak a kapunak vezető útról lehetett megtámadni, a mi -előtt egy mély akna volt ásva, a mi meg volt tömve kénkővel; ezen -aztán egy vasrácshíd vezetett keresztül, úgy, hogy ha az ostromló -ellenség a hidat elfoglalja, a meggyujtott kénkőnek a füstje úgy -elbánik vele, mint a méhrajjal, a kit kifüstölnek.</p> -<p>De még más titkos erővel is fel volt e kapu őrtornya ruházva. -Mikor ezt építék, egymásután háromszor összedőlt a fal. Akadnak -rosszlelkü emberek, a kik azt állítják, hogy a torjai keresztyének -ásták alá éjszaka a falakat; olyan ostoba beszéd is hallatszik, -hogy a kőműves-mester rosszul rakta le az alapköveket, de a ki -igazlelkű ember, az bizonynyal tudni fogja, hogy ez az ördögök -ravaszsága volt, a kik minden építkezésnél addig incselkednek, a -míg az áldozatjukat meg nem kapják. Miért is a kőműves elvégre azt -tette, hogy a saját feleségét falaztatta be a torony kőfalába, s -attól fogva megállt a torony, mint a «Csala tornya». Most is -mutogatják azt a hosszú, magas márványkövet, mely azt a fülkét -jelöli a falban, a hová az áldozatul hozott menyecske be lett -falazva. S ennélfogva ez a tornyos kapu nemcsak hogy az ördögöknek -ellenállott, de minden emberi ellenségre nézve is bevehetetlenné -lett téve.</p> -<p>Annál nagyobb vala a bálványos-váriaknak a megrettenésük, a -mikor ezt a kívül-belől erős tornyot egy nekiveselkedéssel -elfoglalták a keresztyén atyafiak. A lehetetlenséggel volt az -határos. Sokan azt állítják, hogy azért <span class= -"pagenum"><a name="Page_184" id="Page_184">-184-</a></span> ment ez -olyan könnyen, mivelhogy a székely a saját nemzetsége ellenében nem -tud olyan jól verekedni, mint ha idegen nemzetbelivel akaszkodik -össze; a kik közelebb találtak, azt mondták, hogy az előrohanó -bélpoklosokat halott vitézeknek nézték, ez a varázs rontotta meg -karjaik erejét; a legigazságosabbak pedig tudták azt jól, hogy az -új tűz ki nem gyulladása okozta az egész veszedelmet. Elég az, hogy -megtörtént s most már a tuhudúnok egész népe fel volt szorítva a -belső várba, egy szikra tűz nélkül, étel, ital, szüleség nélkül, a -mit mind elfoglaltak a keresztyének a hirtelenkezű ostrom -alkalmával.</p> -<p>De a hol a legnagyobb a kétségbeesés, ott van legközelebb a -vigasztalás is. Még mielőtt a nap fáklyái jönnének, ime megérkeztek -száguldozva a Szilamér fáklyavivői. Soha még a hajnal sugárfényét -sem üdvözlé ember annál nagyobb riadallal, mint a bálványos-váriak -az első két hirmondót, a kik az égből esett tűzzel megérkezének -Tiburcz vára felől. Erről az egy oldalról volt még csupán -hozzájárulható a büszke Bálványos-vár. Innen lehetett a -megszállottak számára lábas jószágot felhajtani, innen a szent -forrás kutfejéhez sziklába vágott hosszú lépcsősoron -alászállni.</p> -<p>A mint Szilamér maga is megérkezett, újra megszállta a lélek a -tuhudúnok szívét; a csüggedést felváltá a harczi indulat, szörnyü -riadallal fogadták őt már a kapuban, s lováról egyenesen paizsukra -emelték, úgy vitték magukkal be a várudvarra.</p> -<p>Az ifju vezér aztán egyszerre tudott rendet csinálni a hadi nép -közt, maga körül gyüjté a hadnagyokat, kinek-kinek kiosztá a maga -hivatalát, parancsokat adott, a védelemre való szereket felhordatta -s a maguk helyeire czipelteté, a kovácsokat sürgölte hajító-dárdák, -nyilak nádalására, üstökben szurkot forraltatott, malomkerekeket -ácsoltatott össze, mik az ostromlókat eltaposni szánvák, -gyerekhadat, ifju leányokat lekergetett a pinczeboltokba, hogy ne -lábatlankodjanak ott. A külső várat elfoglalva <span class= -"pagenum"><a name="Page_185" id="Page_185">-185-</a></span> tartó -keresztyének nagyhamar megtudták, hogy a belső várban nagy változás -történt, a bástyafokon kigyulladó örömtüzekről; az okát is -megértette velük a torony lonkájára felhágó kádár, a ki hármas -kürtszó után ezt az üzenetet rivallá le a magasból:</p> -<p>– Halljad meg szavamat, te Mike Andorás. Az én ifju uram: -bálványosi tuhudúnok vezére, Opour Szilamér híva hív tégedet, hogy -holnap hajnalban, napfeljövetelnél jelenj meg a két hárs között -vele szemben, hozd el magaddal minden fegyveredet, s harczolj meg -vele akár magad egyedül vitézi párbajban, akár egész hadi népeddel -az ő népe ellen. Addig pedig vigasztald anyádat s mondd, hogy -imádkozzék, mert «egy» fia holnap bizonynyal halott lesz!</p> -<p>Mike Andorás azt felelte rá a maga kádárjával:</p> -<p>– Ott leszek!</p> -<p>Imola nem is csodálkozott rajta, hogy Szilamér csak a harczi -készületekre gondol, s ravatalon fekvő apját még csak megtekinteni -sem siet. Amaz előbb való, várhat a halott! Van annak ideje!</p> -<p>Az első nap úgyis csak az asszonyok dolga a halottat elsiratni. -Imola, a mint lefekteté kis gyermekét, sietett fel a fegyveres -házba, a hol a ravatal fel volt állítva; két alabárdos őrizte az -ajtót, hegyével lefelé fordított dárdákkal.</p> -<p>De nagyon megütközött rajta, mikor a csarnokba belépett, hogy -semmi asszonysirást sem hallott, ez pedig szokás mind a keresztyén, -mind a tuhudún halottak virrasztásánál. De még fáklyák sem égtek a -ravatal körül, csak egy nagy karos tartóban lobogott valami -nagyfüstű szövétnek, tánczoló lángjával egyik szögletből a másikba -kergetve a sötétséget. De csak egy asszony sem volt ott, sem a -hegedűsök, hanem csupa férfiak, a kik közül épen Kájon horkáznak az -arcza volt előtte ismerős, a többiek mind olyan különös -viseletekben, a mik nem a rendes harczosoké.</p> -<p>A terem közepén volt felállítva a ravatal, de olyan magasan, -<span class="pagenum"><a name="Page_186" id= -"Page_186">-186-</a></span> hogy a rajta fekvő alakra alig lehetett -rálátni; körüle összeboruló fenyőágak még jobban eltakarták -arczát.</p> -<p>Valami nehéz illat terjengett, a nyitott ablakok daczára, a mi -Imolában valami emléket költögetett fel. Hol érezte ő azt? Miért -borzong úgy teste-lelke, mikor újra megérzi?</p> -<p>Kájon horkáz, a mint Imolát meglátta az ajtóban, eléje sietett s -palástját szétterjesztve előtte, mint két denevérszárnyat, azt -susogá neki:</p> -<p>– Térj vissza!</p> -<p>– Mit csináltok itt?</p> -<p>– Áldozunk istennek.</p> -<p>– Nem áldozhatom én veletek?</p> -<p>– Halott van itt ma.</p> -<p>– Valóban halott?</p> -<p>– Mondám, hogy «ma» halott.</p> -<p>– És holnap?</p> -<p>– Holnap is halott lesz.</p> -<p>– És az örökkévalóságban?</p> -<p>– Talán.</p> -<p>– Bocsáss hozzá, én látni akarom őt!</p> -<p>Azzal félretolta maga elől Kájont és odasietett a ravatalhoz. -Annak az aljánál hevert egy barna tömeg, azt hitte, valami -párnazsák. Arra felhágott.</p> -<p>– Vigyázz, az oroszlánra lépsz!</p> -<p>Már akkor rálépett.</p> -<p>Az oroszlán felemelte a fejét, megnézte, ki gázolt rá? azzal -megint csendesen visszatette a fejét a földre.</p> -<p>Imola meglátta rémülete tárgyát. A ravatalon fekvő Opour Kevend -szájába a «világ-zár» csoda-virága volt dugva.</p> -<p>Ki akarta azt onnan kapni, de a ravatal körül álló férfiak -elrángatták a tetemtől.</p> -<p>– Ő nem halt meg, csak el van rejtőzve! Lihegé Imola -iszonyattal.</p> -<p>– Te mondád! felelt Kájon.</p> -<p>– Ti kényszerítettétek őt az áldozatra! <span class= -"pagenum"><a name="Page_187" id="Page_187">-187-</a></span></p> -<p>– Ez a sor! monda Kájon. Mikor a földön nincs tanács, az égbe -kell érte menni. Ez az ősi szokás. A legvénebb vezért illeti ez az -út. Hadúr elé csak ő mehet a nap mezejére. Damasek Isten csak ő rá -bizhatja izenetét.</p> -<p>De már most igazán haragba jött Imola.</p> -<p>– Hallod-e, Kájon horkáz! Én hozzám ne beszélj úgy, mint egy -szájtátó gyermekhez, vagy egy kölyü-fejü paraszthoz! Én a te -tuhudún hitedbe nem szólok; nem bánom, hidd, a mit akarsz! -Áldozzatok miattam fehér lóval, komondor kutyával, de én az -apósomat, az én férjem atyját megáldoztatni nem engedem! Abba már -beleszólok.</p> -<p>– Hiszen nem áldozzuk őt meg! Ime csak hét napig leszen halott, -akkor ismét feltámad és életre kél.</p> -<p>– Ezt meséld a bolondnak! A ki hét napig a sírban fekszik, az -soha többet nem látja ezt a világot!</p> -<p>Kájon horkáz olyan csodálatosan vigyorgott erre a szóra.</p> -<p>– És hát olyan nagy baj lenne abból, ha Opour Kevend hét nap -mulva nem látná ezt a világot? Beszéljünk egymással okos emberek -módjára, asszonyom. Neked legjobban meg kell azt értened. Az őshit -világának vége van már. Az utolsó láng csak pislog, de nem világít, -nem melegít többé. A mi fánknak a gyökerei elrohadtak, hiában -támogatják, ki kell annak dülni. A kik még velünk együtt áldoznak, -csak a kevélység és a régiekre való visszaemlékezés tartja őket -hozzánk. Mi magunk sem érezzük már, a mit mondunk. Mi haszna -rugódozunk az ösztön ellen? A nagy népek között, a kik mind -felvették a kereszt vallását, nekünk el kell enyésznünk. Fiaink, -leányaink lopva úgy is a ti egyházaitokat látogatják már s a mi -áldozatainknál egyre gyérül a nép. A világ nagy folyó, mi azt -vissza nem fordíthatjuk. Ime láthatod: egy maroknyi keresztyén had, -kilencz bélpoklos lázárral kiveri a tuhudúnok ezreit a megerősített -várukból; a tuhudún az ős istenek oltáraiért nem tud, nem akar -harczolni többé.</p> -<p>Imola ámult és bámult. Hisz ezek olyan szavak, a mik igen jók -volnának a maguk helyén és idején elmondva. <span class= -"pagenum"><a name="Page_188" id="Page_188">-188-</a></span> Szemre -főre nézett a jelenvalók közt. Kájon horkáz észrevette a -kétkedését.</p> -<p>– Hát látod, asszonyom, ezek a tisztes férfiak mind az én -szájammal beszélnek. Ez itt Seremás «táltos», ez Karakó «gyula», ez -Vetyegő «kádár», ez Tihadár «billogos», ez Csomok «perestáldó», ez -Sügetér «garaboncz.» Agg eb bánja dolgát! Nekünk kifelé áll mind a -szekérrudunk. Idestova úgy kimaradunk, mint a káposztatorzsa a -hóból.</p> -<p>Hát mért ne lehetnék én olyan jó esperes, mint a torjai, vagy -olyan prépost, mint az udvarhelyi? nekem is van borotvált pilis a -fejemen, mint neki; ha felveszem annak a palástját, egyszeriben az -vagyok. A kádár lehetne «dulló» a billogos, a perestáldó a -keresztyéneknél is be van véve: csak csuhát kell változtatniok s -megtanulni az imádságokat; a garabonczok lehetnének egyházfiak; a -táltosnak is tudnék jó hivatalt, a királyok most hoztak egy -törvényt a «macellumokról»: ahhoz ő nagyon jól értene. «Minden -szentnek maga felé hajlik a karja.» Ezt te jobban tudod. Mink sem -vagyunk jobbak. «Adjátok meg nekünk a mi mindennapi kenyerünket!» s -mi az «Úr imájának» a többi részét mind ráadásba veszszük. -Szerezzétek meg magatoknak a mi emberségünket, horkázokét, -táltosokét, s mi olyan szépen átvezetjük a tuhudún népet hozzátok, -hogy észre sem veszi. Az ő ősi ünnepeit átváltoztatjuk keresztyén -ünnepekké; a tűzgyujtás áldozatából csinálunk szentivánéji -tűzünnepet, a tündérekből csinálunk szenteket, Damasek Istenből -Jehovát, az ördögöket meghagyjuk ördögöknek s minden rendben -lesz.</p> -<p>Imola undorodva fordítá el az arczát ettől az istenekre alkudozó -pogánytól, a ki nem titkolja, hogy ő bizony kész volna a mennyei -üdvösséget elfogadni, de nem a vértanúság árán; hanem hogy neki -fizessenek érte. S azok a többiek mind rábólintottak.</p> -<p>– Ez mind igen józan beszéd, mondá az úrnő; de ha én tinektek -volnék, hát azt tenném, hogy ezt így elmondanám <span class= -"pagenum"><a name="Page_189" id="Page_189">-189-</a></span> az én -uramnak, a vezérnek magának szemtül-szemébe, szájtól fülébe.</p> -<p>Hah milyen kaczagás támadt erre egyszerre a belső emberek -közt.</p> -<p>– No azzal jól járnánk, ha ezt Opour Kevend hallaná, a mit most -elmondtunk! Engem karóba huzatna! Engem cziheren égettetne meg! -Engem mozsárban töretne össze! Engem lófarkra köttetne! Az kellene -csak, hogy ezt Opour Kevend uram hallja!</p> -<p>… De hátha hallotta is már?</p> -<p>Imola eliszonyodva nézte az elrejtőzött rhabonbán arczát.</p> -<p>Az alatt, a míg Kájon horkáz beszélt, a tetszhalott arczvonásai -ugyan nem változtak, azokat kővé fagyottan tartá a gonosz -vajákolás; hanem a haja, meg a szakálla megőszült e néhány pillanat -alatt! Neki hallania kellett mind azt a kinzó ármányt, a mit ezek -az emberek ellene elkövettek, legkedvesebb kegyenczei, a kiket -ápolt, védelmezett, a kikért vérét ontotta, a kiknek köntösét -csókolta. A pokol nyilt meg előtte ez áruló szavakra, egész -rettenetességében; az a tudat, hogy egész életének dicsősége, híre, -imádata nem volt egyéb, mint bolondok játéka egy vakemberrel; hogy -azok az istenek, a kiket ő keres, maguk azok a fényes mezők, a -miket azok laknak, nincsenek sehol; és ő nem fog odamenni, hanem -fog lemenni a hideg földbe, az ürgék közé, a kiknek annyiszor -meggyónta bűneit, s ott fog, ha fölébred, a nagy sötétségben -dörömbözni koporsója födelén és imádni a halált, a ki lelkétől -megszabadítsak. Egy egész végtelenséget érzett megnyilni maga -alatt, a mibe feltarthatatlanul alá kell hullnia; egy -végtelenséget, tele kiáltó sötétséggel. Mi a pokol, ha nem ez az? A -rémület, az iszonyat, mely tagjainak merevencsét meg nem birta -törni, megfehéríté a haját. A ki elébb csak szürke volt, mint az -aczél, most fehér lett, mint az ezüst; haja és szakálla.</p> -<p>– Nézzetek oda! kiálta Imola, a fekvő alakra mutatva; -<span class="pagenum"><a name="Page_190" id= -"Page_190">-190-</a></span></p> -<p>A férfiak elszörnyedve riadoztak szét a ravatal mellől.</p> -<p>Csak Kájon horkáz tartá meg nyugalmát.</p> -<p>– Ő hallotta hát, a mit mi beszéltünk s húsz évet vénült ennek -hallásától. Annál inkább meg van érve a halálra. Senki sem áll -útjában a végzetnek, egyedül ő. Térjen meg oda, a hova vágyott.</p> -<p>(Az elrejtőzöttnek a homlokán fehér gyöngyök törtek elő: hideg -veríték.)</p> -<p>Imola elszörnyedve rebegé:</p> -<p>– Ti el akarjátok őt élve temetni!</p> -<p>– Ujra fölássuk, s akkor támadjon föl, ha tud!</p> -<p>– Ti megölitek őt!</p> -<p>– Ő maga önként szánta el magát az áldozatra!</p> -<p>– Ti pogányok!</p> -<p>– Miért pogányok? Hát a nagy Megváltó nem önként vállalta-e el a -halált? Nem feszíttette-e magát a keresztfára? Nagyobb kár-e Opour -Kevendért, mint volt a názáretbeli királyért?</p> -<p>Imolának az arczát a harag pirja futotta át.</p> -<p>– És én azt mondom, hogy Isten úgy legyen hozzám és gyermekemhez -irgalmas, kegyelmes, a hogy én nem fogom azt megengedni, hogy -férjem atyját élve eltemessék!</p> -<p>– Hát mit akarsz tenni?</p> -<p>– Én tudom, hogyan lehetne életrehozni az elrejtőzöttet.</p> -<p>– S te azt megtennéd?</p> -<p>– Meg fogom tenni.</p> -<p>– Gondolj magadra asszony! De gondolj gyermekedre, a kit -Istennek ajánlottál az imént. Ha az egész világon minden mérget -összegyüjtenének, a mi kigyó fejében, eskarap farkában, varangyban, -pókban, gyilkos csomorikában lakik s azt egy pohárba töltve -odatennék eléd, hogy ürítsd ki, nagyobb halálkínt nem vennél -magadnak, mint ha ezt az embert, a ki itt előtted megdermedve -fekszik, még egyszer életre visszahivod: mert nem rosszabb ellenség -az ördög az angyalra nézve, mint az a tuhudún apa, a kinek -<span class="pagenum"><a name="Page_191" id= -"Page_191">-191-</a></span> két derék fiát megölték a keresztyének, -arra az asszonyra nézve, a ki miatt ez történt. Gyilkosodat -ébreszted fel benne! Hóhérját, kárhozatravivőjét magzatodnak.</p> -<p>– Elhiszem, hogy úgy lesz, szólt Imola szilárdul. De az én -hitem, a Krisztus vallása, azt parancsolja, hogy annak, a ki -ellenem vétett és véteni fog, megbocsássak. És én nekem nem szabad -megváltanom életemet, nem gyermekem életét annak az árán, hogy egy -embert tudtommal, beleegyezésemmel megöljenek: hogy megöljék -előttem a férjemnek atyját és én ne szóljak, ne tegyek semmit arra, -hogy őt megmentsem. Én az én Jézus Krisztusomat követem.</p> -<p>Ezt mondva, még egyszer felszökött a fekvő oroszlán hátára, s -odanyúlva Opour Kevend fejéhez, kiragadta annak a szájából a -világzár virágot s messze elhajítá. (A tetszhalott azt érzé, hogy -egy láthatlan kéz megragadja végtelen esésében s emeli fölfelé, hol -a csillagtalan semmiség határt ér, s ismét közeledik a véghetetlen -magasságú ég!)</p> -<p>De a megrémült czinkosok mind odarohantak az asszonyhoz, a -tettenkapott gonosztevők kétségbeesett dühével s el akarták őt -ránczigálni a tetemtől.</p> -<p>– Hahó! kiálta Imola, haragra bőszülten. Ébredj fel oroszlán! Ne -hagyd a gazdádat! Segíts megküzdenem a nyomorultakkal!</p> -<p>S az oktalan állat megérté a csodálatos asszony szavát. Ordítva -ugrott fel fektéből s megrázta rettentő sörényét, szörnyű -tenyerével rácsapva a ravatal padjára, hogy az egész összedőlt -egyszerre s a tetem kigurult belőle.</p> -<p>Táltos, horkáz, garaboncz most futott, iramodott ajtón ablakon -át a felbőszült fenevad elől, a merre tágasabb a világ: egy -pillanat mulva nem volt ott más, csak Imola és a tetszhalott.</p> -<p>Az oroszlán pedig nagy kevélyen odaült az ajtó küszöbére, -királyi pofáját fennyen fölemelve, s ha valaki közeledni merészelt, -elég volt egy mordulása, hogy falnak fusson a fejével tőle. -<span class="pagenum"><a name="Page_192" id= -"Page_192">-192-</a></span></p> -<p>Aztán egyszer-egyszer hátra fordítá a fejét megnézni hogy mit -mível amaz asszony.</p> -<p>A gazdáját költögeti; hideg vízzel locsolgatja, tenyerével -dörzsölgeti. De nem birja életre hozni. Nagyon mélyen elaltatták -azt. A veríték fénylik a nő homlokán; de még az elrejtőzött arczára -nem tért vissza a pir. A világzár virág nagyon jól bezárta a -szívét.</p> -<p>Imola kifáradva tekinte az oroszlánra, mintha panaszkodnék neki -a szemeivel.</p> -<p>– Nem birsz te azzal egy magadban, mondá az oroszlán. Várj, majd -én segítek!</p> -<p>S odament ő is a gazdájához, hogy segítsen őt kis -gazdasszonyának felkölteni.</p> -<p>Már hiszen, ha Opour Kevendnek féllába még ezen a világon volt, -hát mikor annak a lábnak a talpát elkezdte az oroszlán -ráspoly-nyelvével végignyalogatni, csakugyan nem állhatta tovább a -halottember dicsőségét, nagyot kellett vele rúgni s ezzel az egy -rugással megint itthon termett ezen a világon.</p> -<p>Az első dolga az volt e földön, hogy reszketni kezdett, mint a -lázbeteg, s nagy fogvaczogással olyan szókat mondott, a miket maga -sem értett meg. Imola sietett őt betakarni a palástjával, s ölébe -vette a fejét: a bolond oroszlán meg azt tette, hogy meleget fujt -neki a szíve tájára s úgy nyihogott, mint valami kutya.</p> -<p>Voltak abban az időben ilyen csodálatos hűségű oroszlánok, mint -azé a keresztes lovagé, a kinek még a tengeren is utána úszott a hű -oroszlánja, míg odafulladt.<a name="FNanchor_6" id= -"FNanchor_6"></a><a href="#Footnote_6" class="fnanchor">6)</a></p> -<p>Imola megsímogatta a kezével az ősz rhabonbán homlokát, a ki -nagy nehezen felemelte pilláit s csodálatos fényhagyta szemeivel -feltekinte reá.</p> -<p>Csak suttogni tudott: erős hangja elmaradt valahol a hadak -útján, a hideg égben. <span class="pagenum"><a name="Page_193" id= -"Page_193">-193-</a></span></p> -<p>– Felköltöttél. Visszahivtál. Messze jártam. Égből jövök. Istent -láttam. Szavát hallám. Nem maradok itt sokáig. Jobb odafenn. Mondok -egy szót. Azt hallják meg. Isten küldi. Most tudom már igaz nevét. -Az Isten neve «irgalom».</p> -<p>S azzal kezével megfogva hosszan lecsüngő ősz üstökét, odanyujtá -az Imola kezébe: «bontsd ki ezt!»</p> -<p>Annak pedig nagy jelentése volt! Befonatlan hajfürtöket csak a -keresztyén székelyek viseltek.</p> -<h2>A VÉRSZÖVETSÉG.</h2> -<p>A zivatar tova vonult. A sűrű égvillogások a Bucsesd hegyormai -mögül, még egyre rémledeztek fel az éjszakában. A hold-karéj sápadt -világa a várfokon imette álló őrök alakjainak árnyékát odaveté a -kastély falaira; a vihar után itt maradt erős szél el-elnyomta a -fáklyák lobogványát; a keleti ég alján pirkadni kezdett a hajnal. -Négyféle világosság küzdött egymással. S e káprázatban a -bálványos-vári tuhudúnok nagy szertartásra készültek: új vezér -választásra: esküllőre.</p> -<p>Az udvar közepére felállíták az eskütétel kolonczát: melléje -felhordták a négy éltető bálványait az istenek tornyából s a világ -négy része irányában elhelyezték: a koloncz közepére letették a -szerecsendió kelyhet, a mi szakasztott mása volt a bondavári -szövetségkehelynek, s azt megtölték borral félig.</p> -<p>Két vitéz előhozta a Zandirhám kőpaizsait, az alaptörvényekkel, -a harmadik a Csaba vezér hagyatékát az ökörbőrön s azok hárman a -koloncz elé álltak.</p> -<p>Hátul félkaréjban voltak felállítva az igreczesek, hangicsáló -szereikkel, azokon túl az éneklő leányok, tölgyfa koszorúkkal és -sarlókkal a kezeikben.</p> -<p>A fegyveres sokáság pedig hét csapatban volt felállítva az -udvarban; úgy, hogy a nyolcz szegletű udvarnak egy <span class= -"pagenum"><a name="Page_194" id="Page_194">-194-</a></span> -szakasza üresen maradt, minden csapatnak az elején ott állt a -vezér; egy-egy őscsaládból való tuhudún, a kinek az eredetét fel -kellett vinni egész Tuhutúm dédapáig. Nagy, kiterjesztett -kerecsen-szárny a sisak mellett különbözteté meg a vezéreket.</p> -<p>Mikor a toronyőr elkiáltá a magasból: «hajnal van, szép piros -hajnal!» akkor a kádár előjött a kastélyból a nagy áldozatdobbal, a -minek üstalakú feneke volt, s három dobütéssel jelt adott a -szertartásra. Csendesség lett a sokaságban szerte.</p> -<p>– Tuhudún székelyek! Kiálta a kádár. Öreg rhabonbánunk jó Opour -Kevend, elméne Hadúrhoz, Damasek istenhez, a nap mezejére. Ember -nem tudhatja, visszabocsátják-e a dicsőült ősök, ha egyszer köztök -lesz? Kapuinkon zörget halálos ellenség: oltárainkat vivja; bizony -vezér nélkül mi el nem lehetünk. Válaszszunk új vezért, fiatalt, -erőset, a ki a réginek nyomdokába hágjon: a ki a vashídat e földi -várunkhoz és az arany hídat a nap mezejéig bizony jól megvédje. Ha -tudtok, ismertek mi közöttünk ilyet, kiáltsátok nevét.</p> -<p>Nagy rivallás támadt erre a nép között; de valamennyien mind egy -szívvel és szájjal csak egy nevet kiáltának:</p> -<p>«Opoúr Szilamér!»</p> -<p>– Menjetek vezérek! szólt erre a kádár, vegyétek kádári paizsom -s hozzátok ide rajta a megválasztottat, a kit a nép kiván.</p> -<p>Nem sokára visszatért a hét vezér, erős vállaikon emelve a -paizst, a melyen az új vezér állt, miként egy bálvány. Kezében az -aranycsákány, homlokán az aranyabroncs.</p> -<p>A pirkadó égtől veres volt az aranynap képe is mellén; de még az -arcza is, úgy állt ott a nép fejei fölé emelten, mint maga a -hadisten.</p> -<p>Iszonyú ordítás fogadta megjelentét, a harczi rend kardjával -verte paizsait, a kürtölők pofaszakadásig fujták az üdvözlőt. -<span class="pagenum"><a name="Page_195" id= -"Page_195">-195-</a></span></p> -<p>És ugyanakkor ott künn a külső várban énekelték a keresztyén -székelyek a szent zsolozsmát: «Isten, szabadítsd meg a szent -sírt!»</p> -<p>Mike Andorás még az éjjel gyors lovast futtatott Torjára, az -anyjához és az espereshez. Az anyjához azzal az izenettel, hogy -holnap a két fia közül az egyik bizony meghal, a másik fegyvere -által: imádkozzék a lelkéért; az esperest pedig arra kérte, hogy -siessen hozzá, a gyóntatást, felmentést és az utolsó szentséget -végezni.</p> -<p>De a hírmondó már feleúton találta Mike Sárát, a két pappal -együtt; a rhabonbánné sietett két tele kézzel, a mint Andorás -győzelmét meghallotta a bálványos-váriak felett; az egyik keze tele -volt fegyverrel: nagyszámú segélyhadakat hozott Andorás számára; a -másik keze pedig tele volt malaszttal. Erős hite volt benne, hogy -Isten megsegíti őt, megakadályoztatja a testvérek szörnyű -vérontását, a mi pedig csodatétel nélkül el nem maradhat. A -keresztyéneknek nem lehet már többé visszalépni; a mi nagy munkát -megkezdtek, azt tökéletességre is kell vinniök. A tuhudúnoknak -pedig végső küzdelmüket a kétségbeesés vad dühe segíti. Isten bölcs -lelke talál itt világot, nem más.</p> -<p>Mike Sára asszony is megérkezék első pitymallatra a -Bálványos-várba s első dolga volt a papokkal misét tartatni, a -harczi népet áldozatra, áhitatos bűnbánatra serkenteni.</p> -<p>Odabenn pedig folyt a vezérválasztási szer.</p> -<p>A kolonczra kitett serlegbe mindegyik vezér egy nyilat mártott -be. A kádár hozzájuk beszélt:</p> -<p>– Ime ez áldozatkehelybe fogjátok csorgatni, saját nyilatokkal -megnyitott ereitekből az áldozatvért. E vezéri vérrel összegyült -bor áldomása legelőször is száll a választott vezérnek: utána a -többi vezér a kelyhet kiüríti. S a vérszövetséggel lesz megkötve a -szer, hogy senki közületek az őstörvényeket, az ős isteneket soha -el nem hagyja: végső csepp véreig védelmezni fogja egymást és -vezérét, <span class="pagenum"><a name="Page_196" id= -"Page_196">-196-</a></span> míg nap és csillagok járnak az égen, el -nem árulja. Így tettek őseink, Etelétől kezdve, s a Hetumogerek, a -székely vezérek. Így tegyetek ti is. Ez az ősmagyar vérszövetség -szere!</p> -<p>Ha egyszer ez a vérszövetség meg lesz kötve, akkor többé Opoúr -Szilamér számára nincs nyitva a szentek paradicsoma.</p> -<p>De nem köttetett meg; mert mielőtt az első a saját nyilával -felszakította volna a karján az eret, egy erős női hang felcsattant -a tornácz lonkájáról: «hagyjatok fel a szertartással!»</p> -<p>S mintha még nagyobb súlyt akarna adni a tiltakozásnak, -mennydörgő bőgéssel ordította utána az oroszlán a maga szózatát. Az -elbámuló tuhudúnok odatekintének s dermesztő fagy állta el -szíveiket attól a látványtól. Az emelt tornáczon egy délczeg női -alak állt, kit ők sohse láttak: vagy nem így, a hogy most: hisz ez -egy istennő! tán a Furusina tündér? vagy az alirumnák királynéja? s -oly hatalmas, és mégis jóságos egész tekintete. S ennek vállára -támaszkodik egy ősz férfialak, a ki úgy hasonlít Opoúr Kevendhez, -csakhogy szakálla és haja tiszta galambfehér símára szétbontva; -arcza sem oly büszke, milyennek ismerték: nem oly parancsoló; -alakja görnyeteg: az egyik karjával a nő vállaira, másik kezével az -oroszlán felemelt fejére támaszkodva jő, mint egy kisértet.</p> -<p>Halotti csendesség támadt e látásra.</p> -<p>Az asszony szólt bátran:</p> -<p>– Ti nem választhattok új vezért e napon; mert az elrejtőzött -agg vezér visszatért közétek. Ime él és itt marad veletek. Tőle -halljátok meg Isten izenetét.</p> -<p>A szent elborzadás mormogása költ fel a tuhudún sokaságban -szerte: túlvilági jelenésnek látta ezt mindenki. A papi szerzetnek -borsózott a háta: horkáz, táltos, kádár, garaboncz, billogos -összedugta a fejét: «no most jaj lesz nekünk».</p> -<p>De Szilamér, a mint meglátta ősz apját, fáratag fejével -<span class="pagenum"><a name="Page_197" id= -"Page_197">-197-</a></span></p> -<p>Imola vállára hajoltan; leugrott nagy ordítással társai -válláról, s eldobva kezéből a vezéri aranycsákányt, lekapva fejéről -az aranyabroncsot, rohant fel zokogva oda a tornáczra, s levetve -magát az apja lábaihoz, átölelé annak a térdeit, s csak azt -fuldokolta: «atyám, édes szülém!»</p> -<p>Opoúr Kevend fejére tette reszketeg kezét.</p> -<p>– Tedd vissza fejedre az aranyabroncsot, és vezesd a népet. Én -már csak az útat mutatom, merre vidd. – Isten előtt jártam, -Istentől jövök most. – Jőjjetek közelebb. – Halljátok mit -izent?</p> -<p>A tuhudúnok alázatos félelemmel gyülekeztek össze mind a tornácz -körül s csendben lesték az ősz vezér szavait.</p> -<p>Valóban olyan volt a hangja, mintha nem emberi ajkról, de -valahonnan végtelen magasból zengne búgna alá.</p> -<p>«Magyarok Istene azt izeni nektek: nincsen harcz háború az -istenek között. Azok ott odafenn se egymást nem sértik, se egymás -népeit boszura nem küldik. A mi ős istenünk egy a Jehovával: -angyalok, tündérek, hősök és vértanuk egymásra ismernek odafenn az -égben; csak itt lenn a földön különbözik nevök. A Damasek Isten ezt -izeni nektek. Vitéz székely nemzet, békülj ki magaddal! Hagyd a -testvérharczot: hagyd az oltárokat, a miknél vér folyik: keress -olyan oltárt, hol bűnöd lemossák: a földi tüz helyett fogadd az ég -tüzét. Imádd Istenedül azt, ki láthatatlan. És annak a fiát, a ki -testet öltött, hogy meggyőzze a halált. Én Damasek Isten azért -hived leszek. Leszek, a ki voltam: magyarok Istene; veletek -örvendő, veletek gyászoló, értetek harczoló, csodákat mívelő, -sirból feltámasztó, örökké megtartó magyarok Istene! Boruljatok -térdre!»</p> -<p>S e szókkal szétterjeszté karjait az ősz rhabonbán, mint egy élő -kereszt, s már nem kellett őt támogatni sem a nőnek, sem az -oroszlánnak.</p> -<p>A nép mind térdre omlott e csodára, s a férfisereg elkezdte -azonnal a befonott haját kibontogatni, Szilamér példájára, a ki -maga indította ezt meg. <span class="pagenum"><a name="Page_198" -id="Page_198">-198-</a></span></p> -<p>Isten izente ezt! Csodatétel által. Az «elrejtőzés» nagy csodája -által.</p> -<p>Az ősz rhabonbán tovább beszélt.</p> -<p>– Nyissátok meg a kapukat s járuljatok a ti testvéreitek elé -fegyvertelen kézzel és fedetlen fővel. Elől bocsássátok, ki legjobb -köztetek: a hivő asszonyt; a legártatlanabbal, kicsiny gyermekével. -Neki van adományozva Istentől a hatalom haragvó sziveknek -kibékítésére. Ő közbenjáró lesz az én népem, és az ő anyjának a -népe között. Ő meg fogja hajtani a hatalmasok szivét, hogy azokat, -a kik nekem híveim voltak, ne hagyják elpusztulni; az én -horkázomat, táltosomat, gyulámat, kádáromat becsüljék meg az ő -szokásaik szerint s tartsák tisztességben.</p> -<p>A «ludasok» ugyan nagyot fohászkodtak erre a szóra. Mégis csak -igazán Isten csodájának kellett itt történni. A nélkül bizonynyal -mind valamennyinek karóhegyében volna a helye.</p> -<p>– És aztán majd mondd el hatalmas anyádnak: rebegé az öreg, -Imola fejét keblére vonva; hogy a mily igazán én neki megbocsátom -két fiam halálát, ő is oly igazán bocsássa meg nekem, hogy egyetlen -leányát, azt a jók közt is jót, egy ilyen gonosz, vad, minden -bünben jártas fiuhoz kötöttem, a ki csak aláhuzná őt magával az -égből; mert rossz, tudatlan és reá érdemetlen.</p> -<p>Úgy szidta az előtte térdepelő fiát: ez pedig csókolta a -kezét.</p> -<p>– De te nem hagyod őt az égből leesni! rebegé az öreg. Te neked -erőd van! Hallottam mit mondtál, mikor én aludtam. Hosszú álom volt -az: ni, hogy megőszültem! Azzal a szavaddal engem is felvettél. -Pokol sötétjéből engem kiragadtál. Tudod-e, mi voltam? Meglánczolt -rab voltam: néma fenevadba szorult emberlélek voltam; tenger -fenekére sülyedt átok voltam; ember szivvel érző megrugdalt kő -voltam; égből aláeső számkivetett voltam; de te megváltottál. Nézd -ezt a rossz fiút, tégy vele kegyelmet, váltsd meg majd őtet is. -<span class="pagenum"><a name="Page_199" id= -"Page_199">-199-</a></span></p> -<p>Imola is odaroskadt az ősz apa lábaihoz. Kevend a fejére tette a -reszkető jobbját.</p> -<p>– Minden áldásom a te fejed tetézze. Egész nemzetséged örök -legyen és dicső. De te neked, rossz fiú, egyetlen átkomat, a mi még -megmaradt rosszabbik kezemben, azt sujtom fejedhez: ha valaha -éltedben ezt a drága asszonyt megkeserítenéd!</p> -<p>… Lám! Hisz itt még az átok is áldássá fogamzik.</p> -<p>Ilyen csodákat tesz, mikor jó kedve van, magyarok Istene?</p> -<h2>A KÖTÉS.</h2> -<p>A felkelő nap első sugarai kivillantak a keleti havasok mögül, -rózsaszinű fátyolt szőve a ködös erdőhátak és völgyek fölé. Az első -napsugárra egyszerre szólaltak meg a bálványosváriak és a torjaiak -csatakürtjei. A felvonó hid csattogva ereszkedék alá a várkapúból; -de a ki előjött rajta, az nem a bajvivó dalia volt, hanem a -lefátyolozott nő, ölében a kis gyermekkel, a kit palástjával -betakart.</p> -<p>Keresztyén rend szerint még nem volt ő az urának megesküdött -felesége, oltár előtt összekötve, áldással elbocsátva: azért -illett, hogy fejét fátyollal borítsa és gyermekét palástja alá -rejtse.</p> -<p>De a ki a két hárs mögül eléje jött, az sem a másik bajvivó -levente volt ám, hanem egy másik asszony, a ki pedig szigorú -orczával, kevély lépésekkel közeledett felé: egyik kezében zöld -hársfaágat, másikban az aranycsákányt tartva, mint illik a -nemzetség fejéhez és anyához, a ki ura és birája huszezreknek s -azonfölül az ő leányának, s a míg egyik kezével békét ajánlani, a -másikkal itéletet hozni az ő hivatala.</p> -<p>De a mint szembejutottak egymással, s a mint Imola a kis fia -arczáról feltakarta a palástja szárnyát, a mint ez nevető orczával -öreg anyja felé nyujtá két kis kláris kezét; <span class= -"pagenum"><a name="Page_200" id="Page_200">-200-</a></span> de -elfelejté Mike Sára a maga rhabonbáni hivatalát egyszerre, s -eldobva zöld ágat, aranycsákányt, mindent a kezéből, úgy kapta az -ölébe azt a kis porontyot, mintha neki hozták volna. Imola térdre -esett az anyja lábaihoz, s aztán Mike Sára is odatérdelt le melléje -s úgy siratták el együtt ketten azt az örömmagzatot. Mind a kettő -elfeledte azt a sok szép okos beszédet, a mit a két ellenséges -tábor előtt szükséges volna elmondani.</p> -<p>De hiszen többet értettek azok ebből az örömsirásból és -ölelkezésből, mint minden ékesen szólásból, s nem kellett nekik -ennél a példánál nagyobb buzdítás: Opour Szilamér elveté a paizsát, -úgy rohant ki a várkapun, és szemközt eléje, épen úgy, vért nélkül -sietett Mike Andorás, s a hol egybetalálkoztak, átölelték egymást, -de nem hogy megbirkózzanak, hanem hogy megcsókolják egymás -szakállát.</p> -<p>– Én megbocsátom neked hugom elrablását.</p> -<p>– És én megbocsátom neked testvérem halálát.</p> -<p>Azzal egymás jobbjába csaptak s megköték a békét.</p> -<p>Az egész nép idekinn rákiáltá, ezt látva, háromszor a Jézus -nevét; Bálványosvár falai háromszor adták vissza e kiáltást: talán -nem is a falak, hanem a falakon álló nép.</p> -<p>A keresztyén táborból előjött az esperes, a barát, még Kőrös apó -is előkullogott, a mint látta, hogy itt nem lesz verekedés; aztán -meg a bélpoklosok szerzete teljes számban: a Bálványos-várból pedig -kivonultak a táltosok, a horkáz, a billogos, a kádár, a gyula, meg -a garabonczok; s «áldás békességgel» üdvözlék a keresztyén papokat. -Kájon horkáz jelenté az esperesnek, hogy a bálványosi tuhudún nép -kész fölvenni a keresztséget, áttérni a Jézus hitére: az ősz -rhabonbán, Kevend óhajtja, hogy ő maga mártassék bele előljáróképen -a szent patakba.</p> -<p>– No nem bánom, mondá Szilamér, én is odahajtom a fejemet a viz -alá. Elfogadom mennyei vezéremül a Jézus Krisztust, mert derék -ember volt. <span class="pagenum"><a name="Page_201" id= -"Page_201">-201-</a></span></p> -<p>– Isten! Isten! édes fiam! Igazíták őt helyre az esperes is, meg -Sára asszony is.</p> -<p>– No hát annyival derekabb ember volt, hogy úgy vitte a földi -életét, hogy Istenné lett. Megismertem az útját, megszerettem: -követem. Hanem azt az egyet engedjétek meg nekem, hogy az öreg -Istent, a kit ti Jehovának, Zebaothnak neveztek, hadd hivjam én azt -ezután is magyarok Istenének!</p> -<p>Az esperes jó ember volt, egybe ráállt, hanem a barát nagyon -szítta a fogát: nem járja ez.</p> -<p>– Aztán még egyet hagyjatok meg a kedvemért. Lemondok mindenféle -pogány áldozatokról; viz mellett, tűz mellett, nem tartok semmiféle -bálványokat: a mik voltak, azokat mind elrejtetem a föld alá, a hol -senki rájuk nem talál többet; hanem azt az újtűzgyujtó ünnepet -hagyjátok meg nekünk; úgy kivánja azt a mi szivünk! Senkit sem -bántunk meg vele. Inkább adjatok neki valami szent nevet, teszem -fel: «Pilátus-égetés!» ’sz az is szent volt, benne van a -crédóban.</p> -<p>Az esperes arra is kezet adott, s ekkor aztán szent volt a -szövetség, s annak a megpecsételésére Szilamér lehuzta a csizmát a -lábáról s azt megtöltetve borral, ráköszönté a szentháromságra, az -«atya» helyett a «magyarok Istenét» tisztelve.</p> -<p>– De hiszen ez schisma! szörnyülködék el Rhadamantus barát.</p> -<p>– Persze, hogy csizma, mondá az esperes. De azért csak igyunk -belőle, ha ránk köszöntik.</p> -<p>– Sed hoc est magnum schisma!</p> -<p>– Hát iszunk belőle «magnum áldomás».</p> -<p>S biz a Szilamér csizmája szépen körbejárt az atyafiak közt, -békepohár gyanánt, s egy sem ijedt meg attól, hogy ezt a nagy -poharat egy hujjában kell kiüríteni.</p> -<p>Szilamér aztán úgy követte mezítláb, a hogy illett, a szent -atyákat a szent forráshoz, hogy a szent keresztséget elfogadja, s -azután mindjárt a szent oltárnál a házasság <span class= -"pagenum"><a name="Page_202" id="Page_202">-202-</a></span> -szertartását is egész ünnepélyességgel végrehajtatta magán és -Imoláján. Mely után a kis fiát is megkeresztelték, apjával egy -névre Istvánnak, (a szent királynak a nevére) s egyuttal törvényes -szülöttnek nyilváníták; a kis «maga jött» emberkének nagy -bámulatára.</p> -<p>Végül aztán össze-vissza kereszteltek minden lelket; napestig -eltartott az Istenes szertartás: arra megint következett, egy füst -alatt a keresztelői radina, a lakodalom, meg a békekötési áldomás. -De már ez eltartott egy hétig. És bizonyára mindezek Istennek -tetsző dolgok valának.</p> -<h2>BÁLVÁNYOS-VÁR.</h2> -<p>Már ezek után, ha igazi mesemondó volnék, csak azon végezhetném -a derék Opour Szilamér István, meg az ő szép Imolája történetét, -hogy «éltek haltak, tojáshajba kerekedtek», de minekutána ez az -egész olyan igaz történet, a minek tanulsága is van, el kell még -mondanom, hogy mi történt továbbat Bálványos-várában.</p> -<p>A hogy a két ellenséges család kibékült egymással, úgy az ő -népeik is bevették az egyezséget s éltek volna aztán szép -egyetértésben, ha nyugton hagyták volna őket. Hanem hát örökösen -bajoskodtak velük majd a püspökök, majd a vajdák, majd az -esztergomi primás, majd a nádorispán az őrégi székely szokásaik -miatt, a székely pedig az igazait nem hagyja. Egyébként is -fenekestül fel volt fordulva már az egész ország. A nemesek -veszekedtek a főurakkal, a főurak a főpapokkal, a népség -valamennyivel s valamennyien a királylyal; a német lovagok -dulakodtak a székelyekkel, mind a ketten a szászokkal, mind a -hárman a magyarokkal, mind a négyen a kunokkal, s mind az öten az -istentelen adószedő szaraczénokkal, ismáelitákkal: római és görög -keresztyének, ariánusok és patarenusok, zsidóhitű kazarokkal -egyben, czivakodtak <span class="pagenum"><a name="Page_203" id= -"Page_203">-203-</a></span> a mennyország fölött, s a mellett -elfeledkeztek földi édes hazájukról, jó Magyarországról.</p> -<p>Egyszer aztán az ur Isten megharagudott, fogott egy nagy -szivacsot a kezébe, s letörölte valamennyi ákom-bákot a tábláról. -Batukhánnak hitták ezt a nagy szivacsot. A mongol csorda -végigseperte az egész országot, népet vérbe fojtva, városokat -hamuvá égetve. Ekkor veszett el Kuthen vezér is.</p> -<p>Hanem ez az egész vérözön nem volt képes Bálványos-várát -elpusztítani!</p> -<p>Minden erős bástya, minden sziklavár leomlott a tatárok előtt, -de Bálványos-várt nem birták megvívni. A székely férfiak, a székely -asszonyok, a két hős, Opour és Mike, meg a két vitéz Őrpata asszony -vezetése mellett véres fejjel verték őket vissza, s tetemhalmot -raktak a leölt ellenség csontjából. Nem hiába izente azt nekik -magyarok Istene: «veletek harczolok!» A pogányvár, a bálványok -tornya volt az utolsó bevehetetlen mentsvára az egész székelyföldi -keresztyénségnek.</p> -<p>És még azután is sokáig az maradt.</p> -<p>Századok folytak le; Bálványos-vár hatalma nem csökkent. Az -Opour rhabonbánok törzséből, az Apor-család nagy terebély fája -sarjadt elő. Az Árpádfiág kihaltával olyan hatalmas lett Apor -vajda, hogy a király, Bajor Ottó őt választotta ki, a kinek -támogatásával királyi székében megöröködjék, s nem sajnált Budáról -lefáradni egész Bálványos-váráig; még a szent koronát is magával -vitte, s királyi kezét ajánlá fel Apor leányának. De Apor vajda, -lakodalom helyett börtönre vetteté a királyi háztüznézőt, s addig -ki nem bocsátá, míg alá nem irta, hogy a koronáról lemond: akkor -hagyta futni, a koronát pedig ott tartotta magánál: ott állt az -abban az ajtótlan, ablaktalan toronyban, nem is adta ki, csak igen -szép kérésre, erős fogadásra az utána felemelt királynak.</p> -<p>S még azután sok századig fényeskedett Bálványos-vár ősi -pompájában. Csak a Rákóczy korszakban tudták elpusztítani -<span class="pagenum"><a name="Page_204" id= -"Page_204">-204-</a></span> a labanczok. Most már csendes tartomány -lett belőle.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Itt ülök a kövön, a mi onnan esett le az istenek tornyáról. Szép -zöld a mohától! S nézem a falakat; hallgatom a vércsék vijjogását: -iharfák zúgását…</p> -<p>… Héj te öreg Isten! Magyarok istene! Emlékezel-e még arra, a -mit Opour Kevendtől izentél a nap mezejéről?! Vagy te is azt -mondod: «régen volt az: talán nem is igaz!»</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_205" id= -"Page_205">-205-</a></span></p> -<h2>JEGYZETEK.</h2> -<p>Érzem a szükségét, hogy e regényem bevégeztével az olvasónak -valamit mondjak, arra a kérdésére, hogy «hát mi volt ez?»</p> -<p>Regény a magyar mythologia korszakából.</p> -<p>De hát <i>van</i> magyar mythologia?</p> -<p>Könnyü plastikai alakot adni a római, görög, egyptomi -bálványimádás korszakából megelevenített regéknek; lehetséges az -még a teuton, scandinav pogány világ ábrázolásánál is: van azoknak -egész irodalma. – De a magyar mythologia után csak tapogatózni -lehet: annak a véghangjait csak szájhagyomány őrzi. Két -összetalálkozó rímből ki kell találni az egész verset.</p> -<p>És aztán maga a történetünk is az árpádkori első századokban, -még inkább a vezérek korszakában, jobbadán szájhagyományok -gyüjteménye: hitelességük fölött sohasem szünnek meg vitatkozni a -tudósok.</p> -<p>Az én történetem ugyan csak regény, s tehetném azt, hogy arra a -nagy szabadalomra hivatkozzam, a mi a költőknek mindent -megenged.</p> -<p>Azonban ez úttal nem akarom magamat abba a gyanúba keverni, -mintha én is neki szabadítottam volna képzeletem hyppogryphjét, -hogy kalandozzon be ismeretlen álomországokat s aztán szaporítsam -én is a meséket, hanem azt tettem, hogy összegyűjtöttem -mindenünnen, a mi csak e korszakra visszavezető, mesét, adomát, -hagyományt mások felfedeztek, s ezeknek a halmazába beleélve -magamat, igyekeztem azokból egy hangulatot kitalálni, a mi egy -mesés korszakot reálissá, felfoghatóvá tesz. Erre az -adatgyűjteményre visszatekinteni még abból a szempontból is -kötelességem, hogy azon irótársaim <span class="pagenum"><a name= -"Page_206" id="Page_206">-206-</a></span> iránt elismerő legyek, a -kiknek fáradságos buvárkodása segélyemre szolgált.</p> -<p>Magát a történet alapmeséjét, az Apor és Mike család között -előfordult leányrablást, a rákövetkezett várostromot Bálványos -ellen, az Opourok keresztyén hitre térését, találtam Orbán Balázs, -«A Székelyföld» czímű nagybecsű művében a III. kötet 88. lapján. De -ugyanezen történetnek valódiságát mind háromszéki, mind csiki -ismerőseim is bizonyítják. Orbán hivatkozik idézeteiben Kőváry -László Erdély régiségei czímű munkájára (189. l.), továbbá -Okolicsányi Decreta et Vita Regum Hungariæ czímű munkájára, II. k. -160 lap. A két előbbi megegyezik abban, hogy a Mike leányt azért -nem akarták a bálványosi Opourhoz adni, mert az pogány volt. -Megerősítik azt a kimenetelt, hogy az összekoczczanás véres -bonyolulata a nőrabló keresztyén hitre tértével lett megoldva.</p> -<p>A regényiró feladata volt az akkori magyar pogány és keresztyén -szokásokat, fogalmakat, erkölcsöket plastice előállítani, hogy egy -ilyen korszakidomító megtérés, földfeletti csodák nélkül érthetővé -legyen. Hogy ez mennyire sikerült, azt az olvasó itéletére kell -biznom. Én csak a kútforrásokat nevezem meg, a mik segítségemre -álltak.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p><a href="#Page_3">3</a>. lap. <i>Fergetyü vár</i>. Orbán B. -Székelyf. I. köt. U. o. Ikavára leirása.</p> -<p><a href="#Page_4">4</a>. l. <i>Vízhajtotta szövőszék, zengő -kút.</i> Orbán B. Székelyföld I. köt., előbbi Zsombori kertben, -utóbbi Maros-Vásárhelyen. – Bodor.</p> -<p><a href="#Page_6">6</a>. lap. <i>Nyolczforintos tó.</i> Mikor az -a tó magától kiárad s elönti a vidéket, olyan éhinség következik az -országra, hogy a búza köble felmegy 8 forintra: <i>Orbán. B.</i> -Székelyföld.</p> -<p><a href="#Page_6">6</a>. lap. <i>Magyar Csillagnevek.</i> A -miket Lugossy gyűjtött össze, teljes gazdag számban feltalálhatók -Ipolyi M. myth. Adalékok rovatában 582–3. lapon.</p> -<p><a href="#Page_7">7</a>. lap. <i>Perestáldó. Bilochus.</i> -Ipolyi Arnold. Magyar mythologia.</p> -<p><a href="#Page_10">10</a>. l. <i>Szivárványon átmenni.</i> -Ipolyi M. myth.</p> -<p><a href="#Page_8">8</a>. l. <i>A mely székely aszszony idegenhez -megy nőül</i>, <span class="pagenum"><a name="Page_207" id= -"Page_207">-207-</a></span> azt a birtokából a szomszédai -kibecsültetik. Orbán B. Székelyföld. I. k. Előszó.</p> -<p><a href="#Page_14">14</a>. lap. <i>Tuhudunok.</i> A pogány -magyarok székely elnevezése. Orbán B. Sz. f. I. k. 45. l.</p> -<p><a href="#Page_7">7</a>. lap. <i>Székelyek kőre vésett -alaptörvényei.</i> Szabó Károly (Új magyar múzeum 1854. 401–402. -l.). Ezek voltak. 1. Egyedül Árpád fiágát illesse a főhatalom -<i>Pannoniában</i>. 2. A mely földet valaki saját kezével szerzend, -sajátja legyen, mit közerővel, osztassék fel igazságosan. 3. Az -ügyek a nép egyetértésével végeztessenek. 4. A ki a fejedelemnek -tett hitet megszegi, fejét és vagyonát veszítse a főrabonbán -áldozata előtt, ki a rabonbánok méltósága ellen vét, tűztől-víztől -eltiltassék. 5. Ha valaki a rabonbánok, vagy a horkázok közül a -nemzet ellen törne, az Upolet nemzetségből választott rabonbán -itélete alá essék. 6. Ki a főrabonbán áldozatára meg nem jelenik, -kettévágassék. – Ezen Zandirhám és Árpád közötti szövetség pontjai -kőpaizsokra metszve, tétettek le Buda várában, Erdélyben.</p> -<p><a href="#Page_8">8</a>. lap. <i>Német lovagok.</i> Ezeket II. -Endre király hozta be, a szentföldi hadjáratából Syriából, s a -Bárczaságon letelepíté. Azonban itt oly garázdálkodásokat követtek -el, hogy IV. Béla már kénytelen volt őket az országból kikergetni, -s váraikat lerombolni. – Bővebben minden magyar történetirónál.</p> -<p><a href="#Page_11">11</a>. lap. <i>Pogány kunok viselete -szokásai.</i> Hormayr. Goldene chronik 3. Münchner h. bibl. ad. a. -1279. Ipolyi A. m. myth. LV. A IV. Béla idejében bejött kunok -Kuthen vezér alatt, nemcsak konokul ragaszkodtak pogány vallásuk és -szokásaikhoz, de általuk a pogány elem, a többi szomszéd magyar -népség között is elharapózott. – (Hosszú hajat és aszszonyos -szoknyafélét viseltek).</p> -<p><a href="#Page_12">12</a>. lap. <i>Őrpata, (Eurpata) magyar neve -az «amazon»</i>-nak Herodot szerint.</p> -<p><a href="#Page_12">12</a>. lap. <i>Rapsonné, Venetúrné.</i> -Rapsonnéról szól a monda, hogy a Dromó ördögnek azt igérte, hogy ha -neki egy utat épít a várától Kolozsvárig, ád neki egy hegy aranyat, -s egy völgy ezüstöt; mikor készen volt, a most is látható merész út -hegyen-völgyön keresztül, akkor a tenyerébe tett egy ezüst pénzt, -az ujja hegyére egy aranyat; ezzel fizette ki az ördögöt. -Veneturnéról lásd. Kővári László Erdély régiségeit. <span class= -"pagenum"><a name="Page_208" id="Page_208">-208-</a></span></p> -<p><a href="#Page_13">13</a>. lap. <i>Alurimna</i>. Ipolyi Arnold -magyar mythologiája. A magyar pogányvilág hadnemtői lehettek.</p> -<p><a href="#Page_14">14</a>. lap. <i>Eskü a kutyára.</i> Bajor -püspökök levele János pápához (Ludwig script. II. 367.), a tótok -panaszkodtak, hogy a magyarokkal kutya- vagy farkas-áldozat mellett -kötöttek szövetséget és esküt. Ipolyi A. u. a. áldozatok rovat -alatt még bővebben.</p> -<p><a href="#Page_15">15</a>. <i>Áldozó kehely, szerecsendió.</i> -Orbán B. Székelyföld II. 58.</p> -<p><a href="#Page_14">14</a>. <i>Orsóalakú pénz.</i> Mintegy 8 év -előtt Olasztelek mellett Tortománál pásztorfiuk két üstöt találtak -a földben, tele orsóalakú arany rudacskákkal, miket az akkori -Beczirker Sz. A. elvétetett tőlük, ő maga gazdag lett utána; a -kolozsvári muzeum csak nagy bajjal kapott meg egyet e műkincsből. -Az érmészek kezdetleges pénzeknek állítják ezeket, mik a barbár -népeknél voltak forgalomban. – Orbán B. Székelyföld I. köt. 222. -lap.</p> -<p><a href="#Page_21">21</a>. <i>Maksai domb.</i> Benkő József -szerint a régi székely gyülések székhelye. Orbán B. szerint ezen -gyülések az Isten szabad ege alatt tartattak, hol ülőpadokul -szolgáló lapos nagy kövek voltak elhelyezve.</p> -<p>Alig félszázada, hogy e kövek meg voltak, s a Maksán tartott -presbiteri ülés még ezen classicus köveken ülésezett. A nép tisztes -senatorait a harczfiak kivont kardokkal vették körül.</p> -<p><a href="#Page_22">22</a>. lap. <i>Varázsdob.</i> Orbán B. III. -köt. 142. lap.</p> -<p><a href="#Page_22">22</a>. » <i>Arany csákányok.</i> – Háromszék -levéltárában. 1840-ben találtak Barátos közelében egész csoport -arany csákányt, miket régészeink hun emlékeknek tartanak; ezek 4000 -arany sulyt vetettek. Belőlük csak egy lett megtartva a bécsi -Ambrasi gyüjtemény számára, a többi elkallódott a hivatalnokok -kezén.</p> -<p>(Több helyen.) <i>Ökörbőrre írt végrendelet.</i> Kéri Lajos a -XIII. században kelt kéziratában leirja a budavári sziklaüregekben -talált, kővértek maradványait, az állatbőrökre tett irások, -rajzolatok töredékeit. L. Felsőmagyarországi Minerva 1828. VI. -füzet 1742. l. Orbán B. Székely f. I. köt. 62. lap.</p> -<p>(Több helyen). <i>Hun irás, régi székelybetük.</i> Még most is -láthatók az ardaki templomon. Orbán B. I. k. 124. l. Felirat a -hátulsó kar feletti koczkában régi székely betükkel, miket keleti -<span class="pagenum"><a name="Page_209" id= -"Page_209">-209-</a></span> módra jobbrul-balra kell olvasni. E. -ka. i. a. n. s. u. M. s. u. i. gy. r. o. e. G. n. e. t. s. I. z. a. -gy. Georgyius Muzsnai, csak egy az Isten. Deus. VI. köt. Orbán -művében az eredeti székely irásjegyek is közölvék. Ugyanazok -megtalálhatók Kállaynál.</p> -<p><a href="#Page_23">23</a>. lap. <i>Székely nemzetségek.</i> L. -Ipolyi Arnold M. myth. Kovachich. Script. I. 339. l.</p> -<p><a href="#Page_25">25</a>. l. <i>Újszülöttek állát vassal -sütögetik.</i> A hunoknál minden fiugyermeknek arcza vassal -felmetszetett, Ammianus Marcellinus szerint, hogy a szakálnövés -meggátoltassék; Callimach szerint tüzes vassal, hogy szokjék hozzá -korán a fájdalmas sebekhez. Dussieux-nál ez már azt jelenti, hogy a -gyermekek arczai szörnyeteggé torzíttassék. Ipolyi véleménye -szerint leghelyesebben Istennek felajánlásul. – U. a. a tűz feletti -felavatás szere. – A vándor-czigányoknál ez most is divik.</p> -<p><a href="#Page_27">27</a>. lap. <i>Druzsilla és Burzon -rabonbán.</i> Orbán B. Székelyföld. I. 173. l.</p> -<p><a href="#Page_30">30</a>. lap. <i>Tűzbe tett kéz</i>, tisztaság -próbája. Pogánykorból származó ordaliai szertartás. 1550-ben -Martinuzzi kiadatta ez ordaliai itéletek egész sorozatát, mik -egészen scytha szokásokról tanúskodnak. Ipolyi A. M. myth. 197. -l.</p> -<p><a href="#Page_32">32</a>. lap. <i>Boszorkányok szokásai.</i> -Ipolyi Arnold. M. myth. A szegedi boszorkánypör adatai nyomán.</p> -<p><a href="#Page_32">32</a>. lap. <i>Vegyegni</i>, székely tájszó, -őgyelegni: péld. ködben.</p> -<p><a href="#Page_33">33</a>. lap. <i>Kiguvadni</i>. Mikor a -fegyver magától kiugrik a tokjából.</p> -<p><a href="#Page_33">33</a>. lap. <i>A holdról való mese.</i> -Ipolyi A. M. myth.</p> -<p><a href="#Page_35">35</a>. lap. <i>Madárének utánzás a -templomban.</i> Ditrói templomban. Orbán B. Székelyföld. II. k. -117. l.</p> -<p><a href="#Page_41">41</a>. lap. <i>A szent Anna taváról szóló -néprege.</i> Orbán B. Székelyföld. III. k. 75. l.</p> -<p><a href="#Page_44">44</a>. lap. «<i>Jeddre ne!</i>» Ismert -székely kihivó szó.</p> -<p><a href="#Page_44">44</a>. « <i>Fóta</i>. Egy hosszú szövet, -melyet válltól csipőig rézsút viseltek a székely nők öltözetük -felett. Orbán Balázs, Székelyföld.</p> -<p><a href="#Page_45">45</a>. lap. <i>Álmost megégették a magyarok -bejövetelükkel.</i> Almus in patria Erdeel occisus est, non enim -potuit in Pannoniam introire. (Budensis 37. stb.). Lásd Ipolyi A. -M. m.</p> -<p><a href="#Page_46">46</a>. l. <i>Czifra asszony</i> = tündérnő. -<span class="pagenum"><a name="Page_210" id= -"Page_210">-210-</a></span></p> -<p><a href="#Page_47">47</a>. l. <i>Bálványos vár.</i> Orbán B., -Ipolyi A. és saját jegyzeteim nyomán.</p> -<p><a href="#Page_48">48</a>. l. <i>Félig hal-, félig ember-alakú -bálvány.</i> A Kalandos patak áradásaikor csodás alakú köveket -sodor magával, van egy Zeykné udvara körül, mely egy syrén alakját -úgy utánozza, mintha szobrász idomította volna. – Orbán B. -Székelyföld, IV. k. 30. l.</p> -<p><a href="#Page_48">48</a>. l. <i>Özönfa</i>. Melyet az áradozó -Feketeügy minduntalan felszinre hoz. Óriási 3–4 öl átmérőjü -törzsek, ébenfeketék s a kövesülés első szakában oly kemények, hogy -alig faraghatók: a nép özönfának nevezi.</p> -<p><a href="#Page_49">49</a>. l. <i>Kőkutya</i>. Ipolyi A. M. myth. -550. l.</p> -<p><a href="#Page_49">49</a>. l. <i>Balita</i>. Ezüst bálványka, -mit a vőlegény menyasszonyának ád. Ipolyi A. M. myth. 502. l.</p> -<p><a href="#Page_49">49</a>. l. <i>Furuzsina</i>. Csodaerőt -kölcsönző székely tündérnő. Orbán. B. Székelyföld.</p> -<p><a href="#Page_51">51</a>. l. <i>Új tűz gyújtás.</i> Tűzáldozat. -Tűztisztelet. Ipolyi Arnoldnál. M. myth. 188. l. – Pozsonyi -missale: «az új tűz megszentelése <i>után</i> az egész városban -eloltatott a tűz, s helyette a megszentelt tüzet osztották ki. – Ha -sokáig tűz nem gerjeszthető dörzsölés által, gyanu támad, hogy -valahol még el nem oltott tűz gátolja az elem előtünését. Két szűz -fiu idézi elő a tüzet; s ehhez kilenczféle fa használtatik. U. a. -Tűzünnepek leirása. Szentivánéji tűz.</p> -<p><a href="#Page_52">52</a>. lap. <i>Tűzosztó kanál.</i> Orbán. B. -Székelyföld.</p> -<p><a href="#Page_55">55</a>. lap. <i>A Büdös kénbarlang.</i> Saját -jegyz.</p> -<p><a href="#Page_61">61</a>. « <i>A Susogó.</i> Saját jegyz.</p> -<p><a href="#Page_65">65</a>. « <i>Kisebbik uram</i>, pogány -szokás. Ipolyi szerint a nők közösségét jelenti a testvérek között, -mely állapot a hadkalandor népeknél, a nőknek a férfiakénál kisebb -száma miatt gyakran előjön. (Bartal. Com. I. 158).</p> -<p><a href="#Page_69">69</a>. lap. <i>Igrecz</i>. Ipolyi A. M. -myth. Nyelvemlékeink a bécsi codex szerint Igrecz = zene. «Igrecz -készség». Fúvó szerszám. Koboz = lyra. Hegedü, fides. A «timbora = -hárfa. Orbán Balázsnál jön elő.</p> -<p><a href="#Page_70">70</a>. l. <i>Zerezisisten</i>. Ipolyi -felemlíti e rézbálványalakokat, de kétségbevonja, hogy hitelesek -volnának.</p> -<p><a href="#Page_70">70</a>. lap. <i>Deli ördög.</i> Ráró madár. -Ipolyi Arnold, Magyar mythologiája. Szerelem taplója. Csabaire, -pilinkó, piritus. U. o. <span class="pagenum"><a name="Page_211" -id="Page_211">-211-</a></span></p> -<p><a href="#Page_71">71</a>. l. <i>Dali táncz.</i> Zajzoni leirása -után.</p> -<p><a href="#Page_73">73</a>. l. <i>Papbojtár</i> (népies). -Káplán.</p> -<p><a href="#Page_74">74</a>. lap. <i>Assisi Szent Ferencz -imája.</i> Th. de Celano olasz latin szövege szerint. Altissimo, -omnipotente bon signore: tue son le laude, la Gloria e l’onore, et -ogni benedictione. A te solo se confano; et nullo homo e degno de -nominar te. Laudato sia Dio mio signore con tutte le creature, -specialmente messer le <i>fratre sole</i>: il quale giorna et -illumina nui per lui, et ello e bello et radiante con grando -splendore: de te Signore porta significatione, Laudato sia mio -Signore per la luna et per le stelle: in cello le hai formate clare -et belle. Laudate sia mio Signore per <i>fratre vento</i>, et per -l’aire et nuvolo et sereno et omne tempe: per le quale dai a le tue -creature sustentamente. Laudate sia mio Signore per sorore aqua, la -quale e multe utile et humile et pretiosa et casta. Laudato sia mio -Signore per <i>fratre poso</i>, per lo quale tu illumini la nocte: -et elle e belle et jugundo, et robustissimo et forte. Laudate sia -mio Signore per nostra <i>madre terra</i>: la quale ne sostenta et -guberna et produce fructi et coloriti fiori et herbe.</p> -<p><a href="#Page_75">75</a>. lap. <i>Gönczöl szekere, Konrád -császár a kocsisa.</i> Ipolyi A. Magyar Myth.</p> -<p><a href="#Page_76">76</a>. lap. <i>Biczebócza</i>. Két oldalra -sántikáló.</p> -<p><a href="#Page_78">78</a>. « <i>A Torló.</i> Ipolyi Arnold M. -myth.</p> -<p><a href="#Page_82">82</a>. « <i>Birgej</i>. Saját jegyz.</p> -<p><a href="#Page_90">90</a>. « <i>Hazai</i>. Székelyek a -menyasszonyt hazainak, vagy hazajinak hiják. Ipolyi A. M. myth.</p> -<p><a href="#Page_93">93</a>. lap. <i>Pogány menyegzői -szertartás.</i> Cantu Cæsar; a középkor története. Galambetetés, -kenyérmegtörés, fonáleresztés.</p> -<p><a href="#Page_96">96</a>. l. <i>Beszélő csirke.</i> Ipolyi A. -M. myth.</p> -<p><a href="#Page_97">97</a>. <i>Keszkenős kigyó.</i> Orbán B. Sz. -Föld.</p> -<p><a href="#Page_101">101</a>. lap. <i>Hétféle szinű bab -boszorkányok ellen hintve.</i> Ipolyi A. M. myth.</p> -<p><a href="#Page_102">102</a>. lap. <i>Vendégűző dal.</i> Saját -jegyz.</p> -<p><a href="#Page_103">103</a>. « <i>Imette</i> = ébren -virrasztva.</p> -<p>U. o. <i>Pogány harczosok szokása éjjel a vártán énekelni.</i> -Cantu Cæsar. Középkor tört.</p> -<p><a href="#Page_105">105</a>. lap. <i>Elindula Szent Péter -Rómába.</i> Erdélyi J. magyar népdalok gyűjteménye. <span class= -"pagenum"><a name="Page_212" id="Page_212">-212-</a></span></p> -<p><a href="#Page_107">107</a>. lap. <i>Deés Isten.</i> Székely -István krónikája szerint, a magyarok bejövetelükkor háromszor -«Deus» nevét kiálták, a mit Heltai krónikája félig-meddig helyre -igazít, Gelleji Katona pedig «Deés»-nek mond ki, minthogy a -magyarok Deus latin nevét nem ismerhették, s bejövetelük helyén van -Deés városa is.</p> -<p><a href="#Page_107">107</a>. lap. <i>Furusvize, Ikafalva -leirásánál</i>, a Furus vizének mesés eredete, csodatevő hatása. -Orbán B.-nál Székelyföld III. k. 93. lap.</p> -<p><a href="#Page_107">107</a>. lap. <i>A megölt ellen szolgál a -más világon a legyőzőjének.</i> (Turóczy 2. 25. Bud. 56)</p> -<p><a href="#Page_107">107</a>. lap. <i>Adósságát megfizető -halott.</i> Ipolyi Arnold, M. mythologia.</p> -<p><a href="#Page_113">113</a>. lap. <i>Nyillövés a sírba.</i> -Ipolyi A. M. myth.</p> -<p><a href="#Page_113">113</a>. « <i>Nőnek férjével együttes -eltemetése.</i> Thonusoba példája szerint, a kit pogány hitéért -nejével együtt élve siroltatott el István király. – Herodot szerint -a scytháknál a vezérrel együtt egyik neje is eltemettetik.</p> -<p><a href="#Page_115">115</a>. lap. <i>Vérrel siratás.</i> -Jornandes (49. lap) szerint. L. Ipolyi A. M. m. 549. l. Jerneynél, -Ammianus Marcellinus szerint.</p> -<p><a href="#Page_115">115</a>. lap. <i>Halott-táncz.</i> -Ungarischer oder dacischer Simplicissimus.</p> -<p><a href="#Page_115">115</a>. lap. <i>Pogány temetkezés.</i> -Ipolyi A. Magyar myth. Bél Mátyás Joinville stb. kútforrások -után.</p> -<p><a href="#Page_117">117</a>. lap. <i>Szent Anna tava.</i> Saját -jegyzeteim.</p> -<p><a href="#Page_121">121</a>. « <i>Szent Gellért püspök.</i> -Szabó Károly, Emlékiratok a magyar kereszténység első -századából.</p> -<p><a href="#Page_122">122</a>. lap. <i>Csaba királyfi regéje.</i> -Holtak harcza. (Lugossy).</p> -<p><a href="#Page_123">123</a>. « <i>Imre királyfi legendája.</i> -Szabó Károly, Emlékiratok.</p> -<p><a href="#Page_125">125</a>. « <i>Világzárvirág.</i> Saját -jegyz.</p> -<p>U. o. <i>Derendóczia</i>. Nagy tor. Halotti tor. Hunn szó, -Vámbéry szerint.</p> -<p><a href="#Page_127">127</a>. lap. <i>Elrejtőzés</i>. Ipolyi A. -M. myth.</p> -<p>U. o. <i>Az elgyöngült vezér megáldoztatja magát.</i></p> -<p><a href="#Page_129">129</a>. lap. <i>Ürgelyukba gyónás a -pogányoknál.</i> Cantu Cæsar, Középkor Tört. Ugyanannál a pogány -papok az ürgelyukon keresztül hallgatják ki a földisten -izeneteit.</p> -<p><a href="#Page_135">135</a>. lap. <i>A selyem Európában.</i> -Cantu C. Középkor története.</p> -<p><a href="#Page_138">138</a>. « <i>Karácsonyi népszokások.</i> -Saját jegyz. <span class="pagenum"><a name="Page_213" id= -"Page_213">-213-</a></span></p> -<p><a href="#Page_140">140</a>. lap. <i>A szamárkiáltás karácsonyi -mise alatt.</i> Cantu Cæsar, Középkor tört. IX. kötet 7. fej. – A -francziáknál egész zsoltárokat énekelnek a szamárhoz, tréfás -szöveggel és egész ünnepélyesen. U. o.</p> -<p><a href="#Page_145">145</a>. lap. <i>Napvágás</i>. Leisser -szerint háromszor vágott a magyar fejedelem a nap felé kardjával, -trónralépésekor. Bonfin szerint négyszer. Vagner adomái között -feljegyzi a budai nagyvezér tréfáját, ki a fejét bekötötte, s -borbélyt hivatott, panaszolva, hogy a trónra lépő magyar király az -ő fejét megvágta a minap, a mint a levegőben vagdalkozott a -kardjával. Lásd Ipolyi M. myth. 258. l.</p> -<p><a href="#Page_149">149</a>. lap. <i>Meghatározva</i>. -Népdalban. Úgy meg vagyok <i>határozva</i>, Mint a csikó -kantározva, Szabadságom el van zárva.</p> -<p><a href="#Page_151">151</a>. lap. <i>Bélpoklosok világból -kizárása.</i> Cantu C., Középkor története.</p> -<p><a href="#Page_157">157</a>. lap. <i>Burdé</i> = Leveles -szín.</p> -<p><a href="#Page_158">158</a>. » <i>Orbán mester és a kerti -vetemények.</i> Orbán B., Székelyföld. IV. k. 44. l.</p> -<p><a href="#Page_160">160</a>. lap. <i>Futó kuvaszpósta.</i> Saját -jegyz.</p> -<p><a href="#Page_162">162</a>. lap. <i>Újszülött körüli -babonák.</i> Ipolyi Arnold, M. myth. és saját jegyz.</p> -<p><a href="#Page_166">166</a>. lap. <i>Pogányok hat ördögei.</i> -Ipolyi Arnold, Magyar mythologia.</p> -<p><a href="#Page_170">170</a>. lap. <i>Deli ifju legény -képében.</i> – Saját gyűjteményemből. Kézirat. Ördögidézési -formula: «jelenj meg nekem <i>Deli ifju legény képében</i> és hozz -nekem harminczhárom ezer háromszáz harminczhárom aranyat!»</p> -<p><a href="#Page_170">170</a>. lap. <i>Koponyavár</i>. Egyértelmű -a pokollal. Lásd Ipolyi Arnold, M. m.</p> -<p><a href="#Page_170">170</a>. lap. <i>Tündelevény</i> = -Denevér.</p> -<p><a href="#Page_171">171</a>. lap. <i>Szélanya</i>. L. -Ipolyinál.</p> -<p><a href="#Page_174">174</a>. lap. <i>Milling</i> = lidércz. L. -Bodor Lajos. Álmos hősköltemény.</p> -<p><a href="#Page_175">175</a>. lap. <i>Hetevény csillagzat</i> = -Fiastyuk.</p> -<p><a href="#Page_175">175</a>. lap. Égi ütközetek. L. -Szibenbürgerische Chronik. Georg Kraus. II. k. 226. l. «Kegen Sonne -untergang zween brennende heere zusammen stossen und streiten.» -Cserey Mihály (Hist. 225. l.) «A hegyeken nagy tüzes seregek -szörnyű ropogással egymás ellen harczoltanak.» – A mit az okos -szász <span class="pagenum"><a name="Page_214" id= -"Page_214">-214-</a></span> úrnak s a kálvinista Csereynek szabad -volt elhinni, talán megengedhető a pogány Opour fiúnak is?</p> -<p><a href="#Page_180">180</a>. lap. <i>Az ördög ellen befalazott -nő.</i> Ipolyinál, 526. l.</p> -<p><a href="#Page_193">193</a>. lap. <i>Vérszövetség. Anonymus.</i> -V. 6. More poganismo fuerit propriæ sangvinis fusio in unum vas, -ratum fecerunt iuramentum. <i>Székely krónika</i>, 277. lap. -profusis cæteri lachrymis quasi sangvineis potum præ gaudio -celebrantes sumpsere. Ugyanott <i>az áldozó kehelyről</i>: Supremus -rabonban poculi calicis supremus conservator. Herodot szerint a -kehelybe kardot, nyilakat mártanak (a scythák).</p> -<hr class="chap" /> -<div class="footnotes"> -<h2>Lábjegyzetek.</h2> -<div class="footnote"> -<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href= -"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Háztáj a -székelyeknél.</p> -<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href= -"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> A «kedd» volt az -ősmagyaroknál a szerencsétlen nap, mint a keresztyéneknél a péntek. -Csak ez a nap-név maradt meg, a «dagasztó» most már szerda, a -«vasverő» csütörtök, a «borjunyúzó» péntek, a «heverő» szombat, az -«áldozó» vasárnap.</p> -<p><a name="Footnote_3" id="Footnote_3"></a> <a href= -"#FNanchor_3"><span class="label">3)</span></a> A keresztyének neve -az ősöknél: – a Jehova tisztelet miatt.</p> -<p><a name="Footnote_4" id="Footnote_4"></a> <a href= -"#FNanchor_4"><span class="label">4)</span></a> Lásd Diószegi -füvészkönyvében: diákul «curbita melopepo».</p> -<p><a name="Footnote_5" id="Footnote_5"></a> <a href= -"#FNanchor_5"><span class="label">5)</span></a> L. Cantu Caesare -«Középkor története» IX. könyv 7. fejezet.</p> -<p><a name="Footnote_6" id="Footnote_6"></a> <a href= -"#FNanchor_6"><span class="label">6)</span></a> Ez a lovag Geofroi -de La Tour volt; mint a Magnum Chronicon belgicum bizonyítja.</p> -</div> -</div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_215" id= -"Page_215">-215-</a></span></p> -<h2>TARTALOM.</h2> -<ul class="TOC"> -<li>A Fergettyüvár <span class="ralign"><a href= -"#Page_1">1</a></span></li> -<li>A vándorló nemzet <span class="ralign"><a href= -"#Page_6">6</a></span></li> -<li>Esküdjél meg a kutyára <span class="ralign"><a href= -"#Page_13">13</a></span></li> -<li>A Körültáj <span class="ralign"><a href= -"#Page_20">20</a></span></li> -<li>A Bábolna istenasszony <span class="ralign"><a href= -"#Page_35">35</a></span></li> -<li>Bálványos-vár <span class="ralign"><a href= -"#Page_47">47</a></span></li> -<li>A pokol tornácza <span class="ralign"><a href= -"#Page_55">55</a></span></li> -<li>A «Susogóban» <span class="ralign"><a href= -"#Page_63">63</a></span></li> -<li>A leányrablás <span class="ralign"><a href= -"#Page_69">69</a></span></li> -<li>A «torló» <span class="ralign"><a href= -"#Page_78">78</a></span></li> -<li>Esküvő a «napnál» <span class="ralign"><a href= -"#Page_87">87</a></span></li> -<li>A «nap» és a «kereszt» harcza <span class="ralign"><a href= -"#Page_96">96</a></span></li> -<li>A gyásztor <span class="ralign"><a href= -"#Page_109">109</a></span></li> -<li>A Szent-Anna tavánál <span class="ralign"><a href= -"#Page_117">117</a></span></li> -<li>Crœsus apó <span class="ralign"><a href= -"#Page_134">134</a></span></li> -<li>A világ számüzöttei <span class="ralign"><a href= -"#Page_146">146</a></span></li> -<li>Háládatlan veréb a fecskefészekbe <span class="ralign"><a href= -"#Page_157">157</a></span></li> -<li>Az el nem oltott tüz a kandallóban <span class= -"ralign"><a href="#Page_168">168</a></span></li> -<li>Az elrejtőzött <span class="ralign"><a href= -"#Page_182">182</a></span></li> -<li>A vérszövetség <span class="ralign"><a href= -"#Page_193">193</a></span></li> -<li>A kötés <span class="ralign"><a href= -"#Page_199">199</a></span></li> -<li>Bálványos-vár <span class="ralign"><a href= -"#Page_202">202</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div class="transnote"> -<h3>Javítások.</h3> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_10">10</a></td> -<td>változik át, A hétszinű</td> -<td>változik át. A hétszinű</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_16">16</a></td> -<td>erősíteni a szövetseget.</td> -<td>erősíteni a szövetséget.</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_28">28</a></td> -<td>bosszúsan a vén Opour,</td> -<td>bosszúsan a vén Opour.</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_32">32</a></td> -<td>őket vegyegni.</td> -<td>őket vegyegni.»</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_45">45</a></td> -<td>Orhalmon nagy máglyát</td> -<td>Őrhalmon nagy máglyát</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_50">50</a></td> -<td>«Délibába»,</td> -<td>«Délibába».</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_53">53</a></td> -<td>hizony én velem széles</td> -<td>bizony én velem széles</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_54">54</a></td> -<td>az utolső gulya</td> -<td>az utolsó gulya</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_85">85</a></td> -<td>hallotta Mike sára</td> -<td>hallotta Mike Sára</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_113">113</a></td> -<td>Ó vele magával</td> -<td>Ő vele magával</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_130">130</a></td> -<td>innen sohova</td> -<td>innen sehova</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_133">133</a></td> -<td>óh én Uram!</td> -<td>«óh én Uram!</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_136">136</a></td> -<td>hegy milyen emberlakta</td> -<td>hogy milyen emberlakta</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_137">137</a></td> -<td>Szilamér Imolától,</td> -<td>Szilamér Imolától.</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_153">153</a></td> -<td>minden tövényeit</td> -<td>minden törvényeit</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_153">153</a></td> -<td>meg kell nyugodunk</td> -<td>meg kell nyugodnunk</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_161">161</a></td> -<td>de a mít</td> -<td>de a mit</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_175">175</a></td> -<td>gyermekért!</td> -<td>gyermekért!»</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_183">183</a></td> -<td>kőműves-mester rosszu</td> -<td>kőműves-mester rosszul</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_187">187</a></td> -<td>ezt a vílágot</td> -<td>ezt a világot</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_189">189</a></td> -<td>játéka egy va-emberrel</td> -<td>játéka egy vakemberrel</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_189">189</a></td> -<td>keporsója ödelén</td> -<td>koporsója födelén</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_193">193</a></td> -<td>ősz üstökét.</td> -<td>ősz üstökét,</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_195">195</a></td> -<td>senkí közületek</td> -<td>senki közületek</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_197">197</a></td> -<td>Boruljatok térdre!</td> -<td>Boruljatok térdre!»</td> -</tr> -</table> -</div> - - - - - - - -<pre> - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of Bálványos-vár, by Mór Jókai - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK BÁLVÁNYOS-VÁR *** - -***** This file should be named 55607-h.htm or 55607-h.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/5/5/6/0/55607/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - - - -</pre> - -</body> -</html> diff --git a/old/55607-h/images/cover.jpg b/old/55607-h/images/cover.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index faf9a0e..0000000 --- a/old/55607-h/images/cover.jpg +++ /dev/null |
